Kedves Támogatónk! katasztrófa után is nagyon nehéz. a gyermekjogok érvényesítése. értünk el a program során. számára legyártott babájával.

Hasonló dokumentumok
Samu Tímea elnök, UNICEF Magyar Bizottság kuratórium

Samu Tímea elnök, UNICEF Magyarország kuratórium

Kedves Támogatónk! Talán soha nem volt annyi dolgunk, mint tavaly, 2014-ben.

Az UNICEF humanitárius tevékenységének eredményei 2014-ben

2016-ban legfontosabb vállalati támogatónk a Telenor Magyarország volt. Sikeres adománygyűjtést zártunk az IBS Alumni rendezvényén.

SZKC207_10. A világ gyermekei I.

Pillanatképek a Kunmadarasi Általános Iskolából

Milyen városban szeretnék élni? III. kerületi óvodások és iskolások rajzai

A Világ Legnagyobb Tanórája. Emberi Erőforrások Minisztériuma - PontVelem Okos Program

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület május 16-i ülésére

EZER LÁMPÁS ÉJSZAKÁJA

Ref # 1 A program neve: Kapacitásépítő támogatási program. Munkatársak Célcsoport száma 3 fő / ország Civil szervezetek és önkormányzat ok

Pályázati feltételek. a Magyar ENSZ Modell Diákegyesület és az UNICEF Magyar Bizottsága által kiírt,

Az érdeklődő emberek az egész országból

ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ

Beszámoló. Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola Készítette: Csiki Zsolt

Kösz, hogy jössz! Mosoly Váltó az Ultrabalatonon profi adománygyűjtők kalauza -

Kihozzuk belőled a benned rejlő tehetséget és a kreatív alkotóerőt! Tehetséggondozó pályázat megvalósítása a Körzetiben

ICF MAGYAR TAGOZAT JÓSZOLGÁLATI PROGRAM 2016

Milyen városban szeretnék élni? III. kerületi óvodások és iskolások rajzai

GYERMEKSZEMMEL A GYERMEKJOGI EGYEZMÉNY. Gyermekjogok Magyarországon

hatással lehessen a települését érintő döntésekre; elmondhassa a véleményét arról, hogy milyen településen szeretne élni;

KIK VAGYUNK? Tudj meg többet az Amnesty International Magyarország kampányairól!

KECSKEMÉT MEGYEI JOGÚ VÁROS 2015-ÖS RENDEZVÉNYTERVE KECSKEMÉTI KULTURÁLIS ÉS KONFERENCIA KÖZPONT NONPROFIT KFT. FESZTIVÁLIRODA 2015.

A Keresztényekért Alapítvány évi aktivitásai

Megalakult az Önkéntes Támogatói Kör

KÖZHASZNÚSÁGI BESZÁMOLÓ 2012

A Zemplén Térségi Katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség évi programjai

Az Újbudai Gárdonyi Géza Általános Iskola 1114 Budapest XI. kerület Bartók Béla út 27.

AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE

Albert Schweitzer. Hajléktalanellátás Országos Konferenciája Balatonföldvár, augusztus

Április hírlevél. Civilek a Fiatalokért Egyesület projektbeszámolója

A Mindenkinek Becsengettek! program

Cím: Kis pénz nagy segítség! Forrás: posta.hu

E L Ő T E R J E S Z T É S

A Vagyonvédelmi Kamara támogatja az árvízkárosultakat és a rendőrséget

A KERET Koalíció tevékenységei ben: áttekintés

Nyitott Vilá g Iskolá Alápí tvá ny

EGER SIKERE, minden egri sikere!

Események. AIDS Világnap Budapest - Gellért-hegyi sziklatemplom. AIDS Világnap Budapest - Corvin Pláza

Az UNICEF Gyermekbarát Település Értékelő Bizottságának tagjai. Danks Emese, az UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány ügyvezető igazgatója

e-bug egészségfejlesztési program iskolások számára

Hírek FÖLD PROJEKT április

PÁLYÁZAT. Kecskeméti Táncsics Mihály Középiskolai Kollégium. intézményvezető-helyettes (magasabb vezető) beosztás ellátására.

Dunakeszi Szent István Általános Iskoláért Alapítvány 2120 Dunakeszi, Táncsics u. 4.

Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség évben végzett tevékenysége:

Göncöl Néptáncegyüttes Alapítvány HATÁROZATOK KÖNYVE

Zöld Nap Egyesület. Zöld Nap Egyesület beszámoló

Pápai Weöres Sándor Általános Iskola

Ennek kapcsán november 24 én megalakult az Országos Baleset megelőzési Bizottság, majd sora egymás után a megyei és

TÉL-FÉNY március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most

Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: /00295 Adatlap azonosító: A2014/N8906

ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ

Pályázó neve. Pályázat célja. Megítélt (e támogatás Ft) Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesülete Szeged Városi cs

Működési terv Az Amnesty International Magyarország működési terve 2017-ben

Közhasznúsági melléklet 2013

Jelentés a közép-európai élelmiszerhulladék

óra osztályfőnöki órák

Vig Zoltán Emlék-Alapítvány Sokorópátka

A székesfehérvári Kodolányi János Középiskola és Kollégium beszámolója a Nemzetközi Könyvajándék Nap alkalmával tartott eseményeiről

Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Képviselő-Testület! Ezúton nyújtom be a Vecsés Tájékoztatásáért Közalapítvány évi beszámolóját.

A NONPROFIT INFORMÁCIÓS ÉS OKTATÓ KÖZPONT (NIOK) ALAPÍTVÁNY ÉVI BESZÁMOLÓJA A KAPOTT ADOMÁNYOK FELHASZNÁLÁSÁRÓL

Szeptemberi októberi programok

SZÉCSÉNY ÉS VONZÁSKÖRZETE KÖZBIZTONSÁGÁÉRT KÖZALAPÍTVÁNY 3170 Szécsény Rákóczi út 66. Számlaszám: OTP Jóváhagyom! Szécsény,

/3. oldal Statisztikai számjel. Cg Cégjegyzék száma. "A" MÉRLEG Eszközök (aktívák)

Tartalomjegyzék. Hansgrohe. Hansgrohe, az eredeti. 4 Innováció és dizájn. 6 Minõség és technológia. 8 Zöld vállalat

2017/2018 tanév. Beszámoló

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS Tartalom

A gyermek jogai. Ez a dokumentum az ENSZ Gyermek Jogairól szóló Egyezményének rendelkezéseit foglalja össze.

Nyitott Vilá g Iskolá Alápí tvá ny

ÉVES BESZÁMOLÓ. Juventutti Alapítvány / 8

Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület

AZ ISKOLAI TANÉV HELYI RENDJE SZORGALMI IDŐSZAK:

Az UNICEF Gyerekbarát Település Értékelő Bizottságának tagjai

A NONPROFIT INFORMÁCIÓS ÉS OKTATÓ KÖZPONT (NIOK) ALAPÍTVÁNY ÉVI BESZÁMOLÓJA A KAPOTT ADOMÁNYOK FELHASZNÁLÁSÁRÓL

2014. július szeptember EPSA Hírlevél

ESEMÉNYNAPTÁR. a magyar időszaki kiadványokban regisztrált Pécs-baranyai eseményekről JÚNIUS

Mosolits Lászlóné. Győr-Moson-Sopron Megyei Pedagógiai Intézet

OKTATÁSI MARKETINGKAMPÁNY NYOMDA- ÉS PAPÍRIPARI SZÖVETSÉG

HÁLÓZATI HÍRLEVÉL Országos Munkaerő-piaci Szolgáltató és Szakmai Támogató Hálózat III. szám

ALLIANZ HUNGÁRIA ZRT. TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÁS PROGRAM 2018

LXVII. Nemzeti Kulturális Alap

A világ gyermekei I. és nehézségek 7 ÉVFOLYAM. T o l e r a n c i á r a n e v e l é s. A modul szerzői: Borbélyné Nagy Éva Farkas Magdolna

Mádi Furmint Ünnep 2013 Szakmai Beszámoló

Befejeződött a püspöki konferencia téli ülése Magyar Kurír Katolikus Hírportál, December 3, 2015

IRODALMI TALÁLKOZÁSOK

A SÁRVÁR ÉS KEMENESALJA MENTETT KUTYÁIÉRT ALAPÍTVÁNY

KÖZMŰVELŐDÉSI, SPORT ÉS CIVIL SZERVEZETEK PÁLYÁZATAINAK BENYÚJTÁSÁRA

Négy művésznő pólót árult

Szakmai beszámoló Baranya megye. 1.) Önkéntes akció szervezése és lebonyolítása május június

NTP-EFP-14. A tehetséges tanulók/fiatalok számára 30 illetve 60 órás egyéni fejlesztő programok megvalósításának támogatása

MIGRATION AID az elmúlt hónapok számokban

XXIII. VÁCI VILÁGI VIGALOM július BESZÁMOLÓ

Sajtómegjelenések Mentorprogram. Tartalomjegyzék

Egy jótékony zokni. Médium: Élelmiszer. hu Dátum:

Iskolai zenei életünk története

Balatoni Halfesztivál A U G U S Z T U S 1-9.

