Zentai csata - Történelmi tükörkép

Tóth Alisa Zentai csata - Történelmi tükörkép Árgus Újvidék 2015

Zentai csata - Történelmi tükörkép Multimediális elektronikus kiadvány Szerző: Tóth Alisa Szakvéleményező: Nagy Károly Szerkesztő: Muhi Béla Műszaki szerkesztő: Stanyó Gábor Lektor: M. Horváth Gabriella Illusztrációk, fényképek, fedőlapterv: Kincses Endre Film: Bognár Vilmos, Vilovski Aleksandar A kiadvány a magyarországi Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jelent meg. Szervezés: Vajdasági Magyar Tankönyv Tanács Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete Kiadó: Árgus Újvidék A kiadvány katalogizálása CIP - Каталогизација у публикацији Библиотека Матице српске, Нови Сад 94(497.113 Senta)"1697" TÓTH, Alisa, 1988- Zentai csata - történelmi tükörkép [Elektronski izvor] / szerző Tóth Alisa. - Újvidék : Árgus, 2015-1 elektronski optički disk (DVD) : tekst, slika ; 12 cm Nasl. sa naslovnog ekrana. - Autorkina slika. - A szerző életrajza: str. [95]. - Bibliografija. ISBN 978-86-87633-65-0 a) Битка код Сенте 1697 COBISS.SR-ID 297112839 2

Tartalom Előszó 4 Bevezetés 5 1. A zentai csata története 6 1.1. Zenta a török hódoltság idején 6 1.2. Az első zentai csata, 1686. 9 1.3. Az 1697-es hadjárat 11 1.4. Zentai csata, 1697 - történeti áttekintés 14 1.5. A Poronty-sziget 21 1.6. Savoyai Jenő (1663-1736) 23 1.6.1. Jenő herceg, a parancsnok és a műkedvelő 25 1.7. II. Musztafa szultán (1666-1704) 29 1.8. Јоvan Popović Tekelija (1665-1722) 30 1.9. I. Lipót (1641-1705) 31 1.10. XIV. Lajos (1638-1715) 33 1.11. Olympia Mancini (1638-1708) 35 1.12. Szulejmán II. (1642-1691) 37 2. A zentai csata művészeti megközelítései 39 2.1. Emlékérmék a csata győzelmére 39 2.2. Grafikák 41 2.3. Szobrok 47 2.3.1. Róna József: Savoyai Jenő herceg lovasszobra 47 2.3.2. Anton Dominik Fernkorn: Savoyai Jenő 52 2.4. Eisenhut Ferenc (1857 1903): Zentai csata 54 2.5. Reflexiók a XX. századi művészetben 59 2.6. Kortárs megközelítések 65 3. A zentai csata és Savoyai Jenő emlékezete valamikor és napjainkban 74 3.1. Savoyai Jenő emlékmű 74 3.2. Az Eugen Szálló története 77 3.3. A Zentai csata Emlékkilátó 79 3.4. A történelmi esemény színhelye és a törökök után maradt emléktárgyak 86 3.5. Ünnepségsorozatok a csata megünneplésére valamikor és napjainkban 91 A szerző életrajza 96 Irodalom 97 3

A harcot, amelyet őseink vívtak, békévé oldja az emlékezés s rendezni végre közös dolgainkat, ez a mi munkánk; és nem is kevés. (József Attila) 4

Előszó A zentai csata történelmünk egyik legmeghatározóbb eseménye a törökök elleni harcban és a megszállt területek felszabadításában. Ez a multimediális kiadvány (e-könyv és DVD) ismeretterjesztő jellegű, és a zentai ütközet részletes történelmi és művészettörténeti bemutatására, jelentőségének kiemelésére összpontosít. Igyekszünk kihangsúlyozni, hogy Savoyai Jenő hadvezér e nagy győzelmének ünneplése immár több száz éves hagyomány, több legenda fűződik a csatához, ugyanakkor számos képzőművészt is megihletett ez a történelmi esemény. Célunk egy olyan elektronikus kiadvány összeállítása és szerkesztése volt, amely az információs és kommunikációs technológia (IKT) eszközeivel közelebb hozza a diákok számára a történelmi és képzőművészeti elemeket - ezáltal érdekesebbé teheti a rajz- és történelemórákat, hatékonyabbá válik az oktatás. A témához kapcsolódó szöveg mellett több kép, illusztráció, film áll rendelkezésre annak reményében, hogy ezek a diákokban felkeltik a kutatói kíváncsiságot a történelem, a művészettörténelem iránt. Valójában mindenkinek ajánljuk ezt a kiadványt, aki érdeklődik a zentai csata iránt. E könyv, szójátékkal élve, e-könyv, könnyen olvasható, érthető, informatív, motiváló, játékos, izgalmas olvasmány és néznivaló. Egy olyan komplex, ugyanakkor mindenki számára elérhető segédeszköz, mely reményeim szerint segíteni fogja a pedagógusok munkáját. Ezúton szeretném megköszönni barátaim, kollégáim segítségét, akik lehetővé tették számomra, hogy munkám elkészítéséhez a megfelelő forrásokhoz hozzájussak. A kiadvány megvalósításához köszönetet mondok az anyaországi Nemzeti Kulturális Alapnak a támogatásért, a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének, a zentai Történelmi Levéltár és a zentai Városi Múzeum munkatársainak, Sárosi Gabriella történelemtanárnak és Tari László helytörténeti kutatónak az önzetlen segítségért. A szerző 5

Bevezetés Zenta Vajdaság egyik legrégebbi települése. Az első írásos emlékek 1216-ból származnak. Dinamikus fejlődésének a mohácsi mezőkről visszavonuló oszmán-török seregek vetettek véget. Hála Savoyai Jenő kitűnő hadi tehetségének, 1697. szeptember 11-én a legendás ütközet és fényes győzelem után Zenta végleg felszabadult a török elnyomás alól. A törökverő esemény nagysága nemcsak történelmi szempontból jelentős, hanem művészeti vonatkozásában is, merthogy számos képzőművészt ihletett meg. Bemutatunk majd néhány ismert műalkotást, melyek ehhez a témához kapcsolódnak. Köztudott, hogy 1839-ig, a fényképészet megszületéséig a művészek feladata gyakran konkrét, gyakorlati munka is volt. Ők töltötték be ugyanis a fényképész szerepét, amikor királyi portrékat, vagy jelesebb történelmi eseményeket kellett megfesteniük. Ez vonatkozott a zentai csata vizuális tudósítóira is, pontosabban azokra a rézmetszőkre, akik Savoyai idejében megalkották azokat a grafikákat, amelyekre a későbbi századok művészei támaszkodni tudtak. Hiteles képi dokumentumai voltak ezek az akkori helyzetnek és történéseknek. Sajnos, a korabeli metszetek az idők folyamán elkallódtak, immár feledésbe merültek. Az általuk ihletett műalkotások viszont még itt vannak, például megtalálhatók a zentai Városi Múzeumban és Újvidéken a Vajdasági Múzeumban is. Fontosnak tartottam bemutatni ezeket a munkákat is, hogy általuk az olvasó jobban megismerje a csata történetét, mivel a művészeti alkotások hűen őrzik az esemény emlékezetét. A könyv három fő részre tagolódik. Az első részben kiindulópontként a csata történelmi kontextusba történő elhelyezése szolgált. A második rész a történelmi téma és a műalkotások párbeszédének tanulmányozására alapul - ebben a fejezetben a művészi szemmel megélt különböző ábrázolásmódok szemléltetésére kerül sor, miáltal az egyes korok, stílusok kifejezésmódjain keresztül nyerünk betekintést a csata művészettörténeti aspektusaiba. A harmadik, befejező rész a csata mostani helyzetének feltérképezése - vagyis az aktuális megemlékezések, ünnepségek és egyéb vonatkozások ismertetéséből áll. A szövegek mellett sok kép, rajz, filmbejátszás gondoskodik arról, hogy megnyerő arculat alakuljon ki a zentai csatáról, ami által a diákok, illetve minden más érdeklődő számára is ez az elektronikus kiadvány maradandó élményt nyújtson. 6

