Miele különleges ajánlatok Érvényes 2011. március 10-től Pénzvisszafizetési garancia mosógépekre, mosó- szárítógépekre, szárítógépekre 10 év teljes körû védelem megvásárolható kiterjesztett garancia a gyártótól További információ: www.miele.hu
Elismerések A Miele cég története 1899-ben kezdôdött, egy apró észak-német országi városban, Gütersloh-ban, ahol két barát, Carl Miele és Reinhard Zinkann szerelômûhelyt alapított. A készülékek javítása során hamar szembesültek azzal, hogy a gépek általában a rossz konstrukció, illetve a silány alapanyagok miatt romlanak el. Ezt megelégelve kezdtek el saját berendezéseket gyártani. 1901-ben az elsô, saját gyártású háztartási készülé kük forradalmi újítás volt: megalkották a világ elsô mosógépét. Ma már szinte elképzelhetetlen, de addig a mosást kézzel kellett elvégezni, mely egész napos munkát adott a háziasszonynak. Az azóta eltelt évek során csupán egyetlen dolog változott: ma már az alapítók dédunokái vezetik a céget, a Miele a kompromisszumok nélküli minôségbôl soha nem engedett. Design és minôség A Miele készülékek minôségét és forma - tervezését független intézetek is elismerik. Íme néhány a számtalan díj közül: TESZTGYÔZTES Stiftung Warentest, tesztgyôztes készülékek (Tangó porszívó, DG 1050 gôzpároló, T 7744 C szárító, S5 Ecoline porszívó, DA 429-4 páraelszívó) if product design Award (DG 5080 gôzpároló, DA 5000 D páraelszívó, DGC 5080 kombi gôzpároló, CS 1000 Combi Set sorozat, KWT 1601 Vi, KFN 14927 SDed hûtô- fagyasztó, K 14820 SDed, S 4 porszívó, G 1000 sorozat, W 1000 sorozat, T 7000 sorozat ) red dot award: product design (G 1000 sorozat, S 4 porszívó, W 4000 sorozat, T 9000 sorozat, MasterCool F 1471 Vi fagyasztó, MasterCool K 1801 Vi hûtô - szekrény, KWT 1601 Vi bortemperáló, KFN 14927 SDed hûtô- fagyasztó, S7 porszívó, H 5981 BP sütô, DA 6000 W páraelszívó) Stahl-Innovationspreis (méhsejtcellás, textilkímélô dob) Hosszú élettartam A Miele készülékek élettartama a Wfk kutatási intézet tisztítás technológiai részlege teszteredményei alapján átlagosan 20 év. Ez a teszt 6 különbözô gyártó mosógépeit tanulmányozta. Az eredmény: a vizsgálatot csak a Miele készülékek állták ki meghibásodás nélkül. Természetesen a Miele maga is tartóssági tesztek alá veti készülékeit. Egy-egy ilyen vizsgálat idôtartama 10.000 üzemóra, mely átlagos használatot feltételezve 20 év élettartamot jelent. Egyetlen más gyártó sem ellenôrzi ilyen szigorúan készülékeit. NAGYON JÓ Teszt: 10 Páraelszívó (90 cm széles, kivezetéses) Minôségi ítélet: 1 nagyon jó, 7 jó, 1 megfelelô, 1 kielégítô Az év márkája háztartási gépek Miele 2010 Németországban a megtisztelô Legjobb márka 2011 kategóriá ban a Mielét a Volkswagen előzte csak meg, viszont maga mögött hagyta a Niveát és az Audit. Best brands 2011 A "best brands" eléréshez igen fontos tényezônek kellett megfe lel ni a GfK által végzett legutóbbi 2011-es kutatásban. Egyrészt a jelenlegi, tényleges piaci siker nek, az ún. Share of Market -nek volt fontos szerepe, másrészt a márka attrakti vitása a vevôk számára, az ún. Share of Soul volt a rangsorolás alapja. Ez utóbbi esetében az emberek racionális és emo cio nális értékítéletét is vizsgálták. Így a best brands az elsô olyan, a márkák pozícióját megmutató lista, mely a valós piaci szere pet és a pszichológiai attraktivitást is értékeli, mely kettôs végül is meghatározza a jövôbeli sikereket. 2010-ben a Sell in Sell out illetve a Retail and Technology magazinok által létrehozott Red Editions Award - Az év márkája kitüntetését a háztartási elektro - nika piacon a Miele kapta. A lap indoklása szerint a magyar piacon a Miele volt az a márka, amely a leginkább képes volt megôrizni azt a nimbuszt, amit hosszú évek erôfeszítési során teremtett magának. 2
Miele Szerviz Tanúsítvány 3
Visszavételi garancia Minden, 2011. március 10. és 2011. június 30. között vásárolt Miele mosógépre, mosó- szárítógépre valamint szárítógépre visszavételi garanciát adunk. A vásárlástól számított 30 napon belül otthonában, kötelezettségek nélkül meggyôzôdhet a Miele mosógép, mosó-szárítógép és szárítógép elônyeirôl. Amennyiben nem elégedett, kérjük ezt jelezze a 880-6450-es telefon számon és visszavásároljuk készülékét Öntôl. Vásárlóink 96%-a újra Miele termékek mellett dönt, így biztosak vagyunk benne, hogy Ön is elégedett lesz készülékünkkel! A visszavételi garancia szabályai Miele mosógép, szárítógép és mosószárítógép vásárlása esetén a vásárlás napjától számítva 30 nap áll a végfelhasználó rendelkezésére, hogy otthoná ban, kötelezettségek nélkül meggyôzôdjön a termék elônyeirôl. A visszavételi garancia a 2011. március 10. és 2011. június 30. között, a végfel hasz - náló által kiskereskedelmi üzletben meg - vásárolt Miele mosógépre, szárí tó gépre és mosó-szárítógépre érvényes. Az aktivitás a Vevônek sérülten vagy hiányosan értékesített készülékekre nem vonatkozik, az ilyen készülékeket a Miele Kft. nem veszi vissza Amennyiben a Vevô nem elégedett a fenti feltételeknek megfelelô készülékkel, a vásárlás napjától számítva 30 napon belül a készülék visszavételét kérheti a Miele Kft. 061 880-6450-es telefon szá mán. (Amennyiben a készülék sérülésmentes, valamint nem keletkezett benne helytelen használatra visszavezethetô kár.) A visszavételi garancia kizárólag a Magyar országon vásárolt, a Miele Kft. garanciajegyével ellátott, háztartási célra használt háztartási készülékekre vonatkozik A telefonbeszélgetéshez a Vevônek a következôket kell elôkészítenie: vásárlást és annak dátumát igazoló, nevére kiállított számla; garanciajegy; a készülék gyártási száma (pl.: Nr. 00/31462344) ; bankszámlaszám; az ok, ami miatt a készülék visszaadása mellett döntött. A készüléket a Miele márkaszervize viszi el a Vevôtôl. Ezt követôen a teljes vételárat 8 napon belül átutaljuk Vevô által megadott bankszámlaszámra. 100% elégedettség 2009. július 1. és 2009. szeptember 30. között a Miele Magyarországon mindeddig példa nélküli visszavételi garanciát nyújtott valamennyi mosógépére, szárítógépére és mosó-szárítógépére. Az akció során egyetlen esetben sem kezdeményezték a készülék visszavételét. 4
