Bük, 2016. március 21. név:... iskola:... HUNYADI KARDJA A gyulafehérvári nagytemplom homályos boltozata alatt régi idők óta mutogatnak egy nagy márványkő koporsót. Oldalaiba törököket kergető magyar vitézek vannak vésve, tetején páncélos, sisakos dalia kőből kifaragva. A koporsó rég elfeketedett, márványa összevissza repedezett, a szobornak keze-lába törve, mégis térdet kell ezek előtt a törött, kopott kődarabok előtt hajtani minden magyar embernek. Mert ez a koporsó Hunyadi János koporsója, ez a kőből faragott levente Hunyadi János képmása, a törökverő hősé, Mátyás király apjáé. Valamikor több volt ezen a síremléken a drágakő, mint a márvány, de biz az mind elkallódott a régi zavaros világban. Amit a török meghagyott, elvitte a tatár, amit a tatár ott felejtett, elhordta a német. Levakarták még a kacskaringósra faragott, nagy, furcsa betűk aranyozását is. Nem maradt ott egyéb egy hosszú, kétélű acélpengénél, amely a szobor lábához volt támasztva. Az nem kellett senkinek, mert nem volt rajta semmi ékesség. Meg nehéz is volt, hogy két kézzel alig lehetett megemelni. Az volt Hunyadi kardja. Egyszer aztán ennek is akadt gazdája. Valami gyülevész csapat fosztogatta ki a várost. A vezérük valami Privoda nevű kapitány volt. Ez a Privoda volt az, aki fölkapta a halott hősnek annyi csatában diadalmas fegyverét. - Minek lesz az neked, Privoda? - incselkedtek vele a cimborái. - Elhúzza az azt a káposztatorzsából faragott karodat. - Ne tanítsátok ti Privodát - vigyorgott a kapitány -, megér ez nekem egy szakajtó aranyat. Annyit bizonyosan nem sajnál érte Kamuti Ferenc uram. Kamuti Ferenc volt akkor Magyarország legerősebb embere. Derék, jó vitéz, becsületes magyar, Esztergom város kapitánya. Neki szánta a kardot Privoda, el is vitte hozzá. - Vitéz nagyuram, elhoztam neked Gyulafehérvárról Hunyadi kardját. Nem illet az mást most nagy Magyarországon, egyedül csak téged. Tudom, nem sokallasz érte száz aranyat meg egy csótáros paripát meg a hozzá való ékes vitézi gúnyát. Kamuti kezébe vette Hunyadi kardját, forgatta, nézegette, amíg ki nem buggyant a könnye.
- Jaj, mire jutottál, szegény Magyarország! - sóhajtott keserű szívvel, s indult kifelé a fegyveres teremből. De Privoda ijedten állotta útját. - Ohó, vitéz uram, hát az én jutalmam hol van? - Az ám, majd elfelejtettem! - mordult rá haragosan Kamuti, s bekiáltott az őrszobára: - Hé, hajdúk, ugorjatok csak ide! Négy szál legény tisztelegve várta a parancsolatot. - Szaggassátok le a vitézi gúnyát erről a semmiháziról - mutatott rá a reszkető Privodára -, mert nem illet az ilyen gonosztevőt. Öltöztessétek darócba, aztán kergessétek ki a várból! Ő maga pedig kiment a bástyafokra, amely a Duna fölött meredezik, megcsókolta Hunyadi kardját, megcsillogtatta a napfényben, s nagyot lendítve a karján, belehajította a Dunába. - Sohase lesz többet emberi kéz, amelyik méltó volna Hunyadi János kardját forgatni. Hunyadi kardja azóta lent fekszik a Duna fenekén. De mikor a magyart bántják, mindig megmozdul, mintha rég elporlott gazdáját keresné, s olyankor hány a Duna haragos hullámokat. 1. Írd le a két főszereplő nevét! (Móra Ferenc) 2. Válaszolj a kérdésekre! Miért vitte el Privoda kapitány Hunyadi kardját? Ki volt Kamuti Ferenc? Mit kért a kardért Privoda?
