Diákolimpiai sikerek. Futsal. Lábtenisz A DOROGI KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNY LAPJA. XVI. évfolyam 3. szám. 2012. február. A tartalomból: Köszönet 2



Hasonló dokumentumok
Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

VERSENYEREDMÉNYEK. 1. osztály. Bendegúz matematika levelezős verseny. Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany

Versenyek 2012 I. negyedév

A XIII. Jedlik Ányos Fizikaverseny Országos Döntőjének rövid krónikája

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján.

Adventi időszak az óvodában

TANULMÁNYI VERSENYEK

PRO PATRIA ET LIBERTATE. Az Országos II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Verseny döntője. Beszámoló 2016

ÖS TANÉV EREDMÉNYEI

5.b S. Tóth Marcell országos fordulóba továbbjutott 5.b Kovács Bertalan országos fordulóba továbbjutott 4.a Horváth Kristóf megyei l.

Nemzetiségi nap az első osztályban

VERSENYEREDMÉNYEK. 2009/2010. tanév

Fizika. Környezetismeret. Városi Angol Verseny

Betlehemezés Létavértesen

Tanulmányi eredmények Felső tagozat 2011/2012. (II. félév)

Bólyai Matematika Csapatverseny Megyei forduló. 3.a Gézengúzok: Béres Eszter Csákó András Elek Attila Fényes Gréta. 7.

Adventi ünnepkör alsó tagozatban

OSZTÁLYKÉPEK ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLY ös tanév Tanító: Csáka Mária szeptember 15: Első nap az iskolában

február 19. (péntek) 18:00 Derekegyház Község Önkormányzata pályázatot hirdet

2017. április 22-én iskolánk 6.a osztályos tanulója Szittya Marcell a Mozaik Országos angol tanulmányi versenyen 5. helyezést ért el.

Művészetek hete. Reneszánsz. a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában

Aranyosok Arany-hete

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának

HATODSZORRA IS SIKERÜLT I. AZ ÉV KOLLÉGIUMA CÍMÉRT LEZAJLÓ VERSENYEK EREDMÉNYEI. 9D/Ny 9T/AJTP 9T/AJTP 9T/AJTP 9T/AJTP. 9D/Ny

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Délelőtt a 4.c osztályosokkal előkészültünk a műsorra. Felraktuk a dekorációt, berendeztük az aulát. 14 órakor kezdődött a

TOLNA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY VI. KORCSOPORT. Paks január

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

A Haza és haladás vetélkedő döntője

Állati jó - a számomra legkedvesebb állat a Hortobágyon - rajzpályázat 2014

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007.

ÖSSZEFOGLALÓ A MESEKERT ELNEVEZÉSŰ, ÓVODÁSOKNAK MEGHIRDETETT VERSENYRŐL

Chek Nisszá Kupa. Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása

Igazgatói beszéd programjainkról, eredményeinkről. az I. félév zárásaként megtartott hálaadó istentiszteleten

tanév horvát eredményei - 1. félév

December 6-kán Fogyatékkal élők világnapja alkalmából tartott ünnepségen a Művelődési Házban az 6-7. osztály tanulói Németh Lászlóné által

Sánta Zsófia 9.C Szarka Boglárka 9.C Kovács Zsanett 10.B. Bérczi Dóra 11.AH

A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE

1. Farkas Lilla 4/2 Fehér Jázmin 4/2. 2. Jurás Dávid 1/2 Lászlő Boglárka 1/2. 2. Farkas Laura 3/2 Varga Luca 3/2

es tanév. Felkészítő tanár: Veres Judit GRATULÁLUNK! Kerületi extrém akadályverseny Magabiztos győzelem

P E V I. Szemünk fényei. Színkeveréses virágültetés. Színes tojások Pilvax Színes szám

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/

A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE

felkészítők (tanár neve)

Tanmenetek leadása a munkaközösség vezetőknek Szülői értekezlet 3. évfolyam

BABITS MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA

!"#$ ,"-*"$"$ "-%!$)"%""-%*(. / -&0& 1 -*" ,#*"5,#! 1 A! $ "" $ & B! "" $ '(" $ " " A!% E % D2"% D D

2014 év. Környezettisztasági hét

KVSE atlétika szakosztály évi értékelése

Versenyeredmények. a Bálint Sándor Tagiskolában területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna

Körzeti Diákolimpia Úszás :00 0. KORCSOPORT - FIÚ 0. KORCSOPORT - LÁNY

Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról

Rendezvénynaptár Pestújhelyi Általános Iskola

Iszkaszentgyörgyi Általános Iskola

Október. Szüreti felvonulás és bál. Kirándulás a Gemenci erdőben. Tanulmányi kirándulás Bikalon

Tanévnyitó ünnepi istentiszteletünk

A 2015/16-ES TANÉV FELADATTERVE AUGUSZTUS

Az egyik kedvenc ünnepem a palacsintanap. Rita néni palacsintát is hozott. Palacsintadobáló versenyt is játszottunk. Balázs Anna

TÁMOP-3.1.4/08/ Kom petencia al apú oktatás, egyenl ő ho z záférés bevezet ése Hévíz k özoktatási ne vel ési intézm é nye ibe n.

