2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY IV. KORCSOPORT. Debrecen, június

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY IV. KORCSOPORT. Debrecen, 2015. június 05-07."

Átírás

1 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY IV. KORCSOPORT Debrecen, június

2 A KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYPROGRAMJA RÉSZTVEVŐK, SORSOLÁS LEÁNYOK Ssz. Megye Iskola neve Település Testnevelő, felkészítő 1 Baranya Pécsi Tudományegyetem Deák Ferenc Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola Pécs Schützenhoferné Pap Judit 2 Bács-Kiskun I. Kecskeméti Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola és Alapfokú Művészeti Iskola Kecskemét Gerebenné Bresák Zita Kodály Zoltán Ének-zenei Iskolája 3 Borsod-A-Z Fráter György Katolikus Gimnázium és Kollégium Miskolc Stefánné Hegedűs Zsuzsanna 4 Budapest Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Iskola Budapest XI. Pusztainé Besenyői Andrea 5 Győr-M-S I. Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Sopron Horváth József 6 Hajdú-Bihar Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola Debrecen Dr. Veress Jánosné 7 Somogy I. Kaposvári Egyetem Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Kaposvár Dross Zoltán 8 Tolna Szekszárdi Dienes Valéria Általános Iskola Valéria Dienes Grundschule Szekszárd Stierné Jankovics Mária LEÁNY CSOPORTBEOSZTÁS Csoport Település / Iskola Csoport Település / Iskola A/1 Miskolc, Fráter György Katolikus Gimnázium és Kollégium B/1 Kaposvár, Kaposvári Egyetem Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium A/2 Budapest XI., Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Iskola B/2 Debrecen, Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola Szekszárd, Szekszárdi Dienes Valéria Általános Iskola Pécs, Pécsi Tudományegyetem Deák Ferenc B/3 Valéria Dienes Grundschule Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola Kecskemét, Kecskeméti Kodály Zoltán Ének-zenei Sopron, Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola és Alapfokú B/4 Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Művészeti Iskola Kodály Zoltán Ének-zenei Iskolája LEÁNY A csoport LEÁNY CSOPORTOK VÉGEREDMÉNYE A csoport A/1 A/2 Gy V A/1 Miskolc, Fráter A/2 Budapest, Grosics Szekszárd, Dienes Kecskemét, Kodály LEÁNY B csoport I IV III II. B csoport B/1 B/2 B/3 B/4 Gy V B/1 Kaposvár, KE Gyakorló B/2 Debrecen, Kölcsey B/3 Pécs, PTE Deák B/4 Sopron, Berzsenyi III IV II I. 2

3 A KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYPROGRAMJA RÉSZTVEVŐK, SORSOLÁS FIÚK Ssz. Megye Iskola neve Település Testnevelő, felkészítő 1 Bács-Kiskun I. III. Béla Gimnázium Baja Nagy Előd 2 Borsod-A-Z Szerencsi Rákóczi Zsigmond Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Szerencs Nagy Lajos 3 Hajdú-Bihar Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Általános Iskolája Debrecen Szilágyi Zoltán 4 Komárom-E I. Hamvas Béla Gimnázium és Szakképző Iskola Oroszlány Varga Mihály, Kláris Zoltán 5 Pest I. Széchenyi István Általános Iskola Budakeszi Giron Zsolt, Molnár-Werner Zsuzsanna 6 Szabolcs-Sz-B I. Nyíregyházi Főiskola Apáczai Csere János Gyakorló Általános Iskolája és Alapfokú Művészeti Iskola Nyíregyháza Vajda Tamás 7 Vas I. Paragvári Utcai Általános Iskola Szombathely Abért András, Szarka Zsuzsanna 8 Zala I. Zalaegerszegi Kertvárosi Általános Iskola Zalaegerszeg Hanzséros Alajos FIÚ CSOPORTBEOSZTÁS Csoport Település / Iskola Csoport Település / Iskola A/1 Béla Gimnázium és Szakképző Iskola B/1 Gimnázium A/2 Budakeszi, Széchenyi István Általános Iskola B/2 Zalaegerszeg, Zalaegerszegi Kertvárosi Általános Iskola Debrecen, Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Általános Iskolája B/3 Szombathely, Paragvári Utcai Általános Iskola Szerencs, Rákóczi Zsigmond Református Két Tanítási Nyíregyháza, NYF Apáczai Csere János Gyakorló B/4 Nyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Általános Iskolája és Alapfokú Művészeti Iskola FIÚ A csoport FIÚ CSOPORTOK VÉGEREDMÉNYE A csoport A/1 A/2 Gy V A/1 A/2 Budakeszi, Széchenyi Debrecen, DE Kossuth Szerencs, Rákóczi FIÚ B csoport III II I IV. B csoport B/1 B/2 B/3 B/4 Gy V B/1 B/2 Zalaegerszeg, Kertvárosi B/3 Szombathely, Paragvári B/4 Nyíregyháza, Apáczai II I IV III. 3

4 2015. június 05. péntek 2014/2015. TANÉVI A KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYPROGRAMJA IDŐREND A mérkőzések kezdő időpontja a 40 pontos szabály miatt tájékoztató jellegű! Tóth Árpád Gimnázium DE Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma Szerencs, Rákóczi Nyíregyháza, Apáczai Óra Mérkőzés - Fiú Eredm. Óra Mérkőzés - Leány Eredm. Miskolc, Fráter Kecskemét, Kodály A A Budakeszi, Széchenyi Debrecen, DE Kossuth Budapest, Grosics Szekszárd, Dienes Kaposvár, KE Gyakorló Sopron, Berzsenyi B B Zalaegerszeg, Kertvárosi Szombathely, Paragvári Debrecen, Kölcsey Pécs, PTE Deák Debrecen, DE Kossuth Szekszárd, Dienes Miskolc, Fráter A A Budakeszi, Széchenyi Szerencs, Rákóczi Budapest, Grosics Szombathely, Paragvári B Pécs, PTE Deák Zalaegerszeg, Kertvárosi Nyíregyháza, Apáczai Debrecen, Kölcsey Kecskemét, Kodály B1 Kaposvár, KE Gyakorló Sopron, Berzsenyi június 06. szombat Tóth Árpád Gimnázium DE Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma Óra Mérkőzés - Fiú Eredm. Óra Mérkőzés - Leány Eredm. Budakeszi, Széchenyi A1 Miskolc, Fráter Budapest, Grosics B1 Zalaegerszeg, Kertvárosi Kaposvár, KE Gyakorló Debrecen, Kölcsey Debrecen, DE Kossuth Kecskemét, Kodály Szekszárd, Dienes Szombathely, Paragvári Sopron, Berzsenyi Pécs, PTE Deák A B Szerencs, Rákóczi Nyíregyháza, Apáczai 7-8. helyért AIV Szerencs, Rákóczi BII AII. Budakeszi, Széchenyi 7-8. helyért BIV. Szombathely, Paragvári AIV. Budapest, Grosics AI. BII. Debrecen, DE Kossuth Pécs, PTE Deák BI. AII. Zalaegerszeg, Kertvárosi Kecskemét, Kodály BIV. Debrecen, Kölcsey AI. Miskolc, Fráter BI. Sopron, Berzsenyi

