Az Egerben lévő Morvai-Garantfilter berendezés számításai A berendezés azzal a céllal létesült, hogy az egri szennyvíztisztítóban keletkező biológiailag megtisztított szennyvíz iszapját (10 ezer t/év), amelyet egy fejlett fluidágyas technológiával (Sulzer szárító) földgázzal szárítottak és hulladék lerakóba vitték, olcsóbban ártalmatlanítsuk. Az egri iszapszárító kapacitása nem elegendő a a képződő szennyvíziszap teljes mennyiségének megszárításához, igy világos volt, hogy olyan berendezést kell konstruálni, a legjobb elérhető technológiaként (BAT Best Aviable Techniques) amelynek jellemzői: 1 - elsőként kialakítható technológia a szennyvíziszap monoégetésére, minimális hozzáadott támasztékhővel úgy, hogy a támasztékhő biomassza legyen - az égetés során legalább annyi hőt szolgáltat, amellyel kiváltható az iszapszárító földgáz igénye - menet közben változtattunk a célon a gazdaságosság érdekében: a biztosítható szárított és a fennmaradó nyers (dekantált 20% szárazanyag tartalmú) szennyvíziszap keverékének együttes égetésére jelentős energiatöbblet elérése érdekében. A berendezéssel szembeni követelmények tehát elsődlegesen az egri igények alapján fogalmazódtak meg. Az egri magas szinvonalú szennyvíztisztítási és iszapkezelési technológiák alkalmasak voltak a nagyon magas hatásfokú termikus iszapégetőmű kis helyigényű technológiájába történő integrálásására. A monoégetési technológia lehetőséget nyújt az égetőmű továbbfejlesztési irányainak (gazdaságos üzemméretek, együttégetés, hőhasznosítás, hamuértékesítés, energiakicsatolási lehetőségek), ill. az üzemeltetési költségek változtatására: pl a leggazdaságosabb füstgáztisztító eljárások alkalmazása stb.)
Követelmények 1. Teljesítse ne lépje túl a füstgáz emissziós határértékeket. 2. Hulladék égetésről lévén szó, az üzemelés során biztosítsa az égetés mikéntjére vonatkozó előírásokat. (800 C állandó hőmérséklet és a füstgáz 950 C hőmérsékleten való legalább 2-2,5 sec-ig való utóégetése) 3. Legyen képes maximum 50% víztartalmú tüzelőanyag keverék zavartalan égetésére. 4. Legyen képes a tüzelőanyag teljes tömegére vetítve 6 MJ/ kg fűtőértékű anyagkeveréket elégetni. 5. Ne igényeljen az elégetéshez semmiféle fosszilis energiahordozót. Az egri szennyvíziszap vizsgálata szerint, annak fűtőértéke 18 MJ/szárazanyag kg. A összetétele indokolta, hogy az emissziós követelmények teljesítése érdekében olyan végső füstgáz tisztító berendezést iktassunk be a rendszerbe, amely garantálja, hogy a kibocsátott füstgáz minden értéke a megengedett határ alatt marad. Ezért a GARANTFILTER Gmbh. céggel megállapodást kötöttünk ennek biztosítására. (Jelenleg BAT technológia) A P1300382 szabadalmi bejelentés számmal regisztrált Lépcsős kazán a rostély speciális kialakításánál és levegő befúvó rendszerénél fogva alkalmas a nyers (20% sz.a tartalmú) és szárított iszap keverékének égetésére minimális (20 kg/h) faapríték hozzáadásával. Az égetés során nem az előírt 800 C hőmérséklet biztosítása volt a probléma, hanem az, hogy az égőtér hőmérséklete a 850 C -t ne haladja meg. Magasabb hőmérséklet esetén a technológában kedvezőtlen összetételű gázok keletkeznek (dioxinok, furánok), amelyek megfogása költséges. A füstgáz további kiégését, 2-3 sec 950 C on való tartását csak egy 2
megfelelően méretezett utóégetővel lehetséges biztosítani, amely minimális hozzáadott energiával képes a technológiai folyamat biztosítására. A berendezés elemek kapacitásának összehangolása Az utóégetőben a min. 2 sec benntartózkodás akkor biztosítható, ha a rajta átáramló füstgáz mennyisége 3 600 4 400 m 3 /h között van. Erre van méretezve a füstgázmosó berendezés is. Ezt az átáramlást a beépített szívó ventilátor biztosítani tudja. Az eddigi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy biztonságosan 4 000 m 3 /h mellett képes a berendezés üzemelni. A fejlesztés során bebizonyosodott, hogy az előégető (lépcsős kazán) túlmelegedését csak úgy lehet elkerülni, ha a szárított iszaphoz megfelelő mennyiségű nedves (20% szárazanyagú) szennyvíziszapot keverünk. (A benne lévő víz elpárologtatása hűti a kazánteret.) A lépcsős kazánból a keletkező hőt a 1. táblázat: Energia folyamat Megnevezés Érték füstgáz viszi át az utóégetőbe. Ennek a mennyiségét nyílván a Levegő mennyiség m3/h 4 000 A füstgáz sűrűsége kg/m3 1,2 Füstgáz hő kapacitása kj/kg 1,3 Füstgáz hőmérséklet (előégetőben) C 800 1 m3 füstgázban van (MJ) 1,248 Előégetőből átvihető hőmennyiség MJ/h 4 992 Összesenből apríték (20 kg/h) MJ/h 210 Fűtőanyagban biztosítani MJ/h 4 782 Kazán alapvesztesége MJ/h 300 Bevinni szükséges tüzelőanyag keverékkel MJ/h 5 082 Pellettel bevitt hő (30 kg/h) MJ/h 460 Kazán output hő MJ/h 5 540 bevitt levegő határozza meg. Az előégetőben produkálható hőmennyiség felső határa ebből következően a füstgázzal átvihető hőmennyiség. A lehetséges energia áram tehát az 1. táblázat szerinti. Tehát 4 000 m 3 levegő bevitele mellett az előégetőből az utóégetőbe 4 992 MJ hőmennyiséget tudunk egy óra alatt átvinni. Ebből 210 MJ az adalékként adott (20 kg/h) faapríték fűtőértéke. Figyelembe véve, hogy a kazánnak minimálisan 6% alapvesztesége van, azt kapjuk, hogy a lehetőséget akkor tudjuk kihasználni, ha olyan mennyiségű tüzelőanyagot viszünk be, amelyből az előégető térben 5 082 MJ nettó hőenergia termelődik. 3 Az utóégetőben támaszték hőként 30 kg fapellettel számolunk: óránként 4 000 m 3, 800 C hőmérsékletű füstgáz hőmérsékletét 150 C- al kell megemelni. Ennek hőszükséglete 650 MJ. A füstgázban lévő CO és egyéb, még éghető gáz elégésével keletkezik számításaink szerint maximum 190 MJ/h. Így még szükség van minimum 460 MJ/h támasztékhőre, amelyet 30 kg/h fapellet elégetésével tudunk biztosítani.
