Tájékoztató. Kivonat a VDSzSz Szolidaritás Békéscsaba Forgalmi Alapszervezet taggyűlésének jegyzőkönyvéből.

Hasonló dokumentumok
SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A VDSzSz Szolidaritás Alapszabálya. Elfogadta a VDSzSz Szolidaritás XVI. Küldöttgyűlése május 18-án, és az elfogadás napján hatályba lépett.

Kollégiumi Szakmai és Érdekvédelmi Szövetség. Alapszabály

Multinacionális Cégek Dolgozóinak Szakszervezete Szervezeti és Működési Szabályzata

A Pályavasúti Dolgozók Szakszervezetének Alapszabálya

E L Ő T E R J E S Z T É S

VÁLASZTÁSI SZABÁLYZAT 2013.

K I V O N A T. Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének október 22-én tartott, nyilvános, alakuló ülésének jegyzőkönyvéből.

MEGÁLLAPODÁS A Kollektív Szerződés módosítására. I. A KSz 35. új 5. pontjaként fel kell venni a következőket:

A Pályavasúti Dolgozók Szakszervezetének Alapszabálya (Tervezet változásokat a félkövér szövegrészek jelzik)

ALAPSZABÁLY. Nemzetközi és Hivatásos Gépkocsivezetők Országos Szakszervezete. A munka világában működő érdekképviseleti Szakszervezet.

Az IPA Magyar Szekció Számvizsgáló Bizottságának Ügyrendje

IV. KSz Fentiek elfogadása esetén értelemszerűen változna d-re.

Szervezeti és Működési Szabályzata

VÁLASZTÁSI SZABÁLYZAT 2013.

A SZAKSZERVEZET FŐBB ADATAI. A szakszervezet neve: Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet. Rövidített neve: SZAKSZ

VDSZ Dunaújvárosi Gumigyártók SZAKSZERVEZETE ALAPSZABÁLYA

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Hallgatói és Doktorandusz Önkormányzatának Hallgatói és Doktorandusz Alapszabálya

AJKAI HŐERŐMŰ MUNKAVÁLLALÓINAK SZAKSZERVEZETE

MAGYAR KÖZTISZTVISELŐK, KÖZALKALMAZOTTAK és KÖZSZOLGÁLATI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETE

1./ Helyi Választási Bizottság tájékoztatója a választás eredményéről Előadó: Eisenberger Nóra HVB elnök

K I V O N A T. Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének október 16-án tartott alakuló ülésének jegyzőkönyvéből

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

Sárospatak Város Polgármesterétől

J e g y z ő k ö n y v

Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezetének A L A P S Z A B Á L Y A

DIÁKÖNKORMÁNYZAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

Alapszabály módosítás, a február 28-án tartott közgyűlés által elfogadott módosításokkal egységes szerkezetben

Preambulum. 1.. Általános rendelkezések

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

VASUTASOK SZAKSZERVEZETE KITÜNTETÉSI SZABÁLYZATA. Módosítva: a Választmány április 29-ei határozatával.

BUDAPEST, (2017. június 7. napjától hatályos, 1. verziószámú változat)

AJKAI HŐERŐMŰ MUNKAVÁLLALÓINAK SZAKSZERVEZETI ALAPSZABÁLYA

VDSZ Dunaújvárosi Gumigyártók Szakszervezete SZAKSZERVEZETE ALAPSZABÁLYA

A Magyar Könyvtárosok Egyesülete Fejér Megyei Szervezetének Szervezeti és Működési Szabályzata

1. A MÁV Zrt-nél az általános teljes munkaidő mértéke egészségi ártalom vagy veszély kizárása érdekében tett megállapítást kivéve napi 8 óra.

MENTŐDOLGOZÓK ÖNÁLLÓ SZAKSZERVEZETE

Magyar Elektrotechnikai Egyesület szervezete

Vodova János (nem veszi igénybe)

TISZTA LAP. Hódmezővásárhelyért Polgári Egyesület ALAPSZABÁLY. ( a módosítással egységes szerkezetben ) Általános rendelkezések.

