Fővárosi Törvényszéki Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium 2014. évi beszámolója



Hasonló dokumentumok
Dél-dunántúli Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium

Fővárosi Törvényszéki Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium évi beszámolója

AZ ALFÖLDI KÖZIGAZGATÁSI ÉS MUNKAÜGYI REGIONÁLIS KOLLÉGIUM KOLLÉGIUMVEZETŐJÉNEK ÉVI BESZÁMOLÓJA

1.) Közfeladatot ellátó szerv szervezeti ábrája és azok feladatleírása - szervezeti ábra külön dokumentumban

A Szolnoki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság ügyelosztási rendje évre. egységes szerkezetben

A Szolnoki Törvényszék Polgári-Gazdasági-Közigazgatási Kollégiumának

2015. Rk. II.C. 7/17-2.szám B E S Z Á M O L Ó. A Közép-magyarországi Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium évi tevékenységéről

Az Észak-magyarországi Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium kollégiumvezetőjének évi beszámolója

A FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA BÜNTETŐ KOLLÉGIUMÁNAK ÜGYRENDJE. A kollégium meghatározott ügyszakba beosztott bírák testülete, melyet a kollégiumvezető vezet.

A PÉCSI ÍTÉLŐTÁBLA POLGÁRI KOLLÉGIUMÁNAK ÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJE

2016/2017. tanév II. félév mesterképzési szak TANMENET a KÖZIGAZGATÁSI BÍRÁSKODÁS. tantárgyhoz. Budapest, február

Dél-dunántúli Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium Kollégiumvezetőjének évi BESZÁMOLÓJA

Tájékoztató a bírósági szervezetet érintő, 2014.január 1. napján hatályba lépő törvénymódosításokról

STATISZTIKAI ÖSSZEÁLLÍTÁS

2011.Vez.III.A.1/2. Ügyelosztási rend

Tájékoztató a Szegedi Ítélőtábla évi tevékenységéről

Az Országos Bírósági Hivatal elnökének. 4/2017. (IV. 11.) OBH utasítása

Az Országos Bírósági Hivatal elnökének

2015.El.II.A.2/37. szám. A Fővárosi Törvényszék munkaterve 2016.

Meghívó. Az önálló munkaügyi bírósági szervezet kérdése és a munkajog jogági elkülönültsége

2016. Rk. II.C. 7/15-2.szám B E S Z Á M O L Ó. A Közép-magyarországi Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium évi tevékenységéről

Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság Ügyelosztási rendje év február december 31.

TARTALOMJEGYZÉK UTASÍTÁSOK 8

421/2012. (XII. 15.) OBHE számú határozat a bíróságok szervezeti és működési szabályzatának alapelveiről

Az Észak-magyarországi Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium kollégiumvezetőjének évi beszámolója

A SZEKSZÁRDI TÖRVÉNYSZÉK POLGÁRI GAZDASÁGI KÖZIGAZGATÁSI-MUNKAÜGYI ÜGYSZAK ÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJÉNEK M Ó D O S Í T Á S A

KÉSZÜLJÖN FEL AZ ÚJ KÖZIGAZGATÁSI ELJÁRÁSOKRA

2017.El.II.A.2/42. szám. A Fővárosi Törvényszék munkaterve 2018.

Szervezeti kisokos ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL január 1-től

A Kaposvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság Ügyelosztási rendje év január 1. december 31.

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS

Az Országos Bírósági Hivatal elnökének. 6/2018. (VI. 29.) OBH utasítása. egyes OBH utasítások módosításáról

Magyar joganyagok - 7/2011. (III. 4.) KIM rendelet - a bírói álláspályázatok elbírálásá 2. oldal 4. (1) A bírói tanács a pályázati rangsort a rendelet

1. A Fővárosi Bíróság személyi feltételeinek alakulása 2010-ben 2.1. A bíróság személyi feltételeit bemutató adatok

III. AZ ORSZÁGOS BÍRÓI TANÁCS ÁPRILIS 17-I ÜLÉSÉN HOZOTT HATÁROZATAI

2018.El.II.A.1/34. szám. A Fővárosi Törvényszék munkaterve 2019.

Rendhagyó törvényházi szeminárium a közigazgatási perrendtartásról

A Fővárosi Törvényszéki Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium fellebbviteli tanácsok szeptember havi ügyelosztási rendje

Beszámoló az EU Jogot Oktatók Első Találkozójáról

MAGYAR JOGÁSZ EGYLET. NEGYVENEGYedik PROGRAMFÜZET. 41_jogaszvandorgyules.indd :56:46

STATISZTIKAI ÖSSZEÁLLÍTÁS

A foglalkoztatás-felügyeleti rendszer átalakítása a munkaügyi ellenőrzés tapasztalatai

A Nyíregyházi Törvényszék Polgári, Közigazgatási-Munkaügyi Kollégiumának december 1-től hatályos ügyelosztási rendje

TARTALOMJEGYZÉK UTASÍTÁSOK 17

Dél-dunántúli Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium Kollégiumvezetőjének évi BESZÁMOLÓJA

Az Országos Bírósági Hivatal elnökének. 6/2019. (II. 27.) OBH utasítása. az Országos Bírósági Könyvtári Rendszerről

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács február 1-jei ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság Elnöke Székesfehérvár

II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia május Thermál Hotel Visegrád

Az Észak-dunántúli Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium

Balassagyarmati Törvényszék évi ügyelosztási rendjét

Tájékoztató a devizahiteles ügyekkel kapcsolatos intézkedésekről

VESZPRÉMI TÖRVÉNYSZÉK CIVILISZTIKAI ÜGYSZAK ÜGYELOSZTÁSI RENDJE

A Szervezeti és Működési Szabályzat jogforrásai. 2. A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló évi CLXI. törvény

A bírósági titkári állásokra vonatkozó általános pályázati tudnivalók:

A közigazgatási perrendtartásról szóló törvény tervezete Június 14.

MUNKA ÉS SZOCIÁLIS JOG II. 2015/2016. TANÉV/TAVASZI FÉLÉV

I. Teljesítménymenedzsment Fővárosi Ítélőtábla 2. Teljesítmény-beszámoló III. fázis 2. lépés Adatszolgáltatási mátrix

Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság Ügyelosztási rendje év december december 31.

6/2012. (IV. 13.) OBH utasítás. a bírák és igazságügyi alkalmazottak tevékenysége elismeréséről szóló szabályzatról. Általános rendelkezések

Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság

Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 6/ (IV. 30.) OBH utasítása a bíróságok perbeli képviseletéről szóló szabályzatról

VESZPRÉMI TÖRVÉNYSZÉK CIVILISZTIKAI ÜGYSZAK ÜGYELOSZTÁSI RENDJE

C/3. MUNKAJOG ÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JOG

Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság Ügyelosztási rendje év január december 31.

