Elsőfokú bírságot kiszabó határozat

Hasonló dokumentumok
A Veszprém Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: Hatóság) a Mecsek Füszért Ft, azaz ötszázezer forint

intézkedéseiről a határozat jogerőre emelkedésétől számított 10 napon belül köteles értesíteni a Hatóságot.

H A T Á R O Z A T. figyelmezteti az ártájékoztatásra, valamint a kötelező jótállásra vonatkozó szabályok megsértése miatt, és

A BALOGH Kft.-t (székhely: 5624 Doboz, Árpád utca 21., adószám: , a továbbiakban: vállalkozás)

Ezen túlmenően a Vállalkozást arra

HATÁROZAT. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság

Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály

H A T Á R O Z A T ; adószám: ; a továbbiakban: Vállalkozás) Ft (azaz százötvenezer forint)

H A T Á R O Z A T Ft, azaz Hetvenezer forint. fogyasztóvédelmi bírságot szab ki. kötelezi

HATÁROZAT. Fenti kötelezettségének a vállalkozás e határozat jogerőre emelkedésének napjától köteles eleget tenni. INDOKOLÁS

H A T Á R O Z A T I N D O K O L Á S

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Ezen túlmenően a Vállalkozást

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat. Telefon: (96) Határozatszám: 1607K HATÁROZAT

HATÁROZAT. k ö t e l e z i,

H A T Á R O Z A T. - tartózkodjanak a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlattól, a jogszabályban elírtaknak megfelel szóbeli tájékoztatást adjanak,

HATÁROZAT I N D O K O L Á S

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat. Békés Megyei Kormányhivatal. Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály

H A T Á R O Z A T. k ö t e l e z i

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

H A T Á R O Z A T. A Molnár és Társai Kft.-t (székhely: 5538 Biharugra, Halas utca 1., adószáma: , a továbbiakban: vállalkozás)

HATÁROZAT. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság

H A T Á R O Z A T Ft (azaz egyszázezer forint)

HATÁROZAT. E kötelezettségének a határozat jogerőre emelkedésének napjától köteles eleget tenni ,- Ft, azaz egyszázezer forint

H A T Á R O Z A T. A TESCO-GLOBAL Áruházak Zrt. (székhely: 2040 Budaörs, Kinizsi út 1-3., adószám: , továbbiakban: vállalkozás) terhére

H A T Á R O Z A T. 1.) A Spar Magyarország Kft. (székhely: 2060 Bicske, Spar út 0326/1 hrsz., adószám: )

Ezen túlmenően a vállalkozót. kötelezem. Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat. Békés Megyei Kormányhivatal

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat. Határozatszám: 1607K HATÁROZAT

IMCO CONSULTING Kft.-t (székhely: 5900 Orosháza, Rákóczi utca 3-5. fsz., adószám: , továbbiakban: vállalkozás) k ö t e l e z e m

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

H A T Á R O Z A T. Kötelezem Kolcsár Katalin egyéni vállalkozó-t (székhely: 2824 Várgesztes

A webáruházak fogyasztóvédelmi ellenőrzéseinek tapasztalatai március 6. dr. Fehér Mónika

HATÁROZAT. elrendeli a jogsértő állapot megszüntetését,

Ft, azaz hatvanezer forint fogyasztóvédelmi bírságot szab ki. kötelezi,

A K ÉS TÁRSAI MEGOLDÁS Kft.t (székhelye: 7632 Pécs, Tolsztoj u. 2., adószáma: , a továbbiakban: vállalkozás) arra.