KIVONAT évi LXXIV. törvény. az ágazati párbeszéd bizottságokról és a középszintű szociális párbeszéd egyes kérdéseiről 1

3. fejezet: Tisztséget és funkciót viselők feladatainak leírása

SCHNEIDER ELECTRIC S Z A K S Z E R V E Z E T ALAPSZABÁLYA

VILLAMOSENERGIA-IPARI MUNKAVÁLLALÓK ÉRDEKVÉDELMI SZAKSZERVEZETE

Az iskolaszék szervezeti és működési szabályzata

K I V O N A T Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének október 21-én megtartott Alakuló ülésének jegyzőkönyvéből.

VENDÉGLÁTÓ ÉS TURISZTIKAI SZAKSZERVEZET

VASUTASOK SZAKSZERVEZETE KITÜNTETÉSI SZABÁLYZATA. Módosítva: a Választmány december 10-ei határozatával.

A VDSZ Munkavállalói Alapszervezet ALAPSZABÁLYA módosítva: október 16-ai hatállyal. egységes szerkezetben

Bucsa Község Önkormányzata Bucsa, Kossuth tér 6. M E G H Í V Ó

72/2012.(V.15.) önkormányzati képviselő-testületi határozat: A Jászdózsai Vízmű Kft. javadalmazási szabályzatának módosításáról.

Előterjesztés. A SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. Bicske Város Önkormányzata részére támogatásként nyújtott gépjárművekről

HÍRKÖZLÉSI ÉS INFORMATIKAI TUDOMÁNYOS EGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. Hatályba lépés:

Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 32/2003.(VIII.29.) Kgy. rendelete

TEHERFUVAROZÓK EURÓPAI SZAKSZERVEZETE

5. sz. melléklet AZ ALAPSZERVEZETI VÁLASZTÁSOK ELŐKÉSZÍTÉSE ÉS LEBONYOLÍTÁSA

MKKSZ ORSZÁGOS NYUGDÍJAS TANÁCS SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA (SZMSZ)

100/2015. (III. 12.) Kt. határozat

Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége A l a p s z a b á l y

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének június 25-i rendes ülésére

JEGYZŐKÖNYV. Budapest, Ullöi út 452 sz. alatti lila Kávéház és Etterem helyiségében megtartott, alakulo

A SZÜLŐI SZERVEZET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

Az Elnök az Alapszabály értelmében felkérte a jegyzőkönyv vezetésére a titkárt, Kozma Lászlót.

GYÖNGYHÁZ Önkéntes Nyugdíjpénztár KÜLDÖTTKÖZGYŰLÉSÉNEK ÜGYRENDJE. Dunaújváros, 2014.

ZÁHONYI VASUTAS. VIII. évfolyam, 36. szám március 25.

2014. év október hó Tolna Megyei Közlöny XXIV. évfolyam 3. szám KÖZLÖNY TARTALOM I. SZEMÉLYI RÉSZ

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 22-én megtartott alakuló üléséről.

Megküldendő elektronikus levélben a SZEF Országos Irodának július 10-ig! BESZÁMOLÓ A MEGYEI KOORDINÁCIÓ ELSŐ FÉLÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

A Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete (PADOSZ) Székhelye: Paksi Atomerőmű 7031 Paks, Pf.7l.