T Á J É K O Z T A T Ó a bírósági ülnökök választásáról

A bírósági ügyforgalom főbb adatai 2013.

T/ számú. törvényjavaslat

Tantárgyi tematika. 6. hét: A munkaügyi kapcsolatok a részvételi jogok, a szakszervezetek jogai, a kollektív szerződés, a sztrájkjog, a munkaügyi vita

KÖZÉRDEKŰ KÖZLEMÉNY. A bírósági ülnökök jelöléséről

A PÉCSI ÍTÉLŐTÁBLA POLGÁRI KOLLÉGIUMÁNAK ELSŐ FÉLÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJE

Tájékoztató. az önkormányzat peres ügyeinek állásáról

CAF önértékelés eredményein alapuló Intézkedési program

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 25-én tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára:

A Kecskeméti Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság Ügyelosztási rendje év január 1. december 31.

Tantárgyi tematika /2016 I. félév

STATISZTIKAI ÖSSZEÁLLÍTÁS

Szigorlati kérdések polgári eljárásjogból

A Szolnoki Törvényszék. Nyitott bíróság programja évben

F E L H Í V Á S Bírósági ülnökök választására

Az Országos Bírósági Hivatal elnökének. 9/2016. (X. 17.) OBH utasítása. az európai jogi szaktanácsadói hálózatról. 1. A szabályzat célja

VESZPRÉMI TÖRVÉNYSZÉK CIVILISZTIKAI ÜGYSZAK ÜGYELOSZTÁSI RENDJE

A bírósági munkateher képekben január december

ÜGYÉSZSÉGI STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ

Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 11/2014. (VII. 11.) OBH utasítása a bírósági közvetítésről és a kijelölés feltételeiről szóló szabályzatról

ÜGYÉSZSÉGI STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ

Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság

dr. Rónay Zoltán szakmai önéletrajza

Új belépő információs csomag bírák számára

A RÁCKEVEI JÁRÁSBÍRÓSÁG ÉVI július 1. napjától MÓDOSÍTOTT ÜGYELOSZTÁSI RENDJE

A Kecskeméti Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság. Ügyelosztási rendje év január 1. december 31.

Iromány száma: T/3354/13. Benyújtás dátuma: :46. Parlex azonosító: 1J96BYUB0005

Tanfolyamok, továbbképzések

Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság Elnöke Székesfehérvár

Tisztelt Elnök Asszony!

Országos Statisztikai Adatgyűjtési Program Adatkörök

g ~.. szám ú előterjesztés

11/1999. (X. 6.) IM rendelet. a bírósági fogalmazók joggyakorlatáról és képzéséről. A fogalmazók felvételi rendje 3

Az Országos Bírósági Hivatal elnökének. 12/2017. (IX. 29.) OBH utasítása

Az ajánlás hatálya az ítélőtáblákra, a törvényszékekre valamint a járásbíróságokra terjed ki.

Átírás:

1027 Budapest, Tölgyfa u. 1-3. t. 06 1 346 2100/7683 mellék e. ftkmrk@fovarosit.birosag.hu fovarositorvenyszek.birosag.hu 2015.KM.Koll.vez.II.E.5.1/4. Fővárosi Törvényszéki Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium 2014. évi beszámolója I. Kollégiumi ülések (teljes- és részkollégiumi ülések, napirendi pontok megjelölése) A Fővárosi Törvényszéki Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium az ügyrendjében meghatározottak szerint - a feladatait az előző évben 2014. évre elfogadott munkaterve alapján látta el. A.) Teljes kollégiumi ülés 1.) 2014. február 10. rendkívüli regionális kollégiumi ülés/napirendi pontok A Fővárosi Törvényszéki Közigazgatási és Regionális Kollégiumának kollégiumvezetői álláshelyére benyújtott pályázatokkal összefüggő OBH elnöki döntés ismertetése 2.) 2014. március 17. teljes kollégiumi ülés/napirendi pontok Visszatekintés a Kollégium 2013. évben végzett működésére kollégiumvezetői beszámoló Szavazás a Fővárosi Törvényszéki Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium pontosított, végleges ügyrendjéről A Novell Vibe webes rendszer (kollégiumi honlap) áttekintése, használatának ismertetése közreműködött Hadobás Márton, a Fővárosi Törvényszék informatikus munkatársa 1

Európai Jogi Szaktanácsadói Hálózat működése (közigazgatási ügyszakos európai jogi szaktanácsadók); Környezetvédelem; Előzetes döntéshozatalai eljárások kezdeményezésének tapasztalatait összegző joggyakorlat-elemző munkacsoport véleménye előadó: dr. Bögös Fruzsina, a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság bírája Közigazgatási határozatok szerkesztésének követelményei - előadó: dr. Vitál Eigner Beáta Andrea, igazgatási feladatok ellátásával megbízott ítélőtáblai bíró A sajtó megjelenése a bíróságok nyilvános tárgyalásain a Társaság A Szabadságjogokért (TASZ) 2013. november 21. napján az OBH elnökéhez címzett közérdekű bejelentésében foglaltak megvitatása (interaktív előadás) közreműködők: dr. Bánfai Tamara, a Fővárosi Törvényszék Sajtóosztályának vezetője és dr. Póta Péter, a Fővárosi Törvényszék sajtószóvivője. 3.) 2014. június 23. rendkívüli regionális kollégiumi ülés/napirendi pontok A Fővárosi Törvényszéki Közigazgatási és Regionális Kollégium közigazgatási ügyszakos kollégiumvezető-helyettesi állásának betöltésére kiírt pályázatok véleményezése 4.) 2014. november 03. teljes kollégiumi ülés/napirendi pontok A kollégiumvezető-helyettesi állás betöltésére kiírt pályázatok véleményezése, és az azt követő szavazás Az Alkotmánybíróság által megsemmisített határozatok előadó: dr. Kalas Tibor, a Kúria Közigazgatási-Munkaügyi Kollégium kollégiumvezetője A Kúria Szakértők Joggyakorlat-elemző Csoport munkájának tapasztalatai - előadó: dr. Tóth Kincső, kúriai bíró, tanácselnök, kapcsolattartó Az európai jogi szaktanácsadói hálózat működésének bemutatása előadó: dr. Csorba Anna, a Miskolci Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság bírája, koordinátor-helyettes A mediációs eljárás gyakorlati kérdései előadó: Dr. Asbóth Balázs, a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság bírája A pénzügyi közvetítő rendszer egyes szereplőinek biztonságát erősítő intézményrendszer továbbfejlesztéséről szóló 2014. évi XXXVII. törvény előadó: dr. Vitál-Eigner Beáta Andrea, igazgatási feladatok ellátásával megbízott ítélőtáblai bíró A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény egyes pontjaival összefüggő alkotmánybírósági eljárás kezdeményezéséről előadó: dr. Huber Gábor, a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság bírája Tájékoztatás a Fővárosi Törvényszéki Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium és az ELTE Munkajogi és Szociális Jogi Tanszék közötti együttműködési megállapodásról előadó: dr. Majercsik Erika kollégiumvezető 2

