KOSZTOLÁNYIDEZSÚ A SZEGÉNY KISGYERMEK PANASZAI

MAGYAR KÖL TÓK I. KOSZTOLÁNYIDEZSÚ A SZEGÉNY KISGYERMEK PANASZAI III. KIADÁS MODERN KÖNYVTÁR SZERKESZTI OÖMÖRI JENŐ 3. SZÁM BUDAPEST ATHENAEUM IROD. ÉS NYOMD. RÉSZVÉNYTÁRS. KIADÁSA

KBllenl annyi, mini llélöszéket tartani önmagunk felett. (IBSEN) KOSZTOLÁNYI DEZSŐ Előszó a "Szegény kisgyermek panaszai" második kiadásához. KOSZTOLRNYIDEZSŐNEK a M o d e r n K ö n y v t á r ban eddig megjelent művei : R szegény kisgyermek panaszai. (Magyar Költők I.) 3. szám. (Harmadik kiadás) Őszi koncert. Kártya. (Magyar Költők Ill.) 5li. szam. Bolondok. (Novellák). 95-96-97. szám. Rrtur Schnitzler:.Rnatol" c. szinművében, (fordltottá : Biró Lajos és Gömöri Jenő) Hugo von Hofmannsthal.Prolo gus. ának forditása. li7-1i8. szám. Rrabeszkek (Tanúlmányok) Sajtó alatt: R szerzö minden jogot fentart magának, a forditás jogát is 1\ M.odern Könyw;ár 1910, június haváb'an indúlt meg A MODERN KÖNYVTÁR SZERKESZTŐSÉOE: VII. KER., RÁKÓCZI-UT 54. (ATliENAEUM) TELEFON: 64-02,. Szabadkán, 1885. március 29-én, született. Gimnáziumi és bölcsészeti tanulmányokat végzett. R gimnáziumot szülő helyén, Szabadkán végezte, azután a budapesti, majd a bécsi tudományegyetem bölcsészeti fakultásán hallgatott filozófiai előadásokat, 1907-ben a "Budapesti Napló" munka társa lett, egy esztendei munkálkodás után azon,ban kivált a lap kötelékéb ől. Jelenleg a "Hét" és az.elet" belső munkatársa. Első műve: a.négy fal között" cimü verseskönyv, 1907- ben jelent meg. Egy évvel utóbb, 1908 ban kiadta a saját forditásában Maupassant összes verseit, és ugyanez esztendőben megjelent még egy önálló kötete, a.boszorkányos esték" cimü novelláskönyv és egy műforditás, Oscar Wilde: "Páduai hereegnő"-je, amelyet az ő forditásában adott elő a budapesti Magyar Szinház. Ez esztendőkben, és azóta is, számos lapban jelentek meg versei, és esztétikai cikkei, többek között a.nyugat"-ban, az "Elet-"ben és a "Hét"-ben. Versei közül Horvát Henrik többet leforditott német nyelvre. Ezek a.karpathen"-ben, a "Zeit"-ban és másutt jelentek meg. Irt egy egyfelvonásos mesejátékot:.lótoszevők" cimmel, amely azon ban még megjelen-ésre vár.. R Modern Könyvtár jelen füzetét alkotó vers-ciklus nagyobb része megjelent elszórtan, a különböző szépirodalmi folyóiratokban. E füzetben a vers ciklus teljes egészében bontakozik ki. Különös irodalomtörténeti jelentősége "1\ sze gén y kisgyermek panaszai" nak, 'hogy az első hosszabb versiklus jelenik meg vele az uj magyar költészetben, amelyben ma az egészen kis versek, a hatstrófák, élik virág korukat. E megállapitás ma már, "1\ szegény kisgyermek panaszai" lliásodik kiadása megjelenésének idején, kiegészitésre szorul. ü z ó t a, hogy a verses-ciklus megjelent, a különböző folyó Iratok és lapok hasábjain egyre-másra jelentek meg s je- Azóta megjelent már a.k r i I i k a" c. folyóirat kiadásában, 1911-ben.

