Szarmata sírok Mélykúton Készítette: Jakity Attiláné A szerző engedélye nélkül a dolgozatot, abból részleteket sem hagyományos, sem digitális módon nem lehet másolni, átvenni, idézni belőle pedig csak a forrás pontos megjelölésével lehet. Mélykút, 2005.
Jakity Attiláné 2 Szarmata sírok Mélykúton Tartalomjegyzék Bevezetés 3 I. A szarmaták története 5 I.1 Szauromata időszak i. e. IV. század 5 I.2 Prohorovkai vagy korai szarmata időszak i. e. IV-I. század 6 I.3 Közép szarmata időszak: időszámításunk kezdete - i. sz. II. század 10 I.4 Késő szarmata időszak 12 I.4.1 A szarmaták a kárpát-medencei honfoglalása 15 I.4.2 A dák háborúk és a kárpát-medencei szarmaták 17 I.4.3 A nagy markomann-szarmata háborúktól Dacia feladásáig 20 II. Szarmata életmód, társadalom, harcmodor 24 II.1 Életmód 24 II.2 Társadalom felépítése 26 II.3 Szarmata harcmodor 29 III. Szarmata sírok Mélykúton 30 III.1 Sírok 30 III.1.1 Mélykút Sáncdűlő I. 30 III.1.2 Mélykút Sáncdűlő II. 31 III.1.3 Mélykút Sáncdűlő III. 32 III.2 A temetők szerkezete 36 III.3 Temetkezési szokások 37 III.3.1 A sírok tájolása 37 III.3.2 A sírok jelölése 38 III.3.3 Sírgödrök mérete és formája 39 III.4 A halott földbehelyezésének módja 40 III.4.1 Koporsó 40 III.4.2 A halott pozíciója 41 III.5 Sírokban talált tárgyak szerepe 42 III.5.1 Gyöngyök 42 III.5.2 Fibula 43 III.5.3 Egyéb ékszerek 44 III.6 Jellegzetes mellékletek 44 III.6.1 Kés 45 III.6.2 Orsógomb 45 III.6.3 Tarsoly 46 III.6.4 Tükör 46 III.6.5 Fegyverek 48 III.6.6 Kerámia 49 III.6.7 Övcsatok, szíjbújtatók 49 III.6.8 Állatcsontok 51 Összegzés 53 Felhasznált irodalom 56
Jakity Attiláné 3 Szarmata sírok Mélykúton Bevezetés 1998-ban a kiskunhalasi Városi Könyvtár átadott a mélykúti Fenyő Miksa Könyvtárnak egy három kötetből álló Mélykútról szóló cikkgyűjteményt, melyet Fekete Dezső gyűjtött össze az 1958 és 1979 között megjelent Petőfi Népe című újságból. Könyvtárunkban az egyik feladatom a helyismereti gyűjtemény gondozása és feldolgozása. E kötetek forgatása közben egy 1959-es cikkre lettem figyelmes. Elsőként adott arról hírt, hogy községünk határában honfoglalás kora előtti sírokra bukkantak. 1 Ekkor találkoztam először a szarmata elnevezéssel. Idő közben, egy helyi amatőr helytörténész gyűjteményének kötetbe rendezésére kértek fel. Ezen anyagok között egy 1968-as újsághír is a kezembe akadt. Kincsek a domb mélyén címmel adott hírt a késő szarmata temetőről. A cikkben utaltak egy néhány évvel korábbi régészeti leletre igaz ez hunkori volt - mégis elővettem a Fekete Dezső által készített cikkbibliográfiát. A tárgymutatójában azután a 906. tételszám alatt rátaláltam egy 1961-es cikkre. 2 Mindez arra sarkalt, hogy utána nézek valójában kik voltak a szarmaták? Honnan érkeztek a mai Magyarország területére, illetve Mélykútra? Milyen rítusaik lehettek, hogyan temetkeztek? Miért nem halhattak a gyerekek hon- és népismeret órán a falu e valamikori népéről? Szakdolgozatomban először a szarmaták eredetéről írtam, kezdve a szauromata időszaktól a késő szarmata korszak végéig, mely a honfoglalással ért véget. A második részben az élettér kiválasztásának szempontjai, társadalmi szerkezetük, harcmodoruk kerül bemutatásra. Az utolsó rész az ásatási naplókban rögzített leleteken keresztül mutatja be a temetkezési szokásaikat, rítusaikat, mindennapos használati eszközeiket, öltözködésüket, fegyvereiket. 3 1 Kőhegyi Mihály: Későszarmata sírmező Mélykúton. Petőfi Népe, 1959. Október 24. 14.évf. 250.sz. 6.p. 2 Szarmata temető Mélykúton. Petőfi Népe, 1961.december 07. 16 évf. 288.sz. 4.p. 3 Kincsek a domb mélyén. Petőfi Népe, 1968. augusztus 28. 23. évf. 201. sz. 5. p.
Jakity Attiláné 4 Szarmata sírok Mélykúton Itt szeretnék köszönetet mondani a bajai Türr István Múzeum igazgatónőjének, hogy engedélyezte az ásatási naplókba való betekintést.
Jakity Attiláné 5 Szarmata sírok Mélykúton I. A szarmaták története I.1 Szauromata időszak i. e. IV. század A szarmata név a sztyeppe iráni nyelvű népességének, törzseinek összefoglaló megjelölése. A szarmaták évszázadokon keresztül az eurázsiai sztyeppe uraiként erőteljesen és gyakorta beleszóltak az antik történelem folyamatába. Ennek oka egyrészt az a hatalmas terület Közép-Ázsiától a Dunáig - melyet tömegesen benépesítettek, másrészt mozgékony és egyúttal harcias életformájuk, harmadrészt földrajzi helyzetük, amelynek révén mind a Távol-Kelettel (Kína), mind a dél-ázsiai magaskultúrákkal, mind pedig a görög-római világgal kapcsolatban álltak. A szarmata nyelvi emlékek száma meglehetősen csekély, összefüggő szöveg egyáltalán nem maradt ránk, hely-, törzs- és személynevek, valamint a szarmaták/alánok máig élő leszármazottainak, a kaukázusi oszéteknek a nyelve adja azt az alapot, amely kiindulópontul szolgált a kutatás számára. Ennek ellenére ma már nem merülhet fel kétely azzal kapcsolatban, hogy a szarmaták szkütha nyelvet beszéltek, amely a közép-iráni nyelvek északi ágához tartozott. Eredetük legendáját Hérodotosz őrizte meg. E szerint a szkíta ifjak összeházasodtak a velük sokáig ellenséges amazonokkal. A legenda amazonjait a kutatás régóta igyekszik a kimmerek és/vagy szkíták elő-ázsiai hadjáratokból való visszatérésével kapcsolatba hozni. Szicíliai Diodóros egy Médiából a Tanaishoz (Don) átköltöztetett, alávetett népről tudott, amelyet szauromatának neveznek. 4 A szauromaták legkorábbi említésével Hérodotos munkáiban találkozhatunk. Dareiosz i. e. 512-es hadjárata során a szkíták elhatározták, hogy a felperzselt föld taktikáját alkalmazzák és haderejüket két részre osztották, s az egyikhez csatlakoztak a szauromaták is. Ez a sereg azt a feladatot kapta, hogy ha 4 Jazigok, roxolánok, alánok. (1998): Szarmaták az Alföldön. Gyulai katalógusok 6. Gyula, 8 10. p.
