A gyermek elhelyezésének folyamata, különös tekintettel a szakértői bizottság tevékenységére

Hasonló dokumentumok
Hatósági intézkedés fajtái, az eljárások rövid bemutatása

A gyermekjóléti alap és gyermekvédelmi szakellátási rendszer intézményeinek és alapfeladatainak bemutatása

GYERMEKVÉDELMI ELLÁTÁS INTÉZMÉNYRENDSZERE

Gyermekvédelmi ellátás rendszere II.

A gyermekvédelemről szóló törvény rendelkezései A szociális, a gyermekvédelmi és a gyermekjóléti ellátások kapcsolata

KETTŐS SZÜKSÉGLETŰ GYERMEKEK A GYERMEKVÉDELMI SZAKELLÁTÁSBAN

A gyermekjóléti szolgálatok működésének bemutatása. Az együttműködés lehetőségei

G y e r m e k e i n k

A GYERMEKVÉDELEM TÖRVÉNYI SZABÁLYOZÁSA MAGYARORSZÁGON

Új Szöveges dokumentum Gyermeki és szülői jogok és kötelességek a gyermekvédelmi törvény alapján

Tájékoztató a városi gyámhivataloknak a gyámhatósági jogszabályok január 1-i változásairól

Biharkeresztes Város Önkormányzat Képviselő-testülete. 8/2007. (II. 1.) BVKt rendelete

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat 9/2004. (VI. 3.) rendelete

Az ellátott jogvédelemhez kapcsolódó gyermekvédelmi szabályozás

A hazai gyermekvédelmi rendszer működtetése az állam és az önkormányzatok feladata. A legfontosabb gyermekvédelmi feladatok közé tartozik

A Fővárosi Gyermekvédelmi Szakszolgálat és a kerületi gyermekjóléti szolgáltatók együttműködésének szakmai alapelvei

II. fejezet. Gyermekjóléti Szolgálat működtetése

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88) , Fax: (88)

Laczkóné Kottner Erzsébet gyámhivatal-vezető fszt. 14. sz. 47/ Balázs Ildikó ügyintéző fszt. 12. sz. 47/

A szociális ellátórendszer ellátásai 2015 (Szociálpolitika) Dr. Mélypataki Gábor

Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 15/2011.(IX.16.) önkormányzati rendelete. a gyermekek védelméről

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK MÁRCIUS 24. -I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM: 380-5/2005.

Csibi Enikő április 11.

Encsencs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015 (II.27.) önkormányzati rendelete

Lókút Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 4/2006. (III.31.) rendelete GYERMEKEK VÉDELMÉRŐL

Mell.: 2 db kimutatás ASZKGYSZ beszámolója

A gyermeki és a szülői jogok, a gyermekvédelmi rendszer vázlata

Tájékoztató leendő nevelőszülőknek és érdeklődőknek

Gyermekjogi képviselő feladata, tevékenysége

A gyermekjóléti szolgálatok feladatai a nevelésbe vétel szabályainak tükrében szeptember 23.

A rendelet célja, hatálya

/ tanítási év (2 példányban tanévenként kitöltendő)

I. számú melléklet. 2. számú táblázat Rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesített gyermekek száma kor szerinti eloszlásban:

A gyermekvédelmi szakellátás iránti szükséglet és az ellátási kínálat. Gulyásné dr. Kovács Erzsébet CSILI 2013.

Pappné Zomi Tímea. A Baranya Megyei Gyermekvédelmi Szakértői Bizottság működésének tapasztalatai

31/2002. (VII.26.) sz. önkormányzati rendelete

Gyermeki jogok évi XXXI. tv. a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról

A gyermeki és a szülői jogok, a gyermekvédelmi rendszer vázlata

A védelembe vételi eljárások gyakorlata. Mentuszné dr. Terék Irén ÉMRÁH SZGYH Eger Június 2.