4 lennek meg vers ciklusnak induló s hosszabblélegzetü verses töredékek. S másrészről - ez szinte, mintegy a versciklus nirodalomtörténeté" hez tartozó - meg kell ál1api tanom, hogy na szegény kisgyermek panaszai" megjelenését ugyanolyan s lényegileg ugyanazok a hatásjelenségek kisérték és kisérik irodalmunkban, miként néhány esztendeje, s azóta is, Ady Endre föllépését. A két hatás-jelenség analizálása természetesen elütő eredményekre vezet. Ady l{öitészete az iskolásságra sokkal hajlamosabb s kedvezőbb motivumokkal teltebb, kedvezőbb egy költészeti - Ady - iskola kifejlődésére, mig a Kosztolányi költészete csirájában s kifejlődésében sokkal több egyéni csiráju s egyénhez kötöttebb motivumot rejt és sokllal több utánozhatat lant, dacára, hogy e motivumok, az egyéniség látszatának megőrzése mellett is sokkal könnyebben eltanúlhatók, mint az Ady költészetének egyéni márkáju motivumai. Ady költészete sokkal egyetemesebb érvényű, mig Kosztolányi költészete sokkal egyénibben megmarkoló. Ezért iskola nem is támadt a vers-ciklus megjelenése nyomán, amiként támadt Ady fellépte után, bármennyire is elísmerte a kritika a mi fejlődő költészetünkben betöltött s betöltő jelentőséges hivatását, de külön az egyesekből támadt nyomán igen nagy teret betöltő hangos visszhang. A motivumok mindenkor s bármily költészetnek legegyénibb elemei s az egyéniség kérdésének szempontjából a legmozgatóbbak s legeldöntőbbek valamelyik költő Iirájában; s Kosztolányi költészetének - s különöskép a legbensőségesebb forrású - motivumai ma már hóditó vándorútra keltek és - s e hatás kárttévő sorsában néki ugyszólva minden jelentős magyar költővel s a magyar Urával egyképen osztozkodnia kell - e hóditó vándorut nem mondható látón s joggal diadalutnak. \indettől azonban teljességgel független s legelsőbbrendű fontosságu, hogy e versciklus kifejtett s kifejtendő hatása az uj magyar!ira történetében kétségtelenül elhatározó s irányitó jelentőségü. Budapest, 1910. október hó. GOMORI, JENO Mint aki a sinek közé esett.. Es általérzi tűnő életét, Míg zúgva kattog a forró kerék, Cikázva lobban soksok ferde kép Es lát, ahogy nem látott sose még. Mint aki a sinek közé esett, A végtelent, a távol életet Búcsúztatom, mert messze mese lett. Mint aki a sinek (közé esett. Mint aki a sinek közé esett Bús panoráma, rémes élvezet Sinek között és kerekek között, A bús idő robog fejem fölött. Es a halál távolba mennydörög, Egy percr.e megfogom, ami örök, Lepkéket, álmot, rémest, édeset. Mint aki a sinek közé es'ett. Es látom Ot, a Kisdedet, Aki fehérlő ingbe lépdel. Még lopva lopva rám tekint Es integet szől{e fejével.

6 7 1\rany gyerty á cskát tart keze És este félve ül le mellém. Hallom kacagni csendesen S látom alvó fejét a mellén. Ilyenkor látom őt a páholyában, 1\mint valami víg tréfán nevet. De kék szeme egyszerre elsötétül S rám gondol, mit csinál a kis beteg? o a pap, az igaz a szent, Bámulom, mint egy ismeretlent. Gyónok Neki és áldozok És megsiratom Ot, ki elment. FI. béke ő, a part, a rév, az élet. Jaj, hányszor néztem jó arcába hosszan, Míg ájuló álomba, lengve árván, Kis ágyamon, mint egy bús barna bárkán, Ködös habok közt ringatóztam. 1\ doktor bacsi. Áldott aranyember. Világító, nyugodt szemei kékek. Komoly szigorral lép be a szobába, Szemébe nézek és cseppet se félek. BOl'zongva érzem biztos ujjait, Ha kis sovány bordáimon kopog. Osz bajusza a fagy tól zuzmarás, Hideg kezén arany gyűrű sorok. Oly tiszta és jó. O ír medicinát, Keserűt, édest, sárgát vagy lilát. 1\z ő kezéből hull kis paplanomra Nagynéha egy halvány, szelid virág. Rágondolok, ha szörnyű éjszakákon Párnáimon oly egyedül sirok. O az egészség és bizonyosság, Titkok tudója és csupa titok. Gazdag s nyugodt. Nehéz bundája ott lóg, Prémét szeliden prémezi homály. De elmegy innen és itthagy magamra. Színházba tér, vagy csendbe vacsorál... o a halál. Mi ismerjük csak, pici gyerekek. Utunkba áll S könnyes, pityergő szájunk megremeg. O a halál. 1\ játszótársunk és tréfál velünk. Rohanva száll - O a fogó - és jaj, jaj, jaj nekünk,. Tépázza gallérunk, ijedve forgunk, És kacagás közt betöri az orrunk. Kutakba látjuk, mély vizek felett, Sötét szobákbc! kuksol reszketeg Lepedőben - így mondta ép a dajka Kasza van a kezében, csúf az ajka És fondoran vigyáz, Mikor suhan az esti láz S a hőmérőn, ha ugrik a higany, Csontos markába hahotáz vigan. Ové a bál, O a halál.

