a Legionella által okozott fertőzési kockázatot jelentő közegekre, illetve létesítményekre vonatkozó közegészségügyi előírásokról

Hasonló dokumentumok
49/2015. (XI. 6.) EMMI rendelet

49/2015. (XI. 6.) EMMI rendelet

hatályos:

MAGYAR KÖZLÖNY 167. szám

Segédanyag a legionellával kapcsolatos kockázatértékeléshez

Dr. Bujdosó László Balatonfüred, 2017 szeptember

Hűtőtornyok vízrendszerének mintavétele, mikrobiológiai veszélyek vizsgálata

Közegészségügyi kockázat. 49/2015 EMMI rendelet. A Legionella baktérium

A Magyar Nemzeti Bank elnökének 44/2015. (XI. 2.) MNB rendelete a Semmelweis Ignác arany emlékérme kibocsátásáról

Legionella a klíma- és légtechnikában

Legionella baktériumok előfordulása természetes és mesterséges vízi környezetekben, monitorozás

Legionella rendelettel kapcsolatos hatósági feladatok

Magyarországi fürdők mikrobiológiai vízminősége

A Magyar Nemzeti Bank elnökének 19/2012. (X. 4.) MNB rendelete

I/A. Az alkalmazottak adatai

Országos Közegészségügyi Központ kiadás

A belügyminiszter. /2017. ( ) BM rendelete egyes termékek tűzvédelmi megfelelőségével kapcsolatos belügyminiszteri rendeletek módosításáról

8/2010. (I. 28.) Korm. rendelet a vis maior tartalék felhasználásának részletes szabályairól

a védelmi feladatokban részt vevő elektronikus hírközlési szolgáltatók kijelöléséről és felkészülési feladataik meghatározásáról

316/2013. (VIII. 28.) Korm. rendelet. a biocid termékek engedélyezésének és forgalomba hozatalának egyes szabályairól

/2012. (.) Korm. rendelet

Szentendre Város Önkormányzat Képviselő- testületének. /2013. (.) önkormányzati rendelete

Szerzők: Kiadja az Országos Közegészségügyi Központ, Budapest, Albert Flórián út 2-6 Telefon: (1)

1. A rendelet hatálya

Országos Közegészségügyi Intézet kiadás

MAGYAR KÖZLÖNY. 13. szám. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA február 15., kedd. Tartalomjegyzék

1. A környezeti zaj és rezgés elleni védelem egyes szabályairól szóló 284/2007. (X. 29.) Korm. rendelet módosítása

Adatkezelési és adatvédelmi szabályzat

Gyakornoki program pályakezdők támogatása GINOP Tájékoztató kivonat

ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület május 16-i ülésére

A Kormány. /2010. ( ) Korm. r e n d e l e t e

Ezen Módszertani levél az Nemzeti Népegészségügyi Központ szellemi tulajdona, bárki által elérhető, ingyenes kiadvány. A Módszertani levelet vagy

Magyar joganyagok - 58/2013. (XII. 13.) NGM rendelet - a felnőttképzési minőségbizt 2. oldal f) honlapján rendszeresen közzéteszi a képzési tevékenysé

Felhívjuk Tisztelt Elõfizetõink figyelmét, hogy január 1-jétõl a Pénzügyi Közlöny megújult névvel és tartalommal jelenik meg.

a) a felnőttképzésről szóló évi LXXVII. törvény (a továbbiakban: Fktv.) szerinti felnőttképzést folytató intézményre,

EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁSSAL ÖSSZEFÜGGŐ FERTŐZÉSEK MEGAKADÁLYOZÁSÁT CÉLZÓ INFEKCIÓKONTROLL TEVÉKENYSÉGEK A JÁRÓBETEG-SZAKELLÁTÁS TERÜLETÉN

Magyar joganyagok - 22/2009. (VII. 23.) ÖM rendelet - a tűzvédelmi megfelelőségi ta 2. oldal 2. 1 A termék tanúsítását az egyes műszaki termékek tűzvé

