Dénes Zsófia élet helyett órák
DÉNES ZSÓFIA Élet helyett órák 2011
Fapadoskonyv.hu Kft. Dénes Zsófia jogutódja
Egy könyv feltámadására Az olvasók jól ismerik már Dénes Zsófia nevét. Ha ez a már kissé különösen hangzik is egy nyolcvan éven felüli író esetében, és talán értékcsökkentő árnyalatot érezne valaki e mondatban, tegyük mindjárt hozzá: nem Dénes Zsófia a hibás, nem tehetségében van a fogyatkozás. Aki egy életen át jár gyalog a baloldalon, azt körülmények, történelem és sors gyakran az útfélre szorítják. Dénes Zsófia útja korántsem szabályos írói pályafutás. Hajlamát és meggyőződését követve, fiatalon, a tízes évek elején, mint az első magyar újságírónők egyike, munkatársa lesz haladó, baloldali lapoknak. Helytáll a forradalmi időkben, emigráció után pedig a belső számkivetettség nyomasztó évei, sőt évtizedei következnek, amelyek nemcsak a megszólalás lehetőségét fojtják el, hanem elsorvaszthatják az önkifejezés ösztönét is. Dénes Zsófiában azonban megvolt az ellenálló és megtartó erő. Szerencsés alkata, életszeretete, lobogó szellemi érdeklődése, ösztönző emberi kapcsolatai és gazdag élményei nem engedték, hogy tehetsége és alkotó energiája elsorvadjon. Ady Endrével való találkozása pedig múlhatatlan nyomot hagyott benne: nemcsak egy ritka, igazi barátsággá nemesedő szerelem emlékével, hanem a zseni energiaoltásával is gazdagította, s beleplántálta Ady szolgálatának gyönyörű kötelességét és rajongó hivatástudatát. Ez sarkallja
őt, hogy elmondja róla emlékeit, megvilágítsa életének még homályos részleteit, s megértesse e különös lélekből lávázó, csodálatos lírát. Amikor nem írhat a maga nevében, mások helyett szól, az ő emlékanyagukat önti formába, hogy megőrizze és átadja az utókornak, az irodalomtörténetnek, s hogy új vonásokkal elevenítse meg Ady-képünket. Így született meg 1942-ben Ady Lajosné nevével Az ismeretlen Ady, amelyről csupán Földessy Gyula és egy-két beavatott tudta, hogy Dénes Zsófia munkája. Ady Lajosné írásos nyilatkozatban ismerte el, hogy ő csak emlékeit beszélte el, és az Ady-levelesládát nyitotta meg, de a toll, amely emlékeimet följegyezte, s az összekötő szöveg, amely a leveleket sorrendbe fűzi, Dénes Zsófiáé. Ő pedig a kapott adatokat saját helyszíni kutatásaival egészíti ki, s teszi élő hangulatúvá. Ugyanígy járt el Akkor a hársak épp szerettek című kötetében is (1957), amelyben Fehér Dezsőnének és Léda húgának, Brüll Bertának nagyváradi vonatkozású emlékezéseit dolgozza fel. A könyv vitákat keltett, de legendaoszlató, bátor szándéka mellett vitathatatlan érdeme, hogy megmentett és közkinccsé tett addig ismeretlen, jelentős dokumentumokat. Ezek a művek azonban nem szoros értelemben vett szépírói alkotások, hanem feldolgozó jellegű, féligmeddig irodalomtörténeti munkák, bár írói igénnyel és tehetséggel íródtak. Mégis inkább az irodalmárokhoz, a szakemberekhez, a kutatókhoz szólnak. Az a szélesebb körű olvasóközönség azonban, amely 6
a nyolcvan éven felüli Dénes Zsófiát igazi íróként megismerte, Zrínyi Ilona című ifjúsági regényéből (1959), önéletrajzának eddigi két kötetéből: Egyszeri kaland (1964), Gyalog a baloldalon (1965) reméljük, hogy a harmadik hamarosan trilógiává teljesíti a sort és a Párizsi körhintá-ból (1966), bizonyára meglepődött e bámulatos kései termékenység kivirágzásán. Nemcsak csodálták emlékezetének tisztaságát, szellemi érdeklődését, műveltségét és emberlátóábrázoló erejét, egyszóval azt a töretlenül megőrzött lelki fiatalságot és alkotókedvet, amely már maga is tehetség, hanem bizonyára kíváncsian kérdezték a könyvek olvastán: mikor és hol született meg az író, akiről eddig jóformán nem is tudtak, s aki ilyen kései váratlansággal tűnt fel kiforrott írásművészetével? Erre a kérdésre ez a könyv ad választ. Dénes Zsófiának ez volt az elsőszülött s számára máig is a legkedvesebb kötete. Bizonyára nem tévedünk, ha azt állítjuk, hogy vele vált igazán íróvá. Talán azt is mondhatnánk, hogy Ady tette azzá. A nagyszerű, fájdalmas vers, amely a könyv címét is adja, az Élet helyett órák, Dénes Zsófiához szól. Más memoáríró ezt a hivalkodó reklámcímet választotta volna: Ady menyasszonya voltam, Dénes Zsófia azonban finom érzékkel és Ady iránt érzett alázattal az ő szavai mögé húzódik, s ezek minden harsány reklámfénynél sugárzóbban ragyogják be őt. A benne élő emlék is sokkal mélyebb és drágább volt, semhogy sietett volna vásárra vinni. Mint a könyv előszavában is mond- 7
ja: Ady halála után húsz évig várt, amíg úgy érezte, hogy beszélhet arról, ami életének legnagyobb élménye volt. Az emlék érlelődött, tisztult, nemesedett, távlatot kapott őbenne, de erejéből, varázsából, forróságából, boldog és fájdalmas telítettségéből semmit nem veszített. Csak közben megérlelte az idő a lélek bölcsességét, hogy szenvedélytől tisztult szemmel nézhessen vissza a múltba, és hiteles számadást adhasson az átéltekről, mérlegre téve érzéseket és embereket. Ady emléke, ez az örök ihlető erő telíti élettel Dénes Zsófia könyvének minden mondatát, a felejthetetlen élmény nem lankadó heve és a költő forró szavai izzítják benne is a művészet hőfokára a kifejezést. Ady tüze gyújtotta fel a róla író Dénes Zsófia tehetségének lángját is; érezte, hogy Adyról csak így lehet, így szabad, így kell írni. Másként méltatlan volna hozzá. Ezt látták meg a kritikák is. Nemcsak a tárgy érdekessége ragadta meg a könyv egykori méltatóit, hanem hangja is meglepetésként hatott. Móricz Zsigmondnak kötetünk élén álló sorai mellé amelyekhez hozzáfűzhetjük még ezt az írott nyilatkozatát is: Zsukának könyve kísérteties borzongásban tartott idézhetünk néhány hasonló véleményt az egykorú kritikákból: Az Ady-irodalom rengetegében kevés olyan kedves és vonzó olvasmány található, mint Dénes Zsófia közvetlen visszaemlékezései Művészien lírai 8