5 2015. június 05. vasárnap Tóth Árpád Gimnázium DE Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma Óra Mérkőzés Vegyes Eredm. Óra Mérkőzés Vegyes Eredm helyért L helyért L BII-AI vesztese Pécs, PTE Deák AII-BI vesztese Kecskemét, Kodály BIII. Kaposvár, KE Gyakorló AIII. Szekszárd, Dienes helyért L BII-AI győztes Sopron, Berzsenyi helyért F BII-AI győztese Debrecen, DE Kossuth AII-BI győztese Miskolc, Fráter AII-BI győztese Budakeszi, Széchenyi helyért F AIII helyért F BII-AI vesztese BIII. Nyíregyháza, Apáczai AII-BI vesztese Zalaegerszeg, Kertvárosi FIGYELEM! Az eredeti program módosult, a helyosztók helyszínei felcserélődtek. Eredményhirdetés: várhatóan órakor a Fiú döntőt követően a Tóth Árpád Gimnázium tornacsarnokában. 5

6 A KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA VÉGEREDMÉNYE VÉGEREDMÉNY LEÁNYOK Megye Iskola neve Település Testnevelő, felkészítő 1. Győr-M-S I. Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Sopron Horváth József 2. Borsod-A-Z Fráter György Katolikus Gimnázium és Kollégium Miskolc Stefánné Hegedűs Zsuzsanna 3. Kecskeméti Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Bács-Kiskun Gimnázium, Szakközépiskola és Alapfokú Művészeti Iskola I. Kodály Zoltán Ének-zenei Iskolája Kecskemét Gerebenné Bresák Zita 4. Baranya Pécsi Tudományegyetem Deák Ferenc Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola Pécs Schützenhoferné Pap Judit 5. Tolna Szekszárdi Dienes Valéria Általános Iskola Valéria Dienes Grundschule Szekszárd Stierné Jankovics Mária 6. Somogy I. Kaposvári Egyetem Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Kaposvár Dross Zoltán 7. Budapest Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Iskola Budapest XI. Pusztainé Besenyői Andrea 8. Hajdú-Bihar Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola Debrecen Dr. Veress Jánosné Különdíjasok LEÁNYOK: All Star csapat: Pucz Eszter (Pécs, PTE Deák) Révész Luca (Kecskemét, Kodály) Kiss Angelika (Miskolc, Fráter) Balogh Júlia (Sopron, Berzsenyi) Liszkai Rebeka (Szekszárd, Dienes) Legeredményesebb testnevelő, felkészítő: Horváth József (Sopron, Berzsenyi) A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége által felajánlott Vándorkupát egy évig védi: Sopron, Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium 6

7 A KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA VÉGEREDMÉNYE VÉGEREDMÉNY FIÚK Megye Iskola neve Település Testnevelő, felkészítő 1. Hajdú-Bihar Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Általános Szilágyi Zoltán, Debrecen Iskolája Ráthonyi Tamás 2. Pest I. Széchenyi István Általános Iskola Budakeszi Giron Zsolt, Molnár-Werner Zsuzsanna 3. Zala I. Zalaegerszegi Kertvárosi Általános Iskola Zalaegerszeg Hanzséros Alajos 4. Bács-Kiskun I. III. Béla Gimnázium Baja Nagy Előd 5. Szabolcs-Sz-B I. Nyíregyházi Főiskola Apáczai Csere János Gyakorló Általános Iskolája és Alapfokú Művészeti Iskola Nyíregyháza Vajda Tamás 6. Komárom-E I. Hamvas Béla Gimnázium és Szakképző Iskola Oroszlány Varga Mihály, Kláris Zoltán 7. Borsod-A-Z Szerencsi Rákóczi Zsigmond Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Szerencs Nagy Lajos 8. Vas I. Paragvári Utcai Általános Iskola Szombathely Abért András, Szarka Zsuzsanna Különdíjasok FIÚK: All Star csapat: Csik Richárd (Budakeszi, Széchenyi) Mezei Máté () Simó Bence (Zalaegerszeg, Kertvárosi) Sólyom Bence (Debrecen, DE Kossuth Gyakorló) Gáspár Mátyás (Debrecen, DE Kossuth Gyakorló) Legeredményesebb testnevelő, felkészítő: Szilágyi Zoltán, Ráthonyi Tamás (Debrecen, DE Kossuth Gyakorló) A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége által felajánlott Vándorkupát egy évig védi: Debrecen, Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Általános Iskolája 7

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ IV. KORCSOPORT. Debrecen, június

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ IV. KORCSOPORT. Debrecen, június 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ IV. KORCSOPORT Debrecen, 2015. június 05-07. 1 A KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYPROGRAMJA RÉSZTVEVŐK, SORSOLÁS LEÁNYOK Ssz. Megye Iskola neve Település Testnevelő, felkészítő

Részletesebben

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT. Eger, 2015. június 14-16.

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT. Eger, 2015. június 14-16. Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT Eger, 2015. június 14-16. 1 A KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYPROGRAMJA RÉSZTVEVŐK, SORSOLÁS LEÁNYOK Ssz. Megye

Részletesebben

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT. Eger, június

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT. Eger, június Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT Eger, 2015. június 14-16. 1 A KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYPROGRAMJA RÉSZTVEVŐK, SORSOLÁS LEÁNYOK Ssz. Megye

Részletesebben

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT. Eger, június

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT. Eger, június Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT Eger, 2015. június 14-16. 1 2014/2015. TANÉVI A KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYPROGRAMJA RÉSZTVEVŐK, SORSOLÁS

Részletesebben

Baranya Megyei Diáksport Tanács 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V. KORCSOPORT. Pécs, 2015. május 08-10.

