EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM

Hasonló dokumentumok
VÁLTOZÁSOK A KÖZÉTKEZTETÉSBEN CÍMŰ KONFERENCIA

KIEGÉSZÍTŐ IRATOK AZ ELTE ÁLTAL KIÍRT, BÜFÉ ÜZEMELTETÉSI SZOLGÁLTATÁSI K ONCESSZIÓ, 2 HE L Y SZÍNE N MEGNEVEZÉSŰ KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁSBAN

A menza-rendelet. Ruis Zsuzsanna dietetikus május 21.

Új irányok az étkeztetésben

Az emberi erőforrások minisztere 37/2014. (IV. 30.) EMMI rendelete a közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról

37/2014. (IV. 30.) EMMI

37/2014. (IV.30.) EMMI. rendelet A közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról

A HIRDETMÉNY VISSZAVONÁSÁRÓL, MÓDOSÍTÁSÁRÓL, AZ AJÁNLATTÉTELI, VAGY RÉSZVÉTELI HATÁRIDŐ MEGHOSSZABBÍTÁSÁRÓL, A DOKUMENTÁCIÓ MÓDOSÍTÁSÁRÓL I.

54/2014. (XII. 29.) EMMI rendelet egyes egészségügyi tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról 1

Közétkeztetési körkép 2016.

Az ellátás során biztosítandó étkezések energiatartalma és száma

Magyarország-Budapest: Ételkészítési szolgáltatások 2016/S Korrigendum. Változásokat vagy további információt tartalmazó hirdetmény

Nyilatkozat kizáró okok fenn nem állásáról

KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA AJÁNLATKÉRŐ: Zalahaláp Község Önkormányzata

Egészséges táplálkozás Közétkeztetés kockázatmentesen!

Magyarország-Budapest: Élelmezési szolgáltatások 2018/S Szociális és egyéb meghatározott szolgáltatások Általános közbeszerzés

Az ellátás során biztosítandó étkezések energiatartalma és száma

10. Több változatú (alternatív) ajánlat lehetősége: ajánlatkérő az eljárásban több változatú ajánlat benyújtását nem engedélyezi. 11.

Tárgy: felhívás igazolások benyújtására a Kbt. 69. (4) bekezdése alapján. Tisztelt Ajánlattevő!

Postai irányítószám: 1053

2. Ajánlattétel tárgya: Hitel nyújtása a Józsefvárosi Önkormányzat számára váltó átalakítására 3. Ajánlat:

ÚTMUTATÓ KÜLTERÜLETI ÚT FELÚJÍTÁSA ZSADÁNYBAN TÁRGYÚ KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁSHOZ

Nyilatkozatminták. Tisztelt Gazdasági szereplő! Ajánlatkérő üdvözli a Tisztelt Gazdasági szereplőt! Kérjük, hogy a

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM

Magyarország-Budapest: Hídtervezési szolgáltatások 2015/S (Kiegészítés az Európai Unió Hivatalos Lapjához, , 2015/S )

IV. fejezet Ajánlott igazolás- és nyilatkozatminták a módosítással egységes szerkezetben

A BENYÚJTANDÓ IGAZOLÁSOK, NYILATKOZATOK JEGYZÉKE

MELLÉKLETEK. 4. számú melléklet: NYILATKOZAT A JÓLTELJESÍTÉSI BIZTOSÍTÉK RENDELKEZÉSRE BOCSÁTÁSÁRÓL

IV. fejezet Ajánlott igazolás- és nyilatkozatminták

14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez

Javaslat a Decsi Konyha és a Báta-Sárpilis Óvodai Társulás között kötendő szolgáltatói szerződés elfogadására

Közétkeztetés Szeged területén köznevelési intézmények, továbbá önkormányzati fenntartású bölcsődék ellátottjai és dolgozói részére

Korrigendum - A Közterületen élők számára természetbeni juttatás biztosítása - RSZTOP 2. tárgyú ajánlati felhíváshoz

Néprajzi Múzeum ajánlattételi felhívása

Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/120

I. Ajánlattételi felhívás

Az emberi erőforrások minisztere../2013. (.) EMMI rendelete. a közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról

AJÁNLATTÉTELI NYILATKOZAT

Tárgy: Szociális, valamint gyermekjóléti rendeletek módosítása Mell.: 2 db rendelet-tervezet

K i v o n a t. Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének július 19-én megtartott zárt ülésének jegyzőkönyvéből

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS

MELLÉKLETEK, NYILATKOZATMINTÁK

Nyilatkozatok, nyomtatványok

37/2014. (IV. 30.) EMMI rendelet a közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a Kbt (2) alkalmazásával

37/2014. (IV. 30.) EMMI rendelet. a közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról Általános rendelkezések

Pályázati felhívás Rovar-, és rágcsálóirtási munkák elvégzése XV. kerületi intézmények részére Az ajánlatkérő

TARTALOMJEGYZÉK (az ajánlathoz) Oldalszám

Villamos energia beszerzése (Eljárás száma: BKV Zrt. T-103/16)

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ; foldes.ph@gmail.com

Postai (Az I.2) szakaszból szükség esetén több példány használható)

Javaslat a Decsi Konyha és a Báta-Sárpilis Óvodai Társulás között kötött szolgáltatói szerződés módosítására

tárgyú közbeszerzési eljárásban Fedlap, amin fel kell tüntetni legalább az ajánlattevő(k) nevét, székhelyét és az eljárás tárgyát

Az ajánlatot alkotó dokumentumok. Tartalmi követelmény. cégszerűen aláírva, 2. számú melléklet az Iratminta szerint szerinti ajánlati nyilatkozat

6. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének május 30-i rendes ülésére

Az előterjesztés száma: 228/2016.

Magyarország-Balatonfűzfő: Étkezdei szolgáltatások 2019/S Szociális és egyéb meghatározott szolgáltatások Általános közbeszerzés

Versenyeztetési eljárás. Ajánlati felhívás. Eljárás száma: V-008/1-VJSZ/2012 Eljárás címe:

37/2014. (IV. 30.) EMMI rendelet a közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás - egészségügyi előírásokról

Bem utca páratlan oldali járda építési munkák

A rendszeres étkeztetést biztosító, szervezett élelmezési ellátásra vonatkozó táplálkozásegészségügyi

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról. Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata (cím: 7400 Kaposvár, Kossuth tér 1.)

Magyarország-Budapest: Ételkészítési szolgáltatások 2016/S Szociális és egyéb meghatározott szolgáltatások Általános közbeszerzés

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete november 19-i soron kívüli ülésére

(Kód Megnevezés Melyik HBCS-be sorolódik) 959E Rosszindulatú daganat kemoterápiája E 7698* Kemoterápia, sc. HER+TXT 3 heti dózis protokoll szerint

AJÁNLATI FELHÍVÁS. versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. 15/V-352/12.

A B C D E F 1. Nyersanyag Korcsoportok év 4 6 év 7 10 év év 15. évtől

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS

Energiatanúsítvány elkészítése a BKV Zrt részére

A BENYÚJTANDÓ IGAZOLÁSOK, NYILATKOZATOK JEGYZÉKE

Ajánlattételi felhívás

M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 193. szám 79459

Telefon:

a Magyar Nemzeti Múzeum épületeivel összefüggő épülettisztítási-takarítási szolgáltatások megrendelése (2017.) (ajánlati felhívás korrigenduma)

06/05/2015 S87 Tagállamok - Árubeszerzésre irányuló szerződés - További információ - Nyílt eljárás Magyarország-Budapest: Útkarbantartási berendezések

Tárgy: Központi Gyermekélelmezési Konyha évi szolgáltatási díjának megállapítása Mell.: 1 db

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS

KDOP-2.1.1/D

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNY KÉSZÍTÉSE A XV. KERÜLETI GAZDASÁGI MŰKÖDTETÉSI KÖZPONT ELLÁTÁSI KÖRÉBE TARTOZÓ INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE TÁRGYÚ

Versenyeztetési eljárás. Ajánlati felhívás. Eljárás száma: V-015/1-VJSZ/2012 Eljárás címe: Különböző típusú gömbcsuklók beszerzése

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS

Budapest, augusztus 01.

FELOLVASÓLAP. a. Neve:... b. Székhelye:...

