Szolnoki Törvényszék. 5001 Szolnok - Pf.: 100. 2014. El. I. E. 12/7. szám



Hasonló dokumentumok
Szolnoki Törvényszék E l n ö k e 5001 Szolnok - Pf.: El. II. D. 7/6.

1. A Fővárosi Bíróság személyi feltételeinek alakulása 2010-ben 2.1. A bíróság személyi feltételeit bemutató adatok

Tájékoztató a bírósági szervezetet érintő, 2014.január 1. napján hatályba lépő törvénymódosításokról

A Szolnoki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság ügyelosztási rendje évre. egységes szerkezetben

Az Országos Bírósági Hivatal elnökének

T á j é k o z t a t ó

A Szolnoki Törvényszék és bíróságai engedélyezett létszámhelyzete január 1-jei állapot. Bírák Titkárok Fogalmazók Tisztviselı

A KECSKEMÉTI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKÉNEK TÁJÉKOZTATÓJA. az Országos Bírósági Hivatal elnöke. és a

A Szolnoki Törvényszék Polgári-Gazdasági-Közigazgatási Kollégiumának

Balassagyarmati Törvényszék évi ügyelosztási rendjét

BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKE El.II.D.6/21. TÁJÉKOZTATÓ. a Budapest Környéki Törvényszék évi. működéséről

TÁJÉKOZTATÓ. A Nyíregyházi Törvényszék évi működéséről

A bírósági munkateher képekben január december

A bírósági titkári állásokra vonatkozó általános pályázati tudnivalók:

A PÉCSI ÍTÉLŐTÁBLA POLGÁRI KOLLÉGIUMÁNAK ÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJE

A KECSKEMÉTI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKÉNEK T Á J É K O Z T A T Ó J A

2. A Fővárosi Bíróság személyi feltételeinek alakulása 2009-ben

6/2012. (IV. 13.) OBH utasítás. a bírák és igazságügyi alkalmazottak tevékenysége elismeréséről szóló szabályzatról. Általános rendelkezések

2016. december 31. napján

Magyar joganyagok - 6/2015. (XI. 30.) OBH utasítás - a bíróságok igazgatásáról rende 2. oldal 2. 1 A bírósági igazgatás célja, hogy az OBH elnökének a

Hatvani Járásbíróság Ügyelosztási rendje év július 1. december 31.

Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság Ügyelosztási rendje év február december 31.

KUNSZENTMIKLÓSI VÁROSI BÍRÓSÁG ÜGYELOSZTÁSI RENDJE

2016. december 31. napján. OBHE határozat száma Törvényszéki elnök Törvényszéki elnökhelyettes

TARTALOMJEGYZÉK UTASÍTÁSOK 7

A Nyíregyházi Törvényszék Polgári, Közigazgatási-Munkaügyi Kollégiumának december 1-től hatályos ügyelosztási rendje

Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság Ügyelosztási rendje év december december 31.

Kunszentmiklósi Járásbíróság Elnöke

1.) Közfeladatot ellátó szerv szervezeti ábrája és azok feladatleírása - szervezeti ábra külön dokumentumban

1. A Bjt. szabályaiból következően a főszabály a rangsorban első helyet elért pályázó kinevezése (a rangsor elsődlegessége).

A Balassagyarmati Törvényszék évi beszámolója

TÁJÉKOZTATÓ. a Gyulai Törvényszék és a területén tevékenykedő járásbíróságok, valamint közigazgatási és munkaügyi bíróság

KUNSZENTMIKLÓSI JÁRÁSBÍRÓSÁG ÜGYELOSZTÁSI RENDJE

TARTALOMJEGYZÉK UTASÍTÁSOK 17

TARTALOMJEGYZÉK UTASÍTÁSOK 8

A MEZŐKÖVESDI JÁRÁSBÍRÓSÁG ÜGYELOSZTÁSI RENDJE január 1. - december 31.

2. A Fővárosi Bíróság személyi feltételeinek alakulása és között

A bírói egyéni munkateher évi adatai

Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 6/2015. (XI. 30.) OBH utasítása a bíróságok igazgatásáról rendelkező szabályzatról

Az Egri Törvényszék Büntető Ügyszakának Ügyelosztási rendje év január év december 31. IV.

Ítélőtáblára kaptam. Két alkalommal vizsgálták a bírói munkámat és mindkétszer kiválóan alkalmas minősítést kaptam. Dr. Handó Tünde: Mit gondolna legm

Kunszentmiklósi Járásbíróság Elnöke

(2011. évi CLXI. törvény (Bszi.) 9. (1) bekezdése alapján) BÜNTETŐ ÜGYSZAK

BARCSI JÁRÁSBÍRÓSÁG ÜGYELOSZTÁSI RENDJE Hatálya: január 2-ától december 31-éig.


Füzesabonyi Járásbíróság Ügyelosztási rendje év január 1. december 31.

tájékoztatója A Debreceni Ítélőtábla Elnökének a Debreceni Ítélőtábla évi működéséről 2014.El.II.D.1/2. ELNÖKE

IV. I.) A büntető kollégiumhoz figyelemmel a 17/2014. (XII. 23.) OBH utasítás 77. (1) bekezdés a) és b.) pontjára az alábbi ügycsoportok tartoznak:

A Kaposvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság Ügyelosztási rendje év január 1. december 31.

IV. I.) A büntető kollégiumhoz figyelemmel a 17/2014. (XII. 23.) OBH utasítás 77. (1) bekezdés a) és b.) pontjára az alábbi ügycsoportok tartoznak:

A Zalaegerszegi Törvényszék évi ügyelosztási rendje a büntető ügyszakban

Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság Elnöke Székesfehérvár

TÁJÉKOZTATÓ A BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK ÉVI MŰKÖDÉSÉRŐL

T/ számú. törvényjavaslat

A Szervezeti és Működési Szabályzat jogforrásai. 2. A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló évi CLXI. törvény

421/2012. (XII. 15.) OBHE számú határozat a bíróságok szervezeti és működési szabályzatának alapelveiről

Új belépő információs csomag bírák számára

Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 11/2014. (VII. 11.) OBH utasítása a bírósági közvetítésről és a kijelölés feltételeiről szóló szabályzatról

Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság Elnöke Székesfehérvár

Tájékoztató a Szegedi Ítélőtábla évi tevékenységéről

Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 25/2012. (XII. 21.) OBH utasítása a szolgálati bíróság tagjai kinevezésének részletszabályairól és díjazásáról

III. AZ ORSZÁGOS BÍRÓI TANÁCS ÁPRILIS 17-I ÜLÉSÉN HOZOTT HATÁROZATAI

A SZEKSZÁRDI JÁRÁSBÍRÓSÁG ÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJÉNEK M Ó D O S Í T Á S A

T Á J É K O Z T A T Ó. az Országos Bírósági Hivatal elnöke által a bírói pályázatok elbírálása során évben folytatott gyakorlatról

Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság Ügyelosztási rendje év január december 31.

Tájékoztató a devizahiteles ügyekkel kapcsolatos intézkedésekről

Az Országos Bírósági Hivatal elnökének. 4/2017. (IV. 11.) OBH utasítása

T Á J É K O Z T A T Ó

Bevezető Az ítélkezés hatékonysága A bíróság ügyforgalmi adatai Az ítélkezés megalapozottsága... 32

A BONYHÁDI JÁRÁSBÍRÓSÁG évi ÜGYELOSZTÁSI RENDJE

A SZEKSZÁRDI JÁRÁSBÍRÓSÁG évi ÜGYELOSZTÁSI RENDJE

Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróság ÜGYELOSZTÁSI RENDJE FEBRUÁR

Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróság ÜGYELOSZTÁSI RENDJE JANUÁR

A SZERENCSI JÁRÁSBÍRÓSÁG ÜGYELOSZTÁSI RENDJE január 1. - december 31.

Elsőfokú tanácsok. Ügyelosztási rend szeptember. Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégium El.III.A.1-I.

A Fővárosi Törvényszék Elnöke 2013.El.II.D.5/32. A Fővárosi Törvényszék Elnökének Tájékoztatója a Fővárosi Törvényszék 2012.

Szervezeti kisokos ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL január 1-től

A SZEKSZÁRDI TÖRVÉNYSZÉK POLGÁRI GAZDASÁGI KÖZIGAZGATÁSI-MUNKAÜGYI ÜGYSZAK ÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJÉNEK M Ó D O S Í T Á S A

Fővárosi Törvényszék Elnöke 2014.El.II.D.1/38. A Fővárosi Törvényszék Elnökének Tájékoztatója a Fővárosi Törvényszék 2013.

2015.El.II.A.2/37. szám. A Fővárosi Törvényszék munkaterve 2016.

A SZOLNOKI TÖRVÉNYSZÉK

A SZEKSZÁRDI TÖRVÉNYSZÉK BÜNTETŐ ÜGYSZAKÁNAK ÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJE

T á j é k o z t a t ó. a Győri Ítélőtábla évi működéséről

A Keszthelyi Városi Bíróság évi ügyelosztási rendje II. Kiosztási rend: 1.) tanács dr. Pécsi Krisztián bíró leíró: Bankóné Ágoston Judit írnok

A szabályzat célja. A szabályzat hatálya

A SÁTORALJAÚJHELYI JÁRÁSBÍRÓSÁG ÜGYELOSZTÁSI RENDJE január 1. - december 31.