8181 Berhida, Kossuth u /88/

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap

KUKUCSKÁLÓ PROGRAM. Hevesi József Általános Iskola. Alapfokú Művészeti Iskola tanév

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE SZEPTEMBER

Versenyeredmények es tanév

A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN

SZEPTEMBER HAVI ESEMÉNYEK

2006/2007. TANÉVI TORNA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ Pápa, március

* BORNEMISZA PÉTER GIMNÁZIUM TANÍTÓI MUNKAKÖZÖSSÉG BESZÁMOLÓJA

Hírlevél. A múlt hónapban történt

100 éve született Radnóti Miklós

Csongrád Megyei Diáksport Egyesület

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2009/2010

Megyei versenyek. A verseny megnevezése Elért helyezés Tanuló neve Osztály Felkészítő tanár. Nyerges Tamás, Sajtos Olivér, Torgyik Éva, Wenczel Balázs

VERSENYEREDMÉNYEK , 1. FÉLÉV

Szeptemberi októberi programok

Akikre büszkék vagyunk Széchenyi Iskola 2017/2018 MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM- TÖRTÉNELEM- KÖNYVTÁR

2018. évi DECEMBER havi programok

DIÁKOLIMPIA VÁROSI MEZEI BAJNOKSÁG Szeged, március 13. Városi Stadion

2018. április 17. Kommunikációs nap Komlóstetőn verseny eredményei MAGYAR

Ballagók és kitüntetéseik 2017.

A 2016/17. tanév munkaterve

b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda

EREDMÉNYEK ALSÓ TAGOZAT 2013/2014. tanév. 1.évfolyam. 2. évfolyam

VI. BÉKEFI ANTAL NÉPZENEI VERSENY RÉSZTVEVŐ ISKOLÁI, SORREND:

Az iskola nem az élet előszobája, hanem a való élet. Stephen Fry. Szász Endre Általános Iskola és Művészeti Iskola ALSÓ TAGOZATÁNAK MUNKATERVE

Versenyek és eredmények a 2010/2011-es tanévben

A 2011/2012-es tanév sportversenyeinek kiemelkedő eredményei Kodály Zoltán Általános Iskolában



Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Kiss Hunor 1.a Gál Csabáné. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár

ÜTEMTERV A 2014/2015. TANÉVRE Felelős: Kovács Istvánné igazgató

ERZSÉBET TÁBOR Zánka

AUGUSZTUS SZEPTEMBER

COMENIUS KUPA Sárospatak,

Beszámoló a Zrínyi Ilona Általános Iskola (Egercsehi) tanulói számára megrendezett angol nyelvi versenyről

Versenyeredmények a Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskolában

Beszámoló. Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola Készítette: Csiki Zsolt

a második évünk Újpesti Futónap. szülőknek! családi nap

5. A tanév tervezett ütemterve

Átírás:

A DOROGI KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNY LAPJA XVI. évfolyam 3. szám A tartalomból: Köszönet 2 Versíró cimborák 2 Kisebbségi németverseny Karácsony az Eötvösben Országos bábverseny 4 Karácsonyi kézműves műhely Idősek karácsonya 4 Petőfis karácsony 5 Szép kiejtési verseny 5 Karácsonyi hangverseny Zrínyi-napok 7 Farsangi mulatságok 8 3 3 4 6 Diákolimpiai sikerek Futsal Lábtenisz 2012. február Február első hétvégéjén a DO- KI közös csapata Miskolcon járt, a Teremlabdarúgó Diákolimpia Országos Döntőjén. Pénteken részt vettünk az ünnepélyes megnyitón, ahol az ország minden pontjáról 17 csapat vett részt, akik előzőleg megyéikben a legjobbaknak bizonyultak. Szombaton kezdődtek a mérkőzések négy csoportban. Mi a B csoportban játszottunk, ahol a következő eredményeket értük el: Győr ellen 0-3-ra vesztettünk, de a többi mérkőzést - izgalmas játékot követően - megnyertük! (Debrecen: 2-1, Hatvan: 3-0, Jászberény: 2-0) Ezzel csoportunkban a második helyen jutottunk a legjobb nyolc közé. Vasárnap voltak a helyosztó mérkőzések, ahol Felcsúttól sajnos kikaptunk (2-6), ezért az ötödik helyért játszhattunk, ahol szoros küzdelemben, de alul maradtunk Kaposvár ellen (1-2), így be kellett érnünk a hatodik hellyel. Ez után következett a záró ünnepség, ahol egy szép kupát kaptunk, amire büszkék vagyunk. Putnoki Dániel 8.b Idén Gödöllőn rendezték meg a Lábtenisz Diákolimpia országos döntőjét. Az Eötvös iskolába járó lányokból és fiúkból álló csapat a sikeresen megvívott országos elődöntők után nagy reményekkel vágott neki a küzdelmeknek. A szombat a párosok versenyével indult. A lányok játszmavesztés nélkül jutottak a döntőbe, ahol a tavalyi bajnok várt rájuk. A nagyobb technikai tudás ugyan a mi oldalunkon állt, de nem tudtuk elhinni, hogy a balassagyarmati csapat legyőzhető. Lány csapatunk párosban ezüstérmet szerzett. A fiúk teljesítményére sajnos nagyon rányomta a bélyegét a betegség. Ilyen körélmények között bravúrnak mondható a bronzérem. Másnap a hármas csapatok szálltak ringbe. A lányok a sorsolás szeszélye folytán már az elődöntőben találkoztak a nagy rivális balassagyarmati alakulattal. Ezúttal be kellett érnünk a bronzéremmel. A fiúk ezzel ellentétben parádéztak! Az elődöntőben visszavágtunk a balassagyarmati csapatnak az előző napi páros vereségért, majd a döntőben a Dunakeszi csapatát győztük le hatalmas csatában. Mindent összegezve egy aranynyal, egy ezüsttel és két bronzzal zártuk az országos döntőt, ami mindenképpen dicséretes. Gratulálunk csapatainknak! Balogh Balázs