8 9 Farsangos éjen a nagyok mulatnak, De kis szobánkba fekete az ablak, Az éjbe kint O ránk tekint. MI gyermekek, mi küzködünk vele S játékpuskánkat fogjuk ellene. Még büszkén vallom, hogy magyar vagyok. Es nagyapám, a régi katona Hallgatja mosolyogva, boldogan, Sebforradástól lángol homloka S én, térde közt, hadarva szavalok, Hogy győznek mindenütt a magyarok. Csak a szeme borúl el néha kissé: Jaj, meg ne tudja ez az árva gyermek, Hogy vannak messze, különös világok S aranyba nyílnak a versaillesi kertek. Jaj, meg ne tudja,és ne lássa őket, Ne lássa fényük és ne hallja hangjuk. A magyar szó a hét szilvafa alján Körötte most még mint tengermoraj zúg. Ovjátok édesen ez édes álmát, Mint álmát a szegény beteg gyereknek, Hogy meg ne tu ja, élete nem élet, Es meghalt már, bár alig született meg. Jaj, meg ne tudja, hogy hiába minden, Ha dalol és ha a távolba lát, Mert néma gyermek minden kismagyar S a Nagyvilág nem érti a szavát. Azon az éjjel Az órák összevissza vertek. Azon az éjjel Holdfényben úsztak mind a kertek. Azon az éjjel Kocsik robogtak a kapunk alatt. Azon az éjjel Könnyben vergődtek a fülledt szaval{. Azon az éjjel Egett szobánkba gyertya, lámpa. Azon az éjjel Féltünk a borzadó homályba. Azon az éjjel Arcunk ijedt volt s halavány. Azon az éjjel Halt meg szegény, ősz nagyap.ám. Azon a reggel Csupa rokon jött, sirató nép. Azon a reggel Sürögtek az öreg mosónék. Azon a reggel Kendővel kötötték fel gyenge állát. Azon a reggel Búsan vezettek a feldúlt szobán át. Azon a reggel Rozsdás pénzt tettek kék szemére. Azon a reggel Riadva bámultam feléje. Azon a reggel Csak hallgatott makacs ajakkal. Azon a reggel Olyan volt, mint egy néma angyal.

10 11 Már néha gondolok a' szerelemre. Milyen lehet - én istenem - milyen? Találkoztam tán véle messze-messze, Valahol 1\ndersen meséiben? Komoly és barna kislány lesz. Merengő. 1\ lelke párna, puha selyemkendő. Bs míg a többiek bután nevetnek, Virágokat hoz a bús kis betegnek. Agyamhoz ül. Meséskönyv a szeme. Halkan beszél, csak nékem, soha másnak. Fájó fejemre hűs borogatást rak. Bs kacagása hegedű-zene. Egy lány, ki én vagyok. Hozzám hasonló. Különös, titkos és ritkán mosolygó. 1\z éjbe néző. Fáradt. Enyhe. Csendes. Csak szétteldnt és a szobánkba csend lesz... 1\z iskolában hatvanan vagyunk. Pöttön legénykék. Picik és nagyok S e hatvan ember furcsa zavarában 1\ sok között most I én is egy vagyok. Ez más, mint otthon. Festékszag, padok, 1\ fekete táblácska és a kréta, 1\ spongya hideg, vizes illata, 1\z udvaron a szilfa vén árnyéka S a kapunál - az arcom nézi tán? _ Egy idegen és merev tulipán. Ez más, mint otthon. 'Bús komédia, Lélekzetvisszafojtva, félve nézem, Hatvan picike fej egyszerre int ' S egyszerre pislant százhúsz kis verébszem. Hatvan picike fürge szív dobog, Hatvan kis ember, mennyi 'sok gyerek, 1\merre nézek, mint egy rengeteg, Kezek, kezek és újra csak kezek. ll/unt kócbabácskák a török" bazárba Egy hűs terembe csendesen.bezárva. 1\z orruk, a fülük,' mint az enyém S a feje is 'olyan mindenkinek, Mi végre ez a sok fej, kéz, fül, orr, Sokszor csodálva kérdezem: minek? Mostan szines tintákról álmodom. Legszebb a. sárga. Sok-sok ' levelet E tintával írnék egy kisleány nak, Egy kisleánynak, akit szeretek. Krikszkrakszokat, japán betűket írnék S egy kacskaringós, kedves madarat. Bs akarok még sok másszinű tintát, Bronzot, ezüstöt, zöldet, aranyat. Bs kellene még sok 'száz és ezer És kellene még aztán millió: Tréfás-lila, bor-szinű, néma-szürke, Szemérmetes, szerelmes, rikító. Bs kellene szomorú-viola Bs téglabarna és kék, is, de halvány, 1\kár a szines kapuablak árnya 1\ugusztusi délkor a kapualján. És akarok még égő-pirosat, Vérszinűt, mint a mérges alkonyat.