Ezzel a kazán output hőteljesítménye 5 540 MJ = 1 530 kwh/h lesz, amely számítsaink szerint, tartós üzemi paraméterek mellett 20%-kal növelhető. Az üzemeltetés anyag és energia folyamatai Az eddigi üzemeltetés szerint zavartalanul égethető 60% nyers (20% szárazanyag tartalmú) és 40% szárított (95% szárazanyag tartalmú) szennyvíziszap keverék, 20 kg/h faapríték kiegészítéssel. Az égetés anyag és energia áramát a 2.sz táblázat tartalmazza. 2. táblázat: Fűtőanyag kalkuláció Fűtőanyag összetét el % Száraz anyag 1 kg keverékben van 1 óra üzemidőre számítva Fűtőért ék MJ Nettó Fűtőérték MJ Összes tömeg kg Száraz anyag kg Fűtőért ék MJ Összes mennyiség t/év Nyers iszap % 60,00% 0,12 2,16 0,87 405 81 1 457 3 374 Szárított iszap % 40,00% 0,38 6,84 6,66 270 256 4 612 2 250 Összesen 100,00% 0,50 9,00 7,54 0 337 6 069 5 624 Nettó fűtőérték = az anyag tényleges fűtőértéke - a benne lévő víz elpárologtatásához szükséges energia Iszap szükséglet t/nap Vízpárologtatásra veszteség MJ/h 762 39 Felfűtés vesztesége MJ/h 225 Kazán teljesítmény kwh/h Fűtőanyag nettó energiája MJ/h 5 082 20%-os iszapra számolva 1 539 Kazán output teljesítménye MJ/h 5 541 14 060 Hamu mennyisége 422 4 Ennél a tüzelőanyag keveréknél a kazán hatásfoka: (output energia/input energia) 82,23%. Ez az ártalmatlanítási eljárás lehetővé teszi a keletkező (meglévő) hulladék tömeg évi 13 638 t- val való csökkenését. (Az eredeti teljes tömegnek mindössze 3%-a marad meg hulladéknak (hamu). A kazán által szolgáltatott energia jelenleg - az egri modellnél - 950 C hőmérsékletű füstgáz. A berendezésbe be van építve egy levegő - termoolaj, egy levegő - víz, és egy levegő-levegő hőcserélő. Itt többféle többletenergia kicsatolásban gondolkoztunk, ezért kerültek ezek az opciós elemek beépítésre. Az alapkövetelmény itt az volt, hogy a szárítás hőigényét a jövőben a kazán biztosítsa. Az évente 2 250 t szárított iszap 95 % szárazanyag tartalomra való szárítása 32 057 GJ-t igényel. Ezzel szemben a kazán szolgáltat 46 208 GJ/év energiát, tehát 14 150 GJ energia feleslegünk keletkezik, amelynek ott helyben más felhasználási lehetősége nincsen.
Erre kerestük a megoldás (felhasználás) lehetőségét. Kézenfekvő, hogy legegyszerűbb, ha a hőenergiát elektromos energiává konvertáljuk, mert ez megújuló energia hordozóról lévén szó egyszerűen és biztonságosan értékesíthető, vagy a szennyvíztelepen is felhasználható. Két megoldási elehetőség kínálkozik: - ORC berendezéssel közvetlenül elektromos energiát előállítani. - Nagynyomású gőzfejlesztő és gőzturbina közbejöttével termelni az áramot. Az ORC berendezés mellett szól, hogy kompletten megvásárolható, és közvetlenül minden kiegészítő nélkül a jelenlegi berendezéshez hozzákapcsolható. A berendezéssel a hőhordozó hőmérsékletétől függően 15-24% elektromos energia kihozatal érhető el. A gőzturbinával való áram előállításhoz 3. táblázat: A beruházás lehetséges összetétele szükség van a turbina mellett egy nagy Beruházási elem Ft Keverő adagoló 45 000 000 nyomású gőzfejlesztő beszerzésére, Lépcsős kazán 530 000 000 ennek hozzáépítésére a meglévő Utóégető 200 000 000 berendezéshez, valamint a turbinához Füstgáz mosó 65 000 000 való kapcsolat kiépítéséhez. Ennek Elektromos blokk 270 000 000 Hőcserélők 60 000 000 elektromos hatásfoka talán valamivel Kémény 10 000 000 magasabb 19-25%. Az elektromos Műszerek 100 000 000 energia által kivett energia után még Vezérlés 50 000 000 fennmaradó hőenergia mindkét Nettó érték összesen 1 330 000 000 berendezés alkalmazása esetén visszanyerhető. Az alkalmazott módszertől 4. táblázat: Energia felhasználás függő veszteséggel. Mindkét lehetőség opcionálisan Megnevezés MJ/h GJ/év Termelt energia 5 541 46 208 Elektromos áram termelésre 1 385 11 552 Visszanyerés vesztesége 222 1 848 Szárításra 3 844 32 057 Energia maradvány 90 751 használható. Az adott hely (a fűtőanyag összetétele, a hő felhasználhatósága) egyéb speciális körülményei döntik el, hogy melyik módszer alkalmazása a célszerübb. A számításunknál 24% elektromos energia kinyerhetőséggel, és a teljes energia mennyiségre vetítve 5% hő visszanyerési veszteséggel számoltunk. Igy az áramfejlesztő egység 400 kwh/h kapacitással átadva neki a teljes energia mennyiséget szolgáltat évente 3 209 MWh elektromos áramot és visszaad 32 808 GJ/év hőenergiát. (A belső vesztesége 1 848 GJ/év) Ez az energia mennyiség éppen elegendő a szükséges szárított iszapmennyiség 5
előállításához. A termelődő elektromos áramból az önfogyasztás levonása után 2 960 MWh/év energia mennyiséget tudunk értékesíteni. Ha tehát most az értékesíthető energiát vetjük össze a bevitt összes energiával, akkor meglehetősen kedvezőtlen képet kapunk: 21,89% - os hatásfokot. De ha ehhez hozzátesszük hogy: - megtakarítottuk 5 600 t hulladék lerakási díját 33 millió Ft - kiváltottunk 943 000 m 3 földgázt 94 millió Ft - és értékesíthetünk 2 960 MWh áramot 91 millió Ft akkor ez a 218 millió Ft éves eredmény elfogadható. Ez azonban nem változtat azon a tényen, hogy a keletkező összes energiamennyiség felét szárításra használjuk fel, és azért kell szárítanunk, hogy ezt a nyers szennyvíziszapot el tudjuk égetni. (Más szóval a jelenlegi magyar szennyvíztisztítási gyakorlat szerint az elpárologtatás útján történő szennyvíziszap ártalmatlanítás, hulladékáram csökkentés nem gazdaságos.) A szennyvíziszap monoégetés pénzügyi fenntarthatósága Ezzel a módszerrel meggyőződésünk a szennyvíziszapnak (ennek a kockázatot jelentő hulladéknak) megnyugtató ártalmatlanítását oldhatjuk meg. 6 (Más kérdés, hogy a ma elfogadott álláspont ennek kívánatos hasznosítására mit tartalmaz. Ezzel kapcsolatos véleményünk kifejtése túlterjed ezen az anyagon) Ennek környezetvédelmi szempontból mi igen nagy jelentőséget tulajdonítunk. Mindamellett szükséges vizsgálni a pénzügyi fenntarthatóság kérdését is. A pénzügyi fenntarthatóság konkrét vizsgálata előtt szükségenek tartjuk az alábbiak előre bocsátását: A szennyvíziszap, a települési, szilárd szerves hulladék szerintünk mindenképpen negatív értéket képvisel. Ezt bizonyitja a 2013 évi CLXXXV törvény, amely a fizetendő hulladék lerakási járulék mértékét az 5. táblázat szerint határozza meg. A táblázatban lévő adatok az államnak fizetendő járulékok. A hulladék lerakók ezen túl a hulladék tulajdonostól kezelési költség címén további térítést kérnek. Ennek mértéke nagyon eltérő. 100 180% közötti. Az eredmény kalkulációnkban mi mindenütt csak a lerakási járulékkal számoltunk.
