Egyes a személyes gondoskodást nyújtó szociális, gyermekvédelmi közfeladatot ellátó intézmény fenntartóját megillető támogatások

Hasonló dokumentumok
A személyes gondoskodást nyújtó szociális, gyermekvédelmi közfeladatot ellátó intézmény nem állami fenntartóját megillető támogatások

Egyes a személyes gondoskodást nyújtó szociális, gyermekvédelmi közfeladatot ellátó intézmény fenntartóját megillető támogatások

szenvedélybetegek részére nyújtott közösségi alapellátás, a szenvedélybetegek részére

TÁJÉKOZTATÁS az együttes finanszírozás szabályairól

xarl PC , rf nyszaln : Módosító iavaslat Dr. Szili Katalin az Országgyűlés Elnöke részére Helyben Tisztelt Elnök Asszony!

A normatív elszámolás feladatai, az ellenőrzések tapasztalatai, várható jogszabályi változások

számfejtett ágazati pótlékhoz A nem állami szociális fenntartóknak kizárólag az Mt. alapján foglalkoztatottak után jár a támogatás.

2. számú melléklet a 188/1999. (XII. 16.) Korm. rendelethez

Egy települési önkormányzat ugyanazon feladat ellátása tekintetében a támogatás szempontjából kizárólag egy társulásban vehető figyelembe.

Magyar joganyagok - 350/2017. (XI. 23.) Korm. rendelet - az egyházi és nem állami sz 2. oldal (3) Az egyházi és nem állami szociális fenntartó a részé

/2010. (11.18.) számú határozata. Szociális és gyermekjóléti intézmények alapító okiratainak módosításáról. 3. Az intézmény gazdálkodási jogköre:

/ tanítási év (2 példányban tanévenként kitöltendő)

székhelye: település közterület neve jellege szám emelet, ajtó irányítószám típusa: állami, nem állami, egyházi ágazati azonosító 1 : adószám: - -

Az országos jelentési és férőhelyfigyelő rendszerben nyilvántartott adatok

TÁMOGATÓ SZOLGÁLTATÁSOK, ÉVI ELSZÁMOLÁSA

A Kormány. /2006. (.) Korm. r e n d e l e t e

A gyermekjóléti alap és gyermekvédelmi szakellátási rendszer intézményeinek és alapfeladatainak bemutatása

2/ aa. melléklet Az Önkormányzat évi zárszámadásáról szóló önkormányzati rendelethez

Kizárólag az 1-8. évfolyamon, valamint az 1-8. évfolyamon felül nappali rendszerű oktatásban részt vevő tanulók részére

E L Ő T E R J E S Z T É S. NAGYKANIZSA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK március 5-i ülésére

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának.

GYERMEKVÉDELMI ELLÁTÁS INTÉZMÉNYRENDSZERE

Az engedélyes bejegyzése iránti kérelemhez csatolandó, illetve a működést engedélyező szervnek bemutatandó iratok

21/2010. (III. 3.) Kgy. határozat. A Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ alapító okiratának módosítása

TÁJÉKOZTATÓ Demens személyek nappali ellátására vonatkozó szabályok

15. Szociális ügyek. Közigazgatási hatósági eljárás (2. sor)

Magyar joganyagok - Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Gyermekvédelmi Közpo 2. oldal 8. Közfeladata: A szakellátás keretében biztosítja az ideigle

A települési önkormányzatok normatív hozzájárulásai

7. melléklet a évi. törvényhez

Kérelem a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátás igénybevételéhez

A.../2012.(...) Kgy. sz. határozat 1. számú melléklete

A helyi önkormányzatok általános működésének és ágazati feladatainak támogatása I. A HELYI ÖNKORMÁNYZATOK MŰKÖDÉSÉNEK ÁLTALÁNOS TÁMOGATÁSA

Helyi joganyagok - Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 9/2 2. oldal ai) hajléktalan személyek nappali melegedője, b) Szociális s

Összesen: Ft

2. melléklet a évi törvényhez. A helyi önkormányzatok általános működésének és ágazati feladatainak támogatása

Általános rendelkezések

SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2015. (III.31.) ÖNKORMÁNYZATI R E N D E L E T E. a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról

A helyi önkormányzatok normatív hozzájárulásai

:1041 Budapest, István út. 11 : Fax:

Magyar joganyagok - 351/2017. (XI. 23.) Korm. rendelet - a közalkalmazottak jogállá 2. oldal (3)1 3. (1) Ez a rendelet - a (2) bekezdésben foglalt kiv

Balassagyarmat Város Önkormányzatának évi állami támogatása

A Kormány 418/2015. (XII. 23.) Korm. rendelete egyes gyermekvédelmi és köznevelési tárgyú kormányrendeletek módosításáról

5. Hatályon kívül helyező rendelkezések. 6. Hatályba léptető rendelkezések

Bevezető rész. A rendelet hatálya. Általános szabályok

1. melléklet a 165/2015. (VI. 30.) Korm. rendelethez. A kiegészítő pótlék összege (Ft)

M i n i s z t e r i r e n d e l e t. egyes szociális tárgyú miniszteri rendeletek. módosításáról

Tisztelt Szülők! Záhony Város Önkormányzata

SZOCIÁLIS ÜGYEKÉRT ÉS TÁRSADALMI FELZÁRKÓZÁSÉRT FELELŐS ÁLLAMTITKÁRSÁG TÁJÉKOZTATÓ

A MEZŐBERÉNYI PETŐFI SÁNDOR EVANGÉLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM. térítési díj és tandíjfizetési szabályzata

A közös hivatal esetében az elismert hivatali létszám a korrekciós tényezők figyelembevételével a következő képlet alapján határozható meg:

Bevezető rész. A rendelet hatálya. Általános szabályok

18. Támogatott lakhatás ellenőrzési szempontsora évben

Az engedélyes bejegyzése iránti kérelemhez csatolandó, illetve a működést engedélyező szervnek bemutatandó iratok

Szolgáltatás működés, finanszírozás. Serafin József Jogi- gazdasági alapismeretek szociális szolgáltatási területen 2013

ALAPÍTÓ OKIRAT. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése január 1-ji hatállyal az alábbi módosított alapító okiratot adja ki.

