Szerzői jogi jogivédelem

Hasonló dokumentumok
Sportmenedzsment 3. téma Testnevelő-edző II. évfolyam

A Magyar Sportirányítás rendszere

/2012 EMMI - MOB SZERZŐDÉS / VERSENYSPORT SORSZ. KEDVEZMÉNYEZETT TÁMOGATÁS CÉLJA TÁMOGATÁS ÖSSZEGE MEGVALÓSULÁS HELYE

Sportszervező, menedzser képzés Onyestyák Nikolett

A Magyar Sportirányítás rendszere

Szerzői jogi jogivédelem

HAJRÁ, MAGYAROK! Magyarország Kormánya 2010 óta kiemelten támogatja a sportot.

Bag Nagyközségi Önkormányzat. Képviselő-testületének 5/2011. (III.30.) rendelete. az önkormányzat sporttal kapcsolatos feladatairól

Jegyzőkönyv. a Magyar Olimpiai Bizottság elektronikus úton történő döntéséről

* * ELŐTERJESZTŐI KIEGÉSZÍTÉS. Tisztelt Közgyűlés!

A 510/2013.(03.27.) /1 2703/2011. (IX.

Segesd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2014. (IV. 11.) önkormányzati rendelete a sportról. 1. A rendelet célja

Sportközgazdasági Szakosztály. perspektívái

Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm.

A MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG (MOB) AZ EDZŐKÉRT DR. BARTHA CSABA SPORTIGAZGATÓ-HELYETTES

Dr. Szabó Tamás a Nemzeti Sport Intézet főigazgatója MOB-alelnök

ZÁRÓVIZSGA TÉTELSOR. Sportszervező BSc. Érvényes: a januári záróvizsgától

Szerzői jogi jogivédelem

Senseimarossy Délegyházi Karate SE -

Előterjesztés a Magyar Olimpiai Bizottság Közgyűlése részére január 27.

Tájékoztató. Értékelés. 100% = 100 pont A VIZSGAFELADAT MEGOLDÁSÁRA JAVASOLT %-OS EREDMÉNY: EBBEN A VIZSGARÉSZBEN A VIZSGAFELADAT ARÁNYA 40%.

MOB évi állami sportcélú támogatásianak költségvetési terve (2015. évi Költségvetési tv. Javaslat szerint)

AZ EVEZİS SPORT FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA

MIHÁLYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK. 8/2013./IV.30./ önkormányzati rendelete. a sportról

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a 31/2013. (X.31.) és a 29/2018.(VI.27.) Ör-rel módosított

Velenczei Attila október 20.

J E G Y Z Ő K Ö NY V

Székesfehérvár Megyei Jogú Város sportéletének bemutatása

Előterjesztés a MOB Elnökség március 22-i ülésére TERVEZET

Ózd Város Önkormányzatának 35/2004. (XII.21.).számú rendelete a sportról. A rendelet célja 1.. A rendelet hatálya 2..

Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Ifjúsági és Sport Bizottsága JEGYZŐKÖNYV

13/2000. (V. 18.) RENDELETE

J E G Y Z Ő K Ö NY V

Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Sportbizottsága JEGYZŐKÖNYV

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2008. (XI.17.) rendelete. a sportról

Sand Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2009.(IV.03.) számú képviselő-testület rendelete a sportról

I. rész. Általános rendelkezések, alapelvek 1.

Szerzői jogi védelem

Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2003. (XI.27.) rendelete a sportról

Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselőtestületének 9/2010. (VI.29.) számú rendelete

A hazai rendezésű, nemzetközi sportesemények hatásai

2011. Július 4. Czene Attila államtitkár Nemzeti Erőforrás Minisztérium Sportért Felelős Államtitkárság

I. Fejezet A SPORTOLÓ JOGÁLLÁSA Általános szabályok

Az állami sportvezetés az állami sportvezetés feladatai

Iromány száma: T/712. Benyújtás dátuma: :03. Parlex azonosító: 1FJXVBEA0001

Kivonat a TAO érdekesebb részeiből 22/C. (1)

Kőröshegy Községi Önkormányzat Képviselő- testületének. 25/2005.(XII.12.) rendelete a sportról

Tisztelt Sportvezető!

A tételhez segédeszköz nem használható.

Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm.

Szerzői jogi védelem

Sarkadkeresztúr Község Önkormányzatának Képviselő-testülete. 6/2003. (IV.7.) KT. sz. rendelete

MÁTÉSZALKA VÁROS ÖKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 10/2015. (IV.29.) önkormányzati rendelete

Tisztelt Képviselő-testület, kérem, az előterjesztés megvitatását és a Sportrendeletről szóló rendelet megalkotását.

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2011. (III.31.) önkormányzati rendelete

utánpótláskorúak felkészítése, versenyeztetése 200 Szeged

S P O R T E D Z Ő S Z A K K É P E S Í T É S

Szakképzett edző, sportszervező, irányító Konferencia és rendezvényszervező

Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Sportbizottsága JEGYZŐKÖNYV

EDZŐI FÓRUM Baja

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

50/2004. (XI.18.) Dabas Város Önkormányzati Rendelete. A sportról

A SZABADIDŐSPORT TÁMOGATÁSI

Fejér Megye Közgyőlése 31/2004. (VII.9.) K.r.számú. r e n d e l e t e. a sportról

Utánpótlás nevelés Alapvető értékek, meghatározások Az utánpótlás nevelés önkormányzati támogatásának alapelvei

Dr. Pozsár Gáborné dr. Alt Dóra Mária megyei aljegyző Varga Zita nemzetközi, nemzetiségi és sport referens

Az olimpiai sportágak versenysportjáért felelős szakmai tagozat 1 Marschalek Ákos Magyar Asztalitenisz Szövetség 2 Pákh Imre Magyar Asztalitenisz

PÁLYÁZATI TUDNIVALÓK. A rendezéssel kapcsolatos részletes forgatókönyvet az Általános Versenykiírás mellékletében találhatják.

Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Nemzeti- és Etnikai Kisebbségi, Ifjúsági és Sport Bizottságának Elnöke

I. Fejezet. Általános rendelkezések. 1. A rendelet hatálya. 1. E rendelet hatálya kiterjed

SPORTIGAZGATÁSI ÉS SPORTJOGI ISMERETEK

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése 1/2002. (II. 01.) önkormányzati rendelete Zalaegerszeg Megyei Jogú Város sportjáról 1

Esztergomi Vitézek Rögbi, Atlétikai és Football Club Alapszabálya 2013

Szentes Város Alpolgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. szám: R-1555/2008 Témafelelős: Kovács Zsuzsa

Jegyzőkönyv. a Magyar Olimpiai Bizottság március 17-i Elnökségi üléséről

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése 1/2002. (II. 01.) önkormányzati rendelete Zalaegerszeg Megyei Jogú Város sportjáról 1. 1.

Gősi Zsuzsanna Egyetemi adjunktus SE-TSK Sportmenedzsment Tanszék

ADATLAP Sárbogárd Város Önkormányzata SPORTCÉLÚ TÁMOGATÁSAIHOZ. A pályázat típusa, kódszáma (az Önkormányzat tölti ki): I. A (pályázó) szervezet

Stratégiai audit Magyar Tenisz Szövetség

I. Általános rendelkezések. A rendelet célja 1. A rendelet hatálya 2. Értelmező rendelkezések 3.

1. A rendelet hatálya

Szerzői jogi védelem

* * ELŐTERJESZTÉS. Tisztelt Közgyűlés!

Tanítóképző Főiskola Sportklub (Budapest) Alapszabálya

BESZÁMOLÓ A KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 40/2001.(XI.22.) SZÁMÚ ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A SPORTRÓL

ELŐTERJESZTÉS Az Egészségügyi, Szociális és Sport Bizottsága májusi 20.-i ülésére

Szerzői jogi védelem

Testnevelési és Sporttudományi Kar

Ibrány Város Önkormányzatának SPORTKONCEPCIÓJA

ELŐTERJESZTÉS. az önkormányzat sportrendeletéhez

Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 33/2016. (VI.28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat sportfeladatairól

Bak Község Önkormányzat Képvisel -testülete. 4/2009. (IV. 22.) önkormányzati rendelete AZ ÖNKORMÁNYZAT SPORTFELADATAINAK ELLÁTÁSÁRÓL

