JÁNDI SZAKKÉPZŐ ISKOLA OM: 201579



Hasonló dokumentumok
ALAPÍTÓ OKIRAT. Jándi Szakképző Iskola


Karrier Adó Szakképző Iskola OM:

Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium alapító okirata

Szervezeti és Működési Szabályzat ISZTI

INCZÉDY GYÖRGY KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ALAPÍTÓ OKIRATA

A Makó-Belvárosi Református Egyházközség (6900 Makó, Kálvin tér 3.) református középiskola alapítását határozta el. A határozat száma: 12/a-2003.

Gubody Ferenc Szakképző Iskola. OM azonosító:

12. Az iskola évfolyamainak száma: 1 és 2 évfolyamos, iskolai rendszerű képzés keretében

Szinyei Merse Pál Gimnázium egységes szerkezetbe foglalt módosított alapító okirata (a változások aláhúzott félkövér dőlt jelöléssel szerepelnek)

11. Az iskola évfolyamainak száma: 1 és 2 évfolyamos, iskolai rendszerű képzés keretében

BKF Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola. Szervezeti és Működési Szabályzata

Nevelési- oktatási intézmények szervezeti és működési szabályzatának köznevelési törvényben előírt kötelező felülvizsgálata.

Kompetencia és teljesítményalapú értékelési rendszerének szabályzata

Illéssy Sándor Baptista Szakközépiskola és Szakiskola módosításokkal szerkesztett alapító okirata

Az ellenőrzéssel érintett köznevelési intézmény adatai: az intézmény neve: az intézmény székhelye: az intézmény vezetője: OM azonosítója az intézmény

1. Az intézmény neve. 2. Székhelye 1051 Budapest, Sas utca Tagintézményei /telephelyek/: Magyar Üzletemberképző Szakközépiskola

PERBÁL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ALAPÍTÓ OKIRAT ISKOLA

A nevelési-oktatási intézmények működését meghatározó dokumentumok augusztus 23.

OM azonosítója: A tagintézmények, intézményegységek neve és címe: Létrehozásáról rendelkező. Közvetlen jogelődjeinek neve, címe:

PÉCSI JÓZSEF NÁDOR GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 258/2008. (VI. 25.) SZÁMÚ HATÁROZATA

Címe: 3525 Miskolc, Városház tér 8. Az intézmény közfeladata: közoktatási feladat ellátása 4 és 5 évfolyamos szakközépiskola 1 és 2 éves

KIVONAT. a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat csengeri Ady Endre Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Alapító Okirata megállapításáról

Szervezeti és Működési Szabályzat

Az Országos Képzési jegyzékkel kapcsolatos normák gyűjteménye

inárcsi Tolnay Lajos Általános Iskola

ELŐTERJESZTÉS. a Klebelsberg Intézményfenntartó Központról szóló 202/2012. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról

SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM ÖVEGES KÁLMÁN GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA

1.3. Az ellenőrzések területei lehetnek: foglalkozások, tanórák, írásos dokumentumok, tanulói produktumok, tanórai és tanórán kívüli foglalkozások

esti-levelező tagozat iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás Felvehető maximális tanulói létszám: nappali tagozaton:1044 fő

ALAPÍTÓ OKIRAT (Egységes szerkezetbe foglalt)

2 éves szakképzési évfolyammal. esti-levelező tagozat Felvehető maximális tanulói létszám: nappali tagozaton: 650 fő

NYÍREGYHÁZI EGYETEM EÖTVÖS JÓZSEF GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM ALAPÍTÓ OKIRAT

ALAPÍTÓ OKIRAT. alapító okiratát a következők szerint adom ki.

ALAPÍTÓ OKIRAT módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan. a REMÉNYHÍR SZAKKÖZÉPISKOLA, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA számára

3. számú határozati javaslat. Kivonat. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből. /2012.( ) Kgy sz.

11/2008. (II. 21.) Kgy. határozat

szakközépiskola 4;5 szakiskola évfolyamra vagy/és érettségire épülő 10. évfolyamra vagy/és 16. betöltött életévre épülő 1;2 Szakképzés 2;3

ALAPÍTÓ OKIRAT. Magánalapítvány. Személy

Kenderesi Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okirata

SZŐLŐSKERTI ÁLTALÁNOS ISKOLA, DIÁKOTTHON ÉS GYERMEKEK ÁTMENETI OTTHONA ALAPÍTÓ OKIRATA

M Ó D O S Í T Ó O K I R A T

Tamási Áron Általános Iskola és Német Két Tannyelvű Gimnázium Alapító Okiratának módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege

igazgató (magasabb vezető)

TÁRGY: A Szálkai Óvoda szervezeti és működési szabályzata

FARKAS EDIT RÓMAI KATOLIKUS

ELŐTERJESZTÉS. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, június 25-i ülésére. Az előterjesztést készítette: oktatási referens

Belső ellenőrzési terve

Terézvárosi Nevelési Tanácsadó és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat

Derkovits Gyula Általános Iskola

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetben)

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

K I V O N A T. A Tiszalök Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 11-én tartott ülése jegyzőkönyvéből.

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Magyarországi Evangélikus Egyház -

ALAPÍTÓ OKIRAT. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés,

A L A P Í T Ó O K I R A T MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT

KIVONAT NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK NOVEMBER 20-ÁN MEGTARTOTT RENDES KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 17/2004. (I.28.) számú. h a t á r o z a t a

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 20-án tartandó ülésére. Tisztelt Képviselő-testület!

BUDAJENŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ALAPÍTÓ OKIRAT ISKOLA

HAJDÚHADHÁZ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT P O L G Á R M E S T E R E HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: , TELEFAX:

E L Ő T E R J E S Z T É S

Magyar joganyagok - Somogy Megyei Perczel Mór Gimnázium - alapító okirata, módos 2. oldal - Biztosítja a nemzetiségi tanulók nappali rendszerű gimnázi

Terézvárosi Általános Iskola és Magyar-angol, Magyar-német Két Tannyelvű Általános Iskola, Pedagógiai Szolgáltató Központ

KNER IMRE GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata

Hunyadi János Gimnázium, Szakközépiskola, és Kollégium Alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetben)

A L A P Í T Ó O K I R A T

Alapító okirat. 1/ A költségvetési szerv neve: KINCSKERESŐ Általános Művelődési Központ. 2./ Székhelye: 8651 Balatonszabdi, Vak Bottyán u. 96.

ALAPÍTÓ OKIRAT. 5. Jogszabályban meghatározott közfeladata, szakágazati besorolása:

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

3. számú melléklet A gazdasági igazgatóhelyettes irányítása alá tartozó munkakörök:

A BEREGSZÁSZI PÁL SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 10. SZÁMÚ MELLÉKLETE

ELŐTERJESZTÉS. a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés szeptemberi ülésére

ALAPÍTÓ OKIRAT. Az intézmény alapítója: Gourmand Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Szakképzési Alapítvány.

Terézvárosi Önkormányzat Óvodája Budapest, VI. Munkácsy Mihály u. 10.

1.sz. függelék A MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA. Alapító okirata. OM azonosító:

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium Támogatáskezelő Igazgatósága. Alapító Okirata

SZÉKELY MIHÁLY SZAKKÉPZŐ ISKOLA, KOLLÉGIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA, ÓVODA, NYILVÁNOS KÖNYVTÁR

DIÁKÖNKORMÁNYZAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. Hajdúsámson, szeptember. Készítette: Módis Tamás

PETŐFI MŰVELŐDÉSI HÁZ SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

Határozat Nádudvar Város Önkormányzat Képviselőtestületének 246/2012. (XII.17.) önkormányzati számú határozata:

A Selye János Humán és Zeneművészeti Szakközépiskola alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva)

Mikrotérségi Általános Művelődési Központ Beled Alapító Okirata

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 85/2002. (IV.29.) számú. h a t á r o z a t a

Pálmonostora Község Önkormányzat. Polgármesteri Hivatalának. Szervezeti és Működési Szabályzata

ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT

1. A költségvetési szerv megnevezése: Újhartyáni Német Nemzetiségi Általános Iskola (A továbbiakban: költségvetési szerv)

M Ó D O S Í T Ó O K I R A T

TAKSONY ÖNKORMÁNYZAT SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT ALAPÍTÓ OKIRATA február 1-jétől

Átírás:

JÁNDI SZAKKÉPZŐ ISKOLA OM: 201579 SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Összeállította: Tóth Zoltán Jóváhagyta: tantestület Dátum: 2013.09.02.

TARTALOMJEGYZÉK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA... 1 ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 5 A SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT CÉLJA... 5 A SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT SZEMÉLYI ÉS IDŐBELI HATÁLYA... 5 A SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT JÓVÁHAGYÁSA... 5 AZ ISKOLA KÉPZÉSI CÉLJA... 6 JOGSZABÁLYI HÁTTÉR... 6 AZ ISKOLA MŰKÖDÉSI RENDJÉT MEGHATÁROZÓ DOKUMENTUMOK... 8 AZ SZMSZ ELFOGADÁSÁNAK SZABÁLYAI... 8 AZ SZMSZ FELÜLVIZSGÁLATA, MÓDOSÍTÁSA... 8 AZ SZMSZ NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALA... 9 INTÉZMÉNYI ADATOK... 9 AZ ISKOLA ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI... 9 AZ INTÉZMÉNY JELLEMZŐ ADATAI, TEVÉKENYSÉGEI, ALAPTEVÉKENYSÉGEI, AZ OKTATÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ KIEGÉSZÍTŐ TEVÉKENYSÉGEK... 9 AZ INTÉZMÉNY BÉLYEGZŐINEK FELIRATA ÉS HASZNÁLATI RENDJE... 18 SZERVEZETI FELÉPÍTÉS... 20 A SZERVEZETI STRUKTÚRA HATÁSKÖRI MEGJELENÍTÉSE... 20 AZ INTÉZMÉNY FELELŐS VEZETŐJE: AZ INTÉZMÉNYVEZETŐ, IGAZGATÓ... 21 Helyettesítésének rendje:... 21 ÁLTALÁNOS-, ÉS GAZDASÁGI VEZETŐ... 24 SZAKKÉPZÉSI VEZETŐ... 27 FELNŐTTKÉPZÉSI VEZETŐ... 30 GYAKORLATI OKTATÁSVEZETŐ... 32 TELEPHELYI SZERVEZŐ... 34 AZ ALKALMAZOTTI KÖZÖSSÉG... 36 AZ OKTATÓ-NEVELŐ MUNKÁT KÖZVETLENÜL SEGÍTŐ ALKALMAZOTTAK... 36 A NEVELŐTESTÜLET... 36 A NEVELŐTESTÜLET DÖNTÉSI JOGKÖRE... 36 A NEVELŐTESTÜLET VÉLEMÉNYEZÉSI JOGKÖRE... 37 MUNKAKÖZÖSSÉGEK... 39 A MUNKAKÖZÖSSÉGEK FELADATAI... 39 A PEDAGÓGUSOK... 39 A PEDAGÓGUS KÖTELESSÉGE... 40 A PEDAGÓGUS MUNKAIDEJE... 41 AZ OSZTÁLYFŐNÖK... 42 AZ ISKOLA KÖZÖSSÉGEI ÉS EZEK KAPCSOLATA A VEZETÉSSEL ÉS EGYMÁSSAL... 43

AZ INTÉZMÉNYI TANÁCS MŰKÖDÉSE, VALAMINT AZ INTÉZMÉNYI TANÁCS ÉS A VEZETŐK KÖZÖTTI KAPCSOLATTARTÁS FORMÁJA, RENDJE... 43 KÜLSŐ KAPCSOLATOK FORMÁI... 44 CÉLFELADATOKRA/ALKALMI FELADATOKRA ALAKULT MUNKACSOPORTOK... 45 FEGYELMI BIZOTTSÁG... 45 AZ ISKOLAI OKTATÓ-NEVELŐ MUNKA, BELSŐ ELLENŐZÉSE... 46 AZ ELLENŐRZÉS ÁLTALÁNOS FELTÉTELEI... 46 A BELSŐ ELLENŐRZÉS KÖVETELMÉNYEI... 46 AZ ELLENŐRZÉSRE JOGOSULTAK... 46 AZ ELLENŐRZÉS TERÜLETE... 47 AZ ELLENŐRZÉS FORMÁJA... 47 AZ ELLENŐRZÉS ISKOLAI RENDSZERE... 47 AZ INTÉZMÉNY MUNKARENDJE... 48 A TANÉV HELYI RENDJE... 48 A TANÍTÁSI ÓRÁK, ÓRAKÖZI SZÜNETEK RENDJE, IDŐTARTAMA... 48 AZ INTÉZMÉNY TANULÓINAK MUNKARENDJE... 48 AZ INTÉZMÉNY TANULÓINAK TÁJÉKOZTATÁSA... 49 AZ INTÉZMÉNYBEN TARTÓZKODÁS RENDJE... 49 A BELÉPÉS ÉS BENNTARTÓZKODÁS RENDJE AZOK RÉSZÉRE, AKIK NEM ÁLLANK JOGVISZONYBAN A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNNYEL... 49 AZ INTÉZMÉNY LÉTESÍTMÉNYEINEK ÉS HELYISÉGEINEK HASZNÁLATI RENDJE... 50 REKLÁMTEVÉKENYSÉG AZ ISKOLÁBAN... 50 A TANULÓK FELVÉTELÉNEK, JUTALMAZÁSÁNAK, FEGYELMEZÉSÉNEK ELVEI ÉS FORMÁI... 51 A TANULÓK FELVÉTELE... 51 A TANULÓ JOGAI ÉS KÖTELESSÉGEI... 51 A TANULÓI TELJESÍTMÉNYEK ELLENŐRZÉSE, ÉRTÉKELÉSE... 51 A TANULÓI JOGVISZONY MEGSZŰNÉSE... 52 A TANULÓK JUTALMAZÁSA, A JUTALMAZÁS ELVEI... 52 A TANULÓK JUTALMAZÁSÁNAK FORMÁI... 52 FEGYELMI INTÉZKEDÉSEK... 53 FEGYELMI BÜNTETÉSEK... 53 AZ INTÉZMÉNYI HAGYOMÁNYOK ÁPOLÁSA... 53 AZ ISKOLAI ÜNNEPÉLYEK, MEGEMLÉKEZÉSEK FORMÁJA ÉS RENDJE... 55 Ünnepi megemlékezés osztályfőnöki óra keretében, filmvetítés iskolai- vagy osztálykeretben, részvétel külső helyszíni megemlékezéseken.... 55 AZ ISKOLAI KÖNYVTÁR MŰKÖDÉSÉNEK RENDJE... 56 AZ ISKOLAI KÖNYVTÁR FELADATA... 56 A KÖNYVTÁROS TANÁR FELADATA... 56

AZ ISKOLAI KÖNYVTÁR SZOLGÁLTATÁSAI... 56 AZ INTÉZMÉNY DOLGOZÓINAK FELADATAI A TANULÓBALESTEK MEGELŐZÉSÉBEN, BALESETEK ESETÉN, RENDKÍVÜLI ESEMÉNY ÉS BOMBARIADÓ ESETÉN (INTÉZMÉNYI VÉDŐ-ÓVÓ ELŐÍRÁSOK)... 58 A tűzriadó-tervben meg kell határozni:... 59 TEENDŐK BOMBARIADÓ ESETÉN... 59 AZ ISKOLA DOLGOZÓINAK FELADATAI TANULÓBALESETEK ESETÉN... 59 A TANKÖNYVELLÁTÁS RENDJE... 60 A TANULÓ DÍJAZÁSA A TANULÓ ÁLTAL ELŐÁLLÍTOTT TERMÉKBŐL SZÁRMAZÓ ISKOLAI BEVÉTEL ESETÉN... 61 AZ ISKOLA DOKUMENTUMAINAK NYILVÁNOSSÁGA... 62 Záró rendelkezések... 63 (LEGITIMÁCIÓS ZÁRADÉK MINTA)... 63 1. A SZMSZ HATÁLYBALÉPÉSE... 63 2. A SZMSZ FELÜLVIZSGÁLATA... 63 3. AZ INTÉZMÉNYBEN MŰKÖDŐ EGYEZTETŐ FÓRUMOK NYILATKOZATAI... 64 4. FENNTARTÓI ÉS MŰKÖDTETŐI NYILATKOZAT...HIBA! A KÖNYVJELZŐ NEM LÉTEZIK. Mellékletek... 65 Függelék... 65 Melléklet:... 66 IRATKEZELÉSI SZABÁLYZAT... 66 I. AZ INTÉZMÉNYI DOKUMENTUMOK... 66 II. A BEÍRÁSI NAPLÓ... 68 III. A BIZONYÍTVÁNY... 69 IV. A TÖRZSLAP... 70 V. AZ ELLENŐRZŐ FUNKCIÓJA ÉS AZ E-NAPLÓ... 71 VI. AZ E-NAPLÓ... 71 VII. A JEGYZŐKÖNYV... 73 VIII. A TANTÁRGYFELOSZTÁS... 73 IX. A VÉGZETT TANULÓK NYILVÁNTARTÁSA... 74 X. A TANÜGYI NYILVÁNTARTÁSOK VEZETÉSE... 74 XI. A TANÜGYI NYOMTATVÁNYOK, NYILVÁNTARTÁSOK IRATKEZELÉSI SZABÁLYAI... 75 A tanügyi nyilvántartások megnyitása, érvényesítése... 75 XII. A BIZONYÍTVÁNYNYOMTATVÁNYOK KEZELÉSE... 78 XIII. 1. MELLÉKLET A 20/2012. (VIII. 31.) EMMI RENDELETHEZ... 78 AZ ISKOLÁK ÁLTAL ALKALMAZOTT ZÁRADÉKOK... 79

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A szervezeti és működési szabályzat célja A Jándi Szakképző Iskola (továbbiakban iskola) szervezetének felépítését, valamint működésének szabályait az alábbiak szerint állapítom meg. A Szervezeti és Működési Szabályzat (a továbbiakban SZMSZ) meghatározza az iskola tevékenységét, irányításának rendjét, szervezeti felépítését, az intézményi működés belső rendjét, működésének folyamatait, összefüggéseit, a hatásköri és függelmi kapcsolatokat, a felelősséget a nevelés és a gazdálkodás területén, az ellenőrzés rendjét, a belső és külső kapcsolatokra vonatkozó legfontosabb szabályokat, amelyeket jogszabály nem utal más hatáskörbe, és az oktatásban érdekeltek alapvető jogait és kötelezettségeit. A szervezeti és működési szabályzat a pedagógiai programban rögzítetett cél- és feladatrendszerek, tevékenységek racionális és hatékony megvalósítását célozza, a csoportok és folyamatok összehangolt működését, kapcsolati rendszerét tartalmazza. A szervezeti és működési szabályzat személyi és időbeli hatálya A szervezeti és működési szabályzatban foglaltak betartása kötelező az intézmény valamennyi tanulója, alkalmazottja és az intézménnyel szerződéses jogviszonyban állók számára, valamint mindazokra, akik belépnek az intézmény területére, használják helyiségeit, létesítményeit. A szervezeti és működési szabályzat jóváhagyása Az SZMSZ-t az intézményvezető előterjesztése után a nevelőtestület fogadja el. A szabályzat a fenntartó jóváhagyásával lép hatályba és határozatlan időre szól.

