2019. M ÁRCIUS :14, PÉNTEK HELYI. lengyel alfréd. honismereti versenyt rendeztek

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "2019. M ÁRCIUS :14, PÉNTEK HELYI. lengyel alfréd. honismereti versenyt rendeztek"

Átírás

1 HÍREK M ÁRCIUS :14, PÉNTEK HELYI lengyel alfréd honismereti versenyt rendeztek Általános iskolások számára harmadszor, a középiskolásoknak 9. alkalommal rendezték meg a napokban, a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér és a Győri Szolgáltatási Centrum Krúdy Gyula Középiskolája közös szervezésében. A honismereti verseny első fordulójában az általános iskolás diákok egy prezentációt készítettek, melyek többek között a Győrhöz kötődő tudósok életét, Győr sportéletét, történelmét dolgozták fel. A döntőben négy csapat vett részt, melyet a szakmai zsűri - Mennyeiné Várszegi Judit zsűrielnök, Szabó Judit és Orbánné dr. Horváth Márta értékelt. 1

2 Március 26-án zajlott le az általános iskolások versenye, ahol a diákoknak szóban kellett bemutatni a prezentációikat. Ugyan ezen a napon zajlott a középiskolások döntője, 2 fős csapatok részvételével. Az első fordulóban a középiskolásoknak is prezentációt kellett készíteni, melyre 8 pályamű érkezett. A tanulók feldolgozták győri iskolák történeteit, Győrhöz kötődő tudósok életét, a győri egyháztörténeti, építészettörténeti témákat is. A döntőben a diákok egy akadálysétán vettek részt. A Baross Gábor u. 4. sz. alatti Kisfaludy Károly Könyvtárból kiindulva egy menetlevél segítségével önállóan kellett teljesíteniük feladatokat, felfedezve a belváros épületeit, szobrait és az azokon elhelyezett táblákat. A verseny összeállításában, szervezésében közreműködött: Hajnóczky Mónika, Magdics Erika A verseny megvalósítását és a díjakat támogatta: a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér, a Győri Szolgáltatási Centrum Krúdy Gyula Középiskolája, Csobayné Pintér Éva a Gyere Győrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok idegenvezetője és Győr Megyei Jogú Város Levéltára. Gratulálunk a felkészítő tanároknak és a diákoknak! 2

3 A verseny döntőjének végeredménye Általános iskolások: I. helyezett Csillag Rebeka, Kőházi Noémi (Jelige: Fantázia), téma: Schima Bandi Győri Kovács Margit Német Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Iparművészeti Szakgimnázium és Szakközépiskola felkészítő tanár: Szabó Lívia 3

4 2. helyezett Svajda Szabolcs és Bánusz Áron Soma (Jelige: Várvédők), téma: A győri vár története Szabadhegyi Magyar-Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium, felkészítő tanár: Peresztegi Erika Devecseri Márton, Gede Márton (Jelige: Zarándokok), téma: A vérrel könnyező Szűz Mária, Győri Kölcsey Ferenc Általános Iskola, felkészítő tanár: Faller Eszter 4

5 3. helyezett Kis Eszter, Hemperger Zsanett (Jelige: Az ámítás művészete), téma: Egyháztörténeti emlékek Győrben, Rábapatonai Petőfi Sándor Általános Iskola, felkészítő tanár: Kertainé Bognár Ilona. 4. helyezett Bogdán Virág, Bári Linda (Jelige: Kankalin), téma: Győri sport, Rábapatonai Petőfi Sándor Általános Iskola, felkészítő tanár: Kertainé Bognár Ilona. 5. helyezett Burján Zsóka, Kertai Klaudia (Jelige: Görbicz), téma: Sportélet és Győr, Rábapatonai Petőfi Sándor Általános Iskola, felkészítő tanár: Kertainé Bognár Ilona 6. helyezett Rácz Áron Boldizsár, Svajda Szabolcs (Jelige: Összetartás és barátság), téma: Egyháztörténeti emlékek Győrben, Rábapatonai Petőfi Sándor Általános Iskola, felkészítő tanár: Kertainé Bognár Ilona Középiskolások: 1. helyezett Horváth Eszter, Tantalics Péter, (Jelige: Él még a magyarok istene) Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium Felkészítő tanár: Pákovics Enikő 5

6 2. helyezett Tánczos Bence, Pusztai Olivér (Jelige: Lukácssuli), GYMSZC Lukács Sándor Mechatronikai és Gépészeti Szakgimn., Szakközépiskola és Kollégium, felkészítő tanár: Hatos András 2. helyezett Lötscher Claudia, Portás Mercédesz (Jelige: Merci0830) Győri Szolgáltatási SZC Krúdy Gyula Középiskolája, felkészítő tanár: Varga Gábor 3. helyezett Dub Laura, Tóth Fanni (Jelige: Bakony) Szabadhegyi Magyar-Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium, felkészítő tanár: Béres Gábor 4. helyezett Liebermann Alexandra, Klein Vivien (Jelige: Arra-Bóna) Győri Szolgáltatási SZC Krúdy Gyula Középiskolája, felkészítő tanár: Bejcziné Mosolits Erika 6

7 5. helyezett Dienes Bálint, Farkas István, (Jelige: Final two) GYMSZC PÁGISZ, felkészítő tanár: Barabás Rita 6. helyezett Boros Ádám és Oross Bálint (Jelige: A Bezerédjek nyomában), felkészítő tanár: Barabás Rita Szerkesztette: Csobay Dániel Fotók: Magdics Erika; Peresztegi Erika 7

2017/2018 A KÖZÉPFOKÚ ISKOLÁK ÉRTESÍTÉSI KÖTELEZETTSÉGÉNEK TELJESÍTÉSE

2017/2018 A KÖZÉPFOKÚ ISKOLÁK ÉRTESÍTÉSI KÖTELEZETTSÉGÉNEK TELJESÍTÉSE GYŐRI KOVÁCS MARGIT NÉMET NYELVOKTATÓ NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA, IPARMŰVÉSZETI SZAKGIMNÁZIUM ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA A KÖZÉPFOKÚ ISKOLÁK ÉRTESÍTÉSI KÖTELEZETTSÉGÉNEK TELJESÍTÉSE

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ. Hajdú - Bihar megye. Debrecen, Domb utca november 09. EREDMÉNYEK

2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ. Hajdú - Bihar megye. Debrecen, Domb utca november 09. EREDMÉNYEK 2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ Hajdú - Bihar megye Debrecen, Domb utca 2018. november 09. EREDMÉNYEK Nyíltirányzékú Légpuska 20 lövéses - Fiú "a" kategória - EGYÉNI 1 Szabó Zsolt

