VILÁGSZEMLÉLETÜNKRŐL

VILÁGSZEMLÉLETÜNKRŐL Debreceni Egyetem, 2013/2014. tanév II. félév, leadta és lejegyezte Végh László 2014. április 28. 0.1. Tudnivalók a vizsgázásról és felkészülésről Szinte valamennyi munkanapon lesz vizsga, a Neptunon kell jelentkezni. Ha ott még nem tud vizsgát felvenni, vagy már lehetne, de amikor el tudna jönni, akkortájt nincs adva időpont, a vl@atomki.mta.hu címre írja meg, mikor szeretne vizsgázni. Akinek más kérése vagy kérdése van, az 11359-es egyetemi hívószámon (városból 509259) érhet el. A vizsga helye: Atomki, VIII. épület (háromemeletes), bejárat a Poroszlay úti portán, majd jobbra kell térni. A második emeleten, a tanteremben van a vizsga, a lépcső oda visz. Ha a tanterem foglalt, akkor jobbra térve a 205-2-es szobát keressék. Mindenki bőven találhat az anyagban számára új és érdekes dolgot, akár olyan anyagrészekben is, ahol ilyenekre eleve nem számítana. Ezért figyelmesen olvassák át a teljes jegyzetet. Ha két közlés között 2-3 másodperc nem telik el, akkor a közlések nem jutnak el az emlékezet közbenső tárolójáig. Elég az egyszeri figyelmes átolvasás, ha ki is esne valakinek ez-az, ettől függetlenül látszik, hogy alaposan átvette-e a teljes jegyzetet. Tartalomjegyzék 0.1. Tudnivalók a vizsgázásról és felkészülésről......................... 1 1. Bevezetés 1 2. Az aranykori embertől a történelmi emberig 2 2.1. Az aranykori ember...................................... 2 2.2. Letelepedés.......................................... 5 2.3. A történelmi ember megjelenése............................... 6 3. Elménk működéséről 8 3.1. Tanulás............................................ 10 3.2. Gondolkodási módszerek................................... 12 3.3. Tudatfejlődés......................................... 14 3.4. Erkölcs, nevelés, hit...................................... 14 3.5. Szabadság........................................... 16 3.6. Biztonságérzet......................................... 16 3.7. Megtévesztés, ámítás..................................... 19 3.8. Világszemlélet alakítása.................................... 20 1

4. Vallás 21 4.1. Biztonságérzet és vallás................................... 22 4.2. Élettávlatok.......................................... 24 4.3. Vallásgyakorlás........................................ 24 4.4. Vallás és társadalom...................................... 25 4.5. Az elme és a vallásos élmény................................. 28 5. Vallásokról 30 5.1. Kinyilatkoztatás és szent könyvek.............................. 31 5.2. Megszentelt világ....................................... 33 5.3. Sokistenhit.......................................... 34 5.4. Hinduizmus.......................................... 36 5.5. A kínai vallásos gondolkodásról............................... 40 6. Egyistenhit 41 6.1. Tízparancsolat......................................... 41 6.2. Keresztyénség........................................ 45 6.3. A keresztyénség mint államvallás............................... 50 6.4. A szabványosítás átka..................................... 52 6.5. Az iszlám.......................................... 53 7. Bölcselet 54 7.1. A görög bölcselet Szókratész előtt.............................. 55 7.2. Szókratész és követői..................................... 56 7.3. Platón............................................. 57 7.4. Arisztotelész......................................... 58 7.5. Epikurosz........................................... 59 8. Természettudományok kialakulása 60 8.1. A világ és a természet rendje a régi korok embere szerint.................. 60 8.2. A zsidó-keresztyén világkép és a tudomány keletkezése.................. 61 8.3. Az újkori tudományos forradalom.............................. 62 9. A természettudomány módszerei és fejlődése 63 10. A mai természettudományról 65 10.1. Rendszerek.......................................... 66 10.2. Világegyetemünk fejlődésének hajtóereje.......................... 66 10.3. A hőtan II. főtétele és az élet................................. 67 10.4. Természettörténet....................................... 68 10.5. Tömeges kihalások...................................... 71 2

11. Természettudomány és vallás 72 11.1. tudományos világszemlélet.................................. 72 11.2. Isten és az emberi elme.................................... 74 12. A Mammon birodalma és az ember örök élete 76 12.1. A mindent felőrlő gazdaság szerveződése.......................... 76 12.2. Ámítás emberiségnyi méretben................................ 76 12.3. Az ember és az élőrendszer.................................. 77 12.4. Az ember örök életének esélye................................ 79 1. Bevezetés Az elme alapfeladata az életben tartás. Akárcsak az állati, az emberi elme is arra törekszik, hogy a most, a jelen a lehető legjobb legyen, pontosabban, hogy azt ilyennek érezhesse. Akkor hozhat az elme az ember megmaradását valóban szolgáló döntéseket, ha a világ embert éltető dolgairól kialakult ábrázolása, képei alapvetően helyesek. Ezek a képek részben öröklöttek, részben tanultak. Meglehetősen egyszerű az állati elme. Összeveti a környezet érzékszervek által ábrázolt képét az elmében tárolt helyzetek képeivel, mintázataival és megkeresi, melyikkel egyeztethető, majd az ehhez a helyzethez rendelt utasítást hajtatja végre. Nagyrészt ösztönös az állat viselkedése, veleszületett, mikor mi a teendő. Valamennyi emlős, így az ember ma született picinye is tudja, miként harapjon rá az emlőbimbóra. De már az állat is tanul, mint ahogyan a kis csókának is meg kell tanulnia, kik az ellenségei. Amikor kirepül a fészekből, szülei figyelik, és ha macska, ember vagy más ellenség mutatkozik, azonnal vészjelzést adnak le. Ennek hatására a kis csóka elméjébe beíródik az ellenség képe és ha később észleli, igyekszik hozzáférhetetlenné tenni magát. Csak az életterét jellemző helyzetekkel foglalkozik az állati elme, ezt viszont kiválóan teszi. Például a mókus és más hasonló rágcsáló nagyszerűen tájékozódik és jól emlékszik arra, hová rejtette el a diót, mogyorót. Ha az állat környezete gyorsabban változik, a fajt a kipusztulás veszélye fenyegeti. Elménk jóval többre képes, mint az állaté. Egyrészt sokkal több mintázatot tud raktározni és kezelni. Másrészt az ember nemcsak életének korai szakaszában tanul, mint az állatok nagy többsége, hanem később is, és a beszédnek valamint más emberi ismeretközlési módnak a segítségével felmérhetetlenül többet