Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság 2/2010.számú IGAZGATÓI UTASÍTÁS Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Szervezeti és Működési Szabályzatáról Iktatószám: 539/2010. Készítette: dr. Vajna Tamásné igazgató, dr. Kardos Mária jogtanácsos Hatálybalépés ideje: 2010 Módosította: Hatályon kívül helyezte: Hatálytalan: Budapest, 2010..QZ.S7 ~éde1mi és vízügyi miniszter
KISKUNSÁGI NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA amely készült a természet védelméről szóló, többször módosított 1996. évi LIII. törvény, valamint a környezetvédelmi, természetvédelmi, vízügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 347/2006. (XII. 23.) Kormányrendelet rendelkezéseit figyelembe véve. I. fejezet A Szervezeti és Működési Szabályzat hatálya Jelen Szervezeti és Működési Szabályzat a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság (rövidítve: KNPI, továbbiakban KNP1) működési területén, az KNPI jogszabályban megjelölt feladatainak ellátására, működésére, i felépítésére, vezetőinek és munkatársainak jogállására terjed ki. A) Általános adatok II. fejezet Az KNPI jogállása, irányítása és feladatai a) Elnevezése: Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Rövidített neve: KNPI Angol nyelvű megnevezése: Kiskunság National Park Directorate Székhelye: 6000 Kecskemét, Liszt F. u. 19. Elérhetősége: telefon: 76-482-611 telefax: 76-481-074 e-mail: mailknp@knp.hu b) Alapítás időpontja, alapító határozat száma, kelte: Országos Természetvédelmi Hivatal elnökének 1800/1974. számú határozata, kihirdetve 1974. december 20. napján, hatálybalépés napja: 1975. január 1. c) Módosító alapító okirat száma, kelte: A JKH-9912112009. számú, 2009. augusztus 13-án a Magyar Köztársaság Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztere által egységes szerkezetbe foglalva. d) Nyilvántartási számok: Kincstári nyilvántartási szám (PIR törzsszám): 323880 Statisztikai azonosító jel: 15323888-8412-312-03 Adószám: 15323888-2-03, APA adóalany e) A KNPI irányító szerve: a környezetvédelmi és vízügyi miniszter f) Közfeladat meghatározása: természetvédelmi közszolgáltatás és jogszabályban meghatározott közhatalmi tevékenység 2
g) Működési köre: a 347/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 3. számú melléklet U18. pontja szerinti terület Illetékessépe közhatalmi tevékenysé2e tekintetében: a 347/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 3. számú melléklet U18. pontja szerinti terület B) A KNPI jogállása, gazdálkodási rendje A miniszter által irányított önállóan működő és gazdálkodó, közintézeti altípusú közszolgáltató központi költségvetési szerv. A KNPI természetvédelmi szabálysértések elbírálására, nyilvántartás vezetésére, ellenőrzés végzésére, továbbá a természetvédelmi őrszolgálat működtetésére közhatalmi jogkörrel rendelkezik. Az igazgatóság gazdasági e: Az igazgatóság pénzügyi- és számviteli feladatai köre ben a gazdasági igazgatóhelyettes vezetésével a Pénzügyi és Számviteli Osztály, valamint Uzemeltetési csoport ellátja: - a tervezéssel, - előirányzat-felhasználással, - a hatáskörébe tartozó előirányzat-módosítással, - az üzemeltetéssel, fenntartással, beruházással - a vagyon használatával, hasznosításával - a készpénzkezeléssel, - a könyvvezetéssel és beszámolási kötelezettséggel - az adatszolgáltatással, kapcsolatos feladatokat. A gazdálkodásra vonatkozó részletszabályokat az idevonatkozó jogszabályok, a jelen szabályzat 3. fejezetének 1.2.2. pontja és a Gazdálkodási Szabályzat tartalmazza. Igazgatóság működésének forrásai: -költségvetési támogatások, -intézményi működési bevételek -támogatásértékű bevételek(umvp) C) A KNPI alaptevékenysége, kiegészítő és kisegítő tevékenysége 1. A KNPI alaptevékenysége: 1.1. Közszol2áltató alaptevékenysépe körében 1.1.1. ellátja 1.1.1.1. a területek védetté, illetve Natura 2000 területté nyilvánításával, továbbá az érzékeny természeti területek, magas természeti értékű területek, ökológiai hálózat kijelölésével, létesítésével, kapcsolatos külön j ogszabályokban meghatározott feladatokat; ífvt. 25. * (2) bek., 2/2002. (1.23.) KöM-FVM r. 4., 5., 6., 8., 9., 10. 12. ~ 275/2004. (X.8.) Korm. rendeleti 1.1.1.2 a védett és fokozottan védett természeti értékek, védett és fokozottan védett természeti területek, a Natura 2000 területek, valamint a nemzetközi természetvédelmi egyezmény hatálya alá tartozó területek és értékek természetvédelmi kezelésével, fenntartásával kapcsolatos feladatokat, kivéve azokat a feladatokat, amelyeket más szerv vagy természetes személy köteles ellátni;/ 347/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 37. * aa) pontja! 3
1.1.1.3. a vagyonkezelői feladatokat a vagyonkezelésében lévő állami tulajdonú vagyontárgyak tekintetében; / 347/2006. (XII. 23.) Kora rendelet 37. * ab) pontja/ 1.1.1.4. a körzeti erdőtervezés folyamatában a természetvédelmi érdekek képviseletét, valamint a miniszter körzeti erdő- és vadgazdálkodási tervezéssel kapcsolatos jogkörét érintő élőkészítő feladatokat; / 347/2006. (XII. 23.) Kora rendelet 37. ~ ac) pontja, 2009. évi XXXVII. törvény 32. * (2) bek.,35. * (2) bek] 1.1.2. közreműködik a természet és a táj védelmére irányuló állami kutatások tervezése ben és megvalósításában, valamint a nem állami kutatások szervezése ben; / 347/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 37. * ba) pontjai 1.1.3. gondoskodik az élőhelyek kialakításával, kedvező természetvédelmi helyzetének fenntartásával és javításával, valamint a sérült, károsodott élőhelyek helyreállításával kapcsolatos feladatok ellátásáról; / 347/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 37. * bb, bc) pontjai] 1.1.4. a külön jogszabályban meghatározott eljárási rend szerint előkészíti a természetvédelmi kezelési terv tervezetét és felterjeszti a környezetvédelmi és vízügyi miniszternek, továbbá gondoskodik a természetvédelmi kezelési tervdokumentáció megőrzéséről; /3/2008. (II. 5.) KvVM rendelet 3.* (1), 5. * (1) bek./ 1.1.5. a települési önkormányzat jegyzőjének, főjegyzőjének megkeresése esetén véleményezi a helyi jelentőségű védett természeti területekre vonatkozó természetvédelmi kezelési terv tervezetét; /3/2008. (II. 5.) KvVM rendelet 6.*/ 1.1.6 közreműködik a Natura 2000 területek fenntartási tervének elkészítésében; /275/2004.(X.8.) Korm. rendelet 4.* (4) bek., 3/2008.(ILS.) KvVM r. 3.