E L Ő T E R J E S Z T É S

Egészségügyi Dolgozók Szabad Szakszervezete Szentes. ALAPSZABÁLY I. Rész. Általános rendelkezések

Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének Jogi, Ügyrendi és Közbeszerzési Bizottsága

ALAPSZABÁLY. I. Általános meghatározások:

VDSZ GYÓGYSZERIPARI SZAKSZERVEZETI SZÖVETSÉG ALAPSZABÁLY Budapest, október 15. Egybeszerkesztett változat

A SZAKMAI TAGOZATOK MŰKÖDÉSE évtől

Általános rendelkezések

VASUTASOK SZAKSZERVEZETE EGYSÉGES SZOLIDARITÁSI ÉS SZOLGÁLTATÁSI ALAP (ESZSZA) SZABÁLYZAT

HÍRKÖZLÉSI ÉS INFORMATIKAI TUDOMÁNYOS EGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete január 17-i rendkívüli ülésére

A NAVIGÁTOR TERMÉSZETBARÁT ÉS SZABADIDŐSPORT EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

8. A Vasutasok Szakszervezete tagja a Közlekedési Dolgozók Európai Szövetségének. (ETF)

A képviselő-testületi ülés helye: Közösségi színtér tanácskozó terme, Tárnokréti

Javaslat módosítási szándék megfogalmazásához a Törvényalkotási bizottság számára az igazságügyi szakértőkről szóló T/9782. számú törvényjavaslathoz

A HVDSZ 2000 ALAPSZABÁLYA, az 5/2009(XI.20) sz. Kongresszusi határozattal módosított változtatásokkal egységes szerkezetben.

ELŐTERJESZTÉS. Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének október 30. napján tartandó testületi ülésére

A KOLLEKTÍV SZERZŐDÉS

CÍM: Előterjesztés a Sopron és Környéke Víz és Csatornamű ZRt évi Éves Beszámolójáról és Alapszabályának szükséges módosításáról.

Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége ALAPSZABÁLYA

TARTALOMJEGYZÉK A Közalkalmazotti Tanács működési feltételei A Közalkalmazotti Tanács tagjainak védelme A munkáltató és a Közalkalmazo

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete február 23-i ülésére

Javadalmazási Szabályzat

VÁLASZTÁSI SZABÁLYZATA 1

A CEGLÉDÉRT FÜGGETLEN EGYESÜLET V. számú módosítással egységes szerkezetbe foglalt Alapszabálya

VASUTASOK SZAKSZERVEZETE SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

Ászár Község Képviselő-testülete Ikt. sz.: 2800/2014/A JEGYZŐKÖNYV

Szervezeti és működési szabályzat

E L Ő T E R J E S Z T É S

Bikács Község Önkormányzatának 4/1996.(IV.12.) ÖR rendelete a települési önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról

KANIZSAI DARTS EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA. I. Fejezet. Általános rendelkezések. II. Fejezet. Az egyesület célja és tevékenysége

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI MÉRNÖKI KAMARA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

Átírás:

Forgalmi Alapszervezet H-5600, Andrássy út 58. Tájékoztató Kivonat a VDSzSz Szolidaritás Forgalmi Alapszervezet taggyűlésének jegyzőkönyvéből. Ez úton értesítjük az érdekelteket, hogy 2012. május 9-én 8 30 -tól tartott taggyűlésünk az alábbi határozatokat hozta. 1. A VDSzSz Szolidaritás módosított Alapszabálya értelmében alapszervezetünk csomópont területén dolgozó pályavasút munkavállalóinak közös érdekképviseleti szervezeteként működik tovább, mely két külön tagcsoport, -békéscsabai tagcsoport (, Orosháza) és mezőtúri tagcsoport- összeolvadásával alakul újjá. 2. A békéscsabai tagcsoport vezetője Zelman Attila, a mezőtúri tagcsoport vezetője Gurmai Sándor. 3. Az átalakult szervezet új neve: Forgalmi Csomóponti Alapszervezet. 4. A létrejött alapszervezetben az alábbi tisztségviselők kerültek megválasztásra: Alapszervezeti Választmányi tagok: 1 Ádám Zsolt tolatásvezető 4 Gurmai Sándor távkezelt állomások fsztje 2 Katona László távkezelt állomások fsztje 3 Kerényi László forgalmi Murony 5 Kvasz János forgalmi Szabadkígyós 6 Nagy Károly forgalmi Csárdaszállás 7 Pásztor Sándor külső forgalmi 8 Sass Zoltán forgalmi Murony 9 Sípos János váltókezelő 13 Tóth Csaba tartalékos térfőnök