tudhat, mint az állat. Ennek köszönhetően az ember a bolygón szinte mindenhol megél. Továbbá az elménk, ahogyan a szó alakja mutatja ok-os, ok-okozatban is képes gondolkodni. Néhányan hosszabb ok-okozati láncot is képesek végig követni. Több út áll előttünk, rosszul is választhatunk. Döntéseink meghozatalát az elmében fokozatosan kiépülő kiválasztó rendszer olymódon könnyíti meg és gyorsítja fel, hogy az egyén a világról kialakult képe alapján a dötési lehetőségei közül sokat eleve elvet. Ezt a nevelés, tanulás és tapasztalás során formálódó kiválasztó rendszert szokás az egyén felfogásának, világszemléletének nevezni. Évezredekkel ezelőtt a kor emberének világszemléletét a hagyomány és a vallás foglalta keretbe. Későbbi fejlemény a bölcseleti (filozófiai) gondolkodás, majd az attól lassan elkülönülő természettudomány világszemléletet alakító hatása. Elsősorban azt tárgyaljuk majd, hogy alakul ki, miképpen formálódik világszemléletünk. Először azt foglaljuk össze, milyen az ember természete és miként vált az aranykori ember történelmi emberré. Utána tekintjük át elménk működését és az egyén világszemléletét formáló tényezőket. Ezután azt tárgyaljuk, miként alakította és alakítja világszeméletünket a vallás, a bölcselet és a tudomány. Végezetül az emberiség jelenlegi, közeli pusztulással fenyegető állapotát ismertetjük és vázoljuk, min alapulhat az az emberiség 1

egészére kiterjedő szellemi-vallási meggújulási mozgalom, amely az emberiség egészét aligha menthetné meg, de a legalább megakadályozhatná az emberiség teljes kipusztulását. 2. Az aranykori embertől a történelmi emberig Valaha volt aranykorról beszél a hagyomány, amikor az emberek jók voltak, békében éltek. Nem volt háború és erőszak, nem nélkülöztek, bőségben élhettek, nem kellett verejtékezve küzdeni a betevő falatért. De az ember megromlott, az aranykornak vége lett. Hasonló történet olvasható a Teremtés könyvében,ezserint az embert Isten romlatlannak teremtette, az Éden kertjébe helyezte, ahol az aranykornak megfelelő körülmények között élhetett. Ám az ember nem tudott a kísértésnek ellenállni, bűnbe esett és ezért az Éden elveszett. Feltételezhetően az aranykort a mai ember megjelenésétől a letelepedett embercsoportok megjelenéséig számíthatjuk. Akkortájt az ember vágyai és lehetőségei összhangban voltak. Mivel az egységnyi terület sokkal több földművelőt és állattenyésztőt tart el, mint vadászó gyűjtögetőt, a többségbe kerülő, fejlettebb eszközöket használó letelepedett emberek kiszorították az ősi vadászó-gyűjtögető életmódot folytató csoportokat. Utóbbiak vagy átvették a letelepedett életmódot, vagy kerülve a letelepedettekkel való érintkezést végül a senkinek sem kellő, földművelésre és állattenyésztésre egyaránt alkalmatlan száraz peremterületekre szorultak vissza. Ott a csoportok egészen a huszadik század második feléig folytathatták ősi életmódjukat. Csak az utolsó előtti pillanatban, a 20. század közepén indult meg életmódjuk alaposabb, tudományos igényű tanulmányozása. Közéjük költözött a kutató, megtanulta a nyelvüket és évekig élt együtt a csoporttal. Innen, a különböző térségekben így gyűjtött anyagokból ismerjük, mint élhetett az aranykori ember. A tüzet már az emberelődeink felfedezték. Az ember eredetéről, helyzetéről szól Prométheusz története. A Földet benépesítő lényeket földből és egyéb elemekből formálták meg az istenek, majd Zeusz két titánt, Prométheuszt és Epimétheuszt bízott meg azzal, hogy tulajdonságokkal lássák el őket. Epimétheusz, - miközben Prométheusz azon dolgozott, hogy kivételes, isteni tulajdonságokkal ruházza fel az embert -, a jó tulajdonságokat az állatok között osztotta szét. Prométheusz látta, így az ember életképtelen. Segíteni akart rajta és ellopta számára az istenektől a tüzet. Emiatt Zeusz kegyetlenül megbüntette Prométheuszt. Továbbá, hogy visszafogja az embert, megteremtette az első nőt, a csodaszép Pandórát. Ő azután az összes lehetséges bajt rázúdította az emberekre. 2.1. Az aranykori ember Az értelmes ember 195 ezer éve jelent meg az afrikai szavannán. Terített asztal a szavanna, de az ember az oroszlán zsákmányállata. Égő botokkal vagy néha kőzáporral riasztották el a vadállatot. 150-200 fős csoportban éltek ott őseink, csak együttesen, egymást segítve és figyelve, szorosan együttműködve lehetett sikeres a védekezés a csoportosan vadászó oroszlánokkal ellen. Belénk épült, hogy egyedül nem vagyunk életképesek, csak a többi emberrel együtt élve. Tartoznunk kell nem csupán a családunkhoz, hanem egy nagyobb csoportba is, és a csoporthoz tartozókkal jónak, önzetlennek, testvériesnek kell lennünk. De nem csak a jóság lett belénk írva, az idegennel máshogyan bánunk. Mivel a másik csoporthoz tartozó ember versenytárs, őt be lehet csapni, félre lehet vezetni, meg lehet rövidíteni. Csak akkor védhette meg magát az ősi csoport, ha a hozzá tartozók a közös dolgaikban, az oroszlánokkal küzdve vagy vadászatkor egymással összhangban, egymást félre nem értve tudtak cselekedni. Ha valakinek ugyanarról más jutott az eszébe, mint a többinek, máshogy értelmezte azt, veszélybe kerülhetett. Vagy ha ő volt félreérthető, a többieket sodorhatta bajba. Éppen ezért ösztönösen kivetjük azokat, akik nem olyanok, mint mi. Természetes adottságunk, hogy amikor sokan vagyunk együtt, az egyének gondolkodása egységesül, mert elnyomódnak az egyéniséget jellemző vonások, meggondolások, felvillanások. Az eredeti ötlet az egyedül, vagy ritkábban a pár társával együtt töprengő, a vezérfonalat vivő ember elméjéből szokott kipattanni. A nagygyűlés, tömegrendezvény és vallási szertartás az ott lévők egybehangolását szolgálja. 2

