COMENIUS KUPA Sárospatak,

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "COMENIUS KUPA Sárospatak,"

Átírás

1 COMENIUS KUPA Sárospatak, december 3-án a Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskolában került megrendezésre a Comenius Kupa sakkverseny 2016/17 évad tavaszi fordulója, mely az általános iskolásoknak adott alkalmat arra, hogy összemérjék sakktudásukat hasonló korú társaikkal. A rendezvény fő célja, a tehetséges gyerekek felkutatása, játéklehetőség biztosítása az iskolákban szakkör rendszerű oktatásban résztvevő gyerekek számára, a sakkbarátság ápolása, illetve a szakosztályok munkájának segítése az utánpótlás-nevelés terén. Két korcsoportban (alsósók-felsősök) 68 diák versengett egymással. A környékbeli iskolákon kívül (Olaszliszka, Tolcsva, Sátoraljaújhely, Sárospatak) Kisvárdáról, Miskolcról, Edelényből, Kazincbarcikáról,Felsőnyárádról és Tiszaújvárosból is érkeztek. Kiélezett és kiegyensúlyozott küzdelem folyt mindkét csoportban, az alsósoknál pedig ez hatalmas holtversenyben meg is nyilvánult! Ezért a kicsiknél a 6 meghirdetett díjazotton felül még négyen kaptak elismerést, valamint 3 különdíj is kiosztásra került. A csapatversenyben 6 iskola igyekezett minél jobban szerepelni. Pontjaik a tavaszi fordulóval együtt határozzák meg a végső sorrendet! Egyéni eredmények: Alsó tagozat: 1. Turcsányi Vince (Miskolci Görög Kat. Ált. Isk.) 6 pont 2. Tóth Gréta (Miskolci Görög Kat. Ált. Isk.) 5,5 pont 3. Bundzik Barnabás (Kazincbarcika Pollack Mihály Ált.Isk.) 5,5 pont 4. Zobay Tamás (Miskolc Szent Ferenc Kat.Ált.Isk.) 5,5 pont 5. Klinga Mátyás (Diósgyőri Ref.Ált.Isk.) 5 pont 6. Ungvári Zsófia (Miskolci Görög Kat. Ált. Isk.) 5 pont 7. Berecz Kristóf (Edelény Szent Miklós Görög Kat. Ált. Isk.) 5 pont 8. Tóth Gergely (Diósgyőri Ref.Ált.Isk.) 5 pont 9. Papp László (Kisvárda Somogyi Rezső Ált.Isk.) 5 pont 10. Ferku Donát (Kisvárda Somogyi Rezső Ált.Isk.) 5 pont Legjobb lány különdíj: Juhász Dóra (Hegyalja Ált. Isk. Olaszliszka) Legfiatalabb versenyző különdíj: Fazekas Dávid (K.barcika) 3,5 pont 2 pont Felső tagozat: 1. Bakó Martin(Edelény Szent Miklós Görög Kat. Ált. Isk.) 6 pont 2. Szalovszky Viktória (Edelény Szent Miklós Görög Kat. Ált. Isk.) 5,5 pont 3. Bakó Milán (Edelény Szent Miklós Görög Kat. Ált. Isk.) 5,5 pont 4. Fazekas István (Kazincbarcika Pollack Mihály Ált.Isk.) 5 pont 5. Pál Martin (Kazincbarcika Pollack Mihály Ált.Isk.) 5 pont 6. Krajnyák Zsófia (Miskolc) 5 pont Legjobb lány különdíj: Szabó Melinda Jázmin (Felsőnyárád) 4 pont Csapat (rész) eredmények:

2 1. Szent Miklós Görög Kat. Ált. Isk. - Edelény 22 pont 2-3. Miskolci Görög Kat. Ált. Isk. 19 pont 2-3. Pollack Mihály Ált. Isk. Kazincbarcika 19 pont 4-5. Szent Erzsébet Kat. Ált. Isk. Sárospatak 16 pont 4-5. Somogyi Rezső Ált. Isk. - Kisvárda 16 pont 6. Hegyalja Ált. Isk. Olaszliszka 15 pont

3 Sárospatak - Comenius Kupa 2016 ősz Alsós végeredmény No. PNo. Name Score WP SB PS rat. TPR W- We Turcsányi Vince Gergő Tóth Gréta Bundzik Barnabás Zobay Tamás Klinga Mátyás Ungvári Zsófia Berecz Kristóf Tóth Gergely Papp László Ferku Donát Kocsis Gergely Káli Gergő Brogli Szabolcs Sohajda Szabolcs Novák Kristóf Borbíró Tamás Krajnyák Bence Demkó Balázs Perge Sámuel Kelemen Marcell Fekete Balázs Juhász Dóra Nyitrai Gergő Kovács Ákos Lengyel Milán Szilágyi István Nádra Balázs Rozgonyi Orsolya Fehér Dániel Gresó Vivien Zsigus Máté Ónodi Dávid Borsodi Beatrix Czető Lajos Áron Molnár Hanna Dudás Laura Vágner Lara Fazekas Dávid Gertner János Tóth Petra Fazekas Tünde Sárospatak - Comenius Kupa 2016 ősz Felsős végeredmény No. PNo. Name Score WP SB PS rat. TPR W- We Bakó Martin Szalovszky Viktória Bakó Milán Fazekas István

4 2 Pál Martin Krajnyák Zsófia Komjáthi Mátyás Flaskó Ádám Kákóczky Tamás Szabó Jázmin Fercsák István Farkas Alex Szalánczi Flóra Fehér Gergely Bári Dominik Géczy Kristóf Szuetta Mihály Fercsák Erik Dudás Bence Vollopich Marcell Király Balázs Rabóczki Virág Rabóczki Bence Zsigus Bence Brandhuber Áron Dancs Bálint Gacs Gergely

5

COMENIUS KUPA Sárospatak,

COMENIUS KUPA Sárospatak, COMENIUS KUPA Sárospatak, 2016.04.16. 2016. április 16-án a Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskolában került megrendezésre a Comenius Kupa sakkverseny tavaszi fordulója. Eme napon ünnepeltük a versenysorozat

Részletesebben

Table White - Black Results round 1

Table White - Black Results round 1 Pairing of round 1 of Chess in the City - 2015 - I.Berente Rapid Open --------------------------------------------------------------------------------------- round 1 1 Fekete, Sandor ( 0 ) - Ligart, Tamas

Részletesebben

XXI. Törd a fejed! tehetséggondozó matematika vetélkedő

XXI. Törd a fejed! tehetséggondozó matematika vetélkedő Dr. Enyedy Andor Református Általános Iskola 1 Kovács Ágnes Panna 38 Miskolc-Diósgyőri Református Általános Iskola és Óvoda 1 Hatvani Nagy Kristóf 37,5 Kis Bálint Református Általános Iskola, Vésztő 1

Részletesebben

Eszkimó-Indián játékok június Hajdúnánás

Eszkimó-Indián játékok június Hajdúnánás Eszkimó-Indián játékok 2015. június. 20-21. Hajdúnánás Versenybírósági ülés kezdete: 2015. június 20. 9. 00 Eszkimó-Indián Játékok Hajdúnánás Műsora 2015. június 20-21. Szombat Vasárnap Technikai értekezlet

