NÉV- ÉS FOGALOMHATÁROZÓ

Hasonló dokumentumok
Teljes Istenség. (Chris M. Halvorson)

Az Urantia könyv fogalmi és szerkezeti rendje

AZ ISTENRŐL KÖZÉRTHETŐEN

Az Istennel és az emberrel kapcsolatos rejtelmekről közérthetően

Az Urantia írások természetére, keletkezésére és összeállítására utaló idézetek

A BENNÜNK LAKOZÓ SZELLEMRŐL KÖZÉRTHETŐEN

Az Urantia könyv sajátos fogalmai

Ma már minden negyedik amerikai "felvilágosultnak" mondható. Hallelúja!

ÁDÁMRÓL, ÉVÁRÓL ÉS AZ ÉDENRŐL KÖZÉRTHETŐEN

GONDOLATOK AZ URANTIA KÖNYV ELŐSZAVÁHOZ

Meredith Justin Sprunger

Láma Csöpel A REJTETT ARC. A Belső Ösvény pecsétjei. Az ősi magyar Belső Ösvény szellemi tanításai. Buddhista Meditáció Központ Budapest Tar

Meredith Justin Sprunger. II. rész: A helyi világegyetem

A Vízöntő kora Egy ajtó kinyílik

Magfizika tesztek. 1. Melyik részecske nem tartozik a nukleonok közé? a) elektron b) proton c) neutron d) egyik sem

Tartalomjegyzék. Bevezetés a 3. részhez: Jézus természete és céljai Csodálatos Tanácsadó Békesség Fejedelme 119

Csillagászat. A csillagok születése, fejlődése. A világegyetem kialakulása 12/C. -Mészáros Erik -Polányi Kristóf

Louise L. Hay előszava: Ha a tanítvány készen áll, a tanító megjelenik! Jerry Hicks előszava Esther Hicks bemutatja Abrahamet

Modern fizika vegyes tesztek

Pósfay Péter. ELTE, Wigner FK Témavezetők: Jakovác Antal, Barnaföldi Gergely G.

Helyzetkép. Izrael és a Palesztin Autonómia

A Paradicsom, valamint a tér topológiája: egy véglegesanyagelmélet

Vajon azonos lehet-e a magyar mesevilág Tündér Ilonája a Nagy Babiloni Szajhával? december 29. csütörtök, 16:35

Rudolf Steiner. Szellemi hierarchiák és tükröződésük a fizikai világban

A SZOCIOLÓGIA ALAPÍTÓJA. AugustE Comte

Adatgyűjtés, mérési alapok, a környezetgazdálkodás fontosabb műszerei

Néhány igazság, szépség és jóság tárgyú idézet az Urantia könyvből

FILOZÓFIA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

Első magyar kiadás, Készült a Kosaido Printing Co., Ltd.-nél, Tokyo, Japan

Bevezetés a modern fizika fejezeteibe. 4. (e) Kvantummechanika. Utolsó módosítás: december 3. Dr. Márkus Ferenc BME Fizika Tanszék

Hittan tanmenet 2. osztály

Egyes események és történések időrendi sora az Urantia könyv szerint *

Az emberi kapcsolatok transzcendentális vonatkozásai

Népesség növekedés (millió fő) Népességszám a szakasz végén (millió fő) időszakasz dátuma. hossza (év) Kr.e Kr.e Kr.e Kr.e.

Megcélozni a legszebb álmot, Komolyan venni a világot, Mindig hinni és remélni, Így érdemes a földön élni.

4. osztályos feladatsor II. forduló 2016/2017. tanév


A mindenség története az Urantia könyvben foglaltak szerint. Michelle Klimesh összefoglalója

Az atommag összetétele, radioaktivitás

A Biblia gyermekeknek bemutatja. 60/36. Történet.

Tanulni így is lehet? - Társasjáték a történelem szakkörön és azon túl. Általam készített mellékletek a társashoz

Személyiség és lélek: egy sajátlényeg-elmélet

TARTALOMJEGYZÉK. Ajánlás 13 Előszó a magyar kiadáshoz 17 Bevezetés 27

Tartalom. 1. Miről ismerhetjük fel az atyákat? Különböző atyák felismerése és elfogadása életünk szakaszaiban Az atyák tíz típusa...

A világtörvény keresése

A testek részecskéinek szerkezete

ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET

Azaz az ember a szociális világ teremtője, viszonyainak formálója.

Az Európai Közösségek Hivatalos Lapja L 14. szám

Kozmológia. Ajánlott irodalom. Soós Anna

AZ ÓKORI KELET. 2. lecke Egyiptom, a Nílus ajándéka

JAVÍTÓ- ÉS OSZTÁLYOZÓ VIZSGA KÖVETELMÉNYEI FÖLDRAJZBÓL HATOSZTÁLYOS GIMNÁZIUM. 7. évfolyam

IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN

SZÁNTAI LAJOS A MINDENSÉGGEL MÉRD MAGAD! MÍTIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM NIMRÓDTÓL NAPJAINKIG.

ELEMI RÉSZECSKÉK ATOMMODELLEK

Keresd meg az alábbi bibliai eredetű szólások, kifejezések, szállóigék jelentését, majd kapcsolj hozzá egy művészeti alkotást (szerző és cím) is!

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11.

A Mennyország, Isten gyönyör otthona

A Ferences Világi Rend előtt álló kihívások a mai Európában

Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért

Istentan. Dr. William S. Sadler. Tartalomjegyzék

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország

A MELKIZEDEKRŐL KÖZÉRTHETŐEN

2015/2016 KÖZISMERETI KOMPLEX TANTÁRGYCSOPORT

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút

Használd tudatosan a Vonzás Törvényét

KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA

Tartalomjegyzék. Bevezetés 5 1. Hálaadás 9 2. Dicsőítés Imádás 43 IMÁK ÉS MEGVALLÁSOK

Isten Nagy Terve. 2 rész: ISTEN, MA IS TEREMTŐ

A kvantummechanika kísérleti előzményei A részecske hullám kettősségről

Csillagporból születtünk mind HOGYAN ÉLJÜK MEG LELKI FELEMELKEDÉSÜNKET A MAGASABB TUDATOSSÁG FELÉ

Tartalom és forma. Tartalom és forma. Tartalom. Megjegyzés

9. évfolyam. Osztályozóvizsga tananyaga FIZIKA

SZÁRMAZÁS, HATALOM, TÖRTÉNELEM. Szerkesztette: Szalay Gábor

Az új világtörténelmi korszak paradigmája a Szent Korona II.

A tudatosság és a fal

Melyik földrészen található hazánk?

A Legszentebb Trinoszófia és az Isteni Feminitás új megnyilatkozása. Robert A. Powell

H Í R Ú J S Á G J A KÖNYV MAGYAR ELSŐ OLVASÓINAK. az oktatás és a felkészítés

interperszonális másokra és a hozzájuk fűződő kapcsolatainkra vonatkozik. S megint más részük alapvetően társadalmi jellegű közösségeinkhez és

FOGALOMTÁR 9. évfolyam I. témakör A Föld és kozmikus környezete

Ismeretkörök : 1. Az etika tárgyának definiálása 2. Etikai irányzatok 3. Erkölcsi tapasztalat 4. Moralitás: felelősség, jogok, kötelességek 5.

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk:

Nyomtatható változat. Megjelent: Szent Korona jan. 15., 3. és 12. old.

Bor Pál Fizikaverseny tanév 8. évfolyam I. forduló Név: Név:... Iskola... Tanárod neve:...

Célok és feladatok. Általános koncepció

Földünk a világegyetemben

Indián Amerika 2 - Kolumbusz a felfedez?

CSILLAGÁSZATI TESZT. 1. Csillagászati totó

Kérdéssor a III. rész fejezet történéseiből

Mit keresitek az élőt a holtak között

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája

Lelki és érzelmi egészség. Igazságban járni: 1. előadás

SZKA_209_22. Maszkok tánca

Adatgyőjtés, mérési alapok, a környezetgazdálkodás fontosabb mőszerei

A Biblia gyermekeknek bemutatja. 60/3. Történet.

A modern menedzsment problémáiról

A családi háttér és az iskolai utak eltérései

Jegyzet. Kémia, BMEVEAAAMM1 Műszaki menedzser hallgatók számára Dr Csonka Gábor, egyetemi tanár Dr Madarász János, egyetemi docens.