Ft, azaz ötvenezer forint fogyasztóvédelmi bírságot szab ki. kötelezi,

REVCO VARIO márkanevű díszítő, színező vékonyvakolat (15 kg) termék forgalmazását az alábbi feltételekhez kötöm:

tartózkodjon a fogyasztók megtévesztésétől a kiszolgálta termékek tömege tekintetében,

H A T Á R O Z A T. Bernáth Károly egyéni vállalkozót (székhelye: 7400 Kaposvár, Honvéd u /1. adószáma: ) kötelezem

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat. Határozatszám: 1607K HATÁROZAT

HATÁROZAT. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság

- hogy valamennyi értékesítésre kínált termék esetén tüntesse fel a termék eladási árát,

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

H A T Á R O Z A T. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Heves Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és

H A T Á R O Z A T Ft, azaz Egyszázezer forint

HATÁROZAT. A Veszprém Megyei Kormányhivatal (továbbiakban: Hatóság) a Kluxer Trade Kft-t

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

H A T Á R O Z A T. I.) A Penny Market Kft. (székhely: 2351 Alsónémedi, Északi Vállalkozói Ter. 5 fút 21. km, adószám: ) terhére

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat

H A T Á R O Z A T I N D O K O L Á S

HATÁROZAT. kötelezi, 2. Az alábbi jogszabályhelyek figyelembe vételével hoztam meg döntésemet:

H A T Á R O Z AT Ft, azaz Százötvenezer forint. kötelezi

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT

H A T Á R O Z A T. megtiltom. A fenti kötelezettségének a vállalkozás a határozat jogerre emelkedésének napjától köteles eleget tenni.

Ezen túlmenően a vállalkozót. kötelezem. Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat. Békés Megyei Kormányhivatal

H A T Á R O Z A T Ft, azaz hetvenezer forint. - a fogyasztó minségi kifogásáról szóló jegyzkönyvet nem vették fel,

H A T Á R O Z A T. 1.) A Huszár Termény Kft. (székhely: 2535 Mogyorósbánya, Fő u. 1/A., adószám: ) által forgalmazott

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

A Veszprém Megyei Kormányhivatal Veszprémi Járási Hivatal Vezetőjének hatáskörében

HATÁROZAT. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság

H A T Á R O Z A T. 1. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei

Elsőfokú bírságot kiszabó határozat. Ügyintézés helye: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal. Kecskeméti Járási Hivatala

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

AUSTROTHERM AT-H80 40 mm 6 m /cs homlokzati hőszigetelő. termék forgalmazását az alábbi feltételhez kötöm:

forgalomból történő kivonását rendelem el.

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

HATÁROZAT. kötelezi. Kötelezi a vállalkozást arra, hogy weboldaldalán tegyen közzé elállási/felmondási nyilatkozatmintát.

H A T Á R O Z A T. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei

H A T Á R O Z A T. A Bertilla Trade Kft.-t (székhely: 1118 Budapest, Rétköz u. 22., adószám: ) kötelezem

HATÁROZAT. kötelezi, A fenti kötelezettségének a Társaság a határozat jogerőre emelkedésének napjától köteles eleget tenni.

H A T Á R O Z A T. - a fogyasztók szóbeli panaszáról minden esetben vegye fel a jogszabályban elírt tartalommal a jegyzkönyvet.

H A T Á R O Z A T. Pabar Katalin egyéni vállalkozót (székhely: 5900 Orosháza, Thököly utca 4/F., adószáma: , a továbbiakban: vállalkozó)

Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály

H A T Á R O Z A T. Kötelezem az Atlanta Sport Kft.-t (2900 Komárom, Jókai tér 2.-4., adószám: ), hogy

Határozat: A SPOOR-TEX Bt. (székhely: 3300 Eger, Kallómalom út em. 11., adószám: , képviseli: Kaliczné Szabó

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat

H A T Á R O Z A T. 3. Írásos formában nyújtson tájékoztatást a fogyasztók részére az üzlet nyitvatartási idejéről.

Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály

HATÁROZAT. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság

HATÁROZAT. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal a

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

H A T Á R O Z A T. megtiltom. A fenti kötelezettségének a vállalkozás a határozat jogerre emelkedésének napjától köteles eleget tenni.