Részletesebben

3. Festetics Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Somogyfajsz

3. Festetics Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Somogyfajsz I. forduló eredménye Általános Iskolák 1. Hétszínvirág Általános Iskola Bogdán Zsanett Bogdán Róbert Baranyai Renátó 2. Somogysámson Bernáth Aurél ÁMK Bogdán Erika Bogdán Renáta Horváth Rebeka 3. Festetics

Részletesebben

Megye: Győr-Moson-Sopron

Megye: Győr-Moson-Sopron 2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ Megye: Győr-Moson-Sopron Helyszín: Bakonyszentlászló-Pázmándfalu Időpont: 2018-10-27 EREDMÉNYEK Nyíltirányzékú Légpuska 20 lövéses - Fiú "a" kategória

Részletesebben

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI MATEMATIKAVERSENY 2018/2019

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI MATEMATIKAVERSENY 2018/2019 GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI MATEMATIKAVERSENY 2018/2019 Bejutók a döntőbe A döntő helyszínének címei és a bejutás ponthatárai a dokumentum végén láthatóak. Város Iskolanév Osztály Kategória Név Helyszín Darnózseli

Részletesebben

ALSÓ TAGOZATOS ANGOL NYELVŰ SZAVALÓVERSENY ÁPRILIS

ALSÓ TAGOZATOS ANGOL NYELVŰ SZAVALÓVERSENY ÁPRILIS ALSÓ TAGOZATOS ANGOL NYELVŰ SZAVALÓVERSENY 2018. ÁPRILIS 25. Ladányi Jázmin 1.b I. 1. évfolyam Kerezsi Flóra 1.a II. 1. évfolyam Vanyorek Levente 1.b III. 1. évfolyam Soltészné Szörfi Anikó Zimmermanné

Részletesebben

FIT-jelentés :: KLIK Győri Tankerülete 9024 Győr, Nádor tér 4. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 10.

FIT-jelentés :: KLIK Győri Tankerülete 9024 Győr, Nádor tér 4. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 10. FIT-jelentés :: 2015 KLIK Győri Tankerülete 9024 Győr, Nádor tér 4. Fenntartói azonosító: 39011654-074000 Létszámadatok Létszámadatok Országos kompetenciamérés 1 Az intézmények kódtáblázata A B C D E F

Részletesebben

Versenyeredmények 2013-2014-es tanév

Versenyeredmények 2013-2014-es tanév Versenyeredmények 2013-2014-es tanév Gárdonyi Géza területi matematikaverseny (Ács) A versenyen évfolyamonként egy-egy tanuló vett részt. 4. évfolyam Nagy Adél 6. évfolyam Kocsis Anett 8. évfolyam Kelemen

Részletesebben

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina 1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina Hörcsöki Alíz Kovács Antónia M. Kovács Dávid Kovács

Részletesebben

Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola Pálfy János Vízügyi Tagintézmény Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász Varga Katalin Gimnázium Szolnok

Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola Pálfy János Vízügyi Tagintézmény Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász Varga Katalin Gimnázium Szolnok Lábtoll-labda Diákolimpia Országos Döntő V.-VI.-VII. korcsoport Fekete Zoltánné emlékverseny, Városi Tornacsarnok, 2013. április 18. 26 iskola, 108 versenyző V. korcsoport Fiú hármas (7) 1. Ágotai Olivér,

Részletesebben

Fizika. Környezetismeret. Városi Angol Verseny

Fizika. Környezetismeret. Városi Angol Verseny Fizika 2014. április 8-án Hidy Gábor 8.c osztályos tanulónk részt vett az Eötvös Lóránd Fizikai Társulat által szervezett Öveges József Fizikaverseny megyei fordulóján és továbbjutott az országos döntőbe.

Részletesebben

KÉZILABDA RÉSZTVEVŐ CSAPATOK FIÚ

KÉZILABDA RÉSZTVEVŐ CSAPATOK FIÚ KÉZILABDA RÉSZTVEVŐ CSAPATOK FIÚ Ssz. Megye: Iskola: Település: 1 Bács-Kiskun II Kalocsa és Térsége Általános Iskolája Kalocsa 2 Békés I Békési Kistérségi Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola, Sportiskola,

Részletesebben

Megye: Pest 2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ. Helyszín: Százhalombatta. Időpont: október 21. EREDMÉNYEK

Megye: Pest 2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ. Helyszín: Százhalombatta. Időpont: október 21. EREDMÉNYEK 2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ Megye: Pest Helyszín: Százhalombatta Időpont: 2018. október 21. EREDMÉNYEK Kéri Attila NK versenybíró Nyíltirányzékú Légpuska 20 lövéses - Fiú "a" kategória

Részletesebben

Lábtoll-labda Diákolimpia Országos Döntő V-VI korcsoport Nagykáta, április iskola, 117 versenyző

Lábtoll-labda Diákolimpia Országos Döntő V-VI korcsoport Nagykáta, április iskola, 117 versenyző 1. 9. 10. 11. V. korcsoport Fiú csapat (11) Kanalas Renátó, Kanálos Róbert, Seres Gyula Zsolt, Tamás Patrik Farkas Lilla, Molnár Gergő, Székely Mátyás Erdős Renátó, Sampei Alex, Suki József Becskereki

Részletesebben

Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16

Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16 Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16 5.-6. Kiss Fanni Kovács Debóra 21:14 Kiss Fanni 5.-6.

Részletesebben

Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár

Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár TUDÁSBAJNOKSÁG MEGYEI DÖNTŐ - ANYANYELV Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné TUDÁSBAJNOKSÁG MEGYEI DÖNTŐ - ANYANYELV Fónagy-Árva Péter 2.a 18. 2. Nagy Levente 2.b 26. 2. Bodnárné Bali Krisztina TUDÁSBAJNOKSÁG

Részletesebben

5. Jeremiás Roland Dávid 2002 Érdi SZC Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája és Kollégiuma Pest Megyei D 13,0

5. Jeremiás Roland Dávid 2002 Érdi SZC Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája és Kollégiuma Pest Megyei D 13,0 FIÚ EREDMÉNYEK - V. KORCSOPORT ssz név szül. év Iskola (Feladatellátás helye) város (cím) OM kód megye eredmény 100 m fiú V. kcs. 11.7 Tokos Zsolt 2002 Perczel Mór Gimnázium 11.7 1. Tóth Csaba 2002 Törökbálint,

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ. Megye: Bács-Kiskun. Helyszín: Kalocsa. Időpont: EREDMÉNYEK