Milyen jutalmat adott Kamuti Ferenc? Mi lett a kard sorsa? 3. Keretezd be azt a bekezdést, amelyből megtudod, hogy mi történt Hunyadi János síremlékével! 4. Egészítsd ki a mondatokat! Hunyadi síremlékén valamikor több volt a, mint a márvány. A zavaros világban elkallódott a sok drágakő, elhordták a. Hunyadi kardja nem kellett senkinek, mert. 5. Húzd alá azokat a tulajdonságokat, amelyek Kamuti Ferencre jellemzőek! becsületes, számító, derék vitéz, hazaszerető, pénzéhes, gonosz, nagyon erős 6. Írd le saját szavaiddal minél rövidebben! Nem volt rajta semmi ékesség. - Két kézzel alig lehetett megemelni. -
Kibuggyant a könnye. - Elhúzza azt a káposztatorzsából faragott kardot. - 7. Egészítsd ki a vázlatot! 1. Hunyadi János koporsója 2. Kard a síremléken 3. 4. Kamuti Ferenc haragja 5. 8. Fogalmazz új címet a szöveghez! 9. Mi a véleményed Privoda kapitányról? Pontszám:
SZÉPÍRÁS-NYELVTAN 3. 1.Tollbamondás 2.Húzd alá a szövegben a főneveket! Itt a tavasz. Minden gyerek nagyon várta. Ilyenkor megváltozik az időjárás. Többet süt a nap. Elteszik a kabátot, sapkát, sálat, kesztyűt és a csizmát. Az állatok is örülnek, hogy vége van a hideg télnek. A sün, a denevér, a borz, a medve felébred téli álmából. A vadak téli etetése is befejeződik a tavasz megérkezésével. 3. Kösd össze az összetartozókat! hegység ország folyó író város újság intézmény költő Debrecen Nemzeti Múzeum Petőfi Sándor Románia Bükk Tisza Szivárvány Móra Ferenc 4. Keretezd be a szósorban a többes számú főneveket! nézek, írok, betűk, szállok, utak, nyak, sakk, gyíkok, hidak, vizek, hiszek 5.Pótold a főnevekben a hiányzó kezdőbetűket!
_agyarország, _odri, _utya, _óka, _rzsébet _íd, _ceán, _abadság _ér, _rany _ános, _rszágos _échenyi _önyvtár, _ánchíd, _enger, _ejedelem, _ővárosi _agycirkusz, _ omb 6. Karikázd be a szavak közül a t ragos főneveket! vesszőt, alagút, tollat, állít, tolat, autót, bakancsot, befőtt, biccent, csillagot, dicséret, díjat, esőt, köszönt, függönyt, hirdet, húst, kiáltást, koccint, kesztyűt, vizet, hidat, nyulat, nyilat, négyzet, nyit, őrt, odút, rút, lesújt, súlyt, sült 7. Figyeld a szabályt! Folytasd! fiú - lány éjszaka - világosság - csend - élet - gyermek felnőtt bátorság - tűz - szomorúság - háború- 8.Toldalékold a szavakat, hogy illeszkedjenek a mondatba! ház, mező A kislányok sietve futnak ki a a. virág, csokor
Örömmel szedik a sok szép, kötik a sok tarka. gyors, kellemes Egész délután nagyon érzik magukat, az idő múlik. 9. J vagy ly? Pótold! bú_ik, bo_ong, ha_ol, _avít, furu_ázik, fele_t, i_ed, sü_ed, fo_tat, fo_togat 10. Húzd alá az igekötős igéket az alábbi szavak közül! Írd le őket szótagolva! kiált, kiabál, kiemel, beszél, bebeszél, leesik, felel, felesel, kiállt, átlók, átlát, kicsinyes
1.Folytasd a sorozatot mindkét irányba! MATEMATIKA 3.,,, 254, 270, 286,,, 2. Mely számok teszik igazzá a nyitott mondatokat! ( 684 + 216 ): 3> > ( 1000 455): 5 : 139 * 6 288 < Ω < 177*5 113 Ω: ( 3* 15) + 220 < * 30 : (720 : 8 ) + 40 < A * 20 A: 3. Mely számokra gondoltunk? a) 4 százas + 17 tízes + 9 egyes = 36 tízes + 8 százas + 15 egyes = 35 egyes + 5 százas + 12 egyes = b) Keresd meg a legnagyobb számot, majd írd le az egyes, tízes, százas számszomszédait! egyes tízes százas 4. Gondoltam egy számra. A szám háromjegyű, az első számjegy a harmadik háromszorosa és a második fele, a számjegyek összege 10. Melyik ez a szám? Írd le!
5. Állítsd a mennyiségeket növekvő sorrendbe! ( Vigyázz lehetnek egyenlőek is, akkor azt a jelet használd! >,<, =) 96 perc, 42 nap, fél év, 1 és fél óra, 6 hét, 3 negyed óra, 7 hónap 6. Old meg a feladatokat! 600mm = dm 7 hl 10 dl = l 4 kg 100 g = dkg 70 m 200 cm = dm 840 dkg = kg dkg 320 l = hl l 480 óra = nap 940 cm = dm 7. A MATEK szó minden betűjének megfeleltettünk egy számjegyet. Melyik betű melyik számjegyet jelenti, ha számjegyekre igazak a következők? MATEK = 25 M + A = 4 A + T = 8 T + E = 12 E + K =16 M = A = T = E = K=