* (1) bek./ 1.1.7. szükség szerint gondoskodik a védett természeti értékek, társulások fenntartására, kezelésére vonatkozó terv (Pl védett növénytársulás, fajmegőrzési terv) elkészítéséről; /Tvt. 53. ~ (4) c), 67/1998 (VI. 3.) Korm. rendelet 9. * (1)/ 1.1.8. vezeti a működési területén lévő védett természeti területek és természeti értékek nyilvántartását, gondoskodik a természetvédelmi célú nyilvántartások vezetéséhez szükséges elsődleges és másodlagos adatgyűjtésről, illetve működteti a feladatkörével összefüggő területi monitoring és információs rendszert, együttműködik más információs és ellenőrző rendszerekkel; ;/ 347/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 37. * c) pontjai 1.1.9. üzemelteti a természetvédelmi információs rendszer (továbbiakban: TIR) alközpontjait, biztosítja a működési területére vonatkozó TIR adatbázisok frissítését, illetve a KvVM TIR központtal való adatharmonizációját; /Tvt. 67. * (1) bek., 13/1997. (V. 28.) KTM rendelet 5.* (2) bek./ 1.1.10. részt vesz a Nemzeti Biodiverzitás-monitorizó Rendszer (NBmR) és egyéb monitorozó rendszerek működtetésében és folyamatosan figyelemmel kíséri a működési területén található természeti értékek és élőhelyek állapotát; /67/1998 (VI. 3.) Korm. rendelet 11. */ 1.1.11. megállapítja és nyilvántartja az egyedi tájértékeket; /Tvt. 6. * (4) bek./ 1.1.12. természetvédelmi bemutató, ismeretterjesztő, oktatási célú, valamint ökoturisztikai létesítmények feimtartásával és működtetésével természetvédelmi oktatási, nevelési és ismeretterjesztési tevékenységet lát el; I Tvt. 64.* (2) bek./ 1.1.13. közreműködik 1.1.13.1. az erdővagyon-védelmi tevékenységben;/ 347/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 37. * da) pontjai 1.1.13.2. a természetvédelmi szempontból védetté nem nyilvánított vadonélő növény- és állatvilág (hasznosítás alatt nem álló faj ainak, valamint vadászható, halászható vad- és halfajok) védelmében; I 347/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 37. * db) pontjai 1.1.13.3. a tájak természetes, illetve természetközeli állapotának megőrzésében, a táj jellegét meghatározó természeti értékek, rendszerek, és esztétikai adottságok védelme ben; /253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet 3. sz. melléklet 8. pont] 4
1.1.14. közreműködik a területrendezési, területfejlesztési, vízrendezési, meliorációs és a táj jellegét megváltoztató egyéb terv véleményezésében; /347/2006. (Xli. 23.) Korm. rendelet 37. * e) pontjai 1.1.15. gondoskodik az elkobzott és jogszabályban meghatározott esetekben a visszatartott, valamint a lefoglalt természeti értékek őrzéséről; 1911997.(VII; 4jKTM rendeleti. * (2) bek., 11/2003. (V. 8.) ]M-BM-PM együttes rendelet 66. * (4) bek. b) pontjai 1.1.16. közreműködik a természetvédelmi célú agrár-vidékfejlesztési támogatások előkészítésében és a végrehajtáshoz kapcsolódó feladatok ellátásában, különösen az agrár környezetgazdálkodási intézkedések tekintetében; ITvt. 56. * j), 137/2004 (]X. 18.) FVM rendelet 1. sz. melléklete, 150/2004. FVM rendelet 10*. (4), 13. * (4) 25 * (2), 27. * (1), 32. ~ (2), 33. * (2) 34. * (2), 35. * (2), 39. * (2), 269/2007. (X. 18.) Korm. Rendelet 5. * (3), 33/2008. (~. 27.) FVTvI rendelet 5. * (2), 7. * (2), 14. ~ (2), 16.* (1), 4/2004. (I. 13.) FVM rendelet 4. számú melléklet, 7/2001. (I. 17.) FVM rendelet 18.* (5), stb./ 1.1.17. közreműködik az ősi magyar háziállatfajok és fajták megőrzésében, azok egyedei törzskönyvezésére vonatkozó szabályok kialakításában és végrehajtásában, tenyésztési és teljesítményvizsgálati elvek megállapításában;. /Tvt. 22. * b) pontja, 46. * (2) bek., 347/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 37. * db)pontjai 1.1.18. kezdeményezi a védettségi szint helyreállítása érdekében szükséges kisajátítási eljárásokat, továbbá gyakorolja a tulajdonosi jogokat a Vszt. 2. * (1) bekezdésében meghatározott azon földrészlet vonatkozásában, amelynek részarány-földalapba történő kijelöltsége megszűnt; /1995. XCJII.tv. 4.* (1) bek./ 1.1.19. közreműködik 1.1.19.1. környezeti vizsgálat elvégzésében; /2/2005. (I. 11.) Korm. rendelet 3. számú melléklet II/l. b) pont/ 1.1.19.2. a Natura 2000 területeken szükség szeriiit lefolytatandó hatásbecslési eljárásban; 1.1.19.3. környezeti hatásvizsgálati, egységes környezethasználati engedélyezési eljárásban; 1.1.20. együttműködik a Kulturális Orökségvédelmi Hivatal regionális irodáival a hivatal külön jogszabályban meghatározott kulturális örökségvédelemmel kapcsolatos feladatainak ellátásában; /347/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 37. ~ f) pontjai 1.1.21. kapcsolatot tart természetvédelmi kezelési feladatokat ellátó más ekkel és természetes személyekkel; /347/2006. (XII 23.) Korm. rendelet 37. ~ g) pontjai 1.1.22. segítséget nyújt a természet védelmével kapcsolatos feladatok ellátásához a helyi önkormányzatoknak; /347/2006. (XII 23.) Korm. rendelet 37. * h) pontjai 1.1.23. felügyeli és segíti az önkormányzati természetvédelmi őrszolgálatot./ 4/2000. (I. 21.) Korm. rendelet 1. * (4) bek./ 1.2. Közhatalmi alaptevékenysé2e körében 1.2.1. gyakorolja a külön jogszabályokban meghatározott természetvédelmi szabálysértési ügyekben a szabálysértési hatósági hatáskört; /1999. évi LXIX. Tv. 147.* (6) bek./ 1.2.2. szervezi és irányítja a e ben működő természetvédelmi őrszolgálatot; /Tvt. 59. * (1) bek./ 1.2.3. a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőség (a továbbiakban: felügyelőség) megkeresése esetén alaptevékenysége körében külön jogszabály szerint szakértőként közreműködik a természetvédelmi hatósági eljárásokban, /347/2006. (XIJ. 23.) Korm. rendelet 40. * (3) bek./ 1.2.4. biztosítja a felügyelőség hatáskörébe tartozó természetvédelmi hatósági eljárásokban a döntéshez vagy a tényállás tisztázásához azt az adatot vagy tényt, amely alaptevékenysége körében rendelkezésére áll. /347/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 40. * (1), (3) bek./ 5
