HELYI ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐK ÉS POLGÁRMESTEREK VÁLASZTÁSA október 3. TÁJÉKOZTATÓ ADATOK

Hasonló dokumentumok
T/236. számú törvényjavaslat. a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló évi LXIV. törvény módosításáról

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BARANYA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA

Az Európai Parlament tagjainak évi választása. Tájékoztató adatok az előzetes eredményről (gyorsjelentés) június 7.

Tájékoztató. A képzés célja:

Tájékoztató. A képzés célja:

Magyar Orvosi Kamara Baranya Megyei Területi Szervezete. Magyar Orvosi Kamara Bács-Kiskun Megyei Területi Szervezete

Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei

Területi Kormányhivatalok fogyasztóvédelmi szervezeti egységeinek elérhetőségei:

Fellebbezési arányok a év során a helyi bíróságokon befejezett, és a évben a megyei másodfokú bíróságra érkezett perek mennyisége alapján

Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei

A tárgyalások elhalasztásának adatai a helyi bíróságokon, büntető ügyszakban év

MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET A

1989. évi XXXIV. törvény az országgyőlési képviselık választásáról ELSİ RÉSZ A VÁLASZTÓJOG MÁSODIK RÉSZ A VÁLASZTÁSI RENDSZER

Foglalkoztatási Hivatal ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT 2006 január

Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály, Fogyasztóvédelmi Osztály

Esélyes jelöltek A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE

A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM (TOP) AKTUALITÁSAI

Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei

A Magyarországon telepített traffipaxok országos listája

Csongrád megye. Megyeszékhely: Szeged. Honlap: Adatbázis:

14. sz. melléklet. Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei

HÖT-ök napi készenléti szolgálati létszáma 54%-os egységes tartalékképzéssel (megyei bontásban)

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai

Szavazóköri eredmények az egy szavazókörös településen és a kijelölt szavazókörben Medina 001.számú szavazókör

Az ügyfélkapcsolati helyek nyitvatartási ideje és telefonszáma. T-Pont üzletek Cím Telefonszám Faxszám Nyitvatartási idő

I. rész: Kérelmező személy adatai

az 1.1. pont b) alpontja és a 2.2. pont tekintetében az Üttv (3) bekezdésében meghatározott

Országgyűlési képviselők választása évi CCIII. törvény

FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁGOK ELÉRHETŐSÉGEI

2007 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NŐTT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA

6500 Baja, Déri Frigyes sétány Budapest, Bajcsy- Zsilinszky Endre út Budapest, Erzsébet krt. 2.

FELÜGYELETI SZERVEK. II. FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG elérhetőségek:

2008 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NÖVEKEDETT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA

2015. évi LXXV. törvény

I. rész: Azonosító adatok

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

VI. turnus (Kontaktnapok: szerda) Képzés időtartama: augusztus október 15.

Magyar joganyagok - Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság - alapító okirata, mó 2. oldal - módszertani feladat- és hatáskörében ellátja a Korm. re

A békéltető testületi eljárás megindítása

2011 SZEPTEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS CSÖKKENT A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA

2010. évi L. törvény. a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról 1 I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1.

FŐOSZTÁLYVEZETŐ: Patai Péter. TELEFON: 72/ FAX: 72/

Magyar joganyagok évi L. törvény - a helyi önkormányzati képviselők és polgá 2. oldal d) lakosig 8 fő. 5. (1) A nél több lakosú

F.3. számú függelék. Fogyasztóvédelmi szervezetek, hatóságok, békéltető testületek

ÜGYÉSZSÉGI STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ

Felügyeleti szervek, fogyasztóvédelmi szervek

TÁJÉKOZTATÓ. a Pegazussal szembeni panaszkezelésről, békéltető testületi eljárásról, jogvitákról

5. melléklet a 13/2015. (II. 10.) Korm. Rendelethez

KÖZMUNKA ÉS A POLITIKA október 26.

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

Segítségnyújtási lehetőségek az Integrált Futball Alkalmazás sportszervezeti felhasználóinak

5. sz. Melléklet - A Felügyeleti szervek elérhetősége

T/235. számú törvényjavaslat. az országgyűlési képviselők választásáról

A foglalkoztatáspolitika időszerű kérdései (TOP projekt Fejér megyében)

A legfrissebb foglalkoztatási és aktivitási adatok értékelése május

AP 3.2: Future network (>2009)

F.3. számú függelék. Az érdekképviseleti szervezetek felsorolása

7621 Pécs, Mátyás király u. 32. (A cím egy saroképület, a Váradi Antal utca felől közelíthető meg.)

Az EGYSZA lap kitöltése

2011. évi teljesítés

5. RÉSZTVEVŐ CSAPATOK

ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ TISZTELT VÁLASZTÓPOLGÁR!

E dokumentum archivált tartalom, amely elavult, nem hatályos információkat is tartalmazhat.

I. rész: Azonosító adatok

Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról a 2018/2019. tanévben

támogatás támogatási

KÉSZÍTETTE : GEDE ESZTER FŐIGAZGATÓ GYŐRI MŰSZAKI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM

5. számú melléklet - A Felügyeleti szervek elérhetősége (címe, telefonszáma, egyéb elérhetőség), Vitarendezési fórumok

Az OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár küldötteinek és pótküldötteinek választási rendjéről szóló szabályzata. Hatályos március 19.

Választás 2018 Megyei jogú városok A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE

ÁSZF 4. melléklet Békéltető Testület

Adminisztráció

ITT KELL IGÉNYELNI A NYUGDÍJAT

A mérnökségi telepek és az üzemeltetett hálózat

Az ügyfélszolgálati iroda Pécs, Engel J. u. 1. szám alatti épületben működik.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Regionális VP főigazgatóságai és a felügyeletük alatt álló VP igazgatóságok közérdekű információi:

XI./1. Létszámleépítési döntést bejelentett cégek száma és bejelentések létszámtartalma állományf csoportok szerint területenként

INTERCASH PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA

XXVIII. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó

Oktatási Hivatal. Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról a 2012/2013. tanévben december

Ügyféltájékoztató. befizetés igazolás benyújtásához

II. fejezet A választók nyilvántartása

Önkormányzati választások október 12. Medina települési választás eredményei. Szavazóköri eredmények. Képviselő testület választása

A választási rendszer és választások

Országgy űlés hlieratal w Irományszám : Érkezett:

NAPKÖZBENI ELLÁTÁS BÖLCSŐDÉK

Lovas szolgálat miatt belépők aránya 2015 szeptemberében

Fővárosi és Megyei Igazságügyi Szolgálatok Jogi Segítségnyújtó Osztályai Elérhetőségek

Mandátumbecslés A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE

Ügyfélelégedettség-mérés az egyenlõ bánásmód referensi ügyfélszolgálatokon október június 30.

Irányítószám Település 1011 Budapest 1012 Budapest 1013 Budapest 1014 Budapest 1015 Budapest 1016 Budapest 1021 Budapest 1022 Budapest 1023 Budapest

Heringes Anita és Gúr Nándor országgyűlési képvisel ő Budapest

A SZERZŐDÉS SZÁMA A SZERZŐDŐ FÉL MEGNEVEZÉSE A SZERZŐDÉS KEZDETE A SZERZŐDÉS ZÁRÁSA BRUTTÓ ÉRTÉK A SZERZŐDÉS TÁRGYA

Dr. Seszták Miklós s. k., nemzeti fejlesztési miniszter

BARANYA MEGYE MUNKAERŐPIACI HELYZETE OKTÓBER

EMBERI ERŐ FORRÁSO K MINISZTÉRIUM A. Kövér László Úrnak, az Országgy űlés elnökének. fjrszággyü es Hivatal a. Irományszám :.Y_.

ÜGYÉSZSÉGI STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ

Átírás:

VÁLASZTÁSI FÜZETEK 175. HELYI ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐK ÉS POLGÁRMESTEREK VÁLASZTÁSA 2010. október 3. TÁJÉKOZTATÓ ADATOK KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI IRODA

TARTALOMJEGYZÉK 1. Országos Választási Iroda jelentése... 5 2. Statisztikák... 29 2.1 Önkormányzati választás részvételi adatai... 29 2.1.1 Fővárosi kerületek részvételi adatai... 30 2.1.2 Megyei jogú városok részvételi adatai... 31 2.2 Önkormányzati választás eredményei... 32 2.2.1 Részletes adatok a területi választókerületekről... 32 2.3 A szervezetek és a független jelöltek sorrendje az önálló és közös jelöltjeik összesített szavazatai alapján... 53 2.4 A szervezetek és a független jelöltek sorrendje az önálló és közös jelöltjeik összesített mandátumai alapján... 53 2.5 Települési kisebbségi önkormányzati választás részvételi adatai... 54 2.5.1 Részvételi adatok kisebbségenként... 54 2.5.2 Jelölő szervezetek, amelyek várhatóan listát állíthatnak az országos kisebbségi önkormányzati választáson (országosan)... 55 2.5.3 Jelölő szervezetek, amelyek várhatóan listát állíthatnak a területi kisebbségi önkormányzati választáson (megyénként)... 59