37/2014. (IV. 30.) EMMI rendelet. a közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról 1

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS. I. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma és elektronikus levelezési címe ( ):

DOKUMNETÁCIÓ. Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény ÁLTAL

I. AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS A Kbt szerint indított nemzeti nyílt közbeszerzési eljárásban

Nemzeti, Kbt Nyílt eljárás - EKR

Hivatalos név: Albertirsa Város Önkormányzata. Postai cím: Irsay Károly u. 2. Hivatalos név: Albertirsai Kistérségi Szociális Segítőház

Közétkeztetési és tálalókonyha fejlesztési feladatok ellátása tárgyú hirdetmény visszavonása. Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/135

Ajánlattételi felhívás. a Kbt (7) bekezdés a) pontja alapján megindított hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárás keretében

Nyírábrányi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzőjétől 4264 Nyírábrány, Ábrányi Kornél tér 6. : 52/ /11 : 52/

HÉV üzletág kiválásához kapcsolódó könyvvizsgálói feladatok ellátása

BESZERZÉSI SZABÁLYZAT

Magyarország-Harta-Állampuszta: Élelmiszerek, italok, dohány és kapcsolódó termékek 2015/S

MINŐSÍTÉSI SZEMPONTOK a minősített ajánlattevői státusz megújításához

A kapcsolódó szolgáltatások részletes leírását a szerződés VII. fejezete tartalmazza.

CSABASZABADI SZLOVÁK ÖNKORMÁNYZAT BESZERZÉSI ADATLAP

"OKJ gépkezelő tanfolyamok/2013" közbeszerzési eljárás részvételi felhívásának módosítása

Átírás:

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ AZ ELTE ÁLTAL KIÍRT, ÉTKEZTETÉSI SZOLGÁLTATÁS BIZTOSÍTÁSA AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM EGYES INTÉZMÉNYEIBEN TÁRGYÚ KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁSBAN

ÚTMUTATÓ AZ AJÁNLATTEVŐK RÉSZÉRE 1. Az ajánlatkérővel kapcsolatos információk: Ajánlatkérő: Eötvös Loránd Tudományegyetem 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. 2. Határidők, időpontok: - Az ajánlat benyújtásának határideje: 2015.05.27. 10.00 óra - Az ajánlatok bontásának időpontja: 2015.05.27. 10.00 óra 3. A közbeszerzési eljárás tárgya Étkeztetési szolgáltatás nyújtása az Eötvös Loránd Tudományegyetem egyes intézményeiben. 1. rész: Vállalkozási szerződés, amelynek tárgya az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégiumban étkeztetési szolgáltatás (reggeli, tízórai, ebéd, uzsonna, vacsora) biztosítása tanulóknak és dolgozóknak 36 hónapra, műszaki leírás szerint. 2. rész: Vállalkozási szerződés, amelynek tárgya az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnáziumban étkeztetési szolgáltatás (tízórai, ebéd, uzsonna) biztosítása tanulóknak és dolgozóknak 36 hónapra, műszaki leírás szerint. 3. rész: Vállalkozási szerződés, amelynek tárgya az ELTE Gyakorló Óvodában étkeztetési szolgáltatás (tízórai, ebéd, uzsonna) biztosítása tanulóknak és dolgozóknak 36 hónapra, műszaki leírás szerint. 4. Vállalkozási szerződés, amelynek tárgya az ELTE Gyertyánffy István Gyakorló Általános Iskolában étkeztetési szolgáltatás (tízórai, ebéd, uzsonna) biztosítása tanulóknak és dolgozóknak 36 hónapra, műszaki leírás szerint. 4. Az ajánlatok értékelésnek szempontja Az ajánlatok értékelési szempontja a legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás. Az ajánlattevőknek az ajánlatukkal érintett részhez/részekhez tartozó táblázat kitöltésével kell az ajánlatukat megadniuk, és a táblázat Összesen sorának értékét kell a Felolvasólapra írniuk. 5. Az ajánlat részeként becsatolandó iratok a) Fedlap: A fedlapon kérjük feltüntetni az "Ajánlat" feliratot, az ajánlattevő megnevezését és az ajánlat tárgyát. b) Tartalomjegyzék: A tartalomjegyzéket oldalszámmal ellátva kérjük elkészíteni. c) Felolvasólap 2

d) A kizáró okok fenn nem állásával kapcsolatos nyilatkozatok e) Nyilatkozat árbevételről f) Szakember bemutatása, felhívásban előírt dokumentumok csatolása g) Főzőkonyha bemutatása h) Szállítóedények és ételszállító jármű(vek) bemutatása i) Minőségbiztosítási tanúsítvány vagy egyenértékű intézkedések bemutatása j) A Kbt. 40. (1) bekezdése, 58. (3) bekezdése, illetve a 60. (3) és (5) bekezdése szerinti nyilatkozatok k) Aláírási címpéldány vagy aláírásminta, szükség szerint meghatalmazás l) Nyilatkozat elektronikus és papír alapú példány egyezőségéről m) Ártáblázat(ok) n) Ajánlati biztosíték rendelkezésre bocsátásának igazolása o) Mintaétlap, nyersanyag kiszabatok, a felhívás V.4) 9. pontjában előírt nyilatkozat Ajánlatkérő a dokumentációban ajánlott iratmintákat bocsátott rendelkezésre. A Kbt. 54. szerint tájékozódni lehet - a Nemzetgazdasági Minisztérium Munkafelügyeleti és Foglalkoztatás-felügyeleti Főosztály (cím, elérhetőség: http://www.ommf.gov.hu/index.html?akt_menu=206) - a teljesítés helye szerint illetékes Megyei Kormányhivatalok Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szerveinek Munkavédelmi Felügyelőségei (címek, elérhetőségek: http://www.ommf.gov.hu/index.php?akt_menu=228) és Megyei Kormányhivatalok Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szerveinek Munkaügyi Felügyelőségeinél (címek, elérhetőségek: http://www.ommf.gov.hu/index.php?akt_menu=229), - illetve a Magyar Bányászati és Földtani Hivatalnál (1145 Budapest, Columbus u. 17-23., 1-301-2900, www.mbfh.hu) és a Megyei Kormányhivatalok Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály, Bányászati Osztály (címek, elérhetőségek: http://www.mbfh.hu/home/html/index.asp?msid=1&sid=0&hkl=20&lng=1) 6. A közbeszerzés tárgyának leírása (műszaki leírás) Valamennyi rész esetében alkalmazandó feltételek Ajánlattevőnek meg kell felelnie valamennyi, a tevékenység szabályos, színvonalas és biztonságos ellátásához szükséges jogszabálynak. Főbb kapcsolódó jogszabályok: Nyertes ajánlattevő a szerződés teljesítése során meg kell, hogy feleljen elsősorban a 62/2011. (VI. 30.) VM rendeletnek, a 37/2014. (IV.30.) EMMI rendeletnek, továbbá egyéb vonatkozó előírásoknak (elsősorban a Magyar Élelmiszerkönyv kötelező előírásainak, HACCP követelményeknek) és a mindenkori, az étkeztetést befolyásoló hatályos rendeleteknek, különösen az alábbiaknak: 2008. évi XLVI. törvény az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről; 62/2011. (VI.30.) VM rendelet a vendéglátó-ipari termékek előállításának és forgalomba hozatalának élelmiszerbiztonsági feltételeiről szóló jogszabályi előírásokról; 3

68/2007. (VII.26.) FMV-EÜM-SZMM együttes rendelet az élelmiszer-előállítás és forgalomba hozatal egyes élelmiszer-higiéniai feltételeiről és az élelmiszerek hatósági ellenőrzéséről; 852/2004/EK rendelet az élelmiszer higiéniáról. 19/2004. (II.26.) FVM-ESzCsM-GKM együttes rendelet az élelmiszerek jelöléséről 1169/2011/EU rendelet a fogyasztók élelmiszerekkel kapcsolatos tájékoztatásáról Nyertes ajánlattevő köteles az ételmaradékok, ételhulladékok tárolására alkalmas zárható tárolóeszközöket felhasználói helyszínenként biztosítani, és elszállításukról saját költségén gondoskodni. Az ételmaradék elszállítását naponta kell teljesíteni minden olyan napon, amikor a hőmérséklet eléri a +30ºC-ot, egyébként pedig heti három alkalommal, a felhasználói helyszín képviselőjével egyeztetett időpontban. Ajánlattevőnek a 7-10, 11-14, 15-18 éves korcsoportok mellett az iskola dolgozói számára felnőtt menüt (19-69 éves korcsoport) is biztosítania kell. A felnőtt étlap megegyezik a 7-10, 11-14, 15-18 éves korcsoportok számára közzétett étlappal, azzal, hogy az étkeztetésnek meg kell felelnie 19-69 éves korcsoportokra vonatkozóan a jogszabályokban előírt kiszabatoknak. Étlap jóváhagyása Ajánlattevőnek az aktuális hétre vonatkozó étlapját legkésőbb a tárgyhetet megelőző 5 munkanappal előbb kell átadnia ajánlatkérőnek, amely arra 2 munkanapon belül írásban észrevételeket tehet. Megrendelés A megrendelés 1 hétre előre, a tárgyhétre vonatkozó adagszám (tízórai, ebéd, uzsonna) megadásával, legkésőbb a tárgyhetet megelőző csütörtöki napon történik, melyet faxon vagy e-mailben küldi meg ajánlatkérő Ajánlattevő részére. A diétás ételek megrendelését az intézmények megrendelésükben külön szerepeltetik. A megrendelések feladására jogosult személyek az eljárás eredményeként megkötendő szerződés/ek/ben nevesítésre kerülnek. A pótrendelésekről és a rendelések lemondásáról a megrendelés teljesítését megelőző munkanap 9:00 óráig értesítik az intézmények ajánlattevőt. Szállítás: Ajánlattevőnek az ételeket (hideg, meleg) az intézményhez kell szállítania és ott a konyhafőnöknek, vagy megbízottjának hiánytalanul át kell adnia. Az átadásnak olyan átvételi dokumentációval (pl. szállítólevél, átadás-átvételi jegyzőkönyv) kell történnie, melyen rögzíthető a mennyiségi és a minőségi átvétel Az ajánlathoz 2x10 élelmezési napra vonatkozó, a 37/2014. EMMI rendeletben meghatározott előírások továbbá a dokumentációban meghatározott valamennyi követelmény figyelembe vételével elkészített mintaétlapot és a hozzá kapcsolódó nyersanyagkiszabást kell csatolni minden korcsoportra vonatkozóan, a következők szerint: - 2X10 napra, nyári őszi időszakra szóló étlap 4

