A következő lépések az euróövezet gazdasági kormányzásának javítására Elemző feljegyzés Jean-Claude JUNCKER szorosan együttműködvea következőkkel: Donald Tusk, Jeroen Dijsselbloem és Mario Draghi Az Európai Tanács informális ülése 2015. február 12.
A következő lépések az euróövezet gazdasági kormányzásának javítására Elemző feljegyzés Bevezetés A 2014. október 24-i euróövezeti csúcstalálkozó következtetései között szerepelt, hogy a szorosabb gazdaságpolitikai koordináció lényeges a gazdasági és monetáris unió zökkenőmentes működésének biztosításához. A találkozón kiálltak amellett, hogy folytatni kell a munkát az erősebb gazdaságpolitikai koordinációt, konvergenciát és szolidaritást eredményező konkrét mechanizmusok kialakítása érdekében ; és felkérték az Európai Bizottság elnökét, hogy az euróövezeti csúcstalálkozó elnökével, az eurócsoport elnökével és az Európai Központi Bank elnökével szorosan együttműködve dolgozza ki a következő lépéseket az euróövezet gazdasági kormányzásának javítására. Az Európai Tanács 2014. december 18-i ülésén megerősítette a négy elnök mandátumát. Első lépésként a négy elnököt felkérték arra, hogy készítsenek egy elemző feljegyzést, amely a 2015. február 12-i informális Európai Tanács vitaindítójául szolgál. Ez az elemző feljegyzés számba veszi a gazdasági és monetáris unió (GMU) jelenlegi helyzetét. Rámutat a GMU keretének azon fő hiányosságaira, melyet a válság felfedett, leírja az ezeket célzó, az eddigiekben meghozott intézkedéseket, és előkészíti a következő lépésekről szóló párbeszédet. E feljegyzés azonban nem érinti a négy elnök jelentésének végleges tartalmát, amelyet az állam-, illetve kormányfők február 12-i megbeszélésének kimenetelére és a júniusi Európa Tanács előtti további munkákra és konzultációkra tekintettel alakítanak ki. 1. A gazdasági és monetáris unió jellege Az euró jelenleg 19 uniós tagállam és több, mint 330 millió uniós polgár közös pénze. A válság ellenére ez a világ második legfontosabb fizetőeszköze, amely a globális devizatartalékok 24,4 %-át teszi ki (1999: 18 %), szemben az USA-dollár 61,2 %-ával. Világszerte 59 ország és terület kötötte közvetlenül vagy közvetve fizetőeszközét az euróhoz. Az euró ma több, mint puszta fizetőeszköz. Az euró egyben egy politikai projekt is. Monetáris uniónk megköveteli, hogy a tagállamok egyszer és mindenkorra feladják korábbi nemzeti fizetőeszközeiket, és véglegesen megosszák monetáris szuverenitásukat a többi euróövezeti állammal. Az euró így sorsközösséget teremtett azon 19 tagállam között, amelyek azt fizetőeszközükül használják; emiatt egyrészt szolidaritásra van szükség válságos időkben, másrészt viszont be kell tartani a kölcsönösen elfogadott szabályokat. Az euróövezetnek különleges az intézményi berendezkedése. Miközben a monetáris politikáról európai szinten, közösen döntenek, a gazdasági és fiskális politikák nagyobbrészt a tagállamok hatáskörében maradnak. Ilyen helyzetben valamely tagállam sebezhető pontjai az egész euróövezet sebezhető pontjává válhatnak. A gazdasági siker ezért mindenki közös érdeke. A monetáris unió csak akkor lesz sikeres, ha hosszabb távon több haszonnal jár az unión belül lenni, mint kívül. Ezért minden tagállamnak felelősséget kell vállalnia azáltal, hogy gazdasági és fiskális politikáikra közös ügyként tekintenek. 1
