Nyugati szocialista és szociáldemokrata pártok társadalmi kapcsolatai

Nyugati szocialista és szociáldemokrata pártok társadalmi kapcsolatai Hegedűs Krisztina Balogh Róbert Gáll Attila 1

Tartalomjegyzék: I. A baloldali pártok társadalmi beágyazottságának kialakulása és válsága II. Civil társadalom és baloldal Olaszországban 2008 III. A Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) társadalmi kapcsolatai IV. Franciaország baloldali pártjainak társadalmi kapcsolatai, különös tekintettel a Francia Szocialista Pártra V. Az SPD társadalmi kapcsolatai VI. SZAKSZERVEZETEK AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN VII. A SZAKSZERVEZETEK ÉS A NEW LABOUR AZ EGYESÜLT KIRÁLYSÁGBAN VIII. AJÁNLÁSAINK 2

I. A baloldali pártok társadalmi beágyazottságának kialakulása és válsága Az alábbiakban olyan, a nyugati demokráciák baloldali pártokra jellemző kapcsolati rendszereket igyekszünk bemutatni, melyek hasznosak lehetnek a Magyar Szocialista Párt új kapcsolatrendszerének kiépítéséhez. Olyan mintaértékű modelleket mutatunk be, melyek jellemzőek Nagy- Britannia, Franciaország, Olaszország, Németország meghatározó baloldali pártjaira, azokat a bevált legjobb gyakorlatokat mutatjuk be, amelyek a civil szervezetek, érdekvédő társadalmi csoportok felé nyitást jellemezték. Amíg hazánkban a többpártrendszer és a demokratikus hagyományok rövid időszakra tekintenek vissza, addig ez a vizsgált országaiban mintegy 150 éves múltat jelent. A baloldali pártok a tömegpártosodás időszakában jelentős társadalmi beágyazottsággal rendelkeztek, hiszen követeléseik, például a választójog kiterjesztése, széles rétegeket szólított meg. A konzervatív pártok kezdetben honoráciorpártok voltak, ennek köszönhetően a társadalom jelentősen szűkebb rétegét képviselték. A kialakuló munkásosztályra támaszkodó baloldali ideológiák köré szerveződő politikai erőcsoportokból alakultak ki a szocialista, szociáldemokrata és a radikálisabb megoldást támogató kommunista pártok. Beyme a nézőpontja szerint a pártok történetileg a régi arisztokratikus és kora polgári elitek uralmának helyettesítői 1. A változást óhajtók kihívásának, fellépésének következménye a régi rendszer vezetőinek párttá formálódása (pl. a magyar konzervatívok a reformkorban). Általánosságban azt állítja, hogy a pártok megjelenése a nagy társadalmi változások, forradalmak időpontjára tehető. Ennek két fontos szakaszát jelöli meg: egyrészt a felemelkedő polgárság képviselőinek párttá 1 Bayer József: A politikatudomány alapjai...183.old. 3

szerveződését, másrészt főleg a munkásság pártalakítási kísérleteit. A pártok, illetve azok első, alapnak tekinthető formái az egyes országok parlamentjein (főként Nyugat-Európában) belül kialakuló, más nézőpontot formáló csoportosulásai voltak. A politikatudományon belül két fő magyarázat kristályosodott ki: a, A pártokat ideológiai családok szerint csoportosítja: A modern korszakot meghatározó nagy politikai ideológiák (liberalizmus, konzervativizmus, szocializmus, más, kisebb hatású áramlatok) köré szerveződő erők. b, Az alapvető érdekkonfliktusok megjelenése, az arra adott különféle magyarázatok kiemelése. Napjainkban a Lipset és Rokkan-féle törésvonal-elméletet tartják meghatározó szempontnak a tudományos elemzéseknél. Ennek az alapjául a nagy társadalmi konfliktusok keletkezése és pártpolitikai kifejeződése szolgál. Eszerint alapvetően a nemzeti és az ipari forradalom során megjelenő konfliktusok, s az ezek mentén kialakult szociális törésvonalak határozzák meg a különféle pártok keletkezését. A két elemző úgy véli, hogy a történeti magyarázat, az ipari társadalom (urbánus agrárius ellentét) megszületése és a nemzeti forradalom (kulturális tengely) a válasz a pártok létrejöttére. Ehhez ugyanis szükség van bizonyos politikai lépcsőfokok átlépésére. Elsőként a legitimációs küszöb a kiemelendő (vagyis legitimnek ismerik -e el az ellenzék jogát a bírálatok megfogalmazására?). A második az inkorporációs küszöb (van -e a tiltakozó kör mögött állampolgári joggal rendelkező széles bázis?). Harmadrészt a reprezentációs küszöb, vagyis egyedül is megjelenhet -e az adott mozgalom a politikai palettán, vagy más, korábban létrejött 4

mozgalmak magukba olvasztják, integrálják azt, s így jelennek meg a társadalmi nyilvánosság előtt. Negyedrészt a többségi hatalom küszöbe; vagyis a győztes párt lényeges változást tud -e előidézni az adott nemzeti politikai rendszerben. Kezdetben a fő követelések a szabad szerveződés biztosítására, a választójog kiterjesztésére irányultak. Később, mikor a pártok egyre szélesedő spektruma kialakult, már a különféle választási rendszerek mikéntje is befolyásolta a pártok változatosságát. Kialakultak a többségi (egységes kultúrájú nemzetek esetében), az arányos (mély osztályellentétek, vallási megosztottság) képviseleti rendszerek. Míg a pártharcok kialakulása hajnalán főképp a földbirtokosi és a vállalkozói érdekek ellentétét láthatjuk, később a munkáspártok és a polgári középosztály szervezeteinek küzdelmét figyelhetjük meg, melybe belekapcsolódtak a különféle rétegpártok (pl. agrárpártok (pl. Svédország) egyes területeken, vagy egyes országokban etnikai szavazóbázissal rendelkező pártok). Lipset és Rokkan kiemeli a munkásmozgalmak tömegpártjainak jelentőségét a XIX. század közepétől. Alapvetően az volt a kulcskérdés, hogy a munkásság integrálható -e a nemzeti politikai rendszerbe, vagy az internacionális mozgalom része lesz. 2 A megoldás változatai: 1. Ahol harmonikus nemzetépítés volt, ott könnyen integrálódott egységes pártokba (pl. Svédország, Nagy-Britannia-főleg protestáns országok). 2. Mélyen megosztott, nagymértékben elidegenült 2 Körösényi-Enyedi: Pártok és pártrendszerek... 57-60.old. 5

munkásmozgalmak alakultak ki a döntően katolikus hagyományokkal rendelkező országokban (Franciaország, Olaszország). 3. Az osztrák és német köztes régióban ellenkultúrát képezett az uralkodó nemzeti elitekkel. Németországban kettészakadt kommunistákra és szociáldemokráciára. 3 A XX. század húszas éveire kialakultak, megerősödtek a pártrendszerek (Gallagher megmerevedési tézise ). Tulajdonképpen a fasizmus törte át véglegesen a rendi státuskorlátokat az adott közép-európai régióban Gallagher elemzése szerint. A jóléti állam kialakulásával az egyén közösségi részvétele lecsökkent, s ez hatással volt a pártok taglétszámára is. A pártok legnagyobb taglétszámukat a hetvenes-nyolcvanas években érték el, amint azt az alábbi táblázat is mutatja. Ekkor az észak-európai országok tekintetében volt a legmagasabb a tagok aránya (ezt a Bartolinimutatóval számítjuk ki, amely arányosítja az össz-szavazói létszámot a párttagok számával egy adott országban). 6