2016. évi XC. törvény. Magyarország évi központi költségvetéséről I-II. FEJEZET III. FEJEZET IV. FEJEZET

7. melléklet a évi. törvényhez

Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének március 30-i ülésére

VÁRAKOZÓK JELENTÉSE ELEMZÉS ÁLLAPOT SZERINT

Magyar joganyagok - Somogy Megyei Szeretet Szociális Otthon - alapító okirata, módo 2. oldal - Azon krónikus pszichiátriai betegek ápolása-gondozása,

185. PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/ Fax: 89/ E L Ő T E R J E S Z T É S

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének

4.7. A szerv nyilvántartásai

(2) Az (1) bekezdésben felsorolt intézmények címét és elérhetőségét az 1. függelék tartalmazza.

1. Fenntartó adatai. neve: székhelye: település utca/út/tér/köz/sor szám emelet, ajtó irányítószám Adószám: - -

2017. évi törvény. 1. A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló évi III. törvény módosítása

7. (1) bekezdéshez Személyes gondoskodást nyújtó ellátások igénybevételéhez szükséges nyilatkozatok, igazolások

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének

Egyes miniszteri rendeletek területi államigazgatási szervezetrendszer átalakításával összefüggő módosításáról

KÖZÖSSÉGI ELLÁTÁSOK ÉVI ELSZÁMOLÁSA

A szociális ellátórendszer ellátásai 2015 (Szociálpolitika) Dr. Mélypataki Gábor

Bács-Kiskun megye gyermekvédelmi szakellátó rendszere

(1) Ez a rendelet november 1-jén lép hatályba. (2) E rendelet rendelkezéseit a hatályba lépését követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

TÁJÉKOZTATÓ. Az óvodai ellátással kapcsolatos állami támogatásról Szombathely, november 3.

VÁRAKOZÓK JELENTÉSE ELEMZÉS ÁLLAPOT SZERINT

I. fejezet A rendelet célja, hatálya, ellátási formák 1..

Kérelem a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások igénybevételéhez

6. melléklet a 328/2011. (XII. 29.) Korm. rendelethez

A szakosított ellátások finanszírozása 2014-ben, az ellenőrzések során szerzett tapasztalatok

A R. 5. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

TÁJÉKOZTATÓ. A gyermekétkeztetés állami támogatásával kapcsolatban Szombathely, november 3.

hatályos:

A helyi önkormányzatok normatív hozzájárulásai

7. melléklet a évi. törvényhez

Tisztelt Szülő/Gondviselő!

A közös hivatal esetében az elismert hivatali létszám a korrekciós tényezők figyelembevételével a következő képlet alapján határozható meg:

Térítési díj. - Változások 2015.

Előzmények. Eredeti cél: a fogyatékos személyeket ellátó nagy bentlakásos intézmények lebontása az önálló életvitel kialakítása és fenntartása

VÁRAKOZÓK JELENTÉSE ELEMZÉS ÁLLAPOT SZERINT

A közlönyök a a jogszabályok a oldalon elérhetőek.

Magyar joganyagok - Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Gyermekvédelmi Központ Tisza 2. oldal 8. Közfeladata: A szakellátás keretében biztosítja az ideiglen

A gyermekvédelmi szakellátás iránti szükséglet és az ellátási kínálat. Gulyásné dr. Kovács Erzsébet CSILI 2013.

Szociális Szolgáltatások igénybevehetősége

Jászapáti Városi Önkormányzat 8/2004.(V.1) rendelete. A gyermekvédelem helyi szabályairól (Egységes szerkezetben) március 21.

A helyi önkormányzatok normatív hozzájárulásai

Tisztelt Elnök Asszony! kapcsolódó módosító javaslatot *

Bérek, bérpótlékok 2017-ben

326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Általános rendelkezések

Átírás:

8. melléklet a 2016. évi. törvényhez Egyes a személyes gondoskodást nyújtó szociális, közfeladatot ellátó intézmény fenntartóját megillető támogatások I. A központi költségvetés a nem állami szociális fenntartónak a következő támogatásokat biztosítja: Szakmai dolgozók átlagbére alapján számított béralapú támogatása SZAKMAI DOLGOZÓK ÁTLAGBÉRÉNEK ELISMERT ÖSSZEGE: 2 606 040 Ft/év/foglalkoztatott A központi költségvetés a Kjt., valamint a Kjt. szociális ágazatban történő végrehajtását szabályozó kormányrendelet, továbbá egyéb, a kereseteket meghatározó jogszabályok alapján elismert átlagbér alapú feladathoz kötött támogatást biztosít a bentlakást nyújtó szociális kivéve hajléktalanok átmeneti intézményei és szaki intézmény nem állami fenntartói részére. Az átlagbér alapú támogatás a fenntartók által fenntartott intézményben foglalkoztatott munkatársak béréhez, valamint az ehhez kapcsolódó szociális hozzájárulási adójához jár, és az intézmény működésével összefüggésben használható fel. A támogatás éves összegének meghatározása a) Az intézményekben ellátottak számának meghatározása A nem állami szociális fenntartó jogszabályban meghatározottak szerinti igénylés keretében adatot szolgáltat az általa fenntartott intézmények ellátotti létszámáról, amely nem lehet több éves szinten a szolgáltatói nyilvántartásban szereplő létszám amennyiben a befogadott férőhelyszám alacsonyabb, akkor a befogadott létszám 100%-nál. Az ellátottak számának meghatározása során a tervezéskor az intézményben ellátottak éves becsült gondozási napjainak számát 365-tel kell osztani, az elszámolásnál az ellátottak gondozási napokra vonatkozó nyilvántartása szerint összesített éves gondozási napok számát 365-tel kell osztani. b) A számított szakmai munkatárs létszám meghatározása Gsz = L 1 /4 ahol: Gsz = 2017. évre számított szakmai munkatársak létszáma két tizedesre kerekítve, L 1 = adott évre az a) alpont szerinti összes ellátotti létszám. c) A szolgáltatásokhoz kapcsolódó támogatás éves összegének (T) meghatározása T = Gsz*Ksz 1 *2 606 040 ahol:

Ksz 1 = az alábbi táblázat szerinti szolgáltatás biztosításához kapcsolódó korrekciós szorzószám, szolgáltatásonként. d) A nevelőszülői támogatása T = (Nsz*Nszad ) + (Gsz*Ksz 1 *2 606 040) ahol: tervezésnél: Nsz = nevelőszülők becsült létszáma, amely nem lehet több a szolgáltatói nyilvántartásban szereplő létszámnál NSzad = a Gyvt. 66/H. (3) bekezdése szerint a nevelőszülői foglalkoztatási jogviszonnyal kapcsolatban megállapított kötelező minimális alapdíj harmincad részének szociális hozzájárulási adóval számított összege* 365 nap elszámolásnál: Nsz = nevelőszülők éves átlagos létszáma, amely nem lehet több a szolgáltatói nyilvántartásban szereplő létszámnál NSzad = a Gyvt. 66/H. (3) bekezdése szerint a nevelőszülői foglalkoztatási jogviszonnyal kapcsolatban megállapított kötelező minimális alapdíj harmincad részének szociális hozzájárulási adóval számított összege * a nevelőszülői jogviszonyban töltött napok számával, legfeljebb 365 nap ahol: a nevelőszülői foglalkoztatási jogviszonyban töltött napok száma: az összes nevelőszülői jogviszonyban töltött napok száma osztva az átlagos nevelőszülői létszámmal A B C D E 1 Főtípus Típus Altípus Szorzó szám (Ksz 1 ) Kiegészítő rendelkezések 2 3 Szociális [ Szoctv. 57. (2) bekezdés, a hajléktalanok átmeneti intézményei kivételével]. ápolást, gondozást igénylő idősek otthona (átlagos ) idősek otthona (demens ) 1,00 1,18 A támogatást azok a fenntartók vehetik igénybe, amelyek idősek otthonát a Szoctv.-ben szabályozott módon tartanak fenn. A támogatást igénybe vehetik azok a fenntartók, amelyek a Szoctv.-ben szabályozott módon a Kormány által kijelölt szerv, vagy a Pszichiátriai/Neurológiai Szakkollégium által befogadott demencia centrum, vagy pszichiáter, neurológus, geriáter szakorvos demencia kórkép súlyos fokozatát igazoló szakvéleményével rendelkező demens betegek át biztosítják. Az e pont szerinti támogatás vehető igénybe az idősek Szoctv. 57. (2) bekezdése szerinti tartós bentlakásos intézményében és az emelt színvonalú férőhelyen ellátott, a Kormány által kijelölt szerv, vagy a Pszichiátriai/Neurológiai Szakkollégium által befogadott demencia centrum, vagy pszichiáter, neurológus, geriáter szakorvos demencia kórkép súlyos fokozatát igazoló

