Stargate BILL McCAY BOSSZÚ

Stargate BILL McCAY BOSSZÚ Ez a regény azon történeten és karaktereken alapul, amelyeket Dean Devlin & Roland Emmerich teremtett.

A nyomás a debreceni Kinizsi Nyomdában készült, az 1998. évben Felelős vezető: Bördős János ügyvezető igazgató

First published in the United States under the title STARGATE: Retribution by Bill McCay. STARGATE TM & Copyright (C) 1997 Canal + (U.S.). All rights Reserved. TM designates a trademark of Canal + (U.S.). Based on story and characters created by Dean Devlin & Roland Emmerich. Published by arrangement with Dutton Signet, a divison of Penguin Books USA Inc. Borító: GRAPH ART Címlapfestmény: Dr. Bera Károly Fedéltipográfia: GRAPH ART Fordította: Szegi György Felelős kiadó: Rácsay László Felelős szerkesztő: Nemes István Műszaki vezető: Labancz László Műszaki szerkesztő: Jámbor Mariann Kiadja: A LAP-ICS Könyvkiadó ISBN: 963 434 315 5 963 434 317 l Budapest Debrecen Miskolc Nyíregyháza

1. fejezet ÉLETMÓD-VÁLTOZTATÁS Szkára visszafojtott lélegzettel utazott felfelé a Creek-hegység régi atomtámaszpontján létesített bázis liftjén. Hogy jobban teljen az idő, végiggondolta sorsának különös, körfolyamatszerű alakulását. Csupán néhány hónap telt el azóta, hogy masztadzspásztorként élt az Abydoson. Bár az elöljárók tanácsosának fia volt, semmiben sem különbözött a többi állatgondozótól. Azután az idegenek megérkeztek a bolygójukra a Csillagkapun át, amely átjárót biztosított távoli világok felé. Szkára összebarátkozott az idegenekkel, de később visszatért Ré, a napisten, és foglyul ejtette őket. Szkára pedig akaratlanul is a lázadók vezérévé vált. Ré elpusztítása után a fiatalember erős nemzetőrséget hozott létre azzal a céllal, hogy felszabadítsa Ré birodalmának elnyomott népeit. De ehelyett a nemzetőrségnek és a Földről érkezett támogatóiknak az Abydost kellett megvédeniük Hathor támadásával szemben. Ré utódja, a macskafejű istennő egy piramis alakú csillaghajón érkezett a bolygóra. Elkeseredett harcok árán az abydosiaknak sikerült megszerezniük Ré Szemét, a csillaghajót. De a régi, egyszerű életmódot már nem lehetett többé visszahozni. A pénz használatának bevezetésével kezdetét vette az üzérkedés, majd beköszöntött az élelmiszerhiány. Nyomor és éhínség következett, kiéleződtek az ellentétek, végül a kormány összeomlott, kezdetét vette az anarchia. Ezt a fejetlenséget használta ki Hathor a visszatérésre. Szkára lett Nagada város ura és rendfenntartója. Amikor Hathor egy hihetetlen méretű új csillaghajóval megjelent az égbolton, Szkára a csapata megmaradt egységeivel a menekülők áradatát védelmezte, akik a Csillagkapun át igyekeztek elhagyni a pusztulásra ítélt várost. Szkára eleinte úgy döntött, hogy az Abydoson marad, de végül belátta, hogy semmi értelme, ezért ő is keresztülment az átjárón. Masztadzspásztorból a lázadók vezére lett, majd katonai parancsnok, rendfenntartó, menekült és végül megint állatgondozó. Szkára kifújta a tüdejéből a levegőt, majd ismét mély lélegzetet vett. De azután arra gondolt, bárcsak ezt ne tette volna. A felvonófülke eléggé szűk volt, és a szellőzése sem kielégítő. Különösen, mivel nem arra tervezték, hogy masztadzstrágyát szállítsanak benne. Szkára megszokta ezt a bűzt, de eddig csak a szabadban, a friss levegőn találkozott vele. A Csillagkapun áthozott masztadzsokat egy mesterséges

barlangban helyezték el. Ventilátorok és hosszú szellőzőcsövek biztosították számukra a légcserét. De a rendszer nem győzte kapacitással, ezért egy idő után a betonerődítmény valamennyi helyiségében érezni lehetett a szúrós szagot. Beleivódott Szkára ruházatába és az orrát ingerelte. De a legrosszabb mégsem ez volt az egészben. A masztadzsok nem szoktak hozzá a hosszú bezártsághoz. Az elefánt méretű állatok mindig szabadon kószáltak az Abydoson. Még a gyilkos homokviharokat is könnyebben elviselték, mint a bezártságot. A masztadzsoknak nem tetszett az új otthonuk. Csalódottak voltak. És elégedetlenségüket hihetetlen mennyiségű ürülék termelésével juttatták kifejezésre. Testméretüknek megfelelően igen hamar megtöltötték a tartályokat. Eleinte az emberek számára kiépített szennycsatornákat használták a masztadzsok ürülékének elvezetésére, de ezek néhány nap alatt eldugultak. Ezért a trágyát tartályokba engedték, és az állatgondozóknak kellett liften elszállítaniuk. Kétségtelenül rendkívül piszkos munka volt. Azonban, perverz módon, előnnyel is járt. A tartályok felhordása alkalmával ugyanis Szkárának és társainak lehetősége nyílt, hogy kijussanak a felszínre. A lift megállt, és Szkára végre friss levegőhöz jutott, amint az ajtó félresiklott. Azután elkezdte kicibálni a tartályát a fülkéből. Az ajtó előtt néhány fegyveres őr várta őket. Szkára elrejtette a vigyorát, amint meglátta, hogyan fintorognak a katonák a tartályok tartalmára. De a mosoly elhalványult az arcán, amikor felismerte az őrség parancsnokát. Feretti volt az, aki az elsők között érkezett a Csillagkapun át az Abydosra. A fiatalember később segített megszervezni a nemzetőrséget. Szkára szomorú volt, hogy régi barátját most az abydosiak őrzésével bízták meg. Feretti úgy tett, mintha nem ismerte volna meg, vagy csak nem fordított kellő figyelmet a liften érkezett szállítmányra. Szkára áthúzta a hordóját az erődítmény vastag acélajtaján, amely a hatalmas méretű, mesterséges barlangrendszer bejáratát védte. Önkéntelenül is mély lélegzetet vett, amint kilépett a napfényre, majd hirtelen köhögni kezdett. Túl közel állt a hordóhoz. Két katona kísérte; fegyverüket készen tartották, bár nem rá fogták. Mindkét harcos úgy helyezkedett, hogy szükség esetén lőni tudjon, miközben félrehúzódtak a bűzt árasztó tartályok útjából.

