Az erdőgazdálkodás - fafeldolgozás szervezeti kapcsolata a változásokban Dr. Lett Béla Soproni Egyetem, Erdészeti Politikai és Ökonómiai Tanszék 1. Visszatekintés az erdőgazdálkodás és a fafeldolgozás kapcsolatára Az erdőgazdálkodás és a fafeldolgozás összhangja az I. világháborús határváltozással megbomlott. Az erdőterületnek, a minőségi állományoknak, a fenyveseknek a meghatározó része az ország területén kívülre került. A fafeldolgozás hagyományos üzemei külső faanyagra szorultak, miközben a megtermelt faanyag jelentős hányadának feldolgozása megoldatlan. Fafaj- és választék összetételben jelentős a differenia a kitermelhető faanyag, a fafeldolgozó ipar, illetve a fafogyasztás igénye között, amit nyitott piac, intenzív fakereskedelem enyhíthet. A szocialista irányítási-gazdálkodási rendszerben a központi tervirányítás megvalósíthatóságára a szervezés kiindulópontja az erdőgazdasági-fafeldolgozási szervezetek feldarabolása, a homogén termelőegységek kialakítása volt. Az állami erdőgazdaságokat és a faipari vállalatokat több telephelyes, viszonylag tiszta profilú szervezetekként alakították ki. A Magyar Állami Erdőgazdasági Üzemek (MÁLLERD, 1945-49.) és az Országos Erdészeti Főigazgatóság (OEF, 1954-67.) a tervlebontásos gazdaságirányítási rendszerben átfogta az erdőgazdálkodás, a vadgazdálkodás és az elsődleges fafeldolgozás felügyeletét, igazgatását. Irányítói pozícióból szervezték a vállalaton belüli és a vállalatok közötti faipari továbbfeldolgozási együttműködést a tervutasítás révén, a piac integráló, kooperációt építő szerepét helyettesítve. Az 1968-as új gazdasági mechanizmusnál a fagazdaság fogalmának bevezetésével az erdőgazdálkodási és a fafeldolgozási szervezetek vállalati vertikális integrációját hangsúlyozták. Az EFAG-ok kialakításakor a vertikális integráció az erdőgazdálkodás és a fűrészipar (láda, raklap, parketta termelés) összevonása mellett jelentős tevékenységeket (farostlemezipar, bútorgyártás, cellulóztermelés stb.), illetve egyes gazdálkodókat nem érintett. Az 1990-es évek sodródó változásában nem volt erőteljes szándék a vállalatcsoport átstrukturálására (A PHARE jelentésben szereplő vázlat megalapozás nélküli elképzelés). Az erdőterület nagysága és a fafeldolgozás aránya alapján a jelentős differenciák miatt kezdettől fogva tartósan elkülönülő vállalatcsoportok alakultak ki, a csoportok közötti átjutás esélye önfejlődéssel minimális volt. A szervezetek között nagyok az eltérések (pl. szélsőségek: az erdőterületben 16-122 ezer ha, a fafeldolgozás arányában 5-75 %).