12 13 És akkor írnék, mindig-mindig irnék Kékkel hugomnak, anyának aranynyal; 1\rany-imát írnék az én anyámnal{, 1\rany-tüzet, arany-szót, mint a hajnal. És el nem unnám, ;egyre-egyre írnék Egy vén toronyba szünes-szüntelen, Oly boldog lennék, istenem, de boldog. Kiszinezném vele az életem. Este, este... És bezárjuk ajtainkat, Arnyak ingnak Figyelünk a kósza neszre. Egy vonatfütty messze-messze. És a csend jő. ; 1\lszik. a homályos éjbe Künn a csengő. 1\ divány elbújik félve, Szundit a karosszék. Almos a poros kép., 1\lszanak a csengetyűk. 1\lszanak már mindenütt. 1\ játékok, a karikahajtók, 1\ szegény tükör is hallgatag lóg. O a néma csengetyűk.! 1\z óránl{ is félve üt. 1\lszik a cicánk s fl v.én szelindek. Fel ne keltsük - piszt - e sok-sok alvót. 1\lszanak a régi réz-kilincsek ;S alszanak a fá,radt, barna ajtók. 1\ kis mécs. 1\z este bús cselédje. Almosan virraszt az asztalon. S a:z olajfoltos erny6re nézve Sercegését búsan hallgatom. 1\ szobánk kis napja. Alom. 1\z arany olaj az árnyon És a fény folyó arany Szerteömlő, szótalan. És a fülke csodapalota. T;ávol árnyak lengenek tova. Csendesen vetik az ;ágyat És a párna Barna árnya 1\ fehér ajtóra bágyad. Félszeg árnyék-figurák. Mind kevélyek és furák. Egyik a felhőkbe nyargal, Másik hadonáz a karddal És a párnát egyr,e rakjuk, Ferdűl, fordúl az alakjuk, Mit a szorgos fény kimintáz. Panoráma, esti szinház. Hordjuk a fehér petrencét S nő fl vánkos furcsa tornya 1\ kis ajtón messze emlék Hullámozva, ringatózva. Égig ér már 1\ kevély vár: Sz;áz alak omol le. s újra felkel. És mi szívdobogva nézzük, Félve sandítunk feléjük 1\z éjben rubinpiros fülekkel.

14 15 Mi ez, mi ez? Szűz Mária, Mi ez, mi ez? Isten fia. Védd meg szegény kis gyermeked. 11lázatos szivem remeg. Fehérlő orgonák közt jártam. Es egy leány a mély homályban Haragoszöld lombok között vetkőzködött, öltözködött. Olyan volt, mint egy kis cukorbaba. Fehér hátára hullt sötét haja. Cikáztak az aranyoszöld legyek 11 fekete földön s ő nevetett. Hogy nevetett. Mondd, mit akarhat tőlem O, Miért fél így remegő Bús kisgyerek? 11zóta folyton erre gondolok csak, FI. tárgyak álmosan forognak, Jaj, jaj nincs semmi szó, Lélegzetállitó Gyönyör Gyötör. Kiszárad tikkadt ajakam Es sírok, szégyelem magam Es Lángvörös a bús 'világ 11z arcom ég pirulva forrón Es délután vérzik az orrom, Látok ezer tűzpántlikát. Es látom Ot - oly szenvedő és halvány 11 padlásunk derengő rejtekén, 1\ zöldszínű homályon, sárga szalmán Es minden este korán fekszem én Es bárhova megyek, mindíg felém jön, 11 zongoraszobában, az ebédlőn Es Iihégek és ég szemem S álmatlanul dadogok Néki, Néki Es a szemem a szoknyáját letépi Es látom Ot, Ot meztelen. En Istenem. Nézd kis karom minő sovány. Milyen zavaros a szobám. Mi lesz velem? En félek. 11z élettől és sötéttől, Mely mindenütt kegyetlenűl elér, Ha száll a nap 11z ablakom alatt Hullámozik az ismeretlen éj, 11 végtelen és ismeretlen éj. Egy tenger - vészesen és feketén Csendes sírásom benne elmerül, Mint holt madár a tenger fenekén. 11 kisgyerek magába sír szegény. Sírok, sirok, mindig csak egyedül Es senki meg nem értett még soha. Oly ismeretlen ez a Nagyvilág S olllan borzasztó a sötét szoba. Lábujjhegyen kell járni a világban. 11z éjszakában annyi a vonat, Melll összerág és széttöri gerincem S vígan megőrli fájó csontomat.

