Amiről az iratok sem beszélnek Forráskritikai megfontolások a közelmúlt egyháztörténet kutatásához ( Kommunizmuskutatás és levéltárak konferencia, Esztergom, 2012. szeptember 13-14.) Minden Egész eltörött írta Ady Endre 1909-ben, és idézte szavait Szűcs György a közelmúltban A töredék dicsérete című előadásában. 1 A művészettörténet számára ugyanis kézenfekvő feladat a töredékekből rekonstruálni az egészet. A jelenséget a történész-szakma is ismeri. Egy forrásínséges korszakkal bíbelődő történész számára is kimeríthetetlen lehetőséget nyújt a hipotézis-alkotásokhoz az a pár oklevél, ami rendelkezésre áll a vizsgált korszakból. Ha azonban olyan korszakkal foglalkozunk, amely egyrészt nincs is túl távol, másrészt már-már beteges módon sok szöveget termelt, gyakorta épp a források gazdagsága téveszt meg minket. Hajlamosak vagyunk arra, hogy egészként szemléljük őket kritikátlanul elfogadva narratívájukat, s nem keresve bennük a (nem megkonstruált, hanem megélt) valóságról árulkodó hiányokat. Ma elsősorban ezekkel a hiányokkal szeretnék foglalkozni röviden áttekintve egyszersmind az 1945 utáni korszakra vonatkozó egyháztörténet-írás forrásadottságainak változásait is. Mert a történetírás lehetőségei bővültek az elmúlt évtizedekben, de a kutatás előtt lassan megnyíló ajtók nem a Kánaánba vezettek. 1./ A rendszerváltásig és az azt követő néhány évben a korszakról egy egyházához lojális egyháztörténész számára gyakorlatilag nem állt rendelkezésre más narratív forrás, mint néhány memoár. Elsősorban a külföldön publikált emlékiratokra kell gondolnunk mindenekelőtt természetesen Mindszenty József hercegprímáséra 2, illetve akkor csak néhány bennfentes által elérhető, azóta zömében már kiadott kéziratra; valamint a szintén csak keveseknek megnyíló élő emlékezetre, azaz az oral history-ra. E források műfajuk miatt magukban hordozzák mind szerzőik szubjektív látásmódját, mind a pontatlanságokat. Természetük szerint igénylik tehát a forráskritikát. Ez kézenfekvő mégis azt tapasztaljuk, hogy részint a szerzők iránti jogos (talán néha túlzott) tisztelet, részint más források elérhetetlensége sokáig szinte abszolutizálta e visszaemlékezések tartalmát. Csak az utolsó évtizedben jelentek meg e memoárok elcsúszásait helyretenni szándékozó publikációk. Hogy csak egyet idézzek fel, ilyen pontatlanság Mindszenty prímási székből való elmozdításának dátuma, amelyet Somorjai Ádám tárgyalt. 3 Az efféle tévedések kiszűrése még talán a könnyebb feladat. A memoár-műfaj azonban más szempontból is igényel forráskritikát. Hiba, ha a szerzők szubjektív látásmódját a történészi narratíva kritikátlanul, teljes egészében átveszi. Egy-egy szöveg, egy-egy megközelítés ugyanis gyakorta a korabeli közkeletű ellenoldali állításokra, vádakra válaszként született meg s gyakorta az igazság sokszor valahol középen van. (Néha meg ki sem deríthető a valóság. Példa erre egyházmegyénk történetében az úgynevezett tordasi eset : az állami hatalmasságok narratívája szerint Shvoy Lajos fehérvári püspök azért látogatott el a faluba, hogy annak plébániáján megtekintett kiállítás ürügyén titokban találkozzon külföldi diplomatákkal a püspök váltig véletlen találkozásról beszélt. Akkor is; később íróasztalfióknak készített emlékirataiban is. S meglehet, hogy közvetlen környezetében volt, aki parancsra lépre csalta. 4 ) És miről hallgat egy memoár? Elsősorban arról, amiről szerzője nem akar beszélni. Vagy, mert nem tartja fontosnak és ott még nem tartunk, hogy ezeket nagyon hiányoljuk ; vagy, mert veszélyesnek tartja önmagára, szeretteire, vagy képviselt ügyére nézve az őszinteséget. Mindez érthető. Másodsorban pedig arról hallgat, amiről nem tud, vagy nem képes beszélni a szerző. Ennek gyökerei a szubjektum világába vezetnek. Legkézenfekvőbb példa erre a börtönökben elszenvedett 1 Szűcs György: A töredék dicsérete. In: Mátyás király és a fehérvári reneszánsz. Szerk. Kerny Terézia Smohay András. Székesfehérvár, 2010. 