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat

Hodnota tlaku. Hátulnézet HU - 1

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

H A T Á R O Z A T Ft, azaz Hatvanezer forint

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat

HATÁROZAT. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság. megtiltja a jogsértő magatartás folytatását

Insert holder to. the back for wall mounting. Insert holder to. the bottom for table-top display

H A T Á R O Z A T. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei

H A T Á R O Z A T. A Székesfehérvári Járási Hivatal a Molnár és Fiai Épít Kft. (székhely: 6726 Szeged, Fürj utca 105. adószám: ) terhére

Átírás:

Iktatószám: Tárgy: VE/O001/00656-0004/2016 Elsőfokú bírságot kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Veszprém Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: Hatóság) I. a Tesco-Global Zrt.-t (székhely:2040 Budaörs, Kinizsi út 1-3.; adószám: 10307078-2-44; a továbbiakban: Vállalkozás) 200.000 Ft (azaz kettőszázezer forint) fogyasztóvédelmi bírsággal sújtja, valamint II. kötelezi a Vállalkozást, hogy a határozat jogerőre emelkedésének napjától 1. a jogsértéssel érintett NAVON márkanevű N490 IGO8 HU típusú navigációs termékhez a jogszabályi előírásoknak megfelelően kitöltött jótállási jegyet bocsásson a fogyasztók rendelkezésére és ne tévessze meg a fogyasztókat a jótállási feltételek megszűnésére vonatkozóan, továbbá az általa Veszprém, Külső-Kádártai út 3. szám alatt üzemeltetett Tesco Hipermarket Áruház elnevezésű kereskedelmi egységben 2. a jogsértéssel érintett termékek eladási árát és egységárát a jogszabályi előírásoknak megfelelően tüntesse fel. A Vállalkozás a határozat jogerőre emelkedésének napjától számított 10 napon belül köteles értesíteni a Hatóságot a II.2. pontban foglalt kötelezés teljesítéséről

2 A felügyelők az ellenőrzést próbavásárlással kezdték, amelynek során egy Navon N490 IGO8 HU navigációs eszközt választottak, amely termékért az árfeltüntetésnek megfelelően 15.992 Ft-ot fizettek. A vásárlásról a 0708/00002 számú gépi nyugtát kapták, a megfelelő összegű visszajáróval együtt. A gépi nyugtához az alkalmazott hozzáfűzött egy kb. A5 méretű jótállási jegyet, továbbá szóban arról tájékoztatta a felügyelőket, hogy 3 napon belüli meghibásodás esetén cserélik ki a terméket. Miután a vásárlás után a felügyelők bemutatkoztak, az alkalmazott elmondta, hogy ha hétvégén vásárolnak jótállásos terméket, akkor közli a vevőkkel, hogy a cserére vonatkozó 3 napba a hétvége nem számít bele. A jótállási jegy nem tartalmazta a termék azonosítására alkalmas megnevezését, azaz GPS navigációs készülék, amely a termék dobozán szerepel. A jótállási jegyen nem tüntették fel a gyártási számot. A terméken több adat is jelölheti a gyártási számot: P*490160502314* illetve LP53-K3K72A. Az általános jótállási feltételek között szerepelt az alábbi tájékoztatás: A jótállás megszűnését eredményezi a terméken végzett szakszerűtlen szerelés és üzembe helyezés, továbbá a jótállási időn belüli illetéktelen beavatkozás.a jótállás megszűnését eredményezi továbbá a gyári szám adattábla, gyári szám megsérülése, illetve eltávolítása, amennyiben ennek következtében a készülék nem azonosítható a jótállási kötelezettség teljesítése céljából. 1. Három termék esetén nem volt feltüntetve a termék eladási ára, melyből az egyik egységár-köteles termék is volt, így annak az egységára is hiányzott. Termék megnevezése Kiszerelés Eladási ár Polckészlet Cook zacskózáró csipesz adagolóval 1 db/csomag 174 Ft/csomag 8 csomag Air Wick utántöltő 1 db/csomag 1.599 Ft/csomag 2 csomag Sconto narancs üdítőital 2 l/üveg 145Ft/üveg 64 üveg