16 17 Az éjszakában annyi rém, kísértés. Golyó, kötél, bítófa, kard remeg S hegyes fülekkel, hiéna-szemekkel Leskelnek rám a gonosz emberek, Kik vascipőben jönnek egyszer értem, Bőszült ököllel döngetik az ajtóm, Ecetet adnak, hogyha inni kérek S felráznak, ha alélt fejem lehajtom. Minden bokorban leskelődik egy-egy, Nincs menekűlni egy picinyke rés. O jaj nekem, oly fürgék a gonoszak S olyan sok a halál s a temetés. Zörgő szekéren az idegen ember Tudom, hogy elvisz engem is egy éjjel S szegény anyám az ablakunkra rogyva Bámul utánam könnyes, kék szemével. Odon, ónémet, cifra óra All a szekrényüllk tetején, Szálló korok bús bámulója Közönyösen tekint felém. Aranycirádás pici tükrén Még mosolyog a rég letünt fény, De már nem úgy, mint hajdanán. Mert ő ütötte el az éjfélt, Mikor meghalt a szépanyám, Fehér, mosolygó szépanyám. Már nem vakít ragyogva többet H sápadt Altwien-porcelán, Parókás, farsangos időknek Parfümjét leheli reám. Nebez, tömjénes, cukros illat, A lelkemig fáj, szívemig hat S a multat visszaálmodom, Hogy.. ez aranyló óra mellett Az apám játszott egykoron, Apám nevetgélt egykoron. Ha künn az alkony álmokat hív, Cseng-bong a titkos, méla hang És babonásan átmorajlik A. dallamos üveg-harang. A zúgó érc-gyűrűn fölébred Valami szunnyadó kísértet S szellem-szaván dalol, dalol, Minthogyha egy halk, bánatos Beszélne a sírok alól, Felelne A a sírok alól. régi óra egyre jm csak, Mint egy tipegő nénike, Köröttem árnyak, éji árnyak, Szemem könny és köd lepi be, Mert félve sejtem, érzem, érzem, Hogy elsápadnak majd egy éjen Az apró arany-angyalok S ez óra veri el az éjfélt, Ha majd egy éjjel meghalok, Ha egyszer én is meghalok. Akárcsak egy kormos szénégető Fekete az apám és szigorú. Nem csókol meg és sose nevet ő, A homlokán titokzatos ború. hang Mért nem beszél? Mi szótalan eszünk S ő felkel és a csillagokba turkál Modem Könyvtár 3. 2

18 19 Egy hosszú csővel a temetőútnál És sose mutat csillagot nekünk. Csak nézem őt. Körötte száz csoda. Korongok, mérgek, kém szerek pora. Olyan tudós, erős, akár az isten Ha nála aluszom és a homályon Bús rémeket idézek, szinte várom, Mikor zörget rablókéz a kilincsen, Hogy összetörje és vadul lelőjje... úgy szeretem s félek vacogva tőle És félek, hogy egyszer.' a fegyverével Saját koponyáját locscsantja széjjel, Vagy elmegy innen s nem jő sose vissza S vétben, halálban omlik el a titka. Ha elmarad, virrasztva sírok jjel. Ilyenkor kimegyek. Az udvar alján Kel az újhold - oly vézna, furcsa, halvány Olyan, mint egy arcél. Oly hallgatag. Akár apám kemény és sárga arca Egy fekete keménykalap alatt. Anyuska régi képe. Jaj de édes. Itt oly fiatal meg. Tizenhat éves. Mellén egy nagy elefántcsontirereszt. De dús, komoly haján, bársony ruháján Titkos jövendők szenvedése rezg. Keze ölében álmodozva nyugszik Karperecek, gyűrűk súlya alatt És könnyen az asztalra könyőkölve, Feje előrebillen hallgatag. Oly idegen így. Olyan ismeretlen. Tündéri ábrándok menyasszonya. Csak a szeme nevet rám ismerősen ' Két méjabús, merengő viola, Csak két szemében ismerek magamra, Mely eljövendő álmoktól h,omályos S rettegve a bús végtelenbe dermed. A lelkem már kőrötte szálldos. Féltizenkettő. Messze-messze A piacunkon szines árnyak. Vörös napernyők. Lila foltok. Kisvárosi arany-vasárnap. Mint déli álmok, délibábok úgy lengenek sut.án 'repülve A nyári aszfalt szürke csíkján A 369 Reaumure-be. A sáfrányszín ű sugaraktól Lankadt lelkem halálra ernyedt, Mégis sietnek. Hova szállnak? Uri, szagos misére mennek. Az istenük már várja őket Szagosan és aranyba fogva Öreg, naiv vidéki isten - úgy ül, mint egy pipereboltba. Ok meg nevetnek, integetnek A hűvös templom bűvös öblén És muzsikál és orgonázik A zene, ima és a tömjén. 2'

20 21 Künn a sá ' rgára pörkölt nyári kertben II nap tűzzáporától összeverten Haldoklanak a sápadt rózsafák. Sóhajtva várjuk mind az éjszakát. llz elsötétített szobába' bent Jálr a varrógép... Almos, tompa csend. llz ablakokba hervadó virág, llz üvegen szivárványkarikák. Ebédutáni részeg nyugalom; Csupán az óra kattog a falon S a piros csíkos függönyöken által Beárad a nap tompított tüze És egybeolvad a lágy félhomálylyal. De folyosónk oly hűvös és üde, llkár a mély, sötétlő pince lenn. II ház emészt pihenve nesztelen, öreganyó a zöld zsöllyébe dül, Könyvet, kötést hamar a sutba dob S csukló pillákkal csendbe szenderül. Dongók zümmögnek néki alta tót. llz asztalon ott a' feketekáivé. Egypár kenyérhéj, pár borosüveg, Friss körték, dinnyék, hamvasbélűek, S egy régi pápaszem, öreganyárné. Kutyánk nyelvelve a márványra dőlt. Csönd. II légyfogóink álmosan zenélnek. Nehány ügyetlen légy mindjárt becseppen S bután evickél a csípős ecetben. II konyhában' sugárzó rézedények, Szines papircsipkék, bús, :álmos élet, Nagy serpenyők, fényes mozsártörők; Il jég között néhány tejesköcsög. Két óra. - II nyár tikkadt csendjében Minden pihen. II délután pezsgett a poros uccán, Mint az aranybor S egyszerre este lett. Es úgy megváltozott az ucea akkor. Savanyú holdfény lett a sugarakból, II tűzborbói ecet. llz első ősz. Jaj, az de szomorú volt. II híg eső sötéten csepegett És kézilámpással, rozoga padlón Ballagtak el a szótlan emberek. Csak erre emlékszem. Meg néha arra, Hogy halt meg a kertünkben egy virág S a zöld gyepen, sárgáló délutánon Cikáztak a virgonc fehér cieák. De estefelé fojtott már a füstszag, Csak a gyümölcs mosolygott a rudon, Gyerty.ával jártak a pincék homályán S lopótökkel bort hoztak, úgy tudom, Il vén pohárba, esti lakomára, Mind, mind nevettek, én voltam csak árva És fájt a szépség és a csillogó bor Es fájt az ősz és a zenés szüret, II sár, a szél, a nyár bús nevetése, II nagymamák, kik kéklő szemüket