A Fővárosi Törvényszéki Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium 2015. évi munkatervéről szavazás. B.) Részkollégiumi ülések 1.) 2014. március 24. közigazgatási ügyszak részkollégiumi ülése/napirendi pontok A Kúrián működő egyes joggyakorlat elemző csoportok munkájáról szóló összefoglaló előadó: dr. Tóth Kincső, kúriai bíró, tanácselnök, kapcsolattartó A keresetlevél idézés kibocsátása nélküli elutasításának gyakorlati tapasztalatai előadó: dr. Vitál-Eigner Beáta Andrea, igazgatási feladatok ellátásával megbízott ítélőtáblai bíró A bírósági titkárok által végzett nemperes eljárások tapasztalatai előadó: dr. Huber Gábor, a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság bírája 2.) 2014. november 24. közigazgatási ügyszak részkollégiumi ülése/napirendi pontok Gondolatok a perköltségről és az eljárási illetékről előadó: dr. Hankó Ferenc, a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság bírája Mi lesz veled Pp. XX. fejezet? - töprengések munka közben előadó: dr. Gyekiczky Tamás, a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság bírája Új jogértelmezés a Ket. gyakorlatában - előadó: dr. Barabás Gergely, a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságra beosztott titkár A jegyző birtokvédelmi eljárásban hozott végzésének felülvizsgálatával kapcsolatos országos gyakorlat elemzése, tapasztalatok - előadó: dr. Tóth Kincső, kúriai bíró, tanácselnök, kapcsolattartó 3.) 2014. március 31. munkaügyi ügyszak részkollégiumi ülése/napirendi pontok Az Mt. 82. (2) bekezdése szerinti jogkövetkezmények - konzultáció Az NRSZH beavatkozásával kapcsolatos kúriai vélemény ismertetése - megbeszélés A közszféra jubileumi jutalmazása, jogesetek elemzése előadó: dr. Stark Marianna, kúriai bíró, tanácselnök, kapcsolattartó A Pp. 85. (2) bekezdésének alkalmazása egybehangzó részkollégiumi vélemény 3

kialakítása - előadó: dr. Majercsik Erika kollégiumvezető. 4.) 2014. november 17. munkaügyi ügyszak részkollégiumi ülése/napirendi pontok A Fővárosi Törvényszéki Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium és az ELTE Munkajogi és Szociális Jogi Tanszéke közös rendezésű konferenciája a munkaügyi bíráskodás időszerű kérdései az ítélkezés körében (bővebb kifejtése tekintetében lásd a XIII. Egyéb fejezetnél). II. Közigazgatási és munkaügyi bíróságok elnökeivel történő megbeszélések (napirendek, témák) A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság vezetőivel, dr. Kopinja Mária elnök asszonnyal és dr. Simon Éva elnökhelyettes asszonnyal a kapcsolattartás napi, de legalább heti rendszerességű volt. Megbeszéléseink során - egyéb aktuális kérdések mellett - megvitatásra kerültek az elsőfokú bíróság létszámhelyzete, időszerűségi mutatók alakulása, a fellebbviteli ügyszak hatályon kívül helyezési gyakorlata és tapasztalatai, valamint hatása az elsőfokú ítélkezésre, a hosszú pertartamú ügyek befejezésének elősegítése, kollégiumi és részkollégiumi ülések témakörei, valamint a munkacsoportok tevékenysége, jogszabálytervezetekkel kapcsolatos álláspontok, az instruktorbírák tapasztalatai, a bíróvizsgálatok (2014. évben 21 fő) eredményeinek értékelése, valamint az ítélkezés során felmerülő aktuális jogalkalmazási kérdések. III. Regionális kollégiumvezetői megbeszélések A Fővárosi Törvényszéki Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium az országban 2013. január 1-jével létrejött további öt regionális kollégiummal szoros munkakapcsolatban volt, a kollégiumvezetők kéthavonta megrendezendő rendszeres értekezletén, valamint napi kapcsolattartás útján vitatták meg az egyes régiókban felmerülő kérdéseket. A kollégiumvezetők a megbeszéléseken beszámoltak a kollégiumukat érintően az eltelt időszakban végzett tevékenységükről, teljes- és részkollégiumi üléseik témáiról. A regionális kollégiumvezetők és helyetteseik értekezletüket 2014. január 24-én, 2014. március 21-én és 2014. október 6-án az Országos Bírósági Hivatalban, 2014. május 29-30. között Fonyódon tartották. A regionális kollégiumokkal való kapcsolattartás érdekében az OBH felelős személyeket, dr. 4

Bozsó Péter és dr. Vajas Sándor bíró urakat jelölte ki, akik a megbeszéléseken rendszeresen részt vettek, tevékenységükkel támogatták a kollégiumok működését. IV. Nyitott Bíróság programban való részvétel 1.) A kollégium a Nyitott Bíróság programhoz kapcsolódó, négy programelemet tartalmazó tájékoztató anyagot készített 30 középfokú oktatási intézmény részére, amely elektronikus úton - megküldésre került; A nyitott bíróság program koordinátorának dr. Sümegi Szilvia bírósági ügyintéző kapott felkérést, aki irányításom mellett folyamatosan végzi az iskolák megkeresését és a programok szervezését. Az előadások tematikája kialakításra került, ebben a munkaügyi ügyszakban eljáró titkárok segítségét vettük igénybe. 2.) Bolyai János Műszaki Szakközépiskola és Kollégium - jogi pálya iránt érdeklődő - 12.D. osztályos tanulói egy teljes munkanapot töltöttek el a bíróságon 2014. április 16-án. A diákok munkajogi ismeretekről előadást hallgattak meg ppt. vetítése mellett, részt vettek a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság egy tárgyalásán, azt megvitatták, majd anonim kérdőívet töltöttek ki a bíróságon tapasztaltakról, a nyitott bíróság programról. A hallgatók a nap végén emléklapot és birosag.hu feliratú ajándékot kaptak a kollégiumtól. Az oktatási intézmény vezetője és az osztályfőnök visszajelzése alapján a diákok hasznosnak, érdekesnek találták a bíróságon megszerzett ismereteket. (közreműködők: dr. Majercsik Erika kollégiumvezető, dr. Guba Veronika, Hegedűsné dr. Szabó Ildikó, dr. Sümegi Szilvia). 3.) Általános iskolai csoportok (2014. június 04. és június 06.) látogattak a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság munkaügyi ügyszakába, ahol perszimuláció keretében tárgyalták Hamupipőke túlmunkadíjazás iránti igénye ügyét (Közreműködők: Biacsné dr. Márton Andrea, dr. Skornyik Kinga és Hegedűsné dr. Szabó Ildikó). 4.) A Toldy Ferenc Gimnázium 11. évfolyamos tanulói 2014. október 17-én a bíróság Királyfürdő utca 4. szám alatti épületében nyílt napon vettek részt. A Nyitott bíróság programról mind a birosag.hu, mind a központi bírósági intranet oldal képes beszámolót jelentetett meg. V. Magyar Igazságügyi Akadémiával (MIA) kapcsolatos tevékenység (oktatás, vitaanyag készítés) 1.) 2014. január 30-31-én kétnapos konferenciára került sor A regionális kollégiumok szerepe, helye a bírósági szervezetrendszerben címmel. A rendezvényen dr. Majercsik Erika kollégiumvezető előadást tartott a Fővárosi Törvényszék gyakorlatában a bírák értékelésével kapcsolatos tapasztalatok témájában (január 30.). 2014. január 31-én a kollégium vezetője A munkaviszony jogellenes megszüntetése jogkövetkezményeivel kapcsolatos ítélkezési gyakorlat elemzése címmel tartotta meg előadását. 5

