Egri Dobó István Gimnázium Ökoiskolai munkaterv
Öko munkacsoport tagjai: Éves munkaterv 2015-2016 Dr. Veresné Kis Krisztina (koordinátor) Kovácsné Sipos Ágnes (történelem mk.) Szabó Andrea (EKVI dolgozó) Dr. Prokainé Hajnal Zsuzsa (biológia-kémia-földrajz mk.) Zagyváné Szűcs Ida (angol mk.) Karkusné Tóth Mária (test. mk.) Kálmán Ágnes (magyar mk.) Lemberné Mezey Rita (német mk.) Célok: Célkitűzésünk az egészséges életre nevelés, a sokoldalú személyiség kialakítása, a fenntarthatóságra nevelés, amihez kapcsolódik a hagyományos programok megvalósítása, az intézményi hagyományok továbbélése. Első pályázóként, célunk olyan iskolai környezeti nevelési munkacsoport megalakítása, melynek tagjai között vannak a reál, humán, illetve művészeti tárgyak és a testnevelés tanárai is. A munkacsoport figyelemmel kíséri, véleményezi, javaslataival segíti az iskola környezeti nevelési tevékenységét. A diákönkormányzat bevonása a környezeti nevelési programba, a diákönkormányzat tagjaiból környezetvédelmi felelős megválasztása. A nevelőtestület tagjai környezetvédelmi, fenntarthatósággal kapcsolatos továbbképzésen vesznek részt. Az iskolai könyvtárban Öko-polc kialakítása. Online versenyek lebonyolítása papírtakarékosság céljából. A ok közötti információáramlás elsősorban elektronikus módon történjen (kerüljük a felesleges papírhasználatot). Törekvés arra, hogy az iskola rendezvényei (diáknap, kirándulások, sportrendezvények stb.) a lehető legkisebb mértékben terheljék a környezetet pl. az iskolai vetélkedők ajándéklistájába öko-termékek is bekerülnek.
Az intézményi kommunikáció fejlesztése a környezeti nevelés területén. Kapcsolatfelvétel civil szervezetekkel. A környezeti nevelés széleskörű megjelentetése az intézményi honlapon, diákévkönyvben, iskolaújságban. Hónap Feladat Felelős Határidő, időpont Megjegyzés Augusztus Öko munkacsoport megalakulása Öko munkacsoport vezetője 2015.09.30. A munkacsoportba a ek 1-1 tagot delegálhatnak; munkacsoport bővítése; Éves munkaterv Munkaközösség vezetők 2015.08.30. Az ökoiskola pályázat kiírásának megfelelően összeállítása Munkaterv megismertetése Iskolavezetés 2015.08.30. Támogató attitűd a DÖK és az SZM részéről a DÖK-el és az SZM képviselőjével; a DÖK részt vállal a megvalósításban Iskolabejárás Iskolavezetés 2015.08.30. Nyáron tisztasági festés történt 2 tanteremben, burkolatcsere a tanári folyosón Iskolaudvar gondozása EKVI iskolai vezetője 2015.08.31. Balkonnövények, udvari kert rendbetétele, takarítás Iskola folyosóin EKVI iskolai vezetője 2015.09.01-től Folyosókon lévő növényzet gondozása zöldövezetek kialakítása. folyamatosan Gólyatábor DÖK felelős 2015.08.26-27. Bejövő 7. osztály és 9. évfolyam részére Környezettudatosságra nevelés: szállás rendbetétele Környezeti nevelés: Éjszakai túra Egészségnevelés: Sportdélután Csapok, WC tartályok meghibásodásának azonnali jelzése a karbantartó füzetekben, javítás EKVI iskolai vezetője 2015.08.01-től folyamatosan Karbantartási füzet vezetése Elektromos készülékek, dugaljak, világítás meghibásodás jelzése a karbantartó füzetekben, javítás EKVI iskolai vezetője 2015.08.01-től folyamatosan Elektronikus hibabejelentő rendszer
Szeptember Kiállítások készítése a tanulók munkáiból Osztálydekorációk elkészítése Hetes feladatainak tudatosítása Rajz szakos 2015.09-től időnként A ek éves munkaterve tartalmazza Biológia mk. vezető aktualizálva Osztályfőnökök 2015.09.30. Cél: esztétikai érzék fejlesztése, közösségi terek kialakítása Osztályfőnökök 2015.09-től tanév Hetente névsor szerint hetesek kijelölése végéig Feladatai többek között: - villanyoltás, ha szükségtelen - terem rendben tartása - szellőztetés - hirdetőtábla aktualizálása Biológus-avató 9. biológia tagozat 2015.09.17. Játékos vetélkedő; közösségépítés; környezetvédelem Környezetvédelmi Német nyelvi 2015.10-2016.06. Az elkészült plakátokat bemutatják a csoportok, majd projektek vezető az osztálytermi dekoráció részeként a többi osztály is Online vetélkedők meghirdetése 7-8. osztályosoknak: magyar, matematika, történelem, idegen nyelv, biológia tantárgyakból Online vetélkedő biológiából 8. osztályosoknak Természettudományi Tehetséggondozó Műhely megismeri tartalmát Munkaközösség vezetők 2015.09.30. A többfordulós versenyek online