NÖVÉNYVÉDELEM 39 (7), 2003 319 A PARLAGFU (AMBROSIA ARTEMISIIFOLlA l.) ELLENI BIOLÓGIAI VÉDEKEZÉS LEHETOSÉGEl Kiss Levente1, Vajna László1 és Bohár Gyula2 lmta Növényvédelmi Kutatáintézete, 1520 Budapest, Pf. 102. 2Biovéd Bt., Budapest Általában az új földrajzi területeket sikeresen meghódító növényfajoknak sokkal kevesebb természetes ellenségefordul elo az újonnan elfoglalt területeken, mint oshazájukban. A behurcolt gyomok elleni biológiai védekezés klasszikus módszerének alapját éppen ez a felismerés jelenti, amelynek során az adott gyomfajok ellen ezek származási helyérol begyujtött, mesterségesenfelszaporított, majd a szabadba kijuttatott kórokozóival vagy kártevoivel próbálnak védekezni. A kórokozók vagy kártevok az új környezetbe természetesen csak akkor juttathatók ki, ha ezt megelozoen alapos vizsgálatok meggyozoen bizonyították, hogyacélnövényen kívül más növényfajokat nem képesek károsítani. A módszer alkalmazása a világ több pontján lehetové tette számos gyomfaj populációinak visszaszorítását és kártételének jelentos csökkentését. Elképzelheto, hogy ezzel a módszerrel az ürömlevelu parlagfu (Ambrosia artemisiifolia) által hazánkban okozott mezogazdasági és közegészségügyi problémák is mérsékelhetok lennének. A szemlecikk ezt a lehetoséget tekinti át, és összefoglalja a parlagfunek a biológiai védekezés szempontjából ígéretes észak-amerikai és hazai kórokozóira és kártevo rovaraira vonatkozó ismereteket. Az ürömlevelu parlagfu (Ambrosia artemisiifolia) Észak-Amerikából a 19. században amerikai gabonaszállítmányokkal Európába behurcolt, a bolygatott talajokat az elsok között kolonizáló gyomnövény, amely a növényi szukcessziós folyamatok egyik pionír fajának tekintheto (Béres és Hunyadi 1980). Az országos gyomfelvételezések adatai alapján hazánkban 1997 óta a legelterjedtebb (Tóth 2003), egyúttal a legtöbb pollenallergiás megbetegedést kiváltó gyomnövényfajunk is egyben. Jelentosége az 1989-es rendszerváltoztatást követo években ugrásszeruen megnövekedett, mivel a rendezetlenné vált tulajdonviszonyok közepette néhány évig parlagon maradt óriási területek lehetové tették gyors elszaporodását és térhódítását az ország legtöbb területén. Hasonló a helyzet a kelet-európai régió többi, politikai rendszerváltozáson átesett országában is, az ezekkel szomszédos területeken azonban, pl. Ausztriában, a megfelelo kömyezetgazdálkodásnak köszönhetoen a parlagfu elterjedése nem következett be. Érdemes megemlíteni, hogy Dél-Franciaországban egy közegészségügyi szempontból elhibázott agrárpolitikai döntés eredményeképpen parlagon maradt területek indították meg az 1990-es évek elején az A. artemisiifolia ottani tömeges elterjedését és ennek következtében az allergiás megbetegedések számának robbanásszeru emelkedését (Déchamp és Méon 2002). A megmuvelt területeken, elsosorban a szántóföldi kultúrákban a megfelelo gyomszabályozási technológiák alkalmazásával (és a termelési költségek növelésével) a parlagfu mezogazdasági kártétele megakadályozható, vagy jelentosen visszaszorítható, az 1990-es évek eleje óta a hazai állami költségvetésbol el-
320 NÖVÉNYVÉDELEM 39 (7), 2003 költött, évi több százmillió forintos kiadások ellenére semmivel sem sikerült csökkenteni az elterjedése által okozott közegészségügyi problémát: a júliustói október közepéig-végéig a levegoben jelen levo, és becslések szerint Magyarországon kb, másfél-két millió embert évrol évre megbetegíto parlagfupollen-koncentrációt. Ennek oka részben az, hogy a lakott területek, ipari létesítmények, természetvédelmi területek, és általában a nem muvelt, de bolygatott (parlagon hagyott) talaj ok gyomirtása egészen másfajta kihívást jelent, mint a szántóföldi kultúráké. Úgy tunik, ezt a problémát Magyarországon és Kelet-Európa többi országában a döntéshozók, minden erofeszítésük ellenére, képtelenek megoldani. A n~mmegfelelo eszköz- és pénzfelhasználást jóillljtatja az a tény, hogy az allergén virágpor koncentrációja még azokon a területeken sem csökkent az elmúlt években, ahol a legtöbbet költöttek a parlagfu elleni védekezésre. Budapesten pl. a Fovárosi Önkormányzat az elmúlt két-három évben már évi 340-400 millió forintot fordított a parlagfu és egyéb gyomnövények elleni védekezésre, de a budapesti parlagfupollen légköri koncentrációjára ez mindeddig semmiféle hatást nem gyakorolt (1. ábra.) Ennek oka egyrészt a nem megfelelo idoben elvégzett kaszálás ok csekély hatékonysága, másrészt a fovárossal szomszédos, parlagfu elleni védelemben nem részesített területekrol beáramló pollen lehet. Sajnálattal kell megállapítani, hogya tudományos kutatás lehetoségeit mindeddig teljesen figyelmen kívül hagyták a parlagfu elleni hazai védekezési eljárások megtervezése és kivitelezése során. Pedig amikor 1880-ban a filoxéra pusztított történelmi szolovidékeinken, a védekezés egyik fontos elemeként létrehozták a tudományos kutatást megalapozó Magyar Királyi Rovartani Állomást. A burgonyabogár 1947. évi magyarországi megtelepedését követoen az egyik fontos lépés az volt, hogy Keszthelyen létrehozzák a Növényvédelmi Kutatóintézet Burgonyabogár Kutató Laboratóriumát. Mindkét - egymástól nagyon különbözo - történelmi korban kulcsfontosságúnak tartották, hogy a tudományos kutatás segítsen enyhíteni a növényvédelmi jellegu károkat. Sajnos, a parlagfuprobléma esetében a döntéshozók a mai napig semmiféle, még véleményezo szerepet sem szántak a tudománynak. A gyomok elleni biológiai védekezés a világ különbözo országaiban sikerei A más kontinensekrol behurcolt gyomok elleni védekezés során a világ több országában sikerrel alkalmaztak biológiai eszközöket a károk enyhítésére. A gyomok elleni biológiai védekezés gondolata arra a felismerésre épül, amely szerint egy behurcolt növényfaj sikeres terjedését egy új környezetben a számára kedvezo abiotikus környezeti tényezok mellett a természetes ellenségek hiánya is okozhatja. Éppen ezért a biológiai védekezés ún. klasszikus módszere az adott gyomnövény oshazájában (géncentrumában) eloforduló, de az új környezetbol hiányzó kórokozókat és kártevoket használja fel a védekezésre (Schwarczinger és Polgár 1999, Evans és mtsai 2001), melyeket természetesen csak azt követoen bocsátanak ki a gyomnövény által meghódított új területeken, miután alapos vizsgálatok meggyozoen bizonyították, hogy ezek nem károsítják sem az itt jelenlevo termesztett növényeket, sem pedig az oshonos fióra elemeit (Klingman és Coulson 1982, Cook és mtsai 1996). A sikeres védekezési kísérletek zömét növénykórokozó gombák és növényevo rovarok felhasználásával végezték, de növénypatogén vírusokkal is történtek már próbálkozások (pl. Charudattan és mtsai 2003), elsosorban a gyomok elleni biológiai védekezés másik, ún. inundatív vagy bioherbicidmódszere területén. A gyomok elleni biológiai védekezés klasszikus módszerének alkalmazása a világ különbözo részein károkat okozó, behurcolt gyomok ellen az esetek többségében sikerrel zárult. A növénykórokozó gombák felhasználásával történt egyik legkorábbi próbálkozás során például Hawaii legkellemetlenebb gyomnövényének tekintett, Mexikóból behurcolt Ageratina riparia populációját pár év alatt sike-