A jogvédők feladatai és tevékenységrendszere

(1) A Gyvt-ben meghatározott egyes ellátási formák közül az önkormányzat képviselőtestülete

Kizárólag az 1-8. évfolyamon, valamint az 1-8. évfolyamon felül nappali rendszerű oktatásban részt vevő tanulók részére

Sármellék Község Önkormányzata Képviselőtestületének

GYERMEKJOGI ISMERETEK I.

dr. Barta László J A V A S L A T

A Magyaryegyszerűsítési programmal bevezetett, 2014 január 1-jétől hatályba lépő változások

A Tolna Megyei Önkormányzat 15/2007. (VI. 27.) önkormányzati RENDELETE

Kartal Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 5/2017 (VIII.31.) önkormányzati rendelete. a gyermekvédelem helyi rendszeréről

Gyermekek ideiglenes hatályú elhelyezésének gyermekjogi kérdései

ELŐTERJESZTÉS. Alcsútdoboz Települési Önkormányzat Képviselő-testületének május 29-ei soros ülésére

Tápiószecső Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2015. (III. 20.) önkormányzati rendelete. A gyermekvédelem helyi rendszeréről

GOMBAI GÓLYAFÉSZEK ÓVODA ÉS MINI BÖLCSŐDE A mini bölcsődei ellátás igénybevételének módja

Dr. Németh László: A gyermeki jogok érvényesülése a gyermekvédelmi szakellátásba elhelyezési gyakorlat során.

Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének.../2015. (...) rendelete a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályozásáról

MAKÓ VÁROS NÉPESSÉGÉNEK ALAKULÁSA. MEGNEVEZÉS Állandó lakosok száma: Születések száma:

Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének./2015. (..) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről. 1.

I. fejezet Általános rendelkezések

Gyermekvédelmi Gyámi Csoportvezető: Varga Gabriella. A gyámi csoport feladatai és működése

10. Napirend Beszámoló a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatokról

A tankerületi szakértői bizottsági tevékenység és a nevelési tanácsadás

Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2004. (IV. 29.) önkormányzati R E N D E L ET E. A gyermekek védelméről

TÜSKEVÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2007./VIII.28./ RENDELETE

Homokbödöge Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2012.(IX.5.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat által biztosított gyermekvédelmi

Tabajd Község Önkormányzata Képviselő-testületének május 29-i nyílt ülésére. napirendi pont

E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület április 25-i ülésére. Tárgy: Beszámoló Dorog Város Gyámhatóságának 2007.

A gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló 9/2003.(IV.29.)Kt. számú rendelet BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK. A rendelet hatálya 1.. 2

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK MÁJUS 29-I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM: 852/2008.

Szociális, gyermek- és ifjúságvédelmi ügyintéző / PEFŐ

9. GYERMEKJÓLÉTI ALAPELLÁTÁSOK

Csomád község Önkormányzat képviselő-testületének 3/2004. (I. 12.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK DECEMBER 3-I ÜLÉSÉRE

Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2015. (IX. 18.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről. 1.

A.../2012.(...) Kgy. sz. határozat 1. számú melléklete

Buzsák Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2018. (XI. 30.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről

Jászalsószentgyörgy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2010. (II. 1.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE

Tisztelt Szülő/Gondviselő!

E L Ő T E R J E S Z T É S

Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 30/2013. (XII. 20.) önkormányzati rendelete. A gyermekvédelem helyi rendszeréről

A gyermekjogi képviselők tapasztalatai a szakellátásban

Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének május 28-i soros ülésére

Szakellátásba kerülés - A megyei, fővárosi gyermekvédelmi szakértői bizottság szakvéleményének elkészítése

Általános rendelkezések

A személyes gondoskodást nyújtó szociális, gyermekvédelmi közfeladatot ellátó intézmény nem állami fenntartóját megillető támogatások

Magyar joganyagok - Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Gyermekvédelmi Közpo 2. oldal 8. Közfeladata: A szakellátás keretében biztosítja az ideigle

Pedagógia - gyógypedagógia

TÁJÉKOZTATÓ. az Országos Gyermekvédelmi Szakértői Névjegyzékről és az Országos Szociálpolitikai Szakértői Névjegyzékről

JELENTÉS A TERÜLETI GYERMEKVÉDELMI SZAKSZOLGÁLATOK HELYZETÉRŐL

SZMSZC Savaria Közlekedési Szakképző Iskola Hollán Ernő Kollégiuma

Gyámügyi feladatkörben tett intézkedések gyermekeink biztonságáért

Magyarszerdahely község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2006.(V.18.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről

Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének. 5/2011. (II.11.) számú ÖNKORMÁNYZATI RENDELET

Általános rendelkezések 1.