Forgalmi Alapszervezet H-5600, Andrássy út 58. 12 Valyuch Csaba külső forgalmi 10 Váróczy István tartalékos térfőnök 11 Váróczy László külső forgalmi 14 Zelman Attila főrendelkező Ügyvivő Testület tagjai: Sorszám Név Beosztás Szolgálati hely 1 Gurmai Sándor távkezelt állomások fsztje 2 Katona László távkezelt állomások fsztje 3 Kerényi László forgalmi Murony 4 Kvasz János forgalmi Szabadkígyós 5 Nagy Károly forgalmi Csárdaszállás 6 Pásztor Sándor külső forgalmi 7 Valyuch Csaba külső forgalmi 8 Váróczy István tartalékos térfőnök 9 Zelman Attila főrendelkező Számvizsgáló Bizottság tagjai: 1 Péter Zoltán forgalmi Kétegyháza 2 Sípos János váltókezelő 3 Váróczy László külső forgalmi

Forgalmi Alapszervezet H-5600, Andrássy út 58. Alapszervezeti Jegyző 1 Engi Gábor váltókezelő Telekgerendás 2 Valyuch Csaba külső forgalmi Forgalmi Csomóponti Alapszervezet Vezető Ügyvivő: 1 Zelman Attila főrendelkező 5. A békéscsabai és a mezőtúri tagcsoport a tagcsoportok tagjainak szándékának megfelelően együttműködési megállapodást hozott létre, (lásd 1. sz.melléklet), valamint megállapodott abban, hogy a Számvizsgáló és Jegyzői tisztségekre a mezőtúri tagcsoport jelöltet nem delegál., 2012. május 9... Zelman Attila

Forgalmi Alapszervezet H-5600, Andrássy út 58. 1. sz.melléklet Együttműködési megállapodás A MÁV Zrt. Forgalmi Csomópont munkáltatónál képviselettel rendelkező VDSzSz Szolidaritás Alapszervezetek az alulírott helyen és napon együttműködési megállapodást kötöttek érdekvédelmi és érdekképviseleti tevékenységük összehangolt ellátása érdekében az alábbiak szerint: 1.) Az együttműködési megállapodásban résztvevő Alapszervezetek: - VDSzSz Szolidaritás Forgalmi Alapszervezet - VDSzSz Szolidaritás Alapszervezet 2.) A VDSzSz Szolidaritás IX. Rendkívüli Küldöttgyűlése 2011. december 30-án módosította a VDSzSz Szolidaritás Alapszabályát. Az Alapszabály VI.1. pontja a következőket mondja ki: Az egy munkáltatónál már meglévő több alapszervezetet egyesíteni kell a Küldöttgyűlést követő 6 hónapon belül. A MÁV Zrt. Forgalmi Csomópont munkáltatónál működő az 1.) pontban megnevezett - VDSzSz Szolidaritás Alapszervezetek az Alapszabály VI. 1. pontja alapján létrehozták érdekvédelmi szempontból egy Alapszervezetüket, és megválasztották a vezető ügyvivőt, aki képviseli az alapszervezetet a Küldöttgyűlésen, ill. a munkáltatói jogkörgyakorlóval szemben. Az Alapszervezet neve: VDSzSz Szolidaritás Fogalmi Csomóponti Alapszervezet 3.) Az Alapszervezetbe az 1.) pontban megnevezett két alapszervezet létszámarányosan delegál tisztségviselőket, a Választmányba, és az Ügyvivő Testületbe, és a Számvizsgáló Bizottságba. - Alapszervezeti Választmány 14 fő - i tagcsoport 2 fő - i tagcsoport 12 fő - Alapszervezeti Ügyvivő testület 11 fő - i tagcsoport 2 fő - i tagcsoport 9 fő - Alapszervezeti Számvizsgáló Bizottság 3 fő - i tagcsoport 0 fő - i tagcsoport 3 fő - Alapszervezeti jegyző: - i tagcsoport 0 fő - i tagcsoport 2 fő