Párttagság Nyugat-Európában az 1970-80-as években (forrás: Gallagher-Laver-Mair 1992: 122) ország a szavazók hány az elmúlt évtizedek százaléka párttag trendje Dánia 8% csökkenő, 1953-ban 23% Finnország 25% növekvő, 1960-as évektől Izland 34% nincs adat Norvégia 15% 1960-as évektől enyhe változás Svédország 13% 1950-es és 1980-as évek között nő Nyugat-európai átlag 13% változó Ha hosszabb távon értelmezzük a folyamatot, akkor megállapíthatjuk, hogy a hagyományosan baloldali értelmezésű szociáldemokrácia fogalma a marxi alapoktól eltávolodva új és új értelmezési kereteket nyert. A párizsi diáklázadások miatt kialakuló újbaloldali mozgalmak, vagy napjaink harmadik útja, a kilencvenes évek Németországában a schröderi új közép politikája is az átalakuló társadalomképhez igyekezett formálni a párt baloldali programját. 7

Újbaloldali pártok választási eredményei (forrás: Gallagher-Laver-Mair 1992:66) ország 1950-es évek 1960-as évek 1970-es évek 1980-as évek Dánia - 7,7% 8,3% 14,4% Finnország - - - - Izland - - - 7,8% Norvégia - 4,0% 6,9% 6,8% Svédország - - - - európai átlag 0,0 1,1% 1,7% 2,9% Ennek oka, hogy a választópolgárok új válaszokat kerestek a felmerülő problémák megoldására, s ez megmutatkozott a szocialista pártok átlagos szavazatmennyiségének tendenciózus csökkenésében is. Ez indukálta azt a folyamatot, hogy az újbaloldali pártok sikereinek hatására új válaszokat kellett találniuk a politikai paletta baloldalán, amelyek elszakadást jelentettek mind gazdaságpolitikai, mind társadalompolitikai megoldásokban. Szociáldemokrata pártok választási eredményei, százalékban (forrás: Gallagher-Laver-Mair 1992:61) ország 1950-es évek 1960-as évek 1970-es évek 1980-as évek Dánia 40,2% 39,1% 33,6% 31,9% Finnország 25,9% 26,9% 25,1% 25,4% Izland 19,5% 15,0% 14,8% 17,1% Norvégia 47,5% 45,4% 38,8% 37,4% Svédország 45,6% 48,4% 43,7% 44,5% 8

Ez természetesen nemcsak a politikai élettől történő távolmaradásban jelentkezik meg, hanem az egyéb érdekszervezetek tagságának csökkenése is kimutatható. Alábbi táblázatunk ezt mutatja be a magyar rendszerváltás időszakában. Szakszervezeti tagság Nyugat-Európában 1989-ben (forrás: Gallagher-Laver-Mair 1992:252) Svédország Dánia 95 94 Finnország 86 Belgium 78 Ausztria 61 Irország 54 Egyesült Kir. 50 Olaszország 46 NSZK 44 Hollandia 38 Svájc 35 Franciaország 26 0 10 20 30 40 50 60 70 80 90 100 százalék Történelmi kontextusba helyezve ez a folyamat más és más kimeneteket eredményezett Európa szocialista-szociáldemokrata pártjainál a huszadik század második felében, illetve az ezredfordulón. Alábbiakban ezt a folyamatot tekintjük végig a jelentősebb hagyományokkal rendelkező országoknál, illetve az Amerikai Egyesült Államok esetében a Demokrata Pártnál, különös tekintettel a vizsgált pártok társadalmi kapcsolataira a civil szervezetekkel, a szakszervezetekkel, zöld és alternatív mozgalmakkal. 9

II. Civil társadalom és baloldal Olaszországban - 2008 A pártok és a civil társadalom viszonya az 1990-es évekig. Az agrárszervezeteket és a gyáriparosok szervezetét az 1950-es évektől a párt felbomlásáig a Kereszténydemokrata Párt (DC) kontrollálta (Democracy between Consolidation and Crisis: Parties, Groups, and Citizens in Southern Europe. Leonardo Morlino, 1998.). A szakszervezetek közül a CISL (Könföderazione Italiana Sindacati dei of Laboratory, Az Olasz Munkásszakszervezetek Konföderációja) szintén hozzájuk kötődött, míg a CGIL (Konföderazione Generale Italiana del Lavoro, Munka Általános Olasz Konföderációja) a kommunisták (PCI), az UIL (szintén baloldali orientációjú szakszervezet) a PSI (Partito Socialista Italiana) felségterületének számított. Önálló civil társadalom valójában csak a pártok megrendülése után erősödhetett meg. Társadalmi tőke, lojalitás és a regionális különbségek Olaszországban a civil társadalom jellemzői között jelentős regionális különbségek vannak. Az önszerveződésnek Észak-Olaszországban, különösen Emilia-Romagna és Lombardia régiókban vannak erős hagyományai, melyeket legalább a XIX. századi mezzadria-ellenes vidéki mozgalmakig lehet visszavezetni. A főként Rómától délre fekvő ún. Mezziogiorno társadalmát sokkal kevésbé határozzák meg az ún. civil értékek. A kérdésben alapműnek számító Robert D. Putnam: Making Democracy Work c. könyvében (1993) a különbségeket az ún. társadalmi tőke jelenlétének illetve (az 1860-1920 közötti időszakban, majd a fasizmus korszakában felhalmozódó) hiányának tulajdonítja, mely a demokrácia alapvető feltétele. A társadalmi tőke azon reciprocitáson 10

alapuló kapcsolatok erejét jelenti, mely a társadalom tagjait arra készteti, hogy tegyenek egymásért A társadalmi tőke mellett Olaszország esetétében figyelembe kell venni az államhoz és az állampolgársághoz való viszonyt is, mely szintén markánsan eltér Dél és Észak esetében. (A magyar viszonyokkal összevetve a hasonlóság mindkét tényező esetén egyértelmű.)az olasz állam születésekor szembekerült a déli lakosság jó részével, s ott csak évekig tartó kvázi polgárháború révén tudta stabilizálni saját helyzetét. Az állami funkciók nagy részét ugyanakkor a maffia-jellegű szervezkedések vették át különösen Szicíliában, Campaniában és Pugliában. Így a lojalitás nem az olasz állam és a közösség irányában erősödött meg. A baloldal vége Olaszországban Az 1992-94-es politikai földcsuszamlást követően a politika általában, a pártok pedig különösen hitelüket vesztették. Az évtizedekig kormányzó kereszténydemokrata párt darabjaira esett és marginálissá vált, (helyét a jobboldalon a populista Forza Italia, a posztfasiszta Alleanza Nazionale és a xenofób-szecesszionista Lega Nord vették át). Ezzel együtt az egyház, mint hiteles közösségszervező szerepe is csökkent. 4 Az évszázados hagyománnyal rendelkező Olasz Szocialista Párt és az Olasz Kommunista Párt is megszűnt létezni, helyén a kisebb Refondazione Communista mellett átmeneti, gyűjtőpárt jellegű képződmények (Democratici di Sinistra DS, Margherita) és jelentek meg a jobboldali, kereszténydemokrata irányultsággal fiatal korában rendelkező (kereskedelmi, majd iparügyi miniszter is volt a hetvenes években mint kereszténydemokrata politikus) Romano Prodi vezetésével, aki a baloldal vezéralakja lett a kilencvenes évek végére. Nemrég köszönt le miniszterelnöki posztjáról. 4 Mauro Magatti: Tra scisma e disordine, 1998. 11