Mosástechnika Tartósság, textilkímélés, takarékosság A Miele mosógépei egy hosszú barátság kezdetét jelentik. Mint a Miele készülékek általában, ezek is 20 éves várható élettartamra tesztelt, könnyen kezelhetô, kimeríthetetlen teljesítménytartalékkal rendelkezô gépek korszerû dizájnnal kombinálva. A Miele mosógépek nemcsak önállóan, hanem a szárítógépekkel egymás mellé, és- egy összeépítô elem segítségével- toronyba is építhetôek. Lehetôség van munkapult alá is elhelyezni a készülékeket. A W 5000-es sorozatot azoknak ajánljuk, akik kedvelik a klasszikus Miele formákat. A W 1000-es sorozatnál az enyhe ívelésnek köszönhetôen a kijelzô mindig tökéletesen jól látható, a megfelelô program könnyen megtalálható. A Miele által ajánlott tartományon belül pedig a hômérsékletet és a centrifugálás fordulatszámát is kiválaszthatja, és megtudhatja, mennyi ideig fut még a program. Kíméletes mosás az egyedülálló méhsejtcellás kialakítással 1) A Miele méhsejtcellás textilkímélô dob 1) finom vízréteget képez a textíliák és a dobstruktúra 1) között - ezen a ruhák finoman siklanak végig, optimális védelmet élvezve. kíméletes tisztítás hosszú élettartamú textíliák Nemesacél dobüst Az elöltöltôs mosógépek nemesacélból készült dobüstjein nincsenek hegesztési varratok; lengéscsillapítók és négy feszítôrugó tartják, szürkeöntvény ellensúlyok stabilizálják. hosszú élettartam kismértékû kopás a készülék szilárdan áll magas centrif u gá - lási fordulatszámnál is. Programfrissítés Valamennyi Miele mosógép és szárítógép rendelkezik a programmfrissítés funkcióval. Amennyiben egy mosási vagy szárítási programot a készülék élettartama alatt a gyártó továbbfejleszt, akkor készülé - kén az adott programot a Miele márkaszer - viz technikusai a készülék kommunikációs egységén (PC jelölés) keresztül frissíteni tudják. A Miele 2K ajtó A W 1000 sorozat készülékeit az innovatív Miele 2K ajtóval láttuk el. Az ajtó a legkemé - nyebb terhelésnek is képes ellenállni; a bukósisakoknál is használatos két komponensû eljárással állítják elô. rendkívül stabil ütés- és rúgásálló. 1) A kialakítás modellfüggô Alacsony fogyasztás A freiburgi Öko-Institut a legújabb EcoTop - Ten tanulmányában igazolja a Miele készü - lékek alacsony fogyasztását és üzemeltetési költségeit. Az egész Euró pát átfogó vizsgá - latban a Miele három kate góriában is elsô helyet ért el: Legjobb A+++ energiaosztály: az átlagos A energiaosztálynál 10-20%-kal takarékosabb Kimagasló mosási eredmény Kimagasló centrifugálási teljesítmény: A Vízmennyiség-számláló Az elektronikus vízmennyiség-számláló segítségével a mosógép a szükséges vízmennyiséget a ruha mennyiségéhez és fajtájához igazítja. E megoldás energiata karékos és egyúttal környezetkímélô is. 5
Bolyhok és gyûrôdések nélkül A Miele mosógépek, szárítók számtalan speciális programmal rendelkeznek. Ezek a programok az adott textíliák igényeihez igazítják a mosás ritmusát, a vízszintet, a hômérsékletet, az öblítések számát, a centrifugálási fordulatszámot, illetve szárításnál a hômérsékletet és a szárítás ritmusát. Így lesz a Miele gépekben minden mosás és szárítás kíméletes és alapos. Speciális programok a W 1000-es sorozatú mosógépekhez Automatikus (3 kg ruha) Ez az ideális program mindenkinek, akinek nincs ideje vagy kedve egy-egy ruhatípusból teljes adagot összegyûjteni, illetve kevés gyakorlata van a mosás területén. Csupán szín szerint kell szét válogatnia ruháit, a megfelelô programot a készülék automatikusan beállítja. Szintetikus Szintetikus anyagból készült darabok gyors és kíméletes mosását teszi lehetôvé. Farmer Az eredetileg munkásnadrágok készítésé - hez használt farmer mára divatos szok nyák, táskák, ingek, kabátok kedvelt alapanyaga. Centrifugálás közben ha nem megfelelô a centrifugálás ritmusa kopási csíkok jelenhetnek meg. A mosógép e programjával természetesen ilyen nem történhet meg. Igazi élmény egy farmer, melyet a Miele mosott! Felsô ruházat Az ezzel a programmal mosott ingek, blúzok olyan kevés gyûrôdéssel rendelkeznek, hogy szinte ki sem kell vasalni ôket. Sötét színû ruhák A visszamaradt mosószer a sötét színû ruhák halála. Ebben a programban kiemelt figyelmet szenteltünk a színkímélô mosásnak és a mosószer tökéletes eltávolításának. Novotronic W 1614 automata mosógép INTELLIGENS MOSÁS: Finomlyukú dob 1-6 kg befogadóképességgel / teljesen elektronikus vezérlés programfrissítési lehetôséggel / mennyiségi automatika - az adott ruhatöltet vizfelvétele és a kiválasztott program alapján optimalizálja a víz és energiafelhasználást / habképzôdés szabályozása PROGRAMVÁLASZTÁS: Egygombos, elektronikus programválasztó programlefutás-kijelzôvel Centrifugálási fordulatszám: 400-1400 ford./perc Öblítés állj / Záró centrifugálás nélkül funkció Kiegyensúlyozatlanság figyelése ZAJSZINT: Különleges hangszigetelésének és a horizontálisan préselt oldalfalaknak köszönhetôen felülmúlhatatlanul halk DESIGN: Attraktív készülékdesign magyar nyelvû ke ze lôpanellel / kijelzô különbözô funkciók beállí tá sá - hoz illetve kijelzéséhez / kiváló minôségû 2K ajtó / ergo nómikus betöltônyílás szög / tûzzo mán cozott front / nemesacél dobüst PROGRAMOK: Pamut / kímélô / szintetikus / automatikus / expressz / sötét színû ruhák / farmer / gyapjú kézi mosás / felsôruházat KIEGÉSZÍTÔ FUNKCIÓK: Hátralévô idô kijelzés / rövid / elômosás / pótvíz funkció / hangjelzés BIZTONSÁGI RENDSZER: WaterControl vízkár ellen védô rendszer / különbözô ellenôrzô funkciók kijelzése a displayen / Vevôszolgálati tesztprogram BEFOGADÓKÉPESSÉG: 1-6 kg száraz ruha MÉRETEK: Magasság x szélesség x mélység: 85 x 59,5 x 63,4 cm FOGYASZTÁS: 49 liter víz, 1,02 kwh áram Földelt dugaszoló aljzat szükséges. Novotronic W 1614: 219 900,-* Új EU energiacímke minôsítés 2011-tôl Energiahatékonysági osztály A+ Névleges kapacitás kg-ban 6,0 Éves energiafogyasztás kwh-ban 174 Éves vízfelhasználás literben 9460 Centrifugálási hatékonyság B Zajszint mosásnál db(a) re 1 pw 52 Zajszint centrifugálásnál db(a) re 1 pw 74 Softtronic W 1714 automata mosógép INTELLIGENS MOSÁS: Szabadalmaztatott textil kí - mé lô dob 1-6 kg befogadóképességgel / teljesen elektronikus vezérlés programfrissítési lehetôséggel / mennyiségi automatika - az adott ruhatöltet vizfelvé - tele és a kiválasztott program alapján optimalizálja a víz és energiafelhasználást / habképzôdés sza bályozása PROGRAMVÁLASZTÁS: Egygombos, elektronikus programválasztó programlefutás-kijelzôvel Centrifugálási fordulatszám: 400-1400 ford./perc Öblítés állj / Záró centrifugálás nélkül funkció Kiegyensúlyozatlanság figyelése ZAJSZINT: Különleges hangszigetelésének és a horizontálisan préselt oldalfalaknak köszönhetôen felülmúlhatatlanul halk DESIGN: Attraktív készülékdesign magyar nyelvû ke ze lôpanellel / kijelzô különbözô funkciók beállí tá sá - hoz illetve kijelzéséhez / kiváló minôségû 2K ajtó / ergo nómikus betöltônyílás szög / tûzzo mán cozott front / nemesacél dobüst PROGRAMOK: Pamut / kímélô / szintetikus / automatikus / expressz / sötét színû ruhák / farmer / gyapjú kézi mosás / felsôruházat KIEGÉSZÍTÔ FUNKCIÓK: Hátralévô idô kijelzés / rövid / elômosás / pótvíz funkció / hangjelzés BIZTONSÁGI RENDSZER: WaterControl vízkár ellen védô rendszer / különbözô ellenôrzô funkciók kijelzése a displayen / Vevôszolgálati tesztprogram / Gyermek - zár BEFOGADÓKÉPESSÉG: 1-6 kg száraz ruha MÉRETEK: Magasság x szélesség x mélység: 85 x 59,5 x 63,4 cm FOGYASZTÁS: 47 liter víz, 1,02 kwh áram Földelt dugaszoló aljzat szükséges. Softtronic W 1714: 259 900,-* Új EU energiacímke minôsítés 2011-tôl Energiahatékonysági osztály A+ Névleges kapacitás kg-ban 6,0 Éves energiafogyasztás kwh-ban 174 Éves vízfelhasználás literben 9240 Centrifugálási hatékonyság B Zajszint mosásnál db(a) re 1 pw 52 Zajszint centrifugálásnál db(a) re 1 pw 74 6