zajlanak, a nyomtatást és papírfogyasztást minimalizálva, ezzel példát mutatva a diákoknak, hogyan tudnak az egyes ek tenni az erdők védelméért Biológia- kémiaföldrajz vezető Biológia- kémiaföldrajz vezető 2015.09.30-2016.01.30. Az írásbeli fordulók feladatai között szerepelnek környezet- és természetvédelmi feladatok A szóbeli fordulón környezetvédelemmel kapcsolatos feladat szerepel 2015.09-2016.06. A foglalkozások tematikájában ökológiai és környezetvédelmi vizsgálatok is szerepelnek: Vízvizsgálatok (fizikai, kémiai, biológiai jellemzők) az Eger-patakon és az Érsekkerti-tóban; Ökológiai megfigyelések Felsőtárkányban; A felületi feszültség (mosószerek hatása); Kirándulás a Déli-Bükkben; Karácsonyváró kézműves foglalkozás; Madáretetők kihelyezése;
Október EGERFOOD verseny nevezés Elsősegély nyújtási, újraélesztési tanfolyam Szelektív hulladékgyűjtés: műanyag flakonok szárazelem papír Iskolai hagyományok ápolása: - Elsősök bemutatkozása - Biológus-avató Környezetvédelem Németországban témából online vetélkedő feladatok 5 hónapon át tartó online levelezős verseny szóbeli döntővel Prevenciós előadások Hagyományőrzés: Operakaland Német diákok látogatása Biológia- kémiaföldrajz vezető Elsősegély tanfolyam 2015.09. A verseny az élelmiszerbiztonságról, a tudatos fogyasztóvá nevelésről szól 2015. 09-től igény A tanulók megismerik az alapfokú újraélesztés vezetője szerint folyamatosan folyamatát, az elsősegély nyújtás mozzanatait. EKVI iskolai folyamatos Szelektív hulladékgyűjtők az iskolaudvaron. képviselője 1. emeleten szárazelemgyűjtő Tanév végén: papírgyűjtő konténerekbe helyezhetik el a hulladékot a ok Munkaközösség vezetők 2015.09. közepe, vége Közösségformálás Német nyelvi vezető 11. évfolyam ének-zene szakos cserekapcsolatért felelős November Töklámpa faragó verseny Angol nyelvi Prevenciós előadások 10. évfolyam 2015.10.2.- 2016.03.10. 2015.10. előre egyeztetett időpontban A tanulók megismerik a nyelvterület környezetvédelmi tevékenységét; lehetőséget kapnak arra, hogy összehasonlítsák a magyar viszonyokkal Alkohol-, dohányzás-, drogprevenció 2015.10. eleje Opera előadás megtekintése Budapesten. Utazás vonattal. 2015.10. eleje Országismereti előadás. Kirándulás a Bükkben, természeti értékeink megtekintése 2015.11. eleje A diákok az iskola udvarán dísztökökből faragják ki a töklámpásokat. 2015.11. előre Káros szenvedélyek egyeztetett időpontban
December Egészségnevelés 8. és 9. osztály 2015.12. eleje Egészséges életmód Január Első félévi munka Ökoiskola koordinátor 2016.01.15. Beszámoló a féléves munkáról értékelése Ökoiskolai programmal kapcsolatos tanórai és tanórán kívüli tevékenységek összegyűjtése Öko munkacsoport tagjai 2016.01.30-ig Excell-táblázat az eddigi tevékenységről Eger vetélkedő Vetélkedő felelős 2016.01. közepe Eger vetélkedő a 9. évfolyamon, 3 fős csapatok részére, Eger kultúrtörténeti emlékeiből, múltjából Ökoiskola oklevélátadó Ökoiskola koordinátor 2016.01.30. Logo, ökoiskola cím használata 2016.02. eleje Szexuális felvilágosítás, nemi úton terjedő betegségek Február Egészségnevelés 10. évfolyam Egészségnap 9. évfolyam Kibővítve más évfolyamokkal is. 2016.02. közepe Egészséges táplálkozás, dohányzás- és drogprevenció Március Dobós Tudományos Napok Munkaközösségek 2016.03. eleje Ökológiai és környezetvédelmi témájú rendhagyó órák Eger vetélkedő városi döntő Vetélkedő felelős 2016.03. eleje A városi döntőt iskolánk ai szervezik és bonyolítják le Szakmai kirándulás: NTP pályázati felelősök 2016.03.10. Az állatkerti munka megismerése Kecskemét-Jászberény Április A tanulók fizikai állapotának és edzettségének vizsgálata Testnevelés vezetője 2016.04.30. NETTFITT teszt Május Terepgyakorlatok Biológia- kémiaföldrajz tagozatvezetők 2016.05.30. A terepgyakorlatok külső helyszíneken zajlanak, általában Felsőtárkányban. A szervezéshez a Bükki Nemzeti Park munkatársai segítségét is igénybe vesszük. Minden csoport külön tematika alapján, más-más időpontokban vesz részt a terepgyakorlatokon:
9.D Állattan 10.D Növénytan, ökológia 11.B Ökológia, környezetvédelem Osztálykirándulások Osztályfőnökök 2016.05.27. Természetjárás, kulturális és természeti értékek megismerése Június Sportnap Testnevelő tanárok 2016.06.15. Játékos sportfeladatok a Stadionban