Tanulmányi tájékoztató. tavaszi szemeszter 2014 2015 SRTA SÁROSPATAKI REFORMÁTUS TEOLÓGIAI AKADÉMIA



Hasonló dokumentumok
Képzési és kimeneti követelmények (KKK)

Tisztelt Leendő Hallgatónk!

HITÉLETI SZAKOK I. VALAMENNYI EGYHÁZI FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNY TEKINTETÉBEN 1. KATEKÉTA-LELKIPÁSZTORI MUNKATÁRS ALAPKÉPZÉSI SZAK

MAGYARORSZÁG KORMÁNYA Érkezett 2013 MÁJ 0 9.

15/2006. (IV. 3.) OM rendelet az alap- és mesterképzési szakok képzési és kimeneti követelményeiről

Bevezetés. A hallgatói juttatások és térítési díjak ügyében eljáró testületek és személyek

Teológia alapszak képzési és kimeneti követelmények. Azonosító kód: SZ2 Verzió: 4. Dátum:

A Hallgatók Minősítési Eljárásának Szabályzata

A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:

Zsinati Határozat a hitéleti szakok képzési és kimeneti követelményeinek meghatározásáról

A KRE Történettudomány Doktori Iskolát két oktatási program alkotja: A jelentkezés és a felvétel szabályai a doktori iskolában

A Miskolci Egyetem Kreditrendszerű Tanulmányi és Vizsgaszabályzatának Egészségügyi Főiskolai Karra vonatkozó kiegészítése

Kódszám egyenlőségjellel: a megadott kurzus párhuzamos felvétele.. * : Az alapozó képzés tárgyainak elvégzése után vehető fel a tárgy.

A MESTERKÉPZÉS FELVÉTELI ELJÁRÁSRENDJE A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KARÁN

6.1 Teológia alapképzési szak

SOLA SCRIPTURA Teológiai Főiskola 2051 Biatorbágy, Patak u. 34/A. Web: / Intézményi azonosító: FI70788

RUSZISZTIKA MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA) 2017-TŐL FELVETT HALLGATÓK SZÁMÁRA

(3) A komplex vizsga/vizsgák ismétlésének szabályait a Tanulmányi és Vizsgaszabályzat a tartalmazza.

2013 január 15. A003 Szakdolgozat 2. A004 Kápláni szigorlat A Sz 4

RUSZISZTIKA MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA) A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:

Ajánlások az intézményi kreditrendszerű tanulmányi és vizsgaszabályzatok (TVSz) elkészítéséhez

NEMZETKÖZI IGAZGATÁSI ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTERVE

RUSZISZTIKA MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA) A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:

A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:

ÁLLAM- ÉS JOGTUDMÁNYI KAR DOKTORI ISKOLÁI KOMPLEX VIZSGA TÁJÉKOZTATÓ. 2. Komplex vizsgára jelentkezés előzetes doktori képzés nélkül

T/ számú törvényjavaslat

A végzettség szintje, a képzés ideje és típusa, és a kredites követelmények

TANEGYSÉGLISTA (MA) FILMTUDOMÁNY MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA)

TANEGYSÉGLISTA (MA) Jelek, rövidítések: D = dolgozat G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció

MINTATANTERV Teológia szak - lelkész szakirány nappali tagozat (C) (a képzésbe szeptember 1-je után belépő hallgatók számára) 5/1

Intézményi tájékoztató

A pedagógusképzés fejlesztési projekt felsőoktatási környezete. Előadó: dr. Rádli Katalin Emberi Erőforrások Minisztériuma

TANEGYSÉGLISTA (MA) k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható tanegység v = választható tanegység. Az előfeltételek jeleinek magyarázata:

TANEGYSÉGLISTA (MA) FORDÍTÓ ÉS TOLMÁCS MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA)

A GÁBOR DÉNES FŐISKOLA FELVÉTELI ÉS ÁTVÉTELI SZABÁLYZATA 12 Érvényes a 2015/2016-os tanévtől

TANEGYSÉGLISTA (MA) k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható tanegység v = választható tanegység. Az előfeltételek jeleinek magyarázata:

SZMSZ III. KÖTETE HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER. III.2.2. Díjtételek

TANEGYSÉGLISTA (MA) k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható tanegység v = választható tanegység. Az előfeltételek jeleinek magyarázata:

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MEZŐGAZDASÁGI KAR A ZÁRÓVIZSGA LEBONYOLÍTÁSÁNAK RENDJE. ALAPKÉPZÉS (BSc)

A költségtérítéses, illetve önköltséges képzésre történő átsorolás esetei

TANEGYSÉGLISTA (MA) FILMTUDOMÁNY MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA)

Frissítve: január :51 Jogtár Hatály: 2018.I.1. - Magyar joganyagok - 248/2012. (VIII. 31.) Korm. rendelet - a nemzeti felsőoktatásról sz1.



A GÁBOR DÉNES FŐISKOLA FELVÉTELI ÉS ÁTVÉTELI SZABÁLYZATA 1 Érvényes a 2013/2014-es tanévtől

Kulturális menedzser szakirányú továbbképzési szak

NEMZETKÖZI IGAZGATÁSI ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTERVE

Térítési és szolgáltatási díjak (1. számú melléklet jelen Szabályzat 51. -ához) Jogcím Megjegyzés Díjtétel Bevétel felhasználása

Térítési és szolgáltatási díjak (1. számú melléklet jelen Szabályzat 51. -ához) Hatályos: június 24. napjától

FELVÉTELI SZABÁLYZAT. Azonosító kód: SZ6 Verzió: 4. Dátum:

EGER A vizsgaidőszak 14. (3) Szóbeli vizsgán egy vizsgabizottság vagy vizsgáztató napi 20 vizsgázónál többet nem fogadhat.

Semmelweis Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzat. III/III. fejezet

tolmács szakirány (anyanyelv: ; első választott idegen nyelv: ; második választott

A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:

TANEGYSÉGLISTA (MA) ASSZÍRIOLÓGIA MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA) A SZAKOT GONDOZÓ INTÉZET: ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK A SZAKRÓL: A mesterképzési szak megnevezése:

III. HALLGATÓI KÖVETELMÉNY- RENDSZER III/2.1. Díjtételek

Műszaki menedzser alapszak

Tájékoztató a magyar állami ösztöndíjjal támogatott képzés feltételeiről

VESZPRÉMI HITTUDOMÁNYI FŐISKOLA HITTANÁR-NEVELŐTANÁR SZAK TANTERVE

A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 27/2011. (XII.02.) önkormányzati rendelete a Befektetés a jövőbe Zalaegerszegi Felsőoktatási Ösztöndíjról

Tájékoztató a magyar állami ösztöndíjjal támogatott képzés feltételeiről

2014-től felvett hallgatóknak. A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:

2019-től levelező tagozatra felvett hallgatóknak

1. Költségtérítési kedvezmény igénylése tanulmányi eredmények alapján

Felsőoktatási felvételi tájékoztató februárban induló képzések

MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA) A mesterképzési szakon szerezhet végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szerepl megjelölése:

2019-től nappali tagozatra felvett hallgatóknak

HALLGATÓI TANULMÁNYI ÉS VIZSGAREND

Pályázati felhívás Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj

SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK től felvett hallgatóknak

5/1. Ószövetségi írásmagyarázat [1, 2, 3] B016 B040-A; B015 SZT-E 2+0 K 3 B016; B040-A; SZT-E B017

A Tanulmányi és Vizsgaszabályzat kari kiegészítése

Kódszám egyenlőségjellel: a megadott kurzus párhuzamos felvétele. * : Az alapozó képzés tárgyainak elvégzése után vehető fel a tárgy.

2.4 A szakképzettség megszerzéséhez összegyűjtendő kreditpontok száma:

TVSZ 4. számú melléklete

Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar TANÉVNAPTÁR 2011/2012-es TANÉV. 2011/12-es tanév őszi félév szeptember augusztus 29.

TANEGYSÉGLISTA SZAKFORDÍTÓ ÉS TOLMÁCS (SZLÁV ÉS BALTI NYELVEK) SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK 1.ASZAKOT GONDOZÓ INTÉZET:

SEMMELWEIS EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT III. RÉSZ III/II. FEJEZET SEMMELWEIS EGYETEM EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI KAR

I. PREAMBULUM. POLITIKATUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA ELTE Állam- és Jogtudományi Kar

A MISKOLCI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT III. KÖTET HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER A MISKOLCI EGYETEM FELVÉTELI SZABÁLYZATA

SZENT PÁL AKADÉMIA. telefonszáma:

4/2013. számú Dékáni Utasítás A RÉSZISMERETI JOGVISZONY ALKALMAZÁSÁRÓL A PTE BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KARÁN

SZMSZ III. KÖTETE HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER

HALLGATÓI TÁJÉKOZTATÓ Oktatási Igazgatóság. Gál Balázs oktatási igazgató

A Színház- és Filmművészeti Egyetem rövid története és küldetésnyilatkozata

MESTERKÉPZSÉI SZAK (MA) A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:

SZTE FOGORVOSTUDOMÁNYI KAR KÖLTSÉGTÉRÍTÉSES/ÖNKÖLTSÉGES SZABÁLYZATA

2018-tól felvett hallgatóknak MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA)

A KATONAI MŰSZAKI DOKTORI ISKOLA SZERVEZETT DOKTORI KÉPZÉSBEN RÉSZTVEVŐK KREDITRENDSZERŰ TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZATA

2016-tól felvett hallgatóknak

Pápai Református Teológiai Akadémia TEOLÓGIA SZAKÁNAK TANTERVE

FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSRE JÁRÓ HALLGATÓK TÁJÉKOZTATÓJA 2018/2019. TANÉV II. FÉLÉV

Külföldi részképzésben résztvevő hallgatók

Hallgatók tájékoztatása a 2014/15. tanévi díjtételekről (kiírások és fizetési határidők)

A 2015/2016. tanév I. (őszi) szemeszterének időbeosztása

2017/2018. tanévre szóló Nemzeti felsőoktatási ösztöndíj felhívás

POLITIKATUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA ELTE Állam- és Jogtudományi Kar

2016-tól felvett hallgatóknak MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA)

TANEGYSÉGLISTA (MA) KULTURÁLIS ÖRÖKSÉG TANULMÁNYOK MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA) A SZAKOT GONDOZÓ INTÉZET: TÖRTÉNETI INTÉZET ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK A SZAKRÓL:

Átírás:

Tanulmányi tájékoztató tavaszi szemeszter 2014 2015 SRTA SÁROSPATAKI REFORMÁTUS TEOLÓGIAI AKADÉMIA

TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsőséget (Jel 14, 7) SÁROSPATAKI REFORMÁTUS TEOLÓGIAI AKADÉMIA (SRTA) Sárospatak, Rákóczi út 1. 3950 Tel/fax: (47) 312-947 E-mail: srta@tirek.hu Honlap: www.srta.hu REKTOR: DR. FÜSTI-MOLNÁR SZILVESZTER REKTORHELYETTESEK: DR. DIENES DÉNES, DR. RÁCSOK GABRIELLA REKTORI HIVATAL Dr. Rácsok Gabriella - hivatalvezető Bihariné Tar Zsuzsanna lelkész, rektori titkár TANULMÁNYI OSZTÁLY tel/fax: (47) 312-947 Kovács Józsefné tanár, tanulmányi előadó Nagyné Füle Tímea lelkész, tanulmányi titkár HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT Sipos Dániel senior Sinkovicz Richárd esküdtfelügyelő Tel: 47-312-015 2

2014 2015 TAVASZI SZEMESZTER A FENNTARTÓ TISZÁNINNENI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET ELNÖKSÉGE: A TISZÁNINNENI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET PÜSPÖKI HIVATALA: Csomós József püspök Ábrám Tibor főgondok Pásztor Dániel lelkészi főjegyzõ Dr. Molnár Pál világi főjegyzõ Cím: 3525 Miskolc, Kossuth u. 17. Telefon: 46-563-563 E-mail: phivatal@tirek.hu 3

TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ KÜLDETÉSNYILATKOZAT A Sárospataki Református Kollégium egyik oktatási intézményeként őrzi és továbbviszi a Kollégium sajátos körülmények között kialakult, több évszázados, a református hitvallásokra és a magyar nemzet iránti elkötelezettségre épülő szellemi és lelki örökségét. Az Akadémia célja a református lelkipásztorok, valamint a református egyház igényei szerinti munkások képzése és továbbképzése, a teológiai tudományok legmagasabb szintű művelése. Történelmi örökségéből adódóan felelősséget hordoz nemcsak a fenntartó Egyházkerületért, hanem a Kárpát-medence ezen régiójának magyar református egyházaiért is. Hozzá kíván járulni a térség szellemi és kulturális értékeinek megőrzéséhez és gyarapításához, tevékenységével növelni szeretné az észak-magyarországi térség településeinek népességmegtartó erejét is, együttműködik a felsőoktatási és kulturális intézményekkel, valamint egyházi és kulturális szervezetekkel. Hagyományainak megfelelően ápolja és továbbviszi a magyarországi reformáció és az egyetemes keresztyénség lelki, szellemi és kulturális örökségét, ennek érdekében együttműködik a magyarországi és külföldi teológiai intézményekkel. Az oktatást, a nevelést, a kutatást, általában a teológiai tudomány művelését szakmai és ökumenikus nyitottsággal, a Biblia alapján, a Magyar Református Egyház hitvallásai: A Heidelbergi Káté és A Második Helvét Hitvallás szellemében folytatja. Mindezt azzal a meggyőződéssel teszi, hogy ezzel a Szentírásban megfogalmazott missziói parancsnak (Máté 28,18-20) és az egész teremtett világ iránti felelősség parancsolatának (Genezis 1,28) engedelmeskedik. 4

2014 2015 TAVASZI SZEMESZTER ORGANOGRAM 5

TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ A SRTA SZERVEZETI EGYSÉGEI A tanszékcsoportok munkáját tudományintézetek vezetik. Ezek a következők: 1./ Bibliai Tudományok Intézete: ebbe az intézetbe tartozik az Ószövetségi tanszék, az Újszövetségi tanszék. Ez az intézet látja el a Teológia (osztatlan) szak felügyeletét, valamint a Mátyás Ernő Bibliai Kutatóközpont vezetését. 2./ Rendszeres Teológiai és Egyháztörténeti Tudományok Intézete: ebbe tartozik a Rendszeres Teológiai és Szociológiai Tanszék és az Egyháztörténeti Tanszék. Ez az intézet felügyeli a Református Közösségszervező szakot (BA), és irányítja a Nagy Barna Rendszeres Teológiai Kutatóközpontot és az Egyházjogi Kutatóközpontot. 3./ Gyakorlati Teológiai és Keresztyén Nevelési Tudományok Intézete: ez az intézet a Gyakorlati Teológiai tanszék munkáját öleli fel. Ez az intézet látja el a Katekéta Lelkipásztori munkatárs szak (BA) felügyeletét, valamint a Szabó Zoltán Gyakorlati Teológiai Kutatóközpont irányítását. OKTATÁSI EGYSÉGEK FŐÁLLÁSÚ OKTATÓI Bibliai Tudományok Intézete: Intézetvezető: Dr. Fodor Ferenc Ószövetségi Tanszék Dr. habil. Enghy Sándor egyetemi tanár, Dr. Fodor Ferenc lelkipásztor, főiskolai docens Újszövetségi Tanszék Dr. Fodor Ferenc lelkipásztor, tanszékvezető, főiskolai docens Dr. Doedens Jaap főiskolai adjunktus Drs. Kustár György főiskolai tanársegéd Gyakorlati Teológiai és Keresztyén Nevelési Tudományok Intézete: Intézetvezető: Dr. Kádár Ferenc Gyakorlati Teológiai Tanszék Dr. Kádár Ferenc lelkipásztor, főiskolai tanár Dr. Fodorné Dr. habil. Nagy Sarolta egyetemi tanár Dr. Beidek Adrienn főiskolai docens Pásztor Gyula lelkipásztor, spirituális 6

2014 2015 TAVASZI SZEMESZTER Modern Nyelvi Lektorátus: A Modern Nyelvi Lektorátus Vezetője: Dr. Rácsok Gabriella főiskolai docens Angol nyelv Füsti-Molnár Pálma nyelvtanár Rendszeres Teológiai és Egyháztörténeti Tudományok Intézete: Intézetvezető: Dr. habil. Dienes Dénes Rendszeres Teológiai és Szociológiai Tanszék Dr. Füsti-Molnár Szilveszter rektor, főiskolai tanár; Dr. Rácsok Gabriella főiskolai docens Dr. Nagy Károly Zsolt főiskolai adjunktus Drs. Barnóczki Anita főiskolai tanársegéd Drs. Laczkó Gabriella főiskolai tanársegéd Német nyelv Dr. Fodor Ferenc lelkipásztor, főiskolai docens; Egyháztörténeti Tanszék Dr. habil. Dienes Dénes gyűjteményi igazgató egyetemi tanár Dr. habil. Szathmáry Béla jogász, egyetemi tanár Pocsainé Dr. Eperjesi Eszter múzeumigazgató, tudományos főmunkatárs Drs. Misák Marianna főiskolai tanársegéd SZENÁTUS TAGOK 2014. JÚLIUS 1-TŐL: Drs. Barnóczki Anita Dr. habil Enghy Sándor Dr. habil Dienes Dénes rektorhelyettes, intézetvezető Dr. Fodor Ferenc - intézetvezető Dr. Füsti-Molnár Szilveszter rektor Dr. Jaap Doedens Dr. Kádár Ferenc intézetvezető Drs. Laczkó Gabriella Pásztor Gyula spirituális Pocsainé Dr. Eperjesi Eszter Dr. Rácsok Gabriella - rektorhelyettes Sinkovicz Richárd esküdtfelügyelő Sipos Dániel szenior 7

TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ TEOLÓGIAI TANÁROK, ÓRAADÓK, MUNKATÁRSAK NÉVSORA Ábrám Tibor abram.tibor@gmail.com 30-925-6935 Barnóczki Anita drs. abarnoczki@tirek.hu 30-529-3461 Beidek Adrienn dr. abeidek@gmail.com 30-367-9461 Bihariné Tar Zsuzsanna biharinezsuzsa@gmail.com 20-513-1643 Bundzik Tímea gyongygvirag@freemail.hu 70-331-2422 ifj. Csomós József csomosj@freemail.hu 46-788-633 Csorba Dávid dr. csdavid75@gmail.com Dienes Dénes dr. dienesd@postafiok.hu 47-311-057 Enghy Sándor dr. sandor.enghy@gmail.com 30-339-3846 Fekete Iván dr. alkfeki@uni-miskolc.hu Fodor Ferenc dr. fodor.vdm@gmail.com 20-966-9195 Fodorné dr. Nagy Sarolta dr. sarolta.fn@gmail.com 20-922-4741 Füsti-Molnár Szilveszter dr. fustis@t-online.hu 30-408-4987 Füsti-Molnár Pálma fusti.palma@gmail.com 30-408-0223 Győri Istvánné istvanne.gyori@gmail.com 70-555-1415 Havasi Virág dr. virinyo@gmail.com Jaap Doedens dr. jjtd@hetnet.nl 30-207-2406 Kádár Ferenc dr. refujhely@freemail.hu 30-571-8235 Koncz Gábor dr. drgaborkoncz@t-online.hu 20-956-3500 Kiss Endre József kej@vipmail.hu 47-314-119 Kiss Ferenc ferikiss63@freemail.hu 30-664-3823 Kovács Áron skovacsarongmal.com 70-299-9668 Kovács Józsefné kovacs.jne@gmail.com 20-209-8558 Kustár György kugyorgy@yahoo.com 30-204-5266 Laczkó Gabriella drs. gabrosa@freemail.hu 30-512-5693 Márku Anita dr. marku.anita@gmail.com Misák Marianna drs. mismarianna@freemail.hu 30-736-3175 Moheb-Ashya Katalin aziz@citromail.hu 30-849-1682 8

2014 2015 TAVASZI SZEMESZTER Nagy Károly Zsolt dr. nagykzs@etnologia.mta.hu 70-242-2674 Nagyné Füle Tímea timi9938@gmail.com 30-307-7509 Pásztor Gyula pasztorgy@gmail.hu 30-608-3295 Péterfi Ferenc peterfi@kkapcsolat.hu 1-225-6011 Pocsainé dr. Eperjesi Eszter eperjesieszter@freemail.hu 20-494-0102 Rácsok Gabriella dr. gracsok@tirek.hu 30-529-2497 Rácsokné dr. Fügedi Zsófia fugedizsofia@gmail.com 30-612-5961 Szabó Irma dr. szaboirma5@t-online.hu Szabó Klára 30-217-3520 Szabó-Tóth Kinga dr. tothkinga@index.hu 20-980-6243 Szántó Ákos dr. szanto.akos@upcmail.hu Szathmáry Béla dr. szathmary.bela@gmail.com 30-637-3815 Téglás Zsolt dr. zuhansa@freemail.hu 20-5821006 Tóth János thjs@gyokossyintezet.hu 30-619-3812 Zsalbe Natália zsalbe.natalia@gmail.com 9

TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ Református teológia szak lelkészi szakirány (egységes, osztatlan képzés) KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEK (KKK) Sárospataki Református Teológiai Akadémia FI32388 REFORMÁTUS TEOLÓGIA SZAK A szak megnevezése: Szakirány: Tagozat: A képzés típusa: A végzettség szintje: Szakképzettség: A szak képzési célja: Képzési idő: Kredites követelmények 360 református teológia lelkészi szakirány nappali egységes osztatlan képzés Mester református teológus (Magister Theologiae), református lelkipásztor (Magister Rerum Divinarum) A református lelkipásztor szakirányú képzésben az intézmény olyan elkötelezett lelkipásztorokat kíván nevelni, akik a Magyarországi Református Egyházban szolgálnak. Minimális: 10 félév Maximális: 16 félév Finanszírozott: 14 félév A felkínált tanórák (kontaktórák) száma: 3630 Összesen: 360 kredit. Kötelező tantárgyak: Teológus modul: 56 kredit alapozó ismeretek, 204 kredit szakmai törzsanyag (ebből 12 kredit szakdolgozat), kötelezően választható tantárgyak: 25 kredit alap- és főszemináriumok Lelkész modul: 60 kredit differenciált szakmai ismeretek Szabadon választható tantárgyak: 15 kredit A szakmai gyakorlat időtartama és jellege: A 3-12. félévekben homiletikai gyakorlat 240 kontaktóra keretében. A 7. és 9. félévben 40 óra gyülekezeti és 40 óra katechetikai gyakorlat. Legkésőbb a 10. félévben 96 óra nyári gyakorlat. Az 1-10. félévekben legáció (összevont gyülekezeti liturgikai és homiletikai gyakorlat), évente 3 alkalommal. A 11-12. félévben gyakornoki gyülekezeti munka (felügyelő lelkész vezetésével), 2 félév. 10

2014 2015 TAVASZI SZEMESZTER SZIGORLATOK Minősítő szigorlat: B0001 Bibliaismeret 1 B0002 Bibliaismeret 2 R0001 Hitvallásismeret A minősítő szigorlatot kötelező letenni a második félév végén, aminek előfeltétele 3.00 súlyozott tanulmányi átlag. A sikertelen minősítő szigorlat esetén az első évet újra kell járni. Azokból a tantárgyakból, amelyeknél a hallgató 3-as vagy annál jobb érdemjegyet kapott csak az óralátogatás kötelező, azoknál a tanegységeknél, ahol az eredmény nem éri el a 3-as osztályzatot, meg kell ismételni a vizsgát. Alapvizsga szigorlat: B0009 Ószöv. bev. B0003 Újszöv bev. H0001 Egyháztörténet G0002 Gyakorlati teológia (Homiletika, liturgika) B0008 Hebraicum (Alapvizsga dolg. 1) B0004 Graecum (Alapvizsga dolg. 2) Alapdolgozatok megírása (B0004, B0008), írásmagyarázat tárgykörből, 30-60 oldal terjedelemben. Ebben a hallgatóknak arról kell bizonyságot adni, hogy képesek önállóan egy adott bibliai szakaszt exegetikai szempontból feldolgozni. Értéke: 3-3 kredit. Egy alapdolgozat megírása feltétele az alapvizsga szigorlat megkezdésének. Az alapvizsga szigorlatot le kell zárni a hatodik szemeszter végén. Az alapvizsga szigorlat egyszer vehető fel és kétszer ismételhető. A pótvizsgákat legkésőbb szeptember 20-ig le kell bonyolítani. Teológiai szigorlat: G0003 Igehirdetés szigorlat B0005 Újszövetség exegézis szigorlat B0006 Ószövetség exegézis szigorlat B0007 Bibliai teológia szigorlat H0002 Egyháztörténet szigorlat R0002 Rendszeres teológiai szigorlat Gyakornoki vizsga: G0003 Igehirdetés szigorlat (zárthelyi igehirdetés elkészítése és szóbeli nyilvános szigorlati vizsga a bizottság előtt, ahol a jelölt összefoglalja az írásban beadott igehirdetését és válaszol a bizottság kérdéseire). ABSZOLUTÓRIUM Abszolutórium: 1. A végbizonyítvány a tantervben előírt vizsgák és szigorlatok eredményes letételét és a nyelvvizsga letételének és szakdolgozat elkészítésének kivételével más tanulmányi követelmények teljesítését, illetve a szakdolgozathoz rendelt kreditpontok kivételével a képesítési követelményekben előírt kreditpontok megszerzését igazolja. 2. A végbizonyítvány minősítés és értékelés nélkül tanúsítja, hogy a hallgató a tantervben előírt tanulmányi és vizsgakövetelménynek mindenben eleget tett. 3. A végbizonyítványt a SRTA rektora írja alá a hallgató leckekönyvében. 11

TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ I. KREDIT NÉLKÜLI KÖVETELMÉNYEK 1. A diploma kiadásának feltétele egy középfokú C típusú általános nyelvi vagy középfokú (B2 szintű) általános nyelvi, komplex, államilag elismert vagy azzal egyenértékű nyelvvizsga angol, német, francia vagy holland nyelvből. Azon hallgatók esetében, akik más nyelvből rendelkeznek egy középfokú C típusú általános nyelvi vagy középfokú (B2 szintű) általános nyelvi, komplex, államilag elismert vagy azzal egyenértékű nyelvvizsgával, elegendő az előbb felsorolt nyelvekből egy alapfokú C típusú általános nyelvi vagy alapfokú (B1 szintű) általános nyelvi, komplex, államilag elismert vagy azzal egyenértékű nyelvvizsga. II. MINŐSÍTÉS 1. A SRTA és a fenntartó Tiszáninneni Egyházkerület a református lelkipásztor szakirányú képzésben részt vevő hallgatóktól elvárja, hogy a hallgató az egyéni életvitelével, kegyességének látható és lemérhető jeleivel bizonyságát adja annak, hogy a Szentírásból és a református hitvallásokból táplálkozó hitével és példamutató magatartásával lelkipásztorként alkalmas lelki vezetője lesz a rábízott gyülekezeteknek. 2. A református lelkész szakirányú képzésben részt vevő hallgatók lelkipásztori szolgálatra való alkalmasságáról minden tavaszi félév végén dönteni kell. A minősítést a Szenátus végzi. 3.. A minősítés során a Szenátus megvizsgálja a hallgató tanulmányi előmenetelét, közösségi tevékenységét és életvitelét, majd ennek megfelelően (a) lelkész szakirányú képzésben való részvételre alkalmas, vagy (b) lelkész szakirányú képzésben való részvételre feltételesen alkalmas, vagy (c) a lelkész szakirányú képzésben való részvételre nem alkalmas minősítéssel illeti. 4. A minősítés titkos szavazással történik. 5. "Lelkész szakirányú képzésben való részvételre alkalmas" minősítést kap az a hallgató, akit a Szenátus többsége alkalmasnak talál. 6. Nem nyert minősítést az a hallgató, akit a Minősítő Bizottság jelenlévő tagjainak legalább kétharmada a 3. pont (c) minősítésével illetett, azaz a lelkipásztor szakirányú képzésben való részvételre nem talált alkalmasnak. A minősítés ellen a hallgatónak nyolc napon belül halasztó hatállyal a SRTA Szenátusához lehet fellebbeznie. 7. Nem nyert minősítést az a hallgató, akit a Szenátus jelenlévő tagjainak legalább kétharmada a 3. pont (c) minősítésével illetett, azaz a lelkész szakirányú képzésben való részvételre nem talált alkalmasnak. A minősítés ellen a hallgatónak nyolc napon belül halasztó hatállyal a fenntartó Egyházkerülethez lehet fellebbeznie. 8. A nem minősített hallgató a lelkészi szakirányon nem folytathatja tovább a tanulmányait, s e szakirányra a későbbi tanpályája során sem térhet vissza. A Szenátus határozatát és annak indoklását a nem minősített hallgatóval szóban a minősítő vizsga után azonnal közölni kell, majd nyolc napon belül azt írásban is át kell adni. 9. Feltételes minősítést nyer az a hallgató, - akit a Szenátus jelenlévő tagjainak a többsége a 3. pont (b) minősítésével illetett, azaz a lelkész szakirányú képzésben való részvételre feltételesen találta alkalmasnak. 10. A feltételes minősítést nyert hallgató a Szenátusnak és az anyagyülekezetének fokozott odafigyelése mellett kell hogy folytassa a tanulmányait. Amennyiben a hallgatót a Szenátus tagjainak a többsége bármely következő minősítése során sem találja fenntartások nélkül alkalmasnak a minősítésre, azaz a 3. pont (c) minősítésével illeti, úgy a hallgató a 7. pont értelmében a lelkészi szakirányon nem folytathatja tovább a tanulmányait. 12