Jakity Attiláné 6 Szarmata sírok Mélykúton a perzsák arrafelé tartanának, hátráljon meg előlük, vonuljon vissza a Meiótisz-tó mentén a Tanaiszhoz, ha pedig a perzsák visszavonulnának, eredjen a nyomukba és vegye üldözőbe őket. A i. e. VI. század elejére tehát a Don torkolatvidékénél, az Azovi-tenger partjánál a szauromata jelenlét egyértelműen bizonyítható a forrásokból. A régészeti adatok alátámasztják ezt a lokalizálást: a szauromata temetkezések kimutathatók ezen a vidéken. A szauromata időszak tárgyi hagyatéka közeli rokonságban áll a sztyeppe szkíta leleteivel, amire elsősorban az állatstílus hívja fel a figyelmet. Jellegzetes szokás a halottak kurgán alá temetése, általában fejjel Ny-ra. A férfiak tipikus melléklete a gazdag gyakran szkíta típusú fegyverzet (kard, tőr, íj és nagy mennyiségű nyíl tegezben, ritkán pikkely- és lemezes páncél, valamint sisak is). Sajátos módon fegyvereket nemcsak a férfiak, hanem a nők mellé is helyeztek a sírba. Ritkán előfordul egy-egy teljes ló eltemetése a halottal, gyakrabban csak a lószerszám (zabla) kerül a temetkezésbe. Gyakori mellékletek az üstök és kőoltárok. A tűzkultuszra az oltárokon megfigyelt égésnyomok mellett jó néhány rítuselem is utal, így a sír felett meggyújtott tűz maradványai, a gödörbe belehajigált faszén és hamu, valamint a halott mellett talált okkerrögök. I.2 Prohorovkai vagy korai szarmata időszak i. e. IV-I. század A szauromatákkal kapcsolatban a kutatás egyik központi problémája, hogy azonosíthatók-e a szarmatákkal vagy sem. Történeti szempontból aligha különíthető el a két népesség. Már csak azért sem választható szét szauromata és szarmata, mivel a i. e. IV. században elterjedő új régészeti leletanyag a korábbi szauromata szállásterületen fejlődött ki.
Jakity Attiláné 7 Szarmata sírok Mélykúton Magának a szarmata névnek a legkorábbi megjelenése a forrásokban nem teljesen egyértelmű. A i. e. IV-III. századból vannak ugyan olyan forráshelyek (pseudo-scylax, Knidosi Eudoxos, Heraklidos Pontikos, valamint Theophrastés), amelyek már említést tesznek egyfelől egy szürmatai nevű népről a Don-vidéken, másfelől egy Sarmatia megjelölésű helyről. E forráshelyek azonban részben bizonytalan keletkezésűek, részben olyan áttételesen maradtak csak ránk, hogy a szarmatákra, illetve Sarmatiára vonatkozó említéseiket egyértelmű adatként nem kezelhetjük. A szarmaták legkorábbi hiteles és egyértelmű említése Polybiosnál maradt fenn. Annyi megállapítható, hogy a szarmata népnévvel a régészeti kutatásban az ún. prohorovkai kultúra hordozói azonosíthatók. A szakirodalomban újabban már inkább korai szarmatákként, mint prohorovkaiaként jelölt lakosság az autochton népességből a Dél-Uralban, illetve attól keletre fejlődött ki. Kialakulásában idegen hatások, illetve jövevények működtek köre. 5 Az Alsó-Volga vidékére hadjáratok révén jutott el a prohorovkai népesség. A Dél-Uraltól a bevándorlás a Volga vidékre tömeges volt. A prohorovkai kultúra temetkezései elterjedtek a Volga és Dnyeper közötti területen. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a szauromata korhoz képest megnövekedett a szállásterület: a szarmaták átlépték a Don vonalát és benépesítették a Don és Dnyeper közötti sztyeppeövezetet is. A Dontól a további vándorlás DNy-i irányba tartott. A Bosporusi Királyság területét a Kubány vidékén az i.e. IV. század második felében érte el talán Arifarnés király vezetésével a szarmata vándorlás. 6 A Kubány vidékén a szarmata vándorlást megelőző időszakban a szarmatáktól alapvetően eltérő életmódú, földművelő meótok éltek. Vezető rétegük a szirák hódítás hatására eltűnt. Ugyanakkor a meótok tovább 5 Jazigok, roxolánok, alánok. (1998): Szarmaták az Alföldön. Gyulai katalógusok 6. Gyula, 12. p.
Jakity Attiláné 8 Szarmata sírok Mélykúton kereskedtek az Európai Bosporusszal. A Bosporusi Királyság átalakította az itteni viszonyokat: hatására kialakult a szirák-emót törzsszövetség a szirákok vezetésével. A meót sírokban kimutatható a szarmatizálódás. A i. e. III. század derekán hirtelen csökken a bosporusi importtárgyak száma a sírokban, ami a kereskedelem lanyhulására utal. Megkezdődött egyúttal a szarmaták fokozatos letelepedése. Erre az időszakra tehető a szirákoknak az Észak-Kaukázus középső részére való behatolása. A régészeti adatokból ítélve legyőzték a védekező autochton lakosságot. A szirákok Kubány völgyi megjelenésének idején a sztyeppe nyugati felének urai még a szkíták voltak. A Fekete-tenger északi partvidékén a i. e. IV. század közepén élte el fénykorát Ateas király vezetésével a szkíta állam, a Tanaistól az Isztrosig (Dunáig) szervezve meg egyeduralmát. Ateas a Balkán irányába terjeszkedett, ahol szembekerült Philippos makedón uralkodóval. 339-bena szkíták vereséget szenvedtek a Duna mellett. 7 Az i. e. IV. század vége Szkítiai számára vészterhes időszakká vált: nyugati határain folytatódtak a harcok a makedónokkal, a keleti határokon a Bosporusi Királysággal. A Philippostól elszenvedett vereség utáni évtizedekben a szkíták nagy része elmenekült részben a Dnyeper alsó folyásához és a Krím sztyeppei részére, kisebb csoportjuk pedig a Dunától délre, Dobrudzsában húzódott meg. A szkíták nyugati elmozdulásának hátterében az új iráni nép a szarmaták előrenyomulása állt. A hunok megélénkülő katonai-politikai aktivitása, elmozdulásuk Kína határán a i. e. III-II. század fordulóján a különféle iráni népek nagyarányú nyugati expanzióját váltotta ki. A szarmaták birtokba vették a Feketetenger északi partvidékét. Vándorlásuk következménye az Alsó-Dnyeper menti szkíta telepek és temetők megszűnése is legkésőbb az i. e. III. század első 6 Ferenczy Endre (1958) : A magyar föld népeinek története a honfoglalásig. Gondolat Kiadó, Budapest. 24-25. p. 7 Jazigok, roxolánok, alánok. (1998): Szarmaták az Alföldön. Gyulai katalógusok 6. Gyula, 25. p.