2.) A Fővárosi Törvényszéki Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium tagjai közül a MIA-n a szakvizsgára való felkészítés érdekében tartott oktatáson előadást tartottak és ahhoz munkaanyagot készítettek: Mészárosné dr. Szabó Judit tanácselnök asszony a munkaidő és a munka díjazása, dr. Bérces Nóra bíró az atipikus foglalkoztatási viszonyok témájában. 3.) A kollégium tagjai mindkét szakban, teljes létszámban vettek részt a MIA által az ügyszak ítélkezési tevékenységéhez kapcsolódó oktatásokon. 2014. szeptember 29-30-án a közigazgatási bírák, 2014. október 1-3. között a munkaügyi bírák oktatására került sor. 2014. október 2-án a rendezvény keretében előadást tartott dr. Sívó-Darás Orsolya, a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság bírája. 4.) dr. Laczó Adrienn 2014. szeptember 4-én részt vett a Szakértői bizonyítás és az időszerűség a polgári eljárásban című képzésen. 5.) A fellebbviteli közigazgatási tanácsok bírái 2014. szeptember 9-én vettek részt A választási bírósági jogorvoslat - különös tekintettel a 2013.évi XXXVI. törvény alkalmazásának kúriai gyakorlatára szakmai képzésen és konzultáción. VI. Kapcsolat a Joggyakorlat Elemző Munkacsoporttal (adatszolgáltatás, egyéb) 1.) A Fővárosi Törvényszéki Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium 2014. évre vonatkozóan 2014. február 3-án kelt előterjesztésében a tagok véleményei alapján kilenc témát érintően tett javaslatot a joggyakorlat-elemző munkacsoportok 2014. évi vizsgálati tárgyköreire vonatkozóan. A tárgykörök meghatározása céljából, a Kúrián tartott értekezleten, 2014. február 4-én a kollégium vezetője vett rész. 2.) A 2014. évben joggyakorlat-elemzést végző csoportoknak a kollégiumunka több bírája is tagja volt: dr. Kopinja Mária elnök asszony a Vagyonosodási vizsgálatok tárgyú munkacsoport, dr. Vitál-Eigner Beáta bírónő és dr. Réthy Edit bírónő a Kisajátítással kapcsolatos ítélkezést vizsgáló munkacsoport, dr. Bögös Fruzsina bírónő a Bírságot kiszabó közigazgatási határozatokkal kapcsolatos ítélkezést vizsgáló munkacsoport, dr. Majercsik Erika kollégiumvezető a Kormánytisztviselői döntőbizottság határozatainak felülvizsgálatát elemző joggyakorlat-elemző munkacsoport tevékenységében vett részt. 3.) A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a Kúria Joggyakorlat-elemző munkacsoportjainak felhívására a felmondás tárgyú, és a Kormánytisztviselői Döntőbizottság döntéseivel kapcsolatos ügyek vizsgálata érdekében, valamint a kisajátítással, a bírságot kiszabó közigazgatási határozatokkal és a bírósági eljárásban foganatosított szakértői bizonyítással kapcsolatban folyamatban volt ügyeket gyűjtött ki és küldött meg peres iratokat. 6

Az elsőfokú bíróság a Kúria felkérésére jelentős számú ügyben a megküldött kérdőívek kitöltésével, adatszolgáltatással támogatta a munkacsoportok tevékenységét. 4.) A joggyakorlat-elemző csoportok munkájában részt vevő bírák a csoport vezetőjének felkérése alapján részletes munkaanyagokat készítettek. 5.) A Fővárosi Törvényszéki Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium 2014. november 21-én több - hét témakörben - tett javaslatot a joggyakorlat elemző munkacsoportok 2015. évi vizsgálati tárgyaira. VII. EU Jogi Szaktanácsadók 1.) Közigazgatási szakág: - dr. Bögös Fruzsina, a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság bírája [2014. január 1 2016. december 31., a 406/2014. (IX. 19.) OBHE sz. határozat alapján], és - dr. Nagy Anita, a a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságra beosztott törvényszéki bíró [2014. február 15 2017. a február 14., a 406/2014. (IX. 19.) OBHE sz. határozat alapján] 2.) Munkaügyi szakág: - dr. Simon Éva, a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság elnökhelyettese [2014. november 15-2017. november 14., a 476/2014. (XI. 10.) OBHE számú határozat alapján] - dr. Németh Zoltán, a Budapest Környéki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság elnöke [2014. november 15-2017. november 14., a 476/2014. (XI. 10.) OBHE számú határozat alapján] - dr. Szabó Anna, a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság bírája [2014. november 15-2017. november 14., a 476/2014. (XI. 10.) OBHE számú határozat alapján] - dr. Rózsavölgyi Bálint, a Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság bírája [2014. november 15-2017. november 14., a 476/2014. (XI. 10.) OBHE számú határozat alapján] Dr. Csorba Anna, a Miskolci Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság bírája, európai jogi szaktanácsadó koordinátor-helyettes a kollégium tagjai számára részletes bemutatót tartott az európai jogi szaktanácsadói hálózat működéséről, majd 2014. december 1-jén a Kúrián megtartott egyesületi értekezleten régiónként mutatta be a munkaügyi ügyszakban kijelölt szaktanácsadókat és az Európai Jogi Szaktanácsadói Hálózat honlapját. A koordinátor-helyettes asszony a honlap szakmai anyagának összeállítása érdekében megkereste a kollégiumunkat. A fővárosi regionális kollégium több, a tartalmi elemeket is érintő javaslatot küldött részére. A kollégium bírái számára a speciális ismeretekkel rendelkező európai jogi szaktanácsadók az európai uniós jog alkalmazásában nyújtanak hatékony segítséget és hasznos információkat annak érdekében, hogy alkalmazzák az uniós joganyagot és megismerjék az Európai Unió Bíróságának gyakorlatát. A szaktanácsadók tájékoztatást nyújtottak az előzetes döntéshozatali eljárások kezdeményezéseinek tapasztalatairól, segítséget nyújtva ezzel az esetleges, jövőbeni hasonló tartalmú beadványok elkészítéséhez. 7