Maghasadás, láncreakció, magfúzió

Átírás:

az Urantia kinyilatkoztatás Előszavától a 117. írásig bezárólag szerkeszti: Bucholcz Ferenc 2015-2016. CC BY-NC 2.5 HU

A - Abaddon: 53:1.5 Kaligasztia kíséretének vezetőjeként a Lucifer-féle lázadáshoz csatlakozott. - abandonterek: 37:9.12 A Nappalok Elődeinek és a hét Tükröző Szellemnek az Orvonton központján lakozó, de ki nem nyilatkoztatott közvetítői teremtették őket. Az Uverszán tartózkodó eme létpolgárok jelenleg a világuk szokványos ügyeit igazgatják a Fiúval eggyé kapcsolódást megélt halandók uverszai testületének közvetlen felügyelete alatt. 55:6.6 A felsőbb-világegyetem nyelvét tanítják azokon a bolygókon, amelyek már régóta a fény és élet hetedik szakaszában vannak. - Abimelek: 93:9.3 Megszerezte magának Ábrahám feleségét, Sárát. - Abdiás: 97:5.4 Héber látnok, aki az első Ésaiás működését követően munkálkodott Míka kortársaként. Abdiás megerősítette és megszépítette a léleknek megnyugvásul szolgáló, első Ésaiás által hirdetett jó hírt. Támadta a papok által kikényszerített áldozási és szertartás rendszert. Ha nem lett volna a papok makacs ellenállása, Míka és Abdiás lerombolta volna a héber imádási szertartás véres rendjét. - ABSZOLUTA: 42:2.3-2.5 A térpotenciál elnevezése az Uverszán. A Korlátlan Abszolút megkérdőjelezhetetlen szabad térjelenléte, világegyetemi erő-tér potenciálja. A valóság előtt létező. Csak az Egyetemes Atya személyes hatalmára érzékeny, bár az Elsőrendű Fő-erőszervezők jelenléte képes módosító hatást gyakorolni rá. A Paradicsom Szigetéből örökmód kiáradt világegyetemeket is magába foglalja. - abszolút: 56:9.7 E fogalom csak a végtelenségben korlátlan. 115:1.3 Korlátlanul örökkévaló, öröktől való létezésben fennálló jellegű. 115:3.1 Fogalmilag határtalan, elsődleges valóság. - Abszolút: 115:1.3 Korlátlanul örökkévaló, öröktől való létezésben fennálló jellegű. 115:3.1 Fogalmilag határtalan, elsődleges valóság. 115:3.9 Az Eredeti, a Tényleges és a Magvábanvaló létezési szakaszainak kölcsönös egymásra hatása hozza létre a végtelenségen belül azokat a feszültségeket, melyek a világegyetemi növekedések lehetőségét eredményezik. A növekedés a Hétszeres, a Legfelsőbb és a Végleges természetéhez tartozik. Lásd még Abszolút Eredeti szakasz Abszolút Tényleges Szakasz Abszolút Magvábanvaló szakasz - Abszolút (Isten): 0:11.15 A korlátozott és a korlátlan abszolút az Egyetemes Abszolútban egyesül tökéletesen és isteni módon. A lényegét tekintve mind a három egy Abszolút. Bár a végtelent el nem érő szinteken eltérő működést mutatnak, de a végtelenségben EGYEK. 106:8.16 Az Abszolút az Istenségi az Egyetemes és a Korlátlan Abszolútból kerülhet ki. E viszonylat, és annak mindenségrendi megnyilvánulási formája jelenleg elképzelhetetlen. 106:8.18 Az Abszolút Isten vehető az Egyetemes Abszolút azon felfogásának, mely nem csak nyugvó és magvábanvaló, hanem társulást alkotó is. Lásd még Abszolút Isten - Abszolút Eredeti szakasz: 115:3.6 Az Első Forrás és Középpont korlátlanságára vonatkozó fogalom. A VAGYOK forrás-megnyilatkozása, melyből minden valóság ered. 115:3.11 Időbeli nézőpontból az Eredeti az, ami van. 115:3.15 A tényleges ember, a magvábanvaló ember és az örökkévaló ember egymás melletti létezését és szerves egységesülését az Eredeti teszi lehetővé. - abszolút gravitációs kör: 12:3.1-5 négy ilyen kör van, az Egyetemes-Atya személyiség gravitációja, az Örökkévaló-Fiú szellem-gravitációja, az Együttes Cselekvő elme-gravitációja és a Paradicsom Szigetének mindenségrendi gravitációja. - Abszolút Háromság (jellemzők): 0:12.7 A Végleges Háromság mellett a másik élményelvi vagyis tapasztalás által beteljesülő Háromság. - 0:12.7 Már tart a ténylegessé válása. - 0:12.7 a Legfelsőbb Isten, a Végleges Isten és a ki nem nyilatkoztatott Világegyetemi Beteljesülés Végrehajtója fogja alkotni. - 106:8.11 E csoportosítás foglalja magába a Legfelsőbb Istent, a Végleges Istent és a Világegyetemi Beteljesülés Végrehajtóját minden isteniségi érték szempontjából. - 0:12.7 Ez a Háromság a személyes és a személyest meghaladó szinteken egyaránt működik, sőt eléri még a nem-személyes határait is, és az egyetemességben való egyesülése élményelvivé teheti az Abszolút Istenséget. - 106:6.3 A végső kifejlődése egy végleges, világmindenségen túli eseménytérben fog végbemenni. - abszolút irányítás: 7:6.4 az elsődleges létezésben rejlik és elválaszthatatlan az örök jelenléttől. - Abszolút Isten (meghatározás): 106:6.6 a harmadik és egyben utolsó élményelvi Istenség.

- Abszolút Isten (jellemzők): 0:11.2. a Felsőség, a Véglegesség és az Abszolútság tapasztaló szintjeit foglalja magába. - 0:10.2 teljesítendő cél minden, az abszonit szintet meghaladó lény számára. - 0:10.1 Az Abszolút Háromság egyesülésének következményeként válik ténylegessé. - 106:6.6 Olyan személyiségi kiteljesülés, aki személyes-feletti értékeket és személyesen túli jelentéstartalmakat foglal magába. Lásd még Abszolút (Isten) - Abszolút Magvábanvaló szakasz: 115:3.8 A lehetségesség három Abszolútjának, vagyis az Istenségi, a Korlátlan és az Egyetemes Abszolút egyesülése. Az öröktől való létezésen alapuló lehetségesség e trioditája képezi az Első Forrás és Középpont eredetiségének magvábanvaló kinyilatkoztatását. 115:3.11 Időbeli nézőpontból a Magvábanvaló az, ami kialakulóban van és ami lesz. 115:4.1 Ez a magvábanvaló triodita a ténylegessel együtt magába foglalja a világegyetemi növekedési viszonyok teljes egészét. Lásd még Trioditák (jellemzők) - abszolút nulla fok: 42:4.6 Még a csillagközi térben sincs ilyen alacsony hőmérséklet. A gravitáció jelenléte és hatása akadályozza meg ennek kialakulását. - Abszolútok: 104:3.6 1. Az Egyetemes Atya. 104:3.7 2. Az Örökkévaló Fiú. 104:3.8 3. A Végtelen Szellem. 104:3.9 4. A Paradicsom Szigete. 104:3.10 5. Az Istenségi Abszolút. 104:3.11 6. Az Egyetemes Abszolút. 103:3.12 7. A Korlátlan Abszolút. 104:3.13 A hét Abszolút együtt foglalja magába a végtelenség körét az örökkévalóság végtelen körein keresztül. - abszolút személyiség: 0:5.5 Örökkévaló Fiú. - abszolút szint (abszolút létszint): 0:1.13 Idő és tér nélküli, kezdet és vég nélküli valóság. Amikor, ahol és ahogyan az Istenség abszolút szintje működik, Paradicsom-abszolút értékek és jelentéstartalmak nyilvánulnak meg. 106:9.3 Mivel benne nincs idő, sem tér; ott minden magvábanvaló (lehetségesség) ténylegesként érzékelhető. - abszolút társulások: 115:2.1 A hét Abszolút, a hármasegységek és a trioditák. - Abszolút Tényleges szakasz: 115:3.7 A ténylegesség három Abszolútjának, vagyis az Örökkévaló Fiúnak, a Végtelen Szellemnek és a paradicsomi Forrásnak és Középpontnak az egyesülése. Ez a triodita alkotja az Első Forrás és Középpont eredetiségének tényleges kinyilatkoztatását. 115:3.11 Időbeli nézőpontból a Tényleges az, ami volt és ami van. 115:3.15 Az ember a paradicsomi felemelkedésben az Istenség Ténylegességét keresi. 115:4.1 Ez a tényleges triodita a magvábanvalóval együtt magába foglalja a világegyetemi növekedési viszonyok teljes egészét. Lásd még Trioditák (jellemzők) - abszolút valóság: 0:4.8 örökkévalósági lételvi létező. - abszolútat el nem érő valóság: 0:4.8 ide tartoznak az abszonit valóságok és a véges valóságok. Az abszonitok az idővel és az örökkévalósággal összevetve viszonylagos valóságok. A végesek pedig a térbe kivetült és az időben ténylegessé vált valóságok. - Abszolútok: 106:7.9 A Korlátlan, az Egyetemes és az Istenségi Abszolút teljes ténylegessé válása és egyesülése alkotja a VAGYOK rejtelmét, az örökkévalóság függőben lévő valóságait, az összes jövendő el nem határozott lehetőségeit és még sok egyebet. - abszonit: 0:1.12 Időt és teret meghaladó valóság, kezdet és vég nélkül létező lényekkel és dolgokkal. 30:1.92 Nem jelent végeset, de nem jelent végtelenséget és abszolútságot sem. 30:1.93 Hét működési szintje van. - abszonit elme: 56:8.1 képes a tapasztaláson túli megismerésre. Az örökkévaló szellem és a paradicsomi személyiség egyesülésével is létre jöhet. - abszonit építészek (Főépítészek): 106:3.1 Világegyetemi szintű terv kidolgozók. - abszonit lények: 30:1.92 a lények különleges fajtái, akik nem teremtők és nem is teremtmények, hanem az isteniség, véglegesség és örökkévalóság meglényegített gyermekei. 55:4.10 A fény és élet hetedik szakaszába lépett bolygón segédkezőként is működnek. - abszonit hét szintje: 31:9.2 31:9.3 1. A Paradicsom-szint. 31:9.4 2. A Havona-szint. 31:9.5 3. A Felsőbb-világegyetemi szint. 31:9.6 4. Az Első Térszint. 3