2. Az erdőgazdálkodás és a fafeldolgozás mennyiségi és gazdálkodási alapjai Az erdőgazdálkodás volumentartási problémái és a belső (erdőművelési) finanszírozási gondok mellett nem tudja segíteni a fafeldolgozás fejlesztését. Az 1980-as évek második felétől az erdészet-faipar ökonómiai viszonyait lényegesen rontotta, hogy a korábbi rekord fakitermelést követően az erdőfelújítási munkák költségei megemelkedtek, a fafeldolgozás versenyképessége csökkent, gépei, technológiája megújításra, tőkére vártak. A rönk kitermelés fokozása és az export dinamizálás sikertelen kitörési kisérletet jelentett. Nettó fakit. Rönk Fafeld. a.a. Rönk + Ffa Sar. iparifa Export 1981 4249 906 347 1253 809 435 1982 4427 905 334 1239 921 539 1983 4373 962 328 1290 873 682 1984 4306 974 318 1292 922 714 1985 4577 982 313 1295 951 744 1986 4618 943 319 1262 1012 775 1987 4465 962 303 1265 947 919 1988 4377 983 287 1270 854 947 1989 4142 1013 257 1270 813 864 1990 3725 925 227 1152 777 925 1991 3730 856 182 1038 843 1055 1992 3569 769 141 910 810 881 1993 3489 753 131 884 688 739 1994 3564 799 144 943 677 758 1995 3423 833 135 968 686 792 1996 3405 833 132 965 692 677 A gazdasági jellemzők hullámzása az EFAG-csoportban általában lassan, alig változó reálfolyamatok értékoldala, külső gazdaságirányítási, piaci hatások következménye. Az állami erdőgazdálkodás nehéz, keserves (nagy személyi, anyagi áldozatú) átalakulással stabilizálta a helyzetét, de a helyi lehetőségek, kényszerek és feltételek jelentősen különböznek:
40 35 30 25 20 15 10 5 0-5 1981 1982 1983 1984 1985 1986 1987 1988 1989 1990 1991 1992 1993 1994 1995 Jövedelmezőség Erdőgazd. fed. Fafeldolg. fed. Ált. költség
3. Az üzemági arányok módosulása Az EFAG-ok alapításkor a fatermesztés-fakitermelés-fafeldolgozás összehangolt érdekeltségét biztosító termelési érték arányos fedezeti összegei differenciálódtak. Az értékelési viszonyok változása következtében a termelési értékben és a fedezeti összegben a fakitermelés előretört, a fatermesztés a perifériára szorult, a fafeldolgozás stagnált (részben csökkent). A fakitermelés fokozódó eredménye mellett hozzájárult az erdőfenntartási járulék rendszerén keresztül a fatermesztés, illetve a közvetlen önköltségű belső felhasználás révén a fafeldolgozás nyereségéhez. Különösen a fafeldolgozás visszaesése számottevő a vertikalitás szempontjából. Költségarányos fakitermelési fedezeti összeggel számolva a fafeldolgozás valós helyzete még rosszabbnak bizonyult (árbevétel arányos fedezetek %), az eredeti is általános költség alatti. Megnevezés 1986 1987 1988 1989 1990 1991 Fakitermelés 42,9 43,3 38,5 39,6 39,1 34,5 Fafeldolgozás 24,9 26,1 20,4 22,4 18,1 15,0 Fafeld. korrigált 9,9 13,2 7,7 9,5 4,3 3,1 Közvetett ktg. 16,8 16,2 17,4 17,6 19,3 20,3 Az állami erdőknél is jelentősek az eltérések a térségek és a fafajok jellemzői között, amelyek sajátos helyi stratégiákhoz vezetnek. (1993 évi Ft/m 3 ) Árbevétel Tölgy Bükk Akác E.Keml. E.Lágyl Fenyo. Összes % ERFA Rt. 3986 4649 2246 2356 2635 2786 2903 100,0 Dombvid. 