Oldal 2 EÖTVÖS Csengőszó Az alsós munkaközösség kezdeményezésére október hónapban került sor iskolánk környezetszépítő programjának beindítására. A munkálatok a fák, sövények metszésével, rendbetételével kezdődtek, földmunkákkal, füvesítéssel folytatódtak. Végül a játszótér szépítéséhez láttunk hozzá. A kellemes októberi időjárásnak köszönhetően a FOGADJ ÖRÖKBE EGY HINTÁT felhívásunk is megvalósulhatott. Vállalkozók, szülők, nagyszülők, volt eötvösös diákok siettek segítségünkre. Az összefogásnak köszönhetően megtörtént az elhasználódott játékpark balesetmentesítése, felújítása, festése. A jó hangulatú munka közben újabb tervek fogalmazódtak meg. Szeretnénk a tavasz beköszöntével a kispálya teljes felújítását, az iskola kerítésének festését elvégezni. Bízunk benne, hogy akkor is ilyen lelkes ÖNKÉNTESEKRE találunk. Az alsó tagozat tanítói fontosnak tartják a közösségi tevékenységet, szolgálatot és lehetőségeinek megismertetését tanulóinkkal. Szeretnénk az iskolai élet megbecsült és kiemelt részévé tenni. Ezért a tavaszi projektmunkálatokat megelőzően Köszönet egy témahetet tervezünk. Örömmel vennénk, ha kapcsolódnának témahetünkhöz az iskolai szakkörösök, DÖK-foglalkozások, önkéntes osztályok, tanulók. Nagyon fontos, hogy tegyünk valami hasznosat és szépet a közért. Itt mindenki győztes, nyer egy élményt, és csinál valami olyat, amit soha nem próbálna ki. Nem marad magányos, megtanul együttműködni társaival, beosztja idejét, munkáját, jó úton halad, hogy értékes, szerető és szerethető, közösségi ember váljon belőle. Ezen az úton való elinduláshoz kaptunk segítséget és példamutatást támogatóinktól. Köszönjük: Czomba Péternek Czuth Ferencnek Cserép Ignácnak Guhn Mihálynak Hartyán Norbertnek Hartyánné P. Andreának Manger Zsoltnak Márton Jánosnak Papp Józsefnek Rajos Csabának, Rajos Csabánénak Sárosi Gézának Szalánczai Péternek Goldschmidt Gyuláné Versíró Cimborák Ezzel a címmel hirdette meg 2011 őszén a tatabányai Dózsa iskola megyei versíró pályázatát, melynek eredményhirdetésére éppen Mikulás-napon, december 6- án került sor. A zsűri elnöke: Jász Attila költő, az Új Forrás című folyóirat főszerkesztője az eredetiséget és a bátorságot emelte ki, mint legizgalmasabb értékelési szempontot. Hangsúlyozta azt is, hogy ebben a korosztályban még nem a hibák számítanak, hanem a mondanivaló. A díjazottak könyvjutalmat kaptak, és egy kedves kis műsort Weöres Sándor műveiből összeállítva. Játék ritmus vers. Élvezettel hallgattuk a díjazott műveket is a dózsás gyerekek előadásában. 2011. december 8-án ellátogattunk az Országos Széchényi Könyvtárba. A könyvtár létrejöttét gróf Széchényi Ferencnek köszönhetjük, aki felkutatta a magyar és külföldi könyveket, és az országnak adományozta saját könyvtárával együtt. A gyűjtemény 13 ezer nyomtatott könyvet, 1200 kéziratot, több száz térképet tartalmaz. Az érdeklődőket állandó, illetve különféle időszaki kiállítások, rendezvények várják. A könyvtárból ellátogattunk a Karinthy Színházba. Megnéztük a Koldus és királyfi című darabot. Mark Twain klasszikus és humoros darabját nagyon élveztük. A történet Angliában játszódik. Egy napon gyermeke születik a Londonban igen szegény körülmények között élő Canty családnak. Ugyanazon a napon egy fiú születik a Ebben az évben 21 iskolából 95 tanuló pályázott 151 verssel. Gratulálunk Szvoboda Hannának, iskolánk 6. b osztályos tanulójának, aki korcsoportjában a harmadik helyezést érte el. Budapesti kirándulás Nyizsnyánszkyné Tavaszi Margit királyi családban. A két gyermeknek másképp alakul a sorsa. A gazdag Edwardot apja, VIII. Henrik a legjobb mesterekkel taníttatja franciára, görögre, latinra. Az udvari nép minden kívánságát teljesíti. A szegény Tom pedig nyomorúságosan éli az életét. Apja, John Canty állandóan részeg, és koldulni küldi a kisfiút, akit utána alaposan megver. Egy nap véletlen találkozásuknak köszönhetően életet cserélnek. Edward játékra vágyik és gyerekek közé. Innentől kezdve helyet cserélve folytatódik a történet tovább. A történet végén elárulják a helycserét. Edwardot megkoronázzák, és ő segít Tomon és családján. Remekül szórakoztam a roppant izgalmas, vicces és tanulságos előadáson. Béres Dorina 8.b

