C C C P o l s a t P o l k o w i c e 2. é v a d - 2 0 1 2 Előzmények - 2011 Eltelt az első évem a csapatnál. Elég sok mindent nyertünk, ha most megkérdeznétek akkor nem tudnám felsorolni! Viszonylag könnyű év volt, ugyanis kis csapatnak számítottunk, így nem figyeltek ránk annyira az ellenfelek. 20 győzelmet szereztünk, amivel teljesen elégedettek lehetünk! Vezetésemmel tavaly középcsapattá fejlődtünk. Ezt a szponzoraink is észrevették és jutalmazták is néhány ezer euróval, így a második szezonban megerősített kerettel vághatunk neki az évnek! A csapatot megfiatalítottam, és megerősítettem. Több nemzet fiai szolgálják idéntől a CCC Polsat Polkowice csapatát. Terveim szerint megcélozzuk idén a World Tour tagságot. Ez vagy sikerülni fog, vagy nem. Az ellenfelek sokat erősödtek úgyhogy nehéz lesz! De egy biztos: idén én már a World Tour csapatom építésébe kezdek. Ehhez már most jó néhány versenyző rendelkezésemre áll. Ismerjétek meg tehát őket, kik is azok akikkel idén találkozhattok! A következő részben csak a saját csapatomról lesz szó, akit érdekel hogy milyen mozgások voltak a World Tour csapatok keretében az olvassa el az Elő-szezonról írt PDF-et! Csapatbemutató
Távozók Érkezők Az összeállításban már láthattátok a változásokat, de szeretnék néhány szót szólni róluk. Kezdjük a távozókkal. Az egyik legjobb lengyel versenyző távozott csapatunktól Tomasz Kiendys személyében, ő az Atlas Personal csapatához ment. Már nem fiatal (34 éves), így nem fért bele egy ambíciózus, fiatal csapat terveibe. Persze kell a rutin a csapatnak, de úgy gondolom ezt Rutkiewicz és Marczynski tudják biztosítani. Ráadásul Kiendys helyére érkezett egy nála jobb képességekkel rendelkező fiatal tehetség is. Kamil Zielinski kiváló versenyző, sajnálom hogy nem fért be a keretbe. Egyrészt azért váltam meg tőle mert sprinter. Abból már van elég a csapatban, ráadásul kevés fejlődési lehetősége volt, ezen képességekkel pedig nehéz egy World Tour versenyen jól teljesíteni. Mariusz Witecki és Dariusz Batek és Pawel Charucki. Mindhármújuktól azért váltam meg mert középszerű versenyzők és kellett a hely a fiatal tehetségeknek. Tavaly kiválóan segítették a csapatot, nem volt velük semmi probléma, csakhát én már már egy kicsit World Tourban gondolkozom. Jöjjenek az érkezők. Itt is egy jelentős névsor rakható össze. A legnagyobb igazolásom egyértelműen a Liquigas csapatából érkező tehetség Peter Sagan. Egy igazi vezér kellett a csapatba, aki WT (World Tour) szinten is megállja a helyét. Sagannal nem hosszabbított a Liquigas, így lecsaptam rá. Összetettségének köszönhetően bármikor képes lehet egy-egy Continental verseny megnyerésére. A következő név: George Preidler ausztria nemzeti tehetsége. George már most egy elég jó hegyimenő, de hatalmas lehetőségek rejlenek benne, a jövőben a csapat egyik kapitánya lehet. Martin Schöffmann szintén osztrák és szintén ügyes fiú. Ugyan nem egy őstehetség, de még fejlődhet egy kicsit, aminek eredményeképpen nagyon hasznos és fontos csapattag lehet a hegyekben. Alexandre Pliuschin a Katushából öltözött narancsba, illetve ő fehérbe, mert ő az aktuális moldáv bajnok. Célom hasonló vele mint Schöffmannal, bár Alexandre összetettebb versenyző, ő jó segítő lehet a dombokon és síkon is. Juraj Sagan Peter Sagan testvére. Nem akkorra tehetség mint Peter, de azért nem kell félteni. A WT-ban kiváló segítő és csapatember lehet, míg kisebb versenyeket akár nyerhet is a jövőben. És akkor a végére a hazaiak. Lukasz Owsian mivel a tavalyi csapat gyengepontja a hegyek és dombok voltak (csak 2-3 emberünk volt mindig ott a végén), ezért szereztem még egy embert aki pótolhatja ezt a hiányt. Nem annyira tehetséges mint a kortársai, de jelenleg kiemelkedik közülük és ezzel pluszt adhat a csapatnak. Három fiatal lengyel maradt a végére: Kazimierz Krysiak, Stanislaw Krakowiak és Filip Jedrzejczak. Mindhármuk nagy tehetség. Idén mindannyian csak kiegészítőemberek lesznek, de figyeljétek meg eltelik néhány év és azon kapjátok magatokat hogy már ők fogják vezetni a csapatot!
2012 1. félév (Január Május) Tour de San Luis Január A tavalyi évvel ellentétben, idén nem a Langkawi körversenyre, hanem Argentínába utazunk szezonnyitányként. Az év első versenye jól sikerült, elsősorban Rutkiewicz villogott. Megnyerte a második szakaszt, de szerzett még két Top 5 helyezést is, de ami a legfontosabb hogy összetettben a harmadik helyen zárt, úgy hogy volt rajta 2 napig a sárga trikó. Matysiak és Taciak tudtak még szakaszokon top 10-be jönni, velük szintén elégedett vagyok. A versenyt Pierre Roland (Team Europcar) nyerte, Thomas Löfkvist (Colombia es Pasion) és Marek Rutkiewicz (CCC Polsat Polkowice) előtt. A sprinter és hegyitrikót Pierre Roland (Team Europcar), a fehér trikót Nairo Quintana (Colombia es Pasion) hódította el.
Santos Tour Down Under 1. Heinrich Haussler Team Garmin - Cervelo 2. Sylvain Chavanel Quick Step Cycling Team 3. Johan Van Summeren Team Garmin - Cervelo 4. Robert Kiserlovski Pro Team Astana 5. Daniele Nardello Liquigas SPR Heinrich Haussler Team Garmin Cervelo MO Nicki Sorensen Saxo Bank Sungard U25 Rafal Majka Saxo Bank - Sungard
Február Vuelta a Mallorca Spanyol kalandozásainkat hasonlóan a tavalyi évhez idén is Mallorcán kezdtük. Nem is akárhogy! Rutkiewicz kiválóan szerepelt, összetettben 4. lett, a pontversenyt megnyerte, illetve az utolsó szakaszt is megnyerte. Az idei első versenyét futó Mendes pedig az utolsó szakaszon való szökésével elhódította a hegyitrikót! A versenyt Enrique Salgueiro (Andalucia Caja Granada) nyerte, Christophe Kern (Miche - Guerciotti) és Egoi Martinez (Euskaltel - Euskadi) előtt. A sprintertrikót Marek Rutkiewicz (CCC Polsat - Polkowice), a hegyitrikót José Mendes (CCC Polsat - Polkowice), a fehér trikót Carlos Betancourt (Acqua e Sapone) hódította el. Vuelta a Andalucia Mallorca után irány Andalúzia! Az első szakaszt magasan a mi csapatunk nyerte, Mendes révén húztuk be a kötelező győzelmet. A második szakasz is a miénk lett Rutkiewicz révén. Csapatunk legyőzhetetlen volt ezen a versenyen, Rutkiewicz megnyerte az összetettet és a ponttrikót, Mendes pedig 3. lett összetettben. A versenyt Marek Rutkiewicz (CCC Polsat - Polkowice) nyerte, Jeremy Roy (FDJ) és José Mendes (CCC Polsat Polkowice) előtt. A sprintertrikót Marek Rutkiewicz (CCC Polsat - Polkowice), a hegyitrikót Nelson Victorino (LA - Antante), a fehér trikót Carlos Betancourt (Acqua e Sapone) hódította el. Classica a Almeria Február utolsó versenye, Rutkiewicz jó formában volt úgyhogy bíztunk a jó eredményben. A verseny elején elment egy szokásos szökés, amibe Taciak is benne volt. Ezt a szökést csak részben tudták megfogni, Paul Voss és Mateusz Taciak érkeztek a hajrára, ahol a német lesprintelt minket. Rutkiewicz taktikai okokból nem mehetett, így most nem tudtunk vele jelenős eredményt elérni. A versenyt Paul Voss (Endura ) nyerte, Mateusz Taciak (CCC Polsat - Polkowice) és Daryl Impey (Team NetApp) előtt.