2014 2015 TAVASZI SZEMESZTER 11. A feltételes minősítést nyert hallgatóval a Szenátus határozatát és annak indoklását a minősítő vizsga után szóban azonnal közölni kell, majd nyolc napon belül azt írásban is postázni kell neki. A minősítést nem nyert hallgatók tanulmányaikat a teológus szakon tovább folytathatják, amennyiben az SRTA Szenátusához írásban benyújtott vonatkozó kérelmükre a Szenátus a szakváltást engedélyezi. ZÁRÓVIZSGA A záróvizsgára a hallgatók írásban, a megszabott határidőig kötelesek bejelentkezni. Záróvizsgára bocsátás tanulmányi feltétele az, hogy a hallgató a G0004, G0005, G0006, G0133, G0134, G0135, G0136, G0137, G0138, G0139, G0140, G0141, G0142, G0155, G0163, H0003, H0117 szakdolgozat tanegységek kivételével minden kötelező és választható tanegységet teljesítsen. Az a hallgató, aki bármilyen oknál fogva alkalmatlan a lelkipásztori képesítésre, kérheti, hogy a lelkész szakirány elvégzése nélkül a teológus modul teljesítésével (300 kredit) református teológus szakon végezhessen, s ha annak minden tanulmányi előfeltételét teljesítette, ugyanazon vagy a következő záróvizsgán első kísérletet tegyen a református teológia szakon mesterdiploma megszerzésére Záróvizsga Az alábbi tárgyakból összevont szóbeli vizsga: Katechetika Poimenika Egyházjog Gyülekezetépítés Misszió Továbbá: A gyakorlati rész teljesítése: (vizsga-istentisztelet, gyakorlati írásmagyarázat, kátémagyarázat) Szakdolgozat Az egyes tantárgyak ismeretének minősítése ötfokozatú skálán (1-5) történik. Az adott tantárgy osztályzatát a két felelet osztályzatainak az átlaga adja. A záróvizsga eredménye a záróvizsga tárgyak részeredményeinek számtani közepe. Az oklevél minősítése a minősítő vizsga, az alapvizsga, az (ötödéves) gyakornoki vizsga, a záróvizsga, a szakdolgozat és a záróvizsga gyakorlati részeredményének számtani közepe. Ha a hallgató legfeljebb két tantárgyból elégtelen vizsgát tett, leghamarabb a következő záróvizsgán, pótvizsga keretében a sikertelen vizsgáit megismételheti. SZAKDOLGOZAT A szakdolgozat megírása a SRTA tanszékei által kitűzött témakörökből szabadon választható. Terjedelme: 90000 180000 karakter mellékletek nélkül. Értéke: 12 kredit. A szakdolgozatnak tartalmaznia kell a hallgató nevét, a téma címét, a konzulens tanár és a tanszék nevét, az előszóban történő tartalmi összefoglalást, az önálló eredményekre való rámutatást, az alkalmazott kutatási módszer leírását, irodalom- és tartalomjegyzéket, valamint a modern követelményeknek megfelelő jegyzet-apparátust. 13

TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ A KATEKÉTA LELKIPÁSZTORI MUNKATÁRS ALAPSZAK KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEIT (KKK) TARTALMAZÓ LEÍRÁS SÁROSPATAKI REFORMÁTUS TEOLÓGIAI AKADÉMIA FI32388 KATEKÉTA SZAKIRÁNY KÉPESÍTÉSI KÖVETELMÉNYEI KATEKÉTA LELKIPÁSZTORI MUNKATÁRS ALAPSZAK A szak megnevezése Szakirány: Tagozat: A képzés típusa: A végzettség szintje: Szakképzettség: A szak képzési célja: Képzési idő: Kredites követelmények: 180 A szakmai gyakorlat időtartama és jellege: Katekéta-Lelkipásztori munkatárs Katekéta nappali, levelező alapképzés Alapszak (Bachelor) Református hitoktató Olyan felkészült katekéták képzése, akik megfelelő irányítással alkalmasak a református egyház igehirdetési és pasztorális alaptevékenységének ellátására a hatályos egyházi törvényeknek és előírásoknak megfelelő munkakörökben és kompetenciákkal. Katekéta szakirányon szerzett ismeretek birtokában: a gyermek-, az ifjúsági és a felnőtt katekézis/hittanoktatás közoktatási, felnőttképzési és egyházközségi/gyülekezeti feladatainak ellátására. Minimális: 5 félév Alap: 6 félév Finanszírozott: 8 félév A felkínált tanórák (kontaktórák) száma: nappali tagozaton 1815 óra levelező tagozaton 562 óra Összesen: 180 kredit. Kötelező tantárgyak: 28 kredit alapozó ismeretek, 82 kredit szakmai törzsanyag (ebből 15 kredit szakdolgozat). Kötelezően választható tantárgyak: 52 kredit szakirány; Szabadon választható tantárgyak: 18 kredit Az 5. és 6. félévben 20-20 óra gyülekezeti katechetikai gyakorlat (hospitálás, tanítás). Az 5. és 6. félévben 20-20 óra iskolai hitoktatói gyakorlat (hospitálás, tanítás). Záró-tanítás. 14

2014 2015 TAVASZI SZEMESZTER Szigorlatok: KM001/KM-KT001/NKM001 Biblikus szigorlat KM002/KM-KT002/NKM002 Rendszeres teológiai szigorlat KM003/KM-KT003/NKM003 Egyháztörténeti szigorlat K0004/K0-KT0004/NK0004 Hitoktatói szigorlat (a szakirány elméleti szakmai moduljából komplex szigorlat) Kredit nélküli követelmények A diplomakiadás feltétele egy középfokú C típusú általános nyelvi vagy középfokú (B2 szintű) általános nyelvi, komplex, államilag elismert vagy azzal egyenértékű nyelvvizsga Záróvizsga: Szakdolgozat A záróvizsga részei: Az elfogadott szakdolgozat vizsgabizottság előtti megvédése; Szóbeli vizsga: A katechézis elmélete és gyakorlata; komplex tételsor a katekéta szakirány elméleti moduljának 29 kreditértékű tanegységeiből. A záróvizsga osztályzatát a vizsgatanítás osztályzatának, a szakdolgozat opponensi érdemjegyének, a dolgozat megvédésének és a szóbeli vizsga eredményének számtani átlaga adja. Az oklevél minősítését a biblikus szigorlat osztályzatának, a rendszeres teológiai szigorlat osztályzatának, az egyháztörténeti szigorlat osztályzatának, hitoktatói komplex szigorlat és a záróvizsga osztályzatának a számtani átlaga adja. A szakdolgozat megírása a SRTA tanszékei által kitűzött témakörökből szabadon választható. Terjedelme: 40 50 oldal. Értéke: 15 kredit. A szakdolgozat beadásának a határideje annak a szemeszternek a szorgalmi idejének a vége, amelyben a hallgató a Szakdolgozati konzultáció 2 tanegységet felvette. KATEKÉTA SZAKIRÁNY 15

TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ A KATEKÉTA LELKIPÁSZTORI MUNKATÁRS ALAPSZAK KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEIT (KKK) TARTALMAZÓ LEÍRÁS SÁROSPATAKI REFORMÁTUS TEOLÓGIAI AKADÉMIA FI32388 LELKIPÁSZTORI MUNKATÁRS KÉPESÍTÉSI KÖVETELMÉNYEI KATEKÉTA LELKIPÁSZTORI MUNKATÁRS ALAPSZAK A szak megnevezése Szakirány: Tagozat: A képzés típusa: A végzettség szintje: Szakképzettség: A szak képzési célja: Képzési idő: Kredites követelmények: 180 A szakmai gyakorlat időtartama és jellege: Katekéta-Lelkipásztori munkatárs Lelkipásztori munkatárs nappali, levelező alapképzés Alapszak (Bachelor) Református lelkipásztori munkatárs Olyan felkészült lelkipásztori munkatársak képzése, akik megfelelő irányítással alkalmasak a református egyház igehirdetési és pasztorális alaptevékenységének ellátására a hatályos egyházi törvényeknek és előírásoknak megfelelő munkakörökben és kompetenciákkal. Lelkipásztori munkatárs szakirányon szerzett ismeretek birtokában: lelkipásztor irányítása mellett egyházi közösségvezetésre, bizonyos liturgikus cselekmények vezetésére, végzésére, karitatív-kulturális tevékenységek végzésére. Minimális: 5 félév Alap: 6 félév Finanszírozott: 8 félév A felkínált tanórák (kontaktórák) száma: nappali tagozaton 1800 óra levelező tagozaton 558 óra Összesen: 180 kredit. Kötelező tantárgyak: 28 kredit alapozó ismeretek, 82 kredit szakmai törzsanyag (ebből 15 kredit szakdolgozat). Kötelezően választható tantárgyak: 52 kredit szakirány; Szabadon választható tantárgyak: 18 kredit Az 5-6. félévben 50-30 óra gyülekezeti gyakorlat 16

2014 2015 TAVASZI SZEMESZTER Szigorlatok: Kredit nélküli követelmények KM001/KM-KT001/NKM001 Biblikus szigorlat KM002/KM-KT002/NKM002 Rendszeres teológiai szigorlat KM003/KM-KT003/NKM003 Egyháztörténeti szigorlat M0004/M0-KT0004/NM0004 Lelkipásztori munkatárs szakmai moduljából komplex szigorlat A diplomakiadás feltétele egy középfokú C típusú általános nyelvi vagy középfokú (B2 szintű) általános nyelvi, komplex, államilag elismert vagy azzal egyenértékű nyelvvizsga Záróvizsga: Szakdolgozat A záróvizsga részei: Az elfogadott szakdolgozat vizsgabizottság előtti megvédése; Szóbeli vizsga: A gyülekezeti munka elmélete és gyakorlata; komplex tételsor a lelkipásztori munkatárs szakmai moduljának 32 kreditértékű tanegységeiből. A záróvizsga osztályzatát a szakdolgozat opponensi érdemjegyének, a dolgozat megvédésének és a szóbeli vizsga eredményének számtani átlaga adja. Az oklevél minősítését a biblikus szigorlat osztályzatának, a rendszeres teológiai szigorlat osztályzatának, az egyháztörténeti szigorlat osztályzatának, lelkipásztori munkatárs szakmai moduljából komplex szigorlat és a záróvizsga osztályzatának a számtani átlaga adja. A szakdolgozat megírása a SRTA tanszékei által kitűzött témakörökből szabadon választható. Terjedelme: 40 50 oldal. Értéke: 15 kredit. A szakdolgozat beadásának a határideje annak a szemeszternek a szorgalmi idejének a vége, amelyben a hallgató a Szakdolgozati konzultáció 2 tanegységet felvette. LELKIPÁSZTORI MUNKATÁRS SZAKIRÁNY 17

TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ REFORMÁTUS KÖZÖSSÉGSZERVEZŐ ALAPSZAK (Bachelor) KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEK (KKK) Sárospataki Református Teológiai Akadémia FI32388 A szak megnevezése Tagozat: A képzés típusa: A végzettség szintje: Református közösségszervező alapszak Nappali /levelező alapképzés Alapszak (Bachelor), BA REFORMÁTUS KÖZÖSSÉGSZERVEZŐ ALAPSZAK Szakképzettség: Református közösségszervező / Reformed Community s Organizer Képzési terület A szak képzési célja: hittudomány Olyan egyházi/felekezeti közösségszervezők képzése, akik a vallásuk tanításában szerzett hitéleti, valamint vezetési, intézményirányítási, szervezési ismeretek birtokában képesek az egyházi, illetve kulturális közéletben (könyvtárak, múzeumok, média, illetve idegenforgalom, turisztika) és más területeken az egyházi/felekezeti közéleti és kulturális feladatok ellátására, illetve annak szervezésére. Az alapfokozatot szerzetteknek lehetőségük nyílik a végzettségük és szakképzettségük szerinti elhelyezkedésre, illetve arra, hogy tanulmányaikat a képzés második ciklusában folytassák. Képzési idő: Alap: 6 félév Finanszírozott: 8 félév A felkínált tanórák (kontaktórák) száma: nappali tagozaton 1815 óra levelező tagozaton 564 óra Kredites követelmények: 180 Kredit nélküli követelmények Összesen: 180 kredit Kötelező tantárgyak: 31 kredit alapozó ismeretek, 99 kredit szakmai törzsanyag (ebből 15 kredit szakdolgozat). Kötelezően választható tantárgyak: 35 kredit specializáció Szabadon választható tantárgyak: 15 kredit. A diplomakiadás feltétele egy középfokú C típusú általános nyelvi vagy középfokú (B2 szintű) általános nyelvi, komplex, államilag elismert vagy azzal egyenértékű nyelvvizsga. 18

2014 2015 TAVASZI SZEMESZTER A szakmai gyakorlat időtartama és jellege: Szigorlatok: A választott specializációtól függően az 5. és 6. félévben 30-30 óra egyházi művelődésszervező gyakorlat vagy roma közösségszervező gyakorlat vagy egyházzenei gyakorlat vagy diakóniai gyakorlat. RKS01 A keresztyén egyházismeret és művelődéstörténet szigorlat RKS02 Közösségszervezés és közösségfejlesztés szigorlat Záróvizsga: Szakdolgozat A záróvizsga részei: Az elfogadott szakdolgozat vizsgabizottság előtti megvédése; Szóbeli vizsga: A specializációs modulok 23 kreditértékű tanegységeiből összeállított komplex tételsor. A záróvizsga osztályzatát a szakdolgozat érdemjegyének és a szóbeli vizsga eredményének számtani átlaga adja. Az oklevél minősítését: A keresztyén egyházismeret és művelődéstörténet szigorlat érdemjegye Közösségszervezés és közösségfejlesztés szigorlat érdemjegye A specializáció gyakorlati érdemjegye Záróvizsga érdemjegye A szakdolgozat megírása a SRTA tanszékei által kitűzött témakörökből szabadon választható. Terjedelme: 40 50 oldal. Értéke: 15 kredit. REFORMÁTUS KÖZÖSSÉGSZERVEZŐ ALAPSZAK 19

TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ TÁJÉKOZTATÓ A MAGYAR ÁLLAMI ÖSZTÖNDÍJJAL TÁMOGATOTT KÉPZÉS SAJÁTOS FELTÉTELEIRŐL A hallgatói jogviszony a felvételről vagy az átvételről szóló döntés alapján, a beiratkozással jön létre. A magyar állami ösztöndíjjal támogatott képzésben részt vevő hallgató a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvényben (a továbbiakban: Nftv.) meghatározott sajátos feltételek teljesítésére köteles. Ugyanezen feltételek vonatkoznak az önköltséges képzésről állami ösztöndíjjal támogatott képzésre átsorolt, valamint a magyar állami ösztöndíjjal támogatott képzésre átvétel alapján hallgatói jogviszonyt létesítő hallgatóra is. Amennyiben a felvételt nyert jelentkező a magyar állami ösztöndíjjal támogatott képzés feltételeit nem vállalja, részére a felsőoktatási intézmény ugyanazon képzésre köteles felajánlani az önköltséges képzésben való részvétel lehetőségét. A sajátos feltételekkel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat jelen tájékoztató foglalja össze. 1) A hallgató által teljesítendő feltételek tekintetében a magyar állam köteles: a) a hallgató által az adott képzésben igénybe vett támogatási idő alatt, de legfeljebb a hallgatói jogviszonyának megszűnéséig a magyar állami ösztöndíjas hallgatóra tekintettel biztosítani a felsőoktatási intézménynek a hallgató magyar állami ösztöndíjjal támogatott képzésének költségeit (a továbbiakban: állami ösztöndíj), b) foglalkoztatáspolitikai eszközrendszerére támaszkodva törekedni arra, hogy a magyar állami ösztöndíjas hallgató számára a magyar állami ösztöndíjjal támogatott képzés befejezését követően megfelelő munkalehetőséget biztosítson. Az állami ösztöndíj igénybevételének sajátos feltételei 2) Az állami ösztöndíjjal támogatott képzésre besorolt jelentkező a beiratkozáskor nyilatkozik a képzés feltételeinek vállalásáról. 3) A magyar állami ösztöndíjas hallgató köteles: a) az általa folyatott, magyar állami ösztöndíjjal támogatott adott képzésen a képzési és kimeneti követelményekben meghatározott tanulmányi idő alatt, de legfeljebb a képzési és kimeneti követelményekben meghatározott képzési idő másfélszeresén belül megszerezni az oklevelet, és b) az oklevél megszerzését követő húsz éven belül az általa állami ösztöndíjjal folytatott tanulmányok idejével megegyező időtartamban magyar joghatóság alatt álló munkáltatónál a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény 5. -ában meghatározott biztosítási jogviszonyt eredményező munkaviszonyt, munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyt fenntartani vagy magyar joghatóság alatt vállalkozási tevékenységet folytatni (a továbbiakban: hazai munkaviszony), c) átalányként megfizetni a hallgató adott képzésére tekintettel a magyar állam által folyósított 1) a) pont szerinti állami ösztöndíj 50%-ának megfelelő összeget a Magyar Államnak, ha a 3) a) pontban meghatározott határidőn belül nem szerzi meg a magyar állami ösztöndíjjal támogatott képzésben az oklevelet, vagy d) visszafizetni az adott képzésére tekintettel a magyar állam által folyósított 1) a) pont szerinti magyar állami ösztöndíjnak évente a Központi Statisztikai Hivatal által megállapított éves átlagos fogyasztóiár-növekedés mértékével növelt összegét a magyar államnak, ha az oklevél megszerzését követően nem tart fenn a 3) b) pont szerint hazai munkaviszonyt. 4) Ha a hallgató párhuzamos képzésben folytatja tanulmányait, vagy egymást követően több oklevelet szerez, a 3) b) és d) pont szerinti kötelezettséget az első oklevél megszerzésének időpontjától kell számítani, és képzésenként teljesíteni kell. 20

