Előterjesztés Biatorbágy Város Önkormányzata évi költségvetéséről szóló 6/2016. (II.26.) önkormányzati rendeletének módosításáról

Hasonló dokumentumok
Előterjesztés Biatorbágy Város Önkormányzata évi költségvetéséről szóló 6/2016. (II.26.) önkormányzati rendeletének módosításáról

Úrhidai Község Önkormányzat 2014.évi költségvetés tervezett bevétele

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS

K i v o n a t. Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 23-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. a fogorvosi társulás évi költségvetéséről

II. FEJEZET ÖNKORMÁNYZAT BEVÉTELEI ÉS KIADÁSAI, KIEMELT ELŐIRÁNYZATAI 1. Címrend és létszám előirányzat 2.

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. a fogorvosi társulás évi költségvetéséről

Kenézlő Községi Önkormányzat 1. számú melléklet a 11/2014. (IX. 12.) önkormányzati rendelethez


2014. évi előirányzat BEVÉTELEK évi előirányzat KIADÁSOK. Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései:

KUNFEHÉRTÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK

B E V É T E L E K. Bevételi jogcím

1. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (1) Az Önkormányzat évi költségvetésének összesített

Győrújbarát Község Önkormányzat2015. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK 1.1. ÖSSZEVONT melléklet a.../2015. MÉRLEGE (...) önkormányzati rendelethez

TISZAVASVÁRI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Képviselő-testületének 15/2014.(VI.3.) önkormányzati rendelete

B E V É T E L E K. Sorszám Eredeti előirányzat. Bevételi jogcím

Borsodnádasd Önkormányzat ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE

12/2014.NII számú. az önkormányzat évi költségvetéséről szóló 3/ /szárnú rendeletének módosításáról

Bakonyság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2015. (V. 12.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi zárszámadásáról

B E V É T E L E K. Ezer forintban. 1. sz. táblázat. Módosított előirányzat. Sorszám Bevételi jogcím évi előirányzat

2014. évi előirányzat BEVÉTELEK évi előirányzat KIADÁSOK. Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései:

Rendelet-tervezet. (2) A R. 3. -a helyébe következő rendelkezés lép:

B E V É T E L E K Ezer forintban

2014. évi előirányzat BEVÉTELEK évi előirányzat KIADÁSOK. Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései:

2014. évi előirányzat BEVÉTELEK évi előirányzat KIADÁSOK. Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései:

2015. évi előirányzat BEVÉTELEK évi előirányzat KIADÁSOK. Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései:

2015. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE Sorszám

Előterjesztés Biatorbágy Város Önkormányzata évi költségvetéséről szóló 5/2015. (II.27.) önkormányzati rendeletének módosításáról

B E V É T E L E K. Sorszám Bevételi jogcím évi előirányzat évi előirányzat

b) Költségvetési kiadások összegét ezer Ft, amelyből c) Finanszírozási kiadások ezer Ft, amelyből

2014. évi előirányzat BEVÉTELEK évi előirányzat KIADÁSOK. Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései:

Előterjesztés. Bicske Város Önkormányzat évi költségvetésének módosításáról

Csernely Községi Önkormányzat évi költségvetésének összevont mérlege

SAJOBABONY VAROS ONKORMANYZATA KEPVISELO-TESTULETENEK 11/2015. (IV.29.) onkormanyzat! rendelete. a evi penziigyi terv vegrehajtasarol

A rendelet 2. -ában szereplő bevételi és kiadási főösszeg e rendelet 1-9. számú mellékletei szerint módosul.

Önkormányzat évi költségvetése Bevételek

Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései:

Balajt Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 4/2017.(IV. 27.) önkormányzati rendelete. Balajt Község Önkormányzata évi zárszámadásáról

B E V É T E L E K Jánossomorja Önkormányzata Globális

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS

TISZAÚJVÁROS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE B E V É T E L E K

SORKIKÁPOLNA Önkormányzat évi zárszámadása. Az egységes rovatrend szerint a kiemelt kiadási és bevételi jogcímek

sz. mell. Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése. Bevételek

Rendelet-tervezet. (2) A R. 3. -a helyébe az alábbi rendelkezés lép:

Tiszacsécse község Önkormányzat ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK BEVÉTELE ÉS KIADÁSA B E V É T E L E K

szám. Tartalomjegyzék. Szám Tárgy Oldal RENDELET

Milota Önkormányzat ÉVI KIADÁSOK ÉS BEVÉTELEK B E V É T E L E K

Előterjesztés Bicske Város Önkormányzat évi költségvetésének módosításáról

B E V É T E L E K. 1. melléklet a 7/2016.(V.11.) önkormányzati rendelethez Mád község Önkormányzat ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ELŐIRÁNYZAT-MÓDOSÍTÁSA

Előterjesztés Biatorbágy Város Önkormányzata évi költségvetéséről szóló 5/2015. (II.27.) önkormányzati rendeletének módosításáról

KIVONAT. Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 10-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. Képviselő-testületének

B E V É T E L E K. 1. sz. táblázat Ezer forintban évi. Sorszám Bevételi jogcím Eredeti előirányzat. Módosított előirányzat.

Önkormányzat Gyanógeregye évi zárszámadása. Az egységes rovatrend szerint a kiemelt kiadási és bevételi jogcímek

Jászágó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2016. (III. 8.) önkormányzati rendelete

2015. évi előirányzat BEVÉTELEK évi előirányzat KIADÁSOK. Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései:

Teljesítés Telj.% ssz. 01 B111 Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása ,00%

Nagylózs Község Önkormányzata. Az egységes rovatrend szerint a kiemelt kiadási és bevételi jogcímek évi költségvetés módosítás

B1 IBRÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 24/2015.(10.08.) önkormányzati rendelete

3. (1) A Rendelet 1. melléklete helyébe e rendelet 1. melléklete lép. (2) A Rendelet 3. melléklete helyébe e rendelet 2. melléklete lép.

B E V É T E L E K. 1. sz tájékoztató t. Page sz. táblázat. Sorszám Bevételi jogcím

Pilisszentkereszt Község Önkormányzat évi költségvetése Konszolidált Bevételek (E Ft)

Hangony Községi Önkormányzat Képviselő - Testületének. 7/2013. (V. 02.) önkormányzati rendelete

Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései:

1.. A költségvetési rendelet 1. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

Ugod Község Önkormányzat ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE 1.1. melléklet a.../2019. (...) önkormányzati rendelethez B E V É T E L E K

/2014. (II.10.) ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE B E V É T E L E K

Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései:

ELŐTERJESZTÉS. Kunfehértó Község Önkormányzat évi költségvetéséhez. (a Képviselő-testület február 11-i ülésére)

B E V É T E L E K. Ezer forintban. 1. sz. táblázat. Sorszám

Sajóhídvég Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2014. (II.11.) önkormányzati rendelete. az önkormányzat évi költségvetéséről

2016. évi előirányzat BEVÉTELEK évi előirányzat KIADÁSOK. Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései:

2013. évi előirányzat BEVÉTELEK évi előirányzat KIADÁSOK. Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései:

1. melléklet a 8/2016. (V.27.) önkormányzati rendeleth Az egységes rovatrend szerint a kiemelt kiadási és bevé

2013. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE

Jánossomorja Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 1/2018. (II. 14.) önkormányzati rendelete

Rábcakapi Község Önkormányzata év költségvetésének mérlege

Pénzügyi előirányzatok mérlege

Előterjesztés. Bicske Város Önkormányzat évi költségvetésének módosításáról

2. melléklet Ellend Községi Önkormányzat évi költségvetési bevételek előirányzatának teljesítése

Bükkszentkereszt Község Önkormányzat Képviselő-testülete 3557 Bükkszentkereszt, Kossuth út 24 sz. Tel.: 46/ Fax: 46/

Tolna Város Önkormányzatának évi összevont mérlege. Ft-ban évi terv Állami feladatok. Sorszám. Bevételi jogcímek. Kötelező feladatok

Önkormányzat összevont bevételei és kiadásai évi évi eredeti módosított BEVÉTELEK MEGNEVEZÉSE előirányzat előirányzat