1. Értelmező rendelkezések

A Legionella előfordulásának közegészségügyi kockázata - kockázatkezelés

A Kormány. /2018. ( ) Korm. rendelete

Munkavédelmi ellenőrzések

5.441 eft bg) térségi fejlesztési tanácstól az államháztartás központi alrendszerén belülről kapott EU-s forrásból származó pénzeszközből,

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökének. /. (..) NMHH rendelete

21/2012. (IX. 4.) EMMI rendelet. egyes egészségügyi tárgyú miniszteri rendeletek jogharmonizációs célú módosításáról

Gyakornoki program pályakezdők támogatására - GINOP milliárd Ft

a bizalmi felügyelet által vezetett nyilvántartások tartalmáról és a bizalmi szolgáltatás nyújtásával kapcsolatos bejelentésekről

36/2014. (XII. 17.) FM rendelet. az élelmiszerekkel kapcsolatos tájékoztatásról

6/2012. számú házelnöki rendelkezés az Országgyűlés Hivatala Szervezeti és M űködési Szabályzatána k kiadásáró l

TERVEZET. Az emberi erőforrások minisztere..../2016. (...) EMMI rendelete

4/3 A sérülékeny csoportba tartozó munkavállalók jogai

A nemzeti fejlesztési miniszter..../2012. (...) NFM rendelete

A munkavédelemről szóló évi XCIII. törvény 88. (4) bekezdés a) pont ab)

Magyar joganyagok - 12/1991. (V. 18.) NM rendelet - a tanuló ifjúság üdülésének és t 2. oldal 3. 1 A táborozás közegészségügyi feltételeit az 1. mellé

Orvostechnikai eszközök az egészségügyi szolgáltatóknál

(E rendelet alkalmazásában

Iktatószám: 33-2/2013/KIK/01

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának

Foglalkozás-egészségügyi Alapellátás

1. A rendelet hatálya. 2. Értelmező rendelkezések

Az üzemeltetéshez kapcsolódó jogszabályi környezet bemutatása

IVÓVÍZBIZTONSÁGI TERVEK KÉSZÍTÉSE

Az általános forgalmi adóról szóló törvény változása

Tűzjelzés, Tűzriadó Terv, Biztonsági felülvizsgálatok

2. Az önkormányzat és költségvetési szervei évi költségvetésének teljesítése

A belügyminiszter. Az R. 1. melléklet I. fejezet 2.4. pont d) és i) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:

A tervezet előterjesztője

TÁJÉKOZTATÓ A VILLAMOS ENERGIA ALÁGAZATOT ÉRINTŐ FELADATOKRÓL

A belügyminiszter.../2016. (..) BM rendelete. a kéményseprő-ipari tevékenység ellátásának szakmai szabályairól. 1. Értelmező rendelkezések

Váltás a jogszabály mai napon hatályos állapotára. 37/2007. (XII. 13.) ÖTM rendelet

Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye

A műszaki vizsgálatról

A Kormány. /2006. (.) Korm. r e n d e l e t e

A 12/1991. (V. 18.) NM rendelet a tanuló ifjúság üdülésének és táborozásának egészségügyi feltételeiről

HIVATALOS ÉRTESÍTÕ. 51. szám. A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE június 28., hétfõ. Tartalomjegyzék. III. Utasítások, jogi iránymutatások

Célterület adatlap. Szolgáltatáscsomag: azonos tevékenység, téma köré szerveződő szolgáltatások összekapcsolt halmaza.

