Ez egy jó Kung-fu volt!

Hasonló dokumentumok
Országos művészeti versenyek 1-3. helyezései ( ) - forrás: OH

Igmándyné Hebling Gabriella intézményvezető adott tájékoztatót az óvodával kapcsolatos főbb tudnivalókról, így a közelmúltban lezajlott

Hét középiskolai csapat az EuroSkills hazai döntőjében

2006-ban, 2007-ben és 2008-ban a Jászkun Világ Művészeti szemle megyei döntőjén nívó díjat értek el.


Az V. Ábrahám Örzse Emlékverseny döntőjébe bejutott tanulók

A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja

Intézmény neve: Csornai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Kerényi György Művészeti Iskolája OM azonosítója:

Református Iskolák XVIII. Országos Tanulmányi Versenye

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan

KÖSZÖNTŐ. Örömmel köszöntöm a Magyar Egyetemi és Főiskolai Országos Bajnokság futsal-döntőjének csapatait, sportolókat és vezetőiket.

Helyezett, díjazott, jutalmazott versenyzők: Versenyző neve: Nevező intézmény: Felkészítő tanár neve:

A Haza és haladás vetélkedő döntője

Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Debrecen, április Nyilvános sorsolás Budapest, március 25.

Sivatagi rohamkukacok és a Budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnáziumból a Rolex formáció is.

A FM Közép-magyarországi Agrár-szakképző Központ Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium. meghirdeti a 2014/2015.

Állati jó - a számomra legkedvesebb állat a Hortobágyon - rajzpályázat 2014

Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár LANGWEST ORSZÁGOS TEHETSÉGKUTATÓ TANULMÁNYI VERSENY

Összefoglaló a Wass Albert Országos Vers- és Prózamondó Versenyről

Országos fordulón elért pontszám DÍJ / HELYEZÉS. Felkészítő tanár(ok) TANULÓ NEVE MEGYE HELYSÉG ISKOLA

2017/2018 tanév. Beszámoló

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY IV. KORCSOPORT. Debrecen, június

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ IV. KORCSOPORT. Debrecen, június

DIÁKVILÁG. 3. évfolyam 1. Magyar Bianka 2. Gila Viktória 3. Szabó Levente Felkészítő nevelő: Vassné Lucz Klára. 4. évfolyam

Összefoglaló a XXI. Tornyai Sándor Országos Fizikai Feladatmegoldó Versenyről

Március végi és áprilisi versenyeredményeink

2017. április 22-én iskolánk 6.a osztályos tanulója Szittya Marcell a Mozaik Országos angol tanulmányi versenyen 5. helyezést ért el.

II. GYŐRI ORSZÁGOS KONFERENCIÁJA A GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI PEDAGÓGIAI INTÉZET

RAJZ- ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA

Lezajlott a X. Ribár Béla emlékverseny fizikából

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA. a Képviselő-testülethez

ÉLETFA-KARÁCSONYFA KÉPZŐMŰVÉSZETI PÁLYÁZAT ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLAI TANULÓK RÉSZÉRE

A Beszédes József Általános Iskola felső tagozatán az alábbi magyar versenyeken vettek részt tanulóink:

Strandkézilabda Diákolimpia Országos Döntő 2017

FÉRFI KÉZILABDA DÖNTŐ A NŐI KÉZILABDA DÖNTŐ A

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM

A XIII. Jedlik Ányos Fizikaverseny Országos Döntőjének rövid krónikája

PRO PATRIA ET LIBERTATE. Az Országos II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Verseny döntője. Beszámoló 2016

53. OPTTTT-Budapest Eredmények

Úszás Diákolimpia városi forduló Hajdúböszörmény, november 28.