Vuelta a la Region de Murcia Március Murciában is jól szerepelt a csapat, bár egy kicsit többet vártam, de látszott a csapatokon hogy készülnek már a nagy World Tour versenyekre. Rutkiewicz tisztesen helytállt, ötödik lett összetettben, szakaszon pedig volt harmadik. A versenyt Stefano Garzelli (Acqua e Sapone) nyerte, Jonathan Castroviejo (Euskaltel - Euskadi) és Thomas Löfkvist (Colombia es Pasion) előtt. A sprintertrikót Jonathan Castoviejo (Euskaltel - Euskadi), a hegyitrikót Mikel Nieve (Euskaltel - Euskadi), a fehér trikót Jonathan Castoviejo (Euskaltel - Euskadi) hódította el. Cholet Pays de Loire Spanyolországból Franciaországba utaztunk, a következő heteket itt fogjuk tölteni. A versenyen mezőnyhajrá döntött, ahol Sagan és Smolen is részt vettek a csapatból, egy dobogót és egy hatodik helyet sikerült összehozniuk. A versenyt Frederik Amorison (Landbouwkrediet) nyerte, Yoann Gené (Team Europcar) és Peter Sagan (CCC Polsat - Polkowice) előtt. Critérium International 2.HC azak kiemelt kategóriás többnapos verseny. Többnyire a Párizs-Nizzáról/Tirreno-Adriaticoról érkeztek a csapatok, így nem volt könnyű dolgunk. Ráadásul a szponzoraink kiemeltként kezelték a versenyt. Ennek ellenére kapitányunk helytállt, Rutkiewicz 8. lett az összetettben, ami egy nagyon jó eredmény egy ilyen mezőnyben. A többiek sajnos távol vannak még ezen elit szinttől! A versenyt Cristophe Kern (Miche - Guerciotti) nyerte, Romain Sicard (Euskaltel - Euskadi) és Daniel Navarro (Omega Pharma - Lotto) előtt. A sprintertrikót Cristophe Kern (Miche - Guerciotti), a hegyitrikót Hubert Dupont (Ag2r La Mondiale), a fehér trikót Romain Sicard (Euskaltel - Euskadi) hódította el.
Paris - Nice 1. Roman Kreuziger Pro Team Astana 2. Carlos Barredo Rabobank 3. Grega Bole Team Lampre - UniCredit 4. Yury Trofimov Katusha Team 5. Ben Hermans Team Radioshack SPR Grega Bole Team Lampre - UniCredit MO Leonardo Duque Cofidis U25 Cyril Gautier Team Europcar Tirreno - Adriatico 1. Philippe Gilbert Omega Pharma - Lotto 2. Damiano Cunego Team Lampre - UniCredit 3. Joaquim Rodriguez Katusha Team 4. Thomas Voeckler Farnese Vini Neri Sottoli 5. Vincenzo Nibali Pro Team Astana SPR Philippe Gilbert Omega Pharma Lotto MO Eros Capecchi Liquigas U25 Edvald Boasson Hagen Team Sky Milano San Remo 1. André Greipel Omega Pharma - Lotto 2. Alessandro Petacchi Team Lampre - UniCredit 3. Mark Cavendish Team HTC - Highroad 4. Edvald Boasson Hagen Team Sky 5. Tyler Farrar Team Garmin - Cervelo 6. Oscar Freire Rabobank 7. Thor Hushovd Team Garmin Cervelo 8. Juan José Haedo Pro Team Astana 9. Jose Joaquin Rojas Cofidis 10. Romain Feillu Vacansoleil - DCM
Vuelta Ciclista a Catalunya 1. Giovanni Visconti Liquigas 2. Igor Antón Euskaltel - Euskadi 3. Chris Horner Team Radioshack 4. Robert Kiserlovski Euskaltel Euskadi 5. Rigoberto Urán Team Sky SPR Theo Bos Rabobank MO Juan José Cobo Geox - TMC U25 Rigoberto Urán Team Sky Gent - Wevelgem 1. Thor Hushovd Team Garmin Cervelo 2. Alessandro Ballan BMC Racing Team 3. Lars Boom Rabobank 4. Johan Vansummeren Team Garmin Cervelo 5. Nick Nuyens Saxo Bank Sungard 6. Philippe Gilbert Omega Pharma - Lotto 7. Greg Van Avermaet BMC Racing Team 8. Sep Vanmarcke Team Garmin Cervelo 9. Sebastian Langeveld Rabobank 10. Björn Leukemans Vacansoleil DCM Pro Cycling Team
Április Route Adélie de Vitré Áprilisban maradtunk franciaországban, legalábbis a hónap elején. Az itteni egynaposok kiváló felkészülési lehetőséget biztosítanak a hó végi fontosabb versenyeinkre. Egy dombos körpályát kellett teljesíteni ezen a versenyen. Néhányan versenyeztek már az előző két francia versenyen, de nagy csodára nem számítottam. Ennek ellenére Sagan magabiztosan nyerte a hajrát, Smolen pedig a 4. lett. A versenyt Peter Sagan(CCC Polsat Polkowice) nyerte, Christophe Le Mével (Ag2r La Mondiale) és Johann Tschopp (Bretagne - Schuller) előtt. Circuit Sarthe Pays de la Loire Szintén felkészülésnek szántam a versenyt. Elég nehéz verseny volt helytállnunk, de Sagan ismét hozta a szintet! A hajrákban mindig jó helyen érkezett, plusz 1-2 jóváírással egészen a 4. helyig jött fel, ráadásul a fehér trikót is elhozta. Smolen is hozzárakott valamit a csapat sikeréhez, az első szakaszon aratott győzelmével. A versenyt Candido Barborsa (LA - Antante) nyerte, Roger Kluge (Skil - Shimano) és Sandy Casar (Landbouwkrediet) előtt. A sprintertrikót Samuel Dumoulin (Cofidis), a hegyitrikót Mickael Delage(FDJ), a fehér trikót Peter Sagan (CCC Polsat Polkowice) hódította el. Paris Camembert Lepetit Az előző versenyeket látva többet vártam ettől a versenytől, ugyanis a dombok kedveztek Sagannak, ehhez képest csak egy 4.-5. helyet hozott el a Sagan-Smolen páros. Saganból sokat kivett a sok támadás, így nem maradt ereje a hajrára. Smolen pedig kiválóan teljesített, csak a hajrára várt. Talán ha fordított a szereposztás akkor dobogón lettünk volna A versenyt Steven Cummings (Wallonie Brussels Credit Agricole) nyerte, Tejay Van Garderen (Team HTC - Highroad) és Kevin Peeters (Landbouwkrediet) előtt. GP de Denain Porte du Hainaut Az első macskaköves versenyünk volt a szezonban ahol mezőnyhajrá döntött. A felvezetésünk jól sikerült, egy 3. helyet sikerült elhoznunk a megfogyatkozott mezőnyhajrában. A versenyt Cyril Lemoine (Saur - Sojasun) nyerte, Frederik Amorison (Landbouwkredit) és Peter Sagan (CCC Polsat Polkowice) előtt. Tour de Finistére Ismét dobogón, immár eggyel előrébb, de könnyen nyerhettünk is volna. A dombokon szépen fogyatkozott a mezőny, átütő támadás nem érkezett, köszönhetően a Sagan által diktált tempónak. Így maradt a mezőnyhajrá, ahol Peternek sok ereje maradt még, de ezúttal Martens frissebb volt. A versenyt Paul Martens (Saur - Sojasun) nyerte, Peter Sagan (CCC Polsat Polkowice) és Leonardo Duque (Cofidis) előtt.
Tro-Bro León Sagan sokat próbálkozott ismét, de sosem sikerült elmennie, pedig az erő megvolt benne. Csak a pelotonnak nem tetszett ez. A hajrában 3 sprinterem is részt vett, vegyes eredménnyel. Sagan elfogyott a végére, így a Top 10-en kívül jött. Smolen épphogy befért a 10-be, 9. lett. És végre megvillant Bartlomiej Matysiak is, egy 3. hellyel. Igazán ráfért már ez az eredmény, eddig nem sokat mutatott. A versenyt Frederik Amorison (Landbouwkredit) nyerte, Peter Yoann Gené (Team Europcar) és Bartlomiej Matysiak (CCC Polsat Polkowice) előtt. GP Herning Francia túránk után kettéoszlott a csapat, egyik felük a dán és német egynaposokon fog indulni, míg a többiek a Török körversenyen fognak versenyezni. Dániában mezőnyhajrá döntött, a hazai Alex Rasmussen nyert, tőlünk Matysiak 6. lett. A versenyt Frederik Amorison (Landbouwkredit) nyerte, Peter Yoann Gené (Team Europcar) és Bartlomiej Matysiak (CCC Polsat Polkowice) előtt. Himmerland Rundt Kiemelt verseny volt a számunkra, a Top 10-ben kellett végeznünk. A verseny elején hamar elment egy szökés, amit elnéztek a csapatok. Tőlünk Morajko volt benne, így én sem izgattam magamat. Végül ez a 4-es hazaért, egymás között eldöntve a versenyt. A versenyt Lucas Sebastián Haedo (Team SaxoBank - Sungard) nyerte, Jaroslaw Marycz (Team Saxo Bank - Sungard) és Jacek Morajko (CCC Polsat Polkowice) előtt.