Mivel csak a többiekkel együtt boldogulhatunk, emberközpontú az értelmünk, elménk elsősorban az emberi viszonyokkal való foglalkozásra összpontosít. A természetes környezetünk élő és élettelen elemeit is hajlamosak vagyunk emberszerű tulajdonságokkal, viselkedéssel jellemezni. Nem kellett a szavannán a jövőre gondolni, minden nap gyűjthettek maguknak. Emiatt az értelem elsősorban a jelenre figyel és a fenyegető veszéllyel az ember legtöbbször csak akkor kezd foglalkozni, ha az már észlelhető. Nincs bennünk a takarékosság ösztöne, hiányzik belőlünk az, amely arra ösztönözne, hogy törődjünk a távolabbi jövővel is. Ha valami fenyeget, és azt mondják, néhány éven belül bajba kerülhetünk, arra odafigyelhetünk, ám ha olyanról hallunk, ami öt éven túl törhet ránk, hajlandók vagyunk azt puszta riogatásként kezelni és nem törődünk vele. Egy vándorló csoport népessége nagyobb mértékben nem nőhet. Mennie kell a többiekkel a várandós és pici gyermeket nevelő anyának is és a gyermeket állandóan magával kell vinnie. Nem lehetséges, hogy a csecsemő testvére csak egy-két évvel idősebb. Neki már együtt kell mennie a többiekkel. Éppen ezért a felnevelhető gyermekek születése között eltelt időszak meglehetősen hosszú, 4-6 esztendőnyi. Sokáig, 4-6 évig évig szoptatnak az anyák. Ez nem csupán a gyermekek táplálását könnyíti meg, teszi egészségesebbé és véd a fertőzések ellen, - az immunrendszer 6 éves korra erősödik meg -, hanem egyúttal fogamzásgátlás is. Ha a gyermek nem a megfelelő időszakban született meg, nem nevelhetik fel, ezért elhagyják őket. Vadászó-gyűjtögető csoportban a gyermek, mivel csak keveset nevelhetnek fel, igen nagy kincs. Megtartható gyermekeit éveken át nagy figyelemmel és szeretettel gondozza az anya. Szükségünk van erre, mert a ma született csecsemő nagyon fejletlen az állatok kicsinyeihez képest. Nézzük a hozzánk sokmindenben hasonlító állat, a disznó malackáit. Egy évben egyszer fial a koca, akár tizenöt malaca is lehet. Amint az első világra jött, azonnal négylábra áll és szalad megkeresni az anyja leginkább duzzadó csecsét és szopni kezd. Az utána következő malacka azzal kezdi, hogy nekiesik az elsőnek. El akarja dúrni a jó helyről. Míg a malacka máris csaknem mindent tud az életről, az emberke csak hosszú évek át tanulva sajátíthatja el, mint állhat helyt. Elménknek roppant sokat kell tanulnia, hogy az ember teljes értékűvé válhasson. Közel hatéves koráig a kisgyermek ösztönösen ragaszkodik az édesanyjához, a felnőtthöz. Legfőbb és igen hatékony tanulási módszerünk a másik utánzása, viselkedési, gondolkodási mintázatainak ösztönös átvétele. A pici és a kisgyermek ösztönösen a felnőttől és a nála nagyobb gyermekektől tanul. Ezért eleve az ő társaságukhoz vonzódik. Gyermekeinknek felmérhetetlen károkat okoz a mai világ azzal, hogy jóval hamarabb kortársai társaságába kényszeríti őket. Mivel az emberi élet hatalmas érték, a vadászó-gyűjtögetők ösztönesen kerülik az erőszakot. Nincs miért harcolniuk, mert nincsenek felhalmozott, elragadható javak. A másik elleni erőszak tanult viselkedés. Bár fegyverek jóval hamarabb léteztek, ember elleni használatukra a régészeti leletek szerint először csak 12-13 ezer évvel ezelőtt került sor. Az 1861-65 között zajló amerikai polgárháború csatáit elemezve, a lőszer felhasználását és a fegyverek ütközet utáni állapotát felülvizsgálva döbbent rá a hadvezetés arra, hogy a katonák legfeljebb 20%-a képes ölni. Ezek nagy többsége korábban komoly lelki megrázkódtatást szenvedett, érzelmileg kiégett egyén, a többi fölé és mellé lő és a közelharcban is inkább hagyja magát, minthogy kezet emeljen a másikra. Az amerikai hadseregben a II. világháború után bevezetett kiképzési módszerek, a céltábla helyett mozgó emberszerű alakzatokra lövetés, valamint a kegyetlen, érzelmeket kiégető kiképzés vezetett el oda, hogy a 20%-os gyilkolási arányt a vietnami háború időszakára 90%-ra sikerült feltornászni. Az így kiképzettek között az öngyilkosok aránya az amerikai átlag kétszerese. Ha már kevés a hely, szétvándorlunk, túlnépesedés esetén ez a belénk épült, ösztönös késztetés határozza meg viselkedésünket. Később részletesebben tárgyaljuk, hogy az ember elleni erőszak, amely a fentiek szerint nem velünk született, hanem tanult, akkor jelenhetett meg, amikor a amikor a szavannáról szétvándorló vadászó-gyűjtögetők betöltötték az elérhető területeket. Lét- és fajfenntartási ösztönünkről. Sokasodtak így élő őseink és 12-13 ezer évvel ezelőttre népesítették be a földet. Akkor kezdtek letelepedni. Ösztöneink azóta sem változtak, ma is a vadászó-gyűjtögető 3

őseink ösztönei vezetnek bennünket. Közülük kettő, a lét és a fajfenntartási ösztön különösen fontos. Ösztöneinkhez a tudatalatti képeket rendel, ezek a képek valamennyi ember számára közösek, részei az ember ősképeinek összességét magában foglaló, Jung által felfedezett közös tudatalatti tartománynak. Létfenntartási ösztönünk az élelem kereséshez kötődik. A szavannán élő vadászó-gyűjtögetőknek az oroszlánok fenyegetése miatt együtt gyűjtögettek. Nem szóródhattak szét, látó- és hallótávolságon belül együtt kellett maradniuk. Továbbá akkor voltak nagyobb biztonságban, ha minél hamarabb végeztek a gyűjtögetéssel. Ez ott napi 2-4 órát vett ott igénybe. Mindenkinek magának kellett összeszednie a szükséges élelmet. A csoportban való gyűjtögetés gyorsaságát és hatékonyságát szolgálja létfenntartási ösztönünk. Azt követeli tőlem, hogy amit meglátok és megkívánok, azonnal szerezzem meg magamnak. Ne hagyhatom ott, mert más felveheti, mire nagyobbat nem találva újra rátálalhatnék. Nagyerejű őskép áll létfenntartási ösztönünk mögött, Tantalusz kínjai példázzák jellegét. Tantaluszt örök éhséggel és szomjúsággal büntették az istenek. Nyakig vízben, tóparton állt, ám nem olthatta szomját, mert ha lehajolt, a vízszint lesüllyedt, akár a pocsolyás tófenékig. Ha éhségében venni akart a feje fölött lógó, érett, kívánatos gyümölcsöktől roskadozó ágról, hirtelen szélroham csapta fel előtte az ágat. Ez a valamennyiünk tudatalattija mélyén ülő kép sugallja azt, ha nem elégíted most ki magad azzal, amit megkívántál, nélkülözés fenyeget. Vadászó-gyűjtögető őseink számára a tárgyak nem sokat jelentettek, bolondnak tartották a hozzájuk ragaszkodókat. Állandóan mozogtak, vinniük kellett a holmijukat. Emiatt a tulajdon egyben teher is volt, halmozása nem érte meg. Ha valaki mégis vállalta a fölösleges cipekedést, hamarabb fáradt el, nehezebben mozgott, sérülékenyebbé vált. Így a természetes kiválasztódás során az anyagiasan viselkedő ember kihullott az idő rostáján. Nem csupán a szerzés és gyűjtés ösztöne, hanem későbbi, tanult viselkedése miatt annyira anyagias a mai ember. A fajfenntartási ösztön arra irányul, hogy a legjobb adottságú párok kerüljenek össze és nekik legyen több utóduk. Ezt szolgálja az egyedek között kialakuló rangsor. Általában a hímek vetélkednek egymással. Vadászó-gyűjtögető őseink családban élnek és a rangsor a legények közötti versengésben alakul ki és a leányok választanak. Miután választottak, igyekeznek magukhoz vonzani a kiszemelt legényt. A vetélkedés nem korlátozódik a legény látható adottságaira, hanem a család fenntartására, a gyermekek megfelelő nevelésére való képesség is számít, amikor a női ösztön választ a vetélkedő férfiak között. A nőt az rangsorolja, mennyire kiváló férfit képes magához csábítani. Ezt a termékenységre utaló külleme, egészségi állapota, életkora mellett a gondoskodásra utaló jelek határozzák meg. A férfi ösztönös vonzódása ezeken alapul. Mivel a legkapósabb legénnyel számos leány szeretné magát észrevétetni, a legény is válogathat. A legvonzóbb leányra figyel fel, hozzá kezd közeledni. Hasonlóképpen jönnek össze a rangsorban utánuk jövők. A természetes párválasztáskor a leginkább egymáshoz illők kerülnek össze. A rangsorért vetélkedés alkalmi, nem jár állandó hajszával, nem vezet folyamatos versengésre. A Föld betöltése. A szavannán élők vadászó-gyűjtögető számára és utána még jó ideig, amíg a szétvándorlásra volt szabad hely, felhőtlen volt az élet. Amire vágyott, az egyúttal adott volt számára. Nem kellett a jó és a rossz között választania. Az ösztöneibe írtak és a környezet adta lehetőségei összhangban voltak. Édeni körülmények között élhetett. Először partmenti hajózással délre indultak, Dél-Afrikába közel 100 ezer éve értek. 