Csengőszó EÖTVÖS Oldal 3 Kiállítás-megnyitó December 13-án nagyon sokan gyülekeztünk iskolánk galériájában, hogy láthassuk Kolonics Péter képzőművésztanár által feldolgozott örmény miniatúrák kiállítását. A képekre hangolódást Kisszölgyémi Áron trombitajátéka segítette, Málnai József zongorakíséretével. A kiállítást a Dorogi Örmény Kisebbségi németverseny Idén is indultunk a Német Kisebbségi Önkormányzat németversenyén. Csapatunk hat tagból állt: Borsos Laura 5.b Gazda Nikolett 5.b Szeibert Viktória 5.b Szívós Brigitta 6.b Valek Bence 6.b Szvoboda Hanna 6.b Az első naptól kezdve minden energiát beleölve gyakoroltunk. Rengeteg anyag volt, amit ki kellett jegyzetelnünk, meg kellett tanulnunk. Sok kis füzet, nagy könyvek, régi versenyfeladatok. Elérkezett a verseny napja. Mi értünk először a könyvtárba, ami nem is csoda, mert nálunk volt a verseny. Összesen négy csapat volt: a Zsigmondy Vilmos Gimnázium, a Petőfi Sándor Általános Iskola, a Zrínyi Ilona Általános Iskola és az Eötvös József Általános Iskola csapata. Mikor megkaptuk a Kisebbségi Önkormányzat elnöke Dzsotjánné Krajcsir Piroska tanár, kutató, műfordító nyitotta meg. A kiállítás a Dorogi Örmény Kisebbségi Önkormányzat támogatásával jött létre. Köszönet érte. Bakos Gézáné szabadidő-szervező feladatsorokat, nem nagyon lepődtünk meg. Szinte ugyanazok a feladatok voltak, amiket gyakoroltunk. Beírtuk a válaszokat, és hatszázszor átnéztük (persze nem szó szerint). Utolsóként végeztünk. Máris mentünk Márti nénihez. Beszámoltunk neki a problémás feladatokról is. A díjkiosztón verset mondtunk, Melinda néniék énekeltek, tánc is volt. Végül kihirdették az eredményt: 1. Zsigmondy 2. Eötvös 3. Petőfi 4. Zrínyi Nagyon örültünk a második helynek. Nelli nénitől és Márti nénitől aranyos macikat kapott a csapat. Köszönjük nekik a sok segítséget! Szvoboda Hanna Szívós Brigitta 6.b DÖK-nap a karácsony jegyében 2011. december 20-án délután tartottuk meg a hagyományos karácsonyi DÖKnapi rendezvényünket. Az idelátogató gyerekek több program közül választhattak. Továbbra is népszerűek voltak a kézművesfoglalkozások, ahol a gyerekek kézügyességüktől függően különféle karácsonyi meglepetéseket készíthettek szeretteiknek. Nagyon sok érdeklődőt vonzott a mézeskalácssütés is, ahová szinte csak előzetes jelentkezés alapján lehetett bekerülni. Nagy várakozás előzte meg Nagyon vártuk december 21 -ét, a téli szünet előtti utolsó napot. Egyrészt, mert nagyon szeretjük az ünnep előtti vásárt. Másrészt hírét vettük, hogy valamilyen meglepetésben is részünk lesz. És valóban, Marika néni kedveskedett nekünk egy szórakoztató előadással. De a 2. évfolyam leginkább a az újonnan meghirdetett karaokeversenyt. A kezdeti bátortalanság után az egyre hosszabban kígyózó sor jelezte a vállalkozó kedvet, nem kis feladat elé állítva a nevelőket. A tanulók visszajelzései alapján elmondható, hogy jól sikerült a rendezvény. Reméljük, hogy tavasszal hasonlóan magas létszámmal, színes programokkal és ugyanilyen jó kedvvel bonyolíthatjuk le foglalkozásainkat. Karácsonyi ünnepség Balogh Balázs karácsonyi ünnepség miatt izgult. Hiszen hetek óta készülődtünk erre. Vajon mindenki tudja a szövegét? Szerencsére minden jól sikerült, és az énekkar közreműködésével hangulatos műsort adtunk elő. A közösen énekelt dalok igazi karácsonyi hangulatot teremtettek. Reméljük, mindenkinek tetszett! 2. évfolyam