- 2X10 napra, téli-tavaszi időszakra szóló étlap Az ajánlatban fel kell tüntetni, hogy a kiszabatok meghatározásánál ajánlattevő milyen tápanyagszámító szoftvert használt. Amennyiben az ételkészítés, beszerzés alkalmával valamilyen speciális terméket kíván Ajánlattevő felhasználni (sócsökkentett, teljeskiőrlésű gabonából készült pékáru, stb) annak gyártói nyilatkozatát a teljesítés során be kell mutatni az ajánlatkérőnek, és a nyersanyagkiszabásokat is ennek megfelelően kell elkészíteni az ellenőrizhetőség érdekében. Ajánlatkérő tájékoztatásul közli, hogy a kiszabatok ellenőrzése során Nutricomp tápanyagszámító szoftverrel végzi majd az ellenőrzést, Ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia kell arról, hogy a korcsoportok számára a fenti mintaétlapoknak megfelelő étkeztetést biztosítja a jogszabályokban előírt kiszabatoknak megfelelő mennyiségben. A mintaétlapot úgy kell elkészíteni, hogy azt ajánlatkérő végleges étlapnak tekinti, a teljesítésnek ezeken kell alapulnia. Az étlaptól csak ajánlatkérővel történő egyeztetés és annak jóváhagyása után lehet eltérni a teljesítés során, annak érdekében, hogy Ajánlatkérő véleménye is figyelembevételre kerüljön. Az étlapok és a nyersanyag kiszabatok szakmai ajánlatnak minősülnek! Amennyiben étlapok és a nyersanyag kiszabatok nem felelnek meg a közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló 37/2014. (IV. 30.) EMMI rendeletnek, úgy Ajánlattevő ajánlata érvénytelen! Ajánlattevő vállalja, hogy mindenkor a közbeszerzési eljárásban megadott előírásoknak, megfelelően tervezi meg étlapját. Az ajánlatban megajánlott étlapok kerülnek elkészítésre, kiszállításra. A diétás étlapok az ajánlatban megajánlott étlapokhoz igazodnak az étlaptervezés és a vonatkozó diétás előírások figyelembevételével. Diétás étrend: olyan ételekből összeállított étrend, amely különleges összetételére vagy az előállítása során alkalmazott egyedi eljárásra tekintettel olyan fogyasztók speciális táplálkozási igényeit elégíti ki, akik számára sajátos egészségi állapotuk bizonyos anyagok ellenőrzött mértékben történő fogyasztását teszi indokolttá. Az intézmények észrevételeit ajánlattevő köteles figyelembe venni, és azt a teljesítése folyamán betartani. Amennyiben nem érkezik észrevétel, a heti étlapot elfogadottnak kell tekinteni. 1. Az étlapok összeállításánál Ajánlattevőnek a következőket kell figyelembe vennie: (1) Ajánlattevő nyersanyag-kiszabati ívet köteles vezetni a 37/2014. EMMI rendeletben foglaltak szerint, amelyen feltünteti egy napra vonatkozóan az étkezést igénybe vevők életkora és száma alapján meghatározott adagszámban elkészítendő ételek és italok előállításához szükséges nyersanyagok tételes, mennyiségi felsorolását. A nyersanyagkiszabati ívet legalább 90 napig meg kell őrizni. (2) Az étrend összeállításánál biztosítani kell, hogy 5

a) a változatossági mutató az egymást követő kétszer tíz élelmezési nap melegétkezések vonatkozásában nem lehet kisebb 60%-nál, és b) az egymást követő kétszer tíz (azaz húsz) élelmezési nap főétkezéseiben és kisétkezéseiben egy ételsor csak egy alkalommal fordulhat elő. Ajánlattevőnek a változatossági mutatónak való megfelelés ellenőrizhetősége érdekében ezt alátámasztó részletes kimutatást kell készítenie és Ajánlatkérő ezirányú kérésére be kell mutatnia. (3) Állati eredetű fehérjeforrást minden főétkezésnek tartalmaznia kell. (4) Ajánlattevő által nyújtott étkezések korcsoportonkénti energiatartalma egy főre a 37/2014. EMMI rendelet megfelelő mellékletében feltüntetett energiaszükségleti értékek figyelembevételével naponta biztosítandó. Ezen értékek egyértelmű feltüntetése szükséges a nyersanyag-kiszabati íven vagy annak mellékleteként. (5) Ajánlattevő köteles napi háromszori étkezés szolgáltatása esetén az előírt napi energiaszükséglet 65 %-át egy fő- és két kisétkeztetéssel, napi egyszeri étkezés szolgáltatása esetén az előírt napi energiaszükséglet 35 %-át egy ebéddel biztosítani, a 37/2014. EMMI rendelet 3.sz. melléklete szerint. (6) Ajánlattevő az ételek korcsoportok szerinti adagolását, kiszállítását a 37/2014. EMMI rendelet megfelelő mellékletében foglalt adagolási útmutató alapján végzi, mely adagolási útmutatót minden tálalókonyhán kifüggeszt. A rendelet szerinti adagolási útmutatóban foglalt adagot minden fő számára biztosítani szükséges azokban a tálalási formákban is, ahol nem közvetlenül egy személynek kiszolgált adagban kapja meg az étkeztetett személy az ételt. (7) Ajánlattevő minden, általa biztosított étkezéshez étlapot készít. Az étlapok kifüggesztéséről adott Intézmény gondoskodik. (8) Ajánlattevő az étlapon feltünteti minden étkezés számított energia- (kcal), zsír- (g), telített zsírsav- (g), fehérje- (g), szénhidrát- (g), hozzáadott cukortartalmát (E%), számított sótartalmát (g), valamint az élelmiszerek jelöléséről szóló miniszteri rendeletben meghatározott allergén összetevőket. (9) Amennyiben az étlapban változás következik be, arról Ajánlattevő az Intézményt tájékoztatja a változást követően azonnal, de legkésőbb a kiszállítás előtt 12 órával. Az Intézmény gondoskodik arról, hogy a módosított étlap kifüggesztése a módosítás napján, az adott étkezést megelőzően megtörténjen. (10) Az Ajánlattevő a diétás étrendet a nem diétás étrendtől elkülönítetten tünteti fel az étlapon. (11) Az Ajánlattevő az általa ellátott valamennyi korcsoport számára naponta biztosítja a következőket: (a) Napi háromszori étkezés szolgáltatása esetén egy főre napi rendszerességgel biztosítandó 10 nap alatt legalább 3 liter tej vagy ennek megfelelő mennyiségű kalciumtartalmú tejtermék; két adag zöldség - ide nem értve a burgonyát - vagy gyümölcs, ezekből legalább egy adag nyers formában; két adag gabona alapú 6