Jakity Attiláné 9 Szarmata sírok Mélykúton harmadának végén. A szkíták visszaszorultak a Dnyeper torkolatvidékére, ahol erődítményeket emeltek a szarmaták ellen. 8 Ezeket csak az i. e. I. század végén i. e. II. század elején sikerült a szarmatáknak felszámolniuk. A szarmaták kezdetben a csak a környező területet tudták birtokba venni. Az i.e. II. század közepe táján mind a régészeti leletanyag, mind a források alapján nagyarányú változások mutathatók ki az egész eurázsiai sztyeppén. A szarmaták egyre aktívabban mozogtak mind nyugati, mind keleti irányban. Ugyanebben az időben jelentek meg tömegével a szarmata leletek a Feketetenger északi partvidékén és az Észak-Kaukázusban is, sőt behatoltak a Don vidék erdős sztyeppei zónájába is. Ennek hátterében talán egyazon törzs (vagy annak egy része) sejthető. Ez a törzs pedig ebben az időszakban az aorszok népe volt. Az i.e.i. századra az aorszok és szirákok mellett jelentős erőt képviseltek az európai sztyeppeövezetben a roxolánok is, akik (valószínűsíthető) a nagy aorsz törzsszövetségből váltak ki, mint fehér alánok. Általában a Fekete-tenger északi partvidékén ekkora szarmata (ezen a területen i.e. II-I. század) anyagával szokás őket azonosítani. Egyik jellegzetességük a halottak északi tájolása, ami 180 fokos változást jelent a korábbi szarmata kultúrák rítusához képest. Ugyanakkor az i.e. II. századtól az adatok számos más kisebb-nagyobb szarmata csoportról megemlékeznek. A kutatók több ízben kísérletet tettek rá, hogy az egyes szarmata csoportok - egyfelől az aorszok és roxolánok, másfelől a roxolánok és tőlük nyugatra említett jazigok - régészeti leletanyagát körülhatárolják, ezek a kísérletek azonban még nem jártak megnyugtató eredménnyel. 8 Cumania I. Archeologia (1972): In: Mócsy András(szerk.): A római-barbár szomszédság utolsó évszázada hazánk területén. Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét. 94. p.
Jakity Attiláné 10 Szarmata sírok Mélykúton I.3 Közép szarmata időszak: időszámításunk kezdete - i. sz. II. század Az i.sz. I. században a Volga-Don vidék sztyeppéin gyökeres változások következtek be. 9 Ezt az új régészeti anyagot amelynek egyik legfőbb jellegzetessége az ún. szarmata plichróm állatstílus, a tamgák, az állatfüles bronzüstök, a diadémok közép szarmata néven ismerjük. Erőteljes közép-ázsiai kapcsolatokat mutat. A ma leginkább elfogadhatónak tűnő elképzelés szerint a jec-cai-ra kell leginkább odafigyelnünk, akik alighanem Strabón asiosaival hozhatók kapcsolatba. A késői Han dinasztia évkönyve (25-220 közt) a most tárgyalt időszakra vonatkozó egyik legfontosabb kínai forrás arról számolnak be, hogy Jen-cai birtokai átneveztettek A-lan-ja-ra; amelyik Kang-kü-i befolyás alatt állt. A nép szokásai és viselte hasonló a kang-kü-iekhez. Nem zárhatjuk ki azonban, hogy a többi szaka eredetű és két évszázada idevándorolt szarmatákkal (az aorszokkal) összeolvadt csoport is szerepet játszott a nyugati vándorlásban. Az i.sz. I. század elejétől számolnunk kell alán jelenléttel a Fekete-tenger északi partvidékén. Nem zárhatjuk ki, hogy már ők is részt vettek a szirákok és aorszok mellett a fent említett, az Armenia trónjáért a rómaiak és aparthusok közt folyó harcokban. Európai feltűnésük a Kaukázus vidékéhez kapcsolódik. Hamarosan átvették a hatalmat talán a Mithridates-féle háborúban egymás ellen harcoló aorszok és szirákok nevető harmadikjaként a Kubány vidékén. Innen indulhattak arra a hadjáratra, amelynek kapcsán először felbukkan az alán név az auctoroknál. Az alánok európai feltűnésének első hiteles, évhez köthető említése Josephus Flaviustól származik, aki értesült médiai és armeniai betörésükről. Az alánokat Iberia királya alighanem saját céljaira akarván kihasználni őket átengedte az Adrjalon. Innentől kezdve csak akkor lehetséges, hogy előbb 9 Jazigok, roxolánok, alánok. (1998): Szarmaták az Alföldön. Gyulai katalógusok 6. Gyula, 16-17. p.
Jakity Attiláné 11 Szarmata sírok Mélykúton Médiát, s csak utána Armeniát rohanták le, ha a Kura-völgyében ereszkedtek le, az Araksz, a Szevan-tó és a Kaspi-tenger közötti részt Bedia Atropatenát támadhatták meg, s innen fordulhattak vissza immár északnyugat felé, hogy elérjék a Szevan- és Van-tó környéki Armeniát. 10 Az alánok központja az Alsó-Don vidékén amelyik mellesleg a i. sz. II. században a legtöbb kapcsolatot árulja el a Kárpát-medencével alakult ki. Itt tárták fel dúsgazdag temetkezéseik egész sorát. Itt koncentrálódnak pl. a baktriai stílusú lószerszámok is. Az alánok terjeszkedése gyors volt és elsöprő. Az i. sz. I. század közepén a Dnyeszter és Duna közti területen a nomád törzsszövetség élére Farzoi király került, aki i. sz. 60-70 táján Olbiában aranypénzt verettett nemzetségi tamgával. A törzsszövetség hatalmát az i. sz. I. század végére kiterjesztette a Volga és a Duna közti hatalmas területre, a Dél-Bugig és az Al-Dunáig egészen biztosan, s nagy valószínűséggel a Kárpát-medence keleti felére is. Keleti határuk azonban a Volga maradt, a Volgától keltre, az Észak-Kaspi vidéken és a Dél-Ural vidéken leleteik nem fordulnak elő. Az alán foglalás erősen átrendezte a sztyeppe lakosságának összetételét és elhelyezkedésüket. Strabón által még jóval keletebbi területen ismert aorszok a roxolánokkal és alánokkal együtt a Fekete-tenger északi partvidékén szerepelnek. Szarmata törzsek i. sz. I. században 10 Jazigok, roxolánok, alánok. (1998): Szarmaták az Alföldön. Gyulai katalógusok 6. Gyula, 18-24. p.
Jakity Attiláné 12 Szarmata sírok Mélykúton I.4 Késő szarmata időszak Az ún. késő szarmata kultúra kialakulásának és elterjedésének megértéséhez időben kissé vissza kell mennünk. Mint láttuk a Volga-Ural menti sztyeppéről nagyobb szarmata csoport (aorszok) költözött át az i. e. II. század elejére Közép- Ázsiába. Ott megkezdődött összeolvadásuk a helybeli iráni szka-masszageta csoportokkal. Így formálódott ki lassanként az az új horizont, amelyik valamikor az i. sz. I. század legvégén II. század elején fokozatosan tért hódított az Ural- Volga vidékén. Az új korszak egyik legjellegzetesebb vonása a koponyatorzítás sajátos 11 szokásának elterjedése. A temetkezési rítus fő elemei is alapvetően megváltoztak erre az időszakra. Uralkodóvá vált a korábban csak szórványosan fel-felbukkanó és főként a Fekete-tenger partvidékének észak-nyugati részére jellemző É-D-i tájolás. Immár nem korábbi kurgánokba ásták a sírokat, hanem maguk emeltek kurgánt egy-egy halott számára. A sírhalmokból gyakran kerülnek elő összetört edények faszénnel. sok esetben találják meg a halotti étel maradványait a juh lábcsontokat a sírokban a leletek között gyakorivá válnak az oldalfüles kis tükörcsüngők, a négyszögteltes rituális edénykék. A fibulák korábban nem túl nagy számban fordultak elő: most gyakorivá válnak. Új típusú fegyverzetet találunk: a fém keresztvas és markolatvég nélküli hosszú kardok kiszorítják a gyűrűs markolatúakat, a korábbi kisebb méretű, könnyű íjakat felváltják a csontveretes nagyobb, ún. hun típusú fegyverek, amelyekhez nagyobb, nehéz vasból készített, háromszárnyú nyílhegyes vesszőket használnak (ugyanakkor már nem tömött tegezt adnak halottaik mellé, csupán egy vagy néhány nyílvesszőt). 12 11 Jazigok, roxolánok, alánok. (1998): Szarmaták az Alföldön. Gyulai katalógusok 6. Gyula, 35-36. p. 12 Cumania I. Archeologia (1972): In: Mócsy András(szerk.): A római-barbár szomszédság utolsó évszázada hazánk területén. Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét. 97-98. p.