Az iskola képzési célja Iskolánk felnőttoktatásának legfőbb feladata a belépők hozott tudásához igazodó, az egyén élethelyzetének megfelelő, a szakmatanulást, szakmaváltást elősegítő, átjárható, differenciált oktatási rendszer kialakítása, működtetése. Felnőttképzésünk olyan szakmák megtanítását célozza, melyekkel a hallgatók sikeresen állhatnak helyt a munkaerőpiac kihívásai között. Képzéseink megszervezésében elsődleges szempont az ügyfélközpontúság. A pedagógiai munkában a felnőttek életkori sajátosságaihoz igazodó oktatásszervezési formákat és képzésmódszertant alkalmazunk. A feladatunk olyan rugalmas, nagy hatékonyságú oktatási formák kialakítása, amelyek biztosítják: a nem tanköteles korú tanulók felkészítését a szakmai vizsgára, kiegészítő képzések, ismeretpótló kurzusok, vizsgák szervezését, a munkaerő-piaci esélyek növelését. Jogszabályi háttér A SZMSZ szabályozási körét meghatározó jogszabályok: a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (a továbbiakban: Nkt.) a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény (a továbbiakban: Kt.) 229/2012. (VIII.28.) kormányrendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 2011. évi CLXXXVII. törvény a szakképzésről 1992. évi XXII. törvény a Munka Törvénykönyvéről 2012. évi I. törvény a Munka Törvénykönyvéről a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 138/1992. (X. 8.) kormányrendelet a közalkalmazottakról szóló 1992. évi XXXIII. törvény végrehajtásáról a közoktatási intézményekben,

az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ámr.) a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet (a továbbiakban: R.) az iskolai rendszerű szakképzésben részt vevő tanulók juttatásairól szóló 4/2002. (II. 26.) OM rendelet Magyarország központi költségvetéséről szóló mindenkori törvények a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény az oktatási igazolványokról szóló 362/2011. (XII. 30.) Korm. rendelet a pedagógus-továbbképzésről, a pedagógus-szakvizsgáról, valamint a továbbképzésben résztvevők juttatásairól és kedvezményeiről szóló 277/1997. (XII. 22.) Korm. rendelet a Nemzeti alaptanterv kiadásáról szóló 130/1995. (X. 26.) Korm. rendelet a Nemzeti Alaptanterv kiadásáról, bevezetéséről, és alkalmazásáról szóló 243/2003 (XII. 17.) Korm. rendelet a szabályozott elektronikus ügyintézési szolgáltatásokról és az állam által kötelezően nyújtandó szolgáltatásokról szóló 83/2012. (IV. 21.) Korm. rendelet a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 5/1993. (XII. 26.) MüM rendelet az iskola-egészségügyi ellátásról szóló 26/1997. (IX. 3.) NM rendelet a munkaköri, szakmai, illetve személyi higiénés alkalmasság orvosi vizsgálatáról és véleményezéséről szóló 33/1998. (VI. 24.) NM rendelet az oktatásért felelős miniszter mindenkori rendelete a tanév rendjéről

Az iskola működési rendjét meghatározó dokumentumok A törvényes működés alapdokumentumai: az alapító okirat, a pedagógiai program, a szervezeti és működési szabályzat. Az SZMSZ elfogadásának szabályai 1. Az iskola igazgatója elkészíti az SZMSZ tervezetét. 2. Az iskola igazgatója átadja az SZMSZ tervezetét véleményezésre, illetve javaslattételre a nevelőtestület részére. 3. A nevelőtestület javaslatai alapján az iskola igazgatója az iskolavezetés tagjaival együtt véglegesíti az SZMSZ-t. 4. Az iskola igazgatója átadja az SZMSZ végleges tervezetét megvitatásra, elfogadásra a nevelőtestület részére. 5. Az SZMSZ-t a nevelőtestület fogadja el az iskola igazgatójának előterjesztése alapján. 6. Az SZMSZ-t az intézmény vezetője hagyja jóvá. 7. Az SZMSZ azon rendelkezéseinek érvénybelépéséhez, amelyekből a fenntartóra, a működtetőre többletkötelezettség hárul, a fenntartó, a működtető egyetértése szükséges. Az SZMSZ felülvizsgálata, módosítása Az érvényben lévő SZMSZ-t kötelező felülvizsgálni, módosítani, ha a.) jogszabályi változások következnek be, b.) az igazgató, nevelőtestület igényt tart erre. A nevelőtestület részéről kezdeményezett felülvizsgálat írásban történik, melyet a kezdeményező fél képviselete nyújt be az iskola igazgatójának.

Az SZMSZ nyilvánosságra hozatala Az SZMSZ-t a nevelőtestület jóváhagyását, valamint a fenntartó egyetértő nyilatkozatát követően nyilvánosságra kell hozni, melyről az iskola igazgatója köteles intézkedni. Az SZMSZ előírásai nyilvánosak, azt minden érintettnek (tanulónak, az iskola alkalmazottainak) meg kell ismernie. Az SZMSZ egy-egy példánya megtekinthető: az iskola titkárságán, az iskola igazgatói szobájában, az irattárban, elektronikus formában az iskola honlapján. INTÉZMÉNYI ADATOK Az iskola általános jellemzői A Jándi Szakképző Iskola fenntartója, a Bereg Többcélú Egyesület (4841 Jánd, Rákóczi Ferenc út 46. szám) az alapító okirattal határozta meg az iskola jogállását, működési körzetét, alaptevékenységét, az iskola típusát, évfolyamainak számát, a vagyon feletti rendelkezési jogosultságát. Az intézmény jellemző adatai, tevékenységei, alaptevékenységei, az oktatáshoz kapcsolódó kiegészítő tevékenységek a) Intézmény neve: Jándi Szakképző Iskola Intézmény rövidített neve: Jándi Szakképző Iskola b) Székhelye: 4841 Jánd, Rákóczi út 38. c) Alapítás éve: 2011. d) Hatályos alapító okiratának kelte: 2013. július 3. napja

e) OM azonosító száma: 201579 f) Az intézmény adószáma: 18223158-1-15 g) Az intézmény jogállása: társadalmi szervezet (Egyesület) h) Az intézmény alapítója és fenntartója, székhelye, nyilvántartási száma: Bereg Többcélú Egyesület 4841 Jánd, Rákóczi út 46. (3249) i) Az iskola székhelye, és telephelyei: 1. Székhely: 4841 Jánd, Rákóczi út 38. szám 2. telephely: 4841 Jánd, Rákóczi út 49. szám 3. telephely: 4933 Beregsurány, Rákóczi út 1. szám 4. telephely: 4833 Tiszaadony, Jókai utca 2. szám 5. telephely: 4900 Fehérgyarmat, Kossuth tér 40. szám 6. telephely: 4800 Vásárosnamény, Rákóczi Ferenc út 9. szám 7. telephely: 4400 Nyíregyháza, Szarvas utca 1-3. szám j) Típusa: Többcélú intézmény, összetett nevelési-oktatási intézmény a.) Szakiskola általános műveltséget megalapozó, előkészítő (1, 2 vagy 3 szakképző évfolyam) b.) Szakiskola szakképző évfolyamokkal (1, 2 vagy 3 szakképző évfolyam) c.) Érettségire épülő szakképző évfolyamok (13, 14 évfolyam) d.) Felnőttképzés k) Az intézmény munkarendje: Nappali és esti iskolarendszerű oktatás, szombati oktatással is. Általános műveltséget megalapozó, előkészítő, valamint szakképzési évfolyammal működő szakiskola, szakközépiskola a tanév rendje szerinti ütemezésben, valamint keresztféléves képzési rendben l) Az intézmény felügyeleti szervei: A fenntartói tevékenység törvényességi felügyeletét a Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztálya (4400 Nyíregyháza, Hősök tere 5. sz.) látja el. m).az intézmény tevékenysége: iskolarendszerű oktatás nappali, és esti tagozaton a.) Alaptevékenység Szakágazat megnevezése: 8531 Általános középfokú oktatás 8532 Szakmai középfokú oktatás 8542 Felsőfokú oktatás 8559 Máshova nem sorolt (M.n.s.) egyéb oktatás 8560 Oktatást kiegészítő tevékenység

6820 Saját tulajdonú, bérelt ingatlan bérbeadása, üzemeltetése 821 Adminisztratív, kiegészítő szolgáltatás 479 Nem bolti, nem piaci kiskereskedelem Szakfeladat: 8531 Általános középfokú oktatás 85312 Szakközépiskolai oktatás 853121 Nappali rendszerű szakközépiskolai oktatás (9-12/13. évfolyam) 853122 Sajátos nevelésű igényű tanulók nappali rendszerű szakközépiskolai oktatása 853124 Szakközépiskolai felnőttoktatás (9-12/13. évfolyam) 85313 Szakiskolai oktatás 853131 Nappali rendszerű szakiskolai oktatás (9-10. évfolyam) 853132 Sajátos nevelésű igényű tanulók nappali rendszerű szakközépiskolai oktatása 853134 Nappali rendszerű szakiskolai felzárkóztató oktatás (9-10. évfolyam) 853135 Szakiskolai felnőttoktatás (9-10. évfolyam) 8532 Szakmai középfokú oktatás 853211 Szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai elméleti oktatás a szakképzési évfolyamokon 853212 Sajátos nevelési igényű tanulók szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai elméleti oktatása a szakképzési évfolyamokon 853214 Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai elméleti felnőttoktatás 853221 Szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai gyakorlati oktatás a szakképzési évfolyamokon 853222 Sajátos nevelési igényű tanulók szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai gyakorlati oktatás a szakképzési évfolyamokon 853224 Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai gyakorlati felnőttoktatás 853231 Emelt szintű nappali rendszerű szakközépiskolai szakmai oktatás a szakképzési évfolyamokon 853234 Emelt szintű szakközépiskolai felnőtt szakképzés 85223 Emelt szintű szakközépiskolai szakmai oktatás, képzés 853231 Emelt szintű nappali rendszerű szakközépiskolai szakmai oktatás a szakképzési 8542 évfolyamokon Felsőfokú oktatás 854213 Felsőfokú végzettségi szintet nem biztosító egyéb képzés 8559 M.n.s. egyéb oktatás 85593 Egyéb felnőttoktatás 855931 Iskolarendszeren kívüli nem szakmai oktatás 855932 Iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás 855933 Foglalkoztatást elősegítő képzések 855935 Szakmai továbbképzések 855937 M.n.s. egyéb felnőttoktatás 8560 Oktatást kiegészítő tevékenységek 856091 Szakképzési és felnőttképzési támogatások

856099 Egyéb oktatást kiegészítő tevékenység (iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás, vizsgáztatás) 910121 Könyvtári állomány gyarapítása, nyilvántartása 910122 Könyvtári állomány feltárása, megőrzése, védelme 6820 Saját tulajdonú, bérelt ingatlan bérbeadása, üzemeltetése 682002 Nem lakóingatlan (helyiségek) bérbeadása, üzemeltetése 821 Adminisztratív, kiegészítő szolgáltatás 821900 Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás 479 Nem bolti, nem piaci kiskereskedelem 479909 Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem (gyakorlati oktatáson előállított termék, vagy szolgáltatás értékesítése b. ) Alaptevékenységhez kapcsolódó kiegészítő tevékenységek - Tanulói tankönyv ellátás, és kiegészítő tankönyv ellátás biztosítása - Szakmai és informatikai fejlesztési feladatok biztosítása - Az iskola szakmai fejlesztési feladatainak biztosítása - Saját tulajdonú, bérlelt ingatlan bérbeadása, üzemeltetése ( az iskolai helyiségek, eszközök igény szerinti bérbeadása, oktatási célú terem bérbeadása) - Egyéb oktatás - Máshová nem sorolható egyéb oktatás - Oktatást kiegészítő tevékenység Szakiskola: szakképző évfolyamai 11. évfolyamtól OKJ szerint, esti munkarendben OKJ azonosító 33 762 01 0010 33 02 33 621 02 1000 00 00 Szakképesítés megnevezése Évfolyam száma Évfolyamok jelölése Szociális gondozó és 2 1/11; 2/12 ápoló Gazda 2 1/11; 2/12 Szakközépiskola: érettségire épülő oktatás szakképzési évfolyammal a 13. évfolyamtól OKJ szerint, esti munkarendben OKJ azonosító 52 726 01 0010 52 01 54 761 02 0010 54 02 Szakképesítés Évfolyam Évfolyamok jelölése megnevezése száma Gyógymasszőr 2 1/13, 2/14 Kisgyermekgondozó, - nevelő 2 1/13, 2/14 Szakiskolai képzés 11. évfolyamtól nappali munkarendben, valamint szakiskolai képzés szakképző évfolyamokkal 11. évfolyamtól OKJ szerint, nappali, és esti munkarendben.

Évfolyam Évfolyamok OKJ azonosító Szakképesítés megnevezetése száma jelölése 34 762 01 Szociális gondozó és ápoló 3 1/11. 1/12. 34 621 01 Gazda 3 1/11. 1/12. 35 622 02 Zöldség- gyümölcstermesztő 1 1/12. 34 582 08 Kőműves, hidegburkoló 3 1/11. 1/12. 34 582 04 Festő, mázoló tapétázó 3 1/11. 1/12. Szakközépiskola: érettségire épülő oktatás szakképzési évfolyammal a 13. évfolyamtól OKJ szerint, nappali, és esti munkarendben OKJ azonosító Szakképesítés megnevezetése Szakképzési évfolyamok száma Évfolyamok jelölése 54 720 01 Egészségügyi asszisztens 2 1/13; 2/14 52 723 01 Gyakorló ápoló 2 1/13; 2/14 52 723 02 Gyakorló csecsemő- és gyermekápoló 2 1/13; 2/14 52 723 03 Gyakorló mentőápoló 2 1/13; 2/14 54 726 01 Gyógy- és sportmasszőr 2 1/13; 2/14 54 761 02 Kisgyermek-gondozó, nevelő 2 1/13; 2/14 54 762 03 Szociális szakgondozó 2 1/13; 2/14 54 140 02 Pedagógiai- és családsegítő 2 1/13; 2/14 54 481 02 Gazdasági informatikus 2 1/13; 2/14 54 346 02 Ügyviteli titkár 2 1/11; 2/12 Székhely és telephely szerinti bontásban: Székhely Jánd (4841 Jánd, Rákóczi út 38. szám) Ellátott feladatok oktatás, központi adminisztráció 8531 Általános középfokú oktatás

Ssz. 8532 Szakmai középfokú oktatás 8542 Felsőfokú oktatás 8559 Máshova nem sorolt (M.n.s.) egyéb oktatás 8560 Oktatást kiegészítő tevékenység 6820 Saját tulajdonú, bérelt ingatlan bérbeadása, üzemeltetése 821 Adminisztratív, kiegészítő szolgáltatás 479 Nem bolti, nem piaci kiskereskedelem Munkarendenként: Nappali és esti tanulói létszám összesen: 260 fő Évfolyamok felsorolása OKJ-s szakmacsoportokkal együtt OKJ száma Szakma megnevezése Szakképzési évfolyamok száma Évfolyamok jelölése Egészségügyi szakmacsoport (szakmacsoport kód: 1) 1. 54 726 01 Gyógy- és sportmasszőr 2 1/13; 1/14 Szociális szakmacsoport (szakmacsoport kód: 2) 1. 54 761 02 Kisgyermek-gondozó, nevelő 2 1/13; 1/14 Oktatási szakmacsoport (szakmacsoport kód: 3) 1. 54 140 02 Pedagógiai- és családsegítő 2 1/13; 1/14 Informatikai szakmacsoport (szakmacsoport kód: 7) 1. 54 481 02 Gazdasági informatikus 2 1/13; 1/14 Építészeti szakmacsoport (szakmacsoport kód: 9) 1. 34 582 08 Kőműves, 3 1/11. hidegburkoló 1/12. 2. 34 582 04 Festő, mázoló tapétázó 3 1/11. 1/12. Ügyviteli szakmacsoport (szakmacsoport kód: 16) 1. 54 346 02 Ügyviteli titkár 2 1/13; 1/14 Mezőgazdasági szakmacsoport (szakmacsoport kód: 20) 1. 34 621 01 Gazda 3 1/11. 1/12. 2. 35 622 02 Zöldséggyümölcstermesztő Telephelyek Jánd (4841 Jánd, Rákóczi út 49. szám) 1 1/12. Ellátott feladatok oktatás, központi adminisztráció 8532 Szakmai középfokú oktatás 8542 Felsőfokú oktatás 8559 Máshova nem sorolt (M.n.s.) egyéb oktatás 8560 Oktatást kiegészítő tevékenység

Ssz. Munkarendenként: Esti tanulói létszám összesen: 250 fő Évfolyamok felsorolása OKJ-s szakmacsoportokkal együtt OKJ száma Szakma megnevezése Szakképzési évfolyamok száma Évfolyamok jelölése Egészségügyi szakmacsoport (szakmacsoport kód: 1) 52 726 01 0010 52 Gyógymasszőr 2 1/13, 2/14 1. 01 Szociális szakmacsoport (szakmacsoport kód: 2) 54 761 02 0010 54 Kisgyermekgondozó, 2 1/13, 2/14 1. 02 -nevelő 33 762 01 0010 33 Szociális gondozó és 2 1/11; 2/12 2. 02 ápoló Mezőgazdasági szakmacsoport (szakmacsoport kód: 20) 33 621 02 1000 00 Gazda 2 1/11; 2/12 1. 00 Ssz. Fehérgyarmat (4900 Fehérgyarmat, Kossuth tér 40. szám) Ellátott feladatok oktatás, központi adminisztráció 8532 Szakmai középfokú oktatás 8542 Felsőfokú oktatás 8559 Máshova nem sorolt (M.n.s.) egyéb oktatás 8560 Oktatást kiegészítő tevékenység Munkarendenként: Esti tanulói létszám összesen: 75 fő Évfolyamok felsorolása OKJ-s szakmacsoportokkal együtt OKJ száma Szakma megnevezése Szakképzési évfolyamok száma Évfolyamok jelölése Egészségügyi szakmacsoport (szakmacsoport kód: 1) 1. 52 723 01 Gyakorló ápoló 2 1/13; 2/14 2. 52 723 03 Gyakorló mentőápoló 2 1/13; 2/14 3. 54 726 01 Gyógy- és sportmasszőr 2 1/13; 2/14 Vásárosnamény (4800 Vásárosnamény, Rákóczi út 9. szám) Ellátott feladatok oktatás, központi adminisztráció 8532 Szakmai középfokú oktatás

Ssz. 8542 Felsőfokú oktatás 8559 Máshova nem sorolt (M.n.s.) egyéb oktatás 8560 Oktatást kiegészítő tevékenység Munkarendenként: Esti tanulói létszám összesen: 100 fő Évfolyamok felsorolása OKJ-s szakmacsoportokkal együtt OKJ száma Szakma megnevezése Szakképzési évfolyamok száma Évfolyamok jelölése Egészségügyi szakmacsoport (szakmacsoport kód: 1) 2. 52 723 01 Gyakorló ápoló 2 1/13; 2/14 3. 52 723 02 Gyakorló csecsemő- és gyermekápoló 2 1/13; 2/14 4. 52 723 03 Gyakorló mentőápoló 2 1/13; 2/14 Szociális szakmacsoport (szakmacsoport kód: 2) 2. 34 762 01 Szociális gondozó és ápoló 2 1/11; 1/12 Nyíregyháza (4400 Nyíregyháza, Szarvas utca 1-3. szám) Ellátott feladatok oktatás, központi adminisztráció 8532 Szakmai középfokú oktatás 8542 Felsőfokú oktatás 8559 Máshova nem sorolt (M.n.s.) egyéb oktatás 8560 Oktatást kiegészítő tevékenység Ssz. Munkarendenként: Esti tanulói létszám összesen: 170 fő Évfolyamok felsorolása OKJ-s szakmacsoportokkal együtt OKJ száma Szakma megnevezése Szakképzési évfolyamok száma Évfolyamok jelölése Egészségügyi szakmacsoport (szakmacsoport kód: 1) 1. 54 720 01 Egészségügyi asszisztens 2 1/13; 2/14 2. 52 723 01 Gyakorló ápoló 2 1/13; 2/14 3. 52 723 02 Gyakorló csecsemő- és gyermekápoló 2 1/13; 2/14 4. 52 723 03 Gyakorló mentőápoló 2 1/13; 2/14 5. 54 726 01 Gyógy- és sportmasszőr 2 1/13; 2/14 Szociális szakmacsoport (szakmacsoport kód: 2) 3. 34 762 01 Szociális gondozó és 2 1/11; 1/12

ápoló Az intézménybe felvehető tanulók maximális létszáma - Nappali képzésen: 60 fő - Esti képzése: 795 fő Összesen 855 fő n) Az iskola által végzett alapfeladatok és vállalkozások 8532 Szakmai középfokú oktatás esti munkarendben 6399 Máshova nem sorolt egyéb információs szolgáltatás 7490 Máshova nem sorolt egyéb szakmai, tudományos, műszaki tevékenység 8230 Konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése 8299 Máshova nem sorolt egyéb kiegészítő üzleti szolgáltatás o) Igényelt normatíva jogcímek: Iskolai szakképzés, ezen belül: szakképzés elméleti képzés és szakmai gyakorlati képzés a szakképzési évfolyamokon A szakmai vizsgák lebonyolításának támogatása Szakmai és informatikai fejlesztési feladatok Hozzájárulás a tanulók tankönyvellátásához, segédanyag ellátásához. p) A feladat ellátást szolgáló vagyon: Ingatlan: A közoktatási intézménynek saját ingatlan tulajdona nincs. A székhelynek és telephelyeknek helyet adó ingatlanokat a Jándi Szakképző Iskola bérli fenntartói kezességvállalás mellett, a mindenkori hatályos bérleti szerződések szerint. A fenntartó által rendelkezésre bocsátott tárgyi eszközök. Működését elsősorban a közoktatási tevékenység állami költségvetési támogatásából, egyéb előírt és beszedett díjakból, és az iskolarendszeren kívüli oktatás bevételeiből fedezi. A közoktatási intézmény fenntartási és működési költségeit az évente összeállított, fenntartó által jóváhagyott költségvetésben kell előirányozni. q) Az intézmény vagyon feletti rendelkezési joga: Az egyesület által az intézmény rendelkezésére bocsátott vagyontárgyakkal az intézmény az oktatási, nevelési célok megvalósítása érdekében önállóan rendelkezik. r) Az intézmény gazdálkodása: A közoktatási intézmény a fenntartó által jóváhagyott költségvetés keretein belül, önállóan gazdálkodó intézmény.