1. Országos Választási Iroda jelentése Országos Választási Iroda TÁJÉKOZTATÓ ADATOK a 2010. október 3-án megtartott önkormányzati választások összesített előzetes eredményéről Készült: 2010. október 4. 06:12 Az Országos Választási Iroda az 1997. évi C. törvény 6. (3) bekezdésben és a 76. (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a szavazóköri adatok 99,99 %-ának feldolgozása után a következő országosan összesített tájékoztató adatokat teszi közzé: I. Helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választása 1. A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán a választójogosult polgárok az ország 3 176 településéből 3 176 településen, 10 741 szavazókörben szavaztak. 2. A választók nyilvántartása szerinti és a szavazóként megjelentek adatainak előzetes országos összesítése A szavazás megkezdésekor a névjegyzékben lévő választópolgárok száma A szavazás napján igazolás alapján névjegyzékbe vett választópolgárok száma A választópolgárok száma a névjegyzékben a szavazás befejezésekor Szavazóként megjelent választópolgárok száma Szavazóként megjelentek aránya A B C D % 8 181 603 4 775 8 186 378 3 818 523 46,64 %

Az előzetesen országosan összesített részvételi adatok áttekintése megyei bontásban A választók nyilvántartásában lévő választópolgárok száma Szavazóként megjelentek száma Részvételi arány % 10 000 vagy kevesebb lakosú települések 10 000-nél több lakosú települések Összesen 10 000 vagy kevesebb lakosú települések 10 000-nél több lakosú települések Összesen 10 000 vagy kevesebb lakosú települések 10 000-nél több lakosú települések Összesen Budapest 0 1 404 307 1 404 307 0 612 081 612 081 0,00 43,59 43,59 Baranya 142 891 182 168 325 059 86 328 62 881 149 209 60,42 34,52 45,90 Bács-Kiskun 211 916 225 287 437 203 104 335 82 690 187 025 49,23 36,70 42,78 Békés 143 158 164 225 307 383 76 491 64 664 141 155 53,43 39,38 45,92 Borsod-Abaúj- Zemplén 301 199 264 734 565 933 184 356 116 547 300 903 61,21 44,02 53,17 Csongrád 112 749 232 480 345 229 56 313 105 684 161 997 49,95 45,46 46,92 Fejér 194 204 156 268 350 472 95 677 62 242 157 919 49,27 39,83 45,06 Győr-Moson-Sopron 169 208 195 031 364 239 90 922 77 297 168 219 53,73 39,63 46,18 Hajdú-Bihar 153 413 285 017 438 430 83 975 102 014 185 989 54,74 35,79 42,42 Heves 158 098 98 537 256 635 92 158 41 885 134 043 58,29 42,51 52,23 Jász-Nagykun- Szolnok 161 931 161 901 323 832 83 357 62 545 145 902 51,48 38,63 45,05 Komárom- Esztergom 111 774 143 055 254 829 54 535 57 086 111 621 48,79 39,90 43,80 Nógrád 113 069 56 919 169 988 68 027 22 247 90 274 60,16 39,09 53,11 Pest 379 816 593 380 973 196 181 875 246 786 428 661 47,89 41,59 44,05 Somogy 163 483 104 627 268 110 93 193 42 333 135 526 57,00 40,46 50,55 Szabolcs-Szatmár- Bereg 286 736 162 484 449 220 182 096 68 801 250 897 63,51 42,34 55,85 Tolna 113 203 82 938 196 141 59 203 34 402 93 605 52,30 41,48 47,72 Vas 108 958 106 340 215 298 62 539 48 226 110 765 57,40 45,35 51,45 Veszprém 156 432 142 811 299 243 84 006 55 562 139 568 53,70 38,91 46,64 Zala 132 732 108 899 241 631 74 529 38 635 113 164 56,15 35,48 46,83 ÖSSZESEN 3 314 970 4 871 408 8 186 378 1 813 915 2 004 608 3 818 523 54,72 41,15 46,64

3. A szavazás országosan összesített tájékoztató adatai választás-típusonként 3.1. A POLGÁRMESTEREK VÁLASZTÁSA 3.1.1. Települési áttekintés az összesített előzetes adatok alapján Polgármester-választást tartottak az ország 3 176 településén. Az ország 3 163 településén választottak polgármestert. A polgármester választása, a legtöbb szavazatot elért két vagy több jelölt azonos szavazatszáma miatt, eredménytelen volt az ország 13 településén. Időközi választást kell tartani az ország 13 településén, melyek a következők: MEGYE TELEPÜLÉS IDŐKÖZI VÁLASZTÁS OKA Békés Dombiratos Azonos szavazatot ért el az első két v. több jelölt Békés Köröstarcsa Azonos szavazatot ért el az első két v. több jelölt Borsod-Abaúj-Zemplén Tiszavalk Azonos szavazatot ért el az első két v. több jelölt Somogy Libickozma Azonos szavazatot ért el az első két v. több jelölt Somogy Varászló Azonos szavazatot ért el az első két v. több jelölt Szabolcs-Szatmár-Bereg Nyírtelek Azonos szavazatot ért el az első két v. több jelölt Tolna Grábóc Azonos szavazatot ért el az első két v. több jelölt Vas Iklanberény Azonos szavazatot ért el az első két v. több jelölt Vas Orfalu Azonos szavazatot ért el az első két v. több jelölt Zala Bödeháza Azonos szavazatot ért el az első két v. több jelölt Zala Csöde Azonos szavazatot ért el az első két v. több jelölt Zala Dobri Azonos szavazatot ért el az első két v. több jelölt Zala Zalaszántó Azonos szavazatot ért el az első két v. több jelölt

3.1.2. Az érvényes szavazatok száma és aránya az összesített előzetes adatok alapján A polgármesterjelöltekre leadott érvényes szavazatok száma összesen 3 746 686. a.) A független polgármesterjelöltekre leadott érvényes szavazatok száma és aránya 10 000 VAGY KEVESEBB LAKOSÚ TELEPÜLÉSEKEN SZAVAZAT 10 000-NÉL TÖBB LAKOSÚ TELEPÜLÉSEKEN SZAVAZAT SZAVAZAT ÖSSZESEN Független polgármesterjelöltek együttesen DB % DB % DB % 1 297 882 73,01 150 695 7,65 1 448 577 38,66 b.) Jelölő szervezetek önállóan, illetve egymással közösen állított polgármesterjelöltjeire leadott szavazatok száma és aránya 10 000 VAGY KEVESEBB LAKOSÚ TELEPÜLÉSEKEN SZAVAZAT 10 000-NÉL TÖBB LAKOSÚ TELEPÜLÉSEKEN SZAVAZAT SZAVAZAT ÖSSZESEN Jelölő szervezetek önállóan Jelölő szervezetek közösen DB % DB % DB % 148 398 8,35 994 876 50,53 1 143 274 30,51 331 468 18,65 823 367 41,82 1 154 835 30,82

3.1.3. A megszerzett mandátumok száma és aránya az összesített előzetes adatok alapján a.) A független polgármesterjelöltek által megszerzett mandátumok száma és aránya 10 000 VAGY KEVESEBB LAKOSÚ TELEPÜLÉSEKEN MANDÁTUM 10 000-NÉL TÖBB LAKOSÚ TELEPÜLÉSEKEN MANDÁTUM MANDÁTUM ÖSSZESEN Független polgármester jelöltek együttesen DB % DB % DB % 2 453 81,90 20 11,90 2 473 78,19 b.) Jelölő szervezetek önállóan, illetve egymással közösen állított polgármesterjelöltjei által megszerzett mandátumok száma és aránya 10 000 VAGY KEVESEBB LAKOSÚ TELEPÜLÉSEKEN MANDÁTUM 10 000-NÉL TÖBB LAKOSÚ TELEPÜLÉSEKEN MANDÁTUM MANDÁTUM ÖSSZESEN Jelölő szervezetek önállóan Jelölő szervezetek közösen DB % DB % DB % 123 4,11 66 39,29 189 5,98 419 13,99 82 48,81 501 15,84

3.2. A FŐPOLGÁRMESTER VÁLASZTÁSA 3.2.1. A választók nyilvántartása szerinti és a szavazóként megjelentek előzetes adatai A szavazás megkezdésekor a névjegyzékben lévő választópolgárok száma A szavazás napján igazolás alapján névjegyzékbe vett választópolgárok száma A választópolgárok száma a névjegyzékben a szavazás befejezésekor Szavazóként megjelent választópolgárok száma Szavazóként megjelentek aránya Érvényes szavazatok száma A B C D % H 1 402 920 1 387 1 404 307 612 081 43,59 % 603 168 A főpolgármester választása eredményes volt. 3.2.2. Az érvényes szavazatok száma és aránya jelöltenként JELÖLT NEVE JELÖLŐ SZERVEZET SZAVAZAT DB % Tarlós István FIDESZ-KDNP 321 908 53,37 Horváth Csaba MSZP 177 783 29,47 Jávor Benedek LMP 59 638 9,89 Dr. Staudt Gábor JOBBIK 43 839 7,27 A főpolgármester várhatóan Tarlós István lesz.

