SZEMLE 224 SZŐLŐSI NÓRA ÍGÉRETES KEZDET Fedinec Csilla Vehes Mikola (főszerk.), Csernicskó István Oficinszkij Román Osztapec Jurij Szarka László Tokar Marian (szerk.): Kárpátalja 1919 2009. Történelem, politika, kultúra, Argumentum MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézete, 2010, 640 oldal A közel két évvel ezelőtt megjelent Kárpátalja 1919 2009. Történelem, politika, kultúra című kötet a magyar történeti kézikönyvekhez képest merőben új koncepciót követ. Szerzői a magyar és az ukrán történelemtudomány jeles kutatói, történészei és tanárai, akik korábban számos könyvet és tanulmányt szenteltek e témakörnek. Jelen mű azonban teljesen egyedi, amennyiben egyidejűleg két nyelven Magyarországon magyarul, Ukrajnában pedig ukránul került az olvasóközönség elé. Ilyen közös vállalkozásra még nem volt példa a két ország történetírásában. Az ukrán és magyar kutatók most egy olyan sokrétű és alapos kézikönyvet tettek közzé, amely kilép a kutatói dilemmák ütközőzónájából, és inkább a szintézis irányába mutat. Az ukrán változat 2011-ben az év legjobb könyve lett Kárpátalján. 1 A díjátadási ünnepségen az ukrán nyelvű kötetet sajtó alá rendező Roman Oficinszkij, az Ungvári Nemzeti Egyetem történészprofesszora hangsúlyozta: a kárpátaljai történelem 90 évét feldolgozó könyv sikert aratott a régió oktatási intézményeinek diákjai és tanárai körében, és tetszéssel fogadta a térség múltja iránt érdeklődő olvasóközönség is. A kötet Kárpátalja utolsó politikai, gazdasági és kulturális szempontból rendkívül változatos közel száz évét mutatja be, melynek során a térségben egymást váltották a főhatalmat gyakorló államok és az államformák, ami egyfelől a végletekig próbára tette az itt élők tűrőképességét és alkalmazkodóképességét, másfelől szélesítette a társadalom politikai horizontját. A megközelítések tematikus gazdagsága tág teret biztosít a szerzők számára a régió múltjának bemutatására. Ez annál is inkább fontos, mert bár már eddig is jó néhány könyv és tanulmány született Kárpátalja 20. századi történetéről, ezek jó része a Szovjetunió fennállása idején keletkezett, s mind a kérdésfelvetésekben, mind a módszertani megoldásokban, mind a tárgyalás módjában magán viseli a célzatos szocialista tudománypolitika keze nyomát. Az elmúlt években többen is kísérletet tettek arra, hogy az ukrán, magyar és ruszin nézőpontokat közelebb hozzák egymáshoz, illetve ahogyan ők fogalmaztak egyfajta hidat kívántak építeni a régióval kapcsolatos nemzeti történeti diskurzusok között. Ennek jelentőségét aligha lehet túlbecsülni, hiszen a Kárpátalján élő nemzetiségek között változó intenzitással ugyan, de
Ígéretes kezdet 225 kétségkívül jelen vannak a nemzeti-kulturális feszültségek, s ezek nagyrészt éppen az egymással rivalizáló nemzeti hagyományokban, az eltérő történeti ismeretekben és múltszemléletben gyökereznek. S bár minden ország és minden nemzet a maga igazát bizonygatja, ezeket a kutatási eredmények sokszor egyáltalán nem támasztják alá. A Kárpátalja 1919 2009 című kötet nagy fejezetei a hagyományos történeti korszakokhoz illeszkednek, csupán a nyelvkérdést és a különböző politikai rendszerek nyelvpolitikáját vizsgáló utolsó fejezet öleli fel egymagában a teljes időszakot. A munka struktúrája logikailag átgondolt, tematikájában illeszkedik a hagyományos történeti korszakokhoz. A