Az intézmény szervezetén belül, rendelkezik saját gazdasági szervezeti egységgel, melynek élén a jogszabályokban meghatározott végzettségű gazdasági vezető áll. Az iskola gazdálkodást a gazdálkodásra vonatkozó hatályos jogszabályok alapján a fenntartó által jóváhagyott belső szakmai szabályzatok szerint köteles folytatni. Az intézmény a fenntartó engedélye nélkül bankszámlát nem nyithat, pénzkölcsönt (hitelt) nem vehet fel, kezességet nem vállalhat, értékpapírt nem vásárolhat, váltót nem bocsáthat ki, és nem fogadhat el. s) Az intézmény vállalkozási tevékenysége Az intézmény szabad kapacitásainak hasznosítása érdekében a fenntartó előzetes engedélyével vállalkozhat, feltéve, hogy ez nem veszélyezteti az alapító okiratban meghatározott alaptevékenységét és ebből fakadó kötelezettségeinek teljesítését. A vállalkozásokból származó bevételeket és a vállalkozási tevékenységek kiadásait az alaptevékenységektől elkülönítetten kell megtervezni és elszámolni. t) Az intézmény vezetőjének kinevezési rendje: Az iskola igazgatóját a fenntartó nevezi ki határozatlan időtartamra, és gyakorolja felette a munkáltatói jogokat. u) Az intézmény képviseletére jogosult: Az intézmény teljes körű képviseletére jogosult az igazgató, aki a képviseleti jogot, az ügyek meghatározott körére, eseti, vagy állandó jelleggel, írásban, intézményi dolgozóra átruházhatja. Az intézmény bélyegzőinek felirata és használati rendje Jándi székhely hosszúbélyegző felirata: Jándi Szakképző Iskola 4841 Jánd, Rákóczi Ferenc út 38. szám OM: 201579 Használatára jogosult: igazgató, vezetők, titkárság A telephelyek hosszúbélyegzőinek felirata: Jándi Szakképző Iskola 4841 Jánd, Rákóczi Ferenc út 49. szám

OM: 201579 Jándi Szakképző Iskola 4800 Vásárosnamény, Rákóczi Ferenc út 9. szám OM: 201579 Jándi Szakképző Iskola 4900 Fehérgyarmat, Kossuth Lajos tér 40. szám OM: 201579 Jándi Szakképző Iskola 4400 Nyíregyháza, Szarvas utca 1-3. szám OM: 201579 Használatára jogosult: telephelyi szervező, vagy telephelyi vezetők a szerződésben rögzített telephely vonatkozásában. Körbélyegző felirata Jándi Szakképző Iskola Jánd, OM 201579

SZERVEZETI FELÉPÍTÉS A vezetői szintek és a szervezeti egységek meghozatalánál azt az alapelvet érvényesíti az iskola, hogy a feladatait a jogszabályi előírásoknak és a tartalmi követelményeknek megfelelően magas színvonalon lással el. A munkavégzés, a racionális és gazdaságos működtetés alapján, valamint a helyi adottságok, körülmények és igények figyelembevételével került kialakításra az iskola szervezeti felépítése. A szervezeti struktúra hatásköri megjelenítése intézményvezető szakmai-vezető általános- és gazdasági vezető gyakorlati oktatásvezető titkárság felnőttképzési vezető rendszergazda pedagógusok, oktatók egyéb technikai személyzet Telephelyi szervezők

Az intézmény felelős vezetője: az intézményvezető, igazgató Az iskola irányítója és vezetője az intézményvezető, igazgató (továbbiakban igazgató). Az igazgató felelős az intézmény szakszerű és törvényes működéséért, az ésszerű és takarékos gazdálkodásért, gyakorolja a munkáltatói jogokat és dönt az intézmény működésével kapcsolatosan minden olyan ügyben, amelyet jogszabály nem utal más hatáskörébe. A nevelési-oktatási intézmény vezetője felel továbbá a pedagógiai munkáért, az intézmény ellenőrzési, mérési, értékelési és minőségbiztosítási rendszerének működéséért, a nevelő- oktató munka egészséges és biztonságos feltételeinek megteremtéséért, a tanulóbalesetek megelőzéséért. Az igazgató feladatköre a nevelőtestület vezetése, a nevelő- és oktatómunka irányítása és vezetése, a nevelőtestület jogkörébe tartozó döntések előkészítése, végrehajtásuk szakszerű megszervezése és ellenőrzése, a rendelkezésre álló költségvetés alapján a nevelési-oktatási intézmény működéséhez szükséges személyi és tárgyi feltételek biztosítása, a Jándon kívüli telephelyek igazgatásának szakmai és operatív irányítása, együttműködést más szervekkel. Az iskola képviselője az igazgató, aki esetenként vagy tartósan külön megbízást adhat az intézmény képviseletére valamely vezető beosztású munkatársának. Helyettesítésének rendje: Az igazgatót akadályoztatása esetén - az azonnali döntést nem igénylő kizárólagos hatáskörébe tartozó, pénzügyi kötelezettségvállalással járó és munkaügyek kivételével - teljes felelősséggel a vezetők helyettesítik. A helyettesítés sorrendje: 1. általános-, és gazdasági vezető,

2. szakképzési vezető. A Jándon kívüli telephelyek igazgatásának szakmai és operatív irányítása Az igazgató a Jándon kívüli telephelyek iskolarendszerű képzésinek szakmai és operatív irányítását a szervezési, közismereti és gazdasági, illetve. a szakképzési vezetővel történt előzetes egyeztetések alapján végzi. Közvetlen beosztottak: telephelyi szervezők Munkakör célja: az iskola képzéseinek biztosítása a fent említett telephelyeken Igazgató hatásköre a Jándon kívüli telephelyek igazgatásában: önállóan dönt a területe alá tartozó pedagógusok szakmai munkáját érintő ügyekben: munkabeosztás, órarend, helyettesítés, vizsgabeosztás dönt a tanulók felmentési kérelmeiben Igazgató feladatköre a telephelyek igazgatásában: Általánosan: irányítja és ellenőrzi a telephelyi szervezők munkáját javaslatot tesz a következő tanévben indítandó szakmai képzésekre a telephelyeken jóváhagyja a tantárgyfelosztást elkészítteti és véglegesíti az órarendet elkészítteti és ellenőrzi a tanmeneteket ellenőrzi és jóváhagyja a tanulók beiratkozásait javaslatot tesz az osztályindításokra a beérkezett pályázatok alapján javaslatot tesz az üres tanári álláshelyek betöltésére saját hatáskörben kommunikál a területéhez tartozó tanárokkal, s értesíti őket a terület szakmai ügyeiről javaslatot tesz a tanulói jogviszony szüneteltetésével, megszüntetésével, beiratkozással, átiratkozással kapcsolatosan

rendszeresen ellenőrzi a tanügyi dokumentumok vezetését (osztálynaplók, törzslapok) ellenőrzi a nevelői-oktatói módszerek eredményességét és hatékonyságát ellenőrzi a túlórákat és a helyettesítéseket előkészíti és vezeti a telephelyi értekezleteket megszervezi, előkészíti és a szakképzési igazgatóhelyettessel lefolytatott előzetes szakmai egyeztetések alapján levezeti a telephelyi munkaközösségi, illetve a szakmai vizsgaértekezleteket megszervezteti és ellenőrzi a tanulmányok alatti vizsgákat (javító-, különbözeti, modulzáró vizsga) szakmailag ellenőrzi, és részt vesz a szakmai vizsgák megszervezésében, a szakmai vizsgákon ellátja az intézményi képviselő vizsgabizottsági tag teendőit a szakmai igazgatóhelyettes akadályoztatása esetén, s ebben a minőségében a vizsgát megelőző nap 14.00 óráig ellenőrzi a szakmai vezetővel összeállított vizsgaanyagot a statisztikai és egyéb adatszolgáltatásokhoz adatokat szolgáltat a titkárság számára a tárgyhót követő 10. napra ellenőrzi és összesíti az órák megtartását, az óraelszámolásokat, a túlórákat, az útiköltség-elszámolásokat kapcsolatot tart a gyakorlati képzőhelyekkel, az iskola munkáját segítő szervezetekkel ellenőrzi a teremhasználati kimutatásokat, elszámolásokat gondoskodik a tanárok szakmai tájékoztatásáról (helyi tanterv, képzési program) ellenőrzi az iskolalátogatási igazolások, valamint a diákigazolványok nyilvántartását és szabályszerűségét megszervezi és ellenőrzi a telephelyi ügyeleteket gondoskodik a nyomtatványok, irodaszerek, technikai eszközök kijuttatásáról (tanév végén a visszaszállításról), az ezekkel kapcsolatos teendőkről ellenőrzi és lezárja a munkakörébe tartozó telephelyeken készült tanügyi dokumentumokat Felelős:

a telephelyi szervezők és a saját feladatkörébe tartozó tevékenységek színvonalas teljesítéséért, a feladatainak megszabott határidőre történő elvégzéséért Munkakapcsolatok: Az iskolán belül: a feladatok szakmai egyeztetése a szakmai vezetővel, jelentéstétel az elvégzett munkáról a szaktanárok munkájának irányítása a telephelyeken a telephelyi szervezők munkájának irányítása Más szervezetekkel: kapcsolat tartása és eredményes munkakapcsolat kialakítása a különféle szakmai szervezetekkel és egyesületekkel a telephelyeken Általános-, és gazdasági vezető Közvetlen vezetője: az igazgató Helyettesítés: távollétében helyettesíti az igazgatót Munkakör célja: az iskola szakiskolai képzésének biztosítása, valamint a gazdasági feladatok ellátása Hatásköre: munkáját az igazgató közvetlen irányítása szerint végzi. jóváhagyja a feladatkörébe tartozóan elkészített tantárgyfelosztásokat az igazgató egyedi megbízása alapján ellátja az iskola képviseletét. az iskola SZMSZ-e szerint aláírási joggal rendelkezik. a nevelőtestület tagjaként szavazati joggal rendelkezik a nevelőtestületi értekezleteken. Feladatköre: A gazdasági terület, és a szakképzések tekintetében szakmai és operatív irányító, ellenőrző és normatív funkciót lát el.

Szakmai téren előzetesen véleményezi, utólagosan pedig ellenőrzi az alábbi folyamatokat: részt vesz a nevelőtestületi értekezletek előkészítésében, vitájában javaslatot tesz a következő tanévben indítandó képzésekre szakmailag ellenőrzi és jóváhagyja a tantárgyfelosztásokat jóváhagyja feladatkörébe tartozó tanmeneteket ellenőrzi és lezárja a munkakörébe tartozó tanügyi dokumentumokat részt vesz a nevelőtestület szakmai értekezletein (nyitó-, záró-, osztályozó-, évközi munkaértekezlet) részt vesz, és szakmailag felügyeli a munkaközösségi értekezleteket javaslatot tesz az iskola éves munkatervének közoktatást érintő részeire elkészíti az iskola pedagógiai programjának közoktatási és általános részét az igazgató felkérésére írásos beszámolót készít nevelőtestületi értekezletekre részt vesz az iskola beiskolázási propaganda tevékenységében. a felügyelete alá tartozókat haladéktalanul értesíti a szűkebb vezetés, illetve az igazgató rájuk vonatkozó döntéseiről a vezetés értekezleteire előkészíti az igazgató által kiadott anyagok alapján döntési javaslatait megszervezi és szakmailag ellenőrzi az engedélyeztetési dokumentációk készítését, elkészíti az engedélyeztetési dokumentáció közoktatási részeit az igazgató megbízása és/vagy felhatalmazása alapján elvégzi, irányítja vagy szükség esetén ellenőrzi az Intézmény normatíva-igényléshez és az egyéb hivatalos szervek, partnerintézmények irányába történő adatszolgáltatási kötelezettségeinek ellátását irányítja a titkárság adminisztratív, gazdasági és humánpolitikai tevékenységét esetenként elvégzi mindazokat a feladatokat, amivel az intézmény igazgatója megbízza közreműködik az alapdokumentumok elkészítésében esetenként elvégzi mindazokat a feladatokat, amivel az intézmény igazgatója megbízza

önállóan dönt a technikai dolgozók irányításában, a munkarendjük beosztásában, a szabadságuk ütemezésében és kiadásában. ellenőrzéseket végez havi rendszerességgel a beosztottjai felett. szervezi a berendezések, felszerelések karbantartását, javíttatását, az intézmény tisztántartását, takaríttatását. elvégzi a nevelőkkel egyeztetve a tantárgy-pedagógiai munkához szükséges eszközök beszerzését, vásárlásár, megrendeléseket, - és ezekről nyilvántartást vezet. önállóan végzi és ellenőrzi a gazdálkodással kapcsolatos valamennyi pénzügyi nyilvántartást, könyvelést. elkészíti az utalásokat, az intézményvezetéssel közösen dönt az illetmény ügyekben, a leltározásban, ezek összesítésében és selejtezésben vezeti a bérnyilvántartást és gondoskodik arról, hogy a könyvelés napra kész és áttekinthető legyen figyelemmel kíséri a védő- és munkaruhák beszerzését illetve ezek pótlását a megfelelő szabályok szerint. az új dolgozókat elküldi a kötelező Foglalkozás egészségügyi vizsgálatra. vezeti a pénztár forgalmát, a befizetések és kiadások törvényességét, szabályosságát Kiemelt feladata: az iskolai költségvetés tervezése, ennek időarányos felhasználása gazdasági ügyekkel kapcsolatos beszámolók és jelentések elkészítése a nevelőtestület által megfogalmazott kívánságok realizálása havonta egy alkalommal köteles az igazgatóval közösen áttekinteni a fentieket és javaslatot tenni a megfelelő módosításokra megjelent új jogszabályok figyelése s által előírtak szerinti intézkedések megtétele Felelős: a szakmai felügyelete alá tartozó munkatársak, illetve a saját feladatkörébe tartozó tevékenységek színvonalas teljesítéséért, a feladatainak megszabott határidőre történő elvégzéséért

Munkakapcsolatok: Az iskolán belül: a feladatok egyeztetése a szakképzési igazgatóhelyettessel a felnőttképzési vezetővel jelentéstétel az elvégzett munkáról, az utasítások végrehajtása Más szervezetekkel: kapcsolatok tartása és eredményes munkakapcsolat kialakítása a különféle szakmai és hivatalos szervezetekkel és egyesületekkel Szakképzési vezető Közvetlen vezetője: az igazgató Helyettesítés: távollétében az általános és gazdasági vezető Munkakör célja: az iskola szakképzéseinek biztosítása Hatásköre: munkáját az igazgató közvetlen irányítása szerint végzi, az általános és gazdasági vezető távollétének idejére átveszi annak feladatait is, az igazgató egyedi megbízása alapján ellátja az iskola képviseletét, a nevelőtestület tagjaként szavazati joggal rendelkezik a nevelőtestületi értekezleteken, Feladatköre: A szakképzés tekintetében szakmai és operatív irányító, ellenőrző és normatív funkciót lát el, amennyiben a szakképzés általános intézményi ügyeit saját maga intézi, a szakképzés telephelyen kívüli irányítását pedig szakmai téren előzetesen véleményezi, utólagosan pedig ellenőrzi, különösen pedig:

részt vesz a nevelőtestületi értekezletek előkészítésében, vitájában javaslatot tesz a következő tanévben indítandó, ill. új szakmai képzésekre szakmailag ellenőrzi és jóváhagyja a tantárgyfelosztásokat jóváhagyja feladatkörébe tartozó tanmeneteket ellenőrzi és lezárja a munkakörébe tartozó tanügyi dokumentumokat részt vesz a nevelőtestület szakmai értekezletein (nyitó-, záró-, osztályozó-, évközi munkaértekezlet) részt vesz és szakmailag felügyeli a munkaközösségi, illetve a szakmai vizsgaértekezleteket javaslatot tesz az iskola éves munkatervének szakmai oktatást érintő részeire felelős a gyakorlati oktatáshoz és a szakmai képzéshez szükséges beszerzésekért, fejlesztési elképzelések kidolgozásáért. Javaslatot tesz ezekre. elkészíti a szakképző évfolyamokra vonatkozó tájékoztatókat, a vizsgajelentkezési lapokat, gondoskodik az indítandó szakok képzési céljainak, illetve a teljes képzési időszak követelményeit tartalmazó tantervi ismertetőinek az iskola honlapján történő közzétételéről szakmailag ellenőrzi és elfogadja a felnőttképzési programokat az igazgató felkérésére írásos beszámolót készít nevelőtestületi értekezletekre felügyeleti területének elmúlt félévi (évi) tevékenységéről részt vesz az iskola beiskolázási propaganda tevékenységében a felügyelete alá tartozókat haladéktalanul értesíti a szűkebb vezetés, illetve az igazgató rájuk vonatkozó döntéseiről a vezetés értekezleteire előkészíti az igazgató által kiadott anyagok alapján döntési javaslatait a szakképzési vezetői értekezletekről feljegyzést készít, melyet jegyzőkönyv formában eljuttat minden érintett vezetőnek felügyeli az iskola felnőttképzési tevékenységét, gondoskodik a nyilvántartás megújításáról, a minőségbiztosítási kézikönyv szerinti működtetésről

esetenként elvégzi mindazokat a feladatokat, amivel az intézmény igazgatója megbízza Felelős: a szakmai felügyelete alá tartozó vezetők, illetve a saját feladatkörébe tartozó tevékenységek színvonalas teljesítéséért, a feladatainak megszabott határidőre történő elvégzéséért Munkakapcsolatok: Az iskolán belül: a feladatok egyeztetése a szervezési és közismereti igazgatóhelyettessel a felnőttképzési vezető munkájának szakmai és operatív irányítása a gyakorlati oktatásvezető munkájának szakmai és operatív irányítása Más szervezetekkel: kapcsolatok tartása és eredményes munkakapcsolat kialakítása a különféle szakmai szervezetekkel és egyesületekkel A szakképzési vezető hatásköre és feladatköre a telephelyeken folyó szakképzés igazgatásának szakmai és operatív irányításában saját hatáskörben kommunikál a területéhez tartozó tanárokkal, s értesíti őket a terület szakmai ügyeiről beosztja a túlórákat és a helyettesítéseket ellenőrzi az intézményi szabályzatok betartását előkészíti és vezeti a nevelőtestület értekezleteit (nyitó-, záró-, osztályozó-, évközi munkaértekezlet) megszervezi, irányítja és ellenőrzi a tanulmányok alatti vizsgákat (javító-, különbözeti, modulzáró vizsga) kapcsolatot tart a gyakorlati képzőhelyekkel, az iskola munkáját segítő szervezetekkel ellenőrzi a teremhasználati kimutatásokat, elszámolásokat