NÖVÉNYVÉDELEM 39 (7), 2003 321 rült 95%-ban visszaszorítani az oshazából származó, e növényfajra specializálódott üszöggömba, az Entyloma ageratinae kibocsátását követoen (Trujillo 1985). Ugyancsak az 1970 es évek elején Ausztráliában az oda Európából behurcolt nyúlparéj (Chondrilla juneea) keskenylevelu biotípusa ellen hajtottak végre igen sikeres biológiai védekezési kísérletet egy, a mediterrán régióból származó rozsdagomba, a Puecinia ehondrillina segítségével (Burdon és mtsai 1981). E két, ma már tankönyvi például szolgáló kísérlet óta immár kb. harminc év telt el, de ezalatt mindkét behurcolt gyomnövény egyedsurusége az érzékelheto károsítási szint alatt maradt, és a mesterségesen szabadon bocsátott kórokozók sem Hawaiiban, sem Ausztráliában nem fertoztek meg egyetlen növényfajt sem a célnövényeken kívül (Evans és mtsai 2001). Szintén nagy sikert aratott az 1980-as évek közepéig a Dél-afrikai Köztársaság legelterjedtebb gyomnövényeként számon tartott, oda Ausztráliából behurcolt Aeacia saligna fafaj (!) elleni biológiai védekezés acélnövény oshazájából, Ausztráliából származó galluszképzo rozsdagombafaj, az Uromycladium tepperianum felhasználásával, jóllehet a kórokozó szabadon bocsátását követoen még 5-7 évre volt szükség ahhoz, hogy az egyre eroteljesebben megfertozodött fák pusztulása, majd kidolése megkezdodjék. Mára azonban az A. aligna fák 90-95%-a kipusztult Dél-Afrikában, és az általuk elfoglalt területeket az oshonos fajoknak sikerült visszahódítaniuk (Morris 1997). A behurcolt gyomok elleni biológiai védekezés más sikeres példáiról több helyen is olvashatunk (pl. Adams 1988, Evans és Ellison 1990, Hasan és Ayres 1990, Schwarczinger és Polgár 1999, Evans és mtsai 2001). A parlagfu elleni biológiai védekezési próbálkozások létjogosultsága Magyarországon Hazánkban az elmúlt években azt láthattuk, hogy a parlagfu virágpora által okozott közegészségügyi problémát, vagyis az allergiás megbetegedések számát nem sikerült csökken., teni. A helyzet megoldását az ország egész területére kiterjedo, megfelelo idoben szakszeruen elvégzett gyomirtás jelentené, ennek kivitelezése azonban évrol évre megoldhatatlannak látszó akadályokba ütközik, és sok esetben a hatékony védekezéshez szükséges ismeretek is hiányosak. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján azonban nagyon valószínu, hogy a hat~konyabb mechanikai és kémiai gyomirtási módszerek ismerete önmagában nem fogja megoldani a hazai parlagfuproblémát. Elképzelheto, hogy a közegészségügyi probléma megoldásának egyik elemét egy klasszikus módszerrel (vagyis abehurcolt gyomnövény oshazájából származó természetes ellenségeknek az új környezetben történo szabadon bocsátásával) végzett biológiai védekezési kísérlet jelenthetné, különösen akkor, ha sikerülne egy (vagy több) olyan kórokozót vagy növényevo rovart felhasználni, amely a célnövény más részei mellett a parlagfu pollentermelo virágzatait is elpusztítja. Érdemes megemlíteni, hogy 1999-ben már tanúi voltunk egy olyan spontán járvá!1yt okozó gombafertozésnek Magyarországon, amely abban az évben több héttel megrövidítette a parlagfu pollentermelését. A járványt egy addig csak Észak-Amerikában ismert obligát biotróf kórokozó, a Phyllaehora ambrosiae váltotta ki, amely megfertozte és elpusztította a növények leveleit, szárát és a porzós virágzatokat az ország egész területén (Vaj na és mtsai 2000, Bohár és mtsai 2000, Kiss és mtsai 2001). Ennek eredményeképpen 1999 szeptember végére Magyarországon alig lehetett egészséges, virágport termelo parlagfuegyedeket találni, jóllehet más években a parlagfu október közepéigvégéig szórja virágporát (2. 3. és 4. ábra). Ehhez hasonló hatású járványt vagy járványokat lehetne kiváltani egy (vagy több) megfeleloen kiválasztott kórokozó vagy kártevo mesterséges elszaporításával Magyarországon, egy biológiai védekezési kísérlet eredményeképpen. Sajnos ap. ambrosiae által okozott járvány az azóta eltelt években nem ismétlodött meg, bár a kórokozó jelen van a hazai parlagfu-populációban. 2001 oszén azonban a Plasmopara halste-
322 NÖVÉNYVÉDELEM 39 (7), 2003 du okozott járványos megbetegedéseket a parlagfüvön, amelynek eredményeképpen - az ÁNTSZ Aerobiológiai Szolgálata által mért adatok alapján - az adott idoszakra jellemzo sokéves átlag egytizedére csökkent a levego parlagfupollen-koncentrációja (Vajna 2002) (5. ábra)! E két spontán járvány hatása világosan megmutatta azt, hogy a kórokozó gombák által okozott fertozések alkalmasak a parlagfu allergén virágportermelésének jelentos csökkentésére. A parlagfu agresszív térhódítását egyértelmuen az 1990-es évek társadalmi-gazdasági változásai váltották ki. Emellett azonban robbanásszeru elterjedésében szerepet játszhatott a természetes ellenségek szinte teljes hiánya Európában. Észak-Amerikában, a parlagfu oshazájában, több mint kétszáz növényevo rovarfaj fogyasztja a parlagfüvet (Harris és Piper 1970), és több mint ötven kórokozó gombafaj betegíti meg folyamatosan (Farr és mtsai 1989). Hazánkban az 1995-ben megkezdett vizsgá1ataink során mindössze tíz növénykórokozó gomba jelenlétét tudtuk kimutatni (1. táblázat), és ezek zöme nem okoz számottevo kárt a hazai parlagfu-populációban (Bohár és Vajna 1996). A parlagfuve1 táplálkozó ízeltlábúak hazánkban egyáltalán nem ismertek, bár néhány nem azonosított faj (elsosorban