Windows mappaműveletek
|
|
- Zsanett Vass
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Windows mappaműveletek Windows 7 / 10 Források:
2 Windows Intéző felépítése
3 Intéző részeinek szerepe A Navigációs ablak segít a mappaszerkezet felderítésében, fájlok megkeresésében. Itt a mappák hierarchikus rendben jelennek meg. Felhasználhatjuk a mappaműveletek (létrehozás, törlés, másolás, mozgatás, átnevezés) végzésére is. A Vissza gombbal és az Előre gombbal a már megnyitott mappák és könyvtárak, illetve ezek különböző nézetei között mozoghatunk.
4 Intéző részeinek szerepe A Címsor tartalmazza a fájllistában megjelenített mappa elérési útját. A Címsorban megjelenő elérési út kézzel is szerkeszthető, de egyes elemei a kurzorral megjelölve, kattintva kiválasztó listát nyitnak meg, amelyből kijelölhető az új elem. A menü alapállapotban elrejtve jelenik meg. Néhány olyan parancsot is tartalmaz, amelyet másképpen nem érhetünk el. Be-kapcsolásához adjuk ki a Rendezés gomb menüjének Elrendezés, Menüsor parancsát!
5 Intéző részeinek szerepe Az Eszköztár a leggyakrabban használt parancsokat tartalmazza. Ezek a kiválasztott fájl típusától is függnek. A Frissítő gomb vagy az F5 gyorsbillentyű a megváltozott tartalmú mappa frissítésére szolgál (bár általában a frissítés automatikusan végbemegy). A Keresőmezőbe írt kifejezésekkel állíthatjuk össze a fájllista tartalmát. A mezőbe írással a keresés azonnal elkezdődik.
6 Intéző részeinek szerepe A Részletek panel a fájllista alatt jelenik meg, és a kiválasztott fájl legfontosabb jellemzőit jeleníti meg. A Betekintő ablaktábla a legismertebb fájlok tartalmába enged betekintést. Megjeleníthető a Rendezés gomb menüjéből kiadott Elrendezés, Betekintő ablaktábla paranccsal vagy a Betekintő ikonnal.
7 Könyvtár ablaktábla
8 Könyvtár ablaktábla A Könyvtár ablaktábla csak a könyvtárak megtekintésekor jelenik meg. Itt rendszerezhetjük a könyvtárakat. Az Oszlopfejlécek a Részletek nézetben jelennek meg. Segítségükkel állíthatók be a megjelenítendő fájlok, szűrők, csoportok, oszlopok szélessége és az oszloptartalom rendezettsége. A Fájllista megjeleníti az aktuális mappa vagy könyvtár tartalmát. Ez fájlkeresési találati listában kiegészülhet az almappákban talált, a keresési feltételeknek megfelelő fájlokkal is. A szűrési feltételek is hatással vannak a fájlok megjelenítésére.
9 Intéző nézetei A Kis ikonok elrendezésű nézet a meghajtókkal, mappákkal, programokkal végzett műveletekhez előnyös. A Közepes, Nagy és Extra nagy ikonok nézet elsősorban a fájlokat tartalmazó mappák megtekintéséhez használható. Ezekben a legtöbb ismert tartalmú kép, Word, PowerPoint, PDF vagy egyéb dokumentum tartalma már az ikon képében megjelenik
10 Intéző nézetei A Részletek nézetben az Intéző jobb oldali ablakrésze alapállapotban a mappától, illetve a fájltípustól függő, kisméretű ikonokat jelenít meg az elem rövid nevével, méretével, típusával, utolsó módosításának dátumával és idejével.
11 Mappa létrehozása Lépjünk a szülőkönyvtárba, ahova létre akarjuk hozni. Kattintsunk az eszközpaletta Új mappa gombjára vagy a jobb egérgomb helyi menüjének Új mappa parancsára. Adjuk meg a mappa nevét.
12 Másolás Jelöljük ki a másolni kívánt mappát, vagy fájlt! Kattintsunk az eszközpaletta Másolás gombjára vagy jobb egérgombhelyi menüjének Másolás parancsára vagy Ctrl+C billentyűkombináció vagy <Ctrl>+bal egérgombbal áthúzzuk a célhelyre. Lépjünk a másolás helyére! Kattintsunk az eszközpaletta Beillesztés gombjára vagy jobb egérgombhelyi menüjének Beillesztés parancsára vagy Ctrl+V billentyűkombináció
13 Áthelyzés Jelöljük ki a másolni kívánt mappát, vagy fájlt! Kattintsunk az eszközpaletta Kivágás gombjára vagy jobb egérgombhelyi menüjének Kivágás parancsára vagy Ctrl+X billentyűkombináció Lépjünk a másolás helyére! Kattintsunk az eszközpaletta Beillesztés gombjára vagy jobb egérgombhelyi menüjének Beillesztés parancsára vagy Ctrl+V billentyűkombináció
14
15 Mappatulajdonságok Válasszuk ki a megfelelő meghajtót, mappát vagy állományt! Kattintsunk az eszközpaletta Tulajdonságok menüpontjára vagy a jobb egér helyi menüben is megtalálható
16 Mappa átnevezése Válasszuk ki az átnevezni kívánt mappát /fájlt/, Kattintsunk az eszközpaletta Átnevezés menüpontjára vagy a jobb egér helyi menüjének Átnevezés parancsára vagy néven állva kétszer /nem duplán/ kattintsunk Adjuk meg az új nevét.