2. Az irányító szerv az átmeneti gazdálkodási időszakban teljesített bevételek és kiadások figyelembe vételével az önkormányzat

1. melléklet a.../2014. (II. 05.) önkormányzati rendelethez

B1-B7. Költségvetési bevételek. Nyim Község Önkormányzatának évi bevételi előirányzatai A B C. Rovat száma B112 0

Budafok - Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzatának évi tervezett bevételei

a Kunfehértó Község Önkormányzat évi költségvetéséhez

1.. Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba és az azt követő napon hatályát veszti. Kihirdetési záradék

Adásztevel Község Önkormányzatának Képviselő-testületének 5/2017.(V.29.) önkormányzati rendelete a évi költségvetése végrehajtásáról

TISZAÚJVÁROS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ÉVI ZÁRSZÁMADÁSÁNAK ÖSSZEVONT MÉRLEGE B E V É T E L E K

Balatonederics Község Önkormányzata. Képviselő-testülete. 21/2014. (XII.5.) Önkormányzati rendelete

Szamostatárfalva Község Önkormányzat ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE B E V É T E L E K

B E V É T E L E K Jánossomorja Önkormányzata Globális

B E V É T E L E K Jánossomorja Önkormányzata Globális

Sarkadkeresztúr Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2015. (IX.25.) önkormányzati rendelete

KUNFEHÉRTÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK

Balajt Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 7/2017.(VI.29.) önkormányzati rendelete

TISZAÚJVÁROS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE B E V É T E L E K

Átírás:

Előterjesztés Biatorbágy Város Önkormányzata 216. évi költségvetéséről szóló 6/216. (II.26.) önkormányzati rendeletének módosításáról Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testülete 6/216. (II.26.) önkormányzati rendeletével elfogadta 215. évi költségvetését. Biatorbágy Város Képviselő-testülete 216. évi költségvetési előirányzatainak módosításai az alábbiak miatt váltak szükségessé: 1., Rákóczi Szövetség támogatása Biatorbágy Város Képviselő-testülete 121/216. (V.26.) sz. határozatával 23. Ft támogatást biztosított a Rákóczi Szövetség számára. A támogatáshoz forrás megjelölés nem történt, annak forrása az alapítványok, egyesületek, szervezetek pályázati támogatásának fel nem használt keretösszege lehet. Átvezetést a költségvetési rendeleten külön nem igényel, abban további keretösszeg lekötése kerül feltüntetésre. 2., Önkormányzat fizikai munkakörben foglalkoztatottainak bérfejlesztése Biatorbágy Város Képviselő-testülete 125/216. (V.26.) sz. határozatában döntött az önkormányzat fizikai munkakörében foglalkoztatott munkavállalóinak bérfejlesztéséről. A bérfejlesztés forrása 22. eft-ban a céltartalékok között került tervezésre. Tekintettel arra, hogy a felhasználásról döntés született a céltartalékot át kell csoportosítani az alábbiak szerint: Önkormányzat tartalékok/fizikai munkakörben foglalkoztatottak bérfejlesztése -22. eft Önkormányzat személyi juttatások +1.715 eft munkaadói járulék +2.893 eft Faluház személyi juttatások +1.8 eft munkaadói járulék +292 eft Benedek Elek Óvoda személyi juttatások +5.528 eft munkaadói járulék +1.492 eft 3., Nagydobrony testvértelepülés támogatása Biatorbágy Város Önkormányzatának képviselő-testülete 127/216. (V.26.) határozata értelmében 216. március 1-től 217. március 1-ig havi 15. Ft összeggel támogatja a Nagydobrony testvértelepülésen az ingyenkonyha és a gyógyszerellátás megszervezését. Pénzügyi keretet a tervezett eredeti előirányzaton kívül az alapítványok, egyesületek, szervezetek támogatása keretösszeg fel nem használt részéből biztosít. Ez a költségvetési rendeleten átvezetést nem igényel, abban a keretösszeg lekötése kerül feltüntetésre. 4., A Peca-tó működtetésének kérdéseiről Biatorbágy Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 133/216(V.26), valamint a 178/216. (VII.19.) Öh. számú határozatában tárgyalta a Peca-tó működtetésének kérdéseiről szóló előterjesztéseket. Képviselő-testület a káresemény forrásösszetételének meghatározásakor 2.44 eft saját forrást határozott meg. A költségvetési rendeletben a Peca-tó gát megerősítésre 9 eft lett előirányozva, így

további 1.144 eft saját forrás biztosítása szükséges az pályázati önerő tartalékkeret terhére az alábbiak szerint: Önkormányzat tartalékok/ pályázati önerő tartalékkeret -1.144 eft Peca-tó gátmegerősítés pályázati saját forrás igény: +1.144 eft 5., Az óvodai iskola és utánpótlás sport infrastruktúra fejlesztés felújítás vagy új sportlétesítmény létrehozásának támogatására kiírt pályázatról Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testülete 133/216. (V.26.) sz. határozatában döntött arról, hogy pályázatot nyújt be az Önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatására kiírt, az Óvodai, iskolai és utánpótlás sport infrastruktúra fejlesztés, felújítás, vagy új sportlétesítmény létrehozása alcélra. A pályázat benyújtásához szükséges saját forrást 9.5. Ft értékben a 216. évi költségvetésének pályázati tartalékkerete terhére biztosítja. Az alábbiak szerint: Önkormányzat tartalék keret/pályázati önerő -9.5 eft Önkormányzat felhalmozás/óvodai, utánpótlás infrastruktúra +9.5 eft 6., A Gyergyóremetét ért árvízkárok enyhítése Biatorbágy Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 155/216. (VI.3.) sz. határozatával 5.. Ft anyagi támogatást biztosított Gyergyóremete testvérváros árvíz kárának enyhítésére. A támogatás fedezete 4.5. Ft értékben a költségvetési rendelet Lakásépítés, - vásárlás, - felújítás visszatérítendő támogatás cím fel nem használt része, 5. Ft értékben pedig az általános tartalék évközi többletigény forrásaként összeg terhére lett megjelölve. A döntés végrehajtása a költségvetési rendeleten az alábbi átvezetéseket igényli: Önkormányzat támogatások/gyergyóremete árvízkárok enyhítése +5. eft Önkormányzat támogatások/ Lakásépítés-, vásárlás.. -4.5 eft Önkormányzat tartalékok/ általános tartalék évközbeni többletigény - 5 eft 7., A Biatorbágyi Faluház 216. évi közművelődési érdekeltségnövelő támogatási pályázat önrészének biztosítása Biatorbágy Város Képviselő-testülete 156/216. (VI.3.) sz. határozatában az érdekeltségnövelő pályázat önrészeként 1.456. Ft-ot biztosított a Biatorbágyi Média Nonprofit Kft. részére biztosított támogatási keret terhére. Ez a döntés a költségvetési rendeleten az alábbi átvezetést vonja maga után: Önkormányzat támogatások/ Biatorbágyi Média Nonprofit Kft. támogatása -1.456 eft Önkormányzat felhalmozási kiadások/érdekeltségnövelő támogatás +1.456 eft 8., A 3. számú fogorvosi körzet ellátásának kérdéséről Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének 157/216. (VI.3.) sz. határozata döntött a 3. számú fogorvosi körzet ellátásáról. Az ehhez szükséges anyagi forrás 11.427. Ft, melyet az Önkormányzat tartalékkeret/általános tartalék évközi többletigény forrásaként keret terhére kell átvezetni az alábbiak szerint: Önkormányzat felhalmozás/3. sz. fogorvosi körzet kialakítása +11.427 eft Önkormányzat felhalmozás/karinthy u. 4 2 tanterem kialakítása -11.427 eft 9., Zétényi János telekrész lemondása Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testülete 166/216. (VI.3.) határozatában a Biatorbágy 3463 hrsz. ingatlan önkormányzati tulajdonba vételéért 1. Ft kártalanítási összeget fizet a tulajdonosoknak a 216. évi költségvetés 2

