Erdőművelés Erdősítési kötelezettségek és teljesítések ERDŐGAZDÁLKODÁS/ERDŐMŰVELÉS/ERDŐSÍTÉSI KÖTELEZETTSÉGEK ÉS TELJESÍTÉSEK/ERDŐSÍTÉSI KÖTELEZETTSÉGEK ÉS TELJESÍTÉSEK Az alkalmazásban az erdőgazdálkodó által benyújtott tény-bejelentések és az erdészeti hatóság által korábban felvett, illetve az adott évben felvett/aktualizált E-lapok alapján lehetőség van az erdősítési kötelezettségek és azok teljesítésének nyilvántartására.az erdősítési kötelezettségek erdőrészleten belül erdősítési részterületenként kerülnek nyilvántartásra, azokhoz térképi poligon kapcsolható. A nyilvántartás az E-lapok formai, tartalmi megjelenését veszi alapul és az erdészeti hatóság teljes kódjegyzékét használja. Ezzel lehetőség van arra, hogy a jelenleg a hatóság által már nem használt kódokat, határidőket továbbra is rögzíteni lehet: akár a régebbi, az új erdőtörvény hatályba lépése után még nem aktualizált E-lapok rögzítése, vagy gazdálkodói nyilvántartás kialakítása érdekében.minden E-lap esetében kötelezően meg kell adni a felvétel dátumát, melynek segítségével megállapítható, hogy az adott erdőrészlethez kapcsolódóan mikor került E-lap felvételre. Az alkalmazás a tény adatok rögzítésén túl a megfelelő konténer létrehozásával alkalmas az erdősítési kötelezettségek terv adatainak rögzítésére, de akár saját (gazdálkodói) nyilvántartás vezetésére is. E-lap rögzítésére az alkalmazás háromféle lehetőséget biztosít: 1. Egyedi E-lap felvétel: Első lépésként meghatározzuk a készítendő Erdősítési kötelezettségek és teljesítések konténert (mappát). Ehhez először létre kell hoznunk egy új konténert, vagy ki kell választanunk egy már meglévőt mindkettőt a menüpont kiválasztásával betöltődő Erdősítési kötelezettségek és teljesítések konténerkiválasztó ablakon tehetjük meg. Új konténert a jobb felső sarokban található ikonra kattintva készíthetünk. 1
A fenti űrlapon az Év, a Sorszám, Szervezeti egység és az Állapot mezők kötelezően kitöltendőek. A felugró ablak fejlécében található floppy ikonra kattintva elmentésre kerül az új konténer. Visszautalva a rendszer terminológiájára, ilyenkor gyakorlatilag nyitunk egy új irattároló konténert (egy dossziét az E-lapoknak). Egy konténer egyedi azonosítására az Év/Sorszám/Szervezeti egység-hármas kapocs szolgál, ahol Társaságtól függően a szervezeti egység lehet akár az erdőgazdaság, akár egy erdészet is. Amennyiben erdészetenként kívánják a konténereket létrehozni, a hármas azonosítás lehetőséget ad arra, hogy ugyanazon évvel és sorszámmal több konténer létezzen egyszerre. Az új Erdősítési kötelezettségek és teljesítések konténera felvétel után egyelőre üres a további munkához be kell sorolnunk azokat az erdőrészleteket, amelyekhez szeretnénk E-lapot felvenni. Új Erdősítési kötelezettségek és teljesítések konténer felvétele esetén az alábbi képernyőt láthatjuk. 2
Általános információ: a beszürkített menü-ikonok az alapállapotban el nem érhető funkciókat jelzik. Az első ikon mindig az adott lapokat (erdőrészlet-, tervlap) tartalmazó konténerek kiválasztására szolgál, a szürke funkciók egy-egy kiválasztott lapra vonatkoznak. A sor legvégén található, mindig aktív ikonok azokat a funkciókatjelzik, amelyekkel lapokat lehet besorolni az aktuálisan nyitott konténerbe. Az erdőrészletek konténerbe sorolása történhet: EÁNY-ból Fakitermelési tervből (pl. előző évi) Besorolás EÁNY-ból (A fakitermelési tervből történő besorolás ezzel teljesen egyező módon történik.) A kattintásra feljön a már ismerős erdőrészlet-leíró lap konténer kiválasztó ablaka. A konténert kiválasztva az újonnan betöltött funkció teljesen kitölti a képernyőt az előzőleg megnyitott Erdősítési kötelezettségek és teljesítések konténert most nem látjuk, mert az újonnan megnyitott ablak eltakarja. Ettől függetlenül az Erdősítési kötelezettségek és teljesítések megnyitott állapotban maradés megtekinthető az alább ismertetett módon. 3