VIII. KMK, KK vélemények 1.) 1/2014. (II.10.) KMK vélemény a felülvizsgálati kérelem előterjesztésének a munkaügyi perekben irányadó egyes módosított szabályairól 2.) 2/2014. (III.31.) KMK vélemény a II. fokú közigazgatási szerv beavatkozása a megváltozott munkaképességű személyek rehabilitációs és rokkantsági ellátásokra való jogosultságával kapcsolatos társadalombiztosítási határozatok felülvizsgálata iránti perekben 3.) 3/2014. (III.31.) KMK vélemény munkaviszony munkáltató általi jogellenes megszüntetése jogkövetkezményeinek egyes kérdéseiről 4.) 6/2014. (X.13.) KMK vélemény a munkavállalói költségkedvezmény egyes kérdéseiről 5.) 1/2014. KMJE társadalmi szervezetek nyilvántartásba vétele. A Fővárosi Törvényszéki Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium a Kúria megkeresésére a fenti kollégiumi vélemények kialakítását szakmai anyagok, a részkollégiumon elfogadott közös álláspontokról szóló tájékoztatás megküldésével támogatta. A Kúria kollégiumi véleményeire és a joggyakorlat-elemző csoportok összefoglaló anyagára folyamatosan, a Novell Vibe felületen hívja fel a kollégium a tagság figyelmét. IX. Egyesületi rendezvények (kapcsolódó tevékenységek) A Fővárosi Törvényszéki Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium bírái a Közigazgatási Bírák Országos Egyesületének és a Munkaügyi Bírák Országos Egyesületének tagjai. 1.) A közigazgatási ügyszakban a Közigazgatási Bírák Országos Egyesülete 2014. május 5- én a Kúrián tartotta meg egyesületi ülését, szakmai értekezletét, fő téma eljárásjogi kérdések megvitatása volt. 2.) A Munkaügyi és Közigazgatási Bírák Egyesületei 2014. november 20-21. napjain Pilisszentkereszten közös rendezvényt tartottak. A szakmai programon dr. Szecskó József közigazgatási bíró a közbeszerzési szerződések érvénytelenségére irányuló egységes perek tapasztalatairól, az érvénytelenség új szabályairól, míg dr. Sára Katalin tanácselnök, (Fővárosi Törvényszék) Eretnek gondolatok a végrehajtás felfüggesztéséről címmel tartott előadást. 3.) A munkaügyi ügyszakban a Munkaügyi Bírák Országos Egyesületének egyesületi ülése 2014. december 1-jén volt, szintén a Kúria épületében, főbb témák a Kúrai joggyakorlatelemző csoportja megállapításainak ismertetése, a vezetők kártérítési felelőssége, a munkaügyi ügyszakban eljáró Európai Jogi szaktanácsadók és intranetes elérhetőségük 8

bemutatása voltak. 4.) 2014. szeptember 25-én a Fővárosi Törvényszéki Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium több tagja is részt vett a dr. Radnay József tanácselnök úr emlékére rendezett konferencián, ahol dr. Kulisity Mária fővárosi bírónő is tartott előadást. X. OBH megkeresések Országos Bírósági Hivataltól érkezett megkeresések 1.) Magyarország által ratifikált ILO egyezmények végrehajtásáról szóló 2014. évi kormányjelentések elkészítése tárgyában, 2.) A helyközi utasszállítást végző, buszvezető munkakörben foglalkoztatott munkavállalók munkaidejének meghatározása és díjazása tárgyában a Fővárosi Törvényszék 55.Mf. tanácsa által hozott, anonimizált formában megküldött ítélet, 3.) Előterjesztés a Kormány részére az anyakönyvezési feladatok ellátásának részletes szabályairól szóló KIM rendeletről, 4.) A pénzügyi közvetítőrendszer egyes szereplőinek biztonságát erősítő intézményrendszer továbbfejlesztéséről szóló törvényjavaslat és az arra adott érdemi észrevétel és a javasolt normaszöveg megküldése (2014. május 28.; és július 1.), 5.) Egyes igazságügyi alkalmazottak munkakörének és képesítési feltételének meghatározásáról, ügyviteli vizsgájáról szóló 5/ 2001. (III.13.) IM rendelet módosítására vonatkozó rendelettervezetre válasz a Fővárosi Törvényszék elnökének (2014. június 20.) 6.) A földhivatalok, valamint a Földmérési és Távérzékelési Intézet feladatainak meghatározásáról, illetékességi területének kijelöléséről, továbbá egyes földhivatali eljárások részletes szabályairól szóló kormány-előterjesztés tervezet -tel kapcsolatban a válasz a Fővárosi Törvényszék Elnökének megküldésre került. (2014. október 14.) 7.) A jegyző birtokvédelmi ügyben hozott végzésének bírósági felülvizsgálata tárgyában történt megkeresésre adott válasz az Országos Bírósági Hivatal elnöke részére megküldésre került. (2014. november 28.) 8.) Az egyes jogállási törvények módosításáról szóló T/1767. számú törvényjavaslatra tett észrevétel (2014.december 02.) 9.) Az egyes pénzügyi tárgyú törvényeknek a betegbiztosítást, valamint a pénzügyi közvetítőrendszert érintő módosításáról szóló T/1996. számú törvényjavaslatra vonatkozó észrevétel az OBH Bírósági Főosztálya, valamint a Fővárosi Törvényszék elnöke részére megküldésre került. (2014. december 16.) 10.) A harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény végrehajtásáról szóló 114/2007. (V.24.) Korm. rendelet módosítására vonatkozó kormány-előterjesztés tervezetével kapcsolatos válasz (2014. november 26.) 11.) Az egyes migrációs, illetve menekültügyi tárgyú és más törvények jogharmonizációs célú módosításáról szóló előterjesztés tervezettel kapcsolatos válasz az OBH részére (2014.december 17.), a Fővárosi Törvényszék elnöke részére (2014. december 22.) megküldésre került. 9