Presidental Cycling Tour of Turkey Kiemelt verseny volt a számunkra, a cél a TOP 10 volt. Sagannak ez az egyik fő versenye, így tőle jó szereplést vártam. Tavaly már mentünk itt, tudtuk hogy nem lesz egyszerű verseny így is lett. Minden szakaszon kiemelten kellett figyelni a szökésekre, ugyanis nem igazán kontrollálták őket. Így történt hogy az első szakaszon 2 perccel ért haza egy csoport, Mendes Sergio Pardillával ment fel kb. a szakasz felénél, így lépéselőnyben voltunk. A második szakaszon át is tudta venni a sárga trikót, igaz csak egy napra. Végig kiválóan ment, a 6. helyen végzett. Illetve az egész csapatra igaz hogy kiválóan ment, a többiek (Juraj Sagan, Pliuschin, Taciak, Owsian) végig ott voltak a szökésekben, gyakran haza is értek értékes helyezéseket szerezve a csapatnak. Smolen elmenésből nyerte az 5. szakaszt. Ennél jobb már csak a kapitányunk volt. Végig jól helyezkedett, a hajrákban ott volt stabilan, gyakran támadott, kis időjóváírásokat szerezve ezzel. A 5. szakaszon végre megkaparintottuk a sárga trikót is. 3 szakaszon keresztül kellett volna védenünk. Azonban a hetedik szakaszra a csapat elfáradt és elveszítettük a trikót, 15 mp volt Peter hátránya. Az utolsó szakasz döntött. A napi szökést elengedtük, hadd vigyék a jóváírásokat. Sagan az utolsó dombon támadott, sokakkal együtt. Azonban az összetettet vezető Pantano hátrébb helyezkedett, közvetlenül előtte Smolen, aki pont annyit hagyott ki leszakadjanak. Saganék időelőnnyel értek célba, így Peter megnyerte az összetettet 1 azaz EGY másodperccel! A többiek a saját helyezésüket áldozták fel ezen győzelemért. Az eddigi legküzdelmesebb, de egyben a legjobb versenyünk is volt! A versenyt Peter Sagan (CCC Polsat Polkowice) nyerte, Yukiya Arashiro (Team Europcar) és Sergio Pardilla (Movistar) előtt. A sprintertrikót Peter Sagan (CCC Polsat Polkowice), a hegyitrikót Matthieu Perget (Ag2r La Mondiale), a fehér trikót Peter Sagan (CCC Polsat Polkowice) hódította el. Rund um Köln A tavalyi verseny után nem számítottam sok jóra. Azonban az idei egy nyugalmasabb verseny volt, mezőnyhajrá döntött az elég dombos körpályán. Sagan távollétében, Matysiak volt a spriterünk. Eddig nem sok mindent mutatott a lengyel, de itt meggyőzött arról hogy helye van a csapatban. A dombokon kíválóan ment, a hajrában pedig második lett! Ő egyedül volt képes bejönni az elejével, ezért is szép ez az eredmény! A versenyt Stefan Schumacher (Miche - Guerciotti) nyerte, Bartlomiej Matysiak (CCC Polsat Polkowice) és René Jorgensen (Cristina Watches Faxe Kondi) előtt.
Ronde Van Vlaanderen 1. Fabian Cancellara Quick Step Cycling Team 2. Filippo Pozzato Leopard - Trek 3. Thor Hushovd Team Garmin - Cervelo 4. Sylvain Chavanel Quick Step Cycling Team 5. Sebastian Langeveld Rabobank 6. Alessandro Ballan BMC Racing Team 7. Stijn Devolder Vacansoleil DCM 8. Niki Terpstra Quick Step Cycling Team 9. Geraint Thomas Team Sky 10. Staf Scheirlinckx Verandas Willems - Accent Vuelta al Pais Vasco 1. Roman Kreuziger Pro Team Astana 2. Igor Antón Euskaltel - Euskadi 3. Joaquim Rodriguez Katusha Team 4. Chris Horner Team Radioshack 5. Luis León Sánchez Rabobank SPR Roman Kreuziger Pro Team Astana MO Joaquim Rodriguez Katusha Team U25 Romain Sicard Euskaltel - Euskadi Paris - Roubaix 1. Thor Hushovd Team Garmin - Cervelo 2. Fabian Cancellara Quick Step Cycling Team 3. Lars Boom Rabobank 4. Sylvain Chavanel Quick Step Cycling Team 5. Sebastian Langeveld Rabobank 6. Björn Leukemans Vacansoleil - DCM 7. Berhard Eisel Team HTC - Highroad 8. Greg Van Avermaet BMC Racing Team 9. Filippo Pozzato Leopard Trek 10. Baden Cooke Team Saxo Bank - Sungard
Amstel Gold Race 1. Damiano Cunego Team Lampre UniCredit 2. Frank Schleck Leopard Trek 3. Roman Kreuziger Pro Team Astana 4. Maxime Monfort Leopard Trek 5. Nick Nuyens Team Saxo Bank Sungard 6. Thor Hushovd Team Garmin Cervelo 7. Chris Horner Team Radioshack 8. Philippe Gilbert Omega Pharma - Lotto 9. Jérome Pineau Quick Step Cycling Team 10. Simon Gerrans Team Garmin - Cervelo La Fleche Wallonie 1. Joaquim Rodriguez Katusha Team 2. Philippe Gilbert Omega Pharma - Lotto 3. Frank Schleck Leopard - Trek 4. Damiano Cunego Team Lampre - UniCredit 5. Simon Gerrans Team Garmin - Cervelo 6. Michele Scarponi Team Lampre - UniCredit 7. Jan Bakelandts Omega Pharma Lotto 8. Cadel Evans BMC Racing Team 9. Roman Kreuziger Pro Team Astana 10. Chris Horner Team Radioshack Liége Bastogne Liége 1. Roman Kreuziger Pro Team Astana 2. Damiano Cunego Team Lampre - UniCredit 3. Philippe Gilbert Omega Pharma Lotto 4. Jerome Pineau Quick Step Cycling Team 5. Joaquim Rodriguez Katusha Team 6. Frank Schleck Leopard Trek 7. Vincenzo Nibali Pro Team Astana 8. Igor Antón Euskaltel Euskadi 9. Jakob Fuglsang Leopard Trek 10. Samuel Sánchez Euskaltel Euskadi
Tour de Romandie 1. Joaquim Rodriguez Katusha Team 2. Alberto Contador Team Saxo Bank Sungard 3. Jens Voigt Leopard Trek 4. Kim Kirchen Pro Team Astana 5. Chris Anker Sorensen Pro Team Astana SPR Joaquim Rodriguez Katusha Team MO Alessandro Bertolini Androni Giocatolli U25 Rigoberto Urán Team Sky Május Rund um den Finanzplatz Escborn - Frankfurt Mezőnyhajrá döntött a dombos pályán, a vége azonban sík volt. Matysiak 3., Morajko 8. lett, szponzori cél volt a Top 10. A versenyt Daryl Impey (Team NetApp) nyerte, Jure Kocjan (Team Saxo Bank - Sungard) és Bartlomiej Matysiak (CCC Polsat Polkowice) előtt. Scandinavian Race in Uppsala A versenyen nem volt nagy tempó, így egy szökés ért haza melyben a csapatból Marczynski is benne volt, a 3. helyen ért célba, a többiek a 6.-9. helyeken értek még be, ami említésre méltó. A versenyt Takashi Miyazawa (PSK Whirlpool - Author) nyerte, Konrad Czajkowski (Bank BGZ) és Tomasz Marczynski (CCC Polsat Polkowice) előtt. Pro Race Berlin Nagyszerűen sikerült az utolsó felkészülési verseny a Bajor kör előtt. Egy szökésben voltunk sokáig benne Morajko révén, amit éppen hogy megfogtak! A mezőnyhajrában Matysiak villant és nyert! A versenyt Bartlomiej Matysiak (CCC Polsat Polkowice) nyerte, Alexander Kristoff (Team Joker - Merida) és Jens-Erik Madsen (Christina Watches - Onfone) előtt.