17 Mappa törlése Válasszuk ki a megfelelő vagy mappát, vagy fájlt! Kattintsunk az eszközpaletta Törlés gombjára vagy jobb egérgomb törlés parancs vagy <Del> billentyű
18 Végleges törlés Eszközpaletta, törés gomb, végleges törlés vagy Shift + Del
A Windows az összetartozó adatokat (fájlokat) mappákban (könyvtárakban) tárolja. A mappák egymásba ágyazottak.
Mappakezelés WINDOWS-7 A Windows az összetartozó adatokat (fájlokat) mappákban (könyvtárakban) tárolja. A mappák egymásba ágyazottak. A PC legnagyobb mappája, amely az összes többi mappát is magában foglalja,
Állomány (fájl) = összetartozó adathalmaz, program, melyet a számítógép egyetlen egységként kezel.
Állományműveletek Állomány (fájl) = összetartozó adathalmaz, program, melyet a számítógép egyetlen egységként kezel. Azonosítása: név (max.256 karakter). (pont) kiterjesztés (típusjel, általában 3 karakter)
Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is.
2 Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. Kiadja a Mercator Stúdió Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Lektor: Gál Veronika Szerkesztő: Pétery István
Operációs rendszerek Microsoft Windows XP Home Edition
Operációs rendszerek Microsoft Windows XP Home Edition Megoldások 1. A dokumentum megnyitásához használjuk a Fájl menü Megnyitás menüpontot. A költő nevét jelöljük ki, majd a Formátum menü Betűtípus menüpont
Ablak és ablakműveletek
Ablak és ablakműveletek 1. Jelölje meg az igaz állításokat! A. A képen egy ablakot lehet látni. B. A Windows operációs rendszerben a mappák és programok ablakokban nyílnak meg. C. Egyszerre csak egy ablakot
A háttértárakon tárolt adathalmazokat - például programokat, dokumentumokat, adatbázisokat stb. - fájloknak nevezzük.
A fájlkezelés alapfogalmai Minden számítógéppel végzett munka kapcsolódik a háttértárakon lévõ fájlokhoz, hiszen minden program és adat valamilyen háttértáron tárolódik. Munkánk során számos fájlt hozunk
Operációs rendszerek. Tanmenet
Tanmenet TANMENET- Operációs rendszerek Témakörök Javasolt óraszám 1. Operációs rendszerek alapjai 2. Windows 2000 ismeretek- Munka a képernyőn 3. Windows 2000 ismeretek- A Start menü elemei 4. Windows
Képek és grafikák. A Beszúrás/Kép parancsot választva beszúrhatunk képet ClipArt gyűjteményből, vagy fájlból. 1. ábra Kép beszúrása
Képek beszúrása A Beszúrás/Kép parancsot választva beszúrhatunk képet ClipArt gyűjteményből, vagy fájlból. 1. ábra Kép beszúrása Az eszköztárról is beszúrhatunk ClipArt képeket, ha kihúzzuk a ClipArt ikont,
Választó lekérdezés létrehozása
Választó lekérdezés létrehozása A választó lekérdezés egy vagy több rekordforrásból származó adatokat jelenít meg. A választó lekérdezések a táblák, illetve az adatbázis tartalmát nem változtatják meg,
Kézikönyv. Felhasználói regiszter
Kézikönyv Felhasználói regiszter Tartalomjegyzék 1 ABAS-ERP UTASÍTÁS ÁTTEKINTÉS... 4 2 AZ UTASÍTÁS TULAJDONSÁGA... 8 3 ABAS-ERP UTASÍTÁS ÁTTEKINTÉS... 9 4 AZ UTASÍTÁS TULAJDONSÁGA... 15 5 ABAS-ERP UTASÍTÁS
8. óra op. rendszer Intéző
8. óra op. rendszer Intéző Fájlok és könyvtárak kezelésére a Windows az Intéző nevű programot biztosítja számunkra. Indítása: Windows gomb + E Start gombon jobb klikk / A Windows Intéző Start / Minden
Operációs rendszerek. Tanmenet
Tanmenet TANMENET- Operációs rendszerek Témakörök Javasolt óraszám 1. Windows XP ismeretek- Munka a képernyőn 2. Windows XP ismeretek- A Start menü elemei 3. Windows XP ismeretek- A billentyűzet 4. Windows
kommunikáció Megoldások
Információ és kommunikáció Megoldások Megoldások Információ és kommunikáció 1. A címsorba gépelje be a http://www.nbc.com címet! A Kedvencek hozzáadása panelen kattintunk a létrehozás gombra! Kattintsunk
Microsoft Office Word (2013) Jellemzői: Grafikus szövegszerkesztő program, sokféle formázási lehetőséggel. Ablak részei : címsor
menüszalagok Microsoft Office Word (2013) Jellemzői: Grafikus szövegszerkesztő program, sokféle formázási lehetőséggel. Ablak részei : címsor vonalzó Navigációs ablakrész görgetősáv állapotsor Szöveg formázása
A windows alapképernyő részei:
A windows alapképernyő részei: IKONOK ASZTAL ASZTAL MEGJELENÍTŐ START TÁLCA Asztal: Itt történik a munkavégzés. Tálca: A nyitott ablakok létrehoznak rajta egy nyomógombot, így könnyebb közöttük váltani.