Fővárosi Törvényszéken keresztül megküldött OBH megkeresések 1.) A bírósági ügyintézők által ellátható egyes feladatokról szóló 56/2008. (III.26.) Korm. rendelet módosítás-tervezetére vonatkozó észrevétel (2014. június 06.) 2.) A bírósági szervezet működését érintő jogszabály-módosítás tervezetével kapcsolatos észrevétel, javaslat megküldése a Fővárosi Törvényszék Elnökének. (2014.augusztus 27.) 3.) Az OBH Jogszabály-véleményezési Osztály munkafolyamatainak leírása és optimalizálási javaslatai címet viselő koncepcióra vonatkozó észrevétel (2014. október 08.) 4.) Az Országos Bírósági Hivatal által előkészített, a szakértői tevékenységről szóló 2005. évi XLVII. törvényt, az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvényt (Itv.) és az 1996. évi LXXXV. törvényt (Díjtörvény) érintő jogszabály-módosítás tervezetére vonatkozóan tett észrevétel (2014. december 02.) 5.) Az Országos Bírósági Hivatal által előkészített, a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvényt (Pp.) érintő jogszabály-módosítás tervezetével kapcsolatban írt válasz (2014. december 02.) 6.) Az Országos Bírósági Hivatal által előkészített, a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvényt (Ptk.) érintő jogszabály-módosítás tervezetével kapcsolatban írt válasz (2014. december 02.) 7.) Az Országos Bírósági Hivatal által előkészített, a bírósági végrehajtói díjszabásról szóló 14/1994. (IX.08.) IM. rendeletet, a bírósági eljárásban a költségmentesség alkalmazásáról szóló 6/1986. (VI.26.) IM. rendeletet, a zálogjog bírósági végrehajtáson kívüli érvényesítésének és a kielégítési jog gyakorlása felfüggesztésének és korlátozásának részletes eljárási szabályairól szóló 66/2014. (III.13.) Korm. rendeletet, az adó- végrehajtási eljárás során felmerült végrehajtási költségek és a végrehajtási költségátalány megállapításának és megfizetésének részletes szabályairól szóló 49/2012. (XII.28.) NGM rendeletet, a szakfordításról és tolmácsolásról szóló 24/1986. (VI. 26.) MT rendeletet, a szakfordításról és a tolmácsolásról szóló 24/1986. (VI.26.) MT rendelet végrehajtásáról szóló 7/1986. (VI. 26.) IM. rendeletet és a szakfordításról és a tolmácsolásról szóló 24/1986. (VI. 26.) MT rendelet végrehajtásáról szóló 7/1986. (VI. 26.) IM. rendeletet érintő jogszabály-módosítás tervezetével kapcsolatos válasz (2014. december 02.) 8.) Az Országos Bírósági Hivatal által előkészített, a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvényt (Vht.) érintő jogszabály-módosítás tervezetével kapcsolatos válasz (2014. december 02.) A Fővárosi Törvényszéken keresztül küldött OBH megkeresésekre tett valamennyi észrevétel, javaslat a Fővárosi Törvényszék elnökének megküldésre került. XI. Kollégiumi költségvetés (felhasználása, maradványösszegek, stb.) A Fővárosi Törvényszéki Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium működése érdekében külön költségvetési keretet nem kapott. 10

XII. Régió törvényszékeinek ügyforgalmi adatai - közigazgatási ügyszakban, - munkaügyi ügyszakban. Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság ügyforgalmi adatai: közigazgatási ügyszakban 2013. évből 1802 ügy maradt folyamatban. 2014. évben 6434 ügy érkezett és a bírák 5851 ügyet fejeztek be. 2014. évben a folyamatban maradt ügyek száma 2385. Közigazgatási ügyszak Előző évben folyamatban maradt Érkezett Befejezett Folyamatban maradt 2012 3548 5192 6528 2212 2013 2212 5525 5935 1802 2014 1802 6434 5851 2385 A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság ügyforgalmi adatai alapján megállapítható, hogy a közigazgatási ügyszakban az érkezett ügyek száma az előző évi ügyérkezéshez viszonyítva jelentősen emelkedett, 2014. évben 909 üggyel több érkezett, mint előző évben. A befejezett ügyek száma az előző évhez képest 84 üggyel kevesebb, amely befejezésszámcsökkenést a tárgyaló bírák létszámának felmentés, kirendelés miatt történt csökkenése, az ítélkező munkából való kiesésük indokolt. Ehhez képest a közigazgatási ügyszakban a folyamatban maradt ügyek száma mindösszesen 583 üggyel emelkedett. 2015. évben további bírói létszám bevonásával a kedvezőtlen tendencia kiküszöbölhető. Munkaügyi ügyszakban 2013. évből 2736 ügy maradt folyamatban. 2014. évben 4237 ügy érkezett és a tanácsok 4432 ügyet fejeztek be. 2014. évben a folyamatban maradt ügyek száma 2541. Munkaügyi ügyszak Előző évben folyamatban maradt Érkezett Befejezett Folyamatban maradt 2012 3522 5237 5407 3352 2013 3352 4550 5166 2736 2014 2736 4237 4432 2541 A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság munkaügyi ügyszakában a korábbi év kedvező iránya fenntartott, a folyamatban maradt ügyek száma 2013. évhez viszonyítva 195 üggyel csökkent. 11

Fővárosi Törvényszék: A közigazgatási ügyszakban 2013. évből 262 ügy maradt folyamatban. 2014. évben 122 peres és 756 nemperes, összesen 878 ügy érkezett. A tanácsok 2014. évben befejeztek 262 peres és 575 peren kívüli, mindösszesen 807 ügyet. 2014. évben a folyamatban maradt ügyek száma 333. Közigazgatási ügyszak Előző évben folyamatban maradt Érkezett Befejezett Folyamatban maradt 2012 - - - Ítélőtáblán 193 2013 193 847 778 262 2014 262 878 807 333 A Fővárosi Törvényszék közigazgatási fellebbviteli ügyszaka 2013. január 1-jét követően az Ítélőtáblán folyamatban maradt 193 ügyet vett át, amely folyamatban maradó ügyek száma 2013. év végére 262-re emelkedett. 2013. évhez viszonyítva 2014. évben több ügy érkezett és annak ellenére, hogy a tanácsok 2014-ben az előző évhez képest több ügyet fejeztek be, a folyamatban maradt ügyek száma mégis emelkedést mutat. A munkaügyi ügyszakban 2013. évről 407 ügy maradt folyamatban. 2014-ben érkezett 680 peres és 238 nemperes, mindösszesen 918 ügy. 2014. évben a tanácsok befejeztek 774 peres és 214 nemperes ügyet, mindösszesen 988 ügyet. Munkaügyi ügyszakban a tanácsok előtt 337 ügy maradt folyamatban. Munkaügyi ügyszak Előző évben folyamatban maradt Érkezett Befejezett Folyamatban maradt 2012 822 1005 1367 460 2013 460 1024 1177 407 2014 407 918 988 337 A Fővárosi Törvényszék munkaügyi ügyszakában mind az érkezett, mind a folyamatban maradt ügyek számában az előző évhez viszonyítva csökkenés tapasztalható. 12