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET március 8-i ülésére

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK. (vitaanyag)

Lukács Zsuzsanna Nemzeti Sport Intézet főigazgató-helyettes

1. A törvényjavaslat 12. -ában a sportról szóló évi I. törvény 43. (4) bekezdése az alábbiak szerint módosul:

Sásd Város Képviselő-testületének 8/2009.(IV:23.) Ökr. számú rendelete a sportról

I. fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. A rendelet alapelvei. 2. A rendelet célja

Iskolai testnevelés és diáksport az önkormányzati politikában

Átírás:

Szerzői jogi jogivédelem A szerzőszámára minden mindenjog jogfenntartva! Jelen Jelenszellemi szellemiterméket, illetve illetveannak annakrészleteit részleteittilos tilosreprodukálni, adatrendszerben tárolni, tárolni, bármilyen formában részben részbenvagy vagyegészben egészbena szerzőengedélye nélkül nélkülközölni. közölni. A szerzőáltal jelen jelenformában közzétett közzétett szellemi szellemitermékben termékbenszereplőtartalom, tördelési tördelésiforma, grafikai grafikai jelzésrendszer, színezés, színezés, elrendezés és ésminden mindenmás másolyan olyanjellemző, amely amely ebben ebbenaz azajánlatban jelent jelentmeg megelőször először Magyarországon, a szerző szerző jogtulajdona, annak annaka szerzőengedélye nélkül nélkülbármilyen átvétele, átvétele, másolása, felhasználása jogellenes, jogellenes, és ésa felhasználót felelősség terheli. terheli. Ez Ezaa szellemi szellemitermék termékaa szerzői szerzői jogról jogrólszóló szóló1999. évi évilxxxvi. törvény törvény rendelkezései alapján alapjántörvényi törvényivédelem védelemalatt alattáll. áll. Bármely Bármelyjog jogmegsértése esetén eseténa aszerzőanyagi követeléssel és ésegyéb egyébjogi igénnyel igénnyelléphet léphetfel. fel. Berkes Péter szellemi tulajdona minden jog fenntartva!

Felejtsd el, amit a szervezetésről tudsz A(z) (állami) sportirányítás a FŐSODORBAN...

Minisztérium vs. Országos hatáskörű hivatal?

A szervezetek típusai Társadalom irányítási szintek és politikai alapján történőcsoportosítás állami; társadalmi; magántulajdonon alapuló;

A szervezetek típusai Társadalom irányítási szintek és politikai alapján történő csoportosítás Állami szervezetek: állami-politikai szervezetek pl.: jogalkotó, rendfenntartó intézmények; állami-nem politikai szervezetek pl.: sportot irányító szervezet; Társadalmi szervezetek: társadalmi-politikai szervezetek politikai pártok; társadalmi-nem politikai szervezetek egyesület, szövetség; Magántulajdonon alapuló szervezet: bevételcentrikusság, tulajdonosi haszonmaximalizálás;

A szervezetek típusai Eredmények alapján történőcsoportosítás produktív kézzelfogható fizikai javak; improduktív szellemi termék, szolgáltatás; Tevékenység célja szerint profitorientált pl.: magánsport centrumok, fitness termek; non-profit szervezetek egyesület, sportegyesület, alapítvány;

A szervezetek típusai Vezetési rendszerben elfoglalt hely alapján történő csoportosítás irányító pl.: sportfőhatóság, sportági szakszövetségek, köztestületek; végrehajtó az a szervezeti egység, ahol a konkrét tevékenység folyik pl.: sportegyesület;

Sportszervezetek típusai A társadalmi munkamegosztás során sportra specializálódott szervezeteket találunk; Megkülönböztetünk irányító és végrehajtó szervezeteket; Országgyűlés Kormány Országos hatáskörű szervek (pl.: MOB, köztestületek) Megyei önkormányzat, Megyei sportági szakszövetségek Társadalmi sportegyesületek