Felnőttképzési vezető Közvetlen vezetője: a szakképzési vezető Munkakör célja: Az iskola felnőttképzésének biztosítása, az akkreditációs feltételeknek megfelelő működtetése. Hatásköre: Felnőttképzési vezetőként munkáját a szakképzési vezető szakmai irányítása szerint végzi a szakoktatók szakmai munkájának ellenőrzése és értékelése a szakképzési igazgatóhelyettes megbízásából az iskola képviselete javaslattétel a felnőttképzési munkában a tananyag-összeállításban A szakképzési igazgatóhelyettes megbízása alapján levelezést folytat. A felnőttképzési nevelőtestület tagjaként szavazati joggal rendelkezik a felnőttképzési nevelőtestületi értekezleteken. Feladatköre: Általánosan: részt vesz a felnőttképzési értekezletek előkészítésében, vitájában A felnőttképzés tekintetében szervezi (irányítja és ellenőrzi): javaslatot tesz az indítandó felnőttképzésekre szervezi az iskola felnőttképzési beiskolázási propaganda tevékenységét elkészíti a felnőttképzésre vonatkozó tájékoztatókat. Az iskola honlapján közzéteszi az indítandó szakképzések képzési céljait, illetve a teljes képzési időszak követelményeit tartalmazó tantervi ismertetőt elkészíti a felnőttképzési tevékenység nyilvántartásához, bővítéséhez, megújításához szükséges dokumentumokat elkészíti a felnőttképzési minőségbiztosítási kézikönyv szerinti dokumentumokat, gondoskodik a dokumentumok szabályos kezeléséről javaslatot tesz az indítandó felnőttképzések költségvetésére

javaslatot tesz az indítandó felnőttképzések tantárgyfelosztására részt vesz a szakmai vizsgák megszervezésében, a szakmai vizsgákon ellátja az intézményi képviselő vizsgabizottsági tag teendőit az igazgató, illetve az igazgatóhelyettesek akadályoztatása esetén, s ebben a minőségében a vizsgát megelőző nap 14.00 óráig ellenőrzi a szervezési és közismereti igazgatóhelyettes által összeállított vizsgaanyagot határidőre elvégzi a szakmai vizsgákkal kapcsolatos adatszolgáltatási feladatokat a titkárság irányába gondoskodik az oktatás helyszíneiről (tantermek, gyakorló helyek), elkészíti a terembeosztást elkészítteti és ellenőrzi a tanmeneteket ellenőrzi az órák megtartását összehangolja a szakoktató kollégák munkáját gondoskodik a helyettesítésekről előkészíti az együttműködési szerződés megkötését a gyakorlati foglalkozásoknak helyet adó intézményekkel előkészíti a felnőttképzésben tanító tanárok szerződéseit előkészíti és vezeti a nevelőtestületi értekezleteit (nyitó-, záró-, munka-, vizsgaértekezletek) ellenőrzi az előzetes ismeretek beszámíthatóságát elvégzi a felnőttképzési tevékenységre vonatkozó statisztikai adatszolgáltatást kapcsolatot tart a gyakorlati képzőhelyekkel, a beiratkozott tanulók munkaadóival ellenőrzi az oktatás tárgyi feltételeit, javaslatot készít a fejlesztésre gondoskodik az oktatók munkabéreivel kapcsolatos elszámolásokról Felelős: a feladatkörébe tartozó tevékenységek színvonalas teljesítéséért, a feladatainak megszabott határidőre történő elvégzéséért Munkakapcsolatok:

Az iskolán belül: a feladatok egyeztetése szakképzési vezető, jelentéstétel az elvégzett munkáról, az utasítások végrehajtása az oktatói munka szinkronizálása az oktatókkal Más szervezetekkel: kapcsolatok tartása és eredményes munkakapcsolat kialakítása a gyakorlati képzőhelyekkel, a munkaadó szervezetekkel, különféle szakmai szervezetekkel és egyesületekkel Gyakorlati oktatásvezető Közvetlen vezetője: a szakképzési vezető Munkakör célja: A szakképzési oktatás biztosítása, különös tekintettel a szakmai gyakorlati képzésekre. Színvonalas szakképzés megvalósítása. Hatásköre: Munkáját a szakképzésért felelős vezető irányítása szerint végzi. a szakoktatók szakmai munkájának ellenőrzése és értékelése javaslattétel a gyakorlati képzési munkában a tananyag-összeállításban A nevelőtestület tagjaként szavazati joggal rendelkezik a nevelőtestületi értekezleteken. Feladatköre: Általánosan: részt vesz a nevelőtestület értekezletek előkészítésében, vitájában A gyakorlati képzés tekintetében szervezi (irányítja és ellenőrzi): a szakmai gyakorlati munkát az iskolában és a területi gyakorlatokon,

gondoskodik a gyakorlótermek rendjéről, az eszközök beszerzéséről, pótlásáról, javíttatásáról, a biztonságos munkavégzés feltételeinek megteremtéséről, az életés balesetvédelemről szóló szabályok megismertetéséről és betartásáról, előkészíti a gyakorlati oktatáshoz szükséges írásos dokumentumokat, irányítja és összehangolja a szakoktató kollégák munkáját a gyakorlati oktatás területén, együttműködik a tantárgyfelosztás és az órarend elkészítésében a tanulói beosztás, az intézményi gyakorlat tekintetében, előkészíti az együttműködési szerződés megkötését a gyakorlati foglalkozásoknak helyet adó intézményekkel, értékelő megbeszélést tart illetve szervez az intézmények dolgozóival, szakoktatóival a tanulók szakmai gyakorlatáról (félévente), gondoskodik az aktuális központi programok beszerzéséről a titkárság segítségével elkészíti a helyi tanterv szakmai gyakorlatra és szakmai gyakorlat orientációra vonatkozó részleteit, elkészíti a terembeosztást a szakmai gyakorlatokra, ellenőrzi a szakmai gyakorlat beszámíthatóságát, elvégzi a szakmai gyakorlatokra vonatkozó statisztikai adatszolgáltatást a titkárság felé, kapcsolatot tart a gyakorlati képzőhelyekkel, az iskola munkáját segítő szervezetekkel (családvédelmi, gyermek- és ifjúságvédelmi intézmények) ellenőrzi az oktatás tárgyi feltételeit, javaslatot készít a fejlesztésre megszervezi, előkészíti és lebonyolítja a vizsga előkészítő értekezleteket a regionális igazgatóhelyettesekkel, az értekezletekről jegyzőkönyvet készít elkészíti a vizsgák beosztását (időpontok, helyszínek, tanárok) a regionális igazgatóhelyettesek segítségével és időben eljuttatja ezeket a titkárságra megszervezi a gyakorlati vizsgatételek elkészítését, azok szakmai ellenőrzését, azok időben történő eljuttatását a titkárságra ellenőrzi a szakmai vizsgák szóbeli tételeinek aktualitását részt vesz a szakmai vizsgák megszervezésében, a szakmai vizsgákon ellátja az intézményi képviselő vizsgabizottsági tag teendőit az igazgató, illetve az

igazgatóhelyettesek akadályoztatása esetén, s ebben a minőségében a vizsgát megelőző nap 14.00 óráig ellenőrzi a szervezési és közismereti igazgatóhelyettes által összeállított vizsgaanyagot Felelős: a feladatkörébe tartozó tevékenységek színvonalas teljesítéséért, a feladatainak megszabott határidőre történő elvégzéséért. Munkakapcsolatok: Az iskolán belül: a feladatok egyeztetése a vezetőkkel, jelentéstétel az elvégzett munkáról, az utasítások végrehajtása az oktatói munka szinkronizálása a gyakorlatvezetőkkel szakmai egyeztetés a telephelyeken folyó szakképzés gyakorlatvezetőivel; Más szervezetekkel: kapcsolatok tartása és eredményes munkakapcsolat kialakítása a különféle szakmai szervezetekkel és egyesületekkel Telephelyi szervező Feladatköre: a telephelyen: gondoskodik a képzési helyszínekről, előkészíti az együttműködési szerződés megkötését az elméleti és a gyakorlati foglalkozásoknak helyet adó intézményekkel, szaktanári megbeszéléseket készít elő, közreműködik a telephelyre vonatkozó statisztikai adatszolgáltatásban, közreműködik a szakmai vizsga szervezésében, elkészíti a terembeosztásokat, az időbeosztásokat, a szakmai vizsgákon jegyzőként vesz részt, mely tevékenységért külön díjazás nem illeti meg;

intézi a diákok iskolai adminisztrációs ügyeit, szervezi az iskolai igazolások és a diákigazolványok kiadását, szervezi a kérelmekkel kapcsolatos ügyeiket, intézi a tanári helyettesítéseket, az osztálynaplók alapján ellenőrzi a szaktanárok óraelszámolásait elkészíti a napi jelenléti íveket, eljuttatja ezeket a szaktanárokhoz, illetve az osztályfőnökökhöz, elvégzi az egyéb iskolatitkári teendőket. Hatásköre: az igazgató megbízásából az iskola képviselete; tantárgyfelosztás és az órarend elkészítése, Felelős: a feladatkörébe tartozó tevékenységek színvonalas teljesítéséért, a feladatainak megszabott határidőre történő elvégzéséért; a különböző vonatkozó jogszabályokban és az SZMSZ-ben megfogalmazott feladatok és követelmények teljesítéséért. Munkakapcsolatok: Az iskolán belül: az oktatás egyeztetése az igazgatóval; az oktatói munka szinkronizálása a szaktanárokkal; együttműködés az igazgatóval és a titkársággal az oktatás adminisztrációs tevékenységében. Más szervezetekkel: kapcsolatok tartása és eredményes munkakapcsolat kialakítása a különféle szakmai szervezetekkel, egyesületekkel és gyakorlati képzőhelyekkel.

Az alkalmazotti közösség Az intézményben foglalkoztatott alkalmazottak munkavégzésükkel kapcsolatos kötelességeit és jogait a munka törvénykönyve, a közalkalmazotti törvény és végrehajtási rendeletei szabályozzák. Az alkalmazottak egy része oktató-nevelő munkát végző pedagógus, a többi dolgozó az oktató-nevelő munkát közvetlenül segítő alkalmazott. A pedagógusok alkotják az intézmény tantestületét. A tantestület határozza meg alapvetően az intézmény tartalmi munkáját. Az oktató-nevelő munkát közvetlenül segítő alkalmazottak Az oktató-nevelő munkát közvetlenül segítő alkalmazottak létszámát az adott tanév feladatainak ellátása határozza meg. Munkájukat munkaköri leírás alapján végzik. iskolatitkár telephelyi szervező rendszergazda A nevelőtestület Az iskola legfőbb szakmai szerve a nevelőtestület. A nevelőtestület az iskola pedagógusainak közössége, nevelési és oktatási kérdésekben az intézmény legfontosabb tanácskozó és határozathozó szerve. A nevelőtestület tagja valamennyi pedagógus-munkakört betöltő alkalmazott, az iskolával munkaviszonyban (rész), polgári jogviszonyban, vagy megbízási jogviszonyban lévő felsőfokú végzettséggel rendelkező feladatellátó. A nevelőtestület döntési jogköre A nevelőtestület döntési jogai: a pedagógiai program és módosításának elfogadása,

a szervezeti és működési szabályzat és módosításának elfogadása, a nevelési-oktatási intézmény munkáját átfogó elemzések, értékelések, beszámolók elfogadása, a nevelőtestület képviseletében eljáró pedagógus kiválasztása, a házirend elfogadása, a tanulók magasabb évfolyamba lépésének megállapítása, a tanulók fegyelmi ügyeiben való döntés, a tanulók osztályozó vizsgára bocsátása, az év végi osztályzat és az évközi érdemjegyek közötti, a tanuló hátrányára kialakított jelentős különbség esetén a tanuló javára történő módosítása, a pedagógiai program és a szervezeti és működési szabályzat jóváhagyásának megtagadása esetén a döntés ellen a bírósághoz történő kereset benyújtása, jogszabályban meghatározott más ügyek. A nevelőtestület véleményezési jogköre A nevelőtestület véleményt nyilváníthat, vagy javaslatot tehet az iskola működésével kapcsolatos valamennyi kérdésben. Ki kell kérni a nevelőtestület véleményét a tantárgyfelosztás elfogadása előtt, az egyes pedagógusok külön megbízásainak elosztása során, valamint a vezetői megbízása, illetve a megbízás visszavonása előtt. A nevelőtestület véleményét ki kell kérni: az iskola beruházási és fejlesztési terveinek megállapításában, külön jogszabályban meghatározott más ügyekben. A nevelőtestület a feladatkörébe tartozó ügyek előkészítésére vagy eldöntésére tagjaiból meghatározott időre vagy alkalmilag bizottságot hozhat létre. A nevelőtestület állandó és rendkívüli értekezletén a részvétel kötelező jellegű. Távolmaradás csak előre bejelentett módon és igazgatói engedély birtokában lehetséges. A nevelőtestület állandó értekezletei:

a) tájékoztató értekezletek, b) alakuló értekezlet, c) tanévnyitó értekezlet, d) félévi és tanév végi osztályozó értekezletek, e) tanévzáró értekezlet. A nevelőtestület értekezleteit a munkatervben kell rögzíteni, szervezéséért, levezetéséért az igazgató a felelős. Az értekezleten elhangzott információkról feljegyzés, vagy jegyzőkönyv készülhet. Rendkívüli nevelőtestületi értekezlet hívható össze az iskola lényeges, az iskolai életet alakító problémáinak (fontos oktatási kérdések, különleges nevelési helyzetek) megtárgyalására az alábbiak szerint: a) szükség szerinti összehívásáról az igazgató intézkedik, b) összehívását a nevelőtestület is kezdeményezheti tagjai egyharmadának aláírásával, valamint az ok és a cél megjelölésével, c) az értekezletet tanítási időn kívül a kezdeményezéstől számított 10 munkanapon belül össze kell hívni. A nevelőtestület döntéseit és határozatait a jogszabályban meghatározottak kivételével nyílt szavazással és egyszerű szótöbbséggel hozza. A szavazatok egyenlősége esetén az igazgató szavazata dönt. Minősített szótöbbség szükséges a pedagógiai program, a szervezeti és működési szabályzat, a házirend elfogadásakor és az igazgatóválasztás véleményezésénél. A nevelőtestület minősített szótöbbséget igénylő döntéseinél akkor határozatképes, ha a nevelőtestület tagjainak kétharmad része jelen van. A döntés akkor érvényes, ha az ilyen arányban jelenlevők 51 százaléka elfogadta az előterjesztést. A nevelőtestület teljes jogú szavazati joggal bíró tagja az iskola valamennyi pedagógus munkakört betöltő alkalmazottja. Korlátozott szavazati joggal tagja az óraadó tanár.

Munkaközösségek Az iskolában szakmacsoportok szerint az alábbi munkaközösségek működnek a) egészségügyi munkaközösség b) szociális munkaközösség c) mezőgazdasági munkaközösség A munkaközösségek feladatai a tanév kezdetén elkészíti az éves munkatervét, a tanév végén elkészíti az éves munkaterv értékelését, a pedagógiai, szakmai és módszertani tevékenység, az iskolai nevelő és oktató munka színvonalának, minőségének javítása, korszerűsítése, a szaktárgyi oktatás tartalmának fejlesztése, a módszertani eljárások tökéletesítése, A munkaközösségek évente legalább négy alkalommal megbeszélést tartanak az egész intézményt érintő szakmai-pedagógiai kérdésekről, pedagógiai feladatokról, a közös pedagógiai célokról, megvalósítás módjairól, eszközeiről. A munkaközösségi értekezletek szervezéséért, lebonyolításáért az adott munkaközösség vezetője a felelős. A tagok és az adott szervezeti egység vezető értesítése a munkaközösség-vezető feladata. A munkaközösségi értekezletről jegyzőkönyv vezetése szükséges. A pedagógusok A nevelő-oktató munkában résztvevő valamennyi dolgozó (munkaviszonnyal rendelkező, óraadó, polgári jogviszonnyal rendelkező) alkotja a pedagógusok csoportját. A pedagógus nevelő-oktató munkáját legjobb tudása szerint, a jogszabályoknak, az

iskola pedagógiai programjának megfelelően, munkaköri leírása alapján végzi. Részt vesz a szaktárgyi munkaközösség(ek) munkájában. A pedagógusok jogait és kötelezettségei a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC törvény alapján. A pedagógus jogai A pedagógust munkakörével összefüggésben megilleti az a jog, hogy a nevelési, illetve a pedagógiai program alapján az ismereteket, a tananyagot, a nevelési és tanítási módszereit megválassza, a helyi tanterv alapján a szakmai munkaközösség véleményének kikérésével megválassza az alkalmazott tankönyveket, tanulmányi segédleteket, taneszközöket, irányítsa, értékelje a tanulók munkáját, minősítse a tanulók teljesítményét, hozzájusson a munkájához szükséges ismeretekhez, a nevelőtestület tagjaként részt vegyen az intézmény nevelési, illetve pedagógiai programjának tervezésében, az értékelésben, gyakorolja a nevelőtestület tagjait megillető jogokat, szakmai ismereteit, tudását szervezett továbbképzésben való részvétel útján gyarapítsa, részt vegyen pedagógiai kísérletekben, tudományos kutatómunkában, szakmai egyesületek, kamarák tagjaként vagy képviseletében részt vegyen helyi, regionális és országos közoktatással foglalkozó testületek munkájában, személyét, mint a pedagógusközösség tagját megbecsüljék, személyiségi jogait tiszteletben tartsák, nevelői, oktatói tevékenységét értékeljék és elismerjék. A pedagógus kötelessége A pedagógus alapvető feladata a rábízott tanulók tanítása. Ezzel összefüggésben kötelessége:

nevelő-oktató munkájához programot készíteni, nevelő és oktató tevékenysége keretében az ismereteket tárgyilagosan és többoldalúan közvetíteni, nevelő és oktató tevékenysége során figyelembe venni a tanuló egyéni képességét, tehetségét, fejlődésének ütemét, szociokulturális helyzetét és fejlettségét, fogyatékosságát, segíteni a tanuló képességeinek, tehetségének kibontakoztatását, illetve bármilyen oknál fogva hátrányos helyzetben lévő tanuló felzárkóztatását tanulótársaihoz, a tanulók részére az egészségük, testi épségük megőrzéséhez szükséges ismereteket átadni, és ezek elsajátításáról meggyőződni ha észleli, hogy a tanuló balesetet szenvedett, vagy ennek veszélye fennáll, a szükséges intézkedéseket megtenni, a tanuló emberi méltóságát és jogait tiszteletben tartani, a tanulókat az őket érintő kérdésekről rendszeresen tájékoztatni, a tanuló javaslataira, kérdéseire érdemi választ adni. A pedagógus munkaideje Az iskolában dolgozó pedagógus heti teljes munkaideje a kötelező órából, valamint a nevelői, illetve nevelő-oktató munkával vagy a tanulókkal, a szakfeladatának megfelelő foglalkozással összefüggő feladatok ellátásához szükséges időből áll. A pedagógusok napi munkarendjét, a felügyeleti és helyettesítési rendet az igazgatóhelyettesek állapítják meg az iskola tantárgyfelosztásának és órarendjének függvényében. A konkrét napi munkabeosztások összeállításánál az intézmény feladatellátásának, zavartalan működésének biztosítását kell figyelembe venni. A pedagógus köteles 15 perccel tanítási, foglalkozási, ügyeleti beosztása előtt a munkahelyén (illetve a tanítás nélküli munkanapok programjának kezdete előtt annak helyén) megjelenni. A pedagógus a munkából való rendkívüli távolmaradása esetén, annak okát lehetőleg előző nap, de legkésőbb az adott munkanapon a tanítás kezdete előtt 15 perccel köteles

jelenteni az intézmény vezetőjének vagy helyettesének, hogy közvetlen munkahelyi vezetője helyettesítéséről intézkedhessen. A hiányzó pedagógus köteles hiányzásának kezdetekor tanmeneteit az igazgatóhelyetteshez eljuttatni, hogy akadályoztatása esetén a helyettesítő tanár a tantárgyi program szerint taníthasson. Egyéb esetben a pedagógus az igazgatótól kérhet engedélyt legalább 3 nappal előbb a tanóra (foglalkozás) elhagyására, a tantárgyi programtól eltérő tartalmú tanóra (foglalkozás) megtartására. A tanórák (foglalkozások) elcserélését a helyettes engedélyezi. Az osztályfőnök Az osztályfőnök személyét az igazgató nevezi ki az iskolai vezetőség véleményének kikérése után. Feladatai: animálja az osztályközösséget, koordinálja az osztályban tanító tanárok tevékenységét, az iskolai munkatervben meghatározott határidőre elvégzi a szükséges adminisztratív tevékenységeket napló kitöltése, törzslapok kitöltése, osztályozóvizsga jegyzőkönyvek vezetése, bizonyítványok kiállítása, hiányzások, tanulmányi eredmények összesítése, az osztálynaplót és a törzslapokat folyamatosan vezeti (határozatok bejegyzése, év végi osztályzatok, lezárással kapcsolatos adminisztráció) tájékoztatja a tanulókat minden tanév megkezdésekor az iskolai házirendről, a tanév rendjéről, tájékoztatja a tanulókat a tanulmányok alatti, szakmai és érettségi vizsgák időpontjairól, összegyűjti és nyilvántartja az osztályába járó tanulók tantárgyi felmentési, tanulmányi idő rövidítési kérelmeit

tájékoztatja a tanulókat az igazgatóság őket is érintő döntéseiről, az iskola tanításon kívüli rendezvényeiről, figyelemmel kíséri a tanulók elhelyezkedését tanulmányaik befejezése után Az iskola közösségei és ezek kapcsolata a vezetéssel és egymással Az iskolaközösséget az iskolával jogviszonyban álló alkalmazottak, a tanulók alkotják. Az iskola közösségei (szervezeti egységei), melyek működése útján a nevelési-oktatási intézmény megvalósítja céljait, a következők: iskolavezetőség nevelőtestület szakmai munkaközösségek intézményi tanács Az iskolavezetés és a nevelőtestület közötti kapcsolattartása az igazgató által megbízott vezető és a választott képviselők útján valósul meg. Az intézményi tanács működése, valamint az intézményi tanács és a vezetők közötti kapcsolattartás formája, rendje Az intézményi tanács a helyi közösségek érdekeinek képviseletére a nevelőtestület, az intézmény székhelye szerinti települési önkormányzat képviselőiből alakult egyeztető fórum, mely a nevelési-oktatási intézmény működését érintő valamennyi lényeges kérdésben véleménynyilvánítási joggal rendelkezik a jogszabályban meghatározottak szerint. Az iskola intézményi tanáccsal való kapcsolattartásáért az igazgató a felelős. Az intézményi tanácsot az ügyrendjében megnevezett tisztségviselője illetve tagja képviseli az iskolával való kapcsolattartás során. Az igazgató félévenként egy alkalommal beszámol az intézményi tanácsnak az iskola működéséről.

Az intézményi tanács elnöke számára az igazgató a tanév rendjéről szóló miniszteri rendeletben meghatározott határidőn belül elküldi a nevelőtestület félévi és a tanévi pedagógiai munkájának hatékonyságáról szóló elemzését elvégző nevelőtestületi értekezletről készített jegyzőkönyvet. Az intézményi tanács képviselőjét meg kell hívni a szülői választmány és a diákönkormányzat vezetősége valamint az iskolaszék vezetője részére tartandó tájékoztató értekezletre, melyet az iskola igazgatója és helyettese(i) évente három alkalommal (tanév elején, félév végén és a tanév szorgalmi időszakának végén) hívnak össze. Az értekezleten az igazgató véleményezteti az éves iskolai munkatervet, a tanév helyi rendjéről szóló nevelőtestületi javaslatot, szól a tanév kiemelt feladatairól, valamint a tanulmányi munka értékeléséről, a munkatervben rögzített feladatok teljesítéséről. Szükséges esetben az intézményi tanács képviselője az iskolavezetőség, valamint a nevelőtestület értekezleteire is meghívható. Az intézményi tanács és az iskola vezetősége közötti kapcsolattartás egyéb szabályait az éves iskolai munkaterv és az intézményi tanács ügyrendje, valamint éves munkaprogramja határozza meg. Külső kapcsolatok formái Az iskola rendszeres kapcsolatot tart fenn az intézmény fenntartójával, a térség középiskoláival, gazdálkodó-, valamint közhasznú szervezetekkel. A fenntartóval való kapcsolattartás formája: fenntartó által szervezett vezetői értekezletek, felelőse: intézményvezető. A térség középiskoláival való kapcsolattartás szakmai konferenciák, kulturális, művelődési rendezvények. felelőse az igazgató.

A gazdálkodó-, valamint közhasznú szervezetekkel való kapcsolattartás iskolai rendezvényekre való meghívás, vállalatok székhelyein, telephelyein való megjelenés, a tanulók gyakorlati feladatokkal való ellátása a szakoktató felügyeletével, szakmai nap, képzések és tanfolyamok szervezése, tartása, felelőse az igazgató, valamint a gyakorlatioktatás-vezető. Célfeladatokra/alkalmi feladatokra alakult munkacsoportok Az iskolai munka egyes aktuális feladatainak megoldására a tantestület tagjaiból munkacsoportok alakulhatnak a nevelőtestület vagy iskolavezetés döntése alapján. Amennyiben az alkalmi munkacsoportot az iskolavezetés hozza létre, erről tájékoztatnia kell a nevelőtestületet. Az alkalmi munkacsoportok tagjait a nevelőtestület választja, vagy az igazgató bízza meg. Fegyelmi bizottság A nevelőtestület az igazgató javaslata alapján a tanévnyitó értekezleten megválasztja a Fegyelmi Bizottság tagjait, akik a nevelőtestület határozatlan időre kinevezett pedagógusai és megbízatásuk egy tanévre szól.

AZ ISKOLAI OKTATÓ-NEVELŐ MUNKA, BELSŐ ELLENŐZÉSE Az ellenőrzés általános feltételei A belső ellenőrzési rendszer átfogja az iskola egész nevelő-oktató munkáját. A folyamatos ellenőrzés megszervezéséért, hatékony működéséért az iskola igazgatója felelős. Ezen túlmenően az intézmény minden vezető beosztású dolgozója felelős a maga területén a hatékony és folyamatos ellenőrzésért. Az ellenőrzéshez, mérésekhez ellenőrzési tervet készítenek, ezt a pedagógiai program és az éves munkatervek alapján ütemezik. Az ellenőrzésről értesítik az ellenőrzésre kerülő területek felelőseit, hogy azok a munkát előkészíthessék, segíthessék. A bejelentett ellenőrzések mellett alkalomszerűen, illetve az ellenőrzés természetének megfelelően bejelentés nélkül is sor kerülhet ellenőrzésre. A belső ellenőrzés követelményei Segítse elő az iskola feladatkörében a minél hatékonyabb oktatást. Segítse a szakmai, gazdálkodási és egyéb feladatok ésszerű, gazdaságos ellátását, továbbá a belső rendet, a tulajdon védelmét. Támogassa a helyes kezdeményezéseket, ugyanakkor kellő időben figyelmeztessen az intézmény működésében felmerülő megalapozatlan vagy helytelennek minősülő intézkedésekre, tévedésekre, hibákra, hiányosságokra is. Segítse a vezetői intézkedések végrehajtását. Járuljon hozzá a hibák, hiányosságok, szabálytalanságok megelőzéséhez, a gazdálkodási fegyelemhez és a gazdálkodás javításához. Az ellenőrzés segítse az iskolai munka hatékonyságának megítélését, és mutasson rá a fejlesztés lehetséges útjaira. Az ellenőrzésre jogosultak az intézmény vezetője, vezetők, gyakorlati oktatásvezető

a munkaközösség-vezető, az osztályfőnök saját szaktárgyaiban, illetve osztályán belül, felkérés és megbízás alapján szakértők. Az ellenőrzést végzők a felelősségi körükben végzett ellenőrzésekről jelentést és beszámolót készítenek az intézmény vezetője számára. Az ellenőrzés területe pedagógiai, szervezési, tanügyigazgatási feladatok ellenőrzése, a tanórai, tanórákon kívüli foglalkozások, megbeszélések, írásos dokumentumok, tanulói produktumok, mérések. Az ellenőrzés formája óraellenőrzés,beszámoltatás, eredményvizsgálatok, felmérések, időszakos, állandó, kiemelt és speciális ellenőrzések. Az ellenőrzés iskolai rendszere Az iskola belső ellenőrzése az éves munkaterv része, amely a következő szakterületekre terjed ki: szakmai munka, gazdálkodási tevékenység, létszám- és bérgazdálkodás, készletgazdálkodás.

AZ INTÉZMÉNY MUNKARENDJE A tanév helyi rendje A tanév kezdő és záró időpontját az adott tanévre kiadott rendelet határozza meg. A szorgalmi idő a tanévnyitóval kezdődik, és a tanévzáróval fejeződik be. A tanév helyi rendjét, programjait a nevelőtestület határozza meg és rögzíti az éves munkatervben. Az iskolai tanév helyi rendjében kell meghatározni: a tanítás nélküli munkanapok időpontját és programját, a szünetek időtartamát, az iskolai szintű rendezvények és ünnepélyek tartalmát és időpontját, a tantestületi értekezletek időpontját, a vizsgák rendjét, A tanítási órák, óraközi szünetek rendje, időtartama Az oktatás és a nevelés a tantárgyfelosztással összhangban készült heti órarend alapján folyik. A tanítási órák időtartama 40 perc. Az óraközi szünetek időtartama: 5 vagy10 perc, az órarendben feltüntetett csengetési rend szerint. A tanév csengetési rendjét az éves munkaterv tartalmazza. Indokolt esetben két azonos, egymást követő szaktárgyi óra összevonható. Rendkívül indokolt esetben az igazgató rövidített órákat és szüneteket rendelhet el. A tanítási órák látogatására az iskola igazgatója, igazgatóhelyettesei illetve a munkaközösségek vezetői jogosultak. Minden egyéb esetben a látogatásra az igazgató adhat engedélyt. A tanítási órák megkezdésük után nem zavarhatók, kivételt indokolt esetben az igazgató tehet. Az iskola épületén kívül tartott tanítási órákra külön munkarend vonatkozik. Az intézmény tanulóinak munkarendje Az intézményi rendszabályok (házirend) tartalmazzák a tanulók jogait és kötelességeit, valamint a tanulók belső munkarendjének részletes szabályozását.

A házirend betartása a tanulók számára kötelező. Az intézmény tanulóinak tájékoztatása A tanév helyi rendjét, az intézmény rendszabályait (házirend) és a balesetvédelmi előírásokat az osztályfőnökök az első tanítási héten ismertetik a tanulókkal. Az intézmény belső rendszabályait ki kell függeszteni az iskola titkárságán és a tanáriban. Az iskolában az írásban történő tájékoztatás a honlapon keresztül történik. Az intézményben tartózkodás rendje Az intézmény működésével kapcsolatban biztosítani kell a vezetői feladatok folyamatos ellátást. A vezetők nevelési-oktatási intézményben tartózkodásának rendjét az éves munkaterv tartalmazza. A tanulók intézményben tartózkodásának rendjét a házirend szabályozza. A belépés és benntartózkodás rendje azok részére, akik nem állank jogviszonyban a nevelési-oktatási intézménnyel Az intézménnyel jogviszonyban nem állók csak hivatali időben tartózkodhatnak az épületben. Az intézményben a tanulói vagy munkajogi jogviszonyban nem álló személy csak előzetes megbeszélés alapján, a megbeszélt időpontban tartózkodhat az iskola épületében. Az iskola által szervezett rendezvényeken való részvételre a rendezvény jellegétől függően meghívott személyek jogosultak. Az ő fogadásuk és kalauzolásuk az erre kijelölt alkalmazottak feladata. A meghívott személyekről listát kell készíteni, amelyet a fogadásukra illetékes nevelők, egyéb dolgozók és tanulók előre megkapnak. Ennek alapján az előre meghatározott, a fogadásukra kijelölt helyre kísérik a meghívottakat. Az iskolában és az iskolán kívüli rendezvényeken illetéktelen személyek nem tartózkodhatnak. Amennyiben figyelmeztetés ellenére sem hagyják el az iskola, illetve az iskolai rendezvény helyszínét, az intézmény vezetése nyomban értesíti az eljárni illetékes hatóságot.

Az intézmény létesítményeinek és helyiségeinek használati rendje Iskolánk önálló épülettel csak a székhelyen rendelkezik, így a nyitva tartás rendjében a bérelt épületek nyitvatartási rendjéhez igazodunk. A tanítási szünetek nyitvatartási és ügyeleti rendjét az igazgató határozza meg, és erről tájékoztatja az érintetteket. Az iskola minden dolgozója és tanulója felelős: a tanulóbalesetek megelőzéséért, a közösségi tulajdon védelméért, állagának megőrzéséért, az iskola rendjének, tisztaságának megőrzéséért, az energiafelhasználással való takarékoskodásért, a tűz-és balesetvédelem, valamint munkavédelmi szabályok betartásáért. A tanulók az intézmény létesítményeit, helyiségeit cask pedagógusi felügyelettel használhatják. Az egyes helyiségek, létesítmények berendezéseit, felszereléseit, eszközeit csak az igazgató engedélyével átvételi elismervény ellenében lehet az intézményből kivinni. Vagyonvédelmi okok miatt az üresen hagyott termeket zárni kell. Az iskolában a tanítási idő alatt a hivatalos ügyintézés a titkárságon történik. A titkárság ügyfélfogadási rendjét a hivatali helyiség bejáratánál kell kifüggeszteni, ill. a házirendben a tanulók tudomására kell hozni. Az iskola egész területén a dohányzás mindenki számára tilos. A tilalom minden iskolai rendezvényre és mindenkire vonatkozik, aki az iskola épületébe és udvarába belép. A dohányzási tilalomra az iskola bejáratánál kifüggesztett tábla figyelmeztet. Dohányzó tanuló fegyelmi büntetésben részesíthető vagy fegyelmi eljárás kezdeményezhető vele szembe. Reklámtevékenység az iskolában Az iskolában tilos a reklámtevékenység, kivéve, ha a reklám a tanulóknak szól és az egészséges életmóddal, a környezetvédelemmel, a társadalmi, közéleti tevékenységgel, illetve kulturális tevékenységgel függ össze. Reklámtevékenység az iskola területén csak igazgatói engedéllyel lehetséges.

A TANULÓK FELVÉTELÉNEK, JUTALMAZÁSÁNAK, FEGYELMEZÉSÉNEK ELVEI ÉS FORMÁI A tanulók felvétele A tanulók az iskolába kitöltött jelentkezési lappal jelentkezhetnek. A jelentkezőnek igazolnia kell, hogy korábbi tanulmányai alapján jogosult az általa választott évfolyamon, képzésen tanulmányokat folytatni. Beiratkozni a tanév megkezdéséig lehet, indokolt esetben az igazgató engedélyezheti a későbbi beiratkozást. A tanulónak tanulmányai folytatása alatt egy alkalommal kell beiratkoznia. Az egyes évfolyamokba lépés feltételeit a pedagógiai program tartalmazza. A tanuló jogai és kötelességei Az intézmény megteremti a feltételeket a jogok érvényesítéséhez és a kötelezettségek teljesítéséhez. A tanulói jogok és kötelességek gyakorlásával, a helyi iskolai munkarenddel kapcsolatos részletes szabályokat a házirend tartalmazza. A tanulói teljesítmények ellenőrzése, értékelése A tanulók számonkérésének formáit, tartalmi kérdéseit az iskola pedagógiai programja tartalmazza. A tanulók ellenőrzésének, számonkérésének határidejét az éves munkaterv írja elő. Tanulóink a tanév végén osztályozó vizsgát tesznek. Az év közben sikerrel letett vizsgák mentesítenek az addig tanult anyag év végi számonkérésétől, azonban a diák kérheti az évközben letett vizsgájának ismétlését javítás céljából. Ha a tanuló valamelyik év közbeni beszámolóról hiányzik vagy nem sikerül, tanulói jogviszonya nem szűnik meg, viszont a következő beszámoló alkalmával a megelőző időszak tananyagából is számonkérhető. A számonkérésről való távolmaradást a tanulóknak lehetőség szerint előre jelezniük kell. Az év

végi vizsga sikertelen teljesítése esetén a tanulónak lehetősége van a következő tanév megkezdése előtt megismételni vagy pótolni azt (javítóvizsga). A tanulói jogviszony megszűnése A tanulók iskolai jogviszonyának megszűnéséről a 20/2012. rendelet rendelkezik. A tanulók jutalmazása, a jutalmazás elvei Azt a tanulót, aki tanulmányi munkáját képességeihez mérten kiemelkedően végzi, aki kitartó szorgalmat, vagy példamutató közösségi magatartást tanúsít, illetve hozzájárul az iskola jó hírnevének megőrzéséhez, az iskola dicséretben részesíti, illetve jutalmazza. Az iskola ezen túlmenően jutalmazza azt a tanulót, aki eredményes kulturális tevékenységet folytat, a közösségi életben tartósan jól szervező és irányító tevékenységet végez. A kiemelkedő eredménnyel végzett együttes munkát, a példamutatóan egységes helytállást tanúsító közösséget csoportos dicséretben és jutalomban lehet részesíteni. A tanulók jutalmazásának formái A tanulók jutalmazásának főbb formái: szóbeli dicséret, írásbeli dicséret. A szóbeli dicséret valamely tanulói közösség előtt, nyilvánosan történik. Egyén esetében: az iskolában elismerésként a következő írásos dicséretek adhatók: szaktanári-, osztályfőnöki-, igazgatói-, nevelőtestületi dicséret. Az egész évben kiemelkedő munkát végzett tanulók tantárgyi dicséretét a bizonyítványba kell bevezetni. Ezek a tanulók a tanév végén oklevéllel és/vagy tárgyjutalommal (elsősorban könyv) jutalmazhatók. Közösség esetében: tárgyjutalom, illetve jutalomkirándulás, egyéb kulturális, sport stb. tevékenységhez kapcsolódó anyagi kedvezmény (pl. belépőjegy juttatása stb.).