1. A zentai csata története 1.1. Zenta a török hódoltság idején Zentáról az első írásos emlék 1216-ból származik; a város neve egy oklevélben jelenik meg, amely szerint Saul ispán özvegye földet ajándékozott a zenthai klastromnak, azaz monostornak. 1367-ben Zenta a budai káptalan birtokaként fejlődésnek indult, és forgalmas tiszai átkelőhelyként rövidesen Dél-Magyarország egyik jelentős közlekedési és kereskedelmi gócpontjává vált. Mátyás király 1463. szeptember 11-én Zentán átutazóban töltött időt Szegedről Futak felé. 1475-ben Szeged város polgárai fegyveres kézzel elfoglalták Zentát, mivel a budai káptalan zentai tisztjei a szegedieket törvénytelen vámokkal zaklatták a Tiszán. Báthori István országos bíró ítélete alapján a községet a káptalan a mohácsi vészig még ez évben visszanyerte (Forrás: VMMI Digitális Adattár). A török hódoltság kora a mai Vajdaságban 1543-tól kezdődött és egészen a karlócai béke megkötéséig, 1699-ig tartott. A meghódított terület 25 szandzsákra oszlott. Az egyik szandzsák székhelye Szeged volt, és az egészen a Bács-Bodrog vármegyékre is kiterjedt (Fábri, 1967). 1. kép. Ágyúhoz használt török lőportartó. Illusztráció a Hét Nap Körkép című rovatának 1997. decemberi száma nyomán. 7

A katonai és közigazgatási központokat a törökök nagyszámú helyőrséggel látták el, majd dzsámikat, minaretteket, mecseteket, fürdőket építettek bennük. Az ilyen területeken a katonaság és a hivatalnoki rétegek mellett kereskedelemmel és kézművességgel foglalkozó lakosság is élt, akik török szokás szerint faházakban vagy omladozó, átalakított épületekben laktak. Fábri leírásában ezek a lakosok új házakat nem építettek, mivel azokhoz külön engedélyre volt szükség, amit a török rendszer nem hagyott jóvá. A betelepítettek nem lakhattak a városban; a palánkok mellett földbevájt üregekben és sátrakban kellett meghúzniuk magukat. A törökök a várak mellett palánkoknak nevezett mellékőrségeket tartottak fenn. Ezek sűrűn egymás mellé vert és egymáshoz kapcsolt gerendákból álltak, amelyek közé több méter vastagságú nedves földet döngöltek, és a falat, majd a palánkot kívülről besározták (Fábri, 1967). Zentánál is ilyen palánk volt építve, amelynek megvalósítása 1541 és 1542 között folyt. Az első adókimutatás már 1580-1582 körüli, a második pedig 1590-1591 között történt. A következő adatatok Fábri szerint 1663-ból valók. Apafy Mihály erdélyi fejedelem, miután a török nagyvezír meghívására Érsekújvárra utazott, Lippán, Aradon át érkezett Szanádra, majd onnan délre, Zentánál kelt át a Tiszán. A hely egyik legjobb leírását az akkori időkben Evlia Cselebi (Evliya Çelebi) török világutazó révén kapjuk. Evlia 1664 és 1666 között beutazta az akkori Magyarország török területeit, megfigyeléseit pedig egy kötet útirajzban írta le. Zentáról így fogalmaz: A titeli várban a vizsgálat díját felvéve, társakat vettem magamhoz és észak felé kilenc órát menve, Szenta palánkára értünk. Szenta palánka: A belgrádi királyok építkezése. A 934-ik esztendőben Szulejmán khán foglalta el. A szegedi szandzsák földjén a Tisza folyó partján, egy sík réten négyszögű kis palánka. Parancsnoka, eminje (adótiszt), helyettes bírája van. A várban néhány kisebbszerű bolt és egy dzsámi van, melyet templomból alakítottak át. Onnan 7 óráig menve Szopocska (Fábri feltételezésében Szabadka) palánkára értünk (Fábri, 1967). 8

A török hatalom bomlása leginkább a meghódított területek belsejében fejeződött ki, mivel a harcok folyamán a lerombolt erődítményeket a törökök nem építették újra, az elhagyott falvakat pedig nem tudták benépesíteni. A gyengülést a várőrségeik létszámának csökkenése is elősegítette (Fábri, 1967). A 17. század második felében Zenta a szakirodalmi források alapján a pozsonyi Magyar kamara földesúri joghatósága alá került. Később, a nyolcvanas évek elején a törökök a szegedi szandzsákban is több elrongálódott palánkot számoltak fel és megszüntették a helyőrséget. Ezt követve, javították a török erősségeket, viszont ekkor már késő volt, hiszen az akkor már a három éve folyó bécsi háború (1683-1699) Zentán is hamarosan véget ért (Dobos és mtsai, 2000). 2. kép. Török közelharci fegyverek, tőrök (illusztráció). 9

1.2. Az első zentai csata, 1686. Az első zentai csata már 1686. októberében az orompartok alatti síkon történt a törökkel; az első előfutára a közismert, végső nagy csatának, amely 1697-ben zajlott Zentánál. A csatát a bécsi háborúhoz kötik, ahol Habsburg császár I. Lipót és a katolikus egyház feje XI. Ince pápa a Szent Ligával nevű szövetség által olyan anyagi alapot biztosított, amellyel a török teljes kiszorítását és a területek felszabadulását tette lehetővé. Az első nagy eredmény már 1686. szeptember 2-án Buda sikeres ostroma volt, majd a Duna és a Tisza köze lett a következő célpont, ahol még a török hódoltság nagyban jelen volt. A törökök a Duna mellett Eszékig, Péterváradig vonultak vissza. Szulejmán vezér, a török haderő főparancsnoka jelzett Ahmed pasának, aki a főparancsnoksága alatt október elsején Eszékről hatezer fős török-tatár sereget küldött Szeged védelmének megerősítésére. Lotharingiai Károly szintúgy megerősítette a csapatát, és húszezer emberből álló hadtestet küldött Szeged elfoglalására. Október 15-én a keresztény hadsereg körülzárta a várost, a török helyőrséget a várba szorította. Ahmed, látván az eseményeket miközben Szulejmán seregét várta, Zentáról küldte a török-tatár lovas seregeit Szeged és környékére. Ekkor csapott le rájuk Johann Friedrich Anton Ambrosius von Veterani tábornok seregével, aki akkor a keresztény lovasság főparancsnoka volt. Barkóczy Ferenc huszárezredest küldte ki, aki a Maroson átkelve felfedezte Ahmed pasa táborhelyét és azonnal megtámadta. Barkóczy és csapata a Zentát elhagyó törököket meglepték, ugyanakkor a végső támadást Vetarani tábornok kísérelte meg, 5000 fős csapattal. Veterani október 19-én indult meg, amikor az Oromparton táborozó török csapatokra rátámadott és leverte őket. Lotharingiai Károly hadinaplója nyomán Veterani hadseregéből körülbelül 200 ember veszett el az ütközetben, amíg a török-tatár hadseregből 1500-2000 ember lelte halálát. A csata kimenetele Szeged város felszabadítása lett. Wagner generális forrása október 19-ét említ, többek között Horváth Mihály országos történeti munkáiban is ez a dátum szerepel. A csatáról részletesen Dudás Gyula is tudósít, amikor a csata 200. évfordulójára emlékezve ír A zentai ütközet és Szeged visszavétele 1686-ban című munkájában azzal, hogy ő a csata dátumát október 15-re helyezi. 10