Miért vannak mégis baloldali szavazók? A tradicionális baloldali tömbök mégis az ország azon részein maradtak meg (Toscana, Emilia-Romagna), ahol az értékrend iránti lojalitást a helyi közösségek biztosították. Ezek a közösségek egyetemi városokhoz (Bologna, Pisa), hagyományosan kommunista kötődésű munkáskörzetekhez (Livorno, Genova, Torino) vagy a századelő kisgazdaés parasztmozgalmaiban születő emilia-romagnai falvakhoz köthetőek. Utóbbiak esetében a mai napig jelentős szerepet játszik a (a jobboldalnak nem elkötelezett) egyház, illetve a cserkészmozgalom is. Ezek a szervezetek fogják ugyanis össze az egyes korosztályokat, társadalmi teret teremtve ezáltal. Az új pártépítési kísérlet a Partito Democratico és a circoli http://nuke.circolidelpartitodemocratico.it/ 2008. február 2-án néhány nappal a kormány bukása után a Partito Democratico elfogadta Alapszabályát. 2007 nyarán a bresciai székhelyű Circoli del Partito Democratico javaslatot fogalmazott meg a párt felépítésére vonatkozóan. Jelszavuk: A párt köreitől (circoli) a körök pártjáig, a párt tagjaitól a tagok pártjáig. A kör meg kívánja haladni a civil társadalom koncepcióját, mely azoknak biztosít előnyt, akinek van szerepük. A kör az állampolgárok társaságát akarja képviselni az állampolgárság alapján.a kört nem az érdekli, hogy honnan jöttek a tagok, sokkal inkább az, hová akarnak eljutni és hogyan, valamint, hogy ez koherens és összeegyeztethető az Új Párttal. Így fogalmazták meg alapszabályukban céljaikat, illetve létrejöttük indokoltságát. Az Alapszabályba bekerült az előválasztás intézménye, melyen nem csak a párttagok vehetnek részt, hanem a támogatók is, ahol a miniszterelnök- 12

jelöltre, pártvezetőkre adhatják le voksukat. Láthatóan a cél az apolitikus állampolgárok megszólítása, párt köré építése, emellett bújtatottan megjelenik az elitcsere igénye is. Konklúzió Olaszországban az új baloldali pártkezdeményezés a tagok erőteljes részvételére épít, az ő civil kapcsolatrendszerükre. Az előválasztás bevezetésével is ezt erősítik, ahol a baloldali szimpatizánsok is részt vehetnek. 13

III. A Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) társadalmi kapcsolatai A spanyol pártok és a civil társadalom viszonyára nem jellemző a politika közvetlen kontrollja az utóbbi fölött. Ennek megfelelően a két legfontosabb szakszervezet a CCOO és az UGT nem kerültek a PSOE illetve a PCE közvetlen és erőteljes befolyása alá, a szakszervezeti vezetők nem a párt nyomására kerülnek pozícióikba. Fontos körülmény, hogy sem a szakszervezeti tagság, sem a párttagság aránya nem érte el a 90-es években az Olaszországban tapasztalható szintet. Civil társadalom és a PSOE válsága az 1990-es években A társadalmi kapcsolatok kérdése a 2004-2008 között működő Zapaterokormány számára kulcskérdés volt, hiszen a kormánypolitika súlypontja éppen a társadalom modernizálására helyeződött. A spanyol civil társadalom 1978 után nehezen ébredt, s igazán az 1990-es évek korrupciós ügyei nyomán indult pezsgésnek. 5 A botrányok főszereplői PSOE párttagok, illetve maga a párt voltak. Spanyolországban 1982 és a 90-es évek eleje között a PSOE dominálta a politikai teret, nem alakult ki váltógazdaság. A pártszervezet erősen centralizált maradt végig az 1980-as évek folyamán, s képtelen volt a személyi és szerkezeti megújulásra. Ennek következtében a viszonylag súlyos ítéletekkel végződő korrupciós ügyek 1996-ra aláásták a párt image-ét 6. 5 Perez-Diaz 1999:186-190 6 Mendez-Lago 2006: 184-188 14

Az új társadalmi program új szociáldemokrata modell-kísérlet Az évtizedes válságot Rodriguez Zapatero meglepetésszerű 2004-es győzelem után sikeresen feloldotta. Míg a korábbi szocialista kormányzat a gazdasági modernizációt hangsúlyozva a piaci liberalizáció mellett tette le a garast a társadalmi transzferek megtartása mellett, Zapatero az Aznarkormány alatt megindult gazdasági boom hatásait élvezve új társadalmi programot hirdetett. 7 A legfőbb lépéseket a nők politikai részvételének kvóta-rendszerben történő biztosítása, a válások megkönnyítése, a katolikus tanok közoktatásban játszott szerepének csökkentése, az idősellátás kiszélesítése és megerősítése, az egynemű házasság engedélyezése, valamint a bevándorló-kérdés liberális kezelése (nagyszabású legalizáció az olasz sanatoria-hoz (menekültek, bevándorlók kezelése hasonló módon) jelentették, mindamellett a kormány népszerűségét jelentősen növelte az iraki kivonulás is. Mind a fenti kérdésekben az egyházzal folytatott vita, mind a Spanyolországot alkotó ún. autonómiák (Katalónia, Galícia, Navarra, Extramadura, Andalúzia, Valencia, Castilia-La Mancha, Castilla y León, Madrid, Astúria, Cantabria, Aragón, La Rioja, Baszkföld, Murcia valamint a szigetek és a két afrikai enklávé) statútumainak megújításáról pontosabban Katalónia jogállásáról - folyó polémia alkalmas volt arra, hogy mozgósítson, s aktív bázist teremtsen a PSOE köré. Az ETA-val folytatott tárgyalások balszerencsés lépésnek bizonyultak, s jelentős kormányellenes tömegtüntetésre is alkalmat adtak. A PSOE és a szakszervezetek A PSOE újraalakulásakor, 1976-ban egyszerre próbálta 1939 előtti hagyományait, valamint újszerűségét hangsúlyozni. Ennek megfelelően az 1980-as évek második feléig hangsúlyozottan hivatkozott a marxista 7 Kennedy 2007 15