A SPORTSZERVEZETEK TÍPUSAIT SZABADIDŐSPORT ( SPORT FOR ALL ) SZERVEZETEK VERSENYSPORT VAGY ÉLSPORT SZERVEZETEK (LÁTVÁNYSPORT) ISKOLAI TESTNEVELÉS ÉS DIÁKSPORT SZERVEZETEK KÜLÖNBÖZŐTÁRSADALMI ELVÁRÁSOK ÉS ÉS FUNKCIÓK - szabadidő-eltöltés - egészséges életmód - rekreáció - egészségmegőrzés - csúcseredmények elérése - rekordok (országos, világcsúcs) - nemzetközi elismerés (image) - reprezentatív sportpolitikai funkció - a sport és a testnevelés megszerettetése - szemléletmód, életvitel alakítása - alapozó funkció - kiválasztást segítő funkció

A mindenkori irányító szervezet a sportfőhatóság 1777 Ratio Educationis; 1868 Népiskolai törvény Eötvös József; Sportegyesületek, sportszövetségek (NTE-1867, MAC-1875, BTC-1885, UTE-1885, MTK-1888 MOB-1895, FTC-1899, MLSZ-1901); Országos Testnevelési Tanács (OTT) modern értelemben vett sporttámogatási rendszer lóverseny kincstári jövedelmének 2%-át fordítják az Országos Testnevelési Alapon keresztül a sportra. Elsőmagyar sporttörvény 1921 évi LIII. testnevelésről; 1920-as évek a kultúrfölény gondolatának körében telnek;

A magyar hazát elsősorban sorbannem a kard, hanem a kultúra tarthatja meg éss teheti ismét naggyá!

Magyarország g kis ország, de a sportban nagyhatalom!?

A mindenkori irányító szervezet a sportfőhatóság 1930-as évek növekszik a sportélet centralizációja; 1948 márc. 5. Országos Sporthivatal; Szovjet mintára létrehozzák a tanácsokat, a MOB formálisan önálló, elnöke azonban azonos az állami sporthivatal elnökével;

A mindenkori irányító szervezet a sportfőhatóság A magyar sport legfelső vezető, irányító szerve, egész szervezetrendszere a magyar testnevelés és sport totális irányítására, vezetésére, minden területének gondozására hivatott; A sportlétesítmények a vállalatokkal együtt, vagy önállóan államosításra kerülnek (FTC Budapesti Kinizsi; MTK Vörös Lobogó; Kispest honvédség; Újpest rendőrség, belügyi tárca, Bányász, Építők, Lokomotív stb.); 1951 Országos Testnevelési és Sportbizottság;

A mindenkori irányító szervezet a sportfőhatóság 1948 56 közötti évek talán a magyar élsport legeredményesebb időszaka, aranykor az élsport felfokozott politikai szerepet kap (MHK-mozgalom) Kétpólusú világrend (imperialisták gazdaságuk helyrehozatala; szocialista tábor látszateredmények a sporton keresztül); A magyar sportélet versenycentrikus, mert történelmi, politikai kényszerek miatt mindig bizonyítanunk kellett! OLIMPIA-CENTRIKUSS CENTRIKUSSÁG

A mindenkori irányító szervezet a sportfőhatóság A sport Mo.-on nemzetgazdasági sikerágazatként van nyilvántartva; A sikerágazat köré kiépült egy mítosz: Magyarország g kis ország, de a sportban nagyhatalom!?

A mindenkori irányító szervezet a sportfőhatóság 1958 Magyar Testnevelési és Sporttanács; 1968 gulyáskommunizmus centralizált gazdasági mechanizmus liberalizációja, piacgazdasági elemek megjelenése a tervközpontú szocialista gazdasági rendszerről váltás egy szabályozott piacgazdaságra; 1973 Országos Testnevelési és Sporthivatal kettéválik az állami sportfőhatóság és a civil szektort képviselőmob, bár a személyi perszonálunió fennmarad;

A mindenkori irányító szervezet a sportfőhatóság 1986 Állami Ifjúsági és Sporthivatal összekapcsolódik az ifjúság- és sportpolitika; 1990 OTSH Országos Testnevelési és Sporthivatal, a második; 1989 évi II. tv. az egyesülési jogról szóló, az állampolgárok szabad egyesületalapítási alkotmányos joga;

ÁLLJUNKLLJUNK MEG MEG EGY EGY PILLANATRA PILLANATRA

A mindenkori irányító szervezet a sportfőhatóság A sportegyesületek, sportszövetségek nem voltak felkészülve az autonóm működésre; Gazdasági krízis politikai, gazdasági, társadalmi rendszerváltás;