A föld alatti erődítmény bejárata nem volt sokkal nagyobb, mint egy lebetonozott terasz, amely a hegyoldalból nyúlt ki. A teraszt nagyfeszültségű drótkerítés övezte. Ahol a kerítés a kőfallal találkozott, egy betoncsúszda ereszkedett le, amely valószínűleg az esővíz elvezetésére szolgált. Most ezen át jutott a masztadzstrágya a lentebbi sziklás lejtőkre. Szkára nekifeszült a hordónak, majd megdöntötte. Az ürülék kiömlött a betonra, ahonnan nagynyomású vízsugarak mosták le a csúszdába. A fiatalember levette a köpenyét, letérdelt, hogy a hűvös vízzel lemossa magáról az izzadságot és a kellemetlen szagot. Miután a hordó kiürült és a víz kiöblítette Szkára úgy érezte, mintha megrántotta volna valaki a köpenyét. A laza holmi felpúposodott egy pillanatra, mintha egy szélfuvallat kapott volna bele. De a közelében nem volt senki. A földön heverő köpenye redői között egy parányi golyócskát pillantott meg, amely fészkéből kiesett madártojásra emlékeztette. Szkára a köpenyével együtt felvette a földről a golyót, miközben az őröket figyelte. A katonák nem sokat törődtek a parasztfiúval, aki a trágyás hordókat tisztogatta, inkább arra ügyeltek, hogy ne érje őket a fel-felcsapódó vizes trágyalé. Ha Szkára valami látványosan gyanús mozdulatot tett volna mondjuk, megpróbál átugrani a drótkerítésen, a fegyvereik azonnal lendültek volna. Ennek a golyónak az érkezése azonban nem keltette fel a figyelmüket. Szkára hátat fordított a katonáknak, mintha néhány másodpercig élvezni akarná a napfényt. Közben a köpenye takarásában alaposan megvizsgálta a golyót. A parányi gömb abból az anyagból készült, amelyet a földiek plasztiknak neveztek. A közepén vékony vonal futott körbe Szkárának mindkét kezére szüksége volt, hogy kettécsavarja a miniatűr konténert, de valahogy megoldotta, és a belsejében selyemhez hasonló anyagot talált. A finom szövetet hieroglifek borították. Szkára csak annyit látott, hogy tintával írott szimbólumok rajzolódnak ki rajta, aztán összeszorította a markában. Gyors és rejtett mozdulatokkal sietve eldugta a műanyag félgömböket és a bennük érkezett üzenetet testének különböző pontjain. A földiek közül meglehetősen kevesen tudtak az abydosiak érkezéséről, azt pedig még kevesebben, hogy ismerik az ősi hieroglifákat. És mindazokat, akik tudhattak erről, bezárva tartották a Creek-hegység föld alatti erődrendszerében.

Szinte mindannyiukat, kivéve egy embert, azt a fiatal tudóst, aki az első expedícióval érkezett az Abydosra a Csillagkapun keresztül, azt az embert, aki lefordította Nagada történelmi feljegyzéseit, aki felvállalta, hogy tanítja az abydosiakat. Azt az embert, aki megtörte Nagada vezetőinek önkényuralmát, akit később árulónak nyilvánítottak, és aki összetörte Szkára nővérének a szívét. Szkára nem látta őt aznap éjszaka óta, amikor elszöktek az Abydosról, és a fiatalember eltűnt a menekülők tömegében. A legtöbben azt hitték, hogy cserbenhagyta őket. Most már senki sem beszélt Daniel Jacksonról. Szkára égett a türelmetlenségtől, hogy olvashassa az üzenetet, ám ehelyett megtisztított hordóját emelte fel. Vajon mit üzenhetett a sógora? Az ismert kommandós módszerrel, a térdén és a könyökén kúszva Daniel Jackson visszamászott az egymásba csatlakozó sziklanyúlványok sora mögé. A kezében szorongatta azt a méregdrága, angol gyártmányú számszeríjat, amely golyókat lőtt ki nyílvesszők helyett. Daniel nem volt hozzászokva a kommandós kúszáshoz, ezért az éles kövek alaposan felhorzsolták a térdét és a karját. Végül egy tüskebokorban kötött ki. Összeszorított fogakkal szitkozódva küzdötte magát a fedezék mögé, ahol már nem láthatták a támaszpont őrei. Daniel feltérdelt, és igyekezett kiszabadítani erdei álcaruháját a tövisek közül. Sóhajtott. Életének meglehetősen mozgalmas utolsó szakaszát a vakszerencse és a teljes kudarc különös váltakozása jellemezte. Képtelen volt meggyőzni egyiptológus kollégáit, hogy az ősi egyiptomi kultúra egy sokkal régebbi civilizáció maradványaira épült. Amikor végre megtalálta a bizonyítékot állítására, kiderült, hogy a Csillagkapu rejtélye a kormány szigorúan titkos kutatásai közé tartozik. Miután sikerült megfejtenie az átjáró használatának módját, és egy kis létszámú expedícióval átment a távoli világba, nem tudta visszahozni a társait; csaknem mindannyiukat lemészárolták Ré katonái. Az Abydoson beleszeretett egy fiatal lányba, Sa uriba, akit elpusztított Ré, a napisten, egy félig humán, félisteni teremtmény, aki Egyiptom megelőző kultúráját alapította, és aki még mindig istenként uralt egy roppant méretű, intersztelláris birodalmat.

Ré egy fejlett technikai civilizációval rendelkező faj utolsó képviselője volt. A faj egy gigantikus méretű csillagközi háború során kiirtotta önmagát. Ré bejárta az egész univerzumot, míg végül rátalált az emberekre. Egy fiatal fiú testét elfoglalta, mint egy parazita, az embereket szolgáivá tette, majd létrehozott egy galaktikus birodalmat, amely felett istenként uralkodott. Daniel a napisten testregeneráló szarkofágjába helyezte halott kedvesét, és Sa uri életre kelt. Ez adta az ötletet Danielnek, hogy Ré technológiáját használják fel a napisten megsemmisítésére. Ré pusztulása után feleségül vette Sa urit, és azt hitték, hogy boldogan élhetnek. Ekkor újabb balszerencse következett. A bányatársaság emberei megkezdték az értékes ásvány kitermelését, amely Ré technikájának alapját biztosította. Közben a napisten birodalmában hatalmi harcok dúltak, de erről az emberek semmit sem tudtak, míg egy hatalmas, piramis alakú csillaghajón meg nem érkezett Hathor, a macskafejű istennő, Ré trónjának utódja. A véres kezű hadúr első támadását, a földi szövetségesek segítségével, sikerült visszaverniük. Hathor az Abydoson hagyta a hajót, és a Csillagkapun át menekült el. Azután éhínség és nyomor köszöntött az abydosiakra. Kiéleződtek az ellentétek a farmerek és a bányászok között, míg végül káosz és anarchia vette kezdetét. A nemzetőrök alig tudták fenntartani a rendet. Ezt a helyzetet használta fel Hathor a visszatérésre. Borzalmas háború folyt a bolygó felszínén, amikor a macskafejű istennő megtalálta Ré gigantikus hadihajóját, amely olyan pusztító erővel rendelkezett, hogy képes volt akár egész kontinensek, sőt bolygók megsemmisítésére. Az abydosiaknak csupán egyetlen lehetőségük maradt a túlélésre. A Csillagkapun át a Földre menekültek. De a kormány nem engedte, hogy az abydosiak szétszéledjenek a Földön. Bezárva tartották őket a föld alatti erődben. Szkára szerencsére az egyike volt azon keveseknek, akiknek rövid időre megengedték, hogy a támaszpont felszínére menjenek. Így Danielnek lehetősége volt üzeneteket küldeni az ismerőseinek. Kidolgozott egy tervet, ezt körvonalazta az üzenetben, és egy halom pénzt költött a kézbesítés módjára. Megígérte magának, ha a terve beválik, a kandalló fölé fogja akasztani az íjat. Ez így lenne illendő. Mivel talán, csakis talán, azt jelentené, hogy ezúttal megint mellé szegődik a szerencse.