KIMA Keresztyén Ifjúsági Missziós Alapítvány Budapest, József Attila u. 28.

Éves beszámoló 2014.

Tegyünk a Leukémiás Gyermekekért és Betegekért Közhasznú Alapítvány 13600/41

Átírás:

ÉVES jelentés 2015

Kedves Támogatónk! Talán soha nem volt még annyi dolgunk, mint a tavalyi év során. 2015-ben egy szomorú eseménnyel indult az év áprilisban hatalmas erejű földrengés rázta meg Nepált, melyben közel 8000 ember vesztette életét. Az UNICEF végig a helyszínen segítette a nepáli gyerekek ellátását, akiknek a helyzete még ma, egy évvel a katasztrófa után is nagyon nehéz. De a tavalyi év nem csak a katasztrófák éve volt sikertörténeteknek is örülhettünk. A magyar UNICEF tovább folytatta Ébresztő-óra programját, mellyel közel 10 000 gyereket sikerült elérni. Emellett elindítottuk újabb hazai programunkat, a Gyerekbarát Települést, melyben az önkormányzatok pályázhattak és megmutathatták, ők mit tesznek azért, hogy a gyerekek jogait mindenhol érvényesítsék. Tavaly 3 nyertes pályázónak sikerült a díjat odaítélni Cigánd, Hódmezővásárhely és Óbuda kapta az UNICEF és az EMMI által odaítélt két-kétmillió forintot a gyermekbarát programjainak megvalósítására. Az idei év nagy sikere még, hogy megalakult a Gyerekjogi civil koalíció is, melynek célja a gyermekjogok érvényesítése. Ősszel elindult az Aldi tiszta kéz és kész kampánya, melyben felhívtuk a figyelmet, hogy a higiéniai szabályok betartásával megelőzhetőek a fertőzések. Összesen 557 gyereket értünk el a program során. Az év másik nagyszabású eseménye a Dolls for UNICEF jótékonysági aukció volt, ahol 4,2 M-s adományt sikerült gyűjtenünk 12 hazai neves divattervező egyedi, UNICEF számára legyártott babájával. Az évet a Magna Cum Laude jótékonysági koncertjével zártuk. 2015-ben nemzetközi szinten is rengeteg tennivalónk akadt, hiszen tavaly több tízezer gyermeket soroztak be, illetve használtak fel valamilyen módon a fegyveres erők és csoportok. Az oktatási és egészségügyi létesítmények ellen intézett támadások, valamint az iskolák katonai célú felhasználása sok helyen egyre gyakoribbá vált. Szíria és Közép-Afrika az erőszak középpontja lett, de Magyarországon sem javultak az állapotok. Itthon még mindig 15 000 gyerek válik erőszakos bűncselekmény áldozatává. Teendőnk tehát van bőven, mert az UNICEF nem nyugszik, amíg nem biztosítja a gyerekek jogait mindenütt a világban. 2015-ben 180 millió forinttal segítették a magyar adományozók a világ legrosszabb helyzetben lévő gyermekeit. Ez az összeg 360 000 gyerek egy teljes napi ellátásra elegendő, beleértve a napi háromszori élelmet, tiszta vizet és gyógyszert is. A 2016-ban 70 éves UNICEF változatlanul ugyanazokért a célokért dolgozik, amikkel elindította működését; hisszük, hogy a világon minden gyereket ugyanazok a jogok illetnek meg és minden gyerek megérdemli a felhőtlen gyerekkort. Köszönjük, hogy támogatott Bennünket ezeknek a céloknak az elérésében és reméljük 2016-ban is aktív támogatónként köszönthetjük! Samu Tímea elnök, UNICEF Magyar Bizottság kuratórium