A jutalmak odaítéléséről a pedagógusok javaslatának meghallgatása után a nevelőtestület dönt. Fegyelmi intézkedések Az a tanuló, aki kötelességeit megszegi ill. fegyelmi vétséget követ el, büntetésben részesül. Fegyelmi büntetések Írásbeli figyelmeztetés és intő - a szaktanár, - az osztályfőnök, - az igazgató részéről Súlyosabb esetben fegyelmi büntetés, melynek típusai: - megrovás, - szigorú megrovás, - eltiltás a tanév folytatásától, - kizárás az iskolából. A házirendbe ütköző kötelességszegések illetve fegyelmi vétségek: - Saját és mások testi épségének szándékos veszélyeztetettsége. - Az iskola létesítményeinek nem rendeltetésszerű használatából eredő gondatlan, szándékos károkozás. - Személyi tulajdon elleni vétségek. - Mások jogainak, vagy emberi méltóságának súlyos megsértése. - A tanári munka akadályozása. - Dohányzás meg nem engedett helyen az iskola épületében vagy iskolai rendezvényen, programokon. - Alkohol fogyasztása tanítási időben, az iskola épületében, az iskolai rendezvényeken, programokon - Kábítószer birtoklása, fogyasztása és terjesztése. - Az iskolai munka zavartalanságának bármilyen módon történő akadályozása. Az intézményi hagyományok ápolása A hagyományápolás tartalmi vonatkozásai

Az iskola hagyományainak ápolása, ezek fejlesztése és bővítése, valamint az iskola jó hírnevének megőrzése, öregbítése az iskolaközösség minden tagjának joga és kötelessége. A hagyományok ápolásával kapcsolatos feladatokat, időpontokat, valamint felelősöket a nevelőtestület az éves munkatervben határozza meg.

AZ ISKOLAI ÜNNEPÉLYEK, MEGEMLÉKEZÉSEK FORMÁJA ÉS RENDJE Az iskola ünnepeinek, megemlékezéseinek, hagyományainak ápolása, ezek fejlesztése és bővítése, valamint jó hírnevének megőrzése, öregbítése az iskolaközösség minden tagjának jog és kötelessége. Az ünnepségeket, megemlékezéseket iskolai szinten lehetőség szerint az ünnepet megelőző utolsó tanítási napon, osztályszinten az ünnepet megelőző utolós osztályfőnöki órán tartja az iskola, vagy az iskola adott közössége részt vesz a városi ünnepségen, megemlékezéseken. Az ünneplés formáját, a határidőket és a felelősöket az éves munkaterv tartalmazza. A formájáról az iskolavezetés a tantestület véleményének, javaslatainak meghallgatása után dönt. Ez lehet ünnepi megemlékezés osztályfőnöki óra keretében, filmvetítés iskolai- vagy osztálykeretben, részvétel külső helyszíni megemlékezéseken. Az iskolai szintű ünnepélyeken, rendezvényeken a pedagógusok és a tanulók megjelenése alkalomhoz illő öltözékben kötelező. Az iskola a tanév során az alábbi ünnepségeket rendezi meg: Az aradi vértanúk emléknapja október 6. Az 1956-os forradalom ünnepe október 23. A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja február 25. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc ünnepe március 15. A holokauszt áldozatainak emléknapja április 16.

AZ ISKOLAI KÖNYVTÁR MŰKÖDÉSÉNEK RENDJE Az iskolában a nevelő-oktató munka és a tanulók önálló ismeretszerzésének elősegítése érdekében iskolai könyvtár működését tervezzük. Az iskolai könyvtár feladata A tanításhoz és a tanuláshoz szükséges dokumentumok rendszeres gyűjtése, feltárása, nyilvántartása, őrzése, gondozása, e dokumentumok helyben használatának biztosítása, kölcsönzése, tanórai és tanórán kívüli foglalkozások tartása. Az iskolai könyvtár tartós tankönyveket és a tanulók által alkalmazott segédkönyveket szerez be, melyeket rászoruló tanulók számára egy-egy tanévre kikölcsönöz. Az iskolai könyvtár vezetője (könyvtáros tanár, vagy- tanító) rendszeresen kapcsolatot tart fenn a Szeged Városi Könyvtárával. A könyvtáros tanár feladata Az iskolai könyvtár működtetéséért, feladatainak ellátásáért a könyvtáros-tanár felel. A könyvtáros-tanár részletes feladatait az SZMSZ melléklete tartalmazza. Az iskolai könyvtár gyűjteményének gyarapítása az SZMSZ mellékletben található gyűjtőköri szabályzat alapján a nevelők és a szakmai munkaközösségek javaslatának figyelembe vételével történik. Az iskolai könyvtár szolgáltatásai Az iskolai könyvtár szolgáltatásait ingyenesen vehetik igénybe az iskola dolgozói, a tanulók és azok csoportjai. Az iskolai könyvtár szolgáltatásai: tájékoztatás az iskolai könyvtár dokumentumairól és szolgáltatásairól, a tanórai és a tanórán kívüli foglalkozások tartása, a könyvtári dokumentumok helyben történő használatának biztosítása, könyvtári dokumentumok kölcsönzése, tájékoztatás más könyvtárak szolgáltatásairól és dokumentumairól, valamint más

könyvtárak által nyújtott szolgáltatások elérésének segítése. A nevelőknek az iskolai könyvtárban, illetve a könyvtáros-tanár közreműködésével tervezett tanórai és tanórán kívüli foglalkozások várható időpontját, témáját, az igényelt szolgáltatások körét a tanév elején tanmenetükben, munkatervükben tervezniük, majd a könyvtáros-tanárral egyeztetniük kell. Az iskolai könyvtár dokumentumait (a tartós könyvek és a tanulók által használt segédkönyvek kivételével) két hét időtartamra lehet kikölcsönözni. A kölcsönzési idő két alkalommal meghosszabbítható. Az iskolai könyvtárból az alábbi dokumentumok nem kölcsönözhetők: kézikönyvek, számítógépes szoftverek, A könyvtárhasználó a könyvtári dokumentumban okozott gondatlan, vagy szándékos károkozás esetén, illetve ha a kikölcsönzött dokumentumot az előírt határidőre nem hozza vissza, a magasabb jogszabályban előírt módon és mértékben kártérítés fizetésére kötelezhető. A kártérítés pontos mértékét a könyvtáros-tanár javaslata alapján az iskola igazgatója határozza meg.

AZ INTÉZMÉNY DOLGOZÓINAK FELADATAI A TANULÓBALESTEK MEGELŐZÉSÉBEN, BALESETEK ESETÉN, RENDKÍVÜLI ESEMÉNY ÉS BOMBARIADÓ ESETÉN (INTÉZMÉNYI VÉDŐ-ÓVÓ ELŐÍRÁSOK) Az intézmény minden dolgozójának alapvető feladata, hogy a tanulók részére az egészségük, testi épségük megőrzéséhez szükséges ismereteket átadja, valamint ha észleli, hogy a tanuló balesetet szenvedett, vagy ennek veszélye fennáll, a szükséges intézkedéseket megtegye. Az iskola dolgozóinak feladatai a baleset megelőzésével kapcsolatban A nevelők a tanórai és a tanórán kívüli foglalkozásokon, valamint az ügyeleti beosztásukban meghatározott időben kötelesek a rájuk bízott tanulók tevékenységét folyamatosan figyelemmel kísérni, a rendet megtartani, valamint a baleset-megelőzési szabályokat a tanulókkal betartatni. Az osztályfőnököknek az osztályfőnöki órákon a tanulókkal ismertetni kell az egészségük és testi épségük védelmére vonatkozó előírásokat, az egyes foglalkozásokkal együtt járó veszélyforrásokat, a tilos és az elvárható magatartásformákat. Az osztályfőnököknek feltétlenül foglalkozniuk kell a balesetek megelőzését szolgáló szabályokkal a következő esetekben: a tanév megkezdésekor az első osztályfőnöki órán, melynek során ismertetni kell az iskola környékére vonatkozó közlekedési szabályokat, a házirend balesetvédelmi előírásait, a rendkívüli esemény (baleset, tűzriadó, bombariadó, természeti katasztrófa, stb.) bekövetkezésekor szükséges teendőket, a menekülés útvonalát, a menekülés rendjét, a tanulók kötelességeit a balesetek megelőzésével kapcsolatban. tanulmányi kirándulások, túrák előtt, közhasznú munkavégzés megkezdése előtt, rendkívüli események után, a tanév végén a nyári idénybalesetek veszélyeire kell felhívni a tanulók figyelmét. A tanulók számára közölt balesetvédelmi ismeretek témáját és az ismertetés időpontját az osztálynaplóba be kell jegyezni. A nevelőnek visszakérdezéssel meg kell győződnie arról, hogy a tanulók elsajátították-e a szükséges ismereteket. Az iskola igazgatója az egészséges és biztonságos munkavégzés tárgyi feltételeit munkavédelmi ellenőrzések (szemlék) keretében rendszeresen ellenőrzi. A munkavédelmi szemlék tanévenkénti időpontját, a szemlék rendjét és az ellenőrzésbe bevont dolgozókat a munkabiztonsági szabályzat tartalmazza. Rendkívüli esemény (tűz, természeti katasztrófa, bombariadó, stb.) esetén az épület kiürítését, a szükséges intézkedések megtételét tűzriadó-terv előírásai

szerint kell elvégezni. A tűzriadó-tervben meg kell határozni: a rendkívüli esemény és bombariadó jelzésének módjait, a dolgozók, tanulók riasztásának rendjét, a dolgozóknak a rendkívüli esemény esetén szükséges tennivalóit (kiürítés, mentés, rendfenntartás, biztonsági szervek - rendőrség, tűzoltóság- értesítése, fogadásuk előkészítése, biztonsági berendezések kezelése), az iskola helyszínrajzát, az építmények szintenkénti alaprajzát (a menekülési útvonalakkal, a vízszerzési helyekkel, a helyiségeket és a veszélyességi övezeteket a tűzveszélyességi osztály feltüntetésével, közművezetékek központi elzáróival). Teendők bombariadó esetén Ha ilyen bejelentés érkezik, az azt fogadó személy haladéktalanul köteles azt az igazgató vagy az ügyeletes vezető tudomására hozni. Bombariadóról a csengő szaggatott jelzése tájékoztatja az iskola épületeiben tartózkodókat. A jelzés észlelése után az épületben tartózkodók a legrövidebb időn belül fegyelmezetten, felszereléssel együtt kötelesek elhagyni az épületeket. A kivonulási sorrend megegyezik a tűzriadó tervben leírt kivonulási renddel. A kivonulással egy időben az ügyeletes vezető telefonon tájékoztatja a rendőrséget a bombariadóról. Amíg a rendőrség az épületet nem ítéli biztonságosnak, az épületbe tanuló és dolgozó nem térhet vissza. A kiesett tanítási órák pótlásáról a jogszabályok figyelembevételével az igazgató rendelkezik. Az iskola dolgozóinak feladatai tanulóbalesetek esetén A tanulók felügyeletét ellátó nevelőnek a tanulót ért bármilyen baleset, sérülés, vagy rosszullét esetén haladéktalanul meg kell tennie a következő intézkedéseket: a sérült tanulót elsősegélyben kell részesítenie, ha szükséges orvost kell hívnia, a balesetet, sérülést okozó veszélyforrást a tőle telhető módon meg kell szüntetnie, minden tanulói balesetet, sérülést, rosszullétet azonnal jeleznie kell az iskola igazgatójának.

E feladatok ellátásában a tanulóbaleset színhelyén jelenlévő többi nevelőnek is részt kell vennie. A balesetet szenvedett tanulót elsősegélyben részesítő dolgozó a sérülttel csak annyit tehet, amihez biztosan ért. Ha bizonytalan abban, hogy az adott esetben mit kell tennie, akkor feltétlenül orvost kell hívnia, és a beavatkozással meg kell várnia az orvosi segítséget. Az iskolában történt mindenféle balesetet, sérülést az iskola igazgatójának ki kell vizsgálnia. A vizsgálat során tisztázni kell a balesetet kiváltó okokat és azt, hogy hogyan lett volna elkerülhető a baleset. A vizsgálat eredményeképpen meg kell állapítani, hogy mit kell tenni hasonló balesetek megelőzése érdekében, és a szükséges intézkedéseket végre kell hajtani. A tanulóbalesetekkel kapcsolatos iskolai feladatok a magasabb jogszabályok alapján: a tanulóbalesetet az előírt nyomtatványon nyilván kell tartani, a három napon túl gyógyuló sérülést okozó tanulóbaleseteket haladéktalanul ki kell vizsgálni és e balesetekről az előírt nyomtatványon jegyzőkönyvet kell felvenni. A jegyzőkönyv egy példányát meg kell küldeni a fenntartónak, egy példányt pedig át kell adni a tanulónak (kiskorú tanuló esetén a szülőnek). A jegyzőkönyv egy példányát az iskola őrzi meg. a súlyos baleseteket azonnal jelenteni kell az iskola fenntartójának. A súlyos baleset kivizsgálásába legalább középfokú munkavédelmi szakképesítéssel rendelkező személyt kell bevonni. az iskola igény esetén biztosítja az iskolaszék (ha nem működik, akkor a szülői szervezet) és az iskolai diákönkormányzat képviselőjének részvételét a tanulóbalesetek kivizsgálásában. A tankönyvellátás rendje Az iskolai tankönyvellátás megszervezéséért az iskola igazgatója a felelős. A tankönyvjegyzékből az iskola helyi tanterve alapján a szaktanárok választják ki a következő tanévben használt tankönyveket. A tanulók a tankönyveket egyénileg szerzik be.

A tanuló díjazása a tanuló által előállított termékből származó iskolai bevétel esetén A köznevelési törvény előírja, hogy a nevelési - oktatási intézmény, valamint a tanuló közötti eltérő megállapodás hiányában a tanuló jogutódjaként a nevelési - oktatási intézmény szerzi meg a tulajdonjogát minden olyan, a birtokába került dolognak, amelyet a tanuló állított elő a tanulói jogviszonyából eredő kötelezettségének teljesítésével összefüggésben, feltéve, hogy az annak elkészítéséhez szükséges anyagi és egyéb feltételeket a nevelési - oktatási intézmény biztosította. Amennyiben az intézmény a tulajdonába került dolog értékesítésével, hasznosításával bevételre tesz szert, a tanulót díjazás illeti meg. A megállapodás alapján minden esetben a tanuló szellemi és fizikai teljesítményének mértéke, valamint a dolog létrehozására fordított becsült munkaidő. A dolog, szellemi termék értékesítését, hasznosítását követően az intézmény vezetője tájékoztatni köteles a tanulót az értékesítés tényéről és a bevétel mértékéről, majd írásban köteles ajánlatot tenni a tanuló és az intézmény közötti megállapodásra vonatkozóan. A megállapodásnak tartalmaznia kell a díjazás mértékére vonatkozó kitételt is. Egyetértés esetén a megállapodást mindkét fél aláírja. Amennyiben a megállapodást illetően nem születik egyetértés, akkor további egyeztetéseket kell folytatni. További megállapodás hiányában a dolog, szellemi termék tulajdonjoga visszaszáll az alkotóra.

AZ ISKOLA DOKUMENTUMAINAK NYILVÁNOSSÁGA Az iskola pedagógiai programja, szervezeti és működési szabályzata, valamint házirendje 1-1 példányban megtalálható az iskola igazgatói irodájában, a tanári szobában, valamint a titkárságon. Az érdeklődők a pedagógiai programot, a szervezeti és működési szabályzatot és a házirendet előre egyeztetett időpontokban megtekinthetik. Esetleges kérdéseikre, javaslataikra választ az iskolavezetés tagjaitól kaphatnak, helyben vagy későbbiek során írásban. Az iskolai dokumentumokat az intézmény honlapján elektronikus formában is közzé kell tenni.

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK (legitimációs záradék) 1. A SZMSZ hatálybalépése A SZMSZ... év... hó... napján a nevelőtestület általi elfogadásával lép hatályba, és visszavonásig érvényes. 2. A SZMSZ felülvizsgálata A SZMSZ felülvizsgálatára sor kerül jogszabályi előírás alapján, illetve jogszabályváltozás esetén, vagy ha módosítását kezdeményezi az intézmény nevelőtestülete, a diákönkormányzat, az intézményi tanács, ennek hiányában az iskolaszék, óvodaszék, kollégiumi szék, ennek hiányában a szülői szervezet. A kezdeményezést és a javasolt módosítást az intézményvezetőhöz kell beterjeszteni. A SZMSZ módosítási eljárása megegyezik megalkotásának szabályaival. Kelt:...,... év... hónap... nap... igazgató A szervezeti és működési szabályzatot az intézmény nevelőtestülete... év... hó... napján tartott értekezletén elfogadta....... hitelesítő nevelőtestületi tag hitelesítő nevelőtestületi tag

3. Fenntartói és működtetői nyilatkozat Jelen szervezeti és működési szabályzatot a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 25. (4) bekezdése értelmében az alábbi, a fenntartóra többletkötelezettséget telepítő rendelkezéseket nem tartalmaz. A Bereg Többcélú Egyesület, mint az intézmény fenntartója egyetértési jogkört gyakorolt. Aláírásommal tanúsítom, hogy a fenntartó döntésre jogosult szerve/vezetője az SZMSZ fenti rendelkezéseivel egyetért, azokat jóváhagyja. Kelt:...,... év... hónap... nap... fenntartó képviselője 4. Az intézményben működő egyeztető fórumok nyilatkozatai A szervezeti és működési szabályzatot az intézményi tanács... év... hó... napján tartott ülésén megtárgyalta. Aláírásommal tanúsítom, hogy az intézményi tanács véleményezési jogát jelen SZMSZ felülvizsgálata során, a jogszabályban meghatározott ügyekben gyakorolta. Kelt:...,... év... hónap... nap... intézményi tanács képviselője

Mellékletek Adat- és iratkezelési szabályzat Függelék Munkakörileírás-minták [R. 4. (1) bekezdés t) pont]