Az eredmény A független Hochsteiner Intézetek igazolják, hogy a Miele szárítógépek egyenletesebben és kevesebb gyûrôdéssel szárítanak. Energia címke Energia hatásfok B Szárítógépben található speciális programok Automatikus Ez az ideális program mindenkinek, akinek nincs ideje vagy kedve egy-egy ruhatípusból teljes adagot összegyûjteni, illetve kevés gyakorlata van a mosás területén. Csupán szín szerint kell szét - válogatnia ruháit, a megfelelô programot a készülék automatikusan beállítja. Szintetikus Szintetikus anyagból készült darabok gyors és kíméletes szárítását teszi lehetôvé. Farmer Az eredetileg munkásnadrágok készíté sé - hez használt farmer mára divatos szok nyák, táskák, ingek, kabátok kedvelt alapanyaga. A szárítógép a farmer program során a szabad levegôn kellemetlenül durvára száradó szövetet puha bársonnyá változtatja. Igazi élmény egy farmer, melyet a Miele szárított! Felsô ruházat Az ezzel a programmal szárított ingek, blúzok olyan kevés gyûrôdéssel rendelkeznek, hogy szinte ki sem kell vasalni ôket. Novotronic T 7644 C kondenzációs szárítógép INTELLIGENS SZÁRÍTÁS: Teljesen elektronikus vezérlés programfrissítési lehetôséggel Kondenzációs rendszerû szárítógép Sima falú dob Energiatakarékos, szenzitív szárítórendszer, mely a ruhák maradék nedvességtartalma alapján vezérli a szárítási folyamatot Csatlakozáshoz csatlakozási aljzat elegendô PROGRAMVÁLASZTÁS: Programválasztó forgatógomb Programlefutás kijelzés a kijelzôn Változtatható szárítási fokozatok Idôválasztás DESIGN: Kijelzô különbözô funkciók beállításához illetve kijelzéséhez Nagy betöltônyílás Attraktív készülékdesign Tûzzománcozott készülékfront SZÁRÍTÁSI- ÉS SPECIÁLIS PROGRAMOK: Automatikus / Pamut / Kímélô / Szintetikus / Felsô ruházat / Farmer / Gyapjú vége / Simítás / Átszellôz tetés EXTRÁK: Kímélô program csökkentett fûtési teljesítménnyel / Gyûrôdésvédelem / Hangjelzés KIEGÉSZÍTÔ FUNKCIÓ: Késleltetett indítás max. 24 óráig Hátralévô idô kijelzés / Megvilágított dob BIZTONSÁGI RENDSZER: Vevôszolgálati tesztprogram KONDENZÁCIÓS RENDSZER: Nagy kondenzációs tartály / Integrált kondenzvíz elvezetési lehetôség KIÉPÍTÉS: Side by Side felállítás lehetséges. Toronyba építhetô. Munkapult alá tolható (beépítési magasság 85 cm) BEFOGADÓKÉPESSÉG: 1-6 kg száraz ruha MÉRETEK: Magasság x szélesség x mélység: 85 x 59,5 x 63,4 cm FOGYASZTÁS: 800 ford./percen kicentrifugált ruhák esetén 3,8 kwh áram, 1000 ford./perc esetén 3,3 kwh, 1400 ford./perc 2,85 kwh 2,9 kw (230 V, 50 Hz, 16 A) Földelt dugaszoló aljzat szükséges. Novotronic T 7644 C: 199 900,- T 7644 C + TK 111 szárítókosár: 209 900,- 7
W 5000 Ecocare mosógép Új EU energiacímke minôsítés 2011-tôl Energiahatékonysági osztály A+++ Névleges kapacitás kg-ban 7,0 Éves energiafogyasztás kwh-ban 160 Éves vízfelhasználás literben 10.780 Centrifugálási hatékonyság B Zajszint mosásnál db(a) re 1 pw 52 Zajszint centrifugálásnál db(a) re 1 pw 74 W 5000 EcoCare automata mosógép Alacsony hômérséklettel az energiatakarékosságért A Miele innovatív mosási technológiájának köszönhetôen a legtöbb programnál a hômérséklet 20 C-ra, de akár hideg fokozatra is beállítható. Az enyhén szennyezett ruhák tisztításánál ily módon energia takarítható meg. INTELLIGENS MOSÁS: Egyedülálló textilkímélô dob 1-7 kg befogadóképességgel Mennyiségi automatika- az adott ruhatöltet vízfelvé tele és a kiválasztott program alapján optima lizálja a víz- és energiafelhasználást; Habképzôdés szabályo zása az automatikus energia-és vízmegta karításért; Vízmennyiség mérô Centrifugálási fordulatszám: 400-1400 ford./perc Centrifugálás: Öblítés állj / Centrifugálás nélkül funkció; Kiegyensúlyozatlanság figyelése Minôségi krómacél ajtó; tûzzománcozott front DESIGN: Attraktív készülékdesign magyar nyelvû döntött kezelôpanellel; Fehér kezelôpanel PROGRAMVÁLASZTÁS: Programválasztás forgatógombbal; programlefutás kijelzô; alacsony hômérsékletû mosás ( Hideg és 20 C ) KEZELÉSI KÉNYELEM: Maradék idôkijelzés; késleltetett indítás max. 24 óráig; memória funkció; hangjelzés; AutoClean mosószer adagoló tartály automatikus tisztítására ZAJSZINT: Különleges hangszigetelésének és a horizontálisan préselt oldalfalaknak köszönhetôen felülmúlhatatlanul halk PROGRAMOK: Automatikus plusz; pamut; kímélô; szintetikus; express 20; farmer, sötét színû ruhák; kézi mosás-gyapjú; intenzív; felsôruházat; impregnálás; centrifuga; extra öblítés/keményítés KIEGÉSZÍTÔ PROGRAMOK: Elômosás, rövid; pótvíz; extra halk BIZTONSÁGI RENDSZER: WaterControl vízkár ellen védô rendszer / gyerekzár / lezárás PIN kóddal / vevôszolgálati tesztprogram / ellenôrzô kijelzôk különbözô funkciókhoz / optikai csatoló KIÉPÍTÉS: Toronyba építhetô, munkapult alá építhetô (aláépítô elem szükséges) MÉRETEK: Magasság x szélesség x mélység: 85 x 59,5 x 61,5 cm FOGYASZTÁS: 55 l víz, 0,80 kwh áram fogyasztás W 5000 Ecocare: 319 900,- 1-7 kg befogadóképesség A W 5000 Ecocare mosógép 1-7 kg ruha befogadására alkalmas, így akár a nagyobb terjedésû mosnivalót is könnyedén tisztíthat a mosógépében. Az intelligens mosási technikának köszönhetôen kisebb mennyiséget is környezetkímélôen moshat. Pontos mennyiségi automatika A gép a szükséges vízmennyiséget külsô segítség nélkül, önállóan állapítja meg. Takarékos vízfelhasználás a ruhák mennyiségétôl függetlenül Csak a MIELE készülékeknél Zománcozott front: színtartó, karcolás- és korrózióálló, könnyen tisztítható Az elektromos háztartási készülékek gyártói közül kizárólag a Miele vonja be zománccal az elöltöltôs mosógépek frontfelületét. A kiváló minôségû zománcbevonat számos elônyt kínál: karcolás- és korrózióálló sav- és lúgálló könnyen tisztítható színtartó Különösen energiatakarékos A W5000 Ecocare 0,80 kwh energia fo - gyasz tásával 40%-kal takarékosabb, mint az A energiaosztály, így a készülék tökéletes tisztítási eredmény mellett alacsony fogyasz tási értékeket biztosít. Automatikus Plus program 5 kg ruhához Ez az ideális program mindenkinek, akinek nincs ideje vagy kedve egy-egy ruhatípusból teljes adagot összegyûjteni, illetve kevés gyakorlata van a mosás területén. Csupán szín szerint kell szét - válogatnia ruháit, a megfelelô programot a készülék automatikusan beállítja. AutoClean- öntisztító mosószer adagoló A mosógép az öntisztító mosószer adagolót minden mosásnál erôs vízsugárral átöblíti így az mindig tökéletesen tiszta marad. 8