31:9.7 5. A Második Térszint. 31:9.8 6. A Harmadik Térszint. 31:9.9 7. A Negyedik Térszint. - abszonit első szintje: 31:9.3 a Paradicsom-szinten kizárólag az először meglényegített, vagyis a rangidős Építész működik. Ő a Paradicsom és annak huszonegy kapcsolódó tevékenységet folytató világának szervezője. 31:10.1 Ő gyakorol felügyeletet a hét Végleges Testület felett. - abszonit második szint: 31:9.4 a Havona-szint, melyen három Építész tevékenykedik. Ők mindig is a központi világegyetem egymilliárd tökéletes szférája összehangolásának szentelték magukat. 31:9.11 Azonban kiegészítő segédként működnek az önálló paradicsomi Építész mellett. - abszonit harmadik szint: 31:9.5 a Felsőbb-világegyetemi szint, melyhez a hét felsőbb-világegyetem hét Főépítésze tartozik. Ők a nagy világegyetem legfelsőbb összehangolói. Csoportként nagyjából egyenlő időket töltenek a Hét Tökéletes Szellem társaságában a Paradicsomon és a Hét Legfőbb Végrehajtóval a Végtelen Szellem hét különleges világán. 31:9.11 Ők a Havona három Építésze tevékenységének összehangolói a saját területükön. - abszonit negyedik szint: 31:9.6 az Első Térszint, melynek testületét hetven Építész alkotja. Közük lehet a jelenlegi hét felsőbb-világegyetem határain túl formálódó külső tér első világegyetemének végleges terveihez. 31:9.11 Jelenleg kiegészítő segédként is szolgálnak a hét felsőbb-világegyetem hét Építésze mellett. - abszonit ötödik szint: 31:9.7 a Második Térszint, melynek ötödik Építész testülete 490 tagú. Közük lehet a jelenlegi hét felsőbb-világegyetem határain túl formálódó külső tér második világegyetemének végleges terveihez. - abszonit hatodik szint: 31:9.8 a Harmadik Térszint, melynek hatodik Építész testülete 3.430 tagú. Közük lehet a jelenlegi hét felsőbb-világegyetem határain túl formálódó külső tér harmadik világegyetemének végleges terveihez. - abszonit hetedik szint: 31:9.9 a Negyedik Térszint, melynek hetedik, legnagyobb és egyben utolsó Építész testülete 24.010 tagú. Közük lehet a jelenlegi hét felsőbb-világegyetem határain túl formálódó külső tér negyedik és egyben utolsó, de legnagyobb világegyetemének végleges terveihez. - abszonit szférák: 109:7.3 Tapasztalás-meghaladó szférák. 109:7.5 A Megszemélyesült Igazítóknak az a rendeltetésük, hogy a Végleges, a Legfelsőbb-Végleges abszonit teremtésrészei, ideértve még a Végleges-Abszolút szintjeit is, tapasztalás-meghaladó segédkezésének jövőbeli személyes-feletti részévé váljanak. - abszonitok: 115:1.3 A véges valóságszinttel együtt a végtelenség eredeti és elsődleges abszolút valóságának származékai, módosulásai, korlátozódásai és felhígulásai. - Adonia: 79:1.4 Kr.e. 8000 táján közép-ázsiai kézművesipari és kereskedelmi világváros a mai Asgabat közelében. - adó: 70:7.18 egyik legkorábbi formája a tized, vagyis a vadászat, illetőleg a zsákmány egytizede. Eredetileg a királyi ház fenntartására szedték, aztán felismerték, hogy a beszedés könnyebb, ha a követelés jogcímeként a templomi szolgálat támogatását tüntetik fel. - Agni: 94:1.2 + 104:1.2 védikus háromfejű tűzisten. 104:1.2 A szetfiek által tanított Háromságfogalom fennmaradását jelképezi. 94:1.4 Az árja-anditák védikus hitének legősibb istensége, melyet az istenség panteon vezető atyjává tettek. Az istenség-atya alapelvet Pradzsápatinak, továbbá Brahmának is mondták. - agondonterek: 50:7.2 evolúciós eredetű, sajátakaratú teremtmények, akik anélkül is hisznek, hogy látnának. Állhatatosak még az elszigeteltségben is. Képesek egyedül is legyőzni a leküzdhetetlennek tűnő nehézségeket. 50:7.1 Jellemzőjük a megkérdőjelezhetetlen hit és a nemes bizakodás. 50:7.2 Működési csoportosulásuk végig megtalálható a helyi világegyetemi felemelkedés és a felsőbbvilágegyetemen való áthaladás során. Bár a Havonán való tartózkodás során nem különülnek el, de a Paradicsom elérését követően ismét megjelennek a Halandói Végleges Testületben. - agyszelvény-fajta sorozatok: Lásd halandók bolygói sorozatai - akarat: Lásd szabad akarat - akarat (emberi ~): 107:7.4 a világegyetemi valóság személyiségszintjén működik. A személytelen mindig a létező személyiség akaratára és tetteire válaszol. - akarat (emberi eredetű ~): 110:2.6 Azon keresztül válik istenivé, hogy az ember elméjét Isten elmeképességével azonossá alakítja. - akarat (saját ~): 111:3.2 döntési-választási személyiség-erő. Az élet tartama alatt az anyagi elmekörökben van jelen. 4

- akarat (teremtményi ~): 112:6.5 nem létezhet elme nélkül, de képes fennmaradni az anyagi értelem megszűnése ellenére is. - alászállás célja (alászálló személyiségek esetében): 112:2.19 Tapasztalatgyűjtés a Legfelsőbb, a Végleges és az Abszolút Istenség isteni akaratának megértéséhez és végrehajtásához szükséges egyre hathatósabb képességek megszerzése érdekében. - alászálló Fiú utáni ember: 52:5.8 E korszak hossza tízezertől százezer évig terjedhet. 52:5.1 A paradicsomi alászálló Fiú akkor születik meg egy szokványos világon, amikor azon a halandók értelmi fejlődése és erkölcstani fejlettsége a csúcspontjára ért. Az Urantia alászálló Fiúja, aki egyben a Teremtő Fiú nem szokványos módon az ádámi megítéltetési időszak végén született a Földre. 52:5.2 A Teremtő Fiú a világegyeteme csaknem tízmillió világa közül egyen teljesít alászállási küldetést, a többi világra az Ítélkező, vagy más néven Avonal rendbe tartozó Fiú érkezik. 52:5.4 Az alászálló Fiú a halandók szellemi felemeléséért és szellemben való szabadságáért munkálkodik. 52:5.3 E korszak emberének halandói szenvedélye a mindenségrendi valóságba való behatolás és a szellemi valósággal való egyesülés. Teljesen új szemléletű oktatási és kormányzási rendszerek jönnek létre. 52:5.8 Az emberi jellem rendkívüli fejlődésen megy keresztül. 52:5.9 E korszakban megoldásra kerülnek a betegségekből és a bűnözésből fakadó problémák. 52:5.10 Még több nemzet van, de lényegében már csak egy emberfajta, egy vallás és egy nyelv létezik. A nemzetvédelmi célt szolgáló katonai fegyvernemeket ekkorra már megszűntették. 52:5.6 Miután az alászálló Fiú megtestesülése véget ér, a harmadik napon felemelkedik az Egyetemes Atya jobbjához, és megbizonyosodik az alászállási küldetése elfogadásáról, majd visszatér a Teremtő Fiú helyi világegyetemi központjára. Innen küldik el az alászállási világra a közös szellemüket és egyidejűleg elrendelik, hogy az adott világ minden épelméjű sajátakaratú teremtménye Gondolatigazítót kapjon, amint elérte az erkölcsi felelősség megjelenésének életkorát. - alászálló Istenfiak: 20:1.1 isteni származásúak, feladatuk alászállási segédkezések az idő és tér világain az evolúciós eredetű lények paradicsomi felemelkedésének segítése érdekében. Jelenleg hét rendjük ismerhető meg. 20:1.2 1. Teremtő Fiak a mihályok. 20:1.3 2. Ítélkező Fiak az avonalok. 20:1.4 3. Háromsági Tanító Fiak a daynalok. 20:1.6 4. Melkizedek Fiak. 20:1.7 5. Vorondadek Fiak. 20:1.8 6. Lanonandek Fiak. 20:1.9 7. Az élethordozók. - alászálló rendek: 30:1.29 kettős-származású lények, akik tizenkét csoportba sorolhatók. 30:1.31 1. Teremtő Fiak. 30:1.32 2. Ítélkező Fiak. 30:1.33 3. Fényes Hajnalcsillagok. 30:1.34 4. Melkizedek Atyák. 30:1.35 5. A melkizedekek. 30:1.36 6. A vorondadekek. 30:1.37 7. A lanonandekek. 30:1.38 8. Ragyogó Estcsillagok. 30:1.39 9. A főangyalok. 30:1.40 10. Élethordozók. 30:1.41 11. Ki-nem-nyilatkoztatott Világegyetemi Segítők. 30:1.42 12. Ki-nem-nyilatkoztatott Istenfiak. - alászálló zarándokok: 26:3.1 paradicsomi létpolgárok, akik a Havona köreit belülről kifelé haladva járják. Az első kör kísérleti világán keresztül lépnek be a Havonába, és haladnak kifelé, a hetedik kör irányába. - alázatosság: 87:5.6 kezdetben nem a tudatos én lealacsonyítása volt, hanem az irigynek gondolt szellemek becsapására irányult. Ennek érdekében az ősök elkezdtek lekicsinylően beszélni a sikereikről, vagy 87:5.7 szitkokat szórtak a szerencsés személyre és a kedvelt dologra. A szellemek féltékenységének megelőzéséből eredő lekicsinylő megjegyzések szokása később polgárias szerénységgé, tartózkodássá és udvariassággá fejlődött. - alkalmazkodásképesség: 65:6.2 az anyagi vagy szellemi élő létezőkben működő elpusztíthatatlan erőfeszítés, mely egyben a tökéletesedésre való belső törekvés bizonyítéka is. Megnyilvánulásai közé 5

