A HCM 1890 (Magyar Cement) Kft. és a Holcim konszern közötti Részvény-per elzményei és jelenlegi állása (HCM 1890 Kft. névváltozás folytán a Magyar Cement Kft. jogutódja.) 1. 1989. november 3-án Holcim konszern az egyik leányvállalatán keresztül megvásárolta a Hejcsabai Cement- és Mészipari Rt. (HCM Rt.) üzletrészének 1/3-át, egy másikkal megvásároltatott további 1 db. részvényt. Egyúttal elvásárlási jogot kapott a még állami tulajdonú részvények késbbi megvásárlásához. A megvásárolt plusz egy darab részvénynek a HCM Rt. alapító okiratának 2.2. pontja miatt különös jelentsége van, ugyanis a közgylésen minden részvény egy szavazatot jelent, de a kibocsátott részvények 1/3-ánál több szavazattal egyetlen részvényes sem rendelkezhet. Ennek következtében a többségi tulajdonos Magyar Állam szavazati joga csak kisebbségi jogokat testesített meg, egy szavazattal kevesebbet ért a Holciménál és a HCM Rt. tényleges irányítása átkerült a Holcim konszern kezébe annak ellenére, hogy ezt az 1989. január 1-tl hatályos Gazdasági Társaságokról Szóló Törvény 327.. (1). kifejezetten tiltotta. 2. Holcimnak - mint a HCM Rt. részvényesének - az 1992. LIV. törvény 76.. (4). hatályba lépését követen lehetsége nyílt pályázaton kívül, a versenyeztetési szabályok mellzésével, a Magyar Állam tulajdonosi jogainak képviseletére létrehozott Állami Vagyonügynökséggel folytatott közvetlen tárgyalások útján megvásárolni a maradék állami vagyont (többségi részvényeket és bérelt eszközöket). Holcim ajánlatát azonban az ÁVÜ megalázóan alacsonynak találta és nem fogadta el. A tárgyalások azzal zárultak, hogy elfogadható ajánlat híján az ÁVÜ nyilvános pályázaton értékesíteni fogja a cementgyári vagyont és írásban rögzítették azt a vételárat ez a részvények névértéke volt -, amely fölött Holcim nem vesz részt a további privatizációban: efölötti vételi szándék esetén lemond az 1989. november 3-i szerzdés szerinti elvásárlási jogáról, és a HCM Rt-ben meglév részvényeit is eladja a vevnek, volt olvasható az 1992-es privatizációs pályázati kiírásban.!"#$%$&' %($)*!+ *&, -$./0'123453 35
3. 1994. február 28-án egyrészrl Holcim konszern leányvállalata másokkal konzorciumban, másrészrl HCM 1890 (Magyar Cement) Kft. jogeldei ugyancsak konzorciumban verseng ajánlatokat nyújtottak be az ÁVÜ-höz a HCM Rt. többségi részvény tulajdonának, eszköz vagyonának és kötvényeinek megvásárlására. 4. 1994. március 30-án az ÁVÜ bíráló bizottsága a beérkezett pályázatok közül a közel egy milliárd forinttal nagyobb összeg ajánlati ár és jobb üzleti terv alapján egyhangú határozattal a HCM 1890 (Magyar Cement) Kft. ajánlatát fogadta el és javaslatot tett a szerzdéskötésre. 5. 1994. augusztus 8-án a HCM 1890 (Magyar Cement) Kft. és az Állami Vagyonügynökség képviselje aláírta az adásvételi szerzdést. HCM 1890 (Magyar Cement) Kft. a szerzdés 2.1. pontja alapján 44,94 %-nak megfelel 69.820 db, a szerzdés 3.1. pontja alapján további 12,05 %-nak megfelel 18.712 db, összesen 56,99 %-nak megfelel 88.532 db részvényt vásárolt a HCM Rt. 100 %-ának megfelel 155.350 db. részvénybl. A HCM Rt.-ben kisebbségi tulajdonos Holcim konszern üzletrésze nem változott (maradt 33.4 %). 6. 1994. augusztus 18-án HCM 1890 (Magyar Cement) Kft. jogeldei társaságonként külön-külön E-hitel szerzdéseket kötöttek az Erste Bank jogeldjével. A szerzdések 10. számú mellékletei az Óvadéki szerzdések voltak. Ezek szerint: 3. A Bank kötelezettséget vállal az értékpapírok (részvények) biztonságos helyen történ, gondos megrzésére. 7. HCM 1890 (Magyar Cement) Kft. jogeldei kölcsönszerzdéseket kötöttek még az érdekeltségükbe tartozó Környezetvédelmi Kft-vel is. Fizetési kötelezettségeik teljesítéséhez ezeken kívül soha semmilyen más forrást nem vettek igénybe. 8. HCM 1890 (Magyar Cement) Kft. a vételárat kifizette. HCM Rt. 1994. október 19-én illetve 1994. december 1-én a megvásárolt 88.532 db. részvényt a HCM 1890 (Magyar Cement) Kft. többségi tulajdonos nevére a Részvényesek Könyvében átvezette. HCM 1890 (Magyar Cement) Kft. a HCM Rt. 1994. december 19-i közgylésén mint 56,99 %-os többségi tulajdonos vett részt és szavazott.