22 23 Rámcsillogtaták pápaszemen által És fájt az est, mikor az emberek tárt Csűrökbe vitték a dús szőke termést S rézkotlákban főzték a szilvalekvárt, A kerti székeket is mind behozták És gyertya mellett a szobában ettünk. Mint temetésre kongott a harangszó És a tünő nyár settengett megettünl,. Kis nyári ruháim is eltemették Egy zöld ládába s ott tavaszig sírtak S nyomukba - hűvös, józan, őszi tömjén Halálosan fojtott a naftalin-szag. Ilyenkor elfutottam a szobámba Az orvosságos-üvegek közé És néztem, hogy repül le néma gyászszal Az est csapzott, tarlott táj fölé. Kis újjaimmal csendesen doboltam A lágyan összeizzadt üvegajtón, A konyhában daloltak a 'cselédek, A szél valamit keresett sóhajtón. És amikor már mindenütt setét lett, Az ágyba megöleltem kisöcsémet. Aztán pihegve sírtam egymagamban, A fákra néztem, lombjuk úgy zugott. Titokzatosan bámultak szemembe, Mint rongyba burkolt, ázott koldusok. Ha néha-néha meghal valaki, Egy délután ordító trombitákkal Viszik a döbbent bús utcákon által S egész nap ezt a zenét hallani. Oly bánatos, olyan igénytelen A pap, a pluviále és a szolgák, Vörösre sírt orrokkal a rokonság, A gyászszegélyes kendők a szemen S később a hanton, ha az este jön, Magányos sírás künn a 'temetőn, Egy anya, aki gyászruhába sírva Kis pléhkoszorut igazit a sírra... De megls gyönyoru ez s kis szivem ben Valami mondja, hogy ez az egyetlen, Csak ez a bús nagyság, mi itt megy el És bánatomra harsog-ón felel A trombitál, kövér aranyló torkán Egekbe ze!1gő beethoveni orkán S a hangszerek a ködös égbe nőnek Es este, este a felhő-mezőnek Szélén gyakorta látom, Hogy gázol a homályon - Csupa köd; zene s fellegei, Egy óriási gyászmenet. Mi van még itt? Egy kis fürdőhely is. Szegényes, kedves és titokzatos. Erdő. Liget. A levegője friss. Láncot csörget az öreg csónakos És ladikot bocs.át a néma tóra. Tánccal, zenével hív az esti óra S hajnaiba már - csiklandozós nagyon - Új zene veri furcsa ablakom. Oly idegen az ágy, a gyertya, szék. Repedt tükör. A függöny furcsa kék. Távol a fák között egy tarka bolt áll, hi.esszire fénylik ferde bábuja. Emlékpohár, síp, gyöngy, göröggyufa.