Baranya Megyei Diáksport Tanács 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V. KORCSOPORT. Pécs, 2015. május 08-10. Baranya Megyei Diáksport Tanács 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V. KORCSOPORT 1 AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNYE V. KORCSOPORT VÉGEREDMÉNY LEÁNYOK Megye Iskola neve Település Testnevelő, felkészítő

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ NYILVÁNOS SORSOLÁS VI. KORCSOPORT. Budapest, 2015. január 09.

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ NYILVÁNOS SORSOLÁS VI. KORCSOPORT. Budapest, 2015. január 09. 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ NYILVÁNOS SORSOLÁS VI. KORCSOPORT Budapest, 2015. január 09. 1 2014/2015. TANÉVI KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VI. KORCSOPORT Kaposvár, 2015. január 23-25. RÉSZTVEVŐK

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY IV. KORCSOPORT. Debrecen, június

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY IV. KORCSOPORT. Debrecen, június 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY IV. KORCSOPORT Debrecen, 2015. június 05-07. 1 LEÁNYOK Hely Megye Iskola neve Település Testnevelő, felkészítő 1. Győr-M-S I. Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum)

Részletesebben

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT. Eger, 2015. június 14-16.

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT. Eger, 2015. június 14-16. Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT Eger, 2015. június 14-16. 1 A KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYPROGRAMJA RÉSZTVEVŐK, SORSOLÁS LEÁNYOK Ssz. Megye

Részletesebben

TOLNA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY VI. KORCSOPORT. Paks 2014. január 24-26.

TOLNA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY VI. KORCSOPORT. Paks 2014. január 24-26. TOLNA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY VI. KORCSOPORT Paks 2014. január 24-26. 1 2013/2014. TANÉVI KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY VI. KORCSOPORT Paks, 2014. január

Részletesebben

Zala Megyei Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT - FIÚ ZALAEGERSZEG 2015.01.31-02.01.

Zala Megyei Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT - FIÚ ZALAEGERSZEG 2015.01.31-02.01. Zala Megyei Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT - FIÚ ZALAEGERSZEG 2015.01.31-02.01. 1 RÉSZTVEVŐ CSAPATOK Ssz. Megye: Iskola: Település: 1 Baranya 2 Bács-Kiskun Pécsi

Részletesebben

KOSÁRLABDA RÉSZTVEVŐ CSAPATOK FIÚ

KOSÁRLABDA RÉSZTVEVŐ CSAPATOK FIÚ KOSÁRLABDA RÉSZTVEVŐ CSAPATOK FIÚ Ssz. Megye: Iskola: Település: Testnevelő tanár/ Felkészítő: 1 Békés Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Gyaraki László Zsolt, Békés Iskola, Óvoda és Kollégium

Részletesebben

2016. június10. (péntek)

2016. június10. (péntek) 2015/2016. TANÉVI DIÁKOLIMPIAI LABDAJÁTÉKOK IV. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ A KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYPROGRAMJA Miskolc, 2016. június 10-12. RÉSZTVEVŐK, SORSOLÁS, CSOPORTMÉRKŐZÉSEK LEÁNYOK Ssz. Megye

Részletesebben

BÉKÉS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V-VI. KORCSOPORT

BÉKÉS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V-VI. KORCSOPORT BÉKÉS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V-VI. KORCSOPORT Békéscsaba, 2014. április 25-27. 1 2013/2014. TANÉVI AMATŐR KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY

Részletesebben

BÉKÉS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V-VI. KORCSOPORT

BÉKÉS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V-VI. KORCSOPORT BÉKÉS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V-VI. KORCSOPORT Békéscsaba, 2014. április 25-27. 1 2013/2014. TANÉVI AMATŐR KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY

Részletesebben

2015/2016. Tanévi AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Kecskemét, április

2015/2016. Tanévi AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Kecskemét, április SORSOLÁS Budapest, 2016. március 09. (szerda), 11:00 óra A csoport A csoport A/1 Szekszárd, Garay A/1 Orosháza, Táncsics A/2 Baja, Szent László A/2 Gyula, Erkel A/3 Pannonhalma, Bencés A/3 Ajka, Bródy

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ IV. KORCSOPORT. Debrecen, június

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ IV. KORCSOPORT. Debrecen, június 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ IV. KORCSOPORT, 2015. június 0507. 1 A KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYPROGRAMJA, 2015. június 0507. RÉSZTVEVŐK LEÁNYOK Ssz. Megye Iskola neve Település Tanár neve 1 GyőrMS

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT NYILVÁNOS SORSOLÁS. Budapest, 2015. március 10.

2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT NYILVÁNOS SORSOLÁS. Budapest, 2015. március 10. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ NYILVÁNOS SORSOLÁS Budapest, 2015. március 10. 1 ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS Budapest, 2015. március 10. (kedd),

Részletesebben

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT. Eger, 2015. június 14-16.

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT. Eger, 2015. június 14-16. Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT Eger, 2015. június 14-16. 1 TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA 2014/2015. TANÉVI DIÁKOLIMPIAI LABDAJÁTÉKOK III.

Részletesebben

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA V. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ Nyíregyháza, 2015. május 29-31. RÉSZTVEVŐK LEÁNYOK Ssz. Megye Iskola

Részletesebben

5. RÉSZTVEVŐ CSAPATOK

5. RÉSZTVEVŐ CSAPATOK 5. RÉSZTVEVŐ CSAPATOK Ssz. Megye Iskola Település Pécsi SZC Zsolnay Vilmos Szakgimnáziuma és 1. Baranya Pécs Szakközépiskolája 2. Bács-Kiskun Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium Kiskunfélegyháza 3.

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Debrecen, 2015. április 17-19. Nyilvános sorsolás Budapest, 2015. március 25.

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Debrecen, 2015. április 17-19. Nyilvános sorsolás Budapest, 2015. március 25. 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Nyilvános sorsolás 2015. március 25. 1 V-VI. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ NYILVÁNOS SORSOLÁS 2015. március 25. (szerda) 10.15 óra RÉSZTVEVŐK - LEÁNYOK Ssz.