A Fővárosi Törvényszéki Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium fellebbviteli tanácsok szeptember havi ügyelosztási rendje

A KAZINCBARCIKAI JÁRÁSBÍRÓSÁG ÜGYELOSZTÁSI RENDJE január 1 - december 31.

Az Országos Bírósági Hivatal elnökének. 5/2017. (IV. 28.) OBH utasítása

Összefoglaló tájékoztató az Országos Bírósági Hivatal elnökének május 17-én elrendelt célvizsgálatával kapcsolatban

Elsőfokú tanácsok. Ügyelosztási rend szeptember. Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégium El.III.A.1-I.

11/1999. (X. 6.) IM rendelet. a bírósági fogalmazók joggyakorlatáról és képzéséről. A fogalmazók felvételi rendje 3

BÍRÓSÁGI KÖZLÖNY HELYESBÍTÉS

TARTALOMJEGYZÉK UTASÍTÁSOK 10

Elsőfokú tanácsok. Ügyelosztási rend január. Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégium El.III.A.1-I.

A FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA BÜNTETŐ KOLLÉGIUMÁNAK ÜGYRENDJE. A kollégium meghatározott ügyszakba beosztott bírák testülete, melyet a kollégiumvezető vezet.

BÍRÓSÁGI KÖZLÖNY 2012/2. SZÁM TARTALOM AJÁNLÁSOK/3 HATÁROZATOK / AZ ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL ELNÖKÉNEK

Kecskeméti Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság Elnöke 6000 Kecskemét, Rákóczi u Tel./fax: 76/

2011. évi CLXI. törvény a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról 1 HARMADIK RÉSZ A BÍRÓSÁGOK KÖZPONTI IGAZGATÁSA

2011. évi CLXI. törvény. a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról 20 HARMADIK RÉSZ A BÍRÓSÁGOK KÖZPONTI IGAZGATÁSA. VI. Fejezet

Átírás:

Szolnoki Törvényszék E l n ö k e 5001 Szolnok - Pf.: 100 2014. El. I. E. 12/7. szám TÁJÉKOZTATÓ a Szolnoki Törvényszék 2013. évi működéséről

2 AZ ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ TARTALOMJEGYZÉKE Cím oldalszám 1. BEVEZETŐ 7 2. A BÍRÓSÁG SZEMÉLYI ÁLLOMÁNYA 9 2.1. A bíróság létszámhelyzetének általános alakulása 9 2.2. A bírósági vezetői beosztások 10 2.3. A bírói létszámhelyzet 15 2.4. A bírósági titkári létszámhelyet 23 2.5. A fogalmazói létszámhelyzet 25 2.6. A bírósági ügyintézői és végrehajtási ügyintézői létszámhelyzet 28 2.7. Az egyéb igazságügyi alkalmazottak létszámhelyzete 30 2.8. Az ülnökök létszámhelyzete és foglalkoztatásának a gyakorlata 32 3. A BÍRÓSÁG ÜGYFORGALMI ADATAI 34 3.1. Az ügyérkezés, a befejezés, a folyamatban maradt ügyek általános adatai/tendenciai az előző három év viszonylatában 34 3.2. Az ügyérkezés, a befejezés, a folyamatban maradt ügyek tárgyévi általános és lényegi adatai országos összehasonlításban 36 3.3. Az ügyforgalmi adatok alakulása az egyes helyi bíróságokon a különféle ügyszakokban 37 3.4. Az ügyforgalmi adatok alakulása a törvényszéki első fokon a különféle ügyszakokban 43 3.5. Az ügyforgalmi adatok alakulása a törvényszéki másodfokon a különféle ügyszakokban 49 3.6. Az időszerűségi adatok alakulása az egyes helyi bíróságokon, az előző évvel is összehasonlítva 50 3.7. Az időszerűségi adatok alakulása a törvényszéki első fokon, az előző évvel is összehasonlítva 53 3.8. Az időszerűségi adatok alakulása a törvényszéki másodfokon, az előző évvel is összehasonlítva 54 4. A BÍRÓI MUNKA MEGALAPOZOTTSÁGA, A BÍRÁK TELJESÍTMÉNYE 55 4.1. Az ítélkezési munka megalapozottsága 55 4.2. A bírák egyéni teljesítménye 58 5. A BÍRÓSÁGI TITKÁROK, FOGALMAZÓK, BÍRÓSÁGI ÜGYINTÉZŐK FOGLALKOZTATÁSA. 65 5.1. A bírósági titkárok foglalkoztatásának a gyakorlata 65 5.2. A fogalmazók foglalkoztatásának a gyakorlata 68 5.3. A bírósági ügyintézők foglalkoztatásának a gyakorlata 70

3 6. A BÍRÓK, IGAZSÁGÜGYI ALKALMAZOTTAK KÉPZÉSE 72 6.1. A bírók képzése 72 6.2. A bírósági titkárok képzése 74 6.3. A fogalmazók képzése 76 6.4. A bírósági ügyintézők képzése 79 6.5. Az egyéb igazságügyi alkalmazottak képzése 80 6.6. A törvényszék oktatási tervének megvalósítása, ennek tapasztalatai 81 6.7. A bírósági könyvtár működése 87 7. A BÍRÓK, IGAZSÁGÜGYI ALKALMAZOTTAK ÉRTÉKELÉSE 91 7.1. A bírók Bjt. V. Fejezete szerinti értékelésének a gyakorlata 91 7.2. A tanácselnöki feljegyzések elkészítésének és ismertetésének a gyakorlata 92 7.3. A bírók ítélkezési tevékenységének mennyiségi és minőségi értékelésére kialakított egyéb módszerek 93 7.4. Az igazságügyi alkalmazottak közöttük a bírósági titkárok, bírósági fogalmazók és bírósági ügyintézők - Iasz. IV. Fejezete szerinti értékelésének a gyakorlata. 94 7.5. Az adományozott és a törvényi rendelkezés alapján elnyert címmel rendelkező bírák a tárgyév december 31-én 94 7.6. A főtanácsosi, vagy tanácsosi címmel rendelkező igazságügyi alkalmazottak a tárgyév december 31-én 95 7.7. A bíróság által alapított elismerésben, díjban részesültek a tárgyévben 96 7.8. Az OBT által alapított elismerésben, díjban részesültek a tárgyévben 96 8. AZ ÍTÉLKEZÉS HATÉKONYSÁGÁT SZOLGÁLÓ INTÉZKEDÉSEK 97 8.1. A szakmai munka és a jogegység támogatása 97 8.2. Kollégiumi ülések és szakmai tanácskozások 99 8.3. A soronkívüliség elrendelésének és érvényesülésének a gyakorlata 105 8.4. Az eljáró bíróság kijelölésével kapcsolatos gyakorlat 112 8.5. A tanúgondozás gyakorlata 116 8.6. A gyermekközpontú igazságszolgáltatás érdekében tett intézkedések 116 8.7. A bírósági mediáció gyakorlata 117 8.8. A bíróságon kívüli munkavégzés gyakorlata 117 8.9. Egyéb, az ítélkezés hatékonyságát szolgáló intézkedések (pl. a közigazgatási és munkaügyi bíróság felállításával kapcsolatos intézkedések) 118

4 9. A BÍRÓSÁGON BELÜLI ÉS AZON KÍVÜLI NYILVÁNOSSÁG 120 9.1. Az értekezleti rend gyakorlata 120 9.2. A törvényszék belső honlapjának működése 122 9.3. A törvényszék külső honlapjának működése 124 9.4. Az elnöki, OBHE, OBT körözvények, tájékoztatók stb. belső megosztásának gyakorlata 126 9.5. A sajtószóvivői tevékenység, a bíróság sajtóbeli megjelenése 127 9.6. A nyitott bíróság program tárgyévi főbb eseményei 131 9.7. Az ügyfelek tájékoztatásának a jogszabályi kötelezettségeken túlmenő módozatai 134 9.8. A bíróság által megjelentetett kiadványok, periodikák 135 9.9. A vezetői tisztségekre érkezett pályaművek nyilvánosságának gyakorlata 135 10. A BÍRÓSÁG MÁS SZERVEKKEL VALÓ KAPCSOLATA 136 10.1. Az OBH-val fennálló kapcsolat (kezdeményezések az OBH fele, részvétel a központi igazgatási feladatokban stb.) 136 10.2. Az OBT-vel fennálló kapcsolat 137 10.3. Más bíróságokkal fennálló kapcsolat 138 10.4. A jogi hivatásrendekkel, hatóságokkal fennálló kapcsolatok 139 10.5. Az oktatási intézményekkel fennálló kapcsolatok 140 10.6. Civil szervezetekkel fennálló kapcsolatok 140 10.7. Nemzetközi kapcsolatok 141 11. A BÍRÓSÁG INTEGRITÁSÁVAL KAPCSOLATOS HELYZET 142 11.1. Az ügyelosztási rend 142 11.2. A bíróság fegyelmi helyzete 143 11.3. A bíróság által vagy a bírósággal, bírákkal és bírósági vezetőkkel szemben indított eljárások 144 11.4. A panaszügyintézés és a közérdekű bejelentések intézésének a gyakorlata 147 11.5. Az igazgatási ellenőrzés gyakorlata 157 11.6. A jogállási törvények szerinti összeférhetetlenségi esetek 158 11.7. A közadatok kezelésének és közzétételének a rendje 158 11.8. A belső ellenőrzés 158 11.9. A bírósági épületek biztonsági helyzete 160 11.10. Egyéb kockázatkezelési folyamatok, intézkedések 163 12. A MUNKAVÉGZÉS TÁRGYI FELTÉTELEI 164 12.1. A bírósági épületek 164 12.2. A bírósági épületek tárgyi felszereltsége 165 12.3. A bírósági irattárak helyzete 165 12.4. A bűnjelkezelési raktárak helyzete 166