24 25 Vörös karbolpor rossz kanálisoknál. Kiérdemült olcsó romantika. De ősz felé, jaj ősz felé, de bús itt. 1\z erdő fáj. Ledobja koszorúit S üres lesz a sok ócska kalyiba. 1\ tó, a tó is őszi ködbe búvik Es döng a szúnyog az ablakszitán Picike, véres, cincogó cigány - 1\ nyár kisért. Munkálkodik a pók, 1\ kikötőbe pállnak a hajók, S a fürdőházba kikukucskál árván 1\ rozoga zuhanyból egy szivárvány. 1\z esti erdőn kertel a halál. 1\ tó körül láz, békanyál.. Es azután a híves, holdas esték. Itt nyaral a szegénység és betegség l\1élt napon, vénasszonyok nyarán. Sok béna aggot párna székbe tolnak S tengő raja a vénkisasszonyoknak 1\z árva nyártól búcsuzik talán. 1\z őszi vendéglőn szegény idillek. Egy álmos ur. Előtte sör, szalámi. 1\ sánta pincér piszkos frakkban illeg S a kutya nem győz a falatra várni. Késői szezon. 1\ szobák is olcsók. Egy bús öreg motozgat este itt 1\ part körül és megmeri a korsót S a tóból télre gyógyulást merít. 1\ tó, a tó l az eleven poézis Fölötte az ég - s összefoly a két viz Egymásbaolvad - tág gyerekszemekkel Fel felmeredve nézem néma reggel. 1\ tó, a tó la messzeség I hahó l 1\ messzeségbe elvisz egy hajó O álom, áldás, szívdobogtató Tündéri titkok tükre, tiszta tó. Tündéri tól 1\z ég 'is mint a tó Kék habja oly sejtelmesen inog. Gyakran keresek rajt eg illanó Továbblibegő, lenge ladikot. Milyen lehet az élet ottkivül? Csak néha jönnek a vásárosok. S hírt hoznak városunkba messzirűl Es markaikba sok sok pénz forog, Különösek, tarkák és rikitók,' Kucsmásak, fázó k, mint az eszkimók Es síp fütyöl és zeng a rossz zene, Varázsitalt iszunk és dob pörög Megváltozik mindnyájunk élete. Itt vannak a szakállas bűvőlők 1\ füledt bódéban ezernyi nép, Halott királyok, kertek, régi kép, Hercegleányok, messze tengerek, Szemem káprázva megremeg S ijedve, égve látja, Hogy tolja fel lélegző, néma arcát Egy vértelen, halálsápadt viaszbáb 1\ sárga délutánba. 1\ délutánoktól mindig búsan futottam. Ha jőtt az ámg s ha nőtt szivem főlött, Megbujtam a gyerekszobában egy sarokban.

26 27 Es az egész föld beleremegett. Egyszer; szél és fehérség. Por. Kísértés. Mindenki valamit keres, Még a homok is ideges. Otromba zaj És tompa jaj - Oly elhaló - olyan csodás - Harangozás --.bús motozás - Nincs nyugta sehol nyugtalan szivünlmek. A tikkadt fecskék álmosan repülnek. Máskor: rikító fény és sárgaság A tűz felgyujtja vágyainak dalát Es nőnek a bűnök s a kisleány ok S mi nézünk félve, szívdobogva rájok. A nap beteg szivünkre süt, Bánatosak a hegedűk, Emlékeink hervadtan illatoznak S halljuk szavát búcsúzó bánatoknal{, Gonosz fejfájás kóvályog felettünk, Egnek kedvesünk szemei, Szoknyáitól meggyúl a levegő,. Rá se merünk tekinteni... Csak babrálunk sárgult arcképeken. De néha: csupa sejtelem. Ilyenkor elhal a vér éneke És minden oly üres és fekete. Gyertyák gyúlnak vihar-váró szobákban, Sajogva lüktet homlokunk. Fogunk csikorgat juk és nem beszélünk, Elforditjuk fejüni{... S úgy suttogunk. Ilyenkor a' szobánk mint a sziget S körötte a hideg lég, mint a tenger. Kis kucsmáinkon zuzmara zizeg S piros arcokkal, könnyező szemekkel Haza jövünk. Kezünkbe korcsolya. Reánk süt a lámpácska mosolya. Es fő a kedves kávé, forr a tej, A pesztonka perecért szalad el Es pihegünk s szemünk bámulva néz S a sárga gesztenyén végigcsorog A rózsaméz. A sakk. Feketesárga tarkaság. Figyelve áll őrt a sok tarka báb. Apám órákig bámul s nézi-nézi Es visszabámul, nézi őt a sakk. Szivarfüstben beszélget véle hosszan, A'Unt egy komoly arab. Jaj, az estét úgy szeretem, Az este egy kis szerecsen gyerek, Ki várja bús szerecsen anyját Es addig játszik téveteg. Lángot fúj a fekete éjszakába, Pufók lámpákat, zengő tüzeket, Mint kisfiú, ki néma kedvtelésből Szappangolyókat ereget. Oly jó ébredni. Almom messzeszédül S a tegnapi szobát már láthatom. Ha fuldokolva - az álom vizéb ül - Kis paplanomra nyújtom a karom.