53-60/2011. ikt. szám Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László. Javaslat

Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály. Igazságügyi Osztály. Áldozatsegítés

Tájékoztató leendő nevelőszülőknek és érdeklődőknek

A R. 5. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

Rendelet hatálya 1. Pénzbeli ellátások Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás

I. Fejezet. Általános rendelkezések. 1. A rendelet hatálya 1. 1

Z Á H O N Y VÁROS. Önkormányzati Képviselő-testületének 10/2011./IV.16./ Önkormányzati rendelete

Átírás:

TÁMOP-557-08/1-2008-0001 Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ Gyermekvédelmi ellátás rendszere I/III A gyermek elhelyezésének folyamata, különös tekintettel a szakértői bizottság tevékenységére Előadó: Hollik Zsuzsa Budapest, 2013 szeptember 21

A gyermekek védelméről és gyámügyi igazgatásról szóló 1997 évi XXXI törvény 6 (1) A gyermeknek joga van a testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődését, egészséges felnevelkedését és jólétét biztosító saját családi környezetében történő nevelkedéshez 7 (1) A gyermek szüleitől vagy más hozzátartozóitól csak saját érdekében, törvényben meghatározott esetekben és módon választható el (2) joga van - örökbefogadó családban vagy más, családot pótló ellátás formájában - a szülői vagy más hozzátartozói gondoskodást helyettesítő védelemhez

A gyermek gyermekvédelmi gondoskodásba történő elhelyezés eljárási előzményei Ideiglenes hatályú elhelyezés felülvizsgálata megszünteti, ha annak okai nem állnak fenn elrendeli a gyermek átmeneti vagy tartós nevelésbe vételét pert indít a gyermekelhelyezés megváltoztatását vagy a szülői felügyelet megszüntetése iránt Szülő hozzájárulása ismert-, vagy ismeretlen személy általi örökbefogadáshoz Speciális alanyi kör Külföldi állampolgárságú gyermek Átmeneti nevelésbe vételi eljárás

A gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló 149/1997 (IX 10) Korm rendelet 100 (2) bek feltárja a gyermek személyiségével, neveltségi és egészségi állapotával kapcsolatos körülményeket, a Gyvt 132 (1) bek alapján meghatározott szervtől javaslatot szerez be a gyermek gondozási helyének meghatározásához Gyer 102 (1) bek) c)pontja szerint nevelésbe vételt elrendelő határozatában rögzíti az egyéni elhelyezési terv elfogadását

Otthont nyújtó ellátás keretében - Normál szükségletű, - különleges szükségletű, - speciális szükségletű gyermek megfelelő elhelyezésének biztosítása, mely történhet: - nevelőszülő - gyermekotthon (lakásotthon) - Szt hatálya alá tatozó meghatározott ellátási formákban Különleges ellátást igényel tartósan beteg, illetve fogyatékos, három év alatti, Speciális ellátást igényel súlyos pszichés tüneteket mutató, súlyos disszociális tüneteket mutató, pszichoaktív szerekkel küzdő

A megyei, fővárosi Gyermekvédelmi Szakértői Bizottság (MGySzB) A bizottság szervezeti tagolódása, függetlensége, A bizottság tagjai, gyermekorvos, gyermek-szakpszichológus, szociális munkás + gyógypedagógus, Pszichiáter, A bizottság szakértői szervekkel való együttműködése Tanulási Képességet Vizsgáló szakértői és Rehabilitációs Bizottság Gyermekorvosi, pszichológusi, pedagógiai szakvélemény befogadása