Résztvevők érkezése és fogadása 14 órától (Hotel Famulus- Oktatószálloda, Győr, Budai út 4-6.) elhelyezés kétágyas szobákban

Versenyeredmények. a Bálint Sándor Tagiskolában területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna

Összefoglaló az I. Csenki Imre Országos Zsoltár- és Népdalzsoltár-éneklő Versenyről

Eredményes iskola, eredményes tanulók: Iskolánk fennállása óta nagy hangsúlyt fektet a tanulmányi versenyekre. Pedagógiai hitvallásunk szerint nagyon

A VM Közép-magyarországi Agrár-szakképző Központ Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium. meghirdeti a 2013/2014 tanévben

Összefoglaló a Református Középiskolák Országos Röplabda Bajnokságáról

2012/2013. évi tanulmányi versenyeredmények ORSZÁGOS. TITOK angol nyelvi levelezős verseny. Eredmény:

A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN

2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT NYILVÁNOS SORSOLÁS. Budapest, március 10.

Összefoglaló "Az Úr csodái" XV. Országos Óvodai Rajzversenyről

5. RÉSZTVEVŐ CSAPATOK

Zala Megyei Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT - FIÚ ZALAEGERSZEG

2010/2011-es tanév GRATULÁLUNK!

IV. KRUTILLA JÓZSEF ORSZÁGOS AKVARELLFESTŐ VERSENY

2015/2016. Tanévi AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Kecskemét, április

Beszámoló a kranji XVI. szenior úszó EB magyar eredményeiről

Tanulmányi versenyek eredményei 2014/2015. tanév

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

A Varázsecset rajzszakkör eredményei. Szeptember

XXX. REGIONÁLIS FODRÁSZ ÉS KOZMETIKUS TANULÓVERSENY és IX. HESZ JÁNOS EMLÉKVERSENY

V-VI.korcsoport B kategória FIÚK

Beszámoló a Lóczy Lajos Földrajzversenyről 2017

Összefoglaló a "Play with us" játékos angol nyelvi csapatversenyről

BESZÁMOLÓ II. MISKOLCI EU VÁNDORKUPA. Európajogi Perbeszédverseny. Szóbeli döntő. Miskolci Egyetem, május 4-6.

II. Országos Baptista Ki Mit Tud? április 6-7. Kisújszállás

2019. M ÁRCIUS :14, PÉNTEK HELYI. lengyel alfréd. honismereti versenyt rendeztek

Akikre büszkék vagyunk - és leszünk

Művészetek hete. Reneszánsz. a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában

Összefoglaló a "Play with us" játékos angol nyelvi csapatversenyről

Országos művészeti tanulmányi versenyek 2010/2011 Művészeti szakközépiskolák és szakiskolák tanulmányi versenyei június 17.

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2015/2016 tanév Budapest V-VI. korcsoport KEZDŐ "B" kategória leány csapatbajnokság

Aranyosok Arany-hete

SPORT TEHETSÉGPROGRAM 2019

Helyezések-B kategória

Tanulmányi versenyek eredményei a es tanévben

NŐI KÉZILABDA DÖNTŐ A FÉRFI KÉZILABDA DÖNTŐ A

Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny 2014/2015. tanév (tervezett lebonyolítás)

Rajzpályázat helyezés. Langer Ármin (17 éves, Széchenyi István Gimnázium, Sopron) A mű címe: Rómaiak Mithras kapui előtt (Grafika kategória)

A Vántus István Általános Iskola 2013/2014 tanév versenyeredményei

I. KORCSOPORT KECSKEMÉTI KODÁLY ZOLTÁN ÉNEK-ZENEI ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

A magyar kultúra napja tiszteletére rendezett ünnepség és verseny

25 éve a tehetséggondozás szolgálatában - Öveges József fizikaverseny. NPK EMBER ÉS TERMÉSZET SZAKMAI MŰHELY, Veszprém,

VERSENYKIÍRÁS AZ OKTATÁSI HIVATAL ÁLTAL TÁMOGATOTT

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

BÉKÉS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET

III. ORSZÁGOS ZENEISKOLAI ÉS SZAKKÖZÉPISKOLAI HÁRFAVERSENYT

Köszöntjük a városi olvasópályázat díjátadóján megjelent kedves vendégeinket!