2. Windows DOS operációs rendszer segédprogramja (rendszerközeli szoftvere) - Első magyar nyelvű változat
Szoftverek Windows Operációs rendszer: Számítógépet működtető rendszer. Feladata: - Biztosítja a gép és a program közötti kapcsolatot - Kommunikációs lehetőséget biztosít a gépfelhasználó között - Irányítja
Táblázatok. Táblázatok beszúrása. Cellák kijelölése
Táblázatok Táblázatok beszúrása A táblázatok sorokba és oszlopokba rendezett téglalap alakú cellákból épülnek fel. A cellák tartalmazhatnak képet vagy szöveget. A táblázatok használhatók adatok megjelenítésére,
DKÜ ZRT. A Portál rendszer felületének általános bemutatása. Felhasználói útmutató. Támogatott böngészők. Felületek felépítése. Információs kártyák
A Portál rendszer felületének általános bemutatása Felhasználói útmutató Támogatott böngészők Internet Explorer 9+ Firefox (legújabb verzió) Chrome (legújabb verzió) Felületek felépítése Információs kártyák
Operációs rendszerek. Az operációs rendszer feladatai
Operációs rendszerek Az operációs rendszer olyan szoftver, amely - alapvetően szükséges a számítógép működtetéséhez - a számítógép bekapcsolásától kikapcsolásáig fut biztosítva a felhasználó számára a
Tételek törlése, lomtár kezelése a GroupWise-ban
- 1 - Fő me nü Tételek törlése, lomtár kezelése a GroupWise-ban Eszköz tár P a n e l Bete kintő A GroupWise fiókunkban található tételeket (leveleket, naptári elemeket, tennivalókat, napi kapcsolatokat)
HVK Adminisztrátori használati útmutató
HVK Adminisztrátori használati útmutató Tartalom felöltés, Hírek karbantartása A www.mvfportal.hu oldalon a bejelentkezést követően a rendszer a felhasználó jogosultsági besorolásának megfelelő nyitó oldalra
Operációs rendszerek
Óravázlat az ECDL hálózatos változatához 2. modul Operációs rendszerek Krea Kft. 1034 Budapest, Szőlő u 21. Tel/fax: 250-5570 / 387-2557 E-mail: krea@krea.hu A vázlatot összeállította: Pintyőke László
11. ISMERTESD AZ ÁLLOMÁNYMŰVELETEKET (ÁLLOMÁNYOK FÁJLOK- LÉTREHOZÁSA, MÁSOLÁSA, MOZGATÁSA, TÖRLÉSE, ÁTNEVEZÉSE, FUTTATÁSA, KERESÉSE)
11. ISMERTESD AZ ÁLLOMÁNYMŰVELETEKET (ÁLLOMÁNYOK FÁJLOK- LÉTREHOZÁSA, MÁSOLÁSA, MOZGATÁSA, TÖRLÉSE, ÁTNEVEZÉSE, FUTTATÁSA, KERESÉSE) Állomány (fájl) fogalma, fájlnevek A számítógépen a háttértárolókon
2. modul - Operációs rendszerek
2. modul - Operációs rendszerek Érvényes: 2009. február 1-jétől Az alábbiakban ismertetjük a 2. modul (Operációs rendszerek) syllabusát, amely az elméleti és gyakorlati modulvizsga követelményrendszere.
További információt a tálcával kapcsolatban a A tálca áttekintése című témakörben talál.
Az asztal áttekintése Az asztal az a fő képernyőfelület, amely a számítógép bekapcsolása és a Windows rendszerbe történő bejelentkezés után látható. Ahogy egy általános íróasztal lapja, ez is a munkavégzés
Az operációs rendszer fogalma
Készítette: Gráf Tímea 2013. október 10. 1 Az operációs rendszer fogalma Az operációs rendszer olyan programrendszer, amely a számítógépekben a programok végrehajtását vezérli. 2 Az operációs rendszer
Outlook Express használata
Outlook Express használata Az induló ablak több részre oszlik Nyitott mappa tartalma Mappák Partnerek Az induló ablak nézetét testre lehet szabni a Nézet menü/elrendezés almenüjével Az eszköztár testreszabásához
A fejezet feldolgozásának becsült átlagos ideje öt óra. Az anyag mennyiségére való tekintettel érdemes fél-egyórás részletekre bontva haladni.