Oldal 4 PETŐFI Csengőszó Országos bábverseny A Pest Megyei Balesetmegelőzési Bizottság 2011. december 1-jén már XIV. alkalommal rendezte meg az Úton-útfélen elnevezésű közlekedési és balesetmegelőzési témájú bábversenyét. A Petőfi iskola Pinokkió bábcsoportja a "Tanuljuk együtt a közlekedést!" c. verses, dalos mesét adta elő saját készítésű bábokkal. A darab érdekessége, hogy a közönséget is bevontuk a produkcióba. Nagy élmény volt, hogy minden jelenlévő szereplőjévé is vált játékunknak. A bábosok a 3.a osztályos gyerekek voltak: Bencsik Balázs Attila, Botzheim Gregor Zalán, Holop Beáta, Kromp-holcz István Tibor, Lajos Nikolett, Mielec Attila, Patkó Bálint, Szili Nikolett, Török Klaudia Mónika. A verses mese írója, a gyerekek felkészítője: Putz Józsefné. A nap végén nagy izgalommal vártuk az eredményhirdetést. A szakmai zsűri előadásunkat III. helyezéssel jutalmazta. Munkánkért értékes nyereményeket is kaptunk. 3. a osztály Karácsonyi kézműves műhely Legszebb családi ünnepünk a karácsony. Még szebbé tehetjük azonban, ha mi magunk készítjük az ajándékokat. Jól tudják ezt azok a tanáraink is, akik ebben segítenek nekünk évről évre. December 13-14-15-én délután színes programokkal vártak minden barkácsolni vágyó gyereket. A résztvevők a téli ünnepkört idéző kézműves munkákat készítettek. Ajándéktárgyak, asztal-, karácsonyfa-, ablakdíszek, csuhéangyalkák, mártott és öntött gyertyák, ajándéktartó dobozok, könyvjelzők, csillagok kerültek ki kezeink közül. A szép munkák mellett nagy sikere volt a teának és a zsíros kenyérnek is! Szili Nikolett Patkó Bálint 3. a Idősek karácsonya Ajándékműsor az óvodásoknak A Pinokkió Bábcsoport december 16-án a Petőfi Óvoda, 19-én a Hétszínvirág Óvoda gyerekeit látogatta meg. A nagycsoportosok nagy figyelemmel nézték végig a darabot. A verses, dalos mesében Bencének, a szegény fiúnak három próbát kellett kiállnia. A darabban ezúttal még a közönség is szerepet kapott. A próbatételek ugyanis akkor teljesültek, ha a hallott szabályokat a közönség is megismételte. Szerencsére az előadás végén úgy, mint a mesében - minden teljesült. A fiúból király lett, aki még a királylány kezét is elnyerte. Természetesen ez csak az óvodások segítségével történhetett meg, akik közben néhány fontos közlekedési szabályt meg is tanultak. 3.a osztály Már hagyomány, hogy műsorral kedveskedünk az Idősek Otthona lakóinak. December 20-án, mi a 3. a osztály tanulói a hangulatosan feldíszített otthonba érkeztünk. Báboztunk, téli, karácsonyi verseket, dalokat adtunk elő. Színdarabunkban Zedet, az űrlényt vezettük be a karácsony rejtelmeibe. Megtanítottuk, mi is az igazi ajándék! Az otthon lakói és dolgozói meghatódtak a békesség és az áradó szeretet láttán. A szereplést ajándékozás és megvendégelés követte. A nívós műsor igazi karácsonyi hangulatot teremtett! Holop Beáta, Török Klaudia 3. a