Forrás: Stratégiai Audit. http://www.demos.hu/letoltes

Forrás: Stratégiai Audit. http://www.demos.hu/letoltes

Forrás: Stratégiai Audit. http://www.demos.hu/letoltes

Forrás: Stratégiai Audit. http://www.demos.hu/letoltes

Forrás: Stratégiai Audit. http://www.demos.hu/letoltes

Forrás: Stratégiai Audit. http://www.demos.hu/letoltes

Forrás: Stratégiai Audit. http://www.demos.hu/letoltes

Forrás: Stratégiai Audit. http://www.demos.hu/letoltes

A mindenkori irányító szervezet a sportfőhatóság A reprivatizáció a sportlétesítményeknél is elmaradt; A sport támogatási rendszere félállami, félpiaci mechanizmusok; A sportadósságok folyamatosan újratermelődtek, újratermelődnek; 1996 évi LXIV. Törvény a sportról; - pl.: hivatásos, amatőr versenyrendszerben csak az a sportszervezet vehet részt, amelynek nincs három hónapot meghaladó lejárt köztartozása, illetve, amelyik gazdasági társaság nem áll felszámolás alatt, MTV esete; A törvény utáni időszak két részre osztható: 1998-ig, illetve a polgárikormány vezette kormánykoalíció megváltozott sportpolitikájának belépéséig;

A mindenkori irányító szervezet a sportfőhatóság 1999 jan. 1. Ifjúsági és Sportminisztérium - látja el a központi állami sportirányítási feladatokat miniszteriális rang, magasabb helyre pozícionálódott a sport, kormányprogramban ígért Sport Stratégia nem készült el; 2000. évi új Sporttörvény; 2003. Gyermek Ifjúsági- és Sportminisztérium 2004. I. törvény a sportról 2005. Nemzeti Sporthivatal a sportvezetés elkészíti a Nemzeti Sportstratégiát; 2006 Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium, Sport Szakállamtitkárság

Működési modellek a sportban A sportszektor két működési modelljének összevetése Finanszírozás forrása Költségvetési korlát szerepe Tulajdonos jellemzője Működési kerete A sport jellemző szerepe Állami modell Állami bevételek Puha költségvetési korlát Nincs valós tulajdonos Non-profit: társadalmi, egyesületi forma Politikai rendszer legitimálása, Közhangulat javítása Üzleti modell Üzleti bevételek Kemény költségvetési korlát Valós tulajdonos megléte Üzleti: gazdasági társasági forma Szolgáltatás a szórakoztató iparág részterületeként Forrás: András, K. (2004): Üzleti elemek a sportban a labdarúgás példáján

Az állam feladata EGY POLGÁRI TÁRSADALOMBAN NEM AZ ÁLLAM IRÁNYÍTJA A SPORTOT! a főszerepet az autonóm sportszervezeteknek, sportszövetségeknek kell játszani, az állami sportszabályozás csak szubszidiárius (kiegészítő) jellegű; nem lehet az államot vezetőpolitikai elit propagandaeszköze a sport; a társadalomnak kell Nemzeti Sportstratégiával rendelkezni; az államnak segíteni, támogatni kell az autonóm sportmozgalmat, sportpénzek elköltését kell ellenőrizni, piaci feltételeket kell teremteni, a piaci tökéletlenségeket kell korrigálnia;

1) jogszabályi feltételek, szabályozó funkció (jogi kötelezőerővel bíró és deklaratív jellegű országgyűlési határozatok állampolgárok sportoláshoz fűződőalapjoga: Alkotmány 76/D. ); 2) a sport állami támogatása a Kormány feladata, hogy meghatározza a Sportstratégiai Koncepció alapján a sport állami támogatásának prioritásait; - Iskolai sport (iskolafenntartó helyi önkormányzat); - Főiskolai-egyetemi sport (kormányzati feladat); - Szabadidősport; Az állam feladata -Élsport (olimpiai mozgalom, működési és műhelytámogatás, mega-sport rendezvények rendezése); - Sportvállalkozások (a sportpiac kialakulása közérdek);