1.3. Ellátja mindazokat az e2yéb feladatokat, amelyeket jogszabály a feladatkörébe utal, így különösen: 1.3.1. Irányítja a polgári természetőrök tevékenységét./33/1997. (XI. 20.) KTM rendelet 2.* (2) bek./ 1.3.2. Együttműködik a rendőrséggel, a katasztrófavédelemmel, a vám- és pénzügyőrséggel, a hivatásos állami és önkormányzati tűzoltósággal, az erdészeti hatósággal, a vadászati hatósággal, a halászati hatósággal, az önkormányzati szervekkel, a fegyveres biztonsági őrséggel, valamint a társadalmi ekkel./1997. évi CL]X. törvény 15. ~ 1.3.3. Felhasználási szerződést köt a KNPI működési területén lévő védett természeti területek nevének, jelképének felhasználására./1996. évi LIII. törvény 70.*/ 1.3.4. Elővásárlási jogot gyakorol a Magyar Állam nevében a védett természeti érték és terület tulajdonjogának változásakor. /1996. évi LIII. törvény 68.* (6)1 1.3.5. Ellátja a közmunkaprogram rendjéről szóló jogszabályban meghatározott feladatokat. /49/1999. (ill. 26.) Korm. rendelet 2. ~ (1), (2) bek./ 1.3.6. Ellátja a védett és a fokozottan védett természeti területek, a Natura 2000 területek állapotára, továbbá a tájvédelemre vonatkozó igazságügyi szakvélemény adására, külön jogszabályban meghatározott feladatát. /282/2007. (X. 26.) Korm. rendelet 4.* (1) bek./ 1.3.7. Ellátja a közérdekű kérelmek, panaszok és bejelentések ügyintézését, továbbá a külön jogszabályokban meghatározott közérdekű adatszolgáltatással kapcsolatos ügyintézést. /2004. évi XXIX. törvény 14l.* (1) bek./ 1.3.8. Részt vesz a körzeti erdőterv-rendelet és a körzeti erdőterv egyeztetési eljárásában, az adatszolgáltatásban./ 2009. évi Xxxvii törvény 32.* (2) bek., 35. ~ (2) bek., 41.* (9) bek./ 1.3.9. Közreműködik a védett természeti területnek nem minősülő Natura 2000 területeken lévő erdőre, erdőgazdálkodási tevékenységet közvetlenül szolgáló földterületre vonatkozó üzemtervi előírások felülvizsgálatában. / 2009. évi XXXVII. törvény 113. * (15) bek./ 1.3.10. Végzi a természetben okozott károsodás következtében megváltozott körülmények miatt az esetlegesen terjeszkedő, a természetes élővilágot veszélyeztető inváziós, idegenhonos fajok (özönfajok) populációi, társulásai monitoringját.( 91/2007. (1V. 26.) Korm. rendelet 6.* (7) bek.) 2. A KNPI kiegészítő tevékenysége: A KNPI jogosult az alaptevékenységével megegyező, az alaptevékenység ellátására létrehozott kapacitás kihasználását célzó, a költségvetésben az alaptevékenységre meghatározott mértéken felül, támogatáson kívüli forrásból, más jogi személy vagy természetes személy számára nem kötelezően és nem haszonszerzés céljából kiegészítő tevékenység végzésére. 3. A KNPI kisegítő tevékenysége: Az KNPI jogosult az alaptevékenységétől eltérő, az alaptevékenység ellátására létrehozott kapacitás kihasználását célzó, államháztartás körébe tartozó vagy természetes személy számára nem kötelezően és nem haszonszerzés céljából végzett tevékenység végzésére. A kisegítő tevékenységek aránya nem haladja meg az KNPI kiadásának 30 %-át. 4. A KNPI vállalkozási tevékenysége: A KNPI vállalkozási tevékenységet nem folytathat. 6
5. A KNPI alaptevékenysége(i) államháztartási szakfeladatrendi besorolása: 5.1. 2010. január 1-jétől érvényes besorolása: 910421 Védett természeti területek és természeti értékek bemutatása 910422 Védettterrnészetiterületek ésterniészetiértékek megőrzéseésfenntartása 841225 Környezetvédelem és természetvédelem területi igazgatása és szabályozása 5.2. Az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (Xii 19.) Korm. rendelet (új Amr.) 12. * (4) bekezdésében foglaltak szerint minősülő szakfeladatok: 682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 749050 M.n.s. egyéb szakmai, tudományos, műszaki tevékenység 856099 Egyéb oktatást kiegészítő tevékenység 890443 Közmunka 900400 Kulturális műsorok, rendezvények, kiállítások szervezése D) A vagyonkezelés rendje A KNPI közszolgáltató alaptevékenysége körében - a vagyonkezelésében lévő állami vagyontárgyak tekintetében - ellátja a vagyonkezelői feladatokat. (a nemzeti park KNPI-ok természetvédelmi vagyonkezelési tevékenységének egységes alapelvek szerinti ellátásáról szóló 9/2006. (K. V. Ejt. 4.) KvVM utasítás) E) A működéssel összefüggő egyéb feladatok A KNPI működésével összefüggésben gondoskodik a vagyon-, tűz-, érintés-, baleset- és munkavédelmi biztonságról, végzi az ezzel kapcsolatos feladatokat, gondoskodik a szükséges szabályzatok elkészítéséről. Közreműködik az ár- belvízvédekezéssel kapcsolatos feladatok ellátásában. III. fejezet A KNPI vezetőinek és munkatársainak jogállása, az KNPI működési rendje A) Az KNPI vezetőinek és munkatársainak jogáhása 1. Az KNPI vezetőinek feladatköre 1.1. Igazgató - A KNPI egyszemélyi felelős vezetője. - A KNPI minden munkavállalója - átruházott hatáskörben, illetve munkaköri leírásának megfelelően - az igazgató felhatalmazásával jár el. - Irányítja, koordinálja és ellenőrzi a gazdasági vezető, az igazgatóhelyettes valamint a közvetlen irányítása alatt álló i egységek és munkavállalók munkáját. 7
- Közvetlenül irányítja a Titkárság és a Természetvédelmi Őrszolgálat valamint a Természetvédelmi Vagyonkezelési Osztály vezetőjének, továbbá a jogtanácsos és a belső ellenőr munkáját. - Személyes hatáskörében jár el a KNPI egész tevékenységét átfogó, elvi jelentőségű ügyekben, valamint mindazokban az ügyekben, amelyekben jogszabály az intézkedés, döntés jogát a személyes hatáskörébe utalja, vagy amelyekben azt a maga részére fenntartja. - Felettes szervnek beszámol az éves költségvetési szerv folyamatba épített, előzetes és utólagos vezetői ellenőrzéseinek, valamint a belső ellenőrzésének működtetéséről. - A KNPI bármely ügyében a döntést magához vonhatja, az ügy intézésére az eredeti ügymenettől függetlenül mást is kijelölhet, és a jogszabályok keretei között az ügy intézésének módjára közvetlen utasítást adhat. - Kijelöli a KNPI közreműködésével megvalósuló pályázatok szakmai irányításáért felelős vezetőt. - Távolléte ben, illetve akadályoztatása esetén az általa kijelölt igazgatóhelyettes helyettesíti, kijelölés hiányában a természetvédelmi igazgatóhelyettes helyettesíti. - Felelős a belső ellenőrzési és az információs rendszer megszervezéséért és működtetéséért, a törvényesség betartásáért. - Felelős a KNPI vagyonvédelmének, leltárszabályzatának, leltárfelelősségének, bélyegzőhasználatának, -nyilvántartásának megállapításáért és betartásáért. - Biztosítja az országgyűlési képviselők és a közvélemény tájékoztatását. - Képviseli az KNPI-t a Kiskunsági Nemzeti Park Alapítvány Kuratóriumában és a Délalföldi Regionális Allamigazgatási Kollégiumban. - A Kiskunsági Nemzeti Park Tanács ülésein állandó meghívottként, mint mindenkori alelnök vesz részt. 