4 5 idősek otthona (emelt szintű ) pszichiátriai betegek otthona 0,19 1,22 6 szenvedélybetegek otthona 1,22 7 fogyatékos személyek otthona 1,22 8 hajléktalanok otthona 1,00 9 10 11 12 13 14 15 16 17 rehabilitációs intézmény lakóotthonok pszichiátriai betegek rehabilitációs intézménye szenvedélybetegek rehabilitációs intézménye fogyatékos személyek rehabilitációs intézménye hajléktalan személyek rehabilitációs intézménye fogyatékos személyek rehabilitációs célú lakóotthona fogyatékos személyek ápoló-gondozó célú lakóotthona fogyatékos személyek ápoló-gondozó célú lakóotthona (autista személy a) pszichiátriai betegek rehabilitációs célú lakóotthona szenvedélybetegek rehabilitációs célú lakóotthona 1,22 1,22 1,22 1,00 0,96 1,27 1,50 0,96 0,96 szakvéleményével rendelkező demens betegek után is. A támogatás az idősek otthonaiban a 2007. december 31-én hatályos Szoctv. 117/B. -a alapján emelt színvonalú körülményeket és szolgáltatásokat biztosító, 2007. december 31-én a működési engedélyben meghatározott férőhelyen gondozott a 3. altípus szerint súlyos demens betegnek nem minősülő ellátottak után illeti meg a fenntartót. pszichiátriai betegek otthonát, intézményenként legalább 10 férőhellyel tartják fenn. szenvedélybetegek otthonát, intézményenként legalább 10 férőhellyel tartják fenn. A támogatást azok a fenntartók vehetik igénybe, amelyek fogyatékos személyek (látás-, mozgás-, értelmi és halmozottan fogyatékos személyek) ápoló-gondozó otthonát intézményenként legalább 10 férőhellyel tartják fenn. Szoctv.-ben szabályozott módon hajléktalanok otthonát tartanak fenn. A támogatást azok a fenntartók vehetik igénybe, amelyek pszichiátriai betegek rehabilitációs intézményét, intézményenként legalább 10 férőhellyel tartják fenn. A támogatást azok a fenntartók vehetik igénybe, amelyek szenvedélybetegek rehabilitációs intézményét, intézményenként legalább 10 férőhellyel tartják fenn. A támogatást azok a fenntartók vehetik igénybe, amelyek fogyatékos személyek rehabilitációs intézményét, intézményenként legalább 10 férőhellyel tartják fenn. Szoctv.-ben szabályozott módon hajléktalan személyek rehabilitációs intézményét tartanak fenn. A támogatásra jogosultak azok a fenntartók, amelyek a Szoctv. 85/A. -ának megfelelő fogyatékosok rehabilitációs célú lakóotthonát üzemeltetnek. A támogatásra jogosultak azok a fenntartók, amelyek a Szoctv. 85/A. -ának megfelelő ápoló-gondozó célú lakóotthont üzemeltetnek. A támogatásra jogosultak azok a fenntartók, amelyek a Szoctv. 85/A. -ának megfelelő ápoló-gondozó célú lakóotthont üzemeltetnek és autista diagnózisú személyt látnak el. A támogatásra jogosultak azok a fenntartók, amelyek a Szoctv. 85/A. -ának megfelelő pszichiátriai betegek rehabilitációs célú lakóotthonát üzemeltetnek. A támogatásra jogosultak azok a fenntartók, amelyek a Szoctv. 85/A. -ának megfelelő szenvedélybetegek rehabilitációs célú lakóotthonát üzemeltetnek.

18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 Gyermekvédelem [Gyvt. 15. (3) bekezdés a) és b) pontja] átmeneti elhelyezést nyújtó intézmények támogatott lakhatás otthont nyújtó időskorúak gondozóháza 1,00 fogyatékos személyek gondozóháza pszichiátriai betegek átmeneti otthona szenvedélybetegek átmeneti otthona támogatott lakhatás fogyatékos személyek részére támogatott lakhatás pszichiátriai betegek részére támogatott lakhatás szenvedélybetegek részére nevelőszülőnél biztosított otthont nyújtó nevelőszülőnél biztosított különleges nevelőszülőnél biztosított speciális 1,11 1,11 1,11 1,35 0,96 0,96 1,31 1,57 1,63 Szoctv.-ben szabályozott módon időskorúak gondozóházát tartanak fenn. Szoctv.-ben szabályozott módon fogyatékos személyek gondozóházát tartanak fenn. Szoctv.-ben szabályozott módon pszichiátriai betegek átmeneti otthonát tartanak fenn. Szoctv.-ben szabályozott módon szenvedélybetegek átmeneti otthonát tartanak fenn. Szoctv. 75. (1) bekezdése alapján tartanak fenn támogatott lakhatást fogyatékos személyek részére. A támogatás azonos időszakban ugyanazon ellátott után a 2. melléklet III. 3. d)-i) alpontok szerinti támogatással együtt nem vehető igénybe. Szoctv. 75. (1) bekezdése alapján tartanak fenn támogatott lakhatást pszichiátriai betegek részére. A támogatás azonos időszakban ugyanazon ellátott után a 2. melléklet III. 3. d)-i) alpontok szerinti támogatással együtt nem vehető igénybe. Szoctv. 75. (1) bekezdése alapján tartanak fenn támogatott lakhatást szenvedélybetegek részére. A támogatás azonos időszakban ugyanazon ellátott után a 2. melléklet III. 3. d)-i) alpontok szerinti támogatással együtt nem vehető igénybe. A támogatást a nevelőszülői hálózatot fenntartó veheti igénybe, azok után a gyámhatósági határozattal nevelésbe vett, illetve ideiglenes hatállyal elhelyezett 3-17 éves gyermekek után, akik nevelőszülőnél kerültek elhelyezésre és nem minősítették őket különleges vagy speciális i szükségletűnek. A támogatást a nevelőszülői hálózatot fenntartó veheti igénybe a) az ideiglenes hatállyal elhelyezett, a Gyvt. 53. (2) bekezdés ab) pontja szerinti 0-3 éves életkorú különleges szükségletű gyermekek, b) az ideiglenes hatállyal elhelyezett nem magyar állampolgárságú, a szakértői bizottság szakmai véleménye és a gyámhivatal határozata alapján különleges szükségletű gyermekek, c) a gyámhatósági határozattal nevelésbe vett, a szakértői bizottság szakmai véleménye és a gyámhivatal határozata alapján a Gyvt. 53. (2) bekezdés aa) alpontja szerinti különleges szükségletű gyermekek után, ha a gyermekek nevelőszülőnél kerültek elhelyezésre. A nevelőszülénél biztosított különleges támogatására való jogosultság megalapozásához a kora miatt különleges t igénylő gyermek esetében a szakértői bizottság szakmai véleménye nem szükséges. A támogatást a nevelőszülői hálózatot fenntartó veheti igénybe a) az ideiglenes hatállyal elhelyezett nem magyar állampolgárságú, a szakértői bizottság szakmai véleménye és a gyámhivatal határozata alapján speciális szükségletű gyermekek,