élelmiszer, melyből legalább egy adagnak teljes kiőrlésűnek kell lennie. Az italként kínált tej hozzáadott cukrot nem tartalmazhat. (b) Napi egyszeri étkezés szolgáltatása esetén egy főre biztosítandó legalább egy adag zöldség - ide nem értve a burgonyát - vagy gyümölcs, a tíz élelmezési nap átlagában legalább három alkalommal nyers formában. (12) A napi háromszori és a napi egyszeri étkezés szolgáltatása esetén a felhasznált élelmiszerek, élelmiszercsoportok az 37/2014. EMMI rendelet megfelelő mellékleteiben foglalt táblázatok szerinti gyakorisággal, tíz élelmezési napra számítva alkalmazandóak. (13) Ajánlattevőnek az alábbi élelmiszereket nem lehet felhasználni: a) sótartalmú ételport, sótartalmú leveskockát, sótartalmú ételízesítő krémeket, pasztákat állományjavításon vagy ételízesítésen kívüli célra, b) 30 %-nál magasabb zsírtartalmú húst, c) 18 év alatti korcsoport számára koffeintartalmú italt, a 10. (2) bekezdése szerinti tea, illetve a kakaó kivételével, d) a népegészségügyi termékadóról szóló törvény szerinti energiaitalt, e) alkoholt tartalmazó élelmiszert, f) szénsavas vagy cukrozott üdítőt, szörpöt, g) a Magyar Élelmiszerkönyv 1-3-2001/112 számú előírása szerinti gyümölcslén kívül más gyümölcs vagy zöldség italt, (14) Édesség önállóan ebédként nem adható. Édességnek számít valamennyi édesipari termék és cukrászati termék. Ebéd részeként harmadik fogásként vagy kisétkezésként kizárólag a legalább 1/3 rész gyümölcsöt vagy 1/3 rész tejet vagy tejterméket tartalmazó édesség adható. (15) Teljes értékű gabona alapú élelmiszer: olyan gabona alapú élelmiszer, amely a gabonaszem összes alkotórészét beleértve a csírát és a korpát is tartalmazó gabonamag, valamint az ezek felhasználásával készült, ezen alkotórészeket legalább 50%-ban tartalmazó élelmiszer. (16) Ajánlattevőnek minden, szakorvos által igazolt diétás étkezést igénylő személy számára az állapotának megfelelő diétás étrendet kell biztosítani. A diétás étrend összeállítása során csak olyan élelmiszer használható fel, amely az adott diétás célra alkalmas. (17) Ajánlattevőnek biztosítani kell az ételek, az étlap és a nyersanyag-kiszabati ív elkészítéséhez, folyamatos vezetéséhez az ajánlati felhívásban meghatározott élelmezésvezető meglétét. Diétás étrendet és diétás étlapot kizárólag dietetikus szakképesítéssel rendelkező szakember tervezhet. Ajánlattevő gondoskodik arról, hogy a diétás étel készítését diétás szakács szakmai képesítéssel rendelkező személy végezze, vagy dietetikus szakképesítéssel rendelkező szakember felügyelje. Az élelmezésvezető, dietetikus, diétás szakács nevét, végzettségéről szóló okirati igazolást a pályázatban be kell nyújtani. (18) Ajánlattevő köteles elfogadni, hogy Ajánlatkérő időszakosan ellenőrzéseket végez vagy arra szakképzett személyeket/intézményt kér fel. Az ellenőrzés során az élelmezési ellátással közvetlenül kapcsolatos pl. nyersanyag-felhasználási, tervezési, kivételezési, ételkészítési, adagolási-tálalási - dokumentációt, az ételkészítéshez felhasznált 7

élelmiszerek összetételi és táplálkozás-egészségügyi megítéléséhez szükséges adataira vonatkozó dokumentumokat és a diétás étel készítéséhez felhasznált élelmiszerek diétás alkalmasságát igazoló gyártói tanúsítványt ellenőrzi. (19). A diétás étrend olyan ételekből összeállított étrend, amely különleges összetételére vagy az előállítása során alkalmazott egyedi eljárásra tekintettel olyan fogyasztók speciális táplálkozási igényeit elégíti ki, akik számára sajátos egészségi állapotuk bizonyos anyagok ellenőrzött mértékben történő fogyasztását teszi indokolttá. (20) Az ételek átvétele fogyaszthatósági és mennyiségi, és tartalmi szempontok szerint történik. Erre vonatkozóan Ajánlattevő olyan dokumentációt biztosít Intézmények számára 2 példányban, melyen a kiszállított ételek azonosítása megtörténik, továbbá mind mennyiségi, mind fogyaszthatósági szempontból dokumentáltan átvételre kerülhetnek. Az átvételt adott Intézmény tálalókonyháján dolgozó személy végzi el. Mennyiségi vagy fogyaszthatósági kifogás esetén az átvételi dokumentáció alapján jegyzőkönyv készül a kifogásolt termékről. Mennyiségi, tartalmi vagy fogyaszthatósági kifogás esetében Ajánlattevő teljesítése hibás teljesítésnek minősül. Kettő darab, a NÉBIH által dokumentáltan igazolt hibás teljesítés esetén Ajánlatkérő szerződés felbontását kezdeményezheti. Amennyiben a NÉBIH ellenőrzés a kóstolt étel megfelelő vagy annál kedvezőtlenebb minősítést kap, úgy a teljesítés hibás teljesítésnek minősül. Ajánlattevő tájékoztatási kötelezettsége tekintetében a 37/2014. (IV. 30.) EMMI rendelet 6. (2) a) és b) pontja értelmében az adatokat az étlapon köteles feltüntetni étkezésenként. Ezen kívül az adatok alátámasztásaként a nyersanyagkiszabás mellékleteként köteles kimutatást készíteni ezen adatokról étkezésenkénti és naponkénti bontásban azzal a kiegészítéssel, hogy a zsír- és hozzáadott cukortartalom százalékos kimutatását is elkészíti. Továbbá a 11. (3) a), b) és c) pontjainak igazolására készítsen olyan kimutatást, mely egyértelműen igazolja a megfelelő Ca-tartalom biztosítását. Az ajánlattevő köteles minden nap az ebédet legalább kétfogásos menüből, melyből az egyik leves, összeállítani. Az ebéd minden nap meleg étkezést jelent. További feltételek Ajánlattevő vállalja, hogy amennyiben a napi étkeztetési folyamatban váratlan helyzet adódik (pl. vendég diákok érkezése), és emiatt az ételadagok száma tekintetében ésszerű mennyiségben (max. 50 adag/nap) többlet igény merül fel szolgáltatás igénybevevő részéről és ezt 24 órával a teljesítési igény előtt írásban jelzi a szolgáltatónak, annak helyszínre szállítását a kért időpontra biztosítja. 1. rész: Étkeztetési szolgáltatás biztosítása az Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégiumban Műszaki specifikáció Az ajánlattevő köteles az ebédet legalább kétfogásos menüből összeállítani, melyből az egyik leves és azt 11:00 órára tálalásra előkészíteni. A reggelinek és tízórainak 6.30 és 7.00 között kell a tanulók rendelkezésére állnia, míg az uzsonnának és vacsorának 16:00 óráig kell, hogy a tanulók számára elkészüljön és a megfelelő csomagolás és készentartás mellett a diákokhoz kerüljön. A tanulók meghatározott rend szerint, az 8

órarendhez igazodva folyamatosan érkeznek az ebédlőbe 11:00-14:30 óra között, a helyiség befogadóképességét figyelembe véve. Az ajánlattevőnek különös gondot kell fordítania az ételszállítás körülményeinek higiéniájára. A meleg ételek szállításához a vonatkozó előírásoknak megfelelő rozsdamentes, biztonságosan zárható, hőtárolós edények biztosítása alapkövetelmény. Ajánlattevőnek az ételek szállításához szükséges, az erre vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelő szállító autóval kell rendelkeznie. A diákok étkeztetését szolgáló helyiségek, ebédlő, melegítőkonyha, mosogató, előtér, öltöző, iroda az ajánlatkérő fenntartásában működnek. Az étkeztetéshez ajánlattevőnek 3 db melegen tartó pultot, valamint a megadott létszám ellátásához szükséges evő és étkészleteket biztosítania kell olyan mennyiségben és minőségben, hogy azok lehetővé tegyék a zavartalan, pontos, higiéniai szabályoknak, valamint jelen műszaki leírásnak megfelelő szolgáltatás lebonyolítását, figyelmet fordítva az esztétikus éttermi légkör biztosítására is. Felhasználási adatok Az intézmény ellátása előreláthatólag az alábbi táblázat szerint alakul: adagszám nap hétfő kedd szerda csütörtök péntek összesen reggeli (15-18 éves korcsoport) 40 40 40 40 40 200 tízórai (15-18 éves korcsoport) 5 5 5 5 5 25 ebéd (15-18 éves korcsoport) 330 330 330 330 330 1650 uzsonna (15-18 éves korcsoport) 5 5 5 5 5 25 vacsora (15-18 éves korcsoport) 50 50 50 50 200 reggeli 1 1 1 1 1 (dolgozók/felnőtt) 5 ebéd 25 25 25 25 25 (dolgozók/felnőtt) 125 vacsora 4 4 4 4 (dolgozók/felnőtt) 16 Az intézményben speciális/diétás étrendet az alábbi várható mennyiségi infomrációkra tekintettel kell biztosítani. 9