általános tartalékkerete terhére. A döntés a rendeleten az alábbi átvezetéseket igényli: Önkormányzat felhalmozási kiadások/3463 hrsz. kártalanítás +1 eft Önkormányzat tartalékok/általános tartalék évközi többletigény -1 eft 1., Szily-kastély külső homlokzat I. ütem NKA pályázat Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testülete 168/216. (VI.3.) sz. határozatában döntött arról, hogy a Szily-kastély külső homlokzat felújításának I. ütemét 8.37.558 Ft értékben elvégzi. A munka elvégzéséhez 4.. Ft pályázati támogatás társul. Ezek a tételek a költségvetési rendeletet az alábbiak szerint módosítják: Önkormányzat felhalmozási kiadások/szily-kastély külső homlokzat +8.38 eft Felhalmozási célú pénzeszköz átadások NKA pályázat +4. eft Önkormányzat tartalékok/pályázati önerő -4.38 eft 11., Új óvoda kiviteli és egyéb terveiről Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testülete 172/216. (VI.3.) Öh. sz. határozatában felkérte a Polgármestert, hogy az új óvoda kiviteli terveinek elkészítését rendelje meg 1.81.26 Ft értékben. Tekintettel arra, hogy a költségvetés az új óvoda engedélyes tervének költségét tartalmazza, az új feladatra szükséges forrást rendelni, az általános tartalékkeret évközi többletigény forrásaként tartalék jogcímből. Ez a költségvetési rendeletet az alábbiak szerint módosítja: Önkormányzat felhalmozási kiadások/új óvoda kiviteli terv +1.82 eft Önkormányzat tartalékok/általános tartalék évközi többletigény -1.82 eft 12., Új óvoda kiviteli és egyéb terveiről Biatorbágy Város Képviselő-testülete 173/216. (VI.3.) Öh. sz. határozatában megbízta a BM Építész Kft-t, hogy összesen 2.857.5 Ft értékben felmérési-, hasznosítási-, bontási valamint környezetrendezési kiviteli tervet készítsen az új óvoda melletti önkormányzati tulajdonú ingatlanok vonatkozásában. A feladat a 216. évi költségvetési rendeletben nem szerepelt, így ahhoz forrást kell rendelni az alábbiak szerint: Önkormányzat felhalmozási kiadások/új óvoda melletti ingatlanok terv +2.857 eft Önkormányzat tartalékok/általános tartalék évközi többletigény -2.857 eft 13., A Nemzeti Szabadidős Egészség Sportpark Programban való részvétel Biatorbágy Város Képviselő-testülete 18/216. (VII.19.) Öh.sz. határozatában döntött arról, hogy kérelmet nyújt be 4 db sportpark és egy futókör létesítésére. A Képviselő-testület pályázathoz szükséges önrészt a pályázati önerő keret terhére biztosította. A döntés a költségvetési rendeleten az alábbi átvezetés igényli: Önkormányzat felhalmozási kiadások/4 db sportpark, futókör létesítése +7. eft Önkormányzat tartalékok/pályázati önerő -7. eft 14., Biatorbágyi Népdalkör támogatási kérelme Biatorbágy Város Képviselő-testület 182/216. (VII.19.) Öh.sz. határozatában a Biatorbágyi Népdalkört 25. Ft támogatásban részesített a Civil szervezetek 216. évi pályázati támogatása keretösszegből. A döntés a költségvetési rendeleten átvezetést nem igényel, a megjelölt címből lekötésre kerül. 3

15., Lovas Baráti Kör támogatási kérelme Biatorbágy Város Képviselő-testület 191/216. (VII.23.) Öh.sz. határozatában a Lovas Baráti Kört 35. Ft támogatásban részesített a Civil szervezetek 216. évi pályázati támogatása keretösszegből. A döntés a költségvetési rendeleten átvezetést nem igényel, a megjelölt címből lekötésre kerül. 16., Nagydobronyi Református Egyházközség támogatási kérelme Biatorbágy Város Képviselő-testület 192/216. (VII.23.) Öh.sz. határozatában a Nagydobronyi Református Egyházközség 25. Ft támogatásban részesített a Civil szervezetek 216. évi pályázati támogatása keretösszegből. A döntés a költségvetési rendeleten átvezetést nem igényel, a megjelölt címből lekötésre kerül. 17., Tájház működési költségeinek finanszírozása Biatorbágy Város Önkormányzata szerződést kötött a Német Nemzetiségi Önkormányzattal, mely alapján vállalja a tájház működtetési költségeit. A kapcsolódó rezsiköltség a költségvetésben tervezésre került, többletfeladatként 216. augusztus 1-től 1 fő vezető és 1 fő gondok bére jelentkezik járulékokkal az alábbiak szerint: Tájház vezető bére járulékokkal 216. augusztus 216 november hó 926.592 Ft, gondnok bére járulékokkal 216. augusztus- 216. november hó: 254. Ft, összesen 1.18.592 Ft. A megbízási díjakat a technikai kérdések tisztázásáig az Önkormányzat költségvetéséből kerül kifizetésre. A költségvetési rendelet a fentiekkel az alábbiak szerint módosul: Önkormányzat tartalékok/általános tartalék évközi többletfeladatok -1.181 eft Önkormányzat személyi juttatások +93 eft Önkormányzat járulékok +251e Ft. 18., Iskolai működtetéshez kapcsolódó létszám A 216. évi költségvetés nem számolt a 216/217-es tanév induláshoz kapcsolódó technikai többlet létszámigénnyel, tekintettel arra, hogy a növekedés mértéke (alapterület) a költségvetés készítésekor még nem volt előre látható. A szeptember tanévkezdés során felmerült létszámigény takarító- és a konyhai személyzettel együtt 2,25 fő munkavállaló. Indoka az alapterület(ek), valamint az étkeztetésben ellátottak létszámának növekedése. A működtetési feladatokat 217. januárjától átveszi a KLIK, így a kiadás 4 hónapra terheli az Önkormányzat költségvetését. 13. Ft-os bruttó átlagbérrel számolva a feladatra 1.486 eft-ot kell biztosítani az általános tartalékkeret terhére. Költségvetési rendeleten az alábbi átvezetés kerül: Önkormányzat bér: +1.17 eft Önkormányzat járulékok: + 316 eft Önkormányzat tartalékok/általános tartalék évközbeni többletfeladatokra -1.486 eft 19., Védőnők béremelése Központi kormányzati intézkedések keretében 216. szeptember 1-től a Védőnők részére átlagosan 21%-os béremelésre került sor, valamint az 1-8 hónapra visszamenőlegesen finanszírozásba részesültek, melyet kötelező számukra bérként kifizetni. A béremelés és egyszeri juttatás forrását a Kormány biztosította. A jogszabályi előírások teljesítése az alábbi rendelet módosítást vonja maga után: Önkormányzat/működési célú pénzeszköz átvétel: +3.353 eft Önkormányzat személyi juttatások: +2.64 eft Önkormányzat járulékok: + 713 eft 4