atkák) táplálkozásának nyomai gyakran megfigyelhetok a parlagfüvön. Növénypatogén vírusok és fitoplazmák jelenlétére utaló tüneteket is megfigyeltünk a hazai parlagfuállományban, ám ezek károsítása nem számottevo, és a kórokozók sem ismertek. A természetes ellenségek ilyen mértéku hiánya mindenképpen indokolttá teszi a biológiai védekezési lehetoségek kutatását. Érdemes megemlíteni, hogy Batra (1981) már több mint két évtizede egy Észak-Amerikában elterjedt, de Eurázsiából nem jelzett rozsdagombafaj, a Puccinia xanthii f. sp. ambrosia-trifidae felhasználását javasolta a nálunk problémákat okozó ürömlevelu parlagfu közeli rokona, az óriás parlagfu (Ambrosia trifida) elleni védekezés céljaira Eurázsia különbözo régióiban, ahol az óriás parlagfu térhódítása megkezdodött. A világ különbözo részein a gyomok elleni sikeres biológiai védekezési kísérletek során az egyik legnagyobb prob1émát az jelentette, hogy a mesterségesen szabadon bocsátott kórokozók vagy kártevok visszaszorították ugyan a célnövény populációit, ám az általuk addig elfoglalt területeket rövid ido alatt más, hasonló károkat okozó gyomnövények foglalták el. Úgy tunik, a parlagfu esetében ez a lehetoség minimális. Ha a megbolygatott talajokon további bolygatás nem következik be, a parlagfüvet, mint e1sodleges ko1onizáló (ún. pionír) növényfajt, a hazai gyomfióra allergén virágport nem termelo elemei néhány év alatt mindenképpen kiszorítják a növényi szukcessziós folyamatok során. (Természetesen más a helyzet a folyamatosan bolygatott talajoknak tekintheto szántóföldeken, ahol a parlagfu számára évrol évre újratermelodnek a növekedéséhez megfelelo körülmé 'nyek.) Elképzelheto, hogy ha a tervezett biológiai védekezési kísérlet során szabadon bocsátott kórokozók megbetegítik a parlagfuegyedeket, ezek amúgy is gyenge kompetíciós képessége még inkább csökken, és így a gyomfióra oshonos, allergén virágport nem termelo fajai még gyorsabban képesek lesznek visszahódítani a parlagfu által elfoglalt területeket. Eloször áttekintjük azokat a kórokozó gombafajokat, amelyek a hazai parlagfuállományban fertozéseket okoztak, majd összefoglaljuk a hazai biológiai védekezés szempontjából ígéretesnek tuno, észak-amerikai növénykórokozókra és kártevokre vonatkozó ismereteket. A parlagfu kórokozó gombái Magyarországon 1995 óta folyamatosan figyelemmel követjük a hazai parlagfu-populáció helyzetének alakulását növénykórtani szempontból. Ennek eredményeképpen összeállítottuk a hazai parlagfu-populációt fertozo kórokozó gombák listáját (1. táblázat), valamint megfigyeléseket és kísérleteket végeztünk több kórokozó gombafaj patogenitásának és egyéb biológiai sajátosságainak feltárására (Bobár és Vajna 1996). Megállapítottuk, hogy az 1. táblázatban felsorolt kórokozók egy része (pl. az E. polysporum,
NÖVÉNYVÉDELEM 39 (7), 2003 323 Az ürömlevelu parlagfu Magyarországon eloforduló kórokozó gombái Kórokozó Entyloma Albugo Plasmopara Verticillium polysporum tragopogonis halstedii dahliae Botrytis cinerea Rhizoctonia solani Macrophomina Septoria Sclerotinia Phyllachora phaseolina epambrosiae sclerotiorum ambrosiae Irodalom 1. táblázat Vánky és mtsai 1988 Bohár és Vajna 1996 Bohár és Vajna 1996 Walcz és mtsai 2000 Vajna 2002 Bohár és Vajna 1996 Bohár és Vajna 1996 Bohár és Vajna 1996 Bohár és Vajna 1996 Bohár és Schwarczinger 1999 Farr és Castlebury 2001 Bohár és Kiss 1999 Vajna és mtsai 2000 V. dahliae, R. solani, B. cinerea, S. epamhrosiae, S. sclerotiorum vagy am. phaseolina) nem okoz jelentos károkat a hazai parlagfuállományban. Az általuk okozott tünetek szórványosan megfigyelhetok ugyan a parlagfüvön, de tömeges megbetegedéseket eddig nem okoztak. A parlagfurol Vánky és mtsai (1988) által jelzett üszöggombafaj (E. polysporum) jelenlétét például 1995 óta egyszer sem észleltük. Az 1990-es évek végén a parlagfüvön felbukkant, az eddig ismert Septoria-fajoktól morfológiai alapon eltéro, Bohár és Schwarczinger (1999) által Septoria sp.-ként jelzett kórokozó elofordulási gyakorisága szintén nagyon csekély a parlagfüvön. A mesterséges fertozések azt mutatták, hogy e patogén gomba a parlagfure specializálódott, így az ellene való biológiai védekezés szempontjából is ígéretes lehet. A Magyarországon elokerült kórokozót (Bohár és Schwarczinger 1999) késobb Farr és Castlebury (2001) új faj ként, S. epamhrosiae néven írta le. A polifág (sokgazdás) S. sclerotiorum elofordulása sem gyakori parlagfüvön (Bohár és Kiss 1999), leginkább a napraforgótáblák szélén levo parlagfuegyedek fertozöttek. Meg kell említeni, hogy a világ több pontján, elsosarban Kanadában és Új-Zélandon felhasználták már Sclerotinia-fajok (S. sclerotiorum és S. minor) egyes izolátumait különbözo gyomnövények (pl. gyermekláncfu és mezei acat) elleni biológiai védekezésre, az ún. mikoherbicid- vagy inundatív módszer részeként (Hurrell és mtsai 2001; Watson és Ahn 2001). A kockázatelemzo vizsgálatok azt mutatták, hogya polifág S. sclerotiorum felhasználása a gyomok elleni védekezésben nem növeli meg a termesztett növények (zöldségfélék, dísznövények, napraforgó stb.) fertozodésének veszélyét, ha megfelelo távolság van a S. sclerotiorummal kezelt terület és a kórokozóval szemben fogékony haszonnövények között (de Jong és mtsai 1999, Bourdot és mtsai 2000, 2001). Kísérleti körülmények között a S. sclerotiorum egyik törzsébol eloállított hazai készítmény a parlagfu ellen is hatásos mikoherbicidnek bizonyult (Bohár 2003), így a S. sclerotiorum a parlagfu elleni biológiai védekezés egyik potenciális elemének tekintheto. Az elobb említett kórokozókkal ellentétben ap. amhrosiae, mint említettük, jelentos mértéku járványt váltott ki 1999-ben (Vaj na és mtsai 2000), megfertozve és elpusztítva a növények leveleit, szárát, valamint a porzós és termos virágokat is az ország egész területén. Az obligát biotróf (tehát mesterségesen nem tenyésztheto) kórokozót sikerült becserepezett parlagfu-egyedeken mesterséges fertozésekkel néhány hónapig a laboratóriumban fenntartanunk, de ez az idoszak nem volt elegendo ahhoz, hogy biológiáját alaposan tanulmányozni tudjuk. Nem világos például a kórokozó terjedési módja, gazdanövényköre, valamint feltehetoen endofita életmódj ának számos további részlete. Ugyancsak ismeretlenek az 1999-es járványt kiváltó tényezok. Elképzelheto, hogy az 1999 ben a parlagfu tömeges pusztulását okozó P. amhrosiae már hosszú ideje jelen van az európai parlagfu állományban, talán endofitaként vagy esetleg nagyon alacsony fertozöttségi szinten. Hazai elofordulását megelozoen ap. amhrosiae jelenlétét csupán az USA-ban jelezték, ahol az utolsó publikáció több mint félszáz éve jelent meg e fajról (Miller 1951). Az észak-