tartozik a környezethez való igazodásra, a szervezeti alkalmazkodásra és a magasabb szintű életvitelre való törekvés. - alkotókészség (alkotásképesség): 111:4.12 a személyiség szerves egésszé rendezésén és a sajátlényeg egyesítésén keresztül járul hozzá a jellem megnemesítéséhez. 111:4.8 Az ember belső világában irányítható a legjobban. 111:4.9 Működése a személyiség felelős választásán múlik. Működhet önkéntelenül, véletlenszerűen, de munkálhat szabályozottan, irányítottan, építőjellegűen is. Az alkotó képzelet működését hátrányosan befolyásolja az előítélet, a gyűlölet, a félelem, a harag, a bosszúvágy és a vakbuzgóság. 111:4.11 Mivel az alkotókészség szabad akaratú, ezért képes pusztítani is. - alkotókészség (isteni ~): 105:2.7 mindig egység jellemzi, és ez az egység az Atya-Fiú kettőssége és az Atya-Fiú-Szellem Háromsága abszolút egységének kifelé való tükröződése. - Alkotó Szellem: 37:0.1; 37:2.1 más néven, a helyi világegyetemi Anyaszellem. - Alkotó Szellemek: 9:8.4 a Teremtő Fiak helyi világegyetemi társai, a Végtelen Szellem hozza létre őket. - Alvó továbbélők: 30:4.10 a felemelkedési világegyetemi létpálya egyik szakaszára vonatkozik. 30:4.11 Azok a lények mennek át rajta, akik valamilyen okból képtelenek voltak azt az értelmi szintet és szellemiségi felruházottságot elérni, ami feljogosíthatta volna őket arra, hogy személyes oltalmazót kapjanak. Mivel így nem juthatnak el azonnal és közvetlenül a lakóvilágokra, ezért a túlélő lelkeknek öntudatlan alvásban kell nyugodniuk az új korszakhoz tartozó ítéletnapig, az Istenfiú eljöveteléig, aki számba veszi a korszak túlélőit és megítéli a teremtésrészt. 30:4.12 Az időbeli késedelemtől eltekintve, ők azokkal együtt mennek végig a felemelkedés rendelt útján, aki a halálbeli alvást elkerülik. - Amadon: 67:3.7 módosított andonfi, akit Van mellé rendeltek segítőnek. 67:3.8 E férfi végig kitartott Van mellett a Kaligasztia-féle lázadás során. 67:6.4 Egészen Ádám koráig az Urantián maradt. Emberfeletti társával, Vannal együtt, az életfa-eljárás és a melkizedekek különleges életsegédkezése révén tartotta fenn magát. 74:2.2 Ő az Édenkert nyelvének és ábécéjének egyik kidolgozója. 74:0.1, 74:5.1-2 Kr. előtt 35.907 évvel azelőtt hagyta el az Urantiát. - amadonfiak: 73:1.3 inkább műveltségi és vallási megjelölés, mint faji meghatározás. 67:6.3 E csoport 144 andonfi származású emberből állt, amely a nevét Amadonról kapta. 39 férfi és 105 nő alkotta, akik hűségesek maradtak a világegyetemi kormányzathoz. Közülük ötvenhatan halhatatlan besorolásúak voltak. A többiek Van és Amadon vezetésével a lázadás utáni Urantián működtek a halandói napjaik végéig. Az utódaik sokáig adtak vezetőket a világnak. 73:1.2 Kaligasztia árulását követően is fennmaradtak közöttük a dalamatiai hagyományok és a Bolygóherceg műveltsége. 73:1.4 Hagyományosan gyűlölték egymást a nodfiakkal. 73:1.6 A Van-tó és a Káspi-tenger déli területei közelében keveredő nodfi és amadonfi leszármazottakat az eleitől fogva hatalmasok között tartották számon. - Amdon: 93:2.1 Sumér származású káld pásztor. 93:2.3 Az első ember, akivel Makiventa Melkizedek a megjelenését követően elbeszélgetett. - Amenemope: 95:3.5 Egyiptomi látnok, 92:5.11 a Melkizedek utáni kor kiemelkedő vallási tanítója. 95:4.1 Nevezték az ember fiának is. 95:1.11 A munkássága Mezopotámia vallási műveltségén alapult, melynek Egyiptomban formált változatából a héber irodalom és szertartásrend sokat átemelt. 95:4.1 Amenemope a lelkiismeretet tette a jó és a rossz közötti döntés meghatározó elemévé. Tanított a bűnért járó büntetésről és a napistenséghez való folyamodáson keresztüli üdvözülésről. 95:4.2 Tanított arról, hogy a javak és a vagyon az Isten ajándéka. Hitte és tanította, hogy az Isten-tudat a döntő tényező mindenféle viselkedésben; hogy minden pillanatot az Isten jelenlétének és a neki való felelősségnek a felismerésével kell megélni. 95:4.3 Amenemope héberre fordított tanításai alapvetően határozták meg a Példabeszédek könyvének világszemléletét. Főműve a Bölcsesség könyve, melyet görögre is lefordítottak. 95:4.5 A héber Példabeszédek könyvének tizenötödik, tizenhetedik, huszadik fejezete, és a huszonkettedik fejezetének tizenhetedik versétől a huszonnegyedik fejezet huszonkettedik verséig tartó részei csaknem szó szerint Amenemope Bölcsesség könyvéből valók. A héber Zsoltárok könyvének első istendicsőítő énekét Amenemope írta és ez képezi Ehnaton tanításainak lényegét is. Lásd még Ehnaton - Amerika felfedezése: 79:5.6 Elsőként Kr.e. 83000 évvel a vörös emberfajta törzsei kezdték felfedezni. 78:5.7 Másodikként, az andita vándorlások korában 132 tengerészük, 79:5.9 akik a mai Peru területét elérve 78:5.7 és az andokbeli őslakosokkal házasodva, megalapították a későbbi inkák urainak vérvonalát. Dél-Amerikát Japánból indulva, szigetről szigetre haladva, kis hajókból álló 6