60 ezer éve a partmentén hajózva Afrikai északi partjai mentén keltek útra. Az Indiai-óceán és a Csendes-óceán partja mentén hajózva mintegy 45 ezer éve jutottak el Ausztráliáig. Szárazföldi úton 40-45 ezer éve jutottak át Európába. Eurázsia szárazföldi területein át vándorolva, a Bering szoroson keresztül kb. 13 ezer éve érték el Észak-Amerikát. Szárazföldi úton értek Alaszkába, mivel a tengerszint az akkori eljegesedés miatt lecsökkent. Alaszkából kb. kétezer év alatt érték el Dél-Amerika legdélibb területeit. Attól fogva a vadászó-gyűjtögető csoportok betöltötték a rendelkezésükre álló területeket, nem élhettek úgy mint régen. Ha lassan is, de növekedett a csoportok lélekszáma és mivel nem volt hová elvándorolniuk, nem élhettek tovább csak az ösztönök vezetésére támaszkodva. Nem élhetünk az ösztöneink hajtóereje 4

ellenében, ha állandóan csak visszafogjuk magunkat, belebetegszünk. Viszont ösztöneink hajtóereje a megváltozott külső feltételek mellett máshogyan is felhasználható és így a közösségek fennmaradásának szolgálatába állítható. 2.2. Letelepedés Mindeddig a történelemtudomány az Édenkert létét és az ott történteket jelképes ószövetségi történetnek tartotta. Ám 1994-ben, Kelet-Törökország kurd lakta területén nagy jelentőségű régészeti lelőhelyet fedeztek fel. Teljes feltárása alaposan átalakíthatja az emberi történelemről, a mezőgazdaság kialakulásáról, a növénynemesítésre és állattenyésztésre való áttérésről eddig kialakult elképzeléseket. Továbbá a vallások eredetét, a bűnbeesés történetét, az Éden elvesztésének körülményeit is segíthet megérteni. A lelőhely neve Göbekli Tepe (magyarul pocakdomb). Nem természetes magaslat. Kőkorszaki eredetűnek gondolta a különös alakzatra felfigyelő német régész és nekiláttak a feltárásának. Göbekli talán a világ legfontosabb régészeti lelőhelye. Téglalap alakú kövei, a felszínen csak ennyi látszik belőle, hatalmas T-alakú őskori kőemlékek fedőkövei. Elrendezésük a híres angliai Stonehenge-hez hasonlóan körkörös és a Stonehenge előtt 7000 évvel vagy még régebben készültek. A radiokarbon kormeghatározás szerint a köröket legalább 12000 ezer vagy még korábban, 13000 ezer évvel ezelőtt kezdték építeni. 5-10 méter átmérőjű köröket találtak, a legnagyobb kör kb. 20 méter átmérőjű. Közel 5 méter magasak a legnagyobb kövek, 7-10 tonna a súlyuk. Eddig a lelőhely 5%-át tárhatták fel. Legalább 16 kör található a közel 10 hektárnyi területen. Még 50 évig tarthat a teljes feltérképezés. Vadászó-gyűjtögetők csoportjai készítették az első köröket, mert az építkezés kezdeti időszakából csak vadállati csontokat találtak. A vadállatokat a környéken élő társaik hordták oda nekik. Több mint ezer esztendőn át tartott az építkezés. Kifejezetten kedvez a térség a gabona nemesítésének, innen származik egy búzafajta, a zab és a rozs is. Akkortájt háziasították a a környéken a kecskét, birkát és a szarvasmarhát. Göbekli Tepe építése közben a vadászó-gyűjtögetők letelepedtek, a leletek szerint nemesített gabonával és háziasított állatokkal kezdtek táplálkozni.. Számos hátránnyal jár a letelepedés. Vége szakadt a vadászó-gyűjtögetők természetes, változatos táplálkozásának. Szinte kizárólagosan néhány termesztett gabona és tenyésztett állat alkotta a táplálékukat. Sokkal többet kellett az élelemért dolgozni. Egészségi állapotuk romlott, testmagasságuk, életkoruk rövidült. Az együtt tartott állatok könnyebben betegednek meg fertőző betegségeikben. Bizonyos kórokozók megbetegíthetik az állatok közvetlen közelében lévő embert is. Már csak egy mutáció és a fertőzés az emberek között is terjed. Így került át ránk a szarvasmarháról a TBC, a kanyaró, a himlők és a vörheny. Állataik háziasítása pusztító járványok kialakulására vezetett. Elsősorban a csecsemőket és a 6 évesnél fiatalabb gyermekeket sújtják a fertőző betegségek, mivel náluk az immunrendszer még fejlődött ki teljesen. Miután a járványok kialakultak, a nők folyamatos szülésre kényszerültek, mert igen szapora volt a csecsemő- és gyermekhalál. Sok gyermeket kellett szülnie az anyának, hogy felnőhessenek közülük. Mindemellett a letelepedőknek el kellett szenvedniük az első nagy környezetkárosodást, a domboldalak termőföldjeinek lepusztulását, az elsivatagosodást is. Hogy mekkora megrázkódtatást szenvedtek a letelepedők, mutatja az, hogy pár évvel ezelőtt korabeli emberáldozati szertartások nyomaira bukkantak a környéken. Ezek lehettek az emberiség történelmének első ilyen borzalmas szertartásai. Hatalmas halálvermekben ölték meg az áldozatokat, gyermekeket korsókba zárva élve temettek el, másokat nagy bronz teknőkbe sütöttek meg. Ilyen módon kísérelték meg, hogy az életüket megrontó, őket a büntető isteneiket engeszteljék. Göbekli Tepét betemették, sokezer tonna földet hrdtak hordva rá. Dombbá alakították, hogy miért, csak találgathatjuk. 5