2., Faluház feladat átcsoportosítások A Faluház és Karikó János Könyvtár részére az Önkormányzat költségvetéséből az alábbi tételeket kell átcsoportosítani: a., Szellőztető berendezéshez tartózó "CLIVET" klíma karbantartása 316 eft, tekintettel arra, hogy eredeti előirányzatként az Önkormányzat költségvetésébe került tervezésre, így forrás oldala az Önkormányzat karbantartási kiadásai b., Városünnep helytörténeti fotókiállítás Néprajzi Múzeumból vásárolt anyag ( Faluház szakmai anyag) 91 eft, indoka, hogy a beszerzés a Faluház rendeléseivel együtt olcsóbb volt, mintha az Önkormányzat külön rendelte volna. Forrás az Önkormányzat dologi kiadásai. A két tétel költségvetési rendeleten történő átvezetése az alábbi: Önkormányzat dologi kiadások -47 eft Faluház dologi kiadások +47 eft. Bábos nap testület által megszavazott külön támogatás 2 eft Átvezetése: Faluház eszközbeszerzés +2 eft Önkormányzat tartalékok/általános tartalékkeret évközbeni többletigény -2 eft 21., Biatorbágy, Szabadság út (811. j. ök. út Gábor Áron utca és Deák Ferenc utca között) Déli oldali parkolósáv és a Május 1. utcai csatlakozás kiépítése Biatorbágy Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az 193/216. (IX.14.) Öh. sz. határozatában döntött a Biatorbágy, Szabadság út (811. j. ök. út Gábor Áron utca és Deák Ferenc utca között) Déli oldali parkolósáv és a Május 1. utcai csatlakozás kiépítése közbeszerzési eljárás eredményéről. A Képviselő-testület a döntéssel párhuzamosan a lebonyolításhoz szükséges 44.728.983,- Ft-os többlet forrásigényt a költségvetés általános tartalékkeretének terhére biztosította. A döntés a költségvetési rendeleten az alábbiak szerint kerül átvezetésre: Önkormányzat felhalmozási kiadások/szabadság u. parkoló építés +44.729 eft Önkormányzat tartalékok/általános tartalékkeret évközbeni többletigény - 44.729 eft 22., Óvodapedagógusok 216. szeptemberi kötelező béremelése 326/213. (VIII. 3.) Korm. rendelet a pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény köznevelési intézményekben történő végrehajtásáról 38. (3) bekezdése alapján 216. szeptember 1-től az óvodapedagógusok újabb, kötelező béremelésben részesülnek. A költségvetés tervezéskor ennek mértéke még nem volt ismert, így tervezésre nem került. A jogszabályi kötelezettség teljesítése az alábbi rendeletmódosítási tételeket vonja maga után: BEÓ személyi juttatások: +1.432 eft BEÓ járulékok: + 386 eft Önkormányzat tartalékok/általános tartalék évközi többletfeladatok - 1.818 eft Biatorbágy, 216. szeptember 23. Tisztelettel Összeállította: Czuczor Orsolya, pénzügyi osztályvezető Tarjáni István s.k. polgármester 5

Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének /216. (IX. 29.) számú önkormányzati rendelet-tervezete Biatorbágy Város Önkormányzatának 216. évi költségvetéséről szóló 6/216. (II.26.) önkormányzati rendelete módosításáról Biatorbágy Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 211. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 35. -ban kapott felhatalmazás alapján, figyelemmel a Magyarország 216. évi költségvetéséről szóló 215. évi C. törvényre, Biatorbágy Város Képviselő-testülete 216. évi költségvetéséről szóló 6/216. (II.26.) Ör. rendeletét (a továbbiakban: Rendelet) az alábbiak szerint módosítja: 1.. A Rendelet mellékletét képező I/1. számú melléklet helyébe jelen rendelet mellékletét képező I/1. számú melléklet lép. 2.. A Rendelet mellékletét képező I/5. számú melléklet helyébe jelen rendelet mellékletét képező I/5. számú melléklet lép. 3.. A Rendelet mellékletét képező I/6. számú melléklet helyébe jelen rendelet mellékletét képező I/6. számú melléklet lép. 4.. A Rendelet mellékletét képező I/11. számú melléklet helyébe jelen rendelet mellékletét képező I/11. számú melléklet lép. 5.. A Rendelet mellékletét képező II/1. számú melléklet helyébe jelen rendelet mellékletét képező II/1. számú melléklet lép. 6. A Rendelet mellékletét képező II/5. számú melléklet helyébe jelen rendelet mellékletét képező II/5. számú melléklet lép. 7. A Rendelet mellékletét képező II/6. számú melléklet helyébe jelen rendelet mellékletét képező II/6. számú melléklet lép. 8. A Rendelet mellékletét képező II/7. számú melléklet helyébe jelen rendelet mellékletét képező II/7. számú melléklet lép. 1. A Rendelet mellékletét képező II/9. számú melléklet helyébe jelen rendelet mellékletét képező II/9. számú melléklet lép. 11. A Rendelet mellékletét képező II/1. számú melléklet helyébe jelen rendelet mellékletét képező II/1. számú melléklet lép. 12. A Rendelet mellékletét képező II/11. számú melléklet helyébe jelen rendelet mellékletét képező II/11. számú melléklet lép. 13. A Rendelet mellékletét képező II/12. számú melléklet helyébe jelen rendelet mellékletét képező II/12. számú melléklet lép. 14. A Rendelet mellékletét képező II/13. számú melléklet helyébe jelen rendelet mellékletét képező II/13. számú melléklet lép. 15. A Rendelet mellékletét képező IV/1. számú melléklet helyébe jelen rendelet mellékletét képező IV/1. számú melléklet lép. 16. A Rendelet mellékletét képező IV/5. számú melléklet helyébe jelen rendelet mellékletét képező IV/5. számú melléklet lép.

17. A Rendelet mellékletét képező IV/6. számú melléklet helyébe jelen rendelet mellékletét képező IV/6. számú melléklet lép. 18. A Rendelet mellékletét képező VII/1. számú melléklet helyébe jelen rendelet mellékletét képező VII/1. számú melléklet lép. 19. A Rendelet mellékletét képező VII/5. számú melléklet helyébe jelen rendelet mellékletét képező VII/5. számú melléklet lép. 2. A Rendelet mellékletét képező VII/6. számú melléklet helyébe jelen rendelet mellékletét képező VII/6. számú melléklet lép. 21.. Jelen rendelet kihirdetése napján lép hatályba, és az azt követő napon hatályát veszti. Tarjáni István. s.k. polgármester dr. Kovács András s.k. jegyző

11/216.(V.27.) számú önkormányzati rendelet I/1. számú melléklete BIATORBÁGY VÁROS 216. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE Biatorbágy Város kiadásai kiemelt előirányzatonként Biatorbágy Város Összevont költségvetési mérlege eft Bevételek Előirányzat Kiadások Előirányzat I. MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK (1+2+3+4) 2 834 779 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK (I+II+.V) 2 65 595 1 Működési célú támogatások Áht.-on belülről 462 37 I. Személyi juttatások 948 933 1.a. Önkormányzatok működési támogatásai 462 37 II. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 256 84 Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása III. Dologi kiadások 653 79 Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása 319 421 IV. Ellátottak pénzbeli juttatásai 47 1 Települési önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása 128 145 V. Egyéb működési célú kiadások (tartalékokkal együtt K512 rovatszám) 745 489 Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása 14 741 Működési célú központosított előirányzatok Helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai 1.b. Elvonások és befizetések bevételei 1.c. Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről 1.d. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről 1.e. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről 1.f. Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről 2. Közhatalmi bevételek 2 265 Adók 2 255 Illetékek Járulékok Hozzájárulások Bírságok 1 Díjak Más fizetési kötelezettségek 3. Működési bevételek 13 642 Áru- és készletértékesítés ellenértéke Szolgáltatások ellenértéke 6 398 Közvetített szolgáltatások értéke 12 47 Tulajdonosi bevételek Ellátási díjak 65 195 Kiszámlázott általános forgalmi adó 15 669 Általános forgalmi adó visszatérítése Kamatbevételek 2 Egyéb pénzügyi műveletek bevételei Egyéb működési bevételek 3 89 4. Működési célú átvett pénzeszközök 3 83 Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről Egyéb működési célú átvett pénzeszközök 3 83 II. FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK (V+VI+VII) 4 FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK (VI+VII+VIII) 1 913 345 1. Felhalmozási célú támogatások Áht.-on belülről VI. Beruházások 1 912 695 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások VII. Felújítások 65 Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről VIII. Egyéb felhalmozási kiadások Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről 2. Felhalmozási bevételek Immateriális javak értékesítése Ingatlanok értékesítése Egyéb tárgyi eszközök értékesítése Részesedések értékesítése Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek 3. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 4 Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök 4 III. MŰKÖDÉSI FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK (1+2+.+7) 2 756 261 MŰKÖDÉSI FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK (1+2+.+7) 1 31 1 1. Befektetési vagy forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapír kibocsátása, értékesítése, beváltása az eladási árban elismert kamat kivételével 1. Befektetési vagy forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapír vásárlása a vételárban elismert kamat kivételével 2. Hosszú lejáratú hitel felvétele 2. Hosszú lejáratú hitel tőkeösszegének törlesztése 3. Rövid lejáratú hitel felvétele 3. Rövid lejáratú hitel tőkeösszegének törlesztése 4. Kölcsön felvétele 4. Kölcsön tőkeösszegének törlesztése 5. Szabad pénzeszközök betétként való elhelyezése 5. Szabad pénzeszközök betétként való visszavonása 6. Pénzügyi lízing lízingbevevői félként a lízíingszerződésben kikötött tőkerész törlesztésére Költségvetési maradvány, vállalkozási maradvány 1 725 161 6. teljesített kiadások 7. Irányító szervi támogatásként folyósított támogatás fizetési számlán történő jóváírása 1 31 1 7. Irányító szervi támogatásként folyósított támogatás kiutalása 1 31 1 IV- FELHALMOZÁSI FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK (1+2+.+7) FELHALMOZÁSI FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK (1+2+.+7) 1. Befektetési vagy forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapír kibocsátása, értékesítése, beváltása az eladási árban elismert kamat kivételével 1. Befektetési vagy forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapír vásárlása a vételárban elismert kamat kivételével 2. Hosszú lejáratú hitel felvétele 2. Hosszú lejáratú hitel tőkeösszegének törlesztése 3. Rövid lejáratú hitel felvétele 3. Rövid lejáratú hitel tőkeösszegének törlesztése 4. Kölcsön felvétele 4. Kölcsön tőkeösszegének törlesztése 5. Szabad pénzeszközök betétként való elhelyezése 5. Szabad pénzeszközök betétként való visszavonása 6. Pénzügyi lízing lízingbevevői félként a lízíingszerződésben kikötött tőkerész törlesztésére Költségvetési maradvány, vállalkozási maradvány 6. teljesített kiadások 7. Irányító szervi támogatásként folyósított támogatás fizetési számlán történő jóváírása 7. Irányító szervi támogatásként folyósított támogatás kiutalása BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN 5 595 4 KIADÁSOK MINDÖSSZESEN 5 595 4