Ezek alapján pontos megegyezés nincs, amit a források alátámasztanak. Ami biztos megegyezésre lelt az a dátum, hogy október 23-án Szeged már hivatalosan is felszabadult a török uralom alól (Dobos és mtsai, 2000). 3. és 4. kép. Csatajelenet illusztrációk, 15. századi grafikusok rajzai nyomán. 11

1.3. Az 1697-es hadjárat A bécsi háború döntő ütközete a források szerint, a második zentai csata immár sok európai történelmi tankönyvben megjelenik. A csata bécsi győzedelme már az esemény után is nagy port kavart és hihetetlen gyorsasággal terjedt el az akkori Európában (Dobos és mtsai, 2000). Lipót császár idejében érméket is osztogattak a csata dicsőítésére a tisztek között, majd azokhoz később a civil lakosok közül is hozzájuthattak (Gerlovič, 2001). Később a csatát ábrázoló grafikákról szóló fejezetben bővebben szó lesz a csatát ábrázoló metszetek jelentőségéről, hisz akkoriban a rézmetszők, grafikusok voltak a hiteles tudósítók. 5. kép. Magyar szablya, gyalogos és lovas harcra (illusztráció). 6. kép. A császári sereg kézifegyvere a Hét Nap Körkép rovatának 1997. novemberi száma nyomán. 12

A csata sikeréhez nem kis anyagi támogatás is hozzájárult, amely az 1697-es évi hadjárat költségvetését fedezte. Említésre méltó a hadsereg élelmezésre, a duna-tiszai csájkáshadak átalakítására, fegyverkezésre és hadiszerelvényekre, valamint a hadi ember-lóállományra szánt juttatások összege, amely a néhány millió forintot is meghaladta. Ezeket a pénzeket adókból, különböző kölcsönökből szedték össze, amelyek egy részét még maga Jenő herceg is saját hiteleként biztosította (Pejin, 1997). 7. kép. Török puska a Hét Nap Körkép rovatának 1997. novemberi száma nyomán. Hála Savoyai Jenő zseniális hadistratégiáinak, az esemény tette lehetővé azt, hogy az Oszmán-török Birodalomra Európa már nem riadt szemmel nézzen, hanem mint a gyengülő valamikori hatalom maradványaira. Ahhoz, hogy az Oszmán-török Birodalom ennyire legyengüljön hozzásegített II. Musztafa szultán hanyagsága, különböző gyengeségei, amelyek által nem rendelkezett kellő mennyiségű éberséggel birodalma megóvásában. Július eleje volt, amikor hatalmas seregével Szófiába, majd augusztus 10-e, amikor Belgrád alá érkezett; ezeket az időrendi csúszásokat használták ki az osztrákok a maguk javára és kellőképpen felkészültek a visszahódító hadjáratokra. 1697. július 5-én az akkor 34 éves Savoyai Jenőt nevezték ki fővezérré. A császártól kapott utasításokat követve Jenő Küllődre utazott, ahol a főparancsnoki tisztség birtokában seregszemlét tartott. Hadseregének létszáma meghaladta a 70 000 főt. Augusztus elején Kovilhoz ért, ahol letáborozott és erősítést küldött a péterváradi helyőrségnek, majd figyelőállásba vonult. Augusztus 20-án a török had Pancsovánál átkelt a Dunán és a folyó mentén északra indult. Savoyai is tábort bontott Kovilnál és elindult Szeged felé, hogy ott találkozzon Vaudemont herceg 12 000 főből álló seregével és az Erdélyből érkező Rabutin gróf szintén körülbelül 12 000 főből álló hadtestével (Dobos és mtsai, 2000). 13

8. kép. Csata illusztráció. Savoyai hadseregével a Csík-érig ment, ahol bevárta Rabutint és katonáit, s így lett teljes a császári hadsereg. A törökök megálltak Kovilnál, a szultán javaslatára meggondolták magukat és Szeged elfoglalását tűzték ki célul. Dudás és a 2000-ben megjelent Zenta monográfiája adatait követve, a török hadseregek Koviltól a bácskai oldalon haladva Becsén keresztül értek Zentára (Dobos és mtsai, 2000). Amikor elejtették Dzsafer pasát, Savoyai értesült a szultán megváltozott tervéről, ahogyan a további döntéseket Jovan Tekelija hírei is nagyban befolyásolták. Az 1683-1699-es törökellenes háború a karlócai csatával fejeződött be. Amikor Savoyai és csapata sikeresen leverte a török seregeket, és ezáltal felszabadította Zentát és környékét, a győzelem híre nagyon gyorsan elterjedt; az ütközet jelentőségét már a kortársak felismerték; immáron könyvtárnyi nagyságú történeti kutatásokból álló szakirodalom áll rendelkezésünkre. Több helytörténeti munka is született; a 19. század egyik ilyen legismertebb könyve, az Ugróczy Ferencz, szegedi pap és tanár által megírt, 1816-ban kiadott Zentai ütközet (Dobos és mtsai, 2000). A könyv két példánya közül az egyik rendkívüli, eredeti illusztrációjával, a csatát ábrázoló grafikai nyomatával a szegedi Somogyi-könyvtárban található. 14

1.4. Zentai csata, 1697: történeti áttekintés A bécsi háború döntő ütközete a második zentai csata, 1697. szeptember 11-én zajlott le, Savoyai Jenő főparancsnok vezetése által és győzelemmel ért véget az osztrákok javára (Dobos és mtsai, 2000). A 17. század végén a legyőzhetetlennek vélt Oszmán Birodalom háborús gépezete gyengülni kezdett; ennek egyik fő oka a folyamatos háborúzás okozta kimerültség, ami lassan a belső hanyatláshoz vezetett (Pejin, 1997). Amikor 1695-ben, Musztafa II. került a trónra, a törökök ebben az évben újabb hadjáratba kezdtek Ausztria ellen. A szultán és csapata szeptember 21-én átkeltek a Dunán és leverték az osztrák hadsereget. Összesen 40 ágyút foglaltak le, továbbá jelentős számú élelmet, és katonai felszerelést is bezsákmányoltak. A győzelemmel II. Musztafának sikerült valamennyire helyreállítania az Oszmán Birodalom valamikori presztízsét. Ezután Bécsben haditanácsot hívtak össze, ahol Jenő azt javasolta, hogy Belgrád elfoglalásával védelmi falat állítsanak a törökök Ausztria irányában való előre menetelével szemben (Varga, 1986). Mivel Frigyes Ágost a lengyelek királlyá választották, I. Lipót császár Savoyai Jenőt nevezte az osztrák hadsereg élére, akinek hadi tehetsége akkor kezdett igazán kibontakozni (Knežević, 2010). Amikor 1697. augusztusában az osztrákok megtudták, hogy II. Musztafa szultán termetes hadseregével hidakat emeltetett a Dunán és a Száván, Jenő herceg rögtön elindult Pétervárad irányába, majd Kovilnál tábort vert. A török hadsereg mintegy 130 000 főt számlált (Knežević, 2010). Amikor augusztus 20-án a törökök Pancsovánál átkeltek a Dunán és észak felé indultak, Savoyai is tábort bontott Kovilnál és elindult Szeged felé, hogy ott találkozzon Vaudemont herceg és Rabutin gróf összesen, mintegy körülbelül 24 000 főből álló seregeivel (Dobos és mtsai, 2000). Knežević leírásában Jenő herceg meggyorsította katonái haladását, majd augusztus 29- én Becsére érkezett, ahol később hírt kapott arról, hogy a törökök Zentánál táboroznak. A részletekről és a szultán terveitől Erdély irányába az elfogott Dzsafer pasa számolt be. (Knežević, 2010). Részlet Savoyai Jenő I. Lipóthoz intézett leveléből, amelyben a zentai ütközetről tudósított: 15