4132 4649 2155 2286 2956 3365 3200 110,2 Alföld 3564 0 2376 3142 2279 2790 2520 86,8 Költség ERFA Rt. 1430 1748 1043 1512 1127 1211 1309 100,0 Dombvid. 1492 1748 1505 1663 1296 1456 1509 115,3 Alföld 706 0 757 809 1082 2833 1230 94,0 Fedezet ERFA Rt. 2555 2901 1203 844 1508 1575 1594 100,0 Dombvid. 2641 2901 650 623 1660 1908 1691 106,1 Alföld 2858 0 1618 2333 1197-42 1290 80,9 A gazdaságok belső egységei a horizontális és vertikális integráció következményeként csökkennek. A fafeldolgozásnál erősödött az önálló működés (a Kft-kbe az ingatlan általában nem került be), az üzemek magán-tulajdonba kerülése elenyésző (néhányat leállítottak). Megnevezés 1970 (db) 1987 (db) 1994 (db) 1987/1970 1994/1970 Erdészet 153 103 110 67,3 71,8 Fafeldolgozó 33 25 17 75,6 51,5 Egyéb üzem 31 20 11 64,5 35,5 Összes 217 148 138 68,2 63,6
4. A tulajdoni és gazdálkodási viszonyok, a vertikumi jövő lehetőségei és korlátai Az erdővagyon, az erdőgazdálkodás és a fafeldolgozás területén az állam eltérő szerepet vállal, és a fokozatos privatizációban nyilvánvalóan előbb a versenyszférába tartozó faipart, fafeldolgozást és egyéb tevékenységeket magánosítja. Az erdőgazdálkodásban is a végrehajtó fakitermelés (kevésbé az erdőművelés) vállalkozásba adására kerülhet sor, de a leghevesebb vitát az állami erdő, az erdővagyon-gazdálkodás privatizációja (bérbe adása) váltotta ki, (mi az állami tulajdonú erdő különleges funkciója a társadalom részére, mely erdők privatizálhatók?). Az erdő- és fafeldolgozó gazdasági privatizációról a szaksajtó több tényszerű ismertetése ellenére sok a félreértés. Különösen a vertikalitás (fafeldolgozás) megítélése érzelemfűtött. Az országos jelentőségű faiparú és kereskedelmű ERDÉRT privatizációja folyamatban van. A lap-, bútor- és asztalosiparnál a privatizáció előrehaladt, meghatározó a külföldi tulajdon. Az állami és a magán tulajdonú erdőgazdálkodók szervezete ellentétesen alakul. Az állami erdészeti és faipari részvénytársaságok tevékenységi köre széles, törekednek a viszonylagos tőkeerő és a többlábon állás előnyeit megtartani, vegyes forrásokból gazdálkodni. A magán erdők tulajdonosait támogatással és hatósági eszközökkel erdőbirtokossági társulatba tömörítik, a korlátlan felelősség, a szűk vállalkozási lehetőség vertikum kialakításra alig alkalmas. Az erdőgazdálkodás és az elsődleges fafeldolgozás továbbra is szoros kapcsolatban lesz az agráriummal. Korlátozottak a tulajdonlási lehetőségek az állam számára a versenyszférában, a társas magán és külföldi személyek számára a termő(erdő)föld - erdő esetében. A föld, az erdő vásárlása heves vitákkal, átmenetileg tiltott, vállalkozók és külföldiek nem szerezhetnek erdőtulajdont, ez a faipari vállalkozások helyi faalapanyagra épülő vertikumát gátolja. Az Erdészeti és Faipari Részvénytársaságok számára szintén súlyos gond, hogy 100 %- os állami tulajdonuk ellenére sem szerezhetnek föld - erdő tulajdont, amellyel a társadalmi céljaikat szolgálhatnák. Képviselői indítványra a privatizációs törvény az államerdészetnél elválasztotta az erdővagyont (PM-KVI) és a működtető, erdőgazdálkodói vagyont (Priv. M.