FÁJLKEZELÉS 269 FÁJLKEZELÉS Az adatokat, információkat, dokumentumokat, melyek lehetnek akár szöveges vagy kép, hang, digitalizált videoanyagok állományokban, azaz fájlokban, a háttértárolókon tároljuk.
Ismerkedés az új felülettel
Ismerkedés az új felülettel A 2003-as verzióhoz képes változott a menüszerkezet. Az ablak tetején menüszalag található, amely előtérbe helyezi a legfontosabb parancsokat, így nem kell a program legkülönbözőbb
Prezentáció Microsoft PowerPoint XP
Prezentáció Microsoft PowerPoint XP Megoldások 1. A program indításakor a Munkaablakban válasszuk az Előadás-tervező varázslóval hivatkozást! A Varázsló segítségével hozzuk létre a bemutatót! A kész bemutatót
Táblázatkezelés, Diagramkészítés. Egyéb műveletek
Diagram törlése Beágyazott diagramobjektum esetén jelöljük ki a diagramot a diagram üres területére kattintva, majd üssük le a DELETE billentyűt! Ha a diagram önálló diagramlapon helyezkedik el, akkor
IGLU Software 4028 Debrecen, Rózsahegy u. 26. Tel.: 0620-537-33-21 E-mail: Iglu@t-online.hu www.iglu.hu MEDIALIB ÁLTALÁNOS KATALOGIZÁLÓ ÉS NYILVÁNTARTÓ IRODAI PROGRAM KEZELÉSI ÚTMUTATÓ (v 2.3.1-2003.10)
Alapvető beállítások elvégzése Normál nézet
Alapvető beállítások elvégzése Normál nézet A Normál nézet egy egyszerűsített oldalképet mutat. Ez a nézet a legalkalmasabb a szöveg beírására, szerkesztésére és az egyszerűbb formázásokra. Ebben a nézetben
é rtésí té sék szű ré sé
E-mail é rtésí té sék szű ré sé Szűrési beállítások 2019. 01. 03. Tartalom E-mail értesítések szűrése...2 Gyakorlati példák szűrési feltételek megadására...2 Szűrés beállítása a levelezőrendszerben...2
Meglévő munkafüzet megnyitása, mentése új néven
Példánkban a következő lépéseket végezzük el: megnyitunk egy korábban mentett munkafüzetet, a megnyitott munkafüzetről egy másolatot készítünk, azaz új néven mentjük el. Meglévő munkafüzet megnyitása Egy
Műveletek makrókkal. Makró futtatása párbeszédpanelről. A Színezés makró futtatása a Makró párbeszédpanelről
Műveletek makrókkal A munkafüzettel együtt tárolt, minden munkalapon elérhető makrót a Fejlesztőeszközök szalag Makrók párbeszédpanelje segítségével nyithatjuk meg, innen végezhetjük el a makrókkal megoldandó
CADcat. Bevezetés a program főbb funkcióiba
CADcat. Bevezetés a program főbb funkcióiba Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék...2 1 Telepítési útmutató...3 2 Alkatrész kiválasztása (példa: DIN 912, M5x30, 8.8, fémtiszta)...5 2.1 1. lehetőség: Az alkatrészek
18. Szövegszerkesztők
18. Szövegszerkesztők A szövegszerkesztés olyan számítógépes művelet, amelynek során később nyomtatásban megjelenő szövegegységeket, dokumentumokat hozunk létre, majd azokat papírra kinyomtatjuk. A különböző
Belépés a GroupWise levelező rendszerbe az Internet felől
1 Belépés a GroupWise levelező rendszerbe az Internet felől A GroupWise levelező szolgáltatás web felelületről, az Internet felől az Egyetem honlapjáról is elérhető, az alábbi linken: www.uni-nke.hu WEBMAIL-NKE
Általános kezelői dokumentum Lezárva:
Általános kezelői dokumentum Lezárva: 2015.11.17. Griffsoft Informatikai Zrt. 6723 Szeged, Felső-Tisza part 31-34 M lph. fszt.2. Telefon: (62) 549-100 Telefax: (62) 401-417 TARTALOM 1 ÁLTALÁNOS KEZELŐI
Microsoft Word előadás. Bevezetés az informatikába I.