mű címe alapján az olvasó számára egyértelművé válik, hogy a könyv a térség politikai, gazdasági és kulturális kérdéseire tér ki 1919 2009 között. Emellett olyan témát is tárgyal sőt annak alakulását külön fejezetben követi nyomon, mint a nyelvkérdés. A tanulmányok nyelvezete szabatos és közérthető, hiányoznak viszont a lábjegyzetek. A fejezetek végén találhatók ugyan bibliográfiai listák s ezek csakúgy, mint a kronológiai mellékletek, nagyon hasznosak, pontos hivatkozási apparátus hiányában azonban még az egyébként általában jól megválasztott idézetek azonosítása is szinte lehetetlen. A könyv 5 nagy fejezetre bomlik, s ezen belül természetesen alfejezeteket találunk, amelyek igyekeznek a lehető legszélesebb spektrumon vizsgálni az adott témát. A bevezetőt követően a kötet az Osztrák Magyar Monarchia belső problémáit tárgyalja, majd annak felbomlását ismerteti. A nagyhatalom romjain nemzetállamok születtek meg, s ezzel egyidejűleg Kárpátalja hovatartozása nemzetközi kérdéssé vált. Bár a területre több állam is igényt tartott, a háborús győztesek már 1919 elején eldöntötték, hogy a régió a csehszlovák állam fennhatósága alá kerül. Ennek fejében a csehszlovák kormány közigazgatási, kulturális és gazdasági autonómiát ígért Kárpátalja számára, a klasszikus autonómia azonban nem valósult meg, jóllehet a prágai kormány bizonyos politikai engedményeket nyújtott az újonnan szerzett országrész számára. A kötet I. fejezete részletesen foglalkozik azzal a nagyarányú politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális átrendeződéssel, amely Kárpátalját jellemezte a csehszlovák fennhatóság idején. A különböző szerzőktől (sorrendben: Szarka László, Vidnyánszky István, Marian Tokar, Fedinec Csilla, Fegyir Sandor, Mikola Vehes és Volodimir Zadorozsnij) származó alfejezetek olvasása közben hasonló érzésem támadt, mint Brenzovics Lászlónak, 2 aki szerint a szerzők tulajdonképpen elbeszélnek egymás mellett, s alapvető kérdésekben is teljesen más a véleményük. Ez főként abból a történelmi sémából ered, hogy az ukrán történészek az ukrán irányvonalat, míg a magyar kutatók a magyar álláspontot domborítják ki, s egyfajta szubjektív véleményt alkotnak a felmerült kérdésekben. Éppen ezekből a világnézeti-
226 Szőlősi Nóra szakmai-módszertani különbségekből fakad egyes kérdések eltérő szemléletű megközelítése. Ilyen például a Vehes és Tokar által írt 6. fejezet (Kárpátalja (Podkarpatszka Rusz/Kárpáti Ukrajna) kérdése a nemzetközi politikában), s ezen belül is A második kárpátaljai kormány tevékenysége című alfejezet, melyben a Kárpáti Szics Népi Önvédelmi Szervezet tevékenységéről írnak a szerzők. A történeti irodalomból és a kortársak visszaemlékezéseiből tudjuk, hogy a Volosinkormány ukrán irányultságú volt, 3 és diszkriminálta a többi kárpátaljai nemzetiség tagjait. Ráadásul a terület lakosságának nagy része alacsony színvonalon élt, hatalmas méreteket öltött a munkanélküliség, s az árak az egekbe szöktek. A Volosin-kormány a súlyos nehézségeken nagy szigorral igyekezett segíteni, s még a terror alkalmazásától sem riadt vissza, amiben elsősorban a Szics-gárdára számíthatott. A gárdisták üldözték a zsidókat, a magyarokat és a ruténeket, s általában mindenkit, aki nem ukrán irányultságú volt. 4 A kötet szerzői bemutatják a Szics szervezeti kereteit és tevékenységét, ez azonban némileg pontatlan, illetve hiányos. Vehesék szerint a fegyverrel való ellátottság igen szegényes volt. A Kárpáti Szics vezetői többször fordultak Volosin miniszterelnökhöz, hogy fegyverezze fel őket, azonban mindanynyiszor elutasításban volt részük. 