5 13. A BÍRÓSÁG INFORMATIKAI HELYZETE 167 13.1. A személyi feltételek 167 13.2. Az informatikai biztonsági szabályzat érvényesülése 167 13.3. Az informatikai eszközállomány 168 13.4. A központilag biztosított alkalmazások működése 169 13.5. Az informatikai stratégia 170 13.6. A saját alkalmazások 171 13.7. Részvétel a központi informatikai fejlesztésekben 171 13.8. Informatikai képzések 171 14. A BÍRÓSÁG PÉNZÜGYI HELYZETE, GAZDÁLKODÁS 172 14.1. A tárgyév költségvetési előirányzat 172 14.2. A kiadások 177 14.3. A bevételek 183 14.4. A követelésállomány 186 14.5. A takarékossági intézkedések 189 15. A TÁRGYÉVBEN KITŰZÖTT CÉLOK ÉS INTÉZKEDÉSEK VÉGREHAJTÁSÁNAK ÉS EREDMÉNYÉNEK, VALAMINT AZ ELNÖKI PÁLYÁZATBAN SZEREPLŐ ADOTT IDŐSZAKRA VONATKOZÓ TERVEK MEGVALÓSULÁSÁNAK ÖSSZEFOGLALÓ ISMERTETÉSE 191 15.1. A helyi vezetők részére kitűzött igazgatási feladatok 191 15.2. A törvényszék/ítélőtábla elnöke által a tárgyévre kitűzött célok és megvalósításuk 192 15.3. Az OBH elnöki határozatok teljesítése 194 15.4. Az elnöki pályázathoz csatolt pályaműben szereplő az adott időszakra vonatkozó tervek 194 16. A BÍRÓSÁG ELNÖKE ÁLTAL A KÖVETKEZŐ NAPTÁRI ÉVRE KITŰZÖTT CÉLOK ÉS AZOK MEGVALÓSULÁSÁT SZOLGÁLÓ IGAZGTÁSI INTÉZKEDÉSEK ÖSSZEFOGLALÓ ISMERTETÉSE. 196 16.1. A helyi vezetők részére meghatározandó következő évi célkitűzések 196 16.2. A törvényszék elnöke által a következő naptári évre kitűzött célok 198 17. KÖZPONTI INTÉZKEDÉST IGÉNYLŐ JAVASLATOK 200 18. EGYEBEK 202 MELLÉKLETEK 203

6 A Szolnoki Törvényszék elnökének tájékoztatója a Szolnoki Törvényszék összbírói értekezlete és az Országos Bírósági Hivatal elnöke részére a Szolnoki Törvényszék 2013. évi működéséről.

7 1. BEVEZETŐ A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (a továbbiakban: Bszi.) 119. k.). pontja szerint a bíróság elnöke évente egyszer tájékoztatja az Országos Bírósági Hivatal elnökét, valamint az összbírói értekezletet és a bíróság más dolgozóit - a bíróság működéséről, ügyforgalmi és gazdálkodási helyzetéről, - a bíróság hatékony és időszerű működtetése érdekében a következő naptári évre kitűzött célokról és azok megvalósítását szolgáló igazgatási intézkedésekről, - a pályázatához csatolt pályaművében szereplő az adott időszakra vonatkozó tervek megvalósulásáról, valamint - a megelőző naptári évben kitűzött célok és intézkedések végrehajtásáról és eredményéről. (Bszi. 119. ka. kd. pontjai.) A tájékoztató tartalmi és formai elemeiről, annak szerkezetére és tartalmára vonatkozóan az Országos Bírósági Hivatal elnöke 1/2013. (II. 5.) OBH elnöki számon ajánlást adott ki. A korábbi, 2012. évről készült tájékoztató ennek megfelelően már nem a korábbi években kialakult szerkesztési elvek alapján, hanem a már jelzett új jogszabályban és az ajánlásban megjelenő új szempontok figyelembevételével teljesen új szerkezetben készült el. Az említett ajánlás a 2013. évről készült tájékoztató tartalmára továbbra is irányadó, kiegészülve az Országos Bírósági Hivatal elnökének 2014. OBH. XIX. A. 3. számú leiratában megjelölt új aktualizált szempontokkal. Megjegyzendő, hogy a tájékoztató mellékletében található ügyforgalmi statisztikai adatokat tartalmazó táblázatok már egységes tartalmú és formátumú kimutatást tartalmaznak a törvényszékekre és az ítélőtáblákra vonatkozóan táblázatos és diagram formában. Ezáltal az adatok jobban elemezhetők és egymással összehasonlíthatóak. Ismeretes, hogy 2012. január 1. napjától kezdődően a bíróságok igazgatásának új rendszere alakult ki, létrejött az Országos Bírósági Hivatal és megalakult az Országos Bírósági Tanács. Mélyreható változások következtek be a bíróságokat érintően is, így többek között a Legfelsőbb Bíróság helyére a Kúria lépett, a megyei bíróságok és a helyi bíróságok elnevezése megváltozott, törvényszékek, illetve járásbíróságok lettek. A változások 2013. évben is tovább folytatódtak azzal, hogy január 1-jétől létrejöttek a közigazgatási és munkaügyi bíróságok, valamint az év folyamán megalakultak a közigazgatási és munkaügyi regionális kollégiumok. 2013. évben tehát lezárult a bírósági rendszer és a bíróságok központi igazgatásának nagy átalakítása.

8 A Bszi. 56. (1) bekezdés a.) pontja szerint az Országos Bírósági Hivatal elnöke általános központi igazgatási feladatkörében kialakítja és évente aktualizálja a bírósági igazgatás hosszú távú feladatait és a megvalósításuk feltételeit tartalmazó programot. Az Országos Bírósági Hivatal elnöke 2012. évben hosszabb távra, így 2013 évre vonatkozóan is a következő stratégiai célokat határozta meg: - A bíróságok teljesítsék az alkotmányos kötelezettségeiket, - a független bírók magas színvonalon és időszerűen ítélkezzenek, - az emberi erőforrások optimális elosztása és hasznosítása, - a tárgyi feltételek biztosítása azok optimális elosztása és hasznosítása, - a bírósági szervezet integritása, - az ítélkezési és igazgatási munka átláthatósága, az utóbbi kiszámíthatósága és ellenőrzöttsége, - a bíróságokhoz való hozzáférés egyszerűsítése, - a képzési rendszer fejlesztése, a többi hivatásrenddel való együttműködés. E stratégiai célokat kiegészítendő 2013. évben olyan új jogintézmények és programok indultak el, mint a bírósági mediáció, a nyitott bíróság program, a gyermekközpontú igazságszolgáltatás és újraélesztésre került a tanúgondozás programja. A bíróságaink 2013. évi működése során a fentiekben megjelölt és részletezett stratégiai célokat illetve kiemelt területeket figyelembe vettük. Mindezek előrebocsátásával a Szolnoki Törvényszék és az igazgatási felügyelete alá tartozó bíróságok működéséről a tájékoztatómat az alábbiakban terjesztem elő Elnök Asszonynak és a megye bírói karának.

9 2. A BÍRÓSÁG SZEMÉLYI ÁLLOMÁNYA 2.1. A bíróság létszámhelyzetének általános alakulása 2.1.1. A tárgyév január 1-jei és december 31-i állapot szerint az összes engedélyezett/tényleges dolgozó bírói, bírósági titkári, fogalmazói, tisztviselői, ezen belül bírósági ügyintézői, írnoki, fizikai dolgozói létszám. A bíróság működése szempontjából fontos a bírák kiegyensúlyozott és arányos munkaterhének kialakítása, amely csak a személyi feltételek folyamatos biztosításával lehetséges. A Szolnoki Törvényszék és az igazgatása alá tartozó bíróságok bírói, titkári, fogalmazói, tisztviselői, egyéb bírósági ügyintézői, írnoki és fizikai létszámának helyzetét a beszámoló mellékletét képező 1. és 2. számú táblázatok tartalmazzák. A táblázatok tartalmából megállapítható, hogy a törvényszék engedélyezett intézményi lét 2013. január 1-jén 326 fő volt, ebből - 87 bíró, - 17 bírósági titkár, - 12 fogalmazó, - 156 tisztviselő, (ebből 13 bírósági ügyintéző), - 15 írnok és - 39 fizikai állományú dolgozó. 2013. évben az intézményi engedélyezett létszám nem változott. 2.1.2. A tárgyév december 31-i állapot szerint a törvényszéki szinten és az egyes helyi (munkaügyi és közigazgatási) bíróságokon, ügyszakokban, csoportokban engedélyezett (tényleges) dolgozó bírói, bírósági titkári, fogalmazó, tisztviselői ezen belül bírósági ügyintézői írnoki, fizikai létszám. A Szolnoki Törvényszék és bíróságai tényleges bírói, titkári, fogalmazói, tisztviselői, bírósági ügyintéző és írnoki létszámát ügyszakok szerinti bontásban a melléklet 3. számú táblázata tartalmazza.