T 8827 WP EcoComfort hôszivattyús szárítógép i Energia hatásfok A Energia címke T 8827 WP EcoComfort szárítógép INTELLIGENS SZÁRÍTÁS: Egyedülálló textilkímélô szárítógép dob 1-7 kg befogadóképességgel Hôszivattyús technológia különösen alacsony energiafelhasználással Intelligens, két irányba forgó dob PerfectDry rendszer az energiatakarékos és kíméletes szárításhoz Programfrissítési lehetôség Szenzitív szárítási rendszer a ruhák nedvességtartalma alapján Teljesen elektronikus kondenzációs rendszerû szárító a csatlakozáshoz elegendô a dugaszoló aljzat DESIGN: Attraktív készülékdesign döntött kezelôpanellel Fehér kezelôpanel Kijelzô különbözô funkciókhoz Nagy méretû betöltô nyílás Tûzzománcozott készülékfront Horizontálisan préselt oldalfalak PROGRAMVÁLASZTÁS: Programválasztás könnyen kezelhetô programválasztó gombokkal / Programlefutás kijelzô / Változtatható szárítási fokozatok / Hátralévô idô kijelzés / Idôválasztás / Programlefutás kijelzés / Késleltetett indítás max. 24 óráig / Pontos idô kijelzés PROGRAMOK: Gyapjú / Simító / Meleg levegô / Hideg levegô / Automatikus plusz / Pamut / Kímélô / Szintetikus / Expressz / Farmer / Felsô ruházat / Selyem KIEGÉSZÍTÔ FUNKCIÓ: Kímélô plusz / Gyûrôdésvédelem / Hangjelzés BIZTONSÁGI RENDSZER: Különbözô ellenôrzô funkciók kijelzése a kezelôpanelen / Vevôszolgálati teszt - program / Optikai csatoló KIÉPÍTÉS: Side by Side felállítás lehetséges munkapult alá és toronyba építhetô MÉRETEK: Magasság x szélesség x mélység: 85 x 59,5 x 59,6 cm FOGYASZTÁS: i 1000 fordulat / perc: 2,0 kwh (új norma) 1400 fordulat / perc: 1,70 kwh T 8827 WP EcoComfort: 389 900,- T 8827 WP + TK 111 szárítókosárral: 399 900,- Csak a MIELE készülékeknél Érzékeny és pontos: PerfectDry A szabadalmaztatott PerfectDry rendszer folyamatosan méri a ruhában ma - ra dó nedvességet, ily módon biztosítva a tökéletes szárítást a víz minôségétôl füg - getlenül. A víz összetétele befolyásolja annak elektromos vezetôképességét, ami viszont a nedvesség vezérelte szárításnál dön tô szerepet játszik. A PerfectDry rend - szer figyeli a víz elektromos áramvezetô-ké - pességétés ehhez igazítja a szárítás folya ma - tát. A rendszer így megakadályozza, hogy a ruhák túlzottan szárazan vagy éppen nedve - sen kerüljenek ki a szárítógépbôl a kívánt szárazsági fokot mindig tökéletesen eléri. Gyûrôdésvédelem Ha a ruhát nem tudja kivenni a gépbôl köz - vetlenül a program lejárta után, a gyûrô dés - védelem bizonyos idôközönként fellazítja a textíliákat, megakadályozva így a gyûrô dé - sek kialakulását. Hôszivattyús technológia A Miele hôszivattyús szárítógépei a ruhát rendkívül költséghatékonyan szárítják a hagyományos kondenzációs rendszerû szárítóhoz képest akár 46%-kal kevesebb energia felhasználásával. MOST MEGÉRI BERUHÁZNI Textilkímélés a méhsejtcellák segítségével A hagyományos dobokhoz képest a Miele textilkímélô dobjának domború méhsejt cellái a ruhát feljebb emelik. Ily módon a ruhák hosszabb ideig lebegnek a meleg légáramban, a levegô és a nedvesség pedig jobban cserélôdik. A ruhák egyenleteseb ben szá - rad nak, és a lehetô legkevesebb mechanikai igénybevételnek vannak kitéve. A szárításhoz alacsonyobb hômérséklet is elegendô, mint a szokványos dobnál. Ennek az elônynek is köszönhetôen energiát takarítunk meg. TwinPower rendszer A Miele hôszivattyús szárítógépeiben található TwinPower rendszer két, a szárítódo - bot illetve a légbefúvókat külön meghajtó motorral gondoskodik arról, hogy a ruhaforgatás itt is kétirányú legyen. Az eredmény: kíméletes és egyenletes szárítás kevés gyûrôdéssel. 23 200,- forint becsült éves energiaköltség megtakarítás 1) a T 8827 WP hôszivattyús szárítógép vásárlása ese tén a Miele T 8823 C kondenzációs szárítógéppel összehasonlítva. 4-5 éven belüli várható megtérülés 1) A T 8827 WP hôszivattyús szárítógép és a T 8823 C kondenzációs szárítógép közötti árkülönbség rendszeres használat mellett várhatóan 4-5 éven belül megtérül. 1)Számítási mód Heti öt szárítással, pamut programon, 1000 fordulat/perc fordulatszámon centrifugált 7 kg töltetsúlyú ruha esetében, 47 forint / kwh átlagos áramköltség mellett. Készülékek javasolt fogyasztói árai: T 8827 WP hôszivattyús szárítógép 389 900,- forint javasolt áfás akciós fogyasztói ár, T 8823 C kondenzációs szárítógép 299 900,- forint javasolt áfás fogyasz tói áron (2010. október 18-tól). i 2,0 kwh = 40%-kal takarékosabb, mint az A energiaosztály (0,29 kwh / 1 kg ruha) 9
Miele for life Az élet csupa változás Miele for life All in One csomag Ajánlatunk érvényessége alatt elôzetesen, díjmentesen feltöltjük a négy programcsomagot. 10
20 év alatt az életben jónéhány dolog megváltozhat. A mosásnál így sem kell kompromisszumot kötnie. A Miele auto ma ta mosógépeket 20 éves élettartamra teszteljük ilyen hosszú idô alatt az Ön egyéni igényei változhatnak, de a hangsúly is elto lód hat. Például gyermek érkezik a családba, vagy mindig más és más szabadidôs és sporttevékenységet ûz a család. Az új prog ra mok funkcióval ellátott automata mosógép az adott életfázisnak megfelelôen tematikus programcsomagokkal bôvít hetô, akár a mosógép egész élete során. Mosás rendszerben A Miele mindig a legjobb megoldást kínálja Önnek. Ez számunkra azt jelenti, hogy nem csak a legjobb készüléket szállítjuk, de a mosás teljes folyamatát is végiggondoljuk. Így tudunk az Ön számára rendszerszintû megoldást kínálni, ami a végeredményt tekintve is meggyôzô. Automata mosógép A W1000 sorozat automata mosógépei az innovatív külsejükkel csábítanak. Ismertetôjelük az enyhén ívelt kezelôfelület. A könnyen áttekinthetô kijelzô, az egygombos programválasztás és a programlefu táskijelzô segítségével a készülék kezelése roppant egyszerû. A gép belsô részében a szaba dal maztatott Miele textilkímélô mosógépdob gondos kodik a ruhák kíméletes és tökéletes tisztításáról. Szárítógépek A T7000 sorozat szárítógépei nem csupán külsejüket tekintve illenek tökéletesen az automata mosógéphez. A választható programok és tartozékok széles kínálata optimálisan egészíti ki az egyedi programcsomagokat. CareCollection A Miele a magas szintû elvárások teljesí té - sére saját mosószercsaládot fejlesztett ki. A megfele lô mosószerek és speciális tisz tí - tószerek alkalmazásával Ön is optimális végeredményt érhet el. Sport & Wellness A speciális programok áttekintése Sportruházat: A szintetikus, fleece és mikroszálas anyagból készült sportruhákat kíméletesen tisztítja. A CareCollection sportruházat tisztításához kifejlesztett mosószere elfedés helyett elnyeli és semlegesíti a kellemetlen szagokat. Outdoor: A program már a mosás és centrifugálás alkalmával óvja a membrános funkcionális és outdoor ruházatot. A Care - Collection outdoor mosószere mindemellett extra membránvédelmet is nyújt. Impregnálás: A CareCollection impregná - lószerével a textí li ák víz- és szennyezôdés taszító, valamint szél védô tulajdonságai helyreállíthatók, mi köz ben az anyag léleg zik. MIELE AJÁNLATA A W 1744 WPS mosógépnél az alap progra mokon túl most négyféle program cso ma got kínálunk Önnek, melyeket elôzetesen feltöltünk a készülék prog ram tárolójára. A Miele for Life W 1744 WPS mosó au to mata fogyasztói ára 2011. június 30-ig történô megrendelés esetén tartal maz za a négy programcsomagot. Sportcipô: Egyedileg ütemezett mosás és megfelelô fordulatszámon történô centri fu - gálás gon dos kodnak a kíméletes, de alapos tisztításról. A szárítógépben ezen felül még szárítókosár is óvhatja a cipôt. Fürdôköpeny: A frottír ruhák rendkívül sok vizet szívnak ma gukba. A program a mo sás és a centri fu gálás testre szabott ütemezé - sé vel biztosít egyenle tes átnedvesítést és tökéletesre centrifugált ruházatot. A programcsomagok a következôk: Sport & wellness: Sportruházat, Outdoor, Impregnálás, Sportcipô, Fürdôköpeny Otthon: Selyem/alsónemû, Fejpárna, tollal töltött textíliák, Impregnálás, Függöny Baba: Baby sensitive, Baby frottír, Gyermek hálózsák, Pelenka Higiénia & Gyerekek: Kids Mini, Pamut mosás, Könnyen tisztítható textíliák, Express 20, Játékok 11