/216.(IX.29.) számú önkormányzati rendelet I/5. számú melléklete BIATORBÁGY VÁROS 216. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE Biatorbágy Város bevételei forrásonként Sorszám Megnevezés Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Benedek Elek óvoda Gólyafészek Bölcsőde Családsegítő Központ Faluház és Karikó János Könyvtár Összesen I. MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK 2 81 11 3 55 8 78 4 6 13 48 2 834 779 1. Önkormányzatok működési támogatásai 462 37 462 37 Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása 319 421 319 421 Települési önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása 128 145 128 145 Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása 14 741 14 741 Működési célú központosított előirányzatok Helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai 2. Elvonások és befizetések bevételei Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó 3. megtérülések államháztartáson belülről Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök 4. visszatérülése államháztartáson belülről Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök 5. igénybevétele államháztartáson belülről Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson 6. belülről 7. Közhatalmi bevételek 2 265 2 265 Adók 2 255 2 255 Illetékek Járulékok Hozzájárulások Bírságok 1 1 Díjak Más fizetési kötelezettségek 8. Működési bevételek 73 74 3 55 8 78 4 2 13 48 13 642 Áru- és készletértékesítés ellenértéke Szolgáltatások ellenértéke 1 548 4 2 65 6 398 Közvetített szolgáltatások értéke 3 55 8 92 12 47 Tulajdonosi bevételek Ellátási díjak 58 35 7 16 65 195 Kiszámlázott általános forgalmi adó 15 669 15 669 Általános forgalmi adó visszatérítése Kamatbevételek 2 2 Egyéb pénzügyi műveletek bevételei Egyéb működési bevételek 3 89 3 89 9. Működési célú átvett pénzeszközök 3 43 4 3 83 Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről Egyéb működési célú átvett pénzeszközök 3 43 4 3 83 II. FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK 4 4 1. Felhalmozási célú támogatások Áht.-on belülről Felhalmozási célú önkormányzati támogatások Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről 2. Felhalmozási bevételek Immateriális javak értékesítése Ingatlanok értékesítése Egyéb tárgyi eszközök értékesítése Részesedések értékesítése Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek 3. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 4 4 Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök 4 4 III. MŰKÖDÉSI FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK 1 725 161 339 259 42 274 91 289 59 15 121 127 2 756 261 Befektetési vagy forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapír kibocsátása, értékesítése, beváltása az eladási árban 1. elismert kamat kivételével 2. Hosszú lejáratú hitel felvétele 3. Rövid lejáratú hitel felvétele 4. Kölcsön felvétele 5. Szabad pénzeszközök betétként való elhelyezése 6. Költségvetési maradvány, vállalkozási maradvány 1 725 161 1 725 161 Irányító szervi támogatásként folyósított támogatás fizetési 7. számlán történő jóváírása 339 259 42 274 91 289 59 15 121 127 1 31 1 IV. FELHALMOZÁSI FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK Befektetési vagy forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapír kibocsátása, értékesítése, beváltása az eladási árban 1. elismert kamat kivételével 2. Hosszú lejáratú hitel felvétele 3. Rövid lejáratú hitel felvétele 4. Kölcsön felvétele 5. Szabad pénzeszközök betétként való elhelyezése 6. Költségvetési maradvány, vállalkozási maradvány Irányító szervi támogatásként folyósított támogatás fizetési 7. számlán történő jóváírása BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN 4 53 172 339 259 423 824 99 997 63 75 134 67 5 595 4 eft

/216.(IX.29.) számú önkormányzati rendelet I/6. számú melléklete BIATORBÁGY VÁROS 216. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE Biatorbágy Város kiadásai feladatonként Sorszám Megnevezés Önkormányzat Biatorbágy Város kiadásai feladatonként Polgármesteri Hivatal Benedek Elek Óvoda Gólyafészek Bölcsőde Családsegítő Központ Faluház és Karikó J. Könyvtár eft Biatorbágy mindösszesen I. Működési költségvetési kiadások 1 62 749 33 31 423 824 99 447 62 95 131 313 2 65 594 1. Személyi juttatások 283 241 217 125 32 911 56 563 41 611 47 482 948 933 2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 76 475 58 624 81 786 15 272 11 17 12 82 256 84 3. Dologi kiadások 45 534 54 562 39 127 27 612 1 232 71 11 653 78 4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 47 1 47 1 5. Egyéb működési célú kiadások (tartalékokkal együtt K512 rovatszám) 745 489 745 489 II. FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK 1 899 752 8 949 55 8 3 294 1 913 345 1. Beruházások 1 899 752 8 949 8 3 194 1 912 695 2. Felújítások 55 1 65 3. Egyéb felhalmozási kiadások III. MŰKÖDÉSI FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK 1 31 1 1 31 1 Befektetési vagy forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapír 1. vásárlása a vételárban elismert kamat kivételével 2. Hosszú lejáratú hitel tőkeösszegének törlesztése 3. Rövid lejáratú hitel tőkeösszegének törlesztése 4. Kölcsön tőkeösszegének törlesztése 5. Szabad pénzeszközök betétként való visszavonása Pénzügyi lízing lízingbevevői félként a lízíingszerződésben kikötött 6. tőkerész törlesztésére teljesített kiadások 7. Irányító szervi támogatásként folyósított támogatás kiutalása 1 31 1 1 31 1 IV. FELHALMOZÁSI FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK Befektetési vagy forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapír 1. vásárlása a vételárban elismert kamat kivételével 2. Hosszú lejáratú hitel tőkeösszegének törlesztése 3. Rövid lejáratú hitel tőkeösszegének törlesztése 4. Kölcsön tőkeösszegének törlesztése 5. Szabad pénzeszközök betétként való visszavonása Pénzügyi lízing lízingbevevői félként a lízíingszerződésben kikötött 6. tőkerész törlesztésére teljesített kiadások 7. Irányító szervi támogatásként folyósított támogatás kiutalása KIADÁSOK MINDÖSSZESEN 4 533 61 339 259 423 824 99 997 63 75 134 67 5 595 39