Csengőszó PETŐFI Oldal 5 Osztálykarácsony Mint minden évben, most is rendezett az osztályunk karácsonyi ünnepséget a szülőknek, nagyszülőknek. Ezüstpapírra díszeket karcoltunk, abból képeslapot készítettünk, és ez lett a meghívónk. Két jelenettel készültünk. Az egyik a Didergő király, a másik a Kisded születik volt. Sokan verset is tanultak. Mint minden közös munka, ez se ment egyszerűen. Voltak vitáink, más elképzeléseink, de a közös cél összekovácsolta a csapatot. A végeredménnyel pedig mind elégedettek voltunk. Nem csak a szöveget kellett megtanulnunk, jelmezekkel, díszlettel is készülnünk kellett. Ki -ki megoldotta otthon, akinek nem sikerült, annak ötleteket adtunk, segítettünk ebben is egymásnak. Karácsonykor az emberek megajándékozzák szeretteiket. Mi is így tettünk. Egyszerű, de kedves meglepetéseket készítettünk, benne volt szívünk, lelkünk. Legnagyobb kihívás számunkra a varrás volt, mert nem mindenki fogott még tűt a kezében, de jól sikerültek az ajándékok. Elérkezett a nagy nap. Délelőtt még elpróbáltuk a jeleneteket, verseket, ellenőriztük a jelmezeket, díszleteket, hogy minden meg van-e. A karácsonyfánk teljes pompában díszlett, mi pedig nagyon izgatottan vártuk a délutánt, ami nagyon gyorsan el is érkezett. Szakadó esőben értünk vissza az iskolába, de ez nem rontotta el az ünnepi hangulatot. Az osztálytermet színházzá alakítottuk. Ahogy érkeztek a szülők, nagyszülők, megteltek a székek. Remegő térdekkel álltunk ki. Igyekeztünk kihozni magunkból a maximumot. Vendégeink mosolygós arca és a sok taps segített feloldódni. Nem rontottunk, és ez nagyon jó érzés volt. Csillagszórózással fejeztük be a műsort. Ezután következett az ajándékozás. Nagy meglepetésünkre nekünk is volt valami a fa alatt! Erre igazán nem számítottunk! Hozzátartozóink büszkén nézegették műveinket, mi pedig izgatottan bontottuk ki a csomagjainkat. Yo-yo és kulcstartó volt benne. Kaptunk egy gyöngyből készült kis angyalkát is, amit otthon fel tudtunk akasztani a karácsonyfánkra. Kellemes karácsonyi ünnepeket kívántunk egymásnak, és ebben a hangulatban vártuk, hogy elkezdődjön a téli szünet. Szilágyi Vivien 4.a Petőfis karácsony Mint minden évben, idén karácsonykor is összeállítottuk az iskola ünnepi műsorát. Mindig törekszünk arra, hogy minél több tehetséges gyerek tudja megmutatni magát ezen a napon a Művelődési Házban. Idén is igyekeztünk változatos műsorral szórakoztatni a közönséget. Az előadást az alsós osztályok gyönyörű verseivel kezdtük, majd a Nagy testvérek harmonika játéka következett. Ezek után az iskola évek óta méltán sikeres Pinokkió bábcsoportja mutatta be új darabját. Hornicsár Tihamér tanár úr szépséges hegedűjátéka Idén a hagyományoknak megfelelően a mi iskolánk adott otthont a Kazinczyverseny helyi fordulójának. Minden tagintézmény korcsoportonként két indulót nevezhetett, akiknek a feladata a szép, kifejező, érthető felolvasás volt. Egy szabadon választott és egy kötelező szöveget kaptak a gyerekek. Mindenki jól teljesített, felkészülten érkezett a versenyre. A kötelező szöveget is szépen előadták, bár meglehetősen nehéznek nyult. bizo- után a felsős színjátszósok karácsonyi jelenete következett. Az elmúlt év szomorú darabjai után idén egy vidám meseparódiával léptünk fel. Újdonságnak számított az ezt követő két zeneszám: egy alkalmi könnyűzenei együttes két dalt is előadott, majd az egész iskola együtt énekelt el egy szép karácsonyi dalt. Zárásként még egy vidám és szórakoztató mesefilmet is megnéztünk. Ilyen jó hangulatban telt el a 2011-es év utolsó tanítási napja! Szép kiejtési verseny A háromtagú zsűri a következő eredményt hozta: 5-6. osztályosok 1. Vati Eszter (Eötvös) 2. Molnár Villő (Zrínyi) 3. Vámosi Krisztián (Petőfi) 7-8. osztályosok 1. Tokai Rebeka (Eötvös) 2. Antal Zsófia (Zrínyi) 3. Csipke Orsolya (Zrínyi) Szegvári Eszter (Petőfi) Gratulálunk! Takács Edit magyartanár Takács Edit magyartanár