Microsoft Word előadás Bevezetés az informatikába I. A Word felépítése Menüsor Eszköztár Vonalzók Kurzor Dokumentum Állapotsor Betűk betűtípus fogalma betűméret félkövér, dőlt, aláhúzott proporcionális
Felhasználói Kézikönyv
Felhasználói Kézikönyv A ForteMap használatához 1 T a r talomjegyzék 1. AZ ALKALMAZÁS ELINDÍTÁSA... 3 1.1. A KEZELŐFELÜLET ISMERTETÉSE... 3 1.2. NAVIGÁLÁS A TÉRKÉPEN... 3 1.2.1. Térkép nagyítása... 4 1.2.2.
Microsoft Office PowerPoint 2007 fájlműveletei
Microsoft Office PowerPoint 2007 fájlműveletei Program megnyitása Indítsuk el valamelyik tanult módszerrel a 2007-es verziót. Figyeljük meg, hogy most más felületet kapunk, mint az eddigi megszokott Office
9. óra operációs rendszerek. Grafikus operációs rendszer
9. óra operációs rendszerek Grafikus operációs rendszer Grafikus képernyőkezelés (egér) Ikonorientált rendszer Ablakos vezérlés Ablak, ikon: fájl, fájlcsoport Egységes kezelői felület Ablakkezelés Menü
Backup Premium Rövid útmutató
A programról A Memeo Backup Premium egyszerű biztonsági másolási megoldás, mely nagy segítséget nyújt a bonyolult digitális világban. Az értékes, érzékeny dokumentumokról automatikus biztonsági másolatot
A számítógép beállításainak megváltoztatása
Megjelenés és témák Először tekintsük át, hogy hogyan lehet a képernyőn megjelenő elemek küllemét módosítani. Válasszuk a Start menü Vezérlőpultban a Megjelenés és témák hivatkozást. Itt kattintsunk a
Ablakok. Fájl- és mappaműveletek. Paint
Ablakok. Fájl- és mappaműveletek. Paint I. Ablakok I.1. Ablak fogalma Windows = ablak, rövidítése: win Program indítás kinyílik az ablaka I.2. Ablak részei A programablak rendszerint az alábbi részekre
ECDL Operációs rendszerek Miazön által használt számítógép operációs rendszere és annak verziószáma? Windows XP 1 Hány MB az ön által használt számítógépbe épített RAM? Sajátgépen jobb egérgomb / Tulajdonságok
Pázmány Péter Katolikus Egyetem
Pázmány Péter Katolikus Egyetem Levelezőrendszere Felhasználói segédlet (Kiegészítés) Tartalom Bevezetés... 3 Általános ismertető... 4 Levelezés... 5 Levelek írása... 6 Aláírás... 7 Mellékletek csatolása...
A Novitax ügyviteli programrendszer első telepítése
Telepítő fájl letöltése honlapunkról A Novitax ügyviteli programrendszer első telepítése A honlapunkon (www.novitax.hu) található telepítő fájlt (novitax2007-setup.exe) le kell tölteni a számítógép egy
Samsung Universal Print Driver Felhasználói útmutató
Samsung Universal Print Driver Felhasználói útmutató képzelje el a lehetőségeket Szerzői jog 2009 Samsung Electronics Co., Ltd. Minden jog fenntartva. Ez a felügyeleti útmutató csak tájékoztató célt szolgál.
A mappák használata. Mappa létrehozása
A mappák használata A számítógéppel készített dokumentumainkat, azaz az adatfájlokat célszerű egy jól átgondolt szisztéma szerint tárolni. Mappa (angolul folder) alatt az informatikában egy fájlrendszeren
1. kép. A Stílus beállítása; új színskála megadása.
QGIS Gyakorló Verzió: 1.7. Wroclaw Cím: A Print composer használata és a címkézés. Minta fájl letöltése innen: http://www.box.net/shared/87p9n0csad Egyre több publikációban szerepelnek digitális térképek,
Belföldi Termékosztályozás V2.0.0.0
Belföldi Termékosztályozás V2.0.0.0 Bemutató Verzió Felhasználói Kézikönyv Készítette: Szűcs Zoltán. 2536 Nyergesújfalu, Pala u. 7. Tel \ Fax: 33-355 - 712. Mobil: 30-529-12-87. E-mail: info@szis.hu Internet:
WINDOWS ALAPISMERETEK
1 MÁSODIK GYAKORLAT WINDOWS ALAPISMERETEK A feladat megoldása során a Windows 7 használata a javasolt. A feladat elvégzése során a következőket fogjuk gyakorolni: Felhasználói fiók létrehozása. Profil