A Szerződések egyértelmű célokat állapítanak meg inkluzív és fenntartható növekedés, árstabilitás, rendezett költségvetési pozíciók és a foglalkoztatás magas szintje, a GMU kerete pedig olyan közös szabályokat irányoz elő, melyek e politikák szoros összehangolását szolgálják. A válság megmutatta, hogy ha a keret gyenge, vagy a végrehajtása nem megfelelő, az euróövezet egészének integritása kerül veszélybe, és nem érhetőek el a Szerződésekben előírt célok. Ezért az elmúlt években a fő kihívás a GMU-keret és a közös pénz teljes kompatibilitásának biztosítása volt, de ez továbbra is olyan probléma, amit még nem sikerült teljes mértékben megoldani. 2. Visszatekintés: a válság különféle gyökerei A válságnak, amely 2007 nyarán kezdte éreztetni hatását az euróövezetben, és amely napjainkban is befolyásolja több euróövezeti tagállam gazdasági fejlődését, többféle oka van. Noha ezek közül némelyik minden iparosodott országra jellemző, mások jobban érintik az euróövezetet, ahol elnyújtották és felerősítették a válság hatásait. Kezdetben a válság elsősorban pénzügyi válság volt. Az USA másodlagos jelzálogpiacáról indult, és gyorsan terjedt a globálisan összekapcsolt pénzügyi rendszerben, ideértve az európai bankokat és pénzügyi intézményeket, különösen az euróövezeti országokban, ahol az euró első évtizedében uralkodó kedvező feltételek miatt pénzügyi és ingatlanpiaci buborék alakult ki. Különösen fontos vonás volt az euróövezet számára a bankok és az államadósság közötti negatív visszacsatolási spirál: amikor egyes, rendszerszinten túlságosan fontossá vált bankok pénzügyi nehézségekbe keveredtek, és az államhoz fordultak segítségért, a bankrendszer stabilitását csak az érintett országok államháztartásának kárára és megnövekedett pénzügyi széttagoltság árán lehetett biztosítani (lásd az 1. ábrát). Ezért ezekben az országokban a bankválság gyorsan az államháztartás válságává vált, amely közvetlen hatással volt a reálgazdaságra. 1. ábra Banki hitelkamatfelárak Hitelezés cégeknek, éves százalékos mérték Euróövezeti államkötvényhozamok Euróövezeti 10 éves államkötvényhozamok (%, havi átlag) Forrás: EKB, Reuters, EKB-szolgálatok számításai 2
Adósság Az Európai Tanács informális ülése, 2015. február 12. A válság ezután államadósság-válsággá vált. Az euró első évtizede nem eredményezte az államadósság és a költségvetési hiány fenntartható csökkenését a Maastrichti Szerződésben meghatározott, a GDP 3 %-ának és 60 %-ának megfelelő referenciaértékek alá. Az államháztartás hiánya, amely 1998-ban a GDP 72,8 %-a volt, átlagosan csak a GDP 66,2 %-ára csökkent 2007-re, noha a többnyire kedvező makrogazdasági körülmények nagyobb költségvetési konszolidációt tettek volna lehetővé. A hiány az euróövezetben 1999 és 2007 között átlagosan a GDP 1,9 %-a volt, a csúcsérték 3,1 % volt 2003-ban. Az egyensúlyban levő vagy többlettel rendelkező nemzeti költségvetések közös politikai célja az államadósság csökkentése nem valósult meg. Gyakran nem tartották tiszteletben és nem hajtották végre a a túlzott költségvetési hiány visszafogását célzó fiskális szabályokat (az úgynevezett Stabilitási és Növekedési Paktumot ). 1997 óta a legtöbb euróövezeti tagállam (Észtország és Luxemburg kivételével az összes) ellen indult egyszer vagy akár többször túlzotthiány-eljárás. 2003-ban a Tanács minősített többséggel részben felfüggesztette a Paktum szabályait a Németország, illetve a Franciaország ellen zajló konkrét túlzotthiány-eljárásokban. 