/216.(IX.29.) számú önkormányzati rendelet I/11. számú melléklete BIATORBÁGY VÁROS 216. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE ati intézmények létszámkeretei Önkormányzat és kormányzati funkciói Kormányzati funkció Tevékenység megnevezése Létszámkeret 1113 Önkormányzatok jogalkotó és általános igazgatási tevékenysége 1 fő polgármester 1113 Önkormányzatok jogalkotó és általános igazgatási tevékenysége 2 fő alpolgármester 1113 Önkormányzatok jogalkotó és általános igazgatási tevékenysége 1 fő kommunikációs tanácsadó 1113 Önkormányzatok jogalkotó és általános igazgatási tevékenysége 1 fő operatív kabinettitkár 1113 Önkormányzatok jogalkotó és általános igazgatási tevékenysége 1 fő kabinettitkár 1113 Önkormányzatok jogalkotó és általános igazgatási tevékenysége 1 fő ifjúsági referens 662 Város-, és községgazdálkodás 26,75 fő 1335 Önkormányzati vagyongazdálkodás (Lakóingatlan + nem lakóingatlan) 1 fő 661 Zöldterület kezelés 3 fő Üdülő szálláshely 1 fő Család- és nővédelmi egészségügyi gondozás 8 fő Intézményműködtetés 22 fő Gyermekétkeztetés Önkormányzat összesen 8,5 fő 75 fő összesen Polgármesteri Hivatal Kormányzati funkció Tevékenység megnevezése Létszámkeret 1113 Önkormányzatok jogalkotó és általános igazgatási tevékenysége 1 fő jegyző 1113 Önkormányzatok jogalkotó és általános igazgatási tevékenysége 1 fő aljegyző 1113 Önkormányzatok jogalkotó és általános igazgatási tevékenysége 37 fő köztisztviselő 1113 Önkormányzatok jogalkotó és általános igazgatási tevékenysége 2 fő rendszergazda 1122 Adó-, vám- és jövedéki igazgatás Polgármesteri Hivatal összesen 6 fő köztisztviselő 47 fő összesen Kormányzati Tevékenység megnevezése Létszámkeret 9111 Óvodai nevelés, ellátás szakmai feladatai- pedagógus 51 fő 9111 Óvodai nevelés, ellátás szakmai feladatai- szakmai munkát segítő 32 fő 9113 Nemzetiségi óvodai nevelés szakmai feladatai - pedagógus 4 fő 9113 Nemzetiségi óvodai nevelés szakmai feladatai - szakmai munkát segítő 2 fő 9114 Óvoda működtetés feladatai 13,5 fő Benedek Elek Óvoda összesen 12,5fő Kormányzati funkció Tevékenység megnevezése Létszámkeret 1442 Család és gyermekjóléti szolgálat 5 fő családgondozó 1442 Család és gyermekjóléti szolgálat 1 fő szociális segítő 1442 Család és gyermekjóléti szolgálat 1 fő gazdasági ügyintéző 1442 Család és gyermekjóléti szolgálat 1,5 fő ifjúság segítő 1442 Család és gyermekjóléti szolgálat 1 fő szociális asszisztens 1751 Szociális étkeztetés 1 fő szociális gondozó 1752 Házi segítségnyújtás Családsegítő Központ és Gyermekjóléti Szolgálat összesen 6 fő szociális gondozó 15,5 fő Biatorbágyi Faluház Kormányzati funkció Tevékenység megnevezése Létszámkeret 8242 Könyvtári állomány gyarapítása 1 fő könyvtáros 8244 Könyvtári szolgáltatások 2 fő könyvtáros 8244 Könyvtári szolgáltatások,5 fő technikai 8291 Közművelődés, közösség és társadalmi részvétel fejlesztése 2 fő népművelő 8264 Múzeumi, közművelődési, közösség kapcsolati tevékenységek 1 fő népművelő 8292 Közművelődés, hagyomány és közösségi kulturális értékek gondozása 2 fő népművelő 8292 Közművelődés, hagyomány és közösségi kulturális értékek gondozása Biatorbágyi Faluház összesen 8,5 fő technikai 17 fő Gólyafészek Bölcsőde Kormányzati funkció Tevékenység megnevezése Létszámkeret Gyermekek napközbeni ellátása Gólyafészek Bölcsőde összesen 24,5 fő 24,5 fő Mindösszesen 284,75

/216. (IX.29.) számú önkormányzati rendelet II.1. számú melléklete Biatorbágy Város Önkormányat összevont költségvetési mérlege eft Bevételek Előirányzat Kiadások Előirányzat I. MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK (1+2+3+4) 2 84 441 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK (I+II+.V) 1 62 749 1 Működési célú támogatások Áht.-on belülről 462 37 I. Személyi juttatások 283 241 1.a. Önkormányzatok működési támogatásai 462 37 II. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 76 475 Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása III. Dologi kiadások 45 534 Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása 319 421 IV. Ellátottak pénzbeli juttatásai 47 1 Települési önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása 128 145 V. Egyéb működési célú kiadások (tartalékokkal együtt K512 rovatszám) 745 489 Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása 14 741 Működési célú központosított előirányzatok Helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai 1.b. Elvonások és befizetések bevételei 1.c. Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről 1.d. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről 1.e. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről 1.f. Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről 2. Közhatalmi bevételek 2 265 Adók 2 255 Illetékek Járulékok Hozzájárulások Bírságok 1 Díjak Más fizetési kötelezettségek 3. Működési bevételek 73 74 Áru- és készletértékesítés ellenértéke Szolgáltatások ellenértéke Közvetített szolgáltatások értéke Tulajdonosi bevételek Ellátási díjak 58 35 Kiszámlázott általános forgalmi adó 15 669 Általános forgalmi adó visszatérítése Kamatbevételek Egyéb pénzügyi műveletek bevételei Egyéb működési bevételek 4. Működési célú átvett pénzeszközök 3 43 Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről Egyéb működési célú átvett pénzeszközök 3 43 II. FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK (V+VI+VII) 4 FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK (VI+VII+VIII) 1 899 752 1. Felhalmozási célú támogatások Áht.-on belülről VI. Beruházások 1 899 752 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások VII. Felújítások Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről VIII. Egyéb felhalmozási kiadások Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről 2. Felhalmozási bevételek Immateriális javak értékesítése Ingatlanok értékesítése Egyéb tárgyi eszközök értékesítése Részesedések értékesítése Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek 3. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 4 Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök 4 III. MŰKÖDÉSI FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK (1+2+.+7) 1 725 161 MŰKÖDÉSI FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK (1+2+.+7) 1 31 1 1. Befektetési vagy forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapír kibocsátása, értékesítése, beváltása az eladási árban elismert kamat kivételével 1. Befektetési vagy forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapír vásárlása a vételárban elismert kamat kivételével 2. Hosszú lejáratú hitel felvétele 2. Hosszú lejáratú hitel tőkeösszegének törlesztése 3. Rövid lejáratú hitel felvétele 3. Rövid lejáratú hitel tőkeösszegének törlesztése 4. Kölcsön felvétele 4. Kölcsön tőkeösszegének törlesztése 5. Szabad pénzeszközök betétként való elhelyezése 5. Szabad pénzeszközök betétként való visszavonása Pénzügyi lízing lízingbevevői félként a lízíingszerződésben kikötött tőkerész 6. Költségvetési maradvány, vállalkozási maradvány 1 725 161 6. törlesztésére teljesített kiadások 7. Irányító szervi támogatásként folyósított támogatás fizetési számlán történő jóváírása 7. Irányító szervi támogatásként folyósított támogatás kiutalása 1 31 1 IV- FELHALMOZÁSI FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK (1+2+.+7) FELHALMOZÁSI FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK (1+2+.+7) 1. Befektetési vagy forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapír kibocsátása, értékesítése, beváltása az eladási árban elismert kamat kivételével 1. Befektetési vagy forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapír vásárlása a vételárban elismert kamat kivételével 2. Hosszú lejáratú hitel felvétele 2. Hosszú lejáratú hitel tőkeösszegének törlesztése 3. Rövid lejáratú hitel felvétele 3. Rövid lejáratú hitel tőkeösszegének törlesztése 4. Kölcsön felvétele 4. Kölcsön tőkeösszegének törlesztése 5. Szabad pénzeszközök betétként való elhelyezése 5. Szabad pénzeszközök betétként való visszavonása Pénzügyi lízing lízingbevevői félként a lízíingszerződésben kikötött tőkerész 6. Költségvetési maradvány, vállalkozási maradvány 6. törlesztésére teljesített kiadások 7. Irányító szervi támogatásként folyósított támogatás fizetési számlán történő jóváírása 7. Irányító szervi támogatásként folyósított támogatás kiutalása BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN 4 533 62 KIADÁSOK MINDÖSSZESEN 4 533 62

