AZ ENERGETIKA PROFESSZORAI HELLER LÁSZLÓ 1907-1980 Írta: Németh József E G Y E T E M T Ö R T É N E T I F Ü Z E T E K 2008
A jó mérnök, ha dolga közben problémába ütközik, a talált leckét ötletesen megoldja. (Heller László) Kedves tanítványomnak legfõbb erénye az elméleti tudásnak a gyakorlati alkalmazásra irányuló képessége. (H. Quiby, zürichi professzor) SZ áz éve született, s több mint negyedszázada földi valóságában nincs közöttünk. A mindig elegáns profeszszor sajátos arcjátékát, mosolyát feledteti az idõ, hiszen fogyatkozó nem csupán az emlék, de az emlékezõ is. Valamikor az 1960-as évek közepén feltûnést keltett a Mûegyetem udvarán fehér Mercédesze. A Gépészmérnöki Kar Tanácsának ülés-szünetében gyermeki kíváncsisággal hallgatta mindenki történeteit. Ezek szólhattak a Bimbó úti kert öreg fájának kivágásáról melyet az akkor tanácsi alkalmazottak ámulatára õ végezte el kell egy kis fizikai munka mondta mosolyogva vagy arról, hogy: megkérdezték tõlem Svájcban: igazán új találmány, amit szabadalmaztatni akarok? Én megkértem õket: adjanak ide három különbözõ tárgyat, tudjak pihenni közben, dolgozni, s egy hét múlva bemutatok Önöknek egy mûködõ negyediket. Uraim, Én mérnök vagyok. Talán ilyenkor a nagy titokról lebbentette fel a fátylat, vagy irányította a figyelmet a mérnöki munka szépségeire HELLER LÁSZLÓ. Az elindulás 1907. augusztus 6-án született Nagyváradon Schwartz Mór (Heller László). Édesapja szõlõtermelõ, borkereskedõ volt. Édesanyja Weiss Fanny a háztartást vezette. Apja halála után 1921- ben özvegy édesanyjával és testvérével Budapestre költöztek. A Magyar Királyi Állami Kemény Zsigmond Fõreáliskola (az akkori Bulyovszky 1947-tõl Rippl Rónai u.) diákja lett, ahol 1925-ben érettségizett.* * Fõvárosi Levéltár VIII.41.b Érettségi Anyakönyv. Kimutatás a budapesti VI. ker. állami Fõreáliskola 1925. júniusi érettségi vizsgálatáról Nagyvárad 2 3
Az egykori Fõreáliskola bejárata 1927-ben lett a zürichi Eidgenössische Technische Hochschule hallgatója, ahol 1931-ben szerzett gépészmérnöki oklevelet. Egyetemi tanulmányainak befejezése után még két évig az Alma Mater falai között maradt, ahol a szilárdságtan speciális területeit kutatta, illetve H. Quiby professzor magánirodájában dolgozott. A mérnöki pálya állomásai 1933-ban jött vissza Budapestre, s a Farkas Sándor mérnök Vasöntöde és Gépgyárában helyezkedett el, ahol hõtechnikai konstruktõrként dolgozott 1936-ig. Magánmérnöki irodát nyitott, s mint tanácsadó mérnök dolgozott 1937-1948 között. Ebben az idõben tanácsadó mérnöke volt az Ajkai Kõszénbányának, az Egyesült Izzónak, a Goldberger Textilgyárnak, a Neményi Papírgyárnak. 1945-ben kötött házasságot Kun Ilonával. Lakásuk életük végéig Budapesten a Bimbó u. 45-ben volt. Ebben az idõben jelentõsebb munkái a következõk voltak: - az ajkai 60.000 kw teljesítményû nagynyomású villamos erõmû tervezése és építésének vezetése. Ez a villamos erõmû volt az elsõ nagynyomású telep Magyarországon, Heller László 1948-ban Zürichben megvédett doktori értekezése - a Naményi Papírgyár új nagynyomású erõtelepének tervezése, - a Goldberger Textilgyár racionalizálásának tervezése. E tervben elsõ ízben fogalmazta meg a hõszivattyúk magyarországi alkalmazását, - a bauxit ipar magyaróvári telepének racionalizálása, új