Részletesebben

Sport XXI. program Északkelet-magyarországi régió mezei futóverseny 2.- Ózd október 21. szombat VERSENYJEGYZŐKÖNYV

Sport XXI. program Északkelet-magyarországi régió mezei futóverseny 2.- Ózd október 21. szombat VERSENYJEGYZŐKÖNYV VERSENYJEGYZŐKÖNYV U9 - KA csoport beérkezési sorrend és végeredmény 1. Farkas András Miskolc Városi SI 2. Kovács Ábel Miskolc Városi SI 3. Bogdán Szabolcs Bendegúz Ózdi Teknőc Futó Club 4. Barna Gergely

Részletesebben

Intézmény neve Évfolyam Név Pont Mezőcsát Dr. Enyedy Andor Ref.Ált.Isk. "9" 1 Bajtai Patrik 28 Ároktő Dr. Mészáros Kálmán Általános Iskola 1 Illés

Intézmény neve Évfolyam Név Pont Mezőcsát Dr. Enyedy Andor Ref.Ált.Isk. 9 1 Bajtai Patrik 28 Ároktő Dr. Mészáros Kálmán Általános Iskola 1 Illés Mezőcsát Dr. Enyedy Andor Ref.Ált.Isk. "9" 1 Bajtai Patrik 28 Ároktő Dr. Mészáros Kálmán Általános Iskola 1 Illés Csaba 28 Miskolc-Diósgyőri Református Általános Iskola és Óvoda 1 Lakatos Áron Levente

Részletesebben

Dr. Gárdus János megyei idegen nyelvű verseny I. forduló eredményei. ANGOL Elérhető maximális pontszám: 30

Dr. Gárdus János megyei idegen nyelvű verseny I. forduló eredményei. ANGOL Elérhető maximális pontszám: 30 Dr. Gárdus János megyei idegen nyelvű verseny 2013. I. forduló eredményei ANGOL Elérhető maximális pontszám: 30 Angol nyelvből az első 22 fő jutott tovább a döntőbe. A döntő időpontja: 2013. november 26.

Részletesebben

Sport XXI. Regionális Versenysorozat - Terematlétika csapatjegyzőkönyv

Sport XXI. Regionális Versenysorozat - Terematlétika csapatjegyzőkönyv U13 DSC-SI A Helyből ötös páros 1 Patai Ákos 2005 10,85 9,60 2 Chrobák Gergő 2005 11,03 9,90 3 Arany Kincső 2006 10,65 10,10 4 Hodosi Anna 2005 9,80 9,30 5 Nagy Danka Márton 2006 9,74 8,70 6 Faragó Ákos

Részletesebben

ANGOL 1. kategória Maximális pontszám : 75 60% = 45 HEL YEZ ÉS

ANGOL 1. kategória Maximális pontszám : 75 60% = 45 HEL YEZ ÉS ANGOL 1. kategória Maximális pontszám : 75 60% = 45 HEL YEZ ÉS PONTS ZÁM NÉV 1. 72 Németh Zsolt I. angol KATEG ÓRIA NYELV ISKOLA VÁROS FELKÉSZÍTŐ TANÁR 2. 71 Eke Laura I. angol Kazinczy Ferenc Református

Részletesebben

2002 fiú 60m síkfutás. Hely. Név Egyesület Időfutam Döntő

2002 fiú 60m síkfutás. Hely. Név Egyesület Időfutam Döntő 2002 fiú 60m síkfutás Hely. Név Egyesület Időfutam Döntő 1. Szép Attila SAC 8,6 II. i.f. 8,6 2. Lukács Gergő Váci R. 8,7 I. i.f. 9 3. Tajti Balázs SAC 9,2 II. i.f. 9,1 4. Kajtár Gergő MVSI 8,9 I. i.f.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19.

JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19. 100m fiú gyorsúszás - 1.versenyszám 1. Molnár Bálint 2002 Debreceni Sportiskola 1:20,10 2. Sándor Benedek 2002 Debreceni Sportiskola 1:24,00 3. Szabó Róbert 2002 Herpály SE 1:31,30 4. Nagy Dávid 2002 Herpály

Részletesebben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2017/2018-AS TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2017/2018-AS TANÉV OSZT. OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2017/2018-AS TANÉV NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A PROHÁSZKA-TEMPLOMBAN) KÖNYV + OKLEVÉL OKLEVÉL 1.a 1. 1. Benedek Zsuzsanna: kimagasló tanulmányi, és 2. 2.

Részletesebben

KERÉKPÁROS ISKOLA KUPA TERÜLETI VERSENY. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár

KERÉKPÁROS ISKOLA KUPA TERÜLETI VERSENY. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár KERÉKPÁROS ISKOLA KUPA TERÜLETI VERSENY Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Réti Márton 6.b 1. 5-8 osztály Kovács Róbert Péterné Ágoston László 7.b 3. 5-8. osztály Kovács Róbert Péterné DIÁKOLIMPIA

Részletesebben

ATLÉTIKA KÖRZETI DIÁKOLIMPIA TÖBBPRÓBA BAJNOKSÁG EGYÉNI KCS LÁNY Név Osztály Helyezés Korcsoport Testnevelő

ATLÉTIKA KÖRZETI DIÁKOLIMPIA TÖBBPRÓBA BAJNOKSÁG EGYÉNI KCS LÁNY Név Osztály Helyezés Korcsoport Testnevelő ATLÉTIKA KÖRZETI DIÁKOLIMPIA TÖBBPRÓBA BAJNOKSÁG EGYÉNI 2019.04.03 3.KCS LÁNY Nagy Helga 5.b I. 3. Csikós László Ispán Réka Panna 6.a II. 3. Bene Krisztián ATLÉTIKA KÖRZETI DIÁKOLIMPIA TÖBBPRÓBA BAJNOKSÁG

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI ÚSZÓ DIÁKOLIMPIA II. KORCSOPORTOS MEGYEI DÖNTŐ ban születettek

2015/2016. TANÉVI ÚSZÓ DIÁKOLIMPIA II. KORCSOPORTOS MEGYEI DÖNTŐ ban születettek 2005--ban születettek 50 m fiú gyorsúszás 1. Kiss Róbert Ádám Miskolci Könyves Kálmán Általános és Alapfokú Mûvészeti 0:33,18 Bagi Zoltán Tiszaújváros, Kazinczy Ferenc Református Általános 0:33,75 Léport

Részletesebben

Kossuth Staféta Futóverseny 2014 Sárospatak - Sátoraljaújhely

Kossuth Staféta Futóverseny 2014 Sárospatak - Sátoraljaújhely * 2001-2002 LÁNY EGYÉNI EREDMÉNYEK * * 2001-2002 FIÚ EGYÉNI EREDMÉNYEK * 1 191 Takács Dániel 56:15 4:42 2 104 Behina Bálint Kazinczy Ferenc Általános Iskola 1:01:08 5:06 3 126 György Zsolt Szent Erzsébet

Részletesebben

HODOS TAMÁS EMLÉKVERSENY 2016.