3.3. EGYÉNI LISTÁS VÁLASZTÁS (A 10 000 VAGY ANNÁL KEVESEBB LAKOSÚ TELEPÜLÉSEKEN) 3.3.1. Települési áttekintés az összesített előzetes adatok alapján Egyéni listás választásra került sor az ország 3 006 településén. Az egyéni listákon megválasztható képviselők száma 14 634 fő, ebből a megválasztott és mandátumot nyert képviselők száma várhatóan 14 632 fő. 1 településen 1 képviselőhely sorsát azonos szavazatszám miatt a választási bizottságok sorsolással döntik el. Az ország 2 településén, megfelelő számú jelölt hiányában, elmaradt az egyéni listás választás. Időközi választást kell tartani az ország 3 településén, melyek a következők: MEGYE TELEPÜLÉS IDŐKÖZI VÁLASZTÁS OKA Győr-Moson-Sopron Táp Elmaradt Zala Padár Kevesebb képviselő Zala Salomvár Elmaradt 3.3.2. Az érvényes szavazatok száma és aránya az összesített előzetes adatok alapján Az egyéni listákon szereplő képviselőjelöltekre leadott érvényes szavazatok száma összesen 8 648 495. a.) A független egyéni listás képviselőjelöltekre leadott érvényes szavazatok száma és aránya Független egyéni listás képviselőjelöltek együttesen SZAVAZAT DB % 6 428 001 74,33

b.) Jelölő szervezetek önállóan, illetve egymással közösen állított egyéni listás képviselőjelöltjeire leadott szavazatok száma és aránya SZAVAZAT DB % Jelölő szervezetek önállóan 955 904 11,05 Jelölő szervezetek közösen 1 264 590 14,62 3.3.3 A megszerzett mandátumok száma és aránya az összesített előzetes adatok alapján a.) A független egyéni listás képviselőjelöltek által megszerzett mandátumok száma és aránya Független egyéni listás képviselőjelöltek együttesen MANDÁTUM DB % 12 605 86,15 b.) Jelölő szervezetek önállóan, illetve egymással közösen állított egyéni listás képviselőjelöltjei által megszerzett mandátumok száma és aránya MANDÁTUM DB % Jelölő szervezetek önállóan 688 4,70 Jelölő szervezetek közösen 1 339 9,15

3.4. VEGYES VÁLASZTÁSI RENDSZER (A 10 000-NÉL TÖBB LAKOSÚ TELEPÜLÉSEKEN ÉS FŐVÁROSI KERÜLETEKBEN) 3.4.1. Települési áttekintés az összesített előzetes adatok alapján Vegyes rendszerű választásra került sor az ország 168 településén, 1 631 egyéni választókerületben. A 168 településen a képviselő-testületek létszáma 2 272, amely 1 631 egyéni választókerületi mandátummal és 641 kompenzációs listás mandátummal tölthető be, ezekből várhatóan 1 629 egyéni és 641 kompenzációs, összesen 2 270 mandátumot nyertek el. 2 településen, 2 egyéni választókerületben, a legtöbb szavazatot elért két vagy több jelölt azonos szavazatszáma miatt, a választás eredménytelen. Időközi választást kell tartani az ország 2 településén, 2 választókerületben. Ezek a következők: MEGYE TELEPÜLÉS EVK IDŐKÖZI VÁLASZTÁS OKA Budapest Budapest 20 12 Azonos szavazatot ért el az első két v. több jelölt Szabolcs-Szatmár- Azonos szavazatot ért el az Újfehértó 03 Bereg első két v. több jelölt 3.4.2. Az érvényes szavazatok száma és aránya az összesített előzetes adatok alapján Az egyéni választókerületekben induló képviselőjelöltekre leadott érvényes szavazatok száma összesen 1 965 687 a.) A független egyéni választókerületi képviselőjelöltekre leadott érvényes szavazatok száma és aránya Független egyéni választókerületi képviselőjelöltek együttesen SZAVAZAT DB % 84 605 4,30

b.) Jelölő szervezetek önállóan, illetve egymással közösen állított egyéni választókerületi képviselőjelöltjeire leadott szavazatok száma és aránya SZAVAZAT DB % Jelölő szervezetek önállóan 1 173 071 59,68 Jelölő szervezetek közösen 708 011 36,02 3.4.3. A megszerzett mandátumok száma és aránya az összesített előzetes adatok alapján a.) A független egyéni választókerületi képviselőjelöltek által megszerzett mandátumok száma és aránya Független egyéni választókerületi jelöltek együttesen MANDÁTUM DB % 70 4,30 b.) Jelölő szervezetek önállóan, illetve egymással közösen állított egyéni választókerületi és kompenzációs listás képviselőjelöltjei által megszerzett mandátumok száma és aránya MANDÁTUM MANDÁTUM MANDÁTUM Jelölő szervezetek önállóan Jelölő szervezetek közösen EGYÉNI VÁLASZTÓKERÜLET- BEN KOMPENZÁCIÓS LISTA ÖSSZESEN DB % DB % DB % 689 42,30 579 90,33 1 268 55,86 870 53,41 62 9,67 932 41,06

3.5. A MEGYEI KÖZGYŰLÉSEK TAGJAINAK VÁLASZTÁSA 3.5.1. Áttekintés Megyei közgyűlést az ország 19 megyéjében választanak. Minden megye egy-egy választókerületet alkot, melynek nem részei a megyei jogú városok. 3.5.2. Az érvényes szavazatok száma és aránya az összesített előzetes adatok alapján A megyei listákra leadott szavazatok száma 2 477 963 Azon jelölő szervezetek megyei listáira leadott érvényes szavazatok száma és aránya, melyek listái várhatóan megszerezték az összes érvényes szavazat 5-10-15 %-át 5-10-15 %-OT ELÉRŐ LISTÁT ÁLLÍTÓ SZERVEZETEK MEGYÉNKÉNT ELŐÍRT HATÁR SZAVAZAT DB % Baranyai Emberekért Szövetség Baranya 5% 7 806 7,59 FEJÉR MEGYEI TELEPÜLÉSEKÉRT EGYESÜLET Fejér 5% 8 812 8,34 Fidesz - Magyar Polgári Szövetség- Kereszténydemokrata Néppárt Baranya 10% 59 245 57,59 Bács-Kiskun 10% 96 203 63,39 Békés 10% 70 084 59,20 Borsod-Abaúj-Zemplén 10% 124 576 53,61 Csongrád 10% 43 712 53,98 Fejér 10% 61 365 58,07 Győr-Moson-Sopron 10% 70 214 67,25 Hajdú-Bihar 10% 75 579 60,08 Heves 10% 56 203 50,95 Jász-Nagykun-Szolnok 10% 64 859 55,03 Komárom-Esztergom 10% 51 226 57,35 Nógrád 10% 43 991 58,06 Pest 10% 230 611 58,74 Somogy 10% 61 807 55,90 Szabolcs-Szatmár-Bereg 10% 119 005 57,59 Tolna 10% 50 151 63,83

Vas 10% 51 563 65,01 Veszprém 10% 73 315 62,58 Zala 10% 47 524 61,24 Összesen 1 451 233 JOBBIK MAGYARORSZÁGÉRT MOZGALOM Baranya 5% 11 115 10,80 Bács-Kiskun 5% 20 814 13,71 Békés 5% 19 745 16,68 Borsod-Abaúj-Zemplén 5% 49 857 21,46 Csongrád 5% 9 698 11,98 Fejér 5% 15 688 14,85 Győr-Moson-Sopron 5% 13 107 12,55 Hajdú-Bihar 5% 23 404 18,60 Heves 5% 24 320 22,05 Jász-Nagykun-Szolnok 5% 25 912 21,99 Komárom-Esztergom 5% 12 044 13,48 Nógrád 5% 11 967 15,79 Pest 5% 65 391 16,66 Somogy 5% 10 872 9,83 Szabolcs-Szatmár-Bereg 5% 38 639 18,70 Tolna 5% 10 935 13,92 Vas 5% 8 004 10,09 Veszprém 5% 15 670 13,38 Zala 5% 12 479 16,08 Összesen 399 661 LEHET MÁS A POLITIKA Baranya 5% 5 314 5,17 Bács-Kiskun 5% 8 189 5,40 Összesen 13 503 MAGYAR SZOCIALISTA PÁRT Baranya 5% 19 401 18,86 Bács-Kiskun 5% 26 569 17,51 Békés 5% 28 552 24,12 Borsod-Abaúj-Zemplén 5% 49 741 21,41 Csongrád 5% 21 944 27,10 Fejér 5% 19 805 18,74 Győr-Moson-Sopron 5% 21 079 20,19 Hajdú-Bihar 5% 21 741 17,28 Heves 5% 29 779 27,00 Jász-Nagykun-Szolnok 5% 27 088 22,98 Komárom-Esztergom 5% 26 050 29,16 Nógrád 5% 16 045 21,18 Pest 5% 96 590 24,60 Somogy 5% 14 715 13,31 Szabolcs-Szatmár-Bereg 5% 31 841 15,41 Tolna 5% 17 486 22,25 Vas 5% 13 569 17,11

Veszprém 5% 28 163 24,04 Zala 5% 13 201 17,01 Összesen 523 359 ÖSSZEFOGÁS SZABOLCS- SZATMÁR- BEREG MEGYE FELEMELKEDÉSÉÉRT SZÖVETSÉG Szabolcs-Szatmár-Bereg 5% 17 164 8,31 SOMOGYÉRT EGYESÜLET Somogy 5% 20 956 18,95 SZOLIDARITÁS A VIDÉKKEL MOZGALOM Vas 5% 6 182 7,79 Zala-menti Polgármesterek és Polgárok Egyesülete Zala 5% 4 394 5,66 3.5.3. A megszerzett mandátumok száma és aránya az összesített előzetes adatok alapján A megyei listákon megszerezhető mandátumok száma összesen 391. A megyei közgyűlésekbe várhatóan összesen 391 képviselőt választottak meg. a.) A jelölő szervezetek megyei listáin várhatóan megszerzett mandátumok száma LISTÁT ÁLLÍTÓ SZERVEZETEK MEGYÉNKÉNT MANDÁTUM DB % Baranyai Emberekért Szövetség Baranya 1 5,26 FEJÉR MEGYEI TELEPÜLÉSEKÉRT EGYESÜLET Fejér 1 4,76 Fidesz - Magyar Polgári Szövetség- Kereszténydemokrata Néppárt Baranya 12 63,16 Bács-Kiskun 16 66,67 Békés 11 61,11 Borsod-Abaúj-Zemplén 17 56,67 Csongrád 12 60,00 Fejér 13 61,90 Győr-Moson-Sopron 15 71,43 Hajdú-Bihar 16 64,00