Részletesebben

VI. korcsoport Leány: 2016. január 16. (szombat), 9.00 óra

VI. korcsoport Leány: 2016. január 16. (szombat), 9.00 óra VI. KORCSOPORT LEÁNY 1 Bács-Kiskun Kecskeméti Református Gimnázium Kecskemét 2 Bács-Kiskun Kecskeméti SZC Lestár Péter Szakközépiskolája és Szakiskolája Kecskemét 3 Budapest Kölcsey Ferenc Gimnázium Budapest

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ IV. KORCSOPORT. Debrecen, június

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ IV. KORCSOPORT. Debrecen, június 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ IV. KORCSOPORT Debrecen, 2015. június 05-07. 1 A RÖPLABDA DIÁKOLIMPIA RÉSZTVEVŐI RÉSZTVEVŐK, SORSOLÁS LEÁNYOK Ssz. Megye Iskola neve Település Testnevelő, felkészítő 1 Bács-Kiskun

Részletesebben

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT. Eger, június

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT. Eger, június Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT Eger, 2015. június 14-16. 1 A RÖPLABDA DIÁKOLIMPIA RÉSZTVEVŐI RÉSZTVEVŐK, SORSOLÁS LEÁNYOK Ssz. Megye Iskola

Részletesebben

Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata ORSZÁGOS DÖNTŐ VI. KORCSOPORT. GYŐR január

Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata ORSZÁGOS DÖNTŐ VI. KORCSOPORT. GYŐR január Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata ORSZÁGOS DÖNTŐ VI. KORCSOPORT GYŐR 2014. január 24-26. 1 2013/2014. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VI. korcsoport Győr, 2014. január 24-26. Az országos

Részletesebben

Hajdú-Bihar Megyei Diáksport Szövetség. Hajdú-Bihar megye Önkormányzata ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY IV. KORCSOPORT. Debrecen, május

Hajdú-Bihar Megyei Diáksport Szövetség. Hajdú-Bihar megye Önkormányzata ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY IV. KORCSOPORT. Debrecen, május Hajdú-Bihar Megyei Diáksport Szövetség Hajdú-Bihar megye Önkormányzata ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY Debrecen, 2014. május 22-25. 1 ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY LEÁNYOK Hely Megye Iskola neve Település Tanár

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ IV. KORCSOPORT. DEBRECEN, június

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ IV. KORCSOPORT. DEBRECEN, június 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ IV. KORCSOPORT DEBRECEN, 2015. június 0507. 1 TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA 2014/2015. TANÉVI DIÁKOLIMPIAI LABDAJÁTÉKOK IV. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ TELEKOM KISPÁLYÁS

Részletesebben

KÉZILABDA RÉSZTVEVŐ CSAPATOK FIÚ

KÉZILABDA RÉSZTVEVŐ CSAPATOK FIÚ KÉZILABDA RÉSZTVEVŐ CSAPATOK FIÚ Ssz. Megye: Iskola: Település: 1 Bács-Kiskun II Kalocsa és Térsége Általános Iskolája Kalocsa 2 Békés I Békési Kistérségi Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola, Sportiskola,

Részletesebben

Csongrád Megyei Diáksport Egyesület

Csongrád Megyei Diáksport Egyesület Csongrád Megyei Diáksport Egyesület 2014/2015. TANÉV VÉGEREDMÉNY 1 VÉGEREDMÉNY LEÁNYOK Megye Iskola neve Település Testnevelő, felkészítő 1. Békés Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium Békéscsaba

Részletesebben

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT. Eger, 2015. június 14-16.

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT. Eger, 2015. június 14-16. Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT 1 RÉSZTVEVŐK LEÁNYOK Ssz. Megye Iskola neve Település Tanár neve 1 Baranya I. Kozármislenyi Janikovszky Éva

Részletesebben

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT. Eger, 2015. június 14-16.

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT. Eger, 2015. június 14-16. Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT 1 RÉSZTVEVŐK LEÁNYOK Ssz. Megye Iskola neve Település Tanár neve 1 Baranya I. Kozármislenyi Janikovszky Éva

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ IV. KORCSOPORT. Debrecen, június

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ IV. KORCSOPORT. Debrecen, június 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ IV. KORCSOPORT Debrecen, 2015. június 05-07. 1 A RÖPLABDA DIÁKOLIMPIA RÉSZTVEVŐI RÉSZTVEVŐK, SORSOLÁS LEÁNYOK Ssz. Megye Iskola neve Település Testnevelő, felkészítő 1 Bács-Kiskun

Részletesebben

BARANYA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY III. KORCSOPORT

BARANYA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY III. KORCSOPORT BARANYA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY III. KORCSOPORT Pécs, 2014. június 15-18. 1 2013/2014. TANÉVI LEÁNYOK Hely Megye Iskola neve Település Tanár neve 1. Bács-Kiskun Kecskeméti Művészeti

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI DIÁKOLIMPIAI LABDAJÁTÉKOK III. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ A KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYPROGRAMJA Eger, 2015. június 14-16.

2014/2015. TANÉVI DIÁKOLIMPIAI LABDAJÁTÉKOK III. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ A KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYPROGRAMJA Eger, 2015. június 14-16. RÉSZTVEVŐK LEÁNYOK Ssz. Megye Iskola neve Település Tanár neve 1 Baranya I. Kozármislenyi Janikovszky Éva Általános Iskola Kozármisleny Somlai Viktória, Vártokné Szabó Ágnes 2 Budapest I. Zuglói Hajós

Részletesebben

2012/2013. TANÉVI AMATŐR KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ Pécs, március

2012/2013. TANÉVI AMATŐR KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ Pécs, március 2012/2013. TANÉVI AMATŐR KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ Pécs, 2013. március 08-10. VERSENYPROGRAM FIÚK 2013. március 9. (szombat) MÉRKŐZÉSEK: A és C csoport Lauber Dezső Városi

Részletesebben

ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V. KORCSOPORT. Debrecen Balmazújváros május 8 10.

ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V. KORCSOPORT. Debrecen Balmazújváros május 8 10. ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY Debrecen Balmazújváros 2014. május 8 10. 1 Hely Megye Iskola neve Település Tanár neve 1. Veszprém I. Medgyaszay István Szakképző Iskola, Gimnázium Palotai Nándor Veszprém és

Részletesebben

2013/2014. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA IV. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ Miskolc, május

2013/2014. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA IV. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ Miskolc, május 2013/2014. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA IV. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ RÉSZTVEVŐK LEÁNYOK Ssz. Megye Iskola neve Település Tanár neve 1 Baranya I. Siklósi Közoktatási Intézmény Kanizsai Dorottya Általános

Részletesebben

2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ CSAPATBEOSZTÁS

2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ CSAPATBEOSZTÁS ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ CSAPATBEOSZTÁS Budapest - Ikarus BSE Atlétikai Centrum 2017. október 14. Magasugrás fiú 11:00 Kazincbarcikai

Részletesebben

2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT ORSZÁGOS DÖNTŐ RAJTLISTA

2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT ORSZÁGOS DÖNTŐ RAJTLISTA 017/018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORT ORSZÁGOS DÖNTŐ RAJTLISTA Helyszín: Budapest, Ikarus BSE Atlétikai Centrum Időpont: 017. október 15. A Versenybíróság elnöke: Szöllösné Patinszki Andrea

Részletesebben

BÉKÉS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET

BÉKÉS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET BÉKÉS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET 2014/2015. TANÉVI AMATŐR KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VVI. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ Békéscsaba, 2015. április 2426. RÉSZTVEVŐK LEÁNYOK Ssz. Megye Iskola neve Település Tanár

Részletesebben

RÖPLABDA RÉSZTVEVŐ CSAPATOK FIÚ

RÖPLABDA RÉSZTVEVŐ CSAPATOK FIÚ RÖPLABDA RÉSZTVEVŐ CSAPATOK FIÚ Ssz. Megye Iskola neve Település Tanár neve 1 Bács-Kiskun I. Széchenyivárosi Óvoda és Általános Iskola Kecskemét Szabó István 2 Borsod-A-Z Diósgyőri Szent Ferenc Római Katolikus

Részletesebben

KÉZILABDA RÉSZTVEVŐ CSAPATOK FIÚ

KÉZILABDA RÉSZTVEVŐ CSAPATOK FIÚ KÉZILABDA RÉSZTVEVŐ CSAPATOK FIÚ Ssz. Megye: Iskola: Település: 1 Bács-Kiskun II Kalocsa és Térsége Általános Iskolája Kalocsa 2 Békés I Békési Kistérségi Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola, Sportiskola,

Részletesebben

Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V. KORCSOPORT. Győr, április

Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V. KORCSOPORT. Győr, április Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY Győr, 2014. április 24-27. 1 ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY LEÁNYOK Hely Megye Iskola neve Település Tanár neve 1. Győr-M-S II. Kazinczy Ferenc

Részletesebben

RÖPLABDA RÉSZTVEVŐ CSAPATOK FIÚ

RÖPLABDA RÉSZTVEVŐ CSAPATOK FIÚ RÖPLABDA RÉSZTVEVŐ CSAPATOK FIÚ Ssz. Megye Iskola neve Település Tanár neve 1 Bács-Kiskun I. Széchenyivárosi Óvoda és Általános Iskola Kecskemét Szabó István 2 Borsod-A-Z Diósgyőri Szent Ferenc Római Katolikus

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI DIÁKOLIMPIAI LABDAJÁTÉKOK III. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ A KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYPROGRAMJA Debrecen, június

2015/2016. TANÉVI DIÁKOLIMPIAI LABDAJÁTÉKOK III. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ A KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYPROGRAMJA Debrecen, június A KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYPROGRAMJA RÉSZTVEVŐK, SORSOLÁS LEÁNYOK Ssz. Megye Iskola neve Település Testnevelő, felkészítő Szilágyi Dezső Általános és Magyar-Angol Két Tannyelvű Cserhalmi Ede, Milen

Részletesebben

2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ CSAPATBEOSZTÁS

2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ CSAPATBEOSZTÁS ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ Budapest - Ikarus BSE Atlétikai Centrum, 2017. október 15. Magasugrás fiú 11:00 Szolnoki Széchenyi István Gimnázium 1.7750

Részletesebben

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT. Eger, június

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT. Eger, június Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT Eger, 2015. június 14-16. 1 TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA 2014/2015. TANÉVI DIÁKOLIMPIAI LABDAJÁTÉKOK III.

Részletesebben

BARANYA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT. Pécs, június

BARANYA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT. Pécs, június BARANYA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT Pécs, 2014. június 15-18. 1 2013/2014. TANÉVI A KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VÉGEREDMÉNYE VÉGEREDMÉNY - LEÁNY Hely Iskola / Település Tanár neve

Részletesebben

TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA

TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ IV. KORCSOPORT Fonyódliget Erzsébet Tábor, 2014. május 24-25. 1 TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA 2013/2014. TANÉVI TELEKOM FIÚ KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS

2018/2019. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS 2018/2019. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS I. Korcsoport Leány 1 Borsod-AZ Szent Imre Római Katolikus Általános és Óvoda Miskolc 2 Pest Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Érd 3 Budapest Budapest XIII.

Részletesebben

TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA

TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ LEÁNY V-VI. KORCSOPORT 1 TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA 2013/2014. TANÉVI TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNYE LEÁNY V-VI. KORCSOPORT

Részletesebben

2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ CSAPATBEOSZTÁS

2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ CSAPATBEOSZTÁS ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ CSAPATBEOSZTÁS Budapest - Ikarus BSE Atlétikai Centrum 2017. október 14. Magasugrás fiú 11:00 Kazincbarcika,

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT. Debrecen, április

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT. Debrecen, április 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT 1 2014/2015. TANÉVI XIV. AMATŐR RÖPLABDA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ RÉSZTVEVŐK - LEÁNYOK Ssz. Megye neve Település Tanár neve 1 Baranya

Részletesebben

TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA

TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ FIÚ KISPÁLYÁS V-VI. KORCSOPORT 1 TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA 2013/2014. TANÉVI TELEKOM FIÚ KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNYE

Részletesebben

Szeged Várkonyi Béla 7 Fejér Tóvárosi Általános Iskola Székesfehérvár Fodor Tamás 8 Győr-Moson-S

Szeged Várkonyi Béla 7 Fejér Tóvárosi Általános Iskola Székesfehérvár Fodor Tamás 8 Győr-Moson-S TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA LABDARÚGÁS RÉSZTVEVŐ CSAPATOK Ssz. Megye: Iskola: Település: Testnevelő tanár / Felk.: 1 Baranya Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskola Pécs Szikszai Zsolt / Ángyán

Részletesebben

Paks, Energetikai Szakközépiskola Sportcsarnok január

Paks, Energetikai Szakközépiskola Sportcsarnok január TOLNA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY Paks, Energetikai Szakközépiskola Sportcsarnok 2015. január 17-18. 1 2014/2015. TANÉVI FIÚ Hely Megye Iskola Település Testnevelő

Részletesebben

Strandkézilabda Diákolimpia Országos Döntő 2017

Strandkézilabda Diákolimpia Országos Döntő 2017 Strandkézilabda Diákolimpia Országos Döntő 2017 Zánka, 2017. június 10-11. Fiú-Leány VI. Korcsoport Benevezett A csoport A1 Zirc, III. Béla 0 0 0 2 B1 Veszprém, Vetési 2 2 1 A2 Miskolc, Herman 2 2 0 0

Részletesebben

ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS CSOPORT BEOSZTÁSOKRA. Komárom, Szőnyi Bozsik József Általános Iskola december 23.

ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS CSOPORT BEOSZTÁSOKRA. Komárom, Szőnyi Bozsik József Általános Iskola december 23. ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS CSOPORT BEOSZTÁSOKRA Komárom, Szőnyi Bozsik József Általános Iskola 2013. december 23. 1 2013/2014. TANÉVI KISPÁLYÁS FLOORBALL DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ Komárom Városi Sportcsarnok,

Részletesebben

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY III. KORCSOPORT. Eger, június

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY III. KORCSOPORT. Eger, június Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY III. KORCSOPORT Eger, 2015. június 14-16. 1 LEÁNYOK Hely Megye Iskola neve Település Testnevelő, felkészítő 1.

Részletesebben

MOB Sportiskolai Program évi forrás

MOB Sportiskolai Program évi forrás MOB Sportiskolai Program 2015. évi forrás sorszám támogatott szervezet támogatás célja támogatás összege (Ft) megvalósulás helye KLIK fenntartású intézmények támogatásai: 1. Sugovica Sportiskolai Általános

Részletesebben

VAS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET

VAS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET VAS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET 2013/2014. TANÉVI STRANDLABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ RÉSZTVEVŐI V-VI. KORCSOPORT Siófok, 2014. június 21-22. Ssz. Megye Iskola neve Település Tanár neve 1. Bács-Kiskun

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY IV. KORCSOPORT. DEBRECEN, június

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY IV. KORCSOPORT. DEBRECEN, június 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY IV. KORCSOPORT DEBRECEN, 2015. június 05-07. 1 TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA 2014/2015. TANÉVI DIÁKOLIMPIAI LABDAJÁTÉKOK IV. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ TELEKOM

Részletesebben

KOSÁRLABDA RÉSZTVEVŐ CSAPATOK FIÚ

KOSÁRLABDA RÉSZTVEVŐ CSAPATOK FIÚ KOSÁRLABDA RÉSZTVEVŐ CSAPATOK FIÚ Ssz. Megye: Iskola: Település: Testnevelő tanár/ Felkészítő: 1 Békés Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Gyaraki László Zsolt, Békés Iskola, Óvoda és Kollégium

Részletesebben

Szeged Várkonyi Béla 7 Fejér Tóvárosi Általános Iskola Székesfehérvár Fodor Tamás 8 Győr-Moson-S

Szeged Várkonyi Béla 7 Fejér Tóvárosi Általános Iskola Székesfehérvár Fodor Tamás 8 Győr-Moson-S TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA LABDARÚGÁS RÉSZTVEVŐ CSAPATOK Ssz. Megye: Iskola: Település: Testnevelő tanár / Felk.: 1 Baranya Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskola Pécs Szikszai Zsolt / Ángyán

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI DIÁKOLIMPIAI LABDAJÁTÉKOK III. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ A KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYPROGRAMJA Eger, június

2014/2015. TANÉVI DIÁKOLIMPIAI LABDAJÁTÉKOK III. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ A KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYPROGRAMJA Eger, június 2014/2015. TANÉVI DIÁKOLIMPIAI LABDAJÁTÉKOK III. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ A KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYPROGRAMJA Eger, 2015. június 14-16. RÉSZTVEVŐK LEÁNYOK Ssz. Megye Iskola neve Település Tanár

Részletesebben

Paks, Energetikai Szakközépiskola Sportcsarnok január

Paks, Energetikai Szakközépiskola Sportcsarnok január TOLNA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY Paks, Energetikai Szakközépiskola Sportcsarnok 2015. január 17-18. 1 FIÚ Hely Megye Iskola Település Testnevelő neve 1. Budapest

Részletesebben

Strandröplabda Diákolimpia 2016/2017. NEVEZÉSEK

Strandröplabda Diákolimpia 2016/2017. NEVEZÉSEK Strandröplabda Diákolimpia 0/0. NEVEZÉSEK Nyílt fiú páros kategória IV. korcsoport 0 Eszterházy Károly Egyetem Gyarkoló Általános, Közép-, Alapfokú Művészeti Iskola és Pedagógiai Intézet Bartók Béla Téri

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ. Hajdú - Bihar megye. Debrecen, Domb utca november 09. EREDMÉNYEK

2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ. Hajdú - Bihar megye. Debrecen, Domb utca november 09. EREDMÉNYEK 2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ Hajdú - Bihar megye Debrecen, Domb utca 2018. november 09. EREDMÉNYEK Nyíltirányzékú Légpuska 20 lövéses - Fiú "a" kategória - EGYÉNI 1 Szabó Zsolt

Részletesebben

Baranya Megyei Diáksport Tanács 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V. KORCSOPORT. Pécs, május

Baranya Megyei Diáksport Tanács 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V. KORCSOPORT. Pécs, május Baranya Megyei Diáksport Tanács 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY 1 2014/2015. TANÉVI LEÁNYOK Hely Megye Iskola neve Település Testnevelő, felkészítő 1. Bács-Kiskun I. Bolyai János Gimnázium

Részletesebben

Strandkézilabda Diákolimpia IV. Korcsoport Hajdúnánás, június Forgatókönyv

Strandkézilabda Diákolimpia IV. Korcsoport Hajdúnánás, június Forgatókönyv Strandkézilabda Diákolimpia IV. Korcsoport Hajdúnánás, 2016. június 23-24. Forgatókönyv 2016. június 23. csütörtök TECHNIKAI ÉRTEKEZLET Hajdúnánás - Hajdúnánási Gyógyfürdő (4080 Hajdúnánás Fürdő út 7.),

Részletesebben

Paks, Energetikai Szakközépiskola Sportcsarnok 2015. január 17-18.

Paks, Energetikai Szakközépiskola Sportcsarnok 2015. január 17-18. TOLNA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY Paks, Energetikai Szakközépiskola Sportcsarnok 2015. január 17-18. 1 FIÚ Hely Megye Iskola Település Testnevelő neve 1. Komárom-E

Részletesebben

I-III. összesen. III. kategória. Fizetendı (Ft) II. kategória. Csapat. Ssz. Iskola neve Irsz. Település Cím I. kategória

I-III. összesen. III. kategória. Fizetendı (Ft) II. kategória. Csapat. Ssz. Iskola neve Irsz. Település Cím I. kategória Ssz. Iskola neve Irsz. Település Cím I. 01. Általános Iskola 9672 Gérce Kossuth Lajos u. 221. 1 0 0 0 1 1500 02. Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium 5600 Békéscsaba Andrássy út 56. 0 5 2 1 7 10500 03.