HODOS TAMÁS EMLÉKVERSENY 2016. HODOS TAMÁS EMLÉKVERSENY 2016. U9 lány 1 2 3 pont meccs hely 1 Novák Adrienn 7-21 7-21 14 : 42 0 : 2 3. 2 Lengyel Flóra 21-7 21-19 42 : 26 2 : 0 1. 3 Kis-Kasza Arabella 21-7 19-21 40 : 28 1 : 1 2. U9

Részletesebben

Hevesi Sándor Ált. Isk.

Hevesi Sándor Ált. Isk. 1 4 Nyíregyháza Vezető: Nagy József Nyíregyh. Főisk. Eötvös József Gyak. Ált. Isk. és Gimn. Polyák Dominik 9,000 8,750 8,900 26,650 Szilágyi Attila 8,950 9,000 9,000 26,950 Molnár Levente 9,300 9,150 9,300

Részletesebben

Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA. Bronz pontok (3)

Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA. Bronz pontok (3) Rangsor Egyesület Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA Arany pontok (10) Ezüst pontok (6) Bronz pontok (3) 4. hely pontok (1) Összpontszám 1 I.C. TATAMI 140 120 57 15 332 2 NÓVA 110

Részletesebben

VI. Suli-Sárkányok. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár. Név o. helyezés korcsoport felkészítő tanár

VI. Suli-Sárkányok. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár. Név o. helyezés korcsoport felkészítő tanár VI. Suli-Sárkányok Mézes kenyér 4. o. 2. 4. évfolyam Lekváros kenyér 5. o. 3. 5. évfolyam Vajas kenyér 6. o. 3. 6. évfolyam Bundás kenyér 7. o. 1. 7. évfolyam Zsíros kenyér 8. o. 2. 8. évfolyam DIÁKOLIMPIA

Részletesebben

I. III. Bene Krisztián

I. III. Bene Krisztián SULI-SÁRKÁNYOK XI. Tiszaújvárosi nyílt területi Iskolai Sárkányhajó Bajnokság 2017. 06. 07. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár Antal Gergő Sirokai Szilárd Somogyi Dorka Szilágyi Alexandra Gerhát

Részletesebben

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI 7/a Ábrahám Lilla 5 7/a Borók Boldizsár 5 7/a Nagy Vivien Loretta 5 7/a Szilágyi Csenge 5 7/a Csikós Katalin 4,85 7/a Harmati Panna 4,85 7/a Heidrich Zsófia 4,85 7/a Ónozó Zsófia 4,85 7/a Pesti Bianka

Részletesebben

KÖRZETI MEZEI FUTÓ DIÁKOLIMPIA. Bíró Eszter Sánta Rubin Helka Tóth Eszter Veres Adél Vígh Zita. Komlósné Oláh Mária Csoma Andrea. 5.a 6.a 5.

KÖRZETI MEZEI FUTÓ DIÁKOLIMPIA. Bíró Eszter Sánta Rubin Helka Tóth Eszter Veres Adél Vígh Zita. Komlósné Oláh Mária Csoma Andrea. 5.a 6.a 5. KÖRZETI MEZEI FUTÓ DIÁKOLIMPIA Bíró Eszter Sánta Rubin Helka Tóth Eszter Veres Adél Vígh Zita 5.a 6.a 5.b 2. III. korcsoport lány csapat Komlósné Oláh Mária Csoma Andrea Galgóczy Olivér Mertinkó Marcell

Részletesebben

1 forduló I. Tarcal Open

1 forduló I. Tarcal Open 1 forduló I. Tarcal Open 2015-02-12 --------------------------------------------------------------------------------------- round 1 1 Balogh, Imre ( 0 ) - Kopasz, Robert ( 0 ) 30-1 0-1 2 Szabo, Attila

Részletesebben

Ózd, november 12. VERSENYJEGYZŐKÖNYV. U9 KA csoport beérkezési sorrend és csapateredmény. Csapatértékelés (5 fő 4 eredménye számít) : - 22 pont

Ózd, november 12. VERSENYJEGYZŐKÖNYV. U9 KA csoport beérkezési sorrend és csapateredmény. Csapatértékelés (5 fő 4 eredménye számít) : - 22 pont VERSENYJEGYZŐKÖNYV U9 KA csoport beérkezési sorrend és csapateredmény 1. Lipták Doroti Miskolc Városi SI 2. Farkas András Miskolc Városi SI 3. Keller Zsombor Ózdi Teknőc Futó Club 4. Vida Tibor Ózdi Teknőc

Részletesebben

Versenyjegyzőkönvv Duatlon "B" III., IV., V., VI. korcsoport Leány III. kcs.

Versenyjegyzőkönvv Duatlon B III., IV., V., VI. korcsoport Leány III. kcs. Leány III. kcs. Női Gyermek (2005-2006) Táv: 1km - 3km - 500m Vass Eszter 2006 155 B Tolna Wosinsky 0:16:04 Szűcs Laura 2006 153 B Őcsény 0:20:11 Kapéter Zoé 2006 122 B Őcsény 0:20:20 Kocsis Dzsenifer

Részletesebben

1-4 osztály. Név. Osztály Verseny megnevezés Helyezés Felkészítő tanár neve

1-4 osztály. Név. Osztály Verseny megnevezés Helyezés Felkészítő tanár neve Név. Osztály Verseny megnevezés Helyezés Felkészítő tanár neve 1-4 osztály Testnevelés és sport műveltési terület Sport Czuczor - Gidai Zsófia 2.b Diákolimpia Sakk kerületi bajnoskság - I. korcsoport IV.

Részletesebben

Spider Boulder Kupa 2012 I. forduló:

Spider Boulder Kupa 2012 I. forduló: Spider Boulder Kupa 2012 I. forduló: 1. Farkas Tamás 4313,179 2. Kucsera Bálint 2345,124 3. Zengő Márk 1445,124 4. Komjáti Zoltán 1382,624 5. Lupis Dániel 1345,124 6. Kovács Gergely 1215,957 7. Róth Barnabás

Részletesebben

2018. április 17. Kommunikációs nap Komlóstetőn verseny eredményei MAGYAR

2018. április 17. Kommunikációs nap Komlóstetőn verseny eredményei MAGYAR 2018. április 17. Kommunikációs nap Komlóstetőn verseny eredményei MAGYAR 3. évfolyam NÉV ISKOLA HELYEZÉS EREDMÉNY Sári Nándor Kiss Ágnes Szopkó Hanna Kiss Fruzsina Kiss Boglárka Sára Diósgyőri Református

Részletesebben

XIII. Kerka Kupa Nemzetközi Úszóverseny Lenti, Lenti Gyógyfürdő <fedett uszoda>

XIII. Kerka Kupa Nemzetközi Úszóverseny Lenti, Lenti Gyógyfürdő <fedett uszoda> 100m leány gyors 2. Tompa Natália 2001 Lenti GYÚK 1:35,0 3. Maja Nemec 2001 PK Radenci 1:27,0 4. Dobos Dorina 2000 SZVSC 1:31,0 1. Rozs Patrícia 1997 Mozdulj Csurgó 1:26,0 2. Dén Delila 2001 Europtec ZUK