elvekre, s tömegbázisát a munkásosztály köréből igyekezte toborozni. 1990-ig az alapszabály részét képezte az a kitétel, mely szerint a párt tagjainak kötelezően be kell lépniük az Union General de Trabajadores szakszervezetbe is. A párt és az UGT közötti viszony az 1988. decemberi általános sztrájk következtében romlott meg. A szakszervezet elutasította a kormány intézkedéseit, melyek a munkaerőpiac rugalmasabbá, s - ezáltal egyéni szinten kiszámíthatatlanabbá tételét - célozták. Ekkorra a párton belül az az irányvonal győzött, mely a szavazótábor szélesítését inkább a közép felé képzelte el és látta lehetségesnek, a hagyományos szakszervezeti bázis szerepe és befolyása így szükségszerűen csökkent. (Mendez-Lago) Mindamellett a 2004-ben elfogadott legújabb PSOE Alapszabály (2004) 1. fejezet 10. cikkeje kimondja, hogy a párttagoknak részt kell venniük valamilyen társadalmi mozgalomban, ha valamilyen szakszervezetben vesznek részt tagként, akkor preferált szakszervezetet is megjelölt. A PSOE első alapszabályában kötelező volt a szakszervezeti tagsági viszony a párttagok számára. Az új civil bázis? A megújított programhoz és tematikához új szervezeti rendszer társult. Az egyik legtöbbet szereplő politikus a Társadalmi mozgalamak és civil kapcsolatok titkárságának vezetője, Pedro Zerolo (Secretaría de Movimientos Sociales y Relaciones con las ONG). Rendszerint ő bocsátkozik nyilatkozatpárbajba a melegjogok és a bevándorlókérdés kapcsán. Ehhez kapcsolható a párton belül az LGTB tagozat megalakulása is. 8 8 (http://www.psoe.es/ambito/ongymovsoc/news/index.dohttp://www.psoe.es/ambito/ong ymovsoc/news/index.dohttp://www.psoe.es/ambito/ongymovsoc/news/index.do) 16

A választási programból ugyanakkor nem olvasható ki konkrét elképzelés a közösségi terek, közösségek megerősítéséről. A 2008-as program társadalomra vonatkozó fejezetei továbbra is a fogyatékkal élők segítésére, az idősekre, a nőkre, valamint a homofóbiára és más szexuális élettel összefüggő társadalmi problémára (nemi erőszak, AIDS) koncentrálnak, s ezeken a területeken említi meg a civil szervezeteket, mint együttműködő partnereket, de nem nevesít, csak általánosságban. A hangzatos tételmondatok pl. A demokrácia erősítésének ellentéte a konzerválás, amely a szocialisták számára nem lehet elégséges, hiszen nem erősít, hanem gyengít. Ha nem integrálunk, a konfliktus útjára lépünk. Ha nem folytatunk párbeszédet, a feszültség politikájának útjára lépünk (p.210.) vagy A demokrácia, amelyben mi hiszünk, három pilléren nyugszik: az állampolgárok bevonása, az állampolgárok szolgálatában álló kormány, kiállás az integráció és az együttélés mellett. (p.209.) ellenére sem találunk az állampolgári aktivitást célzó határozott terveket. A továbbiakban a választójog módosításáról, a parlament működésének még átláthatóbbá tételéről, az állampolgári kérdések rendszeréről, valamint az információs társadalom kérdéseiről és az állami televízió szerepéről olvashatunk (web 2-ről nem esik szó). Következtetésként levonható, hogy a PSOE sikere a mozgósítás sikere, mely amennyire a távolból megítélhető - nem új társadalmi kapcsolatháló eredménye. Más kérdés, hogy a szociális program nyilvánvalóan megnyitotta a teret a hátrányos helyzetű csoportokkal foglalkozó civil kezdeményezések előtt. Konklúzió A PSOE jelenleg is ajánlja a szakszervezeti tagságot a párttagoknak, emellett valamilyen jellegű társadalmi mozgalomban való részvételt tesz kötelezővé. 17

IV. Franciaország baloldali pártjainak társadalmi kapcsolatai, különös tekintettel a Francia Szocialista Pártra A francia baloldal mély gyökerekkel rendelkezik a századelőre nyúlik vissza a szociáldemokrata beágyazottság. A PS (Parti Socialiste, Szocialista Párt) gyökerei Jean Jaures és Jules Guesde 1905-ben megalakították a Egyesített Szocialista Pártot (SFIO), mely a II. Internacionálé tagpártja volt. A Lenin kezdeményezésére létrejött III.Internacionáléhoz is csatlakoztak 1920-ban Tours-i kongresszusukon, és felvették a Francia Kommunista Párt nevet (PCF). Pártszakadás is bekövetkezett ekkor, Léon Blum vezetésével ekkor többen az SFIO-n belül maradtak. Mindkét párt a munkásosztály érdekeit kívánta képviselni, a harmincas évek közepén a Népfront keretein belül összefogva korányt alakítottak, melynek miniszterelnöke Léon Blum lett Franciaország első baloldali vezetője. A világháború után a szovjet veszély miatt Nyugat- Európa kormányai egyfajta politikai karanténba szorították a kommunista és szocialista pártokat, nem kerülhetett kormányra Olaszországban sem. Már a Népfront időszakában a kommunisták Maurice Thorez vezetésével a legnagyobb taglétszámmal rendelkeztek, Franciaország első tömegpártja lett. Az SFIO többször kapcsolatot keresett a jobboldali konzervatívok irányába. Később a választási rendszerből is kizárták őket. A kommunista párt kormányképtelensége miatt új pártalapítás igénye merült fel a baloldalon, hiába rendelkezett a PCF a legtöbb szavazattal és a legnagyobb taglétszámmal. Ezt 1971-ben az Épinay-i kongresszuson alapította meg Francois Mitterand a PS-t, amely a volt SFIO tagságát és más baloldali szervezeteket fogott össze. 1981-ben Mitterand vezetésével győztek a választásokon. Franciaországban hagyományosan alacsony a párttagok aránya, ez a hetvenes-nyolcvanas érzékelhetően nőtt, a baloldali pártok tagságának bővülésével. 18

1963 1974 1982 1986 1992 Összes 1,5% 2,3% 2,6% 1,7% 1,7% párttag aránya Ebből a PS tagságának aránya 0,18% 0,43% 0,50% 0,53% 0,33% A PS bár ideológiájában a munkásság képviselőjének vallotta magát nem tekinthető tagságát nézve kimondottan munkásgyökerekkel rendelkező pártnak. Alakulásakor 18,3% volt munkás, 56,3 % alkalmazott, 20% nem aktív dolgozó. Az 1981-es győzelmet követően két irányzat jelent meg, amely a képviselt érdekek és szavazói csoportok felé történő nyitásban különbözött 9. Az egyik felfogás a baloldali népességre kívánt támaszkodni (a kommunista párttól szavazókat szerezve), a másik felfogás szerint az 1981-ben a szocialistákra szavazó, de csalódott centrumszavazók megnyerésében gondolkodott. 1988-ra megfigyelhető a szocialisták polgárosodása a szavazók összetételét tekintve. A választásokon 37,5%-ot értek el, ennek arányában a munkásság 44%-a szavazott rájuk, az alkalmazottak közül pedig 44%. 10 A munkásszármazásúak a kongresszusi küldöttek között is visszaszorultak: a hetvenes években 5% volt arányuk, ez 1990-re 1%-ra csökkent. A PS szervezeti szabálya előírta a szakszervezetekhez való csatlakozást tagjainak, de 1990-ben 40%-a a párttagok közül semmilyen szakszervezetnek nem volt tagja.1997-ben, amikor a szocialisták újra megnyerték a választásokat, választási szövetségben indultak ( majorité plurielle, többes többség) a Zöldekkel és a PCF-el (Francia Kommunista Párt). Ebben Jacques Chiracnak óriási szerepe volt: a volt párizsi 9 Kozák Imre-Kozák-Melinda: A francia parlamenti pártok sajátosságai, TDK-dolgozat, 26.old. 10 Uo. 29.old. 19