9. Holcim 1995. február 17-én keresetet nyújtott be a Fvárosi Bíróságon az ÁVÜ és a HCM 1890 (Magyar Cement) Kft. között létrejött adásvételi szerzdés érvénytelenségének megállapítására. A bíróság Holcim keresetét 1996. szept. 20-án, a 8.P.21.095/1995/50. számú ítéletével jogersen elutasította. 10. Holcim konszern elnöke és ftulajdonosa T. Schmidheiny úr (Nem azonos a jogersen 16 év börtönbüntetésre elítélt S. Schmidheiny úrral. Annak a testvére.) 1996. augusztus 14-én Glarusban (Svájc) elérkezettnek látta az idt a HCM 1890 (Magyar Cement) Kft. tulajdonában lev cementgyári részvények megszerzésére, a nagy részvényszerzési tranzakció megindítására. Sajtóközleményében a következket írja: - Nem engedhetjük meg, hogy egyesek szerzdésszegéssel próbálják megszerezni az ellenrzést a beruházásaink felett. - Bízunk a bíróság számunkra pozitív ítéletében de fél, hogy ez az ítélet már késn születik meg, addigra végelszámolás alá kerül a HCM. Ezért mindent megteszünk, hogy megmentsük az üzemet 11. 1996. október 10-én a Bank (Erste Bank) az Engedményesre (Holcim) engedményezi, Engedményes pedig átveszi a Banknak az 1.2. pontban megjelölt Kölcsönfelvevkkel (HCM 1890 (Magyar Cement) Kft.) szembeni, a Kölcsönszerzdésekbl ered és azokkal összefügg összes követelését, továbbá az azokhoz kapcsolódó minden járulékot, biztosítékokat és egyéb jogokat. A Bank átadja a birtokában lev, a 3. sz. mellékletben felsorolt HCM névre szóló részvényeket Engedményesnek (Holcimnak). Az Engedményes kötelezettséget vállal, hogy az rzési kötelezettségnek eleget tesz. 12. Az engedményezésrl a titkosított kormányülések egyikére a pénzügyminiszter 9714/1997. számú tájékoztatójában (a Kormány részére) a következket írja: A Mezbank Rt. (Erste Bank) részérl a Magyar Környezetvédelmi Kft. vezetése alatt álló konzorciummal (HCM 1890 (Magyar Cement) Kft.) szemben fennálló követeléseknek a Holderbank Ungarn Management Kft. (Holcim) részére történ átadása sem jogszer, sem indokolt nem volt, mivel többek között - az E-hitel adósai (a per felperesei) (HCM 1890 (Magyar Cement) Kft.) az E-hitel törlesztési kötelezettségeiknek eleget tett, és jelenleg is tesz - a Holderbank Ungarn Management Kft. (Holcim) szerzdése színlelt szerzdésnek minsíthet, mivel végs célja nem a hitelek átvétele, hanem a hitel mögött szerepl óvadék megszerzése, amit mutat az, hogy
a hitelállományt megvásárló Holderbank Kft. (Holcim), mint vev 120 %-os árfolyamot fizetett a hitelállományért, ami egy ténylegesen kétes hitel esetében teljesen indokolatlan - a Holderbank Ungarn Management Kft. (Holcim) a kölcsönügylet jogi biztosítékául szolgáló óvadékot kizárólag szerzdés-szegés esetén vehette volna igénybe, ami nem történt meg, így az óvadék igénybevétele jogellenes eltulajdonításnak minsül. Ebben a tranzakcióban vett részt, mint másodlagos forgalmazó a GiroCredit Befektetési (Budapest) Rt., akinek eljárása szintén vitatható. 13. 