Heves 8 53,33 Jász-Nagykun-Szolnok 11 55,00 Komárom-Esztergom 9 60,00 Nógrád 10 66,67 Pest 26 60,47 Somogy 10 62,50 Szabolcs-Szatmár-Bereg 15 57,69 Tolna 10 66,67 Vas 11 73,33 Veszprém 12 66,67 Zala 10 66,67 Összesen 244 JOBBIK MAGYARORSZÁGÉRT MOZGALOM Baranya 2 10,53 Bács-Kiskun 3 12,50 Békés 3 16,67 Borsod-Abaúj-Zemplén 7 23,33 Csongrád 2 10,00 Fejér 3 14,29 Győr-Moson-Sopron 2 9,52 Hajdú-Bihar 5 20,00 Heves 3 20,00 Jász-Nagykun-Szolnok 4 20,00 Komárom-Esztergom 2 13,33 Nógrád 2 13,33 Pest 7 16,28 Somogy 1 6,25 Szabolcs-Szatmár-Bereg 5 19,23 Tolna 2 13,33 Vas 1 6,67 Veszprém 2 11,11 Zala 2 13,33 Összesen 58 LEHET MÁS A POLITIKA Baranya 1 5,26 Bács-Kiskun 1 4,17 Összesen 2 MAGYAR SZOCIALISTA PÁRT Baranya 3 15,79 Bács-Kiskun 4 16,67 Békés 4 22,22 Borsod-Abaúj-Zemplén 6 20,00 Csongrád 6 30,00 Fejér 4 19,05 Győr-Moson-Sopron 4 19,05 Hajdú-Bihar 4 16,00 Heves 4 26,67

Jász-Nagykun-Szolnok 5 25,00 Komárom-Esztergom 4 26,67 Nógrád 3 20,00 Pest 10 23,26 Somogy 2 12,50 Szabolcs-Szatmár-Bereg 4 15,38 Tolna 3 20,00 Vas 2 13,33 Veszprém 4 22,22 Zala 3 20,00 Összesen 79 ÖSSZEFOGÁS SZABOLCS- SZATMÁR- BEREG MEGYE FELEMELKEDÉSÉÉRT SZÖVETSÉG Szabolcs-Szatmár-Bereg 2 7,69 SOMOGYÉRT EGYESÜLET Somogy 3 18,75 SZOLIDARITÁS A VIDÉKKEL MOZGALOM Vas 1 6,67 b.) A megyei közgyűlések várható összetétele Baranya megye közgyűlése LISTÁT ÁLLÍTÓ SZERVEZETEK MANDÁTUM DB % FIDESZ-KDNP 12 63,16 MSZP 3 15,79 JOBBIK 2 10,53 Baranyai Emberek 1 5,26 LMP 1 5,26 Összes kiosztott mandátum 19 100,00 Bács-Kiskun megye közgyűlése LISTÁT ÁLLÍTÓ SZERVEZETEK MANDÁTUM DB % FIDESZ-KDNP 16 66,67 MSZP 4 16,67 JOBBIK 3 12,50 LMP 1 4,17 Összes kiosztott mandátum 24 100,00

Békés megye közgyűlése LISTÁT ÁLLÍTÓ SZERVEZETEK MANDÁTUM DB % FIDESZ-KDNP 11 61,11 MSZP 4 22,22 JOBBIK 3 16,67 Összes kiosztott mandátum 18 100,00 Borsod-Abaúj-Zemplén megye közgyűlése LISTÁT ÁLLÍTÓ SZERVEZETEK MANDÁTUM DB % FIDESZ-KDNP 17 56,67 JOBBIK 7 23,33 MSZP 6 20,00 Összes kiosztott mandátum 30 100,00 Csongrád megye közgyűlése LISTÁT ÁLLÍTÓ SZERVEZETEK MANDÁTUM DB % FIDESZ-KDNP 12 60,00 MSZP 6 30,00 JOBBIK 2 10,00 Összes kiosztott mandátum 20 100,00 Fejér megye közgyűlése LISTÁT ÁLLÍTÓ SZERVEZETEK MANDÁTUM DB % FIDESZ-KDNP 13 61,90 MSZP 4 19,05 JOBBIK 3 14,29 FETE 1 4,76 Összes kiosztott mandátum 21 100,00 Győr-Moson-Sopron megye közgyűlése LISTÁT ÁLLÍTÓ SZERVEZETEK MANDÁTUM DB % FIDESZ-KDNP 15 71,43 MSZP 4 19,05 JOBBIK 2 9,52 Összes kiosztott mandátum 21 100,00

Hajdú-Bihar megye közgyűlése LISTÁT ÁLLÍTÓ SZERVEZETEK MANDÁTUM DB % FIDESZ-KDNP 16 64,00 JOBBIK 5 20,00 MSZP 4 16,00 Összes kiosztott mandátum 25 100,00 Heves megye közgyűlése LISTÁT ÁLLÍTÓ SZERVEZETEK MANDÁTUM DB % FIDESZ-KDNP 8 53,33 MSZP 4 26,67 JOBBIK 3 20,00 Összes kiosztott mandátum 15 100,00 Jász-Nagykun-Szolnok megye közgyűlése LISTÁT ÁLLÍTÓ SZERVEZETEK MANDÁTUM DB % FIDESZ-KDNP 11 55,00 MSZP 5 25,00 JOBBIK 4 20,00 Összes kiosztott mandátum 20 100,00 Komárom-Esztergom megye közgyűlése LISTÁT ÁLLÍTÓ SZERVEZETEK MANDÁTUM DB % FIDESZ-KDNP 9 60,00 MSZP 4 26,67 JOBBIK 2 13,33 Összes kiosztott mandátum 15 100,00 Nógrád megye közgyűlése LISTÁT ÁLLÍTÓ SZERVEZETEK MANDÁTUM DB % FIDESZ-KDNP 10 66,67 MSZP 3 20,00 JOBBIK 2 13,33 Összes kiosztott mandátum 15 100,00

Pest megye közgyűlése LISTÁT ÁLLÍTÓ SZERVEZETEK MANDÁTUM DB % FIDESZ-KDNP 26 60,47 MSZP 10 23,26 JOBBIK 7 16,28 Összes kiosztott mandátum 43 100,00 Somogy megye közgyűlése LISTÁT ÁLLÍTÓ SZERVEZETEK MANDÁTUM DB % FIDESZ-KDNP 10 62,50 SOMOGYÉRT 3 18,75 MSZP 2 12,50 JOBBIK 1 6,25 Összes kiosztott mandátum 16 100,00 Szabolcs-Szatmár-Bereg megye közgyűlése LISTÁT ÁLLÍTÓ SZERVEZETEK MANDÁTUM DB % FIDESZ-KDNP 15 57,69 JOBBIK 5 19,23 MSZP 4 15,38 ÖSSZEFOGÁS SZSZB 2 7,69 Összes kiosztott mandátum 26 100,00 Tolna megye közgyűlése LISTÁT ÁLLÍTÓ SZERVEZETEK MANDÁTUM DB % FIDESZ-KDNP 10 66,67 MSZP 3 20,00 JOBBIK 2 13,33 Összes kiosztott mandátum 15 100,00 Vas megye közgyűlése LISTÁT ÁLLÍTÓ SZERVEZETEK MANDÁTUM DB % FIDESZ-KDNP 11 73,33 MSZP 2 13,33 JOBBIK 1 6,67 SZOLIDARITÁS 1 6,67 Összes kiosztott mandátum 15 100,00

Veszprém megye közgyűlése LISTÁT ÁLLÍTÓ SZERVEZETEK MANDÁTUM DB % FIDESZ-KDNP 12 66,67 MSZP 4 22,22 JOBBIK 2 11,11 Összes kiosztott mandátum 18 100,00 Zala megye közgyűlése LISTÁT ÁLLÍTÓ SZERVEZETEK MANDÁTUM DB % FIDESZ-KDNP 10 66,67 MSZP 3 20,00 JOBBIK 2 13,33 Összes kiosztott mandátum 15 100,00

3.6. A FŐVÁROSI KÖZGYŰLÉS TAGJAINAK VÁLASZTÁSA 3.6.1. Áttekintés A fővárosi közgyűlés választása szempontjából a főváros egy választókerületet alkot. A fővárosi közgyűlésbe megválasztható képviselők száma 33. 3.6.2. Az érvényes szavazatok száma és aránya az összesített előzetes adatok alapján a.) Azon jelölő szervezetek fővárosi listáira leadott szavazatok száma és aránya, amelyek listái várhatóan megszerezték az összes érvényes szavazat 5-10- 15%-át 5-10-15 %-OT ELÉRŐ LISTÁT ÁLLÍTÓ SZERVEZETEK ELŐÍRT HATÁR SZAVAZAT DB % FIDESZ-KDNP 10% 302 358 50,15 MSZP 5% 178 507 29,61 LMP 5% 67 269 11,16 JOBBIK 5% 54 786 9,09 Összesen 602 920 100,00 b.) Azon jelölő szervezetek fővárosi listáira leadott szavazatok száma és aránya, amelyek listái várhatóan nem szerezték meg az összes érvényes szavazat 5-10-15%-át 5-10-15 %-OT EL NEM ÉRŐ LISTÁT ÁLLÍTÓ SZERVEZETEK ELŐÍRT HATÁR SZAVAZAT DB % Összesen 0 0,00 3.6.3. A megszerzett mandátumok száma és aránya az összesített előzetes adatok alapján A fővárosi listákon várhatóan megszerzett mandátumok száma és aránya listát állító szervezetenként LISTÁT ÁLLÍTÓ SZERVEZETEK MANDÁTUM DB % FIDESZ-KDNP 17 51,52 MSZP 10 30,30 LMP 3 9,09 JOBBIK 3 9,09