Részletesebben

Körzeti Diákolimpia Úszás 2011.11.28. 14:00 0. KORCSOPORT - FIÚ 0. KORCSOPORT - LÁNY

Körzeti Diákolimpia Úszás 2011.11.28. 14:00 0. KORCSOPORT - FIÚ 0. KORCSOPORT - LÁNY Körzeti Diákolimpia Úszás 2011.11.28. 14:00 Helyszín: KOMÁROM GYÓGYFÜRDŐ FEDETT USZODA EREDMÉNYEK 0. KORCSOPORT - FIÚ 33,3 m GYORS 1. Halász Viktor (oklevél) 1 : 05 : 30 Gesztenyés Óvoda 33,3 MELL 1. Halász

Részletesebben

Sport XXI. Regionális versenysorozat - Terematlétika csapatjegyzőkönyv

Sport XXI. Regionális versenysorozat - Terematlétika csapatjegyzőkönyv Verseny helyszíne, időpontja:miskolc Tábori László futófolyosó 0..0. Korcsoport :U Csapat neve: Eger B Kiss Domonkos 00. Kiss András 00. Horváth Kristóf 00. Jancsik Petra 00. Kiss Virág 00.0 Kormos Bence

Részletesebben

Keszthely 2018 Grappling Bajnokság

Keszthely 2018 Grappling Bajnokság Keszthely 2018 Grappling Bajnokság 2018.04.14 Végeredmény Gi Grappling leányok, nők 27 kg. 3 versenyző I. Szabó Vivien ZR Team Budaörs 7 pont II. Zsandár Nadin Küzdősport Szako. Bocfölde III. Buzogány

Részletesebben

IV. Korcsoport Fiú Csapateredmények a 4 legjobb csapattaggal

IV. Korcsoport Fiú Csapateredmények a 4 legjobb csapattaggal Ráckeve, Ady Endre Gimnázium Egyéni absz. helyezési összeg: 89 Csapat pozició: 1 1 3 1011 NOVÁK Levente 2003 00:13:06.420 2 8 1010 MIKOLA Bálint 2003 00:14:32.410 3 37 1009 KUKOVECZ Ákos 2003 00:15:51.647

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ. Hajdú - Bihar megye. Debrecen, Domb utca november 09. EREDMÉNYEK

2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ. Hajdú - Bihar megye. Debrecen, Domb utca november 09. EREDMÉNYEK 2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ Hajdú - Bihar megye Debrecen, Domb utca 2018. november 09. EREDMÉNYEK Nyíltirányzékú Légpuska 20 lövéses - Fiú "a" kategória - EGYÉNI 1 Szabó Zsolt

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK. Matematika

VERSENYEREDMÉNYEK. Matematika VERSENYEREDMÉNYEK EGYÉNI VERSENYEK Matematika Általános iskola 1. osztály: 1. helyezett: Papik Petra Szent László Általános Iskola, Kisvárda Felkészítő tanár: Dancs Mónika 2. helyezett: Jenei Marcell Szent

Részletesebben

5. évfolyamra jelentkezők szóbeli vizsgájának időbeosztása (a péntekig beérkezett jelentkezési lapok alapján)

5. évfolyamra jelentkezők szóbeli vizsgájának időbeosztása (a péntekig beérkezett jelentkezési lapok alapján) 5. évfolyamra jelentkezők szóbeli vizsgájának időbeosztása (a péntekig beérkezett jelentkezési lapok alapján) 2017. február 21. kedd (a tanuló neve melleti szám a kezdési időpontot jelenti, bármelyik oszlopban

Részletesebben

Helyezés Név Általános iskola Pontszám. 71-75. Babinszki Péter Vörösmarty Ált. Isk. Miskolc 70

Helyezés Név Általános iskola Pontszám. 71-75. Babinszki Péter Vörösmarty Ált. Isk. Miskolc 70 1-3. 9803 10.sz Petıfi Általános Iskola Miskolc 88 106-107. 19970624 Emıd Rákóczi F. Ált. Isk. 62 67-70. Ács Gréta Andrea Fazekas u. Ált. Isk. Miskolc 71 71-75. Babinszki Péter Vörösmarty Ált. Isk. Miskolc

Részletesebben

Sporteredmények (március)

Sporteredmények (március) Tanács Levente 3.b Bak Péter 4.a Szeri Ádám 4.a 2. hely Városi Mezei Futóbajnokság (Diákolimpia) Tóth Gergely 4.a Kapic Amir 4.a Szabó Csenge 5.a Király Csenge 3.a Koltai Anna 3.b Lukács Noémi 4.a Mukus

Részletesebben

XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK

XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK Óvodások H. Név Sz. év Város Óvoda 1 Baranyai Levente 2008 Abony Szivárvány Óvoda 2 Ferenczy Dániel 2008 Abony Pingvines Óvoda 3 Juhász Hanna 2008

Részletesebben

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás A képzőművészeti és a tánc tagozat szóbeli felvételije két részből áll (elméleti és gyakorlati). (Angyalföld tér 7.) aulájában szakmai tájékoztató (csoport

Részletesebben

Vénusz Aquatlon Martfű, Martfűi Úszó és Triatlon Klub

Vénusz Aquatlon Martfű, Martfűi Úszó és Triatlon Klub Óvodások 33 1/3 m Összesen 1. 114 BAJUSZ LUCA MARTFŰ 2007 00:50,4 00:50,4 2. 119 NÉMETH NOÉMI MARTFŰ 2007 00:51,7 00:51,7 3. 160 PALATINUSZ PETRA SZOLNOK 2007 00:56,2 00:56,2 4. 120 SZIKSZAY NÁNDOR MARTFŰ

Részletesebben

Jelentkező neve Épület neve Épület címe

Jelentkező neve Épület neve Épület címe Csikja Dávid Miskolci Andrássy Gyula Szakközépiskola 3530 Miskolc, Soltész N. K. u. 10. 77 Dobos Dániel Dominik Miskolci Andrássy Gyula Szakközépiskola 3530 Miskolc, Soltész N. K. u. 10. 77 Fekete Richárd

Részletesebben

A felső tagozatos tanulmányi verseny eredményei

A felső tagozatos tanulmányi verseny eredményei A felső tagozatos tanulmányi verseny eredményei Név Osztály Tantárgy helyezés Pap Ágota 5.a szépírás 1. Zombori Kira 5.b szépírás 2. Törőcsik Alexandra 5.c szépírás 3. Zombori Flóra 6.b szépírás 1. Kis

Részletesebben

Helyezettek. 1. évfolyam

Helyezettek. 1. évfolyam Helyezettek 1. évfolyam Elérhető maximális pontszám: 86 pont Versenyzők száma: 21 fő Helyezés Tanuló neve Elért Iskola pontszám 1. Jáni Mihály 77 2. Mile Réka 75 3. Kovács Rebeka 74 Egry József Ált. Isk.