Otthon A speciális programok áttekintése Selyem/alsónemû: A program a kényes textíliákat még a kézi mosásnál is kíméletesebben tisztítja. E mellett a CareCollection finom mosószere a finom textíliákat búzaproteinbôl készült speciális kivonattal is óvja. Fejpárna: A szintetikus anyaggal töltött fej - párnák esetében a program speciális lefu - tá sa gondoskodik az alapos és egyenletes tisztításról a mosásnál és a centrifugálásnál egyaránt. Pehelytollal töltött textíliák: Ezen textí li - ákat egyenletesen tisztítja és lazítja a prog - ram. A CareCollection e célra megfelelô tisztítószere ezen felül a pehelytoll lazí tá sá - ról és természetes rugalmassága vissza - nye résérôl is gondoskodik. Impregnálás: A frissen mosott vagy szárított ruhák a program és a CareCollection impregná lószere segítségével jobban ellen - állnak az újabb szennyezôdéseknek. Függöny: A mosószer nélküli automatikus elômosás eltávolítja a port a dekor- és sö - té títô függönyökbôl. Az alacsony fordulatszámon történô centrifugálás biztosítja a gyûrôdésmentes végeredményt. A ragyogóan fehér függönyökhöz a Miele az UltraWhite mosószert ajánlja. Higiénia & Gyerekek A speciális programok áttekintése Kids Mini: E program segítségével a kevésbé szennyezett, könnyen tisztítható textíliák újra gyorsan csatasorba állíthatók. Optimális megoldás a gyerek kedvenc pólójának tisztításához vagy egy gyors mosáshoz. Pamut mosás: Az erôsen szennyezett textí liák vagy a bôrrel közvetlenül érintkezô pamut ruhanemûk esetében a higiénia különösen fontos. A legalább 60º C-os mosási hômérséklettel mûködô program fikarcnyi esélyt sem ad a kórokozóknak. Könnyen tisztítható textíliák: A pamut mosás programhoz hasonlóan ez az üzemmód is megfelel a legmagasabb higiéniai követelményeknek. Mindemellett kifejezetten a könnyen mosható ruhane mûk igényeihez igazodva fejlesztették ki. Express 20: Miért is ne tisztíthatnánk a mûanyag játé ko kat mosóhálóba helyezve a mosó gép ben? E speciális program segítségével ez is lehetséges kíméletesen, hatékonyan és alaposan. Baba A speciális programok áttekintése Baby sensitive: A könnyen mosható baba - ruhákat kíméletesen, de alaposan átmossa, majd három fázisban gondosan kiöblíti az esetleges mosószer maradvá nyokat. Így védi a baba puha bôrét az eset leges irritációktól. Baby frottír: A frottír ideális anyag a baba - ruhák számára: puha és jó nedvszívó képes - ségû. A mosó- és öblítôszer maradványai nak eltávolítása érdekében egy továb bi öblítési fázist iktattunk be a programba. Gyermek hálózsák: A gondos mosást és öblítést követôen a centrifuga optimális mértékben távolítja el a vizet a textíliából - ez a gyermek hálózsá kok, lábzsákok és játszószônyegek gyors száradásának titka. Pelenkázás: A hosszabb elômosással bô - vített intenzív program a pelenkát, baba ru - hát és ágynemût különleges gondossággal tisztítja. A hatékony öblítés pedig a soron követ ke zô mosnivalót óvja meg az eset le - ges szennyezôdésektôl. Plüss állatok: Néha bizony a hôn szeretett plüssállatokat is mosni kell. E program segítségével tisz tá vá varázsoljuk ôket a kímélô mosásnak és centrifugálásnak köszönhetôen pedig bántódásuk sem esik. 12
Miele for life mosógép és szárítógép Új EU energiacímke minôsítés 2011-tôl Energiahatékonysági osztály A+ Névleges kapacitás kg-ban 6,0 Éves energiafogyasztás kwh-ban 174 Éves vízfelhasználás literben 9240 Centrifugálási hatékonyság B Zajszint mosásnál db(a) re 1 pw 52 Zajszint centrifugálásnál db(a) re 1 pw 74 Energia hatásfok B Energia címke W 1744 WPS automata mosógép T 7764 C szárítógép INTELLIGENS MOSÁS: Egyedülálló textilkímélô dob 1-6 kg befogadóképességgel Mennyiségi automatika az optimális vízés energiafelhasználáshoz Habképzôdés elektronikus szabályozása Programfrissítési lehetôség Opcionális programbôvítési lehetôség DESIGN: Kijelzô a különbözô funkciók beállításához illetve kijelzéséhez Kiváló minôségû 2K ajtó Könnyen kezelhetô, ergonómikus betöltônyílás Attraktív készülékdesign döntött kezelôpanellel Tûzzománcozott front Fehér színû kezelôpanel PROGRAMVÁLASZTÁS: A forgatógombbal és a kijelzôn Programlefutás jelzése a kijelzôn HIDEG és 20º C választható hômérséklet Centrifugálási fordulatszám: 400-1400 ford./perc Öblítés állj / Záró centrifugálás nélkül funkció Kiegyensúlyozatlanság figyelése ZAJSZINT: Különleges kialakításának és a speciális motornak köszönhetôen felülmúlhatatlanul halk PROGRAMOK: Automatikus / pamut / kímélô / szintetikus / felsô - ruházat / sötét színû ruhák / farmer / gyapjú kézi mosás program / expressz / centrifuga FELTÖLTHETÔ PROGRAMOK: Lásd 11-12. oldal KIEGÉSZÍTÔ GOMBOK: Rövid / elômosás / pótvíz öblítéshez / zümmögô KIEGÉSZÍTÔ FUNKCIÓK: Késleltetett indítás max. 24 óráig Hátralévô idô kijelzés BIZTONSÁGI RENDSZER: Waterproof vízkár ellen védô rendszer / különbözô ellenôrzô funkciók kijelzése a displayn / vevôszolgálati tesztprogram KIÉPÍTÉS: toronyba építhetô beépíthetô (szükséges magasság: 85 cm) MÉRETEK: Magasság x szélesség x mélység: 85 x 59,5 x 63,4 cm FOGYASZTÁS: 47 liter víz, 1,02 kwh áram All in One csomag Amennyiben ajánlatunk érvényessége alatt W 1744 WPS Miele for life mosógépet vásárol, mind a négy programcsomagot Sport&Wellness, Otthon, Higiénia&Gyerekek, Baba elôzetesen, díjmentesen feltöltjük készülékére! A TK111 szárítókosár segítségével plüssállatokat, párnár, cipôt száríthat INTELLIGENS SZÁRÍTÁS: Teljesen elektronikus kondenzációs rendszerû szárító a csatlakozáshoz elegendô a dugaszoló aljzat Egyedülálló textilkímélô szárítógép dob 1-6 kg befogadóképességgel Automata érzékelôs szárítórendszer a kíméletes és energiatakarékos szárításhoz Programfrissítési lehetôség DESIGN: Display a különbözô funkciók kijelzéséhez és beállításához Nagy méretû betöltô nyílás Attraktív design döntött kezelôpanellel Tûzzománcozott készülékfront Fehér színû kezelôpanel PROGRAMVÁLASZTÁS: Egygombos programválasztó Változtatható szárítási fokozatok Idôválasztás Programlefutás kijelzés PROGRAMOK: Automatikus / Pamut / Kímélô / Szintetikus / Impregnálás / Szabadidô ruha / Sport ru - házat / Felsô ruházat / Gyapjú vége / Simító / Átszellôz tetés meleg levegôvel EXTRÁK: Kímélô program alacsonyabb szárítási hômérséklettel / Gyûrôdésvédelem / Zümmögô KIEGÉSZÍTÔ FUNKCIÓ: Késleltetett indítás max. 24 óráig Hátralévô idô kijelzés / Két irányba forgó dob / Dobmegvilágítás BIZTONSÁGI RENDSZER: Különbözô ellenôrzô funkciók kijelzése a displayn / Vevôszolgálati tesztprogram KONDENZÁCIÓS RENDSZER: Nagy méretû kondenzvíz tartály / Integrált kondenzvíz elvezetô rendszer tömlôcsévéléssel KIÉPÍTÉS: Toronyba építhetô. Beépíthetô (szükséges magasság: 85 cm) MÉRETEK: Magasság x szélesség x mélység: 85 x 59,5 x 63,4 cm FOGYASZTÁS: 1000 fordulat / perc: 3,3 kwh (új norma) 1400 fordulat / perc: 2,85 kwh T 7764 C: 259 900,- T 7764 C + TK 111 szárítókosárral: 269 900,- W 1744 WPS: 339 900,- A mosó,- és szárítógép együttes rendelésekor Miele szárítókosarat adunk ajándékba. W 1744 WPS + T 7764 C + TK111 599 800,- 13