hajórajjal érték el. 79:5.7 Harmadikként, a Krisztus utáni első évezred végén, európai fehér fajták csoportjai jutottak el az amerikai kontinensre, felfedezve az ott élő vörös embert is. - amidisták: lásd buddhizmus (Amida Buddha vallás) - Amoszád: 78:5.1 + 92:5.9 Kr.e. 15000 táján a vezetésével újult meg és szerveződött újjá a második Kert szetfi papsága. Ez az új korszak az ádámfiaknak a nodfiakkal történt összeolvadását követően köszöntött be. - Anaxagórasz: 98:2.6 Görög bölcselő. Elismert egy Első Okot és egy Első Elmét, de mégis egy működésközpontú világnézet híve volt. - anditák: 76:4.8 emberfajta, többnyire nodfi nők utódai, akik ádámi élet-sejtanyagot kaptak. Induló csoportjuk 1.570 férfiból és nőből állt. Bár eredetileg 1.682 felsőbbrendű urantiai nő lett megtermékenyítve, de az általuk szültek közül 112 gyermek nem élte meg a felnőttkort. 78:4.1 Összességében idetartoztak a tisztavérű ibolyaszín emberfajta, a nodfiak és az evolúciós népek elsődleges keverékei. Jellemző rájuk, hogy jóval nagyobb arányban volt meg bennük az ádámi vér, mint a mai emberfajtákban. A faji örökségükben az ibolyaszín fajta aránya az egynyolcad és az egyhatod között volt. 83:2.5 A világ emberfajtái az anditák által kapták a házassághoz vezető személyes választást, az udvarlásban megnyilvánuló erősödő szerelmet és kalandot. 78:4.2 Az anditák legkorábbi csoportjai Kr.e. több mint 23 000 évvel, az ádámfiak és a nodfiak keveredéséből jöttek létre. 78:0.2 Az ádámi népek Kr.e. 15 000-ben olvadtak össze a nodfiakkal és a szangik törzsekkel. 78:4.6 Az anditák kalandvágyó népek. Kései leszármazottaik hajózták körül a földet. 78:4.4 A korai anditák nem tekinthetők árjáknak, ők az árják elődei voltak. A kaukázusinak mondott fajta kialakulása andita örökségnek tekinthető. - andita vándorlások: 78:3.9 a korai vándorlási időszak Kr.e. 25 000-től 15 000-ig, a későbbi pedig Kr.e. 15 000-től 6000-ig tartott. 78:3.10 Az első csoportok lassan haladtak, így a műveltségük jelentős részét elveszítették az út során. A későbbi vándorlások sebessége már alkalmas volt arra, hogy az édeni műveltséget tetszőlegesen távoli vidékekre is eljuttassa. A kivándorlás második korszaka Kr.e. 15 000-ben, a szetfi papság megújulását követően vette kezdetét, melyet megelőzött az ádámfiak nodfiakkal való összeolvadása is. 78:5.4 Kr.e. 12 000-re az andita eredetű népek háromnegyede már otthonra talált Észak- és Kelet-Európában. 78:5.5 Továbbá eljutottak Észak-Kínába és nagyban kiegészítették a szaharai szangik népek északi csoportjait is. De csak néhány tanító és kereskedő jutott el Afrikában a Nílus forrásvidékénél délebbre. A kontinens két partvonalát követve kevert andita és egyiptomi csoportok az egyenlítőnél délebbre is eljutottak, de Madagaszkárt nem érték el. 78:5.6 Anditák voltak India dravida, majd később árja hódítói is. A Közép-ázsiai jelenlétük nemesítő hatással volt a turániak őseire. Továbbá eljutottak Japánba és Tajvanra is. 78:5.7 Százharminckét andita tengerész kis hajókból álló raja, Japánból indulva szigetről szigetre haladva érte el Dél- Amerikát és az andokbeli őslakosokkal kötött vegyes házasságok révén létrehozták az inkák népe későbbi urainak őseit. 78:5.8 Mezopotámia műveltsége az andita kirajzások hatására terjedt el Európában, Indiában, Kínában, Észak-Afrikában és a csendes-világtengeri szigeteken. 78:6.1 Az utolsó kirajzások Kr.e. 8000 és 6000 között történtek három hullámban. E kirajzásokat a keleti hegyi törzsek és a nyugati síkságok népeinek terjeszkedése váltotta ki. 78:6.2 A kivonulók 65%-a a Káspitengeri útvonalon Európába ment. 78:6.3 A szetfi papok egy nagyobb csoportjával együtt 10%-uk az iráni fennsíkra és Turkesztánba ment. Innen sok leszármazottjuk tovább vándorolt Indiába. 78:6.4 Hszincsiangot 10%-uk érte el. Az itt keveredett utódaik közül többen eljutottak Kínába. 78:6.5 A vándorlók 10%-a Arábián átkelve Egyiptomba ment. 78:6.6 A maradék 5% sem keveredni, sem pedig a Tigris és Eufrátesz torkolatvidékének területeit elhagyni nem volt hajlandó. - andita vándorlások (Európába): 80:4.1 hét nagyobb beözönlésük különíthető el. Az egyik útvonaluk az égei-tengeri és a Duna-völgyi volt. A másik a Volga és a Don füves területein keresztül vezetett, és volt egy, amely az orosz folyók és a Baltikum érintésével történt. 80:4.5 Az orosz síkságon nyugat felé törő lovas anditák a Kr. előtti 7. és 6. évezredben érték el Európát. Magukba olvasztva a kék ember legjobbjait és elpusztítva legrosszabbját, egy néppé váltak és a skandináv, a germán és az angolszász népek ősapái lettek. - andita vének törzsi tanácsa: 80:5.6 döntött az elfogott alsóbbrendű kék emberek sorsáról. Ha valakit alkalmatlannak találtak, szertartás keretében átadták a sámánpapoknak, akik a folyónál elvégezték a boldog vadászmezőkre küldés szertartását, a vízbefojtást. - Andon: 63:0.3 az első Atyaszerű teremtmény, mely emberi vágyat mutat a tökéletesség iránt. Nebadoni megjelöléssel így nevezték az első urantiai emberpár férfi tagját. E nevet csak a Gondolatigazítójával való eggyé kapcsolódást követően ismerte meg 63:7.2 a Jerusemen. Az Urantián 7

használt neve a Szonta-an volt, amelynek jelentése akit anya szeret. 63:1.3 Ő találta fel a kőbaltát 63:2.4 és a kvarckavicsok szikraképző tulajdonságát. 63:2.5 A párjával, Fontával együtt gyújtották az első tüzet. 63:3.2 Tizenkilenc gyermeknek adtak életet. - Andon és Fonta: 63:7.1 az emberi faj megalapítói. - andonfiak: 64:6.2 a színes emberfajták előtti megjelenésük az Urantián egyedinek mondható a helyi csillagrendszerben. 78:1.5 Kr.e. 35 000 évvel 5 6 jellegzetes települést tartottak fenn Ádámszon központjától északra és keletre. De voltak elszigetelt közösségeik Eurázsia-szerte különösen a hegyvidéki térségekben. Továbbá jelen voltak Izlandon és Grönlandon is. 80:9.6 Az anditák által Közép-Ázsia északi részeibe szorított andonfiak a növekvő szárazság miatt Kr.e. 3000-re visszatértek Turkesztánba és a Káspi-, valamint a Fekete-tenger előtt szétválva, a Balkán-félszigeten és Ukrajna területén át Európába vonultak. Kr.e. 2500-ra e betörő népek andonizálták a közép-európai emberfajták jellegét. - andonfiak (dunaiak): 80:8.2 Közép- és Délkelet-Európa hegyvidéki térségeiben, többnyire elszórtan éltek. 80:8.4 E gazdálkodók és pásztorok hajdan a Balkán-félszigeten keresztül léptek Európába és lassan vonultak észak felé a Duna völgyében. Földet műveltek, cserépedényeket készítettek. A legészakibb településük a belgiumi Liege-nél volt. E törzsek a műveltségük központjától távolodva folyamatosan leépültek. 80:8.5 A krétai hitterjesztők tevékenységének eredményeként lettek anyaimádók. Később, a kis-ázsiai partvidékről hajókkal érkezett andonfi tengerészek csoportjaival olvadtak össze, akik szintén anyaimádók voltak. 80:9.7 Kr.e. 2500-ra nagyarányú andonfi lökéshullám érte el Európát keletről és e betörő népek erősen andonizálták a közép-európai emberfajták jellegét. - Andovontia: 37:8.3 a harmadrendű Világegyetemi Körök Felügyelője a Nebadon világegyetemben. Ő szigetelte el az Urantiát a Lucifer-féle lázadás idején. - Andronover csillagköd: 57:1.1 az Orvonton felsőbb-világegyetem egyetemes térerő-töltéséből keletkezett, 57:1.6 körülbelül 875 milliárd évvel ezelőtt. Csillagköd száma 876.926-os. 57:4.8 E csillagködből összesen 1.013.628 nap és naprendszer jött létre. A naprendszereket alkotó napok száma 1.013.572. 57:4.1 A csillagköd első szakasza forgási jellegű; a második csavarvonalszerű; a harmadikat az első nap kilépése, a negyediket pedig a napok szétszóródásának második és egyben utolsó szakasza jellemzi, s itt a központi mag vagy gömbszerű halmazként, vagy a végleges naprendszer középpontjaként működő magányos napként fejezi be létét. 57:2.1 Kezdetben tehát forgó és gáz állapotú volt. 57:2.3 Később, a legnagyobb átmérőjét elérve, még jobban felgyorsul, miközben összehúzódik és sűrűbbé válik. 57:2.4 Hatszáz milliárd évvel ezelőtt a gázfelhő ellapult gömbszerű alakot öltött, és a tér gázai elkezdtek anyaggá szerveződni. 57:3.1 A második szakaszához érve, a csillagköd fokozatosan csavarvonalas alakot vett fel. 57:3.6 Az első napja 500 milliárd évvel ezelőtt született meg. 57:3.8 A széteső csillagködöt a nebadoni Mihály 400 milliárd évvel ezelőtt választotta a világegyetem-építő vállalkozása helyszínéül. A Szalvington épített világai és a száz csillagvilági központ bolygói egymillió év alatt készültek el. 57:3.12 A csillagköd 100 milliárd évvel ezelőtt a második fejlődési szakasza végére ért. 57:4.3 Ötven milliárd évvel ezelőtt pedig gyorsan közeledett a harmadik életpálya-szakasza végéhez, melynek során 876.926 naprendszernek adott életet. 57:4.8 A csillagköd magjának utolsó kitörése 136.702 nap születését eredményezte. - Ang: 66:5.2 Az élelmezési és anyagi jóléti tanács tízfős szakértő csoportját vezette. 66:2.3 A Bolygóherceg testtel bíró törzskarának tagja volt. 67:4.1 Az élelmezési tanács három tagjával együtt nem vett részt a Kaligasztia által vezetett bolygói lázadásban. - Anglia (mint sziget): 80:2.4 a Szahara elsivatagosodása és Dánia tengerből való kiemelkedése idején vált el Európától. - Angona: 57:5.4 a naprendszerünk a Monmatia kialakulásában szerepet játszott óriási csillagrendszer. - angyal (beteljesülés-őrangyal jellemzői): 112:3.5 Őrzi az elhalt ember halhatatlan morontia lelkét. - 112:4.12 A harmadik vagy magasabb szellemi kört elért halandók mellé rendelik. - 112:4.12 Neki is jóvá kell hagynia az Igazító által készített összefoglaló végleges átiratot a továbbélő jelleméről. - 112:4.13 Megtervezi a földi halandó továbbélő lelkének befogadására készített személyiségformát. - Angyali Seregek Hangja: 28:4.3 az elsőfajú szekonáfok hétféle szolgálata közül az egyik. 28:4.11 Minden felsőbb-világegyetemben a negyedik elsőfajú szekonáf és a sorban minden hetedik szekonáf különösen érzékenyen tükrözi minden angyali rend érzelmi válaszait a fölöttük álló szupernáfoktól az alattuk álló szeráfokig a Nappalok Elődei és segítőik számára. S teszik ezt folyamatosan, szándékolatlanul, éppen ezért előítélet-mentesen. 8

