JÁSZDÓZSA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA. Képviselő-testületének
|
|
- Zsombor Kovács
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 JÁSZDÓZSA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Egységes szerkezet Képviselő-testületének 7/2018. (IV. 27.) rendelete a téli rezsicsökkentés kiterjesztése érdekében nyújtott támogatásra való jogosultságról, az igénylés feltételeiről Jászdózsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32.cikk (1) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, továbbá a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény 13. (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a települési önkormányzatok szociális célú szénre való jogosultságról, az igénylés feltételeiről az alábbi rendeletet alkotja: A rendelet célja, hatálya 1. (1) A rendelet célja, hogy meghatározza a Belügyminisztérium által nyújtott rezsicsökkentés kiegészítése érdekében a települési önkormányzatok évi szociális tüzelőanyag vásárlásához kapcsolódó kiegészítő támogatás igénylésének részletes feltételeit és szabályait. (2) A rendelet hatálya a Jászdózsa község közigazgatási területén életvitelszerűen lakó és ott - a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló évi LXVI. törvény szerinti bejelentett lakóhellyel, vagy tartózkodási hellyel rendelkező személyekre terjed ki. Általános rendelkezések 2. (1) E rendeletben meghatározott természetbeni támogatás barna kőszén - a téli rezsicsökkentés keretén belül rendkívüli települési támogatásnak minősül. (2) A képviselő-testület az e rendeletben meghatározott feladat és hatáskör gyakorlását a polgármesterre ruházza át. Eljárási rendelkezések 3. (1) A téli rezsicsökkentés keretén belül a szociális célú szén igénylésére irányuló kérelmeket az e rendelet 1. sz. melléklet szerinti formanyomtatványon lehet benyújtani. (2) A kérelmeket folyamatosan lehet benyújtani MÁJUS 15-ig. (3) A kérelmek elbírálása a benyújtás határidejének lejárta után május 31-ig történik, a szén kiosztására június 30-ig kerül sor. (4) A támogatás mértéke háztartásonként 3,25 q szénben kerül megállapításra. (5) A szociális szén átvételét a jogosult a rendelet 2. mellékletét képező átvételi elismervényt aláírásával igazolja.
2 (6) A szociális szén szállításáról az önkormányzat gondoskodik, a támogatásban részesülőtől ellenszolgáltatást nem kér. A támogatás feltételei 4. (1) Szociális célú szénre, mint természetben nyújtott támogatásra való jogosultság annak a szociálisan rászorult személynek állapítható meg, akinek a lakásában csak vegyes tüzelésre alkalmas berendezés van. (2) A jogosultság megállapításánál előnyben kell részesíteni azt, aki: a) - aktívkorúak ellátására, b) - időskorúak járadékára, c) - települési támogatásra, (lakhatáshoz kapcsolódó rendszeres kiadások viselésével kapcsolatos támogatásban részesül) jogosult, valamint d) -azt a családot, amelyben a gyermekek védelméről és gyámügyi igazgatásról szóló törvényben szabályozott halmozottan hátrányos helyzetű gyermeket nevelnek. (3) Egy lakcímre bejelentkezett személyek közül csak egy személy igényelheti a támogatást. (4) Nem jogosult a rezsicsökkentés keretében nyújtott támogatásra az a) - akinek az ingatlanán a gáz bekötésre került, b) - az üresen álló, nem lakott ingatlan, amelyben életvitelszerűen senki nem él. (5) A szociális célú szén támogatásban részesülő a szenet nem értékesítheti, nem adhatja át másnak, csak saját használatra használhatja fel. Ellenkező esetben az önkormányzattól kapott támogatása megvonható. (6) A jogosultság és a kérelemben foglaltak valódiságának ellenőrzésére az eljárás során környezettanulmány végezhető. Záró rendelkezés 5. E rendelet kihirdetését követő napon lép hatályba és június 30. napján hatályát veszti. Jászdózsa, április 27. Dr. Szerencsés István polgármester Botlik Tiborné jegyző A kihirdetés napja: április 27. Botlik Tiborné jegyző
3 1.sz. melléklet a 7/2018. (IV. 27.) önkormányzati rendelethez Jászdózsai Polgármesteri Hivatal 5122 Jászdózsa, Szent Mihály tér 1. Telefon: 57/ , Fax: 57/ jegyzo@jaszdozsa.hu A TÉLI REZSICSÖKKENTÉS KERETÉN BELÜLI SZOCIÁLIS CÉLÚ SZÉN IRÁNTI KÉRELEM I) Személyi adatok, a kérelmező személyre vonatkozó adatok A kérelmező neve: Leánykori neve: Szül.helye: szül.ideje: Anyja neve: TAJ száma: Családi állapota: Elérhetősége: Állampolgársága: Lakóhelye (lakcímigazolványban szereplő állandó lakcím): Jászdózsa, utca szám Tartózkodási helye (lakcímigazolványban szereplő ideiglenes lakcím): A kérelmezővel közös háztartásban élők száma a kérelmezőn kívül: fő A kérelmező háztartásában élők adatai a kérelmezőn kívül: Név Születési hely, idő Anyja neve TAJ szám