2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ. Megye: Bács-Kiskun. Helyszín: Kalocsa. Időpont: EREDMÉNYEK 2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ Megye: Bács-Kiskun Helyszín: Kalocsa Időpont: 2018. 10. 27. EREDMÉNYEK Nyíltirányzékú Légpuska 20 lövéses - Fiú "a" kategória - EGYÉNI Ssz. Versenyző

Részletesebben

Eredménylista. Megye: Szilágy Körzet: Sarmaság 2. osztály. Sorszám

Eredménylista. Megye: Szilágy Körzet: Sarmaság 2. osztály. Sorszám Megye: Szilágy Körzet: 2. osztály Eredménylista Sorszám Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Tollbamondás Feladatlap Összpontszám. 1. Bai Ágota Kocsis Ilona i 1-es Számú Szakképző 28 70 98

Részletesebben

A Programozd a jövőd! pályázatán nyertes iskolai csapatok

A Programozd a jövőd! pályázatán nyertes iskolai csapatok A Programozd a jövőd! pályázatán nyertes iskolai csapatok 2019. május 1. Báthory Anna Református Szabolcs-Szatmár-Bereg Refibot 2. BMSzC Pataky István Szakgimnáziuma Pataky LEGO Team 3. IX. Kerületi Szent-

Részletesebben

A magyar kultúra napja tiszteletére rendezett ünnepség és verseny

A magyar kultúra napja tiszteletére rendezett ünnepség és verseny A magyar kultúra napja tiszteletére rendezett ünnepség és verseny 2017.01.17. Az összefoglalót készítették: Hutvágnerné Róth Éva és Szücsné Dr. Harkó Enikő A kék kertebe foglalt képek forrása: http://duol.hu/kultura/vers-rajz-tanc-1814432?block=plt_modal_gallery&galery=2951742;

Részletesebben

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

ELHALLGATOTT TÖRTÉNELEM Beregszász II.

ELHALLGATOTT TÖRTÉNELEM Beregszász II. ELHALLGATOTT TÖRTÉNELEM csapatverseny Kárpátalján - megyei döntő 2017.05. 08.-09. Beregszász Gerőcs Roland Bálint 7.b Simon Bence 7.b Balogh Nóra 8.b Danó Ádám 8.b Kocsis Simon Márk 8.b Nagy Levente 8.b

Részletesebben

Az V. Ábrahám Örzse Emlékverseny döntőjébe bejutott tanulók

Az V. Ábrahám Örzse Emlékverseny döntőjébe bejutott tanulók Az V. Ábrahám Örzse Emlékverseny döntőjébe bejutott tanulók I. kategória: 3 fő sorszám név pontszám iskola felkészítő tanár 1 Fenyődi Anna Sophie 76 Móricz Zsigmond Református Kollégium, Gimnázium, Szakközépiskola,

Részletesebben

FIT-jelentés :: KLIK Győri Tankerülete 9024 Győr, Nádor tér 4. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 8.

FIT-jelentés :: KLIK Győri Tankerülete 9024 Győr, Nádor tér 4. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 8. FIT-jelentés :: 2015 KLIK Győri Tankerülete 9024 Győr, Nádor tér 4. Fenntartói azonosító: 39011654-074000 Létszámadatok Létszámadatok Országos kompetenciamérés 1 Az intézmények kódtáblázata A B C D E F

Részletesebben

Sport XXI. mezei 2015.03.28. Szombathely

Sport XXI. mezei 2015.03.28. Szombathely U11 1.hely "A"-57 p 1 Béres Milán 4 Róka Bora 5 Iker Natália 6 Bodzzay Dániel 8 Bene Noel 10 Juhász-Tóth Eszter 11 Vidos Evelin 12 Horváth Léna Sport XXI. mezei 2.hely "B"-170 p 14 Takács Zsombor 18 Ecker

Részletesebben

FIT-jelentés :: KLIK Győri Tankerülete 9024 Győr, Nádor tér 4. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 6.

FIT-jelentés :: KLIK Győri Tankerülete 9024 Győr, Nádor tér 4. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 6. FIT-jelentés :: 2015 KLIK Győri Tankerülete 9024 Győr, Nádor tér 4. Fenntartói azonosító: 39011654-074000 Létszámadatok Létszámadatok Országos kompetenciamérés 1 Az intézmények kódtáblázata A B C D E F

Részletesebben

Versenyeredmények 2010/2011. Berzsenyi Dániel Gimnázium

Versenyeredmények 2010/2011. Berzsenyi Dániel Gimnázium Versenyeredmények 2010/2011. Berzsenyi Dániel Gimnázium INFORMATIKA 1. Nemes Tihamér O.K. Alkalmazói Versenyen országos döntőbe jutottak: megyei 1. helyezés: Forgó Frigyes 11.E/A (országos 30.hely) felkészítő

Részletesebben

100 m női Kezdés: 19,00 Név Sz.év Klub Hely Eredmény

100 m női Kezdés: 19,00 Név Sz.év Klub Hely Eredmény VEDAC-2015.07.31. 100 m női Kezdés: 19,00 Név Sz.év Klub Hely Eredmény Budai Alexandra 1994 GEAC 1 12,41 Torma Evelin 1994 GEAC 2 12,56 Baráti Patrícia 1997 GEAC 3 12,61 Fülöp Virág 1998 VEDAC 4 13,23

Részletesebben

Megyei Atlétika Diákolimpia. 60 m síkfutás. 600 m síkfutás. Név oszt. helyezés tantárgy/osztály felkészítő tanár

Megyei Atlétika Diákolimpia. 60 m síkfutás. 600 m síkfutás. Név oszt. helyezés tantárgy/osztály felkészítő tanár Megyei Atlétika Diákolimpia Név oszt. helyezés Korcsoport felkészítő tanár 60 m síkfutás Kundrák Milán 6.a III. III. korcsoport Ughy Imréné 600 m síkfutás Szokol Milán 6.b IX. III. korcsoport Csoma Andrea

Részletesebben

5.b S. Tóth Marcell országos fordulóba továbbjutott 5.b Kovács Bertalan országos fordulóba továbbjutott 4.a Horváth Kristóf megyei l.