II. Települési kisebbségi önkormányzati képviselők választása 1. 1 604 településen 2 342 kisebbségi önkormányzati választás kitűzésére került sor, ebből 21 választás a megfelelő számú jelölt hiányában elmaradt. 2. A választók nyilvántartása szerinti és a szavazóként megjelentek adatainak előzetes országos összesítése Kisebbségenként A kisebbségi választói jegyzékben lévő választópolgárok száma Szavazóként megjelent választópolgárok száma Szavazóként megjelentek aránya A D % 220 149 139 722 63,47 % BOLGÁR A kisebbségi választói jegyzékben lévő választópolgárok száma Szavazóként megjelent választópolgárok száma Szavazóként megjelentek aránya A D % 1 997 875 43,82 % CIGÁNY A kisebbségi választói jegyzékben lévő választópolgárok száma Szavazóként megjelent választópolgárok száma Szavazóként megjelentek aránya A D % 128 228 78 256 61,03 % GÖRÖG A kisebbségi választói jegyzékben lévő választópolgárok száma Szavazóként megjelent választópolgárok száma Szavazóként megjelentek aránya A D % 2 159 1 323 61,28 % HORVÁT A kisebbségi választói jegyzékben lévő választópolgárok száma Szavazóként megjelent választópolgárok száma Szavazóként megjelentek aránya A D % 11 351 7 642 67,32 %

LENGYEL A kisebbségi választói jegyzékben lévő választópolgárok száma Szavazóként megjelent választópolgárok száma Szavazóként megjelentek aránya A D % 2 924 1 775 60,70 % NÉMET A kisebbségi választói jegyzékben lévő választópolgárok száma Szavazóként megjelent választópolgárok száma Szavazóként megjelentek aránya A D % 45 934 32 704 71,20 % ÖRMÉNY A kisebbségi választói jegyzékben lévő választópolgárok száma Szavazóként megjelent választópolgárok száma Szavazóként megjelentek aránya A D % 2 245 1 278 56,93 % ROMÁN A kisebbségi választói jegyzékben lévő választópolgárok száma Szavazóként megjelent választópolgárok száma Szavazóként megjelentek aránya A D % 5 114 3 011 58,88 % RUSZIN A kisebbségi választói jegyzékben lévő választópolgárok száma Szavazóként megjelent választópolgárok száma Szavazóként megjelentek aránya A D % 3 857 2 352 60,98 % SZERB A kisebbségi választói jegyzékben lévő választópolgárok száma Szavazóként megjelent választópolgárok száma Szavazóként megjelentek aránya A D % 2 342 1 365 58,28 %

SZLOVÁK A kisebbségi választói jegyzékben lévő választópolgárok száma Szavazóként megjelent választópolgárok száma Szavazóként megjelentek aránya A D % 11 938 7 870 65,92 % SZLOVÉN A kisebbségi választói jegyzékben lévő választópolgárok száma Szavazóként megjelent választópolgárok száma Szavazóként megjelentek aránya A D % 876 664 75,80 % UKRÁN A kisebbségi választói jegyzékben lévő választópolgárok száma Szavazóként megjelent választópolgárok száma Szavazóként megjelentek aránya A D % 1 184 607 51,27 %

3. A kitűzött, elmaradt, megtartott és az eredményes települési kisebbségi önkormányzati választások száma kisebbségenként az összesített előzetes adatok alapján KISEBBSÉG KITŰZÖTT ELMARADT MEGTARTOT T VÁLASZTÁS EREDMÉNYES VÁLASZTÁ S VÁLASZTÁS VÁLASZTÁS BOLGÁR 42 1 41 41 CIGÁNY 1 263 11 1 252 1 248 GÖRÖG 37 0 37 37 HORVÁT 128 1 127 127 LENGYEL 49 0 49 49 NÉMET 426 2 424 424 ÖRMÉNY 39 0 39 39 ROMÁN 72 0 72 71 RUSZIN 76 0 76 75 SZERB 48 0 48 48 SZLOVÁK 126 4 122 122 SZLOVÉN 13 2 11 11 UKRÁN 23 0 23 23 ÖSSZES KISEBBSÉG 2 342 21 2 321 2 315 4. A megalakítható kisebbségi önkormányzatok száma és aránya kisebbségenként az összesített előzetes adatok alapján KISEBBSÉG MEGALAKÍTHAT Ó KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNY- ZATOK DB 10 000 VAGY KEVESEBB LAKOSÚ TELEPÜLÉSEKEN 10 000-NÉL TÖBB LAKOSÚ TELEPÜLÉSEKEN DB % DB % BOLGÁR 41 6 0,35 35 5,94 CIGÁNY 1 248 1 098 63,62 150 25,47 GÖRÖG 37 2 0,12 35 5,94 HORVÁT 127 88 5,10 39 6,62 LENGYEL 49 9 0,52 40 6,79 NÉMET 424 334 19,35 90 15,28 ÖRMÉNY 39 3 0,17 36 6,11 ROMÁN 71 40 2,32 31 5,26 RUSZIN 75 32 1,85 43 7,30 SZERB 48 18 1,04 30 5,09 SZLOVÁK 122 83 4,81 39 6,62 SZLOVÉN 11 7 0,41 4 0,68 UKRÁN 23 6 0,35 17 2,89 Budapest, 2010. október 4. 06:12 Dr. Sári Miklós az Országos Választási Iroda vezetője

2. Statisztikák 2.1 Önkormányzati választás részvételi adatai Választópolgárok száma a névjegyzéken a szavazás befejezésekor Szavazóként megjelentek száma Részvételi arány Fővárosi kerület 1 404 307 612 081 43,59 % Megyei jogú város 1 656 439 627 371 37,87 % Város 2 610 672 1 157 989 44,36 % Község 2 514 960 1 421 082 56,51 % Összesen: 8 186 378 3 818 523 46,64 %

2.1.1 Fővárosi kerületek részvételi adatai Fővárosi kerületek Választópolgárok száma a névjegyzéken a szavazás befejezésekor Szavazóként megjelentek száma Részvételi arány Budapest 01 22 457 11 533 51,36 % Budapest 02 72 156 37 159 51,50 % Budapest 03 103 045 45 299 43,96 % Budapest 04 81 636 32 378 39,66 % Budapest 05 23 149 11 086 47,89 % Budapest 06 31 664 12 473 39,39 % Budapest 07 47 486 17 373 36,59 % Budapest 08 58 256 18 468 31,70 % Budapest 09 46 877 18 763 40,03 % Budapest 10 62 304 22 492 36,10 % Budapest 11 110 924 59 426 53,57 % Budapest 12 49 302 25 855 52,44 % Budapest 13 92 273 42 127 45,65 % Budapest 14 96 378 42 993 44,61 % Budapest 15 67 426 27 910 41,39 % Budapest 16 58 826 27 401 46,58 % Budapest 17 70 380 29 882 42,46 % Budapest 18 81 237 33 700 41,48 % Budapest 19 49 640 22 657 45,64 % Budapest 20 53 659 21 023 39,18 % Budapest 21 63 563 23 868 37,55 % Budapest 22 43 786 19 600 44,76 % Budapest 23 17 883 8 615 48,17 % Összesen: 1 404 307 612 081 43,59 %

2.1.2 Megyei jogú városok részvételi adatai Megyei jogú városok Választópolgárok száma a névjegyzéken a szavazás befejezésekor Szavazóként megjelentek száma Részvételi arány Békéscsaba 52 286 17 784 34,01 % Debrecen 167 381 54 254 32,41 % Dunaújváros 41 111 15 219 37,02 % Eger 45 677 18 807 41,17 % Érd 51 466 17 882 34,75 % Győr 104 028 37 696 36,24 % Hódmezővásárhely 38 249 16 053 41,97 % Kaposvár 54 825 21 166 38,61 % Kecskemét 89 631 29 677 33,11 % Miskolc 138 838 60 267 43,41 % Nagykanizsa 42 079 14 542 34,56 % Nyíregyháza 95 692 36 429 38,07 % Pécs 126 684 42 114 33,24 % Salgótarján 32 341 11 950 36,95 % Sopron 47 639 21 517 45,17 % Szeged 135 549 61 927 45,69 % Székesfehérvár 83 512 32 694 39,15 % Szekszárd 28 632 11 395 39,80 % Szolnok 60 765 22 518 37,06 % Szombathely 65 048 28 827 44,32 % Tatabánya 57 278 18 722 32,69 % Veszprém 48 033 18 390 38,29 % Zalaegerszeg 49 695 17 541 35,30 % Összesen: 1 656 439 627 371 37,87 %

2.2 Önkormányzati választás eredményei 2.2.1 Részletes adatok a területi választókerületekről Tájékoztató adatok a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek 2010. évi választásáról a) A választók nyilvántartása BUDAPEST Főpolgármester-választás összesített szavazatai (a szavazókörök 100,00 %-ból érkezett adatok alapján) A szavazás megkezdésekor a névjegyzékben lévő A szavazás napján igazolás alapján névjegyzékbe vett Választó polgárok száma a névjegyzékben a szavazás Szavazóként megjelent választópolgárok száma választópolgárok száma választópolgárok száma befejezésekor A B C D 1 402 920 1 387 1 404 307 612 081 43,59 % b) Szavazás Urnában lévő szavazólapok száma Eltérés a szavazóként megjelentek számától Érvénytelen szavazólapok száma Érvényes szavazólapok száma (többlet:+ / hiány:-) E F G H 610 964-1 117 7 796 603 168 1,27 % 98,54 % c) Érvényes szavazatok száma 01 02 03 04 Jelölt neve Jelölő szervezet(ek) Horváth Csaba MSZP Jávor Benedek LMP Dr. Staudt Gábor JOBBIK Tarlós István FIDESZ-KDNP Kapott érvényes szavazat Szavazatarány 177 783 29,47 % 59 638 9,89 % 43 839 7,27 % 321 908 53,37 % Szavazókörök száma: 1 540 Adatokat jelentő szavazókörök száma: 1 540 Készült: 2010. október 4. 06:12