4 háztartás: az egy lakásban együtt lakó, ott bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező személyek közössége. Kijelentem, hogy a kérelem benyújtásának időpontjában az alábbi ellátásra vagyok jogosult: a) - aktív korúak ellátására vagyok jogosult, b) - időskorúak járadékára vagyok jogosult, c) - települési támogatásra- a lakhatáshoz kapcsolódó rendszeres kiadások viselésevagyok jogosult, d) - a gyermek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló évi XXXI. törvényben szabályozott halmozottan hátrányos helyzetű gyermeket nevelőnek minősülök. e) - az egy főre jutó, alacsony jövedelmi helyzetemre való tekintettel igénylem a szociális célú tüzelőanyagot. (A megfelelő aláhúzandó) Csatolandó dokumentumok: 1.) Jövedelemigazolások, 2.) a jogosultságokat megállapító határozatok másolata, ha azok nem találhatóak meg a hivatal nyilvántartásában II.) Jövedelmi adatok A kérelmező, valamint a háztartásban élő személyek a kérelem benyújtását megelőző havi nettó jövedelme A jövedelmek típusai 1. Munkaviszonyból, munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyból származó nettó jövedelem és táppénz 2.Társas és egyéni vállalkozásból származó jövedelem A kérelmező jövedelme A kérelmezővel közös háztartásban élők jövedelme Összesen 3. Ingatlan, ingó vagyontárgyak értékesítéséből származó jövedelem 4. Nyugellátás, baleseti nyugellátás, egyéb nyugdíjszerű ellátások 5. A gyermek ellátásához és gondozásához kapcsolódó támogatások (GYES, GYED, GYET, családi pótlók, gyermektartásdíj, árvaellátás) 6. Önkormányzat, munkaügyi szervek, járási hivatal által folyósított rendszeres pénzbeli ellátás 7.Föld bérbeadásából származó jövedelem 8. Egyéb (kapott tartásdíj, ösztöndíj, értékpapírból származó jövedelem, kis összegű kifizetések stb.) 9. A család összes nettó jövedelme Egy főre jutó havi családi nettó jövedelem: (ügyintéző tölti ki) Ft/hó
5 III. Egyéb nyilatkozatok: 1. A kérelemmel érintett lakás fűtése - csak vegyes tüzelésű berendezéssel történik. 2. Felelősségem tudatában kijelentem, hogy - életvitelszerűen a lakóhelyemen vagy a tartózkodási helyemen élek (a megfelelő rész aláhúzandó) - a közölt adatok a valóságnak megfelelnek Tudomásul veszem, hogy a kérelemben közölt adatok valódiságát a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló évi III. törvény 10. (7) bekezdése alapján a szociális hatáskört gyakorló szerv a NAV hatáskörrel és illetékességgel rendelkező adóigazgatósága útján ellenőrizheti. Tudomásul veszem, hogy a kérelemben és a nyilatkozatban szolgáltatott adatok környezettanulmánnyal ellenőrizhetőek. Hozzájárulok a kérelemben szereplő adatoknak a szociális igazgatási eljárás során történő felhasználásához. Kijelentem, hogy a szociális célú tüzelőanyag iránti kérelemnek teljes egészében helyt adó döntés elleni fellebbezési jogomról lemondok. (Nemleges válasz esetén kérjük a szövegrészt áthúzással törölni!) Jászdózsa, kérelmező aláírása
6 2.sz. melléklet a 7/2018. (IV. 27.) önkormányzati rendelethez Á T V É T E L I E L I S M E R V É N Y (név) Jászdózsa, utca szám alatti lakos aláírásommal elismerem, hogy a mai napon Jászdózsa Község Önkormányzata képviselő- testületének a téli rezsicsökkentés kiterjesztése érdekében nyújtott támogatásra való jogosultságról, az igénylés feltételeiről szóló 7/2018. (IV. 27.) sz. önkormányzati rendelete alapján megállapított természetbeni juttatásként 3,25 mázsa mennyiségű szenet átvettem. Jászdózsa, hó nap Átadó Átvevő
Prügy Községi Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2013. (XII.17.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól
Prügy Községi Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2013. (XII.17.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól Prügy Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi
Úrkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2016. (XI.24.) számú önkormányzati rendelete a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól
Úrkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2016. (XI.24.) számú önkormányzati rendelete a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól Úrkút Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
Úrkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2014. (X.7.) számú önkormányzati rendelet a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól
Úrkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2014. (X.7.) számú önkormányzati rendelet a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól Úrkút Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az
Bodajk Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 31/2015. (X. 28.) önkormányzati rendelete. szociális célú tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól
Bodajk Város Önkormányzat Képviselő-testületének 31/2015. (X. 28.) önkormányzati rendelete szociális célú tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól Bodajk Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény
A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya
Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2015. (X.30.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifára való jogosultságról, és az igénylés feltételeiről Bucsa Község Önkormányzat képviselő-testülete
(2) A jelen rendeletben használt család, egyedül élő és háztartás fogalmára a Szt-ben meghatározottakat kell érteni.
Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2016. (XII.08.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselő-testülete
Borszörcsök Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 8/2014. (XII.10.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa juttatás szabályairól
Borszörcsök Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2014. (XII.10.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa juttatás szabályairól Borszörcsök Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény
Acsa Község Önkormányzat képviselő-testületének 10/2017. (XI.08.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól
Acsa Község Önkormányzat képviselő-testületének 10/2017. (XI.08.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól Acsa Község Önkormányzat képviselő-testülete az Alaptörvényt
DECS Nagyközségi Önkormányzata Képviselő-testületének. a szociális tűzifa-juttatás feltételeiről 1
DECS Nagyközségi Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2016.(X.3.) önkormányzati r e n d e l e t e a szociális tűzifa-juttatás feltételeiről 1 (EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT SZÖVEG) Decs Nagyközség Önkormányzatának
Szomor Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2017. (X.27.) önkormányzati rendelete a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól
Szomor Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2017. (X.27.) önkormányzati rendelete a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól Szomor Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország
Hodász Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 18 / (XI.24.) önkormányzati rendelete
1 Hodász Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 18 / 2016. (XI.24.) önkormányzati rendelete a szociális célú tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól Hodász Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete
1. Általános rendelkezések
Kápolnásnyék Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10 /2014. (XI. 11.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás igénylésének helyi szabályairól Kápolnásnyék Község Önkormányzatának
Letenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 8/2018. (V.2.) önkormányzati rendelete
Letenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2018 (V2) önkormányzati rendelete a téli rezsicsökkentés kiterjesztéséhez kapcsolódó szociális célú tűzifa-támogatás helyi szabályairól Letenye Város
Szomor Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2015. (XI.5.) önkormányzati rendelete a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól
Szomor Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2015. (XI.5.) önkormányzati rendelete a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól Szomor Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország
1. A rendelet célja, hatálya
Ecsegfalva Község Önkormányzat Képviselő-testületének /2015. (XII..) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifára való jogosultságról, és az igénylés feltételeiről Ecsegfalva Község Önkormányzat képviselő-testülete
Ugod Község Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2015. (X.25.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól
Ugod Község Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2015. (X.25.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól Ugod Község Önkormányzat Képviselő-testülete a szociális igazgatásról
Letenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 16/2018. (XI.05.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa-támogatás helyi szabályairól
Letenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2018. (XI.05.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa-támogatás helyi szabályairól Letenye Város Önkormányzatának Képviselő-testülete eredeti
1. Általános rendelkezések. 2. A támogatás feltételei
Kápolnásnyék Község Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2015.(X.27.) önkormányzati rendelete A szociális célú tűzifa támogatás igénylésének helyi szabályairól Kápolnásnyék Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
15/2014. (XI.17.) önkormányzati rendelete. a szociális célú tüzifa juttatásról /Egységes szerkezetben/
TISZASZENTIMRE KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2014. (XI.17.) önkormányzati rendelete a szociális célú tüzifa juttatásról /Egységes szerkezetben/ Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testülete
Sajóvámos Község Önkormányzatának Képviselőtestülete 11/2015. (XI. 25.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól
Sajóvámos Község Önkormányzatának Képviselőtestülete 11/2015. (XI. 25.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól Sajóvámos Község Önkormányzatának Képviselőtestülete az alaptörvény
Németbánya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2018.(X.26.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól
Németbánya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2018.(X.26.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól 2 Németbánya Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
Egységes szerkezetben. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya
Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének az 5/2013.(IV.12.) önkormányzati rendelettel módosított 17/2012. (XII.13.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifára való jogosultságról, és az
Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13./2017.(X.27.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa juttatás szabályairól
Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13./2017.(X.27.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa juttatás szabályairól Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testülete az Alaptörvény
Németbánya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2015.(XI.27.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól
Németbánya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2015.(XI.27.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól 2 Németbánya Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
Jászivány Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2014. (XI.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifavásárlásról
Jászivány Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2014. (XI.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifavásárlásról Jászivány Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a szociális igazgatásról
Bakonyszücs Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2016. (IX.15) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól
Bakonyszücs Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2016. (IX.15) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól Bakonyszücs Község Önkormányzat Képviselő-testülete az 1993.
Baj Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2015. (X.27.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól
Baj Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2015. (X.27.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól Baj Község Önkormányzat Képviselő-testülete a szociális igazgatásról
Nagytevel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2014. (XII.1.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól
Nagytevel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2014. (XII.1.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól Nagytevel Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény
Jászjákóhalma Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2016.(XII..) rendelete. Szociális célú tűzifa juttatásáról. Általános rendelkezések
Jászjákóhalma Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2016.(XII..) rendelete Szociális célú tűzifa juttatásáról Jászjákóhalma község Önkormányzatának képviselő-testülete a szociális igazgatásról és
Vámosszabadi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2014. (XI. 1.) önkormányzati rendelete. a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól
Vámosszabadi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2014. (XI. 1.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól Vámosszabadi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete,
Jobbágyi Község Önkormányzata 15/2015. (XI. 30.) önkormányzati rendelete a szociális célú tüzelőanyag támogatásról
Jobbágyi Község Önkormányzata 15/2015. (XI. 30.) önkormányzati rendelete a szociális célú tüzelőanyag támogatásról Jobbágyi Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésben
Súr Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2017. (X. 25.) önkormányzati rendelet a szociális célú tüzifa juttatás szabályairól
Súr Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2017. (X. 25.) önkormányzati rendelet a szociális célú tüzifa juttatás szabályairól Súr Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. Cikk
Balatonakarattya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2016. (XI.16.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa helyi szabályairól
Balatonakarattya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2016. (XI.16.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa helyi szabályairól Balatonakarattya Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
Átány Községi Ön kormányzat Képviselő-testületének. 14/2016.(XI.30.) önkormányzati rendelete. A szociális célú tüzelőanyag juttatásának szabályairól
Átány Községi Ön kormányzat Képviselő-testületének 14/2016.(XI.30.) önkormányzati rendelete A szociális célú tüzelőanyag juttatásának szabályairól Átány Község Önkormányzatának Képviselő-testülete, az
Oroszi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2014. (XI. 28.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa juttatás szabályairól
Oroszi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2014. (XI. 28.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa juttatás szabályairól Oroszi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32.