1.2. Igazgatóhelyettes és gazdasági vezető (gazdasági igazgatóhelyettes) - Felelős az irányítása alatt álló szakterület, illetve osztályok feladatainak jogszerű, a szakmai követelményeknek megfelelő színvonalú, határidőben való teljesítéséért. - Munkáját az irányadó jogszabályok, valamint az igazgató utasításának megfelelően végzi. - Hatáskörébe tartozik irányítási területén mindazon vezetői jogkörbe tartozó intézkedés, döntés, amely az igazgató részére fenntartva nincs, továbbá amelyet az alárendelt osztályvezetőtől magához von. - Személyes felelősségének fenntartásával, valamely hatáskörének gyakorlásával az irányítása alatt álló osztályvezetőt is megbízhatja, kivéve, ha az ügyet az igazgató a személyes hatáskörébe utalta, vagy az ügy természeténél fogva személyes hatáskörében intézendő. - A KNPI tervezési és beszámolási kötelezettségeire tekintettel összeáilítj a a szakmai munkarészeket, együttműködik a pénzügyi és a gazdálkodási értékelésben, a mérlegbeszámolók elkészítésében. - Képviseli a KNPI érdekeit az igazgató által meghatározott körben az Országos ~5 a megyei szintű szakmai testületekben, bizottságokban, ismeretterjesztő fórumokon. - Engedélyezi a belföldi kiküldetést az irányítása alatt álló osztály munkavállalói tekintetében. - Felelős az információáramlásért, az együttműködéséért az osztályok és a szakterületek között. - Felügyeli az irányítása alá tartozó osztályok pályázati tevékenységét. - Előzetes egyeztetés alapján adhat ki olyan rendelkezést, állásfoglalást, amely egymás szakterületébe tartozó kérdést is érint, véleményeltérésük esetén az igazgató dönt. - Köteles az igazgató helyettesítése során tett intézkedéseiről az igazgatónak haladéktalanul beszámolni. 8
- Előkészíti az általa irányított i egységek vezetőinek munkaköri leírását, szükség szerinti módosítását, aktualizálását. - A természetvédelmi igazgatóhelyettes közvetlenül irányítja a Természetmegőrzési és Tájvédelmi Osztály, a Természetvédelmi Erdészeti és Tervezési Osztály, a Természetismereti Osztály vezetőjének munkáját; valamint a-természetvédelmiinformatilcai és Nyilvántartási Csoport tevékenységét. - A gazdasági vezető (gazdasági igazgatóhelyettes) közvetlenül irányítja a Pénzügyi és Számviteli Osztály vezetőjének munkáját, az Üzemeltetési Csoport, valamint a Pályázati és Közbeszerzési Csoport tevékenységét. 1.2.1. A természetvédelmi igazgatóhelyettes feladat- és hatásköre, felelőssége - Ellátja az általa irányított szakterületen keresztül - más i egységekkel, elsősorban a Természetvédelmi Orszolgálattal együttműködve - a védett természeti területek és értékek, valamint a Natura 2000 területek, továbbá a nemzetközi természetvédelmi egyezmények hatálya alá tartozó területek és értékek természetvédelmi kezelésével kapcsolatos, továbbá a természet általános védelmével és a tájvédelemmel összefüggő szakmai feladatokat. - Irányítja a területek védett, fokozottan védett területté nyilvánításával, továbbá az érzékeny természeti területek és a magas természeti értékű területek kijelölésével, létesítésével, fenntartásával kapcsolatos feladatokat, valamint a Natura 2000 területeken a külön jogszabályban meghatározott feladatokat. - Irányítja a KNPI működési területén a Védett Természeti Területek Törzskönyve és a Védett Természeti Ertékek Törzskönyve (Törzskönyvek) adatainak gyűjtését a Természetvédelmi Információs Rendszer (TIR.) által meghatározott struktúrában. - Irányítja a természetben okozott károsodás következtében megváltozott körülmények miatt az esetlegesen terjeszkedő, a természetes élővilágot veszélyeztető inváziós, idegenhonos fajok (özönfajok) populációi, társulásai monitorin~át. - Felelős a természetvédelmi kezelési tervek készítésért, a természetvédelmi kezelési feladatok teljesítéséért. - Felelős a természeti és a védett természet területeken folytatott erdő- és vadgazdálkodás tervezésével összefüggő, a KNPI-re háruló feladatok szakszerű végrehajtásáért. - Felügyeli a helyi jelentőségű védett természeti területté nyilvánítással kapcsolatos feladatok ellátását. - Felelős a természetvédelmi kezelői jogkör gyakorlása keretében a természetvédelmi célok és érdekek ügyféli eszközökkel történő érvényesítéséért. - Koordinálja a külön jogszabályban meghatározott, egyes környezetvédelmi és vízügyi előirányzatok keretében nyújtott támogatásokkal összefüggő pályázatkezelési, -lebonyolítási, döntés-előkészítési és ellenőrzési feladatok ellátását. - Irányítja az ár- belvízvédekezéssel kapcsolatos külön jogszabályban meghatározott feladatok ellátását. - Képviseli a KNPI érdekeit az igazgató által meghatározott Országos é5 megyei szintű szakmai testületekben, bizottságokban, ismeretterjesztő fórumokon. - Gondoskodik a pályázatokkal kapcsolatos mérnöki, tervezői előkészítést igénylő feladatok ellátásáról. - Gondoskodik az irányítása alatt álló munkavállalók által a hivatalos ügyek intézéséhez igényelt gépjárművek elosztásáról. - Felelős a pályázatok eredményeként létrejövő építési kivitelezési munkák ellenőrzéséért. - Akadályoztatása esetén a Természetmegőrzési és Tájvédelmi Osztály vezetője helyettesíti. 9
1.2.2. A gazdasági vezető feladat- és hatásköre, felelőssége - A KNPI gazdasági vezetője a gazdasági igazgatóhelyettes. - Irányítja a KNPI teljes pénzügyi és számvitelt tevékenységét, elemi költségvetésének kialakításátés végrehajtását. - Gondoskodik az államháztartási törvény végrehajtási rendeletében meghatározott feladatok ellátásáról a közvetlen irányítása alá tartozó Pénzügyi és Számviteli Osztály, valamint az Üzemeltetési Csoport útján. - Felelős a pénzügyi tevékenységért, a pénzügyi jogszabályok, eljárások betartásáért, a statisztikai jelentések elkészítéséért. - Ellenőrzi a KNPI bevételi terveit. - Gyakorolja a KNPI költségvetését érintő kötelezettségvállalások, kiadások felett pénzügyi ellenjegyzési jogkört. - Folyamatosan figyelemmel kíséri a KNPI kiadásait a főbb tárgyak és ügykörök szerint. - Szervezi és felügyeli a KNPI bérszámfejtő, társadalombiztosítási és adóügyi tevékenységét. - Szervezi a niinisztériuinmal előzetesen egyeztetve - a KNPI költségvetésének kialakítását. - Ellátja mindazokat a beruházási feladatokat, amelyek folyamatos végzésével az igazgató megbízza, szervezi a beruházások pénzügyi előkészítését és pénzügyi bonyolítását. - Gondoskodik a KSH, APEH felé előírt adatszolgáltatások határidőre történő teljesítéséről. - Gondoskodik az ellenőrzési dokiimentációk nyilvántartásáról, megőrzéséről. - Gondoskodik a KNPI leltárának előkészítéséről és lebonyolításáról. -Koordinálja a KNPI az Európai Unió Alapjaiból származó támogatások felhasználására vonatkozó pályázatok pénzügyi feladatait. - Kiemelt figyelemmel kíséri a nemzetközi pályázatokkal kapcsolatos tevékenységet, ezen belül a pályázatok előkészítési (pályázat figyelése, dokumentációs anyagok elkészítése), nyilvántartási és elszámolási feladatait - - Irányítja az ]NFOSYS (Integrált számviteli és pénzügyi rendszer), SZAMADO könyvviteli rendszert, valamint illetmény-számfejtési programok alkalmazását. - Gondoskodik a tűzvédelmi előírások betartatásáról, a szükséges szabályzatok elkészítéséről. - Gondoskodik a közmunkaprogram rendjéről szóló jogszabályban meghatározott feladatok ellátásáról. Irányítja a Pályázati és Közbeszerzési Csoportot, melynek keretében gondoskodik az KNPI LWE pályázati projekt menedzser valamennyi pályázatának utánkövetési dokumentációs kötelezettségének teljesítéséről, új pályázatok előkészítéséről, végrehajtásáról, az illetékes szakmai osztályok együttműködése mellett. - Távollétében vagy akadályoztatása esetén a Pénzügyi és Számviteli Osztály vezetője helyettesíti. 