1996. október 10-én, vagyis ugyanazon a napon, hogy a HCM 1890 (Magyar Cement) Kft. HCM Rt. részvényeit Holcim birtokba vette, az E-hitel szerzdéseket 15 napos határidvel, azonnali hatállyal felmondta. - Az Óvadéki szerzdések szerint az azonnali felmondást kizárólag a kölcsöntartozás nemfizetése alapozhatta volna meg. HCM 1890 (Magyar Cement) Kft. fizetési kötelezettségeinek teljesítését azonban Holcim sem tudta vitatni, annak bizonyítottan mindig pontosan eleget tett. - A 15 napos felmondási id szintén nem vitathatóan szerzdésellenes, mert a kölcsönszerzdések szerinti kikötött legrövidebb felmondási id hat hónap volt. Ezeket a szerzdésszegéseket és jogsértéseket Holcim szándékosan azért vállalta fel, mert ezek nélkül nem tudott volna hozzányúlni a HCM 1890 (Magyar Cement) Kft. tulajdonát képez óvadéki letétbe elhelyezett HCM Rt. részvényekhez. Prieszol József a Holcim magyarországi vezérigazgatója errl a Fvárosi Bíróságon a 25.G.75.930/1999/73. számú perben 2002. április 17-én tett tanúvallomásában a következket mondta: - arról tudomásunk volt, hogy a kölcsönszerzdés 6 hónapos felmondási idt ír el. CeBeKa (Holcim) tulajdonosai sokkal fontosabbnak tartották, hogy a Hejcsabai Rt. mködképessége fennmaradjon, s ezért döntöttek a 15 napos határidrl. - A tulajdonosoktól határozott utasítást kaptam, hogy a 15 napos határidn belül - tanú ennek az ügyletnek a létrehozására csak a tulajdonosok kifejezett utasítására vállalkozott. - A követelést azzal a céllal vették meg, hogy a CeBeKa tulajdonosai (Holcim) a felpereseket (HCM 1890 (Magyar Cement) Kft.) jobb
belátásra bírják, tárgyalásra késztessék, - egészen pontosan kényszerítsék. - - Tanú (Prieszol József) megjegyzi, hogy részérl történt meg a 15 nap lejárta után az értékesítés (HCM 1890 (Magyar Cement) Kft. tulajdonát képez HCM Rt. részvények), pontosabban annak lebonyolítása. Nagy valószínséggel a tulajdonosok (Holcim) ezt már korábban elkészítették. 14. 1996. október 22-24-én a Jersey szigeteken bejegyzik a Nemtec Holdings Ltd. és a Cem Holdings Ltd., Panamán az Ellice Investment Inc. off-shore cégeket. 15. 1996. október 26-án, egy szombati munkaszüneti napon történt a részvények piaci értékesítése : - de. 9 órakor Budapesten Holcim mint eladó és Bank Ausztria Giro Credit mint bizományos Bizományosi szerzdést írnak alá a HCM 1890 (Magyar Cement) Kft. tulajdonát képez HCM Rt. részvények értékesítésérl - de. 10 órakor Budapesten Bank Ausztria Giro Credit mint bizományos a szerzdést visszaigazolja - déli 12 órakor Bécsben a Jersey szigeteki Cem Holdings és Nemtec Holdings képviseli mint vevk és Bank Ausztria Giro Credit mint bizományos (ugyanazzal a képviseljével aki két órával azeltt még Budapesten kötött szerzdést) bizományosi szerzdéseket írnak alá a HCM 1890 (Magyar Cement) Kft. tulajdonát képez HCM részvények értékesítésérl - du. 3 órakor Bécsben Bank Ausztria Giro Credit mint bizományos a szerzdéseket visszaigazolja, miszerint a HCM 1890 (Magyar Cement) Kft. tulajdonát képez HCM részvényeket az off-shore cégek képviselinek Bécsben átadta. A nagy részvényszerzési tranzakció minden szerzdését - az oldalak láblécén látható automatikus számítógépes memóriajelölés tanúsága szerint az Oppenheim Klára ügyvédi irodában szerkesztették, annak ellenére, hogy a különböz szerzdésekben a szerzd feleknek a piaci értékesítés szabályai szerint egymástól független, egymással kapcsolatban nem álló jogi személyeknek kellett volna lenniük, és attól is függetlenül, hogy a szerzdéseket Magyarországon vagy Ausztriában kötötték.