11-én azonban napfelkelte előtt felszedettem a tábort és a hadsereggel tovább indultam tizenkét hadoszlopban, névleg hat lovas és hat gyalogos hadoszloppal a basát pedig legott vallatni kezdtem, fenyegetvén hogy nyomban lefogom fejeztetni, ha az igazat nem mondja. Ez végre megerősíté, hogy a szultán, jólehet szándéka volt egyenesen Szegedre menni Midőn azonban Péterváradról való jövetelemről s arról, hogy amott az őrség elég erős, - értesült, ekkor Zentának tartott és ugyanott hidat veretett, melyet szekereken maga után vitetett s melyet franczia talált fel; ilyet a mult télen Belgrádnál is készíttetett és ezen találmány igen szép, jó és czélnak megfelelő. A török had ponton hidakat emeltetett a Tiszára, hogy poggyászaikkal együtt át tudjanak kelni Bánátba. A kimerült seregre való hirtelen támadás nem is lehetett volna jobban időzítettebb, mint ahogyan azt Savoyai és csapatai hajtották végre. A törökök akkor már a csatázások és zsákmányolások után fáradtak voltak, s így nem tudtak összeszedetten reagálni a meglepetésszerű támadásra. Arra számítottak, hogy Bánát és Bácska elfoglalásával megerősödhetnek, ahogyan a tudat is csábította őket, hogy Vajdaság gazdag táplálékforrást nyújthat és a helyi fosztogatásokkal majd hadaik valamelyest rendbe jönnek (Varga, 1986). 9. kép. A zentai csata tervrajza a 19. századból. Forrás: Történelmi Levéltár Zenta. 16

Ausztria akkori nehéz körülményei révén parancsot kapott, hogy ne támadjon, Savoyai Jenő mégis szeptember 11-én, reggel 6 órakor 6-6 oszlopba szervezve katonáit teljes erővel Zenta irányába indult. A leírások szerint, amint 1697. szeptember 10-én értesült a hírről, másnap hajnalban rögtön felszedette a becsei tábort (Katona, 1963). A letartóztatott Dzsáfer pasa kénytelen volt beszámolni a szultáni tervről, mely szerint francia mérnökök segítségével ideiglenes hidat állítatott fel a Tiszán, hogy el tudjanak Erdély irányába indulni, és azt is elmondta, hogy Musztafa a folyó körül sáncokat állított fel. Az átkelést Varga könyve szerint 1500 méter átmérőjű sáncok védték, amelyek részben a földbe voltak ásva és híd mindkét oldaláról védték az átkelő katonákat. A partokon körülbelül 70-80 000 török katona tartózkodott. A gyalogosokat Sigbert Heister és Guido von Starhemberg vezette, majd a 60 000 főből álló királyi hadsereg két szárnyra osztódott; körülvette a török erődítményeket és megkezdte a támadást. 10. kép. A zentai csata. Ismeretlen szerző munkája (rézmetszet). A 44 ágyúval rendelkező hadsereg rögtön a híd irányába kezdett lőni, teljes zavarodottságot keltvén a török katonákban, ami még jobban nőtt, amikor a szultán a török szpáhikat küldte a híd védelmére. Elmas Mehmed pasa a sáncok mögött ellentámadásba 17

kezdett, Starhemberg viszont rögtön leállította a szpáhik akcióját, és a sáncok mögé hatolva 35 000 török katonát leptek meg. Hatalmas harc kerekedett; a janicsárok keservesen harcoltak, Savoyai pedig a balszárnyból küldte katonáit. Amikor a császári sereg mindkét oldalról bevette a hidat, a védekezés értelmetlenné vált; sokan megpróbálták átúszni a 350 méter széles Tiszát, ami szintén hiába való volt, mert vagy a vízbe fúltak vagy harc közben lettek megölve. 11. kép. A zentai csata tervrajza a 19. századból. A bekarikázott rész jelöli a ponton hidat. Forrás: Történelmi Levéltár Zenta. 18

12. kép. A csata későbbi tervrajza, a generálisok nevével. Forrás: Történelmi Levéltár Zenta. A hadizsákmány, a 6000 élelmi szekérrel, poggyásszal és lövésztöltettel bőségesnek bizonyult. A sáncokban maradt a szultán pecsétje, valamint 160 puska, szultáni pénz. Savoyai és csapata lefoglalt mintegy 8000 lovat, valamint 12 000 ökröt és tevét. Musztafa II. szultán a csókai dombról figyelte az eseményeket, majd Temesvár felé menekült. A csatából a császári gárdának 500 katona elvesztésével és 1600 sebesülttel nem akkora vesztesége származott, mint a törököknek. A harcmezőn 20 000 török hulla feküdt, 10 000 pedig Elmas Mehmed pasával, a török tüzérség parancsnokával együtt a Tiszába és a környező mocsarakba fulladt (Varga, 1986). 19

13. kép. Csata illusztráció. Az ütközet a naplementével ért véget, ami később a csatát megörökítő Eisenhut festményén, ahogyan az emlékérméken, grafikákon is megjelenik. A naplemente a török elnyomás végét szimbolizálja; a lassan felkelő nap pedig az új napot, az új, szabad kezdetet. A motívum szimbolikus értelmezése Savoyai Lipóthoz intézett levelében is megtalálható: Ezen győzelmes esemény a nap és éj fordulatával végződött és mintegy a nap maga sem akart előbb távozni az égről mielőtt fényes szemeivel Császári Felséged dicsőséges fegyvereinek teljes győzelmet befejezve nem látta. Savoyai Jenő nemzetközi csapatának győzelme által köszönhető, amelyet németek, magyarok, szerbek, horvátok, franciák és spanyolok alkottak, hogy e kis vidéki város Zenta neve beírta magát a történelmi könyvekbe (Pejin, 1997). 20

14. kép. A csata helyszíne a Tiszán. Zenta. 1.5. A Poronty-sziget A zentai csatához több legenda kötődik, többek között az Eugen-sziget, népnyelven Poronty-sziget kialakulásának története is. A sziget ma is 61 580 négyzetméternyi területen létezik, pereme pedig akkor emelkedik ki, amikor a Tisza vízállása a normális vízszint alatt van. A népi hiedelem szerint a sziget az elesett török katonák tetemeiből alakult ki. Valószínű itt építhették meg a törökök francia mérnökök segítségével az átmeneti hidat is ökörbőrből, amely a Bánátba való átkelést segítette volna (Pejin, 1997). 1907 és 1908 között, amikor Tisza medrét kotorták, megállapították, hogy a víz itt a legsekélyebb, és hogy azon a részen apály idején gyalogosan is át lehet kelni. Ezen a helyen a hordalék is felhalmozódik, ami szintén hozzásegít a sekély rész keletkezéséhez. Valószínű a törökök tudtak a Tisza ilyen tulajdonságáról az említett szakaszon, és ezért is építették oda az ideiglenes hidat. Dudás Gyula felkutatott minden történeti forrást, és bár a tudományra jellemző, kimondottan kritikus hozzáállása ellenére is sikerült tudományosan bebizonyítania a Porontysziget valódi valamikori létezését (Pejin, 2001). 21