Vegetáriánus: reggeli és vacsora 5-5%, tízórai és uzsonna 0,5-0,5%, ebéd 10% Laktóz mentes: reggeli és vacsora 0,25-0,25%, ebéd 1% Teljesen tej mentes: reggeli és vacsora 0,25-0,25%, ebéd 1% Liszt érzékeny: reggeli és vacsora 0,25-0,25%, ebéd 1% Diétás (cukor): reggeli és vacsora 0,5-0,5%, ebéd 2% Tojás érzékeny: reggeli és vacsora 0,5-0,5%, ebéd 2% Adott infrastruktúra A tevékenység ellátásának helyszínén egy konyhai melegítő-tálaló helyiség, valamint az étkeztetés lebonyolítását biztosító étterem áll rendelkezésre. 2. rész: Étkeztetési szolgáltatás biztosítása a Radnóti Miklós Gyakorlóiskolában Műszaki specifikáció Az ajánlattevő köteles az ebédet legalább kétfogásos menüből összeállítani, melyből az egyik leves és azt 11:00 órára tálalásra előkészíteni. A tízórainak és az uzsonnának 7.30 órára kell a tanulók rendelkezésére állnia és a megfelelő csomagolás és készentartás mellett a diákokhoz kerülnie. A tanulók meghatározott rend szerint, az órarendhez igazodva folyamatosan érkeznek az ebédlőbe 11:00-14:30 óra között, a helyiség befogadóképességét figyelembe véve. Az ajánlattevőnek különös gondot kell fordítania az ételszállítás körülményeinek higiéniájára. A meleg ételek szállításához a vonatkozó előírásoknak megfelelő rozsdamentes, biztonságosan zárható, hőtárolós edények biztosítása alapkövetelmény. Ajánlattevőnek az ételek szállításához szükséges, az erre vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelő szállító autóval kell rendelkeznie. A diákok étkeztetését szolgáló helyiségek, ebédlő, melegítőkonyha, mosogató, előtér, öltöző, iroda az ajánlatkérő fenntartásában működnek. Az étkeztetéshez ajánlattevőnek 2 db három fakkos ételmelegítőt, valamint 300 db üvegpoharat kistányért - lapos és mélytányért és 150 db bögrét, tovább 300 db evőeszközkészletet (kanál, villa, kés) kell biztosítania, hogy azok lehetővé tegyék a zavartalan, pontos, higiéniai szabályoknak, valamint jelen műszaki leírásnak megfelelő szolgáltatás lebonyolítását, figyelmet fordítva az esztétikus éttermi légkör biztosítására is. Felhasználási adatok Az intézmény ellátása előreláthatólag az alábbi táblázat szerint: adagszám nap 10

hétf ő kedd szerda csütörtök péntek összesen tízórai (7-10 éves korcsoport) 65 65 65 65 65 325 ebéd (7-10 éves korcsoport) 107 107 107 107 107 535 uzsonna (7-10 éves korcsoport) 65 65 65 65 65 325 tízórai (11-14 éves korcsoport) 25 25 25 25 25 125 ebéd (11-14 éves korcsoport) 113 113 113 113 113 565 uzsonna (11-14 éves korcsoport) 25 25 25 25 25 125 ebéd (15-18 éves korcsoport) 222 222 222 222 222 1110 ebéd (dolgozók/felnőt 48 48 48 48 48 t) 240 Az intézményben speciális/diétás étrendet az alábbi várható mennyiségi infomrációkra tekintettel kell biztosítani. Vegetáriánus: ebéd 7-10 éves korcsoport:1% és ebéd 11-14 éves korcsoport: 1% Laktóz mentes: tízórai és uzsonna (7-10 éves korcsoport) 2%, ebéd (7-10 éves korcsoport) 1%, tízórai és uzsonna (11-14 éves korcsoport) 4%, ebéd (11-14 éves korcsoport és 15-18 éves korcsoport) 1% Teljesen tej mentes: tízórai és uzsonna (7-10 éves korcsoport) 3%, ebéd (7-10 éves korcsoport) 2%, tízórai és uzsonna (11-14 éves korcsoport) 8%, ebéd (11-14 éves korcsoport és 15-18 éves korcsoport) 2% Liszt érzékeny: tízórai és uzsonna (7-10 éves korcsoport) 3%, ebéd (7-10 éves korcsoport) 2%, tízórai és uzsonna (11-14 éves korcsoport) 8%, ebéd (11-14 éves korcsoport és 15-18 éves korcsoport) 2% Diétás (cukor): tízórai és uzsonna (7-10 éves korcsoport) 2%, ebéd (7-10 éves korcsoport) 1%, tízórai és uzsonna (11-14 éves korcsoport) 4%, ebéd (11-14 éves korcsoport és 15-18 éves korcsoport) 1% Tojás érzékeny: ebéd 7-10 éves korcsoport:1% és ebéd 11-14 éves korcsoport: 1% Hüvelymentes: ebéd 7-10 éves korcsoport:1% és ebéd 11-14 éves korcsoport: 1% Adott infrastruktúra A tevékenység ellátásának helyszínén egy konyhai melegítő-tálaló helyiség, valamint az étkeztetés lebonyolítását biztosító étterem áll rendelkezésre. 11

3. rész: Étkeztetési szolgáltatás biztosítása az ELTE Gyakorló Óvodában Műszaki specifikáció Az ajánlattevő köteles az ebédet legalább kétfogásos menüből összeállítani, melyből az egyik leves és azt 10:30 órára tálalásra előkészíteni. A tízórainak és az uzsonnának 7.30 órára kell a rendelkezésre állnia és a megfelelő csomagolás és készentartás mellett az óvodásokhoz kerülnie. Az ajánlattevőnek különös gondot kell fordítania az ételszállítás körülményeinek higiéniájára. A meleg ételek szállításához a vonatkozó előírásoknak megfelelő rozsdamentes, biztonságosan zárható, hőtárolós edények biztosítása alapkövetelmény. Ajánlattevőnek az ételek szállításához szükséges, az erre vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelő szállító autóval kell rendelkeznie. Az étkeztetéshez ajánlattevőnek ételmelegítőt kell biztosítania, hogy azok lehetővé tegyék a zavartalan, pontos, higiéniai szabályoknak, valamint jelen műszaki leírásnak megfelelő szolgáltatás lebonyolítását, figyelmet fordítva az esztétikus éttermi légkör biztosítására is. Felhasználási adatok Az intézmény ellátása előreláthatólag az alábbi táblázat szerint: adagszám nap hétfő kedd szerda csütörtök péntek összesen tízórai (óvodások) 100 100 100 100 100 500 ebéd (óvodások) 100 100 100 100 100 500 uzsonna (óvodások) 100 100 100 100 100 500 ebéd (dolgozók/f 8 8 8 8 8 elnőtt) 40 Az intézményben speciális/diétás étrendet az alábbi várható mennyiségi infomrációkra tekintettel kell biztosítani. Vegetáriánus: minden étkezésinél 2% Laktóz mentes: minden étkezésinél 2% Teljesen tej mentes: minden étkezésinél 2% Liszt érzékeny: minden étkezésinél 2% 12

Diétás (cukor): minden étkezésinél 2% Tojás érzékeny: minden étkezésinél 2% Hüvelymentes: minden étkezésinél 1% Adott infrastruktúra A tevékenység ellátásának helyszínén egy konyhai melegítő-tálaló helyiség, valamint az étkeztetés lebonyolítását biztosító étterem áll rendelkezésre. 4. rész: Étkeztetési szolgáltatás biztosítása a Gyertyánffy István Gyakorló Általános Iskolában Műszaki specifikáció Az ajánlattevő köteles az ebédet legalább kétfogásos menüből összeállítani, melyből az egyik leves és azt 11:00 órára tálalásra előkészíteni. A tízórainak és az uzsonnának 7.00 órára kell a tanulók rendelkezésére állnia és a megfelelő csomagolás és készentartás mellett a diákokhoz kerülnie. A tanulók meghatározott rend szerint, az órarendhez igazodva folyamatosan érkeznek az ebédlőbe 11:00-14:30 óra között, a helyiség befogadóképességét figyelembe véve. Az ajánlattevőnek különös gondot kell fordítania az ételszállítás körülményeinek higiéniájára. A meleg ételek szállításához a vonatkozó előírásoknak megfelelő rozsdamentes, biztonságosan zárható, hőtárolós edények biztosítása alapkövetelmény. Ajánlattevőnek az ételek szállításához szükséges, az erre vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelő szállító autóval kell rendelkeznie. A diákok étkeztetését szolgáló helyiségek, ebédlő, melegítőkonyha, mosogató, előtér, öltöző, iroda az ajánlatkérő fenntartásában működnek. Az étkeztetéshez ajánlattevőnek az alábbi eszközöket szükséges biztosítania, hogy azok lehetővé tegyék a zavartalan, pontos, higiéniai szabályoknak, valamint jelen műszaki leírásnak megfelelő szolgáltatás lebonyolítását, figyelmet fordítva az esztétikus éttermi légkör biztosítására is. 2 db lukacsos spicc kanál, 2 db sima spicc kanál, 1 db lukacsos lapát kanál, 1 db sima lapát kanál 2 db 0,25 l-es merőkanál 1 db húscsipesz 1 db 0,005 l-es szószos tálaló kanál 20 db műanyag kancsó 15 db kenyeres kosár 15 db porcelán füles tál 15 db fém füles tál 12 db kicsi merőkanál 13