2005-ben a Paktumot olyan módon reformálták meg, ami a többségi vélemény szerint gyengítette a szabályait. Mind a két esemény aláásta a Paktum hitelességét. Amikor a válság elkezdte éreztetni hatását az euróövezetben, a tagállamok fontos ösztönző csomagokkal és a bankrendszerüknek beadott közpénzinjekciókkal reagáltak, amelyekre szükség volt ugyan a pénzügyi stabilitás megőrzéséhez és a válság hatásának tompításához, de sok államban a maastrichti referenciaértékek fölé emelték az államadósságot és az államháztartási hiányt. Az euróövezetben 2010-ben volt a legmagasabb az államháztartási hiány a GDP 6,2 %-ával, amit 2014-re a GDP 2,6 %- ára sikerült csökkenteni. Eközben az államadósság a válság során hozott intézkedések eredményeként tovább emelkedik, 2014-ben az euróövezetben átlagosan a GDP 94,3 %-a volt, magasan a válság előtti szint felett (lásd a 2. ábrát). 2. ábra Hiány és adósság az euróövezetben 1995-2013, a GDP %-ában konszolidáció az elmúlt években válság a GMU első évtizede a GMU előtti konszolidáció Hiány Forrás: Európai Bizottság, EKB. 3
a munkanélküliségi ráta változása (2009 2013) Változások a munkanélküliségi rátában (2009 13) Az Európai Tanács informális ülése, 2015. február 12. Azt is mondhatjuk, hogy az euróövezeti válság, amelyhez a globális pénzügyi felfordulás vezetett, egyben versenyképességi válság volt, és számos gyengeség a válság előtti időkből ered. Noha a termelékenység tekintetében az 1990-es évek elejéig sikerült részben felzárkózni az USA-hoz, ez a folyamat azonban idővel abbamaradt. Több euróövezeti tagállam nem használta ki a növekedési időszakot arra, hogy kezelje a termék- és munkaerőpiacon fennálló akadályokat. 3. ábra: Merevségek a termék- és a munkaerőpiacon, és a munkanélküliségi ráta változásai (2009 13) Ezzel szemben a mélyen gyökeredző gyengeségek nem tették lehetővé a kínálati oldal számára, hogy felzárkózzon a kereslethez. Ugyanakkor jelentős névleges és valós merevségek, ideértve a kereskedelemképes és nem kereskedelemképes szektorok közöttieket, akadályozták a források hatékony elosztását, és ezáltal hátráltatták a versenyképességi csatorna működését (lásd a 3. ábrát). Termék- és munkaerő-piaci merevségek (2008) Forrás: Eurostat és OECD Megjegyzés: A termék- és munkaerőpiacok merevsége alatt e helyen az OECD munkaerő-védelmi jogszabályokra és termékpiaci szabályozókra vonatkozó mutatóinak átlaga értendő. Ilyen körülmények között az euró első évtizedében számos euróövezeti államban jelentősen emelkedtek a munkaerő költségei (fajlagos munkaköltségben mérve), ami miatt drágábbá váltak a termékeik, és ezáltal csökkent a versenyképességük, ennek következtében negatív fizetési mérlegük alakult ki más olyan euróövezeti tagállamokkal szemben, amelyek szinten tartották vagy akár csökkentették fajlagos munkaköltségeiket. 