4. melléklet a 24/2015. (IV. 28.) MvM rendelethez. Közreműködő bevonására vonatkozó magánokirat adattartalma

a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról

Nagytőke Község Önkormányzata Képviselő-testülete 22/2012. (XII.28.) önkormányzati rendelete a kéményseprő-ipari közszolgáltatásról

Legionella kimutatásának tapasztalatai

2003. évi XCII. törvény. az adózás rendjéről. I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. Alapelvek

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat

Szentendre Város Önkormányzat Képviselő- testületének. /2013. (.) önkormányzati rendelete. a településképi véleményezési eljárásról

A Kormány. Korm. rendelete. a vízgazdálkodási bírság megállapításának részletes szabályairól

1. A rendelet hatálya. 2. Értelmező rendelkezések

Magyar joganyagok - 18/2010. (IV. 20.) EüM rendelet - az egészségügyért felelős min 2. oldal 3/A.1 A rendelet alkalmazása az Eur. által nem szabályozo

7. számú melléklet a 219/2004. (VII. 21.) Korm. rendelethez A tényfeltárási záródokumentáció tartalma

A Magyar Mérnöki Kamara szakmai tagozatai számára kiírt évi. feladat alapú pályázat. Erdőmérnöki, Faipari és Agrárműszaki Tagozat (EFA)

2011. évi LXXXV. törvény a környezetvédelmi termékdíjról 1

A B C D EF C D EF C C BF A BC DE F D A E E E E D C C E DC C E E DC C C E D D E A D A E A

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Gazdaságfejlesztési Operatív Program és Közép-Magyarországi Operatív Program

Célterület adatlap. I. Fogalom magyarázat. II. Támogatás vehető igénybe. III. Támogatás mértéke. növelése

Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2013. (III.1.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról

TERVEZET. Az emberi erőforrások minisztere. /2015. ( ) EMMI rendelete

Magyar joganyagok - 30/2018. (II. 28.) Korm. rendelet - az egyéni védőeszközök meg 2. oldal 5. (1) A kijelölt szervezet a tárgyévben végzett megfelelő

Az emberi erőforrások minisztere..../2013. ( ) EMMI rendelete

37/2007. (XII. 13.) ÖTM rendelet. az építésügyi hatósági eljárásokról, valamint a telekalakítási és az építészeti-mőszaki dokumentációk tartalmáról

Az építészeti-mőszaki dokumentáció tartalma

449/2017. (XII. 27.) Korm. rendelet a gyógyszerekkel folytatott nagykereskedelmi és párhuzamos importtevékenység végzésének engedélyezéséről

MAGYAR KÖZLÖNY 192. szám

NAGYHARSÁNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2015. (IV.1) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE

Átírás:

49/2015. (XI. 6.) EMMI renlet a Legionella által okozott fertőzési kockázatot jelentő közegekre, illetve létesítményekre vonatkozó közegészségügyi előírásokról 2016.02.04 1 49/2015. (XI. 6.) EMMI renlet a Legionella által okozott fertőzési kockázatot jelentő közegekre, illetve létesítményekre vonatkozó közegészségügyi előírásokról z egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 247. (3) bekezdés n) pont na) és nb) alpontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. renlet 48. 3. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket renlem el: 1. Általános renlkezések 1. E renlet hatálya kiterjed a Legionella által okozott fertőzési kockázatot jelentő közegekre, illetve létesítményekre, azok üzemeltetőire, illetve tulajdonosaira. 2. Értelmező renlkezések 2. E renlet alkalmazásában: a) aeroszol: a gáznemű közegben nem ülepedő, szabad szemmel nem látható, folyadék szilárd részecskéket (10 500 nanométer) finom eloszlásban tartalmazó diszperz rendszer; b) használati melegvíz rendszer: létesítményben élő, dolgozó azt látogató személyek melegvíz használati igényét biztosító melegvízelőállító, tároló és elosztó hálózatok összessége; c) legionellosis: a Legionella által okozott megbetegedések összefoglaló neve; d) Legionella: vizes környezetekben és talajban gyakran előforduló baktériumnemzetség, amely az épített vízrendszerekben emberi egészségkockázatot jelentő mértékben elszaporodhat; e) Legionella expozíció szempontjából kockázatot jelentő közeg: azon 20 50 C közötti hőmérsékletű víz és az azt tartalmazó berenzések rendszerek, amelyek használata, működése, bemutatása karbantartása során aeroszol képződés lehetséges; f) Legionella fertőzési kockázatot jelentő létesítmények: olyan közforgalmú létesítmények, amelyekben Legionella expozíció szempontjából kockázatot jelentő közegek találhatóak; g) fokozott Legionella fertőzési kockázatot jelentő létesítmények: az f) pont szerinti létesítmények közül az egészségügyi és szociális intézmények, kereskelmi szálláshelyek, nedves hűtőtornyok és azon közfürdők, ahol aeroszol előállító meleg vizű mencét üzemeltetnek, különösen pezsgőmencét, élménymencét, hidroterápiás kezelőt; h) monitoring: a vízhőmérséklet mérése a Legionella koncentráció speciális esetekben a 22 C on számolt telepszám vizsgálata; i) nedves hűtőtorony: olyan berenzés, amelyben a felmelegett víz légárammal szemben haladva lehűl, miközben a víz része a környezeti levegőbe párolog és a lehűtött víz jellemzően valamilyen hőcserélőhöz kerül visszavezetésre, ahol ismét felmelegszik; j) vízhőmérséklet mérése: a végkifolyókon végzett hőmérsékletmérés, amelyet kalibrált vízhőmérővel kell végezni meleg víz esetén a víz perces, hig víz esetén annak két perces kifolyatását követően. 3. (1) E renlet alkalmazásában a kockázatkezelési intézkedési alatt azt a Legionella koncentrációt 22 C on számolt telepszám vizsgálati eredményt kell érteni, amely az es, Legionella fertőzési kockázatot jelentő létesítményekre, közegekre e renletben meghatározott értéket meghaladja. (2) z (1) bekezdés szerinti kockázatkezelési nek a következő fokozatai vannak: a) figyelmeztető, b) beavatkozási, valamint c) azonnali beavatkozási. 3. Felelősség 4. Legionella fertőzési kockázatot jelentő létesítményekre, illetve a fokozott Legionella fertőzési kockázatot jelentő létesítményekre vonatkozó előírások betartásáért a létesítmény üzemeltetője, ennek hiányában tulajdonosa felel. 4. 5. (1) Legionella fertőzési kockázatot jelentő létesítményekben, illetve a fokozott Legionella fertőzési kockázatot jelentő létesítményekben a Legionella fertőződési kockázat séges módszertan szerinti felmérését el kell végezni. (2) kockázatbecslést a létesítmény üzemeltetésében bekövetkezett, a Legionella expozíció szempontjából kockázatot jelentő közeg paramétereit érintő változást követően 30 napon belül ismételten el kell végezni. (3) kockázatbecslési dokumentáció kötelező tartalmi elemeit az 1. melléklet tartalmazza. (4) kockázatbecslési dokumentáció elérhetőségét a munkavállalók részére a létesítményben biztosítani kell. 5. Monitoring 6. (1) Legionella fertőzési kockázatot jelentő azon létesítmények esetén, ahol az 1. melléklet 9. pontja szerinti értékelés magas kockázatot állapít meg, az Országos Közegészségügyi Központ (a továbbiakban: OKK) módszertani levelében meghatározott gyakorisággal monitoringot kell végezni. (2) fokozott Legionella fertőzési kockázatot jelentő létesítményekben minn esetben kötelező monitoring vizsgálatot végezni dokumentált módon, a (3) (5) bekezdésben foglaltak szerint. (3) Használati melegvíz rendszerek esetén hőmérsékletmérést havonta, Legionella csíraszám meghatározást évente szer kell végezni a kockázatbecslés alapján kijelölt számú és elhelyezkedésű vizsgálati ponton, épületenként, a melegvíz előállítás helyétől távol eső végkifolyón. (4) Közfürdők esetén a Legionella csíraszám meghatározása érkében a mence vízvizsgálatát havonta, a szűrt víz vizsgálatát nedévente kell elvégezni. Három mást követő, kimutatási határ alatti eredmény esetén a mencevíz vizsgálat gyakorisága nedévesre csökkenthető. (5) Nedves hűtőtornyok esetén a Legionella csíraszám meghatározását és a 22 C on számolt telepszám vizsgálatot havonta kell elvégezni a kockázatbecslés alapján kijelölt számú és elhelyezkedésű vizsgálati ponton, a hűtőtorony vízteréből. Három mást követő, értékelhető Telepképző Egység (a továbbiakban: TKE)/liter alatti Legionella eredmény esetén a Legionella vizsgálati gyakoriság nedévesre csökkenthető. (6) (3) (5) bekezdésben foglaltak szerint elvégzett valamennyi monitoring eredményt 5 évre visszamenőleg, azonnal hozzáférhető módon meg kell őrizni a létesítményben. 6. Kockázatkezelés 1/5