1.3. Osztályvezető - Az osztályvezető az igazgató vagy az igazgatóhelyettes iránymutatása és utasítása alapján, a jogszabályokban meghatározottak szerint irányítja a vezetése alatt álló osztály munkáját. Személyesen felelős az osztály feladatainak jogszerű, a szakmai követelményeknek megfelelő színvonalú, határidőben való teljesítéséért. - Szervezi az osztály munkáját, az egyes munkatársak tevékenységének összehangolását, számon tartja a rövid- és hosszú távú feladataikat (beleértve a külföldi elkötelezettségeket is) és gondoskodik a teljesítési határidők betartásáról. - Megteszi a szükséges intézkedéseket az osztály feladatkörébe tartozó tevékenységek folyamatos végrehajtása érdekében, melynek során felelős az osztályon belüli célszerű munkamegosztás kialakításáért, a feladatok munkaköri leírásoknak megfelelő kiadásáért. 10
- Munkakapcsolatot tart az osztály feladatkörének megfelelő tevékenységet végző szervekkel. - Képviseli az osztályt a megfelelő szakmai fórumokon és más, az osztály működését érintő tárgyalásokon. - Megilleti az intézkedés joga az osztály feladatkörébe tartozó olyan ügyekben, melyekben részére az igazgató vagy az igazgatóhelyettes a- döntés jogát állandó vagy esetijelleggel átadta. - Az osztály feladatainak teljesítését akadályozó körülmény észlelése esetén köteles haladéktalanul intézkedést kezdeményezni a felügyeletét ellátó vezetőnél. - Az osztály dolgozóinak utasításokat ad és segítséget nyújt, elvégzi a munkafolyamatba épített ellenőrzés feladatait. - Felelős az osztályok közötti folyamatos tnformációáramlás biztosításáért, a hatékony együttműködést elősegítő kapesolattartásért. - Javaslatot ad az osztály dolgozói munkájának elismerésére, illetve - szükség esetén - fegyelmi eljárást kezdeményez a munkáltatói j ogkör gyakorlój ánál. - Evente elkészíti az osztály köztisztviselőinek teljesítményértékelését a Ktv.-ben foglaltak szerint, javaslatot készít az osztály dolgozóinak továbbképzésére. - Koordinálja és figyelemmel kíséri a szakterületet érintő pályázati lehetőségeket és elkészíti a pályázatok benyújtásához szükséges dokumentációkat, irányítja azok végrehajtását. - Felelős a szakterületi adatszolgáltatások teljesítéséért, a külön jogszabályokban meghatározott közérdekű adatszolgáltatással kapcsolatos ügyintézésért. - Előkészíti az általa irányított i egység munkatársainak munkaköri leírását, szükség szerinti módosítását, aktuaiizálását; - Távollétében vagy akadályoztatása esetén az adott osztályon dolgozó olyan ügyintéző helyettesíti, akinek az osztályvezető helyettesítése a munkaköri leírásában szerepel. 2. Az KNPI nem vezető beosztású dolgozóinak feladatköre 2.1. Természetvédelmi tájegységvezető - A felettes vezető iránymutatása, utasítása alapján irányítja a vezetése alatt álló természetvédelmi tájegység munkáját, személyesen felelős a rábízott feladatok jogszerű, a szakmai követelményeknek megfelelő színvonalú, határidőben való teljesítéséért. - Szervezi és irányítja a természetvédelmi tájegység munkáját, a i egységhez tartozó munkatársak tevékenységének összehangolását, számon tartja a rövid és a hosszútávú feladataikat, gondoskodik a teljesítési határidők betartásáról. - Távollétében vagy akadályoztatása esetén olyan másik természetvédelmi tájegységvezető helyettesíti, akinek az adott természetvédelmi tájegység vezetőjének helyettesítése a munkaköri leírásában szerepel. 2.2. Ügyintéző - Gondoskodik a i egység feladat- és hatáskörébe tartozó ügyek közül a közvetlen vezetője általi kijelölés szerinti ügyek érdemi döntésre való előkészítéséről, felhatalmazás esetén a kiadmányozásról, valamint a végrehajtás szervezéséről. Ennek érdekében különösen: - ellátja a munkaköri leírásban meghatározott feladatokat, illetőleg a munkakörével összefüggő vagy átmenetileg azzal össze nem függő azon feladatokat, amelyeknek végzésével vezetője megbízza; 11
- felelős feladatainak a jogszabályoknak és a szakmai követelményeknek megfelelő, határjdőben történő teij esítéséért; - jogosult és köteles intézkedést kezdeményezni munkavégzését akadályozó körülmény esetén közvetlen vezetőjénél. - Az ügyintézőt akadályoztatása vagy távolléte esőtén a közvetlen vezetője által kijelölt másik ügyintéző helyettesíti. 2.3. Egyéb alkalmazott A fizikai alkalmazott tevékenységével segíti az érdemi ügyintézői, ügyviteli feladatok ellátását, és ellátja mindazokat a kisegítői feladatokat, amellyel - a munkaköri leírásában foglaltak szerint közvetlen vezetője megbízza. B) A KNPI döntéseit és működését segítő fórumok 1. Vezetői értekezlet: a vezetők munkáját segítő információs, koordinációs és döntéselőkészítő operatív munkaszerv, amelyet az igazgató szükség szerint, de legalább kéthetente hív össze. Részt vesznek: az igazgató, az igazgatóhelyettesek, a gazdasági vezető, az osztályvezetők, valamint a természetvédelmi tájegységvezetők és a külön meghívott személyek. 2. Területi értekezlet: az igazgató hívja össze havi egy alkalommal. Részt vesznek: a KNPI Természetvédelmi Orszolgálatának az értekezlet tárgyaiban érintett tagjai, illetve vezetők, a témáért felelős ügyintézők. 3. Havi értekezlet: az igazgató hívja össze. Részt vesznek: a KNPI vezetői megbízással rendelkező köztisztviselői, valamennyi ügyintézője és a Természetvédelmi Orszolgálat tagjai. Az értekezlet célja: a munkatársak tájékoztatása, információcsere, aktuális teendők és utasítások megtárgyalása. Az értekezletről készített enmékeztetőt a hiányzó köztisztviselők utólag kötelesek láttamozni. 4. Éves vagy réndkívüli állományi értekezlet: helyzetelemző, tevékenység-értékelő, feladatmeghatározó munkafórum, melyet az igazgató szükség szerint, de évente legalább egyszer összehív. Résztvevője a teljes személyi állomány. 5. A Kiskunsági Nemzeti Park Tanács: A KNPI szakmai munkáját segítő tanácsadó testület. A földtan, a talajtan, a hidrológia, az ökológia, botanika, a zoológia, az erdészet tudománya területén elismert tudósokból és szakemberekből álló 9 tagú testület, amelynek tagjait a KNPI igazgatójának javaslatára a természetvédelmi szakállamtitkár kéri fel 3 évre. Uléseit a tanács elnöke hívja össze évente két alkalommal. A tanács működésének célja: a KNPI munkájának segítése, javaslatok kidolgozása a szakmai munka színvonalának emelésére. A testület alelnöke a KNPI mindenkori igazgatója. C) A KNPI működési rendje 1. Az ügyintézés főbb szabályai 1.1. Az ügyintéző kijelölése 12