4. ábra: Változások a fajlagos munkaköltségben (2001 09) és a munkanélküliségi rátában (2009 13) fajlagos munkaköltség változása (2001 2009) Forrás: Eurostat. Megjegyzés: Azon euróövezeti államokra vonatkozó adatok, melyek 2002 előtt csatlakoztak a GMU-hoz; a munkanélküliségi ráta esetében szeptemberiek az adatok. Ez a válság idején a munkanélküliségi ráta növekedéséhez vezetett (lásd 4. ábrát). Továbbá az euró első éveiben a relatíve kedvező pénzügyi feltételek a pénzügyi források rossz, a kevésbé produktív például ingatlan- befektetéseket előnyben részesítő eloszlásához, valamint számos magán- és állami szereplő esetében nagyobb kockázatvállaláshoz és eladósodottsághoz vezetettek. Amikor a válság lecsapott az euróövezetre, és a piacok újra felmérték az egyes országok kockázatát és növekedési lehetőségeit, láthatóvá vált a versenyképesség csökkenése, amelynek következtében kiáramlottak a befektetésekhez szükséges források, ami tovább súlyosbította a válság hatásait ezekben az országokban. Noha európai szinten több szereplő figyelmeztetett ilyen fejleményekre, az akkori irányítási keretek nem biztosították az egyensúlyhiányok szisztematikus felderítését és korrekcióját, ezáltal nem tudták megakadályozni súlyosbodásukat. 4
Végül, de nem utolsósorban a válság nevezhető a piacok válságának is olyan értelemben, hogy nem voltak képesek helyesen beárazni az országkockázatokat. A Maastrichti Szerződés azon a feltevésen alapult, hogy a piaci fegyelem kulcsfontosságú tényezőként meg fogja akadályozni az euróövezeti országok gazdaságának és költségvetési helyzetének eltérő alakulását, ami az állampapírok növekvő hozamában is meg fog nyilvánulni, de ez 1999 és 2008 között nem igazolódott be. Ehelyett a befektetők az euróövezetet egységes egészként kezelték, és nem vették figyelembe az eltérő gazdasági és pénzügyi kockázatokat. A válság láthatóvá tette ezeket a különbségeket; a kockázatok ezt követő újraértékelése egyes euróövezeti államok esetében olyan állampapírhozamokat eredményezett, amelyek jócskán meghaladták egyes fejlődő országokét (lásd az 1. ábrát). Ezek a fejlemények rámutattak arra, hogy jelentős különbség állt fenn a GMU válság előtt irányítási kereteinek céljai és tényleges teljesítménye között, továbbá arra is, hogy folyamatosan nem tartották be és nem valósították meg a közösen elfogadott politikákat. 3. 2010 utáni intézkedések a gazdasági és monetáris unió ellenálló képességének erősítése céljából Ez a válság megmutatta, hogy egyes tagállamokban a jelentős strukturális gyengeségek és merevségek, és a nem fenntartható fiskális és gazdaságpolitikák alááshatják az euróövezet egészének gazdasági fejlődését, és ezáltal veszélybe sodorják a GMU-ban való részvétel előnyösségét. A válság rámutatott az e fejleményeket megelőzni képtelennek bizonyult irányítási keret jelentős hibáira is. Az euróövezet szintjén 2010 óta jelentős reformokat fogadtak el ezen hiányosságok kezelése és kijavítása céljából: az Európai Stabilitási Mechanizmust (ESM) olyan állandó válságmechanizmus-kezelő eszközként hozták létre, amely a válság előtt nem létezett. Létrejött a bankunió, ahol az EKB látja el az egységes felügyeleti mechanizmus szerepét, 2014. november 1-je óta közvetlenül felügyelve az összes jelentős bankot az euróövezetben. Az egységes szanálási mechanizmus és az új megmentési szabályok a bankok helyreállításáról és szanálásáról szóló uniós irányelvben ma már biztosítják a bankok helyzetének szabályos rendezését és a terhek megosztását a részvényesek és a hitelezők között. Ezek a lépések az egységes szanálási alappal együtt jelentős mértékben hozzájárulnak a bankok és az államok között kialakult káros visszacsatolás csökkentéséhez, és a harmonizált nemzeti betétvédelmi rendszerekkel egyetemben a betétesek védelméhez. Ma már létezik a makrogazdasági egyensúlyhiány kezelésére szolgáló