28 29 30 31 32 33 34 35 36 nevelőszülőnél együttesen biztosított gyermekotthonban biztosított otthont nyújtó lakásotthonban biztosított otthont nyújtó különleges gyermekotthonban, gyermekotthonban biztosított különleges különleges lakásotthonban, lakásotthonban biztosított különleges szociális törvény hatálya alá tartozó intézményben biztosított különleges speciális gyermekotthonban, gyermekotthonban biztosított speciális speciális lakásotthonban, lakásotthonban biztosított speciális szociális törvény hatálya alá tartózó intézményben biztosított 1,63 1,33 1,33 1,50 1,50 1,50 b) a gyámhatósági határozattal nevelésbe vett, a szakértői bizottság szakmai véleménye és a gyámhivatal határozata alapján a Gyvt. 53. (2) bekezdés b) pontja szerinti speciális szükségletű gyermekek után, ha a gyermekek nevelőszülőnél kerültek elhelyezésre. A támogatást a nevelőszülői hálózatot fenntartó veheti igénybe a) az ideiglenes hatállyal elhelyezett nem magyar állampolgárságú, a szakértői bizottság szakmai véleménye és a gyámhivatal határozata alapján kettős szükségletű gyermekek, b) gyámhatósági határozattal nevelésbe vett, a szakértői bizottság szakmai véleménye és a gyámhivatal határozata alapján a Gyvt. 53. (2) bekezdés c) pontja szerinti kettős szükségletű gyermekek után, ha a gyermekek nevelőszülőnél kerültek elhelyezésre. A támogatást a szakt nyújtó fenntartó veheti igénybe, azokra a gyámhatósági határozattal nevelésbe vett, illetve ideiglenes hatállyal elhelyezett 3-17 éves gyermekekre, akik az általa fenntartott gyermekotthonban, lakásotthonban kerültek elhelyezésre és nem minősítették őket különleges vagy speciális szükségletűnek. A támogatást a fenntartó a Gyvt. vagy a Szoctv. hatálya alá tartozó intézményében ellátott: ideiglenes hatállyal elhelyezett a Gyvt. 53. (2) bekezdés ab) alpontja szerinti 0-3 éves életkorú különleges szükségletű gyermekek, ideiglenes hatállyal elhelyezett nem magyar állampolgárságú a szakértői bizottság szakmai véleménye és a gyámhivatal határozata alapján különleges szükségletű gyermekek, nevelésbe vett, a szakértői bizottság szakmai véleménye és a gyámhivatal határozata alapján a Gyvt. 53. (2) bekezdés aa) alpontja szerinti különleges szükségletű gyermekek után veheti igénybe. A támogatás igénybevételének megalapozásához a kora miatt különleges t igénylő gyermek esetében a szakértői bizottság szakmai véleménye nem szükséges. A támogatást a fenntartó a Gyvt. vagy a Szoctv. hatálya alá tartozó intézményében ellátott: ideiglenes hatállyal elhelyezett nem magyar állampolgárságú a szakértői bizottság szakmai véleménye és a gyámhivatal határozata alapján speciális szükségletű gyermekek, nevelésbe vett, a szakértői bizottság szakmai véleménye és a gyámhivatal határozata alapján a Gyvt. 53. (2) bekezdés b) pontja szerinti speciális szükségletű gyermekek után veheti igénybe.

speciális 37 gyermekotthonban együttesen biztosított 38 lakásotthonban együttesen biztosított 39 40 41 különleges gyermekotthonban együttesen biztosított különleges lakásotthonban együttesen biztosított speciális gyermekotthonban együttesen biztosított A támogatást a fenntartó a Gyvt. vagy a Szoctv. hatálya alá tartozó intézményében ellátott: a) ideiglenes hatállyal elhelyezett nem magyar állampolgárságú, a szakértői bizottság szakmai véleménye és a gyámhivatal határozata alapján kettős szükségletű gyermekek, b) gyámhatósági határozattal nevelésbe vett, a szakértői bizottság szakmai véleménye és a gyámhivatal határozata alapján a Gyvt. 53. (2) bekezdés c) pontja szerinti kettős szükségletű gyermekek után veheti igénybe. 42 speciális lakásotthonban együttesen biztosított 43 szociális törvény hatálya alá tartózó intézményben együttesen biztosított 44 45 46 utógondozói Gyvt. 93. (1) bekezdés a)-c) pontja alapján nevelőszülőnél biztosított utógondozói Gyvt. 93. (1) bekezdés b) vagy c) pontja alapján utógondozó otthonban biztosított utógondozói Gyvt. 93. (1) bekezdés b) vagy c) pontja alapján gyermekotthonban, 1,31 Támogatás vehető igénybe a fenntartó által gyámhivatal határozata alapján a Gyvt. 93. (1) bekezdés a)-c) pontjában meghatározott ok miatt, a Gyvt. 53/A. -a szerinti utógondozói ban részesített 18-25 éves korú fiatal felnőtt után, ha a fiatal felnőttet a gyámhivatal nevelőszülőnél helyezte el. 1,10 Támogatás vehető igénybe a fenntartó által gyámhivatal határozata alapján a Gyvt. 93. (1) bekezdés b) vagy c) pontjában meghatározott ok miatt, a Gyvt. 53/A. -a szerinti utógondozói ban részesített 18-25 éves korú fiatal felnőtt után. 1,10