16. HCM 1890 (Magyar Cement) Kft. 1996. október 16-án 4.G.76.145/1966. számon keresetet nyújtott be a Fvárosi Bírósághoz a Bankkal kötött kölcsönszerzdés engedményezésének jó erkölcsbe ütközése és színleltsége alapján a szerzdés semmissége, a felmondás és ezen belül az azonnali felmondás érvénytelensége és ezek következtében a részvényforgatmányozás láncolata megszakadásának megállapítása, valamint az eredeti állapot helyreállítása érdekében. Ezt követen 1997 és 2002 között a HCM 1890 (Magyar Cement) Kft. jogi képviselete megváltozott. Késbb derült csak ki, hogy Holcim képviseli kezdettl fogva kapcsolatban álltak az új jogi képviselinkkel, akik eddig tisztázatlan okokból, HCM 1890 (Magyar Cement) Kft. érdekeit elárulva, ügyvezetjének hozzájárulása nélkül, st kifejezett tiltakozása ellenére 1997. október 31-én visszavonták a keresetet és új keresetet nyújtottak be a bíróságra. Visszavonták az engedményezés jó erkölcsbe ütközésére és színleltségére, a felmondás érvénytelenségére és a forgatmányozás láncolatának megszakadására vonatkozó kereseteket és csak a Bank és Holcim között létrejött engedményezést követ a részvény átadást támadták. 17. Az ilyen módon megváltoztatott keresetrl a Legfelsbb Bíróság 2000. február 2-án a Gfv.X.32.698/1999/12. számú felülvizsgálati ítéletével megersített, 1999. április 27-én meghozott Gf.I.30.033/1999/13. számú jogers ítélete kimondja: érvényes (keresettel nem támadott) engedményezési szerzdés és felmondás esetében a HCM 1890 (Magyar Cement) Kft. tulajdonát képez HCM Rt. részvények óvadéki letéti rzésének Holcimra történt átruházása jogszer volt. Az engedményezéssel nemcsak jogosult, de köteles is volt átadni II. rend alperesnek (Holcimnak) az óvadékul nála elhelyezett értékpapírokat (részvényeket). 18. Kis kitér a szken értelmezett Részvény-per történetbl: Holcim konszern abban reménykedett, hogy a részvények eltulajdonításával kapcsolatos Részvény-pert és a cementgyárnak az ellenszolgáltatás nélküli, rosszhiszem, jogcím nélküli használatával kapcsolatos Eszköz-pert addig sikerül elhúznia, amíg HCM 1890 (Magyar Cement) Kft-t gazdaságilag tönkreteszi és akkor az ellene folyó perek elhalnak. Ennek megfelelen - elször 1996-ban a magyar tulajdonosok gazdasági hátországát jelent Környezetvédelmi Kft-t és társvállalatait kényszerítette felszámolásra. A magyar tulajdonosok új vállalkozásokat alapítottak, újra kezdték vállalkozásaikat
- azután 1997. december 20-án a Fvárosi Bíróságon fizetési meghagyás iránti kérelmet, majd 1998. március 2-án 4.G.75.243/1998. számon pert indítottak a HCM 1890 (Magyar Cement) Kft. ellen a cementgyár megvásárlásához eredetileg felvett 1.536.570.000 Ft. hitelbl még ki nem fizetett 590.146.786 forint és járulékainak azonnali megfizetését követelve. Keresetüket arra alapozták, hogy az általuk eltulajdonított részvények értéke nem fedezte az eltulajdonítás költségeit. A per 2000. május 18-án 4.G.75.618/2000 számon, a Legfelsbb Bíróságon Gf.I.30.107/2001/2 számon, az ítéletet követen ismét a Fvárosi Bíróságon 4.G.40104/2002 számon, a Fvárosi Ítéltábla 2004. március 24-én kelt 13.Gf.40.826/2003/11 számú végzését követen 4.G.40.533/2004 számon újból az elsfokú bíróságon folytatódott, majd 2005. november 9-én a Fvárosi Ítéltáblán a 13.Gf.40.204/2005/14 számú végzéssel zárult. Az ítélet kimondja, hogy a per tárgyalását a HCM 1890 (Magyar