Kéktói Ménes
A hódmezővásárhelyi Kéktói Ménes ligetes pusztában tenyészt egy olyan tradicionális magyar lófajtát, amely tenyésztése idestova 200 éve kezdődött Mezőhegyesen, katonai hátasnak, azaz huszárlónak. Ez nem más, mint a mezőhegyesi félvér lófajta, amely a két meghatározó törzs: Senior ménjei után a FURIOSO NORTH STAR lófajtának hívunk. Ezen lófajta több hasznú, a paraszti világban szállítási munkákat, földműveléshez kapcsolódó mindennemű munkát (még a nyomtatást is) végezték. Nemes megjelenése miatt, mint gyorsmozgású, hosszú távokra is alkalmas, fogatlóként szerették és tenyésztették. Napjainkban részben megváltozik a használat módja; a lovassport több szakágában versenyeznek és mint megbízható szabadidő hátasként, vagy kocsilóként is hasznos társ.
Kéktó Fesztivál: Zarándokút a Furioso emlékhelyre
Ménesünkben több színváltozatban tenyésztjük és a tradíció őrzése, azaz a gének őrzése mellett nagy hangsúlyt fordítunk az edzett felnevelésre, majd sok esetben több időt adunk a jól képzett mindenki - azaz gyermek, felnőtt, leány által kezelhető, társként használható lovaink képzésére. A nyugodt, természetes tartási körülmények teszik alkalmassá minden körülmények között megbízható társsá. A Furioso North Star lófajta törzseinek és kancacsaládjainak fenntartása fontos számunkra, így nagyon büszkék vagyunk arra, hogy ménesünk populációjában található, többek között egy eredeti kancacsalád, a mezőhegyesi I-es számú kancacsalád, amely idestova 300 éves és a Furioso North Star fajta tenyésztésétől számítva a 18-19. generáció tagjai nálunk vannak. A törzsek közül a Furioso A, B és D vonalak a North Star törzsből, az A és a C vonalak, a kancacsaládokból a már említett, mezőhegyesi I-es számú eredeti és a hódmezővásárhelyi családokból Babona, Csoma, Irma, Jolán, Melinda, Rikoltó, Tigris, Tündér kancacsaládok egyedi tenyésztetnek. A tradíció őrzése nemcsak a génekben nyilvánul meg, hanem abban is, hogy évről évre bővülő, szépülő emlékhelyet, emlékparkot hoztunk létre - a fajta elkötelezett híveivel - a tőlünk mintegy 8 km-re levő Derekegyház Tompaháton, ahol Gróf Károlyi György ménesében, 1836-ban született a fajta egyik törzsalapító ménje, a Furioso Senior mén. 5525 Furioso-22 Tintás (2010) Furioso XII-34 Tigris (1987) Furioso XL. Tm. Fukar (1993) Ramzes Furioso I-149 Talány (2005)
Furioso XII-34 Tigris (1987)
Furioso XLVII-29 Tréfa (2012) Furioso XLVII-32 Csoda (2012) Hand Furioso-28 Lidérc (2012)
Bence gazda Furioso XLVII-40 Béke Hand Furioso-28 Ritmus Furioso XLVII-25 Csárda
Mezőhegyesi I. számú kancacsalád North Star III-71 Böbe (1996)
1-es számú mezőhegyesi kancacsalád, alapító a 33-as számú cseh kanca 1785. generációk kanca születési év apja 1 630 Borok - - 2 32 Furioso II - Furioso II 3 174 Furioso I - Furioso I 4 138 North Star I 1875 North Star I 5 193 Urambátyám 1893 Urambátyám xx 6 247 Furioso XXVII 1907 Furioso XXVII 7 252 North Star XII 1914 North Star XII 8 184 Furioso XXVIII 1921 Furioso XXVIII 9 242 North Star XXII 1928 North Star XXII 10 197 Furioso XXXIX 1932 Furioso XXXIX 11 270 Daimio I 1939 Daimio I 12 157/477 North Star A XVIII 1951 North Star A XVIII 13 66 Bontó 1971 5863 Krőzus generációk kanca születési év apja gen. kanca sz.év apja 14 Böbe-Baba 1978 816 Hadfi 14 Klárika 1977 10038 Ramzes Junior-3 15 North Star Böbe 1996 North Star III 15 Göttler 1997 3119 Vitál 16 Furioso 82 Bóbita 2006 Furioso XL 16 Keringő 2009 4985 Cosmos 17 Futioso-30 Bíbic 2011 Furioso XLVII 17 Kegyes 2013 5114 FuriosoXLVII - Iszony 16 Doxa 2004 3140 Fantasme Courcelle 17 Dumitras 2008 Mill pond 18 Döbögő 2015 Furioso XLVII-Iszony
Furioso XL-82 Bóbita (2006) Hand North Star-88 Balett (2007)