eljárás, amelynek célja a makrogazdasági sebezhető pontok korai észlelése és eszközök biztosítása a kiigazításukhoz. A Stabilitási és Növekedési Paktum 2011/2013-as reformja és a költségvetési paktumról született megállapodás megerősítette a pénzügyi kereteket annak érdekében, hogy a jövőben ne alakulhassanak ki jelentős pénzügyi egyensúlyhiányok. A prevenciós ágban immár nagyobb hangsúlyt kap a kiadási fejlemények nyomon követése, illetve mind a prevenciós, mind a korrekciós ágban szigorúbbá váltak az eljárások nem utolsósorban új, koraibb és fokozatosan növekvő szankciók révén. A válság egyik fő tanulsága, hogy a 60 %-os maastrichti referenciaérték alatti stabil adósságráták felé vezető konvergencia biztosításához szükség van egy számszerű adósságmutató bevezetésére. A Tanács túlzotthiány-eljárásra vonatkozó döntéseinél a fordított többségi szavazás bevezetésével az eljárások kvázi automatikus jellegét kívánták fokozni. 5
2011-ben kibővítették az Eurostat hatásköreit, tekintettel a túlzotthiány-eljárásban használt statisztikai adatokra. A módosított rendelet értelmében ma az Eurostat jogosult a tagállamok államháztartásainak vizsgálatára, és helyszíni vizsgálatokra az érintett tagállamokban. Ezek olyan fontos lépések voltak, amely valószínűleg jelentősen javították volna az euróövezet teljesítményét a válság előtt és alatt, ha már egy évtizeddel korábban bevezették volna őket. Mindazonáltal ezek az új struktúrák csak akkor lesznek hatékonyak, ha mind nemzeti, mind uniós szinten teljes mértékben végrehajtják őket. 6
átlagos potenciális növekedés 2015-2019 Az Európai Tanács informális ülése, 2015. február 12. 4. Mi a jelenlegi helyzet? Noha a költségvetési és gazdasági egyensúlyhiányok kijavítása, különösen az EU/IMF pénzügyi támogatásban részesülő és más, az euróövezetbe tartozó sebezhetőbb országokban már megkezdődött, a felhalmozott egyensúlyhiányok öröksége továbbra is fájdalmasan érezhető: alig néhány év alatt felszökött a munkanélküliség aránya, és igen jelentősen növekedett az államadósság és a magánszektor adóssága. Az euróövezetben a munkanélküliség a 2007-es 7,5 %-hoz képest 2009 óta 10 % felett van, 2014-ben 11,6 % volt. A fiatalok körében a munkanélküliség az euróövezetben 23 % (a 2007-es 16,6 %-hoz képest). A magas eladósodottság és munkanélküliség, valamint a piacok rugalmassága előtt álló, még mindig jelentős akadályok visszafogják az országok növekedési potenciálját (lásd az 5. ábrát). A magas eladósodottság általában visszafogja a növekedést (lásd a 6. ábrát), az alacsony növekedés és infláció viszont szintén megnehezíti az országok számára, hogy ellenálló képességük és fenntarthatóságuk növelése céljából csökkentsék eladósodottságukat. Ebben az összefüggésben egyes nagymértékben eladósodott, alacsony növekedési potenciállal rendelkező euróövezeti országok számára különösen nehéz lehet adósságuk gyors csökkentése. A sokktűrő képesség és a növekedési potenciál növeléséhez további nemzeti strukturális reformok szükségesek. A munka- és a termékpiac rugalmasságára vonatkozó nemzetközi mutatók még mindig jelentős, kezelésre szoruló merevségeket mutatnak az euróövezeti országokban. A nemzeti kormányoknak továbbá olyan környezetet kell teremteniük, amely kedvező azon vállalkozók számára, akik új céget akarnak alapítani, vagy bővíteni szeretnék már létező cégeiket. A nemzetközi mutatók arra utalnak, hogy az euróövezetnek van hová javulnia: a világszintű rangsorban összesítve jelenleg jóval elmarad az Egyesült Királyság és az USA mögött. 