Cement) Kft. által kezdeményezett, Holcim konszern ellen számadás megállapítása és kártérítés megfizetése iránt folyamatban lev mindkét per jogers befejezéséig felfüggeszti. Az Ítéltábla döntését arra alapozza, hogy felperes Holcim konszern jogszertlen eljárásának jogkövetkezményeit Holcim konszernnek magának kell viselnie. Az alperes HCM 1890 (Magyar Cement) Kft-t kell olyan helyzetbe hozni, hogy a kölcsönszerzdés szerzdésszer teljesítésének megfelel elszámolás megtörténtét követen fizetési kötelezettsége csak a beszámítási kifogásának eredménye függvényében keletkezzen. A Fvárosi Ítéltábla végzése ellen Holcim konszern kifogást nyújtott be, amelyet a Fvárosi Ítéltábla 2006. július 10-én a 16.Gpkf.43.748/2006/2 számú végzésével végleg elutasított - Holcim konszernnek jelenleg is célpontjai a magyar tulajdonosok vállalkozásai. 19. Visszatérve a Részvény-per f vonalához: HCM 1890 (Magyar Cement) Kft. 1999. szeptember 20-án 25.G.75.930/1999/88. számon - a fent leírtak szerint korábban, 1996-ban egyszer már benyújtott, majd az ügyvédi iroda által 1997. október 31-én visszavont kereset tartalmával megegyezen - ismét kérte a Fvárosi Bíróságtól az engedményezés jó erkölcsbe ütközése és színleltsége alapján a szerzdés semmisségének, a felmondás és ezen belül az azonnali felmondás érvénytelenségének és ezek következtében a részvény forgatmányozás láncolata megszakadásának megállapítását és az eredeti állapot helyreállítását. A Fvárosi Bíróság 2002. október 9. napján kelt 25.G.75.930/1999/88. számú ítéletét követ fellebbezési eljárásban a keresetrl a Magyar Köztársaság Legfelsbb Bírósága mint felülvizsgálati bíróság 2005. április 19-i
Gfv.E.30.060/2005/2. számú végzésével helybenhagyott, a Fvárosi Ítéltábla 2004. október 22-én kelt 16.Gf.42.195/2003/15-II. számú jogers bírósági ítélete kimondja: Az elsfokú bíróság ítéletét a (HCM 1890 (Magyar Cement) Kft.) kártérítés megfizetése iránti - másodlagos kereseti kérelmét elutasító, valamint a perköltségre vonatkozó részében hatályon kívül helyezi, és ebben a körben az elsfokú bíróságot újabb eljárásra és újabb határozat hozatalára utasítja. Egyebekben az elsfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. Az elsfokú bíróság ítélete egyebekben megállapítja, hogy a II. rend alperes (Holcim) jogeldjének a felperes (HCM 1890 (Magyar Cement) Kft.) által az I. rend alperes (Erste Bank) jogeldjével kötött és az I. rend alperes (Erste Bank) részérl a II. rend alperesre (Holcim) engedményezett kölcsönszerzdések felmondása érvénytelen. Részleteiben: a./ a jogers ítélet helybenhagyja az elsfokú bíróság ítéletének azt a részét, amelyben megállapítja, hogy a II. rend alperesnek, azaz Holcimnak a felperes, azaz HCM 1890 (Magyar Cement) Kft. által az I. rend alperessel, azaz Erste Bankkal kötött és Erste Bank részérl a Holcimra engedményezett kölcsönszerzdésének felmondása érvénytelen. Indoklásában a továbbiakban kifejti, hogy A kölcsönszerzdések felmondásának érvénytelensége kérdésében az elsfokú bíróság helytálló álláspontra helyezkedett. Tévedett azonban, amikor a felmondás megalapozatlanságát csak az azonnali felmondásra korlátozta, ugyanis nem csak az azonnali, de a rendes felmondás sem volt megalapozott. A rendelkezésre álló iratokból ugyanis az volt megállapítható, hogy az adósok (Holcim állításával szemben) nem sértették meg a kölcsönszerzdések