Felültöltôs mosógép Novotronic W 143 automata mosógép INTELLIGENS MOSÁS: Teljesen elektronikus Novotronic vezérlés prog ram frissítési lehetôséggel Mennyiségi automatika Fuzzy-Logic funkcióval Habképzôdés szabályozása / Gyûrôdésvédelem Speciális, finom lyukú mosógépdob PROGRAMVÁLASZTÁS: Egygombos, elektronikus prog ramválasztó programlefutás-kijelzôvel Centrifugálási fordulatszám: 400-1200 ford./perc Öblítés állj / Záró centrifugálás nélkül funkció Kiegyensúlyozatlanság figyelése ZAJSZINT: Különleges kialakításának köszönhetôen felülmúlhatatlanul halk DESIGN: Automatikus dobpozícionálás és rögzítés, kényelmes be- és kipakolás, ferde kezelôpanel, zománcozott készülékház, GlaronK dobüst SPECIÁLIS PROGRAMOK: Automatikus program / extra öblítés / keményítés / expressz program / gyapjú kézi mosás program / speciális selyem program / farmer / felsôruházat / sötétszínû ruhák KIEGÉSZÍTÔ GOMBOK: Áztatás / elômosás / rövid / pótvíz öblítéshez BIZTONSÁGI RENDSZER: WaterControl vízkár ellen védô rendszer / Kontrollkijelzôk: Víz be- és elvezetés, adagolás / vevôszolgálati tesztprogram BEFOGADÓKÉPESSÉG: 1-5 kg száraz ruha MÉRETEK: Magasság x szélesség x mélység: 90 x 45,6 x 60 cm FOGYASZTÁS: 45 liter víz, 0,85 kwh áram 2,3 kw (230 V, 50 Hz, 10 A) Földelt dugaszoló aljzat szükséges. Novotronic W 143: 269 900,- Új EU energiacímke minôsítés 2011-tôl Energiahatékonysági osztály A+ Névleges kapacitás kg-ban 5,0 Éves energiafogyasztás kwh-ban 159 Éves vízfelhasználás literben 9900 Centrifugálási hatékonyság C Zajszint mosásnál db(a) re 1 pw 51 Zajszint centrifugálásnál db(a) re 1 pw 73 14
Vasalógép Bárhová elhelyezhetô A B 990 típusú vasalógép bárhol elhelyezhetô: egy mozdulattal összecsukható és kerekein helyére gördíthetô. Változtatható forgási sebesség A vasalóhenger forgási sebessége 2 m/perc tôl egészen 4,5 m/perc sebességig állítha tó be, öt fokozatban. A lassabb forgás a bonyolultabb formájú darabok (ingek, blúzok) és az egyszerre több rétegben vasalt anyagok (pl. lepedô) vasalására szolgál. A vékonyabb, egyrétegû ruhane mûket (terítô, törlôkendô) akár maximális sebességgel is lehet vasalni. Bármelyiket is válassza, gyorsabban fog végezni a mun kával, mint egy hagyomá - nyos vasaló segítségével. Ujjvédô automatika Az ujjvédô léc egy biztonsági felszerelés, mely lehetetlenné teszi azt, hogy véletlenül megégesse magát. Abban a pillanatban hogy az ujjvédô lécet megemeli valami (például az Ön ujja), a vasalóhenger automatikusan megáll, és a vasalópofa felemelkedik. Mintha még egy keze lenne A kézi vasaláshoz képest az egyik legnagyobb különbséget a lábkapcsoló jelenti. Ezzel a kényelmes kapcsolóval indítható el és állítható le a vasalás, illetve csak gôzölhet is a segítségével. A vasalási hômérséklet A vasalási hômérsékletet a készüléken egy - szerûen, hôfokszabályozóval lehet be állítani. Természetesen a vasalás nem zet közi kezelési jelzéseinek megfele lôen az egyes hômérsékleti fokozatokat pontok jelölik. B 990 Vasalógép Összecsukható vasalógép 83 cm széles vasalóhenger Asztalterítók, ágynemûk, konyharuhák könnyû vasalása Pólók, ingek, farmerek idôtakarékos, kényelmes vasalása Gyerekruházat, alsónemû, munkaruházat gyors, higiénikus vasalása Körös-körül szabad dobvég Magas nyomású préselés (0,35 N/cm 2 ) 20 évre tesztelve BIZTONSÁG: Ujjvédô automatika KEZELÉSI KÉNYELEM: Megfelelô vasalóasztal a ruháknak Áttekinthetô kezelôpanel 5 fokozatban elektronikusan szabályozott dobsebesség Kényelmes vasalás a magas lábtér eredményeként, erôkifejtés nélkül MÉRETEK: Magasság x szélesség x mélység: 96 x 98,5 x 38 cm Összehajtott állapotban: (magasság x szélesség x mélység) 105,5 x 50 x 38 cm Nettó súly: 38 kg 3,1 kw (230 V, 50 Hz, 16 A) Földelt dugaszoló aljzat szükséges. Fehér kivitel: 359 900,- 15
Porszívók TESZTGYÔZTES Legjobb pontszám 2,0 S TIFTUNG W ARENTEST JÓ 15 porszívó tesztje test www.test.de 04/2005 Miele S 381 Tangó Plusz porszívó Miele S 2131 porszívó Miele S 4210 Ecoline porszívó Elektronikus teljesítményszabályozás forgókap cso - lóval Max. 1800 Watt teljesítmény Miele Air Clean szûrôrendszer Super Air Clean szûrôvel (HEPA szûrôre cserélhetô) IntensiveClean plusz porzsák automatikus porzárral (F/J/M) Hasznos porzsáktérfogat 4 l Átkapcsolható, könnyen gördülô padlókefe (SBD 265) Integrált, készülékben tárolható három részes tartozék szett (matractisztító kefe, fugatisztító, szívóecset) Nemesacél teleszkópcsô Parkoló rendszer üzemszünetekhez Körbefutó bútorvédô él Porzsákcsere-kijelzô Szín: mangópiros Tartósság: 20 év élettartamra tesztelve (átlagos háztartási használatot figyelembe véve) S 381 Tangó Plusz mangópiros: 41 900,- Elektronikus teljesítményszabályozás fokozatmentesen állítható forgókap cso lóval Silence hangszigetelési rendszer Max. 1600 Watt teljesítmény Super Air Clean szûrôvel (Active HEPA szûrôvé cserélhetô) HyClean porzsák védôhálóval, 9 rétegû szövettel, automatikus porzárral (G/N) Hasznos porzsáktérfogat 4,5 l 3 görgôs futómû rendszer Hatósugár 9 m Padlókímélô futómûvek nemesacél tengellyel Nemesacél teleszkópcsô Átkapcsolható, könnyen gördülô padlókefe (SBD 450-3) Filterrács a Super Air Clean-Filter-hez Tartozékok: Fugatisztító / Kárpittisztító / Ecsetszívó Szívócsôtartó a helytakarékos tároláshoz Automatilus kábelfelcsévélés Automatikus porzsák pozícionálás Ergonómikus fogantyú Magasságban állítható teleszkópcsô Parkoló rendszer üzemszünetekhez Biztonság: Porzsákcsere-kijelzô / Túlhevülés védelem Szín: lávaszürke Tartósság: 20 év élettartamra tesztelve (átlagos háztartási használatot figyelembe véve) S 2131 lávaszürke: 41 900,- Elektronikus teljesítményszabályozás 6 fokozatú forgókapcsolóval, lágy motorlefutás Silence hangszigetelési rendszer Max. 1600 Watt teljesítmény Miele Air Clean szûrôrendszer Super Air Clean szûrôvel (Active HEPA szûrôre cserélhetô) HyClean porzsák védôhálóval, 9 szûrô réteggel, higiénikus automatikus porzárral (F/J/M) Hasznos porzsáktérfogat 3,5 l 3 görgôs futómû rendszer Hatósugár 9 m Padlókímélô futómûvek nemesacél tengellyel Nemesacél teleszkópcsô Átkapcsolható, könnyen gördülô szívófej (SBD 285-3) Erôs, cilinderes csatlakozó szívócsô és készülék között A három részes tartozék-szett a szívócsôre rögzít - hetô: matractisztító kefe, fugatisztító, szívóecset szintetikus sörtével Ergonómikus fogó integrált vaklevegô szabályozóval Automatilus kábelfelcsévélés Automatikus porzsák pozícionálás Ergonómikus fogantyú Parkoló rendszer üzemszünetekhez Szívócsôtartó a helytakarékos tároláshoz Készülékre rögzíthetô tartozékok Biztonság: Porzsákcsere-kijelzô / Hôvédelem a motor kímélésének érdekében Szín: királykék Tartósság: 20 év élettartamra tesztelve (átlagos háztartási használatot figyelembe véve) S 4210 Ecoline királykék: 49 900,- Porzsákcsomag F/J/M szett 1 4 doboz F/J/M 9.900,- G/N szett 1 4 doboz G/N 9.900,- 16