Ennek ismeretében a tényleges hulladék mennyiség csökkenésből származó megtakarítás valójában sokkal nagyobb mértékű az általunk jelzettnél. Azért szorítkoztunk erre (az irreálisan alacsony) értékre, mert korábban nékány esetben ezt a tételt úgy jellemezték, hogy ez politika függő. Nem vitatva eme állitás igazságát, de úgy véljük, valami módon csak ki kell fejezni a hulladék negatív értékét, amelyet senki nem tagadhat. 5. táblázat: Hulladéklerakási járulékfizetéssel érintett hulladék egységára évenként (Ft/tonna) A hulladék fajtája, jellege, típusa (i) 2013 2014 2015 2016 Települési hulladék, ideértve az előkezelt települési hulladékot is 3 000 Ft 6 000 Ft 9 000 Ft 12 000 Ft Építési-bontási hulladék 3 000 Ft 6 000 Ft 9 000 Ft 12 000 Ft Veszélyes hulladék 3 000 Ft 6 000 Ft 9 000 Ft 12 000 Ft Települési szennyvíziszap 3 000 Ft 6 000 Ft 9 000 Ft 12 000 Ft Tovább hasznosítható maradék hulladék 2 000 Ft 4 000 Ft 6 000 Ft 8 000 Ft Tovább nem hasznosítható maradék hulladék 1 500 Ft 3 000 Ft 4 500 Ft 6 000 Ft 7 Ahogy ezt az energia mérlegnél jeleztük, itt is azzal számolunk, hogy elektromos áramot állítunk elő, azt értékesítjük. Ennek megfelelően a beruházási költségeinket is meg kell növelni az ehhez szükséges eszköz értékével. Így a beruházás nettó bekerülési költsége: 1 330 000 000 Ft. lesz. 6. táblázat: Árbevételek és megtakarítás Ft/év Árbevétel áram 90 535 746 Árbevétel hő 0 Megtakarítás 84 359 328 Összesen 174 895 074 7. táblázat: Üzemviteli költségek Ft/év Vásárolt anyag (tüzelőanyag) 15 178 800 Munkabér 3 fő/h 23 618 880 Szállítás 421 797 Anyagmozgatás 302 288 Karbantartás 11 800 000 Egyéb költség 2 566 088 Elektromos áramfogyasztás 0 Helyi adó 2 623 426 Összes költség 56 511 279
Fedezeti összeg 118 383 795 Most úgy számolunk, hogy a teljes iszapmennyiség 14 060 t - lerakási költségét megtakarításként vesszük figyelembe (végeredményben ugyan ide jutunk, ha a tényleges mennyiséggel számolunk, és hozzáadjuk a szárításhoz felhasznált földgáz árát). Az egy év alatt elérhető árbevétel és megtakarítás közel 175 millió Ft. (6.táblázat) Az üzemeltetésnek természetesen költségei is vannak. A pelletet és az aprítékot vásárolni kell. A költségek részletezését a 7. táblázat tartalmazza. (Az alkalmazott egységköltségek és egyéb alapértékek az anyaghoz csatolt 24.táblázatban megtalálhatók) Eszerint az évente képződő fedezeti összeg 118,3 millió Ft. ami 11,24 éves egyszerű megtérülési mutatót jelent. Ez figyelembe véve, jelentős társadalmilag hasznos, de nem számszerűsített környezetvédelmi feladatot oldunk meg, mégpedig úgy, hogy eközben értékesíthető megújuló energiát állítunk elő. Ezek után vizsgáltuk ezt a beruházást a hozzá kapcsolható pénzáram jelen és jövőértéke szerint. E modellnél a berendezés élettartamát 25 évre számoltuk. A 25. év végén a maradvány érték a bekerülési költség 10%-a. 10 évenként szükséges a berendezésen pótlólagos beruházásnak minősülő nagyjavítást elvégezni ami becslésünk alapján ma a beruházás nettó értékének 25%-át teszi ki. Az infláció mértékét 3% -al kalkuláltuk. (Természetesen ezzel növekszik a pótlólagos beruházás költsége is.) A jelen és jövőérték szempontjából meghatározó a diszkont ráta. Jelenleg ennek az MNB által meghatározott hivatalos értéke 3,92%. 8 Nyilvánvaló hogy befektetői szemmel nézve ezzel nem lehet számolni, hiszen itt a tőkehozadék még 0 lenne. A számításnál mi 6%-os diszkont rátát alkalmaztunk. (Megjegyezzük, hogy korábban a kiírt pályázatok támogatási intenzitás számításánál az alkalmazandó diszkont ráta 15% volt.) A pénzáram jelen és jövőértékének alakulását 6%-os diszkont tényező mellett valamint a beruházásnak a hozadékából való belső megtérülési rátáját a 8. táblázat tartalmazza
Figyelembe vett diszkont ráta % 6,00% 8. táblázat: A pénzáram jelen és jövőértéke valamint a belső megtérülési ráta kiszámítása Ft-ban Évek Beruházás nettó érték Pótló beruházás Fedezeti összeg Maradvány érték Nettó pénzáram Jövőérték 1 1 330 000 000 0 0 0-1 330 000 000-5 708 188 112 2 0 118 383 795 0 118 383 795 479 328 300 3 0 121 935 309 0 121 935 309 465 762 402 4 0 125 593 368 0 125 593 368 452 580 445 5 0 129 361 169 0 129 361 169 439 771 563 6 0 133 242 004 0 133 242 004 427 325 195 7 0 137 239 265 0 137 239 265 415 231 084 8 0 141 356 442 0 141 356 442 403 479 259 9 0 145 597 136 0 145 597 136 392 060 033 10 433 837 084 149 965 050 0-283 872 034-721 134 774 11 0 154 464 001 0 154 464 001 370 181 991 12 0 159 097 921 0 159 097 921 359 705 141 13 0 163 870 859 0 163 870 859 349 524 805 14 0 168 786 985 0 168 786 985 339 632 592 15 0 173 850 594 0 173 850 594 330 020 347 16 0 179 066 112 0 179 066 112 320 680 148 17 0 184 438 095 0 184 438 095 311 604 293 18 0 189 971 238 0 189 971 238 302 785 302 19 0 195 670 375 0 195 670 375 294 215 906 20 583 040 763 201 540 487 0-381 500 276-541 165 426 21 0 207 586 701 0 207 586 701 277 797 839 22 0 213 814 302 0 213 814 302 269 935 635 23 0 220 228 731 0 220 228 731 262 295 946 24 0 226 835 593 0 226 835 593 254 872 475 25 0 233 640 661 133 000 000 366 640 661 388 639 102 Össze sen 1 330 000 000 1 016 877 846 4 075 536 197 133 000 000 1 861 658 351 936 941 492 Jelen érték 1 254 716 981 424 047 227 1 853 724 430 30 988 818 205 949 039 BMR (Belső megtérülési ráta) 7,56% 9 9. táblázat kiemelt mutatók
A 7,56% os BMR valamint a pénzáram jelen és jövőértékének alakulása egyaránt olyan beruházásra utal, amelyet támogatni szükséges ahhoz, hogy az a beruházó számára is gazdaságos legyen ez társadalmi érdek. A támogatás szükségességét támasztják alá a kiszámított egyéb mutatók is (9. táblázat). Megnevezés Érték Egyszerű megtérülés év 13,24 Egyszerű megtérülés jöv.ből év 19,61 Megtérülés jelenértékben év 22,22 Megtérülés jövőértékben év 21,48 Hulladék tömeg csökkenés t. 13 638 1 GJ termelt energia önköltsége Ft 2 374 1 GJ értékesített energia önköltsége Ft 8 917 Kazán energia hatásfoka % 82,23% Évi átlagos adózott eredmény Ft 85 911 703 Éves átlagos tiszta jövedelem Ft 67 823 703 További kérdés a finanszírozhatóság. A pénzügyi helyzetet ismerve elvárható, hogy a teljes finanszírozási összeg 10%-ának rendelkezésre kell állni a projekt gazdánál. (Külön problémát jelent az igen magas 27%-os Áfa.) Ezt mindenképpen elő kell finanszírozni. (Arról nem is beszélve, hogy mennyi a visszaigénylés realizálásának valós átfutási ideje.) Ebből kiindulva bruttó finanszírozásban gondolkodunk. 10. Táblázat: Adósságszolgálat és amortizációs maradvány évente Évek Tőke Törlesztés Kamat Tőketörlesztés eredményből 1 1 197 000 000 0 47 880 000 0 Amortizáció maradvány 2 1 197 000 000 85 500 000 47 880 000 32 300 000 0 3 1 111 500 000 85 500 000 44 460 000 32 300 000 0 4 1 026 000 000 85 500 000 41 040 000 32 300 000 0 5 940 500 000 85 500 000 37 620 000 32 300 000 0 6 855 000 000 85 500 000 34 200 000 32 300 000 0 7 769 500 000 85 500 000 30 780 000 32 300 000 0 8 684 000 000 85 500 000 27 360 000 32 300 000 0 9 598 500 000 85 500 000 23 940 000 32 300 000 0 10 513 000 000 85 500 000 20 520 000 32 300 000 0 11 427 500 000 85 500 000 17 100 000 32 300 000 0 12 342 000 000 85 500 000 13 680 000 32 300 000 0 13 256 500 000 85 500 000 10 260 000 32 300 000 0 14 171 000 000 85 500 000 6 840 000 32 300 000 0 15 85 500 000 85 500 000 3 420 000 32 300 000 0 16 0 0 0 0 53200000 17 0 0 0 0 53200000 18 0 0 0 0 53200000 19 0 0 0 0 53200000 20 0 0 0 0 53200000 21 0 0 0 0 53200000 22 0 0 0 0 53200000 23 0 0 0 0 53200000 24 0 0 0 0 53200000 10