Tájékoztató adatok a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek 2010. évi választásáról Budapest fővárosi közgyűlés választásának összesített szavazatai a ) A választók nyilvántartása (a szavazókörök 100,00 %-ból érkezett adatok alapján) Megszerezhető mandátumok száma: 33 A szavazás megkezdésekor a névjegyzékben lévő A szavazás napján igazolás alapján névjegyzékbe vett Választópolgárok száma a névjegyzékben a szavazás Szavazóként megjelent választópolgárok száma választópolgárok száma választópolgárok száma befejezésekor A B C D 1 402 920 1 387 1 404 307 612 081 43,59 % b) Szavazás Urnában lévő szavazólapok száma Eltérés a szavazóként megjelentek számától Érvénytelen szavazólapok száma Érvényes szavazólapok száma (többlet:+ / hiány:-) E F G H 611 618-463 8 698 602 920 1,42 % 98,50 % c) Érvényes szavazatok száma Jelölő szervezet(ek) Kapott érvényes szavazat Szavazatarány Mandátum 01 LMP 67 269 11,16 % 3 02 FIDESZ-KDNP 302 358 50,15 % 17 03 JOBBIK 54 786 9,09 % 3 04 MSZP 178 507 29,61 % 10 Szavazókörök száma: 1 540 Adatokat jelentő szavazókörök száma: 1 540 Készült: 2010. október 4. 06:12

Baranya megyei közgyűlés választásának összesített szavazatai (a szavazókörök 100,00 %-ból érkezett adatok alapján) Megszerezhető mandátumok száma: 19 a ) A választók nyilvántartása A szavazás megkezdésekor a névjegyzékben lévő A szavazás napján igazolás alapján névjegyzékbe vett Választópolgárok száma a névjegyzékben a szavazás Szavazóként megjelent választópolgárok száma választópolgárok száma választópolgárok száma befejezésekor A B C D 198 305 70 198 375 107 095 53,99 % b) Szavazás Urnában lévő szavazólapok száma Eltérés a szavazóként megjelentek számától Érvénytelen szavazólapok száma Érvényes szavazólapok száma (többlet:+ / hiány:-) E F G H 107 061-34 4 180 102 881 3,90 % 96,07 % c) Érvényes szavazatok száma Jelölő szervezet(ek) Kapott érvényes szavazat Szavazatarány Mandátum 01 FIDESZ-KDNP 59 245 57,59 % 12 02 LMP 5 314 5,17 % 1 03 JOBBIK 11 115 10,80 % 2 04 MSZP 19 401 18,86 % 3 05 Baranyai Emberek 7 806 7,59 % 1 Szavazókörök száma: 430 Adatokat jelentő szavazókörök száma: 430 Készült: 2010. október 4. 06:12

Bács-Kiskun megyei közgyűlés választásának összesített szavazatai (a szavazókörök 100,00 %-ból érkezett adatok alapján) Megszerezhető mandátumok száma: 24 a ) A választók nyilvántartása A szavazás megkezdésekor a névjegyzékben lévő A szavazás napján igazolás alapján névjegyzékbe vett Választópolgárok száma a névjegyzékben a szavazás Szavazóként megjelent választópolgárok száma választópolgárok száma választópolgárok száma befejezésekor A B C D 347 430 142 347 572 157 348 45,27 % b) Szavazás Urnában lévő szavazólapok száma Eltérés a szavazóként megjelentek számától Érvénytelen szavazólapok száma Érvényes szavazólapok száma (többlet:+ / hiány:-) E F G H 157 279-69 5 504 151 775 3,50 % 96,46 % c) Érvényes szavazatok száma Jelölő szervezet(ek) Kapott érvényes szavazat Szavazatarány Mandátum 01 JOBBIK 20 814 13,71 % 3 02 FIDESZ-KDNP 96 203 63,39 % 16 03 LMP 8 189 5,40 % 1 04 MSZP 26 569 17,51 % 4 Szavazókörök száma: 427 Adatokat jelentő szavazókörök száma: 427 Készült: 2010. október 4. 06:12

Békés megyei közgyűlés választásának összesített szavazatai (a szavazókörök 100,00 %-ból érkezett adatok alapján) Megszerezhető mandátumok száma: 18 a ) A választók nyilvántartása A szavazás megkezdésekor a névjegyzékben lévő A szavazás napján igazolás alapján névjegyzékbe vett Választópolgárok száma a névjegyzékben a szavazás Szavazóként megjelent választópolgárok száma választópolgárok száma választópolgárok száma befejezésekor A B C D 255 036 61 255 097 123 371 48,36 % b) Szavazás Urnában lévő szavazólapok száma Eltérés a szavazóként megjelentek számától Érvénytelen szavazólapok száma Érvényes szavazólapok száma (többlet:+ / hiány:-) E F G H 123 330-41 4 949 118 381 4,01 % 95,96 % c) Érvényes szavazatok száma Jelölő szervezet(ek) Kapott érvényes szavazat Szavazatarány Mandátum 01 FIDESZ-KDNP 70 084 59,20 % 11 02 MSZP 28 552 24,12 % 4 03 JOBBIK 19 745 16,68 % 3 Szavazókörök száma: 354 Adatokat jelentő szavazókörök száma: 354 Készült: 2010. október 4. 06:12

Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közgyűlés választásának összesített szavazatai (a szavazókörök 100,00 %-ból érkezett adatok alapján) Megszerezhető mandátumok száma: 30 a ) A választók nyilvántartása A szavazás megkezdésekor a névjegyzékben lévő A szavazás napján igazolás alapján névjegyzékbe vett Választópolgárok száma a névjegyzékben a szavazás Szavazóként megjelent választópolgárok száma választópolgárok száma választópolgárok száma befejezésekor A B C D 426 920 175 427 095 240 636 56,34 % b) Szavazás Urnában lévő szavazólapok száma Eltérés a szavazóként megjelentek számától Érvénytelen szavazólapok száma Érvényes szavazólapok száma (többlet:+ / hiány:-) E F G H 240 544-92 8 167 232 377 3,39 % 96,57 % c) Érvényes szavazatok száma Jelölő szervezet(ek) Kapott érvényes szavazat Szavazatarány Mandátum 01 FIDESZ-KDNP 124 576 53,61 % 17 02 LMP 8 203 3,53 % 0 03 MSZP 49 741 21,41 % 6 04 JOBBIK 49 857 21,46 % 7 Szavazókörök száma: 672 Adatokat jelentő szavazókörök száma: 672 Készült: 2010. október 4. 06:12

Csongrád megyei közgyűlés választásának összesített szavazatai (a szavazókörök 100,00 %-ból érkezett adatok alapján) Megszerezhető mandátumok száma: 20 a ) A választók nyilvántartása A szavazás megkezdésekor a névjegyzékben lévő A szavazás napján igazolás alapján névjegyzékbe vett Választópolgárok száma a névjegyzékben a szavazás Szavazóként megjelent választópolgárok száma választópolgárok száma választópolgárok száma befejezésekor A B C D 171 342 89 171 431 84 017 49,01 % b) Szavazás Urnában lévő szavazólapok száma Eltérés a szavazóként megjelentek számától Érvénytelen szavazólapok száma Érvényes szavazólapok száma (többlet:+ / hiány:-) E F G H 83 987-30 3 004 80 983 3,58 % 96,39 % c) Érvényes szavazatok száma Jelölő szervezet(ek) Kapott érvényes szavazat Szavazatarány Mandátum 01 MSZP 21 944 27,10 % 6 02 FIDESZ-KDNP 43 712 53,98 % 12 03 JOBBIK 9 698 11,98 % 2 04 PSZM MAKÓ 1 958 2,42 % 0 05 Városépítők 3 671 4,53 % 0 Szavazókörök száma: 244 Adatokat jelentő szavazókörök száma: 244 Készült: 2010. október 4. 06:12

Fejér megyei közgyűlés választásának összesített szavazatai (a szavazókörök 100,00 %-ból érkezett adatok alapján) Megszerezhető mandátumok száma: 21 a ) A választók nyilvántartása A szavazás megkezdésekor a névjegyzékben lévő A szavazás napján igazolás alapján névjegyzékbe vett Választópolgárok száma a névjegyzékben a szavazás Szavazóként megjelent választópolgárok száma választópolgárok száma választópolgárok száma befejezésekor A B C D 225 678 171 225 849 110 006 48,71 % b) Szavazás Urnában lévő szavazólapok száma Eltérés a szavazóként megjelentek számától Érvénytelen szavazólapok száma Érvényes szavazólapok száma (többlet:+ / hiány:-) E F G H 109 961-45 4 291 105 670 3,90 % 96,06 % c) Érvényes szavazatok száma Jelölő szervezet(ek) Kapott érvényes szavazat Szavazatarány Mandátum 01 MSZP 19 805 18,74 % 4 02 JOBBIK 15 688 14,85 % 3 03 FETE 8 812 8,34 % 1 04 FIDESZ-KDNP 61 365 58,07 % 13 Szavazókörök száma: 299 Adatokat jelentő szavazókörök száma: 299 Készült: 2010. október 4. 06:12