2.3. A történelmi ember megjelenése Göbekli Tepe a Tigris és az Eufrátesz között, a valaha volt Éden városának közelében fekszik. Leletei alapján feltételezhető, hogy az Ószövetség paradicsomkerti története a letelepedéssel járó hatalmas megrázkódtatásokra utalhat. Akár azután is nyomozhatunk, mi felelhetethető meg az embert megrontó bűnnek. Mózes első könyvének, a Teremtés könyvének a szövege közel 2500 éve keletkezhetett, mintegy tízezer évvel a történtek után. Nem várhatjuk tőle a történet tudományos igényű feldolgozását. Ők a sumérektől hallhatták az évezredeken át szájról-szájra terjedő történetet. Ez arról szólhat, miként romlott meg a vadászógyűjtögetők békeszerető, erőszakot kerülő természete, mit tett az ember, a nő és a férfi, amit nem lett volna szabad. Nézzük, mint büntette meg Isten a bűnbeesés után a paradicsomkertben élő embert. Miután a nő hallgatott a kísértőre, Isten erősen megsokasította számára a gyermek kihordásának fájdalmait. Míg korábban, vadászó-gyűjtögetőként élve, a nő átlagosan 2-3 gyermeket szült és nevelt fel, a fertőző betegségek megjelenése után a termékenységének időszakának végéig, folyamatosan szülnie kellett. Több mint 12 ezer éven át, a 19. század végéig ez lett az anya sorsa. Korán kezdett szülni és szült, amennyit bírt vagy amíg bele nem halt. Arany Jánosnak csak egy nővére volt, tíz testvérük meghalt. Csak alig száz éve, a járványokat megfékező védőoltásokkal kezdett javulni a nők helyzete. Kezdetben a kert gyümölcsei táplálták az embert. Addig nem kellett dolgozni, csak le kellett szedni a termést. Mivel a férfi hallgatott a nő szavára, mindennapos fáradtságos munkával, arcának verejtékével, tövissel és bogánccsal küzdve kellett azután keresnie a kenyerét. Mindennek legnagyobb vesztesévé a gyermekek váltak. Mivel az anya folyamatosan szült, egyfolytában vagy várandós volt, vagy szoptatott. Közben reá hárult a házimunka is. Nem sok segítséget kaphatott, férje a földeken és az állatokkal dolgozott. Túlterheltsége miatt gyermekei személyiségének fejlődése eltorzult. Arra lenne a picinek szüksége, mivel a legfőbb tanulási módszere az idősebb utánzása, hogy 4-6 éves koráig az édesanyja vagy más felnőtt foglalkozzon vele. Mivel az agyonterhelt anya erre képtelen, alighogy járni tanul a pici, attól fogva nem az őt szerető anya és más felnőtt gondoskodó szeretete óvja és neveli tovább. Ehelyett a gyerekcsapatba kerül. Leginkább a legidősebb gyermekei segítségét kérné az anya. Őket szeretné rávenni arra, hogy segítsenek a házimunkában és vigyázzanak a kicsikre. Sok-sok időre és türelemre kell ahhoz, hogy egy 6-7 éves gyermeket munkára foghassunk. Erre az agyongyötört anyának sem ideje, sem ereje. Kiabál gyermekeire, veri őket. Mivel a gyermek ezt a mintát kapja, ilyen lesz ő is és ezt adja tovább. Mennél kisebb és gyengébb a gyermek, annál jobban ki van szolgáltatva a gyermekcsapat nagyobb, erősebb tagjainak, akik gyötörhetik, alázhatják, kínozhatják. Amint nőnek és erősödnek, maguk is erőszakosak, békétlenek, mindenáron győzni vágyók és egyéb rossz tulajdonsággal sújtottak lesznek. Mindezt továbbadják a náluk kisebbeknek, később saját gyermekeiknek is. Erről szólnak azok a népmesék, amelyek legkisebb leány és a legkisebb fiú diadalának történetével gyógyítják a kigyermekek lelki sebeit. A természeténél fogva békés, erőszakot kerülő emberből nemzedékek során erőszakos, gyilkosságra is hajlamos egyén lesz. Ahogyan a történet írja, Ádám és Éva egyik gyermeke féltékenységből megöli a testvérét. Mindezért a paradicsomkerti történet a nőt hibáztatja és a bűnesetet a férfi-nő viszonyhoz köti. Ahogyan tárgyaltuk, lásd a 2.1. fejezetben, a természet rendje szerint a férfiak versengenek egymással és a nő a kialakult rangsor alapján választ. Korábban a a rangsor a férfi személyes jótulajdonságain alapult. Feltehető, hogy a tudás fájáról vett tiltott gyümölcs arra vonatkozik, hogy a nő választásába az anyagiak, a vagyon, a birtokolt állatok száma is bekerült, mind fontosabbá vált és a természetes vonzódáshoz kötődő szempontok háttérbe szorultak. Érthető a nő részéről, hogy arra is kezdett figyelni, mije, hány állata van a legénynek. Hiszen így több jut majd a családnak. Ahogy a teremtéstörténet írja, Ádám ezt nem utasította vissza. Gondolhatta, úgyis ő szerzi majd a legtöbbet és számba vette, mekkora hozományhoz juthat a leánnyal. A gyors kihalás, az örök élet elvesztése. A régi szokást elhagyó, a számítgató, vagyonra vágyó viselkedés felmérhetetlen hatást gyakorolt az emberre. Ez a történelemben élő ember megjelenését, a történelem kezdetét jelentette. Ha a vagyon a rangsor elemévé válik, akkor a férfi többet termel, mint amennyire 6

ténylegesen szükség volna. Mind több olyan dolgot állít elő, ami nélkül jól megvolnának. Összetettebbé válik a munkamegosztás, erősödik lesz gazdaság, egyre szervezettebbé alakul a közösség és a társadalom. De minél gazdagabb a társadalom, annál hamarabb feléli természeti környezete erőforrásait. De emiatt nem pusztul el. Ha gazdagabb, fejlettebb az ipara, mint a többieké, képes több és jobb fegyvert, harci szekeret majd később harckocsit gyártani. Rátör a szomszéd népre és elrabolja a szomszédjai területét. Birodalmat alapít, annak a természeti forrásait is feléli és a birodalom törvényszerű bukása után csak sivatag, letarolt, csupasz fátlan térségek maradnak. Nem áll meg ezzel a történelem, újabb birodalmak születnek. Nem a régiek helyén, ott már nincs mire, hanem másutt. Egészen addig, amíg az ember a teljes bolygót föl nem éli. Ott van az Édenkertben a tudás fája mellett az élet fája is. Isten kiűzette az embert a kertből és ezzel az ember elvesztette az örök élet lehetőségét. Arra kell most gondolunk, mivel járt az életmód váltása. Hamarosan rettenetes, halálthozó csapások sora zúdult az emberre. Megjelentek a szörnyű járványok, a környezet pusztulásával együttjáró éhezés. Ölni kezdték egymást és háborúskodtak. Felsötétlett a kép, hogy miközben az állatok fajai fennmaradnak, az emberi nemzetség eltűnik a világból. Az ember örök életének elvesztése az emberiség gyors és teljes pusztulását fogalmazza meg. A bűneset emlékezete, az aranyborjú és a Mammon tisztelete. Az eredendő bűn a végzetesen rossz választás, az ember értékének, helyének az anyagiakkal való mérése lehetett. Az Ószövetség a maguknak aranyborjút öntő és akörül táncoló nép történetében, az Újszövetségben Jézus a Mammon, a pénzisten tiszteletének tiltásával utal erre. A megromlás Eurázsián kívül. Az ember sorsát eldöntő rossz választás Éden körzetében 12-13 ezer éve történt. Ahogyan a 2.1. fejezetben olvashattuk, addigra az ember már benépesítette Ausztráliát és átvándorolt Amerikába is. Emiatt Ausztráliában és a Csendes-óceáni szigetvilágban és más, az európaiak által csak a második évezredben elért térségekben az európai felfedezők nagyon sok szigeten és Ausztráliában romlatlan embereket találtak. Amerikában, bizonyos népeket kivéve, az európaiak maguknál nemesebb lelkű, tisztább emberekkel találkoztak. Ez arra vezethető vissza, hogy az Eurázsiába 45 ezer éve érkezett emberek vadászeszközei még nem voltak elég hatékonyak. Eurázsiában a földrész vadállatai hozzászokhattak az emberhez és menekülni kezdtek