Mosogatógépek Energia címke Energia címke Energia hatásfok A Tisztítási hatásfok A Szárítási hatásfok A Energia hatásfok A Tisztítási hatásfok A Szárítási hatásfok A Miele úttörô a mosogatásban Európa elsô mosogatógépe 1929-ben került piacra amely természetesen egy Miele készülék volt. Kezdetektôl a tökéletes mosogatás elérése a célunk, a készülékbe helyezett edények maximális ápolása és a készülékek egyszerû hasz - nálata mellett. A Miele által alkalmazott technológiák új mércéket állítanak fel erre törekszünk több mint 80 éve a gépi moso ga tás területén. Ezt igazolja számtalan független felmérés is. Szabadalmaztatott evôeszközmosogató fiók A Miele egyedi fejlesztése az evôeszközmosogató fiók. A kanalak, villák, kések és egyéb eszközök nem érnek egymáshoz, így nem ütôdnek, nem karcolódnak a mosogatás során. Ennek és a felsô, harmadik mosogatókarnak köszönhetô, hogy egy Miele készülék a kanalak belsô ívérôl is eltávolítja a rászáradt maradékokat. G 1022 SC Szabadon álló mosogatógép Szabadon álló, 60 cm széles készülék Teljesen elektronikus vezérlés programfrissítési lehetôséggel Forgatható programválasztó gomb, programlefutáskijelzô PROGRAMOK: Automatikus 55-65 C, Inzenzív 75 C, Gyors 40 C, Könnyen elmosogatható 50 C, EnergiaTakarékos, Elômosogatás Szükség szerinti sófelhasználás Elektronikusan felügyelt vízmennyiség Teljes körû vízlágyító 70 dh értékig Elektronikusan felügyelt vízkeménység, ezáltal tökéletes és kíméletes tisztítási eredmény Aktív kondenzációs szárítás 12 terítékes mosogatási kapacitás Állítható magasságú felsô kosár egy csészetartóval Az alsó kosárba akár 31 cm átmérôjû tányérok is behelyezhetôek, alsó kosár lehajtható tüskesorral EcoSzenzor Plusz Ajtózár gyermekzárral Waterproof rendszer Kontroll kijelzôk a víz be- és kifolyásához Aláépíthetô kivitel Szabadalmaztatott evôeszközmosogató fiók Nagyon alacsony zajszint, aláépített állapotban csak 48 db(a) re 1 pw 230 V/50 Hz, 2,2 kw, 10 A Fogyasztás az EnergiaTakarékos progam alatt, 12 terítékre: 13 l víz 1,05 kwh áram 20 éves várható élettartamra tesztelve (*7.500 lefuttatott mosogatóprogramnak felel meg) Méretek: 85 cm magas (aláépítési magasság 81 cm, +3 cm állítható a lábak segítségével), 59,8 cm széles és 60,0 cm mély Fehér kivitel: 199 900,- G 1022 SCi Beépíthetô mosogatógép Beépíthetô, 60 cm széles készülék CleanSteel kezelôpanellal Teljesen elektronikus vezérlés programfrissítési lehetôséggel Forgatható programválasztó gomb, programlefutáskijelzô PROGRAMOK: Automatikus 55-65 C, Inzenzív 75 C, Gyors 40 C, Könnyen elmosogatható 50 C, EnergiaTakarékos, Elômosogatás Szükség szerinti sófelhasználás Teljes körû vízlágyító 70 dh értékig Elektronikusan felügyelt vízkeménység, ezáltal tökéletes és kíméletes tisztítási eredmény Aktív kondenzációs szárítás 12 terítékes mosogatási kapacitás Állítható magasságú felsô kosár egy csészetartóval Az alsó kosárba akár 31 cm átmérôjû tányérok is behelyezhetôek, alsó kosár lehajtható tüskesorral EcoSzenzor Plusz Ajtózár gyermekzárral Waterproof rendszer Kontroll kijelzôk a víz be- és kifolyásához Szabadalmaztatott evôeszközmosogató fiók Nagyon alacsony zajszint, beépített állapotban csak 48 db(a) re 1 pw 20 éves várható élettartamra tesztelve (*7.500 lefuttatott mosogatóprogramnak felel meg) 230 V/50 Hz, 2,2 kw, 10 A Fogyasztás az EnergiaTakarékos progam alatt, 12 terítékre: 13 l víz 1,05 kwh áram CleanSteel-nemesacél kezelôpanellel: 239 900,- 17
Tartozékok szabadon álló készülékekhez Összeépítő keret WTV 407 Összeépítő keret WTV 412 Összeépítő keret WTV 414 Folyékony mosószer adagoló W 5000 / T 8000 típusú mosószárítógép toronyhoz, rakodó lappal. 06.694.490 35 900,- W 1000 / W 5000 / T 7000 / T 8000 típusú mosó-szárítógép toronyhoz, rakodó lap nélkül. 06.667.550 16 900,- W 1000 - T7000 típusú mosószárítógép toronyhoz, rakodólappal. 06.719.970 35 900,- Ezzel az adagolóval folyékony mosó - szert is adagolhat a normál mosópor adagolón keresztül. Elômosáshoz, híg állagú folyékony mosószerekhez, W 5000 5.077.370 2 300,- Fômosáshoz, sûrû állagú folyékony mosószerekhez, W 5000 6.134.691 2 300, Fômosáshoz, sûrû állagú folyékony mosószerekhez, W 1000 6.641.240 2 300,- Elômosáshoz, híg állagú folyékony mosószerekhez, W 1000 6.641.220 2 300,- Felültöltôs mosógépekhez, elômosáshoz W 143 5.562.010 2 300,- Padlókefe csempézett padlóhoz Parkett kefe Turbókefe A Miele padlókeféjét speciálisan padlólapok és strukturált keménypadlók ápolására fejlesztettük ki. A két puha futógörgôn a kefe lágyan gördül és még a legfinomabb port is kiszívja a fugákból és résekbôl. S 4 / S 5-ös, S 2000-es és S 381-es típusokhoz SBB 235-3 7.239.160 9 700,- A Parkett padlókefével kiválóan ápolható a nemes parketta és más, karcolódásra érzékeny kemény padló. A kefe hosszú, puha természetes szôrbôl készül, így a parketta felületét nem karcolja, hanem kíméletesen és alaposan tisztítja. S 2 / S 381 és S 4 / S 5-ös típusokhoz SBB Parkett-3 7.236.220 11 550,- A Miele turbókefe megbízhatóan összegyûjti a tex til szálakat, a bolyhokat és haj- ill. szôrszá lakat. A vízszintesen forgó henger kefét ma ga a szívórendszer hajtja meg. S4000-es; S 5000-es, S 2000-es és S 381-es típusokhoz STB 205-3 7.250.040 14 480,- Univerzális kefe SUB 10 Flexibilis fugatisztító SFD 20 Matrackefe SMD 10 Active HEPA levegôszûrô Könyvespolcok, lapfûtôtestek, szegélylécek a hosszú, puha sörtékkel rendelkezô Miele univerzális kefe mindent kényelmesen és megbízhatóan portalanít. 7.252.230 3 570,- Ezzel az 560 mm hosszú flexibilis fugatisztítóval még a nehezen elérhetô helyek is könnyen tisztán tarthatók, mint például autóülés, szekrény mögötti részek. 7.252.100 2 940,- Ez a speciális kefe kiválóan alkalmas az ágykeretek és a matrac, vagy a kárpitozott bútorok párnái közötti nehezen elérhetô rések tisztítására. 7.252.280 2 000,- Ez a szûrô még a HEPA 12-es szûrési osztályba tartozó részecskéket is kiszûri (pl. pollen, poratka). A csomago lás ban 1 db filter található. S 2; S 300 - S 800; SFAH 30 szûrô 7.226.160 8 800,- 18 S 4 / S 5-ös típusokhoz SFAH 50 szûrô 7.226.170 8 800,-