Részletesebben

Wesselényi Miklós Sport Közalapítvány Fittségi felmérés 2011. június 3. Budapest, Margitszigeti Atlétikai Centrum III. korcsoport fiú egyéni

Wesselényi Miklós Sport Közalapítvány Fittségi felmérés 2011. június 3. Budapest, Margitszigeti Atlétikai Centrum III. korcsoport fiú egyéni III. korcsoport fiú egyéni összetett - 30 m 1. Jónás Máté 1998-10-23 Miskolc, Szilágyi Dezső Általános Iskola 4.80 2. Tóth Ádám 1998-07-24 Püspökladány, Petőfi Sándor Általános Iskola 4.81 3. Tricskó Patrik

Részletesebben

Országos csúcseredmények. Béka. Csúcstartó. Érvényesség kezdete. Versenyszám

Országos csúcseredmények. Béka. Csúcstartó. Érvényesség kezdete. Versenyszám Béka G 50 2012.11.18 Kecskemét Harsányi Mátyás KAC 32,04 G 100 2012.11.17 Kecskemét Harsányi Mátyás KAC 1:10,31 G 200 2009.11.22 Kecskemét Kolonics Milán BACS 2:30,44 G 4X50 2009.12.05 Kecskemét Prékop

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ 2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III-IV. KORCSOPORT Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ Helyszín (település, és versenyhelyszín): Gyulai István Atlétika Stadion, 4032 Debrecen, Oláh Gábor utca 5. Időpont

Részletesebben

Borsod MTB Bajnoka 2017 összetett állás futam után

Borsod MTB Bajnoka 2017 összetett állás futam után Borsod MTB Bajnoka 2017 összetett állás 1-2-3. futam után 2017. augusztus 20. Felnőtt férfi B.kereszt Görömböly Kazincbarcika Ózd Helyezés Név Rajtszám Születési év Egyesület 1. futam 2. futam 3. futam

Részletesebben

50 m. fiú gyors - I. korcsoport - EREDMÉNYEK

50 m. fiú gyors - I. korcsoport - EREDMÉNYEK 50 m. fiú gyors - I. korcsoport - EREDMÉNYEK helyezés Név szül.év Iskola Időeredmény 1 Cseh Maxim 2007 Tiszaparti Ált. és Gimn. 0,3844 2 Drávucz Dániel 2007 Kassai ált. 0,4044 3 Keresztfalvi Áron Kristóf

Részletesebben

A Mikulás Kupán a következı eredmények születtek: I. korcsoport

A Mikulás Kupán a következı eredmények születtek: I. korcsoport A Mikulás Kupán a következı eredmények születtek: I. korcsoport Fiú 25 méter mellúszás: 1. Vismeg Zsombor, Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola 2. Kék Tamás Ákos, Carolina Óvoda és Bölcsıde 2.Klamancsek

Részletesebben

Név oszt. helyezés korcsoport/lány felkészítő tanár Kaszásné Farkas Viola Soltészné Szörfi Anikó CSAPAT

Név oszt. helyezés korcsoport/lány felkészítő tanár Kaszásné Farkas Viola Soltészné Szörfi Anikó CSAPAT KÖRZETI MEZEI FUTÓ DIÁKOLIMPIA EGYÉNI Soltészné Szörfi Anikó Lukács Réka 1. 1-2. osztály Bíró Eszter 4.a 1. 3-4. osztály korcsoport/fiú Bolgár Dániel 3. 1-2. osztály 1 Lukács Réka Bán Lilla Vágási Dorottya

Részletesebben

Arany János Ált. Isk.

Arany János Ált. Isk. 1 12 Szeged Vezető: Bélteki Pál, Horváth Alex Arany János Ált. Isk. Berényi Kristóf 9,000 9,300 0,000 18,300 Nagy Dominik 9,050 9,300 9,500 27,850 Kálai Gábor 9,500 9,300 9,500 28,300 Selényi Márk 9,450

Részletesebben

2012. január 16., Városi B kategóriás úszó diákolimpia, Nagykanizsa

2012. január 16., Városi B kategóriás úszó diákolimpia, Nagykanizsa 2012. január 16., Városi B kategóriás úszó diákolimpia, Nagykanizsa I. kcs., fiú 50 m gyors: 2. Soós Bence 48.00 3. Nyakas Kristóf 48.25 6. Úr Bendegúz 50.70 leány 50 m gyors: 4. Bogos Csenge 51.58 fiú

Részletesebben

SZÁMOLÁSI VERSENY - JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA 2014. MÁJUS 5. 1. évfolyam. megoldás próbálkozás

SZÁMOLÁSI VERSENY - JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA 2014. MÁJUS 5. 1. évfolyam. megoldás próbálkozás 1. évfolyam idő 1. Timár Bálint 1.b 104 104 7,14 2. Ozorai Zsóka 1.c 104 104 8,22 3. Ignácz András 1.b 103 104 8,18 4. Porcsa Tamás 1.c 103 104 8,20 5. Lesták Eszter Boglárka 1.c 103 104 8,50 6. Balika

Részletesebben

FIÚ LABDARÚGÁS I. korcsoport 3. helyezés

FIÚ LABDARÚGÁS I. korcsoport 3. helyezés y FIÚ LABDARÚGÁS I. korcsoport 3. helyezés Nagy Miklós, Berencsi Sándor, Jádi Bence, Dálnoki László, Kosdi Bálint, Pócsi Balázs, Páter Gergő, Lakatos Patrik LÁNY LABDARÚGÁS (5.oszt.) 3. helyezés Koszta

Részletesebben

Országos művészeti tanulmányi versenyek 2014/2015. Alapfokú művészeti Iskolák tanulmányi versenyei 2015. január 30-31.

Országos művészeti tanulmányi versenyek 2014/2015. Alapfokú művészeti Iskolák tanulmányi versenyei 2015. január 30-31. Országos művészeti tanulmányi versenyek 2014/2015. Alapfokú művészeti Iskolák tanulmányi versenyei 2015. január 30-31. V. Országos Társastáncverseny A) Táncospárok kategória I. korcsoport 1. Miskolczi

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK 2013-14., 1. FÉLÉV

VERSENYEREDMÉNYEK 2013-14., 1. FÉLÉV VERSENYEREDMÉNYEK 2013-14., 1. FÉLÉV (EREDMÉNYHIRDETÉS: 2013. december 21., szombat) REGIONÁLIS VERSENYEREMÉNYEINK A Széna Téri Általános Iskola és a Kedvenc rejtvényújság szerkesztősége által 3-8. évfolyamos

Részletesebben

Körzeti Tömegtorna verseny Mór, Azonos pontszám esetén, a szekrényugráson kapott magasabb pont döntött

Körzeti Tömegtorna verseny Mór, Azonos pontszám esetén, a szekrényugráson kapott magasabb pont döntött Körzeti Tömegtorna verseny Mór, 2015. 03. 03. Azonos pontszám esetén, a szekrényugráson kapott magasabb pont döntött 1. osztály lány egyéni 7 fő 1. Fürts Alíz 17,55 Dr. Zimmermann Ált. Isk. 2. Kovács Virág

Részletesebben

Töprengő matematika verseny 2017 eredmények

Töprengő matematika verseny 2017 eredmények Töprengő matematika verseny 2017 eredmények 2. évfolyam Helyezés Név Pontszám 1. Szörényi Zalán 25 pont Diósgyőri-Református Általános Felkészítő tanár: Fojtánné Miszkusz Szilvia 2. Gnándt Gergő 23 pont