/216. (IX.29.) számú önkormányzati rendelet II.5. számú melléklete BIATORBÁGY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 216. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE Biatorbágy Város Önkormányzat bevételei forrásonként Sorszám Megnevezés Összesen I. MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK 2 84 441 1. Önkormányzatok működési támogatásai 462 37 Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása 319 421 Települési önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása 128 145 Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása 14 741 Működési célú központosított előirányzatok Helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai 2. Elvonások és befizetések bevételei Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó 3. megtérülések államháztartáson belülről Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök 4. visszatérülése államháztartáson belülről Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök 5. igénybevétele államháztartáson belülről Egyéb működési célú támogatások bevételei 6. államháztartáson belülről 7. Közhatalmi bevételek 2 265 Adók 2 255 Illetékek Járulékok Hozzájárulások Bírságok 1 Díjak Más fizetési kötelezettségek 8. Működési bevételek 73 74 Áru- és készletértékesítés ellenértéke Szolgáltatások ellenértéke Közvetített szolgáltatások értéke Tulajdonosi bevételek Ellátási díjak 58 35 Kiszámlázott általános forgalmi adó 15 669 Általános forgalmi adó visszatérítése Kamatbevételek Egyéb pénzügyi műveletek bevételei Egyéb működési bevételek 9. Működési célú átvett pénzeszközök 3 43 Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről Egyéb működési célú átvett pénzeszközök 3 43 II. FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK 4 1. Felhalmozási célú támogatások Áht.-on belülről Felhalmozási célú önkormányzati támogatások Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről 2. Felhalmozási bevételek Immateriális javak értékesítése Ingatlanok értékesítése Egyéb tárgyi eszközök értékesítése eft

/216. (IX.29.) számú önkormányzati rendelet II.5. számú melléklete BIATORBÁGY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 216. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE Sorszám Megnevezés Összesen Részesedések értékesítése Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek 3. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 4 Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök 4 III. MŰKÖDÉSI FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK 1 725 161 Befektetési vagy forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapír kibocsátása, értékesítése, beváltása az eladási 1. árban elismert kamat kivételével 2. Hosszú lejáratú hitel felvétele 3. Rövid lejáratú hitel felvétele 4. Kölcsön felvétele 5. Szabad pénzeszközök betétként való elhelyezése 6. Költségvetési maradvány, vállalkozási maradvány 1 725 161 Irányító szervi támogatásként folyósított támogatás fizetési 7. számlán történő jóváírása IV. FELHALMOZÁSI FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK Befektetési vagy forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapír kibocsátása, értékesítése, beváltása az eladási 1. árban elismert kamat kivételével 2. Hosszú lejáratú hitel felvétele 3. Rövid lejáratú hitel felvétele 4. Kölcsön felvétele 5. Szabad pénzeszközök betétként való elhelyezése 6. Költségvetési maradvány, vállalkozási maradvány Irányító szervi támogatásként folyósított támogatás fizetési 7. számlán történő jóváírása BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN 4 533 62

/216.(IX.29.) számú önkormányzati rendelet II.6. számú melléklete BIATORBÁGY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 216. ÉVI KÖLTSÉGVETÉS Biatorbágy Város Önkormányzat kiadásai kiemelt előirányzatonként eft Sorszám Megnevezés előirányzat I. Működési költségvetési kiadások 1 555 739 1. Személyi juttatások 283 241 2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 76 475 3. Dologi kiadások 45 534 4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 5. Egyéb működési célú kiadások (tartalékokkal együtt K512 rovatszám) 745 489 II. FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK 1 899 752 1. Beruházások 1 899 752 2. Felújítások 3. Egyéb felhalmozási kiadások III. MŰKÖDÉSI FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK 1 31 1 Befektetési vagy forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapír 1. vásárlása a vételárban elismert kamat kivételével 2. Hosszú lejáratú hitel tőkeösszegének törlesztése 3. Rövid lejáratú hitel tőkeösszegének törlesztése 4. Kölcsön tőkeösszegének törlesztése 5. Szabad pénzeszközök betétként való visszavonása Pénzügyi lízing lízingbevevői félként a lízíingszerződésben kikötött tőkerész 6. törlesztésére teljesített kiadások 7. Irányító szervi támogatásként folyósított támogatás kiutalása 1 31 1 IV. FELHALMOZÁSI FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK Befektetési vagy forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapír 1. vásárlása a vételárban elismert kamat kivételével 2. Hosszú lejáratú hitel tőkeösszegének törlesztése 3. Rövid lejáratú hitel tőkeösszegének törlesztése 4. Kölcsön tőkeösszegének törlesztése 5. Szabad pénzeszközök betétként való visszavonása Pénzügyi lízing lízingbevevői félként a lízíingszerződésben kikötött tőkerész 6. törlesztésére teljesített kiadások 7. Irányító szervi támogatásként folyósított támogatás kiutalása KIADÁSOK MINDÖSSZESEN 4 486 591