Bayern Rundfahrt A verseny kiemelt volt a csapat számára. És szerencsére jól is sikerült! Az első szakaszon rögtön Janiaczyk nyert szökésből. A harmadik szakaszon szintén egy hosszú szökés után Morajko ért be dobogón, átvéve a sárga trikót! Én innen már le sem tudták róla venni, akkora előnyt szerzett. Hiába voltak nála sokkal jobb időfutam menők, azért 5 percet nem lehet csak úgy leddolgozni! Sikerült megnyernie az összetettet és a pontversenyt is. Marczynski a 12. lett, Janiaczyk a 17. összetettben. A versenyt Jacek Morajko (CCC Polsat Polkowice) nyerte, Tony Martin (Team HTC - Highroad) és Rodrigo Garcia (Aegon Cyclin Team) előtt. A sprintertrikót Jacek Morajko (CCC Polsat - Polkowice), a hegyitrikót Vegard Bugge (Joker Merida), a fehér trikót Tom Dumoulin (Rabobank Continental) hódította el. Giro d Italia 1. Cadel Evans BMC Racing Team 2. Igor Antón Euskaltel Euskadi 3. Mikel Astarloza Team Garmin Cervelo 4. Robert Gesink Rabobank 5. Bauke Mollema Rabobank 6. José Rujano Androni Giocatolli 7. Peter Kennaugh Team Sky 8. Kevin De Weert Team Sky 9. Ivan Basso Katusha Team 10. José Serpa Androni Giocatolli SPR Cadel Evans BMC Racing Team MO Sergio Paulinho Team Radioshack U25 Peter Kennaugh Team Sky
Skoda Tour de Luxembourg Június A verseny kiemelt volt a csapat számára, szakaszt kellett nyernünk. Nagyon erős mezőny gyűlt össze a miniállamban, kicsit féltem is hogy nem fog sikerülni a célunk. Az erős mezőnnyel nem tudtam mit kezdeni, az összetettért esélyünk nem volt a győzelemre. Viszont Janiaczyk egy jól időzített szökéssel megnyerte az utolsó etapot, és teljesítettük a szponzori elvárást! A versenyt Yoann Offredo (FDJ) nyerte, Jonas Ljungblad (Team Differdange) és Thor Hushovd (Garmin - Cervelo) előtt. A sprintertrikót Thor Hushovd (Garmin - Cervelo), a hegyitrikót Michael Albasini (FDJ), a fehér trikót Anthony Roux (FDJ) hódította el. Tour de Rijke Hollandiában tavalyhoz hasonlóan - 3 felkészülési versenyen vettünk részt. Elég gyenge csapttal érkeztem, ráadásul tele hegyimenőkkel, akik az osztrák körre készülnek, ami majd 1 hónap múlva lesz. Nem csoda hogy nem értünk el eredményt. A versenyt Sebastian Turgot (Team Eddy Merckx - Indeland) nyerte, Jonas Vangenechten (Wallonie Brussels) és Jempy Drucker (Verandas Willems Accent) előtt. Delta Tour Zeeland Még a Zeeland körversenyen sem villogtunk, a forma még kevés volt, és teljesen sík pályákon haladtunk. A versenyt Fabian Wegmann (Leopard - Trek) nyerte, Christian Poos (Team Differdange) és Iljo Keisse (Quick Step Cycling Team) előtt. A sprintertrikót Fabian Wegmann (Leopard - Treak), a fehér trikót Markus Barry (Rabobank Continental) hódította el. Hegyitrikót nem osztottak.
Ster ZLM Tour Na ez már egy kicsit dombosabb terep volt, meg is látszik az eredményeken. A szezonban kiváló formát mutató Janiaczyk már az első szakaszon egy hosszú szökéssel hazaért, megalapozva ezzel összetettbeli 3. helyét. Szép eredmény a lengyeltől, nagyon meggyőző volt májustól a formája. E mellett az osztrák különítmény a Schöffmann-Preidler páros szerepelt jól: 7-8. helyen végeztek összetettben. A versenyt James Vanlandschoot (Verandas Willems - Accent) nyerte, Philip Lavery (An Post - Sean Kelly) és Blazej Janiaczyk (CCC Polsat Polkowice) előtt. A sprintertrikót Michal Kwiatkowski (Team Radioshack), a hegyi trikót Michael Albasini (FDJ), a fehér trikót Philip Lavery (An Post - Sean Kelly) hódította el. Nemzeti Bajnokságok Tavaly jobban sikerültek a nemzeti bajnokságok a csapat számára, de azért így is vannak trikóink. Szlovákiában és Moldáviában nem rendeznek bajnokságokat, a trikók maradtak eddigi tulajdonosaiknál, így Pliuschin továbbra is a moldáv bajnokiban nyomja. Németországban Schulze egyedül nem volt képes maradandót alkotni, a korban is igen csak benne van, na meg gyenge egy német mezőnyhöz képest. Portugáliában Mendes 3. lett az időfutambajnokságon, ami jó eredmény látva a formáját. A mezőnyversenyen azonban már nem tudta tartani a lépést a legjobbakkal. És végül: Lengyelország. Az időfutamban nem voltunk valami jók, Lukasz Bodnar a tavalyi győzelme után idén csak 4. lett (a tesója viszont nyert!). A mezőnyverseny is szoros volt, kb. féltávnál alakult ki a nyerő elmenés, amiben Rutkiewicz, Marczynski és Owsian is benne volt. A támadások folyamatosan volt, Majka, Kwiatkowski, Huzarsk és Maciej Bodnar bátran vállalkoztak. Ám az erőfölény meghozta a hatását: a csoport együtt maradt a célig, ahol pedig Marczynski volt a leggyorsabb, megvédve a tavaly megszerzett lengyel bajnoki trikóját. Criterium de Dauphiné 1. Richie Porte Team Saxo Bank - Sungard 2. Tony Martin Team HTC - Highroad 3. Alexander Vinokourov Team Europcar 4. Maxime Monfort Leopard - Trek 5. Janez Brajkovic Team HTC - Highroad SPR Tony Martin Team HTC - Highroad MO Rigoberto Urán Team Sky U25 Rigoberto Urán Team Sky
Tour de Suisse 1. Alberto Contador Team Saxo Bank - Sungard 2. Bradley Wiggins Team Sky 3. Andreas Klöden Team Radioshack 4. José Rujano Androni Giocatolli 5. Andy Schleck Leopard - Trek SPR Alberto Contador Team Saxo Bank - Sungard MO Andy Schleck Leopard - Trek U25 Romain Sicard Euskaltel - Euskadi Nemzeti Bajnokságok Ország Időfutam Mezőnyverseny Magyarország Csaba Pályi (Aegon Cycling Team) Péter Kusztor (Atlas Personal) Kanada David Veilleux (Team Europcar) David Veilleux (Team Europcar) Norvégia Edvald Boasson Hagen (Team Sky) Thor Hushovd (Garmin Cervelo) Nagy-Britannia Bradley Wiggins (Team Sky) Mark Cavendish (Team HTC Highroad) Svájc Fabian Cancellara (Quick Step) Fabian Cancellara (Quick Step) Lengyelország Maciej Bodnar (Liquigas) Tomasz Marczynski (CCC Polsat) Csehország Roman Kreuziger (Astana) Roman Kreuziger (Astana) Dánia Jakob Fuglsang (Leopard) Jakob Fuglsang (Leopard) Ukrajna Yaroslav Popovych (Radioshack) Yaroslav Popovych (Radioshack) Oroszország Vladimir Karpets (Katusha) Evgeni Petrov (Katusha) Portugália Tiago Machado (Team Radioshack) Sergio Paulinho (Team Radioshack) Németország Tony Martin (Team HTC) Tony Martin (Team HTC) USA Tom Danielson (Garmin - Cervelo) Chris Horner (Radioshack) Hollandia Lieuwe Westra (Skil Shimano) Lieuwe Westra (Skil Shimano) Belgium Thomas De Gendt (Vacansoleil) Philippe Gilbert (Omega) Franciaország Romain Sicard (Euskaltel) Sylvain Chavanel (Quick Step) Olaszország Alfredo Balloni (Lampre) Vincenzo Nibali (Astana) Spanyolország Alberto Contador (Saxo Bank) Alberto Contador (Saxo Bank) Kolumbia?? Írország - Nicholas Roche (Ag2r La Mondiale) Svédország - Andreas Linden Szlovénia - Jure Kocjan (Saxo Bank Sungard) Luxembourg - Kim Kirchen (Astana) Litvánia - Dainius Kairelis Kazahsztán - Alexei Kolessov Észtország - Ardy Utar Ausztria - Bernhard Eisel (Team HTC - Highroad)
Július Int. Österreich Rundfahrt A verseny kiemelt volt a csapat számára. Nezebb verseny volt mint a tavalyi, ennek ellenére jól szerepeltünk. 2 szakaszgyőzelem: Preidler és Marczynski révén a 2. és 5. szakaszok, legjobb fiatal trikó Preidler számára. Összetettben egy 2., 4., 5., 7. hely a következő versenyzők révén: Marczynski, Preidler, Schöffmann, Rutkiewicz. Velits azért még túl nagy falat volt a számunkra. De majd jövőre talán partiban leszünk vele! A versenyt Peter Velits (Team HTC - Highroad) nyerte, Tomasz Marczynski (CCC Polsat Polkowice) és Massimo Giunti (Miche Guerciotti) előtt. A sprinter és hegyitrikót Peter Velits (Team HTC Highroad), a fehér trikót Georg Preidler (CCC Polsat Polkowice) hódította el. Tour of Quinghai Lake Kínát a Lengyel körversenyre való felkészülésre használtuk. A sík szakaszokon sokat próbálkoztunk szökéssel, illetve a hajrákban Matysiak hozott el egy 3. helyet. Nem nekünk feküdt a sík terep, ennek ellenére Marczynski összetettben 5. lett egy jól ütemezett támadásnak köszönhetően. Érdekesség hogy az első szakaszon hazaért egy szökés: aki abba benne volt az elöl végzett összetettben, aki nem az nem. Hiába nyert Bonnet 5 szakaszt A versenyt Esteban Plaza (Andaluzia Caja Granada) nyerte, Francois Parisien (Team Spidertech) és John Darwin Atapuma (Colombia es Pasion) előtt. A sprintertrikót William Bonnet (FDJ), a hegyitrikót Jack Bauer (Endura Racing), a fehér trikót John Darwin Atapuma (Colombia es Pasión) hódította el. Sparkassen Giro Németországban zártuk a hónapot, egy dombos egynapossal. Matysiakra tudtam építeni a sprintben, épphogy lecsúszott a dobogóról 4. lett. A többieknek csak felkészülési verseny volt. A versenyt Alex Rasmussen (Team HTC - Highroad) nyerte, Harald Starzengruben (Christina Watches Faxe Kondi) és Thomas Vedel Kvist (Glud & Marstrand - LRO) előtt.
