Pénzügyi támogatás igénybevételére való jelentkezés tájékoztatója A ( ) egy olyan nemzetközi szervezet, amely pénzügyi segítséget nyújt olyan jelentkezőknek, akik az IBLCE Nemzetközi Laktációs Szaktanácsadói Vizsgabizottság (IBLCE International Board of Lactation Consultant Examiners ) keretén belül laktációs szaktanácsadói vizsgát kívánnak tenni, illetve korábbi vizsgájukat megújítani. Teljes illetve részleges pénzügyi segítséget kaphatnak a vizsga, vagy az újraminősítő vizsgadíj költségére azok a jelentkezők, akik bebizonyítják, hogy anyagilag rászorulnak erre. Elsőbbséget élveznek azok a jelentkezők, akik kevésbé jól ellátott területen élő, vagy hátrányos helyzetű családokkal dolgoznak. Egy adott évben, a jelentkezők közül a támogatottak létszáma mind a fejlődő, mind a fejlett országokban a rendelkezésre álló pénzügyi keretösszegtől függ, amely pénzösszeg adományokból és pályázati forrásokból származik. A támogatásra jelentkezőknek az IBLCE vizsgabizottság által támasztott minden alkalmassági követelménynek meg kell felelniük már a támogatásra való jelentkezés előtt (ebbe beletartoznak az egészségügyi alapképzettségi kurzusok, a laktáció specifikus kurzusok és a laktáció specifikus klinikai gyakorlati órák is), ennek hiányában a nem tudja elfogadni a támogatásra való jelentkezést. A csak abban az esetben tud egy jelentkezést értékelni, amennyiben az tartalmaz egy részletes beszámolót a jelentkező családjának bevételeiről és körülményeiről, illetve részletes információval szolgál a jelentkező fizetett és önkéntes munkáiról. A támogatásra benyújtott kérelem kizárólag abban az évben érvényes, amelyben a jelentkező vizsgát kíván tenni, illetve amely évben az újraminősítését kezdeményezi. Az ösztöndíjkérelmének elbírálását követően, mely körülbelül 60 nap, minden jelentkező E mailben kap értesítést. Amennyiben valaki nem nyert támogatást, eldöntheti, hogy saját költségén továbbra is részt vesz e a vizsgajelentkezési illetve újraminősítési folyamatban. Amennyiben kérelmét pozitívan bírálják el, és anyagi támogatásban részesül, a megkérheti a laktációs szaktanácsadói munkájáról szóló felmérő kérdőív kitöltésére a támogatás elnyerését követő évben. A támogatásra való jelentkezéssel beleegyezését adja ennek a kérdőívnek a kitöltésére. 1
Jelentkezési tudnivalók és ellenőrző lista Jelentkezési határidő: Jelentkezését E mailen vagy faxon küldheti be az adott vizsgaperiódusban meghatározott vizsgára vonatkozó, illetve újraminősítésre vonatkozó jelentkezési határidőig. Ezek a határidők minden támogatást kérelmezőre érvényesek, tehát mindazokra, akik IBLCE vizsgára jelentkeznek, illetve akik újraminősítésüket vizsgával, vagy továbbképzési pontjaik (CERPs) elismertetésével kívánják megszerezni. Az adott vizsgaperiódusra vonatkozó határidők megtalálhatók weboldalán, továbbá az IBLCE weboldalán is a Fontos Dátumok ( Key Dates ) menüpont alatt. Kérjük, kövesse a jelentkezési lapon szereplő utasításokat. Kérjük, hogy a jelentkezési anyagának minden dokumentumáról készítsen másolatot és a másolatokat őrizze meg. Az on line IBLCE vizsgajelentkezési rendszer adatbeviteli felületén használja a kupon kódot a fizetés során. Azok, akik papír alapon jelentkeznek vizsgára, figyeljenek arra, hogy az IBLCE és a jelentkezési anyagukat egy időben küldjét el E mailen, vagy faxon. ( jelentkezéseket postai úton nem lehet beküldeni!) Az IBLCE vizsgára való jelentkezését és a támogatásra való jelentkezését egy időben, egyszerre kell benyújtania. Miután elküldte az IBLCE jelentkezését on line, kérjük, hogy a teljes jelentkezési anyagát vagy e mailen a milcc@iblce.org címre, vagy faxon az 1 703 560 7332 (USA n illetve Kanadán belül) illetve a 001 703 560 7332 (USA n illetve Kanadán kívül) számra küldje el. Az E mailben, vagy faxon küldött jelentkezéséhez feltétlenül csatoljon egy kísérő levelet, melyben tüntesse fel az on line IBLCE vizsgajelentkezésének benyújtási dátumát. ( jelentkezéseket postai úton nem lehet beküldeni!) Kizárólag hiánytalan jelentkezési anyag fogadható el, és kizárólag abban az esetben, amennyiben azt a hiánytalan IBLCE vizsgajelentkezésével együtt küldte el a támogatást kérelmező. Mindkét jelentkezési anyagnak tartalmaznia kell minden kért információt és minden csatolandó anyagot. Amennyiben a kérelmező az IBLCE vizsgára bocsáthatóság kritériumainak megfelel, a támogatásra való jelentkezési kérelmét elbírálásra továbbítják a testületéhez. A kizárólag olyan támogatásra jelentkező személyek anyagát bírálja el, akiket az IBLCE bizottság teljes mértékben alkalmasnak talált az IBLCE vizsgára bocsátásra, illetve a minősítés újbóli megszerzésére. IBLCE és bizalmasan kezeli a támogatásra jelentkezők névét, elérhetőségi adatait, és a rendelkezésére bocsátott személyes információkat. Ezeket nem adja át és nem teszi elérhetővé bármely harmadik fél számára. 2