A TÁMOGATOTT KÉPZÉS FELTÉTELEIRŐL 5) A 3) b) pontban meghatározott kötelezettség több részletben is teljesíthető. 6) Amennyiben a magyar állami ösztöndíjas hallgató hallgatói jogviszonyának fennállása alatt a magyar állami ösztöndíjjal támogatott képzésében finanszírozási formát vált, és önköltséges formában folytatja a tanulmányait az adott képzésen, a 3) b) d) pontjaiban meghatározott kötelezettségek csak a magyar állami ösztöndíjjal támogatott időszakra vonatkozóan terhelik. 7) A 3) a) pontban meghatározott kötelezettség a szakváltást nem korlátozza. A szakváltás történhet a képzés munkarendjének, nyelvének, helyének megváltoztatásával, átvétellel, felvételi eljárás útján. A felvételi eljárás útján történő szakváltás az oklevél szerzése nélkül befejezett felsőoktatási képzést követő egy éven belül teljesített beiratkozással lehetséges. Szakváltás esetén a feltételek teljesítése szempontjából az újabb szak képzési ideje, képzési költsége az irányadó. A teljesítés sajátos feltételei 8) A hazai munkaviszony időtartamába beleszámít a) a terhességi-gyermekágyi segély, a gyermekgondozási segély és a gyermekgondozási díj folyósításának időtartama, b) az az időszak, amely alatt a volt magyar állami ösztöndíjas hallgató részére a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló törvényben meghatározott álláskeresési járadékot folyósítottak. 9) A szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvény hatálya alá tartozó személy a 3) b) pontban meghatározott kötelezettséget a származási országában is teljesítheti. 10) A hitéleti képzésben részt vevő magyar állami ösztöndíjas hallgatót a 3) b) és d) pontban meghatározott kötelezettségek nem terhelik és a 3) c) pontban foglaltak a hitéleti képzés sajátos követelményeinek figyelembe vételével érvényesíthetők. 11) A hazai munkaviszony időtartama teljesítésének számításakor a Magyarországon önkéntes katonai szolgálat alapján fennálló, valamint a szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvény hatálya alá tartozó személy esetében a származási országában teljesített, társadalombiztosítási jogviszonyt eredményező munkavégzésre irányuló jogviszonyt kétszeres mértékben kell figyelembe venni. 12) A magyar állami ösztöndíj feltételei teljesítésének nyilvántartásáért felelős szerv (a továbbiakban: Oktatási Hivatal) a volt magyar állami ösztöndíjas hallgató kérelmére a 3) a) pont alapján meghatározott feltétel teljesítésének felfüggesztését engedélyezi a) a külföldi felsőoktatási intézményben folytatott tanulmányokra, b) nyelvvizsga-bizonyítvány megszerzése érdekében felnőttképzésben folytatott tanulmányokra tekintettel. Egyenlegközlő 13) A képzés befejezését megelőzően az Oktatási Hivatal a nyilvántartása alapján a magyar állami ösztöndíjas hallgatóval évente közli az általa igénybe vett állami ösztöndíj összegét. 14) Az Oktatási Hivatal a magyar állami ösztöndíjjal támogatott képzés befejezésének, vagy ha a magyar állami ösztöndíjas hallgató az adott képzést nem fejezi be, a hallgatói jogviszony megszűnésének időpontjától számított hatvan napon belül közli a volt magyar állami ösztöndíjas hallgatóval az adott képzésen általa igénybe vett állami ösztöndíj teljes összegét. 15) Az Oktatási Hivatal az oklevélszerzést követően nyomon követi a volt magyar állami ösztöndíjas foglalkoztatási útját és évente közli az igénybe vett állami ösztöndíj- 21

TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ nak a 3) d) pont szerinti feltétel teljesítése során irányadó aktuális, a fenntartott hazai munkaviszony ideje arányában csökkentett összegét. Visszafizetési kötelezettség 16) Amennyiben az Oktatási Hivatal megállapítja, hogy a volt magyar állami ösztöndíjas hallgató visszatérítési kötelezettsége fennáll, erről határozatot hoz. A visszatérítendő állami ösztöndíj összegét a határozat jogerőre emelkedését követő harminc napon belül kell megfizetni (esedékesség). 17) A magyar állami ösztöndíj vagy annak egy része visszatérítését a volt magyar állami ösztöndíjas hallgatót foglalkoztató munkáltató vagy más személy az Oktatási Hivatalhoz intézett nyilatkozat benyújtásával átvállalhatja. 18) A visszatérítési kötelezettség személyhez kötődő kötelezettség, mely nem terheli a hagyatékot. Részletfizetés 19) A volt magyar állami ösztöndíjas hallgató kérelmére az Oktatási Hivatal ötmillió forint alatti összegű állami ösztöndíj visszatérítési kötelezettsége esetén legfeljebb tíz évre szóló, ötmillió forint feletti összegű állami ösztöndíj visszatérítési kötelezettsége esetén legfeljebb tizenöt évre szóló részletfizetést engedélyez. A fizetési kötelezettség az esedékességet megelőzően is teljesíthető. 20) A részletfizetés ideje alatt megvalósuló a 26. pont, illetve 27. és 28. pont szerinti körülmény, a mentesség megállapításának időpontjában még fennálló kötelezettség teljesítésére vonatkozik. Mentesülés 21) A volt magyar állami ösztöndíjas hallgatónak nem kell teljesítenie a 3) c) pont alapján meghatározott kötelezettséget, ha beiratkozását követően az adott szakon a) felsőoktatási szakképzés, illetve osztott képzés esetén legfeljebb egy félévig, b) osztatlan képzés esetén legfeljebb két félévig folytatott tanulmányokat magyar állami ösztöndíjjal támogatott képzésben és szakváltásra nem került sor. 22) A volt magyar állami ösztöndíjas hallgatónak nem kell teljesítenie a 3) c) pont alapján meghatározott feltételt vagy annak egy részét, ha a visszafizetési időszak alatt hazai munkaviszonyt létesít, tart fenn, annak időtartamával arányosan. 23) Az Oktatási Hivatal a volt magyar állami ösztöndíjas hallgató kérelmére a 3) c) pont alapján meghatározott feltételt teljesítettnek tekinti, ha a hallgató hazai munkaviszonyt az állami ösztöndíjjal igénybe vett képzési időnek megfelelő időtartamban tart fenn. 24) Ha a volt magyar állami ösztöndíjas hallgató a 23. pont szerinti mentesítést kérelmezi, a mentesítési döntés jogerőre emelkedésének napjától az állami ösztöndíjjal folytatott tanulmányi idővel megegyező időtartamot követő háromszázhatvanadik napig teljesítheti a hazai munkaviszony fenntartási kötelezettségét. 25) Ha a volt magyar állami ösztöndíjas hallgató a 23. pont szerinti időtartamon belül ismételten hallgatói jogviszonyt létesít, a Hivatal kérelemre a 23. pontban foglalt munkaviszony fenntartási kötelezettségének a teljesítését a hallgatói jogviszony fennállásának időtartamára felfüggeszti. 26) A volt magyar állami ösztöndíjas hallgatónak nem kell teljesítenie a 3) a) pontban meghatározott feltételt, illetve a 3) c) pont alapján fennálló még nem teljesített kötelezettséget, ha három gyermeket szül. 22