Abból indultunk ki, hogy 10 % Tőketörlesztés amortizációból 744 800 000 saját erő mellett a beruházó nagyon kedvező feltételekkel (15 futamidő, egy év türelmi idő 4%-os évi kamat.) kaphat beruházás megvalósításához hitelt. E hitelhez tartozó adósságszolgálatot a 10. táblázat tartalmazza. A finanszírozás bruttó lesz. A beruházó itt az ÁFÁT természetesen visszaigényelheti. Ezt azonban azonnal, vagy évekre elosztva tőketörlesztésre fogja fordítani. 25 0 0 0 0 53200000 Összesen 1 197 000 000 406 980 000 452 200 000 532 000 000 11
Évek Fedezeti összeg Áfa visszaigénylés 11. táblázat: Eredmény levezetés pénzforgalom Ft Amortizáció Hitel kamat Eredmény Nyereségadó Adózott eredmény Eredmény halmozva Törlesztés eredményből Nettó éves eredmény 1 359 100 000 60 807 600 298 292 400 29 829 240 268 463 160 268 463 160 0 268 463 160 2 118 383 795 53 200 000 60 807 600 4 376 195 437 620 3 938 576 217 016 736 55 385 000-51 446 424 3 121 935 309 53 200 000 56 464 200 12 271 109 1 227 111 11 043 998 172 675 734 55 385 000-44 341 002 4 125 593 368 53 200 000 52 120 800 20 272 568 2 027 257 18 245 311 135 536 045 55 385 000-37 139 689 5 129 361 169 53 200 000 47 777 400 28 383 769 2 838 377 25 545 392 105 696 438 55 385 000-29 839 608 6 133 242 004 53 200 000 43 434 000 36 608 004 3 660 800 32 947 204 83 258 641 55 385 000-22 437 796 7 137 239 265 53 200 000 39 090 600 44 948 665 4 494 866 40 453 798 68 327 440 55 385 000-14 931 202 8 141 356 442 53 200 000 34 747 200 53 409 242 5 340 924 48 068 318 61 010 758 55 385 000-7 316 682 9 145 597 136 53 200 000 30 403 800 61 993 336 6 199 334 55 794 002 61 419 760 55 385 000 409 002 10 149 965 050 53 200 000 26 060 400 70 704 650 7 070 465 63 634 185 69 668 945 55 385 000 8 249 185 11 154 464 001 53 200 000 21 717 000 79 547 001 7 954 700 71 592 301 85 876 246 55 385 000 16 207 301 12 159 097 921 53 200 000 17 373 600 88 524 321 8 852 432 79 671 889 110 163 135 55 385 000 24 286 889 13 163 870 859 53 200 000 13 030 200 97 640 659 9 764 066 87 876 12 593 142 654 728 55 385 000 32 491 593 14 168 786 985 53 200 000 8 686 800 106 900 185 10 690 018 96 210 166 183 479 894 55 385 000 40 825 166 15 173 850 594 53 200 000 4 343 400 116 307 194 11 630 719 104 676 475 232 771 369 55 385 000 49 291 475 16 179 066 112 53 200 000 0 125 866 112 12 586 611 113 279 501 346 050 870 0 113 279 501 17 184 438 095 53 200 000 0 131 238 095 13 123 810 118 114 286 464 165 156 0 118 114 286 18 189 971 238 53 200 000 0 136 771 238 13 677 124 123 094 115 587 259 271 0 123 094 115 19 195 670 375 53 200 000 0 142 470 375 14 247 038 128 223 338 715 482 609 0 128 223 338 20 201 540 487 53 200 000 0 148 340 487 14 834 049 133 506 438 848 989 047 0 133 506 438 21 207 586 701 53 200 000 0 154 386 701 15 438 670 138 948 031 987 937 078 0 138 948 031 22 213 814 302 53 200 000 0 160 614 302 16 061 430 144 552 872 1 132 489 950 0 144 552 872 23 220 228 731 53 200 000 0 167 028 731 16 702 873 150 325 858 1 282 815 808 0 150 325 858 24 226 835 593 53 200 000 0 173 635 593 17 363 559 156 272 034 1 439 087 843 0 156 272 034 25 233 640 661 53 200 000 0 180 440 661 18 044 066 162 396 595 1 601 484 438 0 162 396 595 Összesen 4 075 536 197 359 100 000 1 276 800 000 516 864 600 2 640 971 597 264 097 160 2 376 874 438 775 390 000 1 601 484 438
A 11. táblázatból látható, hogy az első 9 év alatt jövedelmet a rendszerből egyáltalán nem lehet kivenni, mivel a tőke törlesztése a teljes amortizáció felhasználása mellett is csak a visszaigényelt ÁFA felhasználásával biztosítható. A 10. évben először nyílik arra lehetőség, hogy a rendszerből jövedelmet lehessen kivenni. Ha azonban figyelembe vesszük, hogy ekkor már egy jelentős összeget kellene pótló beruházásként invesztálni, akkor állíthatjuk, hogy a rendszer finanszírozhatósága nem biztosított. Ha a nettó finanszírozást választánánk, akkor pedig egyszerűen nincs mód e nagyon kedvező hitel esetén sem a tőke törlesztőrészletének maradéktalan teljesítésére. A jelenlegi hazai szabályozási környezet (a hulladéklerakási díj, a megújuló hordózókkal előállítható energiák átvételi ára) nem teszi lehetővé, hogy ilyen típusú beruházás támogatás nélkül rentábilis legyen. A beruházás környezetre gyakorolt kedvező hatását pedig a jelenlegi pénzügyi rendszer egyáltalán nem ismeri el. (Ezt csak beruházási támogatásként lehet realizálni, feltéve, ha ilyen van.) E variáció kedvezőtlen finanszírozhatóságában kétségtelenül közrejátszik az is, hogy a keletkező energia több mint fele nem jelenik meg mint bevételi forrás. Szárítani csak azért kell, hogy el tudjuk égetni ezt a hulladékot, mert a hulladéktömeg szárítással történő tömegcsökkentése nem rentábilis a jelenlegi szabályozási környezetben. (Ez az állítás a teljes szennyvíztisztítási technológia ismeretének figyelmen kívül hagyásával történt.) 13 Fontos célok: 1., Az egri égető kimenő hőteljesítménye 20%-kal növelhető. 2., A berendezés pilot projektként készült. A jelenlegi teszt üzemek célja a legjobb üzemeltetési, és a lehetséges legjobb berendezés- gyártási költségek kidolgozása. Más tüzelőanyagok alkalmazási lehetősége Mivel ez a termikus ártalmatlanító rendszer alkalmas bármilyen magas nedvesség és éghető szerves anyag tartalmú hulladék égetésére, áttekintettük, hogy külön vásárlás nélkül milyen anyagok jöhetnének szóba a szennyvíziszap mellett még tüzelőanyagként. Ezeket a 12. táblázat tartalmazza.
12. táblázat Lehetséges fűtőanyagként hasznosítható kockázatot jelentő hulladékok. Száraz anyag % Fűtőérték MJ/sz.a kg Nyers iszap 20,00% 18,00 Szárított iszap 95,00% 18,00 RDF (települési szerves szilárd hulladék darálék) 70,00% 12,00 Szárított RDF 95,00% 12,00 Fermentációs maradvány 35,00% 10,00 Szárított fermentációs maradvány 95,00% 10,00 Solár szárított iszap 93,00% 13,80 A táblázatból látható, hogy ezek mindegyikének a fűtőértéke ugyan jelentősen a szennyvíziszap fűtőértéke alatt marad, de magasabb szárazanyag tartalmuknál fogva alkalmasak lehetnek olyan tüzelőanyag keverék létrehozására, amely nem igényel hővel való szárítást. Külön figyelmet érdemel a szolár szárítóban szárított iszap és a települési szilárd hulladék válogatás utáni maradványából készült darálék. Nyers és szolár szárítóval szárított iszap égethetősége Elsőnek azt vizsgáltuk, hogyan változik a pénzügyi fenntarthatóság, ha az égethetőséghez szükséges száraz iszapot, szolár szállítóval állítjuk elő. A szolár szárítóval előállított szárítmány fűtőértéke sokkal alacsonyabb (13,8 MJ/kg) mintha azt hővel szárítanánk. (A szolár szárításkor oxidációs folyamat játszódik le amelynek során az éghető anyagok egy része széndioxid formájában eltávozik). Ebben az esetben viszont számolni kell a szolár szárító bekerülési költségével, amelyet egy ilyen létező szárító alapján 200 millió forintban értékeltük (a HUBER SE Makón megvalósult beruházását alapul véve). 14 13. táblázat: Fűtőanyag kalkuláció nyers és szolár szárított iszap keverék használata esetén Fűtőanyag összetétel % Száraz anyag 1 kg mixben van 1 óra üzemidőre Fűtőérték MJ Nettó Fűtőérték MJ Összes tömeg kg Száraz anyag kg Fűtőérték MJ Összes mennyiség t/év Nyers iszap % 57,00% 0,11 2,05 0,83 472 94 1 699 3 936 Szolár szárított iszap % 43,00% 0,40 5,52 5,31 356 331 4 569 2 969 Összesen 1,00 0,51 7,57 6,14 828 425 6 268 6 905 A 13. táblázatból látható, hogy 57% dekantált, és 43% solár szárított iszappal biztosíthatók az égethetőség feltételei.