biztosítéknyújtásának teljesítése érdekében vállalt kötelezettségeiket., a biztosítékok értékvesztésére nézve pedig a perben nem áll rendelkezésre adat. b./ a jogers ítélet fentiekre alapozottan kimondja, hogy az elsfokú bíróság ítéletét a kártérítés megfizetése iránti másodlagos kereseti kérelmet elutasító, valamint a perköltségre vonatkozó részében hatályon kívül helyezi, és eben a körben az elsfokú bíróságot újabb eljárásra és újabb határozat hozatalára utasítja. Indoklásában kifejti, hogy Az érvénytelenség (a felmondás érvénytelensége) jogkövetkezménye a felek jogviszonyának rendezésével vonható le. Ez a feltételek fennállása esetén az eredeti állapot helyreállításával történhet meg, abban az esetben pedig, ha az eredeti állapot nem állítható helyre, ha a változások meg nem történtté tételére nincs mód, a felek közötti elszámolásnak van helye, és az elszámolás
körében kártérítési igény is elterjeszthet. Tévedett az elsfokú bíróság, amikor az eredeti állapot helyreállíthatatlanságának esetére elterjesztett másodlagos kártérítési keresetet bizonyítottság hiányában elutasította. A Ptk. 339. (1) bekezdése kimondja, hogy aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Az ítélet szerint Holcim jogellenes részvényszerzési akciója után az eredeti állapotot helyre kellene állítani, de már nem lehet, mert visszafordíthatatlan változások következtek be (Holcim elégette a HCM Rt. részvényeket). Ezért Holcimnak és a részvények eltulajdonításáért felels más társaságoknak és személyeknek a HCM 1890 (Magyar Cement) Kft. másodlagos keresete alapján felelniük kell és teljes kören meg kell téríteniük a HCM 1890 (Magyar Cement) Kft-nek okozott károkat, a kamatokra és a perköltségekre is kiterjeden. A felelsök körét és az okozott kár mértékét az els fokú bíróságnak új eljárásban kell megállapítania. A jogalap kérdése eldlt. c./ a jogers ítélet kimondja továbbá, hogy egyebekben az elsfokú bíróság ítéletét helybenhagyja, vagyis ezt meghaladóan a bíróság HCM 1890 (Magyar Cement) Kft. keresetét elutasítja. Felperes (HCM 1890 (Magyar Cement) Kft.) a perbeli engedményezési szerzdések semmisségére nem hivatkozhat. Az engedményezési szerzdés hibája az engedményez (Erste Bank) és az engedményes (Holcim) közti viszonyt érinti, így arra az adós (HCM 1890 (Magyar Cement) Kft.) nem hivatkozhat. A bíróság nem azt mondta ki, hogy a Holcim és az Erste Bank közötti engedményezési eljárás törvényes volt, hanem azt állapította meg, hogy a HCM 1890 (Magyar Cement) Kft-t nem illeti meg perlési jog az engedményezési szerzdés érvénytelensége megállapításának kérdésében, vagyis a kereseti kérelmet a bíróság érdemben nem is vizsgálta. 20. Az els fokon eljáró Fvárosi Bíróságon a kártérítési kötelezettség megállapítása iránt folytatódott eljárásban az eljáró tanács a 2007. április 25. én kihirdetett 25.G.41.641/2004/181. számú ítéletében a HCM 1890 (Magyar Cement) Kft. minden követelését a kártérítési igény elévülési idn túli elterjesztésére történt hivatkozással elutasította. 21. HCM 1890 (Magyar Cement) Kft. fellebbezése alapján az ügyben másodfokon eljáró Fvárosi Ítéltábla 2008. március 28-án kihirdetett 16.Gf.40.453/2007/4. számú végzésével az elsfokú ítéletet hatályon kívül helyezte és az els fokon eljáró bíróságot az eljárás folytatására, a kártérítés körülményeinek és összegszerségének feltárására kötelezte.