Jakity Attiláné 13 Szarmata sírok Mélykúton Mindezek az új vonások Közép-Ázsia területéről kerültek át az Ural-Volga vidéki sztyeppére, párhuzamaik jól ismertek onnan. Észak-Baktria régészeti anyagában más megközelítésben is nyomon követhető az ott élő nomádok elmozdulása. Az új - immár egyértelműen és kizárólagosan K-Ny-i irányú terjeszkedés hátterében a gyökeresen megváltozott közép-ázsiai politikai helyzet áll. Az i. sz. I. századra eléri virágkorát a kusán állam, a korábban Kang-kühöz tartozó Horezm és a Taskenti oázis felett is megszerzik a hatalmat a kusánok. Kang-kü erre északnyugat felé fordul. Talán ennek volt következménye a középázsiai lakosság elmozdulása nyugat felé: terjeszkedésük az alsó-volga irányába. 13 A fenti adatokat összefoglalva: valamikor az i. sz. I. század közepe táján a Közép-Ázsiában lezajló politikai változások (kusánok) hatására, a korábban (i. e. II. század) az Ural-Volga vidéki sztyeppéről érkező népek (aorszok) és a helyi iráni (szaka-maszageta) lakosság összeolvadásából kiformálódó új csoportok vándorlása megindul nyugati irányba. A Közép-Ázsiából az Alsó-Volga vidék irányába elmozduló vándorlás kilökte az ottani korábbi lakosságot, akik átkeltek a Volgán. Erre elsősorban a diagonális temetkezése eltolódása utal a Volgán inneni területre. A Volga egy darabig választóvonalként funkcionál: a késő szarmata időszak elején jól körülhatárolható különbségek mutatkoznak a Volgán túli területen (közép-ázsiai bevándorlók) és a mai Volgográdtól délre, a Volga Don között feltárt leletanyagban. Közép-Ázsiából két nagyobb vándorlás indult meg nyugatra. Az egyik a Kaszpi-tengert északról megkerülve a Volga felé tartott. A másik csoport (vagyis a Fekete-tenger partvidékre bevándorló alánok) mint láttuk inkább délről kerülhette meg a Kaspit és a Darjalon keresztül szállhatta meg a Fekete-tenger északi partvidékét. 13 Bakay Kornél (1997): Őstörténetünk régészeti forrásai. I. Miskolci Bölcsész Egyesület, Miskolc. 76. p.
Jakity Attiláné 14 Szarmata sírok Mélykúton A helyzet az i. sz. III. század közepe táján változik meg ismét a Volga vidéken. Ekkor indul meg a tömeges átvándorlás innen a Fekete-tenger északi partvidékére. Elpusztul Tanais (244-247), a Kubány jobb parti erődített telepeket lerombolják, az egész sztyeppe ismét mozgásba lendült. Az okot általában a gótok vándorlásában sejtik. Az i. sz. III. század elején a keleti germán törzsek elérték az Észak-Pontust. A Duna bal partján élő dákokkal rokon karpok is keményen támadták ekkoriban a roxolánokat. A változások oka mégsem lehetett a gót mozgalom. Mind a források, mind a régészeti leletek a szarmaták meglehetősen nagy népsűrűségére engednek következtetni. A kialakuló Csernyahov kultúra egyik legfőbb etnikai összetevője minden bizonnyal a szarmaták voltak. Az együttélésre nemcsak régészeti, hanem nyelvészeti adat is utal. 14 Az epigráfiai adatok alapján e hatás legintenzívebben a Don és az Azov környékén jelentkezett, ahol sajátos módon a Csernyahov kultúra csak gyenge befolyással bírt. Ugyanakkor a III.századi nagy átalakulások nemcsak a pontusi sztyeppet érintették. Ebben az időszakban formálódik ki ugyanis a Szászánidák új és erős állama is. Az i. sz. II-III. században a nagy selyemút működése intenzívebbé vált. Az Észak-Kaukázus előterében a szkíta időszaktól folyamatosan éltek iráni nyelvű csoportok az i. sz. I-III. század elején az Észak-Kaukázus központi részein (pl. Nyizsnyij Dzsulat, Csegem, Podkumszk stb.) is kimutathatók. Ezek a csoportok az i. sz. II. század végén III. század elején védettebb helyekre kényszerültek: többségük a korábban gyéren lakott Terek-Szunzsa közén telepedett le. Ez az első hegyekbe húzódó hullámuk, amelyik elkezdett összeolvadni a helyi lakossággal. Az alánok két hullámban kerültek a Kaukázusba. 14 Cumania I. Archeologia (1972): In: Mócsy András(szerk.): A római-barbár szomszédság utolsó évszázada hazánk területén. Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét. 100. p.
Jakity Attiláné 15 Szarmata sírok Mélykúton I.4.1 A szarmaták a kárpát-medencei honfoglalása Hérodotosz után csak jó néhány száz évvel később találkozunk a Fekete-tenger északi partvidéke törzseinek módszeres leírásával, mégpedig Strabónnál. Az általa felsoroltak (i. e. I - i. sz. I. század elejére vonatkozó) közt négy szarmata csoport szerepel: a Don-Dnyeper közén a roxolánokat jelöli; a Dnyepertől nyugatra sorban előbb az urgok, majd a királyi szarmaták, s végül a jazigok tűnnek fel. A roxolánok mögött mytilenei Theophanes alapján az aorszok a Don bal partján, illetve az Azovi-tenger partján, míg a szirákok a Kubány völgyében helyezkedtek el. Közülük a Strabónnál legnyugatabbra említett jazigok vándoroltak el. Georg Hozer szerint a yazyu-ka = áldozatot bemutató pap szóból vezethető le a jazigok neve. Nem kevésbé zárható ki Vasmer elképzelése, amely szerint az iránu yazu-, óiráni yahu- = fáradhatatlan, nyughatatlan lenne a név eredete. 15 Mi okozta a jazigok, valamint a többi szarmata a csoport nyugati irányú elmozdulását? Időszámításunk kezdetére az alánok fennhatósága alá került a Don és Dnyeszter közti terület nagy része. Nyugati vándorlásuk egyre intenzívebb. Ez a mozgás kimozdította korábbi törzseket eddigi szállásterületükről, a legnyugatibb csoportok egészen a Kárpát-medencéig húzódtak, helyet engedve az erősebb új bevándorlóknak a Pontus vidéken. A jazigok nyugati eltolódásának egyik koronatanúja Ovidius, aki megénekelte rendszeres és keserves találkozásait velük az al-dunai Tomiban (ma Constanta). Közép-Duna menti megjelenésükre utal Ptolmais adata, valamint Tacitus leírása. Az i. sz. I. század első felére vonatkozóan Plinius leírása szerint a Duna és a herciniai erdő közt egészen a pannoniai téli szállásokig Carnuntumban és azokon a helyeken, ahol a germánok határa húzódik,a mezőket és síkságokat a jazig- 15 Jazigok, roxolánok, alánok. (1998): Szarmaták az Alföldön. Gyulai katalógusok 6. Gyula, 56-59. p.