Csévharaszt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2017.(XI.20.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól
Csévharaszt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2017.(XI.20.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól Csévharaszt Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
Pápasalamon Község Önkormányzat Képviselő-testületének /2014. (.) önkormányzati rendelet-tervezete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól
Pápasalamon Község Önkormányzat Képviselő-testületének /2014. (.) önkormányzati rendelet-tervezete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól Pápasalamon Község Önkormányzat Képviselő-testülete az
Általános rendelkezések
Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2016.(XI.19.) rendelete a szociális célú tüzelőanyag vásárláshoz kapcsolódó támogatásról* Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete
Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2014.(X.03.) önkormányzati rendelete
Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2014.(X.03.) önkormányzati rendelete A szociális célú tűzifa támogatás jogosultsági feltételeiről Tarnaméra Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
Homokbödöge Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2018.(X.31.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól
Homokbödöge Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2018.(X.31.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól 2 Homokbödöge Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
Értény Község Önkormányzati Képviselő-testület 8/2015. (XI.26.) számú önkormányzati rendelete
Értény Község Önkormányzati Képviselő-testület 8/2015. (XI.26.) számú önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa vásárlásához kapcsolódó támogatásról Értény Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
Balajt Község Önkormányzata Képviselő-testületének. /2013.(XI..) önkormányzati rendelete
Balajt Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2013.(XI..) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifavásárláshoz kapcsolódó kiegészítő támogatás felhasználásának helyi szabályairól TERVEZET Balajt
Záró rendelkezések 6. (1) Ez a rendelet a kihirdetést követő napon lép hatályba. (2) E rendelet május 31-én hatályát veszti.
Koppányszántó Község Önkormányzati Képviselő-testület 10/2018. (XI.05) önkormányzati rendelete a 2017. évi szociális célú tűzelőanyag vásárlásához kapcsolódó kiegészítő támogatásról Koppányszántó Község
Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testületének.../2017.(..)önkormányzati rendelete. a szociális célú tűzifa juttatásról
Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testületének../2017.(..)önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa juttatásról Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testületének../2017.(..)önkormányzati
Tabajd Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2013. (XII. ) önkormányzati rendelete
Tabajd Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2013. (XII. ) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól Tabajd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a szociális
Szatymaz Községi Önkormányzat Képviselő-testülete /2016 ( ) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa juttatásainak szabályairól
Szatymaz Községi Önkormányzat Képviselő-testülete /2016 ( ) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa juttatásainak szabályairól Szatymaz Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32.
Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2015. (XI. 27.) önkormányzati rendelete
Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2015. (XI. 27.) önkormányzati rendelete a természetben nyújtott szociális célú tűzifa támogatás jogosultsági feltételeiről Majosháza Község Önkormányzatának
Ortaháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2013. (XII.1.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól
Ortaháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2013. (XII.1.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól Ortaháza Község Önkormányzata Képviselő-testülete az Alaptörvény
Ófehértó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2017. (X.18.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól
Ófehértó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2017. (X.18.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól Ófehértó Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az
(3) E rendelet hatálya kiterjed Ballószög közigazgatási területén életvitelszerűen lakó és ott lakcímmel rendelkező állampolgárokra.