324 NÖVÉNYVÉDELEM 39 (7), 2003 amerikai herbáriumi gyujtemények tanulmányozása során rábukkantunk egy 1935-bol származó, P. ambroslaeval fertozött parlagfumintához csatolt feljegyzésre is, amely szerint e kórokozó Alabama államban is jelentos mértékben pusztította a parlagfüvet. A P. ambrosiae sok szempontból mindmáig alig ismert biológiájának molekuláris módszerekkel történo vizsgálata jelenleg folyamatban van (Varga és Kiss, nem közölt adatok). Szintén járványos megbetegedéseket okoz egyes években a P. halstedii és az A. tragopogonis, amelyek rendszerint együttesen fertozik a parlagfüvet a szeptember végén, október elején beköszönto csapadékosabb, huvösebb idoszakban. Mint említettük, a 2000-ben általuk eloidézett járvány jól korrelálható volt a parlagfúpollen légköri koncentrációjának csökkenésével (Vajna 2002). Érdemes megjegyezni, hogy Walcz és mtsai (2000) kimutatták: a parlagfüvet fertozo P. halstedii azonos a napraforgót fertozo P. halstedii 4-es rasszával. Ez az eredmény is felhívja a figyelmet a napraforgó és a parlagfu közeli rokonságára, amely a biológiai védekezési kísérletek egyik jelentos akadálya lehet. Ha ugyanis a tervezett biológiai védekezés szempontjából ígéretesnek túno kórokozó(k) vagy kártevo(k) a napraforgó (vagy más haszonnövények) bármely fajtáját, ill. a hazai fióra természetvédelmi vagy más szempontból jelentos fajait is károsítják, akkor szabadon bocsátásukra csak körültekinto kockázatelemzést követoen kerülhet sor. A parlagfu kórokozó Észak- Amerikában gombái ki. A behurcolt gyomok ellen a világ különbözo tájain eddig sikerrel zárult biológiai védekezési kísérletek zömében a célnövényre specializálódott rozsda- ill. üszöggombákat használtak fel, ezért a következokben ezekkel a fajokkal foglalkozunk behatóbban, de hangsúlyozzuk, hogy jelenleg nincsenek saját vizsgálati eredményeink a parlagfu észak-amerikai kórokozóira vonatkozóan, mivel ilyen irány ú kutatási terveink mindeddig nem részesültek semmiféle anyagi támogatásban. Az irodalmi adatok alapján kb. 6-8 északamerikai gombafaj tunik elméletileg perspektivikusnak a parlagfu elleni hazai biológiai védekezés szempontjából. Ezeket a 2. táblázatban tüntettük fel. Mint említettük, Batra (1981) már több mint két évtizede egy Észak-Amerikában elterjedt, de Eurázsiából nem jelzett rozsdagomba, a Puccinia xanthii f. sp. ambrosia-trifidae felhasználását javasolta a Magyarországon nem, de Eurázsia több pontján nagy gondokat okozó óriás parlagfu (Ambrosia trifida) elleni védekezés céljaira. AP. xanthii egy másik változata az A. artemisiifolia jelentos kórokozója Észak-Amerikában, ami mindenképpen figyelmet érdemel a hazai biológiai védekezés szempontjából. E hiányos fejlodésmenetú, csak teleutospórákat képzo rozsdagombafajt (Marin és mtsai 1992a,b) egyébként a Xanthium-fajok Az ürömlevelu parlagfu Észak-Amerikában eloforduló, és a hazai biológiai védekezés szempontjából ígéretesnek tuno kórokozó gombái a szakirodalmi adatok alapján Kórokozó Irodalmi forrás 2. táblázat A Farr és mtsai (1989) által összeállított, az USA-ban eloforduló növénykórokozó gombák listája szerint mintegy ötven polifág és a parlagfure specializálódott faj fertozi az A. artemisii Joliát az Egyesült Államok terül etén. Ezek közül elsosarban a parlagfure specializálódott észak-amerikai kórokozók ígéretesek egy hazai biológiai védekezési kísérlet szempontjából, bár a tájékozódó jellegu vizsgálatokból a polifág növénypatogén gombák sem zárhatók Puccinia xanthii Puccinia canaliculata Puccinia conoclinii Entyloma polysporum Entyloma compositarum Protomyces gravidus Batra 1981 Farr és mtsai 1989 Scheepens és Hoogerbrugge 1991 Farr és mtsai 1989 Farr és mtsai 1989 Vánky és mtsai 1988 Farr és mtsai 1989 Farr és mtsai 1989 Cartwright és Templeton 1987,1988
NÖVÉNYVÉDELEM 39 (7), 2003 325 elleni biológiai védekezés ígéretes elemének tekintik Ausztráliában (Hasan 1974, Reuveni és mtsai 1988, Morin és mtsai 1992a). AP. xanthii több változata elofordul Európában Xanthium és Calendula fajokon (Morin és mtsai 1992a), az európai parlagfüvön azonban ap. xanthii elofordulása nem ismert. Magyarországon nemrég jelezték fellépését olasz szerbtövisen (Dávid és mtsai 2003). Fontos hangsúlyozni, hogy az európai parlagfuállomány mindmáig teljes mértékben rozsdagombamentesnek tekintheto. AP. xanthii parlagfure specializálódott változata és két másik észak-amerikai rozsdagombafaj (a P. canaliculata és P. conoclinii) parlagfüvet fertozo változatai nem követték gazdanövényüket Európába. Ez azt jelenti, hogy a parlagfu európai térhódítása során kiszabadult a rozsdagombák által az oshazában folyamatosan fenntartott szelekciós nyomás alól, így Európában jobban elszaporodhattak az észak-amerikai rozsdagombákkal szemben fogékony genotípusok. Ez megnövelheti a hazai parlagfuállomány ellen egy rozsdagombákkal végrehajtott biológiai védekezési kísérlet sikerének esélyét. Érdemes megjegyezni, hogy holland kutatók már az 1980-as évek végén felvetették a parlagfüvet és más gazdanövényeket Észak Amerikában fertozo P. canaliculata európai felhasználásának gondolatát egy másik behurcolt gyom, a mandulapalka (Cyperus esculentus) elleni biológiai védekezési kísérletben. A Hollandiában szigorú karantén körülmények között végzett fertozési kísérletek azt mutatták, hogy a mandulapalka egyes, Hollandiában eloforduló biotípusai nagyon fogékonyak, a gyomnövény más biotípusai rezisztensek voltak ap. canaliculatával szemben. Emellett az északamerikai rozsdagomba kísérleti körülmények között egy európai Cyperus-fajt is képes volt megfertozni, így a kutatók nem tettek javaslatot hollandiai kibocsátására (Sheepens és Hoogerbrugge 1991). Ezzel szemben az USA-ban, ahol a kórokozó oshonos, így szabadon alkalmazható, sikeresen fel is használták a mandulapalka ellen (Phatak és mtsai 1983). Természetes