Ramzes Furioso I-86 Liliomfi (2005)
Szürke ló: Szíriusz Így látjuk, hogy ezen lófajtának hangsúlyozottan a hódmezővásárhelyi tájjellegű, azaz a hódmezővásárhelyi tájfajta lovait tenyésztjük, az egyedek használati értékére fektetett hangsúllyal. Apja: 3399 Furioso XL tm Fukar Anyja: O Bajan Simene, Nagycsere O Bajan Oman után Furioso XL-79 Csipke Furioso XL-71 Csaló Furioso XL-79 Csipke
North Star III-71 Böbe (1996)
Zizi Furioso XL-106 Jázmin Furioso-83 Hórus Lili Furioso XL-90 Liptonka
A természetes tartásmódnál az elvünk a minél szabadabban tartott, azaz extenzív tartás, intenzív takarmányozással. Az egyedekkel minél többet foglalkozunk, lásd újszülött kortól már kézben vannak és csikóként kötőfékkel vezetve, játékosan sajátítják el a későbbi mindennapok ápolásának (pl.: lábfelvétel), munkájának rutinját. 3 éves kortól lovas- illetve hámos alapképzést kapnak lovaink. Méncsikóink saját teljesítmény vizsgát tesznek, majd sportkipróbálásra, illetve fedezőméni szolgálatokra kerülnek. Kancáinkból a kisebb populációjú vonalakba, illetve családokban tartozók anyakancának kerülnek, a nagyobb egyedpopulációjú vonalak tagjai sportkipróbálásban vesznek részt. Idősebb kancaállományunk szolgálja a turizmust, a lovagoltatást, a kocsikáztatást. Mint már említettük biztonsággal alkalmasak rövidebb, hosszabb túrák, csillagtúrák megtételére. Értékesítésre tenyészkancákkal, illetve ménekkel és igény szerinti képzettségű egyedekkel állunk rendelkezésre.
A Kéktói Ménes csapata a farsangi felvonuláson Hadfi North-Star Ultra Hédi (1993) North-Star III-24 Betti Furioso XL-111 Csengő Furioso XLVII-32 Csoda Furioso XL-92 Bársony Furioso XL-82 Bóbita
Furioso-1 Aranyági Mázli Furioso-35 Aranyági Boróka Masetta North Star-41 Furioso XXX-58 Tigar
Ménesünkben lehetőség van középfokú- és felsőfokú oktatóhelyként a hallgatók gyakorlati és elméleti oktatására, mind a tartás, a tenyésztés, a lóhasználat, stb. területén. Természetesen a város hobbilovasai, akár idősebbek, akár fiatalabbak egyaránt megtalálják a számukra alkalmas ló-társakat. North Star III-71 Böbe (1996) Furioso XL-79 Csipke (2003) Furioso XL-71 Csaló (2004) Furioso XLIII-69 Lakat (2006)
Kék-tó: North-Star-165 Bella, Furioso XLVII-86 Ria
North Star III-71 Böbe Furioso XL-82 Csenge Zizi Márió; Hand Furioso-87 Tangó; Furioso XLIII-113 Líra; Furioso-67 Tini; Furioso XL-82 Csenge; Hand North Star-88 Balett; Zizi; Maja
Furioso XL-106 Jázmin Furioso XL-82 Bóbita Furioso XL-92 Bársony Furioso XL-82 Csenge
Furioso XIII-81 Hórus Formás (2000) Furioso XLIII-123 Lényeg (2007) Furioso XXXIV Fanfár
North Star XIV-20 Mese (2012)
North-Star III-24 Betti Furioso XLIII-113 Líra Apja: 4365 Furioso XLIII. tm Futár Anyja: Furioso XXX-175 Lilla Anyai nagyapja: 3398 Furioso XXX. tm Havas Furioso XL-106 Jázmin (2006)
Furioso XLIII-123 Lényeg (2007)
Furioso emlékhely Derekegyház-Tompahát Furioso XXIX-33 Rally Furioso XLVII Iszony Furioso XL-82 Bóbita Furioso XL-82 Csenge
Furioso XLIII-113 Líra North-Star XIV-66 Iram
Búsuló Furioso Babona, Furioso Babonás (1983) Furioso XL-79 Csipke Furioso XL-71 Csaló V. Nemzeti lovas fesztivál Zánka Furioso XVI-38 Kitty, Hadfi Kacér
Furioso XLVII Iszony (2006)
A hódmezővásárhelyi Kéktói Ménesünk a tartási körülmények miatt kiváló konstitúciójú, azaz szervezeti szilárdságú, hosszú élettartamú, több hasznú tenyészanyaggal rendelkezik, melynek minden egyes egyedéről nemcsak származási, azaz géntérképi információ áll rendelkezésre, hanem több generációra visszamenőleg kipróbált saját teljesítmény vizsgákat tett és a sportban is helyt álló nemes, szerető és szerethető ló anyaggal dolgozik.
H-6800 Hódmezővásárhely Tanya 1154. Hungary www.kektoimenes.hu Kucsora István +36 70 382-3919