Tour de France 1. Alberto Contador Saxo Bank - Sungard 2. Andy Schleck Leopard - Trek 3. Cadel Evans BMC Racing Team 4. Vincenzo Nibali Pro Team Astana 5. Robert Gesink Rabobank 6. Denis Menchov GEOX - TMC 7. Samuel Sánchez Euskaltel - Euskadi 8. Frank Schleck Leopard Trek 9. Bradley Wiggins Team Sky 10. Andreas Klöden Team Radioshack SPR Mark Cavendish Team HTC Highroad MO Andy Schleck Leopard Trek U25 Rigoberto Urán Team Sky Clasica San Sebastián 1. Philippe Gilbert Omega Pharma Lotto 2. Enrico Gasparotto Pro Team Astana 3. Andy Schleck Leopard Trek 4. Ivan Basso Katusha Team 5. Joaquim Rodriguez Katusha Team 6. Riccardo Ricco Leopard Trek 7. Damiano Cunego Team Lampre - UniCredit 8. Jerome Coppel Saur - Sojasun 9. Gerald Ciolek Quick Step Cycling Team 10. Peter Velits Team HTC - Highroad
Augusztus Tour de Pologne Hazai körversenyünkre ismét kaptunk szabadkártyát, ráadásul a csapatból sokan készültek is erre a versenyre, úgyhogy jó szereplést vártam. Az útvonal változott a tavalyihoz képest, az első 3-4 szakasz teljesen sík, míg az utolsó 3 dombos, hegyi befutóval végződött. Az első szakaszon Janiaczyk volt szökésben, elvitte az egyetlen hegyi hajrát, így még 3 napig övé is maradt a trikó. A síkon mezőnyhajrá döntött mindig. Bíztam Matysiak gyorsaságában, de hiába a World Tour sprinterekkel ő nem tudja felvenni a versenyt. Jöttek a dombos szakaszok, Marczynski és Rutkiewicz is jó formában voltak, elsősorban Rutkiewicz volt a kapitány. Hozta is a tőle elvárható eredményt: az 5,6,7. szakaszokon vagy dobogón vagy a legjobb ötben végzett. Ez összetettben a tavalyi helyezését, egy 3. helyet jelentett. Kiváló! De Marczynski sem maradt adós, a 6. szakaszon a top 10-ben érkezett, végig kiegyensúlyozottan versenyzett, ami egy 7. helyet eredményezett. Meglátásom szerint jobbak voltunk mint tavaly, ráadásul szereztünk egy adag World Tour és ranglistapontot ami sokat jelenthet a feljutásért való küzdelemben. Az eredményeket a World Tour részben találjátok! GP Camaiore Emlékezhettetek hogy tavaly itt abbahagytuk/félbehagytuk a szezont, ugyanis nem akartunk a World Tourba menni. Utólag azt mondom hogy jó döntés volt, túl kemény lett volna még nekünk. Idén azonban egyértelműen a WT a cél, így folytatjuk a menetelést, egészen október közepéig versenyzünk. Az augusztust Taljánföldön töltöttük, sok kis egynaposon majd a Lombard körön vettünk részt. A Camaiore-n új sor indult, akinek a Lombard és a Brit kör a célja, így sok esélyünk nem volt. Sagan elhozott egy 14. helyet, a többiek érkeztek. A versenyt Fortunano Baliani (D Angelo & Antenucci - Nippo) nyerte, Joan Horrach (Katusha) és Alessandro Proni (Farnese Vini Neri Sottoli) előtt. Tre Valli Varesine Újabb Olasz egynapos, elég kemény dombokkal. Sagannal számoltam mint első ember, azonban Marczynski jobban bírta a hegyeket, dombokat, így ő érkezett előbb, a 8. helyen. Sagan 11. lett. A versenyt Leonardo Piepoli (Ora Hotels - Carrera) nyerte, Andriy Grivko (Amore e Vita) és Sylwester Szmyd (Liquigas) előtt. Coppa Agostini A harmadik verseny 3 napon belül és még lesz egy! Itt is a Sagan-Marczynski párosra építettünk, azonban Preidlerrel húztunk egy merészet, felugrott a szökésre az utolsó hegyen, ami haza is ért, Preidler pedig a 3. lett! A versenyt Frederik Kessiakoff (Pro Team Astana) nyerte, Fortunano Baliani (D Angelo & Antenucci - Nippo) és Georg Preidler (CCC Polsat - Polkowice) előtt.
Coppa Bernocchi Végre egy sík verseny, ahol felvezethettük a hajrát Peter Sagannak. Ez nem sikerült valami jól, ugyanis csak az 5. lett az emberünk. Matysiak azonban elöl maradt a felvezetésből, így sikerült egy 8. helyet is elhoznunk! A versenyt Maurizio Biondo (Colnago CSF Inox) nyerte, Stefan Schumacher (Miche) és Mauro Finetto (Liquigas) előtt. Trofeo Melinda A sík után egy hegyi verseny következett a naptárban. Nagyon kemény volt, a tempó miatt is, meg a hegyek miatt is. Marczynski 7. hely nagyszerű! A versenyt Domenico Pozzovivo (Colnago CSF Inox) nyerte, Vladimir Efimkin (Team Type 1) és Stefan Schumacher (Miche) előtt. Giro del Veneto Nem sok jó előjellel készültünk a Lombard körversenyre. A venetoi dombos körpályán csak egy 11. és 13. helyet sikerült elhozni Preidlerrel és Sagannal. 10 hellyel előrébbi helyekkel számoltam A versenyt Dries Devenys (Quick Step Cycling Team) nyerte, Stefano Gazelli (Acqua e Sapone) és Leonardo Bertagnolli (Team Lampre - UniCredit) előtt. Settimana Ciclista Lombarda by Bergamasca Azaz a Lombard körverseny. Arról marad emlékezetes hogy Garzellit senki, sehogy nem tudta megverni, így ő magabiztosan nyerte a versenyt. Sagan össz-vissz egy szakaszon tudott dobogón jönni, de kiegyensúlyozott versenyzéssel összetettben a 7. lett. Nála jobban csak egy ember teljesített a csapatból. Egy olyan ember akiről tudtam hogy jó lesz idén, bár nem kiugró tehetség. A formaidőzítése a szezon végére esett és most egy jól időzített szökéssel villantott is. A 4. helyen végzett összetettben: moldávia bajnoka Alexandre Pliuschin! Kiváló eredmény! A versenyt Stefano Garzelli (Acqua e Sapone) nyertevladimir Efimkin (Team Type 1) és Wout Poels (Vacansoleil -DCM) előtt. A sprintertrikót Garzelli (Acqua e Sapone), a hegyitrikót Garzelli (Acqua e Sapone), a fehér trikót Wout Poels (Vacansoleil -DCM) hódította el.