7. (1) Ha a kockázatbecslés, illetve a monitoring alapján megállapítást nyer, hogy Legionella fertőzési kockázat, illetve fokozott kockázat áll fenn, haladéktalanul kockázatkezelésről kell intézkedni. (2) kockázatkezelési intézkedési eket meghaladó monitoring k esetén a 2. mellékletben foglaltak szerint kockázatkezelésről kell intézkedni. (3) létesítménnyel összefüggésbe hozható legionellosis megbetegedés esetén a 2. mellékletben előírt, azonnali beavatkozási szerinti kockázatkezelésről kell intézkedni. 7. Nedves hűtőtornyok 8. (1) Magyarország területén működő nedves hűtőtornyokat az Országos Tisztifőorvosi Hivatal (a továbbiakban: OTH) által működtetett elektronikus rendszeren keresztül az üzemeltetőnek, ennek hiányában a tulajdonosnak be kell jelentenie az OTH részére a következő adatok megadásával: a) az üzemeltető, ennek hiányában a tulajdonos neve, székhelye lakcíme, b) a létesítmény címe (település irányítószáma, neve, a közterület megnevezése, helyrajzi szám), ahol a hűtőtorony működik, c) a hűtőtorony: ca) gyártója, cb) típusa, típusszáma, cc) gyártásának éve, cd) megnevezése, ce) kialakítása (zárt nyitott), valamint d) a rendszer térfogata. (2) bejelentés tudomásulvételét az OTH az általa működtetett elektronikus rendszeren keresztül az (1) bekezdésben jelzett követelményeknek maradéktalanul megfelelő bejelentés beérkezését követően visszaigazolja. (3) bejelentett nedves hűtőtornyokról az OTH az (1) bekezdésben foglalt adattartalommal nyilvántartást vezet. (4) z üzemeltető, ennek hiányában a tulajdonos az (1) bekezdésben foglalt adatokban bekövetkező változást 15 napon belül köteles az OTH nak bejelenteni. 8. Hatósági feladatok 9. (1) Legionella expozíció szempontjából kockázatot jelentő közegeket, a Legionella fertőzési kockázatot jelentő létesítményeket, illetve a fokozott Legionella fertőzési kockázatot jelentő létesítményeket a népegészségügyi feladatkörében eljáró járási (fővárosi kerületi) hivatal (a továbbiakban: járási hivatal) ellenőrzi és szükség szerint intézkedik. (2) Legionella fertőzési kockázatot jelentő létesítményekben, illetve a fokozott Legionella fertőzési kockázatot jelentő létesítményekben elvégzendő feladatok gyakorlati végrehajtásához ismereteket és követelményeket az OKK által kiadott módszertani levél határozza meg. (3) z OKK a honlapján minn év január 15 éig közzéteszi a frissített módszertani levelet. 9. Záró renlkezések 10. Ez a renlet a kihirtését követő 90. napon lép hatályba. 