9. számú előterjesztés Egyszerű többség valamennyi határozati javaslat ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 29-i alakuló ülésére Tárgy: Tagok delegálása az önkormányzat részvételével működő önkormányzati társulások társulási tanácsaiba Előterjesztő: Szabó Loránd polgármester Készítette: Önkormányzati Iroda Tárgyalta: Bizottsági tárgyalás nélkül javasolt napirendre venni Tanácskozási joggal meghívott: - Költségvetési, pénzügyi-gazdálkodási szempontból ellenőrizte:- Törvényességi szempontból ellenőrizte: dr. Letenyei Róbert jegyző 1
Tisztelt Képviselő-testület! Dombóvár Város Önkormányzata hat jogi személyiségű önkormányzati társulásban tag. A társulások döntéshozó szerve a társulási tanács, melyet a társult önkormányzatok képviselő-testületei által delegált tagok alkotnak, akik a megállapodásban meghatározott számú szavazattal rendelkeznek. A társulási tanácsba kizárólag a képviselő-testület tagjai, azaz a polgármester, az alpolgármester és a képviselő delegálható. Mivel a korábbi megbízatások megszűntek, így minden társulást illetően szükséges új delegálásokról dönteni. A delegáltaknak a társulási tanácsi üléseken személyesen kell részt venniük. Amennyiben ez akadályba ütközik, akkor csakis az ő akadályoztatása esetére a képviselő-testület által határozatban kijelölt helyettes vehet részt a tanács ülésén. I. Dombóvár Térségi Humán Szolgáltató Társulás A dombóvári járás tizenhat települése alkotja a Dombóvár Térségi Humán Szolgáltató Társulást, melynek célja a társult önkormányzatok törvényben meghatározott kötelező és önként vállalt szociális és gyermekvédelmi feladatainak ellátása intézmény fenntartásával. Ez az intézmény a Kapaszkodó Szociális és Gyermekjóléti Alapszolgáltató Központ. Dombóvár Város Önkormányzata a társulásban való részvétellel és annak intézményén keresztül a következő szociális és gyermekjóléti feladatairól gondoskodik: 1. Szociális ellátás: Kötelező szociális alapellátás: - családsegítés. Önként vállalt szociális alapellátás: - tanyagondnoki szolgáltatás, - pszichiátriai és szenvedélybetegek közösségi alapellátása, - támogató szolgáltatás, - adósságkezelési tanácsadás 2. Gyermekjóléti ellátás Kötelező gyermekjóléti alapellátás - gyermekjóléti szolgáltatás, Önként vállalt gyermekjóléti alapellátás: - Biztos Kezdet Gyerekház, - gyermekek átmeneti gondozása körében: helyettes szülői hálózat, családok átmeneti otthona. A Kapaszkodó Alapszolgáltató Központ Attala, Csibrák, Csikóstőttős, Dalmand, Döbrököz, Jágónak, Kaposszekcső, Kapospula, Kocsola, Kurd, Nak, Lápafő, Várong települések tekintetében házi segítségnyújtást is végez. 2
A Dombóvár Térségi Humán Szolgáltató Társulás Társulási Tanácsába a társult önkormányzatok képviselő-testületei egy-egy tagot delegálnak, a tizenhat tagú társulási tanácsban minden tag egy szavazattal rendelkezik. Javaslom, hogy a dombóvári delegált Kiss Béla legyen, akadályoztatása esetére a helyettesítő pedig a Humán Bizottság mindenkori elnöke, elnökhelyettese, illetve a további képviselő tagja lenne. I. Határozati javaslat Dombóvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Dombóvár Térségi Humán Szolgáltató Társulás Társulási Tanácsába tagjai közül Kiss Bélát, akadályoztatása esetére a Humán Bizottság elnökét, az elnök akadályoztatása esetére a Humán Bizottság elnökhelyettesét, az elnökhelyettes akadályoztatása esetére a Humán Bizottság bizottsági tisztséget be nem töltő képviselő tagját delegálja a képviselői megbízatásuk fennállásáig. II. Dombóvár Város, Gyulaj és Szakcs Községek Szociális Intézményfenntartó Társulása Az Egyesített Szociális Intézmény fenntartására három település hozta létre Dombóvár Város, Gyulaj és Szakcs Községek Szociális Intézményfenntartó Társulását (a társulás rövidített neve: Dombóvári Szociális Intézményfenntartó Társulás): A dombóvári önkormányzat a Dombóvári Szociális Intézményfenntartó Társulásban való részvétellel és annak intézményén keresztül az alábbi szociális alapellátásokról és szakosított ellátásokról gondoskodik: 1. Kötelező szociális alapellátások: - szociális étkeztetés, - házi segítségnyújtás, - idősek nappali ellátása, - hajléktalan személyek nappali ellátása. 