polgármester 1995-ben megnyerte az elnökválasztást, és feloszlatta 1997-ben az országgyűlést. Ezzel bekövetkezett az együttélés, a cohabitation időszaka 11 (erre korábban két alkalommal is volt példa), hiszen jobboldali elnök működött együtt baloldali többségű parlamenttel. A politikai centrum a blokkon belüli feszültségek az 1999-es EPválasztások után következtek, amikor a Zöldek választási sikerük miatt jelentősebb szerepet kívántak maguknak. Az angol harmadik úttal szemben a francia szocialisták a hagyományos követelésekkel igyekeztek növelni támogatói bázisukat a kilencvenes évek végén: 35 órás munkahetet (1999 október 19-én lett elfogadva a parlamentben, és 2000. január 1-én lépett hatályba). Ez megmutatkozott a legutóbbi Royalkampányban is. A 2006-os elnökválasztási és országgyűlési választásokra érte el a Francia Szocialista párt a legnagyobb taglétszámot történelme során. Kettőszáz ezer fő alkotta a párt taglétszámát. Ennek oka, hogy 75 ezer új belépő jelent meg három hónap alatt a francia szocialistáknál. Ezek mintegy kétharmada férfi, és többségük diplomás. A 2007-es elnökválasztási kampányban ugyanis a párt a jelöltválasztás állítására pártkampányt indított, és ennek népszerűsítésére lehetővé tette az internetes tagfelvételt, másrészt lecsökkentette a tagsági díjat 20 eurora. Emellett azok, akik 2006. június 1-je előtt léptek be a pártba, részt vehettek a párton belüli őszi jelöltválasztáson. A párton belül több induló is esélyesnek tűnt a párton belüli jelölési folyamatban, és Francois Hollande pártelnök ezzel is indokolta a belépések aktivizálódását. A pártelnök élettársa, Ségolene Royal, a későbbi jelölt mellett Dominique Strauss- Kahn és Laurent Fabius volt miniszterek neve is felmerült, mint lehetséges elnökaspiráns szocialista színekben, s ez fokozta a baloldali szavazók érdeklődését. Az új belépők között 90% korábban még nem volt párttag. 11 Kardos-Simándi: Európai politikai rendszerek, 252.old. 20

Három vesztes elnökválasztás után látható, hogy a francia baloldalnak is megújulásra van szüksége mind a gazdaságpolitika, mind a szociálpolitika területén. A legmarkánsabban ragaszkodtak a jóléti állam vívmányainak védelméhez, ám Sarkozy szlogenje, Több munkáért több bért! jobban kifejezte a francia társadalom igényeit. Konklúzió: A francia SPD olyan módszerekkel érte el tagsága növekedését, mint az internetes felületű belépés, tagdíjcsökkentés és a jelölési folyamat kiterjesztése. 21

V. Az SPD társadalmi kapcsolatai A Német Szociáldemokrata Párt (Sozialdemokratische Partei Deutschlands, SPD) az egyik legrégebbi pártformáció a világon. 2008-ban ünnepli 145. születésnapját, hatszázezres tagsággal rendelkezik jelenleg (1976-ban ez 1 milliós volt, 1998-ban 780 ezer). A párt megalakulását 1863 május 23-ától számítják, ekkor Ferdinand Lassalle megalakította az Allgemeiner Deutscher Arbeitverein-t (NémetÁltalános Munkásegylet). Ezzel egyesült az 1869 augusztus 7-9- én, az eisenachi kongresszuson megalakult Sozialdemokratische Arbeiterpartei, a Szociáldemokrata Munkáspárt 1875-ben, Gothában. 1890-ben vette fel az SPD-nevet, 1912-re a Német Császárság legnagyobb politikai erejévé vált, de kormányra nem kerülhetett. Az első világháború után az első kancellár Friedrich Ebert lett, az SPD vezetője, majd 1919. februárjától a weimari köztársaság első elnöke. Az un. Weimari alku a centrum irányába tolta a pártot, míg a korábban kiváltak megalakították a Német Kommunista Pártot, koalícióra léptek a Katolikus Centrummal és a Német Demokrata Párttal. A hitleri hatalomátvétel után 1933. július 14-én betiltották az SPD-t. A második világháború után 1946- ban újjáalakult a párt, 1949 és 1966 között ellenzékben volt, 1959-ben a godesbergi programmal szakított korábbi, a munkásság és a marxizmus tanainak képviseletére alapozott politikáján. Az NDK-ban az SPD szervezeteit arra kényszerítették, hogy egyesüljön a kommunista párttal. Így létrejött Németország Szocialista Egységpártja (SED). 1989-ben újjáalakult, majd egyesült az NSZK-ban működő SPD-vel. Pont ebben az időszakban volt az SPD a generációváltás küszöbén. Ezt a Willi Brant volt kancellárt (az Ostpolitik emblematikus alakját) és pártelnököt 1987-ben váltó Hans-Jockhen Vogel elnöksége készítette elő, ám az 1990-es választásokon csak 33%-ot értek el miniszterelnök-jelöltjükkel, Stolpeval. 1995-ben már Oscar Lafontaine lett a pártelnök, akit Gerhard 22

Schröder 12 váltott a párt élén, már mint miniszterelnök, az új közép politikájával nyerve az 1998-as Bundestag-választásokat, 40,9%-al. Lafontaine az állam aktív szerepe mellett, a munkanélküliek képviselete felé kötelezte el magát, míg Schröder nyitott új szavazói csoportok, a diplomások, a szabadfoglalkozásúak irányába. 2002-ben ismét kormányra került, nagyrészt az Egyesült Államok külpolitikájának elítélése miatt. 2006-ban nagykoalíciót kötött a CDU-CSU-val az SPD. A hagyományosan baloldali orientációjú szakszervezetek A 2006-os választások, a Schröder-kormány bukása után Francz Münteferring elnöksége alatt egyfajta párttagság-erózió lépett fel. A 700 ezres tagságból sokan visszaadták tagkönyvüket. Érdekszervezetek Németországban Három nagy csúcsszervezetben egyesülnek az NSZK-ban az ipari érdekeket képviselő szervezetek, akik az ipari érdekeket képviselik, illetve a munkaadókat. A Német Ipar Szövetségi Szövetsége (BDI, konzervatív orientációjú), a Német Munkaadók Szövetségi Egyesülete (BDA) és a Német Ipari és Kereskedelmi Szervezet (DIHT). A szakszervezetek a munkavállalók egyharmadát tömörítik, mintegy 9 és félmillió tagot. A szakszervezetek a Német Szakszervezeti Szövetségben tömörülnek. Politikailag a fémipari szakszervezet (Industriegewerkshaft Metall, IGM) a legaktívabb, mintegy 2,800 ezres tagsággal rendelkezik. A közszolgálati, szállítási és közlekedési szakszervezetnek (ÖTV) 1,7 millió tagja van. A bányászokat, vegyipari, papír és kerámiaipari dolgozókat tömörítő szakszervezet (IG) 1 milliós tagsággal rendelkezik. Az NDK-ban a pártállami rendszerben a Szabad Német Szakszervezeti Szövetség (FDGB) nem autonóm szerveződés volt, hanem a Német Szocialista Egységpárt tömegszervezete. Az egyesülés után a DGB-be 12 Simándi-Kardos: Európai politikai rendszerek, 595.old. 23