15 db műanyag gyümölcsös kosár 10 db evőeszköztartó (kosár) 18 db nagy uzsonnás doboz 18 db kicsi uzsonnás doboz 3 db kenyérvágó kés 400 db műanyag tálca 4 db üveg kancsó 15 db konyharuha kicsi kenyeres kosárba 2 db nagy kenyeres kosár szeletelő (felvágotthoz kenyérhez), tanári asztalra 2 db evőeszköztartó szalvétatartó és terítő, 200 db bögre (porcelán) 300 db lapostányér 300 db mélytányér 400 db üvegpohár 100 db salátás tányér 100 db süteményes tányér 400 db kés 400 db villa 400 db evőkanál 200 db teáskanál Felhasználási adatok Az intézmény ellátása előreláthatólag az alábbi táblázat szerint alakul: adagszám nap hétfő kedd szerda csütörtök pénte k összesen tízórai (7-10 éves korcsoport) 227 227 227 227 227 1135 ebéd (7-10 éves korcsoport) 371 375 375 374 374 1869 uzsonna (7-10 éves korcsoport) 229 233 230 233 234 1159 tízórai (11-14 éves korcsoport) 27 27 27 27 27 135 ebéd (11-14 éves korcsoport) 111 111 110 110 110 552 uzsonna (11-14 éves korcsoport) 17 18 18 18 17 88 tízórai (dolgozók/felnőt 29 29 29 31 26 144 14

t) Az intézményben speciális/diétás étrendet az alábbi várható mennyiségi infomrációkra tekintettel kell biztosítani. Vegetáriánus: tízórai és uzsonna (7-10 éves korcsoport) 1-1%, ebéd (7-10 éves korcsoport) 2%, ebéd (11-14 éves korcsoport) 6%, ebéd (15-18 éves korcsoport) 5% Laktóz mentes: tízórai és uzsonna (7-10 éves korcsoport) 1-1%, ebéd (7-10 éves korcsoport) 2%, ebéd (11-14 éves korcsoport) 6%, ebéd (15-18 éves korcsoport) 5% Teljesen tej mentes: tízórai és uzsonna (7-10 éves korcsoport) 1-1%, ebéd (7-10 éves korcsoport) 2%, ebéd (11-14 éves korcsoport) 6%, ebéd (15-18 éves korcsoport) 5% Liszt érzékeny: tízórai és uzsonna (7-10 éves korcsoport) 1-1%, ebéd (7-10 éves korcsoport) 2%, ebéd (11-14 éves korcsoport) 6%, ebéd (15-18 éves korcsoport) 5% Diétás (cukor): tízórai és uzsonna (7-10 éves korcsoport) 1-1%, ebéd (7-10 éves korcsoport) 2%, ebéd (11-14 éves korcsoport) 6%, ebéd (15-18 éves korcsoport) 5% Tojás érzékeny: tízórai és uzsonna (7-10 éves korcsoport) 1-1%, ebéd (7-10 éves korcsoport) 2%, ebéd (11-14 éves korcsoport) 1%, ebéd (15-18 éves korcsoport) 1% Hüvelymentes: tízórai és uzsonna (7-10 éves korcsoport) 1-1%, ebéd (7-10 éves korcsoport) 1%, ebéd (11-14 éves korcsoport) 3%, ebéd (15-18 éves korcsoport) 2% Adott infrastruktúra A tevékenység ellátásának helyszínén egy konyhai melegítő-tálaló helyiség, valamint az étkeztetés lebonyolítását biztosító étterem áll rendelkezésre. Humán erőforrás szükséglet Az étkeztetés során, annak lebonyolításához Ajánlattevőnek szükséges biztosítani 3 fő személyzetet 11 és 15 óra között, nevezetesen: a szállítási és anyagmozgatási, konyhai-tálalói, ételosztó, ételmaradék-kezelő, mosogató és takarító személyzet tekintetében. A gyermekek felügyeletét az iskola biztosítja. 15

1. számú melléklet FELOLVASÓLAP 1. Az ajánlattevő/ajánlattevők (megfelelő aláhúzandó) Neve: Székhelyének címe: Kapcsolattartó neve: Elérhetősége telefon: fax: e-mail: Adószám: Ajánlatot teszünk az 1./2./3./4. részre (megfelelő/k aláhúzandó/k) 1. rész: Összesen nettó ajánlati ár.ft 2. rész: Összesen nettó ajánlati ár.ft 3. rész: Összesen nettó ajánlati ár.ft 4. rész: Összesen nettó ajánlati ár.ft., 2015... hó.. napján... (Cégszerű aláírás) 16

2.sz. melléklet KIZÁRÓ OKOK FENN NEM ÁLLÁSÁRA VONATKOZÓ NYILATKOZAT A..ajánlattevő képviseletében eljárni jogosult kijelentem, hogy az ajánlattevővel szemben nem állnak fenn a Kbt. 56. (1) és (2) bekezdésében, illetve az 57. (1) bekezdésében foglalt kizáró okok. 2015. (Cégszerű aláírás) 17

3. sz. melléklet AJÁNLATTEVŐ NYILATKOZATA A KBT. 58. (3) BEKEZDÉSÉRE A 310/2011.(XII.23.) KORMÁNYRENDELET 10. -A SZERINT 1. A Kbt. 56. -a szerinti nyilatkozat A..ajánlattevő képviseletében eljárni jogosult kijelentem, hogy a szerződés teljesítéséhez nem veszek igénybe olyan alvállalkozót és adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezetet, aki/amely a Kbt. 56. (1) bekezdésében foglalt kizáró okok hatálya alatt áll. 2. A Kbt. 57. (1) bekezdése szerinti nyilatkozat 1. Kijelentem továbbá, hogy a szerződés teljesítéséhez nem veszek igénybe olyan alvállalkozót és adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezetet, aki/amely a Kbt. 57. (1) bekezdésében foglalt kizáró okok hatálya alatt áll. 2. Kijelentem, hogy az eljárásban megnevezett alvállalkozó és az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatát nyújtom be arra vonatkozóan, hogy nem állnak a Kbt. 57. (1) bekezdésében foglalt kizáró okok hatálya alatt áll. (az 1. vagy 2. aláhúzandó) 2015 (Cégszerű aláírás) 18

NYILATKOZAT AZ ALVÁLLALKOZÓKRÓL (Kbt. 40. (1) bek., nemleges tartalom esetén is ki kell tölteni) 4. sz. melléklet A..ajánlattevő képviseletében eljárni jogosult kijelentem, hogy a szerződés teljesítése során 1. a közbeszerzésnek az alábbi részének/részeinek teljesítéséhez veszünk igénybe alvállalkozót: (Kitöltendő vagy kihúzandó!).... 2. az 1. pontban megjelölt részek tekintetében a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben az alábbi alvállalkozókat vesszük igénybe: (Kitöltendő vagy kihúzandó!) a) alvállalkozó neve:. b) a közbeszerzésnek az a százalékos aránya, amelynek teljesítésében a megjelölt alvállalkozók közre fognak működni:.. c) a közbeszerzésnek az a része, amelyhez a 10% feletti alvállalkozókat igénybe vesszük: 2015 (Cégszerű aláírás) 19

5. sz. melléklet NYILATKOZAT A KBT. 60. (3) BEKEZDÉSÉRE (eredeti példányt kell benyújtani) A..ajánlattevő képviseletében eljárni jogosult kijelentem, hogy elfogadjuk az eljárást megindító felhívás feltételeit, nyertességünk esetén a szerződést megkötjük és teljesítjük az ajánlatunkban megadott ellenszolgáltatásért. 2015. (Cégszerű aláírás) 20

6. sz. melléklet NYILATKOZAT A KBT. 60. (5) BEKEZDÉSÉRE A..ajánlattevő képviseletében eljárni jogosult kijelentem, hogy az ajánlattevő a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény szerint mikro/kis/középvállalkozásnak/egyiknek sem minősül. (megfelelő aláhúzandó!) 2015. (Cégszerű aláírás) 21

7. sz. melléklet NYILATKOZAT A KBT. 56. (1) BEKEZDÉS kc) PONTJÁRA 1. A.. ajánlattevő képviseletében eljárni jogosult kijelentem, hogy az ajánlattevő - olyan társaságnak minősül, melyet nem jegyeznek szabályozott tőzsdén - olyan társaságnak minősül, melyet szabályozott tőzsdén jegyeznek (megfelelő aláhúzandó) 2. Ha az ajánlattevőt nem jegyzik szabályozott tőzsdén, akkor a pénzmosásról szóló törvény 3. r) pontja szerint definiált valamennyi tényleges tulajdonos neve és állandó lakóhelye, ennek hiányában az ajánlattevő jogi személy tulajdonosa vezető tisztségviselőjének/tisztségviselőinek neve és címe: Tényleges tulajdonos neve és címe: VAGY Tulajdonos vezető tisztségviselőjének(inek) neve és címe:. 2015. cégszerű aláírás 22