A TÁMOGATOTT KÉPZÉS FELTÉTELEIRŐL 27) Az Oktatási Hivatal a volt magyar állami ösztöndíjas hallgató kérelmére a 3) a) pont alapján meghatározott feltételt teljesítettnek tekinti, ha a hallgató az oklevelét tartós betegsége, balesete, szülés miatt nem képes megszerezni. 28) Az Oktatási Hivatal a volt magyar állami ösztöndíjas hallgató kérelmére a 3) b) d) pontok alapján meghatározott feltételt vagy annak egy részét teljesítettnek tekinti, ha a hallgató a kötelezettségét megváltozott munkaképességére tekintettel, tartós betegsége, balesete, szülés, kettő vagy több gyermek nevelésére tekintettel vagy más váratlan ok miatt, önhibáján kívül nem képes teljesíteni. Visszafizetési kötelezettség végrehajtása 29) A magyar állami ösztöndíjjal támogatott képzésre tekintettel az Oktatási Hivatal által megállapított visszafizetési kötelezettség adók módjára behajtandó köztartozás. 30) Amennyiben a volt magyar állami ösztöndíjas hallgató, vagy a 17. pont szerinti átvállaló személy az Oktatási Hivatal által jogerősen megállapított visszafizetési kötelezettséget a) határidőre nem teljesíti, és b) a volt magyar állami ösztöndíjas hallgató részletfizetési vagy az Nftv. vonatkozó szakaszaiban meghatározott egyéb mentesítési kérelmet nem terjeszt elő, vagy az e kérelmek tárgyában hozott jogerős döntésben foglaltaknak határidőre nem tesz eleget, a visszatérítendő összeg behajtása érdekében az Oktatási Hivatal átadja az ügyet az állami adóhatóságnak. 31) Az állami adóhatóság a visszatérítési kötelezettség érvényesítésére folytatott végrehajtási eljárásában a végrehajtási jogot az ingatlan-nyilvántartásba a magyar állam javára jegyezteti be. Egyebek 32) Az oklevélszerzés és a hazai munkaviszony nyilvántartásával, az állami ösztöndíj utólagos visszatérítési kötelezettségével és a teljesítési kötelezettségek alóli felmentések megállapításával kapcsolatos feladatokat első fokon az Oktatási Hivatal, másodfokon az oktatásért felelős miniszter látja el. 33) Az Oktatási Hivatal a magyar állami ösztöndíjban részesített személlyel elektronikus úton is kapcsolatot tarthat. Az Oktatási Hivatalnál a kapcsolattartásra fenntartott tematikus e-mail cím a következő: hsz@oh.gov.hu. 34) Az állami ösztöndíjas hallgató által vállalt kötelezettségek teljesítésének nyomon követése, ellenőrzése céljából az Oktatási Hivatal nyilvántartja a (volt) magyar állami ösztöndíjas hallgató Nftv. 5. melléklete szerint meghatározott személyes, képzési, munkaviszony időtartamára vonatkozó stb. adatait. Az adatok a (volt) hallgató részére meghatározott feltételek teljesítésétől számított 5 évig kezelhetőek. A bíróságnak, a rendőrségnek, az ügyészségnek, a bírósági végrehajtónak, valamint az államigazgatási szervnek a konkrét ügy eldöntéséhez szükséges bármely adat, a nemzetbiztonsági szolgálat részére valamennyi adat továbbítható. 35) Jelen tájékoztató a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény vonatkozó rendelkezései alapján készült. Az állami ösztöndíjjal támogatott képzés sajátos feltételeire vonatkozó szabályozás részletesen elsősorban az Nftv. 48/A. - 48/S. szakaszaiban, és a törvény, valamint a kapcsolódó kormányrendeletek (a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény végrehajtásához szükséges egyes rendelkezésekről szóló 48/2012. (VIII. 31.) Korm. rendelet 1. - 5/A. ) további rendelkezéseiben ismerhető meg. Jogszabályváltozás esetén az állami ösztöndíj igénybevételének feltételei módosulhatnak. Budapest, 2014. július 18. Oktatási Hivatal 23

TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ TÁJÉKOZTATÁS A HITÉLETI KÉPZÉS SAJÁTOS KÖVETELMÉNYEINEK FIGYELEMBE VÉTELÉRŐL A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (a továbbiakban: Nftv.) 48/B. (4) bekezdése úgy fogalmaz, hogy a hitéleti képzésben részt vevő magyar állami (rész)ösztöndíjas hallgatót ( ) a 48/A. c) pontjában foglaltak a hitéleti képzés sajátos követelményeinek figyelembe vételével érvényesíthetők. A sajátos követelmények figyelembe vételére vonatkozó kitétel ebben az esetben azt jelenti, hogy amennyiben a hitéleti képzésben résztvevő hallgató lelkiismereti okokból adódóan nem tudja folytatni a képzését, úgy nem kell teljesítenie az Nftv. 48/A. c) pontjában meghatározott visszafizetési kötelezettséget. A fent hivatkozott rendelkezés végrehajtásához a Kormány rendeletben nem kapcsolódik taxatív felsorolás, így az Oktatási Hivatal minden - a fenti rendelkezéshez kapcsolódóan - felmerülő ügyet egyedi esetként kezel. Az eljárás során először is a Hivatal megállapítja a hitéleti képzésben részt vett volt hallgató visszatérítési kötelezettségét, azt követően, hogy a hallgatói jogviszony megszűnéséről tudomást szerzett. A visszatérítési kötelezettséget megállapító határozat kézhezvételét követően a volt hallgató kérelmet nyújthat be a Hivatalhoz, amelyben ismertetett lelkiismereti okokra hivatkozva kéri kötelezettségének az Nftv. 48/B. (4) bekezdése szerinti elbírálását. Az egyedi eset elbírálását követően a Hivatal megállapítja, hogy a hitéleti képzésben részt vett volt hallgató visszatérítési kötelezettsége nem áll fenn. Oktatási Hivatal Felsőoktatási Főosztály Hallgatói Szerződések Osztálya RÉSZLET AZ SZMSZ II. SZ. MELLÉKLETÉBŐL TÉRÍTÉSI ÉS JUTTATÁSI SZABÁLYZAT 18. Késedelmi és vizsgadíjak (1) A Tanulmányi és Vizsgaszabályzatban előírt, illetve más, meghatározott kötelesség elmulasztásáért vagy késedelmes teljesítéséért mind az államilag finanszírozott, mind a költségtérítéses hallgató díjat köteles fizetni. A díjak összege esetenként nem lehet nagyobb az adott évre megállapított hallgatói normatíva 3%-ánál (ez 2014-ben 3.570 Ft). (Kivéve az ismételt záróvizsgát, amikor a hallgató jogviszonya már megszűnt.) (2) A SRTA Tanulmányi és Vizsgaszabályzata ugyanabból a tárgyból egy díjmentes ismétlő vizsgát engedélyez. (3) 2.000 Ft/fő/alkalom összegű díjak: - késedelmes beiratkozás - leckekönyv késedelmes leadása - vizsgára, vagy a tanrendben meghatározott más kötelesség teljesítésére való késedelmes jelentkezés - vizsga-istentisztelet anyagának késedelmes leadása - tantárgyfelvételi kötelezettség késedelmes teljesítése 24

TÉRÍTÉSI ÉS JUTTATÁSI SZABÁLYZAT - záróvizsgára való jelentkezés késedelmes beadása - elveszett leckekönyv pótlása - ha a hallgató a befizetést igazoló bizonylatot elvesztette, és a gazdasági hivatal néz utána, hogy teljesítette-e a befizetést - nyilvántartandó adatok késedelmes leadása (TAJ szám, adószám stb.) - kollégiumi díj befizetésének késedelmes teljesítése (lásd. 25. (7)) - költségtérítés 15 napon túli, késedelmes teljesítése - a felvett, de nem teljesített tanegységek után 1.500 Ft/fő/alkalom összegű díjak: - tanítási vagy szakmai gyakorlatra való jelentkezés határidőn túli beadása - záróvizsga beosztás indokolatlan módosítása - igazolások késői leadása - vizsgáról való indokolatlan távolmaradás (vizsgahalasztási kérelem és igazolás nélkül) 500 Ft/fő/alkalom összegű díjak: - tantárgyfelvétel módosítása - tárgyanként a félévben meghirdetett tárgyakból, a szorgalmi időszak első két hetében a Kreditbizottságnak (a továbbiakban KB) beadott kérvények alapján 1.000 Ft/fő/alkalom összegű díjak: - a szakdolgozati nyilvántartó lap határidőn túli beadása - leckekönyv hiányos kitöltése - tantárgyfelvétel módosítása- tárgyanként a félévben meg nem hirdetett, csak vizsgaköteles tárgyakból, a szorgalmi időszak első két hetében a KB-nak beadott kérvények esetében. 1.000 Ft/ kredit összegű díj - korábbi tanulmányi teljesítmény beszámítása (kreditelismerés) 1.000 Ft/fő/munkanap összegű díjak: - alapvizsga dolgozat késedelmes leadása 1.500 Ft/fő/munkanap összegű díjak: - szakdolgozat határidőn túli leadása 3500 Ft/ tanegység összegű díj - az adott félévben a KB engedélyével olyan tantárgy felvétele rendkívüli meghirdetéssel, amelyhez óralátogatási és vizsgakötelezettség is tartozik (4) Vizsgaismétlési díjak: - ismétlővizsgáról való indokolatlan távolmaradás: 3.000 Ft/alkalom - beszámoló, gyakorlati jegy, kollokvium: második ismétlésnél: 1.000 Ft/ alkalom harmadik ismétlésnél: 1.500 Ft/alkalom - szigorlat, tantárgyi záróvizsga: második ismétlésnél: 1.500 Ft/alkalom 25

TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ harmadik ismétlésnél: 2.000 Ft/alkalom - záróvizsga díja: 10.000 Ft második ismétlésnél: 10.000 Ft/alkalom harmadik (esetleg további) ismétlésnél: 15.000 Ft/alkalom - a hallgató kérelmére tett javítóvizsga: 1.000 Ft/alkalom (5) Internátusi amortizációs díj: 3.000 Ft/fő/év (6) A Képzési- és kimeneti követelményekben meghatározott, a képzés összes kredit-számán túl teljesített kreditekért: 1.500 Ft/kredit Az Erasmus+ az Európai Unió új programja, mely az oktatást, a képzést, az ifjúsági területet és a sportot is magában foglalja, több jelenleg futó programot (köztük az Egész életen át tartó tanulás programot) egyesítve. A Sárospataki Református Teológiai Akadémia a 2014 és 2020 közötti időszakra sikeresen elnyerte az Európai Bizottságtól az Erasmus Charter for Higher Education (ECHE) tanúsítványt, ami a belépőjegyet jelenti az Erasmus+ programba. A 2014/15-es tanévben hallgatói, oktatói és személyzeti mobilitásra is lehetőség van intézményünkben. A 2015/16-os tanévre tervezett mobilitásokra 2015. február 16-ig lehet pályázni. Az Erasmus+ program intézményi irányelvei, a mobilitásokhoz szükséges tudnivalók, pályázati űrlapok és egyéb információk az intézményi Erasmus honlapon (http://srta.tirek.hu/lap/erasmus/) az aktuális menüpontok alatt találhatók. SRTA Erasmus+ partnerintézményei: Babes-Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár, Románia - Református Tanárképző Kar Eberhard Karls Universität Tübingen, Evangelisch-theologische Fakultät, Németország Georg-August-Universität, Theologische Fakultät, Göttingen, Németország Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet, Románia Protestantse Theologische Universiteit, Amsterdam-Groningen, Hollandia Theologische Universiteit van de Gereformeerde Kerken in Nederland (Vrijgemaakt), Kampen, Hollandia Univerzita Karlova v Praze Evangelická teologická fakulta, Prága, Csehország 26

27 ERASMUS +

TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ SZMSZ XI. számú melléklet TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZAT (részletek) 20.. A beiratkozás IV. A tanulmányi kötelezettség teljesítése (1) A beiratkozás a hallgató azon írásbeli nyilatkozata arra, hogy az adott félévben megkezdi vagy folytatja tanulmányait, és a Rektori Hivatal, illetve a FIR (Felsőoktatási Információs Rendszer) részére megadja a nyilvántartáshoz szükséges adatait. A beiratkozásnak meg kell történnie a szorgalmi időszak megkezdése előtt, időpontját a Rektori Hivatal jelöli ki. A beiratkozásnak legkésőbb (indokolt estben) a szorgalmi időszak második hetében meg kell történnie. (2) A hallgató a beiratkozáskor köteles bejelenteni a nyilvántartott adataiban történt változásokat. (3) A beiratkozást a Rektori Hivatal, amennyiben a hallgató a beiratkozás feltételeit nem teljesítette, érvénytelenítheti. A hallgató ebben az esetben kihagyónak minősül. (4) A beiratkozási nyilatkozat érvényességének feltétele a) a beiratkozó az első alkalommal iratkozó hallgató kivételével hallgatói jogviszonyban áll az Akadémiával, b) a beiratkozó legalább 12 kredit értékű tantárgy teljesítését kívánja megkísérelni, kivéve, ha ennél kevesebb kreditértékű tantárgya van hátra az abszolutóriumig, c) a beiratkozó a Leckekönyvét legkésőbb a szorgalmi időszak negyedik hetének végéig leadja (melyben benne foglaltatik a pótlólagos leadás ideje is). (5) A beiratkozónak a beiratkozáskor igazolnia kell, hogy az Akadémia felé semmiféle tartozása (költségtérítés, internátusi díj, könyvtári, egyéb) nincs. Ennek hiányában a Rektori Hivatal a beiratkozást köteles megtagadni. (6) A Rektori Hivatal legkésőbb a szorgalmi időszak negyedik hetének végéig megállapítja a beiratkozott hallgatók névsorát. Azokat a hallgatókat, akik leadták leckekönyvüket, de nem minősülhetnek beiratkozottnak, erről 8 napon belül értesíti. (7) Indokolt esetben a leckekönyvleadás határidejéig a hallgató kérheti beiratkozása törlését a TI-nél, illetve a Tanulmányi Osztályon. (8) A diákigazolványok érvényesítésére a beiratkozási jogosultság megállapítása után, de legkésőbb március 31-ig, illetve október 31-ig kerül sor. 21.. Tantárgyfelvétel (1) Az egyes felvehető tantárgyakról, követelményekről, meghirdetett foglalkozásokról félévenként/évenként az ETN ad információt. (2) A tantárgyfelvételt be kell fejezni a félév első tanítási napjáig. Törlésére vagy esetleges javításra legkésőbb a második oktatási hét végéig van lehetőség. Törlést illetve javítást a KB-nál kell kérvényezni és a tanulmányi titkár végzi el a törlést / javítást. (3) A hallgatók által az ETN-ben felvett tantárgyak az elektronikusan generált, az adott félévre vonatkozó oldalak beragasztásával kerülnek be. (4) A felvett kurzusukhoz tartozó hallgatói névsort az oktató az ETN-ben megtekinti, egyeztetés vagy órai katalógus végett kinyomtatja, azzal kapcsolatban észrevétellel fordulhat a szakfelelőshöz vagy a Rektori Hivatalhoz. (5) Tantárgyat csak abban a félévben lehet (a határidők betartásával) felvenni, amikor az oktatásra kerül. A Szenátus kivételes méltánylást érdemlő esetben, a tanulmányok során 3 alkalommal engedélyezheti a meg nem hirdetett tantárgy felvételét. (Ezt az 28

A TÁMOGATOTT KÉPZÉS FELTÉTELEIRŐL Rektori Hivatalnak az index bejegyzés rovatában számon kell tartani.) Az előfeltételek betartásáért a hallgató felelős, az előfeltételek teljesülését, a szigorlatok megszerzésének feltételeit a Rektori Hivatal ellenőrzi, igazolja, és az előfeltétel(ek) nem teljesülése esetén az érintett tantárgyat törli. (6) A hallgató csak olyan tantárgyat vehet fel, melynek előfeltételeit teljesítette. Ugyanígy kell eljárni a mellékfeltételek esetében is. (7) Az oktató a tantárgy felvételét törölheti, ha a hallgató az első két foglalkozás egyikén sem jelent meg. (8) Amennyiben a hallgató egy tantárgyra jelentkezett, de az nem indul el, jogosult e helyett másik tantárgyra jelentkezni, és azt felvenni. (9) Ha az SRTA hallgatója más intézményben teljesített tantárggyal kíván kreditet szerezni, azt a Leckekönyvbe a megfelelő kódszámmal fel kell venni és a szaktanár jóváhagyásával a KB-gal el kell fogadtatni. A Rektori Hivatal az elfogadást a tantárgy mellé bejegyzi. (10) Amennyiben a választható tantárgyra jelentkező hallgatók létszáma meghaladja a tervezett maximális létszámot, akkor az oktató szűkítheti a hallgatói létszámot az alábbi rangsorolás szerint azok javára, a) akik számára a tantárgy kötelező és a tantárgyat a tanterv szerint kívánják felvenni, b) akik már egyszer sikertelenül próbálták meg felvenni a tantárgyat, c) akik számára a tantárgy kötelezően választható és a tantárgy a tanterv szerint kívánják felvenni, d) akiknek képzéséből már csak 60 kredit megszerzése van hátra, e) a többi hallgató. (11) A speciális szükségletű hallgatók a rangsoroláshoz képest előnyt élvezhetnek a helyzetük alapján, ennek megállapítására a tantárgy vezetője jogosult. (12) A tantárgy vezetője a szorgalmi időszak harmadik hetének első munkanapjáig köteles megállapítani a tantárgy felvételére jogosultak névsorát. (13) Amennyiben létszámkorlát van a tantárgyra megállapítva, az ETN rendszer nem engedi annak felvételét. (14) Az oktató óraterhelésébe beszámítható tantárgy akkor tartható meg, ha a tantárgyra a szorgalmi időszak első hetének végéig a tantárgyra megállapított minimális létszámú hallgató, de legalább 3 fő jelentkezett. (15) Amennyiben a tantárgyra nincsen minimális hallgatói létszám megállapítva, és kevesebb, mint 5 fő vette fel, a tantárgyat nem kötelező elindítani. (16) A létszámra és órarendre nézve a kötelező szakmai tantárgyak felvehetőségét minden olyan hallgató számára biztosítani kell, aki felveheti a tantárgyat, és abban a félévben tanul, amely a tantárgy ajánlott felvételi féléve. (17) Az intézmény minden beiratkozott hallgató számára elérhetővé teszi a vonatkozó szabályzatokat, a képesítési követelményeket és a tanulmányi tájékoztatót. (18) Amennyiben a tájékoztatásra és az adminisztrálásra lehetőség van elektronikus úton és az intézmény biztosítja a szükséges eszközöket, az oktatók és a hallgatók kötelesek az elektronikus rendszert használni. 23.. A tantárgy teljesítése (1) A hallgató teljesíti a tantárgyat, ha számonkéréskor az elégtelen érdemjegynél (vagy a nem felelt meg minősítésnél) jobb érdemjegyet (minősítést) kap. Aláírással (teljesített-nemteljesített) 0 kredites tantárgy értékelhető. A számonkérés módját a tanterv, a tartalmi követelményeket a tantárgyi program tartalmazza. (2) A hallgató nem teljesíti a tantárgyat, ha indexébe felvette, de a kérdéses tantárgyból jegyet, minősítést nem szerzett, kivéve, ha a Rektori Hivatal a 21. (5) bekezdése alapján törölte, vagy ha a tantárgy a 21.. 15. bekezdése szerint nem indul. 29