11. (1) Legionella fertőződési kockázat séges módszertan szerinti felmérését az e renlet hatálybalépésekor működő, Legionellafertőzési kockázatot jelentő létesítményekben, illetve fokozott Legionella fertőzési kockázatot jelentő létesítményekben e renlet hatálybalépését követő éven belül, az e renlet hatálybalépését követően létesítendő Legionella fertőzési kockázatot jelentő létesítményekben, illetve fokozott Legionella fertőzési kockázatot jelentő létesítményekben a használatbavételi engedély jogerőre emelkedését követő 2 hónapon belül kell elvégezni. (2) z e renlet hatálybalépésekor működő nedves hűtőtornyot e renlet hatálybalépésétől számított 6 hónapon belül, az e renlet hatálybalépését követően létesítendő nedves hűtőtornyot a használatbavételi engedély jogerőre emelkedését követő 15 napon belül kell bejelenteni az OTH nak a 8. (1) bekezdésében foglaltak szerint. (3) járási hivatal e renlet hatálybalépését követő 12 hónapig mellőzi az egészségügyi bírság kiszabását az e renletben foglaltak megsértése esetén. 12. renlet tervezetének a műszaki szabványok és szabályok terén történő információszolgáltatási eljárás megállapításáról és az információs társadalom szolgáltatásaira vonatkozó szabályok megállapításáról szóló, 1998. június 22 i 98/34/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 8 10. cikkében előírt eztetése megtörtént. 1. melléklet a 49/2015. (XI. 6.) EMMI renlethez kockázatbecslési dokumentáció kötelező tartalmi elemei 1. létesítmény megnevezése, címe, üzemeltetője (ennek hiányában tulajdonosa), székhelye lakcíme. 2. Legionella kockázatkezeléssel megbízott személy neve és beosztása, elérhetősége. 3. létesítmény leírása (mérete, kora, funkciója). 4. Karbantartás, takarítás gyakorisága (beleértve a melegvíz tartályok és a végponti szerelvények takarítását). 5. létesítményben előforduló, Legionella expozíció szempontjából kockázatot jelentő közegek felsorolása: a) Nagy kiterjedésű ivóvízhálózat (többes több szárnyú épület). b) Nagy kiterjedésű melegvízhálózat (több es több szárnyú épület, melegvíz rendszerhez tartozó több épület). c) Melegvizű (>30 C) fürdőmencék és kádak, amelyeknél aeroszol képződhet (pezsgőmence, élménymence, hidroterápiás kezelőmence). d) Nedves hűtőtorony. e) Minn olyan éb közeg, amely 20 45 C közötti hőmérsékletű vizet tartalmaz, és fennáll az aeroszol képződés lehetősége (pl. nedves légmosó, párásító, permetező, nagynyomású vizes tisztító, szökőkút, fogászati kezelőség, közvetlenül melegvíz előállításra használt napelem stb.). 6. létesítményben előforduló, Legionella expozíció szempontjából kockázatot jelentő közegek jellemzése a) Ivóvízhálózat: aa) ivóvíz erete, tárolása (beleértve a térfogatot), kezelése, ab) kiegészítő fertőtlenítés, ac) ivóvízhálózat anyaga és kora, szigeteltsége, ad) jellemző ivóvízfogyasztás, pangó időszakok, ae) az ivóvíz hálózatban időszakosan használt elkerülő mellékágak, af) a hálózat rajza. b) Használati melegvízhálózat: ba) melegvíz előállítás helye és módja, bb) a melegvíztárolás módja, bc) tárolási térfogat, 2/5