A 20% szárazanyagtartalomra visszaszámolt összes ártalmatlanított szennyvíziszap mennyiség 17 742 t/év lesz. 14. táblázat: Árbevételek és megtakarítás Ft/év Árbevétel áram 90 535 746 Árbevétel hő 96 454 447 Lerakási díj megtakarítás 106 453 164 Összesen 293 443 357 Nem kell hőt fordítani a szárításr a, így az értékesíthető. Az induló árbevétel a 14. táblázat szerint alakul. Az üzemviteli költségek az előzőhöz viszonyítva csak kis mértékben változnak. 15. táblázat: Üzemviteli költségek Ft/év Vásárolt anyag tüzelőanyag 15 178 800 Munkabér 3 fő/h 23 618 880 Szállítás 3 501 382 Anyagmozgatás 371 859 Karbantartás 11 800 000 Elektromos áramfogyasztás 0 Helyi adó 4 401 650 Összes költség 61 596 118 Fedezeti összeg 231 847 240 Úgy számoltunk, hogy a szárított iszapot itt szállítani szükséges (lásd 15. táblázat.) Amint ez várható ebben a variációban lényegesen megemelkedik a fedezeti összeg, hiszen itt a kazán által szolgáltatott energia az elektromos áram előállításánál keletkező veszteség kivételével teljes egészében értékesül. Kedvezően alakulnak az önköltségi mutatók is. 1 GJ energia közvetlen költsége: 1 333 Ft 1 GJ energia teljes önköltsége: 2 484 FT 1 GJ értékesített energia önköltsége : 2 588 Ft 15 Ahogy e mutatók alapján várható ezt a formát már finanszírozni is könnyebben lehet.
Évek Fedezeti összeg Áfa visszaigénylé s 16. táblázat: Eredmény levezetés pénzforgalom Ft Amortizáció Hitel kamat Eredmény Nyereségadó Adózott eredmény Eredmény halmozva Törlesztés eredményből Nettó éves eredmény 1 359 100 000 77 724 000 281 376 000 28 137 600 253 238 400 253 238 400 0 253 238 400 2 231 847 240 53 200 000 77 724 000 100 923 240 10 092 324 90 830 916 288 684 316 55 385 000 35 445 916 3 238 802 657 53 200 000 73 380 600 112 222 057 11 222 206 100 999 851 334 299 167 55 385 000 45 614 851 4 245 966 737 53 200 000 69 037 200 123 729 537 12 372 954 111 356 583 390 270 750 55 385 000 55 971 583 5 253 345 739 53 200 000 64 693 800 135 451 939 13 545 194 121 906 745 456 792 495 55 385 000 66 521 745 6 260 946 111 53 200 000 60 350 400 147 395 711 14 739 571 132 656 140 534 063 635 55 385 000 77 271 140 7 268 774 494 53 200 000 56 007 000 159 567 494 15 956 749 143 610 745 622 289 380 55 385 000 88 225 745 8 276 837 729 53 200 000 51 663 600 171 974 129 17 197 413 154 776 716 721 681 096 55 385 000 99 391 716 9 285 142 861 53 200 000 47 320 200 184 622 661 18 462 266 166 160 395 832 456 491 55 385 000 110 775 395 10 293 697 147 53 200 000 42 976 800 197 520 347 19 752 035 177 768 312 954 839 803 55 385 000 122 383 312 11 302 508 061 53 200 000 38 633 400 210 674 661 21 067 466 189 607 195 1 089 061 998 55 385 000 134 222 195 12 311 583 303 53 200 000 34 290 000 224 093 303 22 409 330 16 201 683 973 1 235 360 970 55 385 000 146 298 973 13 320 930 802 53 200 000 29 946 600 237 784 202 23 778 420 214 005 782 1 393 981 752 55 385 000 158 620 782 14 330 558 726 53 200 000 25 603 200 251 755 526 25 175 553 226 579 974 1 565 176 726 55 385 000 171 194 974 15 340 475 488 53 200 000 21 259 800 266 015 688 26 601 569 239 414 119 1 749 205 845 55 385 000 184 029 119 16 350 689 753 53 200 000 0 297 489 753 29 748 975 267 740 777 2 016 946 622 0 267 740 777 17 361 210 445 53 200 000 0 308 010 445 30 801 045 277 209 401 2 294 156 023 0 277 209 401 18 372 046 759 53 200 000 0 318 846 759 31 884 676 286 962 083 2 581 118 106 0 286 962 083 19 383 208 161 53 200 000 0 330 008 161 33 000 816 297 007 345 2 878 125 451 0 297 007 345 20 394 704 406 53 200 000 0 341 504 406 34 150 441 307 353 966 3 185 479 416 0 307 353 966 21 406 545 538 53 200 000 0 353 345 538 35 334 554 318 010 984 3 503 490 401 0 318 010 984 22 418 741 904 53 200 000 0 365 541 904 36 554 190 328 987 714 3 832 478 115 0 328 987 714 23 431 304 162 53 200 000 0 378 104 162 37 810 416 340 293 745 4 172 771 860 0 340 293 745 24 444 243 286 53 200 000 0 391 043 286 39 104 329 351 938 958 4 524 710 818 0 351 938 958 25 457 570 585 53 200 000 0 404 370 585 40 437 059 363 933 527 4 888 644 345 0 363 933 527 Összesen 7 981 682 094 359 100 000 1 276 800 000 770 610 600 6 293 371 494 629 337 149 5 664 034 345 775 390 000 4 888 644 345
A 16. táblázat világosan tükrözi, hogy ebben az esetben minden egyéb feltételt változatlannak tekintve, figyelembe véve az adósságszolgálatot is - már az első évben nettó eredményt lehet elérni. Ez egyben azt is jelenti, hogy ez a változat amennyiben az egyéb feltételeket is biztosítani tudjuk - (szolár szárító, iszap mennyiség) a megjelölt kedvező hitelfeltételekkel, támogatás nélkül is finanszírozható. 17. táblázat kiemelt mutatók Megnevezés Érték Egyszerű megtérülési idő év 4,79 Egyszerű megtérülés jövedelemből év 6,80 Megtérülés jelenértékben év 13,05 Megtérülés jövőértékben év 11,35 Hulladék tömeg csökkenés t./év 17 210 1 GJ termelt energia önköltsége Ft 2 484 1 GJ értékesített energia önköltsége Ft 2 588 Évi átlagos adózott eredmény Ft 226 561 374 Éves átlagos tiszta jövedelem Ft 195 545 774 Hasonlóan kedvező képet mutatnak a kiemelt megtérülési és egyéb mutatók is. (17. táblázat) Úgy véljük mindenütt, ahol a leírt feltételek biztosítottak, ezt a formát lehet javasolni, mivel biztonságos ártalmatlanítást jelent, energetikai szempontból stabil, és pénzügyi szempontból gazdaságos. Szárított és dekantált fermentációs maradvány égethetősége 17 Az a tény, hogy a legnagyobb szennyvíztelepek legtöbbjében az iszapot rothasztják, indokolttá tette, hogy megvizsgáljuk annak lehetőségét, hogy a rothasztás után megmaradó fermentációs maradvány szárított és dekantált keverékét a berendezésünkkel lehet-e gazdaságosan ártalmatlanítani. Tehát: - Lehetséges e olyan keverési arány, amely lehetővé teszi, hogy e két összetevőből kialakított keverék már elégethető legyen (szárazanyag tartalom min. 50% és az össz tömegre vetített fűtőérték eléri a 6 MJ-t)? - Tudunk e elegendő hőt biztosítani a szárításhoz? - Pénzügyileg fenntartható lesz e ez a formáció? - Milyen mennyiségű szennyvíziszapra lesz szükség a zavartalan üzemhez?