- ÁPV Rt. ERFA Rt.-k), A tervezetlen tulajdonosi és vagyonkezelői pozíciók problémái fokozódnak, a szervezeti módosítás szükségszerű, de iránya, jellege, tartalma nem kellően kiszámítható. Az ERFA Rt.-k a forrásaikat továbbra sem az erdőre, erdőgazdálkodásra fordítják, a tőkeemelésből, REORG hitelből származó pénzek újabb fafeldolgozási, fűrészipari tervekre irányul-
nak. A korábbi típusú faipari fejlesztések veszélyeket rejtenek, és a faállomány, fatermék - fafeldolgozás - fafogyasztás strukturális, mennyiségi problémáit alig oldják meg (sarangolt kínálat, kényszerexport - cellulóz, lapfeldolgozási nagyberuházás elmaradása, ill. fenyő rönk kereslet). Az erdőgazdálkodás és a fafeldolgozás szervezeti kapcsolata Fafel- Mezőgazdaság Erdőgazdaság Erdészeti és Faipari Rtk Élelm. Műk. Termő- Erdő Műk. Erdő Műk. Fafelipar vagyon. föld vagyon vagyon dolg. Megnevezés Állam, Kincstár Állam, ÁPV Rt Vegyes tulajdon Magán társas tul. Magán egyéni tul. Joint venture Külföldi szakmai b. Külföldi tőke bef. dolgozó ipar O O X X? X O O O O O O! X O! X X O O O O O + + O O + O X X + + + + X X + X X X + + + + O O? O X X + + + + O O? O X X + + + + O O? O X X + + Faipar Jelmagyarázat: O kizárt, tiltott + növekszik X van, lehet? kérdéses, bizonytalan csökken Összefoglalás A magyar agrár vertikális integráció keretében 1970-ben került sor az erdőgazdálkodás és az elsődleges fafeldolgozás szervezeti összevonására. Igazi vertikum alig fejlődött ki, a változások pedig a kvázi vertikumok gyengüléséhez, a versenyszférás vállalkozási egységek levállásához (vagy elsorvadásához) vezettek. A gazdaságok jelentős mértékben vesznek igénybe volt dolgozókból átalakult, saját vagy bérelt gépekkel dolgozó vállalkozókat. A fatermesztés - fahasznosítás (fakitermelés és fafeldolgozás) elhatárolása történt meg, amelyet az 1980-as évek végétől természetes reakcióként követett az erdőgazdálkodás (erdőművelés és fahasználat) - fafeldolgozás elkülönüléshez való visszatérés, majd a faipari ágak privatizációja. A termő(erdő)föld, az erdő vásárlása korlátozott, gazdasági társaságok, szövetkezetek és külföldiek nem szerezhetnek erdőtulajdont, ez a faipari vállalkozások helyi faalapanyagra épülő vertikummá szerveződését gátolja a magán és állami tulajdon esetében is. A tulajdon és a kezelés elkülönülése az erdőgazdálkodás és a fafeldolgozás közötti szervezeti kapcsolatok építését nehezíti.
A faállomány és fatermék adottságok, illetve a fafogyasztás szerkezeti eltérése megmarad, növekszik.
Az erdőgazdálkodás - fafeldolgozás szervezeti kapcsolata a változásokban Dr. Lett Béla Soproni Egyetem, Erdészeti Politikai és Ökonómiai Tanszék 1. Visszatekintés az erdőgazdálkodás és a fafeldolgozás kapcsolatára 2. Az erdőgazdálkodás és a fafeldolgozás mennyiségi és gazdálkodási alapjai 3. Az üzemági arányok módosulása 4. A tulajdoni és gazdálkodási viszonyok, a vertikumi jövő lehetőségei és korlátai 5. A vertikalitás felmérése az ERFA Rt-knél