előle. Így maradt háziasítani való nagytestű növényevő állat. Amikorra az ember 12-13 ezer átjutott Amerikába és alig kétezer év alatt elérte annak térségeit, lásd a 2.1. fejezetben, a vadászfegyverek már jóval hatékonyabb voltak. Ezekkel rövid időn belül, csaknem kivétel nélkül kiirtotta a nagytestű növényevőket, amelyeket később háziasíthatott volna. Csak olyan kistestű, az embertől genetikailag jóval távolabb lévő állatok maradtak a háziasításra, mint a pulyka. Ezektől Amerika indiánjai nem vettek át emberek között is terjedni képes fertőző betegséget. Ezért Amerika letelepedett társadalmaiban az anyák vadászó-gyűjtögető elődeikhez hasonló módon foglalkozhattak gyermekeikkel. Amerika letelepedett társadalmai is háborúztak egymással. Legtermékenyebb térségében, Közép-Amerikában a hódítók olyannyira vérszomjas népet is találtak, akitől még a sokat látott európiaiak is irtóztak. Amerika népeit valójában nem a spanyol hódítók jobb fegyverzete, lovai győzték le. Az európaiak nem tehettek arról a borzalmas pusztulásról, amelyet az általuk behurcolt járványok okoztak. Amerika felfedezésekor a földrészen 200 millió ember élhetett és a járványok pusztítása miatt száz éven belül Amerika népességének 95 százaléka kihalt. Ahhoz, hogy tárgyalhassuk, mint alkalmazkodhat az ember a változó körülményekhez, képes-e fenntartható módon élve elkerülni a kipusztulását, az elménk működéséről kell többet tudnunk. 7

3. Elménk működéséről Nem a valóságot látom, hanem annak bennem előállítható képét. Azaz nem maga a valóság vezeti az embert, hanem az, aminek az elme mutatja. Aszerint ugrom vagy nem az úszómedencébe, hogy milyen mélynek hiszem a vizet, függetlenül attól, milyen mély az valóban. Bár már évekkel ezelőtt csonkolták a lábát, a beteg mégis azt érzi, úgy fáj a hiányzó testrésze, mintha lenne. Elménk a világban történteket nem egyszerűen, felvevőgépként rögzíti, hanem a már korábban ismertekkel, tapasztaltakkal összevetve értékeli, minősíti és tárolja el azokat. Ennélfogva az egyén a világból csak azt veheti észre, amit vagy amihez hasonlót már ismer. Csak arra figyel fel, ami a benne kialakult rendszernek megfelel. Ezt a rendszert felfogásnak, világszemléletnek szokás nevezni. Ami ennek ellentmond, azzal az egyén nem vagy alig képes mit kezdeni. Döntéseit világszemlélete, felfogása határozza meg. Képzeljük magunkat a vizsgálóbíró helyzetébe, fel kell tárnia, mi történhetett, pontosan mi, miképpen zajlott le. Szemtanúkat hallgat ki, akik egymásnak ellentmondó dolgokat is mondhatnak. Tudja a vizsgálóbíró, ez úgy is lehetséges, hogy senkisem hazudott. Csak beállítottságuknak, neveltetésüknek, korábbi tapasztalataiknak megfelelően más-más dolgok ragadta meg figyelmüket. Ezért elméjük a történteket különbözőképpen dolgozta fel. Vannak az eseménysornak olyan elemei, amelyeket az elme korábbi tapasztalatai alapján pontosan azonosított, ezeket hűen adja vissza. De teljes történetet mondok, ami úgy áll össze, hogy a pontosan leírt elemek közötti részeket az elmém kiegészíti, összeilleszti. Erről nem tudok és ezért az általam mondott leírást a valósággal azonosítom. Ellentmondhatunk egymásnak, anélül, hogy bármelyikünk hazudna. Ezért a vizsgálóbíró megfelelően kérdezve tisztázza, hogy az adott tanú alkatának, műveltségének, korának ismeretében vallomásából mi fogadható el tényként. Tanácsos kerülni, hogy a tanú még kihallgatása előtt megismerkedhessen mások vallomásával, a többiek és a sajtó véleményével. Ha a vallomások teljesen egybecsengenek, akkor a vizsgálóbíró tudja, hogy félre akarják vezetni. Összejátszanak a tanúk, mert bűnrészesek, vagy megfélemlíthették, esetleg megvesztegették őket. Kutatók nemrég ismerték fel, hogy az emlék felidézése egyúttal az emlék kisebb változásával is járhat. Ugyanis, amikor felidézzük, akkor képletesen kifejezve egyúttal kiemeltük a tárolójából. De amikor oda visszakerül, akkor már a most rendelkezésre álló tapasztalataink alapján értelmezve raktározódik el. Azaz minél többször idézzük fel, annál erősebben változhat az emlékezés tartalma. Elmém, akár bárki másé, önközpontú, magamhoz képest értékelem a megfelelő tulajdonságokat, jelenségeket. Amikor Japánban három hónapon keresztül a helyi szokásoknak megfelelően mindent rizzsel ettem, a kintlét alatt csaknem tíz kilót fogytam. Ezt csak itthon vettem észre, amikor a mérlegre álltam. Egyébként az tűnt fel, hogy valamennyi itthoni ismerősöm hízott. Nyilván nem szedtek kilókat magukra, csupán én láttam őket kövérebbnek. Amikor viszont az USA-ban éltem és ott híztam, fél év után hazatérve soványabbnak láttam az itthoniakat. Fiatal koromban senki sem tudott velem lépést tartani. Most, évtizedek múltán azt veszem észre az utcán, hogy a fiatalok felgyorsultak, sorra lehagynak. Értelmemmel tudom, mitől van ez, mégis a mélyben az motoszkál bennem, hogy ez azért van ez, mert manapság jóval nagyobb a rohanás. Feltűnő az is, hogy mostanában sokkal több fiatal van az utcán és kevés nálam öregebb emberrel találkozhatom. Tudat alatti és tudatos. Abban elménk az állatéval közös, hogy ismerős élethelyzetben, azaz ha az érzékszerveink adta mintázatnak ott az elménkben a megfelelője, akkor az ösztöneink és az eddig tapasztaltak, tanultak alapján az elme azonnal meghozza és végre is hajtja a döntést. Ilyenkor csak az elme tudat alatti tartománya működik. Nem láthatunk be a tudatalattiba, nem követhető működése, döntéseink valódi hátterét általában csak sejthetjük, sőt sokszor egyenesen érthetetlenül állunk önmagunkkal szemben, ezért is nevezzük tudatalattinak. Tudatalattink érzelmeinken keresztül jelez és általában nem tudjuk megmondani, miért érezzük éppen azt. Tudatalattink az ösztöneinkhez kötődő fogalmakat érti a legjobban. Ezek a nélkülözés és bőség, szeretet, a nemiséghez kötődő képek, a biztonság és veszély, fenyegetés, hatalmas és 8