Tour de Pologne 1. Damiano Cunego Team Lampre - UniCredit 2. Ezequiel Mosquera Vacansoleil - DCM 3. Marek Rutkiewicz CCC Polsat - Polkowice 4. Sylwester Szmyd Liquigas 5. Constantino Zaballa Team Saxo Bank - Sungard SPR Edvald Boasson Hagen Team Sky MO Damiano Cunego Team Lampre UniCredit U25 Edvald Boasson Hagen Team Sky Eneco Tour 1. Sylvain Chavanel Quick Step Cycling Team 2. Fabian Cancellara Quick Step Cycling Team 3. Filippo Pozzato Team Leopard - Trek 4. Sebastian Rosseler Team Radioshack 5. Alessandro Ballan BMC Racing Team SPR Tyler Farrar Team Garmin - Cervelo MO - U25 Sep Vanmarcke Team Garmin - Cervelo
Vuelta a Espana 1. Alberto Contador Team Saxo Bank Sungard 2. Samuel Sánchez Euskaltel - Euskadi 3. Jens Voigt Leopard Trek 4. Juan José Cobo Geox TMC 5. Igor Antón Euskaltel Euskadi 6. Janez Brajkovic Team HTC Highroad 7. Frank Schleck Team Leopard Trek 8. Carlos Barredo Rabobank 9. Kevin De Weert Team Sky 10. Ruben Plaza Movistar Team SPR Heinrrich Haussler Team Garmin Cervelo MO Jens Voigt Team Leopard Trek U25 Tejay Van Garderen Team HTC Highroad Vattenfall Cyclassics 1. Mark Renshaw Team HTC Highroad 2. Alessandro Petacchi Team Lampre UniCredit 3. Davide Viganó Team Leopard Trek 4. Jacopo Guarnieri Liquigas 5. Gert Steegmans Quick Step Cycling Team 6. Theo Bos Rabobank 7. Samuel Dumuolin Cofidis 8. Tyler Farrar Team Garmin - Cervelo 9. Jens Keulekiere Cofidis 10. Matti Breschel Rabobank GP Ouest France Plouay 1. Damiano Cunego Team Lampre - UniCredit 2. Chris Horner Team Radioshack 3. Paul Martens Saur Sojasun 4. Jakob Fuglsang Team Leopard Trek 5. Marc de Maar Quick Step Cycling Team 6. Björn Leukemans Vacansoleil - DCM 7. Jeremie Galland Saur Sojasun 8. Gianni Meersman Team Leopard Trek 9. Marco Marcato Vacansoleil - DCM 10. Mikel Nieve Euskaltel Euskadi
Szeptember Giro della Romagna Maradtunk Olaszországban még két verseny erejéig. A szinte teljesen sík pályán egy szökés ért haza, melyben Pliuschin is benne volt, a 2. helyet sikerült kisprintelnie magából. Sagan 9. lett. A versenyt Vitaly Buts (Team Lampre - UniCredit) nyerte, Alexandre Pliuschin (CCC Polsat - Polkowice) és Sergei Kolesnikov (Amore e Vita) előtt. Giro del Lazio Lazioban már egy dombosabb pálya fogadott minket. Nem ijedtünk meg, Schöffmann volt ezúttal szökésben, de abból az elmenésből 1 ember ért csak haza. Pech hogy a mezőnyhajrát magabiztosan nyerte Sagan. A versenyt Ruslan Pidgorny (Amore e Vita) nyerte, Peter Sagan (CCC Polsat - Polkowice) és Filippo Savini (Colnago CSF Inox) előtt. Tour of Britain A Brit körverseny kiemelt volt számunkra. Az elején nem úgy nézett ki hogy lesz itt bármi esélyünk, Sagan rendszeresen elrontotta a hajrákat. Még nem aztán a 4. szakaszon győzelmet aratott a dombos befutón. De még így is volt 1,5 perc hátrányunk Yoann Genéhez képest. Pliuschin és Preidler is jól állt ekkor összetettben. Aztán a végére belejöttünk, az utolsó két szakasz elég hektikus volt: eső, szűk utak és bukások szórták szét még jobban a pelotont. Mi mindig elöl voltunk, így ez nem érintett minket, erős csapatmunkával dolgoztunk ezen szakaszokon. Meg is lett az eredménye! Nézzétek meg csak a következő két sort! A versenyt, Peter Sagan (CCC Polsat - Polkowice) nyerte Alexandre Pliuschin (CCC Polsat - Polkowice) és Georg Preidler (CCC Polsat - Polkowice) előtt. A sprinter és a legjobb fiatalnak járó trikót Peter Sagan (CCC Polsat Polkowice), a hegyi trikót Higinio Fernandez (Caja Rujal) hódította el. Giro di Toscana Toszkánában egy szökés ért haza. Juraj Sagan kb. féltávnál ugrott fel az elmenésre, végül a 3. helyen futott be. Testvére Peter pedig 5. lett, fölényesen nyerve a mezőnyhajrát. A versenyt Daniel Kreutzfeld (Christina Watches Faxe Kondi) nyerte, Francesco Tizza (Miche - Guerciotti) és Juraj Sagan (CCC Polsat Polkowice) előtt.
Grand Prix Cycliste de Quebec 1. Oscar Gatto Farnese Vini Neri Sottoli 2. Iván Gutierrez Movistar Team 3. Gabriele Bosisio Team Lampre UniCredit 4. Joost Van Leijen Vacansoleil DCM 5. Pavel Brutt Katusha Team 6. Wout Poels Vacansoleil DCM 7. Wim Van Huffel Omega Pharma Lotto 8. Dries Devenys Quick Step Cycling Team 9. Kanstantin Sivstov Team HTC - Highroad 10. Riccardo Ricco Team Leopard Trek Grand Prix Cycliste de Montreal 1. Javier Moreno Team Spidertech 2. David Moncutie Cofidis 3. Amets Txurukka Euskaltel Euskadi 4. Fabian Wegmann Team Leopard Trek 5. Kanstantin Sivtsov Team HTC - Highroad 6. Dries Devenys Quick Step Cycling Team 7. Luca Solari Androni Giocatolli 8. Wout Poels Vacansoleil DCM 9. Riccardo Ricco Team Leopard Trek 10. Pavel Brutt Katusha Team
Írnék néhány sort a világbajnokságról is! 2007 után ismét Stuttgarton volt a sor hogy megrendezze a VB-t. A pálya ugyanaz volt, az időfutam azonban rövidebb lett 25 km körül, a mezőnyverseny 260 km, mindkét szám dombos pályán. Kezdjük a Magyarokkal, ugyanis én voltam a szövetségi kapitány. Az időfutamon Simon Péter (csapat nélkül) indult és egy kiváló 53. helyet ért el, ez egy jó eredmény, ha megnézzük kiket előzött meg. A mezőnyversenyre Kusztor Pétert (Atlas Personal) és Vígh Zoltánt (csapat nélkül) válogattam be. Ameddig tudtak a mezőnnyel maradtak végül a 146. és 133. helyen futottak be. Térjünk rá a CCC Polsatra, az én csapatomra. Szlovák, osztrák és lengyel kerekes is indult a sorunkból. Az időfutamon a Brit körversenyen remeklő Sagan nagy meglepetést okozva az 5. lett! Szép eredmény a szlovák fiútól! Cancellara majd fél perccel nyert, alaposan odavágott a rekordtartó svájci aki immár 4-szeres időfutam világbajnok! 4 napra rá mezőnyverseny. Végig nagy tempó volt a dombos pályán. Juraj Sagan az elején próbálkozott, de nem engedték el azt a sort amiben benne volt. Féltávnál azonban Preidler robbantott, egy 9 fős bollyal kiharcolt majd 6 perces előnyt. Sokáig volt szökésben, majdnem a végéig kitartott, végül a kiváló 22. helyen futott be. A mezőny nem engedett, a franciák majd később az olaszok és spanyolok kontrolláltak. Nem hiába. Voeckler 20 km-el a vége előtt támadott és nem is sikerült megállítani folyamatosan növelte az előnyét a világbajnok lett! A második helyért nagy harc volt, az utolsó 15-ön Sagan, Cancellara, Gilbert, LL Sánchez és még néhányan folyamatosan támadták egymást. A végén Sagan 2. helyre futott be, lesprintelve Cancellarát, a többiek mögöttük a 4. helyért harcolhattak már csak Sagantól ez egy kiváló eredmény, erre a versenyre időzítettük a topformáját, és meg is hálálta. Mivel a VB-ért Continental pontok jártak, így magabiztosan vezeti az egyéni rangsort! Nem hiába szerződtettük a szlovák fiút! De lássuk az eredményeket! Időfutam 1. Fabian Cancellara Quick Step Cycling Team 2. Alexandre Vinokourov Team Europcar 3. Janez Brajkovic Team HTC - Highroad 4. Geraint Thomas Team Sky 5. Peter Sagan CCC Polsat Polkowice 6. Richie Porte Team Saxo Bank - Sungard 7. Ruben Plaza Movistar Team 8. Alberto Contador Team Saxo Bank - Sungard 9. Tejay Van Garderen Team HTC Highroad 10. Christophe Kern Miche - Guerciotti