5.b S. Tóth Marcell országos fordulóba továbbjutott 5.b Kovács Bertalan országos fordulóba továbbjutott 4.a Horváth Kristóf megyei l. Kiemelkedő verseny eredmények az elmúlt fél évben Titok Arany János országos verseny 8.a. Papp Marcell 3.hely Nagyné Molnár Sarolta 5.a. Osváth Bálint 7.hely Guzslovánné B. Judit 5.b. Kovács Bertalan 7.hely

Részletesebben

Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA. Bronz pontok (3)

Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA. Bronz pontok (3) Rangsor Egyesület Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA Arany pontok (10) Ezüst pontok (6) Bronz pontok (3) 4. hely pontok (1) Összpontszám 1 I.C. TATAMI 140 120 57 15 332 2 NÓVA 110

Részletesebben

A turai Hevesy György Általános Iskola 2012/2013 tanévéről. Körzeti és kistérségi eredményeink Dicsőségkönyv III.

A turai Hevesy György Általános Iskola 2012/2013 tanévéről. Körzeti és kistérségi eredményeink Dicsőségkönyv III. A turai Hevesy György Általános Iskola 2012/2013 tanévéről Körzeti és kistérségi eredményeink Dicsőségkönyv III. Matematika Bajza verseny Lajtos Laura 7. a Meleg Eszter 8. d Mekes Cintia 8. d 2. hely 6.

Részletesebben

ELEMENTARY AZ ISKOLAI FORDULÓ EREDMÉNYE

ELEMENTARY AZ ISKOLAI FORDULÓ EREDMÉNYE MEGYEI ANGOL NYELVI VERSENY A KÖZÉPISKOLÁK 9-10. ÉVFOLYAMOS TANULÓI SZÁMÁRA 2012-2013 ELEMENTARY AZ ISKOLAI FORDULÓ EREDMÉNYE Elérhető pontszám: 67 pont Megyei fordulóba jutás ponthatára: 50 pont Név Iskola

Részletesebben

Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár LANGWEST ORSZÁGOS TEHETSÉGKUTATÓ TANULMÁNYI VERSENY

Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár LANGWEST ORSZÁGOS TEHETSÉGKUTATÓ TANULMÁNYI VERSENY CSODÁT VIRÁGZIK A JELEN REFORMÁTUS ISKOLÁK ORSZÁGOS E - VERSMONDÓ KATEGÓRIA Fekete Kiara Mercédesz 6.a 2. Simonné Varga Katalin ANYANYELVI JÁTÉKOK JÁTÉKOS ANYANYELV ORSZÁGOS DÖNTŐ Takács Noémi Nagy Nelli

Részletesebben

Zsűri jegyzőkönyv Vizuális művészetek Arany

Zsűri jegyzőkönyv Vizuális művészetek Arany Arany Fődíj: Bali Bettina és Badics Renáta Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium, Dunaújváros 1. Sopronyi Anna Eszter Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium, Zalaegerszeg 2. Horváth Kitti

Részletesebben

VEDAC Esti verseny

VEDAC Esti verseny VEDAC Esti verseny 2015.07.31 Férfi 100 m - Időfutam 1. Kása Tibor 1987 HVSE 1. 10,92 2. Pozsgai Dániel 1993 FTC 1. 10,97 3. Orosz Zoltán 1992 TFSE 1. 10,98 4. Pázmándi Zsolt 1995 GEAC 1. 11,17 5. Molnár

Részletesebben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK OS TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK OS TANÉV OSZT. OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2015-2016-OS TANÉV NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A BAZILIKÁBAN) KÖNYV + OKLEVÉL OKLEVÉL 1.a 1. 1. Kovács Zalán Levente: kimagasló tanulmányi magatartásáért 2.

Részletesebben

A Beszédes József Általános Iskola felső tagozatán az alábbi magyar versenyeken vettek részt tanulóink:

A Beszédes József Általános Iskola felső tagozatán az alábbi magyar versenyeken vettek részt tanulóink: A Beszédes József Általános Iskola felső tagozatán az alábbi magyar versenyeken vettek részt tanulóink: A MESEMONDÓ VERSENYEN, Pakson 2014. október 20-án STINGLI JÓZSEF 3. helyezést ért el! A BOLYAY ANYANYELVI

Részletesebben

Református Iskolák XVIII. Országos Tanulmányi Versenye

Református Iskolák XVIII. Országos Tanulmányi Versenye Református Iskolák XVIII. Országos Tanulmányi Versenye A Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola 2014. október 22-én tizennyolcadik alkalommal rendezte meg a református iskolák tanulmányi versenyét.

Részletesebben

V. Rábapatonai Futó Körverseny

V. Rábapatonai Futó Körverseny 16 km abszolút eredménylista Hely Rsz Név Szév Nettó idő Tempó Város Nem Nem. hely Kategória Kat. hely Hátrány 1 1602 HEGEDÜS Tamás 1987 01:04:52 4:07 min/km Rábapordány Férfi 1 1976-1997 1 +00:00:00 2

Részletesebben

A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja

A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja 2014.02.21. A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapján megemlékezést tartottak a városházán. A nyíregyházi önkormányzat idén immár negyedik alkalommal hirdetett a témában

Részletesebben

Strandkézilabda Diákolimpia Országos Döntő 2017

Strandkézilabda Diákolimpia Országos Döntő 2017 Strandkézilabda Diákolimpia Országos Döntő 2017 Zánka, 2017. június 10-11. Fiú-Leány VI. Korcsoport Benevezett A csoport A1 Zirc, III. Béla 0 0 0 2 B1 Veszprém, Vetési 2 2 1 A2 Miskolc, Herman 2 2 0 0

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 1 12 Nyíregyháza Vezető: Nagy József Nyíregyh. Főisk. Eötvös József Gyak. Ált. Isk. és Gimn. Pápa Kornél 8,900 8,600 7,050 24,550 Maczó Kolos 8,900 8,550 8,100 25,550 Gurály Tamás 9,300 9,050 8,950 27,300

Részletesebben

III. Zalaegerszegi Fodrász és Kozmetikus Tanulóverseny Eredményei

III. Zalaegerszegi Fodrász és Kozmetikus Tanulóverseny Eredményei III. i Fodrász és Kozmetikus Tanulóverseny Eredményei Tanuló I. éves Szalontechnika babafejen: 1. Takács Katalin Ganz Ábrahám és 11 144 2. Szalay Alexandra Kossuth Lajos 6 136 Győr 3. Császár Anita Ganz

Részletesebben

A 2011/2012-es tanév sportversenyeinek kiemelkedő eredményei Kodály Zoltán Általános Iskolában

A 2011/2012-es tanév sportversenyeinek kiemelkedő eredményei Kodály Zoltán Általános Iskolában A 2011/2012-es tanév sportversenyeinek kiemelkedő eredményei Kodály Zoltán Általános Iskolában Verseny szintje Verseny megnevezése (országos, megyei, régiós) ORSZÁGOS II. Sas Kupa legeredményesebb Lány

Részletesebben

5. RÉSZTVEVŐ CSAPATOK

5. RÉSZTVEVŐ CSAPATOK 5. RÉSZTVEVŐ CSAPATOK Ssz. Megye Iskola Település Pécsi SZC Zsolnay Vilmos Szakgimnáziuma és 1. Baranya Pécs Szakközépiskolája 2. Bács-Kiskun Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium Kiskunfélegyháza 3.