Győr-Moson-Sopron megyei közgyűlés választásának összesített szavazatai (a szavazókörök 100,00 %-ból érkezett adatok alapján) Megszerezhető mandátumok száma: 21 a ) A választók nyilvántartása A szavazás megkezdésekor a névjegyzékben lévő A szavazás napján igazolás alapján névjegyzékbe vett Választópolgárok száma a névjegyzékben a szavazás Szavazóként megjelent választópolgárok száma választópolgárok száma választópolgárok száma befejezésekor A B C D 212 484 88 212 572 109 006 51,28 % b) Szavazás Urnában lévő szavazólapok száma Eltérés a szavazóként megjelentek számától Érvénytelen szavazólapok száma Érvényes szavazólapok száma (többlet:+ / hiány:-) E F G H 108 879-127 4 479 104 400 4,11 % 95,77 % c) Érvényes szavazatok száma Jelölő szervezet(ek) Kapott érvényes szavazat Szavazatarány Mandátum 01 MSZP 21 079 20,19 % 4 02 FIDESZ-KDNP 70 214 67,25 % 15 03 JOBBIK 13 107 12,55 % 2 Szavazókörök száma: 310 Adatokat jelentő szavazókörök száma: 310 Készült: 2010. október 4. 06:12

Hajdú-Bihar megyei közgyűlés választásának összesített szavazatai (a szavazókörök 100,00 %-ból érkezett adatok alapján) Megszerezhető mandátumok száma: 25 a ) A választók nyilvántartása A szavazás megkezdésekor a névjegyzékben lévő A szavazás napján igazolás alapján névjegyzékbe vett Választópolgárok száma a névjegyzékben a szavazás Szavazóként megjelent választópolgárok száma választópolgárok száma választópolgárok száma befejezésekor A B C D 270 937 112 271 049 131 735 48,60 % b) Szavazás Urnában lévő szavazólapok száma Eltérés a szavazóként megjelentek számától Érvénytelen szavazólapok száma Érvényes szavazólapok száma (többlet:+ / hiány:-) E F G H 131 658-77 5 852 125 806 4,44 % 95,50 % c) Érvényes szavazatok száma Jelölő szervezet(ek) Kapott érvényes szavazat Szavazatarány Mandátum 01 LMP 5 082 4,04 % 0 02 FIDESZ-KDNP 75 579 60,08 % 16 03 JOBBIK 23 404 18,60 % 5 04 MSZP 21 741 17,28 % 4 Szavazókörök száma: 339 Adatokat jelentő szavazókörök száma: 339 Készült: 2010. október 4. 06:12

Heves megyei közgyűlés választásának összesített szavazatai (a szavazókörök 100,00 %-ból érkezett adatok alapján) Megszerezhető mandátumok száma: 15 a ) A választók nyilvántartása A szavazás megkezdésekor a névjegyzékben lévő A szavazás napján igazolás alapján névjegyzékbe vett Választópolgárok száma a névjegyzékben a szavazás Szavazóként megjelent választópolgárok száma választópolgárok száma választópolgárok száma befejezésekor A B C D 210 837 121 210 958 115 236 54,63 % b) Szavazás Urnában lévő szavazólapok száma Eltérés a szavazóként megjelentek számától Érvénytelen szavazólapok száma Érvényes szavazólapok száma (többlet:+ / hiány:-) E F G H 115 215-21 4 913 110 302 4,26 % 95,72 % c) Érvényes szavazatok száma Jelölő szervezet(ek) Kapott érvényes szavazat Szavazatarány Mandátum 01 FIDESZ-KDNP 56 203 50,95 % 8 02 MSZP 29 779 27,00 % 4 03 JOBBIK 24 320 22,05 % 3 Szavazókörök száma: 291 Adatokat jelentő szavazókörök száma: 291 Készült: 2010. október 4. 06:12

Jász-Nagykun-Szolnok megyei közgyűlés választásának összesített szavazatai (a szavazókörök 100,00 %-ból érkezett adatok alapján) Megszerezhető mandátumok száma: 20 a ) A választók nyilvántartása A szavazás megkezdésekor a névjegyzékben lévő A szavazás napján igazolás alapján névjegyzékbe vett Választópolgárok száma a névjegyzékben a szavazás Szavazóként megjelent választópolgárok száma választópolgárok száma választópolgárok száma befejezésekor A B C D 262 951 116 263 067 123 384 46,90 % b) Szavazás Urnában lévő szavazólapok száma Eltérés a szavazóként megjelentek számától Érvénytelen szavazólapok száma Érvényes szavazólapok száma (többlet:+ / hiány:-) E F G H 123 325-59 5 466 117 859 4,43 % 95,52 % c) Érvényes szavazatok száma Jelölő szervezet(ek) Kapott érvényes szavazat Szavazatarány Mandátum 01 MSZP 27 088 22,98 % 5 02 JOBBIK 25 912 21,99 % 4 03 FIDESZ-KDNP 64 859 55,03 % 11 Szavazókörök száma: 332 Adatokat jelentő szavazókörök száma: 332 Készült: 2010. október 4. 06:12

Komárom-Esztergom megyei közgyűlés választásának összesített szavazatai (a szavazókörök 100,00 %-ból érkezett adatok alapján) Megszerezhető mandátumok száma: 15 a ) A választók nyilvántartása A szavazás megkezdésekor a névjegyzékben lévő A szavazás napján igazolás alapján névjegyzékbe vett Választópolgárok száma a névjegyzékben a szavazás Szavazóként megjelent választópolgárok száma választópolgárok száma választópolgárok száma befejezésekor A B C D 197 439 112 197 551 92 899 47,03 % b) Szavazás Urnában lévő szavazólapok száma Eltérés a szavazóként megjelentek számától Érvénytelen szavazólapok száma Érvényes szavazólapok száma (többlet:+ / hiány:-) E F G H 92 845-54 3 525 89 320 3,79 % 96,15 % c) Érvényes szavazatok száma Jelölő szervezet(ek) Kapott érvényes szavazat Szavazatarány Mandátum 01 MSZP 26 050 29,16 % 4 02 JOBBIK 12 044 13,48 % 2 03 FIDESZ-KDNP 51 226 57,35 % 9 Szavazókörök száma: 253 Adatokat jelentő szavazókörök száma: 253 Készült: 2010. október 4. 06:12

Nógrád megyei közgyűlés választásának összesített szavazatai (a szavazókörök 100,00 %-ból érkezett adatok alapján) Megszerezhető mandátumok száma: 15 a ) A választók nyilvántartása A szavazás megkezdésekor a névjegyzékben lévő A szavazás napján igazolás alapján névjegyzékbe vett Választópolgárok száma a névjegyzékben a szavazás Szavazóként megjelent választópolgárok száma választópolgárok száma választópolgárok száma befejezésekor A B C D 137 554 93 137 647 78 324 56,90 % b) Szavazás Urnában lévő szavazólapok száma Eltérés a szavazóként megjelentek számától Érvénytelen szavazólapok száma Érvényes szavazólapok száma (többlet:+ / hiány:-) E F G H 78 299-25 2 526 75 773 3,23 % 96,74 % c) Érvényes szavazatok száma Jelölő szervezet(ek) Kapott érvényes szavazat Szavazatarány Mandátum 01 MSZP 16 045 21,18 % 3 02 MUNKÁSPÁRT 1 504 1,98 % 0 03 CIVILEK NÓGRÁD 2 266 2,99 % 0 04 JOBBIK 11 967 15,79 % 2 05 FIDESZ-KDNP 43 991 58,06 % 10 Szavazókörök száma: 220 Adatokat jelentő szavazókörök száma: 220 Készült: 2010. október 4. 06:12

Pest megyei közgyűlés választásának összesített szavazatai (a szavazókörök 100,00 %-ból érkezett adatok alapján) Megszerezhető mandátumok száma: 43 a ) A választók nyilvántartása A szavazás megkezdésekor a névjegyzékben lévő A szavazás napján igazolás alapján névjegyzékbe vett Választópolgárok száma a névjegyzékben a szavazás Szavazóként megjelent választópolgárok száma választópolgárok száma választópolgárok száma befejezésekor A B C D 921 023 707 921 730 410 779 44,57 % b) Szavazás Urnában lévő szavazólapok száma Eltérés a szavazóként megjelentek számától Érvénytelen szavazólapok száma Érvényes szavazólapok száma (többlet:+ / hiány:-) E F G H 410 471-308 17 879 392 592 4,35 % 95,57 % c) Érvényes szavazatok száma Jelölő szervezet(ek) Kapott érvényes szavazat Szavazatarány Mandátum 01 FIDESZ-KDNP 230 611 58,74 % 26 02 JOBBIK 65 391 16,66 % 7 03 MSZP 96 590 24,60 % 10 Szavazókörök száma: 1 043 Adatokat jelentő szavazókörök száma: 1 043 Készült: 2010. október 4. 06:12