- angyalok (ki nem nyilatkoztatottak): 38:3.1 a helyi világegyetemünkben hat olyan, angyalokhoz hasonló lényrend szolgál, akik nincsenek meghatározható kapcsolatban az evolúciós halandók paradicsomi felemelkedésével. Nem nevezik őket szeráfoknak. E személyiségek teljesen a Nebadon igazgatási és egyéb ügyeivel foglalkoznak. - angyalok körei (jerusemi): 46:5.20 hét egyközepű, egymás fölé magasodó körről van szó, melyeknek falairól a belső területekre lehet rálátni. a) 46:5.21 Az első kör a központi világon állomásozó Végtelen Szellem felsőbb személyiségeié, akik a Független Hírvivők és társaik. b) A második kört a Jerusemen működő hírvivő seregeknek, Szakmai Tanácsadóknak, morontia társaknak, felügyelőknek és adatrögzítőknek tartják fenn. c) A harmadik kör a felsőbb rendű és csoportú segédkező szellemeké. d) 46:5.22 A negyedik kör az intéző szeráfok és más csillagrendszerek szolgáló szeráfjai számára van fenntartva. e) Az ötödik kör a bolygó szeráfjaié. f) A hatodik kör az átmenetben segédkezők otthona. g) A hetedik kör pedig a szeráfok ki nem nyilatkoztatott rendjeinek tartózkodási helye. Az adatrögzítő csoportok lakhelye a jerusemi-feljegyzés templom. - Annan: 74:2.5 a nodfiak állhatatos leánya és szóvivője, tagja volt annak a tizenkét tagú bizottságnak, amely Ádámot és Évát fogadta az Urantián. - Anova: 49:0.5 a Satania legidősebb lakott világa. Egy hatalmas, sötét bolygó körül kering negyvenhárom segédszférával együtt, azonban három szomszédos nap különböző fényének van kitéve. A lakói egy haladó polgárosodott társadalom magasan fejlett szakaszában élnek. - Antaresz csillagfelhő: 41:3.2 a Nebadon helyi világegyetem legnagyobb csillaga. Az átmérője négyszázötvenszer, a tömege pedig hatvanmilliószor nagyobb a mi napunkénál. - anya-gyermek kötelék: 83:7.1 ösztönös kapcsolat, mely az erkölcsök fejlődésétől függetlenül működik. A párkapcsolatok megszakítása esetén a gyermekek már a korai időktől kezdve az anyát követték. - anya-gyermek közösség: 84:1.8 nem azonos a házassággal és az otthonnal, de mindkettőnek ez az alapja. 84:3.9 Mielőtt a társadalom áttért volna a pásztorkodásra, az anyák négy-ötéves korukig szoptatták a kisgyermekeiket. - anyag: 42:4.13 Az anyag szerkezetének viszonylagos egységességét és a világegyetemek mozgásban maradását az biztosítja, hogy az energia pontosan meghatározott adagokban nyelődik el és bocsátódik ki. 42:4.14 Az elnyelődő vagy kilépő energiamennyiség mindig kvantumnyi vagy annak valamely többszöröse. A kvantum viselkedés hullám-erőtani megnyilvánulás. Az ilyen hullámjellegű energialüktetés kiterjedése 860-szorosa az ultimatonok, az elektronok vagy az atomi egységek átmérőjének. 42:7.4 A helyi Nebadon világegyetemben a térenergiának száz különböző atomi anyagiasulása létezik. E száz anyagforma szabályos sort alkot, amelyben egy és száz közötti elektron kering a központi, viszonylag állandó atommag körül. 42:7.8-7.9 Száz elektron a tíz legnehezebb elemben van jelen. Három energia sávban harminc-harminc elektron, a negyedikben pedig tíz, melyek hőmérséklet és nyomásváltozásra könnyen megszöknek. A maghoz legközelebbi harminc elektront nehéz különálló, rendezett testekként észlelni. 42:7.6 Az atom egyensúlyi állapotának biztonsága a magban lévő, villamosan semleges neutronok számától függ. A vegyi tulajdonságokat teljes mértékben a szabadon keringő elektronok működése szabja meg. 42:7.10 Az első huszonhét atom, melyek pályaelektronjainak száma egy és huszonhét között van, sokkal könnyebben megérthető, mint a többi. Huszonnyolctól fölfelé a Korlátlan Abszolút feltételezett jelenlétének kiszámíthatatlansága egyre jobban megmutatkozik. Lásd még energia-anyag - anyag (meghatározások): 56:10.18 az abszolút Istenségek paradicsomi energia-ragyogásának téridő árnyéka. - 0:6.1 Bármi amiben az alsó-paradicsomban összpontosuló anyagi-gravitációs kör választ kelt. - 42:1.2 A mindenségrendi valóság egyik megnyilvánulása. - anyag (jellemzők): 42:11.1 Minden anyagivá lényegülés eredeti oka az Első Forrás és Középpont, és egyúttal az összes szellem első és végső Atyja. - 42:11.5 Minden anyagi tömeg rendezett energia. - 12:8.10 Alá van rendelve az egyenes irányú gravitációnak, kivéve, ha mozgás módosítja vagy elme korlátozza. 9

- 42:1.4 Vannak villamos egységei, melynek energiaforgásait változtatva fizikai változások hozhatók létre benne. - 42:3.1 A központi világegyetemet kivéve, mindenhol ugyanolyan. - 42:3.1 Fizikai tulajdonságait az határozza meg, hogy az alkotó részecskék milyen keringési sebességgel rendelkeznek, mekkora a keringő alkotórészek száma és mérete, azok milyen távol vannak a magtól, illetőleg mekkora az anyagot kitöltő térrész, valamint függ bizonyos, az Urantián eddig még fel nem fedezett erők jelenlététől is. - 42:4.9 Az elektron- és ultimaton-működés lassulása az energia anyaggá lassulását eredményezi. - 42:4.11 Az anyagbeli tömegnövekedés egyenlő az energiatartalom növekedése osztva a fénysebesség négyzetével. - 112:2.11 Bár valóság marad az elme számára, de egyre kevésbé érzékelhető az anyagi érzékelés útján, amint az elme egyre jobban közelít a valóság végső megértéséhez. - 116:6.4 az anyagtömeg érzékeny a rendteremtő elmejelenlétre. - anyag csoportosítása: 42:3.13 osztályozásának alapja az anyag szerveződése. 42:3.2 Tíz nagy csoportja van. 42:3.3 1. Ultimatonikus anyag az anyagi létezés első fizikai egységei, azok az energiarészecskék, melyekből az elektronok felépülnek. 42:3.4 2. Elektronszint alatti anyag a napok folyékonygázainak robbanékony és taszító hatású állapota. 42:3.5 3. Elektron-anyag az anyagelkülönülés elektron-szerveződési szakasza elektronok, protonok és különféle egyéb részecskék, melyek elektron-csoportokat képeznek. 42:3.6 4. Atomszint alatti anyag a forró napok belsejében nagy mennyiségben előforduló anyag. 42:3.7 5. Szétesett atomok a kihűlő napokban és a világűrben fordulnak elő. 42:3.8 6. Ionizált anyag villamosság, hőhatás vagy röntgensugárzás és oldószerek által a külső (vegyileg hatóképes) elektronhéjuktól megfosztott atomok halmaza. 42:3.9 7. Atomi anyag az elemi szerveződés vegyi állapota, a molekuláris vagy látható anyag alkotóelemei. 42:3.10 8. Az anyag molekuláris állapota mint az Urantián szokványos körülmények között viszonylag állandósult állapotban előforduló anyag. 42:3.11 9. Radioaktív anyag a nehezebb elemek bomlási hajlama és tevékenysége nem túl magas hőmérséklet és csökkenő gravitációs nyomás mellett. 42:3.12 10. Összeomlott anyag a kihűlt, illetőleg halott napok belsejében található, viszonylag állandósult állapotú anyag. Ez az anyagforma nem igazán nyugalmi állapot; bizonyos ultimaton-, sőt elektron-működés is észlelhető, de ezek az egységek nagyon közel vannak egymáshoz, és a keringési idejük is nagyon rövid. - anyagelvűség: 56:10.4 az istent nem ismerés és a visszataszító dolgok csúcsa, a szép véges ellentéte, mely 102:6.10 kisebbíti az emberi életet. - anyagi- és szellemi világok közötti lényszintek: 38:9.9 halandó ember, másodfajú közteslény, elsőfajú közteslény, morontia kerub, középszakaszú kerub, szeráf. - Anyagi Fiak (helyi csillagrendszeri): 45:5.1 a főtemplomuk a Jerusemen van. 45:5.2 A Fiak és Leányok a saját területeiken élnek az evolúciós bolygói szolgálat vagy a paradicsomi felemelkedés megkezdése előtt. 45:5.3 Ők a legfelsőbb rendű ivarosan szaporodó lények a fejlődő világegyetemek felkészülési szféráin. Bolygói küldetésük során ők a kapcsolat az anyagi teremtmények és a láthatatlan Bolygóherceg között. 45:5.4 A legutóbbi összeírási adat szerint a Nebadonban 161.432.840 létpolgári besorolású Anyagi Fiú és Leány volt a helyi csillagrendszeri központokon. A számuk folyamatosan nő. A szaporodásuk nem csak a vágyaik, hanem a felsőbb kormányzás által is irányított. 45:5.6 A melkizedek minta alapján magas fokú önkormányzatiságot működtetnek, céljuk a teljes önállóság. 45:5.5 De részt vesznek a helyi irányításban is. 45:6.2-6.9 Közvetlen kezesei és pártfogói a csillagrendszer központján állampolgárságot kapott felemelkedő halandóknak. Ennek során olyan kapcsolati, valamint szülői és gyermeknevelési tapasztalatok megszerzésében is segítik őket, melyekben e halandóknak a hústesti életük során valamely okból nem volt részük. - Anyagi Fiak és Leányok leszármazottai: 51:3.6 az egyik rendet az ő húsvér gyermekeik, a másikat pedig a köztes teremtmények másodfajú rendje alkotja. - Anyagi Fiú és Leány (Ádám és Éva): 51:1.1 anyagi vagy ivaros teremtményei a helyi világegyetemi Teremtő Fiúnak, 51:1.2 aki minden csillagrendszerben csak egy ilyen párt hoz létre, eltérő természettel és fajnemesítő képességekkel. 51:1.6 Ők a csillagrendszeri központ állandó 10