76. 2 Mindszenty József: Emlékirataim. Budapest, 1989. 3 Somorjai Ádám: Mindszenty József és az esztergomi érseki szék üressé nyilvánításának dátuma. Egy szakirodalmi adat pontosítása: nem 1973. december 18., hanem 1974. február 5. In: Magyar Sion Új folyam I./XLIII. évf. (2007) 1. 99-115. Felhívnám a figyelmet azonban arra, hogy az ÁEH források a korai diplomáciai értesülések miatt szintén a korai, rossz dátumot görgették maguk előtt. 4 Shvoy Lajos: Önéletrajz. Szerk. Mózessy Gergely. Források a Székesfehérvári Egyházmegye történetéből I. Székesfehérvár, 2002. 99-100., 148.; MOL XIX A 21 d 007-24, 41/1962; MOL XIX A 21 d 0056/1962.
megpróbáltatások felidézése. Egyik oldalon találhatjuk Endrédy Vendel zirci apát szívbemarkoló szűkszavúságú, tárgyilagos emlékezését kínvallatásaira, 5 vagy Tabódy István könnyed, de kérlelhetetlen őszinteségű interjúit. 6 Mások viszont a teljes hallgatásba burkolóznak a szenvedésről. Vagy szocializációjuk illemtana, vagy a felidézéssel járó ismételt megélés képez olyan pszichés gátat, amelyen nem tudnak, vagy nem akarnak áttörni. Mindszenty József emlékiratai e tekintetben egyfajta köztes helyzetet mutatnak. Bőségesen mesél börtönélményeiről de a kínzásokból csak keveset tárt fel: hogy gumibottal verték és nem hagyták aludni. 7 Lényének legmélyére zárta a többit. Szinte csak lelkének legmélyebb kitárulkozásakor, gyónásaiban szólt ennél többről. Legalább kettőt lehallgattak. E források használata azonban messzire vezető morális és egyházfegyelmi kérdéseket is felvet még akkor is, ha valami kép belőlük nyerhető a történtekről. 8 2./ Historiográfiai visszatekintésünket folytatva azt kell kimondanunk, hogy az egyházi levéltárak korszakra vonatkozó iratanyaga csak lassan nyílt/nyílik meg a kutatók előtt. A katolikus levéltárakra még 1995-ben kidolgoztak egy általánosnak tekinthető kutatási szabályzatot. Ez zömében 50 év után nyitotta meg az iratokat a kutatók előtt, de ennél szigorúbban kezelte a perszonális, illetve szentszéki jellegű anyagokat. A megvont időhatároknál frissebb iratok csak az ordinárius eseti, személyre szóló engedélyével voltak hozzáférhetőek. Ma már nincs közös szabályzat, de az egyes egyházmegyékben követett elvek lényegében ugyanezek. Érthető tehát, hogy a kutatói érdeklődés más, könnyebben hozzáférhető forráscsoportok felé fordult. Természetesen nem vitatom el az egyházi levéltárfenntartók jogát a játékszabályok ilyen megalkotásához. Csak sajnálom a döntést. Olyasmit is fedve hagyunk így, aminek megismerése segíthetne tisztábban látni. Olyasmit is rejtünk, amiről máshonnan bőséges információt szerezhet a kutató ráadásul ellenséges narratívában. Egy példa: 1959/60 fordulóján sikkasztásba keveredett egy székesfehérvári egyházmegyés békepap. Ügye lenyomataként 2 doboz szentszéki jellegű iratot őriz levéltárunk. Ezekhez 110 év után lehetne hozzáférni. Aki azonban érdeklődik, az ügy lényegét megtalálhatja az ÁEH irattárában, 40 oldalon. Benne az ügyben született elmarasztaló első-, és a felmentő másodfokú egyházi bírósági ítéletek szakszerű összevetését. Megjegyzendő, hogy utóbbi nem a logikus prímási, hanem az ekkorra már állami nyomásra átalakított összetételű egri főszentszék műve volt. 9 De térjünk vissza alapvető megközelítésünkhöz: Miről nem szólnak az egyházi provenienciájú iratok? Először is: ami nincs meg, az semmiről. (Vagy épp hiányával, áttételesen sok mindenről.) Mert sok a hiányzó irat. Vannak államilag megrostált irat-együttesek. A perek, házkutatások kapcsán lefoglalt vagy ezektől félve óvatosságból megsemmisített iratokra gondol mindenki, de vannak kevésbé ismert és kézenfekvő történetek is. A minap az ÁEH anyagában találtam egy olyan aktát, ami iratkezelési jegyei szerint a mi püspöki aulánkból származik, onnan emelték ki. 1958-ból való, Kapisztrán Szent János ünnepének október 23-ra való áttolásáról szólt az ÁEH azonban minden erre vonatkozó aktát begyűjtött, a Vatikán rendelkezésének kihirdetését megtiltotta. 