2. Önként vállalt szakosított szociális ellátások: - idősek átmeneti ellátása (időskorúak gondozóháza), - idősek tartós bentlakásos ellátása (idősek otthona), - éjjeli menedékhely. A Társulás a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatósággal kötött feladatellátási szerződés keretében jelzőrendszeres házi segítségnyújtást is biztosít Dombóvár, Kaposszekcső, Kocsola, Kurd, Lápafő, Szakcs, Dalmand, Attala, Döbrököz, Gyulaj, Kapospula, Csibrák, Várong, Csikóstőttős, Nak és Jágónak településeken. A Társulási Tanács a társult önkormányzatok képviselő-testületei által delegált három tagból áll. A Társulási Tanácsba Dombóvár, Gyulaj és Szakcs Községek Önkormányzata egy-egy főt delegál, Gyulaj és Szakcs Községek Önkormányzatának 3
delegáltja egy szavazattal, Dombóvár Város Önkormányzatának delegáltja két szavazattal rendelkezik. Javaslom, hogy a delegálás a Dombóvár Térségi Humán Szolgáltató Társulással azonos módon történjen. II. Határozati javaslat Dombóvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Dombóvár Város, Gyulaj és Szakcs Községek Szociális Intézményfenntartó Társulásának Társulási Tanácsába tagjai közül Kiss Bélát, akadályoztatása esetére a Humán Bizottság elnökét, az elnök akadályoztatása esetére a Humán Bizottság elnökhelyettesét, az elnökhelyettes akadályoztatása esetére a Humán Bizottság bizottsági tisztséget be nem töltő képviselő tagját delegálja a képviselői megbízatásuk fennállásáig. III. Dombóvár és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás A Dombóvár és Környéke Többcélú Kistérségi Társulásnak a dombóvári járás tizenöt települése a tagja (Döbrököz nem tag a járási községek közül). A Társulás főbb feladatai iskolabusz, illetve a dombóvári önkormányzat tulajdonát képező (balatonfenyvesi, gunarasi) táborok üzemeltetése, különböző koordinációs tevékenységek, illetve területfejlesztés, pályázatírás. A társulási tanácsot a társult önkormányzatok képviselő-testületei által delegált tagok alkotják, a társulási tanács minden tagját egy szavazat illeti meg. Ebben a Társulási Tanácsban szeretném személyesen képviselni az önkormányzatot, akadályoztatás esetére pedig Kiss Bélát, illetve Tigelmann Pétert javaslom delegálni. III. Határozati javaslat Dombóvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Dombóvár és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsába tagjai közül Szabó Loránd polgármestert, akadályoztatása esetére Kiss Bélát, Kiss Béla akadályoztatása esetére Tigelmann Pétert delegálja a polgármesteri, illetve képviselői megbízatásuk fennállásáig. IV. Dombóvár Térségi Szennyvízkezelési Önkormányzati Társulás Dombóvár térségi szennyvízkezelésének kiépítése című projekt (a továbbiakban: KEOP projekt) megvalósítására került létrehozásra a Dombóvár Térségi Szennyvízkezelési Önkormányzati Társulás Dombóvár és Attala részéről. A projekt lezárása sikeresen megtörtént, így ha a projekt fenntartása miatt nem jelent problémát, akkor a társulás hamarosan megszüntethető. 4
A Társulási Tanács a két társult tag önkormányzatainak képviselő-testületei által delegált tagokból áll. Valamennyi tag két képviselő delegálására jogosult. A Társulás eddigi munkájára polgármesterként jelentős rálátásom volt, ahogyan ez Talapka Rudolfról is elmondható, így a két dombóvári delegáltra ennek megfelelően teszek javaslatot. IV. Határozati javaslat Dombóvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Dombóvár Térségi Szennyvízkezelési Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsába tagjai közül Szabó Loránd polgármestert, valamint Talapka Rudolfot, bármelyikük akadályoztatása esetére Kiss Bélát, Kiss Béla akadályoztatása esetére Tigelmann Pétert delegálja a polgármesteri, illetve képviselői megbízatásuk fennállásáig. V. Dombóvár és Környéke Kistérségi Ivóvízminőség-javító Társulás Dombóvár Város Önkormányzata a Dombóvár és Környéke Kistérségi Ivóvízminőségjavító Társulásnak is tagja, melyben Dombóváron kívül még további tizenkét település