Részletesebben

VI. Suli-Sárkányok. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár. Név o. helyezés korcsoport felkészítő tanár

VI. Suli-Sárkányok. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár. Név o. helyezés korcsoport felkészítő tanár VI. Suli-Sárkányok Mézes kenyér 4. o. 2. 4. évfolyam Lekváros kenyér 5. o. 3. 5. évfolyam Vajas kenyér 6. o. 3. 6. évfolyam Bundás kenyér 7. o. 1. 7. évfolyam Zsíros kenyér 8. o. 2. 8. évfolyam DIÁKOLIMPIA

Részletesebben

VÁROSI NYÍLT GYERMEKBAJNOKSÁG SZEKSZÁRD

VÁROSI NYÍLT GYERMEKBAJNOKSÁG SZEKSZÁRD VÁROSI NYÍLT GYERMEKBAJNOKSÁG 2008.06.06. SZEKSZÁRD FIÚK. 1996-ban születettek: 1. Sinka Levente Balatonszemes 8,5 2. Vejtey Zsombor Tamási 8,8 3. Török Bálint Bonyhád 8,8 4. Bakekolo Gilbert Szekszárd

Részletesebben

Vívó Diákolimpia Országos Döntő Női Párbajtőr A kategória V. korcsoport ( )

Vívó Diákolimpia Országos Döntő Női Párbajtőr A kategória V. korcsoport ( ) Vívó Diákolimpia Országos Döntő 2019. Női Párbajtőr A kategória V. korcsoport (2002-2003 ) oldal 1/1 Vívó (jelen, abc sorrendben - 42 vívó) rh. vezetéknév keresztnév egyesület ANTAL Jázmin BAJAI III. BÉLA

Részletesebben

Baranya Megyei Diáksport Tanács 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V. KORCSOPORT. Pécs, 2015. május 08-10.

Baranya Megyei Diáksport Tanács 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V. KORCSOPORT. Pécs, 2015. május 08-10. Baranya Megyei Diáksport Tanács 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V. KORCSOPORT 1 AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNYE V. KORCSOPORT VÉGEREDMÉNY LEÁNYOK Megye Iskola neve Település Testnevelő, felkészítő

Részletesebben

Ablakszerker Crossfutás június 6.

Ablakszerker Crossfutás június 6. Ablakszerker Crossfutás 2009. június 6. Végeredmény 4 KM Gyerek Absz.hely Név Szül.év Rajtszám Idö 1. Szabó Eszter 1997 299 23:27 2. BÁNKI LEVENTE ALBIN 1998 396 23:56 3. Bottka Bálint 1998 293 24:54 4.

Részletesebben

VÍVÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ BUDAPEST 2018

VÍVÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ BUDAPEST 2018 VÍVÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ BUDAPEST 2018 oldal 1/1 Vívó (jelen, abc sorrendben - 37 vívó) vezetéknév keresztnév egyesület rh. ANTAL Jázmin BAJAI III. BÉLA GIMNÁZIUM BADACSONYI Klaudia BUDAPEST VI.

Részletesebben

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI 7/a Ábrahám Lilla 5 7/a Borók Boldizsár 5 7/a Nagy Vivien Loretta 5 7/a Szilágyi Csenge 5 7/a Csikós Katalin 4,85 7/a Harmati Panna 4,85 7/a Heidrich Zsófia 4,85 7/a Ónozó Zsófia 4,85 7/a Pesti Bianka

Részletesebben

2017. április 22-én iskolánk 6.a osztályos tanulója Szittya Marcell a Mozaik Országos angol tanulmányi versenyen 5. helyezést ért el.

2017. április 22-én iskolánk 6.a osztályos tanulója Szittya Marcell a Mozaik Országos angol tanulmányi versenyen 5. helyezést ért el. Természetismereti verseny Iskolánk tanulói 2017. május 28-án, a Műszaki Egyetemen megrendezett Herman Ottó országos természetismereti verseny döntőjén vettek részt. Eredményeik: Nagy Ádám (4.c) 3. hely

Részletesebben

AMV 2015. megyei eredmények 8.osztály

AMV 2015. megyei eredmények 8.osztály Iskola neve Iskola város helyezés pontszám Tanuló neve Kálvin Téri Általános Iskola 1. 46 Sass Boglárka Kálvin Téri Általános Iskola 2. 40 Horváth Petra Tiszacsegei Fekete István Általános Iskola Tiszacsege

Részletesebben

V-VI.korcsoport A kategória FIÚK EREDMÉNYEK

V-VI.korcsoport A kategória FIÚK EREDMÉNYEK V-VI.korcsoport A kategória FIÚK EREDMÉNYEK [Ide írhatja a szöveget] RCSOPORT A kategória Nevezett csapatok: Ajka Bródy Imre Gimnázium és AMI. Türr István Gimnázium és Kollégium,Pápa Noszlopy Gáspár Gimnázium

Részletesebben

Név oszt. helyezés korcsoport/lány felkészítő tanár Kaszásné Farkas Viola Soltészné Szörfi Anikó CSAPAT

Név oszt. helyezés korcsoport/lány felkészítő tanár Kaszásné Farkas Viola Soltészné Szörfi Anikó CSAPAT KÖRZETI MEZEI FUTÓ DIÁKOLIMPIA EGYÉNI Soltészné Szörfi Anikó Lukács Réka 1. 1-2. osztály Bíró Eszter 4.a 1. 3-4. osztály korcsoport/fiú Bolgár Dániel 3. 1-2. osztály 1 Lukács Réka Bán Lilla Vágási Dorottya

Részletesebben

ANGOL 1. kategória Maximális pontszám : 75 60% = 45 HEL YEZ ÉS

ANGOL 1. kategória Maximális pontszám : 75 60% = 45 HEL YEZ ÉS ANGOL 1. kategória Maximális pontszám : 75 60% = 45 HEL YEZ ÉS PONTS ZÁM NÉV 1. 72 Németh Zsolt I. angol KATEG ÓRIA NYELV ISKOLA VÁROS FELKÉSZÍTŐ TANÁR 2. 71 Eke Laura I. angol Kazinczy Ferenc Református