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS Szerződés száma:... I. A SZERZŐDÉST KÖTŐ FELEK a továbbiakban: Fél, illetve együttesen: Felek Eötvös Loránd Tudományegyetem a továbbiakban: Megrendelő Székhely: 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. Törvényes képviselő: Dr. Mezey Barna rektor Nyilvántartási szám: FI80798 (intézményi azonosító) Adószám: 15308744-2-41 Számlavezető bank: Magyar Államkincstár Számlaszám: 10032000-01426201-00000000 A jogok érvényesítéséért és a kötelezettségek teljesítéséért felelős szervezeti egység: Eötvös Loránd Tudományegyetem Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium Székhely: 1053 Budapest, Papnövelde utca 4-6. Képviseletében eljár:.. Kapcsolattartó: Név:. Cím:. Telefon: E-mail:. II. II.1. a továbbiakban: Vállalkozó Székhely:... Törvényes képviselő:. Nyilvántartási szám:.. Adószám:.. Számlavezető bank:.. Számlaszám:. Kapcsolattartó: Név:.. Cím:.. Telefon:. Fax:... E-mail:.. ELŐZMÉNYEK, A SZERZŐDÉS TÁRGYA A Megrendelő, mint ajánlatkérő az,,étkeztetési szolgáltatás biztosítása az Eötvös Loránd Tudományegyetem egyes intézményeiben tárgyú, 2015... napján indult, a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) szerinti nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le. Jelen Szerződés megkötésére a fenti közbeszerzési eljárás 2015.. napján kihirdetett eredménye alapján kerül sor. A Felek megállapítják, hogy a lefolytatott közbeszerzési eljárás nyertese a 23

II.2. III. IV. Vállalkozó. A jelen Szerződés értelmében a Vállalkozó köteles a jelen Szerződés 1. és 2. számú mellékletének megfelelő és a Vállalkozó 2015. napján kelt, a jelen Szerződés 3. számú mellékletét képező ajánlata alapján a Megrendelő Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégiumban (1. rész) étkeztetési szolgáltatás (reggeli, tízórai, ebéd, uzsonna, vacsora) biztosítását tanulóknak és dolgozóknak a jelen Szerződés 1. számú mellékletében részletesen meghatározottak szerint teljes körűen ellátni. Vállalkozó a jelen II.1. pontban kifejtettek alapján köteles a 15-18 éves gyermekeknek hetente 200 adag reggeli és vacsora, 1650 adag ebéd, felnőtt dolgozóknak hetente 5 adag reggeli, 125 adag ebéd, 15 adag vacsora biztosítását teljesíteni. A Felek rögzítik, hogy a Megrendelő jogosult a mennyiségtől (mindegyik adag esetén) - 20 % mértékig eltérni. Felek rögzítik, hogy Megrendelő köteles a II.1. pontban megjelölt és jelen Szerződés 1. számú mellékletében részletesen meghatározott szolgáltatások ellenértékeként a Vállalkozó jelen Szerződés 3. számú mellékletét képező Ajánlatában meghatározott egységárak szerint képzett, a II.1. pontban megjelölt szolgáltatások adott hónapban ténylegesen teljesített mennyisége alapján megállapított vállalkozói díj Vállalkozó részére történő megfizetésére. A SZERZŐDÉS IDŐBELI HATÁLYA A jelen Szerződés annak mindkét Fél általi aláírása napján jön létre és lép hatályba és 36 hónapig terjedő határozott időtartamra szól. A FELEK JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI IV.1. A Szerződés teljesítése során a Felek a jóhiszeműség és tisztesség követelményének megfelelően kölcsönösen együttműködve kötelesek eljárni, egymás feladatainak teljesítését kölcsönösen segítik és minden, a feladatok maradéktalan ellátásához szükséges információt egymás számára biztosítanak. IV.2. A Megrendelő annak érdekében, hogy a Vállalkozó vállalt feladatát teljesíteni tudja, ellátja a Vállalkozót a szükséges információkkal az igények felmerülésekor, valamint szükség szerint a Vállalkozó rendelkezésére áll a jelen Szerződés teljesítése során és annak érdekében, hogy a Vállalkozó a jelen Szerződésben foglalt feladatokat időben és a legjobb tudása szerint teljesíthesse. IV.3. A II.1. pontban megjelölt szolgáltatás teljesítésének helye: 1053 Budapest, Papnövelde utca 4-6. szám. IV.4. A Megrendelő jogai és kötelezettségei IV.4.1. A Megrendelő jogosult a Vállalkozó részére utasítást adni, a Vállalkozó pedig azok szerint köteles eljárni. A Vállalkozó az utasítástól csak akkor térhet el, ha ezt a Megrendelő érdeke feltétlenül megköveteli és a Megrendelő előzetes értesítésére nincs mód. Ilyen esetben a Megrendelőt utólag haladéktalanul értesíteni kell. IV.4.2. A Megrendelő utasítása nem terjedhet ki a munka megszervezésére, illetőleg nem teheti a teljesítést terhesebbé. A Megrendelő utasítást csak a Szerződés keretei között adhat. A Vállalkozó a Megrendelő által adott utasítás szerint nem végezheti el a munkát, ha az jogszabály vagy hatósági rendelkezés megsértésére vagy az élet- és vagyonbiztonság veszélyeztetésére vezetne. IV.4.3. A Megrendelő a szolgáltatás végzését, a Vállalkozó tevékenyégét, a teljesítés menetét, az alkalmazott eszközöket ellenőrizheti. Az ellenőrzést a Megrendelő végezheti megbízottja, vagy más vállalkozó, intézmény útján is. Erről a Vállalkozót értesíteni köteles. Az ellenőrzésen tapasztaltakat a Felek jegyzőkönyvbe foglalják. 24

IV.4.4. Nem mentesül a Vállalkozó a felelősség alól, ha a Megrendelő az ellenőrzést elmulasztotta vagy nem megfelelően végezte el. IV.4.5. Ha az ellenőrzés során észlelt körülmények arra mutatnak, hogy a teljesítés hibás lesz, a szavatossági jogok már ekkor érvényesíthetők. IV.4.6. Ha az ellenőrzés során a Megrendelő az utasítási jogát helytelenül gyakorolja, az okozott többletköltségért felelősséggel tartozik. IV.4.7. Felek rögzítik, hogy a megrendelés 1 hétre előre, a tárgyhétre vonatkozó adagszám (tízórai, ebéd, uzsonna) megadásával, legkésőbb a tárgyhetet megelőző csütörtöki napon történik, melyet faxon vagy e-mailben küld Megrendelő a Vállalkozó részére. IV.4.8. Felek rögzítik, hogy a diétás ételek megrendelését a Megrendelő Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium megrendeléseiben külön szerepelteti. IV.4.9. Felek rögzítik, hogy a megrendelések feladására az alábbi személyek jogosultak:. IV.4.10. Felek rögzítik, hogy a pótrendelésekről és a rendelések lemondásáról a megrendelés teljesítését megelőző munkanap 9:00 óráig értesítik a IV.4.9. pontban megjelölt személyek a Vállalkozót. IV.5. A Vállalkozó jogai és kötelezettségei IV.5.1. A Vállalkozó jogosult a Szerződés teljesítése közben a Megrendelőnek javaslatot tenni egyes munkák elhagyására, vagy felvételére, a Szerződés módosítására, a szolgáltatások hatékonyabb és gazdaságosabb ellátása érdekében. A Szerződés azonban csak a Kbt. 132. -a szerinti feltételek fennállása esetén módosítható. IV.5.2. A Vállalkozó az ajánlatában foglaltaknak megfelelően jogosult a Kbt. 4. 2. pontja szerinti alvállalkozó igénybe vételére. A Vállalkozó a jelen Szerződés teljesítéséhez a Szerződés 3. számú mellékletét képező ajánlatában írt személyeket alvállalkozóként igénybe veszi. Amennyiben a teljesítés során újabb alvállalkozó igénybevételének szükségessége merül fel, a Vállalkozó köteles a Kbt. 128. (2)-(5) bekezdéseinek figyelembevételével eljárni. A Vállalkozó köteles a jelen Szerződés teljesítése során a Kbt.-nek a szerződés teljesítésére vonatkozó szabályai alapján eljárni. Az e kötelezettség megszegéséből eredően a Megrendelőnek, vagy harmadik személyeknek okozott valamennyi kárért a Vállalkozó felelős. IV.5.3. A Vállalkozó köteles a jelen Szerződésben foglaltak szerint a II.1. pontban rögzített szolgáltatások teljesítésére az alábbiak szerint. a.) Felek rögzítik, hogy Vállalkozónak meg kell felelnie valamennyi, a szolgáltatás szabályos, színvonalas és biztonságos ellátásához szükséges jogszabálynak úgy, mint a 62/2011. (VI. 30.) VM rendeletnek, a 37/2014. (IV.30.) EMMI rendeletnek, továbbá egyéb vonatkozó előírásoknak (elsősorban a Magyar Élelmiszerkönyv kötelező előírásainak, HACCP követelményeknek) és a mindenkori, az étkeztetést befolyásoló hatályos rendeleteknek, különösen az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvénynek, a vendéglátó-ipari termékek előállításának és forgalomba hozatalának élelmiszerbiztonsági feltételeiről szóló jogszabályi előírásokról szóló 62/2011. (VI.30.) VM rendeletnek, az élelmiszerelőállítás és forgalomba hozatal egyes élelmiszer-higiéniai feltételeiről és az élelmiszerek hatósági ellenőrzéséről szóló 68/2007. (VII.26.) FMV-EÜM-SZMM együttes rendeletnek, az élelmiszer higiéniáról szóló 852/2004/EK rendeletnek, az élelmiszerek jelöléséről szóló 19/2004. (II.26.) FVM-ESzCsM-GKM együttes 25