10 2.1.3. Az egy engedélyezett (tényleges) dolgozó bíróra eső engedélyezett (tényleges) dolgozó bírósági titkár, fogalmazó, tisztviselő, írnok aránya. A fenti alcímben megjelölt arányokra vonatkozó adatokat a beszámoló 4. számú mellékletében megjelenő táblázat tartalmazza. Meg kell jegyezni, hogy az adatok kiszámításánál nemcsak az engedélyezett bírói létszámra eső, hanem a tényleges bírói létszámra eső titkári, fogalmazói, ügyintézői, tisztviselői és írnoki létrányt is ki kellett számítani, tekintettel arra, hogy 2013. évben az engedélyezett és a tényleges bírói létszám között az eltérés igen magas volt. (87 engedélyezett és 79 tényleges.) Ebből eredően és ez a táblázat adataiból is megállapítható, hogy eltérően alakultak a viszonyszámok az engedélyezett és a tényleges bírói létszámhoz képest. Ha az engedélyezett létszámot vesszük alapul, akkor meg kell állapítani, hogy valamennyi foglalkozási ág (titkár, fogalmazó stb.) esetében ezek az arányszámok alacsonyabbak, van ahol lényegesen alacsonyabban az országos átlagnál. Ha a tényleges bírói létszámra vonatkozó arányokat vesszük figyelembe, akkor már a számok egy része közeledik az országos átlaghoz, de sok tekintetben még így is alacsonyabb. Ezért a megyénket érintően szükségesnek tűnik olyan létszámfejlesztés, hogy a megjelölt arányszámok legalább az országos átlagot érjék el. 2.1.4. A tárgyév december 31.-én megállapítható túl betöltések a bírói, bírósági titkári, fogalmazói, tisztviselői (ebből bírósági ügyintéző), írnoki fizikai álláshelyeken, és ezek jogalapja, valamint indokoltsága. A Szolnoki Törvényszéken és bíróságain 2013 évben sem volt túl betöltés a bírói, sem a titkári, fogalmazói és a tisztviselő, írnoki, fizikai álláshelyeken. E körben túl betöltésnek nem tekintettük a határozatlan időre kinevezett tisztviselők, vagy írnokok tartós távolléte (pl. szülési szabadság, gyes, stb.) helyettesítésére határozott időre alkalmazott írnoki kinevezéseket, illetve az üres fogalmazói állásra határozott időre kinevezett titkárokat. Ez utóbbi esetben tekintettel voltunk arra is, hogy a titkárok, fogalmazók összlét az engedélyezett létszámot nem haladta meg. 2.2. A bírósági vezetői beosztások 2.2.1 A tárgyév december 31-i állapot szerinti engedélyezett vezetői beosztások (elnök, elnökhelyettesek, kollégiumvezetők, kollégiumvezető-helyettesek) szervezeti egységenként, törvényszéki szinten és az egyes járási (közigazgatási és munkaügyi) bíróságokon, szervezeti egységenként. A bírói szolgálati jogviszonyban állók esetében a tisztséget betöltő neve, a tárgyévi lényeges változások.

11 A törvényszéken és bíróságain rendszeresített vezetői állásokat a beszámoló mellékletét képező 5. számú táblázat tartalmazza. A táblázat adataival összefüggésben magyarázatra szorul a törvényszéki szinten a 8 engedélyezett tanácselnöki álláshely elosztása. Korábban 6 tanácselnök a civilisztikai ügyszakban 2 tanácselnöki állás pedig a büntető ügyszakban volt rendszeresítve. Az elmúl t években érzékelhető volt, hogy a büntető fellebbviteli ügyszakban az ügyérkezés olyan tartósan magas, amely indokolttá tenné egy harmadik bár nem teljes összetételű büntető fellebbviteli tanács kialakítását. A megüresedett tanácselnöki álláshelyek közül ezért egy tanácselnöki állást áthelyeztünk a polgári civilisztikai ügyszakból a büntető ügyszakba. Bírósági vezetők nevesítve: Szolnoki Törvényszék Szolnoki Járásbíróság Jászberényi Járásbíróság Elnök Dr. Nánási Illés (büntető ügyszak) Kissné dr. Szabó Judit (civilisztikai ügyszak) Dr. Budai László (büntető ügyszak) Elnökhelyettes Dr. Sándor Géza (civilisztikai ügyszak) 2013. júl.1- től Dr. Hajdu Anna (büntető ügyszak) Kollégiumvezető Dr. Kis István (civilisztikai ügyszaka) Dr. Pongrácz Zsolt (büntető ügyszak) Koll.vez. helyettes Dr. Bana Imre (civilisztikai ügyszak, ezen belül közigazgatási ügyszak) Csoportvezető Mészárosné dr. Balyi Ildikó (cégfelszámolási ügyszak) Karcagi Járásbíróság Tiszafüredi Járásbíróság Kunszentmártoni Járásbíróság Mezőtúri Járásbíróság Szolnoki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság Megbízással 2013.júl.31-ig Dr. Kele Katalin 2013.aug. 1- től dr. Gy.Molnár Sándor (büntető ügyszak) Dr. Szalay Katalin (civilisztikai ügyszak) Dr. Ivanov Dömötör (büntető ügyszak) Dr. Hegyi László (civilisztikai ügyszak) Törőcsikné dr. Gulyás Gabriella (munkaügyi ügyszak)

12 2013. évben a Szolnoki Törvényszéken tanácselnöki teendőket a következő személyek láttak el: Civilisztikai ügyszakban: Fellebbviteli ügyszakban - dr. Sándorné dr. Nagy Erika, - dr. Nánásiné dr. Szabó Róza tanácselnökök. - Megbízással egész évben dr. Kun Erzsébet törvényszéki bíró. Első fokú ügyszakban - dr. Rakonczai Ilona és - Hidvéginé dr. Adorján Lívia tanácselnökök. Büntető ügyszakban: Fellebbviteli ügyszakban - dr. Víghné dr. Tigyi Anikó tanácselnök, - megbízással dr. Kissné dr. Nedesán Marianna törvényszéki bíró és dr. Rochlitz Zoltán a Szolnoki Jásábíróság elnökhelyettese. Első fokú ügyszakban - Sólyomváriné dr. Csendes Mária tanácselnök. A bírósági igazgatási vezetői állásokban 2013. évben a következő változások történtek: A Szolnoki Járásbíróság megüresedett elnökhelyettesi álláshelyének betöltésére pályázat kiírására került sor, melynek eredményeként dr. Hajdu Anna szolnoki járásbírósági bírót a törvényszék elnöke 2013. július 1. napjától 2019. június 30. napjáig kinevezte a Szolnoki Járásbíróság elnökhelyettesévé. A Karcagi Járásbíróság elnökének szolgálati viszonya, az elnöki tisztsége a felső korhatár elérése miatt 2012. június 30. napjával megszűnt. Ettől az időponttól kezdődően 2013. július 31-ig az elnöki teendőket megbízás alapján dr. Kele Katalin karcagi járásbírósági bíró látta el. A megüresedett elnöki álláshely betöltésére pályázat kiírására került sor, melynek eredményeként a törvényszék elnöke dr. Gy. Molnár Sándor szolnoki járásbírósági b írót 2013. augusztus 1. napjától 2019. július 31-ig kinevezte a Karcagi Járásbíróság elnökévé, egyben őt az Országos Bírósági Hivatal elnöke áthelyezte a Szolnoki Járásbíróságról a Karcagi Járásbíróságra. 2.2.2. A tanácselnöki beosztások az egyes ügyszakokra bontva.

