A RAGADOZÓ GAZDÁLKODÁS ÉRTÉKELÉSE HÁROM APRÓVADAS VADGAZDÁLKODÁSI TERÜLETEN Heltai Miklós, Szabó László és Csenki Friderika Szent István Egyetem, VadVilág Megőrzési Intézet, 2100 Gödöllő, Email: Heltai.Miklos@vvt.gau.hu Bevezetés A Szent István Egyetem VadVilág Megőrzési Intézetében 1987. óta folynak vizsgálatok a hazai emlős ragadozókkal. Egyrészt az egyes fajok elterjedési területének és állományváltozásának monitorozására, másrészt a vadászható fajok esetében a tudatos gazdálkodás megalapozására történtek vizsgálatok. Az előbbinek köszönhetően mára már jól ismerjük a hazai ragadozók helyzetét (pl. Szemethy és Heltai 1996, 2002; Szemethy és mtsai 2000, Heltai és mtsai 2004). A monitorozás eredményeit a vadgazdálkodás és hazai természetvédelem is elfogadja, adataink több esetben hozzájárultak egy-egy faj vadászati idényének (aranysakál), vagy vadászhatóságának (borz) megváltozásához. Nem ennyire sikeresek a hazai ragadozógazdálkodás megalapozására,és megváltoztatására irányuló munkáik, melyek elsősorban leggyakoribb és egyben legfontosabb ragadozóra, a rókára vonatkoztak. Először 1994-ben (Szemethy és mtsai 1994) értékeltük a rókagyérítés helyzetét és tettünk javaslatokat a változtatásokra. Majd az értékelést többször is elvégeztük (Szemethy és mtsai 2000, 2001), de az első elemzés megállapításai azóta sem változtak. A helyzet megváltoztatására dolgoztunk ki egy egyszerű gazdálkodási modellt, mely segítségével a rókagyérítés hatékonysága növelhető, eredményessége ellenőrizhető (Szemethy és Heltai 2000 és 2006). Ezt a modellt kiterjesztve készültek javaslatok országosan, vagy nagytérségi szinten is alkalmazható ragadozógazdálkodási stratégiára (Szemethy és Heltai 2001, Heltai és mtsai 2004). Sajnos mindeddig az itt felsorolt anyagokban adott javaslatok többsége a gyakorlatban nem terjedt el, s a gyérítés gyakorlatában az eltelt 15 évben jelentős változás nem történt.ugyanakkor igaz, hogy az országos adatgyűjtések során a jelentős szórás elfedheti a jól gazdálkodó vadgazdálkodási egységek munkáját. Ezért 2005-ben három jól működő, de élőhelyében és gazdálkodásában is különböző vadgazdálkodási egységnél Petőfi Vadásztársaság (Jászárokszállás), Hubertus Vadásztársaság (Abádszalók), Nagykun Vadásztársaság (Karcag) terepi adatgyűjtés és a ragadozó gazdálkodási modell alapján értékeljük ez irányú tevékenységüket. Anyag és módszer Kiséleti területek Hubertus Vadásztársaság Abádszalók. A vadászterület nagysága 22750,92 ha, 2/3-a réti öntéstalaj, 1/3-a lazább szerkezetű. Homokhátak, és szikek váltogatják egymást. A terület 10%-a erdő, Vadbiológia 14 (2010) 71
a többi mezőgazdasági terület, van kevés gyep, és nádas. Az erdőterületek nagy zöme fiatal erdő. Fő tevékenysége a fácántenyésztés. Tízezer darabos törzsállománnyal rendelkeznek és évente saját területükre 20-30000 db előnevelt fácánt bocsátanak ki, általában 4-5 helyre. Évente 200-250 róka kerül terítékre a tavaszi időszakban. A többi nem védett ragadozót a hivatásos személyzet folyamatosan gyéríti csapdázással, és lőfegyverrel. A védett ragadozó madarak befogását a Hortobágyi Nemzeti Park engedélyezte, és átvételi elismervény ellenében el is viszi őket a társaságtól. Kossuth Vadásztársaság Jászárokszállás. Jász-Nagykun-Szolnok megye északi részén található kifejezetten apróvadas terület. A terület sík, felszíni egyenetlenségek csak a patak medrek miatt találhatók a területen. Jellemzően réti talaj típusai találhatók meg, a szoloncsákos réti talaj a gyakori. Jelentős részén középkötött, mezőgazdasági termelésre kiváló talaj található. Az éves átlagos csapadék 510 mm, az országos átlag alatti. A társaság összterülete 10190 ha, ebből mezőgazdasági terület 9139 ha, erdő 566, művelés alól kivont terület 485 ha. A szántóterületek táblanagysága az elmúlt esztendőkben csökkent. Nagykun Vadásztársaság Karcag. Rendkívül kis erdősültségű sík terület, amely észak-nyugatról dél-kelet felé enyhén lejt. A löszhátak Karcag és Kunmadaras között 90-92 m magasak. Talajai középkötöttek, kötöttek. Természetes vízfolyás a terület keleti, dél-keleti határán található, a Hortobágy-Berettyó. A vadászterület nagysága 29190 ha. A terület döntő része mezőgazdaságilag művelt, művelésére ma is a nagytáblás, intenzív technológiákat alkalmazó gazdálkodás a jellemző. A rét és legelő területeket a május végi, június eleji kaszálás után legeltetéssel hasznosítják. Kotorékbecslés A területek kotoréksűrűségének felméréséhez a vonal transzekt módszert alkalmaztuk. A felméréseket a három területen két nap alatt végeztük el 2005. március 15-én és 16-án. Minden vadászterületen kijelöltünk egy kb. 3000 hektáros mintaterületet, amelyen egymástól 500 méterre, párhuzamosan határoztuk meg a bejárandó vonalakat észak-déli irányba. A vonalakon GEKO 201 típusú GPS készülék segítségével tájékozódtunk, illetve ugyanezzel a készülékkel rögzítettük a bejárt útvonalakat és a megtalált kotorékok helyét. A belátható távolságokat amilyen messziről egy kotorékot még észlelhetőnek tartottunk - a vonal jobb és bal oldalán folyamatosan rögzítettük. A beláthatóságokból és a vonal hosszából számoltuk ki a ténylegesen bejárt terület nagyságát. Ez Abádszalókon 1712 ha, Jászárokszálláson 1567 ha, Karcagon 1712 ha volt. A megtalált kotorékokat lakottságuk szerint csoportosítottuk, majd összes és lakott kotoréksűrűséget számoltunk és ez alapján határoztuk meg a teljes területen található kotorékok számát (Heltai és Kozák 2004). Az állomány növekedésének becslése Abádszalókon 1998, Jászárokszálláson 2000 óta gyűjtöttünk róka tetemeket populáció dinamikai vizsgálatok céljára. Ugyanez a mintagyűjtés Karcagon csak 2005-ben történt meg. A felnőtt szukák adatai alapján területenként megállapítottuk a szaporító-nem szaporító szukák arányát és a szaporító szukák átlagos szaporulat nagyságát a méhekben található placentahegek alapján. A ragadozógazdálkodási modell értékelése A területek ragadozó gazdálkodását a kotorékbecslés alapján meghatározott róka állománynagyságból kiindulva, a ragadozó gazdálkodási modell alapján a gyérítési ráta kiszámolásával jelle- 72 Vadbiológia 14 (2010)
meztük, azaz: gyérítési ráta = terítéksűrűség / állománysűrűség. Az állománynövekedését kétféle módon határoztuk meg. Első esetben a modell alapján a becsült állományban 1:1-es ivararányt feltételezve az országos átlagra jellemző szukánkénti 5 kölyökkel számoltunk. A második esetben a becsült állományban szintén 1:1-es ivararányt feltételeztünk, de ezután a területre jellemző szaporító szukák arányát és becsült szaporulatnagyságát vettük figyelembe. A számolásoknál az eredményeket minden esetben egész számra kerekítettük. A terítékadatokat a vadgazdálkodók havi rendszerességgel bocsátották rendelkezésünkre. Eredmények Az Abádszalókon és Jászárokszálláson becsült állománysűrűség alacsonyabb, mint a kérdőíves felmérések alapján utoljára publikált (Heltai és Szemethy 2005) országos (7,45/1000 ha) és alföldi (7,28) rókasűrűség, míg Karcagon a becsült állomány jelentősen meghaladja azt (1. táblázat). 1. táblázat: A kotorék- és állománybecslések adatai Table 1. Basic data for den and population estimation Bejárt útvonal (m) 74,080 53,060 75,450 Bejárt terület (ha) 1712 1567 1712 Megtalált kotorék (db) 4 4 8 Becsült kotorék (db) 53 29 154 Becsült törzsállomány (db) 106 58 308 Terület nagysága (ha) 22751 10190 29190 Kotorék sűrűség (db/1000 ha) 2,32 2,85 5,25 Törzsállomány sűrűség (db/1000 ha) 4,64 5,7 10,5 2. táblázat: A vizsgált szukák reprodukciós adatai Table 2. Reproduction data of examined females Mintaszám 105 51 13 Szaporító szuka 77 29 11 Átlagos szaporulat 6,43 6,04 9,18 Szórás 2,81 2,11 2,48 Mindhárom területen magas a nem szaporító szukák aránya és az átlagos szaporulat meghaladja az országos átlagot (2. táblázat). Vadbiológia 14 (2010) 73
Az állománysűrűségi adatok alapján, 1:1-es ivararányt feltételezve az állomány növekedését két módon számoltuk ki (3. táblázat). A ragadozó gazdálkodási modell alapján minden szukát szaporítónak tekintve és átlagosan 5 kölyökkel számolva (I. sor), azt láthatjuk, hogy csak Abádszalókon haladja meg a teríték nagysága az állománynövekedését. A valósághoz közelebb álló módon számolt azaz a szukák számát a nem szaporító szukák arányával csökkentve, míg a becsült szaporulatot a területen placentahegek alapján mért adatokkal megadva (II. oszlop) növekmény már Jászárokszálláson is kismértékben kisebb, mint az éves teríték. Karcagon mindkét számítási mód az elégtelen gyérítést jelzi. 3. táblázat: Az állománynövekedése és az éves terítékadatok (I: törzsállomány 50%-a 5 kölyök szukánként; II: inaktív szukák és valós szaporulat figyelembe vételével) Table 3. Population growth and number of hunting bag yearly (I. 50% of core population 5 litters per females, II. Considering inactive females and real litter size.) Szaporító szukák Növekmény I. 53 29 154 II. 39 16 130 I. 265 145 770 II. 251 94 1170 Teríték 281 101 248 Az állománysűrűség és terítéksűrűség adatok alapján számolt gyérítési ráta hasonló képet mutat. Egyedül Abádszalókon tudják a korábban az országos adatok alapján javasolt 2,5 nagyságú gyérítési rátát meghaladni. Jászárokszálláson jelenleg magasabb a gyérítési ráta értéke, mint az elmúlt évtizedekben tapasztalt országos értékékek - 1988 és 2004 között 0,59 és 0,86 között változtak -, de nem éri el a 2,0 értéket sem. Ennek ellenére a teríték nagyságát a szaporulati adatokkal összevetve úgy tűnik, ez a szint is alkalmas az állomány szinten tartására. Karcagon a gyérítés intenzitása alacsony (4. táblázat). 4. táblázat: A gyérítési ráta az egyes területeken Table 4. Reduction rates in the areas Állománysűrűség (db/1000 ha) 4,64 5,7 10,5 Terítéksűrűség (db/1000 ha) 12,35 9,91 8,49 Gyérítési ráta 2,66 1,73 0,80 74 Vadbiológia 14 (2010)
Mindhárom területen a szezonon kívüli, tavaszi gyérítésre törekedtek, legjobban itt is Abádszalók teljesített (5. táblázat). 5. táblázat: A rókateríték éven belüli megoszlása Table 5. Distribution of red fox hunting bag during the year Teríték összesen 281 101 248 Teríték szezonban (november-február) Teríték szezonon kívül (március-október) db 20 26 37 % 7,11 25,74 14,92 db 261 75 211 % 92,89 74,26 85,08 Következtetések A három vizsgált terület közül kettőn Abádszalókon és Jászárokszálláson az általunk becsült állománysűrűség az országos és nagytérségi szintre jellemző (Heltai és Szemethy 2005) átlag alatt volt. Ennek valószínűsíthető oka, hogy ezeknél a társaságoknál évek óta kitartó és intenzív ragadozógyérítés folyik. Karcagon azonban az állománysűrűség jelentősen meghaladja a másik két területen és az országosan becsült értékeket is. Miután a területek között jelentősnek tekinthető élőhelyi különbségeket nem ismerünk, ezért feltételezhető, hogy a magasabb állománysűrűség a korábbi évek elégtelen ragadozógyérítésének tulajdonítható. A területenként becsült átlagos szaporulat mindenhol meghaladja az országos átlagot és magasnak tekinthető a nem szaporító szukák aránya is. A szaporulat nagysága a megfelelő élőhellyel magyarázható. Az inaktív felnőtt szukák nagy aránya Abádszalókon és Jászárokszálláson arra hívja fel a figyelmet, hogy nagyon nehéz lesz a jelenlegi állomány csökkentése. Az inaktív szukák ugyanis elméletben bármikor képesek a szaporodásba való bekapcsolódásba, ráadásul segítőként sikeresebbé tehetik az utódok felnevelését (Szemethy és Heltai 2000, 2006). Karcagon a jelenlegi adatok ismeretében az intenzív ragadozógyérítés megkezdése már a kezdetekben is mérhető állománycsökkentést okozhatna. A korábbi években a gyérítés intenzitását minden esetben csak a gyérítési ráta segítségével értékeltük. Ennek a viszonyszámnak az értékelése, különösen a napi vadgazdálkodási gyakorlatban azonban számos nehézségbe ütközött. Ezért tartottuk fontosnak, hogy e három területen, ahol megfelelő adatok álltak rendelkezésünkre értékeljük a teríték abszolút nagyságát, a becsülhető Vadbiológia 14 (2010) 75
éves állománynövekedéshez képest. Eredményeink azt mutatják, hogy a három terület közül csak Abádszalókon voltak képesek a növekménynél egyértelműen több egyedet terítékre hozni, azaz vélhetően további kismértékű állománycsökkenést okozni, míg Jászárokszálláson a szinten tartás, Karcagon pedig további állománynövekedés valószínűsíthető. Az egyes területekre kiszámolt gyérítési ráta értékek az előzőekkel összhangban egyértelműen azt mutatják, hogy a leghatékonyabb gyérítés Abádszalókon, míg a leggyengébb Karcagon tapasztalható. Ugyanakkor a gyérítési ráta értékeket összevetve az abszolút számokkal annak jellemzésének átértékelését javasoljuk. A korábbi években egyértelműen a 2-t meghaladó gyérítési ráta értéket tartottuk elfogadhatónak (pl.: Szemethy és mtsai 1994, 2001, Szemethy és Heltai 2006), az országos átlagos adatok alapján. A terepi adatok alapján a szaporodásban valóban résztvevő szukák arányának és a területre jellemző szaporulat nagyságának figyelembe vételével - azonban úgy látjuk, hogy az értékelést egy finomabb bontású, hármas skála alapján célszerű elvégezni: 1. a gyérítési ráta kisebb, mint 1,5: a gyérítés elégtelen, a róka állományát nem a gyérítés szabályozza, állománynövekedés az élőhely minőségének függvényében várható; 2. a gyérítési ráta 1,5 és 2 között: a gyérítés intenzitása valószínűleg elegendő a további növekedés megakadályozásához; 3. a gyérítés ráta több mint 2: a gyérítés megfelelő intenzitású, az állomány csökkenése várható. Köszönetnyilvánítás Köszönettel tartozunk a vizsgálatokban résztvevő vadásztársaságoknak, a kotorékbecslésen résztvevőknek: Kerényi Viktória, Major Dóra, Mayer Gábor, Márkus Márta, Pénzes Zsolt, Szűcs Eleonóra. A programot az FVM Vadgazdálkodási és Halászati Főosztálya támogatta (szerződés száma: 79829/2004). Külön szeretnénk megemlékezni az azóta fiatalon elhunyt Csikós Zoltán hivatásos vadászról aki lelkesedésével, tapasztalatával sokat segített munkánkban. Emlékét őrizze ez a cikk is. Hivatkozások Heltai, M. és Kozák, L. 2004. A borz kotoréksűrűségének felmérése két alföldi területen. Vadbiológia, 11: 83-91 76 Vadbiológia 14 (2010)
Heltai, M. és Szemethy, L. 2005. A róka állományváltozása az elmúlt 15 évben. Hogyan hat az immunizálás a róka létszámára? Nimród 93(10): 23-25 Heltai, M., Szűcs, E., Lanszki, J. és Szabó, L. 2004. Az aranysakál (Canis aureus Linnaeus, 1758) új előfordulásai Magyarországon. Állattani Közlemények, 89(2): 43-52 Heltai, M., Szemethy, L. és Bíró, Zs. 2004. A tudatos ragadozó gazdálkodás szerepe és lehetősége a XXI. század vadgazdálkodásában. Vadbiológia, 11: 65-74 Szemethy, L., Bíró, Zs. and Heltai, M. 2001. Problems of predator management in Hungary. Pages 201-205 in R. Field, R.J. Warren, H. Okarma, and P.R. Sievert (Eds.): Wildlife, land, and people: priorities for the 21 st century. Proceedings of the Second International Wildlife Management Congress. The Wildlife Society, Bethesda, Maryland, USA. Szemethy, L. és Heltai, M. 1996. Néhány védett emlős ragadozó faj helyzete Magyarországon 1987-1994. Vadbiológia, 5:1-17. Szemethy, L. és Heltai, M. 2002. Az emlős ragadozó monitorozás tapasztalatai.221-230. oldal In: Török, K. és Fodor, L. (szerk): Tanulmányok Magyarország és az Európai Unió természetvédelméről. 2. kötet: A természetes életközösségek megóvásának és monitorozásának aktuális problémái, ökológiai alapja, a természetvédelem feladatai. Környezetvédelmi Minisztérium, Természetvédelmi Hivatal, Budapest Szemethy, L. és Heltai, M. 2006. Gazdálkodás a ragadozókkal.338-361. oldal In: Heltay, I. és Kabai, P. (Szerk.): Hivatásos vadászok kézikönyve II. Dénes Natur Műhely Kiadó, Budapest Szemethy, L. és Heltai, M. 2000. Ragadozó-gazdálkodás: az elmélet összekapcsolása a gyakorlattal. A Vadgazdálkodás Időszerű Tudományos Kérdései, 1: 81-88 Szemethy, L., Heltai, M. and Bíró, Zs. 2000. The situation of predator control in Hungary and the possibilities of predator management. Magyar Apróvad Közlemények- Hungarian Small Game Bulletin, 5: 291-300 Szemethy, L. és Heltai, M. 2001. Ragadozógazdálkodási stratégia - a jövő lehetőségei. Magyar Apróvad Közlemények-Hungarian Small Game Bulletin, 6: 59-78 Szemethy, L., Heltai, M. és Csányi, S. 2000. A hazai szőrmés és szárnyas ragadozók helyzete az elmúlt évtizedekben a vadászati statisztikák és monitoring programok alapján. A Vadgazdálkodás Időszerű Tudományos Kérdései, 1: 51-61 Szemethy, L., Heltai, M. és Pusztai, P. 1994. A rókagyérítés helyzete Magyarországon, Vadbiológia, 4:146-151 Vadbiológia 14 (2010) 77
Summary Evaluation of predator management in three small game management units In this study we evaluate the predator management of three small game management units in the year of 2005. We determined population density by den estimation in all three of study areas. The population growth was calculated by two different method. In the first case we considered all females a breeding one with 5 cubs in average. In the second we used reproduction data originated from the examination of carcasses gathered in the areas. Then we got the number of hunting bag directly from the game management units monthly. According to the results reduction is the most successful in Abádszalók, and in Karcag is the less effective. By field data we suggest that evaluation of reduction rate should be improved as follows: In the case the reduction rate is higher than 2 the decrease will be intensive enough so the population number can fall; if it is between 1,5 and 2 the reduction is satisfying and the population number can be stable; in the case it is lower than 1,5 the efficiency of the decrease will be insufficient so additional increasing can happen. 78 Vadbiológia 14 (2010)