bd) recirkuláció megléte, be) a hálózatra menő melegvíz beállított hőmérséklete, bf) a melegvíz hálózat anyaga és kora, bg) esetleges vízkezelés fertőtlenítés, bh) központi helyi termosztát a melegvíz rendszerben (kevert víz előállítás), bi) kültéri vezetésnél a szigetelés megléte, állapota, bj) jellemző melegvízfogyasztás, pangó időszakok, bk) közforgalmú zuhanyozók száma és becsült felhasználó szám a különböző használati időszakokban, bl) víztakarékos (erősen porlasztó) szerelvények jelenléte esetén azok helyének megnevezése, bm) végponti baktériumszűrők alkalmazása (érintett végpontok megnevezése), bn) szerződéses üzemeltető esetén az üzemeltető megnevezése, elérhetősége, bo) karbantartás, takarítás gyakorisága (beleértve a melegvíztartályok és a végponti szerelvények takarítását), bp) a melegvízhálózatban időszakosan használt elkerülő mellékágak. c) Meleg vizű (>30 C) fürdőmencék, amelyeknél aeroszol képződhet: ca) mencék száma, elhelyezkedése, mérete, alakja, hőfoka, i és használati rendje, férőhelyek száma, cb) a fürdővíz erete, jellege, cc) vízkezelés módja, fertőtlenítés módja, vízkezelésben alkalmazott vszerek fertőtlenítőszer adagolása, irányadó koncentrációja, cd) szűrő forgató esetén a szűrő típusa, töltete, mérete, szűrési sebessége, visszamosás gyakorisága, ce) jellemző napi terhelés, pótvíz, leürítés gyakorisága, cf) szerződéses üzemeltető/karbantartó esetén az üzemeltető megnevezése, elérhetősége, helyszíni renlkezésre állás gyakorisága. d) Nedves hűtőtornyok: da) hűtőtornyok elhelyezkedése, gyártója, gyártási száma, típusa, rendszer térfogata, kialakítása (nyitott/zárt), e (időszakos/folyamatos, üzem időszakok megjelenítésével), energiafelvétele, db) alkalmazott hőlépcső, dc) üzemi vízfelhasználás (m 3 /óra és levegőáram (m 3 /perc), dd) takarítás, vízkezelés és fertőtlenítés módja és gyakorisága, ) levegő kivezetés pontos helye, df) a levegőkivezetés szomszédos épületektől mért távolsága és magasságbeli eltérése a legfelső használatban álló hez, dg) külső üzemeltető esetén az üzemeltető megnevezése, elérhetősége, helyszíni renlkezésre állás gyakorisága. e) Egyéb kockázati berenzések: ea) a közeg pontos megnevezése, gyártója, eb) i/használati módja, ec) víztérfogat, ed) tisztítás/fertőtlenítés módja és gyakorisága. 7. Expozíció lehetősége Valamennyi azonosított kockázati közegre fel kell tüntetni a következőket: a) közforgalom számára megközelíthető helyen van e, illetve a keletkező aeroszol közforgalmú térbe kerül e, milyen távolságban van közforgalmú tér. b) keletkezett aeroszolnak kitett ének száma és megoszlása a használat módja szerint (dolgozók, látogatók, állandóan helyszínen tartózkodók/lakók), kor szerint (különösen a 65 év ek aránya). c) Rizikócsoportok előfordulása az exponált ének között (65 év ek, lengült immunállapotúak transzplantáltak, krónikus tüdő, szívés érrendszeri, valamint hematológiai betegségben szenvedők, immunszupresszív terápiában részesülők, daganatos megbetegedésben szenvedők, cukorbetegek, friss sebészeti beavatkozáson átesettek, erős dohányosok, várandósok és újszülöttek). 8. Jelenleg fennálló kockázatkezelő beavatkozások a) Valamennyi kockázati közegre fel kell tüntetni a következőket: aa) takarításra és karbantartásra vonatkozó utasítások, takarítási és karbantartási napló helye, felelős személy megnevezése és elérhetősége, ab) vízhőmérséklet mérésre vonatkozó előírások (gyakoriság, vizsgálati pontok), vízhőmérséklet mérési k, felelős személy megnevezése és elérhetősége, ac) Legionella vízből történő vizsgálatára vonatkozó előírások (gyakoriság, vizsgálati pontok, vizsgálati irányok, vizsgálatokat végző laboratórium megnevezése), korábbi k, ad) laboratóriumi vízvizsgálatra vonatkozó előírások (gyakoriság, vizsgálati pontok, vizsgálati irányok, vizsgálatokat végző laboratórium megnevezése), korábbi k és ae) Legionella megelőző beavatkozások leírása (pl. rendszeres időszakos kémiai hőfertőtlenítés) gyakorisága, felelős személy megnevezése és elérhetősége. b) Legionella kockázatkezeléssel kapcsolatos oktatási anyagok, oktatásban részesültek felsorolása, oktatási jzőkönyvek. 9. z OKK módszertani levele alapján kitöltött értékelőlap. 2. melléklet a 49/2015. (XI. 6.) EMMI renlethez Kockázatkezelés B C D E F G 1. Létesítmény/közeg Figyelmeztető Figyelmeztető Beavatkozási Beavatkozási esetén zonnali zonnali beavatkozási esetén megnevezése esetén intézkedések beavatkozási intézkedések intézkedések 2. Használati melegvíz rendszerek és nél több, zonnali újramintázás Újbóli hasonlóan 50% magas csíraszám ában, esetén a azonnali kockázatcsökkentő beavatkozás*; zonnali újramintázás 3/5