10 Vannak azután olyan iratok, melyek azért hiányzanak, mert meg sem születtek. Jellemző a diktatúra szorításában a szóbeliség, a bizalmas ügyintézés. Lássunk erre is példákat. A székesfehérvári egyházmegyében Shvoy Lajos püspök két papját Mayer Józsefet és Vajk Gyulát kinevezte egyházmegyei vagyonőrré. Mindez valamikor 1958 nyarán történhetett. Azon problémás esetek kivizsgálását bízta rájuk, melyekben az egyházközségek vagyongazdálkodásával kapcsolatban merültek fel kétségek; valamint az építkezések felügyeletét. A vizsgálatok eredményeiről csak szóban, közvetlenül a főpásztornak kellett jelentést tenniük. Munkájukról nincsenek részletes információink. Sőt: maguknak a kinevezéseknek sem ismert sem dátuma, sem formája. Merthogy az is szóban történt de megtörtént, mert egymástól független memoárok rögzítik a dolgot. 11 5 Endrédy Vendel fogságának hiteles története. Szerk. Endrédy F. Csanád. Sopron, 2002. 16-19. 6 Pl.: Kepes András: Beszélgetések. Budapest, 1999. 58. 7 Vö.: Mindszenty 1989. 234-271. Részletesebb csak: 241-242. 8 Balogh Margit: Mindszenty József. Élet-kép sorozat. Budapest. 2002. 229-230., 250-251.; Somorjai Ádám Zinner Tibor: Majd halálra ítélve. Dokumentumok Mindszenty József élettörténetéhez. Budapest, 2008. 88., 700-708. 9 MOL XIX A 21 a SZ 18-1/1960. 10 MOL XIX A 21 e 18. doboz, Vatikáni dekrétumok, 4/1958. 11 Vajk Gyula: Visszaemlékezéseim Shvoy Lajos püspök atyámra 1933-1968. Kézirat, Hegykő, 1991. 50. Shvoy 2002. 141.
Vagy egy hasonló, iratot alig termelő helyzet: állami nyomásra 1961-62 fordulóján minden egyházmegyében az ordináriusnak fel kellett függesztenie belső, egyházfegyelmi eljárás keretében néhány, állami szervek által megnevezett papját a működés alól. (Jobb esetben csak kisebb helyre disponáltatták őket.) Fél évvel korábban zajlottak nagyszabású papi perek minden szereplő tudta, hogy ez a kisebbik rossz, ami történhet egy célkeresztbe került pappal. Ha a püspök ellenállt volna, beindul a hatalmi gépezet, aminek börtön a vége. Valamennyi püspök kötélnek állt, de többségük kérte és elérte, hogy személyesen közölhesse az érintettekkel az intézkedést. Így levéltárainkban az aulába való berendelés táviratának fogalmazványán, és pár nappal később a plébániák átadás-átvételének hivatalos jegyzőkönyvén túl szinte semmi nem maradt e történtekről. Ha szerencsék van, a perszonáliákban egy-két retrospektív magánlevél, és a későbbi visszahelyezés alkudozásainak aktái. 12 Az efféle szóbeliség viszont csak korlátozott körre terjedhetett ki. Magam is tapasztaltam gyerekfejjel, hogy a szomszédságunkban élő, pár évvel később hasonló körülmények között a fővárosból egy dunakanyari plébániára küldött pap rokonsága egy életen át hordozta sebként az atya száműzetését elsősorban a püspök iránt érezve haragot, nem ismervén és értvén a hátteret. Fenti ügyben a megszülető iratok nem nagyon árulkodnak arról, hogy milyen cselekvési kényszerben jöttek létre. Maga a kényszerre való utalás is ritka, bár azért előfordul. Hadd idézzek fel szó szerint egy dokumentumot: Kisberk Imre fehérvári apostoli kormányzó írja Szabó Imre esztergomi apostoli kormányzónak keserűen: Excellentiád folyó évi április 6-ról kelt levelére 1971. április 9-én 618/1971. szám alatt válaszoltam, és közöltem, hogy részemről semmi akadálya nincsen annak, hogy a székesfehérvári Bazilika birtokában lévő szentistváni koponyaereklyét május 2-án Esztergomba szállítsuk. Most pedig sajnos azt kell közölnöm, hogy a Szent Ereklye Esztergomba történő szállítása elmarad. Méltóztassék megengedni, hogy ezt a tényt minden további kommentár nélkül közöljem 13 Ez egy szokatlanul sokat sejtető megfogalmazásnak számít. Szinte már-már szórakoztató, amikor a kutató felfedezi az egyházi iratban elrejtett árnyalt utalást arra a kényszerre, amely egy-egy cselekvést motivált. Pedig mindez véleményem szerint a jövőnek szánt felkiáltójel, afféle csendes sikítás. Publikáltam korábban egy idecitálható helyzetet. 