Ballószög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2016. (XI.25.) önkormányzati rendelete a szociális célú tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól Ballószög Község Önkormányzat Képviselő-testülete
Ófehértó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2013. (XI.29.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól
Ófehértó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2013. (XI.29.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól Ófehértó Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az
KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 16/2014. (XI.28.) önkormányzati rendelete. A szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól
KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 16/2014. (XI.28.) önkormányzati rendelete A szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól Kengyel Községi Önkormányzat képviselő-testülete az Alaptörvény
Németbánya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2014.(XII.19.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól
Németbánya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2014.(XII.19.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól 2 Németbánya Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
Zomba Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9/2014.(XI.27.) ÖNKORMÁNYZATI R E N D E L E T E a szociális tűzifa támogatás szabályozásáról
Zomba Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9/2014.(XI.27.) ÖNKORMÁNYZATI R E N D E L E T E a szociális tűzifa támogatás szabályozásáról Zomba Község Önkormányzata Képviselő-testülete a települési önkormányzatok
Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016. (XI. 25.) önkormányzati rendelete
Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016. (XI. 25.) önkormányzati rendelete a természetben nyújtott szociális célú tűzifa támogatás jogosultsági feltételeiről Majosháza Község Önkormányzatának
Adásztevel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2014.(XII.23.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól
Adásztevel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2014.(XII.23.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól 2 Adásztevel Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
1. A rendelet hatálya kiterjed Döbrönte községben lakóhellyel rendelkező, szociálisan rászorult személyekre.
Döbrönte Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2017.(X.31.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa támogatás igényléséről és felhasználásáról Döbrönte Község Önkormányzata a szociális igazgatásról
KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 11/2018. (XI.16.) önkormányzati rendelete
KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/2018. (XI.16.) önkormányzati rendelete a szociális célú barnakőszén támogatás helyi szabályairól Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testülete
Csernely Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2015. (I.29.) önkormányzati rendelete. a szociális tüzelőanyag juttatásról
Csernely Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2015. (I.29.) önkormányzati rendelete a szociális tüzelőanyag juttatásról Csernely Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. Cikk
Rezi Község Önkormányzata Képviselő-testülete. 14/2016. (X.5.) önkormányzati rendelete. a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól
Rezi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 14/2016. (X.5.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól Rezi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 14/2016. (X.5.) önkormányzati
Szakoly Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015. (XI. 23.) önkormányzati. Rendelete. A szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól
Szakoly Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015. (XI. 23.) önkormányzati Rendelete A szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól Szakoly Község Önkormányzata Képviselő-testülete az Alaptörvény
Letenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 15/2014. (XI. 13.) önkormányzati rendelete. a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól
Letenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2014. (XI. 13.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól Letenye Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a szociális
Csévharaszt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2015. (X.30.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól
Csévharaszt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2015. (X.30.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól Csévharaszt Község Önkormányzat Képviselő-testülete a szociális
Kéthely Község Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2016. (XI.25.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól
1 Kéthely Község Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2016. (XI.25.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól Kéthely Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
Szakonyfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2016. (XI.30.) önkormányzati rendelete a szociális célú tüzelőanyag ellátásról
Szakonyfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2016. (XI.30.) önkormányzati rendelete a szociális célú tüzelőanyag ellátásról Szakonyfalu Község Önkormányzata Képviselő-testülete az Alaptörvény
a) aktív korúak ellátása
Balatonfőkajár Község Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2018. (X.25.) önkormányzati rendelete a szociális célú tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól Balatonfőkajár Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
Báránd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2014 (XI.17) önkormányzati rendelete a természetben nyújtott szociális célú tűzifa támogatás
Báránd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2014 (XI.17) önkormányzati rendelete a természetben nyújtott szociális célú tűzifa támogatás jogosultsági feltételeiről Báránd Község Önkormányzat
Csabacsűd Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 21/2015.(XI.13.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól
Csabacsűd Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 21/2015.(XI.13.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól Csabacsűd Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete
Előterjesztés Nagytevel Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. szeptember 28-i testületi ülésére
Előterjesztés Nagytevel Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. szeptember 28-i testületi ülésére Tárgy: Nagytevel Község Önkormányzat Képviselő-testületének../2015. (.) önkormányzati rendelete
Tárgy: szociális célú tűzifa rendelet tervezet
Ikt.szám: 59-8/ 2017/A2 Tárgy: szociális célú tűzifa rendelet tervezet Tisztelt Képviselő-testület! Az önkormányzat a képviselőtestület döntése alapján pályázatot nyújtott be Belügyminisztériumhoz keménylombos
KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 14/2017.(X.27.) önkormányzati rendelete
KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 14/2017.(X.27.) önkormányzati rendelete A szociális célú barnakőszén támogatás helyi szabályairól Kengyel Községi Önkormányzat képviselő-testülete az
I. Általános rendelkezések
Bodrog Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2018 (X. 26.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás jogosultsági feltételeiről Bodrog Község Önkormányzata Képviselő-testülete az
FORMANYOMTATVÁNY. Energiatámogatás megállapításához. Alulírott kérem, hogy részemre energiatámogatást megállapítani szíveskedjenek.