Jakity Attiláné 16 Szarmata sírok Mélykúton szarmaták lakják, a hegyeket és erdőket pedig a Pathyssus folyóig az általuk elűzött dákok. 16 A szlovák kutatás a viszonylag gyér, erre az időszakra keltezett leletanyag alapján egyértelműnek véli Vannius uralmát legalább a Vág vonaláig (Sládkovièovo, Abrahám, Kostolná pri Dunaji lelőhelyek valamennyi Galánta vidékén), s nem számol szarmata jelenléttel a térségben. Annyi bizonyos, hogy 50-ben már a Kárpát-medencében találjuk a jazigokat. Foglalásuk azonban egyes feltételezések szerint már jóval korábban talán 18/19 előtt megtörténhetett. Plinius fentebbi adatát a jazigok előretöréséről Carnuntumig mindenképpen a foglalás idejére kell vonatkoztatni. 17 9-ben a markomanok Drusustól szenvedtek vereséget, s ezáltal elmozdulásra kényszerültek. Alighanem ekkor húzódtak a velük rokon kvádok a későbbi Morvaország területére, ahol Maraboduus markomann király fennhatósága alá kerültek. Maraboduus azonban hamarosan vereséget szenvedett Ariminiustól, a cheruszkuszok vezérétől. Hatalma lehanyatlott, s az elégedetlenkedők őt is, majd utódját, Catualdát is megbuktatták. Róma vazallus államot alakított ki a határán, mégpedig a két bukott vezér párthíveit tömörítve a Duna bal partján. Az új állam élére Vanniust, egy kvád férfit állított. A szarmaták kihasználták az alkalmat a Birodalom határán lezajló mozgolódásokat s a zavarosban halászva jelentek meg még Maraboduus idején a Dunától északra. Ez annál is inkább elképzelhető, mert feltételezhető, hogy Árpád honfoglalóihoz hasonlóan őket is gyakran hívhatták meg zsoldosként viszonylag távolabbi területekre, ahova a busás zsákmány reményében szíves-örömest szegődtek el. A kárpát-medencei jazigok keleti szomszédjai ebben az időben a dákok lettek, akik Caesar óta a római külpolitika számára mindenkor figyelembe veendő 16 Ferenczy Endre (1958): A magyar föld népeinek története a honfoglalásig. Gondolat Kiadó, Bp. 34-38. p. 17 Jazigok, roxolánok, alánok. (1998): Szarmaták az Alföldön. Gyulai katalógusok 6. Gyula, 63-67. p.
Jakity Attiláné 17 Szarmata sírok Mélykúton erővel rendelkeztek, s nem utolsósorban kezükben tartották Erdély aranybányáit is. Korábbi lakóhelyük egy részéről Plinius szerint épp a jazigok szorították ki őket. A dákok birodalmának Ény-i részén az alávetett Osi és Dotini alighanem kelta eredetű törzse lakott. Augustus a dákok i.e. 11-10 közé keltezhető betörését megpróbáló, Marcus Vinisis vezetésére bízott hadjárata éppen ezt a területet érintette. A dákok meggyengült helyzete a hadjárat után egyúttal megkönnyítette a jazigok foglalását is. A dák hatalom szilárdsága megingott a középponttól távol eső vidéken. Amennyire tehát a germán fronton kedvező volt a helyzet a szarmaták számra, legalább annyira elmondhatjuk ugyanezt a dákokkal kapcsolatban is. 18 Ez az állapot azonban nem tartott sokáig. Az új germán hatalom (Vannius vezetése alatt) kiszorította a jazigokat Carnuntum előteréből, visszavetette őket a Vágon túlra. Maga Vannius és a vele szövetséges jazigok pedig hamarosan együtt is vereséget szenvedtek. I.4.2 A dák háborúk és a kárpát-medencei szarmaták A dák kérdés megoldása gyakorlatilag Caesar óta napirenden volt. A megoldást hozó leszámolás azonban jócskán elhúzódott, és csak Traianusnak sikerült a végső rendezés. E háború-sorozat első mozzanatát 85-86 telére keltezhetjük, amikor a dákok nagy erőkkel lerohanták Moesiát. A kvágok és markomannok megtagadták a rómaiak által kért fegyveres támogatást, majd hamarosan (91-92) táján megtámadták Pannoniát is. A római-germán háború során A szvébek, maguk mellé vettek jazigokat és megkezdték a felkészülést arra, hogy velük együtt átkeljenek az Isteren. A dákokról teljesen átterelődött a figyelem a szvéb-szarmata veszedelemre. A szarmaták elleni hadjárat korántsem volt gyors és könnyű, 18 Magyar régészet az ezredfordulón (2003). In. Vaday Andrea (szerk.): A római kori barbarikum kutatásának története. Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Teleki László Alapítvány, Budapest 265. p.
Jakity Attiláné 18 Szarmata sírok Mélykúton ahogyan Suetonius írja inkább volt kényszerből, mert megsemmisítettek egy legiot parancsnokostul. Az elpusztított legio 92-93 táján a XXI. Rapax volt. A szarmaták ellenséges viselkedése csak Traianus alatt változott meg. Ez ideig az Al-Duna mentén létezhetett egy korridor, amelyen keresztül a kárpátmedencei szarmaták fenntarthatták kapcsolatukat a velük rokon törzsekkel, illetve a Pontus-vidék városaival a korábbi életmódjukat feladni kényszerülő fokozatosan letelepedő és földművelésre áttérő kárpát-medencei szarmaták nehéz helyzetbe kerültek a Duna-menti korridot elvesztésével. Gyökeres változást jelentett számukra Traianus azon elhatározása, hogy véget vet az egyre erősödő dák állam fenyegetésének. S egyúttal megszerzi Decebal hatalmas gazdagságát. Decebalt és területük visszaadásában reménykedő jazigokat szövetségeseinek tudhatta a háború során. Ugyanakkor az al-dunai roxolánok - akiket a rómaiak 19 dákok ellen felvonulása érintett érzékenyen a dákokkal léptek szövetségre. Hosszú és nehéz háborúskodások során végül a római haderő győzedelmeskedett a dákok felett (105-106). Traianus megkezdte az új provincia, Dacia megszervezését, ami semmiképp nem tette lehetővé a szarmaták által visszakövetelt területek átadását, hiszen egyébként Moesia és Dacia közé beékelődtek volna a barbárok állandóan veszélyeztetve a tartomány ellátást. A jazigok első támadása ennek következtében már 107-ben elérte Pannoniát. Ezt a támadást még viszonylag könnyedén sikerült elhárítani, azonban Traianus halála után 117-ben megindult a kárpát-medencei jazigok és az al-dunai roxolánok összehangolt támadása Pannonia, Dacia és Moesia ellen. Hadrianus nehéz helyzetbe került, sőt arra gondolt, hogy feladja az újonnan szerzett Dáciát. Hadrianus minden lépes a veszély nagyságát jelzi: lebontotta az éppen csak felépített hidat Turnu-Severinnél, Dacia és Pannonia élére közös kormányzót nevezett ki, megemelte a roxolánoknak kifizetett évdíjat. A régészek megállapították, hogy az Olt-Duna-Szeret-Erdélyi-Kárpátok déli vonulata közti 19 Jazigok, roxolánok, alánok. (1998): Szarmaták az Alföldön. Gyulai katalógusok 6. Gyula, 84-85. p.