körülmények között a P. canaliculata által oko- zott rozsdafertozés tünetei csupán a nyár végén jelentkeznek az amerikai mandulapalkán, és a fertozések gazdanövényekre gyakorolt hatása jelentéktelen. Amerikai kutatók azonban a vegetációs idoszak elején mesterséges fertozésekkel kiváltott járványokkal a növények növekedését és gumóképzését 50-75%-kal csökkenteni tudták. Ráadásul azt is kimutatták, hogy a fertozött növények sokkal érzékenyebbé váltak a herbicides kezelésekkel szemben, így a biológiai és kémiai védekezési eljárások együttes alkalmazásával jó eredményeket értek el a gyomnövény visszaszorításában a mezogazdasági termesztés feltétel ei között (Bruckart és mtsai 1985, Callaway és mtsai 1987, Beste és mtsai 1992). A mandulapalka magyarországi térhódítása egyébként nemrégen kezdodött el (Hoffmann-né és mtsai 2003). A rozsdagombák mellett a parlagfu egyéb észak-amerikai, specializálódott biotróf kórokozói, pl. az üszöggombák és a lisztharmatgombák is alkalmasak lehetnek a tervezett hazai biológiai védekezési kísérlet céljaira, ha jelentos mértékben képesek pusztítani a parlagfu porzós virágzatait, és a célnövényen kívül más faj okat nem fertoznek meg. A parlagfüvön Észak-Amerikában eloforduló két üszöggombafaj (E. polysporum és E. compositarum) közül az E. polysporum elofordult Magyarországon (Vánky és mtsai 1988), de az elmúlt években hazai elofordulását parlagfüvön nem észleltük. Mindenképpen szükséges lenne mindkét faj tanulmányozása a biológiai védekezés szempontjából, hasonlóan a parlagfüvön Észak Amerikában eloforduló lisztharmatgombafajokhoz, melyek Erysiphe cichoraeearum, E. lamprocarpa és Oidium ambrosiae néven fordulnak elo az irodalomban (Farr és mtsai 1989), ill. a US. National Fungus Collections gyujteményében. A lisztharmatgombák általában nem alkalmasak biológiai "fegyverként" a gyomok elleni küzdelemben, mivel a fertozéseknek a gazdanövényekre gyakorolt hatása rendszerint nem jelentos. Egyes fajok azonban megtámadják gazdanövényeik virágait is, ezért ez a lehetoség figyelmet érdemel. Emellett a lisztharmattal fertozött növények herbicidérzékenysé-
326 NÖVÉNYVÉDELEM 39 (7), 2003 ge is növekedhet, ami javíthatná a parlagfu elleni gyomszabályozás hatékonyságát a mezogazdasági területeken. Az európai parlagfuállomány egyébként lisztharmatmentes, vagyis az észak-amerikai specializálódott fajok nem követték gazdanövényüket az új kontinensre, és az európai fajok sem képesek megfertozni a parlagfüvet. A parlagfu észak-amerikai, specializálódott kórokozói közül a legismertebb a Protomyces gravidus nevu, a dérgombákkal (Taphrinalesekkel) rokon faj, amelyet egy kutatócsoport megpróbált felhasználni az A. artemisiifolia és az A. trifida ellen kereskedelmi forgalomba hozható bioherbicid kidolgozására(~artwright és Templeton 1987, 1988). AP. gravidus elsosorban az ürömlevelu és az óriás parlagfu szárát, olykor leveleit is fertozi, és helyenként képes a teljes parlagfuállományt megbetegíteni. A dérgombákhoz hasonlóan aszkospórái élesztoszeruen, sarjadzással szaporodnak, és mesterségesen tenyészthetok, így bioherbicidként való felhasználásuk ígéretes lehetoségnek tunt. Az üvegházi fertozési kísérletek sikereit azonban szabadföldön egyszer sem sikerült megismételni, ezért a bioherbicid kidolgozására irányuló munka félbeszakadt (Cartwright és Templeton 1988). Európában az eddigi ismeretek szerint a P. gravidus nem fordul elo parlagfüvön. A parlagfüvet pusztító rovarok Észak-Amerikában Harris és Piper (1970), összefoglalva az A. artemisiifolia és az A. trifida kártevo rovaraival kapcsolatos ismereteket, egy szemlecikkben összesen több mint kétszáz olyan rovarfajt sorolt fel, amelyekrol ismert, hogy Észak-Amerikában parlagfuvel táplálkoznak. Természetesen e fajok többsége oligofág vagy polifág, vagy is nem csupán az Ambrosia-fajokkal, hanem más rokon növényekkel is táplálkoznak, de akadnak közöttük monofág, a parlagfure specializálódott rovarok is. Mint említettük, Magyarországon nem ismertek parlagfuvel táplálkozó ízeltlábúak, jóllehet a jelenlétükre utaló nyomok gyakran megfigyelhetok a növények levelein. A volt Szovjetunió területén 10, a volt Jugoszlávia területén 28 olyan fitofág rovarfajt azonosítottak, amelyek fogyasztják a parlagfüvet (Igrc és Ilovai 1996). Rovarok felhasználásával már eddig is több próbálkozás történt az A. artemisiifolia elleni biológiai védekezésre (Julien és Griffiths 1998, Teshler és mtsai 2002). Ezek közül a legismertebbek a Zygogramma suturalis (Coleoptera: Chrysomelidae) levélbogárral történt kísérletek, amelyek keretében Észak-Amerikából származó egyedeket 1978-ban a volt Szovjetunió (Reznik és mtsai 1994), 1985-ben a volt Jugoszlávia (Igrc és mtsai 1995), majd 1988 ban Kína (Julien és Griffiths 1998) területén több helyen is szabadon bocsátottak, miután széles köru vizsgálatokkal kimutatták e faj táplálkozásának monofág jellegét (Igrc és Ilovai 1996). A betelepítési kísérletek biológiai szempontból sikeresek voltak, mivel a Z. suturalis megtelepedett az adott területeken, minden évben áttelelt, és kimutatható módon fogyasztotta a parlagfüvet. Betelepítését követoen más növényeken történo táplálkozását egyszer sem figyelték meg. Sajnos azonban a védekezés szempontjából az. suturalis nem váltotta be a hozzá fuzött reményeket, mivel sehol sem volt képes számottevo kárt okozni a parlagfuállományban (Reznik és mtsai 1994; Igrc és mtsai 1995). Várható, hogyamagyarországgal szomszédos területekrol a Z. suturalis a közeljövoben hazánkba is átkerül. Több más rovarfajt is betelepítettek Észak Amerikából különbözo eurázsiai és ausztrál területekre, biológiai védekezési kísérletek keretében (3. táblázat), de, az. suturalishoz hasonlóan, ezek egyike sem hozott átüto sikert a parlagfu elleni küzdelemben. Ezek egy részét nem a parlagfu, hanem különbözo, az A. artemisiifoliaval rokon gyomfajok elleni védekezés végett bocsátották szabadon, és mivel a parlagfu is szerepel eme oligofág rovarok tápnövényei között, betelepítésüket követoen acélnövény visszaszorításában játszott szerepük mellett nyomon követheto a helyi parlagfu-populációra gyakorolt hatásuk is. Így például a Conotra-