15. kép. Andruskó Károly: A Poronty nyárfaerdeje délről. Olaj, vászon, 1997. 16. kép. Andruskó Károly: A zentai csata emlékműve a Poronty közepén; a Tiszán tutajok. Olaj, vászon, 1997. 22

1.6. Savoyai Jenő (1663-1736) (François - Eugéne de Savoie-Carignan) Ez a fiatalember idővel azok közé kerül majd, akiket a világ nagy hadvezéreiként tisztelünk. (Bádeni Lajos Savoyai Jenőről) 17. kép. Savoyai Jenő. Az illusztráció az eredeti Kupeczky János festménye után Vogel Bernát metszete nyomán készült. 23

A zseniálisan vívott harcokról híres, minden idők egyik legnagyobb hadvezére, Savoyai Jenő herceg nevét a mai napig is nagy méltósággal emlegetik a zentaiak. 1663-ban született Párizsban, a gyönyörűnek jellemzett Olympe Mancini bárónő és Eugène-Maurice de Savoie-Carignan gróf fiaként (Zöllner, 1990). A rossznyelvű legendák szerint Jenő magától XIV. Lajostól származik, mivel Olympe-ot XIV. Lajos szeretőjének tartották (Balassy, 1990). Savoyai gyermekkorát a király közelében töltötte, amíg édesanyját 1680-ban ki nem űzették Brüsszelbe a király elleni merényletben való részvétel gyanújával. A történtek ellenére a fiatal Jenő herceg a király közelében szeretett volna maradni és szolgálni a katonaságnak. A király elutasította az előnytelen, vézna külsejű kisfiút, akit előtte papnak akart küldeni. XIV Lajos semmiképp sem tűrte meg maga körül Jenőt, aki később bizonyítani fogja, hogy az előnytelen külső nem feltétlen ok az előítéletekre. A csalódott fiú később Bécsbe költözött, és a Habsburg családnak tett szolgálati fogadalmat (Balassy, 1990). Savoyai 1683-ban lépett császári szolgálatába. Már Bécs felszabadításában is részt vett, majd Magyarországon és Olaszországban mint bátor és megfontolt hadvezér tüntette ki magát (Zöllner, 1990). Az első jelentős győzelmet 1684-ben a budai vár ostrománál aratta. Sikeres csatákat vív Mohácsnál, Belgrádnál, majd a franciák elleni, nyugati hadszíntéren harcol (Balassy, 1990). 1697-ben Ernst Rüdiger Starhemberg gróf javaslatára megkapta a magyarországi császári hadsereg főparancsnokságát (Zöllner, 1990). A tehetséges hadvezér ugyanebben az évben a törökök elleni harcban először vett részt Zentánál, amikor fényes győzelmet arat, amit 1716-ban a péterváradi, majd 1717-ben a belgrádi ütközetek sikerei koronázzák. Elsődleges célja a török erők kiűzetése volt, amit nagy lelkesedéssel harcolt végig. Jenő herceg kitűnik a spanyol örökösödési háborúban is, majd 1703-ban a bécsi udvar haditanácsosaként és Belgium helytartójaként emlegetik nevét. tölti. A franciák ellen utoljára 1734-ben harcol, majd Bécsbe vonul vissza, ahol utolsó éveit 1736-ban hal meg tüdőgyulladásban. Vagyonának nagy részét unokahúga és a királyi kincstár öröklik. Végső nyugalomba a bécsi Szent István templomba helyezték (Balassy, 1990). 24

1.6.1. Jenő herceg, a parancsnok és a műkedvelő Alexandra Matzner (2010) szerint, Jenő herceg a hadiparancsnokság mellett igen nagy műkedvelő is volt. Bécsi rezidenciái, a Belvedere és Himmelpfortgasse-ban lévő palotái kiváló műízléséről és bőkezűségéről tanúskodnak. Ápolta a kapcsolatokat a legelismertebb tudósokkal és művészekkel; a bécsi tudományos akadémia eszméje is legelőször Jenő lelkében fogamzott meg. A képgyűjtemények mellett, terjedelmes könyvtára is volt, amely ma a császári könyvtár része. Kedvenc írói Polybius, Xenophon, Caesar, Machiavelli voltak, kiket amikor csak tehetett, olvasott. Pejin szavait idézve, a műértők és tudományok barátja volt (Pejin, 1997). Zöllner Jenő nagyvonalú mecénásként, ragyogó hadvezérként, és a császári szolgálat iránti feltétlen lojalitású államférfiként jellemzi (Zöllner, 1990). Savoyai rajongott a festészetért is, különösen az olasz festők munkáit gyűjtötte, többek között Giovanni Gioseffo dal Sole, Benedetto Gennari, Francesco Burrini, Giuseppe Maria Crespi, Francesco Solimena, Giacomo del Po, Carlo Innocenzo Carlone, Pietro Paltronieri, Marco Anton Chiarini munkái nyűgözték le (Matzner, 2010). 1721-ben Johann Lukas von Hildebrandt tervezésében megépítette a nyári rezidenciának számító Belvedere kastélyt, amely Bécs egyik legnagyobb látványosságának számít. A Felső-Belvedere-ben kapnak helyet a középkortól kezdve a barokk, a francia impresszionizmus, valamint a kortárs alkotások. Ezen a helyen kapnak kiemelt helyet Oskar Kokoschka és Egon Schiele festményei is, valamint a Klimt-gyűjtemény, amelynek legértékesebb, leghíresebb darabjai a Csók és a Judith című alkotások. A barokk stílusban épült kastély impozáns kertjei és bútorai turisztikai attrakció, valamint pazar díszítésű termei rendszeresen rendezett kiállítások helyszíne. 25

18. kép. Johann Lucas von Hildrebrandt: Felső-Belvedere. 1717-1723, Bécs. Forrás: Oberes Belvedere Belvedere, Wien. 19. kép. Johann Lucas von Hildrebrandt: Márványterem. Felső Belvedere, 17. század, Bécs.Forrás: Oberes Belvedere, Marmorsaal Deckenfresko Margherita Spiluttini. 26

Az Alsó-Belvedereben és az Orangerie-ben találhatók a herceg lakószobái és dísztermei. Az Alsó-Belvedere és az Orangerie kiállítótermeiben is alkalmi kiállítások várják a látogatókat. 20. kép. Johann Lucas von Hildrebrandt: Alsó-Belvedere. 1712-1716, Bécs. Forrás: Unteres Belvedere Belvedere, Wien. A teljes épületet (Alsó-és Felső Belvedere) Savoyai Jenő halála után Mária Terézia vette át, majd a 19. században Ferenc Ferdinánd trónörökös lakhelyeként szolgált. 1919 óta az Osztrák Képtár tulajdonában van (Matzner, 2010). 27

21. kép. Johann Lucas von Hildebrandt: Orangerie (Narancsház). 17. század, Bécs. Forrás: Orangerie Belvedere, Wien. 28