rendeletnek és a fogyasztók élelmiszerekkel kapcsolatos tájékoztatásáról szóló 1169/2011/EU rendelet rendelkezéseinek. b.) Vállalkozó köteles az ételmaradékok, ételhulladékok tárolására alkalmas zárható tárolóeszközöket biztosítani, és elszállításukról saját költségén gondoskodni. c.) Felek rögzítik, hogy az ételmaradék elszállítását naponta kell teljesíteni minden olyan napon, amikor a hőmérséklet eléri a +30 ºC-ot, egyébként pedig heti három alkalommal, az I. pontban rögzített szervezeti egység képviselőjével egyeztetett időpontban. d.) Felek rögzítik, hogy Vállalkozónak a 7-10, 11-14, 15-18 éves korcsoportok mellett a Megrendelő Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium dolgozói számára felnőtt menüt (19-69 éves korcsoport) is biztosítania kell. Felek rögzítik, hogy a felnőtt étlap megegyezik a 7-10, 11-14, 15-18 éves korcsoportok számára közzétett étlappal, azzal, hogy az étkeztetésnek meg kell felelnie a 19-69 éves korcsoportokra vonatkozóan a jogszabályokban előírt kiszabatoknak. e.) Felek rögzítik, hogy Vállalkozónak az aktuális hétre vonatkozó étlapját legkésőbb a tárgyhetet megelőző 5 munkanappal előbb kell átadnia Megrendelőnek, aki arra 2 munkanapon belül írásban észrevételeket tehet. f.) Felek rögzítik, hogy Vállalkozónak az ételeket (hideg, meleg) a Megrendelő Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégiumhoz kell szállítania és ott a konyhafőnöknek, vagy megbízottjának hiánytalanul át kell adnia. Felek rögzítik, hogy az átadásnak olyan átvételi dokumentációval (például: szállítólevél, átadásátvételi jegyzőkönyv) kell történnie, melyen rögzíthető a mennyiségi és a minőségi átvétel. g.) Felek rögzítik, hogy amennyiben az ételkészítés, beszerzés alkalmával valamilyen speciális terméket kíván Vállalkozó felhasználni (például: sócsökkentett, teljeskiőrlésű gabonából készült pékáru) annak gyártói nyilatkozatát be kell mutatni a Megrendelőnek, és a nyersanyagkiszabásokat is ennek megfelelően kell elkészíteni az ellenőrizhetőség érdekében. h.) Felek rögzítik, hogy az étlaptól csak Megrendelővel történő egyeztetés és annak jóváhagyása után lehet eltérni a teljesítés során, annak érdekében, hogy Megrendelő véleménye is figyelembevételre kerüljön. i.) Felek rögzítik, hogy Vállalkozó vállalja, hogy mindenkor a közbeszerzési eljárásban megadott előírásoknak, megfelelően tervezi meg étlapját, továbbá a jelen Szerződés 3. számú mellékletét képező ajánlatban megajánlott étlapok kerülnek elkészítésre, kiszállításra. A diétás étlapok a jelen Szerződés 3. számú mellékletét képező ajánlatban megajánlott étlapokhoz igazodnak az étlaptervezés és a vonatkozó diétás előírások figyelembevételével. Felek rögzítik, hogy a diétás étrend olyan ételekből összeállított étrend, amely különleges összetételére vagy az előállítása során alkalmazott egyedi eljárásra tekintettel olyan fogyasztók speciális táplálkozási igényeit elégíti ki, akik számára sajátos egészségi állapotuk bizonyos anyagok ellenőrzött mértékben történő fogyasztását teszi indokolttá. j.) Felek rögzítik, hogy Vállalkozó a Megrendelő Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium észrevételeit köteles figyelembe venni, és azt a teljesítése folyamán betartani. Felek rögzítik, hogy amennyiben nem érkezik észrevétel, a heti étlapot elfogadottnak kell tekinteni. Az étlapok összeállításánál Vállalkozónak a következőket kell figyelembe vennie: a.) Vállalkozó nyersanyag-kiszabati ívet köteles vezetni a 37/2014. EMMI rendeletben foglaltak szerint, amelyen feltünteti egy napra vonatkozóan az étkezést igénybe vevők életkora és száma alapján meghatározott adagszámban elkészítendő 26

ételek és italok előállításához szükséges nyersanyagok tételes, mennyiségi felsorolását. A nyersanyag-kiszabati ívet legalább 90 napig meg kell őrizni. b.) Az étrend összeállításánál biztosítani kell, hogy a változatossági mutató az egymást követő kétszer tíz élelmezési nap melegétkezések vonatkozásában nem lehet kisebb 60%-nál, és az egymást követő kétszer tíz (azaz húsz) élelmezési nap főétkezéseiben és kisétkezéseiben egy ételsor csak egy alkalommal fordulhat elő. Vállalkozónak a változatossági mutatónak való megfelelés ellenőrizhetősége érdekében ezt alátámasztó részletes kimutatást kell készítenie és Megrendelő ezirányú kérésére be kell mutatnia. c.) Felek rögzítik, hogy állati eredetű fehérjeforrást minden főétkezésnek tartalmaznia kell. d.) Felek rögzítik, hogy Vállalkozó által nyújtott étkezések korcsoportonkénti energiatartalma egy főre a 37/2014. EMMI rendelet megfelelő mellékletében feltüntetett energiaszükségleti értékek figyelembevételével naponta biztosítandó. Ezen értékek egyértelmű feltüntetése szükséges a nyersanyag-kiszabati íven vagy annak mellékleteként. e.) Felek rögzítik, hogy Vállalkozó köteles napi háromszori étkezés szolgáltatása esetén az előírt napi energiaszükséglet 65 %-át egy fő- és két kisétkeztetéssel, napi egyszeri étkezés szolgáltatása esetén az előírt napi energiaszükséglet 35 %-át egy ebéddel biztosítani. f.) Vállalkozó az ételek korcsoportok szerinti adagolását, kiszállítását a 37/2014. EMMI rendelet megfelelő mellékletében foglalt adagolási útmutató alapján köteles végezni, mely adagolási útmutatót minden tálalókonyhán köteles kifüggeszteni. A 37/2014. EMMI rendelet szerinti adagolási útmutatóban foglalt adagot minden fő számára biztosítani szükséges azokban a tálalási formákban is, ahol nem közvetlenül egy személynek kiszolgált adagban kapja meg az étkeztetett személy az ételt. g.) Vállalkozó minden, általa biztosított étkezéshez étlapot köteles készíteni. Az étlapok kifüggesztéséről a Megrendelő Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium gondoskodik. h.) Vállalkozó az étlapon köteles feltüntetni minden étkezés számított energia- (kcal), zsír- (g), telített zsírsav- (g), fehérje- (g), szénhidrát- (g), hozzáadott cukortartalmát (E%), számított sótartalmát (g), valamint az élelmiszerek jelöléséről szóló miniszteri rendeletben meghatározott allergén összetevőket. i.) Felek rögzítik, hogy amennyiben az étlapban változás következik be, arról Vállalkozó a Megrendelő Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégiumot tájékoztatja a változást követően azonnal, de legkésőbb a kiszállítás előtt 12 órával. A Megrendelő Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium gondoskodik arról, hogy a módosított étlap kifüggesztése a módosítás napján, az adott étkezést megelőzően megtörténjen. j.) Vállalkozó a diétás étrendet a nem diétás étrendtől elkülönítetten köteles feltüntetni az étlapon. k.) Vállalkozó az általa ellátott valamennyi korcsoport számára naponta biztosít a napi háromszori étkezés szolgáltatás esetén egy főre napi rendszerességgel, 10 nap alatt legalább 3 liter tejet vagy ennek megfelelő mennyiségű kalciumtartalmú tejterméket; két adag zöldséget - ide nem értve a burgonyát - vagy gyümölcsöt, ezekből legalább egy adagot nyers formában; két adag gabona alapú élelmiszert, melyből legalább egy adagnak teljes kiőrlésűnek kell lennie. Az italként kínált tej hozzáadott cukrot nem tartalmazhat. Napi egyszeri étkezés szolgáltatása esetén egy főre biztosítandó legalább egy adag zöldség - ide nem értve a burgonyát - vagy 27