lakásotthonban biztosított utógondozói 47 Gyvt. 93. (1) bekezdés b) vagy c) pontja alapján gyermekotthonban, lakásotthonban biztosított utógondozói 1,10 48 Gyvt. 93. (1) bekezdés b) vagy c) pontja alapján külső férőhelyen biztosított utógondozói 1,15 49 Gyvt. 93. (1) bekezdés a) pontja alapján biztosított utógondozói gyermekotthonban/lakásotthonban, különleges gyermekotthonban/ lakásotthonban, speciális gyermekotthonban/ lakásotthonban, utógondozó otthonban, külső férőhelyen 0,88 Támogatás vehető igénybe a fenntartó által gyámhivatal határozata alapján a Gyvt. 93. (1) bekezdés a) pontjában meghatározott ok miatt, a Gyvt. 53/A. -a szerinti utógondozói ban részesülő 18-22 éves korú, fiatal felnőtt után. 50 Gyvt. 45. (6) bekezdése alapján az utógondozói ban részesülő szülő kérelemére átmeneti gondozásban részesülő gyermekek 1,33 z átmeneti gondozást a Gyvt. 45. (6) bekezdése alapján az utógondozói ban részesülő szülő kérelemére gyermeke számára biztosítják. 51 52 Gyermek védelem [Gyvt. 15. (2) bekezdés c) pontja] gyermekek átmeneti gondozása helyettes szülőnél biztosított átmeneti gyermekek átmeneti otthonában biztosított átmeneti 1,00 1,00 Gyvt.-ben szabályozott módon átmeneti gondozás biztosítására helyettes szülői jogviszonyt létrehozó írásbeli megállapodást kötöttek, és a helyettes szülői tevékenység folytatására a szolgáltatói nyilvántartásba történő bejegyzés, illetve működési engedély alapján jogosultak, illetve a külön jogszabályban meghatározottak szerinti önálló helyettes szülői t biztosítanak írásbeli megállapodás alapján. A támogatás ebben az esetben a helyettes szülői sal kapcsolatos költségekre fordítható. Gyvt.-ben szabályozott módon gyermekek átmeneti gondozását biztosító intézményt tartanak fenn. 53 családok átmeneti otthonában biztosított átmeneti 1,00 Gyvt.-ben szabályozott módon családok átmeneti gondozását biztosító intézményt tartanak fenn.

II. A központi költségvetés a nem állami fenntartónak a következő támogatásokat biztosítja: A szaki intézményekben pedagógus munkakörben foglalkoztatottak kiegészítő béralapú támogatása A) GYERMEKVÉDELMI SZAKELLÁTÁSI INTÉZMÉNYBEN PEDAGÓGUS MUNKAKÖRBEN FOGLALKOZTATOTTAK ÁTLAGBÉRÉNEK ELISMERT KIEGÉSZÍTŐ TÁMOGATÁSA: 1 470 840 Ft/év/foglalkoztatott A központi költségvetés elismert átlagbér alapú feladathoz kötött kiegészítő támogatást biztosít a pedagógus munkakörben foglalkoztatottak után a szaki intézmény nem állami fenntartói részére. A kiegészítő támogatás a fenntartók által fenntartott intézményben pedagógus munkakörben foglalkoztatott munkatársak béréhez, valamint az ehhez kapcsolódó szociális hozzájárulási adójához jár, és az intézmény működésével összefüggésben használható fel. a) A szaki intézményekben pedagógus munkakörben foglalkoztatottak elismert létszámának meghatározása Gypl = L 2 /4 * Ksz 2 ahol: Gypl = az I. pontban elismert, Ksz 1 szorzószámmal korrigált szakmai munkatárs létszámon belül elismert pedagógus létszám, L 2 = szolgáltatói nyilvántartásban szereplő férőhelyszám, Ksz 2 = az alábbi táblázat szerinti szolgáltatás biztosításához kapcsolódó korrekciós szorzószám, intézménytípusonként Intézménytípus Szorzószám (Ksz 2 ) nevelőszülői hálózat 0,09 gyermekotthoni, lakásotthoni 0,58 különleges gyermekotthoni, lakásotthoni 0,75 speciális gyermekotthoni, lakásotthoni 1,42 utógondozó otthon 0,68 b) A szaki intézményekben pedagógus munkakörben foglalkoztatottak átlagbére kiegészítő támogatásának számítása T = Gypl * 1 470 840 B) GYERMEKVÉDELMI SZAKELLÁTÁSI INTÉZMÉNYBEN PEDAGÓGUS MUNKAKÖRBEN FOGLALKOZTATOTTAK MINŐSÍTÉSÉVEL ÖSSZEFÜGGŐ KIEGÉSZÍTŐ TÁMOGATÁS

A központi költségvetés a minősítő vizsga és a minősítési eljárás keretében elnyert minősítés alapján az Nkt. 64. (4) bekezdés c) e) pontjai szerinti fokozatba besorolt, 2017. január 1-jén pedagógus-munkakörben foglalkoztatott munkatársaknak az elnyert minősítéssel járó bérnövekményéhez és az ahhoz kapcsolódó szociális hozzájárulási adójához támogatást nyújt, amelynek elismert összege a) Pedagógus I. fokozatból Pedagógus II. fokozatba lépés és aa) középfokú- vagy alapfokozatú végzettség esetén 418 900 forint/fő/év, ab) mesterfokozatú végzettség esetén 459 200 forint/fő/év, b) Mesterpedagógus, vagy Kutatótanár fokozatba lépés és ba) középfokú- vagy alapfokozatú végzettség esetén 1 530 600 forint/fő/év, bb) mesterfokozatú végzettség esetén 1 684 800 forint/fő/év. A teljes összeg illeti meg a fenntartót azon pedagógusok után, akik a minősítést 2015. december 31-éig szerezték meg. Az összeg 11 havi időarányos része illeti meg 2017. február hónaptól a fenntartót azon pedagógusok után, akik a minősítést 2016. évben szerezték meg. Kiegészítő szabályok: 1) A pedagógus munkakörűek nyilvántartott létszáma alatt a szaki intézményben pedagógus munkakörben foglalkoztatottak személyes adatait tartalmazó köznevelés információs rendszere (KIR) személyi nyilvántartása alapján számított éves átlaglétszámot kell érteni. A támogatással kapcsolatos igénylésre, pótigénylésre, lemondásra, folyósításra, elszámolásra, ellenőrzésre és visszafizetésre az egyházi és nem állami fenntartású szociális, gyermekjóléti és szolgáltatók, intézmények és hálózatok állami támogatásáról szóló 489/2013. (XII. 18.) Korm. rendelet 1-26. -át kell alkalmazni. 2) A támogatást az e melléklet szerinti II. A) pont szerinti támogatásra is jogosult fenntartó veheti igénybe. III. Kiegészítő szabályok 1. Az e melléklet szerinti támogatások 2018. január 31-ig használhatók fel. 2. Autizmus: a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény 23. (1) bekezdés d) pontja szerinti fogyatékosság, valamint a magasabb összegű családi pótlékra jogosító betegségekről és fogyatékosságokról szóló 5/2003. (II. 19.) ESzCsM rendelet 1. számú melléklet II. Rész N) pont 1. alpontja szerinti fogyatékosság. 3. A nem állami szociális fenntartó a Kormány rendeletében meghatározott adatszolgáltatási rend szerint szolgáltat adatot. 4. Gondozási napként egy ellátott egy napi intézményi át kell figyelembe venni, amely az intézménybe történő felvétel napjával kezdődik és annak végleges