Somogy megyei közgyűlés választásának összesített szavazatai (a szavazókörök 100,00 %-ból érkezett adatok alapján) Megszerezhető mandátumok száma: 16 a ) A választók nyilvántartása A szavazás megkezdésekor a névjegyzékben lévő A szavazás napján igazolás alapján névjegyzékbe vett Választópolgárok száma a névjegyzékben a szavazás Szavazóként megjelent választópolgárok száma választópolgárok száma választópolgárok száma befejezésekor A B C D 213 137 148 213 285 114 360 53,62 % b) Szavazás Urnában lévő szavazólapok száma Eltérés a szavazóként megjelentek számától Érvénytelen szavazólapok száma Érvényes szavazólapok száma (többlet:+ / hiány:-) E F G H 114 329-31 3 770 110 559 3,30 % 96,68 % c) Érvényes szavazatok száma Jelölő szervezet(ek) Kapott érvényes szavazat Szavazatarány Mandátum 01 SOMOGY POLG-ÉRT 2 209 2,00 % 0 02 FIDESZ-KDNP 61 807 55,90 % 10 03 JOBBIK 10 872 9,83 % 1 04 SOMOGYÉRT 20 956 18,95 % 3 05 MSZP 14 715 13,31 % 2 Szavazókörök száma: 385 Adatokat jelentő szavazókörök száma: 385 Készült: 2010. október 4. 06:12

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közgyűlés választásának összesített szavazatai (a szavazókörök 100,00 %-ból érkezett adatok alapján) Megszerezhető mandátumok száma: 26 a ) A választók nyilvántartása A szavazás megkezdésekor a névjegyzékben lévő A szavazás napján igazolás alapján névjegyzékbe vett Választópolgárok száma a névjegyzékben a szavazás Szavazóként megjelent választópolgárok száma választópolgárok száma választópolgárok száma befejezésekor A B C D 353 382 146 353 528 214 468 60,67 % b) Szavazás Urnában lévő szavazólapok száma Eltérés a szavazóként megjelentek számától Érvénytelen szavazólapok száma Érvényes szavazólapok száma (többlet:+ / hiány:-) E F G H 214 366-102 7 717 206 649 3,60 % 96,35 % c) Érvényes szavazatok száma Jelölő szervezet(ek) Kapott érvényes szavazat Szavazatarány Mandátum 01 ÖSSZEFOGÁS SZSZB 17 164 8,31 % 2 02 MSZP 31 841 15,41 % 4 03 JOBBIK 38 639 18,70 % 5 04 FIDESZ-KDNP 119 005 57,59 % 15 Szavazókörök száma: 477 Adatokat jelentő szavazókörök száma: 477 Készült: 2010. október 4. 06:12

Tolna megyei közgyűlés választásának összesített szavazatai (a szavazókörök 100,00 %-ból érkezett adatok alapján) Megszerezhető mandátumok száma: 15 a ) A választók nyilvántartása A szavazás megkezdésekor a névjegyzékben lévő A szavazás napján igazolás alapján névjegyzékbe vett Választópolgárok száma a névjegyzékben a szavazás Szavazóként megjelent választópolgárok száma választópolgárok száma választópolgárok száma befejezésekor A B C D 167 443 66 167 509 82 210 49,08 % b) Szavazás Urnában lévő szavazólapok száma Eltérés a szavazóként megjelentek számától Érvénytelen szavazólapok száma Érvényes szavazólapok száma (többlet:+ / hiány:-) E F G H 82 162-48 3 590 78 572 4,37 % 95,57 % c) Érvényes szavazatok száma Jelölő szervezet(ek) Kapott érvényes szavazat Szavazatarány Mandátum 01 JOBBIK 10 935 13,92 % 2 02 FIDESZ-KDNP 50 151 63,83 % 10 03 MSZP 17 486 22,25 % 3 Szavazókörök száma: 267 Adatokat jelentő szavazókörök száma: 267 Készült: 2010. október 4. 06:12

Vas megyei közgyűlés választásának összesített szavazatai (a szavazókörök 100,00 %-ból érkezett adatok alapján) Megszerezhető mandátumok száma: 15 a ) A választók nyilvántartása A szavazás megkezdésekor a névjegyzékben lévő A szavazás napján igazolás alapján névjegyzékbe vett Választópolgárok száma a névjegyzékben a szavazás Szavazóként megjelent választópolgárok száma választópolgárok száma választópolgárok száma befejezésekor A B C D 150 178 72 150 250 81 938 54,53 % b) Szavazás Urnában lévő szavazólapok száma Eltérés a szavazóként megjelentek számától Érvénytelen szavazólapok száma Érvényes szavazólapok száma (többlet:+ / hiány:-) E F G H 81 899-39 2 581 79 318 3,15 % 96,80 % c) Érvényes szavazatok száma Jelölő szervezet(ek) Kapott érvényes szavazat Szavazatarány Mandátum 01 SZOLIDARITÁS 6 182 7,79 % 1 02 FIDESZ-KDNP 51 563 65,01 % 11 03 MSZP 13 569 17,11 % 2 04 JOBBIK 8 004 10,09 % 1 Szavazókörök száma: 302 Adatokat jelentő szavazókörök száma: 302 Készült: 2010. október 4. 06:12

Veszprém megyei közgyűlés választásának összesített szavazatai (a szavazókörök 100,00 %-ból érkezett adatok alapján) Megszerezhető mandátumok száma: 18 a ) A választók nyilvántartása A szavazás megkezdésekor a névjegyzékben lévő A szavazás napján igazolás alapján névjegyzékbe vett Választópolgárok száma a névjegyzékben a szavazás Szavazóként megjelent választópolgárok száma választópolgárok száma választópolgárok száma befejezésekor A B C D 251 035 175 251 210 121 178 48,24 % b) Szavazás Urnában lévő szavazólapok száma Eltérés a szavazóként megjelentek számától Érvénytelen szavazólapok száma Érvényes szavazólapok száma (többlet:+ / hiány:-) E F G H 121 110-68 3 962 117 148 3,27 % 96,67 % c) Érvényes szavazatok száma Jelölő szervezet(ek) Kapott érvényes szavazat Szavazatarány Mandátum 01 FIDESZ-KDNP 73 315 62,58 % 12 02 MSZP 28 163 24,04 % 4 03 JOBBIK 15 670 13,38 % 2 Szavazókörök száma: 390 Adatokat jelentő szavazókörök száma: 390 Készült: 2010. október 4. 06:12

Zala megyei közgyűlés választásának összesített szavazatai (a szavazókörök 100,00 %-ból érkezett adatok alapján) Megszerezhető mandátumok száma: 15 a ) A választók nyilvántartása A szavazás megkezdésekor a névjegyzékben lévő A szavazás napján igazolás alapján névjegyzékbe vett Választópolgárok száma a névjegyzékben a szavazás Szavazóként megjelent választópolgárok száma választópolgárok száma választópolgárok száma befejezésekor A B C D 149 756 101 149 857 81 081 54,11 % b) Szavazás Urnában lévő szavazólapok száma Eltérés a szavazóként megjelentek számától Érvénytelen szavazólapok száma Érvényes szavazólapok száma (többlet:+ / hiány:-) E F G H 81 042-39 3 444 77 598 4,25 % 95,70 % c) Érvényes szavazatok száma Jelölő szervezet(ek) Kapott érvényes szavazat Szavazatarány Mandátum 01 JOBBIK 12 479 16,08 % 2 02 ZMPPE 4 394 5,66 % 0 03 MSZP 13 201 17,01 % 3 04 FIDESZ-KDNP 47 524 61,24 % 10 Szavazókörök száma: 341 Adatokat jelentő szavazókörök száma: 341 Készült: 2010. október 4. 06:12

2.3 A szervezetek és a független jelöltek sorrendje az önálló és közös jelöltjeik összesített szavazatai alapján A táblázat oszlopai a szervezetek önálló és közös jelöltjeire leadott szavazatok összesítését tartalmazza úgy, hogy a közösen kapott szavazatok teljes számban minden érintett szervezetnél megjelennek Szervezetek és függetlenek Főpolgármester és polgármester választás 10e alatt Képviselő testület választás 10e felett Fővárosi, megyei közgyűlés választás Összesen összesen szavazat % 1 Független 1 447 586 6 367 882 84 605 6 452 487 0 7 900 073 33,95 2 FIDESZ 1 740 638 1 490 419 928 446 2 418 865 1 752 674 5 912 177 25,41 3 KDNP 1 367 661 1 237 071 632 636 1 869 707 1 752 674 4 990 042 21,44 4 MSZP 689 069 170 444 445 874 616 318 701 558 2 006 945 8,62 5 JOBBIK 180 340 273 813 190 804 464 617 454 153 1 099 110 4,72 6 LMP 93 771 10 507 85 101 95 608 94 018 283 397 1,22 7 ÖSSZEFOGÁS SZEGEDÉRT 32 187 0 26 350 26 350 0 58 537 0,25 8 CIVIL MOZGALOM 12 066 3 490 16 353 19 843 0 31 909 0,14 2.4 A szervezetek és a független jelöltek sorrendje az önálló és közös jelöltjeik összesített mandátumai alapján A táblázat oszlopai a szervezetek önálló és közös jelöltjei által elnyert mandátumok összesítését tartalmazza úgy, hogy a közösen kapott mandátumok teljes számban minden érintett szervezetnél megjelennek Szervezetek és függetlenek Főpolgármester és polgármester választás 10e alatt Képviselő testület választás 10e felett Fővárosi, megyei közgyűlés választás Összesen összesen mandátum % 1 Független 2 472 12 580 70 12 650 0 15 122 64,16 2 FIDESZ 596 1 588 1 365 2 953 261 3 810 16,17 3 KDNP 496 1 337 856 2 193 261 2 950 12,52 4 MSZP 49 108 342 450 89 588 2,49 5 JOBBIK 3 147 166 313 61 377 1,60 6 LMP 1 4 44 48 5 54 0,23 7 NEMZETI FÓRUM 4 13 3 16 0 20 0,08 8 CIVIL MOZGALOM 1 4 12 16 0 17 0,07