Melléklet: IRATKEZELÉSI SZABÁLYZAT A Jándi Szakképző Iskola iratkezelési szabályzata a 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelete, valamint az 1995. évi LXVI. törvény rendelkezései, valamint a 335/2005. (XII. 29.) Korm. rendelet előírásai alapján készült. I. Az intézményi dokumentumok 1. A Jándi Szakképző Iskola érkezett és az intézményben keletkezett iratokat iktatni kell. 2. A személyesen benyújtott iratok átvételét az iskolatitkár igazolja. 3. A Jándi Szakképző Iskola címére érkezett iratokat csak az igazgató, távollétében a helyettesítési rendben meghatározottak alapján a helyettesei vagy az arra kijelölt személy bonthatja föl. 4. Felbontás nélkül a címzetthez továbbítani kell a névre szóló iratokat. 5. Ha az ügy jellege megengedi, az ügyiratban foglaltak távbeszélőn, elektronikus levélben vagy a jelenlévő érdekelt személyes tájékoztatásával is elintézhetők. Távbeszélőn vagy személyes tájékoztatás keretében történő ügyintézés esetén az iratra rá kell vezetni a tájékoztatás lényegét, az elintézés határidejét és az ügyintéző aláírását. 6. A Jándi Szakképző Iskola által kiadmányozott iratnak tartalmaznia kell az Intézmény a) nevét: Jándi Szakképző Iskola b) székhelyét: 4841 Jánd, Rákóczi Ferenc út 38. c) az intézmény azonosítóit: OM 201579; d) az iktatószámot; e) az ügyintéző megnevezését; f) az ügyintézés helyét és idejét; g) az irat aláírójának nevét, beosztását; h) a nevelési-oktatási intézmény körbélyegzőjének lenyomatát. 7. A Jándi Szakképző Iskola által hozott határozatot meg kell indokolni. A határozatnak a rendelkező részben tartalmaznia kell a) a döntés alapjául szolgáló jogszabály megjelölését;

b) amennyiben a döntés mérlegelés alapján történt, az erre történő utalást; c) a mérlegelésnél figyelembe vett szempontokat; d) az eljárást megindító kérelem benyújtására történő figyelmeztetést. 8. Jegyzőkönyvet kell készíteni, ha jogszabály előírja, továbbá ha a Jándi Szakképző Iskola nevelőtestülete, szakmai munkaközössége a nevelési-oktatási intézmény működésére, a gyermekekre, a tanulókra vagy a nevelő-oktató munkára vonatkozó kérdésben határoz (dönt, véleményez, javaslatot tesz), továbbá akkor, ha a jegyzőkönyv készítését rendkívüli esemény indokolja és elkészítését a nevelési-oktatási intézmény vezetője elrendelte. A jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell elkészítésének helyét, idejét, a jelenlévők felsorolását, az ügy megjelölését, az ügyre vonatkozó lényeges megállapításokat, így különösen az elhangzott nyilatkozatokat, a meghozott döntéseket, továbbá a jegyzőkönyv készítőjének az aláírását. A jegyzőkönyvet a jegyzőkönyv készítője, továbbá az eljárás során végig jelen lévő alkalmazott írja alá. 9. Az iratokat úgy kell kézbesíteni, hogy annak megtörténte, továbbá az irat átvételének a napja megállapítható legyen. 10. Az elintézett iratokat irattárba kell helyezni. Az irattári őrzés idejét az 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelete 1. mellékletként kiadott irattári terv határozza meg. Az irattári őrzés idejét az irat végleges irattárba helyezésének évétől kell számítani. 11. Az iratok selejtezését a nevelési-oktatási intézmény vezetője rendeli el és ellenőrzi. A tervezett iratselejtezést annak tervezett időpontját legalább harminc nappal megelőzően be kell jelenteni az illetékes levéltárnak. 12. A Jándi Szakképző Iskola által használt nyomtatvány lehet a) nyomdai úton előállított, lapjaiban sorszámozott, szétválaszthatatlanul összefűzött papíralapú nyomtatvány; b) nyomdai úton előállított papíralapú nyomtatvány; c) elektronikus okirat; d) elektronikus úton előállított, hitelesített papíralapú nyomtatvány. 13. Az elektronikus okirat az oktatásért felelős miniszter által jóváhagyott rendszer alkalmazásával elektronikus úton előállított, elektronikus aláírással ellátott, elektronikusan tárolt irat. 14. A Jándi Szakképző Iskola által használt nyomtatvány a) a beírási napló; b) a bizonyítvány; c) az érettségi bizonyítvány, az érettségi tanúsítvány; d) a törzslap külíve, belíve; e) a törzslap külíve, belíve érettségi vizsgához, az érettségi törzslap kivonata; f) ellenőrző és e-napló; g) az osztálynapló az e-naplóban; h) a csoportnapló az e-naplóban; i) az egyéb foglalkozási napló; j) a jegyzőkönyv a tanulmányok alatti vizsgához; k) az osztályozóív tanulmányok alatti vizsgához;

l) az érettségi vizsga vizsgaszabályzatában meghatározott nyomtatványok; m) az órarend; n) a tantárgyfelosztás; o) a továbbtanulók nyilvántartása; p) az étkeztetési nyilvántartás; q) a közösségi szolgálati jelentkezési lap; r) a tanulói jogviszony igazoló lapja. II. A beírási napló 1. Az Jándi Szakképző Iskola felvett tanulók iskolai nyilvántartására beírási naplót kell vezetni. 2. A beírási naplót a Jándi Szakképző Iskola 11; ill. 13. évfolyamán kell megnyitni és folytatólagosan kell vezetni. 3. A beírási naplót az iskolatitkár vezeti. 4. A tanulót akkor lehet a beírási naplóból törölni, ha a tanulói jogviszonya megszűnt. A törlést a megfelelő záradék bejegyzésével kell végrehajtani. 5. A beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő vagy sajátos nevelési igényű tanuló esetében a beírási naplóban fel kell tüntetni a szakvéleményt kiállító nevelési tanácsadói feladatot, a szakértői bizottsági feladatot ellátó intézmény, nevét, címét, a szakvélemény számát és kiállításának keltét, az elvégzett felülvizsgálatok, valamint a következő kötelező felülvizsgálat időpontját. 6. Minden év június 30-áig megküldjük az illetékes szakértői bizottsági feladatot ellátó intézmény részére azon tanulók nevét a szakvéleményt kiállító intézmény és a szakvélemény számával együtt, akiknek a felülvizsgálata a következő tanévben esedékes. 7. A beírási naplóban szerepeltetni kell azokat a tanulókat is, akik tankötelezettségüket külföldön teljesítik, továbbá azokat is, akik az iskolai kötelező tanórai foglalkozásokon való részvétel alól felmentést kaptak. Ennek tényét a határozat számával szerepeltetni kell a beírási napló megjegyzés rovatában. 8. A beírási naplóban fel kell tüntetni az iskola nevét, OM azonosítóját és címét, a megnyitás és lezárás időpontját, az igazgató aláírását, valamint papíralapú nyomtatvány esetén az iskola körbélyegzőjének lenyomatát is. 9. A beírási napló tartalmazza a tanuló a) naplóbeli sorszámát; b) felvételének időpontját; c) nevét, oktatási azonosító számát, születési helyét és idejét, lakcímét, ennek hiányában tartózkodási helyét; d) anyja születéskori nevét;

e) állampolgárságát; f) reggeli ügyeletre, napközire és étkezésre vonatkozó igényét; g) jogviszonya megszűnésének időpontját és okát, továbbá annak az intézménynek a nevét, ahová felvették vagy átvették; h) évfolyamismétlésére vonatkozó adatokat; i) sajátos nevelési igényére vonatkozó adatait; j) egyéb megjegyzéseket. III. A bizonyítvány 1. A tanuló által elvégzett évfolyamokról a törzslap alapján év végi bizonyítványt kell kiállítani. 2. A bizonyítványban fel kell tüntetni az iskola nevét, OM-azonosítóját, címét és az iskola körbélyegzőjének lenyomatát is. 3. A bizonyítvány tartalmazza a) a sorszámát; b) a bizonyítvány-pótlap sorozatszámát; c) a tanuló nevét, oktatási azonosító számát, születési helyét és idejét, anyja születéskori nevét; d) a tanuló törzslapjának számát; e) a tanévet és az elvégzett évfolyam sorszámát; f) a tanuló által mulasztott órák számát, ezen belül külön megadva az igazolatlan mulasztások számát; g) a tanuló szorgalmának és az alapfokú művészeti iskola kivételével magatartásának értékelését; h) a tanuló által tanult tantárgyak megnevezését és minősítését; i) a szükséges záradékot; j) a nevelőtestület határozatát; k) a kiállítás helyét és idejét, az iskola körbélyegzőjének lenyomatát; l) az igazgató és az osztályfőnök aláírását. 4. Az elveszett vagy megsemmisült bizonyítványról kérelemre a törzslap alapján bizonyítványmásodlat állítható ki. 5. A bizonyítványmásodlatért a külön jogszabályban meghatározottak szerint illetéket kell leróni. 6. Törzslap, póttörzslap hiányában az iskolában meglévő nyilvántartások alapján kérelemre pótbizonyítvány állítható ki. 7. A pótbizonyítvány azt tanúsítja, hogy a tanuló melyik évfolyamot mikor végezte el. 8. Ha az iskolában minden nyilvántartás megsemmisült, a pótbizonyítványban csak azt lehet feltüntetni, hogy az abban megjelölt személy az iskola tanulója volt. Ilyen tartamú pótbizonyítvány akkor állítható ki, ha a volt tanuló írásban nyilatkozik arról, hogy a

megjelölt tanévben az iskola melyik évfolyamán tanult, és nyilatkozatához csatolja volt tanárának vagy két évfolyamtársának igazolását. A tanár nyilatkozata akkor fogadható el, ha a jelzett időszakban az iskolában tanított. A volt évfolyamtársaknak be kell mutatniuk bizonyítványukat. 9. Az érettségi bizonyítvány, tanúsítvány és az érettségi vizsgát tanúsító törzslap, törzslapkivonat tartalmát és kiállításának módját az érettségi vizsga vizsgaszabályzatának kiadásáról szóló jogszabály határozza meg. IV. A törzslap 1. A törzslap két részből áll, a tanulókról külön-külön kiállított egyéni törzslapokból és az egyéni törzslapok összefűzését szolgáló borítóból (törzslap külív). A Jándi Szakképző Iskola a tanulókról a tanévkezdést követő harminc napon belül egyéni törzslapot állít ki. 2. Az egyéni törzslap tartalmazza a) a törzslap sorszámát; b) a tanuló nevét, állampolgárságát, nem magyar állampolgár esetén a tartózkodás jogcímét, a jogszerű tartózkodást megalapozó okirat számát, oktatási azonosító számát, születési helyét és idejét, anyja születéskori nevét; c) a tanuló osztálynaplóban szereplő sorszámát; d) a tanuló által elvégzett évfolyamot; e) a tanuló magatartásának és szorgalmának értékelését; f) a tanuló által tanult tantárgyakat, és ezek év végi szöveges minősítését; g) a közösségi szolgálat teljesítésével kapcsolatos adatokat; h) az összes mulasztott óra számát, külön-külön megadva az igazolt és igazolatlan mulasztásokat; i) a nevelőtestület határozatát; j) a tanulmányok alatti vizsgára vonatkozó adatokat; k) a tanulót érintő gyermekvédelmi intézkedéssel, hátrányos helyzet, halmozottan hátrányos helyzet megállapításával kapcsolatos és tanulói jogviszonyából következő döntéseket, határozatokat, záradékokat; l) sajátos nevelési igényű tanuló esetében a szakvéleményt kiállító szakértői bizottság nevét, címét, a szakvélemény számát és kiállításának keltét, a felülvizsgálat időpontját. 3. Az egyéni törzslapokat a középfokú iskolai tanulmányok befejezését követően, a törzslap külívének teljes lezárása után szétválaszthatatlanul össze kell fűzni, és ilyen módon kell tárolni. 4. A törzslap külívén fel kell tüntetni a kiállító iskola nevét, címét,om-azonosítóját, a megnyitás és lezárás helyét és idejét, az osztályfőnök és az igazgató aláírását és az intézmény körbélyegzőjének lenyomatát. 5. A törzslap külíve tartalmazza a) az osztály megnevezését;

b) az osztály egyéni törzslapjainak az osztálynaplóval és bizonyítvánnyal való összeolvasásának tényét igazoló összesítés évenkénti hitelesítését; c) a hitelesítést végző osztályfőnök és az összeolvasó tanárok, valamint az igazgató aláírását; d) a törzslap külívének lezárásakor hatályos osztálynévsort (a tanuló sorszáma, neve, törzslapszáma feltüntetésével). 6. A megsemmisült vagy elveszett törzslap helyett a rendelkezésre álló iratok, adatok alapján póttörzslapot kell kiállítani. V. Az ellenőrző funkciója és az e-napló 1. A Jándi Szakképző Iskolában az e-naplót és az ellenőrzőt párhuzamosan vezetjük. A tanulók magatartását, szorgalmát, évközi és félév végi tanulmányi eredményéről szóló tájékoztatását az e-naplón keresztül végezzük. 2. A hiányzások igazolását, valamint a Jándi Szakképző Iskola és a szülő kölcsönös tájékoztatását az e-naplóban és az ellenőrzőben is meg kell tenni. 3. Az ellenőrzőben és az e-naplóban fel kell tüntetni az iskola nevét, OM azonosítóját és címét. 4. Az ellenőrző és az e-napló tartalmazza a) a tanuló nevét, oktatási azonosítóját, születési helyét és idejét, lakcímét, ennek hiányában tartózkodási helyét, anyja születéskori nevét, lakcímét, ennek hiányában tartózkodási helyét, napközbeni telefonszámát és apja, törvényes képviselője nevét, lakcímét, ennek hiányában tartózkodási helyét, napközbeni telefonszámát, b) a tanuló magatartása, szorgalma értékelését, c) a tanuló által tanult tantárgyak felsorolását és minősítését, d) a félévi osztályzatokat, e) a mulasztások igazolását. 5. A tanuló félévi osztályzatairól a Jándi Szakképző Iskola az e-napló mellett ellenőrző útján, az osztályfőnök aláírásával és a Jándi Szakképző Iskola körbélyegzőjének lenyomatával ellátott írásbeli tájékoztatást is ad. VI. Az e-napló 1. A pedagógus a tanórai foglalkozásokról az órarendnek megfelelően vezeti az e-naplót. 2. Az e-naplóban fel kell tüntetni az iskola nevét, OM azonosítóját és címét, a napló megnyitásának és lezárásának időpontját, a tanév végén kötelezően kinyomtatott változatban a kiállító osztályfőnök és az igazgató aláírását, valamint a Jándi Szakképző

Iskola körbélyegzőjének lenyomatát is. 3. Az e-napló a) haladási és mulasztási, valamint b) értékelő naplórészt tartalmaz. 4. A haladási és mulasztási naplórész a) a tanítási napok sorszámát és időpontját, b) a megtartott tanítási óra tantárgyának nevét, az óra tanévi és napon belüli sorszámát, c) a tanítási óra anyagát, d) az órát megtartó pedagógus aláírását, e) igazolt és igazolatlan órák szerinti csoportosításban a tanulók hiányzásának kimutatását, f) a hiányzások heti, féléves és éves összesítését és az összesítést végző pedagógus aláírását tartalmazza heti és napi bontásban. 5. Az értékelő naplórész a) a tanuló nevét, születési helyét és idejét, lakcímét, oktatási azonosító számát, társadalombiztosítási azonosító jelét, anyja születéskori nevét és elérhetőségét, apja vagy törvényes képviselője nevét és elérhetőségét; b) a tanuló naplóbeli sorszámát, törzslapszámát; c) a tanult tantárgyakat és azok értékelését havi bontásban, valamint a félévi és év végi szöveges értékelését, osztályzatait; d) a közösségi szolgálat teljesítésével kapcsolatos adatokat tartalmazza. 6. Az osztálykerettől eltérő, csoportbontással kialakított tanórai foglalkozásokról és azok résztvevőiről a pedagógus csoportnaplót vezet az e-naplón keresztül. 7. A csoportnaplóban fel kell tüntetni a kiállító iskola nevét, címét, OM azonosítóját, a napló megnyitásának és lezárásának időpontját, a kiállító pedagógus és az igazgató aláírását, papíralapú nyomtatvány esetén a Jándi Szakképző Iskola körbélyegzőjének lenyomatát is. 8. A csoportnapló az e-naplóban a) a csoport megnevezését; b) a csoportba tartozó tanulók osztályonkénti megoszlását; c) a csoport tanulóinak névsorát; d) a tanuló nevét, születési helyét és idejét, osztályát, valamint hiányzásait; e) a tanuló értékelését; f) a megtartott foglalkozások sorszámát, időpontját és a tananyagot; g) a foglalkozást tartó pedagógus aláírását tartalmazza. 9. Az egyéb foglalkozásokról, így különösen a fakultációs foglalkozásról, a szakkörről, a sportkörről és a napköziről a pedagógus egyéb foglalkozási naplót vezet. 10. Az egyéb foglalkozási naplóban fel kell tüntetni a kiállító iskola nevét, címét, OM azonosítóját, a napló megnyitásának és lezárásának időpontját, a kiállító pedagógus és az igazgató aláírását, papíralapú nyomtatvány esetén a Jándi Szakképző Iskola

körbélyegzőjének lenyomatát is. 11. Az egyéb foglalkozási napló a) a csoport megnevezését, a foglalkozás helyét és idejét vagy időtartamát; b) a csoportba tartozó tanulók névsorát; c) a tanuló nevét, születési helyét és idejét, osztályát; d) a tanuló anyjának születéskori nevét és elérhetőségét, apja vagy törvényes képviselője nevét és elérhetőségét; e) a megtartott foglalkozások sorszámát és időpontját, a foglalkozás témáját; f) a foglalkozást tartó pedagógus aláírását tartalmazza. VII. A jegyzőkönyv 1. A tanulmányok alatti vizsgákról tanulónként és vizsgánként jegyzőkönyvet kell kiállítani. 2. A jegyzőkönyvön fel kell tüntetni a vizsgát lebonyolító intézmény nevét, OM azonosítóját és címét. 3. A jegyzőkönyv a) a tanuló nevét, születési helyét és idejét, állampolgárságát, anyja születéskori nevét, lakcímét, annak az iskolának a megnevezését, amellyel tanulói jogviszonyban áll; b) a vizsgatárgy megnevezése mellett az írásbeli vizsga időpontját, értékelését; a szóbeli vizsga időpontját, a feltett kérdéseket, a vizsga értékelését és a kérdező tanár aláírását; a végleges osztályzatot; c) a jegyzőkönyv kiállításának helyét és idejét; d) az elnök, a jegyző és a vizsgabizottság tagjainak nevét és aláírását tartalmazza. VIII. A tantárgyfelosztás 1. A Jándi Szakképző Iskola a pedagógiai munka tervezéséhez tantárgyfelosztást készít. 2. A tantárgyfelosztás a) a tanév évszámát; b) az iskola nevét; c) a pedagógus tantárgyfelosztási sorszámát, nevét, végzettségét, szakképzettségét és az általa tanított tantárgyakat, d) az osztályok, csoportok megjelölését és óratervi óráik számát; e) a pedagógus által ellátott óratervi órák számát osztályonként és tantárgyanként; f) a pedagógus összes óratervi órájának számát; g) pedagógusonként a kötelező óraszámba beszámítható egyéb feladatok óraszámát;