Operációs rendszerek. Tanmenet
Operációs rendszerek Tanmenet Operációs rendszerek TANMENET- Operációs rendszerek Témakörök Javasolt óraszám 1. Operációs rendszerek alapjai 2. Windows XP ismeretek- Munka a képernyőn 3. Windows XP ismeretek-
ECDL képzés tematika. Operáció rendszer ECDL tanfolyam
Operáció rendszer ECDL tanfolyam Alapok A Windows áttekintése Asztal Tálca Start menü Lomtár használata Súgó használata Felhasználói fiókok kezelése Kijelentkezés, felhasználóváltás Fájlok és mappák Sajátgép
OPERÁCIÓS RENDSZER MODUL KÉRDÉSEI ÉS VÁLASZAI WIN7
OPERÁCIÓS RENDSZER MODUL KÉRDÉSEI ÉS VÁLASZAI WIN7 Ablak és ablakműveletek: A számítógép képernyőjén, az asztalon, ablakokban jelennek meg a megnyitott programok, és a mappák. Egyszerre több ablak is meg
Geotechnika II. (NGB-SE005-2) Geo5 használat
Geotechnika II. (NGB-SE005-2) Geo5 használat A Geo5 szoftvert (1. házi feladathoz opcióként, 2. házi feladathoz kötelezően) online felületen keresztül, távoli asztal kapcsolattal lehet használni. Az ehhez
Citációs index időintervallumra DE MTMT Adminisztrátorok
Citációs index időintervallumra 2019.02.20. - DE MTMT Adminisztrátorok Szerzőnként le kell keresni adott időintervallumhoz tartozó adott évi idézéskapcsolatokat, ezeket az idézéskapcsolatokat egy közös
fa-struktúra könyvtárakban alkönyvtárakban mappa almappa könyvtárat (gyökérkönyvtár) Fájlok WindowsXP alatt
A számítógép a fájlokat fa-struktúra alapján tárolja, könyvtárakban (directory) és alkönyvtárakban (subdirectory), amelyek elnevezése a Windowsban mappa illetve almappa. Minden meghajtó tartalmaz egy főkönyvtárat
Molnár Mátyás. Bevezetés a PowerPoint 2010 használatába. Csak a lényeg érthetően!
Molnár Mátyás Bevezetés a PowerPoint 2010 használatába Csak a lényeg érthetően! Diavetítés vezérlése OLVASÁSI NÉZET Az olvasási nézetben az ablak címsora és az állapotsor a képernyőn marad, a kettő között
Tartalomjegyzék. Windows XP alapokon
Windows XP alapokon Tartalomjegyzék 1. Általában az operációs rendszerekről...4 1.1 Az operációs rendszerek osztályozása kezelőfelület szerint...4 1.1.1 Karakteres kezelőfelületek...4 1.1.2 Grafikus felhasználói
Oktatási segédanyag. Weboldalszerkesztési gyakorlatok
Oktatási segédanyag Weboldalszerkesztési gyakorlatok Bevezetés A korábbi oktatási segédanyagokban megismertük a weboldalszerkesztés gyakorlatát. Ennek a segédanyagnak a célja, hogy gyakorlati példákon
Térkép megjelenítése
Térkép megjelenítése VUE-nek több eszköze is van, hogy rendszerezzen és megmutasson térkép tartalmat, képet és csomópontot. Zoom opció, térkép beállítások és metszés a következőekben lesz tárgyalva. Zoom
SZE INFORMATIKAI KÉPZÉS 1
SZE INFORMATIKAI KÉPZÉS 1 A bevezető gyakorlat célja a további munkához szükséges alaptevékenységek (pl. fájlok keresése, másolása) áttekintése. A gyakorlat anyagában szereplő feladatok többféleképpen
Ismerkedés a Word 2007 felületével
Ismerkedés a Word 2007 felületével A Word 2007 használata A Microsoft Word első, Windows operációs rendszerhez készült változata 1989 novemberében jelent meg. Az eredeti és az újabb verziók, illetve a
A nyomtatókkal kapcsolatos beállításokat a Vezérlőpulton, a Nyomtatók mappában végezhetjük el. Nyomtató telepítését a Nyomtató hozzáadása ikonra
Nyomtató telepítése A nyomtatókkal kapcsolatos beállításokat a Vezérlőpulton, a Nyomtatók mappában végezhetjük el. Nyomtató telepítését a Nyomtató hozzáadása ikonra duplán kattintva kezdeményezhetjük.