Jakity Attiláné 19 Szarmata sírok Mélykúton termékeny síkság nem tartozott Dacia proviniciához. E terület nyugati peremén erős várrendszer húzódott az Olt mentén a kárpátokig. Ezt a védelmi vonalat kissé keletebbre még egy védelmi vonallal párhuzamos erődsorral tovább erősítették. Délen a Duna partján 3 legio állomásozott nagyszámú segédcsapattal az Olttól a torkolatig. A fontosabb átkelőhelyeket ellenerődök biztosították. A komoly védelmi szisztéma kidolgozására a roxolánok jelenléte kényszerítette a rómaiakat. Moesia határát is megerősítik. Mindezek alapján felmerül a kérdés, hogyan sikerült pacifikálni a területet követelő szarmatákat. A megemelt aranyadó aligha oldotta meg önmagában a problémát. A pacifikáció része lehetett egy roxolán betelepítés is Istria déli részére. Bizonyíték erre Resparaganust, a roxolánoknak Hadrianustól polgárjogot nyert királyát említő két felirat Polából. 20 Talán nem alaptalan az a lehetőség, hogy a kitűnő stratégia császár, Tarainus igényt tarthatott a legyőzött ellenség, Decebal egész országára: ennek nyugati határa pedig a Tisza volt. Hadrianus pedig kompromisszumként e terület egy részét, nevezetesen a Tiszántúlt adta át a barbároknak. Tény, hogy a szarmata régészeti leletanyag a Duna-Tisza közéről az i. sz. I. század első fele után valóban fokozatosan átterjedt a Tiszától keletre fekvő területekre is. Az is nagyon valószínű, hogy a háború zavarosában halászva ebben az időszakban az Alföldre beköltöztek a legelső roxolán csoportok, akik kikényszeríthették az átvonulást az Al-Duna mentén. 21 Végső soron sikerült lecsendesíteni - nagy áldozatok árán a szarmaták valamennyi csoportját a Duna vidéken. A szarmaták helyzete ettől kezdve alig változott a nagy markomannszarmata háborúkig. 22 20 Magyar régészet az ezredfordulón (2003). In. Vaday Andrea (szerk.): A római kori barbarikum kutatásának története. Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Teleki László Alapítvány, Budapest 269. p. 21 Sztrinkó István (szerk.) (1987): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében 1986. In: Kulcsár Valéria(szerk.) (1986): A Duna Tisza köze településtörténeti kérdései a kora császárkorban. Kecskemét. 47 48.p.
Jakity Attiláné 20 Szarmata sírok Mélykúton I.4.3 A nagy markomann-szarmata háborúktól Dacia feladásáig Erre az időszakra kialakult az alföldi szarmaták sűrű településhálózata. Kialakultak a fő kereskedelmi utak, amelyek vonala az importtárgyak elterjedése alapján rajzolódik ki. E békés fejlődésnek vetett véget a nagy háború kirobbanása. A 160-as évek elején a rómaiak a parthus háborúra csoportosítottak át nagy haderőt: köztük a pannoniai katonaság egy részét is. Ezt használták ki a dunai germánok. A háború soha nem látott méretűre duzzadt: Pannoniát és Daciát egyaránt érzékeny veszteségek érték. A germánokhoz csatlakoztak a szarmaták is. A harcok során azután már a szarmaták jelentettek nagyobb veszélyt. 23 A szarmatákkal kapcsolatban Marcus Aurelius császár feltett szándéka volt, hogy kiirtja őket, ahogyan azt Traianus tette a dákokkal. Ezzel az elképzeléssel állt összefüggésben a császárnak az az elképzelése is, hogy új provinciát alakít ki az alföldön Sarmatia néven, ahova majd új a régieknél sokkal békésebb jövevényeket telepít. 180-ban bekövetkezett halála ebben megakadályozta. Utóda, Commodus pedig végleg letett e tervekről. A jazigok és kvádok feletti végső győzelem 188-ra keltezhető, amikor lezárult a nagy háború. 24 A markomann-szarmata háborúk gyökeres változásokat idéztek elő az Alföld településtörténetében is. Az egyik békeszerződés egyebek mellett azt is tartalmazza, hogy Dacián keresztül a helytartó felügyelete mellett engedélyezték az alföldi szarmatáknak a kapcsolattartást az al-dunai roxolánokkal. Az i. sz. III. századra a germán népek (elsősorban gótok) északról dél felé vándorlásuk során megközelítették az Észak-Pontust. A dákokkal rokon karpok, ennek hatására keményen támadták a roxolánokat. A gótok támadása elől nyugatra és keletre mozdultak el a szarmata csoportok. Ettől az időszaktól kezdve az események mind nehezebben követhetők nyomon. Tény, hogy a markomann- 22 Jazigok, roxolánok, alánok. (1998): Szarmaták az Alföldön. Gyulai katalógusok 6. Gyula, 84-85. p. 23 Cumania I. Archeologia (1972): In: Mócsy András(szerk.): A római-barbár szomszédság utolsó évszázada hazánk területén. Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét. 101 102.p. 24 Jazigok, roxolánok, alánok. (1998): Szarmaták az Alföldön. Gyulai katalógusok 6. Gyula, 93-96. p.
Jakity Attiláné 21 Szarmata sírok Mélykúton szarmata háborúk utáni időszak viszonylagos békét hozott a Kárpát-medencében. Köszönhető volt ez részben a béketárgyalásoknak, valamint annak, hogy ismét katonai átszervezések folytak a szarmata limesen. A szarmata betörések azonban még Dacia feladása előtt megkezdődtek: már a 230-as évek második felében kisebb betörésükről tudunk, majd 258-260-ban Kelet-Pannoniát széles frontszakaszon érte a szarmaták és a hozzájuk csatlakozott kvádok támadása. Dacia provincia pedig végleg reménytelen helyzetbe került, s végül nem maradt más lehetőség Aurelianus számára, mind kiüríteni és feladni a tartományt 271-ben. 25 A szarmata-római viszony immár a térség meghatározó elemévé vált a tertrarkhiák idejében összesen hét nagy császári expedíciót kellett indítani a szarmaták ellen. A szarmata belháború előtt 10 évvel, 322-ben a szarmaták még keményen támadták a rómaiakat: Rausimodus nevű királyukkal az élen Camponánál (a mai Nagytéténynél) törtek be. Constantinus átkelve a Dunán nagy csapást mért rájuk. Keresztülvonult egész területükön, s magát Rausimodust is megölte. A következő években a szarmaták nem támadtak. Kérdés, hogy a nyugalomnak a vérveszteség volt-e az oka vagy az új szövetségi megállapodás. Felmerült az a lehetőség, hogy éppen ekkor (322 és 332 között) épült ki a Kárpát-medencei szarmaták határát kijelölő (Csörsz-árok, Ördög-árok, sánc-árok védműve) A 322. évi béke nem volt tartós. 332-ben a rómaiak által feladott Dacia provincia új lakói, a nyugati gótok megtámadták az alföldi szarmatákat, akik Constantinus császár segítségét kérték ellenük. A római seregek a Bánságban hátba támadták a gótokat. Ezzel a háború véget is érhetett volna, ha időközben a szarmatáknál nem borult volna fel a rend. A források szerint a gótoktól megrémült uralkodó szarmaták (arcaragantes) 26 félelmükben felfegyverezték a szolga 25 Sztrinkó István (szerk.) (1987): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében 1986. In: Kulcsár Valéria(szerk.) (1986): A Duna Tisza köze településtörténeti kérdései a kora császárkorban. Kecskemét. 48 50.p. 26 Arcaragantes: uralkodó szarmaták vagy szarmata arisztokrácia. A nemzetségi arisztokrácia kiemelkedése az i. sz. I-II. századra tehető, különösen a Fekete tenger vidékének városaival
