Egy õsember a vo natról álmodik

VÖRÖS ISTVÁN Egy õsember a vo natról álmodik Élete nem ébrenléttel kezdõdött. Hanem álommal. Barátai késõbb mind kiválóan emlékeztek rá, hogyan szü let tek, de õ csak er re az álom ra em lékezett. Egyikük far kas szá já ból pot tyant ki, mi kor vadászok, a mi vadászaink üldözni kezdték az épp zabálás közben megzavart állatot. A másik egy bagolyfészekben változott fi ó ká ból em ber ré. A har ma dik a tó ra hul lott csil lagpor ból kelt ki, mint a szi takötõ. Világos és tiszta em lékek. Szé pek. Vi tat ha tat la nok. Az övé nem volt szép. Se vi lá gos. Se vi tat ha tat lan. A töb bi ek azt se ér tették, mi az az álom. Nem ál modott rajta kívül senki. Álmában szokatlan helyen járt. Egy barlangban, egy szûk bar lang ban, mely azon ban nem sö tét volt, ha nem fé nyes. És nem is kel le mes, emberformájú volt ez a barlang, ha nem szögletes, merev. Egyenes vo na lak ha tá rolták, me lyeket az ember er dõben, hegyen-völgyön nem na gyon lát. Csak ha egy nagy fo lyó vi zén vé gignéz, akkor szaladhat a szeme el lenállás nélkül elõre. Vagy ha egy fa ég be szökõ törzsének dönti a vállát és úgy bámul fölfelé. Bámulatos az egyenes vo nal, de a va lóságtól idegen. Azért nem emlé kez he tett õ a szü le té sére, mert volt lé tében valami egyenesvonalúság. Rajta kívül senki nem kisgyerekként kezdte, és nem öregember ként fe jez te be. Õ volt az el sõ ilyen em ber, és so káig az utol só is. Má sok elõbb öre gek vol tak. Akadt, aki száz évig fel nõtt fér fi volt, csak az tán lett gye rek. Én ma gam már két száz éve va gyok öreg me semondó, és nem is aka rok meg fiatalodni, mert jól esik az öregeket övezõ tisztelet. Engem egy halott sár kány koponyájában talált a törzsünk, aho vá egy fe hér kí gyó tette le valamikor egyetlen tojását, de aztán nem tudta, ho gyan is kéne gondoskodni róla. Sorsára hagyta a to jást. A sár kány még meg levõ gondolatai neveltek öregemberré, jóformán halottá. Olyan bölcs vagyok, amilyen talán nem is lehet sem milyen élõ ember. De az egye nes vo nal tit kából magam se értek semmit. Õ pe dig egye nes vo na lak kö zé csöp pent ál má ban, és on nan lé pett ki az élet be. Ebben a szögletes barlangban nem lehetett mást csi nál ni, csak ül ni. Ha föl állt, egyet lép hetett, vagy leülhetett szemközt egy másik lócára. Oldalt nemcsak fény jött be, ha nem fu tó táj is lát szott, olyas formán, mint ahogy va dászat közben suhan a látvány az em ber kö rül, mi kor ro han a vad után, és min den szét ugrik és összezáródik elõtte. Itt ugyan elsiklott mellette ez a min den, és õ in kább a sem mi ben volt, de ez a sem mi ne vet is ka pott a fe jében. Vonat. Vo nat ban ülök, gon dol ta, de nem tud ta, mi az a vonat. És ak kor föl éb redt négy éves fi ú ként, ami más esetben nagy sze rencsétlenségnek szokott számítani, de õ megörült ennek. Négyéves vagyok. Motyogta. Vonatra akarok szállni. 11

SEAMUS HEANEY Vasúti gyerekek Ha fel másztunk az irtás me redélyén, A távírópóznákon szemmagasba Ke rült a por ce lán meg a ser cegõ drót. Gyönyörû kalligráfia keletre, Nyugatra, ameddig a szem ellát. Belógott a fecskék sú lya alatt. Kicsik voltunk, azt hittük, nem tu dunk Semmit. Azt hittük, a sza vak a fé nyes Cseppekben villamosoznak a dróton, Mindegyik kerek magban ott az égfény, A ra gyo gó sí nek és mi ma gunk, Olyan parányira lekicsinyítve, Hogy át fér tünk vol na egy tû fo kán. Imreh And rás for dí tá sa Minyó Szert Károly fotója 12