Feretti! hallatszott az adó-vevőből egy érdes hang. Mi a fene történik odalenn? Az alacsony termetű, szögletes testalkatú tengerészgyalogos lehalkította a rádiót, és a vállán lévő mikrofonhoz hajolt. Az abydosiak, uram jelentette. Bosszankodott, mivel a tiszt éppen olyan jól tudta, mint ő. Ha valódi fegyverrel rendelkeznének, akkor azt mondanám, hogy lázadás. De csak a masztadzsszarral dobálnak minket. A távolban olyasféle hördülés hallatszott a durva megnyilvánulásra, mintha az említett dolog a tisztet találta volna el. Szerintem, ezt nyugodtan nevezhetjük rendbontásnak, uram. Feretti már hetek óta számított arra, hogy ez bekövetkezik. Hozzá hasonlóan egyetlen tengerészgyalogos sem szerette az emberek őrzését. Hálátlan és megalázó feladatnak tartották. Sokan közülük már teljesítettek szolgálatot a Guantánamói-öbölben, ahol kubai szökevényekre kellett felügyelniük. De azok a szerencsétlenek legalább néhanapján láthatták a napot, míg az abydosiakat az erődrendszer mélyén őrizték az érkezésüktől fogva. Illegális bevándorlók címszóval. Feretti örült volna, ha O Neil ezredes a támaszponton tartózkodik, és megoldja ezt a problémát. De az ezredest Washingtonba rendelték; úgymond konzultációs okokból. A nagykutyák nehéz helyzetben voltak; nem tudtak mit kezdeni a több ezer menekülttel. Még az Abydosra sem küldhették vissza őket. Feretti éppen a testőrség tagjaként tartózkodott a Csillagkaput magában foglaló helyiségben, amikor a tudósok megpróbálták megnyitni az átjárót. Betáplálták a szerkezetbe az Abydos koordinátáit, de az átjáró zárva maradt. Vajon Daniel Jacksonnak igaza volt, amikor azt állította, hogy a Csillagkapu abydosi oldalát szétrombolta a hatalmas hadihajó? Senki sem beszélt erről, miután a különc egyiptológus elhagyta az erődítményt. De ez a gondolat sok álmatlan éjszakát okozott Ferettinek. A professzor szerint Hathort a Csillagkapu megsemmisülése nem akadályozza meg abban, hogy végrehajtsa a több millió fényévnyi utazást. A hadihajója alkalmas volt erre. Jackson úgy vélte, hogy a gonosz istennő piramis alakú hajója hamarosan megjelenik a Naprendszerben. Egy trágyabomba becsapódott, és a találatot hangos káromkodás jelezte. Azután eldördült néhány lövés. Valaki biztosan elvesztette a türelmét.

A szentségit! kiáltotta Feretti. Szerencsére csak egyes lövéseket hallott; a katona nem állította sorozatlövésre a fegyverét. De a tengerészgyalogos védekezését a társai is követték. Néhány katona tüzet nyitott jelentette Feretti. Nem tartom jó ötletnek, uram. Még rosszabb lesz a helyzet, ha a csőcselék nekiront a katonáknak. Az abydosiakra alkalmazott, meglehetősen sértő abbadabba elnevezés ott lógott a levegőben. Feretti rosszallóan elfintorodott. A nyálasszájú ügyeletes tiszt nem vett részt az abydosi harcokban, és nem látta, milyen bátran harcoltak ezek az emberek a szabadságukért. A tengerészgyalogosok vállvetve küzdöttek az abydosiakkal a sólyomfejű Hórusz-testőrök ellen. Azután a több ezer menekültet bezárták a betonerődítmény falai közé, ahol emberi hangyaként éltek a föld alatt, és arra vártak, hogy a Pentagonban eldöntsék végre, mihez kezdjenek velük. Nem csoda, hogy egyre ingerlékenyebbé váltak. Odaküldök még egy osztagot sercegett a hang a rádióban. Ez remek! Még több fegyveres Ez csak növeli a feszültséget. Azt hiszem, a katonai rendészek jobban megoldanák a helyzetet mondta Feretti. A katonai rendészek már sok rendbontásnak vetettek véget, és ebben nagy gyakorlattal rendelkeztek. A folyosó távoli részéről lövések zaja hallatszott. Feretti végigszaladt a folyosókon, miközben harsányan kiáltozott: Tüzet szüntess! Ekkor újabb lövés dördült el, melyet éles sikoltás követett. Feretti remélte, hogy nem az egyik tengerészgyalogos sebesült meg. De ha egy abydosit lőttek le, akkor az csak még inkább súlyosbíthatja a helyzetet. Az egyik alagútban megtalálta a katonákat. Néhányan rendkívül mocskosak voltak a rájuk dobált ürüléktől. Uram! tisztelgett az alegység parancsnoka. Azt hiszem, az egyiküket eltaláltuk. Feretti a keresztfolyosó oldalágából kiszűrődő hangokra koncentrált. Elégedetlen tömeg morgolódása és kiáltozása közeledett. Reméljük, hogy az illető nem sérült meg súlyosan! dünnyögte Feretti, majd hangját felemelve folytatta, összeszedve minden abydosi nyelvtudását. Hé, odaát! Milyen súlyos a sebesülés? Ha orvosi ellátásra szorul, hozzátok ide! Senkit sem akarunk bántani. Erre a szavamat adom. Csak karcolás jött a válasz. Mi sem akarunk vérontást.

Feretti kővé dermedt; felismerte a hangot, mely még mindig gyenge volt. Kaszuf szerencsésnek mondhatta magát, hogy életben maradt. Egy merénylő mellbe lőtte, és az idős ember napokon át kómában volt. Alig tért magához, amikor életveszélyes állapotban szállították át a Csillagkapun. Egy dologban Feretti mégis biztos lehetett. Ha Kaszuf valamit kijelentett, akkor az úgy volt. Tárgyalást követelek kiáltotta az abydosi elöljáró. Ne tüzeljenek! Két ember fordult be a sarkon, óvatosan lépkedtek, kikerülve az ürülékfoltokat. Egy lepedőt cipeltek, amelyen a sápadt, gyenge Kaszuf ült. Tárgyaljunk! kiáltotta ezúttal angolul. Arcán mosoly jelent meg, amint megpillantotta Ferettit. Örülök, hogy akad itt valaki, aki beszéli a nyelvünket. Maga sokat segített a fiamnak. Feretti bólintott. Nem hivatalosan, de segített Szkárának megszervezni a nemzetőrséget, és kiképezni a lelkes fiatalokat. Kaszuf egy darab papírt nyújtott át a katonának. Leírtuk a követeléseinket az önök nyelvén. A tengerészgyalogos megdöbbent. Olyan követelés, amely nem ad lehetőséget az egyezkedésre? Megpróbálta ezt lefordítani abydosi nyelvre. Kaszuf vállat vont. Aztán hunyorgott a sebe miatt. Nevezzük inkább kérésnek, amelyet tiszteletteljesen önök elé tárunk. Feretti átvette a papírt. Örömmel látta, hogy legalább az egyik fél tiszteletről beszél. 2. fejezet A MASZTADZS-SHOW Kaszuf, az Abydos utolsó bölcse beesett szemmel nézett maga elé az alkalmi hordágyról. Ez a Föld elég különös hely volt. Mindössze egyetlen nap ragyogott a valószínűtlenül kék égen. A Colorado-fennsík belsejében létesített erőd levegője állandóan éppen olyan hűvösnek tűnt, mint a sivatagi éjszaka. Kaszuf alig tudta elhinni, hogy itt él a Földön néhány ezer társával, akiknek sikerült elmenekülniük a Csillagkapun át halálra ítélt bolygójukról. A Csillagkapu! Mennyire féltek, hogy valaki egyszer átlép az aranyszínű kristályból készült gyűrűn. Mindazok, akik Ré birodalmából felkeresték őket, fájdalmat és megaláztatást okoztak a szerencsétlen fellahoknak. Pedig a Hórusz-testőrök gyakran felkeresték az Abydost, mivel a fellahok