Az állam feladata 3) Részvétel a sporttal kapcsolatos nemzetközi együttműködésben (kormánygarancia kiemelt nemzetközi sportesemények magyarországi megrendezéséhez); 4) Sportlétesítmények létrehozása és fenntartása (környezettermészetvédelem, egészségügyi, esélyegyenlőségi szempontok fogyatékos sportolók); 5) A sport infrastruktúrájának kiépítése (sportszakember képzés, sportorvosi tevékenység, elősegíti a testkultúrális felsőoktatás feltételeinek biztosítását, támogatja a sporttudományi kutatásokat); 6) Hozzá kell járulnia a sporttal kapcsolatos önveszélyeztetőkáros tendenciák (pl. dopping) csökkent kkentéséhez, hogy gondoskodjon a sportrendezvények biztonságáról, a sporthuliganizmussal szembeni fellépésről;

Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium Sport Szakállamtitkárság

A I K K N Ü Z Z A É R N C A I P T R O P S

Nézzünk ki a (sport)piacra A XX. század végére a sport olyan önálló iparággá vált, amely a nemzetgazdaságoknak nem csekély hányadát képezi: A SPORTIPAR RELEVÁNS INDIKÁTORAI Magyarországon 2002-ben 7 306 sporttal foglakozó vállalkozás (Az Stv. szerint sportvállalkozásnak csak az a vállalkozás minő sül, amelynek cégjegyzékébe bejegyzett fő tevékenysége sporttevékenység); A szektor árbevétele 350 milliárd forint; (A sportszektor méretét a sporteszk sporteszkö öz-keré kerékp kpá ár kiskereskedelem határozza meg a maga 318 milliárd forintos árbevételével. Súlyában nála jóval kisebb a 17,6 milli árd forintot kitevő kitevőegyé egyéb sporttevé sporttevékenysé kenység, bár ez jelenti tartalmát tekintve az igazi élő sportot.); A sportszektor árbevétele a nemzetgazdaság egészén belül 0,9%-ot képvisel; Forrás: Sport XXI. Nemzeti Sportstratégia

A sportpiacon viszonylag sokan csak kis gazdasági eredményt tudnak felmutatni; (Az átlagos eredményráta 1,7%, szemben a nemzetgazdasági 4,1%-os átlaggal.) A pozitív eredménnyel gazdálkodó cégek, azaz a nyereségesek, társasági adót fizetnek elért eredményük után. (Ennek nagysága 2,1 Mrd Ft volt, ami 0,5%-a a nemzetgazdasági befizetésnek.) A sportban foglalkoztatottak és az egyéni vállalkozók száma több, mint 23 000 fő. (A nemzetgazdaság összes foglalkoztatottjából 0,9% dolgozik a sportban, ami megfelel az árbevételek terén képviselt számaránynak.) A sportgazdaság költségvetési kapcsolata 2,1 Mrd Ft társasági adó; 60 Mrd Ft ÁFA; 10 Mrd Ft SZJA; A SPORTÁGAZAT SPORTÁGAZAT NETTÓ NETTÓ A KÖLTSÉGVETÉSI BEFIZETŐ BEFIZETŐ KÖLTSÉGVETÉSI Forrás: Sport XXI. Nemzeti Sportstratégia