13 2012. évi működésünkről szóló tájékoztató részletesen taglalta, hogy a felső korhatár elérése miatt a törvényszék fellebbviteli ügyszakaiban komoly változások következtek be öt bíró kolléga szolgálati viszonyának megszűnésével. A fellebbviteli ügyszak működésének fenntartása érdekében 2013. évben is intézkedéseket kellett hozni, ami a bíró kollégák kirendelését, illetőleg tanácselnöki megbízásokat jelentett. A civilisztikai fellebbviteli ügyszakban az 1. Pf. tanács elnöke dr. Nánásiné dr. Szabó Róza, a 4.Pf. tanács elnöke dr. Sándorné dr. Nagy Erika törvényszéki tanácselnökök voltak. A megszűnő 2. és 3.Pf. tanács helyében kialakításra került egy civilisztikai fellebbviteli tanács és a 7.Pf. tanácselnöki teendőinek ellátásával dr. Kun Erzsébet törvényszéki bíró megbízatására került sor. Dr. Rakonczai Ilona törvényszéki tanácselnök a törvényszék első fokos munkájában vett részt, majd 2013. február 1. napjától kezdődően, visszahelyezése folytán, Hidvéginé dr. Adorján Lívia ugyancsak a törvényszék első fokú civilisztikai ügyszakában bíráskodik. A büntető ügyszakban egész évben tanácselnöki teendőket látott el dr. Vighné dr. Tigyi Anikó törvényszéki tanácselnök (2.Bf. tanács), és az év nagy részében megosztva megbízatással dr. Kissné dr. Nedesán Marianna törvényszéki bíró és dr. Rochlitz Zoltán szolnoki járásbírósági elnökhelyettes (1.Bf. tanács). 2013. november 1-től az adott ügyszakban kiírt pályázat elbírálását követően a törvényszék elnöke dr. Rochlitz Zoltánt nevezte ki törvényszéki tanácselnöknek, ezt követően egyedül ő látta el a tanácselnöki feladatokat. A már említett tanácselnöki álláshely átrendezését követően a büntető ügyszakban kiírt pályázat eredményeként a törvényszék elnöke 2013. november 1. napjától Sólyomváriné dr. Csendes Mária törvényszéki bírót törvényszéki tanácselnökké nevezte ki, aki ezt követően a büntető első fokos ügyszak munkájában vett részt. 2.2.3. Az egy vezetői beosztásra ide nem értve a tanácselnököket jutó engedélyezett (tényleges) dolgozó bírói létszám (ideértve a tanácselnököket is) aránya törvényszéki szinten és az egyes helyi bíróságokon. Az egy bírósági vezető beosztásra jutó engedélyezett bírói létszámot a melléklet 6. számú táblázata részletezi. Az országos adatok ismeretének hiányában az arányokat csak regisztrálni lehetett, de értékelni, elemezni nem. 2.2.4. Az egy tanácshoz tartozó engedélyezett (tényleges) dolgozó bírói és igazságügyi alkalmazotti létszám. A 2.2.2. pontban részletezett okok miatt a Szolnoki Törvényszék területén elsősorban civilisztikai ügyszakban a fellebbviteli tanácsok kialakítása a helyzethez függően a működés megőrzése érdekében került kialakításra. A civilisztikai

14 ügyszakban így három (két tényleges, egy megbízott) tanácselnök által vezetett fellebbviteli tanács működik, amelyekben három stabil és állandó előadó bíró van beosztva és a fellebbviteli tanácsok egymást egészítik ki a kollégiumvezető és a kollégiumvezető-helyettessel, valamint a törvényszék elnökhelyettesével együtt. Meg kell jegyezni, hogy a működőképesség megőrzése érdekében a Szolnoki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságról egy bíró kollégát fel kellett rendelni a törvényszék fellebbviteli ügyszakába. A büntető fellebbviteli ügyszakban két állandó tanács kialakítására került sor oly módon, hogy az egyik fellebbviteli tanácsban a tanácselnöki teendőket megosztottan két bíró kolléga látja el, akik közül egyet a Szolnoki Járásbíróságról rendeltünk fel. Emellett ugyancsak a működőképesség megőrzése érdekében két bíró kolléga felrendelésére került sor a Szolnoki Járásbíróságról, így itt a fellebbviteli tanácsok, egy tanácselnökből és két bíróból állnak. A Szolnoki Törvényszéken leíró iroda működik és az ott dolgozó tisztviselők, és írnokok látják el a jegyzői, a leírói és az egyéb adminisztratív teendőket. Az egyes bíróként eljáró bírói tanácsok mellett mindig egy kijelölt tisztviselő végzi a jegyzői és a leírói munkát. A fellebbviteli tanácsok esetében ugyancsak kijelölt tisztviselők és írnokok végzik el ugyanezt a teendőt. A leíró irodákban működő írnokok és tisztviselők közötti munkát a leíró iroda vezetője osztja szét, illetőleg amennyiben a bírói munka jellegzetessége miatt arra szükség van, ő rendelkezik a leíró irodába beosztott írnokok és tisztviselők bíró mellé történő ideiglenes beosztásáról, egymás helyettesítéséről és a munkaerő szükséges koncentrálásáról. A Szolnoki Törvényszéken a titkárok nem túl nagy lét miatt bírósági titkárt a tanácsokhoz beosztani nem áll módunkban. Ugyanakkor sok bíró mellett működik bírósági fogalmazó, akik két-három hónapos joggyakorlatukat a fellebbviteli ügyszakban a bírák mellett töltik le, segítenek a kurrenciális munkavégzésben, határozattervezeteket készítenek és ellátják a szükséges egyéb teendőket is. Esetenként előfordul, hogy a munkavégzés folyamatosságának biztosítása érdekében jegyzői teendőket látnak el. 2.2.5. A vezetett szervezeti egység nélküli kinevezett vezetők, az igazgatási feladatokkal megbízott bírák és bírósági titkárok, fogalmazók és feladataik. A törvényszék és bíróságai tekintetében vezetett szervezeti egység nélkül kinevezett vezető nem működik. Igazgatási teendőkkel egy bíró kollégát bíztunk meg, a már említett Karcagi Járásbíróság elnöki tisztségének megbízás útján történő ellátásával. A Szolnoki Törvényszéken igazgatási feladatokkal megbízott dolgozót nem foglalkoztatunk. Eseti igazgatási feladatokkal a szabálysértési ügyintézés körében a bírósági titkárokat megbízzuk.

15 2.3. A bírói létszámhelyzet 2.3.1. Az engedélyezett (tényleges) dolgozó létszámhelyzet lényegi változásai a tárgyév január 1. és december 31. között az egyes ügyszakokban a törvényszéki szinten és az egyes járási (közigazgatási és munkaügyi) bíróságokon (megszűnések, kinevezések szerinti csoportosításban). A pályázatokkal kapcsolatos gyakorlat, tapasztalatok. A Szolnoki Törvényszék és a hozzá tartozó járásbíróságok engedélyezett bírói létszámában változás nem történt. Ami azt jelenti, hogy 2013. évben 87 bírói létszám volt engedélyezve. A 2012. évről szóló tájékoztató alapján ismeretes, hogy 2012. évben komoly személyi változások történtek, ami röviden összefoglalva azt jelentette, hogy ebben az időben 15 bírónak szűnt meg a szolgálati viszonya, ami az engedélyezett 87 bírói létszámhoz képest arányaiban igen magas szám volt. Ugyanakkor a bírósági eljárások ésszerű időn belüli befejezésének biztosítása érdekében a Szolnoki Törvényszék illetékességi köréhez tartozó járásbíróságokon 6 új betölthető bírói álláshely kialakítására került sor. 2012. évben a 6 új bírói állás a pályázatok elbírálását követően, betöltésre is került. E személyi változásokhoz kapcsolódóan a törvényszék elnökének feladata az volt folyamatosan, hogy az újonnan kinevezett bíró kollégákat a megüresedő járásbírósági álláshelyekre helyezze rá. Ez a folyamat 2013. augusztus 1. napján fejeződött be, amikor is dr. Kocsis Péter Csaba szolnoki járásbírósági bírót a Szolnoki Járásbíróság 62. számú álláshelyére lehetett elhelyezni. Ezzel a művelettel valamennyi, un. létszám feletti bíró biztos járásbírósági álláshelyre került. 2013. január 1. napjától működik a Szolnoki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság. a működéshez szükséges személyes feltételek biztosítása érdekében az Országos Bírósági Hivatal elnöke e körben két döntést hozott. Az egyik döntés értelmében a Szolnoki Járásbíróságon 2012. december 31. napjával egy helyi bírósági bírói álláshelyet megszüntetett, és 2013. január 1. napjával a Szolnoki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon egy közigazgatási és munkaügyi bírósági bírói álláshelyet rendszeresített, melynek következtében dr. Serestyén Katalin szolnoki járásbírósági bíró áthelyezésre került a Szolnoki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságra. A második döntése értelmében engedélyezte, hogy a Szolnoki Törvényszék elnöke egy üres törvényszéki bírói álláshelyet a közigazgatási és munkaügyi bírósági bírói álláshellyé alakítson át. Ennek megtörténtét követően a törvényszék elnöke 2013. január 1. napjától az álláshelyet a Szolnoki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon rendszeresítette és dr. Nagy Gabriella munkaügyi bíróságra kinevezett bíróval töltötte fel. A tavalyi beszámolóra utalva a teljes körű tájékoztatás érdekében meg kell jegyezni, hogy 2012. december 31-én formálisan megszűnt dr. Ecsédi Hajnalka kunszentmártoni