NÖVÉNYVÉDELEM 39 (7), 2003 327 3. táblázat Az ürömlevelu parlagfu vagy más, rokon gyomfajok elleni biológiai védekezési kísérletek keretében a világ kulönbözo részein szabadon bocsátott, Észak-Amerikából származó, parlagfuvel (is) táplálkozó fontosabb rovarfajok az irodalmi adatok (Julien és Griffiths 1998, Teshler és mtsai 2002) alapján Eredmények a Egyes Kibocsátás védekezés Célnövény Származási területeken helye jelentos hatása nem Akklimatizálódott, Akklimatizálódotl, parlagfu-populáció- a Aklimatizálódotl, Nem Értékelése Oroszország, Szovjetunió, Ausztrália, akklimatizálódotl akklimatizálódott A. Parthenium USA Kanada Mexikó artemisiifo/ia artemisiifolia folya- 1980 1984 1977 1967 1990 ésa USA helye máshol akklimatizálódott, szempontjából Oroszország, (Grúzia, 1969,1977,1990 1978 kipusztult, Ukrajna 1990 stb.) hysterophorus védekezés populációra folyamatban pontjából hatása gyakorolt nem van hatása szem- jelentos vanhatása Rovarfaj jelentéktelen nem gyakorolt Epib/ema Trigonorhinus jelentos hatása strenuana ehelus albocinereus (Coleoptera: Curculionidae) zsizsikfajt Ausztráliában a Parthenium hysterophorus gyomnövény elleni biológiai védekezés céljából bocsátották szabadon 1995-ben, tudva azt, hogy ez a rovar a célnövényen kívül kizárólag csak az ürömlevelu parlagfüvet fogyasztja (McFadyen 2000). A zsizsikfaj megtelepedett Queensland egyes területein, a gyomszabályozásban játszott szerepére vonatkozóan azonban még nem állnak rendelkezésünkre adatok. A biológiai védekezési kísérletek egy része már a laboratóriumi tesztelések során lezárul, ha kiderül, hogy az új környezetbe való kibo-
328 NÖVÉNYVÉDELEM 39 (7), 2003 csátás végett tesztelt kórokozó vagy kártevo a célnövény mellett más, gazdasági vagy egyéb szempontból jelentos növényt is károsít. Ez történt egy Argentínából származó Liothrips-faj (Thysanoptera: Phlaeothripidae) esetében, melyet Ausztráliában szerettek volna az A. artemisiifolia ellen betelepíteni. A mesterséges tápnövényválasztási tesztek során azonban kiderült, hogya fitofág rovar a fiatal napraforgónövényeket is károsítja, ezért a kutatók nem javasolták felhasználását a parlagfu elleni biológiai védekezésben, annak ellenére, hogy oshazájában, Argentínában, szabadföldi körülmények között sohasem figyelték meg táplálkozását napraforgón (McFadyen és Weggler-Beaton 2000). Hasonlóképpen nem folytattak további, az A. artemisiifolia elleni biológiai védekezésre irányuló kísérleteket az Ophraella comm una (Coleoptera: Chrysomelidae) fajjal sem Ausztráliában, mivel a laboratóriumi tápnövényválasztási tesztekben a napraforgót is károsította (Palmer és Goeden 1991). Erre az oligofág rovarfajra 1996-ban Japánban is felfigyeltek, ahol szabadföldi körülmények között jelentosen károsította, sok esetben teljesen lerágta az A. artemisiifolia leveleit, és a laboratóriumi tesztek során is az ürömlevelu parlagfüvet részesítette elonyben az A. trifidával és Xanthium- fajokkal szemben (Yamazaki és mtsai 2000). Szabadföldi körülmények között eddig sohasem figyelték meg az O. communa károsítását napraforgóban (Palmer és Goeden 1991). Mindezek az eredmények azt mutatják, hogy az eddigi rovartani kutatások még korántsem merítettek ki minden lehetoséget a parlagfu elleni, fitofág rovarok felhasználásával történo, hatékony biológiai védekezési módszer kidolgozásában. Következtetések Európában a parlagfu természetes ellenségeinek feltuno hiánya mindenképpen indokolttá teszi a biológiai védekezés lehetoségeinek kutatását. Magyarországon és azokban a környezo országokban, ahol a parlagfu jelentos közegészségügyi problémát jelent, a megfékezésé- re irányuló eddigi intézkedések eredmény telensége is felhívja a figyelmet az alternatív védekezési módok létjogosultságára. Világszerte már eddig is több próbálkozás történt a parlagfu oshazájában, Észak-Amerikában eloforduló fitofág rovarok betelepítésére e gyomnövény által meghódított területekre. E kísérletek egy része biológiai szempontból sikeresnek mondható, mivel a betelepített rovarok fennmaradtak a számukra új környezeti viszonyok között, de mindeddig nem hoztak átüto sikert a parlagfu-populációk visszaszorításában. Kétségtelen, hogy további entomológiai kutatások szükségesek e lehetoség kiaknázására, és fontos lenne a hazai rovartani kutatómunka megindítása is ezen a területen. Növénypatogén gombákkal és egyéb kórokozókkal még sehol sem végeztek alapos vizsgálatot a biológiai védekezés végett, jóllehet a parlagfu oshazájában több gombafaj is ígéretesnek tunik ebból a szempontból. Erre a lehetoségre az elmúlt nyolc év során számos alkalommal felhívtuk a figyelmet (pl. Bohár 1996, Bohár és mtsai 2000, Kiss és mtsai 2001, Kiss 2002), de mindeddig semmiféle támogatást nem sikerült szerezni egy széles köru kutatómunka megindítására, miközben évrol évre százmilliók fogynak el az állami költségvetésból a parlagfu mechanikai gyomszabályozására irányuló és a pollenallergiás megbetegedések szempontjából mostanáig teljesen hatástalan próbálkozások finanszírozására. Az MT A Növényvédelmi Bizottsága nemrég hasznosnak és támogatásra méltónak ítélte a parlagfu elleni biológiai védekezés céljából végzendo kutatásokat növénypatogén gombák felhasználásával (Szocs és Gáborjányi 2003). Hazai entomológiai kutatásokra szintén szükség lenne a biológiai védekezés lehetoségeinek minél teljesebb feltárásra. Nyilvánvaló, hogy egy vagy több biológiai védekezési eljárás önmagában valószínuleg nem oldaná meg e gyomnövény által okozott közegészségügyi problémát, de hozzájárulhatna ennek megoldásához. Azt, hogy egy alaposan megtervezett, és helyesen véghezvitt biológiai védekezési kísérlet pontosan milyen mértéku csapást jelentene a