D in áni no a O rs la z sz ág o rs zá g L L en itv g án ye ia lo sz á g Iz E r gy ae H e l s ü o ll lt an K d ir á ia ly sá A g us zt ri S a M zl ag ov á y a r k ia or s É sz zá to g rs zá S g zl ov én ia C I zl se a h o nd rs zá g B el gi P um or tu g á lia Sv N ájc or S vé v éd g ia F ra o rs n z ci á ao g rs z ág F 10,00 5,00 80,00 70,00 60,00 50,00 10,00 5,00 0,00 0,00 Egy főre jutó Önkormányzati támogatás Egy főre jutó támogatás a szerencsejáték bevételeiből 1998 (ECU) 1998 (ECU) A S É V E K 40,00 30,00 20,00 10,00 0,00 É V Ó L Dá ni a Le n g Izr a ye e lo l s S zá M z lo g ag v á ya k i ro a rs Po z á g r tu gá L lia C i tvá se n h o ia r S vé sz á do g És r szá zt g or sz Au á g sz Eg t ri ye a sü Bel lt giu K ir m á Fin lysá no g rsz ág Iz la n Fr N or d a n vé ci g a o ia rs zá H g O ol la las nd zo ia rs S z ág zlo vé ni a S vá jc 25,00 És zt or sz No ág rv ég ia Iz lan d M Li ag tvá ya n r o ia rs Sz zá g lo v é Sz ni a lo vá kia B C e lg se iu ho m r sz ág H Fr o a n llan ci d Le a or ia ng sz ye á g lo s Po zá g rt u Eg g ye A áli sü u s a z lt K tr ir á ia ly s ág Sv ájc O la Iz ra sz el o Fin rs zá g n Sv o rs z á éd or g sz ág D án ia g ye lo sz á S g z O lo v la sz ák i o a rs C se z á M ho g ag r s ya zá ro g rs zá g Li t v És á zt n ia o rs z ág Iz ra Be el lg Sz iu lo m vé A n ia us E z g ye N t ria sü o r lt vé K g ir ia ál ys ág Po rt u gá H l o l ia la n di a S I vé z la do nd rs zá g S v áj Fr c a D nc á ia n i o a rs F zá in no g rs z ág Le n Finanszírozási struktúrák Egy főre jutó állami támogatás Egy főre jutó szponzori támogatás 1998 (ECU) 1998 (ECU) 25,00 20,00 20,00 15,00 15,00 18,00 16,00 14,00 12,00 10,00 8,00 6,00 4,00 2,00 0,00 Forrás: Sport XXI. Nemzeti Sportstratégia

Finanszírozás változása 2004 2006 (Hazai rendezésűvilágversenyek nélkül) Diáksport Szabadid ősport Utánpótlás-nevelés Versenysport millió 3500 3260 3000 2500 2142 2000 1500 1728 1600 1161 1000 500 1440 813 550 350 395 584 409 0 2004. 2005. 2006. Forrás: Sport XXI. Nemzeti Sportstratégia

NAGYOBB HANGS ÚLYT KELL KAPNIA A SZÉ SZ É LESEBB TÖ TÖMEGEKET ELÉ EL É RŐT ÁMOGAT MOGATÁ ÁSI FORMÁ FORMÁKNAK A finanszírozás természetes koncentr álts ága mellett vizsgálandó az arányok indokolts ága ió lku Ka lác Sport területe 2003 évi támogatás(*) Érintett lakosok száma Egy főre jutó támogatás Megoszlás % Élsport (Forma 1 nélkül) 4,1 Mrd Ft 1 000 4,1 millió Ft 7% Egyesületek, utánpótlás 8,3 Mrd Ft 200 000 42 000 Ft 13% Iskolai és diák sport, testnevelés óra (GYISM, BM) 32 Mrd Ft 1,3 millió 24 600 Ft 51% Sportrekreáció (szabadidősport) 2,6 Mrd Ft Rendszeresen sportolók: 850 000900 000 fő ~ 3 050 Ft 4% Létesítmények 11,3 Mrd Ft - - 18% Fel nem osztott 4,4 Mrd Ft - - 7% Összesen 62,7 Mrd Ft - 100% (*) Kalkuláció 2003-ra: GYISM költségvet ési előirányzat, BM és önkormányzati támogatások becsült értéke -7- Forrás: Sport XXI. Nemzeti Sportstratégia

Szövetségek kiadásai 2% 4% 23% 30% 13% 28% Személyi Működés Versenyrend. Válogatott Beruházás Egyéb Forrás: Sport XXI. Nemzeti Sportstratégia