16 járásbírósági bíró és dr. Andor Magdolna karcagi járásbírósági bíró szolgálati jogviszonya is a felső korhatár elérése miatt, de az ismert okok és korrekciók következtében a bírói szolgálati jogviszonyuk 2013. január 1-jei hatállyal ismételten visszaállt, így ténylegesen a munkavégzésük sem került megszakításra. A fenti okfejtésből is kitűnően 2013. évben ugyan történtek személyi téren szerkezeti és szervezeti változások, de a megye bírói karát érintően új bírói kinevezésre nem került sor. 2.3.2. A bírói szolgálati jogviszony megszűnések (a megszűnések jogalapja, pl.: lemondás, felmentés ezen belül nyugdíjazásra figyelemmel történt felmentés, a megszűnés miatt számítható összes munkanap kiesése és az ebből számítható bírói létszámhiány ). Az előző pontban már részleteztem, hogy dr. Ecsédi Hajnalka kunszentmártoni járásbírósági bíró és dr. Andor Magdolna karcagi járásbírósági bíró szolgálati jogviszonyának megszűnése miért volt tekinthető formálisnak. 2013. évben azonban az egyik ilyen formális szolgálati jogviszony megszűnése ténylegessé vált, ugyanis dr. Andor Magdolna bírónő kérve a nyugdíjba helyezését, lemondott a bírói szolgálati jogviszonyáról. Lemondása következtében a szolgálati jogviszonya 2013. december 31. napján ténylegesen megszűnt. Dr. Andor Magdolna bíró kolléganő távozásával az amúgy is nehéz helyzetben lévő Karcagi Járásbíróság büntető ügyszaka tovább nehezült, ezért mindenképpen szükség volt az Országos Bírósági Hivatal elnökénél a megüresedő állás pályázati kiírásának kezdeményezésére. 2.3.3. Az áthelyezések gyakorlata (az így megszűnő és létesülő bírói/vezetői beosztások, iránya). 2013. évben az Országos Bírósági Hivatal elnöke a megye bírói karából három bíró kolléga áthelyezéséről döntött. 2013. január 1. napjától kezdődően dr. Serestyén Katalin bírónőt a Szolnoki Járásbíróságról a Szolnoki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságra, 2013. augusztus 1-től dr. Gy. Molnár Sándor szolnoki járásbírósági bírót a Karcagi Járásbíróságra, dr. Rochlitz Zoltán törvényszéki tanácselnököt 2013. november 1-től a Szolnoki Járásbíróságról a Szolnoki Törvényszékre helyezte át. A három áthelyezés körül érzékelhető, hogy két vezetői álláshely volt és egy bírói álláshely. Tekintettel arra, hogy az áthelyezések a megyén belül történtek, így a tényleges bírói létszámhelyzetet nem érintette. 2.3.4. A kirendelések gyakorlata (törvényszékek / járásbíróságok / ítélőtáblák / Kúria között ezek tartalma és iránya hozzájárulással/vagy egyoldalú intézkedéssel törvényszéki hatáskörben / OBHE hatáskörben az intézkedés indoka):

17 Az arányos munkateher, az időszerűség biztosítása, valamint az ügyhátralék feldolgozása érdekében 2013 évben is szükségessé vált a megyén belül bíró kollégák kirendelése más bíróságokra. Az elmúlt évben a kirendeléseket szükségessé tette az a körülmény is, hogy a felső korhatár elérése miatt a szolgálati viszony megszűnésével törvényszéki szinten komoly bírói létszámhiány alakult ki, ezért a működőképesség megőrzése érdekében a helyi bírósági szintről törvényszéki szintre kellett kirendelni bíró kollégákat. 2013 évben a következő bírák kirendelésére került sor: Tóthné dr. Drenkó Szilvia szolnoki járásbírósági bíró 2008. július 15-től folyamatosan a Szolnoki Törvényszékre, Plesuné dr. Farkas Zsuzsánna tiszafüredi járásbírósági bíró 2011. április 1-től 2013. december 31-ig a Karcagi Járásbíróságra, dr. Rochlitz Zoltán szolnoki járásbíróság elnökhelyettese 2011. április 20-tól 2013. október 31-ig a Szolnoki Törvényszékre, dr. Nagy Orsolya szolnoki járásbírósági bíró 2012. március 1-től folyamatosan a Szolnoki Törvényszékre, dr. Pócs Teodóra szolnoki járásbírósági bíró 2012. március 1-től folyamatosan a Szolnoki Törvényszékre, dr. Serestyén Katalin szolnoki járásbírósági bíró 2012. április 1-től 2012. december 31-ig a Szolnoki Törvényszékre, dr. Válik Edina szolnoki járásbírósági bíró 2012. március 1-től folyamatosan a Szolnoki Törvényszékre, dr. Kovács Piroska szolnoki munkaügyi bírósági bíró 2012. április 2-től folyamatosan a Szolnoki Törvényszékre, dr. Kocsis Péter szolnoki járásbírósági bíró 2012. október 1-től 2013. június 30.-ig a Tiszafüredi Járásbíróságra, dr. Bana Imre kollégiumvezető-helyettes 2013. január 2-től folyamatosan a Szolnoki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságra, dr. Kis István kollégiumvezető 2013. január 2-től a Szolnoki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságra 12 ügy intézésére, dr. Szalay Katalin a tiszafüredi járásbíróság elnöke 2013. január 23-tól 2013. április 22-ig a Szolnoki Törvényszékre, dr. Tolnai Eszter szolnoki járásbírósági bíró 2013. április 22-én, 2013. május 9-én és 2013. október 9-én a Karcagi Járásbíróságra egy-egy büntető ügy intézésére, dr. Gy. Molnár Sándor karcagi járásbírósági elnök 2013. augusztus 26-án a Szolnoki Járásbíróságra 11 büntető ügy intézésére, dr. Ivanov Dömötör kunszentmártoni járásbírósági elnök 2013. szeptember 10-én a Mezőtúri Járásbíróságra 25 büntető ügy intézésére, dr. Ecsédi Hajnalka kunszentmártoni járásbírósági bíró 2013. október 15-től hat hónapi időtartamra a Jászberényi Járásbíróságra, Csontosné dr. Török Márta kunszentmártoni járásbírósági bíró 2013. október 15-től hat hónapi időtartamra a Jászberényi Járásbíróságra, dr. Molnár Gergely szolnoki járásbírósági bíró 2013. november 25-én a Jászberényi Járásbíróságra egy büntető ügy intézésére.

18 A felsorolásból is kitűnik, hogy a 2008, 2011. évben kirendelt, de a 2013. évre áthúzódó kirendelésekkel együtt, összesen 17 bíró és 1 bírósági titkár volt 2013. évben különböző szintű bíróságokra kirendelve a megyén belül. 2013. évben is a Szolnoki Járásbíróság bírái, a három vagy több napos munkaszünetek idejére kirendelés alapján ellátták az egész megyében a távoltartásos ügyek intézését, valamint az egész megyében és a törvényszéken a büntető és szabálysértési ügyekben szükségessé váló intézkedéseket. A fenti névszerinti felsorolásból is kitűnik, hogy elmúlt évben több kolléga vállalt többletmunkát, hogy a nehezebb helyzetbe került bíróságokat kisegítse. Hozzá kell tenni, hogy a vállalás valamennyi esetben teljesen önként történt és a kirendelésekre a hozzájárulásukkal került sor. Valamennyi kirendelés közös jellemzője az, hogy az ügyek ésszerű időn belül történő befejezésének alkotmányos követelménye teljesítése végett kerültek elrendelésre. A kirendelésekkel a bíróságok között az emberi erőforrások optimálisabb elosztását és hasznosítását, mint az Országos Bírósági Hivatal elnökének kiemelt stratégiai célját is szem előtt tartottuk. A Szolnoki Törvényszékről Sólyomváriné dr. Csendes Mária törvényszéki bírót 2013. szeptember 1-től 2013. november 30-ig az Országos Bírósági Hivatal elnöke a Kúriára kirendelte. 2.3.5. A kijelölés gyakorlata (törvényszéki / járásbírósági szinten jellege előkészítettsége). 2013. évben a megyénket érintően sem az Országos Bírósági Hivatal elnöke, sem a törvényszék elnöke által bírák kijelölésére egyik ügycsoportban sem került sor. Ami összefügghetett azzal, hogy az elmúlt évben jelentős személyi változás nem történt. A kijelölések szükségességét és szakmai indokoltságát továbbra is a vezetők állapítják meg, ezt követően a Bjt. 30. (6) bekezdésében foglalt hozzájárulás beszerzését követően történik meg a kijelölés, vagy a kijelölő szerv felé való felterjesztés. 2.3.6. A tartós távollétek (törvényszéki / helyi bírósági szinten tartama okok szerinti megoszlás ebből eredő összes munkanap kiesés és az ebből számítható bírói létszámhiány ). 2013. évben összesen 5 bíró volt tartósan távol. Mind az öten járásbírók. Így - dr. Osztrogonácz Judit a Szolnoki Járásbíróság bírája, egész 2013-as évben gyermekvállalás miatt, - dr. Gyurkó Rita a Jászberényi Járásbíróság bírája egész 2013 évben gyermekvállalás miatt, - dr. Borbély-Szabó Franciska a Szolnoki Járásbíróság bírája egész 2013-as évben gyermekvállalás miatt,