NDK-s volt szakszervezetből átlépett 4 milliós létszámból 1,7 millió tag kilépett. 13 A szakszervezetek hagyományosan az SPD-vel ápolnak közeli viszonyt ám már a Schröder-éra alatt is voltak feszültségek az új irányváltásnak köszönhetően. Berlinben, 2003. május 24-én, egy héttel a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) rendkívüli kongresszusa elõtt a német szakszervezetek közel százezer embert mozgósítottak 14 városban a tervezett szociális és munkajogi átalakítások ellen. Michael Sommer, aki a Német Szakszervezeti Szövetség (DGB) elnöke volt, Klaus Zwickel a vasasok szakszervezetének (IG Metall) vezetõje és Frank Bsirske, a szolgáltatási ágazat dolgozóit tömörítõ szakszervezet elsõ embere is jelezte, hogy nem ért egyet a hagyományos baloldali szavazókat sújtó új gazdaságpolitikával (un. Hartz-törvények). A schröderi irányváltás, illetve a jelenlegi nagykoalíció intézkedései miatt egyre népszerűbb a 2006 év nyarán megalakult Die Linke párt. Ez a volt keletnémet kommunista utódpárt, a PDS és a Társadalmi Igazság Választási Alternatíva (WASG) egyesüléséből keletkezett. Két elnöke van a Die Linkének: Oscar Lafontanie, a volt SPD-s kancelláriajelölt és jelenleg is parlamenti képviselő a Die Linke színeiben (1999-től bírálta Schröder jobbratolódását) és Lothar Biski, a radikális baloldaliakat szólítja meg. Mellettük Gregor Gsy meghatározó arca még a csalódott SPD-szavazókat megszólító új radikális baloldali pártnak. 14 Konklúzió: A hagyományosan baloldali orientációjú szakszervezetek taglétszáma is csökken, emellett az SPD taglétszáma is, nem volt sikeres az új közép felé történő nyitás. 13 Simándi-Kardos: Európai politikai rendszerek, 583.old. 14 http://ahet.ro/content/view/2198/101/ 24

VI Szakszervezetek az Egyesült Államokban Az első helyi szakszervezetek kialakulása az Amerikai Egyesült Államokban a 18. század végére tehető. A mozgalom azonban igazán a polgárháború utáni években erősödött meg. Az első szövetségi szintű szakszervezet 1866-ban alakult, National Labor Union (Nemzeti Szakszervezet) néven, de működése 1872-re meg is szűnt. Helyét az 1869-ben alakult Knights of Labor szervezet vette át, amely a gyermekmunka elleni küzdelmen túl a nők fizetési egyenlőségéért küzdött. A szervezet 1900-ra lényegében megszűnt, ugyanakkor fénykorában 600 ezres tagsággal büszkélkedhetett. 1886-ban alakult meg a máig is működő American Federation of Labor (AFL; Amerikai Munkaszövetség), amely a szakmai szakszervezeteket fogta össze. 1905- ben alakult meg a segédmunkások szakszervezete az Industrial Workers of the World (Világ Ipari Dolgozók). 1903-ban alakult meg a Teamster, amelynek neve Jimmy Hoffa révén összefüggésbe került a szervezett bűnözéssel. 1933-ban az AFL-en belül megalakult a Committee for Industrial Organization (Ipari Szervezet Bizottsága), amely 1938-ban kilépett az AFL-ből és Congress of Industrial Organization (CIO) néven az ágazati szakszervezeteket fogta össze. 1955-ben a két szervezett összeolvadt és AFL-CIO néven azóta is az amerikai szakszervezetek meghatározó ernyőszervezeteként működik a Change to Win Federation (Változás a győzelemért szövetség) mellett, amely 2005-ben vált ki az AFL-CIO-ból. A szakszervezetek és a politika A szakszervezetek a legfontosabb, legmeghatározóbb lobbicsoportok közé tartoznak, és befolyásuk a belpolitikai folyamatokra jelentős. Ugyan az 25

utóbbi évtizedekben az egyes iparágakban bekövetkezett változásoknak köszönhetően a szakszervezeti tagok létszáma csökkent, s ezzel a szakszervezetek befolyása is, azonban még mindig meghatározó tényezői az amerikai politikának. A szakszervezetek erős kapcsolatokat ápolnak a Demokrata Párttal, amelynek hagyományai egészen F.D. Roosevelt elnökségéig, a New Dealig nyúlnak vissza. 1935-ben, amikor Roosevelt elnök aláírta a Wagnertörvényt (amely biztosította a magánszektorban dolgozók sztrájkjogát, valamint a szakszervezetekbe tömörülés jogát), akkor John Lewis, a szakszervezetek egyik kiemelkedő szervezője az elnök mögé állt. Az általa vezetett szakszervezet vált Roosevelt fő pénzügyi támogatójává. Az AFL és a CIO is támogatta Roosevelt újraválasztását 1940-ben. A tagság 75%-a szavazott az elnökre. Több millió dolláros támogatást nyújtott neki, és vett részt kampányának szervezésében. A demokraták és a szakszervezetek közti szövetség alapját a jóléti állam jelentette. Az 1960-as években a kapcsolatot olyan eredmények jellemezték, mint a Polgárjogi Törvény 1964-ben, vagy az 1965-ben elfogadott Medicare program, amely biztosítja az egészségügyi ellátást a nyugdíjasok és a szociálisan rászorulók számára. Az 1970-es években követve a Demokrata Pártban bekövetkezett szakadás a szakszervezetekre is kiterjedt. Az 1980-as években számos negatív hatás gátolta a szakszervezetek működését, hiszen a Fehér Ház a republikánusoké volt, és ők hagyományosan szakszervezet - ellenesek, hagyományosan inkább a munkáltatók oldalán állnak. Az 1990-es évek Bill Clinton elnöksége alatt a kapcsolat megváltozott, és olyan kérdésekre fókuszált, mint a minimálbér, az egészségügyi ellátás és a gyermekgondozási segély. A Family and Medical Leave Act 1993-ban került aláírásra. Bill Clinton elnöksége alatt az egyik legnagyobb vitát a szakszervezetek szemében a NAFTA aláírása jelentette, amelyet a mai 26