elhagyásával fejeződik be. A gondozási napok számításánál az ideiglenesen egészségügyi vagy egyéb okból távollévőket is figyelembe kell venni. Az intézményi jogviszony egy évi folyamatos távollét esetén megszűnik. 5. Az intézményben a Szoctv. 92/K. (5) bekezdés b) pontja alapján az ellátottak száma egyetlen napon sem haladhatja meg a szolgáltatói nyilvántartásban meghatározott férőhelyszám 105%-át, éves átlagban pedig a férőhelyszám 100%- át. A Gyvt. 100. (5) bekezdése alapján az otthont nyújtó, utógondozói nevelőszülő, illetve gyermekotthon, utógondozó otthon által történő biztosítása esetén az ellátottak száma éves átlagban nem haladhatja meg a fenntartó által működtetett a szolgáltatói nyilvántartásban meghatározott nevelőszülői, illetve gyermekotthoni összférőhelyszám 100%-át. Amennyiben a befogadott férőhelyek száma alacsonyabb a szolgáltatói nyilvántartásban szereplő férőhelyszámnál e pont rendelkezéseit ahhoz viszonyítottan kell vizsgálni. 6. A támogatás igénybevételének feltétele az ellátottak adatainak a Szoctv. 20/C. (1)-(4) bekezdése, illetve a Gyvt. 139. (2)-(3a) bekezdése szerinti nyilvántartásba vétele, valamint a külön jogszabály szerinti időszakos jelentési kötelezettség teljesítése. A támogatás igénybevételére a nem állami szociális fenntartó attól az időponttól jogosult, amikor a nyilvántartásba vettek át az időszakos jelentés szerint ténylegesen megkezdte. 7. A támogatást az a nem állami szociális fenntartó veheti igénybe, amely a) az adott szolgáltatás tekintetében a szolgáltatói nyilvántartásba be van jegyezve és b) a Szoctv. 58/A. -a, illetve a Gyvt. 145. -a alapján az adott szociális, gyermekjóléti szolgáltatóra, intézményre, hálózatra, ellátotti létszámra, férőhelyszámra befogadást nyertek, vagy a támogatásra befogadás nélkül is jogosultak. 8. A 16-35 év közötti drog- és szenvedélybeteg személyeket ellátó intézmények (szenvedélybetegek otthona, rehabilitációs intézménye, rehabilitációs lakóotthona) esetében a támogatás az OEP finanszírozással együtt is igénybe vehető. 9. A szakhoz kapcsolódó támogatás igénybevételére a következő sajátos szabályok vonatkoznak: a) ha a szakban részesülő, és a Gyvt. 45. (6) bekezdése alapján az utógondozói ban részesülő szülő kérelmére átmeneti gondozásban részesülő gyermek bölcsődei vagy családi napközi ban vagy gyermek, fiatal felnőtt köznevelési szolgáltatásban részesül, a bölcsődei vagy családi napközi t vagy a köznevelési szolgáltatást biztosító intézmény országos nemzetiségi önkormányzat, egyházi jogi személy vagy nem állami felsőoktatási intézmény fenntartója a feladathoz kapcsolódóan a 40. (1) bekezdés a)-b) és e) pontja szerinti támogatás, egyéb fenntartója a 40. (1) bekezdés a) pontja szerinti támogatásra jogosult, b) ha a bentlakásos intézmény köznevelési feladatot is ellát, a fenntartó az intézményen belül oktatott tanulók létszáma alapján az ellátott feladathoz kapcsolódóan az országos nemzetiségi önkormányzat, egyházi jogi személy vagy nem állami felsőoktatási intézmény fenntartója a 40. (1) bekezdés a)-b) és e) pontja szerinti támogatás, egyéb fenntartója a 40. (1) bekezdés a) pontja szerinti támogatásra jogosult. 10. Ha az ellátott ugyanazon a napon több engedélyestől is ugyanabban az e melléklet szerint támogatott és a Szoctv. 20/C. (2) bekezdésének és a Gyvt. 139. (3) bekezdésének hatálya alá nem tartozó (e melléklet alkalmazása során a továbbiakban: adatszolgáltatási kötelezettséggel járó és támogatott) szociális,