besorolású létpolgárai, akik anyagi teremtményként élnek és szaporodnak. 50:0.1 Mivel a Satania csillagrendszer eredeti Anyagi Fiát Ádámnak hívják, ezért mindazok, akik élőlénytani nemesítőkként mennek a csillagrendszeri világokra, mindig a rendjük első és eredeti Fiának nevét viselik. 51:1.2 Az Urantiára jött Ádám és Éva az Anyagi Fiak eredeti sataniai párjától származik. 51:0.3 Mindketten a jerusemi élőlénytani nemesítők testületéből jöttek. 51:1.3 Rendjük két és fél, három méter magas. A testük ibolyaszín árnyalatú fényben ragyog. Anyagi vérük van, de isteni energia is eltölti őket. Mivel hím- és nőneműek, ezért egymás kiegészítői, többnyire párban működnek. 51:1.4 Bár fizikai módon is táplálkoznak, de a halhatatlan létüket a közvetlenül hasznosuló mindenségrendi energiák biztosítják. Ha feladatteljesítés közben elbuknak, akkor halandó emberekként kell befejezniük az életüket. 51:1.5 Az eredeti csillagrendszeri Ádám és Éva utódai csak akkor halhatatlanok, ha a létük során tökéletes összhangot tartanak fenn a Szellem elme-gravitációs körével. 51:1.8 Bár a csillagrendszerünk jerusemi központján az Ádámok és Évák hűséges gyermekei ily módon halhatatlanok, azonban az evolúciós világokra küldött párok bolygón nemzett utódai már nem képesek ellenállni a természetes halálnak, és nemzedékről nemzedékre egyre rövidebb élettartammal bírnak. 51:1.6 Eredetileg nem rendelkeznek Gondolatigazítóval, de a bolygói küldetésük tapasztalatai biztosítják számukra az Igazító beléjük költözését és a paradicsomi felemelkedést. 51:1.7 Ők maguk, és az utódaik is képesek az adott bolygó lakóival történő ivaros szaporodásra. 51:2.2 A bolygói küldetésre való szállításuk anyagtalanná lényegítést követően történik. A téren keresztül történő utazásuk szeráf-társítás által valósul meg. Az anyagivá való visszaállításuk egy élethordozó segítségével történik a küldetésük helyszínén. 51:2.4 Ez urantiai időben mérve tíz és huszonnyolc nap közötti időt vesz igénybe, melyet a pár alvásban tölt. 73:1.1 A megérkezésük rendszerint a találmányok, az anyagi haladás és az értelmi felvilágosodás nagy korszakának kezdetét jelzi a bolygón. 51:2.3 Az evolúciós korszak végéig a választott bolygójukon maradnak 51:0.2 a Bolygóherceggel együttműködve. 51:1.5 A Satania csillagrendszer történetében 13 bolygói Ádám vett részt lázadásban vagy vétekben. 55:4.18 Egy szabályosan fejlődő bolygó Ádámja és Évája a fény és élet ötödik korszakától kezdve kérheti a Teremtő Fiútól a bolygói szolgálatból való elengedést a paradicsomi felemelkedésük megkezdése érdekében. De dönthetnek úgy is, hogy továbbra is a bolygó igazgatói maradnak. 55:4.23 Legkésőbb a fény és élet hetedik szakaszában Ádám és Éva mentesül a bolygói kötelezettségei alól. 55:4.24 Felmentésüket követően az alábbi létpályák közül választhatnak. 55:4.25 1. A világegyetemi központra mennek morontia tapasztalás céljából, majd Gondolatigazítót kapva, a paradicsomi felemelkedés útjára lépnek. 55:4.26 2. Még a fényben megállapodott világon megkapják az Igazítót a saját, önkéntes bolygói szolgálatra jelentkezett egyenes ági gyermekeikkel együtt, és ezt követően közösen kezdik meg a paradicsomi felemelkedést a világegyetemi központról. 55:4.27 3. A bolygóról utazhatnak a rendjük midszonit világára, és ott kapják meg az Igazítójukat. 55:4.28 4. Visszatérhetnek a csillagrendszeri központra, ahol egy időre a legfelsőbb tanács tagjává válnak. Igazítót e szolgálat letelte után kapnak, és kezdhetik meg a paradicsomi létpályát. 55:4.29 5. Vállalhatnak tanári szolgálatot a saját korábbi hazájukban, s csak ezt követően, a világegyetemi központra való átmenetük idején költözik beléjük Igazító. - Anyagi Fiak feladatai: 50:0.1 Az emberfajták nemesítése. 73:1.1 A tudományok fejlődésének elősegítése. 75:1.2 Az emberfajták keveredésének összehangolása. 75:1.3 Az emberek közötti testvériség hirdetése. 75:1.3 A vallási egység kialakítása. - Anyagi Istenfiak: 37:9.9 a helyi világegyetem minden egyes csillagrendszerének Ádámját és Éváját a Teremtő Fiú egyedül hozta létre az Alkotó Szellemmel történt közös teremtéseiket követően. A két különböző nem szaporodó fiúi besorolású rendet takar. A párok leszármazottai a csillagrendszeri központok állandó besorolású létpolgárai. 37:9.10 A bolygói küldetéssel megbízott Anyagi Fiú és Leány feladata az adott világ ádámi emberfajtájának megalapítása, melynek rendeltetése, hogy végül összeolvadjon az adott szféra halandói lakosaival. A Bolygók Ádámjai alászálló és felemelkedő Fiak is. - anyai szeretet: 84:1.7 természetes, erős és ösztönös kapcsolat az anya és a gyermeke között, mely az anyát hatalmas nehézségek felvállalására is képessé teszi. 84:1.6 Az anyai szeretet az emlősök esetében veleszületett felruházottság, amely a helyi világegyetemi elmeszellem-segédektől származik. E szeretet erőssége és önzetlensége egyenes arányban áll az újszülött fajra jellemző védtelen időszakának hosszával. 84:1.7 Az anyai szeretet késztetése hátrányt jelent a nő számára a férfival szemben. E késztetés azonban nem ellenállhatatlan erő. Gátolhatja azt becsvágy, önzőség és vallási meggyőződés is. 11