NÖVÉNYVÉDELEM 39 (7), 2003 329 hazai parlagfuállományra, és ily módon a légköri parlagfupollen-koncentrációra, megfelelo vizsgálatok hiányában ma még nem lehet megjósolni. Az viszont bizonyos, hogy e lehetoség folyamatos mellozése, különösen az elmúlt évek teljesen eredménytelen parlagfuellenes intézkedéseinek fényében, alapjaiban elhibázott hozzáállásnak minosítheto. IRODALOM Adams, E. B. (1988): Fungi in classical biocontrol of weeds. In Burge, M. N. (ed.): Fungi in Biological Control Systems. Manchester University Press, Manchester, UK. 111-124. Batra, S. W. T. (1981): Puecinia xanthii forma specialis ambrosia-trifidae, a microcyclic rust for the biologicai control of giant ragweed, Ambrosia trifida (Compositae). Mycopathologia, 73: 61-64. Béres I. és Hunyadi K. (1980): A parlagfu (Ambrosia elatior) biológiája. Növényvédelem, 16: 109-116. Beste, C. E., Frank, J. R., Bruckart, W. L., Johnson, D. R. and Potts, W. E. (1992): Yellow nutsedge (Cyperus eseulentus) control in tomato with Pueeinia eanalieulata and pebulate. Weed Technology, 6: 980-984. Bohár Gy. (1996): A parlagfu (Ambrosia artemisiijolia var. elatior (1.) Descourt.) elleni biológiai védekezés lehetoségei kórokozó gombák segítségéve!. Növényvédelem, 32: 489-492. Bohár Gy. (2003): Alternatív védekezési lehetoségek a Bohár, parlagfu ellen. 49. Növényvédelmi Tudományos Napok Összefoglalói, Budapest, 129. old. Gy. and Kiss, L. (1999): First report of Sclerotinia sclerotiorum on common ragweed (Ambrosia artemisiijolia) in Europe. Plant Disease, 83: 302. Bobár, Gy. and Schwarczinger, 1. (1999): First report of a Septoria sp. on common ragweed (Ambrosia artemisiijolia) in Europe. Plant Disease, 83: 696. Bohár Gy. és Vajna L. (1996): A parlagfu (Ambrosla artemisiijolia var. elatior (1.) Descourt.) egyes Bohár kórokozó gombáinak hazai elofordulása. Növényvédelem, 32: 527-528. Gy., Vaj na L. és Kiss L. (2000): Egy Phyllaehora faj okozta járványaparlagfüvön Magyarországon. Agrofórum, 11: 24-26. Bourdot, G. W., Saville, D. J., Hurrell, G. A., Harvey, 1. C. and de Jong, M. D. (2000): Risk analysis of Sclerotinia sclerotiorum for biological control of Cirsium arvense in pasture: sclerotium surviva!. Biocontrol Science and Technology, 10: 411-425. Bourdot, G. W., Hurrell, G. A., Saville, D. J. and de Jong, M. D. (2001): Risk analysis of Sclerotinia sclerotiorum for biologicai control of Cirsium arvense in pasture: ascospore dispersa!. Biocontrol Science and Technology, 11: 119-139. Bruckart, W. L., Johnson, D. R. and Frank, J. R. (1985): Reduction in yellow nutsedge stand and tuber set by Pueeinia eanalieulata and bentazon herbicide. Phytopathology, 75: 623-624. Burdon, J. J., Groves, R. H. and Cullen, J. M. (1981): The impact of biologicai control on the distribution and abundance of Chondrilla juneea in southeastern Australia. Journal of Applied Ecology, 8: 957-966. Callaway, M. B., Phatak, S. C. and Wells, H. D. (1987): Interactions of Pueeinia eanalieulata (Schw.) Lagerh. with herbicides on tuber production and growth of Cyperus eseulentus 1. Tropical Pest Management, 33: 22-26. Cartwright, R. D. and Templeton, G. E. (1987): Protomyees gravidus as a potential mycoherbicide of giant ragweed, Ambrosia tri/ida. Phytopathology, 77: 639-640. Cartwright, R. D. and Templeton, G. E. (1988): Biological Iimitations of Protomyees gravidus as a mycoherbicide for giant ragweed, Ambrosia trifida. Plant Disease, 72: 580-582. Charudattan, R., Elliott, M., DeValerio, J. T., Hiebert, E. and Pettersen, M. E. (2003): BiologicaI control of the noxious weed Solanum viarum by tobacco mild green mosaic virus. ICPP 2003 Workshop 'Biocontrol of Weeds with Pathogens', New Zealand, 19-20. Cook, R. J., Bruckart, W. L., Coulson, J. R., Goettel, M. S., Humber, R. A., Lumdsen, R. D., Maddox, J. V., McManus, M. L., Moore, L., Meyer, S. F., Quimby, P. C., Jr., Stack, J. P. and Vaughn, J. C. (1996): Safety of microorganisms intended for pest and plant disease control: A framework for scientific evaluation. Biological Control, 7: 333-351. Dávid 1., Harcz P. és Kövics Gy. (2003): Pueeinia xanthii Schwein. elofordulása olasz szerbtövis (Xanthium italicum Mor.) populációban. 49. Növényvédelmi Tudományos Napok Összefoglalói, Budapest, 157. old. Déchamp, C. et Méon, H. (eds) (2002): Ambroisies-Polluants Biologiques. ARPPAM-Édition, Lyon, France de Jong, M. D., Aylor, D. E. and Bourdot, G. W. (1999): A methodology for risk analysis of plurivorous fungi in biological weed control: Sclerotinia sclerotiorum as a model. BioControl, 43: 397-419. Evans, H. C. and Ellison, C. A. (1990): ClassicaI biologicai control of weeds with micro-organisms: past, present, prospects. Aspects of Applied Biology, 24: 39-49.
330 NÖVÉNYVÉDELEM 39 (7), 2003 Evans, H. C., Greaves, M. P. and Watson, A. K. (2001): Fungal biocontrol agents of weeds. In Butt T. M., Jackson, C. and Magan, N. (eds): Fungi as Biocontrol Agents, CAB International, UK, 169-192. Farr, D. F. and Castlebury, L. A, (2001): Septoria epambrosiae sp. nov. on Ambrosia artemisiijolia (common ragweed). Sydowia, 53: 81-92. Farr, D. F., Bills, G. F., Chamuris, G. P. and Rossman, A. Y. (1989): Fungi on Plants and Plant Products in the United States. APS Press, The American Phytopathological Society, St. Paul, MN, USA. Hasan, S. (1974): Xanthium rust as a possible biologicai control agent of Bathurst and Noogoora burrs in Australia. In Wapshere, A. J. (ed.): Proceedings of the 3rd International Symposium of Biological Control ofweeds, Montpellier, France, 137-140. Hasan, S. and Ayres, P. E. (1990): The control of weeds through fungi: principles and prospects. New Phytologist, 115: 201-222. Harris, P. and Piper, G. L. (1970): Ragweed (Ambrosia spp.: Compositae): its North American insects and the possibilities for its biological control. Commonwealth Institute of Biological Control, Technical Bulletin, 13: 117-140. Hoffmann-né Pathy Zs., Doma Cs. és Dancza 1. (2003): Vizsgálatok a mandulapalka (Cyperus esculentus L.) elleni védekezéshez. 49. Növényvédelmi Tudományos Napok Összefoglalói, 136. old. Hurrell, G. A., Bourdot, G. W. and SaviIle, D. (2001): Effect of application time on the efficacy of Sclerotinia sclerotiorum as a mycoherbicide for Cirsium arvense control in pasture. Biocontrol Science and Technology, 11: 317-330. Igrc, J., Deloach, C. J. and Zlof, V. (1995): Release and establishment of Zygogramma suturalis F. (Coleoptera, Chrysomelidae) in Croatia for control of common ragweed (Ambrosia artemisiijolia L.). Biological Control, 5: 203-208. Igrc J. és Ilovai Z. (1996): A Zygogramma suturalis F. (Coleoptera: Chrysomelidae) alkalmazási esélye a parlagfu (Ambrosia elatior L.) elleni biológiai védekezésben. Növényvédelem, 32: 493-498. Julien, M. H. and Griffith, M. W. (1998): BiologicaI Control of Weeds: a World Catalogue of Agents and their Target Weeds. 