gyermekjóléti vagy szolgáltatásban részesül, a támogatás szempontjából az adott napon ellátottként csak annál az engedélyesnél vehető figyelembe, amelyik az ellátottról előbb teljesítette az 5. pont szerinti időszakos jelentést. 11. Ugyanarra a napra ugyanazon ellátott a támogatás szempontjából nem vehető figyelembe több, adatszolgáltatási kötelezettséggel járó és támogatott szociális szakosított és szak esetén. IV. Szociális ágazati összevont pótlék A központi költségvetés támogatást biztosít a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvénynek a szociális, valamint a gyermekjóléti és ágazatban történő végrehajtásáról szóló 257/2000. (XII. 26.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kjtvhr.) szerinti, 2017. január-december hónapokban kifizetendő szociális ágazati összevont pótlékhoz és annak közterheihez, ha a fenntartó a) a 41. (1) bekezdés a)-c) pontja szerint támogatásban részesül, vagy b) a támogató szolgáltatás és a közösségi ok finanszírozásának rendjéről szóló kormányrendelet alapján támogatásban részesül és érvényes támogatási szerződéssel rendelkezik arra az időszakra, amelyre támogatást igényel, vagy c) család- és gyermekjóléti szolgáltatás ára valamely települési önkormányzattal 2017-re érvényes a Szoctv. 120-122. -a, illetve a Gyvt. 97. -a szerinti i szerződéssel rendelkezik, az érvényességének időtartama alatt. A 2. melléklet, Kiegészítő szabályok 2. pont c) alpontja szerinti, települési önkormányzattól történő feladat-, illetve intézményátvétel esetén a fenntartó a tényleges átadás-átvétel időpontjától jogosult a támogatásra, amennyiben az egyéb jogszabályi feltételeknek megfelel. A támogatás éves összegének meghatározása T= Plsz * Kjtvhr. szerinti pótlék összege *12*1,27, de legfeljebb a kifizetett szociális ágazati összevont pótlék és annak a szociális hozzájárulási adója, ahol Plsz= a szociális ágazati összevont pótlékra jogosult foglalkoztatottak száma, amely a támogatás igénylésekor a szociális ágazati összevont pótlékra jogosult foglalkoztatottak éves becsült átlaglétszáma közalkalmazotti jogviszonyban töltött idő és fizetési osztály figyelembe vételével; a támogatás elszámolásakor a foglalkoztatottak éves tényleges átlaglétszáma közalkalmazotti jogviszonyban töltött idő és fizetési osztály figyelembe vételével. A szociális ágazati összevont pótlék igénylésére, pótigénylésére, lemondására, folyósítására, elszámolására, ellenőrzésére és visszafizetésére az egyházi és nem állami fenntartású szociális, gyermekjóléti és szolgáltatók, intézmények és hálózatok állami támogatásáról szóló 489/2013. (XII. 18.) Korm. rendelet 1-26. -át kell alkalmazni. Kiegészítő rendelkezések: 1. A nem állami szociális fenntartó a támogatásra akkor jogosult, ha a Kjtvhr. szerinti szociális ágazati összevont pótlék teljes összege tényleges bérnövekedésként jelenik meg a foglalkoztatott számára.

2. Nem nyújtható támogatás a szociális ágazati összevont pótléknak a Kjtvhr.-ben meghatározott összegén felül nyújtott összege és annak közterhei kifizetéséhez. 3. A támogatás kizárólag a 2017. évben szociális ágazati összevont pótlékra kifizetett, továbbá annak ténylegesen megfizetett közterheire használható fel. A támogatás terhére más jogcímen kifizetés nem teljesíthető. V. A bölcsődei ban részesülő gyermekek ingyenes étkeztetése A 41. (1) bekezdésében meghatározott fenntartót kiegészítő támogatás illeti meg az általa étkeztetett, bölcsődei ban részesülő, a Gyvt. 21/B. (1) bekezdés a) pontja szerint a gyermekétkeztetést ingyenesen igénybe vevő gyermekek után. A kiegészítő támogatás fajlagos összege 28 400/fő/év. A kiegészítő támogatás igénylésekor és elszámolásakor a 2. melléklet, Kiegészítő szabályok 5. pont m) alpontjában foglaltakat kell alkalmazni azzal, hogy a bölcsődében, mini bölcsődében 2017. január 1-je és december 31-e között a naponta ténylegesen ban részesülő gyermekek száma alapján összesített gondozási napok számát el kell osztani 230-cal. VI. A szenvedélybetegek részére nyújtott alacsonyküszöbű, a Biztos Kezdet Gyerekház, az utcai szociális munka, a krízisközpont, a félutas ház és a titkos menedékház fenntartóját megillető költségvetési támogatás Ha a szenvedélybetegek részére nyújtott alacsonyküszöbű nak, az utcai szociális munkának, a Biztos Kezdet Gyerekháznak, a krízisközpontnak és a félutas háznak a fenntartója e szolgáltatásokra jogszabály alapján finanszírozási szerződéssel, illetve a titkos menedékház fenntartója támogatási szerződéssel rendelkezik, a támogatás összege teljes évi jogosultság esetén: 1.) szenvedélybetegek részére nyújtott alacsonyküszöbű : 7 500 000 Ft/év/szolgálat, 2.) utcai szociális munka: 6 500 000 Ft/év/szolgálat, 3.) krízisközpont krízisközpont: 6 000 000 Ft/év/szolgálat, félutasház: 4 000 000 Ft/év/félutas ház, 4.) titkos menedékház: 16 000 000 Ft/év/szolgálat, 5.) Biztos Kezdet Gyerekház: 6 245 115 Ft/év/Gyerekház.