2014 október 27. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs Így dolgoztak értékelvea külföldi Mérték 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Magyarország 1956 őszén váratlanul a világsajtó érdeklődésének középpontjába került: azokban a napokban az október 23-i felkelés volt az első számú politikai esemény. Nyugati újságírók a vasfüggöny mögött A negyvenes évek végétől, ahogy a sztálinista rendszer megszilárdultával a nyugati hírszervek tudósítóit sorra kiutasították Magyarországról, a nekik dolgozó magyarok munkáját lehetetlenné 1. oldal (összes: 6)
tették, néhányukat pedig bebörtönözték. Így egy idő után a nyugati lapoknak és hírügynökségeknek nem voltak állandó budapesti tudósítói. Kivétel volt egy házaspár: Marton Endre és Ilona, akik az Associated Press (AP), illetve United Press International (UPI) amerikai hírügynökséget tudósították. A korabeli rendszer logikátlanságának tűnik, hogy miközben az országban tombolt a kémhisztéria, ők végig viszonylag háborítatlanul dolgozhattak Magyarországon, és "csak" az enyhülés után, 1955-ben tartóztatták le őket kémkedés vádjával. Az MTI híreknek alig nevezhető hivatalos közleményein kívül a nyugati hírszervek jobbára csak a Marton házaspáron keresztül juthattak Magyarországgal kapcsolatban belülről érkező friss tudósításokhoz. Egyedüli független újságíróként az AP-n és UPI-n keresztül gyakorlatilag az összes nyugati ügynökséget ellátták hírekkel. Ők tudósítottak többek között a Mindszenty-perről is tudhatjuk meg Molnár Jánosnak az 1956-os Intézet oldalán megjelent egyik korábbi tanulmányából. A keleti tömb országaira specializálódott külpolitikai újságírók zöme, kiszorulva a népi demokráciákból, Bécsből próbált tájékozódni a vasfüggöny mögött zajló eseményekről. Számukra alapvető fontosságú volt, hogy írásaik hitelessé tétele érdekében időnként ellátogassanak a kommunista országokba, köztük Magyarországra is. Az ilyen beutazásokat különféle bürokratikus akadályokkal nehezítették, és csak ritkán engedélyezték, Az a szerencsés újságíró sem mozoghatott kedve szerint, akinek sikerült vízumot szereznie. Itt töltött idejét a vendéglátók körültekintően megszervezték és szigorúan kontrollálták, így kevés valódi tapasztalatot szerezhetett a rendszerrel kapcsolatban. 2. oldal (összes: 6)
Tüntető egyetemisták vonulnak a Tanács (ma Károly) körúton A sztálinista évek bizonyos "attrakciói" mégis megkívánták a külföldi újságírók jelenlétét. Ilyen alkalmak voltak például a nagy kirakatperek, a Sztálin hetvenedik születésnapja alkalmából rendezett ünnepségsorozat vagy az 1954-es magyar-angol labdarúgó mérkőzés. Ezekre azonban gondosan megválogatva hívtak meg egy sor nyugati újságírót, főleg a baloldali vagy kommunista szimpatizánsok, illetve a nyugati kommunista pártok újságjainak tudósítói közül. 1953-ban a Nagy Imre nevéhez fűződő politikai enyhülés felkeltette a nyugati újságok figyelmét Magyarország iránt, és a következő években megnőtt a beutazó újságírók száma. Mivel a nyugati hírközlő szerveknek nem voltak a Marton házaspár bebörtönzése után állandó budapesti tudósítói, a hiányt a gyakori budapesti látogatása pótolta. Különösen nagy volt az újságírók jövésmenése az 1956-os évben. Tudósítók a forradalomban A külföldi elemzők a forradalom kitörése előtti utolsó pillanatokig a lengyel eseményekkel foglalkoztak. A forradalom előtti napon Magyarországról is tucatnyi újságírót küldtek a magyar hírközlő szervek Varsóba. A magyar felkelés így váratlanul érte a sajtót, és az első napokban kevés újságíró tartózkodott Budapesten. A forradalom kitörése után az országba özönlő külpolitikai száma napról napra nőtt, és idővel elérte a másfél száz főt. Az újságírók zöme csak október 27-28. körül, illetve még néhány nappal később érkezett Magyarországra. Nagy részük a kapitalista országok sajtóját képviselte, a keleti blokk területéről elsősorban Lengyelország és Jugoszlávia küldött újságírókat. Szuez angol-francia megtámadása után néhány "sztártudósítót" már az új szenzáció helyére irányítottak, de a többség továbbra is Magyarországon maradt. A november 4-i szovjet invázió miatt azután napokig nem hagyhatták el a háborús övezetnek számító Budapestet, de a harcok elcsendesülésével, november 8. és 11. között a legtöbben elutaztak Magyarországról. A forradalom 3. oldal (összes: 6)