1.7. II. Musztafa szultán (1666-1704) (Mustafa Oğlu Mehmed Iv) 22. kép. II. Musztafa szultán (illusztráció). Uralkodásának ideje 1695-től 1703-ig tartott. A trónt nagybátyjától, Ahmed II.-tól vette át. Musztafa idejében a törökök több helyet elfoglaltak és kifosztottak Bánátban. A Velence, Lengyelország és Oroszország elleni harcokban a törököknek több szerencséjük volt (Pejin, 1997). Amikor 1695-ben a lugosi csatában a török hadsereg szétverte Veterani hadnagy csapatát, ebben a csatában esett el maga Veterani is. 1696-ban a hetényi csatában a szultán által a török Temesvár további haladékot kapott (Sugár, 1983). 29

Musztafa hatalmának végét az 1697. szeptemberében bekövetkezett vereség jelentette. A csatában Zentánál a legjobb katonáit és főparancsnokait veszítette el. A sok sikertelen harc után 1699-ben Karlócán aláírták a békeszerződést, amelyből az Oszmán Birodalomnak nagy vesztesége származott. A trónról később gondatlansága miatt váltották le (Pejin, 1997). 1.8. Јоvan Popović Tekelija (1665-1722) Јоvan Tekelija nevét is fontos megemlíteni, mivel neki köszönhetően értesült Savoyai Jenő arról, hogy Musztafa szultán Zentán tartózkodik, illetve arról is, hogy Bánát irányába készül átkelni a Tiszán. 23. kép. Јоvan Tekelija (iillusztráció). 30

A csata lezajlása után Tekeliját megbízták a marosi határőrséggel, majd a Maros folyó jobb oldalán, Aradon erődítmény megépítésével (Pejin, 1997). A folyó menti határ 24 települést foglalt magába, körülbelül 9000 katonával. Jovan Tekelija 1698-ban várat épített, melynek a környékén fejlődött a szerb város. Miloš Crnjanski Vándorlások című könyvében Tekelija alakját úgy említi, hogy a csillagok után igazodva vezette Savoyai Jenőt és csapatát. 1706-ban Jovan nemesi címet kap, így a leghíresebb aradi arisztokrata családok ősévé válik (Jakab és Peti, 2009). 1.9. I. Lipót (1641-1705) 24. kép. I. Lipót császár. A rajz I. Toorenvliet 1762-ből származó festménye alapján készült. 31

A Habsburg-házból származó I. Miksa dédunokája a törökök kiűzetése ellenére, nemigen volt közkedvelt uralkodó, ezért inkább szürke, visszahúzódó egyéniségként van jellemezve. Szerette a zenét, s ezen kívül semmiben sem felelt a barokk fejedelmi ideálnak, hacsak ide nem számítjuk a kor normáinak megfelelő időtöltéseit, a vadászatot, a lovaglást és a szerencsejátékokat (Kecskeméti, 2005). Magyar alattvalói által Leopoldnak nevezett császár tizenhét évesen, 1657-ben vette át a trónt III. Ferdinándtól. Apja, III. Ferdinánd eredetileg Lipótot papnak adta. Másik fia, IV. Ferdinánd, Lipót bátyja hirtelen meghalt, és ily módon került hatalomra a fiatal papnövendék (Varga és mtsai, 1986). Előnytelennek tartott külseje és a sok más gyengesége ellenére tudatosan szeretett volna Habsburg uralkodó lenni; ő volt az első céhbeli értelmiségi, aki nagy előszeretettel látogatta az Udvari Könyvtárat. Lipót császárt érdekelték a tudományok és a művészetek, többek között a már említett zene iránti szeretete annyira erős volt, hogy karmesterként és zeneszerzőként is megállta a helyét (Kecskeméti, 2005). Uralkodására nagyban a jezsuita tanítás hatott. A török kiűzése Magyarországról Lipót, azaz Leopold császár egyik fő küldetése volt; a magyarországi hadszíntéren az ő hadseregei harcoltak. Egyik ilyen sikeres csata zajlott Zentánál is Savoyai Jenő hadiparancsnoksága által, ami végül 1699-ben a karlócai békéhez vezetetett. 1.10. XIV. Lajos (1638-1715) 32

Louis XIV Roi de France et de Navarre, azaz közismert nevén, XIV. Lajos volt az egyik leghosszabb ideig uralkodó király. Felvilágosult szelleme, széles látóköre, kifejezésbeli könnyedsége és kivételes tárgyalási kézsége jellemezte a Napkirályt. 25. kép. XIV. Lajos. A rajz Pierre Drevet (1697 1739) metszete után készült. XIV. Lajos király XIII. Lajos király és Ausztriai Anna francia királyné gyermeke. Apja korai halála révén a gyermekként hatalomra kerülő Lajos helyett 1651-ig régensként édesanyja 33

uralkodott. Anyja helyett valójában Mazaren kancellár és bíboros irányította az országot, egészen a kancellár haláláig. Saját uralkodását XIV. Lajos egy autoritatív támadással kezdte Nicolas Fouquet pénzügyminiszter ellen, akit csalással, állami pénzek hűtlen kezelésével és végül életfogytiglan tartó büntetésre ítélt. A pápát is megbüntette, akitől végül egy hivatalos elnézést is sikerült kicsikarnia. Amikor Colbert-et tette meg miniszternek, Franciaország gazdasága teljesen kivirágzott; javult az életszínvonal, továbbá az ország egyik központi hatalommá vált (Pejin, 1997). XIV. Lajos négy háborút folyatott: Spanyolország ellen, ami az aacheni békeszerződéssel ért véget, amikor Lajos megkapta Flandria francia részét (1668); a holland háborúban (1671-1678), ami a nijmegeni békeszerződéssel ért véget (1678), Lajos többek között megszerezte Franche-Comtét. Amikor 1681-ben Strassbourg ellen indult támadásba, kihívta maga ellen az augsburgi ligát és 1689-től 1697-ig tartó harcba szállt ellene, ami a rijswijki békeszerződéssel zárult (Pejin, 1997). A Napkirály nagy pártolója volt a művészeteknek; előszeretettel hallgatta a zenészeket, nézte a színjátékokat, többek között Moliére darabjait. A művészetek mecénása, Lajos megálmodta a híres versailles-i palotát, amit az akkori barokk művészet egyik legkiválóbb építésze, Louis Le Vau tervezett meg, a tájépítész Charles Le Brun volt és a palota hatalmas, impozáns festményeit pedig André Le Nôtre keze nyomát dicsérik. Bár kiterjesztette az ország határait, mégis uralkodása végére elvesztette európai vezető szerepét. 1.11. Olympia Mancini (1638-1708) 34

Olympia Mancini, Soissons grófnője, azaz francia nevén, Olympe Mancini a második legidősebb a híres Mancini nővérek közül (Laure, Olympe, Hortense, Marie-Anne és Marie), Mazarin bíboros egyik unokahúga. 26. kép. Olympia Mancini. Mazarini bíboros unakohúgairól készített 17. századi festmény részlete nyomán készült. XIV. Lajos első nagy szerelme Marie Mancini volt, majd rövid ideig tartó viszonya volt Marie nővérével, Mazarin másik unokahúgával, Olympe Mancinivel. 35

Olympe-al tartott románcukból az udvari szóbeszéd szerint született meg Jenő, akit törvénytelen apja maga a Napkirály, Lajos, csak a keresztapjának vállalt el (Kalapis, 2003). Olympia férje, Savoyai Jenő törvényes apja, Eugène-Maurice de Savoie-Carignan volt. Jenő előnytelen, vézna külseje ellenére mindig is a harctéren szeretett volna bizonyítani, mégis papnak szánta a király. Olympiát 1680-ban kiűzették Brüsszelbe a király elleni mérgezési merényletben való részvétel gyanújával (Balassy, 1990). Időnként meglátogatta testvéreit Marie-és Hortense-t. 1708-ban halt meg, miután fia Jenő győzedelmes csatát vívott Oudenaarde-nál. 1.12. Szulejmán II (1642-1691) 36