Az ügy elintézéséért felelős az igazgató vagy az igazgatóhelyettes által kijelölt i egység vezetője. Több osztályt érintő ügy esetén a kijelölt ügyintéző vagy vezető az egységes állásfoglalás kialakítása céljáből köteles egyeztetni az ügy tartalma szerintérintett i egységekkel: Eltérő vélemény esetén meg kell kísérelni a vélemény egyeztetését, ennek hiányában a véleményeltérést és a vitás kérdéseket az ügyiraton rögzíteni kell, majd az ügyet döntéshozatalra az igazgató elé kell terjeszteni. Az ügyiratok kiadmányozásra való előkészítése, az általános követelményeknek, a szakmai szempontoknak megfelelő kidolgozása, az előírt határidőben történő elintézése a kijelölt ügyintéző feladata. Az ügyben kialakított és kiadmányban közölt egységes KNPI álláspont a KNPI valamennyi osztályára és ügyintézőjére kötelező, és azt képviselni tartozik. 1.2. Tájékoztatási kötelezettség - A vezető beosztású köztisztviselő köteles az irányítása alá tartozó munkatársakat rendszeresen tájékoztatni a feladataik ellátásához szükséges döntésekről és utasításokról, továbbá az egyes konkrét ügyek és feladatok megoldásához nélkülözhetetlen tényekről, elvekről és döntésekről. Amennyiben a vezető ezen kötelezettségének a beosztott vezető vagy ügyintéző írásbeli kérelme ellenére sem tesz eleget, a beosztott vezető vagy az ügyintéző az irányítást gyakorló vezető feletteséhez fordulhat. - A munkatársak haladéktalanul kötelesek tájékoztatni vezetőjüket, amennyiben a munkájuk során szakmai vagy közéleti szempontból érzékeny ügyben érkezik hozzájuk megkeresés, illetve ilyen ügyben intézkedést kell tenniük. 1.3. Kiadinányozási jogkör Kiadmányozásra jogosultak: - Igazgató: Kiadmányozási jogkörébe tartozik a KNPI egészének működésével, ellenőrzésével kapcsolatos intézkedések, utasítások iratai, különösen: a beruházási okmányok, 500 ezer forintot vagy 6 hónapnyi időtartamot meghaladó kötelezettség-vállalást keletkeztető megállapodások, a munkáltatói jogkörben kiadásra kerülő személyzeti iratok, utasítások, intézkedések kiadásával és módosításával kapcsolatos dokumentumok. - A KNPI igazgatóhelyetteseinek kiadmányozási jogköre csakis az igazgató által, jelen szabályozással engedélyezett tárgykörökre és értékhatárra terjed lő. Az igazgató távolléte vagy akadályoztatása esetén az általa esetileg kijelölt igazgatóhelyettes látja el a kiadmányozási jogkört, kijelölés hiányában a természetvédelmi igazgatóhelyettes jogosult az igazgató helyetti aláírásra. - Természetvédelmi igazgatóhelyettes: Kiadmányozási jogköre korlátozott, kizárólag az 500 ezer forintot vagy 6 hónapnyi időtartamot meg nem haladó kötelezettség-vállalást keletkeztető megállapodások aláírására jogosult. - Jogi képviselet ellátása körében korlátozás nélkül aláírásra jogosult ajogtanácsos. - Szabálysértési eljárás során hozott döntések tekintetében aláírásra az igazgató által kijelölt köztisztviselő jogosult. 13
IV. fejezet Együttműködés, kapcsolattartás és képviselet szabályai 1. A KNPI együttműködik a működési területén lévő önkormányzatokkal, hatóságokkal, társadalmi és civil ekkel. 1.1. Tagként rész veszt a Dél-Alföldi Regionális Közigazgatási Hivatal által koordinált államigazgatási kollégium munkájában. 1.2. Együttműködési intézkedési tervet készít a KvVM által megkötött együttműködési megállapodások alapján a rendvédelmi szerveklcel, hatóságokkal, társadalmi ekkel, és közreműködik azok végrehajtásában. 2. Nemzetközi kapcsolatok A KvVM nemzetközi ügyek intézésével foglalkozó főosztálya intézkedéseivel összhangban a KNPI részt vállal különféle nemzetközi természetvédelmi ek (]IJCN, IWRB, UNEP, UNESCO, EUROS1TE, WWF, EUROPARC, IRF stb.) programjainak teljesítésében. 3. A képviseleti jogkör gyakorlása - A KNPI törvényes képviselője az igazgató. Biztosítja az országgyűlési képviselők és a közvélemény, valamint sajtóorgánumok tájékoztatását. - A sajtó részéről érkező megkeresésekről a munkatársak kötelesek tájékoztatni az igazgatót és kizárólag előzetes, egyedi felhatalmazása alapján adhatnak nyilatkozatot. - A KNPI-t a minisztériumi, a területi és a helyi államigazgatási szerveknél, a társadalmi eknél az igazgató, az irányításuk alatt álló szakterületek keretében az igazgatóhelyettes és a gazdasági vezető képviselbeti. - A bírósági, az ügyészségi és a rendőrségi szervek megkereséseinek intézésére, továbbá e szervek előtt a KNPI képviseletére külön meghatalmazás nélkül a KNPI jogtanácsosa jogosult a jogtanácsosokról szóló jogszabályban meghatározott keretek között. - A KNPI képviseletét más dolgozó kizárólag eseti megbízás alapján láthatja el. V. fejezet A közszolgálati jogviszonnyal összefüggő egyes rendelkezések, munkáltatói jogok gyakorlása A KNPI igazgatója köztisztviselő, a dolgozói köztisztviselők, ügykezelők, illetve munkavállalók. A köztisztviselők és ügykezelők jogállására a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény, és a külön jogszabályok, a munkavállalók jogállására a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény, és a külön jogszabályok rendelkezései az irányadók. A KNPI dolgozói felett a munkáltatói jogokat az igazgató gyakorolja, kivéve a gazdasági vezető kinevezését és felmentését. A gazdasági vezetőt az igazgatónak a Környezetvédelmi 14
és Vízügyi Minisztérium természetvédelemért felelős szakállamtitkárával előzetesen egyeztetett javaslata alapján a környezetvédelmi és vízügyi miniszter nevezi lő vagy bízza meg, illetve menti fel vagy vonja vissza megbízását, állapítja meg díjazását. Azig~z~átóiiiiíűkáItatóijö~ái~ - - Előkészíti a KNPI Szervezeti és Működési Szabályzatát, valamint meghatározza az egyéb szabályzatok és a belső utasítások kiadási rendjét. - Gyakorolja a kinevezési, felmentési / felmondási, fegyelmi és egyéb munkáltatói jogköröket. - Címeket adományozhat. - Biztosítja a feladatok végrehajtásához a személyi és a tárgyi feltételeket. - Biztosítja az egészséges és biztonságos munkavégzés feltételeit, valamint az egyenlő bánásmód elveinek betartását és betartatását. - Engedélyezi a külföldi kiküldetést. - Az osztályvezetők, illetve az igazgatóhelyettes és a gazdasági vezető teljesítniényértékelései alapján elvégzi a KNPI köztisztviselőinek minősítését. - Elkészíti az általa irányított i egységek vezetőinek munkaköri leírását, szükség szerinti módosítását, aktualizálását, gondoskodik a KNPI többi munkavállalójának munkaköri leírása elkészítéséről. A) A KNPI i tagozódása VI. fejezet A KNPI e, a i egységek feladatai 1. Az igazgató közvetlen irányítása alá tartozó i egységek és engedélyezett létszámai: a. Titkárság - 2 fő b. Kiskunsági Nemzeti Park KNPI Természetvédelmi Orszolgálata Természetvédelmi Orszolgálati Osztály 32 fő c. Természetvédelmi Vagyonkezelési Osztály 8 fő d. Jogtanácsos 1 fő e. Belső ellenőr 2. A természetvédelmi igazgatóhelyettes közvetlen irányítása alá tartozó i egységek és engedélyezett létszámai: a. Természetmegőrzési és Tájvédelmi Osztály 7 fő b. Természetvédelmi Erdészeti és Tervezési Osztály 5 fő c. Természetismereti Osztály 9 fő d. Természetvédelmi Informatikai és Nyilvántartási Csoport 2 fő 3. A gazdasági vezető közvetlen irányítása alá tartozó i egységek és engedélyezett létszámai: a. Pénzügyi és Számviteli Osztály 4 fő b. Uzemeltetési-Csoport - 3 fő d. Pályázati és Közbeszerzési Csoport 15