18. táblázat: Fűtőanyag kalkuláció Szárított és nyers fermentációs maradvány használata esetén Főtőanyag összetét el % Száraz anyag 1 kg mixben van 1 óra üzemidőre Fűtőérték MJ Nettó Fűtőért ék MJ Összes tömeg kg Száraz anyag kg Fűtőérték MJ A 18. táblázatból látható, hogy a 57% szárított és 43% dekantált fermentációs maradványból álló keverék elvileg a berendezésünkkel égethető. (Ez az állítás akkor igaz, amennyiben a fermentációs maradvány fűtőértéke valóban eléri a gázhozamból számítható 10 MJ/szárazanyag kg fűtőértéket.) Ehhez kell 13 873 t/év dekantált (35%) szárazanyag tartalmú fermentációs maradvány. Összes mennyis ég t/év Szárított fermentációs maradvány % 57,00% 0,54 5,42 5,16 480 456 4 556 3 999 Fermentációs maradvány % 43,00% 0,15 1,66 0,88 362 127 1 393 3 017 Összesen 1,00 0,69 7,07 6,04 841 582 5 948 7 017 Ebben az esetben különbséget kell tenni a között, hogy a biogáz üzem már megvan, vagy most kell megépíteni. 19. táblázat: a beruházás és a finanszírozási alap Most első lépésben feltételezzük, Megnevezés Biogáz üzem beruházása Ft 920 358 381 hogy a biogáz üzemet most kell felépíteni, így a beruházás összege a 19. táblázat szerint alakul. (A finanszírozásban itt is a bruttó értéket vettük figyelembe. Kazán beruházás 1 330 000 000 Beruházás összesen Nettó 2 250 358 381 Áfa 607 596 763 Finanszírozási alap 2 857 955 144 18 20. táblázat Szennyvíziszap és hő szükséglet Megnevezés Mennyiség Nyers fermentációs maradvány szükséglet t/év 3 017 Szárított fermentációs maradvány szükséglet t/év 3 999 Összes szárazanyaga összesen t/év 4 855 Eredeti szárazanyag mennyiség (rothasztás előtt) t/év 5 954 Szükséges szennyvíziszap t/év 29 769 A fermentációs maradvány 35% os egyenértékben t/év 13 873 Szárításkor elvonandó víz t/év 9 873 Szárítás hő szükséglete GJ/év 37 518 Rendelkezésre álló hőmennyiség GJ/év 47 394 Értékesíthető hő GJ/év 9 876 21. táblázat: Az éves hő termelés (GJ/év) Gázhozam m3/ év 2 262 462 A biogáz energia tartalma GJ/év 48 460 Áram előállításra felhasználva GJ/év 20 353 CHP egység hőszolgáltatása GJ/év 20 838 CHP egység vesztesége GJ/év 7 269 A biogáz üzem önfogyasztása GJ/év 6 251 Felhasználható hő GJ/év 14 586 Kazántól kapott hő GJ/év 32 808 Összes hő GJ/év 47 394 A szükséges fermentációs maradvány ismeretében már kiszámolhatjuk azt is, hogy ehhez rothasztásra mennyi szennyvíziszapot kell a fermentorba bevinni (20. táblázat) Látható,hogy évi közel 30 000 t 20%-szárazanyag tartalmú szennyvíziszapra van ahhoz szükség, hogy az 1,6 MW teljesítményű
berendezésünket a szükséges mennyiségű szárított és nyers fermentációs maradvánnyal folyamatosan üzemeltetni tudjuk. A 21. táblázatban vezettük le a rendelkezésre álló hőmennyiséget. A keletkező biogázt CHP egységben égetjük el. Ez a gázban lévő energia közel felét hő formájában adja vissza. Itt figyelembe kell venni a kazán által szolgáltatott összes hőmennyiséget. A rendelkezésre álló hőmennyiség 9 876 GJ-al meghaladja azt a mennyiséget, ami a szükséges mennyiségű fermentációs maradvány szárításához szükséges. (L. 20. 22. táblázat: Üzemviteli költségek táblázat.) Ez a hőmennyiség Költségelem Ft/év értékesíthető. Az üzemviteli költségek Tüzelőanyag vásárlás 15 178 800 Munkabér 5 fő 39 364 800 Karbantartás biogáz 27 610 751 Karbantartás kazán 11 800 000 Anyagmozgatás 1 488 462 meghatározásakor figyelelembe vettük mind a biogáz üzem, mind pedig az égetőmű működtetésével kapcsolatban felmerülő költségeket (22. táblázat). Feltételezve, hogy az égetőmű és a biogáz üzem telephelyen belül van, szállítási költségként csak a hamu hulladék lerakóba való szállítási költsége merül fel. Szállítás 417 728 Menedzsment 2 875 816 Egyéb költség 4 936 818 Helyi adó 4 111 857 Összes költség 107 785 033 19 Ebben a komplexumban a biogáz üzem is termel áramot, és az égetőmű is. Hőt szolgáltat a CHP Ft/év egység, és felhasználható a kazánhoz kapcsolt 23. táblázat: Árbevétel és megtakarítás és a fedezeti áramfejlesztőből visszanyert összeg hőenergiát is. Jogos a lerakási díj megtakarítás számításánál Megnevezés MWh/év Árbevétel és figyelembe venni a teljes Áram biogázból 5 654 megtakarítás szennyvíziszap mennyiséget, hiszen a Áram kazántól 2 959 Ft/év Áram összesen 8 612 keletkező hamun kívül az mind Önfogyasztás 603 eltűnik. Az árbevétel és a Értékesíthető Értékesíthető hő Ft/év Lerakási díj megtakarítás Ft/év 8 009 245 089 248 29 034 573 178 615 389 megtakarítás így a 23. táblázat szerint alakul. Az összes többi feltételt (bruttó Bevétel és megtakarítás összesen Ft/év 452 739 210 finanszírozás, 15 éves futamidejű egy Fedezeti összeg Ft/év 344 954 177 év türelmi idővel 4% éves kamatozású hitel, 25 éves élettartam.) változatlanul hagytuk. Ezekkel az adatokkal számolva az éves eredmény és pénforgalmi (24.) táblázat az alábbi:
Évek Fedezeti összeg Áfa visszaigényl és 24. táblázat:eredmény és pénzforgalom évenkénti alakulása Ft Amortizáció Hitel kamat Eredmény Nyereségadó Adózott eredmény 20 Eredmény halmozva Törlesztés eredményből Nettó éves eredmény 1 607 596 763 128 607 981 478 988 781 47 898 878 431 089 903 431 089 903 0 431 089 903 2 344 954 177 90 014 335 128 607 981 126 331 861 12 633 186 113 698 675 544 788 578 93 711 353 19 987 322 3 355 302 803 90 014 335 119 421 697 145 866 770 14 586 677 131 280 093 582 357 319 93 711 353 37 568 741 4 365 961 887 90 014 335 110 235 413 165 712 139 16 571 214 149 140 925 637 786 891 93 711 353 55 429 572 5 376 940 743 90 014 335 101 049 128 185 877 280 18 587 728 167 289 552 711 365 090 93 711 353 73 578 199 6 388 248 966 90 014 335 91 862 844 206 371 787 20 637 179 185 734 608 803 388 346 93 711 353 92 023 255 7 399 896 435 90 014 335 82 676 560 227 205 540 22 720 554 204 484 986 914 161 979 93 711 353 110 773 633 8 411 893 328 90 014 335 73 490 275 248 388 717 24 838 872 223 549 846 1 044 000 472 93 711 353 129 838 493 9 424 250 128 90 014 335 64 303 991 269 931 802 26 993 180 242 938 621 1 