1. melléklet a 4./2015. (II.16.) önkormányzati rendelethez FORMANYOMTATVÁNY Energiatámogatás megállapításához Alulírott kérem, hogy részemre energiatámogatást megállapítani szíveskedjenek. I) Személyi
Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete /2016. ( ) önkormányzati rendelete a 2016/2017. évi szociális célú tüzelőanyag juttatásról
Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete /2016. ( ) önkormányzati rendelete a 2016/2017. évi szociális célú tüzelőanyag juttatásról Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
Kisberzseny Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 8/2013. (XII.16.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa juttatás szabályairól
Kisberzseny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2013. (XII.16.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa juttatás szabályairól Kisberzseny Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény
Csönge Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 1/2015. (I.16.) önkormányzati rendelete. a szociális célú tűzifa támogatásról
Csönge Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2015. (I.16.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatásról Csönge Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a szociális igazgatásról
Rezi Község Önkormányzata Képviselő-testülete. 16/2014. (XI.14.) önkormányzati rendelete. a szociális célú tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól
Rezi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 16/2014. (XI.14.) önkormányzati rendelete a szociális célú tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól Rezi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 16/2014.
Nagybánhegyes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2015. (XI. 25.) Ör. számú rendelete
Nagybánhegyes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2015. (XI. 25.) Ör. számú rendelete a szociális célú tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól. Nagybánhegyes Község Önkormányzata Képviselő-testületének
BŐCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 1/2017. (I.16.) önkormányzati rendelete A SZOCIÁLIS CÉLÚ TŰZIFA TÁMOGATÁSI ELLÁTÁS HELYI SZABÁLYAIRÓL
BŐCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 1/2017. (I.16.) önkormányzati rendelete A SZOCIÁLIS CÉLÚ TŰZIFA TÁMOGATÁSI ELLÁTÁS HELYI SZABÁLYAIRÓL Bőcs Község Önkormányzata Képviselő-testülete az Alaptörvény
I. Általános rendelkezések
Bodrog Község Önkormányzat képviselő-testületének 10/2016 (XI. 10.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás jogosultsági feltételeiről Bodrog Község Önkormányzat Képviselő-testülete az
Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2013. (XI. 28.) önkormányzati rendelete
Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2013. (XI. 28.) önkormányzati rendelete a 2013. évben a helyi önkormányzatok szociális célú tűzifa vásárlásához kapcsolódó kiegészítő támogatásból
Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testületének. 8/2017.(VIII.31.)önkormányzati rendelete. a szociális célú tűzifa juttatásról
Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2017.(VIII.31.)önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa juttatásról Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2017.(VIII.31.)önkormányzati
Átány Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 15/2016.(XL3O.) önkormányzati rendelete
Átány Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2016.(XL3O.) önkormányzati rendelete A szociális gondoskodás helyi szabályairól szóló, 3/2015.(II.27.) önkormányzati rendelet módosításáról Átány Községi
Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének 12./2018.(X.19.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa juttatás szabályairól
Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének 12./2018.(X.19.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa juttatás szabályairól Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testülete az Alaptörvény
Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2016. (XI.16.) önkormányzati rendelete a szociális célú tüzelőanyag támogatásról
Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2016. (XI.16.) önkormányzati rendelete a szociális célú tüzelőanyag támogatásról (a módosítással egységes szerkezetben) Dédestapolcsány Község
Szajol Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. ./2015. (X. 22.) önkormányzati rendelet-tervezete