Részletesebben

700m 1. Mészáros Márta Ebes 03:23 2. Szűcs Nelli Ebes 04:09

700m 1. Mészáros Márta Ebes 03:23 2. Szűcs Nelli Ebes 04:09 A VII. SEBES FUTÓVERSENY VÉGEREDMÉNYE 2017.09.10 Ebes 2013-ban vagy később született lányok-bálint cseppek-táv 400m 1. Chrobák Bori Debrecen 02:26 2. Szűcs Fanni Ebes 03:25 3. Zsiros Sára Ebes 03:57 2013-ban

Részletesebben

Utánpótlás Csapat DC körverseny 2016/2017

Utánpótlás Csapat DC körverseny 2016/2017 Utánpótlás Csapat DC körverseny 2016/2017 1. Kaposvár,2016.10.29 1.Lengyeltóti(Fehér Dorina-Fehér Dominik)20 pont 2.Siófok I.(Bartha Botond-Kompa Dávid)18 pont 3.Kaposvári AC. I.(Böröcz Botond-Dancs Dávid)

Részletesebben

I. korcsoport 2005-ben és utána születettek idő B kategória Név Szül.év Város Iskola

I. korcsoport 2005-ben és utána születettek idő B kategória Név Szül.év Város Iskola I. korcsoport 2005-ben és utána születettek 1. Bácsi Fruzsina 2005 Hajdúböszörmény Baltazár D.Ref.Ált.Isk. 8:45 2. Pusztai Dóra 2006 Debrecen Óvoda 9:09 3. Eszenyi Gréta 2005 Hajdúböszörmény Baltazár D.Ref.Ált.Isk.

Részletesebben

MEFOB Párbajtőr Egyéni és Csapat Országos Bajnokság Debrecen május 5.

MEFOB Párbajtőr Egyéni és Csapat Országos Bajnokság Debrecen május 5. MEFOB Párbajtőr Egyéni és Csapat Országos Bajnokság Debrecen 2017. május 5. Főbíró: HORVÁTH Attila Számítógépes főbíró: REHÁK András Versenyorvos: dr. ZSADÁNYI Judit Versenybírók: BALOGH Szabolcs FEKETE

Részletesebben

Landorhegyi Általános Iskola,Sportiskola "Pais anyanyelvi verseny" 2011.03.28. I. korcsoport

Landorhegyi Általános Iskola,Sportiskola Pais anyanyelvi verseny 2011.03.28. I. korcsoport Landorhegyi Általános Iskola,Sportiskola I. korcsoport Kódszám: Név: Iskola neve: Tollbamondás: Teszt: Fogalmazás: Összesen: 1. Varga Dorottya Dózsa Ált. Isk. 13 36 17 66 2. Vigh Dorottya Dózsa Ált. Isk.

Részletesebben

BAZ-Megye Diakolimpia_LANY 1 amatőr Kazincbarcika

BAZ-Megye Diakolimpia_LANY 1 amatőr Kazincbarcika BAZ-Megye Diakolimpia_LANY 1 amatőr Kazincbarcika 1. 9 Szabo-Abuczki, Fanni (Misk 5.0 10.0 10.00 15.0 0000-0 2. 8 Salkovics, Eniko (Misk, Ba 4.0 12.0 9.00 10.0 0000-0 3. 10 Szilagyi, Boglarka (Misk, 3.0

Részletesebben

SZEKSZÁRD VÁROS TEREMATLÉTIKAI BAJNOKSÁGA 2011-01-15 VÁROSI SPORTCSARNOK

SZEKSZÁRD VÁROS TEREMATLÉTIKAI BAJNOKSÁGA 2011-01-15 VÁROSI SPORTCSARNOK SZEKSZÁRD VÁROS TEREMATLÉTIKAI BAJNOKSÁGA 2011-01-15 VÁROSI SPORTCSARNOK Rajtverseny 2000-01-es lányok Döntı 1. Bambach Emese Gyakorló 2. Kovács Adrienn Gyakorló 3. Adorján Rebeka Dienes 4. Gellér Fanni

Részletesebben

Futam: Pálya: Versenyző: Iskola: Idő:

Futam: Pálya: Versenyző: Iskola: Idő: Futam: Pálya: Versenyző: : Idő: I. 100 m fiú gyorsúszás 1 1 4 2 4 3 Gyulai Dávid Sándor Kosina Gergő Péter Mihucz Márton János (1995) 4 4 Hajdú Kristóf 4 5 Petrus Szilárd Tóth Árpád Gimnázium 00:57,81

Részletesebben

Megyei Atlétika Diákolimpia. 60 m síkfutás. 600 m síkfutás. Név oszt. helyezés tantárgy/osztály felkészítő tanár

Megyei Atlétika Diákolimpia. 60 m síkfutás. 600 m síkfutás. Név oszt. helyezés tantárgy/osztály felkészítő tanár Megyei Atlétika Diákolimpia Név oszt. helyezés Korcsoport felkészítő tanár 60 m síkfutás Kundrák Milán 6.a III. III. korcsoport Ughy Imréné 600 m síkfutás Szokol Milán 6.b IX. III. korcsoport Csoma Andrea

Részletesebben

Informatika Alkalmazói verseny

Informatika Alkalmazói verseny 1 / 8 2014.02.20. 16:38 Informatika Alkalmazói verseny Felkészítő tanár neve 1 Hunyadi János Általános Iskola Rátki Barnabás 6.b Hegedűs Hedvig 5-6. 90,0 1. 2 Herman Ottó Általános Iskola Bagotai Tamás

Részletesebben

50 m lány hát 1. versenyszám

50 m lány hát 1. versenyszám 50 m lány hát 1. versenyszám 1. Bertalanics Enikı 2004 Komthermál Komárom 1:25,00 2. Csurgó Lola 2003 Komthermál Komárom 59,00 3. Ollé Tamara 2001 Esztergomi Úszó Klub 54,90 4. Rákosi Panka 2002 Esztergomi

Részletesebben

1. Farkas Lilla 4/2 Fehér Jázmin 4/2. 2. Jurás Dávid 1/2 Lászlő Boglárka 1/2. 2. Farkas Laura 3/2 Varga Luca 3/2

1. Farkas Lilla 4/2 Fehér Jázmin 4/2. 2. Jurás Dávid 1/2 Lászlő Boglárka 1/2. 2. Farkas Laura 3/2 Varga Luca 3/2 Megyei országismereti verseny/csapatverseny/ Megyei karácsonyi verseny két tanítási nyelvű iskolák számára/csapatverseny/ Országos London Országismereti verseny /csapatverseny/ 1. Farkas Lilla 4/2 Fehér

Részletesebben

Kecskemét / HUN Magyar Öttusa Szövetség KIDS KUPA - KÉTTUSA - I. korcsoport lány EGYÉNI VÉGEREDMÉNY

Kecskemét / HUN Magyar Öttusa Szövetség KIDS KUPA - KÉTTUSA - I. korcsoport lány EGYÉNI VÉGEREDMÉNY Kecskemét / HUN 2018.04.07. 25. KIDS KUPA - KÉTTUSA - I. korcsoport lány 1 GÖNDICS Klára Cegléd 2009 904 (1) 0:58,27 896 (2) 03:43,00 1800 2 HAJDÚ Angelika Esztergom 2009 876 (2) 1:00,64 900 (1) 03:42,50

Részletesebben

Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda 4493. Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák!

Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda 4493. Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák! Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda 4493. Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák! A Felső- Szabolcsi Iskolaszövetség angol nyelvi szóbeli versenye

Részletesebben

Körzeti Tömegtorna verseny Mór

Körzeti Tömegtorna verseny Mór Körzeti Tömegtorna verseny Mór 2013.02.21. 1. osztály lány egyéni 2 fő 1. Skrabák Cintia 17,35 2. Darázsi Kinga 17,2 1. osztály lány - csapat 1. Dr. Zimmermann Ált. Isk: 34,55 : Skrabák Cintia, Darázsi

Részletesebben

Angol vers- és prózamondó verseny, 7-8.évf. iskolai forduló I. Rozsovits Johanna I. Kellei András Novreczky Lili Rácz Petra

Angol vers- és prózamondó verseny, 7-8.évf. iskolai forduló I. Rozsovits Johanna I. Kellei András Novreczky Lili Rácz Petra Tanulmányi versenyek (2017-2018) Angol vers- és prózamondó verseny, 4.évf. iskolai forduló I. Héjja Hanna I. Szitás Csaba Leveli Réka Katona Nóra Angol vers- és prózamondó verseny, 5-6.évf. iskolai forduló

Részletesebben

KÉZILABDA NOVEMBER-DECEMBER Verseny neve Helyszín Eredmény Nevek II. HELY IV. HELY

KÉZILABDA NOVEMBER-DECEMBER Verseny neve Helyszín Eredmény Nevek II. HELY IV. HELY KÉZILABDA Verseny neve Helyszín Eredmény Nevek GYERMEK/4. FORD. U13 SZÉKESFEHÉRVÁR II. HELY EDWARDS BENJAMIN, PONGRÁCZ DOMINIK, VADÁSZY KRISTÓF, TÓTH ZSOMBOR, BATTA GERGŐ, BUCHHOLZ MARTIN, CSORBA MÁRK,

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest II. korcsoport "B" kategória fiú csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest II. korcsoport B kategória fiú csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Debrecen Vénkerti Ált. Isk. és AMI 37,850 37,650 38,250 113,750 2 Tatabánya Dózsakerti Váci Mihály Ált. Isk. 37,550 37,750 36,700 112,000 3 Szeged Arany János Ált. Isk. 37,100 37,400

Részletesebben

Iskolai versenyek. Név Osztály Tantárgy Helyezés Felkészítő tanár

Iskolai versenyek. Név Osztály Tantárgy Helyezés Felkészítő tanár Iskolai versenyek Név Osztály Tantárgy Helyezés Felkészítő tanár Iványi Martin 5.a I. Knotz Lászlóné Sági Márton Matematika verseny 5. évfolyam II. Buzás Istvánné Fekete Zsombor III. Buzás Istvánné Lakatos

Részletesebben

ALSÓ TAGOZATOS ANGOL NYELVŰ SZAVALÓVERSENY ÁPRILIS

ALSÓ TAGOZATOS ANGOL NYELVŰ SZAVALÓVERSENY ÁPRILIS ALSÓ TAGOZATOS ANGOL NYELVŰ SZAVALÓVERSENY 2018. ÁPRILIS 25. Ladányi Jázmin 1.b I. 1. évfolyam Kerezsi Flóra 1.a II. 1. évfolyam Vanyorek Levente 1.b III. 1. évfolyam Soltészné Szörfi Anikó Zimmermanné

Részletesebben

AMV 2015. megyei eredmények 8.osztály

AMV 2015. megyei eredmények 8.osztály Iskola neve Iskola város helyezés pontszám Tanuló neve Kálvin Téri Általános Iskola 1. 46 Sass Boglárka Kálvin Téri Általános Iskola 2. 40 Horváth Petra Tiszacsegei Fekete István Általános Iskola Tiszacsege

Részletesebben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK ÖS TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK ÖS TANÉV OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2014-2015-ÖS TANÉV OSZT. NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A BAZILIKÁBAN) 1. a 1. 1. Demeter Roland: kimagasló KÖNYV + OKLEVÉL tanulmányi, és 2. 2. Szabó Hanna: kimagasló

Részletesebben

Hely. Atléta Sz. év Nevező Eredmény Rekord Futam

Hely. Atléta Sz. év Nevező Eredmény Rekord Futam EREDMÉNYEK Fiú 100 méter Időfutam SERDÜLŐ Hely. Atléta Sz. év Nevező Eredmény Rekord Futam 1 Mitru Máté 2001 VEDAC 11.9h PB 1 2 Galántai Bence 2002 TSC-Geotech 12.5h PB 1 2 Kertész Levente 2001 Reménység

Részletesebben

2 Szolnoki Sportcentrum Nonprofit Kft. D Orbán Bendegúz Attila ( ) Edző: Rácz Milán

2 Szolnoki Sportcentrum Nonprofit Kft. D Orbán Bendegúz Attila ( ) Edző: Rácz Milán Kalocsai Duna Kupa 2017.08.17 1. nap 1/1 FT 1x 1000m Döntő 1 09:00 1 Magyar Testgyakorlók Köre Budapest A Budai Gergely (2003.09.04) 2 Szolnoki Sportcentrum Nonprofit Kft. D Orbán Bendegúz Attila (2003.06.25)

Részletesebben

I. Tekergők Se 95. III. Szolnoki SC-SI "A" 155

I. Tekergők Se 95. III. Szolnoki SC-SI A 155 IV. Sport XXI. Észak-Alföldi Régió Mezei Bajnoksága neve Versenyző neve Szül Helyezés Összpontszám Hajdú Barbara 1. Sajtos Levente 4. Rozs András 2007 10. Szűcs Petra 2007 13. Radácsi István 14. Szabó

Részletesebben

Úszott idő. Úszott idő

Úszott idő. Úszott idő Diákolimpia IV. korcsoport 100 m fiú gyors A Diákolimpia IV. korcsoport 100 m leány gyors A 1. 1,00,19 Novoszáth Noel 2000 Radnóti 1. 1,05,57 Bonecz Boglárka 2000 Karolina 2. 1,02,15 Molnár Bálint 1999

Részletesebben

Hódiák SE Hódmezővásárhely Szabadság tér 66. Telefon (+3620)

Hódiák SE Hódmezővásárhely Szabadság tér 66. Telefon (+3620) Hódiák SE 6800 Hódmezővásárhely Szabadság tér 66. Telefon (+3620) 381-5117 e-mail: hodiakse@gmail.com SPORT XXI ALAPPROGRAM DÉLKELET MAGAYRORSZÁG RÉGIÓ EGYÉNI PÁLYAVERSENY HÓDMEZŐVÁSÁRHELY, VÁROSI STADION

Részletesebben

Borsod MTB Bajnoka 2017 összetett eredmények

Borsod MTB Bajnoka 2017 összetett eredmények Borsod MTB Bajnoka 2017 összetett eredmények Felnőtt férfi B.kereszt Görömböly Kazincbarcika Ózd Helyezés Név Rajtszám Születési év Egyesület 1. futam 2. futam 3. futam 4. futam Összetett 1. Molnár Péter

Részletesebben

ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR DIÁKOLIMPIA - REGIONÁLIS DÖNTŐ. Debrecen, április 12.

ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR DIÁKOLIMPIA - REGIONÁLIS DÖNTŐ. Debrecen, április 12. IDŐFUTAM 2 KÖR 10:00 RAJTSZ. NÉV ISKOLA KATH PONT KAT. RAJTSZ KÖR RAJT RAJT CÉL IDŐ MS ABSZ. KAT.H. TÁV SPD 35 Tomka István Petőfi Sándor Ált.Isk, Püspökladány 1 7 II. - fiú - A 35 2 10:07 0:07 0:11:03

Részletesebben

SPORTEREDMÉNYEK 2014/15. Varga Katalin Gimnázium. Diákolimpia

SPORTEREDMÉNYEK 2014/15. Varga Katalin Gimnázium. Diákolimpia SPORTEREDMÉNYEK 2014/15 Varga Katalin Gimnázium Atlétika Megyei Csapatbajnokság szeptember 25. Atlétika október 8. Megyei mezei futóverseny október 21. gerely lány távolugrás lány 1. Veres Bettina 12.

Részletesebben

Név. Osztály Verseny megnevezés Helyezés Felkészítő tanár neve. 1-4 osztály

Név. Osztály Verseny megnevezés Helyezés Felkészítő tanár neve. 1-4 osztály Név. Osztály Verseny megnevezés Helyezés Felkészítő tanár neve 1-4 osztály Kremlicska Csenge 1.a Játékos Váltóverseny II. Pogácsás Erika Tokai Ábel 1.b Játékos Váltóverseny II. Pogácsás Erika Széphalmi

Részletesebben

3. II. kcs. 50m fiú gyorsúszás. 4. II. kcs. 50m lány gyorsúszás. 5. I. kcs. 50m fiú hátúszás

3. II. kcs. 50m fiú gyorsúszás. 4. II. kcs. 50m lány gyorsúszás. 5. I. kcs. 50m fiú hátúszás Jegyzőkönyv 1. I. kcs. 50m fiú gyorsúszás 1. Bordás Levente 2005 Kodály 00:37,44 2. Takács Dani 2004 Móra 00:38,38 3. Fekete Máté 2004 Móra 00:44,79 4. Zuppán Zsolt 2004 Móra 00:49,87 5. Kerpics Martin

Részletesebben

31. Heged Réka 1998 BHSE 00:57,57 121p 7. Nyikes Júlianna 1999 BHSE 00:40,55 347p 27. Pálinkás Anett 1999 BHSE 00:46,07 236p

31. Heged Réka 1998 BHSE 00:57,57 121p 7. Nyikes Júlianna 1999 BHSE 00:40,55 347p 27. Pálinkás Anett 1999 BHSE 00:46,07 236p Women's 50m Backstroke - nıi hátúszás Event 1 (1. versenyszám) Országos csúcs: 0:29.01 (Szepesi Nikolett - 2008) 27. Ádám Henrietta 00:53,40 152p 29. Magos Fanni 00:59,96 107p 30. Pop Alexandra 01:00,19

Részletesebben

Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012.

Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012. Nagykőrös Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012. Tantárgy Évf. Helyezés Neve Város/Iskola neve Bibliaismeret 2. I. Czagány Lotti Mezőcsát, Dr. Enyedy Andor Ref.Ált.Isk. II. Szabó Petra Mezőcsát,

Részletesebben

15,5 II. III. 17,5 32,5

15,5 II. III. 17,5 32,5 Verseny időja: 2016. szeptember 24. (Szombat) Egyesületi Csapatok Gátváltó Lökés Rúd Távolugrás Hajítás Spintváltó helyezési Végső helyezés NYSC "A" eredmény 03:01,2 19 24 32 33 01:28,6 03:20,0 szám 2

Részletesebben

Borsod MTB Bajnoka 2017 összetett állás 1-2. futam után

Borsod MTB Bajnoka 2017 összetett állás 1-2. futam után Borsod MTB Bajnoka 2017 összetett állás 1-2. futam után 2017. július 18. Felnőtt férfi B.kereszt Görömböly K.barcika Ózd Helyezés Név Rajtszám Születési év Egyesület 1. futam 2. futam 3. futam 4. futam

Részletesebben

2017. április 22-én iskolánk 6.a osztályos tanulója Szittya Marcell a Mozaik Országos angol tanulmányi versenyen 5. helyezést ért el.

2017. április 22-én iskolánk 6.a osztályos tanulója Szittya Marcell a Mozaik Országos angol tanulmányi versenyen 5. helyezést ért el. Természetismereti verseny Iskolánk tanulói 2017. május 28-án, a Műszaki Egyetemen megrendezett Herman Ottó országos természetismereti verseny döntőjén vettek részt. Eredményeik: Nagy Ádám (4.c) 3. hely

Részletesebben

Megyei versenyek. A verseny megnevezése Elért helyezés Tanuló neve Osztály Felkészítő tanár. Nyerges Tamás, Sajtos Olivér, Torgyik Éva, Wenczel Balázs

Megyei versenyek. A verseny megnevezése Elért helyezés Tanuló neve Osztály Felkészítő tanár. Nyerges Tamás, Sajtos Olivér, Torgyik Éva, Wenczel Balázs Megyei versenyek A verseny megnevezése Elért helyezés Tanuló neve Osztály Felkészítő tanár 1. Nyerges Tamás, Sajtos Olivér, Torgyik Éva, Wenczel Balázs Bolyai Matematika Csapatverseny 6. 19. 12. 14. 15.

Részletesebben

X. Komplex1 Kolyvek Vivien Benkőné Szabó Krisztina XXXV. Szövegszerkesztés Galanics Mercédesz Knotz Lászlóné

X. Komplex1 Kolyvek Vivien Benkőné Szabó Krisztina XXXV. Szövegszerkesztés Galanics Mercédesz Knotz Lászlóné Fővárosi Informatika Alakalmazói, és egyéb országos, illetve budapesti versenyek eredményei 2002-től Tanév Helyezés Kategória Tanuló neve Felkészítő tanára Grafika2 Németh Gábor VII. Grafika1 Kapitány

Részletesebben

Sport XXI. Kelet Magyarországi Régió Mezei Bajnoksága november 05. szombat 11: 00 Debrecen Nagyerdő. U11 korosztály csapatverseny

Sport XXI. Kelet Magyarországi Régió Mezei Bajnoksága november 05. szombat 11: 00 Debrecen Nagyerdő. U11 korosztály csapatverseny Sport XXI. Kelet Magyarországi Régió Mezei Bajnoksága neve Versenyző neve Szül Helyezés Összpontszám Hemrich Milán 2007 1 Rozs András 2007 3 Szűcs Petra 2007 4 Mezei Dániel 2008 5 Bodor Tamás 2008 6 Szűcs

Részletesebben