27. kép. II. Szulejmán szultán (iillusztráció). II. Szulejmán (Süleyman Osmanlı Türkçesi), az Oszmán Birodalom szultánja, aki rövid uralkodása alatt belső reformokkal és területek visszahódításával erősítette meg az oszmántörök államot. Bátyja, IV. Mehmed után került hatalomra. Uralkodása alatt a törökök több vereséget is szenvedtek a balkáni hadszíntereken. 1689-ben azonban a török államnak a Köprülü család tagja, Fazil Musztafa pasa helyreállította a rendet az Oszmán Birodalomban. 37

1690-ben visszafoglalta Belgrádot és Ništ, ezért Szulejmán szabad kezet adott Fazil Musztafának a kormányzáshoz, s így sikerült egy időre visszaállítani a Birodalom hírnevét. Ugyanebben az évben a szultán a fogságban tartott Thökölyt szabadon engedte pénzzel, hadsereggel, és Erdély visszafoglalására küldte el (Bánlaky, 1942). 38

2. A zentai csata művészeti megközelítései 2.1. Emlékérmék a csata győzelmére Az emlékérméket a szakirodalom inkább a megemlékezéshez szokta sorolni, ugyanakkor, ha közelebbről megvizsgáljuk a domborműveket, művészettörténeti jelentőségüket is felismerhetjük bennük. Fábri szerint az emlékérmék I. Lipót idejében korlátozott mennyiségben készülhettek, ezért azokat a Lipót császár a csatában részt vett főtisztek között osztotta ki. Később valószínű ezekből az érmékből több elveszett, eltűnt és így jutottak hozzá pár érmegyűjtők is (Fábri, 1967). Az emlékérmék jelenleg a bécsi Hofmuseumban, a budapesti Nemzeti Múzeumban és néhány magánygyűjteményben is megtalálhatók. Az első bemutatásra kerülő érem ismeretlen mester munkája. Az ábrán látható példány a bécsi Hofsmusemban lelhető fel (Gerlovič, 2001). 28. kép. Ismeretlen mester munkája. Átmérő 43 mm. Súly 28, 1 gramm. Ezüst. Hofmuseum, Bécs. 39

Az érme előlapján a Tisza folyó istene látható, akinek fejére a győzelem istennője koszorút helyez. A folyó istenének bal keze egy kőtáblán helyezkedik el, ahol a felirat Fábri fordítása szerint ez olvasható: A nagy Lipót szerencséje és Eugen szavoyai herceg vitézsége folytán a török sereg megveretett és megfutamított, miután húszezer emberét, valamint előkelő vezéreit elveszítette, s az egész táborát 98 ágyúval és minden hadfelszerelését hátrahagyta, szeptember 11-én, 1697-ben (Fábri, 1967). Gerlovič elemzésében a Tisza istene jobb kezében nádat és urnát tart, amelynek tartalmát a folyóba önti a halaknak, ezzel is jelezvén a győzelmet. Félig felemelt, jobb lába alatt sisak található, majd a jobb felső sarokban olvashatjuk a helytelenül bevésett latin Tibiscus feliratot, ami a folyó nevét jelzi. Az érem hátoldalán a lovasokkal, ágyúkkal, harcoló hadseregekkel a zentai csatatér látható, fönn pedig a Zenta felirat is olvasható (Gerlovič, 2001). 29. kép. Georg Hautsch mester munkája. Átmérő 44 mm. Súly 35, 65 gramm. Ezüst. Hofmuseum, Bécs. A második reprezentatív érmet Georg Hautsch osztrák mester készítette. Egyik fele a zentai csatateret ábrázolja a felbomlott török csatarenddel. A tábort a Tisza választja ketté. Az érem hátlapján a Tisza folyó istenének allegorikus alakja ül és kezében győzelmi jelvényeket tartja (Fábri, 1967). Az emlékérem hátoldalán szintén megjelenik a Tisza istene, akinek egyik lába térdig a vízben van, amelyben török katonák holttestei úsznak (Gerlovič, 2001). A lemenő nap és a holttestek itt is az elnyomás végét szimbolizálják. 40

2.2. Grafikák Savoyai Jenő és Zentánál való győzelmének híre gyorsan elterjedt, amit nagyban annak is köszönhetett, hogy az akkori rézmetsző mestereknek, illusztrátoroknak vizuális tudósítói szerepük volt, egészen a fényképészet megszületéséig. A művészek ilyen jellegű szerepe a 17. században is jelen volt, amikor a zentai csata vizuális megörökítéséről volt szó; a fejezetben olyan grafikusokról lesz szó, akik neve egykor ismert volt. Az bemutatásra kerülő mesterek munkái a zentai Városi Múzeumban és a Vajdasági Múzeumban is megtalálhatók Újvidéken (Tóth, 2012). Ilyen tudósító Jenő herceg udvari festője, illusztrátora a holland Jan van Huchtenburg és a rézmetsző Arnold Westerhout voltak. A harmadik rézmetsző neve ismeretlen, de a kidolgozási technikák alapján ő is holland vagy német származású lehetett. Bizonyossággal elmondható, hogy ezek a munkák a legfrissebb, leghitelesebb vizuális megörökítései a zentai csatának. A grafika művészete a litográfia feltalálásáig főként a rézmetszet és a rézkarc időszaka volt, majd Allois Senefelder találmányának köszönhetően a kőnyomatokhoz a szélesebb réteg is hozzájuthatott (Ignjatović, 1996). A németalföldi művészet a 17. században éri el fejlődésének tetőpontját, és ezáltal új festői lehetőségeket, törekvéseket hozott, amelynek a rézmetszés nem felelt meg. Főként a 17. században kísérleteztek a rézkarc technikájával. Mivel a folyamat maratással történik, a művészek sokkal finomabb effektusokat kaptak, jobban belemerülhettek az anyag struktúrájába, sokkal hitelesebb textúrákat nyerhettek. A rézmetszés lehetőségei mellett nagy segítség volt ez a technika, hisz a lágy viasz-gyanta-kátrány rétegbe karcolhattak, amit aztán tetszés szerint marathattak salétromsavban. Ezért kombinálták a rézmetszet néha már görcsösen pontos kidolgozását a rézkarc művészi szabadságával (Nagy, 2001). A legfrissebb politikai, illetve hadi hírek iránti szükséglet (amely a mai Vajdaságra is vonatkozott) grafikakészítő műhelyek megalapításához vezetett a nagyobb európai városokban. Ezek a grafikusközpontok a leghatékonyabban Hollandiában, Ausztriában és Németországban működtek. A fő téma, a csataábrázolás mellett, e területek részletes földrajzi leírása is foglalkoztatta a rézmetszőket, ill. rézkarcoló művészeket. Ilyen jellegű metszeteket találhatunk a zentai Városi Múzeumban. Ezeknek, a mai szemszögből akár művészi szemszögből 41

megközelíthető grafikáknak pontos topográfiai leírást kellett adniuk a területekről, az erődítményekről és a katonai sáncokról is ahol a csata folyt. Mivel Huchtenburg grafikái az osztrák-török harcra összpontosítottak, így a szalánkaméni, zentai, majd a nándorfehérvári ütközetek vizuális leírásaiként szolgáltak (Tóth, 2012). A rézkarcok vázlatait Huchtenburg tíz, Savoyai Jenő győzelemeit dicsőítő olajfestménye alapján rajzolta meg (Du Mont, 1729). Hála a grafika sokszorosítható tulajdonságának, ezek a nyomatok nem csak a zentai vagy újvidéki múzeumokban találhatók meg, hanem több magángyűjteményben is. A grafikák példányait Joca Vujić gyűjtötte, és a művészet iránti szeretetének hála, gyűjteménye megtalálható a szerbiai múzeumokban és képtárakban, többek között a Matica Srpska-ban Újvidéken és a Nemzeti Múzeumban is Belgrádban. 30. kép. Jan van Huchtenburg : Zentai ütközet, 1729. Rézmetszet, 47x60 cm, Városi Múzeum, Zenta. 42