28 29 Ez ltt a part már. R.h, de szép, de szép volt Ez ébredés csiklandva, tétován, R. mosdótálban a közeli égbolt, R. zongorázás a másik szobán. Tündéri reggel. R. sötét szalonba' R.puska zongorázik andalogva. Ez Mendeissohn. Alombeli ködök. Úgy ha1\gattam az ajtó hasadékán S á1\ok a hangok közt kis ingbe, némán, Mint hajnali gyöngyvirágok között.. Siratja bús, koszorútlan fejét És hogyha körülömli a setét, R. könnye vén csipkék közt hulldogál S a szíve jaj, mint megrepedt pohár Gyémántpohár - babonásan csilingel, Mert valaki játszott e tiszta szivvel, Széttörte s most olyan a sóhaja, Hogy néha, ha az én szobámba téved, Rémült imákat suttogok az éjnek S nem alszom el 'az éjszaka. O meg csak nézi, hogy a kert alatt Hogy éled újra szüntelen a nap" Bús sárga nap - s hogy száll a lomha este És vár. Mivel a bánat eljegyezte. R. húgomat a bánat eljegyezte És most csak ül, szelíden, csendben ül Virágai közt, mindig egyedül. O is virag. Hervadt virág a lelke. R. húgomat a bánat eljegyezte. R.z ablakunk me1\ett csak vár szegény, R. szenvedés hajol szive fölé S ha rózsa nyílik ki, nem az öv,é. Csendes, komoly hajfüftje a fején Szegényesen búsong - fakul va s árván - Mint holt leányé a koporsópárnán. És néz. Szelíden, békült tiszta szemmel Zokogni nem tud és nevetni nem mer. De hogyha nem lát És elmotoz, a szobába senkit vagy ó szekrényeket nyit,, Nagy társaság. o bús macskazene. Sipítozó, fejetlen íhiák. Egymástölő, kietlen hangvilág. Nagybőgő-hangok mafla röheje, Malacbandák fortissimója. Solo. Vérmes, bibor kürthangok kacaja. Csupa fonák zaj és hangmaskara. Részeg citera. Sápitozva szóló. üstdob. Cintányér. Orült, kába lárma. Nagynénibókok sápadt áriája. Bősz trombiták. Meggárgyuit oboák. Mind oly titokzatos, siró, fonák, Hogy lelkem, ez a néma zongora Valami fájdalomtól rezdül által S míg hahotáz az öröm mámora, Felhangzik húrjain egy tompa gyászdal.

30 31 A nagyanyámhoz vittek el aludni Egy éjjelen. Sötét bokrok között egy kert kukucskált Emlékezem. A félhomályban állt egy üvegajtó. Oly furcsa volt. Az Ó ra vert, vett, de nem úgy mint otthon, Dalolt, dalolt. Vén óra, régi székek, fanyar illat, Kísértetek. Csordultig telt bánattal pici mellem, Majd megrepedt. Kiáltani akartam és lerogy tam, Mint egy hívő. Karom kitártam Állt az idő. s hirtelen megállott, Gyakran megy ek el most halotti házak kapujánál, Hol régesrég vidám nénik és régi bácsik laktak É s kérdezem titkát a hallgató konok falaknak, Mért van bezárva a kapu? és várom, visszajő-e, 1\z, aki csendesen pihen a messze temetőbe? És néha, hogyha fáj a délután, okosan s komolyan Másként halálos csend és néma untság. Poros akácsor, vakolatos uccák, Petróleumlámpák és nyugalom, üveggoly6k a kicsi udvaron, Olykor a hárs alatt egy bús sarokba I{alácsos, tejszines, hosszú ozsonna. Vasárnap délután meg tétován, Míg bánatom mal egymagamba járok, A lányok, a buta vidéki lányok Magyar dalt nyúznak a kis zongorán. 1\ztán a tiszta, kis I szobába hátul Borozgató barátok jönnek össze És kártya járja s nevetnek dörögve S kiküldenek a füstös, bús szobábul. Elmúl egy hét. Most a varrónő jön meg. S a nagyanyáim kötnek, egyre kötnek. Hogy vágyom innen el, el messzire, Hol kanyarog a vonatok sine, S piros, zöld Íámpa lángol biztatón, Oda, a sín felé tárom karom. És nézem a mozdonyt, a póznadrótot, Ott az öröm, ott a világ talán. De itt maradok s topogok, vivódok, Mint a rabok a börtön udvarán. 1\ barna bőrdiványt nézem, mely mostan is egész olyan, Mint amikor aludt rajta egy régi kedves ember S járok tág termeken némán felsajgó gyötrelemmel És sirok és csodálkozom. Hogy az öreg divány ma is oly kedves a szivünknek S a márvány asztalok, ahol régen halottak ültek, Ugy állanak, mint egykoron. Menj, k ' isgyerek. Most vége ennek is. Menj, drága gyermek, édes kis fiam. A te utad a végtelenbe visz, De én előttem már a semmi van. A semmiség. Még,egynehány merész év, Aztán a férfikor s a sárga vénség, Menj édesem s bocsáss meg a dalosnak,

'32 Ki mostan a színpadra kényszerit, Menj budapesti bús redakciókba S némán takard fel szóló sebeid. Menj a Newyorkba s kávéházi márvány Ravatalán tanulj újra meghalni, Irígy szemek kereszttüze közé menj S hadd nézzék benned mi az irodalmi. Menj és panaszkodj, hogy az vitt piacra, Ki tégedet legjobban szeretett És kirabolva tiszta, kis koporsód, Most kinyitotta halqtt. szemedet. Mondd, árva vagy és most lettél legárvább Picike koldus a föld kerekén - Mezítlenül születtél, meztelen mégy... Menj, menj szegény. BERDE MÁRIA VERSEK BUDAPEST HTHENllEUM IROD. ES NYOMD. RÉSZV NYT. KIADASH Uránia kön y vnyomda Budapest, VII., RottenbiJJer-utca 19