XIII. Egyéb 1.) Új bírósági épület a 1027 Budapest, Tölgyfa u. 1-3. szám alatt 2014. évben az OBH támogatásával megvalósulhatott az a régi terv, hogy a Fővárosi Törvényszéki Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium egy épületben kerüljön elhelyezésre. Év végén a szervezeti egységek elkülönültsége megszűnt, a Budapest II. kerület, Csalogány utca 47-49., valamint Királyfürdő utca 4. és Fekete Sas utca 3., továbbá a Budapest V. kerület, Markó utca 27. szám alatt elhelyezett egységek közös épületbe költöztek a Budapest II. kerület, Tölgyfa utca 1-3. szám alá. Az új, modern és a jelen kor igényeit kielégítő épületben a bírák kulturált elhelyezése és ítélkező munkájának támogatása valósult meg. A korábbiakhoz képest több informatikai eszköz áll rendelkezésre, valamennyi tárgyalóteremben számítógép segíti a mindennapi munkát. A regionális kollégium tagsága a jövőben az új épületben kialakított, valamennyi bíró befogadására alkalmas, modern technikai eszközökkel felszerelt és berendezett kollégiumi teremben - könyvtárban fogja teljes- és részkollégiumi üléseit megtartani. Az új épületben a Nyitott Bíróság programhoz kapcsolódóan további rendezvények tarthatók annak érdekében, hogy a diákok alapvető jogi ismeretei bővüljenek és betekintést nyerjenek a bíróság működésébe, esetlegesen segítve ezzel is a továbbtanulást érintő pályaorientációjukat. A Tölgyfa utcai ingatlanban a közigazgatási ügyszakban is megvalósulhat a diákok ügyszakspecifikus tájékoztatása, és a közigazgatási ügyszak titkárainak a bevonása is. A közös épületben történt elhelyezés hangsúlyos eredménye, hogy közvetlenebb kapcsolat valósulhat meg a közigazgatási és a munkaügyi ügyszak, valamint az első- és másodfokon eljáró bírák között, amely mind az ítélkező munkát, mind a kollégium tevékenységét és jelentős mértékben a személyes kapcsolatok kialakítását segíti elő. 2.) Együttműködés oktatási intézménnyel A Fővárosi Törvényszéki Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium és az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar (ELTE ÁJK) Munkajogi és Szociális Jogi Tanszékével Együttműködési Megállapodás aláírása van folyamatban, amely keretein belül a joghallgatók a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság munkaügyi ügyszakában tartott tárgyalásokon előre szervezett látogatást tettek az I. félévi munkajogi tárgyú tananyaghoz kötődően. A hallgatóknak az együttműködés keretében lehetőségük nyílik arra, hogy a tudományos diákköri tagokként jogeset-elemzést végezzenek. Az együttműködés keretében a tanszék oktatói, amennyiben az a témához, a felmerülő jogértelmezési kérdéshez kapcsolódik, rész- illetve teljes kollégiumi üléseken előadások tartására, szakmai konzultációra kapnak meghívást. A továbbiakban a regionális kollégiumnak az egyetemmel való közös munkája a Közigazgatási Jogi Tanszékkel is kialakítható. 13

3.) A munkajogi ítélkezés múltját, jelenét és jövőjét megvitató szakmai rendezvény A Fővárosi Törvényszéki Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium és az ELTE ÁJK Munkajogi és Szociális Jogi Tanszéke 2014. november 17-én megtartott közös részkollégiumi ülése, szakmai rendezvénye az alábbi napirendi pontokkal valósult meg: A magyar munkajogi ítélkezés története és jövője előadó: dr. Czuglerné dr. Ivány Judit egyetemi adjunktus, PhD A munkajogi bíráskodás korszerűsítésére felkért munkacsoport véleménye és javaslata az új Polgári perrendtartás koncepciójáról előadó: dr. Tálné dr. Molnár Erika tanácselnök asszony, a Kúria Közigazgatási-Munkaügyi Kollégium kollégiumvezető-helyettese Az önálló munkaügyi bírósági szervezet kérdése és a munkajog jogági elkülönültsége előadó: dr. Petrovics Zoltán egyetemi tanársegéd A közigazgatási és munkaügyi regionális kollégiumok szerepe, tevékenysége előadó: dr. Majercsik Erika, a Fővárosi Törvényszéki Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium kollégiumvezetője Ahogyan az ügyvédek látják - előadó: dr. Réti László ügyvéd, a Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke Ahogyan a szociális partnerek látják előadó: a szakszervezetek és a munkaadók képviselői részéről Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke, A Kúria Közigazgatási-Munkaügyi Kollégiuma munkaügyi tanácsainak ítélkezési gyakorlatában felmerülő aktuális kérdések előadó: dr. Stark Marianna kúriai tanácselnök, a Fővárosi Törvényszéki Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium kijelölt kapcsolattartó bírója Miként kell az új Polgári Perrendtartás koncepciónak megreformálnia a munkaügyi perekre vonatkozó fejezetet? - előadó: dr. Halász Krisztián bíró, Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság bírója, majd ezt követően a témában kerekasztal beszélgetésre került sor a konferencia résztvevőivel. A nyugat-európai államok - munkaviszonnyal, valamint közszolgálati jogviták elbírálásának a bíróság szervezeti kereteivel összefüggő - megoldásai; szakmai tapasztalatok - előadó: Prof. Dr. Prugberger Tamás D.Sc. A megrendezett szakmai nap programja nagy érdeklődésre tartott számot; a visszajelzések alapján az együttműködést a hasznos munkakapcsolat, a további színvonalas rendezvények megtartása érdekében fenn kell tartani. 14