Részletesebben

EREDMÉNYLISTA. Körzet: Sarmaság Megye: Szilágy 1. osztály

EREDMÉNYLISTA. Körzet: Sarmaság Megye: Szilágy 1. osztály Körzet: Sarmaság Megye: Szilágy 1. osztály EREDMÉNYLISTA Sor- Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pont 1. Keresztes Nóra-Andrea Szász Mónika Sarmasági 1-es Számú Szakképző Líceum Sarmaság

Részletesebben

Matematika 6.és 8. évfolyamon verseny eredménye. Tanuló neve Évfolyam Kategória Felkészítı pedagógus neve Iskola neve Helyezés

Matematika 6.és 8. évfolyamon verseny eredménye. Tanuló neve Évfolyam Kategória Felkészítı pedagógus neve Iskola neve Helyezés Várkonyi Zsombor 6 1 Veres Sándor Matematika 6.és 8. évfolyamon verseny eredménye Krúdy Gyula Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvő Virág Levente 6 1 Szeıkéné Tanai Éva Óbudai Harrer Pál 2 1 Lengyel Balázs

Részletesebben

2006/2007. TANÉVI TORNA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ Pápa, március

2006/2007. TANÉVI TORNA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ Pápa, március Országos Elődöntő I-II. korcsoport B kategória leány Csapatbajnokság Csapat neve: Ugrás Gerenda Talaj Össz pont Helyezés Batthyány Kázmér Ált. Iskola Siklós 47,8 46,9 47,15 141,85 I. Köztársaság Téri Ált.

Részletesebben

1. turnus június Táborvezető: Krak Ildikó

1. turnus június Táborvezető: Krak Ildikó 1. turnus június 26-30. Táborvezető: Krak Ildikó 1. Albrecht Ádám 2. Albrecht Adél 3. Báder Dóra 4. Bakondi Bálint 5. Benes Attila 6. Botor Dávid 7. Botos László 8. Botos Letícia 9. Ceszlai Sára 10. Csajkás

Részletesebben

A TIT 46. Kalmár László Matematika Versenyének döntője

A TIT 46. Kalmár László Matematika Versenyének döntője A TIT 46. Kalmár László Matematika Versenyének döntője 2017. május 19 20. Tudományos Ismeretterjesztő Társulat A tevékenységének fontos területe a tehetséggondozás. A TIT szervezésében alakult meg a múlt

Részletesebben

Március végi és áprilisi versenyeredményeink

Március végi és áprilisi versenyeredményeink Március végi és áprilisi versenyeredményeink A budapesti Béres Ferenc Országos Népdal és Zsoltáréneklő Versenyen Matuska Luca (1.b) ezüst, Matuska Villő (4.b) arany, Győrffy Virág (5.b) bronz, Németh Virginia

Részletesebben

VÍVÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ BUDAPEST 2018

VÍVÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ BUDAPEST 2018 VÍVÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ BUDAPEST 2018 Vívó (jelen, struktúrált sorrendben - 19 vívó) vezetéknév keresztnév egyesület lic. SZABÓ Ádám SAVIO SZENT DOMONKOS KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA B ZLOVSZKI

Részletesebben

Jegyzőköny NAP Diákolimpia II.Korcsoport - Fiú Egyéni

Jegyzőköny NAP Diákolimpia II.Korcsoport - Fiú Egyéni Jegyzőköny NAP Diákolimpia II.Korcsoport - Fiú Egyéni Tolna Bonyhád 2013.05.07. 1 Pfeifer Lionel 2 Tamási és Körny. Tamási 363 8,80-439 - 30,85 2 Böndör Márton 2 Széchenyi Sándor Ált.Isk. Nagydorog 350

Részletesebben

1. Farkas Lilla 4/2 Fehér Jázmin 4/2. 2. Jurás Dávid 1/2 Lászlő Boglárka 1/2. 2. Farkas Laura 3/2 Varga Luca 3/2

1. Farkas Lilla 4/2 Fehér Jázmin 4/2. 2. Jurás Dávid 1/2 Lászlő Boglárka 1/2. 2. Farkas Laura 3/2 Varga Luca 3/2 Megyei országismereti verseny/csapatverseny/ Megyei karácsonyi verseny két tanítási nyelvű iskolák számára/csapatverseny/ Országos London Országismereti verseny /csapatverseny/ 1. Farkas Lilla 4/2 Fehér

Részletesebben

TANULMÁNYI VERSENYEK

TANULMÁNYI VERSENYEK TANULMÁNYI VERSENYEK Német nemzetiségi vers- és prózamondó verseny megyei forduló Felkészítő: Cser Márta, Kornerné Kosztich Julianna, Tóth Zoltánné Kelemen Mária 1. kategória 2. hely: Tánczos Regina 2.a

Részletesebben

Versenyeredmények 2014/2015. Berzsenyi Dániel Gimnázium

Versenyeredmények 2014/2015. Berzsenyi Dániel Gimnázium Versenyeredmények 2014/2015. Berzsenyi Dániel Gimnázium SPORT Atlétika ügyességi csapatbajnokság-diákolimpia megyei döntő Aranyérmesek: Leány gerelyhajító csapat Bárczi Kata, Gergő Virág, Horváth Zsanett,

Részletesebben

ÁMK AKT

ÁMK AKT 2011 BABITS KUPA I II Ö ANGOL ÖSSZES ELÉRHETŐ 50 20 70 1 Dénes András Karinthy Frigyes ÁMK. 48 19 67 2 Hegedűs Bernadett Karinthy Frigyes ÁMK. 43 19 62 3 Csonki Daniella Karinthy Frigyes ÁMK. 41 19 60

Részletesebben

Kaposvár Teremtájfutó Bajnoksága február 4.

Kaposvár Teremtájfutó Bajnoksága február 4. Az utolsó előtti oszlopban a teljesített pályák száma található. Kaposvár Teremtájfutó Bajnoksága 2017. február 4. 1. korcsoport 2008-10 (35 fő) 1 Szabó Balázs Kodály Zoltán Központi Általános Iskola 3

Részletesebben

Egyéni végeredmény. Héraklész felm. Téli Kupa II. ford. - Ifi 'A' fiú. Székesfehérvár / HUN Alba Volán SC Alba Öttusa SE 1998 KSI KSI

Egyéni végeredmény. Héraklész felm. Téli Kupa II. ford. - Ifi 'A' fiú. Székesfehérvár / HUN Alba Volán SC Alba Öttusa SE 1998 KSI KSI Héraklész felm. Téli Kupa II. ford. - Ifi 'A' fiú Egyesület Szül. év Úszás Kombi 1 STROBL Krisztián 1216 (2) 2:12,10 1532 (1) 15:17,36 3772 2 BRUCKMANN Gergő 1995 1212 (3) 2:12,33 1520 (2) 15:20,38 3564

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY IV. KORCSOPORT. Debrecen, 2015. június 05-07.