bányászták a napisten csodálatos technológiájának alapjául szolgáló aranyszínű kvarcot. Kaszuf és a többi bölcs gondoskodott a feladat pontos teljesítéséről. Kaszuf sohasem gondolta, hogy egyszer barátságos idegenek érkeznek hozzájuk, sem azt, hogy mi lesz ennek a következménye. Azonban megérkezett Ré arany piramishajójában, és nem tűrte, hogy az idegenek segítsenek a fellahoknak felemelkedni a rabszolgasorból, ezért el akarta pusztítani őket. Ám az abydosiak már megízlelték a szabadságot, és fellázadtak Ré ellen, akit az idegenek segítségével, csodamód, sikerült megsemmisíteniük. Ré birodalma azonban nem csupán az Abydosból állt. A napisten eltűnését követően hatalmi harcok kezdődtek a bolygókon, amelyekből végül Hathor került ki győztesen. A földiek és az abydosiak vállvetve harcoltak a macskafejű istennő seregei ellen. A támadások közötti időben erősen megromlott a viszony a két világ között, amelynek a bányatársaság embereinek kegyetlen viselkedése volt az oka. A kapzsi üzletemberek megpróbáltak minél több ércet kitermeltetni a fellahokkal, és eközben még a Hórusz-testőröknél is embertelenebbül bántak a bányászokkal. A Hórusz-testőrök rendet tartottak a bolygón, évezredeken át őrizve a hagyományokat. A farmerek élelmiszert termeltek, amelynek egy részét önkényesen elvették, és a fellahoknak adták, mivel azok a bányákban dolgoztak, és nem volt lehetőségük a gazdálkodásra. De a földiek megjelenésével kialakult a pénz használata. A gazdag földbirtokosok és kereskedők felvásárolták az élelmiszereket, amelyeket később magas áron értékesítettek. Ennek következtében hamar kialakult az élelmiszerhiány, az üzérkedés, a feketepiac és a bűnözés. Ezt a káoszt használta ki Hathor a visszatérésre. Az istennő néhány katonával átjött a Csillagkapun, majd a tömegben elvegyülve tovább mélyítették az ellentéteket. Kaszuf és Nakeer, a farmerek klánjának vezetője tárgyalásokat folytatott, hogy elejét vegyék a további vérontásnak, amikor két Hórusz-testőr merényletet követett el ellenük. Nakeer azonnal meghalt, Kaszuf pedig hosszú ideig kómában volt. Az egyik támadó szőke parókát viselt, így mindenki Daniel Jacksont gyanúsította a merénylet elkövetésével, Kaszuf pedig nem tudta elmondani senkinek, hogy nem a veje volt a támadó. Hathor elvette a fiatal archeológus nyakékét, amelynek révén a Csillagkapun át egy gigantikus méretű hadihajó fedélzetére lehetett jutni. Ezt a hajót még Ré népe építette, és hihetetlen tűzerővel rendelkezett, akár

egy egész bolygó elpusztítására is képes volt. Hathor lerombolta a Csillagkapu abydosi oldalát, így a Földre érkezett menekültek soha többé nem térhettek vissza a hazájukba. Az abydosiak meglepetten tapasztalták, hogy a Földön nem az várt rájuk, mint amit reméltek. Elvették a fegyvereiket, és fogva tartották őket egy föld alatti betonerődítményben. Kaszuf hiába követelte, hogy beszélhessen a bolygó elöljáróival, ezt West tábornok elutasította. A Csillagkapu és az Abydos létét titokban tartották, méghozzá szigorú titokban. Kaszuf magára terített egy takarót, amikor a hordágyát letették a földre. A napsütés ellenére hideg volt a levegő. A lánya, Sa uri mellette állt és komor arccal bámulta a hegyoldal szikláit és bokrait. Olvasta a hieroglifákkal papírra vetett üzenetet, amelyet a férje, Daniel Jackson juttatott be az erődbe. Daniel az első földi expedíció tagjaként érkezett az Abydosra, és nem csupán megbarátkozott a helybeliekkel, hanem beleszeretett Kaszuf lányába. A fiatal archeológus bátran harcolt a lázadók oldalán, majd Ré pusztulása után az Abydoson maradt, és tanítani kezdte az ott élő embereket, akiket a napisten szándékosan tudatlanságban tartott. Daniel megtanította nekik az írást és az olvasást, valamint a jobb képességű tanítványainak az angol nyelvet, hogy beszélhessenek a földiekkel. A legkiemelkedőbb tanítványának a felesége, Sa uri bizonyult. De a merénylet elkövetése után az abydosiak árulónak tartották a fiatalembert, akinek bujkálnia kellett. Ekkor szerezte meg tőle Hathor a nyakéket, és arra kényszerítette az asszony, hogy együtt fedezzék fel a Millióéves Hajó titkát. Szerencsére Danielnek sikerült megszöknie, és figyelmeztette az embereket a közelgő veszélyre. Végül Kaszuf is magához tért, és igazolta Daniel ártatlanságát. Sa uri viszont attól félt, hogy Daniel megcsalta őt Hathorral. Az istennő az Abydosra érkezése után elváltoztatta az arcát, és jelentkezett Daniel kurzusára. A fiatalembert ámulatba ejtette az új növendék fogékonysága, ami már önmagában is szálka volt Sa uri szemében. A merénylet elkövetése után a gyönyörű lány segített Danielnek a bujkálásban, és csak ők ketten tudják, hogy ez idő alatt mi történt közöttük. Csak az időnket vesztegetjük mondta Sa uri. Kaszuf úgy érezte, hogy a nagadai bányák sziklaomlásának hangja is lágyabb volt lánya szavainál. Daniel az egyetlen, akinek sikerült kijutnia az erődből, az érkezésünket követő zűrzavarban. Ismeri a környező alagutakat. Cserbenhagyott minket jelentette ki a lány színtelen hangon. Lehet, hogy csak azért kéri, amit kér, hogy a saját előnyét szolgálja.

Erre nem tudok mit mondani, lányom mondta Kaszuf. Szerintem te túl szigorú vagy hozzá. Intett a lányának. Sa uri vállat vont, azután a katonák felé fordult, és angolul odakiáltott: Vezessék ki őket! Soha ne jelentkezz önként, mondogatta magának Feretti. Bevetés vagy információ, soha ne jelentkezz önként! Miután Feretti lecsendesítette a zavargásokat, elvitte Kaszuf követeléseinek listáját a feletteseihez. Útközben természetesen ő is elolvasta. Az abydosiak két legfőbb követelése abból állt, hogy a masztadzsoknak biztosítsanak kifutót, ahol szabadon mozoghatnak, és az emberek kisebb csoportokban néha felmehessenek a szabad levegőre. Feretti megértette az abydosiakat. Különösen egyetértett a masztadzsok tekintetében. Az elefánt nagyságú a pézsmatulok és a miniatűr brontoszaurusz keveréke, bár leginkább a bölényhez hasonlítható masztadzsok bizonyára a régen kihalt masztodonok késői leszármazottai voltak. Ezeket az állatokat nem lehetett hosszú ideig egy szűk betonerődben tartani; az alsó szinteket bűzlő trágyafölddé változtatták. Ami a másik kérést illeti, a legtöbb fogolynak engedélyezni szoktak egy kevéske friss levegőt. Feretti úgy vélte, hogy a menekültek fogolyként tartása megszegi a Genfi Egyezményben foglaltakat. Ezt bizonyára belátták a katonai parancsnokok is, mert végül jóváhagyták Kaszuf követeléseit. Engedélyeztek némi levegőzést kísérletképpen. Az abydosi pásztorok kettesével vezették a masztadzsokat a felvonókhoz, ahol a liftek folyamatosan szállították a szabadba a lomha állatokat. Egyik pásztor az állatot vezette, a másik pedig egy műanyag hordóval lépkedett mögötte. Feretti közbenjárására a járóbetegeket is felengedték a friss levegőre. A fiatal tengerészgyalogos úgy ítélte meg, hogy Kaszufnak is jót tenne egy kis napsütés. Bár a Creek-hegység orvosai mindent elkövettek az idős ember gyógyulása érdekében, Kaszuf mégis fogolynak érezte magát. Feretti örült, hogy javíthatott az abydosiak életkörülményein. Azonban minden jó cselekedet magában hordozza a büntetést is. Ezáltal az ő gondjai megszaporodtak, ugyanis az ő embereinek kellett a szabadba kísérni és ott őrizni az abydosiakat.