3. Használati melegvíz rendszerek a fekvőbetegellátást biztosító egészségügyi szolgáltató érzékeny osztályain* 4. eroszol előállító meleg vizű mencék (>30 şc) 5. Nedves hűtőtorony 6. Egyéb, Legionellafertőzési kockázatot jelentő közegek és ben nél 100 és ben nél szeri 100 (mencevíz) a Legionella koncentráció nem értékelhető a nem Legionella szervezetek túlzott növekedése miatt és ben és és és és kockázatcsökkentő beavatkozás 100 nél több, zonnali újramintázás, fokozott 50% kórházhigiénés ában, felügyelet a tüdőgyulladásos esetek vonatkozásában ismételt 100, szeri (mencevíz/szűrt víz) zonnali újramintázás, szűrő után is; 20 m 3 víztérfogatúnál kisebb mence tisztítása és fertőtlenítése, zonnali a 22 újramintázás; C os Újbóli hasonlóan telepszám magas csíraszám 500 esetén azonnali 000 kockázat csökkentő TKE/ml intézkedések alkalmazása, és kéthetente történő újramintázás a figyelmeztető et meg nem haladó vizsgálati k eléréséig nél több, zonnali újramintázás 50% ában, a zonnali újramintázás, fokozott kórházhigiénés felügyelet a tüdőgyulladásos esetek vonatkozásában; zonnali kockázatcsökkentő beavatkozás*, az érintett kórterem/osztály bezárása ismételt zonnali kockázatcsökkentő intézkedés*; zonnali újramintázás, (mencevíz/szűrtszűrő után is; víz) Mence tisztítása és fertőtlenítése; Mence üzemeltetésének felfüggesztése a figyelmeztető et meg nem haladó vizsgálati k eléréséig 100 000, a 22 C os telepszám 5 000 000 TKE/ml a zonnali újramintázás; zonnali kockázatcsökkentő intézkedés*, szükség esetén a rendszer leállítása Kockázatcsökkentő beavatkozás*; zonnali újramintázás 4/5

7. Egészségügyi ellátás során alkalmazott berenzések, amelyek működése során aeroszol képződés lehetséges, különösen a fogászati kezelő ségek és párásítók* nél * z OKK által kiadott módszertani levél alapján. szeri 100 Berenzés tisztítása és fertőtlenítése, fertőtlenítést követő újramintázás 5/5