Huchtenburg munkája inkább dicsőítő jellegűnek mondható, ami azzal is magyarázható, hogy ő volt Jenő herceg egyik udvari festője. A csatát ábrázoló rézmetszet a Savoyai Jenő életét leíró könyv első kötetének 11. lapjára készült (Du Mont, 1729). 31. kép. Ismeretlen szerző: Zentai csata, 1700 körül, rézmetszet. Vajdasági Múzeum, Újvidék. Az előzőhöz hasonló annak az ismeretlen szerzőnek a munkája is, aki szintén jellegzetesen hozzáadja művéhez a háttér hegyeket, ugyanakkor a drámaiság tekintetében eltér Huchtenburg meglátásától. 43

A három munka közül az ismeretlen szerző munkája hordozza magában a legjobban azt a drámaiságot, amely egy dinamikus, csatát ábrázoló kompozícióra jellemző. A mű bal sarkától felfelé haladva diagonális vonal mentén ez a drámaiság több módon is fokozódik: a nagyra nyíló perspektívával, amit az eleső katonák átlós vonalai alkotnak, éreztetve a nézővel a halál hideg közelségét. Ezt az irányvonalat egy másik, ellenkező irányú átló vágja át. Ha jobban megnézzük, annyira nagy a térbeli rövidülés, hogy a török sátor felé eső, legyengülve menekülő katonák mintha kiesnének a kompozícióból. 32. kép. Ismeretlen szerző: Zentai csata, 1700 körül, részlet. Rézmetszet. Vajdasági Múzeum, Újvidék. A harmadik mű, Arnold Westerhout rézkarcáról elmondható, hogy az egyik leghitelesebb ábrázolása Savoyai Jenő alakjának. A metszet a zentai csata után három évvel később készült, így akár feltételezhető, hogy ő is jelen volt illusztrátorként a csata színhelyén, még akkor is, ha a hivatalos udvari festő-grafikus kitüntetés Huchtenburgot illette. Ezeken a metszeteken a háttér-vedutáknál a hegyek mesterségesen vannak hozzáadva, de ha ezeket úgy nézzük, mint külön kompozíciókat, a kidolgozásuk mesteriesen könnyed, magas professzionalizmust demonstrál az akkori rézmetszésben (Tóth, 2012). 44

33. kép. Arnold van Westerhout: Zentai ütközet, 1700 körül. Rézmetszet, 46x68 cm, Városi Múzeum, Zenta. Gyakran a vázlatokat készítő művészeket is nagy becsben tartották, ahogyan a grafikák metszőit is. Erre tökéletes példa a szintén zentai csatát ábrázoló kisgrafika, amelyet Barzellini József rajza alapján Rieder Lőrinc metszett 1803-ban. Eredetileg az Ugróczi Ferenc Zentai ütközet című könyvének illusztrációjaként készült. Igaz, sokkal kisebb, mint az előzőleg bemutatott metszetek, ugyanakkor hiteles és érdekes megemlíteni a jellegzetes 19. századi grafikai stilizálásai miatt is. Ami a technikát illeti, Rieder a rézmetszethez ragaszkodott, mégpedig a színes metszet érdekelte a legjobban. 45

34. kép. Barzellini József - Rieder Lőrinc: Zentai ütközet, 1803. Rézmetszet, 21,5 x 17,5 cm. Somogyi-könyvtár, Szeged. A zentai csatáról több grafika is készült; igyekeztem olyan grafikákat válogatni, amelyek elérhetőek és megtekintésükhöz nem kell messzire utazni (például a zentai Városi Múzeum, az újvidéki Vajdasági Múzeum és a szegedi Somogyi könyvtárban fellelhető, bemutatott művek). A metszetek a mai tudományos-kutatói tevékenységben többszörösen a jelentősek, mivel a tiszta képzőművészeti megfigyelés mellett lehetőséget nyújtanak a nyomdaipar és a képgrafika történelmi tanulmányozásához, ahogyan a heraldika, pecséttan, helyi topográfia, szimbolika és ornamentika elemzéséhez. Tehát nem csak az akkori fotóriporterekről van szó, hanem képzőművészekről, amelyre a legjobb példa rá a titokzatos ismeretlen metsző munkája, aki nem csak megfelelni akart, hanem saját érzelmeit, élményét közvetíti nekünk ma is e több mint háromszáz éves grafika révén a múzeumok faláról (Tóth, 2012). 46

2.3. Szobrok 2.3.1. Róna József: Savoyai Jenő herceg lovasszobra. Budapest. Az 1897-ben megrendezett, a zentai csata 200. évfordulójának megünneplését hosszas előkészületek előzték meg. A Savoyai Jenőt ábrázoló lovasszobrot, ami jelenleg a budai várat díszíti, Balassy Ildikó leírásában eredetileg a zentaiak rendelték. 1896. július 14-én megalakult a szoborbizottság, amelynek határozata szerint az akkori barokk kor jellegét a művészetben is egyaránt visszaadó szobor megalkotását rendelték Róna József budapesti szobrászművésztől. A megadott követelmények a következők voltak: a talapzat első részén, domináló helyen alkalmazandó a magyar címer, hátrészén pedig szintén szembeötlő helyen Zenta város eredeti, Ulászló korabeli címere alkalmazandó. A talapzat magassága 5,5-6 méter magas, az alsó lépcsőzet 7-8 méter széles és 10-12 méter hosszú legyen. A domináló lovasszobor méltó mellékalakjaként javasolja a bizottság, hogy a talapzat felső részén, mintegy magát a talapzatot kiegészítve: két kemény kőből faragott megláncolt török fogoly alkalmazandó A két alak megalkotásában ugyan a művész fantáziájának korlát nem szabható, azonban lényeges, hogy a szemlélőben első pillanatban azon impressziót ébressze, hogy itt a hattalmas győző diadalmaskodik a legyőzöttek fölött és a kétszázados rabigából történt megszabadulásnak is aphoteosisa legyen. A talapzat alsó részén, a két megláncolt törököktől jobbra és balra alattuk, a talapzat alsó síkját élénkítve reliefek alkalmazandók, amelyeknek motívumai a zentai csata eseményeiből veendők (Balassy, 1990). A bizottság kérelmeinek abban is teljesültek, hogy a Savoyai Jenő lovas alakja és a csatát ábrázoló két dombormű bronzból készültek el. Elmondható, hogy a teljes szobormű abszolút tükrözi a bizottság leírását, és hogy a szemlélő valóban egy impozáns, mint művészi megvalósításban, mint technikai ügyességében is zseniális remekmű szépségében gyönyörködhet. Bár arra az esetre, ha a város nem tud elegendő összeget biztosítani a szobor kifizetésére, a bizottság eszmecserét folytatott arról, hogy javaslatot írjanak a művésznek, egy alternatív tervvel, azaz valamivel szerényebb szobor megalkotására, egyszerűbb talapzattal, amit végül Nay Rezső építész tervezett meg (Balassy, 1990). 47