14 1952-ban a fehérvári püspök címzetes préposti méltósággal tüntetett ki két papot. Egyiküket jószántából a másikat kényszerből. Az előbbi irat a bensőséges Karácsony napján, utóbbi a pórias Szilveszter napján kelt. A megszövegezések apró eltérései is árulkodóak. Az előbbi kinevezés az Állami Egyházügyi Hivatal hozzájárulásával történt, utóbbi az Állami Egyházügyi Hivatal előterjesztésére és hozzájárulásával. 15 Előbbi tartalmaz egy rövid laudációt, utóbbiból teljességgel hiányzik a méltatás. 3./ Hagyjuk el most az egyházi levéltárakat. Hiszen bár a tárgyalt kor egyháztörténetének belső, és talán legfontosabb forrásai az egyházak kezében vannak de a döntő mennyiségű anyagok nem. Másutt vannak az Állami Egyházügyi Hivatal, az állambiztonsági szervek, a különböző pártszervezetek, a művelődésügyi- és a külügyminisztérium, az örökségvédelmi szervezetek, a bíróságok irattermelései amelyekben megdöbbentően sok az egyházi vonatkozású irat. Az 1995-ös levéltári törvény után a közlevéltárakban lényegesen könnyebben hozzá lehet férni bizonyos iratokhoz, mint az egyházaknál. Most is van nehézség, elsősorban az utolsó kommunista évtized, a nyolcvanas évek iratanyagának kutatásában. Ott véleményem szerint indokolatlanul sok a minősített, kutatók által még nem megismerhető irat. Ezek prognosztizálhatóan 30 bizonyos különleges esetekben, amelyekről ma itt szól más, 70 évvel születésük után válnak hozzáférhetővé eredeti helyükön. Elsőként tárgyalandó az Állami Egyházügyi Hivatal, az 1989-ben jogutód nélkül megszüntetett szakigazgatási szerv iratanyaga. Amelynek belső működéséről, felépítéséről az egyházi 12 SzfvPL No.7470 Sz.N/1962.; SzfvPL No.4508 Sz.N/1962. SzfvPL No.5945A csomó iratai. Feldolgozását lásd: Mózessy Gergely: Vajk Gyula (1908-1994). In: Soproni Szemle, 64. évf. (2010) 4. szám 467-483.; Mózessy Gergely: Felnémeti Ferenc pályájának megtörése (megjelenés alatt). 13 SzfvPL No.7248B 618/1971. 14 Mózessy Gergely: Az Állami Egyházügyi Hivatal előterjesztésére és hozzájárulásával... Egyházi kitüntetések és a pártállam. In: Egyházüldözés és egyházüldözők a Kádár-korszakban. Szerk.: Soós Viktor Attila Szabó Csaba Szigeti László. Budapest, 2010. 251-269. 15 SzfvPL No.7231 2005, 2042/1952.
közeg sem tudott sokat, vele szemben szinte csak tapasztalataira támaszkodhatott. Ez magyarázza a nagyfokú érdeklődést iránta. Már 1990-ben Az Állami Egyházügyi Hivatal titkai címmel könyvecskét írt róla Szántó Konrád. (Boldogult Gergely Jenő mindig dohogott e címválasztáson, mondván, mi az, hogy titok, az iratok kutathatóak. De a könyvecske születésekor mindez még nóvumnak számított, s nem is volt jogilag rendezett.) Rengeteget ücsörögtem az elmúlt hónapokban az ÁEH központi iratanyagát túrva a Magyar Országos Levéltárban. Ha megközelítésünket nézzük, tudniillik miről nem szólnak ezek az iratok, elsőre könnyű lenne azt mondani, hogy olyan nincs is. Hiszen olyan mennyiségű anyagról van szó, amelyben ha nem is várt helyen néha de majd minden előfordul. Mégis azt kell, mondjam: csak majdnem. Először itt is számot kell vetni azzal, hogy mi nincs meg. Hiányokat elsősorban 1956 okozott, ami érthető. Feltűnő a megyei szintű szervek egyenlőtlen iratkezelése, sok lappangó vagy megsemmisített irata is. Csak