A vállára vett fegyverrel figyelte, amint egy kisebb csoport kiviszi Kaszufot a napfényre. Az idős ember lánya csatlakozott hozzá, és továbbította angolul kiadott parancsait. Az abydosiak és a masztadzsok elhagyták a sziklafalba vájt járatot. Egy kisebb tisztásra mentek, amelyet fenyőfák borítottak. A tengerészgyalogosok is szívesen látogatták ezt a nyugalmas helyet, ha az idejük lehetővé tette. A tisztást meredek sziklafalak övezték, amelyek megmászható részeit drótkerítéssel zárták el a külvilágtól. A katonák háttal a kerítésnek helyezkedtek el, és tüzelésre készen tartott fegyvereikkel figyelték az abydosiakat. Azonban a foglyok nem próbáltak megszökni. Az abydosiak körbe-körbe terelgették a kezesnek tűnő, ám barátságtalan külsejű állatokat a sebesültek körül, élvezve a hűvös szelet és a napsütést. Feretti kiengedte visszafojtott lélegzetét; észre sem vette, hogy eddig benn tartotta. Ez az egész látvány valahogy nem illett a környezethez. Nem mintha őt zavarta volna. A főtiszt nyilván úgy fog majd ordítani, mintha a haja lángot fogott volna, ha ennek a bizarr parádénak kiszivárog a híre. És ez előbb-utóbb bekövetkezik, semmi kétség. Végül is, meddig lehet ilyesmit titokban tartani? Daniel Jackson a sziklák mögött állt, és messzelátóján át figyelte a masztadzsparádét. Felismerte az őrség parancsnokát, az alacsony termetű tengerészgyalogost, Ferettit, aki részt vett az első földi expedícióban. Daniel nagyot sóhajtott. Remélte, hogy a becsületes kis fickó nem kerül bajba. Daniel a férfi felé fordult, aki mellette lapult a fenyvesben. Attól félt, hogy megcsillan a háromlábú állványon nyugvó kamera lencséje, és elárulja a jelenlétüket. Az operatőr dermedten állt, eltátotta a száját, és a keresőn át döbbenten bámulta a különös állatokat. Kezdjen már hozzá! figyelmeztette Daniel mérgesen. Nem fognak egész nap itt lődörögni a kedvünkért. A férfi úgy nézett fel, mint aki most ébredt álmából. Daniel hosszú heteket töltött azzal, hogy minden részletet gondosan kidolgozzon. Minden pénzét beleölte ebbe a vállalkozásba. Még a legféltettebb kincsét, az i. e. 1400-ból származó egyiptomi női szobrot is el kellett adnia. Kissé meglepte, hogy mennyire könnyen vált meg a szobortól, amely Sa urira emlékeztette; a feleségére, aki gyűlölte őt. Daniel felismerte a tisztáson álló asszonyt, de szándékosan más alakokra irányította a távcsövét.

Minden részletet vegyen fel! hívta fel a figyelmét az operatőrnek. Különösen az állatokról készítsen közeli képeket! Meg kell győznöm a médiákat, hogy mindaz, amit látnak, valóság. Daniel tudta, hogy ez a felvétel nem olyan lesz, mint amilyeneket a bigfootról szoktak készíteni: homályos alak, amint eltűnik a lombok között. Hiszen a helyszín rendkívül kedvező; a masztadzsok a napfényes tisztáson sétálgatnak. Nem lehet rájuk fogni, hogy emberek bújtak gumijelmezbe, sem azt, hogy másféle trükkfelvételek vagy speciális effektusok. Pontosan annak látszanak, amik: egy idegen faj egyedei, amelyeket egy titkos katonai támaszponton őriztek. Daniel megengedett magának egy kurta mosolyt. Ha ezek után a Hármas Csatorna és a CNN nem túrja fel az egész Creek-hegységet, akkor milyen bizonyítékot akarnak? Jack O Neil ezredes szerette volna, ha testőrök veszik körül, miközben végigsietett a sajtótájékoztatók számára berendezett helyiségen. A terem közvetlenül a Fegyveres Erők Szenátusi Bizottságának tárgyalóterme mellett helyezkedett el, és tömve volt újságírókkal. Az ezredes ügyet sem vetett az orra elé dugott mikrofonokra és a riporterek elharsogott kérdéseire. Végre elérte a tárgyalóterem ajtaját, felmutatta az engedélyét, és belépett. A légkondicionáló miatti szinte arktikusan fagyos levegő kurta mosolyt csalt O Neil arcára. Egy kissé melegebb légkörre számított, ha már máglyára vetik. O Neil pontosan tudta, mi a helyzet. A szenátorok éppen W. O. West tábornokot izzasztották, azt a tisztet, aki kiadta a parancsot a balul elsült Abydos-expedícióra. Finoman fogalmazva, a törvényhozók kissé dühösek voltak, amiért a tábornok túllépte a hatáskörét arról nem is szólva, hogy kongresszusi felhatalmazásra lett volna szükség. West beszámolója meglepően nyílt és őszinte volt. Az amennyire emlékezni tudok kifejezés nem szerepelt a szóhasználatában. Ismertette az adott körülményeket, valamint a páratlan lehetőséget, amelyet a Csillagkapu megnyitása kínált. Talán a pentagonbeli politikai karrier után megkönnyebbülés volt számára, hogy előtérbe kerülhetett. A szenátorok nem repestek az örömtől, hogy az ölükbe hullott egy új űrprogram, különösképpen azért nem, mivel védtelennek érezték a Földet a csillagközi űrhajók támadásával szemben.