elbukott, az utcai harcok befejeződtek, a szenzáció véget ért. Néhány újságíró azonban maradt, noha a magyar hatóságok vonakodtak a tartózkodási engedélyüket meghosszabbítani. Az új év első napjaira azonban a Reuters egyetlen tudósítóját leszámítva az utolsó nyugati újságírók is kiszorultak az országból. Látogatásuk során minden külföldi tudósítót kiemelt személyként kezeltek, minden részletre kiterjedő, előre megszervezett programot készítettek számukra. Kötelező jellegű volt valamely nehézipari beruházás, elsősorban a sztálinvárosi építkezések meglátogatása, de gyakran beletartozott a programba egy balatoni kirándulás és esti kultúrprogramként a Csárdáskirálynő című operett megtekintése. Természetesen a kísérő tolmács és minden interjút adó személy részletes jelentést írt az újságíróval történt beszélgetéséről, a vendégek mozgását is gondosan figyelemmel kísérték. A nyugatiakkal ellentétben a szovjet tábor vezető újságjainak feltehetően voltak kiküldött budapesti tudósítói, kilétük azonban további kutatást kíván. A TASZSZ szintén foglalkoztatott tudósítót Magyarországon, ők rövid közlemények formájában a forradalom alatt is folyamatosan tudósítottak Budapestről. Tudósítás a forradalom forgatagából A tüntetők a Sztálin-szobor ledöntéséhez készülődnek A fegyveres felkelés kitörése után egy héttel itt lévő mintegy százötven külföldi tudósító közül természetesen kevesen voltak az elejétől fogva az események tanúi. A többséget a kitörő forradalom 4. oldal (összes: 6)
szenzációja, az első Budapestről érkező hírek vonzották Magyarországra. A helyszínre jutáshoz általában szükség volt néhány napra. Nehezítette a beutazást a magyarországi közlekedés összeomlása és a háborús állapotok miatt kialakult anarchia. Október 28-29-ig a belépéshez vízumra is szükség volt, ezért sok tudósító napokig várakozott a határon. Különös szerencséjének vagy jó szimatának köszönhetően mégis több mint féltucatnyi újságíró a felkelés kezdetétől Budapesten volt. Az első naptól a helyszínen lévők visszaemlékezéseire jellemző, hogy mindenki magát tartja a kevesek egyikének, aki kezdettől az események tanúja volt. Egymásról keveset tudnak, többnyire csak három-négy nevet említenek, annak ellenére, hogy a legtöbben ugyanabban a szállodában vettek ki szobát. A egy csoportja a forradalom kitörésekor Budapesten élt. Három magyar állampolgárságú újságíró előzőleg nyugati hírügynökségnek dolgozott: a már említett Marton házaspár, valamint Varannai Aurél. "Imperialista" hírügynökségeknek dolgozni a Rákosi-korszakban nem volt kockázatmentes. Mindhármuk mögött viharos évek voltak, börtönnel, meghurcoltatással. Ennek ellenére októberben újra belevetették magukat a munkába. Varannai Aurél, az angol Reuters hírügynökség munkatársa volt 1948-ig, amikor először letartóztatták. A következő években hol börtönben volt, hol szabadlábon, de a további munkáját lehetetlenné tették. Miután 1956 szeptemberében kiengedték a börtönből, volt hírügynöksége semmi jelét sem mutatta annak, hogy továbbra is igényt tart a munkájára. A Budapesten tartózkodó John MacCormac már ekkor megpróbálta rávenni, hogy legyen a segítségére, és írjon az ő lapjának, a The New York Timesnak. Varannai azonban a Reutersre várva az ajánlatot visszautasította. Az 1955 elején kémkedés vádjával letartóztatott Marton Endrét a politikai irányváltásnak vagy a rendszer bizonytalanságának köszönhetően hatéves ítélete ellenére 1956 augusztusában szabadlábra helyezték, és feleségét is kiengedték néhány hónappal korábban. Marton Endre és Varannai Aurél az első napoktól tanúi voltak az októberi forradalom eseményeinek és számos tudósítást küldtek Nyugatra. Marton Ilona viszont néhány nappal a forradalom kitörése előtt Bécsbe utazott a UPI-hoz, és csak október 29-én jött vissza Budapestre. Október 23-án dél körül Varannai Aurél a Duna Szálló előtt összefutott MacCormackel, aki ott vett ki szobát, és felhívta a figyelmét a délutáni diáktüntetésre. MacCormac rögtön megbízta magyar kollégáját, hogy tudósítson a The New York Timesnak. Varannai ekkora már lemondott a Reutersről, és elfogadta a felkérést. A külföldi kedvenc szálláshelye a Duna-part pesti oldalán magányosan álló Duna Szálló volt. A Duna-korzó második világháború alatt lerombolt szállodasorából egyedül a hajdani Bristol épületét hozták helyre, és átkeresztelték Duna Szállóvá. A meglehetősen leromlott épületben lakott a forradalom idején a nyugati újságírók kilencven százaléka, ahol ennek ellenére csak kézi kapcsolású telefon működött, egy telefonos kisasszonnyal. A jelenléte a forradalom napjaiban a szállodát pezsgő életű központtá tette, ahová a magyar értelmiségiek vagy politikusok is bejártak ebédelni, híreket cserélni. Mivel senki sem volt képes egyszerre minden fontos helyszínen jelen lenni, az ismerős összedolgoztak. Varannai Aurél, miután részt vett a Március 15. téri tüntetésen, a közeli Duna Szállóba ment, ahol MacCormac feleségének diktálta le az eseményről szóló hírösszefoglalót, amit John MacCormac rögtön be is olvasott telefonon a The New York Times bécsi irodájának. Varannai már délután a Forradalom Pesten címet adta a tudósításnak. Október 23-án késő éjjel azonban minden telefonösszeköttetés megszakadt, további híreket már nem tudtak küldeni. mult-kor.hu Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/flagmagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését! Köszönettel és barátsággal! www.flagmagazin.hu 5. oldal (összes: 6)
Tweet (adsbygoogle = window.adsbygoogle []).push({}); Ajánló 6. oldal (összes: 6)