5 Valójában azonban, amint az köztudott, Volosin bár hivatalosan a rend és a biztonság fenntartása érdekében hozta létre a gárdát a lövészeket a saját céljaira is felhasználta, és saját hatalmának megerősítését és megszilárdítását tekintette a Szics első számú feladatának. 6 A kötet másutt így fogalmaz: A fegyvertelenség, illetve az erőszakos fegyverszerzés véres összetűzéshez vezetett a Kárpáti Szics és a csehszlovák katonaság közt 1939. március 13 14-én. 7 Vajon miért volt szüksége erőszakos fegyverszerzés -re a Szics-gárdistáknak? Csak úgy általában a fegyvertelenség miatt? Úgy véljük, az akció hátterében inkább egy konkrét fenyegetés állhatott, tudniillik az, hogy a magyar honvédség ekkor indított akciót Kárpátalja megszállására, Volosin pedig aki éppen ezekben a napokban próbálta elismertetni Kárpáti Ukrajna függetlenségét minden erővel meg akarta védeni országát, s joggal tartott attól, hogy ha a magyar csapatok elfoglalják a területet, ezzel az ő hatalma is véget ér. 8 Félelme hamarosan beteljesedett: a magyar alakulatok gyors katonai akció révén elfoglalták Kárpátalját, s Avgusztin Volosinnak menekülnie kellett. A kötet II. fejezete a Magyarországhoz visszacsatolt Kárpátalja öt esztendejének (1939 1944) történéseit vizsgálja. A szerzők Fedinec Csilla és Roman Oficinszkij objektíven ismertetik az immár magyar fennhatóság alatt álló terület nemzetiségi problémáit, valamint a közigazgatás (autonómia vs. centralizáció) kérdéseit. A fejezet végén Stark Tamás ad pontos és tragikus beszámolót a kárpátaljai zsidóság katasztrófájáról. Kárpátalja lakossága életszínvonalának emelkedését várta Magyarországhoz történő visszacsatolásától, s ebben a hitében támogatta őt a magyar pro-
Ígéretes kezdet 227 paganda is, amely minduntalan hangsúlyozta a vidék és a magyar Alföld természetes egymásrautaltságát, a magyar gazdaság vérkeringésébe való visszatérés gazdasági előnyeit. A magyar kormánynak nagyszabású elképzelései voltak Kárpátalja gazdasági felzárkóztatásáról, ám ezek sok ponton eltértek a csehszlovák kormány kárpátaljai fejlesztési koncepciójától. Míg ugyanis Prága inkább a szociálpolitikára és az infrastrukturális beruházásokra összpontosított, addig Budapest a magyar nemzetgazdaság szempontjait (hegyvidék, erdők, ipari nyersanyagok és energiahordozók hiánya) szem előtt tartva elsősorban a vízerőművek építését, valamint a faipar és a turizmus fejlesztését szorgalmazta. E kísérletek azonban torzóban maradtak, miközben a visszacsatolást követően beszűkültek a kárpátaljai mezőgazdaság exportlehetőségei. Ellentétes vélemények születtek például a terület (Kárpátalja) infrastrukturális fejlesztését illetően. A magyar fennhatóság időszakában történt fejlesztéseket a történészek eltérően értékelik. Oficinszkij például a kötet 176. oldalán így ír: A kormányzói biztosság első évében jelentős gazdasági (erdészet, állattenyésztés, földművelés, kereskedelem) és infrastrukturális (közlekedési, egészségügyi, oktatási, távközlési, kereskedelmi) fejlesztések történtek. Így például a Tarac folyó völgyében, Királymező és Tarackraszna között 13 km hosszúságú víztároló építését kezdték el 25-30 millió pengő ráfordítással. Ha elkészült volna, 250 ezer hold termőföld öntözését tette volna lehetővé. 