Magyar RepülőSzövetség Állami támogatás összesen (sportágfejlesztési támogatással) Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Atlétikai Szövetség Magyar Kajak-Kenu Szövetség Magyar Torna Szövetség Magyar Vívó Szövetség Magyar Úszó Szövetség Magyar Sportlövő k Szövetsége Magyar Kézilabda Szövetség Magyar Öttusa Szövetség Magyar Vízilabda Szövetség Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége Magyar Ökölvívó Szakszövetség Magyar Birkózó Szövetség Magyar Judo Szövetség Magyar Tenisz Szövetség Magyar Evező s Szövetség Magyar Jégkorong Szövetség Magyar Triatlon Szövetség Magyar Asztalitenisz Szövetség Magyar Sakkszövetség Magyar Vitorlás Szövetség Magyar Röplabda Szövetség Magyar Mozgáskorlátozottak Sportszövetsége Magyar Lovassport Szövetség Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség Magyar Rögbi Szövetség Magyar Búvár Szakszövetség Magyar Sí Szövetség Magyar Tollaslabda Szövetség Magyar Taekwondo Szövetség Magyar Tájékozódási Futó Szövetség Magyar Karate Szakszövetség Magyar Nemzeti Autósport Szövetség Magyar Bowling és Teke Szövetség Magyar Rádióamatőr Szövetség Magyar Táncsport Szakszövetség Magyar ModellezőSzövetség Magyar Golf Szövetség Magyar Kendo Szövetség Magyar Lábtenisz Szövetség Magyar Országos Baseball és Softball Szövetség Magyar Testépítőés Fittness Szövetség Magyar Nanbudo Szövetség Magyar Snowboard Szövetség Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség Magyar Bridzs Szövetség Magyar Kung-fu Szakszövetség Magyar Biliárd Szövetség Magyar Sumo Szakszövetség Magyar Kutyafogathajtó Sportszövetség Magyar Fallabda (Squash) Szövetség Szövetségek összesített bevételei 2003 600 000 (Forrás: szövetségek - O SAP adatl apok) 500 000 400 000 300 000 200 000 100 000 0 Egyéb bevételek Forrás: Sport XXI. Nemzeti Sportstratégia

A sportegyesületek megoszlása bevételeik nagysága szerint 7% 8% 27% 9% 500ezr Ft alatt 500ezer - 2millió 2millió - 5millió Ft 5millió - 10millió Ft 10millió Ft - 20millió Ft 17% 32% 20millió Ft felett Forrás: Sport XXI. Nemzeti Sportstratégia

Egy átlagos sportegyesület bevételi forrásainak megoszlása 12% helyi ök.-i támogatás 32% saját bevétel 3% 3% szponzori tám. 18% pályázatok 32% magánadományok egyéb Forrás: Sport XXI. Nemzeti Sportstratégia

Magyarország EU átlag Állami támogatás Állami támogatás Önkormányzati támogatás Önkormányzati támogatás Szerencsejáték bevételeiből Szerencsejáték bevételeiből Szponzori bevételek Szponzori bevételek Forrás: Sport XXI. Nemzeti Sportstratégia

kevés a tőkeerős hazai nagy cég; nem ismerik a szponzorálás know-how-ját; e cégek szponzorációval kapcsolatos döntéshozatala sokszor szubjektív alapon történik; a multinacionális cégek szponzorációs tevékenységével kapcsolatban a döntések sokszor regionális, vagy európai szinten születnek és nem egy-egy ország sportjára vonatkoznak; nagy szponzorok kevesen vannak, a nagyszámú kis szponzor számára biztosítható felület viszont kicsi, azaz nem hatékony; a médiaközvetítések és a megfelelőpublicitás hiánya kevésbé teszi attraktívvá a szponzori megjelentést; a reklám hatékonysági mérhetőségével szemben nincsenek hasonló, adekvát mutatók a szponzorálásra; a reklámköltségek megtérülési ideje jóval gyorsabb, mint a szponzorációé; Ezenördögi ördögikör körmegtöréséhez megtöréséhez(azaz (azazprofi, profi,külföldi külföldi Ezen nagyfinanszírozókbevonásához) bevonásához)áátlátható nagyfinanszírozók tlátható ttámogatási ámogat ási éés s elszámolási rendszer,illetve illetveaasportszervezetek sportszervezetekhat hatékony elsz ámolási rendszer, ékony rendszer gazdálkodása szükséges; gazd álkodása szükséges; Forrás: Sport XXI. Nemzeti Sportstratégia

K N I E Y N É M T Í S E T É L T R O SP

Forrás: Összefoglaló jelentés a 2004. évi OSAP 1530-as adatfelvételéről

Forrás: Összefoglaló jelentés a 2004. évi OSAP 1530-as adatfelvételéről

Forrás: Összefoglaló jelentés a 2004. évi OSAP 1530-as adatfelvételéről

E G É V A T IT!!!