() Pénzügyi támogatás laktációs szaktanácsadó képesítés megszerzéséhez Ösztöndíj jelentkezési lap Kérjük, olvassa el figyelmesen a Pénzügyi támogatás igénybevételére való jelentkezés tájékoztatóját! Jelentkezem a ösztöndíjra Jelentkezem a JWS ösztöndíjra (Anyákat támogató tanácsadó vagyok) A jelentkező neve: Lakcím: keresztnév vezetéknév (nyomtatott betűkkel) Ország: Telefon: ( ) ( ) (munkahelyi) (magán) E mail cím: 1. IBCLC végzettségének újraminősítését kérvényezi? IGEN NEM Ha igen, IBLCE azonosító száma: 2. Igényelt e, illetve kapott e egyéb pénzügyi támogatást az IBLCE vizsgájával kapcsolatos felkészüléshez, illetve a vizsga díjához, vagy az újraminősítési eljárás díjához? IGEN NEM Ha igen, kérjük, részletezze, milyen mértékű segítséget igényelt/kapott: 3. Részesült már korábban vagy JWS ösztöndíjban? IGEN NEM Ha igen, melyik évben nyerte el az ösztöndíjat? Ha igen, sikeres volt e a vizsgája / újraminősítése? IGEN NEM 4. Amennyiben még nem IBCLC, jelentkezett e már IBLCE vizsgára az idei évet megelőzően? IGEN Ha igen, mikor? NEM 5. Kérjük, sorolja fel, milyen diplomákkal rendelkezik (pl.: diplomás ápoló, orvos)! 6. Amennyiben nem áll rendelkezésre megfelelő összeg a teljes ösztöndíjhoz, részleges támogatást is elfogad e? IGEN NEM 3
7. Kérjük, adja meg családja teljes létszámát: 8. Kérjük, adja meg, mennyi volt a családja teljes bevétele a tavalyi naptári évben: USD 9. Kérjük, válasszon egyet az alábbiak közül, amely legjobban leírja számítását a családja jövő évi bevételével kapcsolatban: Arra számítok, hogy nagyjából ugyanennyi marad a családunk bevétele Több bevételre számítok. Kevesebb bevételre számítok. 10. Egyedülálló szülő? IGEN NEM 11. Biztosít e pénzügyi segítséget olyan személynek, akivel nem él egy háztartásban? IGEN NEM 12. Jelenlegi fizetett vagy önkéntes munkája során nyújt e segítséget szoptató családoknak? IGEN NEM 13. Ha a 12. kérdésre igen nel válaszolt, kérjük, válasszon egyet az alábbi állítások közül, amely legjobban leírja munkáját a kevésbé jól ellátott területen élő vagy hátrányos helyzetű szoptató családok vonatkozásában: Nem dolgozom ilyen családokkal. A munkám egy része ilyen családokat is érint. A munkám teljes egészében ilyen családokat érint. 14. jelenlegi munkájában önkéntesként (fizetés nélkül) dolgozik? IGEN NEM 15. Miután sikeresen levizsgázott / újraminősítést szerzett, része lesz e a munkájának a szoptató családoknak való segítségnyújtás? IGEN NEM 16. Ha a 15. kérdésre válasza igen, kérjük, válasszon egyet az alábbi állítások közül, amely legjobban leírja jövőbeni munkáját a kevésbé jól ellátott területen élő vagy hátrányos helyzetű szoptató családok vonatkozásában. Nem fogok ilyen családokkal dolgozni. A munkám egy része ilyen családokat is fog érinteni. A munkám teljes egészében ilyen családokat fog érinteni. 17. Miután sikeresen levizsgázott / újraminősítést szerzett, munkájának részei lesznek e vezetési, szakmai oktatási vagy mentorálási feladatok? IGEN NEM 18. Jövőbeni munkája önkéntes (fizetés nélküli) lesz e? IGEN NEM NEM TUDOM 19. Kérjük, válasszon egyet az alábbi állítások közül, amely legjobban leírja azt a közösséget, amelyben dolgozni fog, miután sikeresen levizsgázott / újraminősítést szerzett: közösségemben én leszek az egyetlen IBCLC. 4
más IBCLC k is vannak a közösségemben. Igazolom, hogy e jelentkezési lapon és az összes mellékelt dokumentumon az általam szolgáltatott információk a legjobb tudomásom szerint hitelesek és teljesek. A jelentkező aláírása dátum A tiszteletben tartja a hozzá forduló kérelmezők adatait. A rendelkezésére bocsátott információkat kizárólag a használja, a jelentkezőkkel való kapcsolattartás céljából. A felveheti a kapcsolatot a korábbi kérelmezőkkel a jelentkezésükkel vagy szakmai munkájukkal kapcsolatosan. Továbbá, a, a rendelkezésére bocsátott információkat felhasználhatja további adománygyűjtés céljára, a számára. Amennyiben további kérdése van, forduljon a lakhelye szerinti illetékes regionális irodához. IBLCE Amerikai kontinensek és Izrael Telefon: 001 703 560 7330 Fax: 001 703 560 7332 milcc@iblce.org IBLCE Európa, Közel Kelet és Észak Afrika Telefon: +43 (0) 2252 20 65 95 IBLCE Ázsia, Csendes óceáni terület és Afrika Telefon: 07 5529 8811 (Austrálián belül) Telefon: (Austrálián kívül) +61 7 5529 8811 5