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY IV. KORCSOPORT. Debrecen, 2015. június 05-07. 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY IV. KORCSOPORT Debrecen, 2015. június 05-07. 1 A KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYPROGRAMJA RÉSZTVEVŐK, SORSOLÁS LEÁNYOK Ssz. Megye Iskola neve Település Testnevelő,

Részletesebben

Megyei matematika verseny 2009.

Megyei matematika verseny 2009. 9. évfolyam 1 Pácsonyi Márton 77 Zrínyi Miklós Zalaegerszeg Kiss Zsolt, Péteri Szabolcs 2 Bubits Bence 66 Kölcsey Ferenc Zalaegerszeg Forgács Ferencné 2 Jung Dániel 66 Zrínyi Miklós Zalaegerszeg Kiss Zsolt,

Részletesebben

A 8. osztályosok számára szervezett Neumann tantárgyi versenyek díjazottjai helyezettek

A 8. osztályosok számára szervezett Neumann tantárgyi versenyek díjazottjai helyezettek A 8. osztályosok számára szervezett Neumann tantárgyi versenyek díjazottjai Angol nyelv 1- helyezettek 1. Nagy Máté Harmath Virág Kopka Réka Német nyelv Egri Lenkey János Általános 1. Ruga Zsófia Kovács

Részletesebben

ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III. KORCSOPORT

ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III. KORCSOPORT 2013/2014. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III. KORCSOPORT EGYÉNI PÁLYABAJNOKSÁG Hajdú Bihar MEGYE Helyszín: Gyulai István Atlétika Stadion -Debrecen, Oláh Gábor u. 5. Időpont: 2014. május 14. A Versenybizottság

Részletesebben

Név Tanár Psz. Hely. Mizik Lóránt Sándor Borsos Irén 29 1 Dózsa Liána Jakab Géza 28 2 Farkas Krisztina Szeőkéné Tanai Éva 27 3 Csontos Ádám Attila

Név Tanár Psz. Hely. Mizik Lóránt Sándor Borsos Irén 29 1 Dózsa Liána Jakab Géza 28 2 Farkas Krisztina Szeőkéné Tanai Éva 27 3 Csontos Ádám Attila Iskola Éf. Kat. Óbudai Nagy László Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola 6 1 Medgyessy Ferenc Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola 6 1 Óbudai Harrer Pál Angol Nyelvet Emelt Szinten

Részletesebben

2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ CSAPATBEOSZTÁS

2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ CSAPATBEOSZTÁS ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ Budapest - Ikarus BSE Atlétikai Centrum, 2017. október 15. Magasugrás fiú 11:00 Szolnoki Széchenyi István Gimnázium 1.7750

Részletesebben

Hely. Atléta Sz. év Egyesület Pálya Eredmény Rekord

Hely. Atléta Sz. év Egyesület Pálya Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi 100 méter Időfutam 16:25 1. nap Hely. Atléta Sz. év Egyesület Pálya Eredmény Rekord 1 Parai Dávid 2001 BHSE 5 11.8h 2 Kósa Zoltán 1967 VEDAC 4 12.5h PB 3 Gregus Tamás Dominik 2002 BHSE

Részletesebben

Levelező Matematika Verseny. 7. évfolyam eredménye

Levelező Matematika Verseny. 7. évfolyam eredménye NÉV ÉVF. ISKOLA Levelező Matematika Verseny 7. évfolyam eredménye 1.forduló (56 pont) 2.forduló (62 pont) 3.forduló (51 pont) 4.forduló (49 pont) össz.pont 1. Barti Fanni 7. Géza Fejedelem Általános Iskola,

Részletesebben

Megye: Baranya Tolna

Megye: Baranya Tolna 2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA Baranya Tolna MEGYEI DÖNTŐ Megye: Baranya Tolna Helyszín: Pécs Időpont: 2018.10.26. EREDMÉNYEK Nyíltirányzékú Légpuska 20 lövéses - Fiú "a" kategória - EGYÉNI 1.

Részletesebben

100 m fiú VI. kcs. 1. ief. 1.

100 m fiú VI. kcs. 1. ief. 1. FIÚ EREDMÉNYEK - VI. KORCSOPORT ssz név szül. év Iskola (Feladatellátás helye) város (cím) OM kód megye eredmény 100 m fiú VI. kcs. 11.6 Kiss István 1999 Eötvös József Gimnázium Tiszaújváros 11.6 1. Ajide

Részletesebben

VÉGZŐS TANULÓK ÉS ÉRETTSÉGI VIZSGÁRA JELENTKEZETTEK OSZTÁLYOZÓ ÉS KÜLÖNBÖZETI VIZSGÁJA április

VÉGZŐS TANULÓK ÉS ÉRETTSÉGI VIZSGÁRA JELENTKEZETTEK OSZTÁLYOZÓ ÉS KÜLÖNBÖZETI VIZSGÁJA április 1 1. nap 2009. 04. 20. (hétfő) Magyar nyelv és irodalom, Történelem, Társadalomismeret, Emberismeret és etika Magyar nyelv és irodalom írásbeli: 8 00 szóbeli: 14 45 Kodály terem Könyvtár 1. Csoór Patrik

Részletesebben

Futapest Crossfutás Csömör december 11.

Futapest Crossfutás Csömör december 11. Futapest Crossfutás Csömör 2011. december 11. Végeredmény 4 KM Gyerek 1. RAJSZKI LILI 1998 280 15:55 2. Turschl Bence 1999 241 16:56 3. Bócz Patricia 1998 244 16:59 4. Kiss Viktor Zsolt 1997 246 17:57

Részletesebben

Lábtoll-labda Diákolimpia Országos Döntő V., VI. korcsoport Kistelek, április iskola, 128 versenyző V. korcsoport Fiú csapat (5) 1.