egy példa: 1980-ig Fejér Megye Levéltára mindösszesen 3 doboz egyházügyi előadói/titkári iratot őriz. Pest megyében ugyanekkor kb. 1 év 1 doboz az irattermelés. És ott tapasztaltak ismeretében sajnálom a többi anyag megrostáltságát. A Pest megyei előadó, Udvardi János 1959-ben valamennyi iskolaigazgatótól tájékoztatást kér az ott hitoktató pap munkájáról, felkészültségéről, módszereiről, a lemorzsolódásról... A beérkező anyag kiváló forrás 16 és ilyennek Fejérben nincs nyoma. Egy másik fájdalmasan hiányzó forráscsoport azon kartotékrendszerek világa, melyeket a megyei előadók saját munkájuk segítésére hoztak létre. Beszámolók utalnak ezek egykori létére, de eddig még sehonnan sem bukkantak fel az egyes papokról való alapvető vélekedést rögzítő káderlapok Tudnunk kell azt is, hogy az ÁEH-ra is jellemző a szóbeliség. Voltak olyan előírásaik, melyeket soha nem adtak írásba, csak szóban közölték az érintettekkel. Korábbi, 1961/62 fordulóján felfüggesztett papokra vonatkozó példánk egyházmegyei szintű listái is ilyenek. De felidéznék egy másik, hasonló példát. 1962. január 2-án az ÁEH két munkatársa a hivatal elnökének, Prantner Józsefnek keményhangú üzenetét tolmácsolta Shvoy Lajos püspöknek. A püspök hiába kérte, soha nem kapta ezt kézhez írásban. Az ok nyilvánvaló: törvénytelen rendelkezéseket nem akart megfellebbezhető, számon kérhető formában kiadni a hivatal. Prantner ugyanis kvázi szobafogságot írt elő az idős püspök számára: Shvoy nem mutatkozhatott a szélesebb nyilvánosság előtt, csak a helyi egyházügyi előadó előzetes engedélyével hagyhatta el lakhelyét vagy fogadhatott püspöki rangú látogatót, és jelentenie kellett a palotában lévő vendégszobák igénybevételét. Így történhetett, hogy amikor Schwarz-Eggenhofer Artúr esztergomi apostoli kormányzó balatonfüredi gyógykezelésre utazván Székesfehérváron éjszakázott, nem mehetett fel Shvoy Lajoshoz, noha kocsija a püspökség udvarán parkolt. De ez az üzenet legalább rekonstruálható. 17 Van azonban egy olyan szint, ahol csak a hivatali működés zavarai, ellentmondásai utalnak a szóbeliségre. Fejér megye egyházügyi előadója, Lovrek Károly 1970-71 folyamán féléves jelentéseiben a Szent István jubileumi emlékév egyházmegyei eredményeiről szólva több ízben kijelentette, hogy mennyire sikertelenek voltak a püspökség kísérletei arra nézve, hogy tömegeket mozgósítsanak a király koponyaereklyéjéhez való zarándoklatra. Más forrásból tudjuk, hogy az egyházmegye nem szervezhetett hivatalos zarándoklatot. Az előadótól nem állt messze a cinizmus, de jelen esetben nem őt kell okolnunk. Valószínűbb, hogy felettesei az ÁEH központjában közölték a püspökkel a helyes magatartást a megyei megbízott tudtán kívül. Belső fórumon adott jelentésében máskülönben felesleges lenne elhallgatnia az ÁEH sikerét. 18 Bőven vannak a létező iratok által homályban hagyott területek is. Az ÁEH saját irataiból például nem deríthető fel az ÁEH és a Belügyminisztérium viszonyrendszere. Arra gondolok, hogy a hivatal számára mikor és mennyiben diktál az állambiztonság. Más forrásokból már feltárt a 60-as évek végétől a Világosság rezidentúra ténykedése 19 de mi volt korábban? Az ÁEH iratanyagában a BM vonatkozásában elsősorban csak iratjegyzékeket találhatunk, azoknak a betekintésre megküldött és visszaszármaztatott anyagoknak a listáját, amelyből az ÁEH prominensei tájékozódhattak. Néha 16 PML XXIII. 23. 70.303/1959. 17 MOL XIX A 21 a SZ-18-6/1961; MOL XIX A 21 d 007-5, 41/1962; MOL XIX A 21 d 0021-10/1962; MOL XIX A 21 d 0042-3/c/1962. 18 MOL XIX A 21 d 007-29/1971. 6-8.; SzfvPL No.7248A 258/1971. 19 Szabó Csaba Soós Viktor Attila: Világosság. Az Állami Egyházügyi Hivatal és a hírszerzés tevékenysége a katolikus egyház ellen. Budapest, 2006.