napig sok államban kritizálnak, és sok helyen tartják felelősnek a magas munkanélküliség miatt (pl. Ohio, Michigan, Illinois- a hagyományosan ipari területek). Az érdekvédelem terén elért sikerek mellett számos olyan kérdés van, amelyben a Demokrata Párt nem tesz olyan határozott lépéseket, mint amit a szakszervezetek elvárnának. Egyes pesszimista szakszervezeti vezetők szerint soha nem volt az Egyesült Államokban olyan párt, aki az ő érdekeiket tartotta volna szem előtt, ezért felmerült a gondolata egy új párt szervezésének (Munkáspárt). Tony Mazzocchi az Olaj-, Vegy- és Atomenergiaipari Szakszervezet vezetője 1991-ben kezdte el a párt szervezését. Azonban az amerikai pártrendszerben egy új párt belépésének kevés esélye van. Szakszervezeti ajánlások 2008 Barack Obama és Hillary Clinton között nemcsak a delegáltakért folyik a harc. Ahogy azt már fentiekben említettem, a szakszervezeti ajánlások mindig is meghatározott részét képezték a Demokrata Párton belüli jelöltségi, illetve választási versenynek. Az Egyesült Államokban nagy befolyással bíró szakszervezetek egy meghatározó része Barack Obama jelöltsége mellé tette le a voksot. Teamster- 1,4 millió tag New Change to Win SEIU (Szolgáltató szektorban dolgozók szakszervezete), 1,9 milliós tagságával különösen fontos tényező, hiszen jó kapcsolatokat ápol a hispán vezetőkkel UFCW (Kereskedelemben dolgozók szövetsége)- 1,3 milliós tagság 27

A másik nagy ernyőszervezet, az AFL-CIO még nem ajánlotta egyik jelöltet sem, ugyanakkor annak tagszervezeti közül néhány Obama felé hajlanak. Hillary Clinton két nagy szakszervezet támogatását bírja. AFSCME (állami alkalmazottak) AFT (tanárok szakszervezete) (Felhasznált irodalom: - Janda-Berry-Goldmann: Az amerikai demokrácia, Bp.,Osiris Kiadó, 1996) - American government- Konklúzió Az Amerikai Egyesült Államokban is megfigyelhető tendencia, hogy a szakszervezetek taglétszámának csökkenésével párhuzamosan a szakszervezetek politikai befolyása is csökken. A Demokrata Párt számára még mindig fontosak a kampányszervezésben, a választók mobilizálásában és a jelöltek támogatásában. Ugyanakkor a szakszervezetek már kevéssé tudják programjukhoz megnyeri a Demokrata Pártot és azok vezető politikusait. 28

VII. A Szakszervezetek és a New Labour az Egyesült Királyságban A Munkáspárt megalakulása A brit Munkáspárt a 19. század végén nőtte ki magát a szakszervezeti mozgalmakból és a szocialista pártok összefonódásából. A Munkáspárt volt az első párt Nagy-Britanniában, amely az alacsony jövedelmű munkásosztály képviseletét tűzte ki célul. 1900-ban a Szakszervezeti Kongresszus (Trade Union Congress: TCU) konferenciáján megalakította a Munkás Képviseleti Bizottságot (Labour Representation Committee: LRC) azzal a céllal, hogy támogassa a képviselő jelölteket. Mivel az LRC-nek nem volt önálló vezetője, így a Független Munkáspárt jelöltjét kérték fel a titkári szerepre. Az 1906-os választásokon már 29 széket nyertek el. A frakció első ülésén 1906. február 15-én adták neki a képviselők a Munkáspárt nevet. Hagyományosan a párt olyan elveket vallott, mint Kormányzati beavatkozás a gazdaságban Jövedelmek újraelosztása Munkások és a szakszervezetek jogainak kiszélesítése Jóléti állam (oktatás és egészségügy állami finanszírozása). 1974 volt az utolsó alkalom, amikor a Munkáspárt választást tudott nyerni. Az 1979-es választási vereséget követően a párt egyre inkább megosztottá vált. A párt annyira balra fordult, hogy a balközép érzelmű 4- ek bandája (Shirley Williams, William Rodgers, Roy Jenkins, David Owen) kivált és megalapította a Szociáldemokrata Pártot. Ennek eredményeként a pár még inkább eltolódott a baloldali skálán. Az 1983-as választásokon 29

elért 27,6%-os eredmény volt a párt legrosszabb teljesítménye 1918 óta, amelynek következtében Michael Foot lemondott a pártelnökségről. Helyét Neil Kinnock vette át, aki következetesen igyekezett a pártot a ismét középre terelni. Noha a 1987-es választást összességében elveszítették, mégis sikerült 20 újabb helyet szerezniük a Képviselőházban. 1993-ban John Smith vette át a párt vezetését, aki tovább haladt a párt megreformálásában, amelynek eredményeként csökkentette a szakszervezetek befolyását a jelölt állításban, és bevezette az egy tag, egy szavazat - rendszert. Margaret Thatcher és John Major konzervatív politikájának egyik eredménye volt a szakszervezet ellenes törvények megszületése. A Munkáspárt ma Ahogy az látható az 1980-as évektől kezdve a Munkáspártnak változásra volt szüksége mert: 1974 óta nem tudott választást nyerni A párt programja csak meghatározott célcsoportoknak kedvezett A párt jelölési folyamata az érdekcsoportok befolyásának eredményeként született. Neil Kinnock, John Smith és Tony Blair elnökletével elmozdulva hagyományos szocialista álláspontjától a harmadik utas megoldások és program irányába lépett. Elszakadva a Munkáspárt hagyományos gazdasági irányvonalától, a szabad piacgazdaság kereteit tekintette a párt program alapjának. A párt reformnak két meghatározó része volt. 1. A párt célkitűzéseit újrafogalmazták. 2. Új jelölt választási rendszert vezettek be. 30

A párt legfelső fórumában a szakszervezetek mindig nagy befolyással bírtak, azonban ez a befolyás a 90-es évekre nem volt annyira domináns. A konferencián már csak a szavazatok 50%-át adják a szakszervezetek. A helyi szakszervezetek szerepe a kampányok illetve a támogatások gyűjtésében jelentős. A Munkáspárt bevételeinek 80%-át régen a szakszervezetek adták, ez az arány 1999-re 30%-ra csökkent. A párt vezetőségében a Nemzeti Végrehajtó Bizottságban (National Executive Committee: NEC) is csökkent a szakszervezetek szerepe. Mind a párt új célkitűzései, mind az új választási rendszer azt eredményezte, hogy a Munkáspártnak újra kellett értelmeznie kapcsolatait a szakszervezetekkel. A szakszervezeteknek ugyanis meghatározó szerep jutott a pártvezetők jelölésében. Az 1994-es pártkongresszus által elfogadott alapszabály módosítás létrehozta az un. Nemzeti Szakszervezet és Munkáspárt Kapcsolt Szervezetét (TULO). A TULO azt kapta feladatul, hogy kezelje a Munkáspárt kapcsolatait a szakszervezetekkel és más társult szervezetekkel. Kapcsolt szervezetek lehetnek, akik elfogadják a párt programját, alapszabályát és értékeit és az általa folytatott politikát. A TULO az 1994-es megalakulásától kezdve kettős célt szolgált: 1. Jelentős szerepet játszott a szakszervezeti támogatások koordinálásában a választások idején 2. Kommunikációs csatorna volt a párt és a szakszervezetek között. A New Labour Alapszabályában a 2. fejezet (i) pontja foglalkozik a párt felépítésének kérdésével, illetve társult szervezeteihez fűződő kapcsolataival. Ez megfogalmazza, hogy a Nemzeti Szakszervezet és a Munkáspárt Kapcsolt Szervezetét azért kell létrehozni, hogy biztosítsa az 31