Részletesebben

Paks, Energetikai Szakközépiskola Sportcsarnok 2015. január 17-18.

Paks, Energetikai Szakközépiskola Sportcsarnok 2015. január 17-18. TOLNA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY Paks, Energetikai Szakközépiskola Sportcsarnok 2015. január 17-18. 1 FIÚ Hely Megye Iskola Település Testnevelő neve 1. Budapest

Részletesebben

Sportiskolai támogatás a 2015. április 1-2015. augusztus 31. közötti időszakra. Támogatási időszak: 2015. 04. 01-től 2015. 08.

Sportiskolai támogatás a 2015. április 1-2015. augusztus 31. közötti időszakra. Támogatási időszak: 2015. 04. 01-től 2015. 08. Részarányos normál támogatás (5 Részarányos kiemelt támogatás (5 Támogatási időszak: 2015. 04. 01-től 2015. 08. 31-ig 5 000 Ft 10 000 Ft 15 000 Ft 10 000 Ft 15 000 Ft 25 000 Ft Sorszám INTÉZMÉNY ÚJ NEVE

Részletesebben

V-VI. kcs. leány városi B kategóriás röplabda diákolimpia forgatókönyve 2016/2017.

V-VI. kcs. leány városi B kategóriás röplabda diákolimpia forgatókönyve 2016/2017. V-VI. kcs. leány városi kategóriás röplabda diákolimpia forgatókönyve 2016/2017. Neveztek: Svetits Katolikus Gimnázium Svetits Katolikus Gimnázium Fazekas Mihály Gimnázium Fazekas Mihály Gimnázium Szent

Részletesebben

1. nap: 2006. március 11. (szombat)

1. nap: 2006. március 11. (szombat) VI. AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA V-VI. kcs. ORSZÁGOS DÖNTŐ PAKS 1. nap: 2006. március 11. (szombat) ASE csarnok 11.00 FA/1-FA/2 Monor, József Barcs, Széchényi 57:35 11.50 FB/1-FB/2 Szécsény, Kőrösi Zalaegerszeg,

Részletesebben

2012/2013. ÉVI. Buzek László Országos Serdülő Bajnokság,

2012/2013. ÉVI. Buzek László Országos Serdülő Bajnokság, Buzek László Országos Serdülő Bajnokság, Szalayné Sebők Éva Országos Serdülő Bajnokság KECSKEMÉT 2013. május 17-19. 1 Buzek László Országos Serdülő Bajnokság, Szalayné Sebők Éva Országos Serdülő Bajnokság,

Részletesebben

Zsűri jegyzőkönyv Vizuális művészetek Arany

Zsűri jegyzőkönyv Vizuális művészetek Arany Arany Fődíj: Bali Bettina és Badics Renáta Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium, Dunaújváros 1. Sopronyi Anna Eszter Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium, Zalaegerszeg 2. Horváth Kitti

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA Cím 1111 Budapest, Prielle Kornélia u. 4. Telefon / fax 209-93-38 / Fax 209-9339 e-mail isz.aso@bfkh.hu 13:00-18:00 13:00-16:00 8:30-13:00 8:30-12:30

Részletesebben

Strandröplabda Diákolimpia Kispest NEVEZÉSEK

Strandröplabda Diákolimpia Kispest NEVEZÉSEK ÖSSZESÍTÉS nyilt fiú - IV nyilt fiú - V nyilt fiú - VI Strandröplabda Diákolimpia 0. Kispest NEVEZÉSEK nyilt lány IV nyilt lány V nyilt lány VI amatőr fiú IV amatőr fiú V amatőr fiú VI amatőr lány IV amatőr

Részletesebben

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA V. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ Nyíregyháza, 2015. május 29-31. RÉSZTVEVŐK LEÁNYOK Ssz. Megye Iskola

Részletesebben

Paks, Energetikai Szakközépiskola Sportcsarnok január

Paks, Energetikai Szakközépiskola Sportcsarnok január TOLNA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY Paks, Energetikai Szakközépiskola Sportcsarnok 2015. január 17-18. 1 FIÚ Hely Megye Iskola Település Testnevelő neve 1. Komárom-E

Részletesebben

Csongrád Megyei Diáksport Egyesület

Csongrád Megyei Diáksport Egyesület Csongrád Megyei Diáksport Egyesület 2014/2015. TANÉV 1 RÉSZTVEVŐK - SORSOLÁS LEÁNYOK Ssz. Megye Iskola neve Település Testnevelő, felkészítő 1 Bács-Kiskun Katona József Gimnázium Kecskemét Sándorné Kormos

Részletesebben

A megyei verseny helyszíne A megyei versenyt ezen a helyszínen író diákok iskolája A diákok évfolyama/létszáma

A megyei verseny helyszíne A megyei versenyt ezen a helyszínen író diákok iskolája A diákok évfolyama/létszáma Országos Lotz János szövegértési és helyesírási verseny megyei fordulójának helyszínei A verseny időpontja: 2018. január 25. (csütörtök) 14.00-15.30 óra Megye neve A megyei verseny helyszíne A megyei versenyt

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI KISPÁLYÁS FLOORBALL DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY Kecskemét, január 16. I. KORCSOPORT FIÚ

2015/2016. TANÉVI KISPÁLYÁS FLOORBALL DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY Kecskemét, január 16. I. KORCSOPORT FIÚ 2015/2016. TANÉVI Kecskemét, 2016. január 16. I. KORCSOPORT FIÚ Hely Megye Iskola Település Testnevelő neve 1. Budapest Vajda Péter Ének-Zenei Általános és Sportiskola "A" Budapest VIII. Borka Gábor 2.