A fakitermelés alakulása Év Nettó fakit. Rönk Fafeld. a.a. Rönk + Ffa Sar. iparifa Export 1981 4249 906 347 1253 809 435 1982 4427 905 334 1239 921 539 1983 4373 962 328 1290 873 682 1984 4306 974 318 1292 922 714 1985 4577 982 313 1295 951 744 1986 4618 943 319 1262 1012 775 1987 4465 962 303 1265 947 919 1988 4377 983 287 1270 854 947 1989 4142 1013 257 1270 813 864 1990 3725 925 227 1152 777 925 1991 3730 856 182 1038 843 1055 1992 3569 769 141 910 810 881 1993 3489 753 131 884 688 739 1994 3564 799 144 943 677 758 1995 3423 833 135 968 686 792 1996 3405 833 132 965 692 677 5000 4500 4000 3500 3000 2500 2000 1500 1000 500 0 Nettó fakit. Rönk Fafeld. a.a. Rönk + Ffa Sar. iparifa Export 1981 1982 1983 1984 1985 1986 1987 1988 1989 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996
Az üzemágak jövedelmezősége Év Jövedelmezoség % Erdogazdálkodá s fedezete % Fafeldolgozás fedezete % Általános költség % 1981 10,8 37,0 21,4 8,7 1982 7,2 32,3 15,2 10,3 1983 6,7 28,6 14,8 10,0 1984 6,0 25,1 11,3 9,5 1985 9,2 32,8 20,7 15,6 1986 12,6 37,6 20,5 14,5 1987 12,0 38,8 21,2 14,2 1988 9,9 34,3 16,1 14,9 1989 7,7 32,0 17,7 15,2 1990 3,5 28,6 13,3 16,4 1991 0,8 26,3 11,3 17,4 1992 1993-1,2 25,8 4,3 35,2 1994 4,9 28,0 4,4 31,0 1995 6,6 22,3 5,3 26,1 40 35 30 25 20 15 10 5 0-5 1981 1982 1983 1984 1985 1986 1987 1988 1989 1990 1991 1992 1993 1994 1995 Jövedelmezőség Erdőgazd. fed. Fafeldolg. fed. Ált. költség
Az erdő- és fafeldolgozó gazdaságok belső egységeinek csökkenése Megnevezés 1970 (db) 1987 (db) 1994 (db) 1987/1970 1994/1970 Erdészet 153 103 110 67,3 71,8 Fafeldolgozó 33 25 17 75,6 51,5 Egyéb üzem 31 20 11 64,5 35,5 Összes 217 148 138 68,2 63,6 250 200 150 100 50 0 1970 1987 1994 Erdészet Fafeld. üzem Egyéb üzem Összesen
Az erdőgazdálkodás és a fafeldolgozás szervezeti kapcsolata Állam, Kincstár Állam, ÁPV Rt Vegyes tulajdon Magán társas tul. Magán egyéni tul. Joint venture Külföldi szakmai b. Külföldi tőke bef. Fafel- Mezőgazdaság Erdőgazdaság Erdészeti és Faipari Rtk Élelm. Műk. Termő- Erdő Műk. Erdő Műk. Fafelipar vagyon. föld vagyon vagyon dolg. Megnevezés dolgozó ipar O O X X? X O O O O O O! X O! X X O O O O O + + O O + O X X + + + + X X + X X X + + + + O O? O X X + + + + O O? O X X + + + + O O? O X X + + Faipar Jelmagyarázat: O kizárt, tiltott + növekszik X van, lehet? kérdéses, bizonytalan csökken
A vertikalitás felmérése az ERFA Rt-knél S.sz. ERFA Rt. Kérdőívet visszajuttatta 1. Mecseki X 2. Somogyi X 3. Zalai Zalaerdő X 4. Szombathelyi X 5. Tanulmányi 6. Balatonfelvidéki 7. Kisalföldi 8. Vértesi X 9. Pilisi Parkerdő X 10. VADEX Mezőföldi X 11. Gyulaji 12. Gemenci 13. Ipoly Erdő X 14. Mátra Nyugatbükki X 15. ÉSZAKERDŐ X 16. Nyírségi X 17. Nagykunsági 18. Kiskunsági 19. Délalföldi X 20. HM Budapesti X 21. HM Veszprémi VERGA 22. HM Kaszói
Részvénytársaság neve: FELMÉRŐ LAP Részvénytársaság 1. Értékbeni adatok (1996. év, Millió Ft [M.Ft]) Megnevezés Árbevétel össz. Árbevétel export Termelési érték Termelési költség Üzemági eredmény Összesen 2. Fakitermelés mennyisége (1996. év, em 3 ) Fagyártmány termelés Fűrészipar Fafeldolgozás Értékesítés Megnevezés Termelés Felvásárlás Feldolgozás érdekelts. faipar * egyéb belföldi Rönk Egyéb feldolg. aa Egyéb Összesen * Érdekeltségi faipar: meghatározó, jelentős részesedésű tulajdonlás esetén export 3. Fafeldolgozás (1996. év, em 3 ) Megnevezés Termelés Felvásárlás Karó, oszlop Fűrészáru Láda, raklap (elem) Parketta (léc) Bútorléc Egyéb Összesen Feldolgozás érdekelts. faipar Értékesítés egyéb belföldi export 4. A fafeldolgozás fejlesztése: egy üzem, több üzem (megfelelő aláhúzandó) Megnevezés 1997. 1998. 1999. 2000. Várható összege (M.Ft.) Alapanyag felhasználás tervezett növelése (em 3 ) Darab Érték Beruházás (M. Ft) Fűrészipari alapgép Fafeldolg. kieg. gép Anyagmozgatás Szárítás Összesen
Üzem neve: Székhelye: 1. Jellege: (megfelelő aláhúzandó) FELMÉRŐ LAP Üzem fagyártmány üzem, fűrészüzem, fűrész-fafeldolgozó üzem, fafeldolgozó üzem, faipari üzem, Kapacitása (1 műszakra) 1996. évi tény alapanyag alapanyag hengeresfa (em 3 ) hengeresfa (em 3 ) fűrészáru (em 3 ) fűrészáru (em 3 ) műszakszám műszakszám fizikai dolgozó létszám (fő) fizikai dolgozó létszám (fő) 2. Alapanyag ellátás: em 3 3. Értékesítés: em 3 Anya Rt-től Anya Rt-nek átvétellel átadással vásárlással eladással Más erdészeti és faipari Rt-től Más erdészeti és faipari Rt-nek Belföldről egyéb Belföldre egyéb Importból Exportra Összesen Összesen 4. A fafeldolgozás jövőképe: (megfelelő aláhúzandó) Leépítés, bezárás, szinten tartás, Bővítés: extenzív (alapanyag, készáru növelés) intenzív (továbbfeldolgozás, technológia fejlesztés, szárítás, egyéb:...) Várható összege (M.Ft) Alapanyag hengeres fa (em 3 ) fűrészáru (em 3 ) Fizikai létszám (fő) 1997. 1998. 1999. 2000. Darab Érték Beruházás (M. Ft) Fűrészipari alapgép Fafeldolg. kieg. gép Anyagmozgatás Szárítás Összesen
AZ ERDŐGAZDÁLKODÁS ÉS A FAFELDOLGOZÁS KAPCSOLATÁT FELMÉRŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁGI KÉRDŐÍV ÖSSZESÍTÉSE A fafeldolgozás jellege Rt. szám Nincs, Fagyártmányt Fűrészipar Fűrészipar - Fafeldolgozás Fafeldolgozás 13 3+3 2 4 1 A fafeldolgozás aránya (az árbevételben) Rt. szám Nincs, Alacsony, 10 % alatti Közepes 10-25 % Magas 25 % feletti 12 3+3 3 3 A feldolgozás, továbbfeldolgozás foka Rt. szám Megnevezés Nincs, Alacsony (10 % alatti) Közepes (10-30 %) Jelentős (30-50 %) Magas (50 % feletti) 13 Rönk+Feldfa 8 2 1 2 12 Fafeldolgozás 9 1 2 Az értékesítés iránya Rt. szám Megnevezés Érdekeltségi faipar 15 % felett Belföld, egyéb Export 15 % felett 12 Rönk+Feldfa 2 9 1 9 Fafeldolgozás 5 4 Jelentős fejlesztés a fafeldolgozásban Rt. szám fűrészipari alapgép fafeldolgozás kieg. gép anyagmozgatás szárítás 6 1,5 3,5 1