1939 márciusának második felében Teleki Pál miniszterelnök személyesen nézte meg az előkészítést. Ezzel szemben Botlik József aki nem szerepel a kötet szerzői között saját könyvében több oldalon át arról számol be, hogy a magyar kormányzat már a visszacsatolás előtti hetekben lépéseket tett a terület korszerűsítése érdekében. 9 A visszacsatolást követően pedig hozzákezdett a térség infrastrukturális fejlesztéséhez: A kormányzat közmunkák indításával is sok ezer ruszin embernek teremtett kereseti lehetőséget. [ ] A magyar kormányzat jelentős vasúti fejlesztésekbe is kezdett, és négy év alatt, 1939 és 1943 között összesen 22 millió pengőt fektettek be. Az összeg nagyságát érzékelteti, hogy ezt megelőzően a csehszlovák uralom a Felvidéken és Kárpátalján húsz év alatt (átszámítva) összesen 26 millió pengőt költött hasonló célokra. A magyar vasúti beruházások között a legfontosabb a Taracköz és Aknaszlatina közötti pálya megépítése volt, amellyel az aknaszlatinai sóvidéket kapcsolták be az országos vonalhálózatba. 10 Emellett Botlik említést tesz a magyar kormánynak a kárpátaljai erdősítésre vonatkozó munkálatairól, s számos hasonló intézkedést ír le Egestas Subcarpatica című művében. 11 A kötet III. fejezete Kárpátalja szovjet érájának történetét vizsgálja; az államszocializmus időszakát (1944 1991), amelynek során a terület a Szovjetunió részét képezte. Ez a rész a kötet egyik legrészletesebben kidolgozott fejezete néhány rövidebb alfejezetet leszámítva (Fedinec Csilla, Penckófer János) Roman Oficinszkij munkája, aki a jól strukturált alfejezetekben kitért
228 Szőlősi Nóra a korszak legfontosabb politikai, társadalmi, gazdasági és kulturális eseményeire, s emellett a vallás és az egyház szovjet megközelítését is részletesen bemutatja. Az indokoltnál talán szűkszavúbb a háromnapos malenykij robot bemutatása holott újabban egyre többen foglalkoznak a kérdéskörrel (a túlélőkkel és szemtanúkkal készült interjúkban is), miközben a szerző alfejezetben tárgyalja a donbászi munkaerő-toborzást. A háromnapos közmunkáról kiagyalt mese már akkor lelepleződött, amikor 1944. november 18-án Beregszászról elindították Szolyva irányába az első menetoszlopokat. Ekkor mindenki számára világossá vált, hogy az elhurcolt férfiak egyhamar nem kerülnek vissza családjaikhoz. Hozzávetőleges becslések szerint mintegy 40 ezer magyart és németet kényszerítettek a szolyvai gyűjtőtáborok szögesdrót kerítései mögé, de a menetoszlopokba sok ruszint, szlovákot, románt is berángattak. 12 Az egymást követő ötéves tervek után a Mihail Gorbacsov nevével fémjelzett új gazdaságpolitikát a reménykeltő elképzelések mellett sok visszásság is jellemezte. A szovjet kormány a népgazdaság fejlődésének gyorsítását tette meg az 1986. év legfontosabb céljául. Ennek azonban szinte az ellenkezője történt, s kimagasló eredmény egyetlen ágazatban sem született. Az 1980-as évek második felében már félreérthetetlenül tapasztalható volt a Szovjetunió gazdasági meggyengülése. Az évtized végére a helyzet megérett a politikai változásra. 