saját szabadalom szerinti módszerek bevezetésével. E korszakban 30-as évek második fele dolgozta ki Heller László az új füstgáz-hasznosító rendszereket stabil motorok kipufogó-gázainak hasznosítására és azok kivitelezésére elsõsorban a hûtõipar területén. A találmányok, szabadalmak, az iparos évek nem tették hûtlenné Alma Materéhez. Mindvégig megmaradt tudományos kapcsolata, melynek eredménye 1948-ban megvédett mûszaki doktori értekezése. Az 1940-es évek elején az õ tervei alapján épült fel Magyarország elsõ nagynyomású ipari hõerõmûve az Ajkai Timföldgyár mellett. Heller László az 1940-es években dolgozta ki az erõmûvek víz nélkül, levegõvel történõ hûtésére az ún. Heller- System eljárást, amely meghozta számára a nemzetközi elismerést. Az erõmûvek vízigényesek, s a hûtõvíz-ellátással kapcsolatos nehézségek elkerülésére alkalmas a szabadalmaztatott száraz hûtõtornyos rendszer, amelyben fontos szerepe van egy speciális, ún. apróbordás hõcserélõnek, amit a zürichi egyetemen megismert és akihez egy életre szóló barátság és tudományos kapcsolat kötötte Forgó László (1907-1985) alkotott meg. (Közismerten a rendszert Heller-Forgó rendszernek nevezik.) A mûködés lényege, hogy a turbinából kilépõ gõz egy keverõkondenzátorba jut, ahol az atmoszférikusnál nagyobb nyomású, beporlasztott hûtõvíz hatására lecsapódik. A hûtõvíz az apróbordás hõcserélõn átáramoltatás során hûl le. A lehûtéshez szükséges levegõ a száraz hûtõtoronynál külön ventillátorral vagy a torony kéményhatásának kihasználásával biztosítható. Ebben az esetben a hûtõtorony alsó részén, annak kerülete mentén állítják fel a hõcserélõket. A torony méreteit a kívánt hûtõteljesítmény szabja meg, de még 200 MW teljesítményû erõmû hûtõberendezése is megépíthetõ egy száraz hûtõtorony- 4 5
Az 1400MWe-os Bursa Erõmû (Törökország), a világ legnagyobb léghûtéses kombinált ciklusú erõmûve Az Amerikai Egyesült Államok 20 erõmûvében mûködik az EGI által gyártott Forgó-féle hõcserélõkkel felszerelt segédhûtõcellás rendszer 3x220 MWe Al Zara Erõmû (Szíria) nyal. A légkondenzációs hûtõtorony lényege, hogy a hûtõvíz teljesen zárt rendszerben kering minimális vízveszteség nélkül. A kis vízfogyasztás miatt az erõmû telephelyének megválasztása a víz beszerzési lehetõségeitõl függetleníthetõ. Több évi fejlesztõ munka eredménye alapján elkészült a Heller-Forgó-féle légkondenzációs hûtõberendezés hûtõeleme, amely az 1958-as brüsszeli világkiállításon nagydíjat kapott. Az 1950-es években tervet készített a Parlament épületének fûtésére a Duna vizének felhasználásával Ezek az alkotó évek 1949-ben az EGART-ban kezdõdtek, illetve folytatódtak jogutódjánál, az Enerigagazdálkodási Intézetnél. Napjainkban (XXI. század eleje) az Energiagazdálkodási Rt. folyamatosan továbbfejlesztette mind a Hellerrendszert, mind a Forgó-féle hõcserélõt. Ez a korszerûsített, környezetbarát megoldás napjainkra 15.000 MWe erõmû kapacitás hûtését biztosítja a világ 17 különbözõ országában. Ez 7 millió ember szükségletével azonos vízmenynyiséget takarít meg elsõsorban vízszegény területeken. 6 7