FÁJLOK ÉS MAPPÁK MÁSOLÁSA PENDRIVE-RA ÉS CD-RE A LEGEGYSZERŰBBEN WINDOWS XP-N
FÁJLOK ÉS MAPPÁK MÁSOLÁSA PENDRIVE-RA ÉS CD-RE A LEGEGYSZERŰBBEN WINDOWS XP-N Ezek a cikkek Atom Manó rovattársam kérdésfeltevése alapján jöttek létre, és mivel Ő a fényképekkel végezhető műveletek kapcsán
Kézikönyv. Költségszámítás
Kézikönyv Költségszámítás Tartalomjegyzék 1 ABAS-ERP UTASÍTÁS ÁTTEKINTÉS... 4 2 FKVSZÁMLA - ÜRES... 5 3 FKVSZÁMLA - MEGJELENÍTÉS [521000 FK52 SZÁLLÍTÁS-RAKODÁS, RAKTÁROZÁS KÖLTSÉGEI]... 6 4 FKVSZÁMLA -
Táblázatkezelés 2. - Adatbevitel, szerkesztés, formázás ADATBEVITEL. a., Begépelés
Táblázatkezelés 2. - Adatbevitel, szerkesztés, formázás ADATBEVITEL a., Begépelés Az adatok bevitelének legegyszerűbb módja, ha a táblázat kijelölt cellájába beírjuk őket. - számok (numerikus adatok) -
FTP Az FTP jelentése: File Transfer Protocol. Ennek a segítségével lehet távoli szerverek és a saját gépünk között nagyobb állományokat mozgatni. Ugyanez a módszer alkalmas arra, hogy a kari web-szerveren
Operációs rendszerek
Óravázlat az ECDL oktatócsomaghoz 2. modul Operációs rendszerek Krea Kft. 1034 Budapest, Szőlő u 21. Tel/fax: 250-5570 / 387-2557 E-mail: krea@krea.hu A vázlatot összeállította: Pintyőke László Lektorálta:
13. Tárgymutató. Windows XP alapokon
Windows XP alapokon 13. Tárgymutató Ablakok elemei...16 ablak határvonal...18 címsor...17 előző méret gomb...18 kilépés gomb...17 kis méret gomb...17 teljes méret gomb...18 vezérlőmenü...19 fogalma...15
1.A. feladat: Programablakok
1.A. feladat: Programablakok Nyisd meg sorban a Sajátgép mappát, Hálózatok mappát, indítsd el az Internet Explorer programot. Ehhez kattints kettőt mindegyik asztalon lévő ikonjára. Ha egy ablak teljes
Dokumentum létrehozása/módosítása a portálon:
Dokumentum létrehozása/módosítása a portálon: 1. Belépés a szerkesztőfelületre A következő webcímre belépve - http://www.zalaegerszeg.hu/licoms/login - megjelenik a szerkesztőfelület beléptető ablaka,
FordEcat Gyors útmutató
FordEcat Gyors útmutató Bejelentkezés Megjegyzés: Inserire il proprio nome utente assegnato e la propria password. Ezt követően válassza ki a nyelvet. Nome: prestare attenzione rispetta maiuscole/minuscole.
FELHASZNÁLÓI SEGÉDLET
világraszóló tudás FELHASZNÁLÓI SEGÉDLET MeRSZ (Magyar Elektronikus Referenciamű Szolgáltatás) http://eisz.mersz.org 2017. MÁRCIUS AKADÉMIAI KIADÓ ZRT. 1. Könyvespolc Az oldal betöltésekor a következő
Operációs rendszerek Windows Xp
Operációs rendszerek Windows Xp (9-12 óra) A FÁJLKEZELÉS ALAPFOGALMAI Fájlok A háttértárakon tárolt adathalmazokat fájloknak nevezzük. A fájlokat tartalmuktól függően két fő csoportba soroljuk. A futtatható
A P-touch Transfer Manager használata
A P-touch Transfer Manager használata Verzió 0 HUN Bevezetés Fontos megjegyzés A dokumentum tartalma és a termék műszaki adatai értesítés nélkül módosulhatnak. A Brother fenntartja a jogot, hogy értesítés
ECDL operációs rendszer segédlet II..
Nagyon sok esetben előfordul, hogy háttértártárainkon nem találunk bizonyos fájlokat (Nem emlékszünk melyik mappában van, esetleg arra nem, hogy mi a fájl neve, vagy egyéb tulajdonságaira.), vagy épp bizonyos
Használati útmutató a Semmelweis Egyetem Központi Könyvtár távoli adatbázis elérés szolgáltatásáról
e-könyvtár Használati útmutató a Semmelweis Egyetem Központi Könyvtár távoli adatbázis elérés szolgáltatásáról Ez a dokumentum ismerteti a terminálszolgáltatások használatához szükséges információkat.
Munka a fájlokkal. Az általánosan használt fájltípusok. Programfájlok. Adatfájlok
Az általánosan használt fájltípusok A háttértárakon tárolt adathalmazokat fájloknak (állományoknak) nevezzük. A fájlokat két csoportba soroljuk. Az indítható, futtatható programokat tartalmazó fájlokat
A fájlkezelés alapjai
Az adattárolás alapelemei Képzeljünk el egy nagy szekrényt, ami még teljesen üres. Ebbe a szekrénybe szeretnénk a ruháinkat bepakolni, de a szekrényben nincs egyetlen polc se. A polcok a ruháink rendszerezett
Adatintegritás ellenőrzés Felhasználói dokumentáció verzió 2.0 Budapest, 2008.
Adatintegritás ellenőrzés Felhasználói dokumentáció verzió 2.0 Budapest, 2008. Változáskezelés Verzió Dátum Változás Pont Cím Oldal Kiadás: 2008.10.30. Verzió: 2.0. Oldalszám: 2 / 11 Tartalomjegyzék 1.