Az ablak jobb felső sarkában található navigációs panelen a négy négyzetet tartalmazó ikonra kattintva mind az Erdősítési kötelezettségek és teljesítések, mind az erdőrészlet konténer kikerül a megosztott képernyőre. Egy szervezeti egységet kiválasztva a jobb oldali funkció (erdőrészletek) navigációs fájában az aktuális erdőrészlet leíró lapok erdőrészletek panelje megtelik tartalommal. Jelöljünk ki erdőrészleteket a jobb oldali listában és kattintsunk a kijelölésre a jobb gombbal. 4
A felugró menüben a Másol gombot nyomjuk le, majd kattintsunk a jobb gombbal a bal oldali besorolás panelre. A Beilleszt menüpontot kiválasztva a kijelölt tartalom átkerül a besorolt erdőrészletek listájába. Ez a művelet úgynevezett drag and drop módon is végrehajtható ekkor az operációs rendszerekben megszokott kijelöl-odahúz módszert használva hajtjuk végre a besorolást. A művelet befejezése után az EÁNY konténer bezárható, nincs szükség külön mentésre a besorolt tételek tárolásához. Az ismertetett besorolási művelet során tehát kiválasztottunk tetszőleges erdőrészleteket, és besoroltuk azokat a már megnyitott Erdősítési kötelezettségek és teljesítések konténerbe. Ekkor minden egyes besorolt erdőrészlethez készül egy üres E-lap, amin csak az erdőrészlet neve van kitöltve. Általános információ:fontos kihangsúlyozni, hogy bár a konténerben is besorolt erdőrészleteket látunk, de egy Erdősítési kötelezettségek és teljesítések konténeren belül ezek E-lapok, nem 5
pedig erdőrészletet leíró lapok bár az információk egy része a listában az adott E-laphoz kötődő erdőrészlet leíró lapról származik! A besorolt erdőrészleteket a szervezeti hierarchia navigációs fájában a megfelelő szervezeti egységet kiválasztva megtalálhatjuk. A navigációs fában lépkedve mindig az adott szervezeti egység alatti összes erdőrészlet látható a besorolt erdőrészletek listájában. Általános információ:a besorolással létrejött E-lapokbármikor (a konténer lezárásáig) kisorolhatóak a konténerből. A kisorolással az E-lap minden rögzített adatával együtt törlésre kerül. Amennyiben az erdőrészlethez később mégis felvételre kerül E-lap, azt újra be kell sorolni és a felvételét újra el kell végezni. A kisorolás az adott erdőrészleten a jobb egérgombbal felbukkanó helyi menü Kisorolás menüpont választásával történhet. A konténer képernyő további fülein a leszűrt E-lapok adatai láthatóak különböző csoportosításban.ezek a Terület összesítő, Készültség összesítő. Ezek kezelése az EÁNY esetében már megismert módon működik. A listák a jelenlegi fázisban üresek, mivel még csak a besorolástörtént meg. Az E-lapokrögzítése után a listák megtelnek adatokkal, így az E-lapok pillanatnyi állapota többféle nézőpontból is azonnal elérhető, nyomon követhető. Egy erdőrészletet (E-lapot) kiválasztva a besorolt erdőrészletek listájában a főmenü feléled, az eddig szürke ikonok elérhetővé válnak. Az E-lap kivételével mindegyik funkció (erdőrészlet leíró lap, térkép, kapcsolódó lapok) általánosan használható, a többi konténerben és nézetben is megjelenő funkció. 6