A mûegyetemi profeszszor 1949-ben meghívták a Budapesti Mûszaki Egyetem Gépészmérnöki Karára az energiagazdálkodás címû tantárgy elõadójának, majd 1951 szeptemberétõl az Energiagazdálkodási Tanszék tanszékvezetõ professzora lett.* Heller László oktatási elképzelései érdemi támogatást kaptak Gruber Józseftõl (1915-1972), a kar akkori dékánjától, akinek meghatározó szerepe volt abban, hogy az új tantárgyi programok készítése mellett a karon jelentõs elõrelépés történt a minõségi oktatás irányába. Heller László: Fejezetek a gyakorlati termodinamika körébõl címû jegyzete (melyet elõadásai alapján Jászay Tamás állított össze) több kiadást megért. A legújabb tudományos eredményekkel kiegészített tankönyve 1954 óta több kiadást ért meg * BME-OMIKK Levéltára, Heller iratok Heller professzor a mûegyetemi katedrán A jegyzet bevezetõjében melynek koncepciója már ekkor egyértelmû volt azt írta Heller: Az utóbbi idõben egy új termodinamikai szemlélet alakult ki, amely megítélésem szerint sokkal alkalmasabb arra, hogy munkafolyamatainkat helyesen meg tudjuk ítélni és ezen keresztül ami még fontosabb azok hatásfokát fokozni tudjuk. Ez az új szemlélet szakít azzal a régi gyakorlattal, amely a körfolyamatok javításánál az elveszõ hõmennyiségeket igyekszik csökkenteni, és a folyamatokat mindig aszerint ítéli meg, hogy a befektetett energiának mily hányadát hasznosítják a kívánt célra és mily hányada megy hulladékként veszendõbe. (id.mû 3. old.) Az egyetem kertjében 2006-ban felavatott emléktáblán a Mûegyetem Forradalmi Bizottsága tagjainak neve olvasható, köztük Heller Lászlóé Oktató és tudományos tevékenységéért Heller László 1951-ben megkapta a Kossuth-díj ezüst fokozatát. 1952-ben lett a mûszaki tudományok doktora, majd 1954-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelezõ tagjai sorába választotta. 1962 áprilisában lett a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Mint levelezõ tag, székfoglaló elõadását 1955. május 27-én Atomerõmûvek felépítésével kapcsolatos új termodinamikai szempontok és lehetõségek címmel tartotta, majd rendes taggá választása alkalmából 1965. március 21-én megtartott elõadásának címe: Új erõmûrendszer 1000 MW nagyságrendû egységteljesítõképességekhez volt. Közben a professzor, az ipartól soha el nem szakadó mérnök járja Európa és néha a kontinensen túli országokat, elõadásokat tart a hõtan és az energetika aktuális kérdéseirõl. 1956 tavaszán felgyorsult a történelem Magyarországon. A történelmi példaadáshoz méltóan járult hozzá egyetemünk. 1956. október 30-án a K épület Aud. Max. termében több mint 500 résztvevõ jelenlétében megválasztották a Mûegyetemi Forradalmi Bizottságot, melynek elnöke Taky Ferenc professzor lett. A soha nem politizáló Heller László most úgy érezte, ott a helye. Sváb János, Mosonyi Emil, Simonyi Károly, Csonka Pál mellett tagja lett a Mûegyetem Forradalmi Bizottságának Heller László is. 1957 márciusától közel két hónapon át Angliában és az akkori Nyugat-Németországban tárgyalásokat folytatott a légkondenzációra vonatkozó szabadalma értékesítésérõl, melynek eredményeként szerzõdést kötött az English Electric Co. Ltd.-el, valamint a német GEA Luftkühlergesellschaft mbh. céggel. (Feltaláló ill. szabadalmaztató társa 8 9