gyenge, rangsor, rokon, testvér, idegen, segítség, megtévesztés, félrevezetés, büntetés, önzés, önzetlenség és hasonlók. Tudatalattink akkor is dönt, ha nincs meg benne az észlelt helyzetnek pontosan megfeleltethető kép vagy mintázat. Ekkor felméri, hogy a részben hasonlók közül melyikre mint hasonlít és az érintett területeket "megszavaztatva" dönt. De ezt a döntést nem hajthatja azonnal végre, csak a tudatos jóváhagyásával. Amikor az érzem és a szív szavakat használjuk, a tudatalattira, az értem és az ész szavakkal a tudatosra utalok. Ha az egyén csak a szokványos módon, tudatos megfontolások nélkül cselekszik, egyáltalán nem biztos, hogy megfelelően él az alkalommal, vagy el tudja kerülni a fenyegető veszélyt. Tudatos gondolkodásom abban segít, hogy minél jobban, elfogadhatóbban viszonyulhassak a világhoz és érvényesíthessem benne törekvéseimet. Csak annyi a döntéshozatalban a szerepe, hogy az erkölcsi elvekkel összevetve vagy a józan észre hagyatkozva felülvizsgálja, elfogadható-e a kapott indoklás. Ha nem, visszaküldi a tudatalattinak, más, elfogadható indoklást kérve. Ha erre képtelen, a tudatalatti általában eláll a vágyott cselekvéstől. A tudatalatti eleve csal, és jogosan, mert az ösztönök és a tapasztalati anyag alapján a tőle telhető legjobb megoldásokat választja. Igyekszik a tudatost félrevezetni, nehogy az erkölcsi vagy más alapon letiltsa a tudatalatti által hozott, általa megfelelőnek tartott döntést. A tudatos és tudatalatti közötti gát álmunkban eltűnik, valamint a szesz és egyéb bódító szerek is leépítik a gátat. Akkor megy jól a versírás, ha minél több kifejezés, fordulat jut a költő eszébe. A 19. század második felének francia költői között bevett szokás volt, hogy versírás közben bódították magukat. Ady sem azért ivott, mert züllött szeszkazán lett volna. Úgy ült neki a versírásnak, hogy oda volt készítve a kannányi bor és addig ivott, amíg el nem készült a költeménnyel. Szív és ész. Mindannyian tudunk a szív és az ész, az érzelem és az értelem, azaz a tudatalatti és a tudatos harcáról. Vágyaim a tudatalatti tartományból származnak, csak ott támadhat szándék valamit megtenni, másonnan nem indulhat cselekvés. Ha csak az értelmem akarná, nem cselekszem meg, a tudatalatti halogatással, a figyelem elterelésével és sok más eszközzel megakadályozza, hogy az általa helytelennek tartott dolgnak nekiláthassak. Értelmünk az emberek és esetek nagy többségében helybenhagyja, a tudatalatti szándékát. Ésszerűnek akarja feltüntetni, amit jónak érzek. Inkább meg akarja indokolni miért nekem van igazam. Olyan, mint az ügyvéd, aki elsősorban ügyfelét igyekszik jobb helyzetbe hozni és akinek az igazság csak másodlagos. De hogy netán tévedhetek, rosszul csinálok valamit, hibás dolgok rögzültek bennem, azt csak az értelmem, a tudat veti fel. Agyműködésünk mikéntje magyarázatot ad arra az érthetetlennek tűnő jelenségre, hogy az ember akarna valamit és bár szándéka véghezvitelének nincs nyilvánvaló akadálya, mégsem tud úgy viselkedni, amint szeretné. Bizonyos dolgokra egyszerűen képtelen vagyok, minden látható külső ok nélkül. Amint fentebb már tárgyaltuk, ekkor az fog vissza, hogy A tudatos hiába akar valaki valamit, ha nem ébred a tudatalattiban indulat azt megtenni. Csak ama változatok közül választhat a tudatos részem, amit a tudatalatti eléje tár. Ezért továbbra is teszem azt, amit az értelmem rossznak tart. Régóta gyötrődik ezzel az ember. Nem tudja felfogni, miért nem tud értelmével és akaratával elboldogulni a világban, mi az, ami nála erősebb. Miért nem képes a vallási vagy erkölcsi törvények szerinti életre, miért kell állandóan szembesülni gyengeségével? Pál apostol a Szentírásban, a rómaiakhoz írt levelének 7. részében megrendítő módon fogalmazza meg az ember gyötrődését. Innen az idézet:..hiszen amit teszek, azt nem is értem, mert nem azt cselekszem, amit akarok, hanem azt teszem, amit gyűlölök.... Mert tudom, hogy énbennem, vagyis a testemben nem lakik jó, minthogy arra, hogy akarjam a jót, van lehetőségem, de arra, hogy megtegyem, nincs. Hiszen nem azt teszem, amit akarok: a jót, hanem azt cselekszem, amit nem akarok: a rosszat. Pál a magyarázatot az emberben lakozó bűnben találja meg. Mint a fent idézett részben írja: Mert gyönyörködöm az Isten törvényében a belső ember szerint, de tagjaimban egy másik törvényt látok, amely harcol az értelmem törvénye ellen és foglyul ejt a bűn tagjaimban lévő törvényével. 9

Megdöbbentő, hogy a tudatalattiban rögzült, valamilyen párthoz, csoporthoz, szakmai közösséghez való tartozás még azt is képes megakadályozni, hogy az egyén a csoport felfogásával, hiedelmeivel, érdekeivel ellentétes tényeket felfogja. Egy nemrégen közölt kutatási felmérés szerint hiába éles elméjű, jó matematikai érzékű a személy, ha a csoportja érdekeit sértő tudományos, számszerűleg megfogalmazott eredmény kerül eléje, képtelen felfogni, megérteni azt. Ha csoportja érdekeit taglalná az adatsor, a józan esze azonnal működésbe lépne és nem lenne gondja a megértéssel. Gondoljunk erre, amikor képviselői vitákat hallgatunk. Nem egyszerűen arról van szó, hogy belénk akarják sulykolni, hogy nekik, az ő pártjuknak van igazuk. Az egyébként épeszű embereket a hivataluk tette csőlátóvá. Hit. Akkor beszélünk hitről, ha a hit tárgyát képező dologban az értelem és az érzelem, azaz a tudatos és tudatalatti egyetért. Máshogyan fogalmazva a hit az ész és a szív, az értelem és az érzelem összhangja, azaz amit az értelmem jónak tart, azt érzelmileg is elfogadom, azzal a lelkem mélyén is azonosulni tudok. Megfordítva is mondható, ami a lelkem mélyén van, amit ott érzek, arra az értelmem is rábólint. Hinni nemcsak Istenben, hanem valami és valaki másban is lehet, például egy pártban vagy a piacgazdaságban. Ha csak az értelmemmel szeretnék istenhívő lenni, attól még nem válok azzá, csak akkor, ha egyúttal a tudatalattim is szereti, elfogadja Istent. Vagy a fordított eset, a tudatalattim már régebben felismerte a természetfölöttit, de eddig a neveltetésem miatt elutasítottam Istent és most hirtelen az értelmem is rábólint arra, hogy Istennek léteznie kell. Éppen az jelenti a hitrejutást, a megtérést, az újjászületést, hogy az érzéseim és az értelmem, a szív és ész összhangba kerülnek egymással és így képes leszek megtenni azt, amire vágyom és amit jónak tartok. 