3 2. Két termék esetében az eladási ár megegyezett az egységárral: Cotkins tollhenger 2 db/henger 919 Ft/csomag 3 csomag Catkins miniegér 6 db/csomag 1.290 Ft/csomag 3 csomag 3. Az alább felsorolt másodlagos kihelyezésű termékeknek nem volt feltüntetve sem az eladási ára, sem az egységára: Dreamies csirkés macskaeledel 60 g/csomag 299 Ft/csomag 5 csomag Forest kamilla wc-papír 24 tekercs/csomag 1.399 Ft/csomag 21 csomag 4. Az alábbi termékeknek nem volt feltüntetve az akciós egységára: Marvel Comics gyermekzokni 995 Ft/csomag 8 csomag F&F trainer gyermekzokni 995 Ft/csomag 10 csomag A Hatóság megállapította, hogy a jótállási jegy hiányos, mert nem tartalmazza a fogyasztási cikk azonosításra alkalmas megnevezését és gyártási számát és továbbá megtévesztő, mert a jótállás megszűnését jogszabályban nem rögzített esetekben is előre kizárja. A Vállalkozás azzal, hogy a próbavásárolt NAVON N490 navigációs termékhez megtévesztő tartalmú jótállási jegyet adott át, és ezzel jogszabályban nem rögzített módon előre kizárta jótállási felelősségét, megsértette a 151/2003. (IX.22.) Korm. rendelet 1. (3) bekezdését.

4 A Vállalkozás azáltal, hogy a próbavásárolt NAVON N490 navigációs eszközhöz adott jótállási jegyen nem tüntette fel a termék azonosításra alkalmas megnevezését és gyártási számát, megsértette a 151/2003. (IX.22.) Korm. rendelet 3. (3) bekezdésének b) pontját. A Vállalkozás azáltal, hogy ártájékoztatási kötelezettségének a felsorolt termékek esetében nem, vagy helytelenül tett eleget, megsértette az Fgytv. 14. (1) bekezdését, valamint az Együttes rendelet 2. (1) és 3. (1) bekezdésének előírásait. A jogkövetkezmények megállapítása körében a Hatóság az Fgytv. 47. (5) bekezdése alapján az alábbiakra volt figyelemmel: A fogyasztók érdekei sérelmének köre: A jótállási jegy nem megfelelő hiányos és megtévesztő - kiállításával a Vállalkozás sérti a fogyasztók megfelelő tájékoztatáshoz való érdekét, mivel a jótállási igény érvényesítéséhez szükséges a jogszabály által előírt minden információ, és az előírt adatok bármelyikének hiánya csorbíthatja a fogyasztók igényérvényesítési jogait. A fogyasztók alapvető joga, hogy megismerhessék a termék pontos, érvényes, és ténylegesen felszámításra kerülő eladási árát. Az árak nagymértékben befolyásolhatják a fogyasztó döntését az áru kiválasztása tekintetében. Ezek megismeréséhez már a vásárlás előtt alapvető joguk van fogyasztóknak, hiszen az ár az általuk nyújtandó ellenszolgáltatás a fogyasztói szerződésben. A fogyasztók alapvető joga, hogy megismerhessék a termék pontos egységárát, az egységár feltüntetetésre kötelezett termékek esetében. Az egységárak a termékek árának összehasonlítását segítik, ezáltal a körültekintő vásárlói döntést szolgálják. Az egységár az áruválasztást könnyíti meg a fogyasztó számára a különböző gyártók azonos termékei, illetve az azonos gyártók különböző kiszerelési egységű termékei esetében. A fogyasztó mindezek ismeretében eldöntheti, hogy anyagi helyzetének melyik árfekvésű termék a megfelelőbb A jogsértő magatartás kiterjedtsége: A hiányos és megtévesztő tartalmú jótállási jegy átadása 1 db termék esetében valósult meg a próbavásárlás során. Az ártájékoztatási hiányosságok 9 féle, összesen 124 db terméket érintettek.

5 A jogsértéssel érintett termékek értéke összesen: 85.273 Ft A jogsértéssel érintett fogyasztók száma: nem állapítható meg. Kelt: Veszprém, 2016. Kapják: IRATTÁR, GAZDASÁGI FŐOSZTÁLY,