TÁJÉKOZTATÓ- és PROGRAMFÜZET

Akikre büszkék vagyunk Széchenyi Iskola 2017/2018 MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM- TÖRTÉNELEM- KÖNYVTÁR

XXI. Egyetemi Városok Sporttalálkozója. Versenykiírás

Versenyző neve Korcsoport Iskola Neve Címe Felkészítő tanár neve Zongorakísérő Helyezés. Steguráné Ormándi Barbara

Budapesttől Tel-Avivig: Irsai István modernista designer

TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA

Tollaslabda diákolimpia Észak-Magyarországi területi döntő. Pest megye, Heves megye Nógrád megye Tollaslabda B kategória II-VI.

ÜNNEPI EMLÉKEZÉS AZ ÉVFORDULÓN Egy éve hunyt el Varasdy Ernő ( ) Titi-bácsi, ütőhangszeres-művésztanár, karmester

VERSENYEREDMÉNYEK

XIV. Országos Friss Antal Gordonkaverseny Szolnok, november

Átírás:

Ez egy jó Kung-fu volt! A III. Béla Gimnázium adott otthont a XXI. Országos Rajzversenynek KÉPRIPORT A megnyitó ünnepségen Balázsné Györek Zsuzsanna igazgatónő azt ajánlotta a diákoknak: most nézzen mindenki körül, s másfél nap múlva is nézzen mindenki körül. Óriási változás lesz ebben a teremben. Nem fog kicserélődni sem a bordásfal, sem az aljzat, viszont olyan munkákat fogunk látni, melyekre mindenki büszke lehet majd mondta el. És Igaza lett. De ne szaladjunk ennyire előre! A rajznézegetők előtt lássuk a plakátnézegetőket. Nem a külvárosban, csendőrök felügyeletével plakátot nézegetőket, akikről Földesi Barnabás művésztanár beszélt egy korábbi előadásában, hanem a Műemlékkönyvtárban plakátot nézegetőket.

Az Országos Széchényi Könyvtár Reguly Antal Műemlékkönyvtár és az 50 éves III. Béla Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény közös szervezésében nyílt kiállítás A MŰVÉSZET PLAKÁTJAI címmel. Ők is részt vettek az országos versenyen, de egy másikon: Ihász Irén művésztanár és Schmidt Ivett, a zeneiskola diákja Rossini A Tolvaj szarka című művének a nyitányával melyet a plakátkiállítás megnyitóján is előadtak szépen muzsikált egy országos megmérettetésen. Mint azt Németh Gábor könyvtárvezetőtől megtudhattuk, a négykezes szekcióban a páros bejutott az országos döntőbe.

A kép kissé csalóka: a Napló munkatársával nem egymást fotóztuk, a szereplőket kaptuk mindketten lencsevégre. Szeifert Judit, a Magyar Nemzeti Galéria művészettörténésze, a III. Béla Gimnázium egykori diákja elmondta, az internet és médiadömping idején szinte elképzelhetetlen, hogy egykor a plakát elsődleges vizuális forrásnak számított, hírértéke és alapvető esztétikai üzenete volt. Magyarországon a századfordulótól vált általánosan elterjedt hirdetési és művészi formává, a kiállított darabok ennek a korszaknak a művészi közegét tükrözik. Az előadótól azt is megtudhattuk, hogy a plakátokat alapvetően három csoportba sorolhatjuk: vannak kereskedelmi, kulturális és politikai plakátok. Napjainkra a plakátművészet az alkalmazott grafika önálló ágává vált és a művészettörténet önálló területévé nőtte ki magát.