- anyatisztelet: 80.7.7 először Krétán, Káin leszármazottai körében vált kedveltté, melynek keretében Évát, mint nagy anyát imádták. Több ezer nyilvános szentélye volt Kréta- és Kis-Ázsia-szerte. Egészen Krisztus koráig fennmaradt, később pedig Mária, Jézus földi anyja dicsőítésének és imádatának leple alatt beépült a korai keresztény vallásba is. 80:8.5 A dunai andonfiak a krétai hitterjesztők munkájának eredményeként anyaimádók lettek. Így Közép-Európa nagy részén e tisztelet elterjedtté vált. A tisztelet-forma követői a halottaikat kőkunyhóban égették el. 80:9.13 Az északi fehér fajták a bronzkorban anyaimádók voltak. 80:9.4 Ezt a tiszteletformát a dunai andonfiakkal folytatott kereskedelmi kapcsolataik révén vették át. 89:3.4 Az anyatisztelet papjai igen tevékenyek voltak a testi szenvedés erényének tanításában, amire úgy mutattak példát, hogy ivartalanításnak vetették alá magukat. - apajogúság: 70:5.12 ezen eszme a kevesek életkor szerinti uralmából és a vének tanácsa működéséből nőtt ki. - arabok: 64:7.11 ezen emberfajta ősei a régi perzsiai félszigeten maradt kék emberfajta maradékai, akik később más fajtákkal elsősorban a sárgákkal olvadtak össze. E keverék fajt utóbb az ádámi ibolyaszín emberfajta némileg továbbfejlesztette. Ők váltak az újkori arabok barna bőrű, vándorló törzseivé. - aranyborjú: 96:1.12 + 96:4.3 + 96:5.8 a beduin pásztorok által a Sinai-tűzhányó szelleméről alkotott jelképes felfogás, mely az istenkép bűvtárgyi megnyilvánulása. Lásd még Jahve - aranykor mondája: 74:8.14 hitrege egy régi kor idealizált társadalmáról. 68:1.7 kizárólagos valóságalapja Dalamatia és az Éden történelmi ténye. - aranyszabály: 85:3.4 az embernek úgy kell bánnia másokkal, ahogy szeretné, hogy vele is bánjanak. - Ararát: 77:4.12 Észak-Mezopotámia korábbi lakói által szentnek tartott hegy. 77:4.11 Van azon követői, akik a Van nevét viselő tó partjain telepedtek le, szintén szentnek tartották. Krisztus előtt nyolcezer évvel az asszírok vanfi ősei már azt tanították, hogy a hét parancsolaton alapuló erkölcsi törvényüket az Istenek adták Vannak az Ararát-hegyen. - Arábia népeinek vallása: 95:7.2 a sálemi vallás megjelenésének idejéig a törzsek a régi bűvtárgyaikat imádták. Sok családnak megvolt a saját házi istene. A sálemi hitterjesztők nem tudtak számottevő hatást gyakorolni e terület lakóira. Több vallás képviselői is igyekeztek teret nyerni az itteni népek között, de egyik felfogás sem tudta teljesen kiszorítani a többit. A vallási küzdelem a babiloni Istár, a héber Jahve, az iráni Ahura és a keresztény Jézus Úr Atyjának képviselői között folyt. 95:7.5 Azonban minden arab törzs általános és különös tisztelettel adózott a Mekkában levő fekete bűvkőnek, a Kába-kőnek. E hódolati kapocs vezetett aztán az iszlám vallás megalapításához. - Arisztotelész: 98:2.6 az erényt tudásnak mondta, a jóságot pedig a lélek egészségének. Tanította, hogy jobb az igazságtalanságot elszenvedni, mint vétkesnek lenni annak elkövetésében. Vallotta, hogy helytelen dolog rosszal fizetni a rosszért, és hogy az istenek bölcsek és jók. Fő erényei a bölcsesség, a bátorság, a mértékletesség és az igazságosság voltak. - Asgabat: 79:1.4 e mai város közelében fekvő hajdani Adonia, Kr.e. 8000-táján közép-ázsiai kereskedelmi világvárossá lett. - Ashur: 97:6.2 az asszírok főistene. - Asóka: 94:9.1 alsó-kasztbeli indiai uralkodó, aki önvédelemből felkarolta és terjeszteni kezdte a buddhista tanokat. Birodalmat épített a buddhista hittérítők munkája nyomán. A támogatásával huszonöt év alatt tizenhétezer hitterjesztőt képeztek és küldtek ki az ismert világba. Így a buddhizmus egy nemzedék alatt Ázsia-szerte uralkodó vallássá vált. - Aszcendington: 13:1.21 az Atya, a Fiú és a Szellem kebele, az idő és tér felemelkedő lelkeinek tényleges paradicsomi otthona addig, amíg el nem érik a paradicsomi besorolást. - Aszcendington titkai: 13:1.22 ilyen a halhatatlan lélek kifejlődése a halandó, anyagi teremtmény elméjében, valamint az isteni Igazító és az emberi eredetű halhatatlan lélek örökkévaló eggyé kapcsolódása. - atman: 111:0.4 Az emberben lakozó felsőbbrendű rész Hindu kifejezése. E tartalom megnevezése kísérlet volt az emberben lakozó isteni természetű lény (Igazító) megragadására, mely felfogás nem tudta elkülöníteni a kifejlődő és a lehetőséget tekintve halhatatlan lélek társ-jelenlétét. - atom: 42:8.2-8.6 az elektronközi tere nem üres. A töltött protonjait és a töltéssel nem rendelkező neutronjait az elektron tömegénél 180-szor nagyobb tömegű mezotron váltakozó jellege is összetartja, mely energiaszállító részecskeként arra készteti a nukleonok villamos töltését, hogy szünet nélkül és váltakozva cserélődjenek. A nukleon a másodperc egy végtelenül rövid részében töltött proton, a következőben pedig nem töltött neutron. A mezotron a radioaktív bomlás során elektronná alakul, 12

mely sugárzási többletet eredményez. Van azonban a mezotronon túl is egy olyan atomösszetartó energiaforma, melyet 2014-ig még nem fedeztek fel az Urantián. - Atya (~ Isten): 115:1.2 az ember legmagasabb rendű fogalma Istenről. - Atya (meghatározások): 105:1.6 a Végtelennek a személyiségünkben ténylegesen tapasztalható valóságként érzékelt állapota. - Atya (jellemzők, tulajdonságok): 104:4.20 Tiszta szellemlényeg. - 104:4.21 a szellem előtt létezik. - 104:4.44 érzékeny az istenségi és a nem-istenségi jelenlétekre. - 105:5.4 Az akaratának végtelensége korlátozhatja az abszolút létezési szintet, amely által véglegest hozhat létre és végest teremthet. - 117:3.8 az Együttes Cselekvővel együttműködik a Paradicsom energiáinak átalakításában. - 117:3.8 Az Együttes Cselekvővel együttműködik abban, hogy a Paradicsom energiáit a Legfelsőbb Lényre érzékennyé tegye. - 117:3.8 Együttműködik az Örökkévaló Fiúval azoknak a Teremtő személyiségeknek a létrehozásában, akiknek a cselekedetei a Legfelsőbb Lény fennhatóságában fognak kiteljesedni. - 117:3.8 együttműködik a Fiúval és a Szellemmel a Háromság-személyiségek megalkotásában, melyek a nagy világegyetem uraiként működnek egészen addig, amíg a Legfelsőbb kiteljesedett evolúciója képessé nem teszi őt e fennhatóság gyakorlására. - 117:3.8 Együttműködik az ő istenségi és nem-istenségi mellérendeltjeivel a Felsőség (Legfelsőbb Lény) fejlődésének előmozdításában. - 117:3.13 A véges mindenségrend gondolata Tőle ered. - 117:6.22 nem tesz különbséget a személyek között; minden egyes felemelkedő fiát mindenségrendi egyedként kezeli. - Atya (mi Atyánk): 102:3.11 a kinyilatkoztatás úgy mutatja be, mint a létezés egyetemes tényét, az elme örökkévaló eszméjét és az élet végtelen szellemét. - Atya-Fiú: 104:4.9-4.10 a Második Hármasegység első tagja. Az ő egyesülésük a Havona megjelenésében elevenítette meg először a paradicsomi mintát, a Végtelen Szellem, az Együttes Cselekvő megszületésével egyidejűleg. - Atya-gyermek viszony: 103:4.5 nem erényen vagy érdemen alapul, hanem a teremtmény gyermek célján és szándékán. - nem-atya jellegű világegyetemi megnyilvánulások: 104:2.6 itt az erő, az energia, az erőtér, az okkeltés, a válaszadás, a lehetségesség, a ténylegesség, a gravitáció, a feszültség, a minta, az elv és az egység Istenének viszonyairól van szó. - Atya-végtelen: 0:3.24 az Egyetemes Atya abszolút és korlátlanul szabad akarata valódi végtelenségének örökkévalóság-tartalmát képviselő tényleges értékszint. - Atyai Kísérők: 26:9.1 a Havona harmadik körének idősebb, nagy szakértelemmel rendelkező szuperáfi segédkezői. 26:9.4 Az idő zarándokait abban segítik, hogy az Egyetemes Atyával elérhető azonosságot és összhangot imádat útján találják meg. - Atyai szeretet: 40:10.13 Isten az ő minden teremtményét egyformán szereti. E minden egyes fiára kiterjedő ragaszkodása nem kevesebb, mint igaz, szent, isteni, határtalan, örökkévaló és egyedi olyan szeretet ez, melyet emennek és amannak a fiúnak adott, mégpedig egyénileg, személyesen és kizárólagosan. Ezért a fiúi rend a teremtmény legfelsőbb szintű viszonya a Teremtőhöz. - Atya-szilánkok: 28:5.22 rendelkeznek tudással és tervekkel, de ezek tükrözőműködési úton nem hozzáférhetők. Lásd még Gondolatigazító (meghatározások) Gondolatigazító (működésmód tartalmi elemek) - Atya-VAGYOK (jellemzők): 106:7.5 Végtelen. - 106:7.5 A teremtmények számára egyre jobban megismerhető. - 106:7.5 Mindig lesznek a teremtmények számára ki nem nyilatkoztatott tartalmai. - 106:7.6 A teremtmények számára az Isten teljes elérése képtelenség. - 106:7.10 A hét abszolút szakaszának újraegyesülése elméleti lehetőségként nyitva áll az örök jövőben. - 106:8.23 Az abszolút Atya végleges rendű fiai mindörökre abszolút akarati részei maradnak a teljes végtelenségnek. Lásd még Atya VAGYOK - Atyával eggyé kapcsolódást elért halandók: 40:7.2 a túlélő halandók a felemelkedő Istenfiak csoportjához tartoznak. Amikor egy halandó és a Gondolatigazítója véglegesen és örökre eggyé kapcsolódik, amikor ők ketten eggyé lesznek, éppen úgy, ahogy Krisztus Mihályban az Isten Fia és az 13