4th Edition, CAB International, Oxon, UK. Kiss L., Vajna L. és Bohár Gy. (2001): A parlagfu rejtélyes betegsége. Élet és tudomány, 56: 1012-1014. Kiss L. (2002): Irtsuk a parlagfüvet! De hogyan? Élet és tudornány,57: 1300-1302. Klingman, D. L. and Coulson, J. R. (1982): Guidelines for introducing foreign organisms into the U.S. for biologicai control of weeds. Plant Disease, 66: 1205-1209. McFadyen, R. E. C. (2000): Biology and host specificity of the stem gall ing weevil Conotrachelus albocinereus Fiedler (Col.: Curculionidae), a biocontrol agent for Parthenium weed Parthenium hysterophorus L. (Asteraceae) in Queensland, Australia. Biocontrol Science and Technology, 10: 195-200. McFadyen, R. E. C. and Weggler-Beaton, K. (2000): The biology and host specificity of Liothrips sp. (Thysanoptera: Phlaeothripidae), an agent rejected for biocontrol of annual ragweed. BiologicaI Control, 19: 105-111. Miller, J. H. (1951): Studies in the Phyllachoraceae. 1. Phyliachora ambrosiae (Nerk. and Curt.) Sacc. American Journal of Botany, 38: 830-834. Morin, L., Brown, J. F. and Auld, B. A. (1992a): Teliospore gerrnination, basidiospore forrnation and the infection process of Puccinia xanthii on Xanthium occidentale. Mycological Research, 96: 661-669. Morin, L., Brown, J. F. and Auld, B. A. (1992b): Effects of environmental factors on teliospore gerrnination, basidiospore forrnation, and infection of Xanthium occidentale by Puccinia xanthii. Phytopathology, 82: 1443-1447. Morin, L., Auld, B. A. and Brown, J. F. (1993): Host range of Puccinia xanthii and postpenetration development on Xanthium oceidentale. Canadian Journal of Botany, 71: 959-965. Morris, M. J. (1997): Acacia sa ligna in South Africa. Biologicai Control, 10: 75-82. Palmer, W. A. and Goeden, R. D. (1991): The host range of Ophraelia comm una LeSage (Coleoptera: Chrysomelidae). Coleopterists Bulletin, 45: 115-120. Phatak, S. C., Summer, D. R., Wells, H. D., Bell, D. K. and Glaze, N. C. (1983): Biologicai control of yellow nutsedge with the indigenous rust fungus Puceinia eanalieulata. Science, 219: 1446--1447. Reuveni, R., Kleifeld, Y., Borg, D. and Kenneth, R. G. (1988): Some factors affecting teliospore and basidiospore gerrnination of Puccinia xanthii - a potential mycoherbicide of Xanthium sp. - and conditions necessary for successful infection of the weed. Phytoparasitica, 16: 71. Reznik, S. Y., Belokobylskiy, S. A. and Lobanov, A. L. (1994): Weed and herbivorous insect population densities at the broad spatial scale - Ambrosia artemisiijolia L. and Zygogramma suturalis F. (Col., Chrysomelidae). Journal of Applied Entomology, 118: 1-9. Scheepens, P. C. and Hoogerbrugge, A. (1991): Host specificity of Puecinia canalieulata, a potential biocontrol agent for Cyperus esculentus. Netherlands Journal of Plant Pathology, 97: 245-250.
NÖVÉNYVÉDELEM 39 (7), 2003 331 Schwarczinger 1. és Polgár A. L. (1999): Gyomnövények elleni biológiai védekezés. In Polgár A. L. (szerk): A biológiai növényvédelem és helyzete Magyarországon. OMFB, Budapest, 152-180. Szocs G. és Gáborjányi R. (2003): Az MTA Növényvédelmi Bizottsága állásfoglalása a parlagfu (Ambrosia artemisiifolia) elleni védekezések kérdésérol. Növényvédelem, 39: 64. Teshler, M. P., DiTommaso, A., Gagnon, J. A. and Watson, A. K. (2002): Ambrosia artemisiifolia L., common ragweed (Asteraceae). In Mason, P. G. and Huber, J. T.: Biological Control Programmes in Canada, 1981-2000. CAB International, Oxon, DK. 290-294. Tóth Á. (2003): Az Ambrosia artemisiifolia jelentosége a hazai sokéves gyomfelvételezések tükrében, illetve a környezo országok és az észak-amerikai kontinens gyomfelvételezési adataival összehasonlítva. 49. Növényvédelmi Tudományos Napok Összefoglalói, Budapest, 152. TrujiIIo, E. E. (1985): Biological control of Hamakua pamakani with CercospOl'ella sp. in Hawaii. In Delfosse, E. S. (ed.): Proceedings of the 6th International Symposium on BioJogicai Control of Weeds. Agriculture Canada, Ottawa, Canada, 661-<í71. Vaj na, L., Bohár, Vaj na, L. (2002): Downy mildew epidemic on common ragweed in Hungary caused by Plasmopara halstedii. Plant Pathology, 51: 809. Gy. and Kiss, L. (2000): First report of Phyllachora ambrosiae in Europe causing epidemics on common ragweed (Ambrosia artemisiifolia). Plant Disease, 84: 489. Vánky, K., Tóth, S., Gönczöl, J. and Révay, Á. (1988): Further six species of Ustilaginales. new to Hungary. Acta Botanica Hungarica, 34: 193-208. Walez, 1., Bogár, K. and Virányi, F. (2000): Study on an Ambrosia isolate of Plasmopara halstedii. Helia, 23: 19-24. Watson, A. K. and Ahn, B.-S. (2001): Better control of weeds with enhanced bioherbicides. In Vurro, M., Gressel, J., Butt, T. M., Harman, G. E., PiIgeram, A., Leger, R. J. St. and Nuss, D. L. (eds): Enhancing Biocontrol Agents and Handling Risks. IOS Press, Amsterdam, Netherlands, 106-113. Yamazaki, K., Imai, C. and Natuhara, Y. (2000): Rapid population growth and food-plant exploitation pattern in an exotic leaf beetie, Ophraella communa LeSage (Coleoptera: Chrysomelidae), in western Japan. Applied Entomology and Zoology, 35: 215-223. POSSIBILITlES OF BIOLOGICAL CONTROL OF COMMON RAGWEED (AMBROSIA ARTEMISIIFOLIA L.) L. Kiss!, L. Vajnal and Gy. Bohár2 IPJant Protection Institute of the Hungarian Academy of Sciences, H-1525 Budapest, P.O.Box 102. 2Biovéd Ltd., Budapest Common ragweed has become the most widespread and most allergenic weed in Hungary since the early 1990s. Conventiona1 control measures haven't reduced the concentration of allergenic ragweed pollen in the air during the past years, so altemative control methods, such as biocontrol using pathogenic fungi or insect herbivores are being evaluated as possibilities to reduce the harmfui effects of this noxious weed. This review summarizes the existing data on the fungal pathogens and insect pests of Ambrosia artemisiifolia world wide in order to develop a framework for biocontrol experiments against common ragweed. It is concluded that the North American insect herbivores released in different parts of the world againsta. artemisiifolia showed no promise ofpractica! control so far, while the use of fungal pathogens of common ragweed hasn't been explored yet. Érkezett: 2003. május 30.