Jakity Attiláné 22 Szarmata sírok Mélykúton szarmatákat (limigantes) 27. Utóbbiak azonban uraik ellen fordultak és elűzték amazokat korábbi szállásaikról. Az események színhelye a Bánát. Az arcaragantesek helyzete azonban nem lehetett kielégítő. Zizais királyuk vezetésével indultak harcba a rómaiak ellen, hogy kikényszerítsék helyzetük megváltoztatását. Constantinus 358-as megtorló hadjárata alaposan végigpusztította a szarmaták földjét. Ugyanakkor a limigantesek is Moesia ellen támadtak. Kiűzésükre megindultak a római csapatok, s a velük éppen szövetséget kötött szarmata csoportok Zizais vezetésével. Nemcsak a Birodalom területéről, hanem korábbi szállásaikról is kiűzték a betolakodókat. Most a limigantesek menekültek el. A barbár támadások nem szűntek meg. A Birodalom mindent megtett a béke érdekében. Próbálkoztak szövetségkötéssel, vérfürdővel, sőt receptióval is. A Notitia dignitatum felsorolásában a Sarmatae gentiles hat praefectusát említi, ami nagy tömegű nép provinciába betelepítésére utal. 334-bern I. Constantinis tömegesen telepítette őket családostól Scythia, Thrakia, Makedonia és részben Italia földjére. A Birodalom és így Pannónia területén mind több barbár, és közte szarmata/alán telepedett le. A hunok előretörésének következtében az Al Dunánál a helyzet válságosra fordult. Ennek egyik következményeként a 370-es években egy gót alán-huncsoport betelepítésére is sor került. Az alföldi szarmaták történetének erre az időszakára vonatkozó forrásaink egyre gyérebbek. Az események között első helyen egy olyan háborút kell kiemelnünk, amely a Valentinianus-kori építkezésekkel áll kapcsolatban, amelyek egyébként a szarmata barbarikumban is folytak. A kvádok és a szarmaták határán végzett munkálatok robbantották ki a harcokat. A kvádok tiltakoztak ellene, hogy tudtuk és beleegyezésük nélkül indult meg az építkezés. A rómaiak közvetlenül érintkező és kereskedelmet folytató törzsek között. A Volga menti sztyeppeken élő szarmata törzsek időszámításunk első két évszázadában sokkal alacsonyabb fejlettségi fokon álltak. 27 Limigantes: szolga szarmaták vagy elszegényedett, szabad szarmaták. Feltehetőleg az i. sz. I-II. századra tehető megjelenésük.
Jakity Attiláné 23 Szarmata sírok Mélykúton ahelyett, hogy a panaszt orvosolták volna - megölték a kvádok panaszt tevő királyát. A kvádok segítségül hívták szarmata szomszédjaikat, s 374-376-ben óriási pusztítást vittek végbe Pannóniában. Ugyanakkor Moesiát is szarmata támadás érte. A hanyatló Birodalom csak nagy üggyel-bajjal tudott fölébük kerekedni. Maga Valentinianus császár sem élhette meg a győzelmet egy tárgyalás során gutaütésben meghalt. 28 469-ben a gótok ellen szövetkező népek között ott találjuk két királyuk, Beuka és Babai vezetésével a szarmatákat is, sőt 516-ban Anastasius császár még viselte a Sarmatcius címet. A szarmaták politikai függetlensége valószínűleg ekkor semmisült meg véglegesen. Területüket a gepidák foglalták el, akiknek uralmát a szarmaták kénytelenek voltak elismerni és seregükben katonáskodni. A gepidák bukása után a szarmaták is avar fennhatóság alá kerültek, míg egy részük a langobárdokkal Itáliába távozott. Az avar-bizánci háborúk idején a VII.század elejéről van még adatunka szarmatákról, akiknek emléke ettől az időtől kezdve homályba vész. 29 Szarmata törzsek i. sz. I-IV. század. 30 28 Bakay Kornél (1997): Őstörténetünk régészeti forrásai. I. Miskolci Bölcsész Egyesület, Miskolc. 124-136.p. 29 Jazigok, roxolánok, alánok. (1998): Szarmaták az Alföldön. Gyulai katalógusok 6. Gyula, 112-117. p. 30 A térképen a törzsek elhelyezkedésének jelölése saját készítésű.
Jakity Attiláné 24 Szarmata sírok Mélykúton II. Szarmata életmód, társadalom, harcmodor II.1 Életmód A szarmaták elsősorban a természetes vizek partján, a sík vidékből kissé kiemelkedő dombhátakon telepedtek meg. A telepek formája alkalmazkodott a természetes adottságokhoz, követve a folyók vagy a tavak partvonulatát. Több helyen figyelhető meg, hogy mára már feltöltődött, de a római korban feltehetően még meglévő patak, vízér is lehetett ilyen természetes vízpart. A vizektől távolabb fekvő telepek vízellátást mesterséges úton oldották meg, így a telepnek nem kellett alkalmazkodnia egy megadott vonalhoz, szabadabban terjeszkedett. Az utak mellett fekvő települések feltehetően igazodtak az út vonalához. Ezek inkább a mai szalagfaluhoz hasonlíthattak. A szarmata telepnyomok nagy része inkább nagyobb majorság, körülöttük szántókkal és legelőkkel, a mai bokortanyákhoz hasonlóan. 31 A Ptolemaiosz által felsorolt jazig városok nagyságáról, szerkezetéről még elképzelésünk sincs. Közülük egyedül Partiszkon -t lehetett azonosítani a mai Szegeddel. Itt a tiszai átkelőhelyről tudjuk, hogy a római őrállomás körül igen sok szarmata lelőhely sűrűsödik. Ugyanez tapasztalható a római határ barbár oldalán is, a római erődítmények körzetében. Feltehetően az Alföldet átszelő utak mentén is sűrűbben sorjáztak a falvak. Több lelőhelyen figyeltek meg árokrendszereket, melyek egy része védmű lehetett, más részük karám vagy az egyes portákat kerítő árok, illetve vízelvezető árok volt. Az árokrendszer egymással párhuzamosan futó árkokból állt. A legszélesebb a külső határoló árok. A belső, jóval keskenyebb és 31 Cumania I. Archeologia (1972): In: Kőhegyi Mihály (szerk.): Római pénzforgalom és kereskedelem az Intercisa Csongrád közötti útvonalon. Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét. 103 110.p.
Jakity Attiláné 25 Szarmata sírok Mélykúton sekélyebb árok aljában cölöphelyek voltak. Ebből következtettek az árokpalánkkerítés konstrukcióra. 32 A településeken általában a magasabban fekvő részeken épültek a félig földbe mélyített, tartócölöpös, tapasztott falú, vagy vályogtéglából épült házak. Az ipari műhelyeket a portákon kívül, a falu szélén építették az uralkodó szélirányt figyelembe véve, néha a mester portája mellett álltak. A kutakat, a ciszternákat vagy a vízjárások közelében vagy a házak között ásták meg. Igen nagy a jelentőségük a telep belső időrendjének vizsgálatakor, ugyanis általában több, hosszabb rövidebb időszakos használatot lehet megfigyelni a kutak feltöltődésében, illetve szándékos feltöltésében. Házaik általában téglalap alakúak és egyetlen helységből állnak. Felmenő falaik paticsból készültek, nagyságuk kb. 5x5 méter. A nyeregtetőt a sarkokban és az oldalak közepén lévő cölöpök tartották. Cölöpszerkezetes, félig földbe mélyített épület nyomai A házakat méhkas vagy henger alakú tároló vermekkel vették körül. 33 A mezőgazdasági telepeknél nagyobb számban találunk tároló vermeket. Számos 32 Kőhegyi Mihály (szerk.) (1965): A szarmaták kutatása Baja környékén. A bajai Türr István Múzeum kiadványa 12., Baja. 18. p.