Lábtoll-labda Diákolimpia Országos Döntő V., VI. korcsoport Kistelek, április iskola, 128 versenyző V. korcsoport Fiú csapat (5) 1. Lábtoll-labda Diákolimpia Országos Döntő V., VI. korcsoport Kistelek, 2018. április 1 29 iskola, 128 versenyző V. korcsoport Fiú csapat (5) Keresztfalvi Krisztián, Kordács Bálint, Kovács Márton, Tarjányi

Részletesebben

II. MAPEI Szigligeti félmaraton

II. MAPEI Szigligeti félmaraton 1 2 3 4 5 6 Csapatnév: OTP TRIÓ Csapatidő: 01:48:19 DR. SCHREINDORFER Anita DR. SZILÁGYI György 00:03:11 00:44:35 00:34:32 00:29:11 +00:00:00 DR. TISZA-PAPP Ákos Csapatnév: SIROMA-PLAST BA-LA-TOM Csapatidő:

Részletesebben

A Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium gimnáziumi. részének versenyeredményei a es tanév első félévében

A Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium gimnáziumi. részének versenyeredményei a es tanév első félévében A Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium gimnáziumi részének eredményei a 2016-17-es tanév első félévében Név Gombita Gombita Osztály A megnevezése Felkészítő tanár Forma Típus 11.A Iskolai

Részletesebben

A megyei versenynek helyet adó intézmény adatai

A megyei versenynek helyet adó intézmény adatai Somogy megye Az intézmény neve i Egyetem Pedagógustovábbképző és Szolgáltató Intézet A megyei versenynek helyet adó intézmény adatai A település neve 7400 Utca, tér Bajcsy- Zs. u. Irányítószám Házszám

Részletesebben

Versenyeredmények. a Bálint Sándor Tagiskolában területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna

Versenyeredmények. a Bálint Sándor Tagiskolában területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna a Bálint Sándor Tagiskolában Versenyeredmények 2015-2016. A verseny, pályázat elnevezése Szint Eredmény Tanuló Osztály Felkészítő tanár területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY IV. KORCSOPORT. DEBRECEN, június

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY IV. KORCSOPORT. DEBRECEN, június 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY IV. KORCSOPORT DEBRECEN, 2015. június 05-07. 1 TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA 2014/2015. TANÉVI DIÁKOLIMPIAI LABDAJÁTÉKOK IV. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ TELEKOM

Részletesebben

Lábatlani Sirályok SE Népszerősítı verseny

Lábatlani Sirályok SE Népszerősítı verseny Lábatlani Sirályok SE Népszerősítı verseny 2009.09.27 EREDMÉNY 1. Futam K1 fiú V. kcs. 10:00 1. Gurgulits Bence Zoltek 2. Kovács Patrik Zoltek 3. Szegedi Tamás Vért 4. Tóth Bence Tata 5. Dér Ádám Esztergom

Részletesebben

2014. március 4. - Szóbeli meghallgatás szakközépiskolába jelentkezett tanulóknak Bizottság Sorszám Időpont Tanuló neve Születési hely Születési idő

2014. március 4. - Szóbeli meghallgatás szakközépiskolába jelentkezett tanulóknak Bizottság Sorszám Időpont Tanuló neve Születési hely Születési idő 2014. március 4. - Szóbeli meghallgatás szakközépiskolába jelentkezett tanulóknak Bizottság Sorszám Időpont Tanuló neve Születési hely Születési idő I. 1 13:00 Ákos Anita Budapest 1999.05.31 I. 2 13:07

Részletesebben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2016/2017-ES TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2016/2017-ES TANÉV OSZT. OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2016/2017-ES TANÉV NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A BAZILIKÁBAN) KÖNYV + OKLEVÉL OKLEVÉL 1.a 1. 1. Mosonyi Mirjam: kimagasló tanulmányi magatartásáért és hitéletéért,

Részletesebben

KERÉKPÁROS ISKOLA KUPA TERÜLETI VERSENY. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár

KERÉKPÁROS ISKOLA KUPA TERÜLETI VERSENY. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár KERÉKPÁROS ISKOLA KUPA TERÜLETI VERSENY Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Réti Márton 6.b 1. 5-8 osztály Kovács Róbert Péterné Ágoston László 7.b 3. 5-8. osztály Kovács Róbert Péterné DIÁKOLIMPIA

Részletesebben

Tanulmányi eredmények Felső tagozat 2011/2012. (II. félév)

Tanulmányi eredmények Felső tagozat 2011/2012. (II. félév) Tanulmányi eredmények Felső tagozat 2011/2012. (II. félév) Magyar Simonyi Zsigmond helyesírási verseny iskolai fordulójában 85% feletti eredményt értek el az alábbi tanulók: 5. évfolyam Szabó Péter 5.b

Részletesebben

III. korcsoport FIÚ EGYÉNI végeredmény (Rendezés C

III. korcsoport FIÚ EGYÉNI végeredmény (Rendezés C III. korcsoport FIÚ EGYÉNI végeredmény (Rendezés C Ssz Név Szév 6 m p T p kisl p 6 m p Összp 1. Balogh Szabolcs 24 8,4 189 4,84 14 54,1 149 1:55,24 152 63 p 2. Monoki Milán 23 9,1 156 4,27 111 42,7 112

Részletesebben

Megyei versenyek. A verseny megnevezése Elért helyezés Tanuló neve Osztály Felkészítő tanár. Nyerges Tamás, Sajtos Olivér, Torgyik Éva, Wenczel Balázs

Megyei versenyek. A verseny megnevezése Elért helyezés Tanuló neve Osztály Felkészítő tanár. Nyerges Tamás, Sajtos Olivér, Torgyik Éva, Wenczel Balázs Megyei versenyek A verseny megnevezése Elért helyezés Tanuló neve Osztály Felkészítő tanár 1. Nyerges Tamás, Sajtos Olivér, Torgyik Éva, Wenczel Balázs Bolyai Matematika Csapatverseny 6. 19. 12. 14. 15.

Részletesebben

A 2010/2011-es tanév tanulmányi versenyeinek kiemelkedő eredményei Óhatvani Óvoda és Általános Iskola Kodály Zoltán tagiskolája

A 2010/2011-es tanév tanulmányi versenyeinek kiemelkedő eredményei Óhatvani Óvoda és Általános Iskola Kodály Zoltán tagiskolája A 2010/2011-es tanév tanulmányi versenyeinek kiemelkedő eredményei Óhatvani Óvoda és Általános Iskola Kodály Zoltán tagiskolája Verseny szintje (országos, megyei, régiós) ORSZÁGOS MEGYEI REGIONÁLIS VÁROSI-

Részletesebben

felkészítők (tanár neve)

felkészítők (tanár neve) VERSENYEREDMÉNYEK - SPORT A Debreceni Bolyai János Általános Iskola és AMI 2019. március - április Verseny szintje, időpontja, helyszíne (helyi, városi, megyei) Résztvevők (név, osztály) felkészítők (tanár

Részletesebben