Mezőnyverseny 1. Thomas Voeckler Farnese Vini Neri Sottoli 2. Peter Sagan CCC Polsat Polkowice 3. Fabian Cancellara Quick Step Cycling Team 4. Carlos Barredo Rabobank 5. Damiano Cunego Team Lampre - UniCredit 6. Philippe Gilbert Omega Pharma Lotto 7. Joaquim Rodriguez Katusha Team 8. Simon Gerrans Team Sky 9. Riccardo Ricco Team Leopard Trek 10. Heinrich Haussler Team Garmin Cervelo Memorial Marco Pantani Október Fölényes győzelem a kalóz emlékversenyén erről cikkeztek az újságok másnap. Októberben Saganra tettük fel mindig minden lapunkat és ez egy verseny kivételével be is jött. De ne szaladjunk ennyire előre! Ezen a versenyen magabiztosan kontorolláltunk. A csapat egységesen dolgozott azért hogy ne érhessen haza szökés. Az utolsó néhány kilóméteren Sagan már egyedül haladt, végül magabiztosan nyert. A versenyt Peter Sagan (CCC Polsat - Polkowice) nyerte, Anton Vorobyev (Itera - Katusha) és Christophe Kern (Miche - Guerciotti) előtt. Sparkassen Münsterland Giro Ezúttal mezőnyhajrára kellett játszanunk, a pálya sík volt. Ezt a feladatot a srácok sikeresen megoldották, Sagan pedig megnyerte e havi 2. versenyét. A versenyt Peter Sagan (CCC Polsat - Polkowice) nyerte, Erik Baumann (Team NetApp) és Artur Detko (Bank BGZ) előtt. Coppa Sabatini A pálya ugyanaz volt mint a Marco Pantani emlékversenyen: és kb. a forgatókönyv is! Annyi különbséggel hogy ezúttal Sagan mindenkit lesprintelt és nem lépett meg egyedül. A versenyt Peter Sagan (CCC Polsat - Polkowice) nyerte, Anton Vorobyev (Itera - Katusha) és Damiano Cunego (Team Lampre - UniCredit) előtt. Giro dell Emilia Az egyetlen verseny a hónapban ahol Sagan elindult és nem nyert. Második lett. A pálya nagyon dombos, már-már hegyes volt, ráadásul World Tour mezőnnyel álltunk szemben. A körpályán egy 10-12 fős csoport maradt együtt az utolsó körökre, végül ők sprinteltek a győzelemért. Voeckler immár a világbajnoki trikóban aratott győzelmet, Sagan ezúttal nem tudta legyőzni őt, bár csak centiken múlt! A versenyt Thomas Voeckler (Farnese Vini Neri Sottoli) nyerte, Peter Sagan (CCC Polsat - Polkowice) és Roman Kreuziger (Pro Team Astana) előtt.
GP Beghelli Dombos pálya ismét. A csapat nagyon jól dolgozott, de az utolsó ütést Sagan vitte be a pelotonnak. Fölfelé senki nem tudott vele maradni, lejtmenetben még felértek, de a hajrában megint elszakadt Hibátlan teljesítmény. Felhívnám a figyelmet a tehetséges orosz versenyzőre, Vorobyevre aki már nem az első versenyen lett második Peter mögött! Igéretes. A versenyt Peter Sagan (CCC Polsat - Polkowice) nyerte, Anton Vorobyev (Itera - Katusha) és Luca Celli (Acqua e Sapone) előtt. Milano - Torino Egy igazi klasszikus! Nehéz pálya, nehéz mezőnnyel, mégis fantasztikusan dolgozott a csapat. Az utolsó emelkedőn azonban nem tudtak menni Sagannal. Egyedül a világbajnok tartott vele lépést, de a hajrában Sagan végre visszavágott a VB-ért! A versenyt Peter Sagan (CCC Polsat - Polkowice) nyerte, Thomas Voeckler (Farnese Vini Neri Sottoli) és Damiano Cunego (Team Lampre - UniCredit) előtt. Giro del Piemonte Ismét sík pálya, ismét nagyszerű csapatmunka, ismét mezőnyhajrá és ismét Sagan győzelem. Schulze még bejött 7.-nek! A versenyt Peter Sagan (CCC Polsat - Polkowice) nyerte, Sascha Modolo (Colnago CSF - Inox) és Harald Starzengruber (Christina Watches Faxe Kondi) előtt. Japan Cup Olasz győzelmi sorozatunk után a népszerű Japán Kupára utaztunk, hogy méltóképpen zárjuk a szezont. A dombos pályán kiválóan dolgozott a csapat. Sagannal senki nem bírt menni ezúttal sem, így magabiztosan nyertük meg a szezon utolsó versenyét is. 7 Sagan győzelem októberben. Remélem jövőre ugyanitt folytatjuk! A versenyt Peter Sagan (CCC Polsat - Polkowice) nyerte, Rafael Valls (Geox - TMC) és Leonardo Piepoli (Ora Hotels - Carrera) előtt.
Tour of Beijing 1. Carlos Barredo Rabobank 2. Tiago Machado Team Radioshack 3. Juan José Cobo Geox - TMC 4. Edvald Boasson Hagen Team Sky 5. Igor Antón Euskaltel Euskadi SPR Tyler Farrar Team Garmin Cervelo MO Pavel Brutt Katusha Team U25 Edvald Boasson Hagen Team Sky Giro di Lombardia 1. Damiano Cunego Team Lampre - UniCredit 2. Frank Schleck Team Leopard - Trek 3. Alberto Contador Saxo Bank - Sungard 4. Michele Scarponi Team Lampre - UniCredit 5. David Zabriskie Team Garmin - Cervelo 6. Cadel Evans BMC Racing Team 7. Leonardo Duque Cofidis 8. Philippe Gilbert Omega Pharma - Lotto 9. Ivan Basso Katusha Team 10. Igor Antón Euskaltel Euskadi
2012 Összegzés A csapat Összességében a csapat kiválóan teljesített a szezon során, Sagan megnyerte a Continental Tourt, mi pedig a csapatok között diadalmaskodtunk, melynek eredményeképpen feljutottunk a World Tourba. Nézzük ki mivel járult hozzá ezen sikerhez! Stanislaw Krakowiak A fiatal lengyel szezon elején érkezett a csapathoz, hatalmas tehetség, de még sokat kell fejlődnie. Ezt a munkát kezdte el idén, elfogadhatóan teljesített. Adrian Honkisz Szintén egy fiatal lengyel versenyzőről beszélünk, de nem éppen tehetséges. Sajnos csapatemberként sem igazán tudta megállni a helyét már tavaly sem. Idénre fejlődött, de ez még Continental szintre sem elég nemhogy World Tourba. Bár szerződése van 2013-ra, de elképzelhető hogy közös megegyezéssel szerződést bontunk. Lukasz Bodnar A lengyel időfutammenő tavaly meggyőzőbb volt. Idén sajnos nem tudta hozni a szintet, csak a lengyel időfutam ob-n lett 4. ez pedig igen kevés. Jövő év végéig van szerződése, ekkor távozni fog a csapattól.