ÁGH IST VÁN Karakószörcsök To vább ro bog a gyors vo nat fiatalságom állomásán, mintha kormos petróleumlámpa föllobbanását látnám. Pis lant és az éj be ve szik, akácos kanyar mögött hagyva füst jét, de elég en nyi is az olt hatatlan bûntudatra. Elárvult épület lapít szélsõ házként, félig gödörben, csak a me netrend változik, csak az uta sok fogy nak köz ben. Nem fér falára neve sem, a különálló táblán látszó pellengéren az anyanyelv, kopott betûs pogány varázs-szó. Volt a vi lágok közepe, eleje minden távolságnak, most a tág tér szû külete, a me nekülés vakvágánya. Rá se füt tyent a gyors vo nat, csupán a régi hû sze relvény, játéknak tûnõ kis vacak fékez, huzatból keltve örvényt. Föl vér te zett erõd nyo mult, s még ha ijesz tõ is a gõ zös, valamiképpen komikus, amilyen jámborrá szelídült. Amíg a va gonok sorát ütközõk nyikorgatták végig, az ér ke zés, s az in dulás között ki tudta, mi tör ténik? S mi kor lép csõt fo gott a talp, az el hagyott páratlan lábnyom, mint az utol só pillanat pecsétje, milyen titkot zárolt? Még nem fájt, ami vis szahúz, még csu pán a jegy nek volt ára, tud ta az utas, ho va jut, nem gon dol ta, mi jön utá na. Szemben az idegen vi lág szakadatlan zöld rohamának, mintha nem lenne más irány, csak a le bukó földnek háttal. 13

CHRISTINE LAVANT Azok ott tény leg em berek? Azok ott tény leg em be rek? Mi lyen kön nyû té vedni! Árnyékot vetnek a napfa tö vében, sok vas kos ár nyé kot és hang juk is van. Milyen különös: azt hiszem, fér fiaknak hívták õket. Fér fi ak? Egy fér fi? és az tán a ki fakadás, szerelem de nem rög vest utá na, meg a fáj dalom is, ugye, álmoskönyvem, a fájdalom, arról beszéltél nagyon sokáig, hogy a fájdalom tova szikrázó szalagjai, mint a sínek az em berek felé. Majd az tán ál la tok jöt tek, nagy és sö tét ál latok, melyekbe beszálltunk, mert úgy üvöltött a fe jük és oda bent va laki azt mondta: Uta zunk! Azok, akik ma gukat lányoknak nevezték, suttogva ültek összebújva, és lombhullásnak hallottam, mi kor me sél ték, hogy vár ja õket a ked vesük. Ked ves mi az ha mar el múlik, meg le het ra gad ni úgy, hogy ne vál jon fáj dalommá és va jon nyo mot hagy raj tunk, akár a vi rág por vagy az il lat permete, vagy csak a teg nap ér zetét mulasztja el? Álomfû tehát? Bizonyosan egy keserû álomfû! Amit so ha se sza ba dott vol na meg kós tol ni, míg vis sza nem tér tünk az édes jó föld be, haza a hagymácskákhoz. Kalász Orsolya fordítása Móser Zoltán fotója 14

BER TÓK LÁSZ LÓ Ó, az a hol volt vi cinális Ó, az a hol volt vi cinális, hi deg is, bü dös is, meg ráz is. Izzik a kocsiban a kályha, s jég vi rág fagy az ab lakára. Ó, hat van éve, öt ven éve hol nem volt, hol a vi lág vé ge? Volt egy szer egy Mi cso da ál mok! Marcalik, Pé csek, Na gya tá dok. Diákok, kofák, gyalog népek, ó, mind va lami messzeséget. S mi volt? Vo nat volt! Sí nek vol tak. S Ópe ren ci án túl a hol nap. Ez a, hogy fel villan a nap Ez a, hogy fel villan a nap, pontosan befut a vonat, hogy vi rá gok és ma darak, s hogy a vas utas is te vagy. Ez a hogy nem jön sen ki se, de min denkinek van helye, s a szív, a ge rinc, a ve se, az egész ba gázs megy ve le. Ez a, hogy nem tud ni, mi kor, csak né zel ki, mint an nyiszor, hogy se sí nek már, se mo tor, s hogy azon túl is men nyi por. Szilágyi Zoltán fotója 15