19 - dr. Andor Magdolna nyugdíjba vonulása alkalmával felmentését töltötte 2013. október 1-től kezdődően és, - Albelné dr. Hoksári Éva a Szolnoki Járásbíróság bírája 2013. november 1. napjától táppénzes állományba került. Dr. Andor Magdolna távolléte a korábbiakban már elemzésre került. A fennmaradó négy bíró kolléga távollétével összesen 822 nap lett a munkából kiesett összes napok, ami azt jelenti, hogy az összes munkanap kiesésből számított bírói létszámhiány 3 fő bírói munkateljesítménynek felel meg. 2.3.7. A három hónapon túl üres álláshelyek a tárgyévben. A 3 hónapon túl üres bírói álláshelyek számával és alakulásával kapcsolatosan utalni kell a 2012. évi tájékoztató ez irányú tartalmára. A beszámoló részletesen levezette, hogy 2012. évben hogyan alakult ki a törvényszéken tartósan igen magas bírói létszámhiány, miszerint összesítve ebben az évben 15 bíró szolgálati viszonya szűnt meg és 6 újbóli bíró kinevezésére került sor, melynek eredményeként 2012. év végére 9 fő bírói létszámhiány alakult ki. Az üres álláshelyek betöltésére pályázat kiírásának engedélyezése iránti kérelmet azért nem lehetett előterjeszteni, mert egyrészt az Alkotmánybíróság 33/2012. (VII.17.) AB határozat megállapította a Bjt. 90. ha.) pontja, valamint 230. - a alkotmányellenességét, és hatályba lépésük napjára visszaható hatállyal megsemmisítette ezen rendelkezéseket. Másrészt az érintett 10 bíró kolléga, akinek a felső korhatár elérésével szűnt meg a szolgálati viszonya, 2012. júliusában keresetlevelet terjesztett elő a Szolnoki Törvényszék Munkaügyi Bíróságán, a szolgálati jogviszony jogellenes megszűntetésének megállapítása iránt. Elfogultság miatt az ügy tárgyalására a Nyíregyházi Törvényszék Munkaügyi Bírósága került kijelölésre. Ezen ügyek jogerős befejezéséig az üres álláshelyeket fenn kellett tartani. Ez a függő létszámhelyzet 2013. május hónapra tisztázódott le, amikor az érintett bírák nyilatkozatával, a munkaügyi eljárások jogerős lezárásával, illetve az átalány kártérítés kifizetésével véglegessé vált, hogy ténylegesen hány bíró kolléga szolgálati viszonya szűnt meg és hányan tértek vissza az ítélkező munkába. Az Országos Bírósági Hivatal Humánpolitikai Osztályával 2013. június hónap végén történt egyeztetés eredményeként megállapítható volt, hogy a Szolnoki Törvényszék szintjén összesen 6 üres állás alakult ki. 2013. július 1. napján az Országos Bírósági Hivatal elnökétől kértem e 6 üres álláshely közül 5 esetben szíveskedjék pályázatot kiírni. Két állás esetében a törvényszék büntető másodfokú tanácsába, két álláshely esetében a civilisztikai ügyszak másodfokú tanácsába, illetve egy álláshely esetében a cég és felszámolási csoportba. A hatodik törvényszéki üres álláshely esetében pedig az álláshely átalakítását kértem, mégpedig a Karcagi Járásbíróságra járásbírói álláshelynek, tekintettel a Karcagi Járásbíróság büntető ügyszakának akkori nehéz helyzetére.

20 A kérelmemre 2013. év végén, illetve 2014. év elején kaptam választ, miszerint az Országos Bírósági Hivatal elnöke döntése értelmében, az 5 üres törvényszéki álláshelyből a civilisztikai ügyszakot érintően 2 civilisztikai ügyszakos másodfokú törvényszéki bírói álláshelyet, 2014. február 1. napjától kezdődően zárolta, 1 csődfelszámolási ügyszakos, első fokú törvényszéki bírói álláshelyet, 2014. február 1. napjától zárolta, majd 2014. március 1. napjától, 2014. december 31. napjáig terjedő időtartamra a Kúriára ideiglenesen átcsoportosította. Két büntető ügyszakos másodfokú bírói üres álláshelyre 2014. január 30-i határidővel a pályázatot kiírta, 1 büntető ügyszakos bírói álláshelynek 1 járásbírósági álláshellyé történő átalakítását nem engedélyezte, az álláshely betöltéséről szóló döntését 2014. július 30-ig elhalasztotta. Megjegyzendő ugyanakkor, hogy az Országos Bírósági Hivatal elnöke az Andor Magdolna bíró kolléga nyugdíjba vonulásával megüresedett bírói álláshelyre a pályázatot 2014. év elején kiírta, így az álláshely átalakítás iránti kérelem tulajdonképpen e bíróság tekintetében okafogyottá vált. A fentiek eredményeként a 2013. évben megüresedett 6 db 3 hónapon túli üres álláshelyek sorsa így 2014. év elejére megoldódott. 2.3.8. A tárgyév december 31-én betöltött álláshelyek megoszlásának jellemzői (gyakorlati idő és nemek szerint, a törvényszéki szinten és az egyes járásbíróságokon, esetleg a lakóhely és a beosztás szerinti bíróság egybeesése szerint). A 2013. december 31-én betöltött álláshelyek gyakorlati idő és nemek szerinti megoszlását bírósági szintenként a 7. számú táblázat tartalmazza. Ebből megállapítható, hogy a törvényszék figyelembe vehető 25 bírói létszámából 8 férfi és 17 nő. a nemek aránya. A 25 bíró közül négyen rendelkeznek 25 évnél kevesebb bírói gyakorlattal, míg 21 bírónak 25 évnél nagyobb bírói szakmai gyakorlata és tapasztalata van. A Szolnoki Járásbíróságon a figyelembe vehető 27 bíróból 3 a férfi 24 a nő és 3 bíró kolléga rendelkezik 30 év feletti szakmai tapasztalattal. A Szolnoki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon mind az öt bíró kolléga nő, hárman 30 év feletti, ketten 30 év alatti szakmai tapasztalattal rendelkeznek. Dr. Bana Imre a Szolnoki Törvényszék kollégiumvezető-helyettese tartós kirendeléssel e bíróságon végzi munkáját, így az ő jelenléte módosítja a nemek arányát. A Jászberényi Járásbíróságon a 8 bíró kolléga közül 1 a férfi, 7 a nő és négyen rendelkeznek 30 évnél magasabb idejű szakmai tapasztalattal. A Karcagi Járásbíróságon a nemek aránya akként alakult, hogy az 5 bíró kolléga közül 3 a férfi és 2 a nő. Közülük ketten rendelkeznek 30 év feletti bírói gyakorlattal.

21 A Kunszentmártoni Járásbíróság 3 bírája közül 1 féri, 2 hölgy és ketten rendelkeznek 30 év feletti bírói gyakorlattal. A Mezőtúri Járásbíróságon az arány hasonló, a 3 bíró közül 1 féri és 2 a hölgy és mind a hárman 30 év feletti bírói gyakorlattal rendelkeznek. A Tiszafüredi Járásbíróságon a nemek aránya egyértelmű, mert a 4 bíró közül 4 a hölgy, akik közül egy bíró kolléga rendelkezik 30 év feletti gyakorlattal. Összességében megállapíthatjuk, hogy a számításnál figyelembe vehető 80 bíró közül 17 a férfi és 63 a nő, ami 21 % - 79 % aránypárt mutat. 2.3.9. Az igazgatási, illetve a bíróság alaptevékenységén túli feladatokkal (sajtószóvivő, biztonsági vezető, instruktor stb.) tartósan megbízott bírók (jelölve az egyéb vezetői tisztséget is ellátókat), a feladatok jellege, a megbízás elnyerésének módja. A törvényszék sajtószóvivői, biztonsági vezetői honvédelmi és polgárvédelmi teendőinek ellátásával dr. Sándor Géza elnökhelyettes úr van megbízva. Nyilvánvaló e hármas megbízatás rendkívüli terheket rótt az elnökhelyettes úrra, de 2013. évben a létszámhiányunkból adódó kényszerűség is ezt tette szükségessé. A jövőben mindenképpen változtatni és arányosítani kell e teendők ellátását. Az elnökhelyettes úr sajtószóvivői tevékenységét nagymértékben segítik dr. Vighné dr. Tigyi Anikó törvényszéki tanácselnök és Soós Róbertné dr. törvényszéki bíró sajtóreferensi munkájukkal, akik 2013-ban megbízatás alapján látták el a teendőket. A bíráink közül dr. Kis István a törvényszék polgári kollégiumvezető, dr. Bana Imre a törvényszék polgári kollégiumvezető-helyettes és dr. Rochlitz Zoltán törvényszéki tanácselnök van kinevezve európai jogi szaktanácsadóvá. Munkájukat 2013. évben is ezen a címen végezték, majd 2013 év végén pályázat kiírását követően, 2014. január 1. napjától kezdődően újra kinevezve a Szegedi Ítélőtábla illetékességi területén végzik munkájukat. A törvényszéken és a hozzá tartozó járásbíróságokon több bíró kolléga is fel van kérve instruktori teendők ellátására, nevüket a következő felsorolás tartalmazza. Szolnoki Törvényszéken Büntető ügyszakban dr. Jenővári Éva törvényszéki bíró, Sólyomváriné dr. Csendes Mária törvényszéki tanácselnök, dr. Víghné dr. Tigyi Anikó törvényszéki tanácselnök, dr. Nádor Zoltán törvényszéki bíró.