13 A IV. fejezet a rendszerváltás utáni periódus (1991 2009) történetét öleli fel. A szerzők (Jurij Osztapec, Mihajlo Lengyel, Nelja Zsulkanics, Fegyir Sandor, Ivanna Szkiba, Milován Orsolya, Molnár József, Molnár D. István, Mihajlo Zan, Halina Rozlucka, Papp Z. Attila, Kicsera Viktor, Roman Oficinszkij, Ferenc Nagyija és Penckófer János) itt a közelmúlt általános politikai, gazdasági, kulturális eseményeinek ismertetése mellett a jelenlegi magyar ukrán helyzetképet is bemutatják, s külön alfejezetet szentelnek a kárpátaljai magyarság helyzetének. Fontos kiemelni, hogy bár Kárpátalja nem része Magyarországnak, mégis a magyar kisebbség számára hatalmas jelentőséggel bír minden politikai, gazdasági változás, amely az anyaországban történik. A kötet utolsó, a 20. századi kárpátaljai nyelvpolitikai változásokat egy tematikai egységben de időrendi alfejezetekben vizsgáló V. fejezete módszertani szempontból igazi különlegesség. E téma hangsúlyos kiemelését az indokolja, hogy a nyelvkérdés az elmúlt évszázad során mindvégig az elégedetlenségek és a társadalmi feszültségek forrása volt, s a mai napig nem veszített aktualitásából. A fejezet nagy részét Csernicskó István állította össze, aki a kérdéskör vizsgálatához nélkülözhetetlen nyelvtudományi és szociológia felméréseket végző két intézmény, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a Hodinka Antal Intézet irányításában egyaránt részt vesz. Szerzőtársai Szvitlana Melnyik, Fedinec Csilla és Gönczi Andrea voltak.
Ígéretes kezdet 229 Összességében úgy vélem, hogy a kötet a kisebb hiányosságok és ittott vitára késztető megállapítások ellenére nagyszerű munka, és igazi mérföldkőnek számít Kárpátalja historiográfiájában. Adatgazdagsága, tematikus sokfélesége a szakemberek számára is hasznossá teszi, a Kárpátalja iránt érdeklődőket eddig ismeretlen alapossággal igazítja el a régió szövevényes történelmében a magyar, a csehszlovák, majd ismét a magyar, később a szovjet és az ukrán éra egymást követő hatalomváltásaiban. S kiderül a kötet lapjairól az is, hogy a nagy politikai változások visszatérő igénye és ígérete volt a terület önigazgatásának terve; az autonómia ügye volt az, amelyre Kárpátalja lakossága a leginkább áhítozott nemcsak a tárgyalt időszakban, de most is, ám ennek ellenére úgy tűnik, a megvalósítására még mindig várniuk kell. Jegyzetek 1 Az év könyve lett az ukrán magyar monográfia, Kárpátaljalap/MTI, <http://kitekinto.hu/ karpat-medence/2012/01/04/az_ev_konyve_lett_az_ukran-magyar_monografia/> (letöltve 2012. 01. 04.). 2 BRENZOVICS László: Nemzetiségi politika a visszacsatolt Kárpátalján 1939 1944, Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, Ungvár, 2010, 14. p. 3 MARINA Gyula: Ruténsors Kárpátalja végzete, Ugocsa Print Kiadó, Nagyszőlős, 1999, 116. p. 4 BOTLIK József: Egestas Subcarpathica. Adalékok az Északkeleti-felvidék és Kárpátalja XIX XX. századi történetéhez, Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 2000, 213. p. 5 Kárpátalja 1919 2009, 100. p. 6 BOTLIK: i.m., 214. p. 7 Kárpátalja 1919 2009, 100. p. 8 SZŐLŐSI Nóra: A revíziós gondolatok és megvalósításuk a trianoni békét követően, In: In Memoriam Soós Kálmán. Tanulmányok Soós Kálmán emlékére, II. RFKMF, PoliPrint Kft. Kiadó, Ungvár, 2012. (Megjelenés alatt.) 9 BOTLIK: i.m., 268 272. p. 10 Uo., 270. p. 11 Uo., 70 272. p. 12 CSANÁDI György: Sorsfordító évek sodrásában. Fejezetek Beregvidék történelmi múltjáról, PoliPrint, Ungvár, 2004, 181. p. 13 Uo., 286. p.