Lehetőség nyílt ugyan a Hórusz-testőröktől zsákmányolt fegyverek és antigravitációs hajtóművek továbbfejlesztésére, de ennek a költségei elképzelhetetlennek tűntek. Ebben O Neil is egyetértett velük. Miután Jack O Neil helyet foglalt, a szenátorok őt kezdték szorongatni. Albright szenátor szinte darabokra szedte O Neil beszámolóját, és kihangsúlyozta, hogy a győzelemhez mindkét esetben a meglepetés segítette a tengerészgyalogosokat. Kerrigan szenátor kissé humánusabban bánt O Neillel, mint ahogy azt egy vietnami háborús veterántól el lehetett várni. Azonban Foyle szenátor, a bizottság vezetője volt az, aki összegezte az eset értelmét és az eddig felmerült költségeket. Ebben a kis csetepatéban több rakétát, helikoptert és Ábrám harckocsit vesztettünk, mint az egész Öböl-háborúban. Engem inkább az emberveszteség nyugtalanít szólt közbe Kerrigan. Több mint hétszáz a halálos áldozatok száma, amely meghaladja a Sivatagi Viharban elesettekét. Azután itt vannak azok az emberek, akiket beengedtek mondta Albright komoran. Illegális bevándorlók. Akik a tengerészgyalogosok oldalán harcoltak és haltak meg vagyis, akik életben maradtak közülük nézett szigorúan Albrightra Kerrigan. Vietnamban cserbenhagytuk a szövetségeseinket. Azt hiszem, az ezredes helyesen cselekedett. Azok a rémisztő fenevadak, amiket magukkal hoztak, az egyedüli bizonyítékai, hogy odaát járt jegyezte meg Albright. Plusz az összes katona tanúvallomása és a filmfelvételek tette hozzá Kerrigan. De tulajdonképpen nincs jelentősége folytatta Albright. A Csillagkapu túloldalát minden bizonnyal szétrombolták. A kutatóinknak nem sikerült kapcsolatot létesíteni. O Neil kényszerítette magát, hogy mély lélegzetet vegyen. De ott van még a gigantikus csillaghajó problémája szólt közbe. Dr. Jackson szerint a hajó egy éven belül elérheti a Naprendszert. Biztos vagyok benne, hogy ennek a Hathor nevű személynek számtalan egyéb gondja is akad kezdte Albright. Foyle azonban egy legyintéssel csendre intette a szenátort, és közben átfutott egy feljegyzést, amelyet egy bizottsági tag nyújtott át neki.

Úgy tájékoztattak, hogy egy bizonyos Daniel Jackson várakozik odakinn elhallgatott egy pillanatig, hogy lenyelje a dühét a riporterek tömegében. O Neil igyekezett leplezni a vigyorát. Jacksonnak sikerült befoltozhatatlan lyukat ütnie a Kongresszus és a Pentagon hírzárlatán. De hogy idetolja a képét a szenátusi bizottsági meghallgatásra! Foyle egy rendkívül örömtelen kifejezéssel O Neilre mosolygott. Ha megengedi, ezredes, szeretnénk néhány kérdést feltenni ennek az embernek. O Neil készségesen elhagyta a vallatószéket, és kissé odébb helyet foglalt, hogy végignézze, amint Danielt a lehető legbrutálisabb keresztkérdésekkel bombázzák. A szenátorok felkészültek rá, hogy Jacksont zendüléssel és hazaárulással vádolják, amelyet az Abydoson követett el. Ám sokkal jobban dühítette és felbőszítette a szenátorokat, hogy Jackson megszellőztette a médiák előtt a coloradói erődben zajló eseményeket. Az expedíció tagjaként önre is vonatkozott a katonai titoktartás, amit aláírt kezdte Kerrigan. Tisztában van azzal, hogy ami a Creek-hegységben történik, az szigorúan titkos? Inkább arról tudok, hogy miért az válaszolta hűvösen Jackson. Nemrégiben elolvastam egy cikket a New York Timesban, amely azt fejtegette, hogy mi történne, ha egy aszteroida közeledne a Föld felé. Nos, ha ez bekövetkezne, a kormány titokban tartaná a közelgő katasztrófát. Az önök szempontjából, szenátor urak, az a legjobb, ha az emberek tudatlanok, és csendben vannak. Minden halad tovább a régi kerékvágásban, mintha nem történne semmi Ám ezúttal sokkal komolyabb helyzettel állnak szemben, mint egy aszteroida folytatta Daniel. A Föld felé közeledik egy űrhajó, amely olyan magas, mint a World Trade Center, az alapja pedig nagyobb, mint Disneyland. A fedélzetén lévő fegyverek képesek elpusztítani egy egész bolygót. És a hajó parancsnoka nem olyan személy, aki hajlamos a tárgyalásra. Jackson végignézett a szenátorokon. Beszéltek egyáltalán a Creek-hegységben fogva tartott menekültekkel? Ők aztán sokat tudnának mesélni arról, milyen volt az élet Ré uralma alatt. De leginkább Kaszuffal, a bölccsel kéne beszélniük. Ő elmondhatja, milyen volt fellázadni az isteneik önkényuralma ellen. Ő csaknem belehalt ebbe, és mégis az emberek mellé állt. Daniel Jackson előrehajolt a kicsi asztal fölé, amely mögé leültették. Ha akarják, nem vesznek tudomást Hathorról, vagy abban bíznak, hogy sikerül tárgyalásokat folytatni vele. De nem hiszem, hogy sikerül. Amint az

az űrhajó megjelenik, akik most ebben a szobában vannak, mindannyian halottak lesznek. Néhányunkat azért öl meg, mert harcoltunk ellene, másokat azért, mert vezetők. Szomorkásan ingatta a fejét. Hathornak nincs szüksége vezetőkre. Ő csupán rabszolgákat akar. 3. fejezet ÁLMOK ÉS LÁZÁLMOK Az elfojtott sikoltás felébresztette Khonszut álmából. A férfi felkelt Hathor úrnő ajtaja elé helyezett fekhelyéről. Büszkén elmosolyodott. Egyik társa sem gondolta volna, hogy Khonszut, a gyilkost egyszer ilyen megtiszteltetés éri. Az úrnő testőre lett; a szenvedély és halál megtestesülésének védelmezője. De jókedve félelemmé változott, amint belépett a szentélyként tisztelt hálószobába. Nem aktiválta a biomorf kvarcból készült pektorális nyakékét. Azt akarta, hogy a felriadt úrnő az igazi arcát lássa a sólyomfej helyett. Mostanában kissé zaklatott, amikor felébred. Hathor meztelenül feküdt az ágyon, testének tökéletes szépsége olyan volt, mint egy idealizált szoboré. Bár egy szobor nem szokott tágra nyílt szemmel, iszonyodó pillantással bámulni mintha félne. Úrnőm mondta olyan gyengéden Khonszu, ahogy csak tudta, mintha zajt hallottam volna. Az asszony egy pillanatig értetlenül, kiszolgáltatott arccal meredt rá. Mint már oly sokszor, Khonszu most is lenyűgözve bámulta az előtte álló szépséget. Érezte, amint szíve egyre hevesebben ver, és a combjai közötti bizsergés fokozódik. De hirtelen észbe kapott; az ilyen gondolatok végzetesek lehetnek. Lehajtotta a fejét, és igyekezett megfékezni ősi ösztöneit. Ré birodalmának urai sohasem ereszkedtek le a köznéphez. Khonszu tudta, hogy ha Hathornál próbálkozik, akkor veszélybe kerül az élete. Hathor teljesen magához tért, értetlen arckifejezése eltűnt, és maszkszerű rezzenestelenség telepedett az ábrázatára. Tévedtél, Khonszu mondta. Térj vissza az őrhelyedre! A hangjában kimondatlan fenyegetés csengett; mint aki tudatában van, hogy korlátlan ura szolgái életének és halálának.