összeköttetést és a koordinációt a pártszervezet és a kapcsolódó, illetve a társult szervezetek esetében. Régiós felosztás is megtörtént: a skót, a walesi, illetve egyéb angol régiókban Regionális Kapcsolatokért Felelős Bizottságokat állítottak fel. 2002 óta a TULO szerepe sokkal proaktívabbá vált. Politikailag sokkal hangsúlyosabban jelent meg a Munkáspárt szakszervezeti politikáinak kialakításánál (pl. minimálbér, nyugdíj, stb.) Ennek a tevékenység nem köszönhetően született meg 2004-ben a Warwick Megállapodás a párt és a kapcsolt szakszervezeti között, amely 2005-ben alapjául szolgált a Labour Manifestonak. A párthoz csatlakozott szakszervezetek taglétszáma 1979-ben 6,5 millió volt, de ez a szám 2000-re 3 millió főre apadt. Az egyéni tagok számában is hasonló csökkenés figyelhető meg, ugyanis 1979-ben 666 ezerről 250 ezer apadt 2003-ra. Szintén kiemelkedő szerepet játszott a szervezet új szakszervezeti kampánystratégiák megalkotásában. A legfontosabb ezek közül a billegő körzetekben történő mobilizálás volt, amely a 2005-ben a választások 15 új helyet jelentett a párt számára a Képviselőházban. Konklúzió: A szakszervezetek létszámának csökkenésével a New Labour pártstruktúrájában és érdekérvényesítő-képesség terén is visszaszorult. Az un. Nemzeti Szakszervezet és Munkáspárt Kapcsolt Szervezete (TULO) regionális-területi szinten szervezi a párt és a szakszervezet, illetve más társult szervezet kapcsolatát. Felhasznált irodalom: - Simándi Irén-Kardos József: Európai politikai rendszerek, Osiris Kiadó, 2004 - Almound-Powell: Összehasonlító politológia, Osiris Kiadó, 2003 - A Munkáspárt 2004-es Alapszabálya 32

VIII. Ajánlásaink a külföldi minták hazai alkalmazására: Az MSZP szervezeti felépítését tekintve tagozatain és civil, baloldali orientációjú szervezeteken keresztül képes közvetlenül becsatornázni olyan civil véleményeket a döntéshozatali mechanizmusokba, amelyek a párt válaszait a társadalmi szükségletekhez harmonizálja. Erre adott javaslatokat a Balegyenes Munkacsoport vitaanyaga A XXI. századi modern szociáldemokrata Párt címmel, amelybe ágyazva a külföldi iránymutatásokat beépítjük. Ennek főbb elemei az alábbiak: Feladatunk szélesíteni a civil-egyesületi hálót. Az emberek számára hiteles információs szolgáltatást vagyunk képesek nyújtani a mindennapokban, ha a kis közösségek vezetői érzik, a politika helyitérségi alakításában számítunk véleményükre, kikérjük azt és beépítjük elképzeléseink közé. Ezzel a hozzáállással hitelesítjük az MSZP-t és helyi reprezentánsait, önkormányzati szereplőit, aktivistáit, elfogadtatjuk álláspontunkat és embereinket. Keressük a kapcsolatfelvétel lehetőségét. Civil Info-pontok, civil inkubátorházak létrehozása, amely a közvetlen találkozást segíti azokkal, akik szimpatizánsi körünkbe tartoznak, a szélesebb szavazóbázisunk részei. A párttagság számára egyes nyugat-európai pártok (pl. Franciaország) kötelező civil szervezeti-egyesületi tagságot, Spanyolországban ajánlott szakszervezeti tagságot írnak elő alapszabályukban. Ez beleépül abba a hagyományba, amelyet a bevezetőben vázoltunk, a hagyományosan tömegpárti jellegű, közösségi alapokon nyugvó pártépítkezésbe. 33

Alapvető érdekünk, hogy intézményes kapcsolatokat építsünk fel a civil szervezetekkel, egyenlőségen alapuló viszonyrendszerrel. A párt számára lehetőség a szélesebb társadalmi bázis elérésére, a civil szervezetek számára az érdekérvényesítő képesség erősítése az előnye az intézményesítése a meglévő együttműködési formák leszabályozásának, tiszta feltételrendszereket vázolva. A folyamat kétoldalú: a párt lobbistaként jeleníti meg a civil szervezetek által képviselt részérdekeket (környezetvédelem, szociális ügyek, stb.), issue-kat, míg a civilek fontos közéletitársadalmi hátteret jelentenek a párt számára. A civilek ajánlási véleményezési jogkörrel részt vehetnének a párt döntéshozói fórumain. Alapvető hiátus a magyar társadalomnak a civil érdekérvényesítés gyengesége. Ezt az MSZP-nek mint modern baloldali pártnak erősítenie kell, hiszen a közösség a baloldali politika alapelve, a tudatos civilek és erős közösségek a baloldali eszmerendszer táptalajai, a szolidaritás és összefogás értékein alapulnak. A társadalom fejlesztésében és a tudatos állampolgár megteremtésében a civil közösségek szocializációs szerepe elsőrendű A baloldal vállalt történelmi feladata a modern Magyarország megteremtése, ebben a közös gondolkodás, a fejlesztési irányok megvitatása, a megoldási utak közötti, párbeszéden alapuló választás felelőssége. Ez teremt konszenzuális demokráciát, politikai kultúraváltást, a Hogyan oldjuk meg közösen? politikáját? 34

A párt tagjainak érzékenynek kell lenniük a civil szervezetek problémáira, segítséget kell nyújtaniuk, hiszen jelenleg ők rendelkeznek olyan szervezeti gyakorlattal, kapcsolati hálóval, amely a szervezeteknek legfőbb hiátusa A közösségek építése minden párttag számára legyen kötelező, a helyi társadalmakban többletfeladatot kell vállalniuk azoknak, akik a baloldali értékeket vallják magukénak. A kötelező tagság Franciaországban a Szocialista Párt alapszabályában lerögzített, működő gyakorlat. Ezzel a kötelező civil szervezeti tagsággal a párt civil kapcsolatai jelentősen erősödnének, és a civil szervezetek számára humánerőforrás-utánpótlást biztosítanának az új, szervezői tapasztalattal rendelkező párttagok. Ebben a folyamatban a pártirodák jelenlegi zárt világa fokozatosan átalakulna közösségi szolgáltatást nyújtó információs központtá, ahová a választópolgár hiteles információért megy, problémájával fordul, és ott válaszokat, megoldásokat kap. 35