d.a. LIFE pályázati projektmenedzser(ek) A KNPL mint közszolgáltató költségvetési szerv saját hatáskörben módosítható létszám előlrányzattal (létszámkerettel) rendelkezik, és a működési feladatai ellátására szerződéssel munkavállalókat alkalmaz. B) A i egységek feladatai LTitkárság - Gondoskodik a KNPI irattározási rendj éről, irányítja a belső ügyvitelt, megszervezi az adminisztrációt, a szignálás és az iktatás folyamatosságát. - Koordinálja a belső szabályzatok kidolgozását, gondoskodik arról, hogy azok batáridőben, minden érintetthez eljussanak. - Koordinálja, illetve részt vesz a jogszabálytervezetek véleményezésében, részt vesz az utasítások és a belső szabályzatok kidolgozásában, a jogszabálytervezetek véleményezésében. - Szervezi a vezetői, a területi, a havi és az éves vagy rendkívüli állományi értekezleteket, azokon jelenléti ívet és emlékeztetőt vezet. - Gondoskodik arról, hogy az értekezletekről készített entlékeztetőt a hiányzó munkavállalók utólag láttamozzák. - Ellátja a közérdekű kérelmek, panaszok és bejelentések ügyintézését. - Ellátja az információs jogok helyi megbízottjának feladatát, 65 a TUK feladatait. - Gondoskodik a KNPI sajtótájékoztatási tevékenységének szervezéséről. - Előzetes vezetői döntés alapján elkészíti a munkajogi és a személyzeti ügyek dokumentációj át. - Szervezi a Kiskunsági Nemzeti Park Tanács tevékenységét. - Közreműködik a szerződések előkészítésében, azokat elbírálásra kész állapotba szerkeszti. 2. Kiskunsági Nemzeti Park KNPI Természetvédelmi Őrszolgálata Természetvédelmi Őrszolgálati Osztály - A Kiskunsági Nemzeti Park KNPI Természetvédelmi Őrszolgálata (a továbbiakban Természetvédelmi Orszolgálat) a környezetvédelmi, természetvédelmi, vízügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 347/2006. (XJJ. 23.) Korm. rendelet 24/A. ~ kijelölése alapján, a fegyveres biztonsági őrségről, a természetvédelmi és a mezei őrszolgálatról szóló 1997. évi CLIX. törvény, a természetvédelmi őrökre, illetve őrszolgálatokra vonatkozó részletes szabályokról szóló 4/2000. (I. 21.) kormányrendelet és a Természetvédelmi Orszolgálat Szolgálati Szabályzatáról szóló 9/2000. (V. 19.) KöM rendelet szerint működik, 5 természetvédelmi tájegységbe és azon belül természetvédelmi őrkerületekbe szervezve. - A Természetvédelmi Orszolgálat irányítását a Természetvédelmi Orszolgálati Osztály vezetője, mint természetvédelmi őrszolgálat-vezető látja el. A Természetvédelmi Őrszolgálat és tagjainak feladatköre: - a védett természeti területek (nemzeti park, tájvédelmi körzetek, országos jelentőségű természetvédelmi területek, természeti emlék, továbbá az ex lege védett természeti területek) és á Natura 2000 területek, valamint a nemzetközi 16
természetvédelmi egyezmények hatálya alá tartozó területek őrzése, megóvása, károsításának megelőzése; - a védett természeti értékek, valamint a nemzetközi természetvédelmi egyezmények hatálya alá tartozó értékek őrzése, megóvása, károsításának megelőzése; - a térinészéti területnék minősülő földterülétök őrzése, iüegó~ásá, károsításának megelőzése; - a természeti értékek őrzése, megóvása, károsításának megelőzése; - a régészeti lelőhelyek és leletek őrzése, megóvása, károsításának megelőzése; - a természeti, különösen a védett természeti érték vagy terület, valamint régészeti lelőhely állapotának, az észlelt változásoknak kiemelten a védett természeti értékek pusztulásának, az azokat fenyegető veszélyeknek, a védett természeti területen észlelt természet- és környezetkárosításnak és környezetszennyezésnek, a régészeti lelőhely károsításnak haladéktalan bejelentése az KNPI-hez; - a természeti és a védett természeti területek és értékek, továbbá a régészeti lelőhelyek és értékek védelme érdekében a törvényben meghatározott intézkedések végrehajtása; - a természet és a régészeti örökség védelmére vonatkozó előírások betartásának ellenőrzése; - a jogszabályokban meghatározott szabálysértési hatósági feladatok ellátása; - a védett természeti területek és értékek természetvédelmi kezelések keretében a természetvédelmi őrzést szolgáló terepi szakmai feladatok ellátása; - a természetvédelmi célú létesítmények, valamint a KNPI vagyonkezelésében lévő vagyontárgyak védelme, őrzése, megóvása, károsításuk megelőzése; - a polgári természetőrök tevékenységének irányítása; - az KNPI működési területén szolgálatot teljesítő más őrökkel (p1.: hivatásos vadász, erdő őrzésével megbízott erdészeti szakszemélyzet, mezőőr, halászati őr) történő együttműködés; - tevékenysége során együttműködés a rendőrséggel, az együttműködés keretében rendszeres tájékoztatás tevékenysége ellátásáról, annak körülményeiről; - tevékenysége során együttműködés a katasztrófavédelemmel, a vám- és pénzügyőrséggel, a hivatásos állami és önkormányzati tűzoltósággal, az erdészeti hatósággal, a vadászati hatósággal, a halászati hatósággal, az önkormányzati szervekkel, a fegyveres biztonsági őrséggel, valamint a társadalmi ekkel; - gondoskodás a tűzvédelmi előírások betartásáról, tűz észlelése esetén a tűzoltóság helyszínre érkezéséig a tűz oltásának szervezése, együttműködés a tűz mielőbbi felszámolása érdekében; - közreműködés az agrár környezetgazdálkodási programból eredő területellenőrzési kötelezettség végrehajtásában. A Természetvédelmi Őrszolgálati Osztály: - Biztosítja a Természetvédelmi Orszolgálat jogszabályoknak megfelelő eredményes működését. - Biztosítja a Természetvédelmi Orszolgálat működéséhez szükséges felszereléseket (szolgálati igazolvány, jelvény és szolgálati maroklőfegyver, egyenniha, védőruha) és egyéb eszközöket, gondoskodik azok nyilvántartásáról. - Részt vesz a Természetvédelmi Orszolgálat által ellátandó szakmai feladatok és adatgyűjtések előkészítésében, kidolgozásában, valamint végrehajtásában. - Szervezi a Természetvédelmi Orszolgálat tagjainak közreműködését a KNPI működési területén a Védett Természeti Területek Törzskönyve és a Védett Természeti Ertékek 17