Részletesebben

Mezei diákolimpia megyei döntő. (Bonyhád, )

Mezei diákolimpia megyei döntő. (Bonyhád, ) Mezei diákolimpia megyei döntő (Bonyhád, 2008.04.01.) I. korcsoport : / indult 66 fő / Leány: 1. Börcsök Dóra 99 József Attila Dombóvár 2. Besenyei Ágota 99 József Attila Dombóvár 3. Fáskerti Viktória

Részletesebben

Székhely Település. 3. NTP-KTMK-12-0012 Zrínyi Miklós Gimnáziumért Alapítvány Zalaegerszeg Zala Tehetséggondozás programozásból 600 000

Székhely Település. 3. NTP-KTMK-12-0012 Zrínyi Miklós Gimnáziumért Alapítvány Zalaegerszeg Zala Tehetséggondozás programozásból 600 000 1. NTP-KTMK-12-0004 2. NTP-KTMK-12-0005 Appendix Alapítványa Bolyai János Gimnáziumért Képesség- és Tehetségfejlesztő Magán Általános Iskola, Szakképző Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium

Részletesebben

HELIKONI ÜNNEPSÉGEK 2014. Keszthely. Zsűri jegyzőkönyv. Komolyzene-hangszerszóló Arany

HELIKONI ÜNNEPSÉGEK 2014. Keszthely. Zsűri jegyzőkönyv. Komolyzene-hangszerszóló Arany Arany Fődíj: Bonyhádi Petőfi S. Evangélikus Gimn. és Koll., Bonyhád - Daradics Tímea zongora 1. Vetési Albert Gimnázium - Veszprém... Czinege Lilla hegedű 2. Hévízi Bibó I. Gimnázium, SZKI és Kollégium

Részletesebben

ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III. KORCSOPORT

ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III. KORCSOPORT 2013/2014. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III. KORCSOPORT EGYÉNI PÁLYABAJNOKSÁG Hajdú Bihar MEGYE Helyszín: Gyulai István Atlétika Stadion -Debrecen, Oláh Gábor u. 5. Időpont: 2014. május 14. A Versenybizottság

Részletesebben

A megyei verseny helyszíne A megyei versenyt ezen a helyszínen író diákok iskolája A diákok évfolyama/létszáma

A megyei verseny helyszíne A megyei versenyt ezen a helyszínen író diákok iskolája A diákok évfolyama/létszáma Megye neve A megyei verseny helyszíne A megyei versenyt ezen a helyszínen író diákok iskolája A diákok évfolyama/létszáma Országos Lotz János szövegértési és helyesírási verseny megyei fordulójának helyszínei

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ. Megye: Bács-Kiskun. Helyszín: Kalocsa. Időpont: EREDMÉNYEK

2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ. Megye: Bács-Kiskun. Helyszín: Kalocsa. Időpont: EREDMÉNYEK 2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ Megye: Bács-Kiskun Helyszín: Kalocsa Időpont: 2018. 10. 27. EREDMÉNYEK Nyíltirányzékú Légpuska 20 lövéses - Fiú "a" kategória - EGYÉNI Ssz. Versenyző

Részletesebben

Strandkézilabda Diákolimpia Országos Döntő 2019

Strandkézilabda Diákolimpia Országos Döntő 2019 Strandkézilabda Diákolimpia Országos Döntő 2019 Salgótarján, 2019. június 10-11. Fiú-Leány IV. Korcsoport Benevezett csapatok A csoport Benevezett csapatok B csoport 1. Gyula Implom József 1. Szentendre

Részletesebben

Simonyi Zsigmond helyesírási verseny Kárpát-medencei döntő, 2012 Az 5. osztályosok eredményei

Simonyi Zsigmond helyesírási verseny Kárpát-medencei döntő, 2012 Az 5. osztályosok eredményei Az 5. osztályosok eredményei I. Tóth Péter 98,5 Széchenyi István Katolikus és Német Nemzetiségi Általános Iskola Mátészalka Szabolcs-Szatmár-Bereg Kálnásiné Katona Judit II. Bencze Nóra 98 Páneurópa Általános

Részletesebben

TOLNA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY. Paks, január

TOLNA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY. Paks, január TOLNA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY 1 LEÁNYOK Hely Megye Iskola neve Település Tanár neve 1. Baranya PTE Babits Mihály Gyakorló Gimnázium és Ifj. Gáspár Gábor, Pécs Szakközépiskola

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI XIV. AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ Zsíros Tibor Emlékverseny V-VI. KORCSOPORT Kecskemét, április

2015/2016. TANÉVI XIV. AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ Zsíros Tibor Emlékverseny V-VI. KORCSOPORT Kecskemét, április LEÁNYOK Ssz. Megye Iskola Település Testnevelő neve 1 Bács-Kiskun Kecskeméti SZC Szent-Györgyi Albert Szakközépiskolája Kecskemét Tóth Viktor 2 Békés Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium, Szakközépiskola,

Részletesebben

Mezei diákolimpia megyei döntő

Mezei diákolimpia megyei döntő Mezei diákolimpia megyei döntő (Bonyhád, 2009. 04. 01) I. korcsoport : Leány: / indult 50 fő / 1. Lágler Adél Viktória 00 Dienes Szekszárd 2. Reizinger Dóra 00 Gárdonyi Dombóvár 3. Kemény Anita 00 Gárdonyi

Részletesebben

MVMSZ tagok nyilvántartása 2013

MVMSZ tagok nyilvántartása 2013 MVMSZ tagok nyilvántartása 2013 Jogelőd neve Szervezet neve, székhelye Képviselő Csatlakozás időpontja 1. Bács-Kiskun megye Bács-Kiskun Megyei ok Katona József 6000 Kecskemét, Bethlen krt. 1. Türr István

Részletesebben

MVMSZ tagok nyilvántartása. Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye

MVMSZ tagok nyilvántartása. Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye MVMSZ tagok nyilvántartása Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye 1. megyei hatókörű városi Katona József Múzeum 6000 Kecskemét, Bethlen krt. 1. 2. területi,

Részletesebben

Felügyeleti szervek, fogyasztóvédelmi szervek

Felügyeleti szervek, fogyasztóvédelmi szervek Lakossági Általános Szerződési Feltételek 1. Melléklet Felügyeleti szervek, fogyasztóvédelmi szervek Tartalomjegyzék 1.... 3 2. Média- és Hírközlési Biztos... 3 3. Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság... 4

Részletesebben

ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V. KORCSOPORT. Debrecen Balmazújváros május 8 10.

ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V. KORCSOPORT. Debrecen Balmazújváros május 8 10. ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY Debrecen Balmazújváros 2014. május 8 10. 1 KÉZIABDA DIÁKOLIMPIA Hely Megye Iskola neve Település Tanár neve 1. Győr-M-S I. Bercsényi Miklós Közlekedési és Sportiskolai Szakközépiskola

Részletesebben