/216.(IX.29.) számú önkormányzati rendelet II/7. számú melléklete BIATORBÁGY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 216. ÉVI KÖLTSÉGVETÉS Önkormányzati szintű felhalmozási kiadások célonként és feladatonként Sorszám Megnevezés Előirányzat I. Beruházások 1 881 122 1. EU- támogatásos programok 284 88 KMOP-5.2.1/B-9-2f-21-12 Viadukt alatti körforgalom 284 88 2. Egyéb beruházások 1 597 34 2.1 Utak, csomópontok, támfalak 69 826 2.1.1. Áthúzódó feladatok 8 976 Forgalomtechnikai felülvizsgálat 6 Orgona-Raktár utcák tervezése, engedélyezése fényméréssel 1 655 Peca-tó kertbarátok tere tervezése, engedélyezése 229 Lomb utca fennmaradási engedélyezéshez kapcsolódó tervezés+engedélyezés lebonyolítása 8 Lomb utca fennmaradási eljárás-eljárási díjak 14 Lomb-Levél utca csp. Megsüllyedt aszfalt javítása 21 Bethlen u. 3. csapadékvíz elvezetés 5 342 2.1.2. Új feladatok 6 85 Petőfi utca felújítása csapadékvíz elvezetéssel, tervezés, engedélyezés 4 Útfelújítások és útépítési keretösszeg 5 419 hrsz-ú ingatlanon úttartó támfal megerősítés tervezése, engedélyezés 8 Csokonai utcai támfal-rézsű tetejére korlát 25 Útburkolati jelek festése 3 Gazdák földje út kialakítása MNV szerződés miatt 5 Forgalomba helyezési eljárások díjai 3 Utcanév táblák beszerzése 2 2.2. Gyalogátkelő helyek, járdák, parkolók 142 53 2.2.1. Áthúzódó feladatok 5 774 Gyöngyvirág utcai járda tervezése 629 Meggyfa u. gyalogátkelőhely sárga villogó kialakítása 5 Pátyi-Dózsa csp. Járdaépítés tervezés, engedélyezés 145 2.2.2. Új feladatok 136 729 Parkoló tervezés, engedélyezés, építés, valamint felújítási keretösszeg 15 Vasútállomás külső lépcső felújítása 5 Egészségház előtti lépcső felújítása 2 Szabadság út, Bocskai, Május 1. utcacsoport parkoló építése 115 829 Szabadság út, Bocskai, Május 1. utcacsoport parkoló építése -műszaki ellenőrzés 4 45 Szabadság út, Bocskai, Május 1. utcacsoport parkoló építése - egyéb költségek 4 45 Járdafelújítási keretösszeg 5 2.3. Hidak 7 239 2.3.1. Áthúzódó feladatok 89 Csillag utcai híd engedélyezési költségei (fénymérés) 89 2.3.2. Új feladatok 7 15 Viadukt hídfők felső síkjának hídszigetelési tervezési munkái 5 Viadukt hídfők felső síkjának hídszigetelési munkáinak kiegészítő költségei 15 Viadukt járólemez javítása, korlát javítás 1 5 Hídvizsgálatban előírt feladatok kivitelezése 5 2.4 Iharos 2.4.1. Áthúzódó feladatok 2.4.2. Új feladatok 2.5. Sportpályák 255 148 2.5.1. Áthúzódó feladatok 147 725 Kolozsvári úti sportpálya szerződésben rögzített tartalékkeret 8 2 Kolozsvári úti sportpálya futópálya kialakítása, kivitelezése, műszaki ellenőrzése 138 61 Kolozsvári sportpálya műszaki ellenőr 915 2.5.2. Új feladatok 96 Kolozsvári utcai sportpálya lábteniszpálya, támfal, térburkolás kivitelezése 95 Kolozsvári utcai sportpálya lábteniszpálya, támfal, térburkolás kivitelezése - műszaki ellenőr 5 Kolozsvári úti sportpálya új vízbekötés engedélyezése, kivitelezése 5 2.5.3. Üzemeltetéssel összefüggő feladatok 11 423 Kolozsvári sportpálya - sportkoncepcióhoz kapcsolódó feladatok 93 Iharosi sportpálya - sportkoncepcióhoz kapcsolódó feladatok 1 493 2.6. Közvilágítás 41 1 2.6.1. Áthúzódó feladatok 5 6 Lomb utca fénymérése 2 Kreszpark közvilágítás fejlesztés 5 4 2.6.2. Új feladatok 35 5 Köz- és díszvilágítás fejlesztés 2 Biai református templom díszvilágítás 3 5 Szily-Pátyi út csp. Közvilágítás fejlesztés 12 2.7. Karinthy u. iskola és környékének rendezése 21 99 2.7.1. Áthúzódó feladatok 4 Karinthy étterem garanciális visszatartás 4 2.7.2. Új feladatok 21 59 2 tanterem kialakítása Karinthy iskola bővítés engedélyezési terve 21 59 2.8. Szily kastély iskola 26 35 eft

/216.(IX.29.) számú önkormányzati rendelet II/7. számú melléklete BIATORBÁGY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 216. ÉVI KÖLTSÉGVETÉS Sorszám Megnevezés Előirányzat 2.8.1. Testületi döntés(ek) 2.8.2. Áthúzódó feladatok 2.8.3. Új feladatok 26 35 Csapadékvíz elvezetés Nagy utca Szily Iskola előtti részen tervezés 2 Csapadékvíz elvezetés Nagy utca Szily Iskola előtti részen kviitelezés 9 Csapadékvíz elvezetés Nagy utca, Szily Iskola előtti részen műszaki ellenőri, eljárási díjak, egyéb 45 Csapadékvíz elvezetés Nagy utca, Szily Iskola előtti részen pótkeret 45 Szily hátsókert és oldalsó kert történti kutatása 5 Szily oldalkert és hátsókert történtei kutatása 5 Szily megmaradó épületek tervezése, felújítása 1 Szly külső elektromos hálózat vizsgálata, javítása, cseréje 85 Szily tornaterem tetején villámvédelem kialakítása 4 Szily tornaterem tetején villámvédelem kialakítása - műszaki ellenőrzés 2 2.9. Sándor -Metternich kastély 431 32 2.9.1. Testületi döntés(ek) 2.9.2. Áthúzódó feladatok 38 52 TSZ szárny - 8 tanterem és kapcsolódó helyiségek kialakítása 38 52 2.9.3. Új feladatok 5 8 TSZ szárny felújított tantermeinek eszköz és bútorbeszerzése 2 B típusú tornaterem TAO pályázat önrész Rákóczi utcáról ideiglenes ételszállító útvonal kiépítése a Lego óvodához 8 TSZ szárny felújításához kapcsolódó egyéb költségek 3 2.1. Intézményi beruházások 3 339 2.1.1. Testületi döntés(ek) 2.1.2. Áthúzódó feladatok 7 365 Bajcsy óvoda használatba vételi eljárás díja 1 Bajcsy óvoda fák gallyazása, mulcsterítés, légvezeték kiszabadítása 115 Bajcsy óvoda kertrendezés végszámla 6 9 Bajcsy óvoda kertrendezés pótmunka (szerződéses keret) 25 2.1.3. Új feladatok 22 974 Bajcsy óvoda új szennyvíz bekötése tervezés 35 Bajcsy óvoda új szennyvíz bekötése - kivitelezés 4 Bajcsy óvoda új szennyvíz bekötése - kivitelezés egyéb költségek 1 924 Bajcsy óvoda bejárójához lámpatest kiépítése 1 Vendel téri óvoda falainak vizesedés megszűntetése 5 1 Fogyatékkal élők nappali foglalkoztatójának udvar rendbetétele, balesetveszély megszűntetése 2 Óvodai, iskolai és utánpótlás sport infrastrutúra fejlesztés 9 5 Fogyatékkal élők nappali foglalkoztatójának csapadékvíz elvezetése az épülettől Fogyatékkal élők nappali foglalkoztatójának nyílászáró csere és beépítés Fogyatékkal élők nappali foglalkozatójának felújítása - műszaki ellenőrzés Fogyatékkal élők nappali foglalkoztatójának felújítása - egyéb költségek Bajcsy óvoda tálalókonyha felszerelése 2.11. Önkormányzati ingatlanok felújítása 33 2.11.1. Testületi döntés(ek) 2.11.2. Áthúzódó feladatok 2.11.3. Új feladatok 33 Szabadság út 8. orvosi ügyelet tető javítás, beázás megszűntetése 1 Nagy u. ingatlanok (22,48,31,33) 2 Viadukt utca 6. emeleti lakás felújítása 1 Közösségi Ház féltető szigetelés 2 2.12. Játszóterek 16 92 2.12.1. Áthúzódó feladatok 2.12.2. Új feladatok 4 3 Játszóterek fejlesztése (köztéri, intézményi) keretösszeg 4 3 2.12.3. Üzemeltetéssel összefüggő feladatok 12 62 Játszóeszközök és eséscsillapítók szabványosítása 11 7 Intézményi játszóeszközök felülvizsgálata 92 2.13. Egyéb feladatok 13 665 2.13.1. Testületi döntés(ek) 31 673 215/215. (XII.3.) Fonyódligeti üdülő (mozgáskorlátozott) mosdók kialakítása 3 711 215/215. (XII.3.) Fonydóligeti tábor PIN kódos mágneszáras kapunyitó rendszer kialakítása 2 161/215. (IX.24.) KRESZ parkban szobor állítás (Bia és Torbágy egyesítésének emlékműve) 4 Szily II. ütem 16 tantermes iskola építési, kiviteli tervek vállalkozói díj 18 682 Szily II. ütem 16 tantermes iskola építési, kiviteli tervek - tervellenőr 5 8 2.13.2. Áthúzódó feladatok 7 584 HÉSZ elkészítésének díja 3 584 Lomb utca és vízgyűjtő területének csapadékvíz engedélyezési terv+eng. Eljárás 4 2.13.3. Új feladatok 91 48 Iharosi tábor koncepcióterv készítése 2 P+R parkoló térfigyelő kamera műszaki távfelügyelete 2 Buszvárók kialakítása 3 Ország út - Kossuth L. utca csomópontban oszlop megszűntetése, föld alatti szekrény elhelyezése 2 Térfigyelő kamerarendszer fejlesztése 15 Telekhatár kitűzések (1 db/év) 5 értékbecslések (ingatlan fejlesztésekhez) 1 db/év 3