főleg az egykori titkos ügykezelésű anyagban találni operatív anyagokat is főként akkor, amikor a BM végrehajtó szervül használta fel saját terveihez az ÁEH-t. De a szervek közti egyeztetésről, vitáról, tapasztalatcseréről ritkán értesülünk csak. Miközben néha látszanak az ellentétes elképzelések. A már említett, 1961/62 fordulóján lezajlott, papok felfüggesztését célzó országos akcióban a BM csak 46 papot akart félreállítani. Ismerjük a listájukat; tudjuk, hogy e személyekre vonatkozó nyomozati anyagokat is átadtak az ÁEH-nak azoknak ott már nincs nyoma. Tudjuk, hogy a BM különbséget akart tenni időleges és végleges szolgálattól való eltiltás között. Az ÁEH listája 4 névvel hosszabb volt, elbíbelődtek jogcímek keresésével is (amit nem tett a BM), viszont nem akartak különbséget tenni az eltiltottak jövőbeni kilátásai terén. Hogy ebből milyen úton-módon alakult ki a végül büntetett 49 fő a hatalom boszorkánykonyháiban nem tudni. 20 A következő tárgyalandó irategyüttes az, amelyet az állambiztonsági szervek hoztak létre. Ezek megfigyelések, lehallgatások, ügynökjelentések és vizsgálati anyagok javarészben. Bőségesen esett szó róluk a konferencia előző napján. A fennmaradt és hozzáférhető állambiztonsági anyagoknak meglehetősen nagy százaléka foglalkozik egyházi ügyekkel. Amin nem kell meglepődni. Egyfelől azért, mert az egyházakat hagyományosan megregulázandó ellenfélnek tekintette a hatalom, így életüket kontrollálni akarta. Másfelől azért, mert az egyházak zárt közege nem nagyon hagyott más utakat az információszerzésre a pártállamnak, mint a konspiratív munkát. Itt nem lehetett pártalapszervezeteket létesíteni, nem futottak össze adatok személyzetisek kezében... A kollaborálást nyíltan felvállaló békepapságtól más csatornákon beszerezhető információk pedig korlátozottak voltak. Az Állambiztonsági anyagok kutatásához mindenekelőtt jó gyomor kell. De egyre többen küzdik le belső ellenállásukat e téren. Egyházi ügyekre meglehetősen korán megkezdte Lénárd Ödön a források feltérképezését, jószerivel szinte még azelőtt, hogy törvényileg rendezték volna ezek helyzetét (1994. évi XXIII.; 2003. évi III. törvények). Most pedig szinte egyszerre zajlik a hagiografikus hátterű adatgyűjtés és az ügynökvadászat Problémafelvetésem úgy szólt, hogy miről hallgatnak az ÁBTL-ben lévő iratok. De megint azt kell először vizsgálni, hogy milyen iratok hiánya beszédes: mi nincs meg, illetve mi nincs levéltárban abból, ami megmaradt, és ott lenne a helye. Merthogy - történtek az állambiztonság működési filozófiája és szabályai szerinti selejtezések; - volt egy rendszerváltás környéki kapkodó iratmegsemmisítés; - és bőségesen vannak az utódszervek által visszatartott iratok, melyek felülvizsgálata időről időre lezajlik. Sajnos az utóbbiról a mezei kutató lényegében semmit nem tud. Azaz nem tudhatja meg, hogy ha valamit nem talál, arra végérvényesen keresztet vethet, vagy valamilyen okból indokoltan visszatartott, s idővel hozzáférhető lesz. Ez pedig óriási nehézség. És miről nincs szó a levéltárban lévő anyagban? Elsősorban arról nem találni szinte semmit, ami már megtörténtekor is törvénytelen volt. Különösen a politikai gyilkosságok világát kutatók szembesülnek ezzel és így nehéz haladni. (Van egy a szakmában terjedő beszámoló arról, hogy bezzeg a Stasi-irattára milyen német precizitású, ott még arra is van papír, hogy az akció végrehajtásához a 10 kilós kalapácsot felvettem de jegyzetelt közlés híján ezt inkább városi legendának minősíteném egyelőre.) A kutatóban a kérdéses, a gyanús, az oral historyban gyilkosságként emlegetett történetek kapcsán ott marad a kétség, és az ÁBTL anyaga nem segít különösebben a tisztánlátásban. Sokat jelentene e téren, ha hozzá lehetne jutni orvosi iratokhoz, boncolási jegyzőkönyvekhez. Csakhogy ma Magyarországon ezek