h) pedagógusonként az összes óratervi óra és a kötelező óraszámba beszámítható egyéb feladatok óraszámát; i) pedagógusonként az összes óraszámból a tartós helyettesítések számát, j) az egyes pedagógusok kötelező óraszámát; k) pedagógusonként a kötelező óraszám feletti többletórák számát; l) az órakedvezményre jogosító jogcímeket; m) az e) k) pontok szerinti külön-külön összesített óraszámot; n) a fenntartó által engedélyezett pedagógus-álláshelyek számát tartalmazza. 3. A tantárgyfelosztást jóváhagyás céljából minden év augusztus 15-ig a Jándi Szakképző Iskola megküldi a fenntartónak. 4. A tantárgyfelosztás alapján készített összesített iskolai órarend tartalmazza a tanórai és az egyéb foglalkozások időpontját, osztályonként és tanóránként az adott tantárgy és a tanár megnevezésével. IX. A végzett tanulók nyilvántartása 1. A Jándi Szakképző Iskola a végzett tanulóiról nyilvántartást vezet. 2. A nyilvántartásban fel kell tüntetni az iskola nevét, OM azonosítóját és címét. 3. A nyilvántartás a) a tanuló nevét, oktatási azonosító számát, születési helyét és idejét, anyja születéskori nevét; b) a tanuló iskolán belüli tanulmányai befejezésének évét; c) a tanulót átvevő iskola nevét, OM azonosítóját, címét és szakirányát tartalmazza. X. A tanügyi nyilvántartások vezetése 1. A pedagógus csak a nevelő-oktató munkával összefüggő feladatokhoz nélkülözhetetlen ügyviteli tevékenységet köteles elvégezni. 2. Az osztályfőnök vezeti az osztálynaplót (e-naplót), a törzslapot, kiállítja a bizonyítványt, és vezeti a továbbtanulással összefüggő nyilvántartást. 3. A törzslap személyi és tanév végi adatainak a bizonyítvánnyal való egyeztetéséért az osztályfőnök és a Jándi Szakképző Iskola igazgatója által kijelölt két összeolvasópedagógus felelős. A törzslapra és a bizonyítványba a tanulókkal kapcsolatos határozatokat, valamint a továbbtanulásra vonatkozó bejegyzéseket a megfelelő záradékkal kell feltüntetni. A Jándi Szakképző Iskola által alkalmazható záradékokat a 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelete 1. melléklete tartalmazza. 4. A hibás bejegyzéseket a tanügyi nyilvántartásokban áthúzással kell érvényteleníteni, olyan módon, hogy az olvasható maradjon, és a hibás bejegyzést helyesbíteni kell. A

javítást aláírással, keltezéssel és papíralapú nyomtatvány esetén a Jándi Szakképző Iskola körbélyegzőjének lenyomatával kell hitelesíteni. 5. Névváltozás esetén a volt tanuló kérelmére, az engedélyező okirat alapján a megváltozott nevet a törzslapra be kell jegyezni, és az eredeti iskolai bizonyítványról beleértve az érettségi vizsgáról és a szakmai vizsgáról kiállított bizonyítványt is bizonyítványmásodlatot kell kiadni. Az eredeti bizonyítványt meg kell semmisíteni, vagy ha tulajdonosa kéri az ÉRVÉNYTELEN felirattal vagy iratlyukasztóval történő kilyukasztással érvénytelenítni kell, és vissza kell adni a tulajdonosának. 6. Ha a bizonyítvány kiadását követően derül ki, hogy a Jándi Szakképző Iskola hibás adatokat vezetett be a bizonyítványba, a hibás bizonyítványt ki kell cserélni. A csere az érintett számára díjmentes. 7. A köznevelés rendszerében kiállított bizonyítványmásodlat az eredeti okirat pótlására szolgáló, a törzslap tartalmával megegyező, a kiállításának időpontjában hitelesített irat. 8. A bizonyítványmásodlatnak szöveghűen tartalmaznia kell az eredeti bizonyítványon található minden adatot és bejegyzést. 9. A bizonyítványmásodlaton záradék formájában fel kell tüntetni a másodlat kiadásának az okát, továbbá a kiállító szerv nevét, címét, a kiadás napját, valamint el kell látni iktatószámmal, a kiállító szerv vezetőjének (vagy megbízottjának) aláírásával és körbélyegzőjének lenyomatával. 10. Bizonyítványmásodlat kiadása esetén a törzslapon fel kell tüntetni a kiadott másodlat iktatószámát, a kiadás napját, továbbá azt, ha az eredeti bizonyítványt megsemmisítették vagy érvénytelenné nyilvánították. Amennyiben az eredeti érettségi bizonyítvány, szakképesítő bizonyítvány szerepel a hivatal vagy a szakképzésért felelős miniszter által kijelölt szervezet által vezetett központi nyilvántartásában, az eredeti bizonyítvány megsemmisítéséről, érvénytelenné nyilvánításáról és a másodlat kiadásáról a központi nyilvántartás vezetőjét értesíteni kell. 11. A bizonyítványokról, az érettségi és a szakképesítő bizonyítványokról másodlatot engedélyezett, sorszámozott bizonyítványnyomtatványon nem lehet kiállítani. XI. A tanügyi nyomtatványok, nyilvántartások iratkezelési szabályai A tanügyi nyilvántartások megnyitása, érvényesítése Az foglalkozási naplót, ill. osztálynaplót (csoportnaplót), a tanév első tanítási napján az intézmény vezetője és a naplót vezető pedagógus nyitja meg. Amennyiben év közben változás következik be a naplóért felelős pedagógus személyében, azt a napló első oldalán jelezni kell.

1. A tanügyi nyilvántartások vezetése, adatjavítás, módosítás módja A foglalkozási naplót (csoportnaplót, osztálynaplót, nappali képzés bevezetése esetén sportnaplót, szakköri naplót stb.) a pedagógus minden tanórán köteles vezetni. A haladási naplóban a tanóra anyagát az oktatás nyelvén (két tanítási nyelvű oktatás esetén magyarul, nemzetiségi oktatás esetén a nemzetiség nyelvén is, amennyiben ilyen képzés indulna) köteles bejegyezni. A bejegyzésnek tartalmaznia kell: az óra számát, a tanóra anyagát, a fejlesztési területet, a mulasztó tanulók felsorolását, (levelező képzés bevezetése esetén a jelen lévő tanulókról jelenléti ívet kötelesek vezetni), a tanár aláírását. A téves bejegyzések javítása áthúzással történhet oly módon, hogy a téves bejegyzés is látható maradjon. A hibás bejegyzéseket aláírással, keltezéssel és az iskola körbélyegzőjével kell hitelesíteni. Az értékelési naplóban a pedagógus az érdemjegyeket, osztályzatokat, megjegyzéseket tintával köteles bejegyezni. A szóbeli feleletek jelölése: kék színnel Az írásbeli feleletek jelölése: témazáró (nagy) dolgozatok, modulzárók - pirossal; röpdolgozatok, (kis-, szódolgozatok,) - kékkel, vagy feketével; házi dolgozatok, esszék, gyűjtőmunkák - zöld színnel jelölendők. 2. A tanügyi nyilvántartások zárása, hitelesítése 2.1 Foglalkozási napló (haladási-, gyakorlati-, és beírási napló) A tanévet záró osztályozóértekezletet követően az értékelési naplóban az osztályzatokat az osztályfőnök köteles haladéktalanul tintával átírni, félévkor kékkel, év végén pirossal. A mulasztási és értékelési naplót az intézmény vezetője és a naplót vezető pedagógus zárja le a napló első oldalán. A mulasztási naplót az utolsó bejegyzett oldalon a naplót vezető pedagógus a következő záradékkal zárja le: Ezt a haladási naplót... tanítási nappal (órával) lezártam Az értékelési naplót az utolsó bejegyzett oldalon a naplót vezető pedagógus a következő záradékkal zárja le: Ezt az osztályozó naplót... azaz... (betűvel) osztályozott tanulóval lezártam.

A gyakorlati foglalkozási naplót (amennyiben a nappali vagy esti munkarend szerinti képzés is bevezetésre kerül) az utolsó bejegyzett oldalon a naplót vezető pedagógus a következő záradékkal zárja le: Ezt a gyakorlati foglalkozási naplót... tanítási nappal (órával), és... azaz... (betűvel) beírt tanulóval lezártam. A lezárást követő oldalakat balról jobbra történő teljes oldal áthúzásával, további beírásra alkalmatlanná téve érvényteleníteni kell. A napló lezárását az igazgató, ill. az általános igazgatóhelyettes hitelesíti. 2.2 A törzslap vezetéséhez kapcsolódó speciális szabályok: Az iskola által vezetett törzslap közokirat, amelyet az osztályfőnök vezet. Az iskola a tanulókról - a tanévkezdést követő harminc napon belül - nyilvántartási lapot (iskolában törzslapot) állít ki. A törzslapot a megnyitást követően, a korábbi tapasztalatoknak megfelelően (annyi bel-ívet kell benne elhelyezni, amelyre kb. számítani lehet a 4 évfolyam végére), hitelesíteni kell (összefűzni, az összefűzést követően a nemzetiszín zsinórt körcimkével leragasztani és körbélyegző lenyomatával lebélyegezni). Az érettségi vizsgát követően a törzslapokat be kell kötni, majd irattárba kell helyezni. A nyilvántartási lapon fel kell tüntetni: az iskola nevét, címét, OM azonosítóját, a tanuló azonosító számát. A nyilvántartási lap csak a meghatározott adatokat tartalmazhatja. Az iskolai törzslapon fel kell tüntetni: a tanuló év végi szöveges minősítéseit, osztályzatait, a tantárgy éves óraszámát, továbbá a tanulók ügyeivel kapcsolatos döntéseket, határozatokat. A törzslap személyi és tanév végi adatainak a bizonyítvánnyal való egyeztetéséért az osztályfőnök és az iskola igazgatója által kijelölt két összeolvasó pedagógus, illetve a pedagógus és iskolatitkár a felelős. A törzslapra és a bizonyítványba a tanulókkal kapcsolatos határozatokat, valamint a továbbtanulásra vonatkozó bejegyzéseket a megfelelő záradékkal kell feltüntetni, mely a R. 4. sz. mellékletében részletesen szerepel. A megsemmisült vagy elveszett törzslap helyett - a rendelkezésre álló iratok, adatok alapján - póttörzslapot kell kiállítani. Névváltozás esetén - a volt tanuló kérelmére, az engedélyező okirat alapján - a

megváltozott nevet a törzslapra be kell jegyezni, az iskolai bizonyítványt, beleértve az érettségi vizsgáról és a szakmai vizsgáról kiállított bizonyítványt ki kell cserélni. Névváltozás miatt igazgatási díjat kell fizetni, melynek mértéke a mindenkori minimálbér 10 %- a, melyet az iskolában kell befizetni. A bejegyzést és a cserét a bizonyítványt kiállító iskola, illetve jogutódja, jogutód nélkül megszűnt iskola esetén az végzi, akinél a megszűnt iskola iratait elhelyezték. XII. A bizonyítványnyomtatványok kezelése 1. A Jándi Szakképző Iskola az üres bizonyítványnyomtatványokat köteles zárt helyen úgy elhelyezni, hogy ahhoz csak az igazgató vagy az általa megbízott személy férhessen hozzá. 2. Az iskola az elrontott és nem helyesbíthető, továbbá a kicserélt bizonyítványról jegyzőkönyvet készít, és a bizonyítványt megsemmisíti. 3. A Jándi Szakképző Iskola a) az üres bizonyítványnyomtatványokról, tanúsítványokról, b) a kiállított és kiadott bizonyítványnyomtatványokról, tanúsítványokról, c) az elrontott és megsemmisített bizonyítványokról, tanúsítványokról nyilvántartást vezet. 4. A Jándi Szakképző Iskola az elveszett, megsemmisült üres bizonyítványnyomtatvány, tanúsítvány érvénytelenségéről szóló közlemény közzétételét kezdeményezi az oktatásért felelős miniszter által vezetett minisztérium hivatalos lapjában, megjelölve az adott bizonyítványnyomtatvány egyedi azonosításához szükséges adatokat és az érvénytelenség időpontját. XIII. 1. melléklet a 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelethez A nevelési-oktatási intézmény irattári terve és az iskolai záradékok Irattári terv Irattári tételszám Ügykör megnevezése Őrzési idő (év) Vezetési, igazgatási és személyi ügyek 1. Intézménylétesítés, -átszervezés, -fejlesztés nem selejtezhető 2. Iktatókönyvek, iratselejtezési jegyzőkönyvek nem selejtezhető 3. Személyzeti, bér- és munkaügy 50 4. Munkavédelem, tűzvédelem, balesetvédelem 10 5. Fenntartói irányítás 10 6. Szakmai ellenőrzés 10

7. Megállapodások bírósági államigazgatási ügyek 10 8. Belső szabályzatok 10 9. Polgári védelem 10 10. Munkatervek, jelentések, statisztikák 5 11. Panaszügyek 5 Nevelési-oktatási ügyek 12. Nevelési-oktatási kísérletek, újítások 10 13. Törzslapok, póttörzslapok, beírási naplók nem selejtezhető 14. Felvétel, átvétel 20 15. Tanulói fegyelmi és kártérítési ügyek 5 16. Naplók 5 17. Diákönkormányzat szervezése, működése 5 18. Pedagógiai szakszolgálat 5 19. Szülői munkaközösség, iskolaszék szervezése, működése 5 20. Szaktanácsadói, szakértői vélemények, javaslatok és 5 ajánlások 21. Gyakorlati képzés szervezése 5 22. Vizsgajegyzőkönyvek 5 23. Tantárgyfelosztás 5 24. Gyermek- és ifjúságvédelem 3 25. Tanulók dolgozatai, témazárói, vizsgadolgozatai 1 26. Az érettségi vizsga, szakmai vizsga 1 27. Közösségi szolgálat teljesítéséről szóló dokumentum 5 Gazdasági ügyek 28. Ingatlan-nyilvántartás, -kezelés, - fenntartás, épületrajzok, helyszínrajzok, használatbavételi engedélyek határidő nélküli 29. Társadalombiztosítás 10 30. Leltár, állóeszköz-nyilvántartás, vagyonnyilvántartás, selejtezés 5 31. Éves költségvetés, költségvetési beszámolók, könyvelési bizonylatok 5 32. A tanműhely üzemeltetése 5 33. A gyermekek, tanulók ellátása, juttatásai, térítési díjak 5 34. Szakértői bizottság szakértői véleménye 20 50 Az iskolák által alkalmazott záradékok 1. Felvéve [átvéve, a(z)... számú határozattal áthelyezve] a(z) (iskola címe)... iskolába. Bn., N., TI., B. 2. A... számú fordítással hitelesített bizonyítvány alapján tanulmányait a(z) (betűvel)...

évfolyamon folytatja. Bn., TI. 3. Felvette a(z) (iskola címe)... iskola. Bn., TI., N. 4. Tanulmányait évfolyamismétléssel kezdheti meg, vagy osztályozó vizsga letételével folytathatja. Bn., TI., N. 5.... tantárgyból tanulmányait egyéni továbbhaladás szerint végzi. N., Tl., B. 6. Mentesítve... tantárgyból az értékelés és a minősítés alól N., Tl., B. 7.... tantárgy... évfolyamainak követelményeit egy tanévben teljesítette a következők szerint:... N., Tl., B. 8. Egyes tantárgyak tanórai látogatása alól az 20.../... tanévben felmentve... miatt. N., TI., B. Kiegészülhet: osztályozó vizsgát köteles tenni 9. Tanulmányait a szülő kérésére (szakértői vélemény alapján) magántanulóként folytatja. N., TI. 10. Mentesítve a(z) [a tantárgy(ak) neve]... tantárgy tanulása alól. N., TI., B. Megjegyzés: A törzslapra be kell jegyezni a mentesítés okát is. 11. Tanulmányi idejének megrövidítése miatt a(z)... évfolyam tantárgyaiból osztályozó vizsgát köteles tenni. N., TI. 12. A(z) évfolyamra megállapított tantervi követelményeket a tanulmányi idő megrövidítésével teljesítette. N., TI., B. 13. A(z)... tantárgy óráinak látogatása alól felmentve... -tól... - ig. N. Kiegészülhet: Osztályozó vizsgát köteles tenni. 14. Mulasztása miatt nem osztályozható, a nevelőtestület határozata értelmében osztályozó vizsgát tehet. N., TI. 15. A nevelőtestület határozata: a (betűvel)... évfolyamba léphet, vagy N., TI., B. A nevelőtestület határozata: iskolai tanulmányait befejezte, tanulmányait... évfolyamon folytathatja 16. A tanuló az... évfolyam követelményeit egy tanítási évnél hosszabb ideig,... hónap alatt teljesítette. N., TI. 17. A(z)... tantárgyból javítóvizsgát tehet. N., TI., B., A javítóvizsgán... tantárgyból... osztályzatot kapott... évfolyamba léphet. TI., B. 18. A... évfolyam követelményeit nem teljesítette, az évfolyamot meg kell ismételnie. N., TI., B. 18. A javítóvizsgán... tantárgyból elégtelen osztályzatot kapott. TI., B. Évfolyamot ismételni köteles. 20. A(z)... tantárgyból... -án osztályozó vizsgát tett. N., TI. 21. Osztályozó vizsgát tett. TI., B. 22. A(z)... tantárgy alól... okból felmentve. TI., B. 23. A(z)... tanóra alól... okból felmentve. TI., B. 24. Az osztályozó (beszámoltató, különbözeti, javító-) vizsga letételére...-ig halasztást kapott. TI., B.

25. Az osztályozó (javító-) vizsgát engedéllyel a(z)... iskolában független vizsgabizottság előtt tette le. TI., B. 26. Tanulmányait... okból megszakította, a tanulói jogviszonya...-ig szünetel. Bn., TI. 27. A tanuló jogviszonya Bn., TI., B., N. a) kimaradással, b)... óra igazolatlan mulasztás miatt, c) egészségügyi alkalmasság miatt, d) térítési díj, tandíj fizetési hátralék miatt, e)... iskolába való átvétel miatt megszűnt, a létszámból törölve. 28.... fegyelmező intézkedésben részesült. N. 29.... fegyelmi büntetésben részesült. A büntetés végrehajtása......-ig felfüggesztve. Tl. 30. Tanköteles tanuló igazolatlan mulasztása esetén Bn., TI., N. a) A tanuló... óra igazolatlan mulasztása miatt a szülőt felszólítottam. b) A tanuló ismételt... óra igazolatlan mulasztása miatt a szülő ellen szabálysértési eljárást kezdeményeztem. Az a) pontban foglaltakat nem kell bejegyezni a Bn. és TI. dokumentumokra. 31. Tankötelezettsége megszűnt. Bn. 32. A... szót (szavakat) osztályzato(ka)t...-ra helyesbítettem. TI., B. 33. A bizonyítvány... lapját téves bejegyzés miatt érvénytelenítettem. B. 34. Ezt a póttörzslapot a(z)... következtében elvesztett (megsemmisült) eredeti helyett... adatai (adatok) alapján állítottam ki. Pót. TI. 35. Ezt a bizonyítványmásodlatot az elveszett (megsemmisült) eredeti helyett... adatai (adatok) alapján állítottam ki. Pót. TI. 36. A bizonyítványt... kérelmére a... számú bizonyítvány alapján, téves bejegyzés miatt állítottam ki. Tl., B. 37. Pótbizonyítvány. Igazolom, hogy név..., anyja neve... a(z)... iskola... szak (szakmai, speciális osztály, két tanítási nyelvű osztály, tagozat)... évfolyamát a(z)... tanévben eredményesen elvégezte. Pót. B. 38. Az iskola a tanulmányi eredmények bejegyzéséhez, a kiemelkedő tanulmányi eredmények elismeréséhez, a felvételi vizsga eredményeinek bejegyzéséhez... vizsga eredményének befejezéséhez vagy egyéb, a záradékok között nem szereplő, a tanulóval kapcsolatos közlés dokumentálásához a záradékokat megfelelően alkalmazhatja, továbbá megfelelő záradékot alakíthat ki. 39. Érettségi vizsgát tehet. TI., B. TI., B., N. 40. Beírtam a... iskola első osztályába.

41. Ezt a naplót... tanítási nappal (órával) lezártam. N. 42. Ezt az osztályozó naplót... azaz... (betűvel) osztályozott tanulóval lezártam. 43. Ezt az osztályozó naplót... azaz... (betűvel) osztályozott tanulóval lezártam. 44. Igazolom, hogy a tanuló a../.. tanévig.. óra közösségi szolgálatot teljesített. B. 45. A tanuló teljesítette az érettségi bizonyítvány kiadásához szükséges közösségi szolgálatot TI. Rövidítések: 1. Beírási napló Bn. 2. Osztálynapló N. 3. Törzslap TI. 4. Bizonyítvány B.