193 227 741 93 711 353 149 227 269 10 436 977 631 90 014 335 55 117 706 291 845 590 29 184 559 262 661 031 1 362 177 419 93 711 353 168 949 678 11 450 086 960 90 014 335 45 931 422 314 141 203 31 414 120 282 727 083 1 551 193 149 93 711 353 189 015 730 12 463 589 569 90 014 335 36 745 138 336 830 096 33 683 010 303 147 087 1 760 628 883 93 711 353 209 435 734 13 477 497 256 90 014 335 27 558 853 359 924 068 35 992 407 323 931 661 1 990 849 192 93 711 353 230 220 308 14 491 822 174 90 014 335 18 372 569 383 435 270 38 343 527 345 091 743 2 242 229 582 93 711 353 251 380 390 15 506 576 839 90 014 335 9 186 284 407 376 219 40 737 622 366 638 598 2 515 156 827 93 711 353 272 927 245 16 521 774 144 90 014 335 0 431 759 809 43 175 981 388 583 828 2 810 029 302 0 388 583 828 17 537 427 369 90 014 335 0 447 413 033 44 741 303 402 671 730 3 212 701 032 0 402 671 730 18 553 550 190 90 014 335 0 463 535 854 46 353 585 417 182 269 3 629 883 301 0 417 182 269 19 570 156 695 90 014 335 0 480 142 360 48 014 236 432 128 124 4 062 011 426 0 432 128 124 20 587 261 396 90 014 335 0 497 247 061 49 724 706 447 522 355 4 509 533 780 0 447 522 355 21 604 879 238 90 014 335 0 514 864 903 51 486 490 463 378 413 4 972 912 193 0 463 378 413 22 623 025 615 90 014 335 0 533 011 280 53 301 128 479 710 152 5 452 622 345 0 479 710 152 23 641 716 384 90 014 335 0 551 702 048 55 170 205 496 531 844 5 949 154 189 0 496 531 844 24 660 967 875 90 014 335 0 570 953 540 57 095 354 513 858 186 6 463 012 375 0 513 858 186 25 680 796 912 90 014 335 0 590 782 576 59 078 258 531 704 319 6 994 716 693 0 531 704 319 Összesen 11 875 554 715 607 596 763 2 160 344 046 1 093 167 843 9 229 639 589 922 963 959 8 306 675 630 1 311 958 936 6 994 716 693
A táblázatból látható, hogy a pénzügyi fenntarthatóság biztosított, az adosságszolgálat teljesíthető úgy, hogy a harmadik évtől kezdődően már mód van jövedelem kivételre is. 25. táblázat: kiemelt mutatók Megnevezés Érték Egyszerű megtérülési idő év 4,74 Egyszerű megtérülés jövedelemből év 8,04 Megtérülés jelenértékben év 21,58 Megtérülés jövőértékben év 18,98 Hulladék tömeg csökkenés t./év 29 041 1 GJ termelt energia önköltsége Ft 2 263 1 GJ értékesített energia önköltsége Ft 5 110 Évi átlagos adózott eredmény Ft 332 267 025 Éves átlagos tiszta jövedelem Ft 279 788 668 konstrukcióval finanszírozható, támogatás nélkül is. A legfontosabb mutatók is nagyon kedvezően alakulnak. Az értékesítési önköltség azért magas, mert jelentős hőenergia mennyiség nem hasznosul (a biogáz üzemnek meglehetősen magas az önfelhasználása és a szárítási hő szükséglete). A mutatókat tekintve állíthatjuk, hogy ez a variáció is a már ismertetett kedvező hitelezési Dekantált szennyvíziszap és RDF (Refuse Derived Fuel) együtt égetése Az RDF technológiával a települési szilárd hulladékból válogatással, aprítással, fém és inert alkotórészek eltávolításávalkülönböző fűtőértékű (12-28 MJ/sz kg)és szemcseméretű és szárazanyag tartalmú (70-90%) tüzelhető anyagot állítanak elő. 21 A magasabb fűtőértékű már termékként megjelenő frakciókat a gyártók a cemetgyáraknak, esetleg a szenes erőműveknek tudják, meglehetősen alacsony áron értékesíteni. Vannak kísérletek ennek általános tüzelőanyagként való értékesítésére, azonban elmondásuk szerint az alacsony elérhető árak miatt ennek gazdaságossága kétséges. Az egyes frakciók státusza (Hulladék illetve termék) is eltérő. Természetesen az értérkesíthetőséget illetően is nagyok a különbségek. A gyártók úgy tájékoztattak bennünket, hogy a legalacsonyabb minőségű frakció (ebből van a legtöbb) gyakorlatilag értékesíthetetlen. Ennek szárazanyag tartalma 70-75% és fűtőértéke 12-14 MJ/sz.a kg. Számunkra már ez az érték alkalmas arra, hogy dekantált szennyvíziszappal keverve égethető összetételű fűtőanyag keveréket kapjunk. Mindkét félnek érdeke tehát az együttműködés kialakítása.
Ez az együttműködés a későbbiekben alapja lehet olyan rendszer kialakításának, amely komplex módon lehetővé teszi a településen keletkező összes hulladék TSZH és szennyvíz leghatékonyabb és biztonságos ártalmatlanítását, ebből energia előállítását, és lerakandó hulladéktömeg minimalizálását. A fentiekre való tekintettel szükségesnek tartottuk e variációra is a modellszámítást, mivel úgy véljük, a későbbiekben ez a kiemelt szerepet fog kapni a kialakítandó hulladék hasznosítási és ártalmatlanítási rendszerben. Az RDF paramétereit a kalkulációnkban az alábbiak szerint vettük figyelembe. Szárazanyag tartalom: 70% Fűtőérték: 12 MJ/szárazanyag kg Ár 1 000 Ft/t A továbbiakban tehát az RDF-el ugy számolunk, mint vásárolt anyaggal, ebből következően nem vesszük figyelembe a mennyiségét a lerakási díj megtakarításnál és a hulladék tömegcsökkenésénél sem annak ellenére, hogy ismereteink szerint ma ennek státusza még hulladék. 22 Főtőanyag összetétel % Száraz anyag 26. táblázat: Fűtőanyag kalkuláció (dekantált iszap+rdf) 1 kg mixben van 1 óra üzemidőre Fűtőérték MJ Nettó Fűtőérték MJ Összes tömeg kg Száraz anyag kg Fűtőérték MJ Összes mennyiség t/év Nyers iszap % 40,00% 0,08 1,44 0,58 324 65 1 166 2 701 RDF % 60,00% 0,42 6,30 5,69 486 340 5 101 4 052 Összesen 1,00 0,50 7,74 6,28 810 405 6 267 6 753 Nettó fűtőérték= Szárazanyagra vetített fűtőérték X szárazanyag % - a benne lévő víz elpárologtatásához szükséges energia Iszap szükséglet t/nap Vízpárologtatásra veszteség MJ/h 915 6,0 Felfűtés vesztesége MJ/h 271 Teljesítmény kwh/h Fűtőanyag nettó energiája MJ/h 5 082 20%-os iszapra számolva 1 597 Kazán output teljesítménye MJ/h 5 751 2 701 Hamu mennyisége 506 Itt nyilvánvalóan a legnagyobb mennyiségű nyers szennyvíziszap felhasználása volt a cél. A 26. táblázatból látható, hogy ezt 40% dekantált iszap és 60% RDF kombinációval lehet elérni. Ha az iszap mennyiségét tovább növelnénk, úgy a keverék szárazanyag tartalma az égethetőségi határ alá csökkenne. Ennél az aránynál a keverék nettó fűtőértéke is megfelelő lesz.