22 Polgári ügyszakban dr. Nánásiné dr. Szabó Róza törvényszéki tanácselnök, dr. Sándorné dr. Nagy Erika törvényszéki tanácselnök, dr. Rakonczai Ilona törvényszéki tanácselnök, dr. Emri Ágnes törvényszéki bíró, Mészárosné dr. Balyi Ildikó csoportvezető bíró, Gyöngyné dr. Kovács Gabriella törvényszéki bíró. Szolnoki Járásbíróságon Büntető ügyszakban dr. Rochlitz Zoltán járásbírósági elnökhelyettes, dr. Tolnai Eszter bíró, dr. Pócs Teodóra bíró, dr. Oláh Barbara bíró, dr. Nagy Orsolya bíró, dr. Lakatos Tamás bíró. Polgári ügyszakban dr. Kóródi Tünde bíró, Tóthné dr. Drenkó Szilvia bíró, dr. Munkácsi Magdolna bíró, Kissné dr. Szabó Judit elnök, dr. Maczkó Havaska bíró, dr. Karmazin Orsolya bíró. Szolnoki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon Törőcsikné dr. Gulyás Gabriella elnök, dr. Bana Imre kollégiumvezető-helyettes, dr. Tóta Erzsébet bíró, dr. Serestyén Katalin bíró. Jászberényi Járásbíróságon Büntető ügyszakban dr. Budai László elnök, dr. Budai Marianna bíró, Ujszászi Zoltánné dr. bíró, Táborosné dr. Varga Rozália bíró Polgári ügyszakban dr. Tóthné dr. Gyárfás Katalin bíró, dr. Császár Ida bíró, dr. Ivanics Erzsébet bíró. Karcagi Járásbíróságon Büntető ügyszakban dr. Kele Katalin bíró. Polgári ügyszakban dr. Kovács Krisztián bíró.

23 Mezőtúri Járásbíróságon Büntető ügyszakban dr. Hendrey Edit bíró. Polgári ügyszakban dr. Hegyei László elnök. Kunszentmártoni Járásbíróságon Büntető ügyszakban dr. Ivanov Dömötör elnök. Polgári ügyszakban dr. Ecsédi Hajnalka bíró, Csontosné dr. Török Márta bíró. Tiszafüredi Járásbíróságon Büntető ügyszakban Plesuné dr. Farkas Zsuzsánna bíró. Polgári ügyszakban dr. Szalay Katalin elnök. A fentieken túlmenően igazgatási feladatokkal más bíró kollégák nem lettek megbízva. 2.4. A bírósági titkári létszámhelyzet. 2.4.1. Az engedélyezett / tényleges / dolgozó létszámhelyzet lényegi változásai tárgyév január 1. és december 31. között a törvényszéki szinten és az egyes járásbíróságokon (megszűnések, kinevezések szerinti csoportosításban táblázatban annak együttes megjelenítésével is, hogy az adott ítélkezési szinten, illetve helyi bíróságon mekkora a bírói létszám). A Szolnoki Törvényszék területén az engedélyezett és egyben a tényleges titkári létszámhelyzetet, a bírósági titkárok kor, nem szerinti megoszlását és a titkárok létszámának alakulását havi bontásban 2013. évre vonatkozóan a 8. és 9. számú táblázat tartalmazza a mellékletben. A melléklet 1. és 2. számú táblázatából kitűnően a Szolnoki Törvényszéken az engedélyezett titkári létszám 2013. január 1-jei állapot szerint 17 volt, de ténylegesen is ennyien végeztek titkári munkát. A 2. számú táblázat adataiból pedig az tűnik ki, hogy a ténylegesen titkári munkát végzők 2013. december 31-én 20 volt, tehát hárommal növekedett. A titkárok bírósági szintenkénti megoszlását a 8. és 9. számú táblázat tartalmazza, amelyből kitűnik, hogy továbbra is két olyan bíróság van a Szolnoki Törvényszék területén, ahol titkári létszámot biztosítani nem tudtunk. Ez a Mezőtúri Városi Bíróság, illetve a Tiszafüredi Városi Bíróság. A jövőben e két bíróságra feltétlenül szükséges és

24 indokolt lenne titkári állás biztosítása, emellett indokoltnak tűnik, hogy a Karcagi Járásbíróságon a titkárok számát 1-ről 2-re növelhessük. A titkári karban év közben lényeges változások nem történtek. Titkári kinevezésben két fogalmazó kolléga részesült 1. dr. Fiók Mária a Jászberényi Járásbíróságra 2013. október 1-től. 2. dr. Madarász Arabella a Szolnoki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságra 2013. november 1. napjától kezdődően. 2013. évben bírósági titkár szolgálati viszonya nem szűnt meg. 2.4.2 A pályázatokkal kapcsolatos gyakorlat, tapasztalatok. A fluktuáció jellemzői. Az Országos Bírósági Hivatal még 2012. év elején készített egy elemzést, amelyben feltárta, hogy mely területeken lenne lehetőség a bírósági titkári hatáskörök további bővítésére. Az elemzésre ráépülő jogszabály módosítások következtében 2012. évben olyan törvénymódosítási csomag készült, amely a titkári hatásköröket lényegesen bővítette. Így a büntetőeljárásban, az általános polgári nemperes eljárásokban, a cég és felszámolási eljárásokban bővült a bírósági titkárok eljárási lehetősége, nem beszélve a szabálysértési eljárások vonatkozásában. Így a bírósági titkárok részben bírói felügyelet mellett, részben pedig önállóan dolgozva jelentős terheket vehetnek le a tárgyaló bírókról. Ebben a megváltozott helyzetben értelemszerűen arra kell törekedni, hogy a bírósági titkári állásokat minél gyorsabban, minél hamarabb sikerüljön betölteni. A Szolnoki Törvényszéket 2013. évben az előbbi célok elérése érdekében az vezérelte, hogy a megüresedő bírósági titkári állások minél előbb betöltésre kerüljenek. Ezért az elmúlt évben pályázat kiírására azért nem került sor, mert részben a bírói titkári állásra a jogszabály nem teszi kötelezővé a pályázat kiírását, emellett a sikeres szakvizsgát tett fogalmazóinkon kívül olyan jelentős számú jelentkező volt, amely lehetővé tette a bírósági vezetőknek a pályázat kiírása nélküli gyors döntést. 2013. évben éltünk azzal a lehetőséggel, hogy az össz bírósági titkári és fogalmazói létszámkereten belül lehetőség van a bírósági titkári létszám növelésére a fogalmazói állások csökkentésével, mivel erre szükség volt, két fogalmazói üres álláshelyet, titkári állással töltöttünk be, így került sor kinevezésre az említett két fogalmazó kolléga bírósági titkárrá. A fentiekből megállapítható az is, hogy a titkári álláshelyeken fluktuáció nem volt, hiszen szolgálati jogviszony megszűnésére sem került sor. 2.4.3. A tartós távollétek (törvényszéki / helyi bírósági szinten tartama okok szerinti megoszlás).

25 A bírósági titkárok közül 2013. évben hárman voltak részben vagy egészben a munkából tartósan távol. Így dr. Lendvai Kinga szolnoki törvényszéki titkár 2013. szeptember 10-ig, dr. Szabó-Szikszai Katalin szolnoki járásbírósági titkár 2013. április 13-ig, dr. Szénási-Varga Nóra szolnoki járásbírósági titkár 2013. április 22-től jelenleg is. A tartós távollétük oka valamennyi esetben a gyermekvállalással függött össze.. 2.4.4. A három hónapon túl üres álláshelyek a tárgyévben. 2013. évben üres titkári álláshely nem volt. 2.4.5. A tárgyév december 31-én betöltött álláshelyek megoszlása (gyakorlati idő és nemek szerint a törvényszéki szinten és az egyes járásbíróságokon). Az alcímmel kapcsolatos adatokat a melléklet 8. és 9. számú táblázatban foglaltak tartalmazzák. 2.5. A fogalmazói létszámhelyzet. 2.5.1. Az engedélyezett /tényleges / dolgozó létszámhelyzet lényegi változásai a tárgyév január 1. és december 31. között a törvényszéki szinten és az egyes járásbíróságokon (megszűnések, kinevezések szerinti csoportosításban). A bírósági fogalmazók kor és nem szerinti megoszlását a törvényszéken és bíróságain a 2013. december 31.-i állapot szerint a 10. számú táblázat adatai tartalmazzák. 2013. évben a Szolnoki Törvényszékre engedélyezett fogalmazói álláshelyek 12 volt. Ugyanakkor a már jelzett táblázat adataiból is kitűnően a ténylegesen betöltött bírósági fogalmazói állás összesen 7 a megyénket érintően. Közülük egy kolléga a Szolnoki Törvényszéken, három kolléga a Szolnoki Járásbíróságon, egy-egy kolléga a Karcagi, a Kunszenmártoni és a Mezőtúri Járásbíróságon dolgozik. 2013. évben összesen két új bírósági fogalmazó kinevezésére került sor, így 1. dr. Bedő Péter 2013. január 1. napjától a Szolnoki Járásbíróságra, 2. dr. Kardos Krisztina 2013. szeptember 1. napjától ugyancsak a Szolnoki Járásbíróságra került kinevezésre. Így 2013. évben a Szolnoki Törvényszéken 1, a Szolnoki Járásbíróságon 3, a Karcagi, Kunszentmártoni és Mezőtúri Járásbíróságon pedig 1-1 bírósági fogalmazó dolgozott.