sorsa rendezetlen: fennmaradásuk is bizonytalan, kutathatóságuk pedig szinte lehetetlen. Másodsorban kell említenünk a kényszerintézkedéseket. Egy-egy vizsgálati dossziéban általában csak az állami koncepcióba egyre inkább beleformálódó vallomások szövegével találkozunk. Szinte semmit nem tudni meg arról, mi töri meg a pácienst. Nem tudjuk például, hogy mi juttatja olyan állapotba Vezér Ferencet, hogy a tegnapi nap Gyarmati György által idézett vallomást tegye, vagy azt aláírja. Nagy ritkán esetleg egy-egy engedményről elejtett szó tudósít arról, mit nem tehetett meg addig a vallatott, esetleg egy-egy fogdaügynöki elszólás tudósít a cellatárs fizikai állapotáról a kihallgatás után de ezek valóban a ritka kivételek. 20 MOL XIX A 21 d 0059-1/1961.
Az állambiztonsági szakzsargon amúgy is alternatív valóságot állít fel, amely bőven alkalmas arra, hogy elfedje a tényeket. A források születésének hangulatáról több képet nyer, aki az Eötvös utcai levéltárépületből átsétál a Terror Háza Múzeumának pincéjébe. Nincs messze, minden kutatónak kötelezővé tenném. Memoárok esetleg segíthetnek még. Egyet idéznék most fel, a már említett Vajk Gyulaét. Ő 1961 nyarán átesett már pár kihallgatáson. Volt, hogy éjjel közölték vele, hogy Pestre viszik, de a kocsiban két fegyveres közt ülve rájött, hogy Dunaújváros az úticél. Ott össze-vissza vezetgették a kapitányságon, az éjszakát fapriccsen töltötte egy cellában, csak másnap foglalkoztak vele. Az emlékirat felidézi a vele való üvöltözést, folyamatos sértegetését. Fizikailag nem bántották, bár egész álló nap alatt egy korty vizet sem kapott. A nyári vegzatúrákhoz képest ősszel elegáns körülmények közt fogadták. 5 fő ült egy asztalnál, figyelt és hallgatott szótlanul vele csak az őt szokásosan zaklató állambiztonsági tiszt beszélt. Ezúttal nyájasan: ígért neki mindent (kocsit, püspökséget). S elé tett egy beszervezési nyilatkozatot, amit Vajk nem volt hajlandó aláírni. Ekkor rákvörös fejjel ordította a tiszt a szemébe: olyan vádat emelünk Ön ellen, amilyet akarunk. Nekünk minden vádra két tanúnk mindenkor van. Vajk erre higgadtan emlékeztette a Rajk-perre. A nyomozó begorombult, orrát csavargatta, az öt főből az egyik pedig közölte, hogy a kihallgatásnak vége, és elengedték. 21 Minderről az állambiztonságnál egyetlen forrást találunk. Az is azért született, mert Vajk mesélt élményeiről környezetében, és ezt megörökítette egy ügynökjelentés. Azt kommentálta így a szervezet: Vajk Gyulát Dunaújvárosba vittük és ott hallgattuk ki. Célunk az volt, hogy beszervezzük. A kihallgatás során azonban nyilvánvalóvá vált, hogy Vajk megátalkodott ellensége rendszerünknek és szó sem lehet arról, hogy beszervezzük. A beszervezés gondolatát, tényét fel sem vetettük. Kihallgattuk őt, majd szabadon bocsátottuk. 22 Ennyi. Pont. Egyfelől valaki hazudik. Másfelől látjuk: a száraz, pattogó mondatokban semmi nincs ott a hangulatból E történet átvezet egy újabb sajátságára az ÁBTL forrásainak. Az állambiztonság nem néz szívesen szembe kudarcaival. Elvben egy sikertelen beszervezési kísérleteknek is kéne legalább kartonszinten nyomának lennie (nehogy később feleslegesen próbálkozzon újra a szervezet valakivel), de különösen az 1980-as évekből számtalan olyan kísérletről hallhatunk, aminek semmiféle írásos nyoma nincs. Kérdem én: csak jelenleg (mert elszunnyadt az anyag valamely utódszervnél), vagy talán meg sem született? Újra és újra tapasztaljuk, hogy az állambiztonsági szakzsargon nem nagyon szokott szólni a beszervezettek zsarolási hátteréről. Erről még az egyébként meglehetősen ritkán fennmaradó B- dossziék is hallgatnak. Az előnyöket, a juttatásokat inkább dokumentálják, mint a pressziót. Arra megint csak az oral history marad forrásnak melyet persze, mint jeleztük, szintén kellő