Szilágyi Zoltán fotója PHILIPPE DELAVEAU A vasút Hol té vesz tett utat a vas út, mit a ze nére irigy óce ánok vezettek? Az öböl men tén büsz kén ki peregnek a fé nyes ab la kok, ahogy a gyors vo nat fut végig a hullámokba szerelmes parton. A nyár fo lya mán el szun nyadt a sín a moz donyhangár mellett rozsdásodnak a repedt ab lakok mögött a hasz nálaton kívüli vonatok. Mi lesz be lõled, életem? Né ha a sík ság fái bi zonytalanul magukhoz intik a téli var jakat, de a var jak le nézik a távoli fákat. Gyû lik a hó az ága kon, sötétebb lesz tõle az éj szaka. Imreh And rás for dí tá sa 16

TAKÁCS ZSUZSA Vonatút Ha ró zsa lán con von szol va nem száll fel Vronszkij a pétervári vo nat ra, ha nem néz An nára félelemmel és alá zat tal, ha nem mé ri fel, hogy nincs más ki út, csak a szenvedély kielégítése, ha nem tologatják szét a szé ke ket a ma zur ká hoz, ha a meg szé gye nült Kitty szíve nem törik da ra bok ra, ha nem tor nyosul elénk a sze re lem rep kén nyel és bo ga rak kal be fut ta tott, romos fala már a kezdõjelenetben, mint Tolsztaja elé, ami kor a gróf le génykori kicsapongásainak naplóját a kezé be ad ja, hogy ol vas sa és má solja mindhalálig. Ha kilyuggatott bõrünket nem vinnénk szerelmi vásárra akárhányszor, ha verseinkben nem teregetnénk ki mások sze me elé: szé gyenszemre. Helyzetünket hogyha nem magyaráznánk, ha nem ott kez de nénk, ahol vé gezzük valahányan, térdepelve egy ti tokzatos oltár elõtt, miközben egy nyegle kalauz ránk csap ja a fül ke aj ta ját és a re teszt a pe ronon be húz za. Ha agyunk ban, mint ki világított pályaudvaron egy motyo gó, kis pa raszt nem ko pácsolna Szilágyi Zoltán fotója 17

Szilágyi Zoltán fotója EMILY DICKINSON A vas út Né zem, hogy nyel mér földeket, Falja völgyek sorát, Megáll szenet enni, s mehet Hatalmasan tovább A he gyek hal mai kö rül, És kevélyen beles A kuny hók ba mind két fe lõl; S a kõ fej tõ be vés Utat ma gának, felkúszik, S köz ben csu pa si rám, Rossz, lár más stan cák hir detik; És a lej tõn le rohan, Nye rít, mint Menny dör gés Fia; Majd, csil lag-óra sze rint Megáll kezes, gi gantikus az Istállója elõtt. Mesterházi Mónika fordítása 18

RÁBA GYÖRGY Menettérti Vittek hoztak mi volt a jobb röptettek messzi célra az ismeretlennek varázslatosnak de az utazó epikuma léha úton Itáliába nejlonzacskóból túrót kanalazva szomszéd ország matézis professzora mokaszinját lekapta vagy mikor vonatok gördültek át honi határon a tapasztalat szinte álom ejtõzve ismét szeretteim vonásain még mindegyik ház rokon a szem kerekre tágul pihen városi vakolatokon száz klasszicista palotán bimbózó emberi lõdörgések tanuján bizsergés a bõrön valami õsi mennydörgés a jótét esõt elõzi Pillák István fotója 19