Oldal 6 ZRÍNYI Karácsonyi hangverseny Csengőszó 2011-BEN IS NAGY VOLT AZ ÉRDEKLŐDÉS FŐIGAZGATÓ ÚR MEGNYITÓ BESZÉDE 2011. december 18-án, vasárnap a Szent József templomban karácsonyi előadást tartottak a Zrínyi iskola tanulói. Az előadásban én is részt vettem a Cantilena Kórus tagjaként, amelynek vezetője Kovácsné Fódi Krisztina. Zongorán közreműködött Balogh Mária. Sokféle stílusban és több nyelven énekeltünk. Elhangzott például Bárdos Lajos Karácsonyi bölcsődala és ifj. Somorjai József Hóhullás című műve is. A kedvencem a Walking in the Air volt, amely egy részlet a Hóember című rajzfilm zenéjéből. A szólót Nagy Panna 5.a osztályos tanuló énekelte. A műsorban sok hangszer szólalt meg, hallhattunk zongorát, furulyát és trombitát is. Több kórus is színesítette az előadást, énekelt a Kicsinyek Kórusa, a Kamarakórus, a Pedagógus Kamarakórus és a Régi tanítványok Pro Musica Kamarakórusa is. Láthattunk egy színielőadást is az 1.b és az 5.a osztályos tanulóktól. A karácsonyi műsort idén is egy közös éneklés zárta. Kranyik Rebeka 6.b ALSÓS KÓRUS FELSŐS KÓRUS BETLEHEMESEK TANÁRI KÓRUS

Csengőszó ZRÍNYI Zrínyi-napok Oldal 7 Az idén is megrendeztük február 9-én a Zrínyi-napok keretein belül a sport- és zenei vetélkedőinket. A felsős sportvetélkedő nagyon szoros lett, kemény küzdelem után végül az Eötvös csapata végzett az első, a Zrínyi a második, a Petőfi pedig a harmadik helyen. Az alsós zenei vetélkedőn kiemelkedő helyezést ért el: Partos Dorka, Csipke Ágnes, Pohner Zsolt, Rackó Dávid, Hubácsek Péter, Pergel Fanni, Horváth Lilla, Papp Vanessza, Román Anna, Jácint Vanessza, Kun Borbála, a 4. osztály furulyásai (Zrínyi iskola), Kesselyák Boglárka (Eötvös iskola) és Margit Ida (Tokod). Felsőben kiemelkedő teljesítményt nyújtott: az 5.a és a 7.a kamarakórusa, Csipke Orsolya, Pap Jeremi, Rákó Kira, Wágner István, Kovács Tamás, Horváth András (Zrínyi iskola), Nagy Botond, Fehér Balázs, Alpáti Adrián (Petőfi iskola) és Vörös Gyöngyi (Eötvös iskola). Idén az olimpia volt a Zrínyi napok témaköre, így játékos vetélkedőkkel teszteltük tanulóink ismeretét az olimpiai játékokról, valamint sportversenyünk mellett első nap egy judo bemutatót is megtekinthettünk a tornateremben. Február 10-én igazi hírességekkel találkozhattak tanulóink az iskolánkban. Vendégünk volt Zirighné Sós Ildikó, aki a magyar vízilabdacsapat kiváló kapusa volt több éven át. 2001- ben megnyerték az Európabajnokságot, és ugyanebben az évben második helyezést értek el a világbajnokságon. 2004-ben 6. lett a csapat az olimpián, 2008-ban Pekingben pedig 4. helyezést értek el. Sokat mesélt a pekingi olimpián átélt élményeiről, és a sok fénykép mellett elhozta nekünk világbajnoki ezüstérmét, valamint az olimpián kapott emlékérmét is. Sportsikerei mellett boldog családanya és három diplomával is rendelkezik. Bátorította a gyerekeket arra, hogy ha nem is versenyszerűen, de mindenképpen sportoljanak. A fizikai mozgás jót tesz az agyműködésnek, jó közösségben lehetnek, és megtanulhatják, hogy vita és önzés nem lehet egy csapatban, ha jól akarnak együttműködni. Szintén vendégünk volt Fodor Zoltán birkózó, aki a 2008-as olimpián ezüstérmet szerzett. Már kilenc éves korában tudatosan készült rá, hogy birkózó legyen, édesapja is birkózó volt. Megtudhattuk tőle, hogy hogyan zajlanak a verseny előtti mérések, és szóba került a manapság gyakran említett téma, a doppingvizsgálat is. Bátorította ő is a gyerekeket, hogy mindenképpen sportoljanak valamit, mert kitartó emberekké teszi őket. Tervezi azt is, hogy ha egyszer majd be kell fejeznie a birkózást, tanítani fog. Eljött hozzánk Szobi Margit is, aki jelenleg a Zoltek Nyergesújfalu SE- Íjász Szakosztály edzőjeként dolgozik. 1980-ban Moszkvában ő is versenyzett az olimpián. Mesélt a gyerekeknek az íjászat történetéről a kezdetektől napjainkig. Megnézhettük az íjakat és az íjászok felszerelését. Ezután megnézhettük a teremben Székely Eszter (2009-ben országos bajnok), Kovács Ágnes, Kovács Péter és Süveges Zoltán (iskolánk tanulói) rövid bemutatóját. Mindenkinek ajánlják ezt a sportot, hiszen sok más sporttal ellentétben, ezt felnőtt korban is el lehet kezdeni. A beszélgetés és a bemutató után tanulóink kipróbálhatták a célba lövést. Igazi öröm volt számunkra, hogy egészen fiatal tehetségek is eljöttek hozzánk. Vendégünk volt Lucz Dóra 2011-es ifjúsági világbajnok, tizenháromszoros magyar bajnok és négyszeres első helyezett az EORV-n (Európai Olimpiai Reménységek Versenye), valamint Miskó Noémi, aki a júniusi franciaországi maraton kajak-kenu ifjúsági Európa-bajnokságon párosban második helyen végzett. Velük tartott Rasztotzky János, a Dunakeszi Diák- és Szabadidő Kajak Klub edzője is. Eljött hozzánk Abronics Ödön a Zoltek SE Kajak-Kenu Szakosztály edzője és fia, Abronics Gergő, segédedző is. Egy rövid bemutatófilm segítségével megmutatták a gyerekeknek, hogyan is néz ki az edzés télen és nyáron, milyen jó hangulata van az edzőtáboroknak, és arra bíztatták a fiatalokat, hogy csatlakozzanak akkor is, ha csak hobbiként szeretnének ezzel foglalkozni. Céljuk, hogy megtanítsák a gyerekeknek a vízen közlekedés szabályait, és a kajakozáson keresztül közelebb kerüljenek a gyerekek a természethez, kimozduljanak a lakásból. Az edzéseken való részvétel feltétele az úszástudás. Ezúton szeretnénk még egyszer megköszönni vendégeinknek, hogy eljöttek hozzánk. További sok sikert kívánunk nekik! Cziglényi Eszter