Törzskönyve (Törzskönyvek) adatainak gyűjtésében a Természetvédelmi kformációs Rendszer (TIR) által meghatározott struktúra szerint. - Közreműködik a KNPI természetvédelmi kezelési munkáinak előkészítésében, végrehajtásában. Közreműködik a körzeti erdőterv-rendelettel kapcsolatos igazgatósági javaslatok kidolgozásában. - Közreműködik a körzeti erdőtervekre vonatkozó igazgatósági javaslatok kidolgozásában. - Közreműködik az éves erdőtervekhez kapcsolódó erdőgazdálkodói bejelentésekre tett észrevételek előkészítésében. - Közreműködik a védett természeti területnek nem minősülő, külön jogszabály szerinti Natura 2000 területeken található erdőre, erdőgazdálkodási tevékenységet közvetlenül szolgáló földterületekre vonatkozó üzemtervi előírások felülvizsgálata keretében a KNPI-re hámló feladatok ellátásában. - Közreműködik a természetvédelmi bemutató, oktató, ismeretterjesztő létesítmények működtetésében és programjainak szervezésében. - Segíti a Természetismereti Osztály környezeti neveléssel és természetvédelmi szemléletformálással kapcsolatos oktatási, ismeretterjesztési, ökoturisztikai és közönségszolgálati feladatai ellátását. - Szervezi a Természetvédelmi Orszolgálat tagjainak oktatását, továbbképzését, valamint a természetvédelmi őri vizsgára történő felkészítést. - Szükség szerint közreműködik a KNPI pályázat - előkészítő munkájában. - Közreműködik a Kulturális Orökségvédelmi Hivatal regionális irodáinak a jogszabályban meghatározott kulturális örökségvédelemmel kapcsolatos feladatainak ellátásában. - Ellátja a jogszabályban meghatározott, az KNPI-re hámló, a kulturális örökségvédelemmel, a kunhalmokkal, a földvárakkal és a régészeti lelőhelyekkel kapcsolatos nyilvántartás készítési, -kezelési és adatszolgáltatási feladatokat. - Segíti az önkormányzati természetvédelmi őrszolgálatot. - Végzi a polgári természetőrök tevékenységének szervezési munkáit. - Gondoskodik az elkobzott és a külön jogszabályban meghatározott esetekben a lefoglalt természeti értékek, a jogsértő cselekmény elkövetéséhez használt eszközök felelős őrzéséről. 3. Természetvédelmi Vagyonkezelési Osztály - Kidolgozza a természetvédelem érdekeinek megfelelően, a KNPI vagyonkezelésében lévő mezőgazdasági területek és az állattenyésztési tevékenység hosszútávú fejlesztési koncepcióját (természetvédelmi vagyonkezelésének tervét) a Természetmegőrzési és Tájvédelnii Osztály közreműködésével, ez alapján elkészíti az éves gazdálkodási terveket, majd irányítja azok végrehajtását. - - Ellátja az osztály tevékenységének ellátásához szükséges, a Magyar Allam tulajdonában, a KNPI vagyonkezelésében lévő ingó és ingatlan vagyontárgyak vagyonkezelését valamint nyilvántartását a TJR program használatával a T4ermészetvédelmi nyilvántartási csoport közreműködésével. - Irányítja a KNPI vagyonkezelésében lévő területek művelését végző gépparkot a Üzemeltetési Csoporttal együttműködve. - Felel a KNPI saját vagyonkezelési tevékenységének a természet védelemével történő összehangoltságáért, a természetvédelmi kezelési tervek szerinti hasznosítás biztosításáért, ennek érdeke ben együttműködik a Természetmegőrzési és Tájvédelmi Osztállyal. 18
- Teljes körűen végzi a haszonbérleti szerződésekkel kapcsolatos feladatokat, együttműködve ajogtanácsossal ill. a Természetmegőrzési és Tájvédelmi Osztállyal. - Ellátja a vadászati jog (mint vagyoni értékű jog) hasznosításával kapcsolatos feladatokat a Természetvédelmi Erdészeti és Tervezési Osztállyal együttműködve. Utalványozás előtt igazölja ~ vagydíikezeléshez t~±tózó tevékenységek bes~erzéseinek számláját. - Végzi a KNPI vagyonkezelésében lévő területeken megvalósuló és az őshonos állatok tenyésztésének és tartásának, valamint ökológiai gazdálkodásának tevékenységét, irányítja az alábbi őshonos állattartó telepek üzemeltetését: 1. Bugaci őshonosállat-tartó telep 2. Izsáki őshonosállat-tartó telep (Soltszentimre nyári szállás) 3. Kígyósháti állattartó telep (Fülöpszállás + Szabadszállás nyári szállás) 4. Tiszaalpári állattartó telep 5. Pusztaszeri állattartó telep Ennek keretében: - Ellátja az őshonos állattenyésztéssel kapcsolatos feladatokat. - Felelős a KNPI állattartó telepein folyó génmegőrzési tevékenységéért. - Tervet készít a tenyészállatok genetikai vérvonalának a telepek közötti megosztásáról, majd gondoskodik annak végrehajtásról. - Irányítja az őshonosállat-tartó telepeket kiszolgáló gépparkot. - Elkészíti az őshonosáüat-tartó telepeken kihelyezett állatállomány takarmányszükségletére vonatkozó terveket és gondoskodik azok maradéktalan végrehajtásáról. - Végzi a ökogazdálkodási tevékenységet az érintett területeken az országos fórumok terveivel összhangban. - Végzi a saját hasznosításában álló földterületeken és állattartó telepein a ökogazdálkodási tevékenység szakszerű ellátását az érintett országos fórumok terveivel összhangban, alkalmazza az érvényes szabályozásnak megfelelő ökológiai gazdálkodás alap feltételrendszerének iránymutatásait. Eleget tesz az ellenőrző szerv által megszabott ökológiai növénytermesztés és állattartás követelményeinek. - Elkészíti az őshonos tenyészállatok genetikai vérvonalának a telepek közötti megosztását, a tenyésztés szakmai koncepcióját, gondoskodik annak végrehajtásáról, felel a génmegőrzési tevékenység ellenőrzéséért. - Irányítja az őshonos állattartó telepek tevékenységét, működésüket folyamatosan ellenőrzi az igazgatóval történt egyeztetés alapján. - Ellátja a szakmai kapcsolattartást a mezőgazdasági és az állategészségügyi hatóságnál folyó eljárásokban. A KNPI képviseletét eseti megbízással látja el. - Kapcsolatot tart fenn a KNPI működési területén lévő önkormányzati vezetőkkel, gazdasági társaságokkal, gazdálkodókkal. 4. Jogtanácsos - Koordinálja, illetve részt vesz a jogszabálytervezetek véleményezésében, részt vesz az utasítások és a belső szabályzatok kidolgozásában, a jogszabálytervezetek véleményezésében. - Végzi a jogszabályokban meghatározottak szerint a szabálysértési eljárások lefolytatását. - A természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény természetvédelmi bírságra vonatkozó szabályozása alapján jogsértőnek minősülő cselekmény esetén a természetvédelmi hatóságnál természetvédelmi bírság kiszabására irányuló eljárást kezdeményez. - Kezdeményezi a KNPI tudomására jutott jogsértő cselekmények esetén az arra hatáskörrel és illetékességgel rendelkező szerveknél a hatáskörükbe tartozó intézkedések megtételét 19