Az MGySzB feladata A gyermek személyiség vizsgálata, a gyermekre vonatkozó szakvélemény elkészítése a gyámhivatal felkérésére, mely tartalmazza különösen: A gyermek állapotának megfelelő ellátási formát és az egyéni elhelyezési tervre vonatkozó javaslatot indoklással együtt Speciális szükségletű gyermek estén: ellátás módjára, formájára javaslat További feladat: - szükséglet megállapítás, felülvizsgálati eljárás, örökbefogadással kapcsolatos feladatok, nevelési felügyelet, gondozási hely megváltoztatásához javaslat,

Adatkezelési szabályok figyelembe vétele a gyermek gondozási helyének meghatározása során Gyvt 135 a gyámhatóságok, a területi gyermekvédelmi szakszolgálatok, a gyermekjóléti szolgálatok és a személyes gondoskodást nyújtó szervek és személyek által kezelt személyes adatokról szóló 235/1997 (XII 17) Korm Rendelet Gyermekeink védelmében elnevezésű adatlaprendszer T, ÁTG, TESZ, GH, GYSZ, TESZ, GYH, Elhelyezési javaslat és elhelyezési terv TESZ-1

Országos Gyermekvédelmi Szakértői Bizottság feladata Szakértői vélemény készítése, amennyiben a gyermek elhelyezését a központi speciális gyermekotthonba javasolják, Tartalmazza: A gyermek állapota alapján Igényli- e a központi speciális gyermekotthonba történő elhelyezést, Egyéni elhelyezési terv és annak módosítására vonatkozó javaslatot felülvizsgálni a megyei bizottságnak a gyermek gondozási helyének meghatározása tárgyában született szakvéleményét, a gyámhivatal felkérésére szakvéleményt készíteni az új elhelyezési tervhez Javaslat kialakítása a 2 évet meghaladó speciális gyermekotthonban történő elhelyezésre Nyilvántartás vezetése

súlyos neurotikus, pszichotikus állapota Országos Gyermekvédelmi Szakértői Bizottság javaslata problématípus szerint súlyos erőszakos cselekmények elkövetője pszichoaktív szerek használata miatt olyan különleges szakértelmet igénylő terápiára szorul, amelyet a lakóhelyén, gondozási helyén nem tudnak biztosítani a számára, illetve akinek kiemelése eddigi környezetéből a saját érdekében feltétlenül indokolt (szerzett immunhiányos tünetegyüttesben való megbetegedése)

Elhelyezési értekezlet I Elhelyezési javaslat: Szakszolgálat elhelyezési értekezletén kialakítva, A nevelésbe vételre az összehívottak tesznek javaslatot, Amennyiben nevelésbe vétel fogalmazódik meg, az értekezletet köti az MGySzB javaslata az elhelyezés típusára Szakszolgálat a Gyvt 82 (3) bek figyelemmel életkorára, egészségi állapotára, neveltségi szintjére, testvéreivel való együttes elhelyezésre, nevelésének megkívánt folyamatosságára, vallási és lelkiismereti meggyőződésére, korábbi lakóhelyétől és nevelési-oktatási intézményétől való távolságra, üres férőhelyekre

Egyéni elhelyezési terv: Elhelyezési értekezlet II Gyámhivatal elfogadja, ha az MGySzB egyéni elhelyezési tervre vonatkozó javaslatának megfelel A nevelésbe vétel megszüntetését követően melyik szülő vagy más hozzátartozó gondozásába kerülhet a gyermek, az átmeneti nevelés várható időtartamát, kapcsolattartására vonatkozó javaslatot, feltételeket, amelyekről a szülőnek és a gyermeknek kell gondoskodnia, a szükséges bírósági vagy hatósági intézkedések megjelölését, a felülvizsgálat időpontját, tartós nevelésbe vétel megszüntetésének feltételeit Egyéni elhelyezési terv módosítása

Magyay Egyszerűsítési Programmal összefüggő módosítások