Jakity Attiláné 26 Szarmata sírok Mélykúton kemencetípus fordul elő a szarmatáknál. A sütőkemencék, az edényégető kemencék mellett a szárító vagy aszaló kemencék. Települések többszáz éves egyhelyben lakásról és nagy lélekszámról tanúskodnak. Ehhez a letelepedett életmódhoz alkalmazkodott állattartásuk is, gyakoribb lett náluk a sertés, a baromfiak, sőt a macska. A csontok tanúsága szerint fogyasztották a szarvasmarha, kecske, juh, sertés és házi lúd mellett a lovat is. Egyes előkerült ló medencecsontokon talált vágásnyomok a hátsó láb eltávolítását sugallják. Valószínű, hogy lovat inkább valamiféle ünnepi alkalmakkor ettek és nem volt része a hétköznapi táplálkozásnak. A telepek egy részét elhagyták a lakók, más részüknél háborús eseményekre lehet következtetni. Az utóbbiakhoz köthetők a település hulladékgödreibe hajított emberi maradványok, amelyek a markomann háborúk és a hun kor alkonyán fordulnak elő a szarmata terület háborús zónáiban. II.2 Társadalom felépítése 34 Az egyes szarmata törzsek kulturális fejlettsége különböző fokon állt. A Feketetenger vidékének városaival közvetlenül érintkező és kereskedelmet folytató törzsek gyorsabban fejlődtek. A szarmata arisztokrácia egy része letelepült bennük és a helyi arisztokráciával keveredett. Ezzel szemben a Volga menti sztyeppéken élő szarmata törzsek sokkal alacsonyabb fejlettségi fokon álltak. Ezek körében még erősek voltak a matriarchátus csökevényei, s a rabszolgatartó társadalmakkal alig folytattak kereskedelmet. 33 Magyar régészet az ezredfordulón (2003): In: Istánovits Eszter Kulcsár Valéria (szerk.): A szarmata területek régészete. Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Teleki László Alapítvány, Budapest. 276 280.p. 34 Az, hogy valójában hogyan épülhetett fel a szarmata társadalom, csak nagyon kevés adatunk van. Az ókori történetírók írásaiban találunk utalásokat rá, amelyek azonban nem megbízhatóak. Vaday Andrea szerint a múzeumok raktáraiban őrzött, még fel nem dolgozott kutatási leírások, valamint az újabb feltárások segítségével sikerülhet, a szarmaták társadalmát, annak szokásait megismerni.
Jakity Attiláné 27 Szarmata sírok Mélykúton Az ókori írók leírása alapján a szarmatáknak nem alakult ki az államszervezetük, hanem ún. központosított törzsszervezetben éltek. A törzsek élén fejlett nemzetségi nemesség állt. A szarmatáknál is találkozunk ún. királyi törzzsel (ez volt valószínűleg a törzsszövetség vezértörzse, melyből a törzsszövetség főnöke, a fejedelem került ki, akit a rómaiak barbár uralkodókként kezeltek) uralkodó helyzetben volt a többi törzzsel szemben. A társadalomban betöltött kiváltságos helyüket az ún. szarmata tamgákkal 35 (képes rangjelzés) is hangsúlyozták. 36 Szarmata tamgák Hitük szerint a király vagy fejedelem kapcsolatban áll a túlvilági szellemekkel, segítségükkel irányítja a törzs életét, ítélkezik perekben. Benne testesülnek meg az ősök vagy természetfeletti erők különleges képességei. Sámánok vagy varázslók segítik hatalmának gyakorlásában. 37 A királyi hatalmat gyakran a főnöki többnejűség erősíti meg. Sok fontos nemzetségbe házasodik be, így biztosítva befolyását. Hatalmának megerősítését szolgálják a neki beszolgáltatott ajándékok. A központosított törzs alcsoportjai, nemzetségei egymástól nem függetlenek és nem is egyenrangúak. Vannak előkelő nemzetségek, innen kerülnek ki a főnökök, akik nyilvántartják a többi nemzetség rangsorát. Annál alacsonyabb rangú egy nemzetség, minél kevesebb és minél távolabbi rokoni szállal kapcsolódik a főnök nemzetségéhez. 35 tamga: képes rangjelzés. Feltételezhető, hogy a lengyel nemesség címereiben is szarmata tamgák vannak. 36 Davies, Norman (2000): Európa története. Osiris, Budapest. 194-195. p. 37 Lőrinc László (1997): Életmódtörténet I.: Őskor-Ókor. AKG K., Budapest. 86-88. p.
Jakity Attiláné 28 Szarmata sírok Mélykúton Alattvalóikat szolgáknak tartották és így is nevezték őket. Nemcsak a területszerzés volt fontos számukra, hanem a hatalmuk alá vetett emberek is. 38 A társadalom legalsó lépcsőfokát a rabszolgák foglalták el, akik a hadifoglyokból kerültek ki. 39 A társadalom legkisebb egysége a család, amit összetett családot vagy nagycsaládot jelent. A nagycsaládban egy háztartásban éltek a szülők a már házas gyermekeikkel és azok gyermekeivel. A családok ágazatot alkotnak, vagyis apaági leszármazás esetén az apa fiútestvéreinek nagycsaládjaival közös közösséget. Ezek önmagukban, vagy más többé kevésbé rokon ágazatokkal közösen laknak egy faluban, több falu pedig nemzetséget, több nemzetség altörzset vagy törzset alkot. Ez közös nyelven beszélő, hasonló szokásokat ápoló emberek csoportja, akik rokonoknak, közös ősöktől származottaknak tartják magukat. Az ágazatok általában exogámok, vagyis csak kifelé házasodnak, az ágazatok között pedig gyakori a kereszt-unokatestvérek házasodása anyai, apai ágon. A házasodási szabályok célja a kapcsolatok kiépítése. A Duna-Tisza közén megtelepedett szarmata jazigok letelepült életmódot folytattak. Valószínűleg, ezért a termelőtársadalmakhoz hasonlóan a patrilineáris család jellemzi társadalmukat. Ez azt jelenti, hogy az apaági (patrilineáris) leszármazás a jellemző, vagyis a feleség költözik a férfi családjába, a vagyon pedig apáról fiúra száll. Szülő-gyerek, illetve férj-feleség kapcsolatok egyértelműbbek, erősebbek, a testvéri viszonyok kevésbé fontosak, a házasságok tartósabbak, a nők helyzete alárendeltebb. A család feje a férj. A termelők patrilineáris családjaiban is általában többnejűség a jellemző, nagyobb törzsek főnökeinek egész nagy háremük is lehetetta családok számára nagy megtiszteltetés lehetett, ha lányuk egy fontos ember feleségei közé léphetett. 38 Zsukov, E. M. (főszerk.): Világtörténet. 2. köt. Kossuth Kiadó, Budapest. 729-731. p. 39 Bakay Kornél (1997): Őstörténetünk régészeti forrásai. I. Miskolci Bölcsész Egyesület, Miskolc. 191-192. p.