27. táblázat: Energia felhasználás Megnevezés MJ/h GJ/év Termelt energia 5 751 47 959 Elektromos áram termelésre 1 438 11 990 Visszanyerés vesztesége 230 1 918 Szárításra 0 0 Energia maradvány 4 083 34 051 Az energia folyamatot a 27. táblázat tartalmazza. Mivel itt szárításra nem lesz szükség, az elektromos áram előállítása után visszanyerhető teljes hőenergia mennyiség értékesíthető. A megtermelt elektromos áramot teljes mennyiségben a berendezés önfogyasztásának levonása után zöldáramként értékesítjuk. Ez évente 3 080 MWh áram mennyiséget jelent. 28. táblázat: Árbevételek és megtakarítások Ft/év Az értékesített energiából és a Az értékesíthető áram árbevétele 94 257 471 hulladék mennyiség csökkenéséből Az értékesíthető hő árbevétele 100 110 320 (lerakási díj megtakarítás) származó Lerakási díj megtakarítás 16 207 487 bevételt és költségcsökkenést a 28. Összesen 210 575 277 táblázat tartalmazza. A táblázatban lerakási díj megtakarítás csökkenésként csak a szennyvíziszap mennyiségét vettük figyelembe. Mivel itt a szennyvíziszap felhasználása viszonylag kicsi a lerakási díj megtakarítás hányada az össz bevételen belül a korábbi változatokhoz képest alacsony. 29. táblázat: Üzemviteli költségek Ft/év Vásárolt anyag tüzelőanyag 19 230 672 Munkabér 3 fő/h 23 618 880 Szállítás 4 558 356 Anyagmozgatás 362 980 Karbantartás 11 800 000 Egyéb költség 2 978 544 Helyi adó 3 158 629 Összes költség 65 708 061 Fedezeti összeg 144 867 216 Az üzemviteli költségek (29. táblázat) kalkulációjánál figyelembe vettük, hogy ennél a változatnál az RDF ért fizetni fogunk, és a szállítási költsége is bennünket fog terhelni. A többi költséget változatlan nagyságban vettük figyelembe. Ezzel az üzemeltetés során az induló évben 144 867 216 Ft fedezeti összeg keletkezik. 23 A továbbiakban minden egyéb tekintetben a korábban ismertetett paraméterekkel számoltunk (saját erő mértéke, infláció, hitel lejárat, türelmi idő, kamat, stb.) és ezekkek számoltuk végig a pénzforgalmat és minden egyéb mutatót.
24
Évek Fedezeti összeg Áfa visszaigénylés 30. táblázat: Eredmény levezetés pénzforgalom Ft (dekantált iszap+rdf) Amortizáció Hitel kamat Eredmény Nyereségadó Adózott eredmény Eredmény halmozva Törlesztés eredményből Nettó éves eredmény 1 359 100 000 60 807 600 298 292 400 29 829 240 268 463 160 268 463 160 0 268 463 160 2 144 867 216 53 200 000 60 807 600 30 859 616 3 085 962 27 773 654 240 851 814 55 385 000-27 611 346 3 149 213 233 53 200 000 56 464 200 39 549 033 3 954 903 35 594 129 221 060 944 55 385 000-19 790 871 4 153 689 630 53 200 000 52 120 800 48 368 830 4 836 883 43 531 947 209 207 890 55 385 000-11 853 053 5 158 300 318 53 200 000 47 777 400 57 322 918 5 732 292 51 590 627 205 413 517 55 385 000-3 794 373 6 163 049 328 53 200 000 43 434 000 66 415 328 6 641 533 59 773 795 209 802 312 55 385 000 4 388 795 7 167 940 808 53 200 000 39 090 600 75 650 208 7 565 021 68 085 187 222 502 499 55 385 000 12 700 187 8 172 979 032 53 200 000 34 747 200 85 031 832 8 503 183 76 528 649 243 646 148 55 385 000 21 143 649 9 178 168 403 53 200 000 30 403 800 94 564 603 9 456 460 85 108 143 273 369 291 55 385 000 29 723 143 10 183 513 455 53 200 000 26 060 400 104 253 055 10 425 306 93 827 750 311 812 040 55 385 000 38 442 750 11 189 018 859 53 200 000 21 717 000 114 101 859 11 410 186 102 691 673 359 118 713 55 385 000 47 306 673 12 194 689 425 53 200 000 17 373 600 124 115 825 12 411 582 25 111 704 242 415 437 955 55 385 000 56 319 242 13 200 530 107 53 200 000 13 030 200 134 299 907 13 429 991 120 869 917 480 922 872 55 385 000 65 484 917 14 206 546 010 53 200 000 8 686 800 144 659 210 14 465 921 130 193 289 555 731 161 55 385 000 74 808 289 15 212 742 391 53 200 000 4 343 400 155 198 991 15 519 899 139 679 092 640 025 253 55 385 000 84 294 092 16 219 124 663 53 200 000 0 165 924 663 16 592 466 149 332 196 789 357 449 0 149 332 196 17 225 698 402 53 200 000 0 172 498 402 17 249 840 155 248 562 944 606 011 0 155 248 562 18 232 469 354 53 200 000 0 179 269 354 17 926 935 161 342 419 1 105 948 430 0 161 342 419 19 239 443 435 53 200 000 0 186 243 435 18 624 344 167 619 092 1 273 567 522 0 167 619 092 20 246 626 738 53 200 000 0 193 426 738 19 342 674 174 084 064 1 447 651 586 0 174 084 064 21 254 025 540 53 200 000 0 200 825 540 20 082 554 180 742 986 1 628 394 572 0 180 742 986 22 261 646 306 53 200 000 0 208 446 306 20 844 631 187 601 676 1 815 996 248 0 187 601 676 23 269 495 696 53 200 000 0 216 295 696 21 629 570 194 666 126 2 010 662 374 0 194 666 126 24 277 580 567 53 200 000 0 224 380 567 22 438 057 201 942 510 2 212 604 884 0 201 942 510 25 285 907 984 53 200 000 0 232 707 984 23 270 798 209 437 185 2 422 042 070 0 209 437 185 Összesen 4 987 266 899 359 100 000 1 276 800 000 516 864 600 3 552 702 299 355 270 230 3 197 432 070 775 390 000 2 422 042 070
Figyelembe vett diskont ráta % 6,00% Évek 31. táblázat: A pénzáram jelen és jövőértéke valamint a belső megtérülési ráta kiszámítása Beruházás nettó érték Pótló beruházás Fedezeti összeg Maradvány érték Nettó pénzáram Jövőérték 1 1 330 000 000 0 0 0-1 330 000 000-5 708 188 112 2 0 144 867 216 0 144 867 216 586 557 940 3 0 149 213 233 0 149 213 233 569 957 242 4 0 149 213 233 0 149 213 233 537 695 510 5 0 149 213 233 0 149 213 233 507 259 914 6 0 149 213 233 0 149 213 233 478 547 088 7 0 149 213 233 0 149 213 233 451 459 516 8 0 149 213 233 0 149 213 233 425 905 203 9 0 149 213 233 0 149 213 233 401 797 360 10 433 837 084 149 213 233 0-284 623 851-723 044 654 11 0 149 213 233 0 149 213 233 357 598 218 12 0 149 213 233 0 149 213 233 337 356 809 13 0 149 213 233 0 149 213 233 318 261 139 14 0 149 213 233 0 149 213 233 300 246 357 15 0 149 213 233 0 149 213 233 283 251 279 16 0 149 213 233 0 149 213 233 267 218 187 17 0 149 213 233 0 149 213 233 252 092 628 18 149 213 233 0 149 213 233 237 823 233 19 0 149 213 233 0 149 213 233 224 361 540 20 583 040 763 149 213 233 0-433 827 530-615 392 636 21 0 149 213 233 0 149 213 233 199 680 970 22 0 149 213 233 0 149 213 233 188 378 273 23 0 149 213 233 0 149 213 233 177 715 351 24 149 213 233 0 149 213 233 167 655 990 25 0 149 213 233 133 000 000 282 213 233 299 146 028 Összesen 1 330 000 000 1 016 877 846 3 576 771 565 133 000 000 1 362 893 719 523 340 373 Jelenérték 1 254 716 981 434 954 919 1 762 810 756 30 988 818 115 035 365 BMR (Belső megtérülési ráta) 7,06% 26 A pénzforgalom és Eredmény táblázatban (31. táblázat) ugyan látszik, hogy az első négy évben nettó (tőketörlesztés utáni) veszteség várható, de azt a bruttó finanszírozás át tudja hidalni. (Mellesleg azzal is áthidalható, ha az adósságszolgálatban az azonos annuitású törlesztést alkalmaznánk. A nettó veszteséget ugyanis az első évek magas kamatterhe okozza.) A kiemelt mutatók azonban jelzik, hogy itt meglehetősen jó megtérülésről van szó. Az RDF keverékben való alkalmazhatósága figyelembe véve, hogy az itt figyelembevettnél sokkal magasabb fűtőértékű változatai is vannak szóba