A program kezelőfelülete
A program kezelőfelülete Az Outlook Express indításához kattintsunk duplán a Munkaasztalon látható ikonra, vagy válasszuk a Start menü Programok» Outlook Express elemét. A program indítása után az alábbi
Képek és grafikák használata
Kép elhelyezése a dokumentumban A mai szövegszerkesztők támogatják a képek használatát, ezért egy dokumentum nemcsak szöveget, hanem képeket is tartalmazhat. A Word szövegszerkesztő a képek és rajzok szövegen
Bevezetés a QGIS program használatába Összeálította dr. Siki Zoltán
Bevezetés Bevezetés a QGIS program használatába Összeálította dr. Siki Zoltán A QGIS program egy nyiltforrású asztali térinformatikai program, mely a http://www.qgis.org oldalról tölthető le. Ebben a kis
Informatika témavázlat. 3. évfolyam
Informatika témavázlat 3. évfolyam 1. óra Ismétlés tanévi aktualitások Balesetvédelem baleset megelőzés. Mit tanultunk az elmúl időszakban Miről tanulunk az idei tanévben Felszerelések Munkarend 1. Mi
ECDL operációs rendszer segédlet I.. Fájlok csoportosítása. Fájlok jellemzői
A fájl: (angolul: File) Névvel ellátott, logikailag összetartozó adatok összessége. Használatos még az adatállomány - röviden - állomány kifejezés is. Fájlok csoportosítása Programfájl: A processzor által
Oktatási anyag Excel kezdő
Oktatási anyag Excel kezdő 2010.10.11. 1 Tartalom I. Alapfogalmak... 3 A munkafüzet és részei... 3 Aktív cella... 3 Tartomány... 3 Összefüggő tartomány... 3 Nem összefüggő tartomány... 4 II. A program
Microsec Számítástechnikai Fejlesztő zrt. Microsec web-szignó. Felhasználói útmutató. ver Budapest, július 06.
Microsec Számítástechnikai Fejlesztő zrt. Microsec web-szignó Felhasználói útmutató ver. 1.2 Budapest, 2018. július 06. Tartalomjegyzék 1 A szolgáltatás használata... 3 2 Az web-szignó felülete és főbb
JLR EPC. Gyors kezdés útmutatója. Tartalom. Hungry Version 2.0. Lépésenkénti gyakorlati útmutató Képernyős útmutató
JLR EPC Gyors kezdés útmutatója Tartalom Lépésenkénti gyakorlati útmutató.....2-7 Képernyős útmutató........8-10 Hungry Version 2.0 JLR EPC Gyors kezdés útmutatója 1. Az alkalmazásba való belépés Nyissa
Az RP-info (Rendeletek, Protokollok, Gyógyszer információk) szoftver bemutatása
Az RP-info (Rendeletek, Protokollok, Gyógyszer információk) szoftver bemutatása Az RP-info egy orvosok számára kifejlesztett információs rendszer, amely a betegellátás során felmerülő szakmai kérdések
Novell GroupWise levelező rendszer alapok Kiadványunk célja, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen használt Novell GroupWise (a továbbiakban GW)
1 Novell GroupWise levelező rendszer alapok Kiadványunk célja, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen használt Novell GroupWise (a továbbiakban GW) levelező rendszer 8. verziójának alap szolgáltatásait
Digitális aláírás általános telepítése és ellenőrzése
Digitális aláírás általános telepítése és ellenőrzése A digitális aláírásból (tanúsítványból) két fajta létezik! Egyik az úgynevezett hardveres tanúsítvány, amelynél az ügyfél rendelkezik fizikailag egy
Telepítési útmutató a Solid Edge ST7-es verziójához Solid Edge
Telepítési útmutató a Solid Edge ST7-es verziójához Solid Edge Tartalomjegyzék Bevezetés 2 Szükséges hardver és szoftver konfiguráció 3 Testreszabások lementése előző Solid Edge verzióból 4 Előző Solid
Az importálás folyamata Felhasználói dokumentáció verzió 2.1.
Az importálás folyamata Felhasználói dokumentáció verzió 2.1. Budapest, 2008. Változáskezelés Verzió Dátum Változás Pont Cím Oldal 2.1. 2008.01.17. A teljes dokumentáció megváltozott Kiadás: 2008.01.17.
A fényképezőgép-firmware frissítése
A fényképezőgép-firmware frissítése Köszönjük, hogy a Nikon termékét választotta! A jelen útmutató a firmware-frissítés elvégzését ismerteti. Ha nem biztos benne, hogy sikeresen végre tudja hajtani a frissítést,
TERKA Törvényességi Ellenőrzési Rendszer Kiegészítő Alkalmazás
TERKA Törvényességi Ellenőrzési Rendszer Kiegészítő Alkalmazás Telepítési leírás 1.0.0.8 verzió A dokumentum készült: 2004. július 1. Utolsó módosítás időpontja: 2004. június 21. A dokumentumot készítette: