Nyugat-magyarországi Egyetem

Hasonló dokumentumok
INTEGRÁLT-MONITORING RENDSZER A TERMÉSZETI ERŐFORRÁSOK VÉDELMÉRE ÉS HASZNOSÍTÁSÁRA A projekt szakmai - tudományos bemutatása

Ny-D Régió szerepe az erdő- és fahasznosításban

NYME Erdőmérnöki Karának kutatásfejlesztési

Kezdeményezés, kooperáció és kölcsönhatások:

Beruházási pályázati lehetőségek Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály

PROF. DR. FÖLDESI PÉTER

Miskolc MJV Önkormányzatának eredményei a Miskolc EgyetemVáros 2015 projekt megvalósításához kapcsolódóan

Nyugat-magyarországi Egyetem

Vízgazdálkodási Tudásközpont és Kutatási Centrum - Szennyvíztisztítási Kutatóközpont

Szent István Egyetem Gazdasági, Agrár- és Egészségtudományi Kar. Pirolízis Technológiai Kutatóközpont bemutatása

Határozatok a SZIE Gazdasági Tanács március 19-én tartott üléséről

Technológia Transzfer Iroda a Nyugat-magyarországi egyetemen a vállalkozások szolgálatában. Dr. Walter Katalin

ZÖLDINFRASTRUKTÚRA A TERMÉSZETVÉDELEM ORSZÁGOS PROGRAMJÁBAN

VAS MEGYE TOP 100 konferencia Nyugat-Pannon Növekedési Zóna Program

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ V AR OS. Békéscsaba, Szent István tér 7.

Felsőoktatás és K+F pályázati keretek, feltételek. Fonyó Attila OKM Felsőoktatás Fejlesztési és Tudományos Főosztály

Nyugat-magyarországi Egyetem

Nyíregyháza, Cseszlai István Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Projekt-honlap: FELHASZNÁLÓI OLDAL Falhasználó: nyme pwd: tamop421b


2010. A felsőoktatási tevékenységek színvonalának emeléséhez szükséges infrastruktúra fejlesztések támogatása

A Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal pályázati stratégiája Ötlettől a piacig

Az Európai Innovációs Partnerség(EIP) Mezőgazdasági Termelékenység és Fenntarthatóság

Környezetgazdálkodási agrármérnök BSc Záróvizsga TÉTELSOR

Csongrád megyei vállalkozások innovációs fejlesztései. Nemesi Pál CSMKIK elnök június 26.

PÁLYÁZATI KIÍRÁSOK A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓBAN

Zöldenergia Konferencia. Dr. Lenner Áron Márk Nemzetgazdasági Minisztérium Iparstratégiai Főosztály főosztályvezető Budapest, 2012.

Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. Megújult módszerekkel az innovációért

KÚTFŐ projekt mit is végeztünk?

Natura 2000 erdőterületek finanszírozása ( )

Kárpát-medencei Területfejlesztési Nyári Egyetem A területi kohézió jövője Debrecen, július 26 augusztus 1.

2010. MEGÚJULÓ ENERGIA ALAPÚ TÉRSÉGFEJLESZTÉS

Gazdaságfejlesztési prioritás munkaközi változat Tóth Milán Program menedzser Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség

Hogyan segítheti a fenntartható fejlıdés mágikus hármasa a kézmőipari vállalkozásokat? Értékfenntartó gazdálkodás az európai kézmőiparban


Környezetipari és Megújuló Energetikai Kompetenciaés Innovációs Központ (KÖMEKIK)


0. Nem technikai összefoglaló. Bevezetés

Nyugat-Pannon Regionális Fejlesztési Zrt. Az RFH csoport tagja

Határon átnyúló felsőoktatási együttműködéssel a tudásrégióért

A HAKI szolgáltatásai az EHA fejlesztések tervezéséhez és megvalósításához

Prof. Dr. Varga Mihály. Gépészeti mechatronikai hálózati kutatás és képzési együttműködés projekt bemutatása, TÁMOP C

Klaszter konferencia 2013

IBS Development Nonprofit Kft Május 30.

Alapító Okirat. FALCO Szombathely Furniture Cluster. Mi Alapítók, a mai napon létrehozzuk a FALCO Szombathely Furniture Cluster-t.

Vizsgálati szempontsor a január 5-ei műhelymunka alapján

Kihívások a gyakorlatorientált mérnökképzés megteremtésében Dr. Hanula Barna. Felsőoktatási együttműködés járműipari szereplőkkel

H 2020 munkacsoport alakuló értekezlet

TÁMOP-4.1.1/A-10/1/KONV

Új kihívások az uniós források felhasználásában

Biomatika Intézet Neumann János Informatikai Kar Óbudai Egyetem. Dr. Kozlovszky Miklós egyetemi docens, intézetigazgató, OE NIK

Legyen előadónk, ossza meg tudását és tapasztalatait, legyen részese egy sikeres rendezvénynek!

E E Pannonia. Nyitókonferencia Opening conference , Pécs

Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium Vállalkozásfejlesztési Főosztály Miskolc, október 15.

BIOFUTURE Határ-menti bemutató és oktató központ a fenntartható és hatékony energia használatért

SZE-GYŐR Rólunk. A jövő Győrben épül! Képzések száma: 58 szak. Campus területe: m 2. Képzési területek:

A HORIZONT 2020 dióhéjban

A Zöldgazdaság -fejlesztés innovatív iparfejlesztési irányai

A MEGÚJULÓ ENERGIAFORRÁSOK a hazai felsőoktatásban (európai kitekintéssel)

A Közép-dunántúli Régió Innovációs Stratégiája

Egy energia farm példája

ArchEnerg Regionális Megújuló Energetikai és Építőipari Klaszter

A Jövő Internet Nemzeti Kutatási Program bemutatása

Mit nyújt a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program a vállalkozásoknak között

ArchEnerg Regionális Megújuló Energetikai és Építőipari Klaszter

A Zöld Régiók Hálózata program bemutatása, civilek a monitoring bizottságokban

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ; foldes.ph@gmail.com

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM

Mátrai Melinda Projektmenedzser, ÉARFÜ Nonprofit Kft. Nyíregyháza, június 6.

Ajkai Mechatronikai és Járműipari Klaszter Energetikai Stratégiája December 8.

A Szilícium Mező Klaszter fejlesztésének eredményei, további tervek. Tóth István Szilícium Mező Kft február 19.

INFORMATIKUS ÉS SZAKIGAZGATÁSI AGRÁRMÉRNÖKI ALAPSZAK

A KKV-K SZEREPE AZ INNOVÁCIÓS FOLYAMATOKBAN ÉS AZOK FONTOSSÁGA A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM INNOVÁCIÓS TEVÉKENYSÉGÉBEN

Környezetgazdálkodási agrármérnök MSc Záróvizsga TÉTELSOR


MÜL1 - Felmérés a hallgatók intézményválasztás motivációiról

Innocare Innovációs Központ Nonprofit Kft.

A fejlesztéspolitika visszatérítendő és vissza nem térítendő támogatásai

A tudomány és a hulladékkezelés kapcsolata

Az innováció folyamata és eredményei. Pécs,

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program évre szóló éves fejlesztési kerete

gfejlesztési si Konferencia

TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK

STRATÉGIA ALKOTÁS A TÁMOP B-10/2/KONV PROJEKT KERETÉN BELÜL. Projekt koordinációs értekezlet október 4.


UNIREGIO Zárókonferencia. Mosonmagyaróvár szerepe a regionális és nemzetközi oktatási együttműködésekben

A szén-dioxid mentes város megteremtése Koppenhága példáján. Nagy András VÁTI Nonprofit Kft.

A HAKI innovációs tevékenységének jövőbeni

Az operatív programok pályázati feltételeiről, annak megfeleléséről részletesen.

DIGITÁLIS ÁTÁLLÁS AZ OKTATÁSBAN

Richter Gedeon Nyrt.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Környezet és Energia Operatív Program

A tudásipar, tudáshasználat helyzete és lehetséges jövőbeli trendjei a Nyugat-dunántúli régióban

HOGYAN KERÜLJÜNK FEL A TÉRKÉPRE?

GAZDASÁGI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI AGRÁRMÉRNÖKI ALAPSZAK

Regionális innovációs források Innovációs Alap

TUDOMÁNY ÉS TUDOMÁNYFINANSZÍROZÁS A K+F+I RENDSZERBEN

Az anyag tulajdonságaitól a felhasználásig - természetes alapanyagok és hulladékok hasznosítását megalapozó kutatások

HOL TARTANAK A FELSŐOKTATÁSI ÉS IPARI EGYÜTTMŰKÖDÉSI KÖZPONTOK?

Nemzetközi Geotermikus Konferencia. A pályázati támogatás tapasztalatai

Átírás:

-fejlesztés-innováció-oktatás fejlesztésén keresztül TÁMOP - 4.2.1.B-09/1/KONV-2010-0006 Hatásosságmérés Nyugat-magyarországi Egyetem Sopron, 2012. október 15.

Tartalom A kutatás háttere... 3 A kutatás célja, módszere... 6 A minta megadása... 7... 9 A kutatás eredményei... 11... 34 Melléklet: a szervezeteknek átadott szakmai anyag... 39

A kutatás háttere A Nyugat-magyarországi Egyetem megbízta az Effix-Marketing Kft-t TÁMOP - 4.2.1.B-09/1/KONV-2010-0006 fejlesztés-innováció-oktatás fejlesztésén kereszt hatásosságának mérésével. Az Egyetem által megvalósított TÁMOP 4.2.1.B projekt célja Ökomonitoring Fejlesztési Pólus megalapozása a Nyugat-dunántúli Régióban. Ehhez olyan átfogó informatikai és adatfeldolgozó rendszer kialakítása, amely mind a természetes, mind A program során megvalósított alprojektek: Alapkutatások terén: A Nyugat-dunántúli régió botanikai, zoológiai (védett/veszélyeztetett/ritka fajok) és víztani értékeinek felmérése, adatbázisba rendezése, térképi megjelenítése. A természetvédelem szempontjából kritikus inváziós növény-, állat- és gombafajok áziót kiváltó okok elemzése. konzervációbiológiai aspektusból. 3

Alkalmazott kutatások terén: vizsgálata, új eljárások kialakítása, monitoring felállítása. A természetvédelmi szempontból fontos száraz gyepek kezelésének kidolgozása. monitorozása. A Nyugat- A védett természeti területek és Natura 2000 területek természetvédelmi értékelése, a változások rögzítése. ültetése. II. Városok öko-környezetének komplex vizsgálata a Nyugat-dunántúli régióban (EMK 2) döntések és a településrendezési tervezés megalapozása érdekében. A város és környezete között folyamatos az anyag, az energia, valamint az információáramlás. Bár külön-k kevés ismeretünk van. Kutatások egyik célja ezeknek a kapcsolatoknak a jobb megismerése. Mivel az egyes városok 4

kialakult városokban vizsgálták vizsgálni a város és környezete kapcsolatát és az környezetállapotot. Projekttevékenységek: Növénytermesztési Intézet, környezettudományi Intézet Precíziós növénytermesztési módszerek fejlesztése Állattudományi kutatások és fejlesztések Takarmányozási kutatások és fejlesztések IV. Biotikus és abiotikus környezetek vizsgálata és kutatásmódszertana (TTK) -medencei) kölcsönhatás- adatokon nyugvó kölcsönhatás-rendszer számítógépes szimulációja. Kárpát- A kutatási terület meghatározó célja a regionális gaz Tevékenységek: Kutatás-fejlesztéssel kapcsolatos stratégia kidolgozása Energetikai fejlesztések, megújuló energiák, energiahatékonyság növelése, környezetvédelem Kutatás-fejlesztést támogató informatikai rendszer kidolgozása Nano- és anyagtudományi fejlesztések Innovatív technológiai fejlesztések Intelligens rendszerek, mint az alprojekt csúcseredményei 5

A kutatás célja, módszere A projektkommunikáció hatékonyságának mérése. A projekt során kommunikált tevékenységek ismertségének vizsgálata a projekt célcsoportjának körben, A kutatás kérdéskörei - a projektben megvalósult és a projekt során a célcsoportok felé kommunikált tevékenységek ismertsége - a projekt során alkalmazott kommunikációs csatornák hatékonyságának vizsgálata: - enységekkel szemben A kutatás módszere által megadott 6

A minta megadása Szervezet 3B Hungaria Kft. Agromatic Kft. Attraktor-IV. Bt. BOCS Alapítvány Bonafarm-Bábolna Takarmányipari Kft. Darnózseli Agrár Zrt. DHI Hungary Kft. Duna-Ipoly Nemzeti Park Dunakiliti Agrár Zrt. Észak-dunántúli Környezetvédelmi, T Europharmavet Állategészségügyi és takarmánykereskedelmi Kft. Fejér Megyei Agrárkamara Fejér Megyei Kormányhivatal Fejér Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatósága -Hanság Nemzeti Park Igazgatósága Flextronics International Kft. Funkció Kft. Graboplast Zrt. Hartmann Hungary Kft. IKR Zrt. KAEG Zrt. KOT-KTVF Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság KUKK K+F+I Kft. Lajta-Hanság Zrt. Lajta-Hanság Zrt. Linea Bútor Kft. Megoldás Kft. Nobilis Mérnöki Iroda Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi, te emzeti Park Igazgatósága emzeti Park Igazgatósága PSS Plussz Kft. Rekultív Környezetvédelmi és Hulladékhasznosító Válaszadó neve Nagy Zoltán Nagy Bence Dr. Kovács Károly Simonyi Gyula Fábián János dr. Tóth László Dr. Nagy Zsuzsanna Csihar László Németh Attila Kulcsárné Roth Matthaea dr. Vucskits András Turcsányi Sándor Szabóné Kele Gabriella Dr. Pálmai Ottó Fersch Attila Dávid Attila Dr. Kovács Péter Gárdonyi László Kissné Tompa Teodóra Szilágyi Gábor Folny Izabella Dr. Mesterházi Péter Ákos Limp Tibor Dr. Németh Judit Dr. Csonki István Dr. Kovács András Dr. Kaszás István Dr. Koltay Csabáné Zsadányi László Simon Péter Dr. Kovács Gyula Kígyós Attila Dr. Turcsán Zsolt Dohovics Szilvia 7

Kft. Roto Elzett Certa Kft. Savaria Múzeum természettudományi Osztály SOLUM Zrt. Sopron MJV Önkormányzata STYL Ruhagyár Rt. UIS Ungarn Holding Kft. TAEG Zrt. Vas Megyei Kormányhivatal Vas Megyei Markusovszky Kórház Nonprofit Zrt. Igazgatóság Y-Food Kft. Zala Volán Zrt. Berkes Norbert Dr. Nagy Zoltán Dr. Szentirmay András Dr. Brummer Krisztián Czupponné M. Magdolna Jákfalvi Lívia Dr. Kalocsai Renátó Dr. Jámbor László Emmering Gábor Tóth Gábor Dr. Csejtei András Phd. Daróczi Lajos Nagy Tibor Adatai megadásához egy válaszadó nem járult hozzá. 8

A válaszadók 53- értesültek a kutatásokról (61,54), de szép számban jelölték meg az Egyetem honlapját is (15,38) hírforrásként. A Kisalföld napilap és az edupress.hu internetes oldal azonos említési gyakorisággal, 7,69-kal szerepelt. A Pulzus TV és a Sopron -ának k a projekt kutatási területeinek ismertségét is. Továbbra is azt a 26 válaszadót kérdeztük, akik jelezték, hogy korábban már hallott legismertebb kutatási terület a természeti örökség hasznosítása volt. A kérdezettek 56- -környezetének komplex vizsgálata a Nyugat-dunántúli régióban kutatási projektelem (41,67). A regionális -a, a biotikus és abiotikus környezetek vizsgálata és kutatásmódszertana projektelemet pedig 12,5-a ismerte. A fontossági skálán mértük, hogy a szervezet mennyire tartják fontosnak a vizsgált kutatási területeket. Az értékelés skálán történt, ahol az egyes érték jelentése egyáltalán nem fontos, az ötös érték jelentése nagyon fontos volt. Az átlag szerinti 4. Városok öko-környezetének komplex vizsgálata a Nyugat-dunántúli régióban (3,28) 5. Biotikus és abiotikus környezetek vizsgálata és kutatásmódszertana (2,98) A válaszadók nyitott kérdésben fejtették ki azokat a kutatási témákat, amelyeket saját szervezetük szempontjából javasolnak a Nyugat-magyarországi Egyetem számára, melyeket a kutatási jelentésben részletezünk. 9

A válaszadó szervezetek 52-ának korábban volt már közös K+F+I projektje az Egyetemmel. karok követnek. Azonos említési gyakorisággal szerepelt a Geoinformatikai és Természettudományi Kar (4,17). 1 megküldött szakmai anyag alapján a válaszadók 87,76- a talált kapcsolódási pontokat a szervezet tevékenysége és a Nyugat-magyarországi Egyetem kutatásai között. kutat (29,55), a biotikus és abiotikus környezetek vizsgálata és kutatásmódszertana, és a városok öko-környezetének komplex vizsgálata a Nyugat-dunántúli régióban (25) (29,55) témák követnek. 2 Kapcsolódási pontként nyitott kérdésben megjelölt területeket a kutatási jelentés összegzi. A válaszadók 54,29-a egy éven belül, 37,15-a 3 éven belül, 8,57-a 5-10 éven válaszadók 82,86-a a közös pályázatokat látja a A kutatásokat a szervezetek 17,14-a támogatná. 14,29 azok aránya a mintában, akik az NymE által finanszírozott kutatási projekteket megvásárolnák. A kutatási jelentésben 1 Az adatok értelmezésekor figyelembe kell venni a válaszadó szervezeteke tevékenységi körét. 2 Az eredmények értelmezéskor figyelembe kell venni a válaszadó szervezetek tevékenységét. 10

A kutatás részletes eredményei A válaszadók 53-a hallott a kutatást válaszadót jelent. Hallott Ön korábban az NymE TÁMOP - 4.2.1.B- Érvényes gyakoriság Érvényes igen 26 52,0 53,1 nem 23 46,0 46,9 Összesen 49 98,0 100,0 NV/NA 1 2,0 Összesen 50 100,0 11

1. Attraktor-IV. Bt. 2. BOCS Alapítvány 3. Darnózseli Agrár Zrt. 4. DHI Hungary Kft. 5. Europharmavet Állategészségügyi és takarmánykereskedelmi Kft. 6. Fejér Megyei Agrárkamara 7. Fejér Megyei Kormányhivatal 8. Fejér Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatósága 9. 10.Graboplast Zrt. 11. 12.Hartmann Hungary Kft. 13.KOT-KTVF 14.Lajta-Hanság Zrt. 15.Linea Bútor Kft. 16.Nobilis Mérnöki Iroda 17. 18.Roto elzett Certa Kft. 19.Savaria Múzeum természettudományi Osztály 20.SOLUM Zrt. 21.Sopron MJV Önkormányzata 22. 23.UIS Ungarn Holding Kft. 24.TAEG Zrt. 25.Vas Megyei Kormányhivatal 26.Y-Food Kft. hallottak az NymE. A kérdésnél több hírcsatorna megjelölésére is A válaszadók 61,54- -uk 12

az Egyetem honlapjáról. A Kisalföld napilap és az edupress.hu internetes oldal azonos említési gyakorisággal, 7,69-kal szerepelt. A Pulzus TV és a Sopron TV -ának. Egyéb említések között szerepelt, a projekt kutatási területeinek ismertségét mértük. Továbbra is azt a 26 válaszadót vizsgáljuk, akik az els, hogy hallottak a -a hallott környezetének komplex vizsgálata a Nyugat-dunántúli Régióban kutatási projektelem tet a 13

válaszadók 33,33-a, a biotikus és abiotikus környezetek vizsgálata és kutatásmódszertana projektelemet pedig 12,5-a ismerte. Természeti örökségünk hasznosítása Érvényes Érvényes említi 14 53,8 56,0 nem említi 11 42,3 44,0 Összesen 25 96,2 100,0 NV/NA 1 3,8 Összesen 26 100,0 Városok öko-környezetének komplex vizsgálata a Nyugat-Dunántúli régióban Érvényes Érvényes említi 10 38,5 41,7 nem említi 14 53,8 58,3 Összesen 24 92,3 100,0 NV/NA 2 7,7 Összesen 26 100,0 14

Érvényes Érvényes említi 10 38,5 41,7 nem említi 14 53,8 58,3 Összesen 24 92,3 100,0 NV/NA 2 7,7 Összesen 26 100,0 Biotikus és abiotikus környezetek vizsgálata és kutatásmódszertana Érvényes Érvényes említi 3 11,5 12,5 nem említi 21 80,8 87,5 Összesen 24 92,3 100,0 NV/NA 2 7,7 Összesen 26 100,0 hátterének fejlesztése Érvényes Érvényes említi 8 30,8 33,3 nem említi 16 61,5 66,7 Összesen 24 92,3 100,0 NV/NA 2 7,7 Összesen 26 100,0 szempontjából mennyire tartják fontosnak a vizsgált kutatási területeket. Az értékelés egyáltalán nem fontos, az ötös érték jelentése nagyon fontos volt. Az átlag szerinti értékelések szerint a fontossági sorrend a köv 4. Városok öko-környezetének komplex vizsgálata a Nyugat-dunántúli régióban (3,28) 5. Biotikus és abiotikus környezetek vizsgálata és kutatásmódszertana (2,98) 15

Az adatok értelmezésénél figyelembe kell venni a válaszadó szervezetek tevékenységi körét, arányát a mintában. Természeti örökségünk fenntartható hasznosítása hátterének fejlesztése asztalig Városok ökokörnyezetének komplex vizsgálata a Nyugatdunántúli régióban Biotikus és abiotikus környezetek vizsgálata és kutatásmódszertana N Minimum Maximum átlag szórás variancia 41 1 5 3,93 1,273 1,620 37 1 5 3,70 1,175 1,381 42 1 5 3,62 1,431 2,046 39 1 5 3,28 1,376 1,892 37 1 5 2,95 1,201 1,441 16

területek értékelésének részletes eredményeit! Természeti örökségünk hasznosítása Érvényes egyáltalán nem Érvényes Kumulált 3 6,0 7,3 7,3 fontos nem fontos 4 8,0 9,8 17,1 közepesen fontos 4 8,0 9,8 26,8 fontos 12 24,0 29,3 56,1 nagyon fontos 18 36,0 43,9 100,0 Összesen 41 82,0 100,0 NV/NA 9 18,0 Összesen 50 100,0 17

Városok ökokörnyezetének komplex vizsgálata a Nyugat- Dunántúli régióban Érvényes egyáltalán nem Érvényes Kumulált 6 12,0 15,4 15,4 fontos nem fontos 6 12,0 15,4 30,8 közepesen fontos 6 12,0 15,4 46,2 fontos 13 26,0 33,3 79,5 nagyon fontos 8 16,0 20,5 100,0 Összesen 39 78,0 100,0 NV/NA 11 22,0 Összesen 50 100,0 18

Érvényes Kumulált Érvényes egyáltalán nem fontos 5 10,0 11,9 11,9 nem fontos 6 12,0 14,3 26,2 közepesen fontos 5 10,0 11,9 38,1 fontos 10 20,0 23,8 61,9 nagyon fontos 16 32,0 38,1 100,0 Összesen 42 84,0 100,0 NV/NA 8 16,0 Összesen 50 100,0 19

Biotikus és abiotikus környezetek vizsgálata és kutatásmódszertana Érvényes egyáltalán nem Érvényes Kumulált 6 12,0 16,2 16,2 fontos nem fontos 6 12,0 16,2 32,4 közepesen fontos 12 24,0 32,4 64,9 fontos 10 20,0 27,0 91,9 nagyon fontos 3 6,0 8,1 100,0 Összesen 37 74,0 100,0 NV/NA 13 26,0 Összesen 50 100,0 20

hátterének fejlesztése Érvényes egyáltalán nem Érvényes Kumulált 2 4,0 5,4 5,4 fontos nem fontos 4 8,0 10,8 16,2 közepesen fontos 8 16,0 21,6 37,8 fontos 12 24,0 32,4 70,3 nagyon fontos 11 22,0 29,7 100,0 Összesen 37 74,0 100,0 NV/NA 0 13 26,0 Összesen 50 100,0 21

invazív növények 1 1,56 1 1,56 szintetikusan élelmiszerter 1 1,56 élelmiszer biztonság 1 1,56 1 1,56 zoológiai kutatások 1 1,56 64 100,00 A válaszadó szervezetek 52-ának korábban volt már közös K+F+I projektje az Egyetemmel. követnek. Azonos említési gyakorisággal szerepelt a Geoinformatikai és Természettudományi Kar (4,17). 3 3 Az adatok értelmezésekor figyelembe kell venni a válaszadó szervezeteke tevékenységi körét. 22

Érvényes Érvényes említi 6 23,1 25,0 nem említi 18 69,2 75,0 Összesen 24 92,3 100,0 NV/NA 2 7,7 Összesen 26 100,0 Faipari Mérnöki Kar Érvényes Érvényes említi 5 19,2 20,8 nem említi 19 73,1 79,2 Összesen 24 92,3 100,0 NV/NA 2 7,7 Összesen 26 100,0 23

Érvényes Érvényes említi 6 23,1 25,0 nem említi 18 69,2 75,0 Összesen 24 92,3 100,0 NV/NA 2 7,7 Összesen 26 100,0 Faipari Mérnöki Kar Érvényes Érvényes említi 5 19,2 20,8 nem említi 19 73,1 79,2 Összesen 24 92,3 100,0 NV/NA 2 7,7 Összesen 26 100,0 24

Geoinformatikai Kar Érvényes Érvényes említi 1 3,8 4,2 nem említi 23 88,5 95,8 Összesen 24 92,3 100,0 NV/NA 2 7,7 Összesen 26 100,0 - és Élelmiszertudományi Kar Érvényes Érvényes említi 14 53,8 58,3 nem említi 10 38,5 41,7 Összesen 24 92,3 100,0 NV/NA 2 7,7 Összesen 26 100,0 megküldött szakmai anyag alapján a válaszadók 87,76- a talált kapcsolódási ponto(ka)t a szervezet tevékenysége és a Nyugat-magyarországi Egyetem kutatásai között. 25

találtak kapcsolódási pontot az Egyetem vizsgált kutatási témáival: 1. Agromatic Kft. 2. Attraktor-IV. Bt. 3. BOCS Alapítvány 4. Bonafarm-Bábolna Takarmányipari Kft. 5. Darnózseli Agrár Zrt. 6. DHI Hungary Kft. 7. Duna-Ipoly Nemzeti Park 8. Észak-dunántúli Környezetvédelm 9. Europharmavet Állategészségügyi és takarmánykereskedelmi Kft. 10.Fejér Megyei Agrárkamara 11.Fejér Megyei Kormányhivatal 12.Fejér Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatósága 13. -Hanság Nemzeti Park Igazgatósága 14.Flextronics International Kft. 15.Funkció Kft. 16. 17.Graboplast Zrt. 18. 19.IKR Zrt. 20.KAEG Zrt. 21.KOT-KTVF 22.Középdunántúli Vízügyi Igazgatóság 23.KUKK K+F+I Kft. 24.Lajta-Hanság Zrt. 25.Megoldás Kft. 26.Nobilis Mérnöki Iroda 27.Nyugat- 28. emzeti Park Igazgatósága 29. emzeti Park Igazgatósága 30.PSS Plussz Kft. 31.Rekultív Környezetvédelmi és Hulladékhasznosító Kft. 32.Roto elzett Certa Kft. 33.Savaria Múzeum természettudományi Osztály 34.SOLUM Zrt. 35.Sopron MJV Önkormányzata 36. 37.UIS Ungarn Holding Kft. 38.TAEG Zrt. 39. 40.Vas Megyei Markusovszky Kórház Nonprofit Zrt. Igazgatóság 41.Y-Food Kft. 42.Zala Volán Zrt. 26

fejlesztése (29,55), a biotikus és abiotikus környezetek vizsgálata és kutatásmódszertana, és a városok öko-környezetének komplex vizsgálata a Nyugat-dunántúli régióban (25) (29,55) témák követnek. 4 4 Az eredmények értelmezéskor figyelembe kell venni a válaszadó szervezetek tevékenységét. 27

Kapcsolódási pontként nyitott kérdésben a követ Melyek ezek a kapcsolódási pontok? Említések száma () állattenyésztés 3 6,67 növénytermesztés 3 6,67 tanszékek bevonása a kutatásba, közös alkalmazott kutatási t 2 4,44 közös pályázatok 2 4,44 energiahatékonyság növelése 2 4,44 vízgazdálkodás 2 4,44 az egyetem kutatásait felhasználni 1 2,22 eszközök 1 2,22 termelési feladatok 1 2,22 a kutatási részt az Egyetem intézete végzi 1 2,22 felmérések, melyek a cégnél található adatokból dolgoznak 1 2,22 talajvizsgálatok 1 2,22 1 2,22 települési hidrológia és környezet kapcsolata 1 2,22 1 2,22 oktató anyagok, képzési modulok az egyetem munkájához 1 2,22 informatikai rendszerek, intelligens rendszerek 1 2,22 térinformatika, térképek 1 2,22 1 2,22 biodiverzitás 1 2,22 laboratóriumi vizsgálatok 1 2,22 energiafelhasználás-környezetvédelem 1 2,22 városfejlesztési kérdések 1 2,22 az NymE kutat és az eredményeket felhasználjuk 1 2,22 takarmányozás 1 2,22 tápanyag-gazdálkodás 1 2,22 kutatás-fejlesztést szolgáló informatikai rendszer kidolgozása 1 2,22 rendezési tervek 1 2,22 invazív növények terjedése 1 2,22 fenntartható agrárkultúra 1 2,22 környezetvédelem 1 2,22 gazdálkodás-környezetvédelem 1 2,22 társadalmi szemléletformálás 1 2,22 nano- és anyagtudományok 1 2,22 növényvédelem 1 2,22 Fenntartható agrárkultúra 1 2,22 megújuló energiatermelés 1 2,22 Összesen 45 100,00 28

A válaszadók 54,29-a egy éven belül, 37,15-a 3 éven belül, 8,57-a 5-10 éven 1. Agromatic Kft. 2. BOCS Alapítvány 3. DHI Hungary Kft. 4. Duna-Ipoly Nemzeti Park 5. Europharmavet Állategészségügyi és takarmánykereskedelmi Kft. 6. Fejér Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatósága 7. -Hanság Nemzeti Park Igazgatósága 8. Flextronics International Kft. 9. Funkció Kft. 10. 11.Lajta-Hanság Zrt. 12.Linea Bútor Kft. 13.Megoldás Kft. 14.PSS Plussz Kft. 15.Rekultív Környezetvédelmi és Hulladékhasznosító Kft. 16.Roto elzett Certa Kft. 17.Sopron MJV Önkormányzata 18.UIS Ungarn Holding Kft. 19.TAEG Zrt. 20.Vas Megyei Markusovszky Kórház Nonprofit Zrt. Igazgatóság 29

válaszadók 82,86-a a közös pályázatokat látja a finanszírozási formá A kutatásokat a szervezetek 17,14-a támogatná. 14,29 azok aránya a mintában, akik az NymE által finanszírozott kutatási projekteket megvásárolnák. 30

Közös pályázatban venne részt: 1. BOCS Alapítvány 2. Bonafarm-Bábolna Takarmányipari Kft. 3. Darnózseli Agrár Zrt. 4. DHI Hungary Kft. 5. Duna-Ipoly Nemzeti Park 6. Europharmavet Állategészségügyi és takarmánykereskedelmi Kft. 7. Fejér Megyei Agrárkamara 8. Fejér Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatósága 9. -Hanság Nemzeti Park Igazgatósága 10.Flextronics International Kft. 11.Funkció Kft. 12. 13.Graboplast Zrt. 14. 31

15.Hartmann Hungary Kft. 16.KAEG Zrt. 17.KUKK K+F+I Kft. 18.Lajta-Hanság Zrt. 19.Megoldás Kft. 20.Nobilis Mérnöki Iroda 21. 22.PSS Plussz Kft. 23.Roto elzett Certa Kft. 24.Savaria Múzeum természettudományi Osztály 25.SOLUM Zrt. 26.UIS Ungarn Holding Kft. 27.TAEG Zrt. 28.Vas Megyei Markusovszky Kórház Nonprofit Zrt. Igazgatóság 29.Y-Food Kft. 32

1. Agromatic Kft. 2. BOCS Alapítvány 3. KAEG Zrt. 4. Lajta-Hanság Zrt. 5. A szervezet által finanszírozott kutatást javasol: 1. Attraktor-IV. Bt. 2. Bonafarm-Bábolna Takarmányipari Kft. 3. KAEG Zrt. 4. Lajta-Hanság Zrt. 5. Rekultív Környezetvédelmi és Hulladékhasznosító Kft. 6. TAEG Zrt. Egyéb említések között szerepelt: az t 3 válaszadó említette, eb 33

Sorszám:. A Nyugat-magyarországi Egyetem megbízásából végzünk felmérést az Egyetem által megvalósított fejlesztés-innováció-oktatás fejlesztésén keresztül kapcsolatos projekt adatokat összesítve dolgozzuk fel. 1. Hallott Ön korábban a Nyugat-magyarországi Egyetem átfogó informatikai és A -fejlesztés-innováció-oktatás fejlesztésén keresztül (TÁMOP - 4.2.1.B-09/1/KONV-2010-0006)? 1 igen 2 nem 9 nem emlékszem X Nincs válasz/nincs adat (NV/NA) HA VÁLASZ IGEN: 2. (Több válasz lehetséges!) említi nem említi 1. Kisalföld napilap 1 2 2. Innotéka 1 2 3. Hírfa 1 2 4. SopronTV 1 2 5. PulzusTV 1 2 6. Corvinus Rádió 1 2 7. Online megjelenésekben, éspedig: 1 2 www.innoteka.hu 1 2 www.nyme.hu 1 2 www.edupress.hu 1 2 1 2 1 2 egyéb, éspedig:. 34

3. Most felsorolunk különféle kutatási területeket az NyME -fejlesztés-innováció-oktatás fejlesztésén keresztül (Több válasz lehetséges) Alapkutatások: a nyugat-dunántúli régió botanikai, zoológiai és víztani értékeinek felmérése, adatbázisba rendezése, térképi megjelenítés; a természetvédelem szempontjából kritikus inváziós növény-, állat- és zése konzervációbiológiai aspektusból. 2. Városok öko-környezetének komplex vizsgálata a Nyugat-dunántúli régióban kialakítása a fejlesztési döntések és a településrendezési tervezés megalapozása érdekében. Precíziós növénytermesztési módszerek fejlesztése; állattudományi kutatások és fejlesztések, takarmányozási kutatások és fejlesztések. 4. Biotikus és abiotikus környezetek vizsgálata és kutatásmódszertana -medencei) kölcsönhatás- adatokon nyugvó kölcsönhatás-rendszer számítógépes szimulációja. Kárpát- Kutatás-fejlesztéssel kapcsolatos stratégia kidolgozása; energetikai fejlesztések, megújuló energiák, energiahatékonyság növelése, környezetvédelem; kutatás-fejlesztést támogató informatikai rendszer kidolgozása; Nano- és anyagtudományi fejlesztések; Innovatív technológiai fejlesztések; Intelligens rendszerek, mint az alprojekt csúcseredményei. 35

4. Mennyire tarja fontosnak a projektben megvalósított elemeket a saját egyáltalán nem fontos, 5 nagyon fontos 1 2 3 4 5 X fenntartható hasznosítása 2. Városok öko-környezetének komplex 1 2 3 4 5 X vizsgálata a Nyugat-Dunántúli régióban 1 2 3 4 5 X 4. Biotikus és abiotikus környezetek 1 2 3 4 5 X vizsgálata és kutatásmódszertana 5. A regionális f innovációs hátterének fejlesztése 1 2 3 4 5 X 5. Milyen kutatási témákat javasol a NymE számára, amelyek az Ön által képviselt vállalkozás tevékenységének hatékonyságát növelhetné? 1 nem tudok ilyet említeni X NV/NA 6.a. Volt az Ön által képviselt vállalkozásnak közös K+F+I projektje a Nyugatmagyarországi Egyetemmel? 1 igen 2 nem 3 nem emlékszem X NV/NA HA A VÁLASZ IGEN: 6.b. Mely karral/szervezeti egységgel volt közös projektjük? Kérem, jelölje! (Több válasz lehetséges.) 1. Apáczai Csere János Kar 2. Benedek Elek Pedagógiai Kar 3. Bölcsészettudományi Kar 4. 5. Faipari Mérnöki Kar 6. Geoinformatikai Kar 7. Közgazdaságtudományi Kar 8. - és Élelmiszertudományi Kar 9. - és Sporttudományi Kar 10.Természettudományi Kar 36

11.egyéb szervezeti egység, éspedig: 12.NV/NA 7.a. Az Önnek megküldött szakmai anyag alapján talál-e kapcsolódási ponto(ka)t cége tevékenysége és a Nyugat-magyarországi Egyetem kutatásai között? 1 igen 2 nem X NV/NA 7.b. HA A VÁLASZ IGEN: mely területeken? 1 - Termész 2 - Városok öko-környezetének komplex vizsgálata a Nyugat-Dunántúli régióban 3-4 - Biotikus és abiotikus környezetek vizsgálata és kutatásmódszertana 5-7.c. Melyek ezek a kapcsolódási pontok? HA A VÁLASZ IGEN: -el? 1-1 éven belül 2-3 éven belül 3-5-10 éven belül X NV/NA HA A VÁLASZ IGEN -el? 1 Közös pályázat 2 megváltása 3 Az Ön által vezetett vállalkozás által támogatott kutatás 4 egyéb, éspedig:. X NV/NA 37

CÉGADATOK Mikor alapították a céget? A vállalkozás alkalmazottainak száma 2010 évben:. A vállalkozás nettó árbevétele 2010 évben:...ft. A vállalkozás neve:. A vállalkozás címe:. A válaszadó neve: E-mail, telefon: KÖSZÖNJÜK A VÁLASZADÁST! 38

Melléklet: a szervezeteknek átadott szakmai anyag 39

INTEGRÁLT-MONITORING RENDSZER A TERMÉSZETI ER FORRÁSOK VÉDELMÉRE ÉS HASZNOSÍTÁSÁRA A projekt szakmai - tudományos bemutatása Magyarországon a természetvédelem, az erd - és mez gazdálkodás, a környezetvédelem, a természetes és agroökológiai rendszerek, stb. vizsgálata terén számos kutatási program valósult meg, ill. folyik napjainkban is. Ugyanakkor ezek többsége csak egy-egy szegmensére koncentrál a biotikus és abiotikus egésznek. Az ipari forradalom kezdete óta az addig kváziegyensúlyban lév rendszer, ciklus felbomlott és nyitottá vált: folyamatosan és egyre növekv mértékben olyan szennyez anyagok kerültek és kerülnek a leveg be, a talajba, a felszíni és felszín alatti vizekbe, melyek kötési energiája olyan nagy, hogy a lebomlásuk éveket, évtizedeket vesz igénybe. Az így felhalmozódott hulladék anyagok tömege folyamatosan n, klímaváltozást okozva, csökkentve és megváltoztatva az él világ fennálló egyensúlyának körülményeit, esélyeit. Meggy z désünk, hogy az egész lecsökkent entrópiáját vissza kell állítani, és a fenntarthatóságot biztosítani kell. Az ehhez szükséges tudás megszerzése csak integrált kutatási programokkal lehetséges. Olyan programokkal, amelyek mind a természetes, mind a mesterséges alrendszerek jellemz it figyelembe veszik, így olyan információk birtokába jutnak, amelyek a biotikus és az abiotikus egész harmonikus együttlétéhez hozzájárulhatnak. A jelenleg elérhet, ill. rendelkezésünkre álló informatikai és szenzorálási módszerek, egyszóval a monitoring rendszerek lehet séget adnak ilyen integrált szemlélettel felépített, m ködtetett adatgy jtési és feldolgozási technológiákra. A kutatási és monitoring eredmények segítenek abban, hogy a termelési, városi ökológiai rendszerek egyre közelebb kerülhessenek, illeszkedhessenek a természetes ökológiai rendszerekhez. Mindehhez azonban olyan átfogó informatikai és adatfeldolgozó rendszerre van szükség, amely mind a természetes, mind a technológiai (termelési) körülmények között rögzíteni tudja a különböz (földi, légi és m holdas) módon detektált adatokat, a genomikai és molekuláris biológiai tulajdonságokat, a magasabb rend él lények jellemz it, és ezeket megfelel módon fel is tudja dolgozni, lehet vé téve azok kiértékelését. Ilyen átfogó és integrált rendszer ma még nem létezik, különösen nem létezik olyan, amely egy régiót képes átfogni. Ehhez természetesen alkalmazni kell a legkorszer bb matematikai eljárásokat is (fuzzy logika, neurális hálók, stb.). Az NymE jelen pályázatban ilyen integrált rendszer kiépítésére vállalkozik, amely egyben egy Ökomonitoring Fejlesztési Pólus megalapozása lehet a Nyugat-dunántúli Régióban. A Nyugat-magyarországi Egyetem mindenben megfelel a Fejlesztési Pólusokkal szemben támasztott követelményeknek, hiszen adottak a feltételek egy Ökomonitoring Fejlesztési Pólus létrehozására. Rendelkezésre áll a megfelel volumen és színvonalú egyetemi, kutatási és gazdasági kapacitások együttes jelenléte az adott településen és 40 1

vonzáskörzetében. Ezen belül a Kiemelt ágazatok az Agrárium, az Erd gazdálkodás, a Természetvédelem és a Természeti er források hasznosítása lehetne. Ebben a kontextusban nem jelenik meg ágazati fókusz az Országgy lés által 2005. decemberében jóváhagyott Országos Fejlesztéspolitikai Koncepcióban, holott ez több szempontból is alapvet jelent ség az ország fenntartható gazdasági és társadalmi fejl dése szempontjából. A NymE vezet szerepét az alább bemutatott programban a következ szempontok indokolják: A Nyugat-Dunántúl öt városában vannak kampuszai (karai ill. kihelyezett képzése), m ködik továbbá kara a Közép-dunántúli régióban. A hálózati egyetem korszer vezetésére kialakított, Magyarországon egyedülálló modell egyben alkalmas egy ilyen virtuális monitoring, ill. kutatási rendszer kiépítésére, korszer, eredményes és hatékony m ködtetésére is. Az erd mérnök, valamint a faipari mérnökképzés unikális Magyarországon, az ilyen irányú oktatási és kutatási tevékenység országos kihatással bír: regionális és országos vezet szerepet játszik. Második alkalommal kapott bizalmat az Erd - és Fahasznosítási Egyetemi Tudásközpont Nonprofit Kft. (ERFARET Kft.) és a Nyugat-magyarországi Egyetem Kooperációs Kutatási Központ Nonprofit Kft. (NymE KKK Nonprofit Kft.) a GOP 1.1.2 keretében (2005-2008 között a GVOP 3.2.2.). Jelent s pályázatokat nyert a Nyugat-magyarországi Egyetem a TÁMOP és a TIOP (1.3.1. A zöld egyetem program infrastrukturális feltételeinek megteremtése a Nyugat-magyarországi Egyetemen) pályázati konstrukciókban. A TÁMOP 4.2.1. programon belül létrehoztuk és m ködtetjük a Technológiai Transzfer Irodát. A Faipari Mérnöki Karon Faipari Anyag- és Termékvizsgáló Laboratórium (FAIMEI) és Papíripari Kutató Intézet m ködik. Mind az oktatás, mind a kutatás terén adottak azok a kiválósági kritériumok szempontjából szóba jöhet szervezeti egységek, amelyek egyben egy Ökomonitoring Fejlesztési Pólus komplementer területei: a lakosság egészségi állapotának felmérése, a környezeti hatások elemzése, az élelmiszerbiztonság, táplálkozás-élettani kutatások, a fenntartható, irreverzibilis hatások nélküli mez gazdálkodás, a korszer megújuló energiagazdálkodás, biotikus és abiotikus környezetvizsgálatok, folyamatos társadalmi hatásvizsgálatok stb. A nagy számú együttm köd partnerek valamennyien olyan kutatási tevékenységet folytatnak, amelyre kizárólag, vagy csaknem kizárólag nekik van kompetenciájuk. 41 2

Az NYME küldetésnyilatkozata és a projekt megvalósításához rendelkezésre álló K+F+I háttérintézmények A Nyugat-magyarországi Egyetem K+F+I stratégiája két filozófiai pilléren áll: - egyrészt: a korszer, fenntartható fels fokú oktatás csak folyamatos és hatékony kutatási tevékenység mellet valósulhat meg, - másrészt: az egyetem fejl déséhez, a világszínvonalon végzend kutatások feltételeinek (labor felszerelések korszer sítése, a meglév rendkívül korszer infrastruktúra üzemeltetése, stb.) biztosításához az állami források mellett a kutatási eredmények piaci hasznosításából adódó forrásokra egyaránt szükség van. A Nyugat-magyarországi Egyetem ezen pályázatának célja, hogy fejlessze a jelent s nemzetközi eredmények eléréséhez szükséges kutatási kapacitását, majd azt hatékonyan m ködtesse. A Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében elnyert projektek (4.2.1, 4.2.2, illetve 4.2.3), kapcsolódva a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program (1.3.1) projekthez, el segítik az intézmény által megtermelt szellemi (tudományos) javak körforgását, hosszútávon pedig az intézményi, gazdasági és társadalmi fenntarthatóságot. Célunk továbbá, hogy a kutatási tevékenységünket az alap és alkalmazott kutatás mellett az eredmények társadalmi hasznosításáig folytassuk. Jelent sen szeretnénk növelni a külföldi egyetemekkel az együttm ködésünket. Jelenleg 370 külföldi fels oktatási intézménnyel van kapcsolatunk, ezek közül csaknem 50 Európán kívüli. Minden feltétel adott ahhoz is, hogy az EU azon elvárásának megfeleljünk, amely szerint a hallgatók legalább húsz százaléka fels fokú tanulmánya során legalább egy szemesztert idegen nyelvi környezetben tanuljon. A Nyugat-magyarországi Egyetem és gazdaság kapcsolatát er sít tudás- és technológiatranszfer szervezetek bemutatása Erd - és Fahasznosítási Regionális Egyetemi Tudásközpont (ERFARET) A Nyugat-magyarországi Egyetem által létrehozott Erd - és Fahasznosítási Regionális Egyetemi Tudásközpont (ERFARET), mint karoktól független szervezeti egység 2005. január 1-én kezdte meg m ködését. A Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal által indított Pázmány Péter Program keretében tizenkét konzorciumi partner bevonásával, 1,1 milliárd Ft állami támogatás segítségével valósult meg ez a négy éves projekt. A régió erd hasznosításának fejlesztése programon belül négy, A régió fahasznosításának fejlesztése programon belül pedig öt alprogram keretében az els négy éves tevékenység regionalitásának megfelel en a gazdaságfejleszt hatás els sorban a térség stratégiai fontosságú erdészeti és faipari ágazataiban érvényesült azáltal, hogy a tudásközpont az ágazat speciális fejlesztési igényeit figyelembe vev K+F tevékenységet folytatott. A projekt során közel 200 millió forint vállalati forrás bevonása történt. A jelenleg folyó tevékenység szervesen kapcsolódik az eddig elért eredményekhez, ill. kialakult kutatási struktúrához. 42 3

Nyugat-magyarországi Egyetem Kooperációs Kutatási Központ (KKK) A Kooperációs Kutatási Központ a Nyugat-magyarországi Egyetem három kara és 16 ipari partnere együttm ködésének eredményeként, 2005. január 1-én kezdte meg m ködését. Kutatási célok, témák: Környezeti hatásvizsgálatok. Célja a Környezetvédelmi követelmények érvényesítése, társadalmi részvétel a környezeti hatásvizsgálatban" program eljárásokat dolgoz ki a vállalatok, intézmények környezettudatos tevékenységének fejlesztéséhez. Eljárásokat fejleszt továbbá a környezetközpontú vállalatirányítás követelményeinek teljesítéséhez, valamint a környezetvédelmi vonatkozású eljárásokban történ társadalmi részvétel támogatásához (hatékony kommunikációs technikák, oktatás és ismereterjesztés). A "Biomonitoring" program célja az él szervezetek (a genetikai örökít képletekt l az él lényközösségekig) környezetváltozást jelz képességének alkalmazása a környezetterhelés kimutatására. Hulladékkezelés és hasznosítás. A Csurgalékvíz tisztítás program a szilárd települési hulladéklerakók csurgalékvizének tisztítását célozza meg természet-közeli eljárással. Ökoenergetika: Az Erd -ültetvény program a lignocellulózok energetikai hasznosítása témakörben a mez gazdasági erdészeti és faipari melléktermékek/hulladékok energetikai hasznosításával, valamint az energetikai ültetvényekkel kapcsolatos termesztési és fajtavizsgálati kutatásokkal, hozamvizsgálatokkal és anyagvizsgálatokkal foglalkozik. A M szaki- és technológia-fejlesztések programban a m szaki fejlesztéssel kapcsolatos témákban az energetikai ültetvények létesítésével, betakarításával és energetikai hasznosításuk gépészeti kérdéseivel (betakarítás, logisztika, energetikai tömörítvények, pellettechnológia, tüzel berendezések, pirolízis) kapcsolatos kutatások folynak. A Biogáz programban a hulladék- és a termesztett biomasszák biogáz termeléssel kapcsolatos hasznosítására, ill. a biogáz-iszap ártalmatlanítására vonatkozó kutatások, valamint a termikus hatásokra bekövetkez biomassza-gázosodási folyamatok vizsgálata zajlott, ill. zajlik. Az Ökoinnováció programban az új kutatási témák megalapozásával, az elért kutatási eredmények közzétételével és hasznosításával, valamint a tudományos eredmények oktatásban történ hasznosításának szervezésével kapcsolatos tevékenység folyik. A Kooperációs Kutatási Központ által az ipari partnerekt l bevont forrás a 2005-2009 id szakban megközelít leg 280 MFt összeget jelentett. 43 4

Faipari Anyag- és Termékvizsgáló Laboratórium (FAIMEI) és a Papíripari Kutató Intézet A Nyugat-Dunántúli Régió a faipar területén kiemelked adottságokkal és jelent s szakmai hagyományokkal rendelkezik. Magyarország él fa készletének egyötöde ebben a térségben található, az évente kitermelt bruttó fatérfogat 1,5 millió m 3. A régióban közel 1000 fa- és bútoripari vállalkozás tevékenykedik, így a hazai és f részipar több mint harmada, a kárpitos garnitúrák gyártásának több mint fele a régióba koncentrálódik. A nagyszámú kis- és középvállalkozás mellett a régióban m ködnek hazánk legjelent sebb bútorgyárai (Swedwood, Interfa, Kanizsatrend) és a Falco forgácslapgyár. Az alapfeladatot képez fels oktatás és szakmai továbbképzés mellett a Faipari Mérnöki Kar önálló kutató, anyag- és termékvizsgáló akkreditált intézményként is tevékenykedik az általa m ködtetett 9 szakmai intézet, az Innovációs Központ, a Faipari Anyag- és Termékvizsgáló Laboratórium (FAIMEI), valamint a Papíripari Kutató Intézet keretei között. A kari oktatási és kutatási infrastruktúra további min ségi fejlesztésére a folyamatban lév TIOP projekt keretében kerül sor. Technológiai Transzfer Iroda A TÁMOP 4.2.1. Projekt keretében létrejött iroda feladata: az egyetem 10 kara kutatási eredményeinek hasznosítását segíteni, és a karok ilyen irányú tevékenységét koordinálni a felállított struktúra alapján kari pilot koordinátorokkal együttm ködve. A TTI f bb tevékenységi területei: Iparjogvédelmi oktatás Célja: Az Egyetemen alkalmazásban álló kutatók, oktatók, valamint a hallgatók széleskör ismereteket szerezhetnek a szellemi tulajdon fogalma, a szellemi alkotások fajtái és a jogi oltalmuk témakörében, mely ismeretek abban is segíthetik a kutatókat (leend kutatókat), hogy sikeresebbek legyenek kutatási eredményeik hasznosításában. Az iparjogvédelmi oktatás keretében megismerkedhetnek a kutatók a hazai és a nemzetközi iparjogvédelmi adatbázisok tartalmával, az adatbázisokban történ keresés módszerével, és tudatosíthatjuk bennük annak a fontosságát, hogy még az id és költségigényes K+F tevékenységük megkezdése el tt tanulmányozzák a hazai és a nemzetközi adatbázisokat, a párhuzamos kutatások kiküszöbölése céljából. Az Egyetemi tudástérkép, e-competence rendszer használata A tudástérkép tartalmazza az Egyetemen keletkezett K+F eredményeket, szellemi javakat kutatási területre, kutatócsoportra, illetve kutatóra lebontva, megjelölve azokat a forrásokat, amelyek segítségével a kutatási eredmények elkészültek. Ezeket az információkat egy jól kezelhet, ún. e-competence adatbázisban foglaltuk össze, melyet els dlegesen a TTI használ. Ezek alapján tud konkrét ajánlatokat megfogalmazni a gazdasági szférából érkez új kutatási 44 5

igényekre és a meglév tudásvagyon hasznosítására. Segítségével elkerülhet k a párhuzamos kutatások és a kutatások integrálásával új, magasabb min ség és ezáltal jobban hasznosítható eredmények érhet k el, melyek a Kutatóegyetemi kihívásoknak is megfelelnek. Az eszköz segítséget nyújt a pályázati feltételek során a saját kompetencia gyors és hatékony felmérésére és mozgósíthatóságára. Vállalkozói igényfelmérés - az Egyetemen folyó m szaki és természettudományos kutatási területeken m köd vállalkozások kutatási és innovációs igényének, hajlandóságának felmérése, különös tekintettel a regionális kis-és középvállalkozásokra - az Egyetemen létrejött innovatív szellemi vagyon hasznosítására alapult, azzal foglalkozó vállalkozások finanszírozási igényeinek kielégítéséhez az iroda mentor tevékenységet nyújt: például a banki hitelekhez benyújtandó üzleti terv elkészítésénél. TTI honlap, internetes felületen történ megjelenítés (NymE honlapjáról elérhet ) Az iroda honlapján elérhet ek a szellemi alkotásokhoz f z d jogi ismeretek, az Egyetem K+F tevékenységér l információk, az Egyetem szellemi tulajdonkezelési szabályzata és ennek végrehajtásáról tájékoztató információk, valamint a technológia transzferre ajánlott egyetemi szellemi javak (oltalmazott és nem oltalmazott szellemi javak, kutatási eredmények), és a TTI által szervezett szakmai események. Nemzetközi és hazai kapcsolatok fenntartása a TTI irodákkal A TTI irodákkal hazai és nemzetközi szint kapcsolatrendszert kell kialakítani, figyelembe véve az Egyetem már meglév nemzetközi együttm ködési programjait. A nemzetközi kapcsolatrendszer er sítése révén lehet vé válik a kutatások nemzetközi szintérre emelésének hatékonyabbá tétele. 45 6