5. ábra: Egy főre jutó reál GDP (átlagos növekedés) 6.0 5.0 4.0 3.0 2.0 1.0 0.0-1.0-2.0 Forrás: Európai Bizottság 1995-2004 2005-2014 DE EA FR IE PT ES IT GR 6. ábra: Átlagos potenciális növekedés az államadóssághoz és a magánszektor adósságához képest A Világbank üzleti környezet minőségére vonatkozó rangsorában csak egy euróövezeti ország szerepel az első tíz között (Finnország), és több ország az első 50-ben sincs benne. Az e helyezet javítására irányuló intézkedések nem csak az egyes tagállamoknak állnak érdekében tekintettel a tagállamok gazdaságai között fennálló erős kapcsolatokra hanem az euróövezet egészének is. államadósság és a magánszektor adóssága Forrás: Európai Bizottság, Eurostat Megjegyzés: Az utolsó adatok az állam- és magánadósság esetében 2014. júniusra, a potenciális kibocsátás esetében pedig 2019-re vonatkoznak. 7
5. Az előre vezető út: a valódi, szoros gazdasági és monetáris unió felé Tekintettel az euróövezet egészét jellemző jelenlegi gyenge gazdasági környezetre és több országban a még meglevő sebezhető pontokra és merevségekre, folytatni kell a munkát az erősebb gazdaságpolitikai koordinációt, konvergenciát és szolidaritást eredményező konkrét mechanizmusok kialakítása érdekében. Az ilyen mechanizmusoknak az euróövezeti tagállamokban fennálló tényleges gazdasági, foglalkoztatási és társadalmi helyzeten, az ezen országok kölcsönös függőségén és az idővel egymáshoz történő közelítésre való képességükön kell alapulniuk. Rövid távon fontos a strukturális reformok, a beruházások és a felelős költségvetés erényes háromszögére irányuló konzisztens stratégiát végrehajtani, és ebben az összefüggésben elmozdulni az euróövezeti növekedést ösztönző strukturális reformokat célzó hatékonyabb kötelezettségvállalások irányába. Az euróövezetbeli országok egyéni vagy kollektív, a növekedést ösztönző strukturális reformokra vonatkozó politikai kötelezettségvállalásai nem megfelelő mértékben valósultak meg. Válság idején gyakran születnek jelentős kötelezettségvállalások, melyek az általános gazdasági klíma javulásakor fellazulnak. E tekintetben az egységes fizetőeszköz stabilizáló jellegének vannak bizonyos kontraproduktív hatásai a nemzeti kormányok azon hajlandóságára, hogy határozottan megkezdjék és végrehajtsák a szükséges strukturális reformokat, noha ezekre sürgősen szükség lenne. Megújult politikai konszenzusra van szükség a legmagasabb politikai szinten e strukturális reformok folytatásához, amelyre az euróövezet egészében prioritásként kellene tekinteni. Továbbá fejleszteni kell az egységes piac működését, különösen az euróövezeti gazdaságok alkalmazkodóképessége növeléséhez létfontosságú területeken. E tekintetben kulcsfontosságú a munkaerő mobilitásának növelése. Továbbá a bankunió kiteljesítéséhez és az európai gazdaság finanszírozási forrásainak diverzifikálásához és kiterjesztéséhez le kell küzdenünk a befektetések és a tőke szabad mozgása előtt álló fennmaradt akadályokat, és politikai prioritássá kell formálni a tőkepiacok integrálását, ideértve olyan kérdések átgondolását, mint az adózás, a fizetésképtelenség és a társasági jog. A tőkepiaci uniónak köszönhetően létrejövő jól integrált uniós pénzügyi rendszer azáltal, hogy