Forgalmi Alapszervezet H-5600, Andrássy út 58. 4.) Az alapszervezet a 2012. 05. 09.-i alakuló ülésén - a VDSzSz Szolidaritás Alapszabálya vonatkozó rendelkezéseinek megfelelően, e megállapodás figyelembe vételével - az alábbi tisztségviselőket választotta meg: Vezető ügyvivő: Zelman Attila A VDSZSZ Szolidaritás Forgalmi Csomópont testületeibe az együttműködési megállapodásban résztvevő alapszervezetek taglétszámarányosan delegált tisztségviselői: Választmányi tagok: Ádám Zsolt Katona László Kerényi László Gurmai Sándor Kvasz János Nagy Károly Pásztor Sándor Sass Zoltán Sipos János Váróczy István Váróczy László Valyuch Csaba Tóth Csaba Zelman Attila Ügyvivő Testületi tagok: Gurmai Sándor Katona László Kvasz János Nagy Károly Váróczy István Zelman Attila Kerényi László Valyuch Csaba Pásztor Sándor Számvizsgáló Bizottság tagok: Váróczy László Péter Zoltán Sipos János

Forgalmi Alapszervezet H-5600, Andrássy út 58. Alapszervezeti jegyző: Valyuch Csaba Engi Gábor 5.) Az egy szolgálati helyhez az egyesülés időpontját követően a MÁV Zrt. Forgalmi Csomópont munkáltatónál működő 1.) pontban megnevezett - 2 alapszervezet tagjai Alapszervezeti Csoportként működnek tovább. Az alapszervezeti csoportok működésére az alapszervezet működésére vonatkozó szabályok az irányadók. Az Alapszervezeti Csoportok önállóan, elkülönült költségvetés alapján gazdálkodnak. Az önálló gazdálkodás alapja, az Alapszervezeti Csoporthoz tartozó tagok befizetett tagdíjának Alapszabály szerinti hányada. A tagcsoportok vezetői kizárólag a saját csoportjuknál maradó 40 %-os tagdíjhányadból vehetik igénybe az alapszervezeti vezető ügyvivő tiszteletdíjára és költségtérítésre fordítandó 10 %-nak megfelelő összeget! 6.) Az Alapszervezeti Csoportok vezetői megállapodnak abban, hogy a munkáltatóval történő tárgyalások és megállapodások során a másik Alapszervezeti Csoport jogos érdekeit nem sértik. 5.) A megválasztott Alapszervezeti Vezető Ügyvivő köteles a munkáltatóval folytatott tárgyalások, valamint a Küldöttgyűlés előtt az Alapszervezeti Csoportvezetők véleményét kikérni, a többség álláspontját képviselni, a tárgyalásokról az Alapszervezeti Csoportvezetőket írásban tájékoztatni. 7.) Az Alapszervezeti Csoportok a tagság érdekeinek összehangolása céljából a Kollektív Szerződés Helyi Függelék aláírási jogával 2012. július 1-től kezdődő hatállyal hatalmazzák fel Zelman Attila alapszervezeti vezető ügyvivőt. 8.) A Helyi Függelék tárgyalások során a Vezető Ügyvivő köteles az Alapszervezeti Csoportvezetőkkel írásban egyeztetett álláspontot képviselni. A Helyi Függelék Alapszervezeti Csoportot érintő módosításait a Csoportvezetőktől kapott írásbeli felhatalmazás alapján fogadhatja el. 9.) A Küldöttgyűlésen a Vezető Ügyvivő köteles az Alapszervezeti Csoportvezetőkkel írásban egyeztetett álláspontot képviselni., 2012. május 9.