Khonszu meghajolt, majd kilépett a szobából, és leheveredett a küszöbre. Miután a testőr elhagyta a helyiséget, Hathor hátradőlt, és lehunyt szemmel, ökölbe szorult kézzel gondolt vissza az álmára. Ugyanaz az álom volt, amely minden éjjel visszatért, amióta a Millióéves Hajó elhagyta az Abydost. A Csillagkapu titkos beállítási kódjára véletlenül bukkant rá. Daniel nyakában függött Ré egykori lánca, amelynek medálját a Csillagkapu megfelelő részébe illesztve megnyílt az átjáró, és Hathor a hajó fedélzetére léphetett. A hatalmas űrhajó mellett, amelyet még Ré kipusztult népe épített, eltörpültek azok a hadihajók, amelyekkel az Ombos lázadói ellen harcolt. A fegyverei sokkal veszélyesebbek voltak, erről meggyőződhetett, amikor az abydosi csapatai segítésére bevetette őket. A hajót automatikus rendszerek vezérelték, mivel nem akarta feléleszteni az idegen legénységet, akiket Ré hibernált állapotban tartott. Az Abydosra érve úgy irányította a hajót és a fegyvereket egy komputergenerált, virtuális háromdimenziós térkép segítségével, mint egy igazi isten. A megsemmisítendő ellenségre csupán rá kellett mutatnia. Azonban a felszínen rekedt Ré Szeme váratlanul életre kelt, és megtámadta őt. Az automatikus védelmi rendszer azonnal működésbe lépett, mielőtt Hathor leállíthatta volna. A Millióéves Hajó megsemmisítette a támadót, és az alatta lévő Csillagkaput. Ré Szemének felrobbanásakor olyan hatalmas energia szabadult fel, hogy a Millióéves Hajónak vissza kellett húzódnia a sztratoszférába. Mire Hathornak sikerült leállítani az automatikus védelmi rendszert, a bolygó felszínét földrengések és vulkánkitörések rázták meg, a kiömlő láva pedig elborította a bányákat, Nagada városát és minden mást. A Millióéves Hajó még magasabbra emelkedett, hogy eltávolodjon a tektonikus katasztrófa epicentrumától. Felhők száguldottak végig a bolygó egén természetellenes gyorsasággal, és a vöröses színeket csúf, foltos barnává változtatták. Ám még ezen a füstés portengeren keresztül is látni lehetett a kontinens vulkánjainak izzó ragyogását. Álmaiban a bolygó sebekkel borított korongja egy arccá alakult Usabtinak, a szet lázadók vezérének vörös szőrzetű pofájává. Mielőtt Ré rátalált az emberekre, ezek a sakálszerű lények voltak a napisten szolgái.

Amikor Usabti kilehelte a lelkét Hathor keze közt, a szet vezér hűvös tekintettel nézett az asszonyra. Szinte érzelemmentesen. De akkor miért nevet Usabti a halála előtt Hathor lázálmaiban? Hathor a kezébe rejtette arcát, s úgy dörzsölte a bőrét, mintha képes lenne ezzel átrendezni az arcvonásait. Az Omboson Hathor kiirtotta az egész szet fajt, kivéve azt a néhány száz képviselőjüket, akik évezredek óta alusszák álmukat a Millióéves Hajó fedélzetén. Most elpusztította a teljes Abydost, és nem tartotta valószínűnek, hogy ott bárki túlélhette a katasztrófát. Mit tegyen majd, amikor végre visszatér távoli szülőhazájába? Barbara Shore elfintorodott a legfrissebb déli hírek hallatán, és felnyögött utálkozásában. Az élet határozottan kegyetlen szögezte le Gary Meyers. Az az átkozott Jackson nyilvánosságot teremtett az abydosiaknak. De mi a helyzet velünk, amerikai állampolgárokkal? Mi is be vagyunk zárva az erődbe. Az abydosiak nem írták alá a szokásos katonai titoktartási egyezményt tette hozzá Barbara. Mi viszont igen. Barbara, amikor aláírta a megállapodást a kormánnyal, voltaképpen egy fausti egyezményt kötött. Ez a szerződés vezérelte át a Csillagkapun a kutatócsoport fejeként, hogy tanulmányozza az ott rekedt űrhajó technikai eszközeit. A rátörő Hórusz-testőrök majdnem megölték, de a legborzasztóbb élménye csak azután következett, hogy visszatért a Földre. A Pentagon szakértői azonnal lefoglalták az átszállított berendezéseket, amelyeket Barbara és a társai az életük kockáztatásával menekítettek a Földre. És a kutatócsoport tagjait bezárták a Creek-hegység föld alatti támaszpontjára. Az élet az erődítményben nem volt olyan kellemetlen, mint gondolta. Barbara volt már rosszabb helyzetben is, amikor a Ré Szeme fedélzetén kiszámított élelem- és vízadagokkal kellett beérnie. Ezt a támaszpontot, amely rendelkezett egy jókora társalgóval, kényelmes lakrészekkel, felszerelték mindenféle kényelmi berendezéssel, még televíziókkal is. Csupán azt hiányolta, hogy nem telefonálhat senkinek, és őt sem hívhatta senki. Ráadásul senki sem tudta, hogy az erődben tartózkodik, és azt sem, hogy életben van.

Dr. Shore? szólította meg egy fiatal tengerészgyalogos. Valaki szeretne beszélni önnel. Robert Travis ezredes. Sose hallottam róla felelte Barbara, próbálva felölteni régebbi közönyösségét. Mit akar? Önt akarom, doktor felelte egy fiatal férfi, ahogy megjelent a katona háta mögül. Barbara ajka elnyomhatatlan, csábos mosolyra húzódott. Milyen kedves, hogy egy ilyen magas rangú tiszt leereszkedik a pórnéphez. Az utóbbi időben csak ajtónállókkal találkoztam. Attól tartok, csalódást kell okoznom felelte Travis. Én csupán a Speciális Kutatóintézet munkatársa vagyok. Barbara hosszan végigmérte. A speciális szakterületük pedig valamilyen csillagháborús program, gondolom jegyezte meg Barbara. Én gyakorlati fizikus vagyok, de azt tudom, hogy a legtöbb pénzzel a fegyverkezés fejlesztése rendelkezik. Travis ezredes bólintott. Én is fizikus vagyok. Az én csoportom foglalkozott az Abydosról áthozott sugárfegyverek tanulmányozásával. A maguk fegyverei mentették meg az életünket, amikor a Hórusz-testőrök elfoglalták a piramist. A helyzet szépen alakult, míg Hathor meg nem jelent a Millióéves Hajóval. Ön szerencsés, hogy megmenekült, és sikerült áthozniuk a kiszerelt berendezések jelentős részét mondta Travis. Valamennyi készüléket a kutatóintézetben vizsgáljuk. De sajnos a hieroglifákat egyikünk sem ismeri. Szükségünk lenne egy fordítóra, ezért elintéztem, hogy önt kiengedjék innen. Szükségem van önre, doktor. Önre, és az egész csoportjára. Hajlandó velem dolgozni? Barbara hosszan, rezzenéstelen tekintettel a férfi szemébe nézett. Ez attól függ hogy min dolgozik. Travis fordította el a tekintetét. Ön mire gondol? kérdezte. Bizonyára látta Daniel Jacksont a tévében. Én hallottam, amint figyelmeztetett minket a felénk közeledő csillaghajóra közvetlenül a szökése után. Én ott voltam, amikor lezárult a Csillagkapu. Jackson szerint Hathor egy éven belül eléri a Naprendszert, és szétrúgja a hátsónkat. Jó lenne, ha már a világűrben fel tudnánk tartóztatni. Az asszony komor arccal nézett az ezredesre. Ez azt jelenti, hogy meg kell értenünk az Abydosról hozott antigravitációs hajtóművek működési elvét.