bevezeti a magán kockázatmegosztás elemét, ellenállóbbá teheti a monetáris uniót a sokkokkal szemben, és hatékonyabbá a munkahelyteremtés, növekedés és befektetések szempontjából. A növekedési lehetőségek megerősítése szempontjából létfontosságúak az egységes piac kiteljesítésére irányuló további kezdeményezések, például a digitális gazdaság és az energia terén. E két terület a növekedést ösztönző strukturális reformok és az egységes piac elmélyítése érezhető előrelépése rövid távon (a következő 18 hónapon belül) hozzá fog járulni a gazdasági és monetáris unió zökkenő mentesebb működéséhez, feltéve, hogy erős lesz a politikai támogatás. Ugyanakkor mind a polgárok, mind a piacok szempontjából továbbra is szükség van a hosszú távú kilátások kidolgozására a tekintetben, hogy merre kellene fejlődniük a GMU kereteinek, és hol lesz szükség további munkára az erősebb közös irányítás kialakításához, amint arra a négy elnök jelentése és a Bizottság tervezete melyek továbbra is érvényesek már 2012-ben felhívott. Az euróövezet még nem lábalt ki annyira a válságból, mint az USA, és ez arra mutathat, hogy egy nem befejezett monetáris unió sokkal lassabban alkalmazkodik, mint egy teljesebb intézményi kerettel rendelkező (lásd a 7. ábrát). 8
7. ábra: Egy főre jutó reál GDP 2008 1. negyedév = 100 Munkanélküliségi ráta Változás 2008. január óta (százalékpontban) Euróövezet USA USA Euróövezet Forrás: Eurostat. E tekintetben ennek az elemző feljegyzésnek a célja, hogy az általa kezdeményezett vita anyagot szolgáltasson a négy elnök jövőről szóló jelentéséhez, amelynek elkészítésében valamennyi tagállam szorosan be fog kapcsolódni 1, és amely különösen a következő kérdésekkel foglalkozhatna: Hogyan biztosíthatjuk a stabil költségvetési és gazdasági helyzetet valamennyi euróövezeti tagállamban? Hogyan lehetne biztosítani a gazdasági kormányzás és a költségvetési irányítás kereteinek jobb végrehajtását és betartatását? Amennyiben teljes körűen végrehajtásra kerülnek, a jelenlegi irányítási keretek elégségesek-e ahhoz, hogy hosszú távon biztosítsák az euróövezetet sokkállóságát és növekedését? A GMU keretei mennyiben épülhetnek csupán szigorú szabályokra, és mennyiben van szükség erős közös intézményekre? Milyen eszközökre van szükség olyan helyzetekben, amikor a nemzeti politikák az irányítási keretek biztosította megfigyelés ellenére rossz irányba mennek? Sikerült-e megfelelően kezelni a költségvetési-pénzügyi nexust ahhoz, hogy többé ne ismétlődhessen meg a negatív visszacsatolás a bankok és az államadósság között? Hogyan lehetne a pénzügyi piacok révén fokozni az euróövezetben a magán kockázatvállalást az aszimmetrikus sokkhatások jobb felfogása érdekében? A jelenlegi szuverenitás-megosztás mennyiben felel meg a közös fizetőeszköz gazdasági, pénzügyi és költségvetési kereteiből eredő követelményeknek? Kívánatos-e költségvetési téren a további kockázatmegosztás? Mik lennének ennek előfeltételei? Milyen feltételekkel és milyen formában lenne elképzelhető a strukturális reformok szigorúbb közös irányítása? Hogyan segíthetné ez a reálkonvergenciát? 1 Az Európai Bizottság elnöke jelezte arra vonatkozó szándékát, hogy a jelentés elkészítése során építsen az Európai Parlament elnökének észrevételeire. 9
Hogyan valósítható meg legjobban az elszámoltathatóság és a jogszerűség egy olyan többszintű rendszerben, mint a GMU? 10