Közel 10 000 gyereket értünk el Ébresztő-óra programunkkal A 2014 márciusában indított Ébresztő-óra elnevezésű ingyenes, interaktív osztályfőnöki óra ráébreszti a gyermekeket arra, hogy ők is ugyanolyan jogokkal rendelkeznek, mint idősebb társaik, vagy a felnőttek. Az óra során a 4-12. osztályos tanulók megtanulhatják, hogyan vigyázzanak magukra és másokra, és azt is, milyen védelem illeti meg őket. A Telenor támogatásával létrejött kezdeményezés során 2015-ben már közel 10 000 diákot sikerült elérni. Az Ébresztő-órához csatlakozott még Vastag Tomi, Tenki Réka és Molnár Tamás is, így Veszprémben, Debrecenben és Szegeden is tudtunk képzést tartani. Főbb tevékenységeink Gyerekjogok népszerűsítése Elindult a Gyerekbarát Település Idén először adtuk át az UNICEF Gyermekbarát Település címet. A kiírt pályázat célja, hogy a települések az eddigieknél hatékonyabban képviseljék a gyermekek érdekeit és jogait. A pályázaton 27 önkormányzat indult, végül a független értékelő bizottság szakmai döntése nyomán Cigánd, Hódmezővásárhely és Óbuda-Békásmegyer nyerték el az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatását is élvező díjat.

Nemzetközi gyerekjogi konferenciát szerveztünk Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala az UNICEF Magyar Bizottság Alapítvánnyal és a Flamand kormány magyarországi delegációjával együttműködésben Brave School World? Gyermekjogok az iskola világában címmel konferenciát szerveztünk. Szívünk Rajta gyerekkönyv-ajánló program a Bookline-nal Egy felnőttekből és gyerekekből álló szakmai csapat négy kategóriában (mesél, segít neki, fejleszt, segít neked) díjazza azokat a könyveket, amelyek valódi értéket képviselnek, és igazi élményt nyújtanak. A díjazott könyveket elektronikus matricával látjuk el, ezzel segítva a vásárlókat eligazodni a gyerekkönyvek piacán. önyvek piacán. Gyerekjogok az Ének Iskolájában A korábbi sikeres együttműködést folytatva idén is segített az UNICEF Magyar Bizottság Alapítványnak az adománygyűjtésben az Ének iskolája című zenei tehetséggondozó. A műsorban szereplő 8 és 16 év közötti gyerekek segítenek felhívni a figyelmet a gyermekjogokra és közreműködnek az adománygyűjtésben is.

Adománygyűjtő tevékenységeink 1%-os kampány a gyermekbántalmazás ellen A gyermekekkel szembeni erőszak jelenti az egyik legnagyobb gyermekjogi problémát Magyarországon. Az UNICEF kampánya az első lépés: a figyelemfelhívás. Nepáli katasztrófa 2015 tavaszán erős földrengés rázta meg Nepált. A 7,9-es erősségű földrengés több mint 2,8 millió embert érintett, közülük 1,1 millió gyermek. A természeti katasztrófa körülbelül 8000 halálos áldozatot követelt, és 22 ezren megsebesültek. A földrengés épületeket, lakóhelyeket tett a földdel egyenlővé. Magyarországon összesen 21,8 M forintot sikerült gyűjteni a nepáli gyerekeknek. Aldi kéz és kész Tiszta kéz és kész néven egy hónapig tartó közös akcióval hívta fel az ALDI Magyarország és az UNICEF Magyarország a gyermekek figyelmét a tiszta ivóvíz értékére, a baktériumok és fertőzések jelentette veszélyekre, valamint az alapos és rendszeres kézmosás fontosságára a nemzetközi higiénia világnapja alkalmából. Az áruházlánc és a jótékonysági szervezet közös felvilágosító programot indított, illetve az ALDI vásárlóinak is lehetővé tette, hogy segítsenek az UNICEFnek világszerte minél több gyermek számára tiszta ivóvizet biztosítani. Jótékonysági koncert a Magna Cum Laude közreműködésével Különleges jótékonysági koncertet rendezett az UNICEF a Magna Cum Laudéval közösen a Budapest Kongresszusi Központban. A koncert jegybevételét a veszélyben lévő gyerekek megsegítésére fordítottuk. Dolls for Unicef Hatalmas sikert aratott az UNICEF által szervezett jótékonysági árverés a divatszakma neves képviselőinek közreműködésével. Az eredeti, francia kampány után ahol többek között a Chanel, Louis Vuitton és Christian Dior divatház képviseltette magát -, ezúttal a magyar divatszakma tervezőinek krémje tervezett dizájn babát és hozzá illő babaruhát. Alkotásukkal olyan neves tervezők és márkák álltak a kampány mellé, mint Léber Barbara, Daalarna, Luan by Lucia, Je Suis Belle, USE unused, Slang Slang, Romani Design, Tomcsányi Dóri, Matyodesign, Manuéla és Manier Szalon.