Beépíthetô készülékek H 4312 B Beépíthetô sütô KM 5600 ED Önálló HiLight fôzôlap KM 6115 ED Önálló Indukciós fôzôlap Sima felületû front ívelt fogóval, besüllyeszthetô gombok, CleanSteel-nemesacél kivitel Üzemmódok: hôlégkeverés plusz, grillezés hôlég - keveréssel, felsô- és alsó sütés, nagyfelületû grill, barnító sütés, intenzív sütés, felolvasztás Elektronikus óra, pontos idô kijelzés, stopper, kikapcsoló automatika Tapadásmentes PerfectClean belsô tér, katalitikus hátfal, CleanGlas sütôajtó, gyorszár az oldalrácshoz, 50 literes sütôtér, 4 betolási szint Gôzhûtô rendszer Felsô megvilágítás TARTOZÉKOK: 1 PerfectClean sütôtepsi, 1 PerfectClean univerzális tepsi, kombinált rács VÁSÁROLHATÓ TARTOZÉKOK: HCE 62 teleszkópsín, HTW teleszkópkocsi, HUB 61 sütôedények A energiaosztály; 230 V / 50 Hz; 3,5 kw / 16 A CleanSteel-nemesacél kivitel: 199 900,- DESIGN: Lapos nemesacél keret KEZELÉS: a középre rendezett szenzormezôben központi + /- vezérléssel; Egyedi beállítási lehetôségek, pl.: nyomógombok hangjelzése FÔZÔZÓNÁK: 4 HiLight fôzôzóna; Felfûtô automatika KIJELZÉS: Maradékhô kijelzés minden fôzôzónához a kezelômezôben; Digitális teljesítménykijelzés 1-9 érté kek között; BIZTONSÁG Biztonsági kikapcsolás és reteszelési funkció; Hiba - felügyelet TELJESÍTMÉNY: bal hátsó Ø145 mm, 1.200 W, jobb hátsó Ø210 mm, 2.200 W, bal elsô Ø180 mm, 1.800 W, jobb elsô Ø145 mm, 1.200 W MÉRETEK: Kivágási méretek: (szél. x mély.) 560 mm x 490 mm Készülék méret: 574 x 504 mm TARTOZÉKOK: Tisztító penge, elôszerelt csatlakozó kábel ELEKTROMOS CSATLAKOZÁSI ÉRTÉKEK 380 V (3 fázis) / 50Hz; 6,4 kw / 3 x 16A Nemesacél kerettel: 189 900,- Nagyon jó minôsítés Az LGA QualiTest GmbH független német tesztintézet által jegyzett termékteszten a Miele tapadásmentes PerfectClean sütôtepsije használati szempontok alapján nagyon jó elismerést kapott. A Miele mellett egyéb márkás gyártók zománcozott sütôlemezeit is tesztelték, de egyik sem ért el kielégítônél jobb eredményt. DESIGN: Lapos nemesacél keret; bazaltszürke dekor FÔZÔZÓNÁK: 4 indukciós fôzôzóna felfûtô automati - ká val; Mindegyik fôzôzóna használható vario fôzô - zó naként; edény-,és edényméret felismeréssel, melegen tartó funkcióval; Booster funkció minden fôzôzónánál; 1 TwinBoosterrel felszerelt TELJESÍTMÉNY: bal elsô: Ø160-230 mm, 2300 W, TwinBooster 3000/3700 W; bal hátsó: Ø100-160 mm, 1400 W, Booster 2200 W; jobb hátsó: Ø140-200 mm, 1850 W, Booster 3000 W; jobb elsô: Ø140-200 mm, 1850 W, Booster 3000 W KEZELÉS: EasyControl Plus -kezelôfelület egyetlen +/- gomb segítségével valamennyi fôzôzónánál; Teljesítmény fokozatok 1-9 értékek között beállít ha tók; egyedi beállítási lehetôségek a kezeléshez (pl. hangjel - zés a gombok megnyomásakor); Stopper; 4 egyi de jû - leg programozható idôzítô max. 9,5 órás idôtartamra, kikapcsoló automatikával; felfûtô auto matika; Edény-, és edény mé ret felisme rés mindegyik fôzô zónánál KIJELZÉS: Maradékhô-kijelzés valamennyi fôzôzónánál a kezelôfelületen; Teljesítményfokozatok 1-9 között; BE / KI állapot, reteszelés, gyer mek zár, és felfûtô auto ma tika kijelzés; Booster funkció és Edény nélküli mûködés kijelzése BIZTONSÁG: Biztonsági kikapcsolás; Reteszelés; Gyermekzár; Hibafelügyelet; túlhevülés védelem az indukciós fôzô zónáknál; integrált hûtôventilátor utánfutó automa ti kával TISZTÍTÁS: Könnyen tisztítható üvegkerámia fôzôfelület TARTOZÉK: Tisztítópenge, elôszerelt csatlakozó kábel VÁSÁROLHATÓ TARTOZÉK: Miele edények indukciós, HighLight és gázfôzô la pok hoz MÉRETEK: Kivágási méretek: szél x mélys.: 560 mm x 490 mm készülék méret: szél x mélys.: 574 mm x 504 mm ELEKTROMOS CSATLAKOZÁSI ÉRTÉKEK 380 V (3 fázis) / 50 Hz; 7,4 kw / 3 x16 A Nemesacél kerettel: 279 900,- Csak a MIELE készülékeknél CleanSteel-nemesacél Minden nemesacél készülék CleanSteel frontfelülettel rendelkezik, melynek köszönhetôen: kevesebb látható ujjlenyomat keletkezik a felületet nagyon könnyû tisztítani még speciális tisztítószer nélkül is MIELE Csak a készülékeknél PerfectClean bevonat A sütôtér és a tartozékok egyedi bevonata eredményeként egyetlen sütemény sem tapad le, sütés után pedig a sütô tisztítása fantasztikusan egyszerû: csupán nedves ruhával kell áttörölni a felületet. CleanGlas sütôajtó A CleanGlas sütôajtó belsô felülete teljes egészében üvegbôl készült, így könnyen tisztítható, és egyúttal a sütôedények számára is biztonságos rakodófelületet kínál. 19
H 4312 E Beépíthetô sütô DA 3060 Páraelszívó DA 5960 W Páraelszívó Pult alá építhetô tûzhely KM 6012 kombinációs fôzôlaphoz Sima felületû front ívelt fogóval, besüllyeszthetô gombok, CleanSteel-nemesacél kivitel Üzemmódok: hôlégkeverés plusz, grillezés hôlég - keveréssel, felsô- és alsó sütés, nagyfelületû grill, barnító sütés, intenzív sütés, felolvasztás Elektronikus óra, pontos idô kijelzés, stopper, kikapcsoló automatika Tapadásmentes PerfectClean belsô tér, katalitikus hátfal, CleanGlas sütôajtó, gyorszár az oldalrácshoz, 50 literes sütôtér, 4 betolási szint Gôzhûtô rendszer Felsô megvilágítás TARTOZÉKOK: 1 PerfectClean sütôtepsi, 1 PerfectClean univerzális tepsi, kombinált rács VÁSÁROLHATÓ TARTOZÉKOK: HCE 62 teleszkópsín, HTW teleszkópkocsi, HUB 61 sütôedények A energiaosztály; 380 V (3 fázis) / 50 Hz; 3 x 16 A; max. 10,6 kw csatlakozási érték fôzôlappal együtt Kihúzható szívóernyôs típus kivezetett üzemmódra, keringtetéses üzemmód vásárolható tartozékkal lehetséges (aktív szén filter), nemesacél elôlappal Minimum 60 cm széles és 46 cm magas felsô elembe építhetô, 60 cm széles kihúzható gôzfelfogó ernyô A nemesacél elôlap, dekorálható fehér vagy alumínium blendével (rendelhetô tartozék), vagy eredeti bútorszegéllyel (DML 300 szerelési csomag szükséges hozzá) Tolókapcsoló világításhoz, BE/KI kapcsolóhoz és teljesítményszabályozóhoz, 3 teljesítményfokozat és intenzív fokozat, automatikus be- és kikapcsolás a szívóernyô kihúzásával illetve betolásával Két oldalról szívó motor, 1 nemesacél zsírszûrô betét, mely mosogatógépben tisztítható, visszacsapó szelep, javasolt csatlakozás Ø150 mm, halogén világítás 2 x 50 W TELJESÍTMÉNY: Kivezetett üzemmód, Ø150 mm (EN 61591 alapján) 150-430 m 3 /h TARTOZÉKOK: szûkítô gyûrû 125 mm átmérôhöz RENDELHETÔ TARTOZÉK: aktív-szén szûrô, alumínium és fehér elôlap, szerelôcsomag eredeti bútorfényléc rögzítéséhez Nemesacél kivitel: 109 900,- 60 cm széles, fali dekor páraelszívó, nemesacél, üvegernyôvel, kivezetett üzemmódra, keringte té ses üzemhez aktív-szén filter és átépítô szett szükséges Nyomógombok, 3 teljesítményfo ko zat és intenzív fokozat, 2 nemesacél zsír szû rô, javasolt csatla ko zás: 150 mm, halogén világítás 2 x 50 W TELJESÍTMÉNY: kivezetett 150 mm = 150-530 m 3 /h ke ring tetéses üzemmód = 100-500 m 3 /h RENDELHETÔ TARTOZÉK: aktív-szén szûrô, átépítô szett keringtetett üzemmód ra Nemesacél kivitel, üvegernyôvel: 179 900,- KM 6012 Kombinációs fôzôlap 4 automatikus fôzôzóna, ebbôl 1 variófôzôzóna FÛTÉS: HiLight fûtôszál, maradékhô kijelzés TELJESÍTMÉNY: Bal hátsó Ø145 mm, 1.500 W, jobb hátsó Ø180 mm, 1.800 W, bal elsô Ø120 / 210 mm, 750 / 2.200 W, jobb elsô Ø145 mm, 1.200 W Nemesacél kerettel TARTOZÉKOK: tisztítópenge KIVÁGÁSI MÉRETEK: 560 mm x 490 mm 380 V (3 fázis) / 50Hz, 3 x 16 A; 6,4 kw H 4312 E + KM 6012 szett ár: 299 900,- 20