Filip Jedrzejczak Filippel elégedett voltam a szezon során! Kiemelkedő eredményt nem ért el, de ha ott volt a csapatban biztosan tudott segíteni. Megbízható versenyző lesz, csak még fejlődnie kell! Sylwester Janiszewski Sylwester tavaly sem alkotott nagyot és idén sem. A szezon végén lejár a szerződése, és nem is kapott senkitől ajánlatot. Honkisznál talán többet segített, de ez még így is gyenge volt. Kazimierz Krysiak Kazimierzzel is elégedett vagyok. Már villantot egy-két szakaszon, csodálkoztam hogy meddig fent tudott maradni egy-egy szakaszon. Ráadásul sokat fejlődött idén. Ha síkon egy kicsit erősödne akkor egész használható lenne segítőként. Ha így fejlődik akkor jövőre már lehet vele számolni biztos pontként. Hajrá Kazimierz! Rafal Ratajczyk Semmi extra mégis fontos láncszem volt idén. Gyakran volt szökésben, ért is el egy-két szakaszon egy-egy biztató eredményt. Ha pedig nem szökött akkor dolgozott a mezőny elején. Megtette ami a feladata volt, jól is csinálta, de félek hogy a WT-ben ez kevés lesz De cáfoljon rám! Mario Wooten Most csodálkoztok hogy ő ki, ugye? Elárulom. Még augusztusban csatlakozott a csapathoz Treinee - ként, azaz gyakornokként. Hasonlóan Timmy Tagwerkerhez. 3-4 napot mentek mind a ketten. Az első benyomások jók. Lukasz Owsian Kicsit féltem tőle a szezon elején hogy miként fog muzsikálni, de igen jól teljesített. Nagy eredménye nincs, de ez csupán azért van mert mindig kihajtotta magát a csapatért idejekorán. Ráadásul sokat fejlődött idén. Szép volt Lukasz! Timmy Tagwerker A másik gyakornom. Timmyre úgy tekintenek Ausztriában mint az új Gilbertre. Én is így vagyok vele, ezért hoztam el, ráadásul jól mentek idén nálam az osztrákok. Részt vett 1-2 kisebb versenyen ahol vízhordóként jól segítette a csapatot! Mateusz Taciak Mateusz a szezon elején versenyzett sokat. 2. lett az almériai körversenyen ha valaki nem emlékezne. Szakaszokon vannak még eredményei, de én elsősorban kiváló csapatmunkájáért emelném ki, jövőre is jó segítő lehet, bár a képességei korlátozottak sajnos. Alexandre Pliuschin Alexandre a szezon vége egyik sztárja volt. Megbízhatóan teljesített, segítő szerepben is. De sokszor meghagytam szabad vegyértéknek, akkor is megbízható volt, eredményesen teljesített. Jövőre visszajön velünk oda ahonnan jött: a World Tourba. Idén 4. lett a Lombard, 2. a Brit körön ezt a két eredményét emelném ki!
Juraj Sagan Elsősorban Peter miatt igazoltam le, de nem okozott csalódást. Sokat fejlődött, jó segítő volt. A szezon vége felé pedig már kifejezetten hasznos tag volt, nem egy szökés szerelésében nagy szerepe volt! 3. lett a Toszkán körversenyen, ez a legjobb eredménye. De neki is inkább a segítői szerepét emelném ki, mert az volt a hasznosabb. José Mendes José idén kevesebb lehetőséget kapott mint tavaly, de jól teljesített. Elég csak a Török körön 6. helyét megemlítenem, vagy hogy megnyerte Mallorcán a hegyi trikót, Andalúziában pedig szakaszt nyert. A szezon végén pedig segítő volt, Sagan győzelmi sorozatának igen tevékeny részese és egyik kulcsembere! Jövőre is számítunk rá! Blazej Janiaczyk Az egyetlen versenyző akitől fájó szívvel válok meg. Jól ment tavaly is, idén is, de a World Tourba ez kevés - ráadásul már nem is fiatal. Continentalba azonban jó, szerződést is kapott a Bank BGZ csapatától! Idén szakaszt nyert a Bajor és Luxemburgi körökön, a Ster ZLM-n meg 3. lett összetettben. Szép eredmények. Köszönjük a csapatért végzett munkáját és sok sikert kívánunk neki új csapatában! Martin Schöffmann Martin nem lesz egy világsztár, de a hegyeken a csapat egyik motorja lesz a tervek szerint! A Continentalban már idén tudott villantani, amelett hogy gyakran segítő volt, 5. lett az Osztrák, 7. a Ster ZLM körversenyen. Nem rossz egy segítőtől. És még tud fejlődni! André Schulze A nagyöreg sprinter. A gyorsasága megkopóban van már alaposan, de felvezetőként még idén tudtam használni. Jövőre már szerintem csak segítő lesz. 7. lett a Piemonti és a Skandináv körversenyeken, ami elég jó 37 évesen. Jacek Morajko Jacek érdekes tag volt idén. Először nem akartam vele hosszabbítani, de a Bajor kör összetettjének és ponttrikójának megnyerésével biztosította helyét jövőre is. Bár egy World Tour mezőnyben csak hasznos segítőként tudok vele számolni, de ezt tudja ő is! Tomasz Smolen Tomasz szépen teljesített idén: sokszor maradt fent a dombokon értékes helyeket gyűjtve a sprintekben. Gyorsasága nem az igazi, de így is nyert 2 szakaszt és sok top 10-es helyet szerzett. Szép volt Tomasz, folytasd a World Tourban is! Tomasz Marczynski És akkor jöjjenek a szezon sztárjai. Elsőként Marczynski. Az aktuális lengyel bajnok, 7. a lengyel körversenyen, 2. az Osztrák körön, 5. a Quinghai Lake-n, és megannyi top 10 helyezés. Tomasz idénre sokat fejlődött és kinőtte magát a többnaposok tekintetében. Ezzel a teljesítménnyel a World Tourban is meg lehet érkezni kisebb körversenyeken a top 25-ben. Ez lesz a cél jövőre, illetve a háromheteseken hasznos fő segítő lehet.
George Preidler Ausztria új sztárja. Ezt azt hiszem kijelenthetjük. 22. lett a világbajnokságon, hazája körversenyén 4., a legjobb fiatal és mellé még nyert egy szakaszt is. 3. a Brit körversenyen, 8. a ZLM körversenyen hogy csak a legfontosabbakat említsük. De nézzük inkább azt hogy mennyit fejlődött a szezon eleje óta! Kiváló! És még nagyon fiatal, nagyon tehetséges. Jövőre bizonyíthatja ezt a World Tourban a kisebb nagyobb körversenyeken! Bartlomiej Matysiak Lengyelország egyik leggyorsabb sprintere. Jól teljesített idén, bár csak 1 győzelme van. A nagyok között ez biztosan kevés lesz, de lesz kinek felvezetnie a hajrát. Arra tökéletes lesz. Kicsit csalódott vagyok a teljesítményét illetően, több nagyobb eredményt vártam de még van egy éve bizonyítani a csapatban maradásért! Marek Rutkiewicz Lengyelország jelenlegi legjobb versenyzője. Harmadik lett hazája körversenyén, 8. a neves Critérium Internazionalon, 7. az Osztrák körön, megnyerte az Andalúz kört soroljam még? Szerintem ennyi is elég meggyőző volt, ráadásul elég hosszú a lista. Tavaly is az egyik kapitányunk volt, idén is a vállán vitte a csapatot, jövőre is nagy szükségünk lesz rá, ha bent akarunk maradni a WT-ban. Bízom Marekben és a jövő évi jó teljesítményében! Peter Sagan És akkor a csapat másik kapitánya, szlovákia nemzeti büszkesége: Peter Sagan. Idén megnyerte a Török és Brit körversenyeket, 2. és 5. lett a mezőny és időfutam világbajnokságokon, októberben pedig majdnem minden egynapos nyert. Hibátlan teljesítmény, pont olyan mint amilyenre szükségünk van ha a világ legjobb csapatai között szeretnénk lenni. Jövőre a World Tourban világsztárrá válhat, most még csak nemzetközi elismertsége van. Hajrá Peter! Számítunk a jövő évi győzelmeidre! A jövö Jövőre tehát a World Tourban folytatjuk, mellettünk még az FDJ jutott fel. Szükségünk lesz egy erős keretre, így új embereket kellett igazolnom. Az érkezők között van Duarte, Henao, Ulissi, Modolo, Monteleone, Esposito és Kwiatkowski. Róluk majd a következő szezonban írnék részletesen. A Continental Tourba a Cofidis és a Saur esett ki. Egyenlőre ennyi, jöjjenek a statisztikák!
UCI World Tour Egyéni Ranglista UCI World Tour Csapat Ranglista
UCI Continental Tour Egyéni Ranglista UCI Continental Tour Csapat Ranglista
CQ Ranglista Egyéni Ranglista CQ Ranglista Csapat Ranglista
CQ Ranglista Országos Ranglista A 2012-es szezon statisztikái
Ez történt a csapattal 2012-ben. Jövőre ismét jelentkezem! Tartsatok velünk!