4.) Kapcsolat a Kúriával A Kúria Közigazgatási-Munkaügyi Kollégium szervezésében a Fővárosi Törvényszék és a Budapest Környéki Törvényszék fellebbviteli munkaügyi szakágában, valamint a Kúria munkaügyi szakágakban ítélkező bírák részére a munkaügyi ítélkezés aktuális kérdéseiről szakmai tanácskozásra került sor 2014. március 10-én. A Kúria Közigazgatási-Munkaügyi Kollégiumának a regionális kollégiumokkal folyamatos és aktív a kapcsolata. A kúriai kapcsolattartók a kollégium ülésein rendszeresen részt vesznek; előadás, beszámoló tartásával adnak tájékoztatást a felülvizsgálati kérelmek elbírálásra során szerzett tapasztalatokról és a kialakított egységes álláspontról. 2014. június 25-én a Kúria KMK vezetői és a regionális kollégiumok vezetői között szakmai értekezletre került sor, amelynek témája a Kúria és a regionális kollégiumoknak a jogegységi feladatok biztosítása céljából történő együttműködésének áttekintése és a közigazgatási és munkaügyi ítélkezés aktuális kérdéseinek megbeszélése volt. A Kúria kollégiuma a regionális vezetőket 2014. évtől kezdődően egyes kollégiumi ülésekre tanácskozási joggal meghívta. 2014. november 6-án a Kúria munkaügyi szakága szakmai konzultációt tartott, amelynek napirendje a Kúria felmondással kapcsolatos ítélkezési gyakorlatának ismertetése, és az e tárgyban működő joggyakorlat-elemző csoport tapasztalatairól történt tájékoztatás volt. A Fővárosi Törvényszéki Közigazgatás és Munkaügyi Regionális Kollégium az illetékességi területén hozott, elvi jelentőségű határozatokat a Kúria Közigazgatási- valamint a Munkaügyi Elvi Közzétételi Tanácsok vezetőinek megkeresésére továbbra is folyamatosan megküldi. 5.) A Drezdai Szociális Bíróság bíráinak látogatása 2014 szeptemberében a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon látogatást tett a Drezdai Szociális Bíróság több bírája. A háromnapos rendezvényen a bírák kölcsönösen betekintést nyerhettek a társadalombiztosítási ügyekkel kapcsolatos német, illetve magyar ítélkezési gyakorlatba. 6.) Munkacsoportok kialakítása mindkét ügyszakban 2014. évben az ítélkezési munka támogatása és egysége érdekében mindkét ügyszakban 8-8 munkacsoport felállítására került sor, módot adva arra, hogy a kollégium tagjai az adott ügyszakban a témakörhöz igazodva közösen vitassák meg a jogalkalmazási nehézségeket, az ítélkezés során felmerülő problémákat. Munkaügyi ügyszakban az alábbi témakörökhöz kapcsolódó munkacsoportok kialakítása történt meg: 1. Jogviszony megszüntetésével összefüggő jogviták, 2. Kártérítés, 3. Nemperes eljárások munkacsoport (sztrájk), 4. Fegyveres testületek hivatásos állományú tagjainak jogviszonyával kapcsolatos jogviták, 5. Közalkalmazotti jogviták, 6. Közszolgálati jogviták, 15

7. Közigazgatási és társadalombiztosítási ügyek, 8. Polgári perrendtartás munkaügyi ítélkezést érintő kérdései. A közigazgatási ügyszakban az alábbi munkacsoportok kerültek kialakításra: 1. Perrendi szabályok érvényesülését vizsgáló munkacsoport, 2. Pénzügyi perek, 3. Energia ügyek, 4. Közbeszerzési ügyek, 5. Verseny ügyek, 6. Média ügyek, 7. Önkormányzati határozatok felülvizsgálata, 8. Nemperes eljárások. Munkacsoport értekezletek: 2014. június 30. - A közigazgatási perrendi szabályok érvényesülését vizsgáló munkacsoport értekezlete Témák: A perújítás időszerű kérdései; A másodfokú eljárásban megállapítható perköltség összegének rendező elvei; Egyéb időszerű jogalkalmazási kérdések Az értekezleten részt vett dr. Tóth Kincső kúriai tanácselnök, kapcsolattartó is. A közigazgatási perrendi munkacsoport összefoglaló, tájékoztató anyaga a Novell Vibe-ra feltöltésre került. 2014. szeptember 22. - A jogviszony megszüntetésével összefüggő jogviták munkacsoport értekezlete. 7.) Folyamatos tájékoztatás a kollégium számára kialakított Novell Vibe felületen A Fővárosi Törvényszéki Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium részére 2014. év elején kialakított Novell Vibe webes felületre folyamatos a hírek feltöltése. A Szakmai anyagok/hírlevél fejezet alatt hívom fel a figyelmet a Kúria határozataira, Jogegységi döntésekre, Kollégiumi véleményekre, Elvi Bírósági Határozatokra, rövid tartalom mellett a Kúria linkjére mutat. A felületen elhelyezzük a teljes- és részkollégiumi üléseken, illetve a munkacsoportok értekezletén tartott előadások szakmai anyagát. A tagok a honlapon keresztül tájékoztatást kapnak az aktuális eseményekről, a jogszabályváltozásokról. A kollégium ügyköréhez tartozó cikkekre, publikációkra és tanulmányokra szintén a Novell Vibe felületen hívjuk fel a munkatársak figyelmét. A Novell Vibe intranetes felületén az egységes joggyakorlat kialakítása érdekében hasznos, közérdeklődésre számot tartó jogerős döntések (valamint a kúriai döntések) ügyszak és ügycsoport szerint elkülönítetten, - tematizálva - rövid összefoglalóval ellátott feltöltése is folyamatosan történik 8.) 2015. évi tervek A Fővárosi Törvényszéki Közigazgatás és Munkaügyi Regionális Kollégium 2014.évben a 2013. évre meghatározott munkaterv szerint működött, az év második félévében 16

tartott kollégiumi ülésen a tagok elfogadták a 2015. évi munkatervet. A regionális kollégium ügyrendje felülvizsgálatára az 3/2014 (VII.18.) OBHE ajánlása alapján 2015. második félévi kollégiumi ülésén kerül majd sor. A kollégium ülésein tartott előadások a bírák munkáját támogatják, az ismeretszerzés fontos formái. A tagokat erősíteni szükséges abban, hogy szakmai anyagok készítésével, a teljes- és részkollégiumi üléseken előadások összeállításával segítsék elő a kollégium munkáját. Az ítélkezési tevékenység során felmerülő és abban támogatást nyújtó konzultációs forma a munkacsoportok értekezlete, ahol kisebb létszámban van mód az adott jogi problémát megvitató elemzésre. A szakmai team-munkában közvetlen eszmecsere valósulhat meg a kevesebb, illetve a több tapasztalattal rendelkező bírák között, amely a hatékonyabb ítélkező munkát segíti elő. Ezt a munkacsoport-értekezleti formát a jövőben is indokolt fenntartani. A regionális kollégium ítélkező munkájának szempontjából lényegesek a tanácselnöki értekezletek és a másodfokon eljáró tanácsok tagjai részvételével tartott kibővített tanácselnöki értekezletek, mert ezek a konzultációk is hozzájárulnak a régió területén folytatott gyakorlat egységességének megvalósításához. A korábbi év tapasztalatai alapján megállapítható, hogy a kollégium intranetes felületén anyagi jogi és eljárásjogi kérdésekben nyújtott tájékoztatás, a jogszabályok módosítására vonatkozó figyelemfelhívás, az eseti döntésekről a folyamatos tájékoztatás a tagok számára fontos. A Novell Vibe felület rendszeres és egyre aktívabb látogatása a hasznos és aktuális információk feltöltésével érhető el. A Kúria Közigazgatási-Munkaügyi Kollégiumának tagjaival továbbra is fontos a formális és informális kapcsolattartás. A továbbiakban is meghatározó a régiók közötti együttműködés, a folyamatos szakmai konzultáció, amely kollégiumvezetői értekezleteken, vagy akár a Novell Vibe felületen is megvalósulhat. A regionális kollégiumok folyamatos eszmecseréje támogatja azt a munkát, amely az egységes joggyakorlat kialakítását célozza. Budapest, 2015. február 27. Tisztelettel: dr. Majercsik Erika kollégiumvezető 17