VÍCTOR RODRÍGUEZ NÚÑEZ Vonatok Mióta hajnalként hasadtam véletlenségbõl a halálra bõszen s csak az én kedvemért az összes vonat fütyül Gyermekkorom cukorvonatait látom fakockák a verandán zsinórra fûzve csikorognak a síneken miket a kótyagosan lomha meztelen csigák hagytak gurulnak a romlatlanság útján ahogy fekete galambok járnak az égbolton min édes villámok cikáznak hangyák csemegéi hát így szaladt az álló vonat Pablo Neruda Messzire vitt egy vonat attól a dombtól amelyen ma nem áll a házam piszkosszürke színû kutya sem ugat rám nincs ott asztalos nagyapám sõt nagyanyám sem konok tûjével kezében csupán anyám tekintete sült banánt idézõ illat hamu- és hagymaszag a széllelbélelt öcsém gyötrõdéstõl és téli fagyoktól megvénült deszkák csokornyi mûvirág egy rádió rajta nevemmel és a pókkal viaskodó ördöglovacskája Pedig még kilencszázhetvenben is hibbant fékezõ voltam sosemlesz masinisztája esõfüggönytõl felgyújtott reflektorral hajnalok hajnalának igézõ árnyait megrontó holdkóros vonatoknak Útra keltem amikor csillagok hullottak szemembe mikor találkoztak a párhuzamosok messze a végtelenben tisztán harmattól halottvirrasztások és hidak rámragadt porától Késõbb vonatokra szálltam s õk mindig elvittek hol várt rám csontjaim helyett a nap januártól decemberig tartott rajtuk a tavasz hullámot cseréltem el dombon tanyázó felhõre fény helyett jöttek a kövek a víz hangját váltotta a csönd a düledezve pusztuló ronda 20

és koszos állomást pedig a híres Remény Pályaudvara Nem oly rég a szerelemtõl választott el egy vonat mégis meg kellett köszönnöm neki a kis öblöt mit kocsonyásra dermesztett a szendergõ hajók fénye õket már elkerülik a lidérces álmok Aztán ott volt még a pálma a traktorral épp csak felhorzsolt vörös talaj fölött egy kerek ház mellette tavacska és virágzó nádasok egy kócsagon fönnakadt szögesdrótkerítés És most ez a vonat gyorsnak nem mondható közelít a városhoz velem hol tajtékesküvõim voltak Utasként a resti vagonban barna sört kortyolok csokoládétojás aranybarnára sült szívek ropognak fogaim között a magány kenyere A városban vár rám egy nõ és a nõben egy gyerek Kifut az utolsó vonat is egy nap Áttetszõ lesz minden kocsi némán és füst nélkül gurul majd fantomkerekein Biztosan tudom Én leszek egyetlen utasa Letelepszem a helyemre füttyentek élesen Ezzel visszafizetek mindent amit kaptam az átkozott vonatoktól Mióta leszállt az éjszaka kényszerûségbõl az életre lágyan s csak az õ kedvéért az összes vonat fütyül María Isabel Borrerónak Kertes Gábor fordítása 21

Tolnay Imre fotója GERGELY ÁGNES Az örök vo nat Bár hogy jegy zett be köny vé be a lét, ha ide hurcolt a vonatkerék. Bárhogy vonzott a hazábbnál haza a vo naté a végsõ éjszaka. Talán még látszik ál lomás is ott. A bak ter int, és nincs töb bé ti tok. Mert kön nyû ség vagy un dor ös sze nyom egy kalauzod van, a fájdalom. Az írástudót itt agyonverik. A lá zas köl tõt itt tarkónlövik. A pú pos bo hó cot itt meg vetik. Hogy nem vagy ma gyar, el hit ted ne kik? 22

YVES-JACQUES BOUIN Tovább Megremeg a vonat. A za katolás elnyomja a szavakat, fülbe súgni sem le het már. Nem ma rad más, csak a ke zek, mint ha a le vegõt akar nák el tö röl ni, gesz tu sa ik las sacs kán ele nyész nek. A ka rok tovább egyensúlyoznak, csendben, fáradhatatlanul, mintha a ki sem bug gyant kön nyeket akarnák felszárítani, megérinteni még az ott ma radó vagy távolodó mosolyt. A ke re kek üte me hal lat szik most, me nekülõ órák tekerednek le, a lép tek do bogása hallatszik a peronon, két egymásba kapaszkodó, egy mást fag gató szív verése Az élet foly tonos indulás. Talán egy szerelmi történet végzõdik, vagy kezdõ dik. A rit mus alábbhagy, elmélyül. Tétlenül lógó karok, két ragaszkodó, faggatózó lény, ki-ki a maga ol dalán. Véget ér az éjszaka, új nap dereng. Újra kezdõdhet az út. Két tekintet emelkedik föl, hajszolják egy mást. Csak a gon do la tok ta lál koz nak. A foly ta tás ott van a pil lanatban. A két kihagyó, eldöntetlen szívben. Imreh And rás for dí tá sa Szilágyi Zoltán fotója 23