22. A másodszor megismételt els fokú eljárásban a Fvárosi Bíróság els alkalommal 2009. május 27-én tartott tárgyalást. 23. A Fvárosi Bíróság az ügyet a korábbi 35. számú tanácstól áttette a 20. számú tanácshoz és a per új ügyszámon (20.G.40.634/2008), 2010. május 6. napján folytatódott. 24. 2011. július 18-án a Fvárosi Bíróság gazdasági kollégiumvezetje elrendeli az ügy soron kívüli intézését. 25. A 2011. augusztus 31-i tárgyaláson a kirendelt szakért kijelentette, hogy a jogellenesen eltulajdonított részvények valós piaci értéke objektív módon nem állapítható meg, majd a 2012. január 16. tárgyaláson közölte, hogy vállalat értékelésre nincs kompetenciája. 26. 2012. február 28-án a bíróság új szakértt rendelt ki az eltulajdonított részvényeknek az eltüntetésük idpontjra érvényes forgalmi értékének meghatározására. 27. A 2013. november 4. tárgyaláson végleg bebizonyosodott, hogy az új szakért sem képes a feladatot elvégezni. Egyértelmvé vált a Pénz- és Tkepiaci Igazságügyi Szakérti Testület felkérésének szükségessége. A bíróság a testület mielbbi felállítása érdekében két alkalommal is kéréssel fordult is Igazságügyi Minisztériumhoz. HCM 1890 (Magyar Cement) Kft. maga is többször kérte az illetékes minisztériumot és miniszter urat a minisztérium által fenntartott jogellenes állapot megszüntetésére, a szakérti testület felállítására. Eredmény nélkül. 28. A Fvárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma 2014. szeptember 23-án kelt 20.G.41.860/2014/31. számú elsfokú ítéletével HCM 1890 (Magyar Cement) Kft. kártérítés iránti keresetét elutasította és egyúttal 350.265.000 Ft. perköltség megfizetésére kötelezte. Indoklásában kifejtette, hogy a bíróság ítéleti bizonyossággal a perbeli részvények, kötvények értékesítéskori piaci értékét megállapítani nem tudta a felperes HCM 1890 (Magyar Cement) Kft. bizonyítási terhére. Tekintettel arra, hogy pénz- és tkepiaci szakérti testület felállítására a peres eljárás folyamatban léte alatt nem került sor, a
bíróság megkeresésére az illetékes minisztérium csupán azt a választ adta, hogy várhatóan 2015. els negyedévében a szakérti testület felállításra kerül, a per jelents elhúzódására tekintettel, valamint a Pp. 182. -ában foglaltakra figyelemmel a felperes HCM 1890 (Magyar Cement) Kft. erre vonatkozó bizonyítási indítványát mellzte, különösen a szakérti testület hiányára. a bíróság álláspontja szerint a szakérti testület kirendelésének feltételei fennálltak volna. 29. 2015. február 18. napján a Fvárosi Ítéltábla a 16.Gf.40.628/2014. számú végzésével helyt adott a HCM 1890 (Magyar Cement) Kft. fellebbezésének és az ítélet fellebbezett részét jogersen megsemmisítette. Megállapította a károkozás tényét és új eljárásra utasította az elsfokú bíróságot, amelyben meg kell állapítani az okozott kár mértékét, a károkozók körét és felelsségét és a perköltségeket. Miskolc, 2015. február 19. Dr. Kálmán János ügyvezet