A listában egy erdőrészletkiválasztása után a ikonra kattintva megjelenik az E-lap képernyő, aholúj E-lap felvételére vagy már létező E-lap módosítására van lehetőség. Általános információ:a képernyőn felvett adatok nem kerülnek felvitelkor automatikusan mentésre. A mentés a képernyő jobb felső sarkában levő ikonnal történik. Ebben az esetben a képernyő megnyitása óta rögzített minden adat mentésre kerül. Amennyiben a képernyőt bezárjuk, vagy átlépünk másik képernyőre megerősítő kérdés jelenik meg, hogy biztosan mentés nélkül akarunk kilépni. Ekkor lehetőség van az adatok mentésére, vagy mentés nélküli kilépésre. Az utóbbi esetben minden adatfelvitel/adatmódosítás, ami a képernyő megnyitása óta történt eldobásra kerül és visszaáll a megnyitáskori eredeti állapot. 7
Szükség esetén az adott erdőrészlet erdőtervi leíró lapja és térképi nézete közvetlenülmegnyitható a ikonokkal. A képernyőn felvihető vagy módosítható a kiválasztott E-lap. A felvitel során az egyetlen kötelező adat a felvétel dátuma (Ennek figyelembevételével jelenik meg az erdőrészlet utolsó E-lapjának kivonata az Erdőművelés besorolás felületén). Ebből adódóan részlegesen kitöltött E-lap is felvihető, amennyiben nem áll rendelkezésre minden adat. A felső szekcióban megadhatóak az E-lap erdőrészletszintű fej adatai. A középső szekció jobb oldalán található ikon szolgál az új erdősítési részterületek felvételére. A lenti szekció jobb oldalán található ikon szolgál azegyes erdősítési részterületek leíróadatainak felvitelére. A jobb alsó sarokban pedig lehetőség van az E-laphoz szöveges megjegyzés felvitelére is. Az E-laphoz kapcsolódóan az erdősítési részterületek poligonjai a Térképi modul fejezetben leírtak szerint tölthetők fel/rajzolhatók meg, illetve nyomtathatók ki. Az adatok mentése után az eredmény azonnal megtekinthető a konténer képenyőjén mind a tételes E-lap listában, mind az ide vonatkozó összesítőkön. E-lap nyomtatvány Az E-lap képernyőről elkészíthető az E-lap nyomtatvány a jobb felső sarokban található ikonra kattintva pdf formátumban. 8
A fájlt megnyitva megtekinthető vagy kinyomtatható az E-lap. Az alkalmazás lehetőséget biztosít több E- lap egy lépésben történő nyomtatására is. Ez az Erdősítési kötelezettségek és teljesítések konténer erdőrészlet lista fülén tehető meg. A listán több sor is kijelölhető a CTRL vagy a SHIFT gombok használatával (Ez az operációs rendszer esetében használatos általános funkció). Az így kijelölt E-lap lista bármelyik elemén a jobb egérgombra előbukkanó menüben az Erdősítési kötelezettségek és teljesítések menüpontra kattintva megjelenik a böngészőben a letölthető pdf fájl, amely tartalmazza az összes kijelölt E-lapot egy dokumentumban. A dokumentum annyi oldalas ahány E-lapot kijelöltünk, minden oldalon a sorban következő E-lappal. 9
2. E-lapok Excel importja: Később kerül kialakításra. 3. E-lapok konténerek másolása: Az alkalmazás lehetőséget biztosít egy Erdősítési kötelezettségek és teljesítések konténer összeselapjának egy lépésben történő másolására(új változatának elkészítésére) is. Ekkor létrejön egy új Erdősítési kötelezettségek és teljesítések konténer és a kiinduló konténer minden egyese-lapjáról készül egy új változat a létrejövő új konténerben. Ez a funkció a konténer erdőrészlet lista fülén érhető el az ikonnal. A funkció elindítása után megjelenő ablakon megadható, hogy milyen év és sorszámmal készüljön az új E-lapokat tartalmazó konténer. 10