kritikával kell kezelnünk. Mégis, nem ár tudni, hogy például a hazafias alapon ügynökké beszervezett Mátyás Kálmán fehérvári pap története mögött egy többgyermekes üzemmérnök testvér és egy komlói bányabaleset is áll. Az ügynökjelölt nem csak saját sorsáról döntött, mikor a hálózat szolgálatába állt, hanem arról is, hogy Komlón baleset vagy szabotázs történt-e. 23 Eddig a legkézenfekvőbb kutatási célpontokról volt szó. De kiaknázatlan források tömegével nézhetünk még szembe. Ma itt esik szó a külügyi iratokról végre, mert sokan szenvedünk a korlátoktól. Papi perek és sorsok kapcsán sokan kutattak bírósági anyagokat, kevesebben büntetésvégrehajtási anyagokat. Ezeknek is megvan a maguk sajátos világa, szakzsargonja, eszköztára. Viszonylag sok pártirat használható egyháztörténeti kutatáshoz ezek közül főleg digitalizáltak kerültek bele a kutatási áramlatokba. Azaz a központi pártszervek (KB, PB) és az Agitációs és Propaganda Bizottság és Osztály iratai. De tudnunk kell, hogy ezek zömében csak a jegyzőkönyvek azaz a jéghegyek csúcsai. A döntésig vezető utak, a végrehajtás menete csak akkor rekonstruálható, ha az ember alámászik az ügyeknek, iratoknak. Közben újra is újra értesülünk öregektől, bármit is írunk és feltárunk, hogy mindezt csak hisszük, és semmit sem tudunk. Mert ez a eltűnt világ a szóbeliségre épült, meg a K-vonalas telefonok 21 Vajk 1991. 73-74. 22 ÁBTL 3.1.5. O 11969: 153-154. 23 Vastagh Rita OP szíves szóbeli közlése.
utasításaira. S csak kevés Lobkovitz László volt a grafomán Borsod megyei ÁEH előadó ugyanis még azokat is leírta, a feljegyzésekre rábukkanó kutató őszinte örömére. 24 Befejezésül engedjenek meg még egy gondolatot, továbbra is a miről nem szólnak forrásaink? tematikájában: egy messzire vezető személyes tapasztalatét. A közelmúlt egyháztörténetének borúsabb lapjai pályakezdőként, csaknem 20 éve érintettek először meg. Egy negyvenes években játszódó történetet publikálva elegánsan elkentem egy lábjegyzetben egyik hősöm későbbi, 1951-es pályaelhagyásának kérdését. Cikkem megjelenése után az érintett megkeresett egy reszketeg kézzel írt levélben, megköszönte eljárásomat, és megírta kiugrásának történetét elolvasás után visszakérve sorait. Arról számolt be, hogy ügynöknek akarták beszervezni, és kínjában, menekülésként találta ki a nősülést, hogy alkalmatlanná váljon a neki megálmodott szerepre. Erre számomra addig semmi nem utalt. Hittem is, meg nem is a dolgot mindenesetre tiszteltem korábbi aktivitásait annyira, hogy történetét magamban tartsam mindeddig. Már rég elhunyt. Én meg egyre több olyan esettel találkoztam, amikor a megtörő papi életpálya mellett-mögött valamiképp az ügynöki lét vagy az azzal való fenyegetettség áll. Nem állítom, hogy minden kiugrott pap így akart menekülni. (Ellenkezőleg: könnyebb volt beszervezni az eleve tilosban járót). Olyan szempontból viszont komoly figyelmeztetés ez, hogy a megbicsakló pályák megítélésekor is el kell gondolkodnunk: ismerünk-e minden vetület. Hány és hány mögött állhat pszichés nyomás előli menekülési vágy vagy kényszer Egy-egy forráscsoport hiányaiból indultam ki s mint láttuk, sok esetben a komplementer források segítenek ezek áthidalásában, s így a tisztánlátásban. A kutatónak úgy vélem kötelessége, hogy ne dőljön be egy-egy adott forráscsoport narratívájának, hogy igyekezzen megkeresni az efféle kiegészítő anyagokat ha léteznek. Hogy minden oldalról próbálja körbejárni a vizsgált kérdést, hátha a homályban hagyott területekről is kaphat képet. 24 Fazekas Csaba egy sárospataki, fiatal egyháztörténészek számára rendezett konferencián számolt be erről 1999-ben. Vonatkozó publikációja (Egy janicsár különleges rekordja 1961-ből. In: Egyháztörténelmi Szemle, I. évf. (2000) 2. sz. 143-149.) nem említi már ezt az epizódot.