vesz részt. A társulás a társult települések ivóvíz minőségének javítására, illetve a települések közigazgatási területén a lakossági vízellátást biztosító nem közüzemi vízbázisok kiváltására jött létre a KEOP-1.3.0/09-11-2013-0035 számú Dombóvár és térsége ivóvízminőség javító programja című projekt lebonyolítására. Ennek keretében vízhálózat-bővítés ill. felújítás fog megtörténni, Dombóvárt érintően egyes puszták (Mászlony, Szilfás) ivóvízellátását biztosító új vízhálózat kerül kiépítésre. A társulási megállapodás szerint a társult önkormányzatok képviselő-testületei Dombóvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete kivételével a társulási tanácsba a polgármestert jelölik, Dombóvár Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a képviselő-testület tagjai közül három főt delegál. Minden társulási tanácsi tag egy-egy szavazattal rendelkezik. Indokoltnak tartom, hogy polgármesterként részt vehessek ennek a társulási tanácsnak a munkájában is, a további delegáltakra az ülésen várom a javaslatokat. V. Határozati javaslat Dombóvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Dombóvár és Környéke Kistérségi Ivóvízminőség-javító Társulás Társulási Tanácsába tagjai közül Szabó Loránd polgármestert, valamint...-t és -t, bármelyikük akadályoztatása esetére Kiss Bélát, Kiss Béla akadályoztatása esetére Tigelmann Pétert delegálja a polgármesteri, illetve képviselői megbízatásuk fennállásáig. VI. Mecsek-Dráva Regionális Szilárdhulladék Kezelő Rendszer Létrehozását Célzó Önkormányzati Társulás 5
A Mecsek-Dráva Önkormányzati Társulásnak 313 önkormányzat a tagja. A Társulás felügyeletével zajlik a Somogy, Tolna és Baranya megyét is érintő Mecsek-Dráva Hulladékgazdálkodási Program, a beruházás közel 20 milliárd forintos bekerülési költségének 70%-át az Európai Unió állja. A program célja az ország legfejlettebb hulladékkezelési rendszerének kialakítása, amelyben a keletkezett hulladék 70%-a feldolgozást követően újrahasznosításra kerül. További cél a szelektív gyűjtés elterjesztése a régióban. A közelmúltban Dombóváron is kézzelfoghatóvá vált a program eredménye, számos szelektív hulladékgyűjtő edényzet került kihelyezésre mind a társasházas, mind a családi házas övezetekben. A Mecsek-Dráva Önkormányzati Társulás döntéshozó szerve a 13 tagú Társulási Tanács. A Tanács tagjait a társulási megállapodás 2. számú mellékletében meghatározott elvek szerint, a tag önkormányzat képviselő-testülete választja meg. A megválasztott tagok az őket megválasztó önkormányzatokat lakosságszám- arányos szavazati joggal képviselik. A Társulási Tanács egyik tagja Pécs Megyei Jogú Város polgármestere, a Tanács többi tagjait a Baranya, Somogy, Tolna megyéhez tartozó, a társulási megállapodásban meghatározott térségek önkormányzatai delegálják. Ebben a társulásban az előző ciklusban alelnöki tisztséget töltöttem be, és továbbra is képviselni kívánom Dombóvárt, illetve a társulásban részt vevő környező településeket. VI. Határozati javaslat 1. Dombóvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Dombóvár Város Önkormányzata részéről a Mecsek-Dráva Regionális Szilárdhulladék Kezelő Rendszer Létrehozását Célzó Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsába tagjai közül Szabó Loránd polgármestert, akadályoztatása esetére Kiss Bélát, Kiss Béla akadályoztatása esetére Tigelmann Pétert delegálja a polgármesteri, illetve képviselői megbízatásuk fennállásáig. 2. A Képviselő-testület kezdeményezi, hogy a Dombóvár Város Önkormányzatát is magában foglaló, a Mecsek-Dráva Regionális Szilárdhulladék Kezelő Rendszer Létrehozását Célzó Önkormányzati Társulás társulási megállapodásának 3. számú melléklete szerinti térség többi önkormányzata részéről az 1. pont szerinti személyek kerüljenek delegálásra a Társulási Tanácsba. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a kezdeményezés továbbítására az érintett önkormányzatok, illetve a Társulás munkaszervezete részére. Határidő: 2014. december 31. Felelős: Polgármester Végrehajtásért felelős: Városüzemeltetési Iroda Szabó Loránd polgármester 6