Sírja a rákoskeresztúri temetõben A Magyar Köztársaság Külügyminisztériumának megbízásából készült Alkotó magyarok Creative Hungarians tablósorán legnagyobb magyar mûszaki és természettudósok között van Heller László és feltaláló társa Forgó László is. 2007. november 7-én avatták fel szobrát a Budapesti Mûszaki és Gazdaságtudományi Egyetem D. épületében. Felhasznált források itt is Forgó László volt.) 1958 áprilisában mint a kormánydelegáció szakértõje Moszkvában járt és atomenergiaügyi tárgyalásokat folytatott. 1958 szeptemberében az MTA képviselõjeként részt vett Montreálban a Világenergia Konferencián. A 1960-as évek elején Franciaországban eredményes tárgyalásokat folytatott a légkondenzációs szabadalmakról. Ausztráliában, Japánban tartott elõadásai hírét vitték a magyar energetika magyarországi eredményeinek. A nemzetközi siker ellenére Magyarországon nehéz ember lett. Kovács András Nehéz emberek címû filmjének egyik fõszereplõje, de találmányuknak magyarországi megvalósulását nem adta fel. A harc eredménnyel zárult. Elõször Dunaújvárosban, majd Gyöngyösvisontán is felépült a Heller- Forgó rendszerû erõmû. A találmány meggyökerezett itthon. Annyira, hogy nem csak exportáljuk, hanem magunk is alkalmazzuk nyilatkozta 1974-ben. 1964-ben megkapta a Magyar Energetikai Társaság által alapított Szikla Géza-díjat. A világot járó professzort; a Heller- System néven általa kidolgozott eljárást ismeri a világ, de amikor az Energiagazdálkodási Intézethez került fõállásba, az Oktatási Minisztérium és az egyetem akkori vezetése nem engedi, hogy félállásban tanszékvezetõ legyen. Ha nem engedik írta Polinszky Károly oktatási miniszternek 1976 szeptemberében kikerülök a Kari Tanácsból, s nem tudom érdemben képviselni az oktatók érdekeit., majd így folytatja levelét Meisel János rektornak: amennyiben tanszékvezetõi megbízatásomra nem kerül sor, lemondok professzori állásomról. * Döntése végleges! Az oktatás és munkatársai iránti elkötelezettségében nem lehetett megrendíteni. Ki magyar tájon nagy sorsra vágyik, rokkanva jut el az éjszakáig. (Ady Endre: Ének a porban) * BME-OMIKK Levéltára, Heller iratok Alkotó magyarok tabló, ill. CD A szakmai sikerek nem kerülik el a következõ években, de a katedrára az e- gyetem falai között többet nem lépett fel. 1980. november 8-án zárult le a mûszaki kultúrát gazdagító, alkotó élete. Penninger Antal, a Gépészmérnöki Kar dékánja avató beszédét tartja (2007.november 7.) I. Levéltári Források - Fõvárosi Levéltár - BME-OMIKK Levéltára II. Összefoglaló munkák - Büki Gergely: Negyven éves a magyar erõmûves oktatás. Magyar Energetika 1993/6 - Forgó László: Heller László. Magyar Tudomány 1981/5. - Németh József: A Mûegyetemtõl a világhírig. Budapest, 2005. - Vajda Pál: Nagy magyar feltalálók. Budapest, 1958. 10 11
A SOROZAT EDDIG MEGJELENT FÜZETEI: A Mûegyetem kincsei (Pedroni Emma Anna) A Mûegyetem olimpiai bajnokai (Hencsey Pál) Muzsikáló mérnökök (Szebényiné Seres Katalin) A Mûegyetem tanárainak József-napi serlegvacsorái (Osváth Zsolt) Az energetika professzorai Lévai András (Büki Gergely) Az energetika professzorai Heller László (Németh József) A BME D épülete a tanreaktorral EGYETEMTÖRTÉNETI FÜZETEK Sorozatszerkesztõ: Dallos Györgyi A kiadvány szerkesztõje: Rumi Tamás Fotó: Philip János A kiadvány az MTA-n 2008. május 29-én rendezett emlékülés alkalmából jelent meg. A kiadvány a Gépészmérnök Képzésért Alapítvány és az Energetikus Képzésért Alapítvány támogatásával jelent meg. Felelõs kiadó: Dr. Penninger Antal 12