Szajol Községi Önkormányzat Képviselő-testületének./2015. (X. 22.) önkormányzati rendelet-tervezete A természetben nyújtott szociális célú tűzifa támogatás jogosultsági feltételeiről Szajol Községi Önkormányzat
Csabacsűd Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2016.(XI.25.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól
Csabacsűd Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2016.(XI.25.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól Csabacsűd Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete
Ipolydamásd Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 7/2018.(XI.12.) önkormányzat rendelete
Ipolydamásd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2018.(XI.12.) önkormányzat rendelete a szociális célú tűzifa támogatási ellátás helyi szabályairól Ipolydamásd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
Sajtoskál Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2013. (XI. 29.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól
Sajtoskál Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2013. (XI. 29.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól Sajtoskál Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény
8/2016. (IX.28.) önkormányzati rendelete a
CSÖRÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2016. (IX.28.) önkormányzati rendelete a SZOCIÁLIS CÉLÚ TŰZIFA JUTTATÁSRÓL Csörög Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a szociális igazgatásról
Kistolmács Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 5/2013. (XII. 10.) önkormányzati rendelete
Kistolmács Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2013. (XII. 10.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól Kistolmács Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
(2) Az üresen álló, nem lakott ingatlanra, amelyben életvitelszerűen senki nem él, támogatást nem kérhet.
DOMONY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2016. (XI.17.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól egységes szerkezetben Domony Község Önkormányzat Képviselő-testülete
KÓNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2014. (XI.19.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A SZOCIÁLIS CÉLÚ TŰZIFA TÁMOGATÁS HELYI SZABÁLYAIRÓL
KÓNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2014. (XI.19.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A SZOCIÁLIS CÉLÚ TŰZIFA TÁMOGATÁS HELYI SZABÁLYAIRÓL Kóny Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény
Vaszar Község Önkormányzat Képviselő-testületének /2015.(XI. ) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól
Vaszar Község Önkormányzat Képviselő-testületének /2015.(XI. ) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól Vaszar Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32.
Bálványos Község Polgármesterétől 8614 Bálványos, Kossuth L.u.68 Tel.: 84/365-031 e-mail: balvanos@enternet.hu Bálványos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. október 24. napján tartandó ülésére
Csörög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2017. (XI.01.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa juttatásról
Csörög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2017. (XI.01.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa juttatásról Csörög Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a szociális igazgatásról
Boda Község Önkormányzata képviselő-testületének 1./2015. (01.19). önkormányzati rendelete. a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól
Boda Község Önkormányzata képviselő-testületének 1./2015. (01.19). önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól Boda Község Önkormányzatának képviselő-testülete az Alaptörvény
Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének.../... (...) önkormányzati rendelete a évi szociális célú tűzifa támogatásról
BÁTA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK.../... ( ) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A 2015. ÉVI SZOCIÁLIS CÉLÚ TŰZIFA TÁMOGATÁSRÓL Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk
Szajol Községi Önkormányzat Képviselő-testületének a. 17/2018. (IX. 27.) önkormányzati rendelete
Szajol Községi Önkormányzat Képviselő-testületének a 17/2018. (IX. 27.) önkormányzati rendelete A természetben nyújtott kiegészítő, szociális célú tűzifa támogatás jogosultsági feltételeiről Szajol Községi
Sajóvámos Község Önkormányzata Képviselő Testületének
Sajóvámos Község Önkormányzata Képviselő Testületének /2013( ) önkormányzati rendelete a pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátások, valamint a szociális szolgáltatások helyi szabályairól szóló