3.1. Tanulás A Pavlov által felismert módon tanulunk. Ennek lényege az, hogy az elme az együtt előforduló dolgokat együtt tárolja. Az összekapcsolódott elemek mintázatot képeznek. Elménk ezeket a mintázatokat kezeli. Azonosítja, melyik mintázatnak minek felel meg a világban és a mintázatokat egymással összevetve hasonlóságokat, párhuzamokat képes felismerni. Rögzülhet benne, akár az is, hogy egy adott mintázat érzékelésekor melyik mintázatnak megfelelőt kell cselekednie. Általában úgy rögzülhet belénk valami, ha ismétlődik. Ha egyszer rögzült, és a helyzet változott, a régi törlődése és az új beíródása időt igényel. Kleo cicánk esetén értettem meg pontosabban, mint történik ez. Kleo sziámi cica volt, és aki ismeri a sziámi macskát, tudja, ez a fajta nagyon ragaszkodik a gazdájához és mindenhová követi, sőt rajta alszik éjszaka. Kleot a kisebbik leányom szerezte nekünk, és miután ő is elhagyta a szülői házat, Kleo engem választott gazdájául. Nagyon hozzá szoktam az évek során. Reggel korán keltett, ki kellett eresztenem a kertbe. Nagy ritkán fordult csak elő, hogy este nem jött be. Egy nap korán reggel arra ébredtem, Kleo nem fekszik rajtam. Gondoltam, kint maradt és felkeltem, hogy beeresszem. Nem messze a ajtótól, még a szobában vettem észre az élettelen testét. Este még nem volt semmi baja. Nem keltettem fel a feleségemet, a kertben oda temettem, ahonnan telente a szomszéd madáretetőjén nyüzsgő madarakat leste. Csaknem egy hétbe telt, hogy, bár nagyon jól tudtam, hová lett Kleo, belső kényszernek engedelmeskedve kutattam utána, lehajolva, benézve olyan helyekre, ahová el szokott bújni. Ez egy hét teltével törlődött az elmémből, utána a szokásos helyein már nem kellett keresnem. Kötődtek Kleohoz hetente ismétlődő élmények is, például takarítás közben játszott a porszívó zsinórjával. Két hónap kellett ahhoz, hogy ne keressem a cicát porszívózás közben. A még ritkább esetek később törlődtek. Ötödik éve, hogy nincs Kleo. Karácsony délutánonként ki kellett a karácsonyfa szobájából zárni, hogy legalább a gyertyagyújtás előtt ne játszon a díszekkel. Ez máig nem törlődött. Mindez segít megérteni, milyen nehéz gyászolni a családban élő közeli hozzátartozót. Átlagosan két év kell ahhoz, hogy a nehezén túljusson a hátra maradott. A tanulással a tudatalatti tartalmát bővítjük vagy módosítjuk. Ahogyan már említettük, a kisgyermek mintavétellel, utánzással tanul. Öntudatlanul veszi át a környezetében lévő, nálánál nagyobbak által nyújtott mintákat, csak azt nem utánozza, akiben már csalódott. Ez nem kerül erőfeszítésébe, ösztönösen teszi, 10

anélkül, hogy észrevenné. 12 éves kora tájt ébred rá, hogy akik körülveszik, olyanok, mint a többiek és ettől fogva csak azokról veszi a mintát, akikre felnéz. De ez sem tudatos, nem elhatározás kérdése, kire néz fel, veszi-e tőle a mintát, ösztönösen teszi ezek után is. Nincs annak tudatában, hogy átvett és magáévá tett viselkedési mintázatokat. Megfigyeltem, hatvan év fölött is veszem néha a mintát. Ez a tanulás leghatékonyabb módja, minden egészséges ember számára adott. Abban különbözhetünk egymástól, ki mit tud könnyebben a másiktól átvenni. Agykérgünk az ismeretanyagát képekben, mintázatokban tárolja, működése során ezeket dolgozza fel. Világról alkotott elképzeléseink, világszemléletünk is képekben összegződik. Egyrészt az ösztöneinket ábrázoló, kifejező képek irányítanak bennünket, továbbá a tapasztalt, megélt, belénknevelt anyag is képek sorozataként él bennünk. Ezért a megfelelő képek, képes történetek a nevelés igen hatékony, közvetlenül a tudatalattit alakító eszközei. Hasonlító, a párhuzamokra építő eljárással, más dolgokkal összevetve képzeljük el és magyarázzuk a világot és benne az embert. Korábban ez volt az uralkodó módszer, a hagyomány, a szóban élő történelem, a mesék, regék, ezeknek rendszere és a világ egészéről képet adó vallás igazította el az embert a világ dolgaiban. Szemléletes képekkel, hasonlatokkal, példázatokkal hatottak a gondolkodásra és így vezették az egyént és a közösséget. Tudni lehetett, mi a jó és a rossz, mit szabad tenni, mire kell törekedni és mitől kell óvakodni. Intettek arra, nem szabad meggondolatlanul csak a tennivalókra összpontosítani, hanem szemlélődni, töprengeni, időről-időre mérlegelni kell, jó ösvényt követünk-e. Dávid király bűne. Nagyon hatékony példázatokkal tanítani. Ha el akarunk érni valamit, ténylegesen hatni szeretnénk valakire, akkor példázatot érdemes használnunk. Idézzük fel, miként vonta felelősségre Dávid királyt Nátán próféta. Dávid és Góliát történetét mindenki ismeri. Dávid lett Izráel első királya, országa felvirágzott. De olyat is tett, amit nem lett volna szabad, nem elégedett meg azzal, amilye volt. Palotájában élt és számos felesége, másodfelesége volt. Egyszer a palotája tetejéről véletlenül észrevett egy nagyon szép asszonyt, Betsabét. Megtudta, hogy egy katonájának a felesége és hogy a katona oda van a sereggel. Dávid hívatta az asszonyt, akivel jól érezte magát. Betsabé várandós lettés tudatta Dáviddal. Dávid kérte a sereg parancsnokát, küldje haza szabadságra az asszony férjét, Úriást. Úriás hazajött, ám nem volt hajlandó bemenni a házába. Amikor Dávid ezt megtudta, üzenetet küldött a sereg parancsnokának, hogy a visszatérő Úriást a legveszélyesebb összecsapások helyére küldje. Úriás elesett és Dávid feleségül vette Betsabét. Dávidot Nátán próféta vonta felelőségre, egy történetet mondott el a királynak. Egy gazdag ember, akinek rengeteg juha és marhája van, elorozta egy szegény ember egyetlen báránykáját. Dávid nagy haragra gyúlt. Nem véletlenül, hasonlót vétett, a tudatalattija számára nyilvánvaló volt a két történet párhuzama. De hacsak nem fenyeget közvetlen veszély, ilyenkor a tudatosodást a tudatalatti megakadályozza, mert nem akarja, hogy emiatt az ember rosszul érezze magát. Csak a király haragjának hevessége mutatta, hogy mennyire megérintette az eset. Súlyos büntetést követelt a király az ilyen emberre. Nátán most vonta felelősségre, rámutatván, hogy Dávid az, aki ezt tette. Dávid, aki sakk-matt helyzetbe került, nem vághatott vissza, nem méltatlankodhatott, el kellett ismernie, mekkorát vétkezett. Ha Nátán egyenesen Betsabé esetével kezdi, akkor Dávid királyi személye ellen irányuló sértésként kezelhette volna az ügyet. Hasonlóképpen, kényesebb helyzetben, ha eredményt akarunk elérni, példázattal kísérletezzünk. Képzeljük el, a lakótársunk nagyon rendetlen. Amikor hazaérek, látom, mekkora felfordulást csinált már megint. Ha kifakadok, hogy nem élünk disznóólban, vagy hasonlók robbannak ki belőlem, bizonyos, hogy visszacsap és nem lesz nagyobb a rend. Ha ellenben elmondom neki, hogy most jártam az ismerősünknél, akitől egy könyvet kértem volna el, de akkora rendetlenség van nála, hogy könnyebb lesz a könyvet újonnan megvenni, mint nála megtalálni, jobb eredményre számíthatok. A szobatársam egyet fog velem érteni, valóban, szörnyű ott a rendetlenség. A történettel bogarat ültettem a fülébe, bekerült a tudatlattijában, hogy rendet kéne csinálni. Nem esik neki máris, de számíthatok rá, hogy egy-két héten belül elviselhetőbb lesz a szobánk állapota. A mintavételen és utánzáson kívül akkor legkönnyebb, leginkább hatékony a tudatalatti fejlesztése, ha a 12 éven aluli gyermeket felnőtt tanítja. Ez a felnőttől erőfeszítést, odafigyelést és sok mást igényel, viszont 11