A kiállítás anyagát Katona Anikó művészettörténész állította össze az OSZK plakát- és kisnyomtatvány-tárából tudhattuk meg Németh Gábortól. A vendégeknek Katona Anikó tartott tárlatvezetést. Szemben látható Benczúr Gyula műve, amelyet az első magyar plakátként tartunk számon. A szakértő elmondta, hogy voltak olyan kritikusok, akik szerint nem felel meg a plakátműfaj sajátosságainak, inkább hasonlít egy oklevélhez. A művész az 1885-ös országos kiállításra készítette a falragaszt. A könyvtári kitérő után térjünk vissza a gimnáziumba! A résztvevők kihúzzák rajtszámukat a borítékból, kezdődhet a verseny! Az országból 32 intézmény 58 tanulója nevezett be a rangos vetekedésbe. Az első feladat portrérajzolás volt, erre négy óra állt rendelkezésre.

A műtermekből lefelé jövet megtekintettük a gimnázium új portálját. Közelebbről is szemügyre vettük a dekorációt: a régi apátsági templom képe tárult elénk Hogy kerül oda? Az iskola névadója hívta a ciszterci atyákat a franciaországi Clairvauxból a Bakonyba, hogy felépítsék templomukat, kolostorukat, és teremtsenek annak környezetében a világi népesség számára követhető gazdasági és szellemi kultúrát. Ne feledjük, nem csak a gimnázium jubilál idén, hanem Zirc is: településünk 830 éves! Az első nap második feladataként egész alakos aktrajzolás következett. A rendelkezésre álló hat órát becsülettel végigrajzoló versenyzők közül a húsz legkitartóbb vacsora után éjszakai tárlatvezetésen vett részt a műemlékkönyvtárban. Az érdeklődésre jellemző, hogy éjjel tizenegy órakor zárt a kiállítás. A verseny második napján szabályos és szabálytalan formákból összeállított csendéletet kellett megrajzolniuk a diákoknak.

Az eredményhirdetés előtt megnézhették, mit alkottak.

A versenybizottság elnöke, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem adjunktusa, Nádor Tibor a Kung-fu-hoz hasonlította a versenyt. Ne ijedjen meg senki, nem volt verekedés. A szakember elmondta, a Távol-keleten minden Kung-fu-nak számít, amibe az ember sok energiát, sok figyelmet és sok időt fektet. Ez egy jó Kungfu volt! értékelt a zsűri elnöke. Fokozódtak az izgalmak, következett a díjazás. Az I. kategóriát Teleki Blanka (Handler Nándor Szakképző Iskola, Sopron) nyerte. Második helyen végzett Gregor Péter (Jaschik Álmos Művészeti Szakközépiskola, Budapest). A harmadik helyen holtverseny alakult ki Kolozsvári Viktória (Tömörkény István Gimnázium, Szeged) és a III. Béla Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény diákja, Kauker Dóra között.

Kauker Dórának gratulál Balázsné Györek Zsuzsanna igazgató. A rendező intézményből Döme Zsófia 10., Demecs Fanni a 15. helyen végzett. Felkészítő tanáraik B. Hegedűs Piros és Sudár Péter voltak. Nádor Tibor gratulál a második kategória győztesének, Becskei Andornak, aki a Jaschik Álmos Művészeti Szakközépiskolából érkezett. Háttérben a zsűri tagjai balról jobbra: Lengyel Balázs (Magyar Képzőművészeti Egyetem), Tolnay Imre (Nyugat-magyarországi Egyetem). Második helyezett lett Xu Yi Lili (Balázs Győző Református Szakközépiskola, Miskolc), a harmadik helyen Lencsés Andrea végzett a miskolci Szemere Bertalan szakközépiskolából.

A különdíjat a Mozaik Dekor által felajánlott 100 000 forint értékű művészkelléket Révész Andrea nyerte, akinek a felkészítő tanára vette át a díjat Mlinkó Katalin üzlettulajdonostól. A szervezők a Minisztérium nevében a helyezést elérők diákok felkészítő tanárait is megjutalmazták, majd Szeifert György zárszava következett. A házigazda intézmény gyakorlatioktatás-vezetője a rendezvény főszervezőjeként mindenkinek megköszönte a részvételt és jó pihenést kívánt. Találkozzunk egy év múlva Békéscsabán! szólt a búcsú. Kelemen Gábor