Oldal 8 Csengőszó A farsang Magyarországon vízkereszttől a húsvét vasárnapot megelőző 40 napos böjt kezdetéig tart. A farsang zajos mulatságait egy ősi hiedelem hívta életre. A középkorban azt hitték az emberek, hogy a tél utolsó napjaiban - amikor rövidek a nappalok és hosszúak az éjszakák - a Nap elgyengül, és a gonosz szellemek életre kelnek. Vigalommal, jelmezes karneváli felvonulással, boszorkánybábu elégetésével akarták elűzni ezeket. Ha azt halljuk farsang, mindnyájunknak a zene, a mulatozás, a jelmez jut eszébe. Nem voltak ezzel másként a dorogi iskolák diákjai sem. Február 10-én és 11-én rendezték mindhárom iskolában a farsangi bálokat. A Petőfiben kicsik és nagyok közösen ünnepeltek a művelődési Farsangi mulatságok Petőfis jelmezesek házban, míg az Zrínyiben és az Eötvösben külön báloztak az alsós és a felsős diákok. A bált a jelmezesek felvonulása tette felejthetetlenné. Sok osztály készült közös produkcióval. Voltak táncos koreográfiák, imbolyogtak a matrózok, vonultak az állatkerti állatok, megborzongattak minket a marslakócskák és a zombik, mosolyogtunk a törpökön, Hófehérkét és a hét törpét, lovagokat és királynőket is láthattuk. Az egyéni jelmezesek sokféleségén idén is elámultunk. A zsűri a fantáziadús, saját készítésű, kreatív ötleteket tortával jutalmazta. A jelmezfelvonulás után indult a várva várt diszkó, majd a tombolahúzásra került sor. Mindenki izgult, hátha megnyeri a legjobb tombolatárgyakat. Klassz nyeremények találtak gazdára! Nagy népszerűségnek örvendett a büfé, ahol a gyermekek és a felnőttek csillapíthatták étvágyukat és szomjúságukat. A bálok zárása után mindenki fáradtan, de jókedvűen térhetett haza. Ezúton is köszönjük a szülőknek, a gyermekeknek és a nevelőknek az áldozatkész, remek munkát. Süttőné Szabó Ildikó Dr. Vereckeiné Farkas Mónika Schieszler Anna Balogh Balázs Nézőközönség a Zrínyiben Impresszum Alapítva 1996-ban Megjelenik kéthavonta 1200 példányban Felelős kiadó: Sitku Pál Felelős szerkesztő: Schieszler Anna Szerkesztőbizottság: Bulhardtné Hagelmayer Ágnes, Süttőné Szabó Ildikó Lapterv: Kolonics Péter Levélcím: 2510 Dorog, Szt. Borbála-ltp. 8. Telefon: 33/509-540 Tombolahúzás az Eötvösben Lapzárta után érkezett A Szép Magyar Beszéd verseny városi, városkörnyéki fordulóján 5-6. osztályos kategóriában első helyezést ért el Molnár Villő (Zrínyi), harmadik helyezett Vati Eszter (Eötvös). A 7-8. osztályos kategóriában harmadik Tokai Rebeka (Eötvös). Anyanyelvi Munkaközösség