A másolás az ablak címsorában levő ikonnal történik az alábbiak szerint: Az E-lapok felvételének dátuma másoláskor változatlan marad! Amennyiben a kiinduló és létrejövő konténer éve megegyezik, akkor a teljes adatállomány változtatás nélkül átmásolásra kerül az új konténerbe. Amennyiben a másolás alapjául szolgáló konténer és a létrehozandó új konténer évszáma eltér (év váltás) a törölt kötelezettségek (készültség=ktor) kivételével valamennyi erdősítési részterület adata átmásolásra kerül az adatbázisba úgy, hogy abban a másolás alapját képező konténer BEF/KBEF készültségei már BRE/KBRE készültséggel fognak szerepelni. Minden egyéb esetében a készültség változatlan marad. Erdősítési kötelezettségek és teljesítések nyilvántartásának egyik lehetségesmódja: Az alkalmazás a tény adatok rögzítésén túl a megfelelő konténer létrehozásával alkalmas az erdősítési kötelezettségek terv adatainak rögzítésére, de akár saját (gazdálkodói) nyilvántartás vezetésére is. Nyitó tény adatállomány kialakításának javaslata: A nyitó adatállomány kialakítása érdekében célszerű a 2013. évi tény adatokat és az elmúlt 5 évben befejezett erdősítések adatait rögzíteni. A befejezésre tervezett erdőrészletek a befejezés évének megadásával (tárgyévben BEFT készültség rögzítésével is) előre tervezhetők/ütemezhetők. Befejezett erdősítések esetén a revízió évének magadása, az 5 éves revízión átesett erdősítéseknél a készültség REV-re állítása lehetővé teszi a befejezett erdősítésekben szükséges szakmai munkák tervezésének megkönnyítését. A nyilvántartás akkor lesz teljes, ha az adott évi konténer tartalmazza a teljes erdősítési kötelezettséget (a tárgyévi E-lappal nem rendelkezőt is), valamint a revízió előtti befejezetterdősítéseket is. Természetesen a revízión átment erdőrészletek/erdősítési részterületek nyilvántartására is van a lehetőség. A meglévő tárgyévi tény állományból a kijelölt konténer másolásával közvetlenül létrehozható a következő évi terv/tény állomány alap adatbázisa, melyben ezután egyedileg kell a célnak megfelelő végleges adattartalmat kialakítani. 11
Erdősítési kötelezettségek és teljesítések riportok ERDŐGAZDÁLKODÁS/ERDŐMŰVELÉS/ ERDŐSÍTÉSI KÖTELEZETTSÉGEK ÉS TELJESÍTÉSEK/RIPORTOK A menüpontban az Erdősítési kötelezettségek és teljesítésekhez kapcsolódó előre definiált riportok érhetőek el. A riport az ESZR definíciója szerinti letölthető Excel fájlt jelent. A kívánt szervezeti egységet kattintással ki kell választani. A bemenő paramétereket a Szűrés panelben adhatjuk meg, minden paraméter kitöltése kötelező. A nagyító ikonra kattintva letölthetjük a kívánt riportot. A beállított szűrési feltételek a seprő ikonnal törölhetők. Erdősítési kötelezettségek és teljesítések riportjai: 1.4.1 Erdősítési kötelezettségek és teljesítések teljes adatállománya A teljes konténer részletes adattartalma (nem tartalmaz előre elkészített kimutatásokat). 1.4.2 Befejezetlen erdősítések teljes adatállománya(üv, MGEH, ÁA, ÁAPN, EÉ, EÉPN, TÉ, TÉPN, BEFT, VLÉP, VMIN) 1.4.3 Befejezett erdősítések teljes adatállománya(bef, KBEF, BRE, KBRE, REV) 1.4.4 Befejezetlen erdősítések szűkített adatállománya(csökkentett adattartalmú lista) 1.4.5 Befejezett erdősítések szűkített adatállománya(csökkentett adattartalmú lista) 1.4.6 Törölt erdősítési kötelezettségek(csökkentett adattartalmú lista) Általános információ:a csökkentett adattartalmú lista nem tartalmazza az adattáblák valamennyi oszlopát, így a fejléc szűrése és a feleslegesnek ítélt oszlopok elrejtése után gyorsan előállítható nyomtatható formátumú erdőrészlet (erdősítési részterület) lista (pl: az adattartalom hatósági egyeztetéséhez). 12