Kirkwood irodájának még az előtere is fényűző gazdagságról árulkodott. Daniel Jackson egy kényelmes, antik fotelben heverészett, és az előtte álló beszélgetésre gondolt. Miután Daniel eleget üldögélt a fotelben, hogy lenyűgözze a cég üzleti komolysága, figyelme a szőke, istennőszépségű titkárnőre irányult, aki éppen felemelkedett az íróasztala mögül. A hölgy egy egyszerű, kék színű nyári ruhát viselt, amely többe kerülhetett, mint amennyit Daniel az elmúlt négy év során ruházkodásra költött. Mr. Kirkwood fogadja önt mondta az asszony olyan hangon, amely szinte cirógatta Danielt. Túl sokáig lehettem magányos tűnődött Daniel, miközben a nő végigvezette egy folyosón, be a legbelső szentélybe. Az előcsarnok pompája meglehetősen szerénynek tűnt Kirkwood irodájának berendezéséhez képest. Daniel már látott kisebb vendéglőket, mint ez a helyiség. Kirkwood kövér, életvidám ember volt, valószínűtlenül kék szemmel. Magas, rózsaszínű homlokát kétoldalt ősz hajtincsek keretezték. Olyan jóindulatúan mosolygott Danielre, mint egy gazdag nagybácsi, miközben a szőke istennő elhagyta a helyiséget. Bevallom, csupán a puszta kíváncsiság ösztönzött erre a kis beszélgetésre ismerte el Kirkwood. Már közzé tette, amit akart. Miért keresi egy reklámtanácsadó segítségét az az ember, akinek az összes tévétársaság a lába előtt hever? Mert rendkívül fontos dologról van szó, Mr. Kirkwood. Azt akarom, hogy a mondandóm mindig ott lebegjen az emberek szeme előtt. Azért harcolok, hogy megmentsem ezt a bolygót. Én nem csupán a menekültek szabadságát akarom visszaadni. Egy kis szerencsével ők kilencven napig is érdekesek maradhatnak. De ennyi nem elég. Egyévi koncentrált erőfeszítésre van szükség a bolygó minden emberétől különösen az Egyesült Államokban. Azután vagy sikerül megvédenünk az otthonunkat, vagy elpusztulunk. Kirkwood hideg, kék szeme mereven bámulta a fiatal archeológust. Kérdezősködtem folytatta Daniel. Az ön cégét bízták meg a kuvaitiak, hogy vezényelje a belépésünket az Öböl-háborúba. Méregető pillantást kapott válaszul. Ha ön képes volt beletáncoltatni minket egy hatezer mérföldnyire lévő csetepatéba, biztosra veszem, hogy meg tudja győzni az embereket a közelgő invázió veszélyéről fejezte be Daniel. Kirkwood tovább fürkészte még egy pillanatig.

Maga is elég meggyőző személy, doktorszólalt meg végül. Bár egy kissé túl szókimondóan fogalmaz. Ha megpróbálnám mézesmázos szavakba foglalni a mondandómat, épp a lényeg sikkadna el felelte Daniel. Kirkwood ajka legörbült. Dacára iménti ironikus megjegyzésének az Öböl-háborúval kapcsolatban, azt kell mondanom, hogy abban a helyzetben súlyos gazdasági és nemzetvédelmi szempontok érvényesültek, nem említve a világpolitikát. És úgy gondolja, hogy az én figyelmeztetésem kevésbé súlyos helyzetre utal? kérdezte Daniel. Hagyjuk a mellébeszélést! Őszinteségre alapozva kívánok dolgozni. A reklámszakember arca kifejezéstelenné vált, teste megfeszült. Daniel látott már ilyen reagálást Hathor istennő viselkedett így, mielőtt megkezdte a gyilkolást. Vigyázat, emlékeztette magát, ez a fickó még nem a szövetségesed. Daniel kotorászni kezdett régi vágású, viharvert aktatáskájában, majd egy videókazettát húzott elő. Mielőtt Kirkwood megszólalhatott volna, felemelte a kezét. Ez nem a masztadzsparádé másolata mondta Daniel, majd körülnézett. Sejtésem szerint van megfelelő berendezés az irodájában szükségtelen technikai személyzetet hívni. Humortalanul Krikwoodra vigyorgott. Őszintén szólva ez az anyag meglehetősen bizalmas, vagyis inkább szigorúan titkos. Kirkwood szó nélkül lenyomott egy gombot az íróasztalába épített kontrollpanelen. Az antik íróasztal ettől a részlettől eltekintve múlt századinak tűnt. Az asztal lapjából egy videólejátszó kazetta tartója emelkedett ki. Az antik íróasztalt a technika legújabb vívmányaival szerelték fel. Kirkwood belehelyezte a kazettát a készülékbe. Nem tudom és nem árulhatom el önnek, hogy ki készítette, valamint kitől kaptam ezt a felvételt jegyezte meg Daniel, de hivatalos katonai anyag. A monitoron egy harctér rosszul fókuszált képe jelent meg. Daniel szinte érezte a talpa alatt az Abydos homokos felszínét, és a sivatagi éjszaka hideg levegőjét a csontjaiban. A bolygó éjszakai égboltját felhők borították. Daniel nem tudta pontosan, hogy a Millióéves Hajó egy homokvihar közben érkezett az Abydosra, vagy

maga a hajó gerjesztette a vihart, hogy a megfelelő időpontig láthatatlan maradjon. A katona, aki a felvételt készítette, nem élte túl azt az éjszakát. De az egyik társa magával hozta a kazettát. Nézze figyelmesen! Alakok nyomultak át a sivatagi tájon gépesített alakulatok, amelyek igyekeztek kialakítani egy erős védelmi vonalat. A távolban sugárlándzsák energianyalábjai jelezték a Hórusz-testőrök előrenyomulását. Azután egy harckocsi megállt, a csövét leeresztette, és repeszgránáttal bombázta az ellenséget. A tüzelés befejezése után a páncélozott jármű sietve fedezékbe vonult. Ez volt a tüzelj és menekülj taktika alapelve. Fenn az égen a felhők szétoszlottak, és valami utat tört közöttük. A felvétel nem volt tiszta. Valami volt ott, amit éles vonalak szegélyeztek, és eltakarta a csillagokat félelmetes méretű objektum lehetett. De a hullámzó felhők lágyították szegélyeit, amorffá tették formáját. Azután a fenti alak eltűnt egy vakító villanásban, az energianyaláb olyan volt, mint egy tűszúrás. Még inkább, mintha egy isten a földre döfött volna a lándzsájával vagy maga a pokol tüze. A sugárnyaláb nem találta el a harckocsi korábbi helyét, sem a dűnét, amely mögött meglapult. De a hatalmas energiának nem volt szüksége pontos találatra. A szerterobbanó tank villanása még csak nem is látszott a kavargó energiaörvényben. Ám amikor a vakító fény megszűnt, a tank eltűnt, helyén csupán egy megolvadt, deformálódott fémkupac maradt, egy üszkös szélű, füstölgő kráter közepén, amelyet zöld üveggé olvadt homok alkotott. A közelben álló módosított tehergépkocsi ágyúja tüzet nyitott. A teherautó platójára lövegtornyot szereltek, amely leginkább egy hátrasiklás nélküli ágyúra hasonlított kivéve az ágyú csövét és a hozzá kapcsolódó részeket, amelyek az idegen, aranyszínű kvarcból készültek. Az ágyú veszetten tüzet nyitott, a lövedékek szinte ösvényt szántottak az égbe, ám a hatalmas űrhajó olyan magasan helyezkedett el, hogy nem tehetett kárt az égen lebegő objektumban. Ám a kisülések olybá tűntek, mintha egy anyagtalan energiagyöngysor kúszna felfelé az égen. A válaszként leadott lövések ereje olyan volt, mint egy óriás lábdobogásának dübörgése. A könnyű jármű helyén csupán egy kráter maradt, kivéve az olvadt aranyszínű kvarc bugyborékolását. Az az Abrams harckocsi úgy szállt el, mint egy őszi légy mondta Daniel, amint a képernyő már csak statikus fényt árasztott. És azt is megfigyelhette, mennyire hatástalanok a modern tűzfegyvereink azzal a repülő hegységgel szemben. Zord pillantást vetett a reklámszakemberre.